Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

Mint azt már korábban megírtam, ide Nagyatádra nem is nagyon akartam menni idén. Vagyis szurkolni, nézni igen csak sportolni nem. Aztán ugye a sérülés átalakította a dolgokat. Szóval adott volt a cél, megvolt a terv is és természetesen az álmok is.  Számszerűsítve: 5:30 alattit akartam tekerni, az 5:20 alatti meg maga az álom kategória. Összidőben a 11 óra, de legalább javítsunk Elivel a tavalyi időnkön. Ezt annak tudatában is, hogy neki is kimaradt pár hónap futás és a térde még mindig nem az igazi. Ahogy akkor fogalmaztunk amikor neveztünk. Ő úszik, én tekerek a futáson meg majd csak lesz valami (alapból fele-fele elosztásban egyeztünk meg). Azzal az edzések után tisztában voltam ha nagy gebasz nem lesz az 5:30 sima ügy. Júliusban mondhatni kissé visszavettem a bringás edzésekből, bejöttek az óvatos kocogós futások, hogy azért mégse 0 km-es lábakkal menjek neki. Megvolt az éves szokásos Magas-Tátrai kiruccanás is ezúttal rekord létszámmal. Engem mindig megnyugtatnak ezek az utak. Még ha ez kint lehet nem mindig látszott, de élveztem mind az öt 5 napot. Rengeteget röhögtünk, volt túra, futás és még bringa is. Teljesen feltöltött lelkileg. A túra utánra egyből sikerült még beszuszakolni egy szoba felújítást. Tapéta le, tapéta fel, festés és laminált lapozás. 4 napig ki se mentem a lakásból. Totálisan elfáradtam. Vasárnap elmentem Zolival futni, 11,5 km-nél jobbnak láttam megállni mert fájt a térdem. Kicsit megijedtem, hogy megint előjött, de bíztam benne, hogy csak a létrázás, guggolás miatt van. Meglátjuk mi lesz, volt még 5 napom kipihenni magam a versenyig. Ebbe a pár napba még 2 laza futás (8 és 12km) valamint 2 könnyű bringaedzés volt előírva. Nos a keddi bringa rettenet szar volt valamint a szerdai 12km sem esett annyira jól. Persze ezek betudhatóak a 30 fok feletti hőmérsékletnek. Annak viszont örültem, hogy a lábam nem fájt. A második bringás edzést inkább kihagytam. Többet érhet ha pihenek és tartottam magam a rossz főpróba parádés előadás mondáshoz. Helyett inkább befejeztem a padló szegélyléc felrakását. Szóval a szoba és én is (f)elkészültünk időre. Pénteken szinte már szokásos koreográfia szerint összekaptunk magunkat, mentem Eliért majd a Bejja-Kacsa párosért. Idén ebben a felállásban mentünk. Bejja supportál, Kacsa egyéni, Eli és én páros Kacsakergetők néven. Igen, megint cél az utolérés 80 perc hátrányból. Az úton nem történt semmi érdekes, simán megérkeztünk Nagyatádra. Gyors rajtszámátvétel (miután megvártuk míg kinyit a sátor) ami közben hirtelen eszembe jutott. Otthon hagytam a rajtszámövet. Nincs más hátra vegyünk egyet, ezt a High5-os pavilonnál meg is tettük. Még ittunk egy-egy welcome drink-et és mivel Attikáék még úton és Zoli csak holnap jön így irány a Csurgó ahol megszokott módon a szállásunk van. Itt fogunk vacsorázni is, de előtte még felragasztjuk a rajtszámokat a bringákra és a bukósisakokra.

Gyerünk enni. Laci (párosban indul Gyurival) aki véletlenül szintén itt szállt meg csatlakozik hozzánk. Később beesik Ditke és Attika is. Majdnem teljes a csapat. Én a mostanában favorizált bolognai pizzát eszem, extra kukorica, tükörtojás és ananász feltéttel. Lehet szarul hangzik, de nekem nagyon bejön. Kaja után gyors zuhany, kis pakolászás másnapra majd fekvés, alvás. Meg is jegyeztem Elinek. Ilyen korán (22h) talán még soha nem feküdtünk le. Reggel 5:50-es ébresztő helyett 5:30-kor már Bejjáék felkeltettek. Végülis ebben egyeztünk meg este csak mi átértékeltük a helyzetet. Bringákat fel a kocsira cuccokat a csomiba és indulhatunk. Basszus ez is milyen simán megy. Kezd gyanús lenni. Gyékényesre is időben kiérünk, leparkolunk majd irány a depo. A váltósoké kicsit máshol van így szétválunk. Ahh, én csak 7:15-től tudom lerakni a bringámat és még csak 7 óra lesz. Ez van. Miközben a bringán támaszkodva várakozom eszembe jut, hogy a kulacsokat még ki kell venni a hűtőládából és ide kell majd hozni. Ahogy a szerszámtáskát és a kispumpát is. Ööö várjunk csak, az nem rémlik, hogy ezeket elraktam volna.

Hoppá, na ennyit arról, hogy minden rendben megy. Most már mindegy gyerünk le az egyéniek rajtjához.

Ez még mindig hátborzongatóan jó. Ahogy szólnak a zenék, dörren az ágyú és megindul az a közel 700 ember a vízbe. Elkezdődött. Kacsa is beveti magát a habok közé míg nekünk egyelőre marad a feszült várakozás. Közben felrémlik bennem, hogy a pulzusövem is a szálláson maradt. Király. Sok mindent nem hagytam ott, ahogy Laci is kérdezte: a bringa azért megvan? Szerencsére Attikánál van legfeljebb majd azt használom. Telik-múlik az idő és már ott tartunk, hogy Elinek is be kell csekkolni a rajthoz én meg megjegyzem talán Attikának, hogy fáj a derekam. Jó előjel.

Az egyéniek eleje már túl van az első körön is. Az látszik, hogy mindenki gyengébben úszik, tudjuk be a túl meleg víznek és az is látszik, hogy nagyon meleg lesz a mai napon. Kacsa is kiér az elsőről 57 percnél (ekkora az élmezőny már bringán). Láthatóan nem boldog, de vár rá még egy. A többiek kávéra vágynak így irány a büfé és az életmentő koffein. Én meg szorgalmasan kortyolgatom a vizemet. Bárkivel is akivel találkozom megjegyzi milyen nyugodt vagyok. Miért ne lennék az? Én felkészültem.  Közben ahogy számolgatunk arra jutunk ha Eli azt ússza (1:20) amit szeretne és Kacsa nem lassul sokat akkor pont egyszerre jönnek ki a vízből. Igaz Elinek lesz még egy köre míg Kacsa már mehet tekerni. Na de mindegy is ez csak játék a számokkal. Kacsa kint a vízből 1:54-el. Két egyforma kört úszott. Feszülten nézzük, várjuk Elit, de nem nagyon látjuk. Aztán csak megjelenik 48 perc környékén. Ránézésre őt sem veti szét a jókedv ami érthető hiszen ennél jobbat szeretett volna. Nosza menjünk öltözni mer mindjárt én jövök. Attika elkísér ami jól is jön mert vagy háromszor kell visszamenni a kocsihoz valamiért. De csak elkészülök és jöhet az újabb feszült várakozás. Attika szóval tart így addig sem gondolok arra mi vár rám, mit vállaltam. Idő van, jöhetne már Eli. Pisilni már nem merek elmenni nehogy aközben jelenjen meg. Beállok a váltózóna sorába most már csak tényleg pár perc és hajts. És Eli jön is! Gyors pacsi, a chip-et átrakom a saját lábamra és kocogok a bringához. Leakasztom gyerünk kifele a depóból.

A vonalnál óra indít és felpattanok a kerékpárra. Igen, eljött az én időm. Hamar felveszem a ritmust, a tempó jó, talán túlságosan is, de mintha hátszél lenne. Az első kanyarnál majdnem el is szállok. Nem akartam felülni a könyöklésből és csöppet szélesre sikeredett. Konkrétan majdnem beestem az árokba. Az irányítók jót röhöghettek rajtam. Jobban kell figyelni mantrázom magamnak. A lábaim jól pörögnek, folyamatosan előzök. Erősnek érzem magam az emelkedőn még a nyeregből is kiállok és úgy tekerek fel. Nyugi, azért még sok van hátra. Jöhet az első gél majd nem sokkal később a sótabi is. Megvolt a konkrét frissítési terv. Óránként 2 gél (30 percenként 1-1) valamint a köztes időkben a só. A többire ott az iso és a víz amivel inkább locsolom magam. Pikk-pakk Csurgón vagyok ahol jön az új rész. Az aszfalt egész jó minőségű, de valaki sarat hordott rá ami megszáradt és döcögőssé tette az utat. Sebaj, most ez van ezen kell menni. Az iharosberényi körforgónál visszatérünk a régi útvonalra. Itt jönnek kisebb-nagyobb dombok. Úgy zugok el többek mellett mintha állnának. Közben folyamatosan eszem-iszom és locsolom magam. A vádlimat kezdem kicsit érezni. Hűha ehhez azért korán van még. Igyekszem úrrá lenni a helyzeten és csak a tekerésre koncentrálni. Erős oldalszél van ami egyben azt is jelenti, hogy ha majd ráfordulunk a Nagyatádra vezető útra akkor ott biza szembeszél lesz. Ahogy mindhárom kiskörön is. Jobb lett volna ha fordítva van, de mindegy. Jön a második frissítőpont ahol meglepetésre nincs már iso. Hogy mi van? Baszki még dél sincs és elfogyott? Egy darab vizes kulaccsal kell kihúznom kb. 20 km-t. Nem is értem az egészet, egy ilyenen bárkinek elmehet a versenye. Jól felhúztam magam, gondoltam is rá, hogy majd utólag írok nekik valami csúnyát. A düh azonban erővé alakul és inkább beleteszem a tekerésbe még úgyis, hogy a derekam továbbra is fáj és néha bizony emiatt nem tudok rendesen bekönyökölni. Ezen a részen az út minősége sem az igazi, de ez már megszokott. Várom már hogy Kacsa mikor jön szembe. Ez el is érkezik a 44-es km táblánál ez azt jelenti, hogy kb. 23 km előnye van. Hmm ez kb. 40 perc így nem nagyon fogjuk utolérni. Előzetesen úgy számoltunk ha a bringán nem fogom meg akkor a futáson már nem lesz esélyünk Elivel.Nagyatád!!! Ezt látom a táblán és még 2 óránál sem járunk. A többiek a szokott helyen várnak, na de várjunk csak. Itt van Fish és Pitya is! Jajj, de jó.

Pont a fordítónál járok 2 óránál. Milyen érdekes, hogy reggel ezzel viccelődtem Zolival, hogy 2 óra és Atádon vagyok erre meg tényleg. Attika feladja a géleket és hasítok tovább. Hátra van még 105 km. Az első kiskör egész jó bár a széllel azért küzdeni kell erősen főleg a segesdi fordító után visszafele és hát hidegebb sem lett. Továbbra is szinte csak előzök, eddig jo ha ketten mentek el mellettem. A vádli feszülésen sikerült úrrá lenni és talán marva derekam is jobb, helyette viszont a talpam kezdett fájni. Kicsit lazítottam a cipőn hátha az segít. Lemegy az első kiskör 1:04-es idővel. Nem rossz és már csak kettő.

Újabb gel-eket kapok Attikától és folytatom utamat. Húú ez a kör nagyon nem esik jól. Kicsit, na jó néha nagyon szenvedek és a belem is mintha rakoncátlankodna. Na mi van? Elfogyott volna a kraft? Igyekszem összekapni magam. Már nem csak a fejemet locsolom hanem a combomat és a vádlimat is. Sokat nem esik a tempó, de érezhetően lassabb vagyok. A fordítótól visszafele megint Kacsát lesem ezzel egészen jól telik az idő. Végül a 43-asnál tűnik fel. 2 kilit hoztam rajta szóval biztosan nem lesz meg. A kör végén cola-t kérek vízzel higítva. Ez reméljük kicsit rendbe rakja a gyomromat. Uccsó kör jön. Iszonyat meleg van, de valahogy csak kibírom ezt a nyamvadt 35 km-t. Idén is nagy könnyebbség, hogy nem kell egyből futnom. Segesd fele tatrva már készülök fejben a szembeszélre ami visszafele lesz. Közben továbbra is folyamatosan locsolom magam. Jön a fordító. Na innen mar csak 13 kili. Persze nem én lennek ha nem számolgatnék. Az 5:30 tuti meglesz ha csak nem esek le a bringáról. Az 5:20 is meglehet, de azért teperni kell. De nincs más opció, meg kell lennie, itt és most! Ezért edzettem keményen és nem adom ha már egyszer ilyen közel vagyok hozzá. Szóval fejet le és tekerjél! Fogynak a kilik, jön a várostábla, a körforgalom ezek már lelkileg is sokat segítenek. Innen úgyis lejtmenet majd a fordító és onnan már csak kicsi felfelé majd pár kanyar és kész. Folyamatosan lesem az órát mintha nem is létezne más. Látom a chip szőnyeget, kb. 5:20-as idővel haladok át rajta. De még el kell jutni a depóba ahol Eli vár rám. A vonalnál óra megállít, bringáról leszállás és kocogás be. Chip átad, gyors pacsi, megkérdezem még, hogy a többiek merre és Eli már fut is. Megkezdi a maratont, 2 kört fut elsőre, nekem meg van kb. 1 óra15 percem rendbe szedni magam. Rápillantok az órámra 5:20:47! Aztamindenit! Kibotorkálok megkeresni a többieket. Bosszankodom csöppet, hogy senki nem jött elém. Jó lett volna legalább cipőt cserélni. Na mindegy, kitipegek ebben a topánkában. Hamar meg is vannak igaz ezert meg kellett kerülni szinte az egész rendezvényt. Ledöglöm és próbálok valami kis erőt visszanyerni. Zoli megnézi a hivatalos időt: 5:19:19! Igen! Megvan! Álomidő! Ennek így kellett történnie. Boldogsággal átitatott fáradtsággal ülök a fűben, mint nyuszi. Elfogyasztok két gel-t majd Attika és a pokróc takarásában átveszem a futógatyámat. Először Kacsa jön a futókörön és hát ránézésre nem sok kedve van futni. Aztán érkezik Eli és Ő sincs a legjobb állapotban.

K...a meleg van. De mindketten kemények és mennek tovább. Én még gyorsan dobok egy kétbetűs kitérőt és elhelyezkedem az árnyékban és próbálok még pihenni és folyadékot bevinni. Ezután ismételten az én időm jön. Eli közeledik és nagyon kivan. Átveszem a chip-et és neki iramodok. 2 kör vár rám, de belül azt érzem, hogy ez bizony több lesz. Próbálom nem széttolni több okból is. Fáradt vagyok, nem tudom mit bír a lábam és még az is benne van a pakliban, hogy innen végig kell futnom az egészet. Na a nagy óvatosságban rögtön bekezdek egy 5:09-es kilivel. Na jó, akkor lassítsunk. Érzésre és pulzusra jól vagyok, de nem tudhatjuk mennyi vár még rám. Sikerül is 5:30-ra lassulni. Egész komfortos és még haladós is. A pályán rohasztó a hőség. Minden ponton frissítek, locsolom magam és vizezem a sapkámat. A sok úgymond tökölés ellenére is stabil tempót futok. Az első kör végén leveszem a pulzuspántot. Innen nem akarom tudni mit mér és zavar is. Kacsát valahol a második kör közepe felé érem utol. Na hoppá. Megkergettük, megfogtuk. Próbálom rávenni, hogy jöjjön és ha jól csináljuk akkor egyszerre futhatunk be, de ő inkább a saját tempóját nyomja. 10 km simán lemegy 55:37-el állok. Rohadt jó. Elivel most váltanánk, de azt mondja Ő pihenne még és ha bírom menjek még. Jó, akkor megyek. Ez a harmadik már lassabb itt már csak 6 percest tudok futni. A talpam is fájdogál és a sapka is inkább zavar már, mint segít. De csak vége lesz ennek is. 15 km, 1:26:33-al. Nagyon rég futottam ennyit egyben. A jó hír, hogy a térdem bírja. Újabb váltás és Eli megkezdi a hatodik körünket. Kettőt menne, de mindketten tudjuk ebből csak egy lesz. Becsülettel letolja miközben nagyon szarul eshet neki. Én az árnyékban ülve várom és néha picit aggódom érte miközben az én fejem is lüktet. Mintha lenne egy apró napszúrásom. Kacsa is inkább wellness-ezne valahol máshol, mint, hogy itt szaladgáljon a 35 fokban.

Attikával fél szemmel az órát nézzük. Ha belehúzunk még össze jöhet a 11:30 alatti idő. De ehhez Elinek jönnie kell. Meglepő módon szinte egyszerre érkeznek Kacsával. Újfent én jövök. 2 kör és vége. Kacsát megint próbálom unszolni, hogy toljuk együtt, de megint nem vevő rá. Nekem meg pont 1 órám van erre a 2 körre. Hááát nem lesz egyszerű. Persze nem én lennék ha nem próbálnám meg. 5:30-5:40-es tempó kell és nem sokat kaszinózni a pontokon.Az első két kili teljesen rendben van, de utána kikapcs. Csak 5:50 megy. Matekból jó vagyok így tudom a tavalyi időn már nem fogunk javítani. Sebaj. Idejöttünk és megcsináltuk. Vagyis még nem, mert azért még futnom kell pár km-t. Az utolsó körre indulván Attika ad egy sótabit és noszogat, hogy még meglehet. Viszont én tudom, hogy nem. Ahhoz olyan tempó kéne amire most nem vagyok képes. Laza 6:10-ben kocogom le ezt a kört. 1,5 km-el a vége előtt rám törnek az érzések még a szemem is könnybe lábad. Na nézzenek már oda, ahogy öregszem úgy leszek egyre érzékenyebb. 1 kili, 1000 nyamvadt méter. Ideje hajrázni vagy legalább valami olyasfélét bemutatni. Fokozom a tempót (már amennyire futja) és robogok a cél felé. A végső 200 méterre Eli is beszáll és együtt tesszük meg a célig hátralévő távot. 2 másik váltós csapat még neki áll versenyezni. Kicsit lemaradunk, hogy legalább jó kép készüljön rólunk. Kész! Vége! Megcsináltuk!  Kacsakergetők a célban! 11:32:48!

Kapunk szép érmet meg egy alkoholmentes gyümölcsös sört amit azonnal lehúzunk. Gyerünk keressük meg a többieket és szurkoljunk a még pályán lévő Kacsának. Nem is kell rá sokat várni és jön. Ő is megcsinálta! Újra, immár ötödször!  

Eléggé fáj mindenem inkább ülnék és nem mozognék. Azért pár közös képre összeállunk. Nem mindegyik sikerült jól, de ez nagyban köszönhető a hozott anyagnak. Irány enni, de előtte még bepakolunk a kocsiba Kacsát még amúgy is masszírozzák.

Nekem külön jól jön, hogy Attikáék szállásán van a kocsi, így legalább igénybe tudom venni a mellékhelyiséget. Az egész napi betevő megtette a hatását. Konkrétan rám jött a híg fosás. Na mindegy, ahogy Shrek is megmondta jobb-kint mint bent. Visszamegyünk a versenyközpontba és jöhet a jól megérdemelt kaja. Szerencsére találunk szabad asztalt és padot. Én hambira vágyom és cola-ra. Bejja volt oly kedves és szerzett nekem. Egész nap erre vártam és úgy gondolom meg is érdemlem ahogy a többiek is. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl amit alaposan kitárgyalunk. Kezd későre járni ideje lenne elindulni a szállásra. Kivesszük a bringákat a depóból és meglepődve tapasztaljuk, hogy csurom vizes. Ez meg mi? Esett volna. Nem, egész egyszerűen ekkora a páratartalom. Elköszönünk Ditkétől Attikától és Zolitól. Mi pedig mivel csak 15-20 perc éjfélig, a tűzijátékig mégis inkább maradunk és megnézzük.

Ezután viszont már tényleg indulunk aludni. Van vagy hajnali fél kettő mire ágyba kerülünk. Egyikünket sem kellett ringatni. Vasárnapra, mint mindig marad a záróünnepség és az eredményhirdetés. Mi dobunk még egy gyors reggelit, jó kis hagymás-sonkás rántottát. Fura módon szinte semmi bajom nincs. Csak a hátul térdem felett fáj kicsit. Előzetesen csak a diplomáért ugrottunk volna be, de valahogy ott ragadunk. Ahogy kiszólítják egyesével az első teljesítőket... nos ez is felemelő pillanat.

Nézzük kicsit a számokat: összidőben 1 perc 16 másodperccel mentünk rosszabbat, mint tavaly, de ezzel is 16 hellyel előrébb a 99. helyen végeztünk a váltók között induló 238 csapatból. A párosok között a 98-ból a 36. hely lett a miénk. Magát a bringát nézve ez 28/12. Szóval nem sokan mentek jobb időt és erre csakúgy, mint az Elivel alkotott párosunkra rohadtul büszke vagyok. Nekem ez az 5:19:59 maga az álomidő! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek legrosszabb időjárása volt a széllel, a meleggel és a páratartalommal akkor ez brutálisan jó eredmény. Sok minden kellett ehhez: az erősítő edzések és ugye fura módon a sérülés is. Mert ha az nincs és megvalósítom a futós céljaimat akkor a büdös életben nem megyek ilyet. Fejben iszonyat erősnek éreztem magam, semmi sem tudott kizökkenteni, pedig követtem el hibákat. Emlékezzünk csak a szálláson hagyott dolgokra. Köszönet a drága supporter brigádnak, hogy egész nap elviseltek minket és lesték minden kívánságunkat. Nekünk tényleg a versenyre kellett koncentrálnunk.

Ja, még egy dologban hibáztam. Hiba volt elmenni az eredményhirdetésre, mert most megint elkezdett érdekelni ez az egész. Csak ugye az a fránya úszás...

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Nem írtam az elmúlt időben mert nem nagyon volt miről. Ugyanis beütött a krach sérülés formájában. A jól sikerült Bodri trail másnapján még futottam 26 km-t a Pesterzsébeti Yours Truly-n (ahol már fájt a térdem) aztán kakukk.  Nemcsak futás hanem járás közben is fájt. A sérülés sosem jön jókor így volt ez most is. 1 hét kihagyás belefért volna, de sajnos nem annyi lett. Elsőnek a masszőrök kezébe vetettem magam abban bízva,. hogy csak valamelyik izom húzása miatt fáj. Kicsit talán javult a helyzet, de igazából nem vált be. Az első orvosi vélemény szerint ugyanis porcszakadás vagy gyulladás okozhatja a fájdalmat. Ezzel el is dőlt a tavaszi nagy versenyek sorsa. Megy a levesbe mind. A BSZM és az UB is. Minden amire egész télen készültem. Nem mondom, hogy könnyű volt lelkileg mindezt feldolgozni, talán még a mai napig sem sikerült teljesen. De bele kellett törődnöm. A kisebb versenyek lemondása, mint például a VTM 40km és a Kis-Duna maraton a fentiek mellett elsikkadt. Amúgy fura, mert amint visszamondtam a BSZM/UB párost legalább járásra alkalmas lett a lábam.  Ekkor jött a második orvosi diagnózis ami szintén nem lett egyértelmű. Porcszakadás vagy túlterhelés okozta fájdalom. Ja és igen, ez a már egyszer műtött térdem. Mindkettőre utalnak jelek és éppen ezért egyelőre nem is műtenék meg. Jöhet az MRI amire 2 hét múlva kerül sor, majd 1 hétre rá orvosi kontroll. Fizetősben hamarabb is meg lett volna, de már úgysem sietünk sehova. Marad a bringa, az úszás (mondjuk ez pont nem megy) és futni is szabad, de csak fájdalom határig. Jelenleg tekerek a futást meg nem erőltetem. Amikor a BSZM-en voltunk akkor rápróbáltam, futottam 5,5 km-t, de 2-nél már éreztem. Érdekes dolog, hogy maga a futás nem hiányzik annyira, mint előre gondoltam volna. Mintha a nagy célok lemondása után már nem is számítana. Persze inkább futnék, mint ez a szarság és pluszban néha azt érzem, hogy a szeptemberben megsérült, szétnyílt másik térdem sem 100%-os. Na mindegy, jövő héten Vivicitta félmaraton amit valahogy túl kéne élnem, de az is jó ha súlyosbodik és egyértelművé válik a probléma. Őszre azért összekaparom magam valahogy és jövőre is nagy tervek vannak szóval nem adjuk fel...

Ismét Nagyatád és én ismét párosban vágtam neki Elivel. Annyi változás volt a leosztásban, hogy most már Eli is fut egy-két kört a 8-ból. Kacsa szokás szerint egyéniben és újfent az utolérése a cél. Erre volt is esély még ha nehéz is lesz. Előzetesen úgy számoltam, hogy nagyjából az utolsó futókörben fogjuk meg. Support részen sem volt változás. Zolika megint a verseny napján jött-ment. Szállásunk is a szokásos csurgói csak most a tetőtéri apartmant kaptunk ami jó tágas. Pénteken viszonylag későn értünk le, nem is tököltünk sokat a rajtszámátvétellel. Még leadtuk Kacsa futócuccát és irány a szállás. Este még felmatricáztuk a bringákat és irány az ágy.

Szombat reggel nem csak az ébresztőre keltünk hanem az eső kopogására is az ablakon. Nem vicces. Kacsa egész egyszerűen közli Ő be nem megy esőben a tóban. Nekem sem sok kedvem van így bringázni. Nem elég, hogy veszélyes, mert csúszik, de még a bringa is koszos lesz. Persze azért összeszedtük magunkat és elindultunk Gyékényesre az időközben befutott Zolika vezetésével.

A tó parton a megszokott látvány fogadott minket. A hangulat ugyan nem az igazi, talán az eső miatt, de később elérjük a megfelelő szintet. A bringákat gyorsan bedepózzuk és várjuk az egyéni rajtot. Eközben találkozunk Balázzsal és Krisztivel. Balázs egy trióban úszik és bringázik, Kriszti meg szurkol. 4 nap múlva meg majd együtt koptatjuk a lengyel Tátra szikláit. El is jön az ideje még ha apróbb döccenők is vannak. Összeomlik a rajtkapu, elnémul a zene. De aztán csak eldörren az az ágyú és felpezsdül a víz ahogy a leendő ironman-ek bezúdulnak. MI Zolikával és Elivel várunk a parton. Várjuk Kacsát és a váltók rajtját. Én még a vízbe is bemerészkedtem egészen vádliig.

Kacsa az első kört 56 perc alatt teljesítette, annyira nem tűnt boldognak, hogy még egyet úsznia kell. Közben Eli is becsekkolt az úszásra és 8:51-kor a vízbe vetette magát. Nekünk is megkezdődött. A magam részéről jó lett volna leülni, de minden vizes volt így esélytelennek látszott. Bíztam benne, hogy nem lesz negatív hatása a bringázásra nézve. Kacsa 1:52-vel jön ki a vízből, mehet a depóba amíg Zolikával Elit várjuk az első kör végén.

Balázs jön előbb 38 perccel majd Eli  43 perccel. Hűűha, nekem itt mindjárt tekerni kell! Kacsa telefonál, hogy már úton van. Mondom király vagy, de inkább tekerjél nem piknikezni jöttél! Gyerünk a depóba! Kesztyű fel, sisak fel, mehetünk.

Megyek is, de csak a toi-toi-ba. Pisilni kell. Basszus, Eli bármikor befuthat én meg éppen a kisdolgomat végzem. Az órámra nézve azért látszott van még időm. Egyszer csak bemondják a csapatnevünket: Kacsakergetők. Nincs mese itt másodperceken belül hajtani kell. Kocog is Eli felfele, gyors pacsi után megkapom a chip-et, leakasztom a bringát és kitolom a depóból. Felpattanok rá, jöhet aminek jönnie kell. Újra elkezd csöpögni az eső és nagy szél is van. Nem pont ideális körülmények. Hamar felveszem az utazótempót amit úgy érzek, hogy végig is fogom bírni. Sajnos hamar elmúlt mert amint kiértem Gyékényesről megállásra kényszerített a vasúti átjáró piros jelzése. Ez van. Rajtszámot felírták, majd jóváírják az órámat mindenesetre megállítottam. Vonat balra el, én tovább. Újra felveszem a tempót, jön a Csurgó előtti emelkedő aminek a másik, lejtő felőli oldalán szintén van egy vasúti átjáró amin mindig óvatosan kell átmenni. Most esőben ez különösen így lesz. Vagyis lenne, mert ez is piros. Baszki, ezt nem hiszem el. Megint állunk, ez ráadásul tehervonat. Jó sokan össze is gyűlünk mire szabad jelzés lesz. Na most aztán próbálj nem bolyozni. Csurgóról kiérve a jó minőségű utat is elhagyjuk. Jön az erdei rész ahol kb. 6-8-an kerülgetjük egymást és csapjuk fel a másikra a sarat. Úgy nézek ki, mint egy disznó. El is értünk az első frissítőpontot Ágneslaknál. Innen legalább megint jobb minőségű út lesz. A ponton gyorsan kulacsot cserélek és tekerek is tovább. Az eső kezd elállni a szél viszont továbbra is rendületlenül fúj. Ez már úgy néz ki így marad viszont az eső helyét átveszi a napsütés. Na, kezd alakulni a szokásos nagyatádi időjárás. Jó tempóban haladok, inkább előzök, mint engem előznek. Sajnos egy sporttársra rá kellett szólnom, mert bolyozott. Mondjuk így is simán elmentem mellette. Jön a második frissítő pont rákanyarodunk a Nagyatádra vezető útra. Bízom benne, hogy végre nem szembe szél lesz, de csalódnom kell. Vagyis igazából nem tudom eldönteni honnan fúj. Na mindegy. Az út minősége itt megint rosszabb, ez a Segesd, Ötvöskónyi rész kimondottan szar. A segesdi vasút átjáró után, ahol kis kör fordítója is van már kezdem figyelni a szembejövőket, hátha meglátom Kacsát. Az elmúlt években kb. mindig itt találkoztunk. De most nem és csak nem akar jönni. Hmmm. Már majdnem az Atád előtti körforgalomnál látom meg. Mit mondjak, nem szaggatja éppen szét a kerékpárt. Úgy néz ki, mint aki csak lement egy liter tejért. Megyek tovább Eli és Zolika most egy kicsit lejjebb várnak és szurkolnak a pálya szélén. 75 km pipa, számomra brutálisan jó 2:20-as idővel. Sok van még hátra ezért menni kell. Újabb gyors kulacscsere és jöhet az első 35 km-es kör. Mostanra nagyon meleg lett már. Locsolom is magam a vizes kulaccsal. Kicsit lassulok, de ez normális, mert a nagy kör sokkal jobban bringázható, mint a kicsi. Ahol találkoztam Kacsával nézem az órámat, kb. 30 perccel van csak előttem. Utol fogjuk érni, jó eséllyel már a bringán. Jön is szembe és látszik nem nagyon kedve ehhez az egészhez ma. Hajtok tovább ahogy a csövön kifér. Nem kell és nem is tartalékolok. Ma nem kell maratont futnom hiszen Eli is fut.

Az már eldőlt, hogy 2 kört fog futni. Visszaérve Nagyatádra kapok egy cola-t a srácoktól. Végre! Valami új íz, a megmentő cola! A körforgónál megint számolok, 1:08 körüli időt mentem az első kis körön. Még ez is jó, sőt már biztosnak látszik, hogy 6 órán belül meglesz. Segesdről visszafele jövet érem utol Kacsát. Kicsit dumálunk, igyekszem sulykolni bele, hogy csak nyomja, ne foglalkozzon semmivel. Hasítok tovább már csak 35 kili van hátra. A lábaim azért mér fájdogálnak, de ez itt és most nem az a pillanat amikor el kell venni a gázt. Megint a körforgalomnál számolok. Ez is 1:08 lett. Fasza, nem lassulok és ha tudom tartani ezt a tempót akkor nagyon, de nagyon jó eredmény lesz. Már az 5:50-es idő is tutinak tűnik. A segesdi fordítónál majdnem nem kapok izó-t, de az uccsó asztalnál csak adnak egyet. Jöhet a hajrá, már csak be kell tekerni Nagyatádra és vége van. Jön a körforgó utána már a várost jelző tábla. Még egy visszafordító le a ki utcán és be a depóba.

Eli már vár a váltózónában. Mondanám, hogy lepattanok a bringáról, de nem lenne igaz. Valahogy azért leszállok, de kiegyenesedni nem tudok. Próbálok elkocogni Eliig. Chip-et átadom és közlöm vele, hogy akkor 2 kör kell futnia. Sporttörténeti pillanat! Eli versenyen fut! Én kitámolygok Zolikához és lerogyok a fűbe.

Örülök, hogy nem kell maratont futnom. Nagyjából egy és negyed órám van futót varázsolni magamból. Hááát, nem lesz egyszerű. Zolikával kimegyünk a futópálya mellé szurkolni.

Iszom, beverek egy gel-t és átöltözöm egy toi-toi-ban. Ez utóbbi felejthetetlen élmény volt. Mire összekapom magam Eli már túl is van az első körön. Bitang meleg van, szenved is tőle, de rendületlenül rója a kilométereket.

Lassan én jövök. 6 kört, valamivel több, mint 31 km-t kell futnom. Közeledik Eli Kacsával együtt futva. Jó ezt így látni.

Gyorsan váltunk és megiramodok. Bőven érzem még a lábaimban a bringázást, de igyekszem normális tempót felvenni. Nem akarom és nem is tudnám szétszaggatni magam. Minden ponton frissítek és pluszban még megállok Cögénél egy pacsira meg egy kicsit kutyázni. Irtó cuki az a blöki. 27,5 perces az első kör, de folyamatosan lassulok, még ha nem is vészesen.

A második körre is ez a tendencia és érzem ez így nem lesz jó. A kör megkérdezem Elit lenne-e kedve még egyet karikát futni. Meglátjuk. A második köröm közel 29 perces. Még 4 van hátra... Már csak 6 perc körüli tempó megy. Ugyan nem annyira szar, de azért lehetne jobb is érzés. A kör végén Eli vár a váltóponton! Óje! Igazi csapattárs.

Közben Zolikával elkezdünk számolgatni. 10 órája megyünk akár a 11,5-be is beleférhetünk, de majd ha Eli végez akkor okosabbak leszünk. Jön is a csávó, a végén még sprintel is. Elképesztő! Most oda kell tenni magam. Nézem a célkapunál lévő órát. 53 percem van 2 körre. 5 perces átlag..nincs mit tenni csapatni kell. Nem hiába, a pulzusövet se vettem fel. Első kili 5:05, jó-jó, bár nem az igazi. És tudom is, hogy ezt nem fogom végigbírni.

De hoppá! Hiszen ott van a vasúti átjárók miatti jóváírásunk. Kb. 1,5 perc lehet. Azzal meglehet. 27:09-es kör. Már csak egy, de annak 25 percesnek kell lennie. Mikor ezt megjegyzem Zolika csak annyit mond. Csak basszad neki! A nap mondata! Igyekszem eleget tenni a kérésnek. Csak egy ponton frissítek, hogy ezzel se húzzam az időt. Elhagyom a parkot. Már csak 1,5 km. Utolérem Szamit akinek szintén az utolsó köre. 13 órán belül akarta teljesíteni és ha innen sétál akkor is megvan neki. Uccsó kili, jöhet a szokásos hajrá. Nem számit semmi csak nyomni, mint süket a csengőt. Eli vár a becsatlakozásra a célegyenesben. Gond nélkül veszi fel a 4:30 körüli tempót és így robbanunk be a célba! Megcsináltuk! 11:31:32! Brutál idő!

Kis pihegés után irány a pálya széle ugyanis Kacsa még harcol a távval. Zolika el is megy vele egy kört futni mi Elivel a pálya mellől próbálunk erőt adni neki és az összes többi egyéni versenyzőnek. Kemény menet ez Kacsának, de nincsenek kétségeink. Végig fog menni.

És meg is csinálja! IronKacsa! Lemasszírozzák, átöltözik, gyorsan eszünk valamit majd a depó felé vesszük az irányt a bringákért. Gyerünk vissza a szállásra. Hosszú nap volt, az év leghosszabb napja. Zolikának még véget se ért, mert még hazavezet. Nézzük a számokat: össz időnk 11:31:32 lett, azaz végül nem írtak semmit jóvá. De nem érdekel. 35 perccel mentünk jobbat, mint tavaly. Eli 1:28:22-öt úszott, én 5:45:10-et bringáztam és 4:13:59-es maratont futottunk közösen. A többi 4:03 a depó idő. A magam részéről elképesztően örülök a kerékpáros időnek ami óra szerint 5:43:27 lett. 6 órán belülit szerettem volna, 5:50 lett volna a kurva jó ezen felül meg minden álom. Előtte még viccesen mondtam is Elinek, hogy ha 5:40 alá megyek akkor önként megyek dopping vizsgálatra és Ő meg maratont fut. Épphogy megúszta. Ez idei Extrememen verseny számomra jobb volt, mint a tavalyi. És kaptam egy olyan pluszt amire nem számítottam. Igen, az úszással kapcsolatos...A közeli jövőt nézve pár nap múlva lesz a Suhanj 6 órás futóverseny ami egészen a Lázbércig nem is volt olyan fontos. De az ott történtek miatt ebbe is bele kell dögleni.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Evetkétől kaptam karácsonyi ajándékba. Lepkét is benevezte és úgy volt, hogy együtt megyünk. Nekik és nekem is nyaralásként felfogva. Abban biztos voltam, hogy bringát is vinni akarok, mert ha már ott járok akkor  tekerni is kell. Ki tudja mikor jutok el legközelebb az Alpokba. Sajnos vagy nem másképp alakult. Lepke repült Londonba én meg kis időre egyedül maradtam. Aztán Attika becsatlakozott Ditkével így hármasban keltünk útra. Én szerda este meló után kimentem Ramsau-ba Attikáékhoz, hogy másnap reggel onnan induljunk Pitztal felé. Ezzel azért nyertünk 3 órát. Maga az odavezető út is rengeteg szépséget tartogatott ellensúlyozva a rohadt unalmas autópályát. Jöttek sorban a tavak majd előkerültek a hegyek is. Én meg is lennék. :) De hát ugye nem csak ezért jöttünk. A szállást gyorsan megtaláltuk a hegyoldalban és el is foglaltuk. Irány a közeli Imst ahol csaptunk egy bevásárlást. Én vacsora előtt még kimentem futni egyet, hogy meglegyen a 300 km a hónapban. Sikerült pont az eső érkeztére időzíteni. De nem baj akkor kell futni amikor jól esik és irgalmatlanul élveztem. Igaz a szinttel, amiből sikerült 350 métert gyűjteni a 7 km-en néha meggyűlt a bajom, de összességében remek futás volt. A vacsora helyéül a VaBene nevű olasz éttermet választottuk ahol én egy jó kis hawaii pizza-t ettem, mert fel kell tölteni rendesen a szénhidrát raktárakat. Pénteken ráérősen keltünk hiszen aznapra csak a bringázás volt tervezve. Igaz az 140 km és 4000 méter szint. A hűvös idő miatt kb. 10h indultunk. Az első 5 km-en nem is volt gond, mert lefele haladtunk majd jött az Arzl-ig tartó hegymenet. Rendesen kifulladtunk benne pedig nem volt hosszú. Itt azért egy pillanatra átgondoltuk a dolgokat, de végül a menjünk és csináljuk mellett döntöttünk. Nehogy már szégyenszemre visszaforduljunk. Innen viszonylag simán folytattuk utunkat csodaszép tájakon haladva.

Ahogy haladtunk felfele a nem túl meredek részen egyre baljósabb felhők kezdtek gyülekezni fejünk felett. Nem sokkal később el is kezdett esni az eső. Jött a  kupaktanács Attikával. Maga a csúcs még 30 km, de a tó is kb. 20 km. Ez 2-3 óra még felfele és lefele nagyon nem lesz vicces a csúszós út. Mivel vasárnap maraton van így észszerű döntést hoztunk. Visszafordulunk. Le is ereszkedtünk Prutz városáig ahol újabb megálló és döntési kényszer. Megyünk arra amerről jöttünk vagy a rövidebb, de sokkal szintesebb úton megyünk. Utóbbi lett a nyerő, de mint később kiderült nem annyira. Irgalmatlan emelkedők  vártak ránk. Volt olyan 5km-es szakaszunk ahol 500 métert másztunk felfele. Közben sikerült defektet is kapnom és mivel ez egy megállás után volt és nem vettem észre el is pereceltem. Szerencsére komolyabb baj nem lett belőle. Nem sokkal később sikerült 10 euro-ért vennünk 1,5 liter vizet és fél liter colat. Nem vót óccsó, de legalább az étteremben lévő csaj magyar volt.

defekt és perec helye

emelkedik...

Azért haladtunk hazafele bár néha megviccelt minket az út. A lejtős részen két helyen is fel volt bontva az út. Kapaszkodtunk rendesen a fékekbe. Wenns-nél már annyira elege volt Attikának az egészből, hogy inkább bevállaltuk a rövidebb kavicsos erdei utat. A lényeg, hogy haza vergődtünk valahogy. Sok mindent elmond, hogy a netto 3:50-es utat 7,5 óra alatt tettük meg. Este megint Imst-ben ettünk ezúttal egy jófajta burgert.

Szombatra fix programként csak a rajtszám átvétel volt így előtte tettünk egy kis kitérőt. Felmentünk a Wildspitze lábához. Ez azért is volt hasznos mert így bejártuk kocsival a maraton útvonalát. Maga a felvonózás sokba került (39 euro) de a látvány az magáért beszél. Az első felvonó konkrétan a hegy belsejében megy, nuku kilátás. Felérve gyorsan körbenézünk. Gyönyörű. Hó és hegycsúcsok mindenfele. Pár perc alatt körbenézünk majd irány tovább felfele a másik felvonóval. Ez 3440 méter magasra visz. Soha nem jártam még ennyire magasan. Fent csak hó van mindenütt meg egy kis köd. Nem baj így is szép a táj és a mínusz pár fok sem tűnik vészesnek. Egészen addig amíg nem kezd el fújni a szél. Nos nem volt melegünk. A lefele úton óriási köd fogad minket és elkezd havazni. Ezt felváltja az eső mire leérünk a parkolóba. Jó kilátások holnapra.  Még beugrunk Wenns-be a rajtszámokért és a tészta party-t sem hagyjuk.

Vissza a szállásra jöhet a cuccok összeszedése a maratonra. Este már csak egy kis nasit tolunk chips és csoki formájában miközben Irigy Mirigyeket nézünk Youtube-on. Vasárnap korán van ébresztő mert a transzfer busz 6:30-kor indul a rajtba. Nem érzem magam frissnek és kipihentnek. A rajt közelében letesszük a kocsit és pár perc után indulunk is. Felérünk és nagyon hideg van. Kb. 5 fok lehet de majd megfagyunk melegítőben is. És ahogy körbenézek ezzel sokan vannak még így.

Valahogy azért csak kihúzzuk a rajtig. Közben találkozunk pár magyarral. Váltunk pár szót egészen addig amíg szinte lekéssük a rajtot. A mezőny végéről indulunk csak. Attikával közlöm, hogy én azt futom ami jól esik és ne hagyatkozzon rám. Emelkedővel indítunk és nem komfortos. Szerencsére 1,5 kili után jön a lejtmenet. Fáradt éreztem magam de sikerült beállnom a 4:50 körüli tempóra. Ezt éreztem kényelmesnek. Attika kicsit lemaradt gondoltam majd később utolér. De csak nem akart megérkezni. Egy ideig figyelgettem hátrafelé és látszott, hogy távolodik. Kevés lesz ez a céljához. Mindegy az én gondolataimba beférkőzött a pisilés ingere. Basszus. Alig járunk 5 km-nél és máris kell és ezt tuti nem tudom végigcipelni. Ki is álltam 6,5 körül egy szimpatikus helyen ahol már valaki éppen hasonló dolgát végezte. Nosza szaladjunk is tovább. Kicsit aggasztott, hogy Attika a technikai szünet ellenére sem ért utol. Próbáltam magammal foglalkozni és élvezni a tájat. Az aláöltözet miatt kicsit melegem volt így pont kapóra jött a szemerkélő eső. Imádok esőben futni. Sikerült is kicsit gyorsulni amikor 13-14km-nél ismerős érzés kerített hatalmába. Igen, megint pisilni kell. Ha ez így megy tovább akkor nem is tudom mi lesz. Próbáltam legalább a feléig kihúzni de 17-nél megint megálltam. Ez van. Ja, a srác aki mellett megálltam előzőleg szintén megállt. Egymásra néztünk és csak nevettünk. Visszaállván fokoztam a tempón. Jól éreztem magam, tudtam, hogy elbírom. Megvolt a táv fele kb. 1:43-44-es idővel. 25 km környékén jött az első emelkedő amin sokat előztem. Igyekeztem továbbra is kényelmes tempóban haladni. Ez az emelkedőn 5:30-as tempót jelentett. Jött egy meredekebb lefele ahol nagyon elengedtem magam már közel 4 percesnél jártam amikor elértem a következő emelkedőt ami egészen Wenns-ig kitartott. Nagyon hosszú volt. Nem meredek ugyan és a tempó is vállalható volt, de azért örültem, hogy felértem. Wenns-ben még a nevemet is bemondták és mindenhonnan szurkoltak  Remek érzés volt. Ez a jelenet megismétlődött Arzl-ban is és itt már ugye 35-nél jártunk plusz végre volt cola. Le is húztam egy pohárral. Usgyi tovább Imst fele. Ezt az utat is jól ismertem hiszen kocsival sokat mentünk rajta. A tempóm még jó volt 4:40-50 körül viszont a vádlimat elkezdtem érezni. Konkrétan majd szétszakadt a bal oldali. Ilyet se nagyon éreztem még. Beérek Imst-be ahol egy újabb meredek rész fogad a vádli minden erejével tiltakozik ellene, de nem ő dönt. Jön egy kis sík rész az uccsó 3 km meg emelkedik. Kicsit örültem neki még ha lassabban is haladok. Az utolsó frissítőponton már nem állok meg csak haladok eltökélten a célom felé. Ez már a sportcentrum parkolója, látom Attika kocsiját. Jöhet a hajrá, már hallom a szpíkert és a kanyar után már a célt is látom. Igaz tenni kell egy kis kurflit, de már nagyon közel vagyok. Hátulról ketten óriási tempóban előznek. Félmaratonisták, nem akarom, de nem is tudnám átvenni a tempójukat. Így legalább egyedül futhatok be a célba. Kész! Vége! Megcsináltam! 3:28:43! És nagyon jó volt! Persze elfáradtam, meg fáj is egy kicsit, de egy maratonnak fájnia kell. Megkapom az érmet majd szinte rögtön utána a befutóképet. Ilyen se volt még. Iszom és leülök egy padra. Várom Attikát. Az már biztos, hogy a 3:30-as tervezett ideje nem lesz meg. Aztán csak megérkezett 3:41-es idővel. Maratonfutó lett! Leültünk padra és mondja, hogy nézzük meg hol végzett a kategóriájában. Hoppá! Második lett. Meg kell várnunk eredményhirdetést. Ránéztünk az enyémre is. Megint csak hoppá. Én is második lettem. Hogy mi van? Ditkének szóltunk ne nagyon várjon minket haza mostanában. Jelenésünk lesz. Átöltöztünk, lepakoltuk a felesleges cuccokat a kocsiba és visszamentünk a nagy sátorba. Jó hosszú procedúra volt, de csak túl lettünk rajta. Fura volt a dobogón állni. Talán soha nem lesz rá többet lehetőségem. Este ismét a VaBene étteremben pótoltuk az elvesztett kalóriákat.

 az egyik legjobb befutóképem

 hogy mik meg nem történnek

két Darabos, két második hely

Másnapra kerékpározást terveztem, azonban reggel felkelve eső fogadott bár volt esély az idő javulására. Végül közösen arra jutottunk, hogy menjünk túrázni a Riffelsee-hez. Na ez hiányzott Attikának, mint mókusnak ez erdőtűz. Nekem is fájtak a combjaim, de sokkal jobban voltam, mint Ő. Nem is igazából felfele volt gond hanem a lefele. Azért hősiesen végigtolta a 12 km-es túrát. Végül nagyon szép időnk lett és mesés tájakon jártunk. Fent a hüttében finomat ettünk és élveztük a napsütést és a kilátást. Magát a tavat már nem nagyon akarta Attika megkerülni, de mivel ketten voltunk ellene így nem volt választása. És mivel a felvonó bezárt így maradt a séta lefele. De hát kemények vagyunk vagy mi. Már lefele jöttünk amikor az összes birka körénk gyülekezett és követni kezdtek minket. Hmm, csak nem betámadnak minket. De semmi ilyenről nem volt szó csak barátkozni akartak.

Kedden irány haza. 10h fele indulunk mert 8-9 óra az út nekem hazáig és így még időben hazaérek, hogy másnap frissen és üdén mehessek dolgozni. Nem igazán jött össze. Attikáékhoz vissza érve nyitnám a kocsit, de semmi. Se kép, se hang. Basszus, lemerült az akksi. A bikázás első próbálkozásra nem jött össze, de legalább elfüstöltük Attika kábelét. Aztán másodszorra sem Krisztián autójáról a teherautós kábellel. Szívás van. Végül Attika akksiját tettük át és azzal jöttem haza. 2 órát buktam vele. Igaz ezt Krisztiánnal próbáltuk behozni az autópályán. Maradjunk annyiban, hogy nem mentünk lassan. 22h-re haza is értem. Másnap Krisztián szerzett egy akksit és este vissza is cseréltük. Köszönet érte.

nem jött be

Nézzük a számokat: A 3:28:41-es idővel abszolút 34-ik lettem a 170 célba érkezőből. A férfiak között 32-ik lettem a 138-ból, valamint ugye kategória második 15-ből. Nem túl kiemelkedő, de nem is ezért mentem. 4,5 perccel nyertek előttem. Ha nincs a két technikai szünet, ha tudom és gondolok rá, hogy kire kell figyelni akkor úgy érzem meglett volna. Tudtam volna jobbat futni ebben biztos vagyok. De a sportban nincsen ha és nem is ezért mentem. Futottam egy kényelmes maratont, minden ponton ráérősen frissítve. Jó volt ez így.

Mondhatnám, hogy egy kicsit átok ült ezen az utazáson az esős időjárással, az eséssel párosult defekt és a lerobbant kocsi miatt. De nem gondolom így. Hosszú és fárasztó volt, de nagyon jó. Sokat kaptam az úttól, többet mint amit vártam...

Mentem lefele reggel és azon gondolkodtam, hogy mennyire kicsi is vagyok ebben az egészben. Az ok, hogy sok versenyen indulok és nagy rutinom van, de az csak futás. Ez meg azért mégis más. Persze megoldom és minden rendben megy, de valahogy nem érzem magam olyan otthonosan ebben a közegben. Na de mindegy is lépjünk gyorsan túl ezen és lássuk mi történt. 7:40-ig lehetett átvenni a rajtszámot én a 7h-t lőttem be érkezési időnek. Szerencsére gyorsan találtam is parkolóhelyet a közelben. Maga a procedúra hamar lezajlott. Nem kértek semmilyen igazolványt csak egy nevet és egy aláírást.

Még tettem egy kétbetűs kitérőt és irány vissza a kocsihoz. Több mint 1,5 óra volt még a rajtig. Rengeteg idő. Páran körülöttem már tettek-vettek én próbáltam aludni egy keveset. Nem sok sikerrel. Aztán én is nekiláttam a készülődésnek. Átöltöztem, összeraktam a bringát és bepakoltam a zsebeimbe a frissítést.

az elején jöhet a sós-vajas kifli aztán minden ami édes

15 perccel rajt előtt elindultam a B depo felé jelentsen ez bármit is. Összetalálkoztam egy sráccal akit a Kínok kínján ismertem meg, pár szót váltottunk majd ment mindenki a maga útjára. Sokan voltunk és mégis oly magányosnak éreztem magam. Besoroltam a depoba, már amennyire tudtam és vártam a jelet, hogy indulhassunk. Ez meg is történt. Jöhetett a lassú rajt. Na ez nagyjából annyira és addig volt lassú amíg ki nem értünk a főútra. Ott aztán megindult a helyezkedés és a tempómenés. Történt egy bukás és egy defekt is szerencsére mindkettőből kimaradtam. Iszonyat erős szél volt, ráadásul a legrosszabb. Oldal-szembeszél. Fújta is szét a mezőnyt rendesen. Nem baj majd ha az északi partra érünk akkor hátszelünk lesz. Naív voltam. Igyekeztem felzárkózni egy nagyobb bolyra. Rendesen kellett hozzá teperni ki is voltam mint a disznó. Basszus már elfáradtam és még alig mentünk 10-15 km-t. Majd a sor végén pihenek és körbeutazom a Balatont. Ebben is tévedtem. Összeáll egy 30-40 fős boly és utazóban kb. 35-ös tempót mentünk. Ez az idilli állapot 45 km-ig tartott ahol kaptunk egy vasúti pirosat. Nos amíg mi páran megálltunk, mert ugye meg kell, a boly eleje és vége áthaladt rajta. Majd szépen azok is akik lassabbak voltak de itt utolértek minket. Nabazmeg. Nem volt sportszerű ahogy a Coffeeride-os srác fogalmazott. Aztán nagyon sokadikként mi is átcsorogtunk a tilos jelzésen. Innen nagyrészt ketten mentünk. Sorra értük be az embereket, kisebb bolyokat de senki nem tudott beállni mögénk-mellénk. Pedig jól jött volna egy kis segítség. Egész jó és még kényelmes tempót mentünk kb. 60 km-ig. Innen azonban minden bajom volt. Fájt a seggem, a combom és fáradtnak éreztem a lábaimat. Hmm, remek végülis innen már csak 140 van hátra. A 6 órás célidőt kezdtem elengedni, de legalább a 30-as átlag legyen meg. Elértük a nyugati partot, itt jó kis emelkedő van ahol sokat előztem és a srác is leszakadt rólam. Én persze bíztam a kedvező szélirányban. Hiba volt. Totál szembeszél. Fasza ez legalább sokáig így lesz. A frissítő állomáson teletöltöttem a két kulacsomat vízzel + elvettem egy darabka banánt és irány tovább. Mit ne mondjak harcolni kellett az elemekkel. A magányomat azonban megtörték. Valaki beállt mögém szélárnyékba. Nem baj majd cserélünk. Újabb tévedés. Kiállok oldalra, hogy meg tudjon előzni, de int a lány, hogy neki ez nem fog menni. Nem nyertem. Király. Közben ahogy hátranéztem látom páran csak kicsivel vannak lemaradva. Bevárom őket csapatosan majd könnyebb lesz tempót menni. Igen. Megint tévedés. Senki nem vállalja fel rajtam kívül a vezetést. Most komolyan nekem a kis újoncnak kell húznia a sort. Nem gond csak érdekes. Ez így megy Gyenesdiásig ahol az emelkedőnek nem is nevezhető valamin leszakadnak. Már pedig én most már nem várok senkire. Újabb delikvenseket darálok be pedig nem egy fáklyás menet részemről. Aztán nagy nehezen utolér egy 5-6 fős boly akik jó tempót mennek. Ki is használok az alkalmat és beállok mögéjük. Így megyünk el a Badacsonyi frissítő pontig. Itt újabb kulacs vizeket veszek magamhoz valamint jöhet a nápolyi és a banán. Féltávnál vagyunk és tele a tököm az egésszel. De megyek tovább. Újdonsült társaim még maradnak így megint egyedül megyek. Szenvedek. Nem bírok ülni és a tekerés se kellemes. Kurva sok van még hátra. Páran megelőznek, de senki mögé nem bírok beállni, még pont előtti sorba sem. Nagynak tűnik a baj bár nem érzem magam se kiszáradva se eléhezve mégse megy. Vagyis megy, de ez számomra kevés. Jönnek sorba a települések melyek az UB-ról ismerősök. Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka aztán Aszófő. Húú az pedig már majdnem Tihany onnan meg csak 45 km a Club Aliga ahonnan meg már közel van Siófok. Legalábbis ezzel a béna dumával traktáltam saját magam. Mondjuk Aszófőig azért kellett menni egy keveset. Azt hittem soha nem érek oda. De csak elértem a tihanyi elágazást majd jön Balatonfüred. Itt majdnem sikerült elmennem a frissítőpont mellett annyira eldugták. Egy víz, egy iso, egy nápolyi valamint a benzinkúton vettem egy cola-t. A megmentő italt. Persze pisilni azt elfelejtettem. Menet közben rátoltam még egy cola-s gel-t. Nem volt egyszerű kibontani és megenni a szélben. Innen egy egész jó szakasz következett. Ugyan továbbra is fájt, de a tempó megvolt. Főleg hogy Alsóörsnél sikerült újra beállni abba a pár fős sorba amibe Badacsony előtt. 30 körüli tempóval haladtunk amikor egyszer csak furcsa dologra lettem figyelmes. Baszki, hátszelünk van! Élmény volt hallgatni ahogy a csendet csak a láncok, fogaskerekek és a gumik surrogása töri meg. Aztán persze ez hamar elmúlt és újra betalált minket a szembeszél. De ez már Balatonfűzfő ami jó majdnem Kenese onnan meg már hátra fele tekerve is beérek. De előtte még meg kellett mászni a sokak által rettegett kenesei emelkedőt. Én meg itt éreztem magam végre erősnek. Kiálltam a nyeregből és hadd szóljon, addig sem kellett ülnöm. Úgy mentem el a többiek mellett mintha álltak volna. Mint Armstrong fénykorában csak én nem szedek annyi cuccot. Balatonvilágosig jött egy kis lejtős rész talán a szél sem fújt annyira ezért itt haladtam rendesen. A 40 feletti tempó is ment. Közben számolgattam, hogy hogyan állok a 7 órás teljesítéshez. Nem jól, ahhoz nagyot kéne mennem a végén. A kis bolyunk teljesen szétszakadt megint egyedül tekerek. Siófokig akad pár kisebb emelkedő ezek újabb delikvenseket előzök. Fura érzés, mert fáj rendesen, de a kondiból még tudnék menni. De nem kell mert ez már Siófok és 5 kilin belül vagyunk. Még két bringást látok magam előtt őket meg akarom még fogni. Lefordulunk a főútról ez már a célegyenes. A páros egyre közelebb van, de tudom a célig már nem lesznek meg. Sebaj. Még egy kósza hajrá féleséget is bemutatok és vége! Kész! Megcsináltam, de kurvára fájt. 7:02:58 óra szerint. Még le kell gurulni a rajtközpontig ezt már a fene se kívánja. Leadom a chipet kicsit nyújtok és értékelem a helyzetet. Se ülni, se állni se menni nem nagyon tudok és nem is akarok. Azért csak kéne tenni valamit mert még haza kell jutni és másnap meg Normafán futás. Átöltözöm, bepakolok a kocsiba és irány Budapest.

még a rajt előtt

Egyelőre még kettős érzéseim vannak ezzel a Pelso-val kapcsolatban. Megcsináltam erre büszke vagyok, de nem esett jól és jobbat akartam. Oké a szél rengeteget számított és mindenki rosszabbat ment, mint tavaly, de akkor is. Az is tény, hogy életem második leghosszabb tekerése volt mint távban mint időben. A hivatalos időm 7:08:36 lett ezzel a 316-ik helyen végeztem az 523 célbaért férfi között. Ez nem is olyan rossz. És van egy olyan érzésem, hogy visszatérek még ide...

Szuper hétvégén vagyok megint túl ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Szombaton a szekszárdi Borvidék félmaraton+, vasárnap meg a Kínok Kínja országúti kerékpárverseny volt terítéken. A Borvidékre már nagyon régen neveztem, imádom annak ellenére ugye, hogy én nem iszom, de egy fantasztikus verseny. A bringaverseny csak nemrég került előtérbe és hát ugye ami nem öl meg az erősít és a mindmegdöglünk jeligéket szem előtt tartva be is neveztem rá. Nézzük is sorban őket.

Szekszárd Borvidék félmaraton+

igen, ez várt ránk

A reggeli úszás utáni kis intermezzo-nak köszönhetően késve értem mindenkihez. Szerencsére megvártak igaz más választásuk nem volt. Mindegy is, Katával, Zolikával, Attikával és Kacsával ötösben igyekeztünk időben leérni. Ez sikerült is, kb. negyed 1 fele értünk le és még parkolóhelyet is találtunk. Ekkor találkoztunk össze Eszterrel. Ezután átvettük a rajtszámokat majd neki kezdtünk a készülődésnek. Szépen sütött a nap, látszott fázni azt nem fogunk. Igyekeztünk folyamatosan hidratálni, bár néhányan ezt speciálisan értelmezték. A rajtcsomagban kapott bornak hamar vége lett. De ez erről is szól. Szépen lassan összefutottunk a többiekkel is. Timivel, Evetkével, Ágival és Giorgione-val. Előbb-utóbb eljött a rajt ideje is. Igyekeztünk Attikával és Kacsával viszonylag előre állni, hogy tudjunk haladni. Konkrét tervem is volt: 2:30 alatt beérni, ez elvileg 5:30-as pace. RajT! Az elején nagyon megindult mindenki. Nem baj majd felfele vissza előzzük őket. Mi visszafogottan is 4:20ban kezdtünk, ekkor még nem annyira éreztem magamban az erőt, de menni kell. Az első pár emelkedő még futható, jöttünk is felfele a mezőnyben. Lefele nem csapattunk, mert még sok van hátra.

A következő emelkedőn már bele sétáltunk. Így is gyorsabban haladtunk egy-két futó mozgást mímelő sporttársnál. Innen tartjuk ezt a ritmust. Felfele a meredeken séta, ahol lehet azért belefutunk, lefele meg kényelmes haladósban (4:30). Gyorsan pörögnek a km-ek már 10-nél járunk. Jó így beszélgetve haladni. 12-nél akartam sótabizni, de mivel az Attikánál volt és a lejtmenetben lemaradtak Kacsával így kimaradt. Ekkor jött egy meredek, hosszú emelkedő. Azt hittem soha nem ér véget. A felfelét Attikával együtt toltuk, de lefele megint lemaradt. A Bodri pincénél viszont bevártam. Itt egy nagyobbat frissítettünk és irány tovább. Ez elmúlt évekkel ellentétben most ezt a részt visszafele futottuk. Tudtam, hogy megint egy meredek mászás jön, de ez már ötödik és már csak kb. 11km van hátra. A 2:30-as időterv kezdett szűkös lenni. Felérve kicsit bizonytalanok lettünk merre is kell menni, egy-két felfestés hiányzott. Csak-csak meglett a helyes út és lefele a tempó is egész jó volt. Újra összeértünk a félmaratonosokkal, kerestem is ismerősöket, de nem láttam. 23-nál végre volt cola! Hú, de jól esett. Innen már csak egy 5-ös, de tudtam abban lesz brutál rész rendesen. Itt megint együtt mentünk a félmarisokkal és végre megláttam egy ismerőst. Azaz kettőt. Katát és Zolikát. Zolika be is állt nekem kicsit tempót futni, de nem nagyon tudtam menni. Séta, persze csak felfelé, de utána a síkon is e nehéz volt elindulni. Zolika természetesen megtalálta a legmegfelelőbb motivációs mondatot. Nehogy már Attika utolérjen! :) Még a kilátóhoz kell felmenni és onnan már csak lefele 2km. Nézem az órámat a 2:30-at végleg elengedtem, de az 5:30-as pace meglehet. Az utolsó csúcson gyorsan lehúzok egy iso-t és mehet a csapatás. A lejtő aljában pacsizok Attikával, tudom innen már ne fog utolérni. De keményen tolom tovább. Meg is lesz az eredménye egy 4:10-es kiliben. A leggyorsabb km a végén jön. Már látom a templom tornyot, hallom a szpíkert. Úgy zúgok el a többiek mellett, mintha állnának. Az út mentén rengeteg szurkoló buzdít minden futót. Már csak a templomot kell megkerülni és vége. Két kanyar, egy kanyar. Ott a cél! Megvan, megcsináltam. Megkapom az érmemet majd Márkus Öcsivel a szervezővel pacsizom és közlöm vele, hogy ez kurva jó volt. És tényleg az volt. Rettenetesen fáj, de jó volt ez!

Hupikék Törpikék

 vállalható, jó a fotós

 a számok alapján is jól sikerült

Pont meglett az 5:30-as átlag. Elégedett vagyok, ez is egy rohadt jó verseny volt.

Kínok Kínja másnaposan:

Az első kerékpárversenyem. Jobbat nem is választhattam volna. Kicsit tartottam a bolyos tekeréstől, mert még nem volt bennem részem. De menjünk, csináljuk. Azt tudtam, hogy Szami is jön, így legalább egy ismerős lesz. Reggel jó korán kiértem Esztergomba ahonnan a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtcsomagot és visszamásztam a kocsiba pihenni és közben figyeltem ahogy körülöttem az emberkék készülődtek.

véletlen lenne?

Meg persze erősen szuggeráltam az időjárást, hogy ne essen. Ne sok esélyt láttam rá, hogy megússzuk szárazon. Elkezdtem kényelmesen összekészülni, versenyre kész állapotba hoztam magam. Szami hívott is, hogy merre vagyok és menjek oda hozzá neki kell még pár perc. Gyorsba átgurultam majd elmentünk melegíteni nem mondom, hogy jól esett.  Fáradtnak éreztem magam. Mindegy, beálltunk a rajtba Szami még elmagyarázott egy-két dolgot aztán belecsaptunk. Ezek úgy megindultak mintha puskából lőtték volna ki őket. Még jó, hogy lassú rajt. Próbáltam Szami mögé helyezkedni, de elég gyorsan elvesztettem. Köszönhetően annak, hogy bár érzésre jó tempót mentem folyamatosan estem hátra a mezőnyben. Az út már emelkedett én meg éreztem a frissesség hiányát. Nem tudtam senki mögé beállni szélárnyékba. Nem baj megyünk a saját tempóban aztán lesz ami lesz. Tudom hosszú mászás jön a dobogókői elágazásig. Meglepetésemre több embert is megelőzök. 50 perc alatt érek fel, hát volt már jobb, na.

 igen, még oda is fel kell menni

minden fasza csak nem látszik

Megyünk tovább jöhet a lefele csapatás egészen Pomázig ahol dobunk egy balost Csobánka felé. Ott meg jön majd a nagyon meredek rész. Szerencsére rövid. Lefele páran utolérnek azok közül akiket lehagytam. Összeállunk egy páran közösen csak jobb szenvedni.A siratófalon megint elhagyom őket, de újfent utolérnek lefele. Így szépen haladgatunk együtt. Ez az a rész ahol majd még egyszer jönni kell. Az egyik srác közli, ő akkor sem jön ha kiengedik szóval lassítsunk. Persze nem tesszük, de a pilisszántói emelkedő megint szétszór minket. A végén van két meredekebb rész ott két embert látok aki tolja  a bringáját. Mi van he? Olyan isten nincs, hogy én is leszálljak. Fel is tekerek ahol jutalomként ott vár a frissítőpont. Kivagyok, mint a liba és ugye ezt újra meg kell mászni. De nincs rinyálás tekerni kell tovább. Kis lejtmenet és újra Pilisszentkereszten vagyunk ahonnan megint száguldás lefele. Megint ugyanaz a lemez. Jönnek a srácok Csobánkától megint együtt haladunk egészen a pilisszántói emelkedőig. És bennem igazából csak most tudatosul, hogy nem csak ezt kell megmászni hanem még majdnem dobogókőig fel kell menni. Baszki, az fájni fog. Pörgetek rendesen a nagyobb áttételt nem is bírnám el. De ennek ellenére megint csak kezdem előzgetni a többi versenyzőt. Vagy 4 embert bedarálok. Végre felérek már csak le kell zúzni Esztergomig ott még van egy kis szopó, de mindjárt vége. Egész jó tempóban sikerül beérnem a városba ahol elkezd csepegni az eső. Ne basz már fel, hogy a végén még megázok! De le van tojva most már megyek, mint az állat. 500-al a vége előtt már erősen szakad majd a kanyarban meglátom Anyut, Krisztit és Pistit! Kijöttek nekem szurkolni! Még két kanyar, naná, hogy a cél is egy emelkedőn van. De megvan! megcsináltam. Ez de nagyon fájt. Annyira, hogy még zsíros kenyeret sem bírok enni. Anyuék gratulálnak a szakadó esőben. Mehetünk enni és Anyák napját ünnepelni.

 pihenten is húzós lett volna, de így...

elég gyászos, de az enyém

Itt is tizedik lettem csak éppen hátulról. De a lényeg, hogy megcsináltam. És, hogy fájt-e? Nem. Mert még mindig fáj. :-D

pótoltam a kalóriát

Most versenyzés szempontjából szünet jön, de utána viszont Ultrabalaton. Kacsával párosban futjuk. 110km fejenként. Igaz csak egy kör. Jó lesz.