Állítólag volt egy ötletem. Legalábbis Zsuzsi szerint az egészet én találtam ki. Most nézzük azt mi sült ki az egészből. Szóval Ultrabalaton páros teljesítés. Eredetileg májusban lett volna, de a fránya covid miatt október első hétvégéjére került. Ez annak tudatában, hogy én 5 nappal előtte a tervek szerint 3 órán belüli maratont futok Berlinben elég baljósnak ígérkezett. Rottyon leszek az biztos. Na de ami kint történt az már történelem és amúgy is olvasható itt egy korább bejegyzésben. Zsuzsinak a Szőlőskör 50km-e után 4 héttel időben jónak tűnt, de a lábai 3 héttel az UB előtt rakoncátlankodni kezdtek ezért ezek a hetek könnyű edzésekkel teltek neki. Tehát mindketten lapos kúszásban mentünk/álltunk oda a rajthoz, azért bízván az idén elvégzett munkában. Mert az edzésmunka olyan, mint a sz@r, előbb-utóbb úgyis kijön! Ezekre jött még, hogy Kacsáék megszorultak autós kíséretben így Attika, aki a mi bringásunk lett volna, átment hozzájuk segíteni. Mi így Zoli, alias edzőbá személyében egy segítővel mentünk neki a nagy napnak. Reggel időben odaértünk a versenyközpontba, képzeljétek, Zoli hamarabb elkészült, mint Zsuzsi! Maradt még egy kis időnk pacsizni az ismerősökkel és már várhattuk a visszaszámlálást.
Dari: első szakasz; Balatonfüred-Fövenyes, alapból nem én kezdtem volna, de 1 héttel a verseny előtt változott az útvonal és így mégis rám esett az kezdő szakasz. A rajtzónában eléggé elől álltam így a nagy tülekedésből kimaradtam. Az Annagorából kivezető köves út finoman szólva is szar, de mit lehet tenni. Viszonylag gyorsan ráértünk a Tihany felé vezető műútra. Itt csippan az első kili: 4:40, na ez gyors lesz. 5 perces tempó a terv, nehogy elfussam pluszban még Zsuzsi is kinyír ha hamarabb érek a váltópontra. Visszaveszek el is mennek páran mellettem. Nem foglalkozom velük, nagyon hosszú még ez. Tihanynál a bringaút felújítása miatt kerülni kell, persze sikerült emelkedő formájában megoldani. Tovább lassítok és azon gondolkozom, hogy akik most felfele megelőznek azoknak mi a tervük a déli partra? Na mindegy., feltolom magam az emelkedőre és kezdődhet az ereszkedés. Itt még a mezőn is futni kell mielőtt rátérünk a bringaútra. Aszófőnél jön a pályaváltozás, nem a hegyek felé vesszük az irányt hanem tovább a körön. Mivel itt is éppen épül az új bringaút volt egy szakasz ahol a főúton kellett futni, azt mondták ki lesz bójázva. Végülis kivolt...csak azt nem értem miért pont a szélére tették őket és nem 30 centivel beljebb. Talán az jobb megoldás lett volna. Tempóban tudtam tartani a tervet, kereken 5-ös átlaggal váltottunk. A kocsiba beülvén ettem egy fél müzliszeletet pótolván a kalóriákat.
Zsuzska: 1-es szakasz, Fövenyes - Zánka: Dari elindult, rajt megvolt. Kezdjük el. Zolival és Tódival neki indulunk a versenyközpontból kígyózó sornak. Semmi különleges, várható volt a forgalom ezen a szakaszon, nem is okoz csalódást, állunk Aszófőnél. Látunk már egy-két egyéni futót, morgolódunk, hogy miért nincs forgalomirányító egy-egy átkelő útszakaszon. Szerencsére a mostani sofőrök figyelnek a futókra, mindenki még megőrzi nyugalmát. Az első pont igazán lehetne az út mellett közvetlen, de persze nem, kezdjem rögtön egy emelkedővel. Ez meg is alapozhatná a szakaszaimat, mert most már nem csak érzésre számokba is tudatosodott, hogy az emelkedők nagyobb részét én kaptam. De ez van, ha a szebb szakaszokat akarja az ember! Én választottam, nem is sír a szám. Zoli nagyon figyelmes, segít, apró tanácsokkal lát el. Melegíteni kéne, de igazából az idő jó és a pulzusom is már készül magától. Attikáék is megérkeznek közbe mögénk. Közeledve a ponthoz özönlenek szembe velünk az egyéni és az első csapatos futók. Mindenkinek akinek csak tudunk Zolival biztató szavakat mondunk, Tódi pedig közbe sütkérezik a figyelemben. Dóri is elhalad mellettünk, széles mosollyal rója a métereket. Buzdítom az út széléről. A várakozók mellett robotszerű üzemmódba kapcsolva csinálom a bemelegítést, amit igyekeztem jól betanulni kisebb nagyobb sikerrel. Már gondolatba az emelkedőn futok. Attika segít mit kell majd csinálnom, belekarcolja a porba, hogy Fuss. Megjegyzendő tanács. Olyan Dariszerű mozgás és világító póló sejlik fel az út végén, órát élesíts, én jövök. Indulás. Légzés, lépések. Csak a lábam ne fájjon. Igyekszem ezt a negatív gondolatot elhessegetni és csak a most lépést és légzést figyelni. Kicsit beszélgetek egy leánnyal felérve az úthoz. Megnyugtatom, hogy ez biza még fog emelkedni. Aztán magamra maradok, de csak egy időre. Érkezik egy gyors futó a lejtőn mögöttem határozott trappolással. Majd mellé érve mosolygó hanggal dicséri meg a pólónkat! Na igen, jól sikerült darab! Hamar eltelik ez a szakasz. Egyéni futóknak hajrázom, vagy kicsit beszélgetek velük, kétszer keresztezem a főutat és máris indulok felfele a váltóponthoz. Az első megvan! Állapotelemzésként Zolival két mondatba kitárgyaljuk, a helyzetet. „Hogy vagy?” és a” Jól!” válasszal indulunk is tovább a következő pontra. 
Dari: második szakasz; Zánka-Kővágóörs; jó kis hullámos pálya, nyáron már jártam erre, tudtam mi vár rám. Ekkor már elég meleg volt. Váltás előtt még meglátogattam egy toi-toi-t, majd kis idő után Zsuzsi is ütemszerűen érkezett. Egyből emelkedővel kezdek, nem is erőltetem nagyon a tempót és ez jó ötletnek tűnik mert lefele simán visszahozom amit elvesztek. 3 km körül előzőm meg Dórit, aki egyénit fut, és amolyan kézfogó pacsi formájában üdvözöljük egymást. Ezt leszámítva szinte semmi nem történik. Kényelmes futás után Zsuzsi levált és ülhetek is be az autóba.
Zsuzska: 2-es szakasz, Kővágóörs - Badacsonyörs Varga pincészet: Autóval haladunk el a futók mellett, Dari is beleolvad a díszes társaság forgatagába. Kár hogy a végére annyira széthúzódik ez a közös libasorban haladás és az utolsó szakaszokat már csak saját magával futhatja az ember. Itt még együtt ütemre mozdulnak a lábak és dobbannak a szívek, röpülnek a biztatások. Pár falatot már elkezdek enni, Attika rám is szól, hogy igyak egyek, meleg van. Magammal is viszek egy kis soft kulacsot, találtam is helyet neki a mellkasomnál. Pont elfér. A váltás flottul megy, tanulva az első szakasz emelkedőjéből, nem megyek le a váltópontra, azt a 10 métert már igazán, bemelegített lábban megteheti. Kapom is a megjegyzést! Gyors iramba neki is lódulok, jön is egy biztatás „Szép tempó, hajrá!”. Ezt mérlegelve picit vissza is veszek, gyors kontroll, óra ellenőrzés, nyugtató gondolatok. Ez a környék ismerős. Nyáron edzettünk itt, pont egy FM versenybe sikerült a könnyű futásunkkal beleérkezni. Szerettem már akkor is és jó élményként van elmentve a fejembe. Vártam is ezt a szakaszt. Haladunk szépen, tényleg meleg van, fogy a víz. Útközben egyszer töltök is. Bár a frissítők über cukik mindenhol, a segítségüket nem kérem, megoldom én az újra töltést. Félek a cipőmre loccsanó víz lehetőségétől is, ha már úgy alakulna, magamra haragudjak ne másra. Salföld meleg, és emelkedik, milyen meglepő. Lesz egyáltalán sík szakaszom?!? Zoli felkészített, hogy ez lesz, nem is fáj, felfutok mindenhol. Már mindjárt leérünk és ráfordulhatok a Varga pincészetre. Meglepetésként ér Maráz Zsuzsi sziluettje az egyik kanyarba, biztat minket. Összeszedem bátorságom és kifejezem csodálatom a Spartathlonon elért eredményére. Aranyosan megköszöni és haladok is tovább. A főút mellett már szinte érezni a Varga pincészetnél lüktető várakozók energiáit, még egy kis emelkedő, és ott is vagyok. No de hol van Dari? Zolit látom, akkor itt vannak, csak meg kéne találnom valahol a váltótársam. Meg is van, pont amikor már az irányító tessékelne lefele a pincébe. Vissza slattyogok a frissítő asztalhoz, vizet töltök, majszolok egy kis perecet. Zoli és Tódi már vár, haladjunk. Az autóba egy kis energia szeletet is letuszkolok. Meg egy kis rizst, kicsit tartok tőle hogy fogadja be a gyomrom. Kezdek oldódni, kocsiba jár szám.
Dari: harmadik etap; Varga pincészet-Badacsonytördemic; hasonlóan hullámzik, mint az előző szakasz. A Római utat szeretem futni ezért is kaptam meg. Kezdésként irány le a pincébe a lépcsőn. Nem akartam, nem is kötelező lemenni, de mégis sikerült. Legalább egy fotó készült rólam.
Kiérvén a hűsből még jobban érződött a meleg. Ráfordulván a Római útra Azon töprengek, hogy lehet ezt most lazábbra kéne venni és nem mereven ragaszkodni a tempótervhez. Úgy-ahogy sikerül is, de van nagyobb bajom. Elkezd fájni a térdem. Nabammeg. Igen a jobb térdem, igen ugyanott ahol a nyári 1WTR-en. Ez így nem lesz jó. Egy másik párosból mellém szegődik egy srác, beszélgetünk, megdicséri a pólót és a tempómat. Jólesik, ahogy az is, hogy így egy picit megfeledkezem a térdemről. Pár perc után az egyik lejtőn ő bátrabban ereszti így lemaradok. Sebaj azért elleszek egyedül is. Lubics Szilvit előzöm majd lekanyarodok a váltópont felé. Ezt a részét nem szeretem, apró kockaköves szar út ami még lejt is. Bevergődök a pontra ahol Zsuzsi már készenlétben vár, hogy indulhasson. Én behajtogatom magam a kocsiba és indulunk Zolival tovább az út során nekilátok egy kis pom bar-nek.
Zsuzska: 3-as szakasz, Badacsonytördemic - Balatongyörök: Hamar itt vagyunk a ponton. Kocsiba még felpörögve mesélek, most valahogy elhagyott a lendület. Nem vagyok fejben egybe. Kicsit mintha szétestem volna. Ki is megyek hamar a ponthoz, egyedül állok ott a többiek a kocsiknál maradtak. Nézem a jövőket, Bogár Jani is megérkezik. Döbbenet számomra mennyi energiája van! Kicsit fázok, kisajátítom Dari pulcsiját. Fél füllel hallom, nem kell majd felfutni a várba. Én úgy emlékeztem igen, de ez annyira vonzó, hogy hiszek a mellettünk várakozó csapatnak és reménykedek tényleg én emlékszem rosszul. Megjönnek Zoliék is. Attika megerősíti, nem kell felmenni a várba, megkerüljük. Talán 10 percet álldogálok már ott, mikor megjelenik Dari. Ismerem ezt az arcot, valami nem stimmel. Miközben tuszkolja fel rám a chipet kérdezem „Mi van?”, „Fáj a térdem.” Fenébe, ez vissza térő, de még nem aggódok, hátha „csak” jelez. No nézzük azt a kerülő utat, de akkor miért megy mindenki balra az út végén? Talán lesz egy másik utca, amiről Én nem tudok? Talán azóta termett ott egy nyílegyenes átvágás? Max szó szerint érve, mert perceken belül a meredek úton találtam magam felfele futva. Remek. Ezt sem úsztam meg. Nem baj, majd a következő hosszú és unalmas rész feledteti ezt a fájdalmat. Félidőbe már nagyon unom. Még az se ráz fel, hogy egy német turista direktbe keresztbe áll, mert neki fékezni kellett volna a szembejövő forgalom miatt. Egyéni futóm, kit szorgalmasan követek fel is mordul és kellemes szavakkal véleményt nyilvánít. Útközben zene üti meg a fülem, közeledve egy parkoló kocsihoz. Üvölt belőle a Wake Up Little Susie. Ezt nem tudom nem jelnek venni. Kereplőt tartó kocsi gazdájának ki is fejtem mennyire magamra vettem ezt és mennyire kellett. Végre a sínek és végre egy újabb emelkedő. Lelkesedésem újabb szintre emelkedik az unalom kasztjaiba, kellő méla undorral konstatálom. Kb. azt is hogy beérkezek. Most már kell valami finom is az asztalról, vajas kenyér és sós paradicsom egész hívogató. Megadom magam nekik.
Dari: negyedik rész; Balatongyörök-Keszthely: ahogy haladunk a pont felé tartok egy kicsit a további futástól. Mi a fene lehet a lábammal. A sodrófával kicsit átgyúrom a combomat hátha segít. Lemegyünk a pontra és várakozó álláspontra helyezkedünk. Zsuzsi jön, mint a távirat én pedig komótosan elkezdek futni. Van egy kis lejtő egyből, de utána totál sík az egész. Igaz rohadt unalmas és viszonylag hosszú a szakasz. Folyamatosan monitoroztam a lábamat mikor, mire, hogyan reagál. Éreztem, hogy nem 100-as, de ha csak ennyire fog fájni akkor az vállalható. Tempó tekintetében egész jó lett, szépen stabilan hoztam végig ugyanazt, de vártam a végét nagyon. Váltás után leülök a padra, mivel amint megálltam fáj a térdem. Nem lesz ez így jó. Talán itt vagy itt is mondom Attikának, hogy okés, hogy fáj, na de ilyen korán?! Még közel hetven kili vár rám...Összeszedem magam és tovább állunk a következő pontra.
Zsuzska: 4-es szakasz Keszthely - Balatonberény: A vajaskenyér úgy néz ki beválik, nem reklamál a gyomrom. Szépen süt a nap, hezitálok a ruhás táska felett mire cseréljem az átnedvesedett ruhákat. Még marad a póló, rövid naci. Egy mini datolyás szelet lecsúszik és iszogatom az izotóniás üccsit. Sétálunk ki a futókhoz, Attika is Zoli is jön, Tódi élvezkedik a napsütésben. Rakonczay Gábor fut el mellettünk. Elfog az életérzést, micsoda teljesítményekkel együtt lehetek ezen a körpályán. Még pont belefér egy mosdó és indulhatok is az egyik kedvenc szakaszomra. Többször megfutottam már ezt a szakaszt. Tavaly a munkatársaimmal teljesítettük a 215 km-et ezen a versenyen. Akkor is én futottam. Valahogy most mintha gyorsabban menne és jobban itt lennék fejben. Találkozok Mórocza Andiékkal. Pár szót ejtünk Andival, biztat, hogy jó tempót futok. Aj lehet elfutom, de nyugtat, hogy nem, menjek csak. Hiába jártam már ennyiszer erre, mégis majdnem megvezet egy előttem haladó futó, aki elmegy balra be a földúton. Elbizonytalanodom. Hátra tekintek Andira, jelez menjek csak amerre indultam, az a jó irány. Már az erdő következik. Ha éjszaka lenne – aminek azért örülök, hogy nem itt esteledik ránk - akkor békák kuruttyolását hallgathatnám, helyette csak a fejembe mennek a dalok. A frissítő pontnál megcsapja az orromat a kovi ubi illata. Egy életem egy halálom én most ebből enni fogok. Elraktározom jó pocok módjára a fogam mellett és lassan eszegetem. Jól esik. Olyan fura, tudom, hogy ez egy unalmas rész, mégis olyan gyorsan eltelik, észre sem veszem és itt van Dari előttem. Nagyon jó kis szakasz volt, élveztem. Jöhet a vajas kenyér parival. Annyira fini, hogy még Tódi is kilop egyet a kezemből. Nem hiába, átérzem a szemfülességét, ő is éhenkórász, csak mint én.
Dari: ötödik szakasz; Balatonberény-Balatonmáriafürdő: mire ideérünk valahogy elmúlik a jó idő. Sehol a nap, de erős szél fúj és kellemetlen hideg van. Teljes ruházatot cserélek, mert már mindenem vizes és nem lenne j ó megfázni. Amíg lehet a kocsiban maradok majd elmegyek pisilni. Addig Zoli figyeli jön-e Zsuzsi. Naná, hogy jön! Attika dörömböl a budi oldalán, hogy igyekezzek. Azért a gatyámat visszavehetem? Amúgy meg ráértem volna még..na mindegy. Váltunk és elindulok Marcsipancsira. Ez se lesz egy izgalmas út. De legalább rövid. Nagyjából stabilan sikerült menni, de untam és nagyon vártam a végét ami ezúttal máshol volt, mint szokott, kész szerencse, hogy odataláltam. Na jó, ez rendesen ki volt táblázva. Jó hír volt az is, hogy a térdem most nem igazán fájt. Jöhet egy újabb fél müzliszelet valamint neki állom cola-zni.
Zsuzska: 5-ös szakasz, Marcsipancsi kelet – Fonyód: Ez az a határ amit megszabtam magamnak, idáig ha törik ha szakad el kell jutnom, le kell futnom. Anyukámék várnak a célba! Nem szeretem Marcsipancsi végtelenül unalmas egyeneseit. De most van ami ezt felülírja. Fázom, most először érzem, hogy nem akarok kiszállni a kocsiból. Jönnek sorba a futok és én csak gubbasztok a hátsó ülésen. Nézegetem mit vegyek fel, maradok a közös pólónknál, hogy Apukáméknak is megmutathassam. Elindulok, nem történik semmi. Szerencsére ez már Fenyves, de ennek a szakasznak is van egy hosszú része a sínek mellett, nem várom. Megállok az első mosdónál, kis kitérő, szaladok is tovább. Megpillantom a kilátót, már nincs sok, mormogom. Átkelve a síneken Fonyód már karnyújtásra van. Alsóbélatelepnél ismerős alak áll szembe velem. Szüleim elém jöttek. Ott állnak és várnak, fotóznak, drukkolnak. Gyorsan adok nekik puszit és már szállnak is be a kocsiba, hogy beérjenek előttem. Még egy kanyar itt már a nyitott sorompó vár, majd utána egy csippantás és Anyumék. Vajaskenyér egy kis kompakt élménybeszámoló. Apum megdicséri a futómozgásom, Attika pedig helyesel. Egy volt öttusázótól jó ezt hallani, hiszek neki. Sajnos mennünk is kell tovább, most már hüvi van tényleg a vizes póló versenyhez. Rossz Anyuékat ott hagyni, most először voltak itt velem egy versenyen, láttak futni. Nagyon-nagyon boldoggá tett.
Dari: hatodik szakasz; Fonyód-Balatonlelle: a kritikus, a vízválasztó. Vagyis én ezt gondoltam róla. Ez a leghosszabb az összes közül. Úgy voltam vele, ha ezt megcsinálom akkor onnan már a lábam kibírja és végigmegyünk bármi is legyen. Meglepetésként Zsuzsi szülei is kijöttek szurkolni én persze csak az utolsó pillanatban már az indulásnál vettem észre őket. Amúgy tudtam, hogy ott lesznek mert még beszéltem is velük telefonon, na ebből is látszik mennyire voltam szétszórt. Nem vet szét az erő, de haladok. 5:20-5:30 körül. Zsuzsi szülők meglepnek még Fonyódligetnél is. Szuper volt.
Kicsivel később Szabó Gabival beszélgetünk párszáz méteren keresztül majd neki mennie kellett tovább kísérni az akkor még női elsőt. Átérvén Boglárra sajnos az út mellett állt és hányt. Nekem mennem kell tovább! Itt is egy bazi hosszú egyenes vár rám. Az egész déli part ilyen. Komolyan vártam minden egyes kanyart. Továbbra sem éreztem az erőt, de annyira szar nem volt a helyzet. Lellén nem értettem miért nem ott megyünk ahol a bringaút vezet. Egy-két nyíl illetve tábla is mintha hiányzott volna...Jó, eltévedni nem sikerült. Helyette viszont lassulni igen, ezúttal is rohadtul vártam már a végét, nagyon bele akartam sétálni, de erős maradtam. Szinte 100 méterenként néztem az órámat. De csak nem akar jönni a váltópont. Bakker, de már túl vagyok a 14,1km-en. Közel 400-al volt hosszabb ez a szakasz, életem egyik leghosszabb 400 métere volt. Innen már csak négyszer kell futni, kb. egy maratont.
Zsuzska: 6-os szakasz Balatonlelle – Balatonszárszó: Hamar tovább kalandozik a gondolatom a következő szakasz teljesítésére és megfogalmazódik bennem egy kívánság, mit ki is mondok hangosan. Istenem legyünk már Csopakon! Csak Csopak jönne már!! Majd gyorsan konstatálom, hogy miért nem Füredet kérem?! Megmosolyogjuk. Távolinak tűnik most nagyon, de reménykedek nem lesz addig gond és Dari térde is jobban van, vagy legalábbis egy ideje nincs róla szó a közösségi csevejben. Jó volt Anyuékkal találkozni, még mindig a hatása alatt vagyok. Kiszállok a kocsiból, Kacsa még bent melegszik és dörmögve kérdezi én még akarok e futni. Határozottan mondom, hogy már elég lenne, de ha menni kell hát menni kell. Kicsit nehezen megy már a kocsiból kiszállás, picit robotos. Hirtelen mozdulat most nem esik jól, de pár perc ugribugri után bemelegszik. Szól a zene kicsit mozgolódok rá. Egy kis Foo Fightersbe is belekóstolhatok Dari megérkezése előtt. Emlékeztet milyen jó is volt a koncertjük itt Pesten, amit nővéremmel tombolhattam végig pár éve. Az út innen egy jelzővel lehet illetni, egyenes. Itt már sötét van és kell a fejlámpa. Sehol senki. Előttem tuti, de mögülem se jön semmi hang. Nagyon hosszú, emlékeztem erre nyárról, még bicajjal is csak tekerni tekerni kellett és sehol nem volt a vége. Most is ez van. Egy kis izgalom van csak Szárszón az emelkedő előtt, mert én a bicajúton mennék a vonat mellett, az útvonal viszont felvisz jobbra. Szerencse hogy pont volt egy váltópont, így utánam kiabálva segítettek útbaigazítani. Egyszer voltam csak itt bicajos kísérőként. Semmi nem maradt meg ebből a részből, újdonsült élményként vergődök át rajta. És még mindig nincs vége, megint egy kis egyenes, aztán feltűnnek a fények és végre beérek. Most már kezdhetek félni az utolsó hosszú etaptól.
Dari: hetedik szakasz; Balatonszárszó-Zamárdi: ez izgalmasabbnak ígérkezett (több benne a kanyar) cserébe már sötét volt és kellett a fejlámpa. Nyáron tekertem is erre így viszonylag friss emlékeim voltak. Tudtam, hogy Szántód után új és jó a bringaút az meg már majdnem Zamárdi és ott is vagyunk. Szóval csak Földvárt kellett túlélni. Sötét és hosszú egyenes. A tempóm stabil volt, de 6 perces. Az már a vég ha futás közben Edda számokból énekelek sorokat magamban? Mentem előre mert menni kellett. Várnak rám, az nem lehet, hogy nem érek oda. Sétálni akartam. Nem lehet mondtam magamnak. Amíg tudsz futni 6 percesben vagy akár 6:30-ban akkor fuss. Gyorsabb, mint a séta. Ezzel meggyőztem magam. Kiértem a parti sétányra és megnyugodtam. Ez is megvan és már csak 3-at kell futni igaz abból az egyik az 11,6km ami most egy ultrának tűnt. Zoli tovább ássa a lelki gödrömet azzal, hogy siessünk, mert Zsuzsi csak 7,5km-t fut. Óóó akkor tényleg haladni kell. Pihenni nem nagyon fogok. Enni is csak sebtében pár falatot plusz egy kis cola.
Zsuzska: 7-es szakasz, Zamárdi – Siófok nyugat: Zoli pikk-pakk beüti a koordinátákat és indulunk is. Nagy dilemmába vagyok mit vegyek fel. Jó a háromnegyedes, de mi legyen a felső? Nem lesz elég a végére, akkor már tuti kelleni fog egy hosszabb. Majd improvizálok. Pont a part mellett vagyunk de a Balaton vizét nem látni. A túlpart fényei viszont nagyon hívogatóak. Már tényleg érzékelhetően látni mennyit is tettünk meg. Dari Zoli számolása alapján megérkezik, jöhetnek a macskaköves és murvás sétáló utak, majd fel az utcákba. Futóval nem de sétálókkal szembe találom magam. Sokan drukkolnak, egy nagyobb csapat üdvözöl és boldogan mondják holnap ők is neki vágnak a távnak. Gyerekek sétálnak szüleikkel, akik biztatják őket a tapsra és az ujjongatásra. Egy úr megkérdezi tőle futóverseny zajlik e és még mennyien jönnek utánam. Lazán válaszolom neki, úgy 13 ezren. Aztán néma csend. Elkezdem átnézni a rendszert. Lábam teljesen okés, megdöbbentően jól bírja, ilyenre nem mertem volna fogadni. Tüdőm teszi dolgát és a lendület is megmaradt, még ha nem is ezt mutatja az óra. Nagyon egyenes ez a rész. Egy balos, hosszú egyenes, egy jobbos, még hosszabb egyenes, újra bal és mondanám, hogy végre vége de ez tényleg egy örökké valóságnak tűnt. Zoli fut elém. Lerágom magamról a chipet és fordulok is rá a frissítő asztalra. Vajas kenyér jó sok só és pari. Tódi majdnem megint kirabolt, de most én voltam a gyorsabb. Habzsolok! Gyorsan be a kocsiba. Valami nem jó! Hirtelen rosszullét fog el. Elrontottam. Az út közbe kezdtem átöltözni és nem figyeltem előre, felfordult a gyomrom. Vagy gyorsan ettem? Esetleg a kettő együtt. Sikerült átöltözni, de figyelmemet erősen fókuszálom, hogy ne kacsintson vissza a vajaskenyér. Szólok Zolinak, hogy nem vagyok jól. Befordulok. Ezt valahogy vissza kell állítanom.
Dari: nyolcadik szakasz; Siófok-Siófok Sóstó: Egy újabb izgalmas és tartalmas szakasz várt rám. Ja nem is. Inkább dögunalmas, hosszú egyenes részek pár kanyarral fűszerezve. Nem hiába futom én. 1km után mintha bemelegednék és a mostani állapothoz mérten egész jó tempót tudok futni. Ahogy kavargok a siófoki éjszakában jönnek az ismerős helyek. Jé, itt szokott lenni a BSI-s, novemberi félmaraton, jé ez itt meg a BSZM rajt/célhelyszíne a Hotel Magistern. Ezek egy picit elvették a figyelmemet az uncsi részekről. Jajj, milyen szép új bringaút van ott. Át is megyek oda még akkor is ha világítás nincs még. Sebaj ezért van fejlámpám igaz kézben viszem. Jobb kézben a lámpa, a balban meg a soft kulacs. Mondjuk amikor néha felemelem a jobb kezemet, hogy igyak és nézek ki a fejemből, hogy ez nem fog menni akkor erősen röhögök magamon. Emellett folyamatosan megy tovább az éneklés. Még mindig az Edda szól a fejemben ahogy az előző szakaszokon is. Az Ahová eljutok dalból pár sor össze-vissza: "Célpont voltam, rám számoltak, Acél ajtók rám csukódtak." "Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon." "Nevünket nem kell, hogy valahol jegyezzék, Életünk semmilyen, nem kell, hogy szeressék," A Veled vagyok című dalból is énekeltem: "S ha valamelyik utamról vissza se térek. Hidd el, te akkor is mindig érezni fogod. Hogy veled vagyok. Veled vagyok" "Csak menni. Csak menni. Bátran menni" főleg ez utóbbit mantrázom magamnak erősen. Pluszban az ad még erőt, hogy Zsuzsi vár rám és be kell érnünk a célba! Közben morgolódok az új bringaúton. Tök jó, hogy épülnek meg minden, de miért abból a bánatos térkőből kell? Ezt soha nem fogom megérteni. Ezekkel szépen el is telt ez a szakasz és már csak kettő van!
Zsuzska: 8-as szakasz,. Siófok sóstó – Balatonakarattya: Még adjatok egy percet. Az émelygés bár csendesült, de a remegés megmaradt, a fáradságtól vagy a hidegtől, nem tudom. Kisétálok, pár szó Attikának és Zolinak, miközben a jól bevált ugrálós melegítést végzem. Ez már ad egy felkészülést a következő intenzívebb mozgáshoz. Most már 3x is kicsúszik a számon, hogy ezt minek csináljuk?! Hülye ötlet volt!! Mélyen nem gondolom komolyan, de valahogy a felszínen van őszinte hangvétele. Már látom közeledni, tuti Ő lesz. Egyszerre érzem, hogy érjen már ide és még lehetne csak fél távnál. De itt van, indulni kell. Órát időbe indítom végre, pontosan. Attika tanácsára már hosszabb ujjú felsőt vettem és mivel nem bíztam magamban még egy nagyon vékony dzsekit is ráhúztam. Dari már mondja is, nem lesz meleged?? De igen, tuti. De mindegy, nem kockáztatok, már most tudom hogy a világosi emelkedőnk nem futok fel. Várom is hogy ott legyek, mennyire lehet még vajon? A kocsink elhalad mellettem. Éreztem hogy Ők lesznek. Be kellett volna adni a kabátot, amit ahogy elhaladnak le is szedek. Meleg! Hát persze. De könnyű anyag nem is zavar a kezemben. Menjünk, csak figyelem a légzést és a lépések ütemét. Ez visz előre, most nagyon kell a ritmus. Kikapcsolja az agyam. Gyomrom megnyugodott, helyén van minden. Menni kell csak. Végre az emelkedő! Séta!! Ketten is elfutnak mellettem, de kit érdekel. Már rigalánc stílusra futottam magam. Fussátok el bolondok! Még ez a hosszú ujjú is meleg…manóba, de legalább van rajta cipzár. A mellkasomat már kikezdte a soft kulacs. Tuti sebes, jó hogy sötét van, így amiről nem tudom az ugyan fáj, de csak azt tudom és a sebeket nem látom. Így ugye nem is léteznek. Akarattya magaspart így a sötétbe kihaltan, nagyon csendes. Fura, de látom a fényeket! Ott vannak a városok, ott van valahol a cél!! Kezdem érezni, hogy közeledünk.
Dari: kilencedik szakasz; Balatonakarattya-Balatonfűzfő; egyből jókora ereszkedéssel kezdek, sebaj majd nemsokára visszamászom. Igyekszem óvni a térdemet amennyire lehet. Annyira sikerült, hogy minden nagyobb gond nélkül leérek az aljára. Akad itt minden az elején, kanyargós út, építési terület ahol a megázott agyagos szaron kell átkelni. Hűű, de rühelltem ezt a részt. Jön az alagút majd az emelkedő. Szemrebbenés nélkül váltok sétára. Én itt bizony fel nem futok. Lehet nem is tudnék. Felmászok és már jöhet is az újabb ereszkedés. Nagyon óvatos vagyok, kímélem a lábam. A vasúti átjárót elérvén balra kell kanyarodni. He? A bringaút egyenes megy. Na mindegy ha balra akkor balra. Persze ez is lefele vitt. Hova a büdösbe megyünk? Utca végén jobbra fordulunk, na legalább az irány jó már. A következő kereszteződésnél megint jobbra fordulok. Az utolsó pillanatban vettem észre a földre festett nyilat. Tábla persze sehol, minek is lenne. Ezt tuti sokan befogják nézni. Na bazmeg, most komolyan futtatnak velünk egy U alakot? Emelkedik és a dühöm miatt sétára váltok. Egy újabb észrevett nyilacska balra mutat, ez kizökkent és na jó, fussunk megint. Ráadásul a hely is ismerősnek tűnik. Ó, hát én jártam már itt egy Balatonman Kenese keretein belül. Király! Tudom hova fogunk kilyukadni. Igen-igen a strandhoz! Persze addig eltelik kis idő, mert éppen nem tépem fel az aszfaltot. A frissítőpont is itt lesz ahol később kedvesen kérdezik van-e mindenem. Van és hasítok is tovább. Jön az újabb nem szeretem rész. Át a főúton a lámpánál, mondjuk épp piros volt, de leszartam úgyse jött senki. Ez amúgy igaz az egész szakaszra. Embert nem láttam egyet sem. Az egész Balatonkör egyik legszarabb és utáltabb része a járdán vezetett bringaútnak csúfolt valami. Minősége is silány. Átverekszem magam rajta és jön a kiserdő. Olyan rohadt sötét volt benne, mintha elástak volna. Azt se fogom meglátni ha éppen emelkedni fog az út. Mondjuk ez épp észre fogom venni ahogy lassulok rajta. Fel is gyalogolok rajtra ahogy illik. Neszt hallok a bokorból. Lehet róka, őz, vaddisznó. Ööö akkor inkább fussunk. Megyek tovább, de nem akar elfogyni az erdő. Azt hittem soha nem érek ki belőle. Később Zsuzsiék mondták, hogy kocsival is hosszúnak tűnt. Másnap megmértük, közel 2,5 km...egy örökké valóságnak tűnt. De véget ért a sötétség és ahogy újfent kereszteztem a főutat szinte azonnal már látszott is a váltópont ahol Zsuzsi, mint mindig már várt rám.
Zsuzska: 9-es szakasz, Balatonfűzfő – Káptalanfüred: Ettől félek már két szakasz óta. A stratégiám, hogy a szakaszok feléig vagyis 5-ig jussak el. Ez megvolt Fonyódnál. Azóta ettől félek, rettegek. Ez a leghosszabb a második 5 közül. Biza, hosszú, 10 helyett 11,3! Borzasztó sok. Máskor észre se venném, most meg elementáris erővel utálom előre. De legalább Dariénál kevesebb! Ez picit enyhíti lelki fájdalmam. Már a váltóponton várom a kis fénycsóvát, hogy ott karikázzon a levegőbe ahogy Dari a kezébe tartja. A kóla hatott, jól van végre a gyomrom, most már csak a hideg zavar, de kevésbé sem annyira mint amennyire az UB-t megelőzve tartottam tőle és az önkényesen használatba vett Daripulcsi is meglepő mód jól melegít. Pedig Attika rám szólt, hogy miért van rajtam háromnegyedes naci, miért nem húztam hosszút. Elég ez, majd a következőnél…ha úgy érzem. Bele gondolni sem tudok a következő 11,3 km-re, már látszik a kis fénycsóva. Ő lesz. Attika szedné le rólam a pulcsit, de kitartok. Majd az utolsó pillanatba, addig se érzem a 10 fokot a vékony felsőn át. Tulajdonképpen egész jól haladok, néhol értetlenkedve miért erre megy az út, vagy hogy tényleg erre megy az út?? Emelkedőn túl vagyok, most felfutottam, bár Zoli azt mondta nem kell, olyan nem lehet hogy ezen ne fussak fel. Kb. mintha szavai olajat öntöttek volna a tűzre. Nem kell?! Akkor már azért is. Almádi fényei az erdő után felüdülés. A frissítő ponton nagy csend van ahogy távolról látom, odaérve felriadt segítők biztatnak, épp éjjeli vacsora lehet. Már messziről kérdezik kell-e valami. Megköszönöm Nekik hogy vannak és tovább haladok. Kóválygok a városba, vagy ötször megkérdőjelezem jó helyen futok e, nem tévedtem el?! 11,6 van már és semmi fény sehol! Már a vészforgatókönyv megy a fejemben az eltévedésre. Aztán egy alak tűnik fel, majd Őt megkérdezem! Közeledve felismerem ez a Zoli körvonala! Sose voltam ilyen boldog, hogy előttem terem! Majd le is lomboz, van vagy 300 méter még. Fut mellettem és biztat milyen jó a futómozgásom, haladjak. Jól esik! Kell, mint macinak a méz! Kanyar után felfénylik a sátor! Megvan!
Dari: végjáték; Káptalanfüred-Csopak: indulásnál fél füllel még elkapom, hogy Zsuzsinak ez milyen jó szakasz volt és mivel Zolival azt számoltuk a kocsiban, hogy mi kellhet a 20 órán belüli eredményhez. Ezen két info tudatában és persze az utolsó szakasz tiszteletére próbálok gyorsabb lenni, mint az előző szakaszokon. Az első két kilin ez jól is megy, 5:30 és 5:20 formájában. Utána viszont megint kezdek visszalassulni. Nem baj csak valahogy érjünk. Amúgy ezt a szakaszt is azért én futom mert unalmas és nem szép. Milyen szerencse, hogy kuka sötét van és ló...t se látok belőle. Azt számolom, hogy igazából csak 4 települést kell futnom. Alsóörs, Felsőörs, Paloznak és Csopak. Így már is sokkal könnyebb. Fejben mindenképpen mert a lábaim már nem akarnak menni. Fáj a bal bokám, sípcsontom is. Belesétálok, de csak egy lépésre mert azonnal rászólók magamra, hogy fuss tovább még ha csak 6:20-ban is, de fuss! Észreveszem a Paloznak táblát, na mi van,Felsőörs kimarad? Le sem esik, hogy a bringaút nem is érinti. Na mindegy én örülök, hogy mindjárt levált Zsuzsi és ülhetek be a kocsiba, Pontosan emlékszem rá hol van a váltópont. Balos kanyar, lejtő végén jobbra, utca végén még egy jobb-bal kombináció és meg is vagyunk. Csippantok a staff-nál és adom Zsuzsinak a chip-et. Kis idő után leesik vagy inkább leejtetik velem, hogy Ő nem is Zsuzsi. Bocsika! Végül az igazi Zsuzsi átveszi utoljára tőlem és elindul a végjátékra. Végeztem! Ugyan még beállok a finisre, de az már a jutalom lesz.
Zsuzska: 10-es szakasz, Csopak - Annagóra Balatonfüred: Befutó. Ez már a nihil! Itt már semmi se érdekel, itt már azért is jól vagyok. Attika korábban még emlékeztetett, hogy a befutó 7,7-es távja még az enyém, de ez már nem érdekel! Már ünneplek! Akár mi van. Ha négykézláb is, én itt már karneváli hangulatba leszek – valahol magamban belül. Attika kitessékelne a váltópontra ugyan de Zoli számol, még van időm a kocsiba melegedni a Daritól kölcsön kért hosszú ujjú futófelsőben. Nézem az órát. Kihasználok minden percet. Furcsa mód az időt most tényleg másképp élem meg. Egy perc még a kocsiban ülve órákat is tud jelenteni. Úgy örülök neki, mint majom a farkának. Tulajdonképpen minden amitől előző egy hétben tartottam felesleges volt. Csak magamnak okoztam vele stresszes napokat. Nem volt vészes a hideg, nem jött elő a combfájdalmam és erőm se hagyott el, sőt úgy éreztem egyre több van. Dari felfénylik a kanyarba, mi már várjuk Őt. Fáradt lehet, vagy de legalábbis nem túl friss mert egy másik csapatra szeretné rátukmálni a chipet. Finoman intünk itt vagyunk. Már nagyon lazára veszem a cserét, pár mondatot is váltunk. Első lépések nem annyira komfortosak. Gondolataimba merülök, elemzem merre mehetünk majd, vajon hol haladok el. Ez annyira lefoglal, hogy már ki is értem a főút mellé. Hosszú ez még a bocik mellett az arácsi kanyarig. Világítok balra be az állatkák felé, de szerencsére nem villan fel mellettem egy szempár sem. Magamban elképzelem a sötétből rám szegező két égő pontot, tuti betojtam volna. Az út végén ott vannak az utca fényei melyek láncszerűen ereszkednek le a sétányra. Repülök lefele, de csak érzésre. Az utolsó frissítő, fiatal srác már messziről kiabál. 3,6 mondja és bent vagy. Ezt hallva lelkem kiszabadul a szorításból és éteri boldogság fog el. Küzdök, megyek, haladok. Még még gyorsabban. Várom mikor csatlakozik Dari mellém. Sétányon, benzin kúton túl itt a körforgalom. Várnak a többiek, jönnek a gratulációk, vissza szorítok egy-egy felszínre vágyó érzelmi hullámot. Itt van Dari. Macskaköves homokos feljáró már nem esik jól, tempóban is gyorsítok, majdnem kimegy a bokám, nem érdekel! Utolsó emelkedő. Beértünk! Dari tuszkol befele a kapuhoz, menjünk fotózkodni, én meg még magamhoz se tértem. Ez látszik is a képeken. Az endorfin elönt és napokkal később is mindenkire mosolygok és még sose szerettem ennyire a világ összes lakóját.
20:00:44 ennyi idő kellett, hogy párban megkerüljük a tavat. Volt benne minden ami szem-szájnak ingere. Vér, verejték, hólyag, küzdelem és diadal. A férfi párosok között a 12-ik helyen végeztünk, míg a nem létező vegyes párosok között a 6-on. Célba érés után még megvártuk Esztert és Kacsát akik nem sokkal mögöttünk értek be, így a végére is jutott egy kis bandázás. Amúgy is jó volt, hogy nagyjából végig együtt haladtunk velük. Sokat jelentett mind Zsuzsinak, mind nekem. Nevünkhöz méltóan végre ehetünk!
