Elérkezett a nagy nap. A 2020-ra vállalt 12 maratonomból (minden hónapban egy, különböző országokban) az első. Gúta Vízkereszt maraton Szlovákiában. Még nem jártam itt pedig jókat hallottam róla. Most eljött az idő. Eleinte úgy tűnt, hogy egész népes társaság fog összejönni, de közbejöttek dolgok így végül Krisztivel ( a tesómmal) és Kacsával (aki ezúttal igazán örült annak, hogy nem kell futnia) keltünk útra. Nincs messze kb. 1,5 óra az út. Az autópályán nem számoltam a karácsonyi szünet után nyugat felé haladó munkásokkal. Kicsit stresszesebb volt az út. Na mindegy. A versenyközpontot és a rajtot gyorsan megtaláltuk még parkolóhelyünk is akadt. Nosza irány be felvenni a rajtszámot. Kint még összefutottam Ágival és Árpival akik szintén maratont futottak. Árpi kényelmes 5 perces tempót tervezett, hát ez nekem most messze nem vállalható inkább a túlélés a cél.

Bent meg Maráz Zsuzsi és Szőnyi Feri kokettál éppen. Micsoda illusztris társaságban futhatok majd. Maga a rajtcsomag nem volt túlcsicsázva. A kukásmellényre hajazó rajtszám (kész szerencse, hogy péntek este előkapartam a rajtszámövet, ja nem is), a bokachip, egy toll és az ebédjegy volt megtalálható benne. Ennyi. Semmi felesleges magazin vagy papírszemét. Öltözékben végül a hosszúnadrág (közel sem volt rövidgatyás idő) vastag aláöltözet és póló mellett döntöttem. Sapkát-kesztyűt azért elraktam ha már a csősálat otthon felejtettem. Felvettem még a freebelt-et amibe elraktam a telefont valamint a frissítésül szolgáló 3 gel-t, sótabikat és a soft kulacsot iso-val megtöltve. Rajt előtt még jöhetett a szokásos kisdolog, aztán rám jött a nagy is. Na, papír az nem volt. :( No mindegy. A többiek még lőttek rólam pár fotót és már mehettünk is a rajtkapuhoz.

mosolygós fiú

az ünnepi túlsúly vagy a 6 hónapos terhesség (csak nem tudjuk ki az apa)

Zolival előzetesen az 5:30-5:40-es tempót lőttük be. Ez tűnt olyannak amivel jó eséllyel nem nyírom ki magam és talán a bokám is megússza. Az biztos volt, hogy fizikailag kibírom, egyedül a lábam volt kérdéses. Mert azért valljuk közel sincs 100%-os állapotban. A múlt héten futottam vele 96 km-t amit már megérzett így végül ezen a héten csak egyszer 1-én futottam egy órát. Végülis a maratonokra így is fel lehet készülni. A rajtban nagyjából középre álltam. Jelenlegi állapotomban itt a helyem és sokan sem vagyunk, hogy ez bármiben is hátráltatna meg ugye amúgy sem sietünk. Most nem az egyéni csúcs a cél.

ágyúdörrenésre rajtoltunk

Rajt után próbálom megtalálni a tempót. Az elején a városban kacskaringózunk bár az útvonalat nem nagyon néztem meg. Jön is az első kili. Óra csippan: 5:09. Hűha ez lehet gyors lesz. Visszaérünk a rajtnál lévő körforgalomhoz. Krisz és Kacsa szurkol-fotóz. Közlöm is velük, hogy még jó. :-D Nosza gyerünk tovább. Újfent jobbra-balra forgolódunk mát nem is tudom merre járunk. Megint feltűnnek a többiek. Én továbbra is ebbe a kicsivel 5:10 alatti tempóban futok. A frissítést úgy osztottam el, hogy kb. 6 km-ként iszom a soft kulacsból, sótabi 45 percenként a gel-ek meg óránként.

1 kilinél még jól voltam

A kis utcákból ráfordulunk a városból kivezető útra. Teljes útzár nincs, kicsit furcsállom, de annyira nem gáz. 6,5 km környékén Kacsát látom oldalról rohanni. Közli is kedvesen, hogy futhatnék is, mert nem érünk rá egész nap. Köszi. :) Haladjunk inkább. Kis emelkedő jön egy híd formájában majd azt követő lejtőn már 5 percen belüli tempónál járok. Vissza is veszek még ráérünk a 4 percesekkel, majd a végén ha marad erő. A főútról jobbra fordulunk a gátra. Az út minősége nem a legjobb, de ez van. Az égen mintha a nap sziluettjét venném ki. Az időjárásra amúgy sem lehet panasz. Nincs szél, se nagyon hideg olyan pont kellemes. Az első frissítőponton nem iszom majd ugye 12 környékén amikor az első gel is esedékes lesz. A gátról letérünk a mellette futó útra. Ez sincs sokkal jobb állapotban. Sok a kátyú és ami talán rosszabb az egész dől az egyik oldalra. Közben a mezőnyben folyamatosan előzök. A tempóban továbbra is tartom az 5:05 környékén. Jól esik, jó a pulzus szóval miért ne. Már kezdem számolgatni milyen célidő lehet belőle. Sok van még hátra, de ebből 3:40 alatti idő is kisülhet. A km jelző táblák 5 kilinként vannak, az már látszik, hogy közel 500 méterrel mérek többet. Ez bezavarhat. 14-nél 1:11-el állok. Basszus ha nem fáradok el akkor akár a 3:35 is meglehet. De inkább ne is foglalkozzunk ezzel csak menjünk tovább. Fogynak szépen a kilométerek. A kis útról ráfordulunk a vágfüzesi útra. Néha-néha tényleg vissza kell magam fogni hogy ne csússzak be 5 perc alá. A faluban található ponton iszom egy pohár vizet, igyekszem spórolni a kulacsban lévő iso-val. Kiérvén a faluból jobbra követjük a főutat. Kisüt a nap és nekem hirtelen melegem lesz. Azt érzem, hogy most már sok a vastag aláöltözet. Érzek egy kis oldalszelet is ebből levonom a következtetést, hogy eddig hátszél volt és visszafele meglesz a böjtje. 21 km-nél 1:47-en belüli idővel vagyok. Ez jó, nagyon jó. Nemsokára jön szembe az első helyezett. Na az szép, 5 km hátrányom van hozzá képest. Igaz nem versenyezni jöttem. Később érkezik szembe Maráz Zsuzsi, Ági majd Árpi is. Árpi mondja is, hogy egész jól megy a túléléshez képest. Na igen, de most nagyon melegem van és mintha el is fáradtam volna. Várom már nagyon a fordítót ahol frissítőpont is található. A pont előtt vagy 1 percig azzal szenvedek, hogy visszarakjam a kulacsot az övbe. Rohadtul zavar ebben a zsebemben található sapka és kesztyű. Valahogy azért beletunkolom. A ponton megeszem a második gel-t és iszom rá egy pohár szódát. Viszont az is látszik, hogy a sótabi kevés lesz, elrakhattam volna pár darabbal többet, dehát igazából meg sem néztem mennyit viszek magammal. Amatőr... Innen már csak vissza kell futni. Vár rám 19 km szembeszélben. A tempó visszesik 5:15-20-ra. Ez még nem baj, betudom a szélnek. Azért már nehezebben mozognak a lábaim. Megint a vágfüzesi pont jön. Itt meglep Krisz és Kacsa. Mondjuk eltart pár másodpercig mire észreveszem őket. Itt megint kicsit büfézem, de menni kell tovább. Kacsa persze újfent ellát egy jótanáccsal. :)

aki nem lép egyszerre...

 A pontot elhagyva jön egy kisebb holtpont. Már csak az 5:40 megy. Nem baj mantrázom magamban csak menjünk, jó ez még. Ráfordulunk a gát melletti útra ahol a egyből a 30-as tábla is kint van. Na még 12, de hosszú lesz. Kis idő elteltével azt érzem túl vagyok rajta, de ez nem látszik a sebességen. Sőt, lassulok. Kész, elfogytam. 34 km-nél a ponton beveszem az uccsó gel-t, iszom rá egy kis szódát és cola-t (pepsi) mondván hátha rendbe rak. Nem lett így. 35-től már csak 6:20-ban haladok. Továbbra is azt sulykolom magamban, hogy haladjunk, ha ennyiben akkor ennyiben és ne sétáljunk bele pedig volna rá igény. :) Számolom a hátralévő kilométerek és persze a várható célidőt. A 4 órán belüli szinte tuti, de ebből még kijöhet egy 3:50-3:52 környéki idő is. Bár ugye ott van az a rettegett híd (amúgy simán futható, de ez most nem az a helyzet) Gúta előtt. Várom az utolsó pontot mert onnan már csak fel kell menni a gátra majd balra az útra jön a híd és akkor már tényleg bent vagyunk a célban. Elérem a pontot. Persze, hogy megállok büfézni. Kínálnak sörrel és pálinkával is. Mondom, köszönöm nem kérek. Erre azt a választ kapom, hogy nem köszönni kell hanem inni. :-D Ezen azért magamban jót röhögtem. Kifele már nem volt erőm megmutatni ugyanezt. Nosza fel a gátra. Itt már kezdi rángatni a görcs a combjaimat. Óóó csak ezt ne. Ezt a nyamvadt 3,5 km-t kéne kibírnia. Igen, nagyon hiányzott pár darab sótabi. Elérem az utat, jöhet az emelkedő és ekkor már 40-nél vagyok. Meglesz ez rendben. Azért a hídra való felfutás nem esett  jól. A híd és a lejtő után balra fordulunk. Ez már a főút amin reggel kocsival is bejöttünk. Jó érzés tudni, hogy innen már tényleg nincs sok. Próbálok valamiféle hajrázást kipréselni magamból de nem igazán sikerül. Tartott vagy 100 méterig. :-D A combom veszettül fáj, nem hiába azért régen futottam egyben ennyit és ugye a megfelelő edzésmunka is hiányzik. Már látszódik az a hely ahol balra kell fordulni a célkapu felé. Krisz és Kacsa itt várnak és természetesen fotóznak.

meggyötörve, de nem megtörve

Bent vagyok! Megcsináltam! Megkapom az érmem a nyakamba és azzal a lendülettel le is veszik róla a bokachip-et. Húú, ezt külön köszönöm, hogy nem nekem kellett lehajolni érte. Visszaadom a rajtszámot és próbálok járni tanulni. Fáj a combom, feszül a vádlim, de megvan. Óra szerint 3:51:12 és 42,4m km. Krisz és Kacsa úgy fényképez engem, mintha valami celeb lennék. Remekül sikerült példányok is vannak a képek között. Nem is mindegyik publikus. :-D

igen, ennyire jó volt

öröm és boldogság, na meg a fáradtság

jó szarul nézek ki

A kocsi felé vesszük az irányt, nem sietünk igaz nem is nagyon tudnék. :) Kis üldögélés után átöltözöm száraz ruhába, felveszem a kompressziós szárat (szükség is van rá) bekeverem a recovery-t. Igazából részemről mehetünk is haza. Mivel a többiek is így vannak vele el is indulunk. Kacsa bevállalta a vezetést a házukig addig összekaparom magam annyira, hogy onnan már megoldom. Jól esik ülni a hátsó ülésen és semmit sem csinálni. Vizet, cola-t (végre coca) és recovery-t iszom. Próbálok enni, de csak egy fél zabszelet megy le. Majd otthon, addigra úgyis éhes leszek. A visszafele út is jó hangulatban telik. A bokámat kezdem érezni, de közel sem vészes a dolog. Ha ennyivel megúszom akkor teljesen jó. Hivatalos eredményt nem találtam még. Igazából nem is számít. Óra szerint 3:51:12 lett. 5:27-es átlag. A terv ez volt. Mondjuk nem pont ilyen kivitelezésben. El lett futva? Igen, nem kicsit. De annyira jól esett és a pulzusom is rendben volt. Igaz csak 23 kiliig. De kezdésnek ez is jó. Le kell dobni azt a jó pár kilót, rendesen edzeni és akkor nem lesz itt gond.

Egy nappal később egész jól vagyok. A bokám úgy néz ki túlélte ami az elsődleges cél volt. A combjaim ugyan romokban vannak, de az izomláz majd elmúlik. Mondjuk a hétfői erősítő edzés fájni fog. Nagyon. A következő célpont Bad Füssing Németországban február 2-án. Én már nagyon várom.

Mint azt már korábban megírtam, ide Nagyatádra nem is nagyon akartam menni idén. Vagyis szurkolni, nézni igen csak sportolni nem. Aztán ugye a sérülés átalakította a dolgokat. Szóval adott volt a cél, megvolt a terv is és természetesen az álmok is.  Számszerűsítve: 5:30 alattit akartam tekerni, az 5:20 alatti meg maga az álom kategória. Összidőben a 11 óra, de legalább javítsunk Elivel a tavalyi időnkön. Ezt annak tudatában is, hogy neki is kimaradt pár hónap futás és a térde még mindig nem az igazi. Ahogy akkor fogalmaztunk amikor neveztünk. Ő úszik, én tekerek a futáson meg majd csak lesz valami (alapból fele-fele elosztásban egyeztünk meg). Azzal az edzések után tisztában voltam ha nagy gebasz nem lesz az 5:30 sima ügy. Júliusban mondhatni kissé visszavettem a bringás edzésekből, bejöttek az óvatos kocogós futások, hogy azért mégse 0 km-es lábakkal menjek neki. Megvolt az éves szokásos Magas-Tátrai kiruccanás is ezúttal rekord létszámmal. Engem mindig megnyugtatnak ezek az utak. Még ha ez kint lehet nem mindig látszott, de élveztem mind az öt 5 napot. Rengeteget röhögtünk, volt túra, futás és még bringa is. Teljesen feltöltött lelkileg. A túra utánra egyből sikerült még beszuszakolni egy szoba felújítást. Tapéta le, tapéta fel, festés és laminált lapozás. 4 napig ki se mentem a lakásból. Totálisan elfáradtam. Vasárnap elmentem Zolival futni, 11,5 km-nél jobbnak láttam megállni mert fájt a térdem. Kicsit megijedtem, hogy megint előjött, de bíztam benne, hogy csak a létrázás, guggolás miatt van. Meglátjuk mi lesz, volt még 5 napom kipihenni magam a versenyig. Ebbe a pár napba még 2 laza futás (8 és 12km) valamint 2 könnyű bringaedzés volt előírva. Nos a keddi bringa rettenet szar volt valamint a szerdai 12km sem esett annyira jól. Persze ezek betudhatóak a 30 fok feletti hőmérsékletnek. Annak viszont örültem, hogy a lábam nem fájt. A második bringás edzést inkább kihagytam. Többet érhet ha pihenek és tartottam magam a rossz főpróba parádés előadás mondáshoz. Helyett inkább befejeztem a padló szegélyléc felrakását. Szóval a szoba és én is (f)elkészültünk időre. Pénteken szinte már szokásos koreográfia szerint összekaptunk magunkat, mentem Eliért majd a Bejja-Kacsa párosért. Idén ebben a felállásban mentünk. Bejja supportál, Kacsa egyéni, Eli és én páros Kacsakergetők néven. Igen, megint cél az utolérés 80 perc hátrányból. Az úton nem történt semmi érdekes, simán megérkeztünk Nagyatádra. Gyors rajtszámátvétel (miután megvártuk míg kinyit a sátor) ami közben hirtelen eszembe jutott. Otthon hagytam a rajtszámövet. Nincs más hátra vegyünk egyet, ezt a High5-os pavilonnál meg is tettük. Még ittunk egy-egy welcome drink-et és mivel Attikáék még úton és Zoli csak holnap jön így irány a Csurgó ahol megszokott módon a szállásunk van. Itt fogunk vacsorázni is, de előtte még felragasztjuk a rajtszámokat a bringákra és a bukósisakokra.

Gyerünk enni. Laci (párosban indul Gyurival) aki véletlenül szintén itt szállt meg csatlakozik hozzánk. Később beesik Ditke és Attika is. Majdnem teljes a csapat. Én a mostanában favorizált bolognai pizzát eszem, extra kukorica, tükörtojás és ananász feltéttel. Lehet szarul hangzik, de nekem nagyon bejön. Kaja után gyors zuhany, kis pakolászás másnapra majd fekvés, alvás. Meg is jegyeztem Elinek. Ilyen korán (22h) talán még soha nem feküdtünk le. Reggel 5:50-es ébresztő helyett 5:30-kor már Bejjáék felkeltettek. Végülis ebben egyeztünk meg este csak mi átértékeltük a helyzetet. Bringákat fel a kocsira cuccokat a csomiba és indulhatunk. Basszus ez is milyen simán megy. Kezd gyanús lenni. Gyékényesre is időben kiérünk, leparkolunk majd irány a depo. A váltósoké kicsit máshol van így szétválunk. Ahh, én csak 7:15-től tudom lerakni a bringámat és még csak 7 óra lesz. Ez van. Miközben a bringán támaszkodva várakozom eszembe jut, hogy a kulacsokat még ki kell venni a hűtőládából és ide kell majd hozni. Ahogy a szerszámtáskát és a kispumpát is. Ööö várjunk csak, az nem rémlik, hogy ezeket elraktam volna.

Hoppá, na ennyit arról, hogy minden rendben megy. Most már mindegy gyerünk le az egyéniek rajtjához.

Ez még mindig hátborzongatóan jó. Ahogy szólnak a zenék, dörren az ágyú és megindul az a közel 700 ember a vízbe. Elkezdődött. Kacsa is beveti magát a habok közé míg nekünk egyelőre marad a feszült várakozás. Közben felrémlik bennem, hogy a pulzusövem is a szálláson maradt. Király. Sok mindent nem hagytam ott, ahogy Laci is kérdezte: a bringa azért megvan? Szerencsére Attikánál van legfeljebb majd azt használom. Telik-múlik az idő és már ott tartunk, hogy Elinek is be kell csekkolni a rajthoz én meg megjegyzem talán Attikának, hogy fáj a derekam. Jó előjel.

Az egyéniek eleje már túl van az első körön is. Az látszik, hogy mindenki gyengébben úszik, tudjuk be a túl meleg víznek és az is látszik, hogy nagyon meleg lesz a mai napon. Kacsa is kiér az elsőről 57 percnél (ekkora az élmezőny már bringán). Láthatóan nem boldog, de vár rá még egy. A többiek kávéra vágynak így irány a büfé és az életmentő koffein. Én meg szorgalmasan kortyolgatom a vizemet. Bárkivel is akivel találkozom megjegyzi milyen nyugodt vagyok. Miért ne lennék az? Én felkészültem.  Közben ahogy számolgatunk arra jutunk ha Eli azt ússza (1:20) amit szeretne és Kacsa nem lassul sokat akkor pont egyszerre jönnek ki a vízből. Igaz Elinek lesz még egy köre míg Kacsa már mehet tekerni. Na de mindegy is ez csak játék a számokkal. Kacsa kint a vízből 1:54-el. Két egyforma kört úszott. Feszülten nézzük, várjuk Elit, de nem nagyon látjuk. Aztán csak megjelenik 48 perc környékén. Ránézésre őt sem veti szét a jókedv ami érthető hiszen ennél jobbat szeretett volna. Nosza menjünk öltözni mer mindjárt én jövök. Attika elkísér ami jól is jön mert vagy háromszor kell visszamenni a kocsihoz valamiért. De csak elkészülök és jöhet az újabb feszült várakozás. Attika szóval tart így addig sem gondolok arra mi vár rám, mit vállaltam. Idő van, jöhetne már Eli. Pisilni már nem merek elmenni nehogy aközben jelenjen meg. Beállok a váltózóna sorába most már csak tényleg pár perc és hajts. És Eli jön is! Gyors pacsi, a chip-et átrakom a saját lábamra és kocogok a bringához. Leakasztom gyerünk kifele a depóból.

A vonalnál óra indít és felpattanok a kerékpárra. Igen, eljött az én időm. Hamar felveszem a ritmust, a tempó jó, talán túlságosan is, de mintha hátszél lenne. Az első kanyarnál majdnem el is szállok. Nem akartam felülni a könyöklésből és csöppet szélesre sikeredett. Konkrétan majdnem beestem az árokba. Az irányítók jót röhöghettek rajtam. Jobban kell figyelni mantrázom magamnak. A lábaim jól pörögnek, folyamatosan előzök. Erősnek érzem magam az emelkedőn még a nyeregből is kiállok és úgy tekerek fel. Nyugi, azért még sok van hátra. Jöhet az első gél majd nem sokkal később a sótabi is. Megvolt a konkrét frissítési terv. Óránként 2 gél (30 percenként 1-1) valamint a köztes időkben a só. A többire ott az iso és a víz amivel inkább locsolom magam. Pikk-pakk Csurgón vagyok ahol jön az új rész. Az aszfalt egész jó minőségű, de valaki sarat hordott rá ami megszáradt és döcögőssé tette az utat. Sebaj, most ez van ezen kell menni. Az iharosberényi körforgónál visszatérünk a régi útvonalra. Itt jönnek kisebb-nagyobb dombok. Úgy zugok el többek mellett mintha állnának. Közben folyamatosan eszem-iszom és locsolom magam. A vádlimat kezdem kicsit érezni. Hűha ehhez azért korán van még. Igyekszem úrrá lenni a helyzeten és csak a tekerésre koncentrálni. Erős oldalszél van ami egyben azt is jelenti, hogy ha majd ráfordulunk a Nagyatádra vezető útra akkor ott biza szembeszél lesz. Ahogy mindhárom kiskörön is. Jobb lett volna ha fordítva van, de mindegy. Jön a második frissítőpont ahol meglepetésre nincs már iso. Hogy mi van? Baszki még dél sincs és elfogyott? Egy darab vizes kulaccsal kell kihúznom kb. 20 km-t. Nem is értem az egészet, egy ilyenen bárkinek elmehet a versenye. Jól felhúztam magam, gondoltam is rá, hogy majd utólag írok nekik valami csúnyát. A düh azonban erővé alakul és inkább beleteszem a tekerésbe még úgyis, hogy a derekam továbbra is fáj és néha bizony emiatt nem tudok rendesen bekönyökölni. Ezen a részen az út minősége sem az igazi, de ez már megszokott. Várom már hogy Kacsa mikor jön szembe. Ez el is érkezik a 44-es km táblánál ez azt jelenti, hogy kb. 23 km előnye van. Hmm ez kb. 40 perc így nem nagyon fogjuk utolérni. Előzetesen úgy számoltunk ha a bringán nem fogom meg akkor a futáson már nem lesz esélyünk Elivel.Nagyatád!!! Ezt látom a táblán és még 2 óránál sem járunk. A többiek a szokott helyen várnak, na de várjunk csak. Itt van Fish és Pitya is! Jajj, de jó.

Pont a fordítónál járok 2 óránál. Milyen érdekes, hogy reggel ezzel viccelődtem Zolival, hogy 2 óra és Atádon vagyok erre meg tényleg. Attika feladja a géleket és hasítok tovább. Hátra van még 105 km. Az első kiskör egész jó bár a széllel azért küzdeni kell erősen főleg a segesdi fordító után visszafele és hát hidegebb sem lett. Továbbra is szinte csak előzök, eddig jo ha ketten mentek el mellettem. A vádli feszülésen sikerült úrrá lenni és talán marva derekam is jobb, helyette viszont a talpam kezdett fájni. Kicsit lazítottam a cipőn hátha az segít. Lemegy az első kiskör 1:04-es idővel. Nem rossz és már csak kettő.

Újabb gel-eket kapok Attikától és folytatom utamat. Húú ez a kör nagyon nem esik jól. Kicsit, na jó néha nagyon szenvedek és a belem is mintha rakoncátlankodna. Na mi van? Elfogyott volna a kraft? Igyekszem összekapni magam. Már nem csak a fejemet locsolom hanem a combomat és a vádlimat is. Sokat nem esik a tempó, de érezhetően lassabb vagyok. A fordítótól visszafele megint Kacsát lesem ezzel egészen jól telik az idő. Végül a 43-asnál tűnik fel. 2 kilit hoztam rajta szóval biztosan nem lesz meg. A kör végén cola-t kérek vízzel higítva. Ez reméljük kicsit rendbe rakja a gyomromat. Uccsó kör jön. Iszonyat meleg van, de valahogy csak kibírom ezt a nyamvadt 35 km-t. Idén is nagy könnyebbség, hogy nem kell egyből futnom. Segesd fele tatrva már készülök fejben a szembeszélre ami visszafele lesz. Közben továbbra is folyamatosan locsolom magam. Jön a fordító. Na innen mar csak 13 kili. Persze nem én lennek ha nem számolgatnék. Az 5:30 tuti meglesz ha csak nem esek le a bringáról. Az 5:20 is meglehet, de azért teperni kell. De nincs más opció, meg kell lennie, itt és most! Ezért edzettem keményen és nem adom ha már egyszer ilyen közel vagyok hozzá. Szóval fejet le és tekerjél! Fogynak a kilik, jön a várostábla, a körforgalom ezek már lelkileg is sokat segítenek. Innen úgyis lejtmenet majd a fordító és onnan már csak kicsi felfelé majd pár kanyar és kész. Folyamatosan lesem az órát mintha nem is létezne más. Látom a chip szőnyeget, kb. 5:20-as idővel haladok át rajta. De még el kell jutni a depóba ahol Eli vár rám. A vonalnál óra megállít, bringáról leszállás és kocogás be. Chip átad, gyors pacsi, megkérdezem még, hogy a többiek merre és Eli már fut is. Megkezdi a maratont, 2 kört fut elsőre, nekem meg van kb. 1 óra15 percem rendbe szedni magam. Rápillantok az órámra 5:20:47! Aztamindenit! Kibotorkálok megkeresni a többieket. Bosszankodom csöppet, hogy senki nem jött elém. Jó lett volna legalább cipőt cserélni. Na mindegy, kitipegek ebben a topánkában. Hamar meg is vannak igaz ezert meg kellett kerülni szinte az egész rendezvényt. Ledöglöm és próbálok valami kis erőt visszanyerni. Zoli megnézi a hivatalos időt: 5:19:19! Igen! Megvan! Álomidő! Ennek így kellett történnie. Boldogsággal átitatott fáradtsággal ülök a fűben, mint nyuszi. Elfogyasztok két gel-t majd Attika és a pokróc takarásában átveszem a futógatyámat. Először Kacsa jön a futókörön és hát ránézésre nem sok kedve van futni. Aztán érkezik Eli és Ő sincs a legjobb állapotban.

K...a meleg van. De mindketten kemények és mennek tovább. Én még gyorsan dobok egy kétbetűs kitérőt és elhelyezkedem az árnyékban és próbálok még pihenni és folyadékot bevinni. Ezután ismételten az én időm jön. Eli közeledik és nagyon kivan. Átveszem a chip-et és neki iramodok. 2 kör vár rám, de belül azt érzem, hogy ez bizony több lesz. Próbálom nem széttolni több okból is. Fáradt vagyok, nem tudom mit bír a lábam és még az is benne van a pakliban, hogy innen végig kell futnom az egészet. Na a nagy óvatosságban rögtön bekezdek egy 5:09-es kilivel. Na jó, akkor lassítsunk. Érzésre és pulzusra jól vagyok, de nem tudhatjuk mennyi vár még rám. Sikerül is 5:30-ra lassulni. Egész komfortos és még haladós is. A pályán rohasztó a hőség. Minden ponton frissítek, locsolom magam és vizezem a sapkámat. A sok úgymond tökölés ellenére is stabil tempót futok. Az első kör végén leveszem a pulzuspántot. Innen nem akarom tudni mit mér és zavar is. Kacsát valahol a második kör közepe felé érem utol. Na hoppá. Megkergettük, megfogtuk. Próbálom rávenni, hogy jöjjön és ha jól csináljuk akkor egyszerre futhatunk be, de ő inkább a saját tempóját nyomja. 10 km simán lemegy 55:37-el állok. Rohadt jó. Elivel most váltanánk, de azt mondja Ő pihenne még és ha bírom menjek még. Jó, akkor megyek. Ez a harmadik már lassabb itt már csak 6 percest tudok futni. A talpam is fájdogál és a sapka is inkább zavar már, mint segít. De csak vége lesz ennek is. 15 km, 1:26:33-al. Nagyon rég futottam ennyit egyben. A jó hír, hogy a térdem bírja. Újabb váltás és Eli megkezdi a hatodik körünket. Kettőt menne, de mindketten tudjuk ebből csak egy lesz. Becsülettel letolja miközben nagyon szarul eshet neki. Én az árnyékban ülve várom és néha picit aggódom érte miközben az én fejem is lüktet. Mintha lenne egy apró napszúrásom. Kacsa is inkább wellness-ezne valahol máshol, mint, hogy itt szaladgáljon a 35 fokban.

Attikával fél szemmel az órát nézzük. Ha belehúzunk még össze jöhet a 11:30 alatti idő. De ehhez Elinek jönnie kell. Meglepő módon szinte egyszerre érkeznek Kacsával. Újfent én jövök. 2 kör és vége. Kacsát megint próbálom unszolni, hogy toljuk együtt, de megint nem vevő rá. Nekem meg pont 1 órám van erre a 2 körre. Hááát nem lesz egyszerű. Persze nem én lennék ha nem próbálnám meg. 5:30-5:40-es tempó kell és nem sokat kaszinózni a pontokon.Az első két kili teljesen rendben van, de utána kikapcs. Csak 5:50 megy. Matekból jó vagyok így tudom a tavalyi időn már nem fogunk javítani. Sebaj. Idejöttünk és megcsináltuk. Vagyis még nem, mert azért még futnom kell pár km-t. Az utolsó körre indulván Attika ad egy sótabit és noszogat, hogy még meglehet. Viszont én tudom, hogy nem. Ahhoz olyan tempó kéne amire most nem vagyok képes. Laza 6:10-ben kocogom le ezt a kört. 1,5 km-el a vége előtt rám törnek az érzések még a szemem is könnybe lábad. Na nézzenek már oda, ahogy öregszem úgy leszek egyre érzékenyebb. 1 kili, 1000 nyamvadt méter. Ideje hajrázni vagy legalább valami olyasfélét bemutatni. Fokozom a tempót (már amennyire futja) és robogok a cél felé. A végső 200 méterre Eli is beszáll és együtt tesszük meg a célig hátralévő távot. 2 másik váltós csapat még neki áll versenyezni. Kicsit lemaradunk, hogy legalább jó kép készüljön rólunk. Kész! Vége! Megcsináltuk!  Kacsakergetők a célban! 11:32:48!

Kapunk szép érmet meg egy alkoholmentes gyümölcsös sört amit azonnal lehúzunk. Gyerünk keressük meg a többieket és szurkoljunk a még pályán lévő Kacsának. Nem is kell rá sokat várni és jön. Ő is megcsinálta! Újra, immár ötödször!  

Eléggé fáj mindenem inkább ülnék és nem mozognék. Azért pár közös képre összeállunk. Nem mindegyik sikerült jól, de ez nagyban köszönhető a hozott anyagnak. Irány enni, de előtte még bepakolunk a kocsiba Kacsát még amúgy is masszírozzák.

Nekem külön jól jön, hogy Attikáék szállásán van a kocsi, így legalább igénybe tudom venni a mellékhelyiséget. Az egész napi betevő megtette a hatását. Konkrétan rám jött a híg fosás. Na mindegy, ahogy Shrek is megmondta jobb-kint mint bent. Visszamegyünk a versenyközpontba és jöhet a jól megérdemelt kaja. Szerencsére találunk szabad asztalt és padot. Én hambira vágyom és cola-ra. Bejja volt oly kedves és szerzett nekem. Egész nap erre vártam és úgy gondolom meg is érdemlem ahogy a többiek is. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl amit alaposan kitárgyalunk. Kezd későre járni ideje lenne elindulni a szállásra. Kivesszük a bringákat a depóból és meglepődve tapasztaljuk, hogy csurom vizes. Ez meg mi? Esett volna. Nem, egész egyszerűen ekkora a páratartalom. Elköszönünk Ditkétől Attikától és Zolitól. Mi pedig mivel csak 15-20 perc éjfélig, a tűzijátékig mégis inkább maradunk és megnézzük.

Ezután viszont már tényleg indulunk aludni. Van vagy hajnali fél kettő mire ágyba kerülünk. Egyikünket sem kellett ringatni. Vasárnapra, mint mindig marad a záróünnepség és az eredményhirdetés. Mi dobunk még egy gyors reggelit, jó kis hagymás-sonkás rántottát. Fura módon szinte semmi bajom nincs. Csak a hátul térdem felett fáj kicsit. Előzetesen csak a diplomáért ugrottunk volna be, de valahogy ott ragadunk. Ahogy kiszólítják egyesével az első teljesítőket... nos ez is felemelő pillanat.

Nézzük kicsit a számokat: összidőben 1 perc 16 másodperccel mentünk rosszabbat, mint tavaly, de ezzel is 16 hellyel előrébb a 99. helyen végeztünk a váltók között induló 238 csapatból. A párosok között a 98-ból a 36. hely lett a miénk. Magát a bringát nézve ez 28/12. Szóval nem sokan mentek jobb időt és erre csakúgy, mint az Elivel alkotott párosunkra rohadtul büszke vagyok. Nekem ez az 5:19:59 maga az álomidő! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek legrosszabb időjárása volt a széllel, a meleggel és a páratartalommal akkor ez brutálisan jó eredmény. Sok minden kellett ehhez: az erősítő edzések és ugye fura módon a sérülés is. Mert ha az nincs és megvalósítom a futós céljaimat akkor a büdös életben nem megyek ilyet. Fejben iszonyat erősnek éreztem magam, semmi sem tudott kizökkenteni, pedig követtem el hibákat. Emlékezzünk csak a szálláson hagyott dolgokra. Köszönet a drága supporter brigádnak, hogy egész nap elviseltek minket és lesték minden kívánságunkat. Nekünk tényleg a versenyre kellett koncentrálnunk.

Ja, még egy dologban hibáztam. Hiba volt elmenni az eredményhirdetésre, mert most megint elkezdett érdekelni ez az egész. Csak ugye az a fránya úszás...

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Nálam kicsit szokatlan módon egy hónap telt el az előző verseny óta, az is a kurtára sikerült kecskeméti félmaraton volt amiről nem is írtam semmit, mert kissé csalódott voltam amiatt, hogy nem tudták rendesen kimérni a pályát. Persze nem történt tragédia csak egy egyéni csúcsot buktam (1:30 alatt lett volna) miatta. Na de lépjünk is tovább egészen a Bodri Trail-ig ahol mondhatni természetesen a leghosszabb, 40 km-es távra neveztem.. Február elején kimaradt kb. 1 hét betegség miatt, de szerencsére hamar visszajött a formám. Az edzések jól mentek és bizakodva mehettem Szekszárdra ahol nagy cél nem volt. Fussak egy jót és ne essek, ne sérüljek meg. Annával (a Szimpla Élményes társammal) és Attikával mentünk hármasban egy kocsival. Anna is a hosszún, míg Attika mivel még mindig szenved a lábával végül a 15 km-es távon indult. Az már reggel látszott, hogy nem lesz túl melegünk mert elég erős mínuszok és jeges szél fogadott minket. A rajtszám átvételt gyorsan lezavartuk majd befejeztük az előkészületeket. Ruházat terén a vékony aláöltözet, póló, kesztyű és a rajtcsomagban kapott csősálra esett a választásom. Pontban 9h-kor elrajtolunk. Kis helyezkedés után sikerül beállni a mezőny első felébe. Beke Tomi keveredik mellém, Ő az a srác akivel a novemberi félmaraton óta mindenhol összefutok. El is kezdünk beszélgetni úgy amúgy is jobban telik az idő. Neki is a 4 óra a célidő. Igyekszem kényelmes tempóban haladni nem cél, hogy szétszaggassam magam. Ennek ellenére jól haladok, emelkedőn sem megy 6 perc főlé a tempóm, síkon és lejtőn meg bőven 5 alatt van. Tomi kissé lemaradA terep nagyon jól futható, sár nincs, mert kőkeményre van fagyva minden. Az egyik lejtőn haladva elkezdett vibrálni a szemem. 1 perc után jöttem rá, hogy a nap az ahogy a fák között besüt. Eléggé zavaró volt nagyon kellett figyelnem nehogy elzakózzak. Az óvatosság dacára 10 kilinél 52 percen belül vagyok. Atyaég. Megvan a táv és ekkor még úgy számoltam, hogy a szint negyede is és mégis. Ha ez így megy tovább akkor ez nagyon durva idő lesz. Persze biztos fogok lassulni a fáradtság és a frissítés miatt, de akkor is. Kicsit vissza is veszek, de nem ezért van a lassulás hanem egy esés miatt. Nabazz. Ezúttal sem úsztam meg. Teljesen síkon sikerült megbotlanom egy keresztbe heverő drótban. Mindegy leporolom magam és hátrakiabálok Tominak, hogy vigyázzon. Annyira sikerül neki, hogy Ő is majdnem elesik. Innen megint együtt haladunk tovább.

A frissítőpont után páran összeverődünk és együtt megyünk tovább valamint gyönyörködünk a tájban. Csodaszép a távolban látszódó Mecsek, a dombok és tavak. Ha nem fújna a szél tökéletes lenne. Ráfordulunk egy újabb mászós emelkedőre, fent a puszta és az orkán erejű szél vár. Kisvártatva páran jönnek velünk szembe. Na mondom ezek vagy a rövidebb távon indultak vagy rohadtul eltévedtek. Ez utóbbi volt. Nem telt el 2 perc és újabb kis csapat jött szembe. Naná, hogy ők is rossz irányba haladtak. Próbáltam útba igazítani őket, nem igazán tudták hol sikerült rossz irányba fordulniuk. Kis tanácskozás után én indultam tovább. Talán ha 2 percet veszthettem, de nem számított. 25 km-nél érünk össze a 29-es táv indulóival. Jó érzés volt nagyobb tömegben haladni, főleg azért mert gyorsabb voltam náluk és folyamatosan előztem. Ekkor már nagyon melegem van. Feltűrőm az aláöltözet újját valamint leveszem a kesztyűt és a csősálat amit a frissítőponton beraknak a táskámba. Mást nem is kérek van mindenem és innen már csak 13-14 km. Egyszer csak egy ismerős bukkan fel előttem. Anna az. Hogy a fenébe került elém? Rákiáltok hátulról Ő is eléggé meglepődik. Kérdezi is, hogy hol voltam eddig. Hát mondom esélyes, hogy Te eltévedtél. Gyorsan megbeszéljük ki hol tart. Én majdnem 30-nál Ő még csak 27-nél. Baj van. Nagyon bosszús. Párszáz métert megyek vele aztán eltempózom. Kis idő múlva a mezőnyből Csanya biztat azzal, hogy jó a mozgásom. Nekem kell fél perc mire leesik, hogy egyáltalán Ő az. Nem telik el 5 perc és bizonytalan leszek. Track szerint élesen jobbra kéne fordulni, de mindenki egyenesen megy és a szalagozás is arra van. Megállok, téblábolok végül amikor Anna odaér csak elindulok egyenesen én is. Ha arra kell menni akkor arra megyünk.

Fejben kicsit nehezen dolgozom fel, pár percre el is gurul a gyógyszerem és felveretek az egyik emelkedőn. Aztán rendbe rakom magam és visszaveszek úgyis van más gond is. Mostanra felolvadt a jég és az út is saras lett. Nagyon saras, néhol bokáig gázolok a sárban a traktorok által szétjárt úton. Csúszok minden irányba. Előre, hátra és oldalra. Küzdős szakasz ez. Ahogy számolgatok fejben a 3:50-es idő is meglehet. A szintemelkedés már meghaladta az előzetesen tudott 820 métert. 3 km-el a vége előtt már, mint minden terepversenyen nagyon vártam az aszfaltot és bíztam benne, hogy nem megyünk már felfele és jön a megváltó beton. Tévedtem. Egy kanyar után ott magasodott egy emelkedő. Lányos zavaromban ki is csúszott egy óbazdmeg a számom. De hát nincs mit tenni ezen is fel kell mászni. A 3:50-et elengedtem, lesz amennyi lesz nem számít. Kiérek az erdőből de még mindig földúton haladok. Egy balos után végre beton. Ismerős beton, itt már futottam a tavalyi Borvidéken igaz akkor felfele. Most lejtő és az sem zavar, hogy meredek és nem lehet középen haladni a víz miatt és így mindig ferdén terhelek valamelyik irányba. Csapatok lefelé, mert érzem és látom is a végét. Közel a cél. Ki tudok vágni még egy hajrát is és jó tempóban szakítom át a képzeletbeli célszalagot. Megcsináltam! A célban érmet kapok a nyakamba és egy kézfogást Márkus Öcsitől. Mindent amit egy halandó várhat egy szekszárdi futóverseny végén. Iszonyat jó élmény volt! 3:51:57 az időm. Nagyon jó, jobb, mint amit akartam úgy, hogy nem csaptam szét magam. Elfáradni elfáradtam, de egy terepmaraton után ez normálisnak nevezhető. Előkerül Attika is majd kicsivel később beér a célba Anna is. Letáborozunk a Bodri pincészetben a kövön.

Kb. 30 perc dekkolás után irány zuhanyozni, átöltözni. Jól esik a meleg vizes zuhany és a száraz ruha már-már újra embernek érzem magam. Visszatérve a pincészetbe jöhet a jól megérdemelt gulyás. Ez is remek volt, mint ahogy az egész verseny. Mind a szervezés, mind az útvonal tökéletes volt. Végülis csak a szokásos Öcsi féle verseny. A kajálás után még beszélgettünk majd hazafele vettük az irányt.

Anna és Attika is jót mentek, sajnos ők is megnézték közelebbről a földet. Anna az eltévedés miatt kihúzatta magát az eredménylistáról. Nem biztos, hogy mindenki megtette volna, lehet van aki élt volna azzal, hogy így dobogóra állhat. Végül egy hatodik helyet bukott ezzel. Vigasztaltam, ne foglalkozzon ezzel csak a tempóátlagát nézze. Attikának meg úgy tűnik rendben lesz a lába, nem nyírta ki a terepen. Kondija szinte nulla a kihagyás miatt és vissza is fogta magát, ennek ellenére egész jó tempót ment.

Jó kis verseny volt. A hivatalos időm 3:52:21 lett ezzel a 19-ik helyen végeztem abszolútban és a férfiak között is. Sikerült az összes nőt megelőznöm és mint tudjuk nálam ez a szint. Maradt ugyan benne pár perc, de nem bánom. Ez így volt jó ahogy az esést leszámítva, de szerencsére abból sem lett komoly baj. Esélyes, hogy még visszatérek ide és nem feltétlen csak versenyen...

Évértékelőt végül nem írtam, mert nem és kész. Lépjünk is tovább az év első versenyére a negyedik alkalommal megrendezett Zúzmara futófesztiválra. Idén volt összetett táv ami az 5+21,1+10km-t takarta. Naná, hogy erre neveztem Attikával karöltve. Sajnos Ő közben lesérült így mehettem egyedül, de legalább szurkolni kijön majd valamikor. Persze érkeznek a többiek is, Kacsa a félmaratonra, Dóra, Eszter és Tita meg a délutáni 10 km-re. Zoli megengedte, hogy nyugodtan fussam max-ra az egész napot így fejben, lélekben erre készültem. Reggel 8h-ra már kint is voltam a rajtszám átvétel nem volt több 1 percnél így rengeteg időm maradt az 5 km, 9h-s rajtjáig.

5 km - nyomni, nyomni és nyomni: ezen a távon nincs választás, menni kell ahogy bírsz. Mindenképpen pb-t akartam futni ezen belül egy 20 perchez minél közelebbit esetleg valahogy ez alá kerülni. A rajtnál előre álltam, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Start! Megiramodunk. Pár száz méter kell mire beáll a tempó ami nem esik annyira jól így hirtelen. Elég gyorsan beáll a mezőny eleje nagyjából a tizedik helyen lehetek, de ugye vannak akik csak az 5 km-en indulnak. Első kili 4:02. Jó lesz ez csak tartani kell a tempót. Most már egész elviselhetőnek tűnik nem akarok egyből belehalni. Pár helyen jeges és latyakos a pálya, de nem tűnik vészesnek. Kettes számú km 3:57. Húbazz kereken 8 percnél járok. Jó, nagyon jó. Csak teperni tovább. Rátérünk egy murvás útra ami eléggé csúszik, érzem, hogy lassulok is. Ezt az óra is megerősíti, 4:09-es kili. Nem baj és már csak kettő van hátra. A mezőnyben sok minden nem történik. Ami az elején beállt az úgyis maradt. Se előzés, se lemaradás. Csak én és az óra vagyunk. Megvan a négyes számú km is ami 4:10-re sikerült. Nyavalyás 1 km van hátra. Ezt már valahogy túlélem. Próbálok hajrázni, jön az árkádok alatti rész ami fura módon csúszik pedig csak nedves. A visszafordítónál vigyázok is egy esés nem hiányzik. Nézem az órát, húú, de közel lesz ez a 20 perchez. Eddig is nyomni kellett, mostantól meg aztán pláne. Bezúdulok a csarnokba és vége! 20:03! Basszus! Egyfelől rohadjon meg az a 3 másodperc másfelől meg óriási egyéni rekord. Az eddig az 20:44 volt. Hivatalosan végül 20:01 lett és ezzel az 5 km-es mezőnyben abszolút 8-ik, a férfiak között 7-ik lettem. Na hoppá. Ráadásul csak 18 másodpercre volt a dobogó. Na mindegy, amiért igazából jöttem az meglett. És most próbáljunk meg pihenni a félmaratonra.

Félmaraton - kényelmes, vállalható iramot futni aztán mégis mi lett: az fm-re már megérkezett Kacsa is. Én eközben pótoltam az elégetett kalóriákat. Nem éreztem magam túl frissnek, de nem volt más hátra, mint elindulni a rajthoz. Kacsát meggyőztem, hogy menjünk együtt 4:30-ban aztán lesz ami lesz. Hülyeség az egész felelte. Erre aztán mi  történik? 2 km-nél Ő robog előttem 4:20-ban. Átérve a Kincsem Parkba eléggé csúszóssá válik a talaj. Mintha lassulnánk is kicsit, de az óra mást mond. Továbbra is 4:30 alatti kiliket megyünk. Kacsa picit lemarad, de még bőven látótávolságon belül van. A kör végén a csarnokban frissítek majd tovább robogok. Közben folyamatosan számolgatok, hogy mi lehet ennek a vége. Már az 1:33-34 körüli idő is elérhetőnek tűnik ha nem lassulok drasztikusan. Kint az Albertirsai úton feltűnik Attika is a bice-bóca. 10 kilinél 44:01-el állok. Hogy mi van? Ez jobb, mint az előbb számolt 1:33! Basszus menni kell, mert ebből akár még egy űridő is lehet. Attika azért megjegyzi, hogy mi ez a sétálgatás. Baszki fussál ilyet aztán beszélgethetünk. :) Két telibe 4:20 km következik amikor újra visszatérünk az expo területére és megint bemegyünk a csarnokba. Szeretnék frissíteni, de itt most nagyon sokan vagyunk. Sokan most fejezik be az első körüket és nagy a tolongás. Azért tudok inni, de viszonylag sok időt vesztek. Ez a kili csak 4:40 lesz. Nincs baj, menni kell tovább mantrázom magamnak. Pörögnek is a lábak meg a kilik. 4:17, 4:18, 4:14. Ekkor érünk ki megint a Kincsem Parkba. Most már sokkal jobban szét van taposva. Küzdök is, mint malac a jégen. Érzem, tudom, hogy iszonyat közel lehet a végidő az egyéni rekordomhoz. Innentől kezdve nem is nézem a tempót, az órán is átváltok a pontos időre. Persze ebből is van információm, de messze nem olyan pontos, mint amúgy. Jönnek a már jól ismert kanyarok, egyenesek. Eléggé lóg már a nyelvem, de menni kell immár a rekordért. 4:25 körüli km-k vannak. Nagyon közel lesz. Még kanyar és jöhet a csarnok bejárata. Szinte berobbanok a célba és már nézem is az órámat. 1:32:19. Neeem, ilyen nincs és mégis van. Nem lett meg a rekord, ugyanakkor önmagában ez nekem egy bődületesen nagy idő pláne a reggeli 5 km pb-vel a lábamban. Azért picit csalódott vagyok. Oly közel volt és mégis annyira távol...Hivatalosan végül 1:32:17 lett. 4 másodperc... nyamvadt 4 másodperc. Sok helyen mehetett el, de ezen már kár keseregni. Férfi 36.hely, abszolút 41. Nem lett rossz na. És akkor jöjjön a finálé a 10 km.

10 km - túlélni a hősi halált: erre a versenyszámra már megjöttek a lányok is. Dóra, Eszter és Tita. Végül Kacsa is kint maradt szurkolni így egész népes kis csapat lettünk. Az első két jól sikerült futás után ezt is szerettem volna minél jobban teljesíteni, kis célként a 4:30-as átlag lett belőve, de azért már eléggé fáradt voltam. No akkor irány a rajtzóna a mai napon utoljára. Rajt! Meglódulunk, az első érzés ami elönt az a fájdalom. Húú, ez a tízes most rettenetes lesz. 4:25-ös az első majd szépen elkezdek lassulni. 3,5 km körül már azon gondolkozom, hogy a ...ba az egészet és inkább sétálok.  A negyedik kili már csak 4:40 majd elérem a mélypontot egy 4:57-essel. Szerencsémre Annamari megelőz én meg rá tudok tapadni. Csak menni vele és bízni abban, hogy jó lesz. A félmaratonon is 6 km után jobb lett a helyzet. Úgy néz ki sikerült úrrá lenni a káoszon, mert ha nem száguldok, de megint tudok 4:30-as iramot menni. A fordító után visszaelőzöm Annamarit akinek utólag is köszönet a nyulazásért. Gyors fejszámolással kiderül, hogy a 45 perces célidőhöz menni kell, különben kicsúszok belőle. Összeszedem a maradék erőmet és csak nyomom. Azt nem mondom, hogy jól esik, de valahogy mégis elönt a jó érzés. Elmenni a végsőkig, kihajtani mindent magadból. Ezért is szeretem ezt csinálni. A végén még előzök is kettőt aztán átérek a célvonalon. Vége! Végre vége. 44:32! Megvan ez is. Nem ez volt életem futása, mert ha jó összesen 2,5 km jó volt belőle, de a célt elértem. Hivatalosan 44:29 lett amivel abszolút 20., a férfiak között a 17. lettem.  

Zárszóként akkor jöhet(ne) az összetett, mert ugyan én ebben a számban indultam, de eredményhirdetés az nem volt. Így utólag már jó lett volna ha van, mert hát mit szépítsük, rohadt jól néz ki az a táblázat legfelül az én nevemmel és a dobogó tetején állni is menő lett volna. Na mindegy talán majd legközelebb. És ugyebár nem ezért jöttem hanem, hogy fussak és azok jól sikerültek. Messzemenő következtetést nehéz levonni ebből és a tavaszi célok nem igazán erről szólnak, de én bizakodó vagyok.

Az év utolsó versenyére nem túl jó előjelekkel mentem. 1 héttel előtte a Spártai 100-as ahol csak egy 50-est akartam futni nem sikerült túl jól. 31-nél abbahagytam mert megfájdult mindkét bokám. Amiből végül mire hazaértem achilles fájdalom lett. Pár nap pihenés és krémezés sem hozott nagy javulást így a futás mellett döntöttem. A verseny előtti napon kimentem a Szilas patakhoz Zolival futni egyet. 15 km volt tervben hát végül 26 lett. Ja és ugye mindezt bokáig érő hóban, mert ugye az is megérkezett a hétvégére. Kicsit tartottam is a csúszkálástól kint a terepen. Reggel a telekocsi jegyében összeszedtem útitársaimat majd Telki felé vettük az irányt. A versenyközpontban találkoztam Annával a Szimpla élményes párommal. Pár szót beszélgettünk majd mindenki ment a dolgára. A budai trail-en még nem jártam így az útvonal is ismeretlen volt. Előzetesen a 3 órás célidőt tűztem ki. Ez teljesíthetőnek tűnt bár nem tudtam a hó mennyire nehezíti majd meg a helyzetet. Gyors készülődés után már a rajtban is álltam várván a visszaszámlálást. Indulás! Egyből emelkedővel kezdünk itt próbálok is minél előrébb jutni az esetleges single track előtt. Jött is, kicsit be is szorultam egy lassabb futó mögé, de nem gond. legalább nem futom el. Persze amint lehetőségem volt megelőztem. Alapvetően így vonatoztunk addig amíg ki nem értünk egy szélesebb útra. Ráadásul itt az emelkedőnek is vége volt lehetett egy kicsit haladósabbra venni. Egy ponton Lőrincz Oliék biztatták a futókat. Megint jött egy single track-es rész most azonban lefelé. Élveztem, de próbáltam arra is figyelni, hogy ne taknyoljak el. Az első csippantós pont után hirtelen belém hasított az érzés. Én már jártam erre. Bizony-bizony ez a Szénás kör útvonala. Jó volt ismerős terepen futni viszont tudtam azt is, hogy Nagykovácsinál az emelkedő nem a barátom. Kétszer jártam arra és mindkettő másképp volt jó. Nem meredek, meg semmi extra csak eddig nem jött ki lépés rajta. Nyáron a kurva melegben voltunk Eszterrel, míg ősszel Attikával a sérülésem után. Most azonban nem volt gond. Simán feljutottam rajta. Jön a forgókapu és a mászás a Nagyszénásra. Felérvén újabb csippantás  és egy pár másodperces megállás. Megcsodáltam a gyönyörű téli tájat. Fantasztikus élmény volt.  

Na akkor zúzzunk lefele. Rátérünk a piros jelzésre. Ezen is jártam már, de akkor sötét volt. Egy-két helyen csúszott, de megúsztam esés nélkül. Leérvén Nagykovácsiba az aszfaltra elkezdett sajogni az achillesem. Nem lesz ez így jó. Vissza is fogtam a tempót a békesség érdekében. A frissítőponton csak vizet töltök és megyek tovább még mindig a piros jelzésen. 1,5 óránál járok simán tarthatónak tűnik a 3 órás célidő. Az erdőben beérve a térdem kezd el fájni. Séta-futás-séta és mintha itt a hó is jobban csúszna. Óbaszki ,még van 13 km hosszú lesz ez még, de csak azért is végigmegyek. Szerencsére komoly baj nincs kis idő múlva újra tudok futni. Megint ismerős rész és igen, megint a Szénás kör útvonala. Sokan nincsenek körülöttem. Szinte csak én vagyok és az erdő.

Jön a harmadik pont ahol ismét megállok ezúttal a ponton lévőkkel váltok pár szót és cipőt kötök. Gyerünk tovább. Mondjuk nem pont így gondoltam. Lefele az egyik kanyarban kicsúszok és beledőlök a hóba. Ezt sem úsztam meg esés nélkül. Jön egy iszonyatosan kellemes rész. Lejtős-kanyargós remekül futható. Ki is élvezem az egészet. A száguldós rész után kis emelkedő jön aztán megint lejtmenet és az utolsó pont. Itt csak köszönök és megyek is tovább. Innen már fél lábbal is. Aztán egyszer csak megint egy emelkedő jön. Nagyrészt mindenki sétál rajta, itt már együtt futunk a rövidebb távosokkal. Én felváltva futok és sétálok. Igazából annyira nem meredek, pont az a kellemetlen fajta és itt 23 km környékén már kellően fáj. Rettenet hosszúnak tűnt. Azt hittem soha nem érek fel rajta. De mint mindennek ennek is vége van egyszer és jöhet a végjáték. 4:40-ben hasítok lefele a hóban majd kiérvén az aszfaltra ebből 4 perces lesz. A lábam sem fáj már talán csak az adrenalin nyomja el, de kit érdekel ez amikor repesztek. Még két kanyar és beérek. Kész! Vége! 2:48:11! Hűű ez aztán jóval 3 órán belül lett. Fura módon az előző napi 26-ost se nagyon éreztem meg. Remek verseny volt, csodás idővel, szép helyekkel és egy jól futható útvonallal amit a hó külön élvezetessé tett. Imádtam az egészet, de a lejtmenetem nagyon érződik a szeptemberi horror sérülés. Valahogy nem merek annyira csapatni. Előbb-utóbb csak elmúlik. Ezt leszámítva azt érzem, hogy erős vagyok és a formám is megfelelő. Hazafele a kocsiban megint fájt a lábam ezzel valamit kezdeni kell majd.

Egy nyuszis érem mind felett

Eléggé nehezen készült el ez a beszámoló, de hát ez van. Nézzük is mi történt. A nevezésnél még optimista és nagyravágyó voltam. Nem tagadom megnéztem a tavalyi eredménylistát és arra a következtetésre jutottam, hogy az egy nap (szombat) 3 részletben maratonon jó esélyem lehet dobogóra állni. A másnapi vasárnapi félmaraton meg valamiféle bónuszként volt ott. Így legalább a hétvége is ki van maxolva. Szerencsére Attikában partnerre is találtam ebben az okos döntésben. Aztán ugye jött a csákvári sérülés és azzal járó kihagyás. Ez alapjaiban változtatta meg az elérni kívánt eredményeket. Mondhatni edzőversennyé silányult az egész. 1 hónappal a verseny előtt önkéntes nasi megvonást vállaltam, hogy ha már nem vagyok formában legalább a súlyom legyen rendben. A verseny hetében már egész jól mentek az edzések és ismervén engem azért sejthető volt, hogy kihajtom a belemet is mindkét nap. Végül úgy beszéltük meg, hogy az első futáson a 14 km-en Attikának nyulazok 4:30-as tempót (nehogy elfussa) a következőn, a szintén 2 körös félmaratonon meg Eszternek (aki párban futja)  az első kört szintén valami hasonló tempóban. A maradékon meg lesz ami lesz. Még egy nagy dolog fog történni ezen a napon. Eli félmaratont fut! Hát ez a nap is eljött. Kacsa supportálása mellett nem volt kérdéses a kimenetel. Attikával beállunk az 1-es zónába, ha már odaszól a jegyünk. Meg hát ugye azt a tempót szeretnénk futni. Rajt! Megindulunk az első pár kili gyorsra sikerül, de a harmadik után beállunk a tervezett iramra. Kényelmes, beszélgetősnek tűnik nincs itt semmi gond. Azt érzem, hogy tudnék gyorsabban haladni, de Attikát, aki nem akart jobban menni nem hagyom el ha már megbeszéltük, hogy tempót futok neki. Legfeljebb majd a végén az utolsó 2 km-en. 12-ig így haladunk szépen párban tartva a megbeszélt iramot. Itt búcsút intek Attikának és gyorsítok. Erősnek érzem magam és könnyedén tudok gyorsítani. Hoppá, egy 4 perces km! Azta! Még egy van hátra és nem lassítok. Jön a cél és vége. 1:01:41 lett a 14 km az uccsó meg 3:58! Kicsit hihetetlennek tűnik, de csak megcsináltam és nem is igazán fáradtam el. Most jöhet 1,5 óra szünet majd a félmaraton ami biztos fájni fog. Közben megérkezik Eszter, Eli és Kacsa. Második felvonás: Eszterrel beállunk a megfelelő helyre, cél az elején a 4:40-es tempó amiből majd gyorsítunk, a második körre nekem meg lesz ami lesz. Ennek megfelelően kezdünk is. Nem mondom, hogy az első pár kili komfortos, de miután bemelegszem már nincs gond. Attika kicsivel előttünk kívülről valahogy nem megy neki az amit eltervezett. Mi 4:35-4:40 körüli kiliket futunk, de gyorsulni valahogy nem akaródzik. Nem baj akkor ebben toljuk végig. Viszont Attikát így is megelőzzük. Hoppá, lehet elfáradt. Jön az első kör vége Eszter vált én meg továbbrobogok. 48:16-ra sikerült. Ha tudok még egy ilyet futni akkor jók vagyunk. Bízom benne, hogy akár még gyorsulnom is sikerül. Sajnos ez nem így lesz. Sőt, ez már inkább 4:45-4:50-es tempó. Valahogy nem az igazi. Megyek ahogy bírok most ez csak ennyire elég. Beérek 1:38:25 lett a félmarcsi. Nem vagyok elégedett bár ez azért még bőven jó idő. A második kör 50 perc felettire sikerült. Pár perc múlva Attika is megjön. Háát Ő sem néz ki túl jól. Össze kell kapnunk magunkat a 7 km-re. Közben kiderül, hogy Eszter párosban dobogóra állhat! Ügyesek voltak! Attika bekuckózik a kocsiba melegedni mi Eszterrel tovább várjuk Elit és Kacsát. Jönnek is 2:30 körüli idővel. Igen! Eli bácsi megcsinálta! Félmaratonista lett! Na nem mintha olyan nagyon kételkedtem volna ebben. Attika hív, hogy jó lenne ha összeszedném magam mert mindjárt rajtolunk. Baszki jól elment az idő. A kocsiban ránézünk az eredményekre. Lehet nem kellett volna. Attiká abszolút 6. és 8 másodperc hiányzik neki a kategória második helyhez. Én 4-ik vagyok és 13 másodpercre az abszolút 3-ik helytől. Ójajj. Azt eddig is tudtuk, hogy rettentően fájni fog ez a 7-es, de most még ráadásul versenyezni is kéne. A riválisok rajtszámait azért megjegyeztük. Az enyémet meg is találjuk gyorsan a rajtzónában. Tervem is van: utazni mögötte az uccsó kiliig és aztán lehajrázni. Indulunk. Igyekszem nem szem elől téveszteni a srácot, de erősen kezd. Megyek vele és szörnyülködöm. 4:18-as első km. Atyaég ebbe bele fogok pusztulni. Szerencsére lassulunk egészen 4:35-4:40-ig. Úgy gondolom ez jó nekem. Árnyékként követem és közben azon morfondírozom, hogy mikor induljak meg. 5-nél még korainak érzem aztán 2 perc múlva minden okafogyottá válik. Kipurcantam. Ennyi volt. Fejben és testben is elengedtem. Szúr az oldalam, minden bajom van. Attika üvölt rám, hogy most indulj meg bazdmeg. De nem tudok, nem megy. Az utolsó 2 km-en azért is küzdenem kell, hogy egyáltalán 5 percen belüli időket fussak. Hajrázni sincs nagyon erőm, se kedvem. Vége van. 32:26 lett. De ez mindegy is, a dobogó elúszott. Na nem mintha ezért jöttem volna, de olyan közel volt. Gratulálok a srácnak, kicsit beszélgetünk majd Attikával a kocsi felé vesszük az irányt. Nézzük a jó oldalát. Nem kell megvárnunk az eredményhirdetést. Irány haza, vacsorázni a többiekkel, mert megérdemeljük. Hivatalosan 3:12:24-et futottam, ebből a 14 km 1:01:37, az FM 1:38:21 a 7 km meg 32:25 lett. Ezzel abszolút 4-ik és kategória 3-ik lettem. Innen nézve ez jó eredmény a majdnem 1 hónapos kihagyást is beleszámolva meg egyenesen parádés. De azért ott motoszkál bennem, hogy ez a dobogó meg lehetett volna. Ha Attikát korábban otthagyom az első szakaszon, ha többet pihenek a félmaraton után, de a ha nem játszik a sportban és különben is, most próbáltam a többieknek segíteni. Akikről most ejtsünk is pár szót. Eszter ugye második helyen végzett a páros félmaratonon. Eli 2:31:05-öt futott elsőre ami parádés. Attika végül behúzta a kategória második helyet és abszolútban is feljött mögém az ötödik helyre 3:15:30-as összesített idővel. Gratula nekik. 

Vasárnapra csak egy félmaraton maradt. Éreztem a szombati napot, igazából nem tudtam mire számíthatok. Szerettem volna 1:40-en belüli idővel célba érni, de igazából a lesz ami lesz alapon indultam.

Irány a rajt és az egyes zóna. Fáradtnak érzem magam azért csak egy maraton volt az előző napi penzum. Rajt! Elindulunk igyekszem felvenni egy kényelmes tempót amibe nem szakadok bele. 4:40-ben haladok a volt már jobb, de rosszabb is érzéssel. Ha így megy tovább akkor ez 1:38-as idő is lehet. Attika kicsit lemaradt a fordítónál kb. fél perccel volt mögöttem. 6-7 km környékén összeverődök egy sráccal, akivel azóta szinte mindenhol összefutok, és elkezdünk beszélgetni. Innentől sokkal jobb lesz a helyzet. Kényelmesen haladunk és még valamelyest gyorsultam is. Valahogy az egész fáradtság leverődött rólam. Az első kör hamar el is telik. 48:45-nél haladok át a későbbi célkapun. Kicsit lassabb, mint a tegnapi, de jól érzem magam. Gyors frissítés után megyek tovább. 12-től megint sikerül kicsit gyorsítani az eddigi beszélgető társamat újra cserélem. Az Optivitákról ismerős futóval is megyek kb. 1 km-t majd minden nehézség nélkül ellépek tőle is. Nem az az igazi száguldós tempó, de jobb, mint amire számítottam. Már az 1:37-es idő sem tűnik elérhetetlennek. Ennek érdekében nyitok egy hosszabb hajrát. 4:20 környékén haladok és érzem, tudom ezzel már végig is bírom. Jön a 2 nap alatt elég sokszor látott partszakasz vége, két bal-jobb kombináció után már el is értem a célegyenest. Vége! Bent vagyok! 1:36:16! Te jó ég! Ez így egy maraton másnapján remek idő. Lassan Attika is beér, az Ő ideje végül 1:45 lett. Szépet futott és remekül kihasználtuk a hétvége lehetőségeit. Ennél többet itt nem lehetett futni.

Zárszóként: Jobban, sokkal jobban sikerült a hétvége, mint előre hittem volna. Ha úgy vesszük megfutottam életem leggyorsabb maratonját igaz csak 3 részletben (szóval nem is maraton). Remélem egyszer majd egyben is tudok ilyet vagy akár ennél jobbat is. A vasárnapi meg tényleg bónusz volt, egy beszélgetős, kényelmes félmaraton amiben maradt legalább fél perc. De mindegy is. A lényeg, hogy jó hétvégét zártam.

A csákvári balesettel 3 heti kényszerpihenőt sikerült kiesnem magamnak. A visszatérés a Mátra trail-re sikeredett, de úgy gondoltam, hogy nem mehetek úgymond szüzen arra 28 km-re. Így szombaton ha már úgyis arra volt dolgom beugrottam egy kicsit a Gerecsébe.  Sikerült is egy 16 km-es karikát megtervezni. Kicsit soknak tűnt, de tesztelni kell és ugye november elején meg ott van a Piros 85 ahol ha nem is a tervezett idővel, de jó lenne végigérni. Szóval szombat reggel irány Tatabánya és az erdő. A ködös idő nem tetszett annyira, de végül szép idő lett. A futás is jó volt, de a térdemet éreztem rendesen. Elsősorban nem is a sebet, bár az is sajgott rendesen hanem hátul a térdhajlatot. Úgy 6 km után kezdett el fájni. Innen nem nagyon tudtam egyben többet futni 1-2 kilinél. Nem igazán volt jó előjel a másnapi Mátra előtt. Mindenesetre jó levegőn voltam és csináltam pár szép képet is.

Mátra Trail L 28 km:

Annával, Eszterrel és Titával négyesben mentünk Mátraházára. Az odafele úton folyamatosan változott az időjárás. Hol esett az eső, hol nem. Mi azért reménykedtünk benne, hogy megússzuk szárazon. A rajtszám átvétel a szokásos menetben, gyorsan megvolt. Én 30 perccel korábban rajtoltam, mint a többiek, így úgymond ők még ráértek. Összepakoltam a cuccomat és egy kis ruha dilemma után végül rövid nadrágban és felül csak egy hosszú ujjúban indultam a rajthoz. Mivel mindezt csak egy perccel a rajt előtt tettem meg ezért csak hátulra tudtam állni. Ez majd a szűk helyeken rosszul fog jönni, de hát úgysem nyerni jöttem meg ki tudja milyen állapotban vagyok egyáltalán. Előzetes tervem a 4 órás teljesítés volt. Meglátjuk sikerül-e. Indulás után az aszfaltos részen igyekeztem előrébb kerülni ez egész jól sikerült is. 1,5 km után elkezdtem érezni a térdhajlatomat. Nem jó jel. Nagyon vártam már a meredekebb részeket ahol már úgyis séta lesz.

itt még minden rendben volt

Ez így is lett. Apró bibi volt a dologban, hogy a futható részeken nem nagyon tudtam futni. Pár száz méter futás után séta. Majd megint futás és megint séta. 5 kili után jött egy kis lefele. Nagyon meredek volt és félvén Eszter haragjától, aki  még szombaton megfenyegetett, hogy ha bármi bajom lesz akkor megöl, meg persze az ésszerűség és a térdfájás miatt sétálva ereszkedtem le. Sajnos így is egyszer-kétszer belém nyílalt a fájdalom. Egy idő után lankásabb lett, egy újabb jól futható rész jött. Csak nem nekem. Ekkor ért utol az első M-es távon induló versenyző. Itt komolyan elgondolkodtam rajta, hogy csak a frissítőpontig, Mátraházáig megyek. Onnan meg csak lejutok valahogy. Persze próbálgattam a lábamat és néha sikerült is eltalálni azt a mozgást amikor egész jó volt. Ezzel a metódussal értem fel Mátraházára a pontra. Vizet töltöttem csak, váltottam pár szót Istivel majd tovább baktattam. Valahogy itt fel sem merült bennem, hogy kiszálljak. Pedig még egy félmaraton volt hátra. 1,5 óránál jártam, módosítottam is a célba érési tervet 4,5 órára. Ez reálisnak tűnt. Irány a Kékes kis kitérővel. Először kis lefele az aszfalton. Ezen a részen tudtam futni még ha nem is nagy tempóban. Visszaérvén az erdőbe megint jött az újraértelmezett intervall. Futás, séta, futás.

A húzósabb részeket, mint a Gbai halála és az utána következő a Kékesre vezető kék jelzést szerettem. Erőm volt csak ugye éppen futni nem tudtam. Na mindegy ez már így marad. A csúcs előtt elkezdett esni az eső. Na már csak ez hiányzott. Jöhet a lejtmenet a sípályán a nedves, csúszós füvön. Nem volt gond, mert ugye a futás nem nagyon megy. Pont elmerengtem azon, hogy tavaly itt 4 percesben eresztettem lefele, most meg 8 percesben tötymörgök. Ez van. Leérvén Mátraházára a ponton nem is kértem semmit, gyors csippantás után irány tovább lefele. Időben 2:56-al álltam. Tarthatónak tűnt a 4:30-as célidő. Kis kocogás után DonRazzinno fotózott, az Ő versenyén estem el 3 hete ugye. Pár szót vele is váltottam majd húztam tovább. Ez a rész nem feltétlen fáklyás menet lefele. Vannak benn nagyon meredek részek is ahol azért illik óvatosan közlekedni.

Valahogy azért lejutottam rajta.Jöhet az utolsó emelkedő. Ez is jó volt. Élveztem az erdőt és az erőt. Ahol kicsit engedte a terep ott bele-bele futottam. Vagy azért mert megtaláltam a jó mozgást vagy egyszerűen hozzászoktam, innen egész jól tudtam futni. A tempó nem volt nagy, de legalább haladtam. A sziklás részeket nem annyira kedveltem, de tenni ellene nem tudtam. Vártam az aszfaltos részt nagyon. Mindig várom a terepversenyeken, de most aztán tényleg nagyon. Leértem. Innen már csak be kell kocogni. Itt már valami csoda folytán az 5 perces is ment igaz lefele. Még két kanyar és vége. Eszter kint vár a cél előtt. Aggódhatott értem. Bent vagyok. Igazából el sem fáradtam. Megkapom az érmemet. 4:34:28 lett. Jó volt ez, de a térdem katasztrófa. Anna és Tita bent várnak. A lányok akik mindhárman nagyon ügyesek voltak már mosva-vasalva készen vannak az indulásra. nem is akarom nagyon húzni az időt. Induljunk haza.

 azért csak megvan a 3-ik érem is

Örülök, hogy nem szálltam ki, de annak még jobban, hogy nem nyírtam ki magam. A térdem estére azért eléggé fájt. Gyorsban vissza is mondtam a Piros 85 nevezésemet, ami 1 nap alatt el is kelt. Ekkor elég borúsan láttam a jövőképemet...

Intersport Terepfutás:

A Mátra trail után 3 napig nem is futottam. Pihentettem a lábam és bíztam abban, hogy egyszer csak jó lesz. Csütörtökön kimentem egy laza 7-8 km-re. És hoppá! Nem fáj! Nem tudom, hogy azért mert lekerült róla a kötés vagy mert a doki gyógyultnak nyilvánított, de nem éreztem fájdalmat. Mondjuk pont nem érdekel miért. Örülök, hogy jó. Szombatra meg ott volt az Intersport terepfélmaraton ami egy újabb teszt lesz. Eszterrel és Titával mentünk a korai 7:45-ös rajthoz. Komolyan, már hétvégén is korán kell kelni. A korai időpont ellenére egész jó idő volt, így alul felül rövidben készültem indulni. Az útvonal ismerős volt nagy meglepetés nem érhetett. A rajt párosával vonalkódos rendszerrel volt. Talán így meg lehet előzni a nagy tömeget a lépcsőknél. Eszterrel együtt indultunk. Kis füves rész után jön az aszfalt és a meredek felfele. Hamar sétára váltunk, de nem is baj. A lépcsős rész nehéz és meredek. Azért valahogy felküzdöttük magunkat. A single track után rátérünk a piros jelzésre. Ismerős és jó emlékű terep. Innen, ezen irány a Kevélyek. Az ezüst és a nagy. Ahol lehetett ott futottunk amúgy meg séta. A Kevély se felfele, se lefele nem egyszerű. Kemény, sziklás terep. A lejtmenetet is óvatosan abszolváltuk.

 közvetlenül a rajt után, egész jó kép lett

A Kevélyek után kicsit elkezdett esni az eső. Nem volt zavaró és nem is tűnt úgy, hogy nagy sarat fog csinálni. Szerencsére nem is csinált. Ezen a helyen elég agyagos a talaj és nagyon ragaszkodó tud lenni a sár. az erdei egysávos brutális mászásnál is jól, jött, hogy csak a meredekséggel kellett megküzdeni. Gyerünk le az egri várhoz. Vagyis a másolatához. Éppen készülődtek a várjátékokhoz, de mi nem ezért jöttünk. A vonalkódot lecsippantották a frissítőponton és mentünk is tovább. Valahol itt előzött meg minket a hosszú, 31 kilis távon induló első helyezett. Az igen szép tempó. Innen egy jól futható rész jön egészen Pilisborosjenőig ahonnan megint be az erdőbe és már csak egy kicsit kell mászni. Az uccsó 3-4 kili lejtmenet leszámítva egy 200 méteres aszfaltos emelkedőt. Nem kapkodtuk el, de nem is ez volt a cél, ráadásul azért akadt benne szemét rész. Sajnos szó szerint, mert egy pár száz méteres szakaszon sittes törmelék van leszórva. Hogy ez most direkt vagy valaki csak ide hányta azt nem tudom. Az aszfaltra érve már jók voltunk. Mondjuk eddig is, de azért csak ez a mi pályánk. Már csak be kell futni a sulihoz a célba. Itt majdnem elkavartunk, mert annyira beszélgettünk Eszterrel, hogy nem is figyeltük a jelzéseket. Hátulról szóltak ránk, merre is van a helyes irány. Még kb. 300 méter és megvan. Na nem mintha kérdés lett volna eddig is. Uccsó kanyar ez már a suli hátsó bejárata. Lecsipogják a vonalkódot és vége. 2:40:23. Eszterrel pacsizunk majd iszunk egy meleg teát és nyújtunk Idén nincs zsíros kenyér pedig most milyen jól esne. Na mindegy. Átöltözünk és várjuk Titát. Már majdnem aggódni kezdünk amikor megjelenik a célban mosolyogva. Jól van. Akkor neki is jó volt. Az eső esik így nem tökölünk sokat. Irány az autó és haza. 

Szeretem ezt az Intersport-os félmaratont még akkor is ha nem könnyű pálya és a sziklás részek nem annyira kedvencek. Ha jól emlékszem ez volt anno az első terepversenyem. Akkor nem volt nálam semmi a kocsikulcson kívül. Most meg már hátizsák, soft kulacs, gel-ek, meg miegyebek.  A legfontosabb azonban, hogy a térdhajlatom nem fájt. Egy kicsit éreztem, de egyáltalán nem vészes. Most arccal irány a november végi Siófoki 2 napos mulatság. Sokat kell edzeni és addigra talán a botrányos pulzusom is helyreáll.

Következzen pár elrettentő kép a sérülésről. A lényeg: don't try it anywhere

frissen, fürdés után

másnaposan

3 hetesen

 4 hetes stádiumban

Nagyon régen írtam. Valahogy nem volt kedvem és hát nagyon nem is történt semmi a Suhanj6 óta. De azért nézzük röviden azt az egy-kettőt. A félre sikerült 6 órás után jött a nagy elhatározás, hogy akarok végre egy rendeset. Pont kapóra jött, hogy szeptember közepén lesz az Optivita. Előtte egy héttel van a WizzAir, pont ideális felosztás. Na akkor kezdjünk el készülni. A nagy felbuzdulás sajnos csak egy hétig tartott, mert beütött a betegség. Megfáztam. Próbáltam a WizzAir-ig valahogy rendbe jönni, de még nem voltam teljesen egészséges. Olyan is lett. 2 km-ig jó nagyon jó volt, majd kb. 13 km-t Attikával együtt úgymond beszélgetősben, de 17-től iszonyatosan elfogytam. A vége 1:47 lett. Ha reálisan nézem még így is jobb, mint ami várható lett volna. Ezzel a minimális lendülettel az Optivta 6 órását dobtam is. Esélytelen volt rá rendesen felkészülni és így nem volt értelme elindulni. Inkább igyekeztem magam újra felépíteni az október célokra. Szeptemberben volt még egy terepfutás, a Csákvár Ecotrail. Félmaraton a Vértesben nem túl sok szinttel. Pont nekem való. A versenyt megelőző 2 hétben már teljes értékű edzésmunkát végeztem, benne egy 2 körös Normafa hosszú futással, amelyikben mind az 1, mind a 2 körös rekordomat megdöntöttem. Szóval biztató jelekkel mehettem Csákvárra. Ahol aztán beütött a krach. 8 km környékén egy nem is annyira csapatós lejtmenetben megbotlottam és elestem. Ne szépítsük, kurva nagyot borultam. Volt már ilyen, semmi gond megyünk tovább. Amikor viszont a földön ülve megnéztem a sérüléseket láttam a térdem szétnyílt. Fasza. Megvártam Esztert és Kacsát akiknek a segítségével lebotorkáltam a főútig ahonnan bevittek kocsival a versenyközpontba. Ott és a helyi klinikán ellátták a sebet, sebösszehúzó ragasztóval. Legalább a sürgősségire nem kell elmennem. Másnap amikor átkötöttem a sebet láttam, hogy eléggé szét van nyílva. Nosza mégis irány a sürgősségi ahol közölték, hogy ezt bizony varrni kellett volna. Csodás. Csak friss sebet varrnak így mostantól marad a nyitott sebkezelés. Nem csak, hogy csúnyább lesz a heg amit pont leszarok hanem lassabb is a gyógyulás. Na ez már baj. A Spar maraton egyértelműen kuka, de talán München-re rendbe jövök. Nem pont így lett. A doki szerint futni futhatnék csak a kötésre kell vigyázni. Ne érje víz, ne essen le meg ilyenek. Nos ez szerintem nem túl kompatibilis a futással. Tehát újabb egy hét pihi és a münchen-i utazás is ugrott. Szerencsére csak a nevezési díjat buktuk meg az élményt, de ezt talán valamikor a jövőbe pótolhatjuk. Most marad a bizakodás, hogy a Mátra trail-re jó leszek. Mert aztán utána jön a pilisi terepfutás és a Piros 85 ahol ugyan nem sok esélyem van a tervezett időt megfutni, de előre nem adjuk fel. Megyünk és lesz ami lesz. Nem lett túl vidám, de mindenképpen okulni lehet ebből is. Most ezt dobta a gép, ezt kell elfogadni. Nagyon úgysem tehetek mást. 

A jól sikerült július után augusztusban csak a Suhanj6 éjszakai 6 órás versenye volt egyedül. Nem mondanám célversenynek, de kiindulva a Lázbércből fontosnak fontos lett. Minden adott volt egy végre igazán jó 6 órás eredményhez. Még úgy is, hogy azért a hónapban nem vittem túlzásba a futást inkább bringáztam, még péntek délután is kimentem egy lazának induló 50-esre. Tervem is volt 5 percben kezdek és abból majd úgyis lassulok. Úgy voltam voltam vele 66 km legalább legyen meg ennél több az már ajándék. Ez reálisnak is tűnt. Szombaton délelőtt jött Attika (aki szintén egyénit futott) még vettünk pár dolgot estére majd nem volt más dolgunk, mint pihenni. 19h körül vacsoráztunk egy kis fasírtot úgy éreztem ez még belefér előtte. Eszterért és Titáért akik párost indultak, 21h-re mentünk, hogy kényelmesen kiérjünk Szigetmonostorra. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott ezután kipakoltunk, kiköltöztünk a töltésre.

Még 2 óra volt a rajtig. Rengeteg. Próbáltam pihenni még egy keveset, de az egyik helyen irtó nagy buli zajlott így ez esélytelen volt. Legalább a zenei aláfestés meglesz. A készülődés közben észrevettem, hogy a kompressziós nadrágom ki van lyukadva. Basszus. Nem jó előjel. Mivel másikat nem hoztam magammal ebben kell futnom. Lassan eljött a rajt ideje is. Kicsit zavart ugyan, hogy nem tudtam wc-re menni nagydolgot intézni. Egyszerűen nem kellett. Ez van. Igyekeztem viszonylag előre állni, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Kicsivel éjfél után durrant is a startpisztolyt. Az eleje iszonyatosan meglódult. Próbáltam nem menni velük, mert az tuti túl gyors lesz nekem. Azért így is tempósan haladtam. Mire visszaértünk a rajtkapuhoz már be is állt a mezőny eleje. Csippan is az órám: 4:48. Kicsit talán gyors, de még a belefér kategória. Ez a 4:50-es tempó maradt is jó pár kili erejéig. Egészen jól esett és a pulzusom is rendben volt. Gyanús lehetett volna, hogy az akkor még első helyen lévő nőt, Vágó Bogit egészen simán megelőztem, nyomomban a második helyezettel. Mondjuk nagyon nem foglalkoztam vele. A frissítésnél elém került Fűrész Edit a későbbi női győztes. Innen kezdve a nyomában futottam. A tempó jó volt és nekem csak egy dolgom volt. Követni őt. Eltelt 1 óra jöhet az első gel. Nem bírom letépni a tetejét. Nem hiszem el, hogy megint ezzel bénázom. Elkocogok vele a pontig ahol egy késsel vágják le nekem. Kb. 30 másodpercet veszthettem vele. Az iramfutóm meg már messze jár. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de igyekeztem gyorsan behozni az elvesztegetett időt. Ez egy 4:30-as km-ben realizálódott is. Utol is értem a női elsőt és innen megint vonatoztunk. 17-18 km környékén elkezdtem eléggé érezni a jobb combhajlítómat. Nagy gond nincs néha szokott fájni a műtét óta, majd elmúlik. Így is lett pár perc után normalizálódott a helyzet. Kicsit lassult a tempóm, de még mindig 5 perces kiliket futok. Jó ez így, 2 óra után 24,5-nél járok. Ha ezt tudnám így tartani akkor egy nagyon szép eredmény lenne belőle. Azt viszont tudom, hogy ezt biztosan nem bírom így végig futni. Már csak azért sem, mert elkezd fájni a bal combom is. Fasza. Ez király lesz így végig. Már csak 5:20-5:30 körül megy ami még mindig jó, de valami nem stimmel. A combjaim majd szétrobbannak a fájdalomtól és legbelül már tudom, ennek vége van. Még haladok tovább, próbálok részcélokat kitűzni magam elé. De nem, valahogy nem megy. Még a jussunk el a maratonig tervet is pillanatok alatt elvetem. Közben már esik az eső, igaz ez nem annyira zavar, sőt ha jól lennék imádnám ezt az időjárást. Végül 34 km-nél szállok ki és csatlakozom a már korábban megálló Attikához. Rettenetesen fájnak a combjaim. Semmi más bajom nincs, de ez most nagyon szar. Ilyet még nem éreztem, pedig sok mindent csináltam már. Mindegy már vége van innen nincs más dolgunk, mint segíteni a lányoknak amiben tudunk. Az eső már elég rendesen esik, de ők csak gyűrik a kilométereket. Küzdenek a második helyért. Olyan jól csinálják, hogy meg is lesz nekik! Ügyesek voltak nagyon. A díjátadónál jobban már csak a forró teát és bundáskenyeret vártuk.

A lányok kapnak szép oklevelet meg tapsot és mehetünk is haza. Mindenki ronggyá van ázva és fáradtak is vagyunk. A magam részéről már egész jól tudok járni bár a kuplung használata kicsit fájdalmas, de azért biztonságban hazaértünk. A legnagyobb megkönnyebbülés az volt amikor a kompressziós gatyát levakartam magamról.

Minden adott volt a jó eredményhez, de mégsem jött ki. Hogy miért? Hát annak van pár oka. Hiba volt kimenni pénteken bringázni, a tempó választás is lehetett volna jobb, bár jól esett és kényelmes is volt és ma is így kezdeném el. Szintén hibának számítom, hogy elvártam magamtól, biztos voltam a jó eredményben, de futásban, különösen az ultrafutásban nincs garancia semmire pláne úgy, hogy az utóbbi időben nem nagyon futottam hosszút. Az is hiba, hogy nem tudtam a verseny előtt elmenni wc-re. De ezeket leszámítva sem bánom, hogy így alakult. 2 óráig nagyon jó volt és ez is valami. Amúgy nagyon jó helyről, az 5-ikről szálltam ki és nézve az eredmény listát a 4-5-ik hely meg is lehetett volna. Végülis 2:56 alatt futottam 34 km-et. Egy hosszú futásnak elment. Könnyen szálltam ki? Igen. Volt értelme tovább menni? Nem. Nem, mert nem akartam összszedni egy esetleg komolyabb sérülést. Valahogy ez a 6 órás nem igazán akarja oda adni magát. Valami mindig közbejön, jelen esetben a sok hiba amit elkövettem, mind előtte, mind közben. De nem sajnálom. Ebből is tanulni kell és fogok is. Egyszer vagyis legalább egyszer úgyis összeáll minden...