Állítólag volt egy ötletem. Legalábbis Zsuzsi szerint az egészet én találtam ki. Most nézzük azt mi sült ki az egészből. Szóval Ultrabalaton páros teljesítés. Eredetileg májusban lett volna, de a fránya covid miatt október első hétvégéjére került. Ez annak tudatában, hogy én 5 nappal előtte a tervek szerint 3 órán belüli maratont futok Berlinben elég baljósnak ígérkezett. Rottyon leszek az biztos. Na de ami kint történt az már történelem és amúgy is olvasható itt egy korább bejegyzésben. Zsuzsinak a Szőlőskör 50km-e után 4 héttel időben jónak tűnt, de a lábai 3 héttel az UB előtt rakoncátlankodni kezdtek ezért ezek a hetek könnyű edzésekkel teltek neki. Tehát mindketten lapos kúszásban mentünk/álltunk oda a rajthoz, azért bízván az idén elvégzett munkában. Mert az edzésmunka olyan, mint a sz@r, előbb-utóbb úgyis kijön! Ezekre jött még, hogy Kacsáék megszorultak autós kíséretben így Attika, aki a mi bringásunk lett volna, átment hozzájuk segíteni. Mi így Zoli, alias edzőbá személyében egy segítővel mentünk neki a nagy napnak. Reggel időben odaértünk a versenyközpontba, képzeljétek, Zoli hamarabb elkészült, mint Zsuzsi! Maradt még egy kis időnk pacsizni az ismerősökkel és már várhattuk a visszaszámlálást. 

Dari: első szakasz; Balatonfüred-Fövenyes, alapból nem én kezdtem volna, de 1 héttel a verseny előtt változott az útvonal és így mégis rám esett az kezdő szakasz. A rajtzónában eléggé elől álltam így a nagy tülekedésből kimaradtam. Az Annagorából kivezető köves út finoman szólva is szar, de mit lehet tenni. Viszonylag gyorsan ráértünk a Tihany felé vezető műútra. Itt csippan az első kili: 4:40, na ez gyors lesz. 5 perces tempó a terv, nehogy elfussam pluszban még Zsuzsi is kinyír ha hamarabb érek a váltópontra. Visszaveszek el is mennek páran mellettem. Nem foglalkozom velük, nagyon hosszú még ez. Tihanynál a bringaút felújítása miatt kerülni kell, persze sikerült emelkedő formájában megoldani. Tovább lassítok és azon gondolkozom, hogy akik most felfele megelőznek azoknak mi a tervük a déli partra? Na mindegy., feltolom magam az emelkedőre és kezdődhet az ereszkedés. Itt még a mezőn is futni kell mielőtt rátérünk a bringaútra. Aszófőnél jön a pályaváltozás, nem a hegyek felé vesszük az irányt hanem tovább a körön. Mivel itt is éppen épül az új bringaút volt egy szakasz ahol a főúton kellett futni, azt mondták ki lesz bójázva. Végülis kivolt...csak azt nem értem miért pont a szélére tették őket és nem 30 centivel beljebb. Talán az jobb megoldás lett volna. Tempóban tudtam tartani a tervet, kereken 5-ös átlaggal váltottunk. A kocsiba beülvén ettem egy fél müzliszeletet pótolván a kalóriákat.

Zsuzska: 1-es szakasz, Fövenyes - Zánka: Dari elindult, rajt megvolt. Kezdjük el. Zolival és Tódival neki indulunk a versenyközpontból kígyózó sornak. Semmi különleges, várható volt a forgalom ezen a szakaszon, nem is okoz csalódást, állunk Aszófőnél. Látunk már egy-két egyéni futót, morgolódunk, hogy miért nincs forgalomirányító egy-egy átkelő útszakaszon. Szerencsére a mostani sofőrök figyelnek a futókra, mindenki még megőrzi nyugalmát. Az első pont igazán lehetne az út mellett közvetlen, de persze nem, kezdjem rögtön egy emelkedővel. Ez meg is alapozhatná a szakaszaimat, mert most már nem csak érzésre számokba is tudatosodott, hogy az emelkedők nagyobb részét én kaptam. De ez van, ha a szebb szakaszokat akarja az ember! Én választottam, nem is sír a szám. Zoli nagyon figyelmes, segít, apró tanácsokkal lát el. Melegíteni kéne, de igazából az idő jó és a pulzusom is már készül magától. Attikáék is megérkeznek közbe mögénk. Közeledve a ponthoz özönlenek szembe velünk az egyéni és az első csapatos futók. Mindenkinek akinek csak tudunk Zolival biztató szavakat mondunk, Tódi pedig közbe sütkérezik a figyelemben. Dóri is elhalad mellettünk, széles mosollyal rója a métereket. Buzdítom az út széléről. A várakozók mellett robotszerű üzemmódba kapcsolva csinálom a bemelegítést, amit igyekeztem jól betanulni kisebb nagyobb sikerrel. Már gondolatba az emelkedőn futok. Attika segít mit kell majd csinálnom, belekarcolja a porba, hogy Fuss. Megjegyzendő tanács. Olyan Dariszerű mozgás és világító póló sejlik fel az út végén, órát élesíts, én jövök. Indulás. Légzés, lépések. Csak a lábam ne fájjon. Igyekszem ezt a negatív gondolatot elhessegetni és csak a most lépést és légzést figyelni. Kicsit beszélgetek egy leánnyal felérve az úthoz. Megnyugtatom, hogy ez biza még fog emelkedni. Aztán magamra maradok, de csak egy időre. Érkezik egy gyors futó a lejtőn mögöttem határozott trappolással. Majd mellé érve mosolygó hanggal dicséri meg a pólónkat! Na igen, jól sikerült darab! Hamar eltelik ez a szakasz. Egyéni futóknak hajrázom, vagy kicsit beszélgetek velük, kétszer keresztezem a főutat és máris indulok felfele a váltóponthoz. Az első megvan! Állapotelemzésként Zolival két mondatba kitárgyaljuk, a helyzetet. „Hogy vagy?” és a” Jól!” válasszal indulunk is tovább a következő pontra. 

Dari: második szakasz; Zánka-Kővágóörs; jó kis hullámos pálya, nyáron már jártam erre, tudtam mi vár rám. Ekkor már elég meleg volt. Váltás előtt még meglátogattam egy toi-toi-t, majd kis idő után Zsuzsi is ütemszerűen érkezett. Egyből emelkedővel kezdek, nem is erőltetem nagyon a tempót és ez jó ötletnek tűnik mert lefele simán visszahozom amit elvesztek. 3 km körül előzőm meg Dórit, aki egyénit fut, és amolyan kézfogó pacsi formájában üdvözöljük egymást. Ezt leszámítva szinte semmi nem történik. Kényelmes futás után Zsuzsi levált és ülhetek is be az autóba.

Zsuzska: 2-es szakasz, Kővágóörs - Badacsonyörs Varga pincészet: Autóval haladunk el a futók mellett, Dari is beleolvad a díszes társaság forgatagába. Kár hogy a végére annyira széthúzódik ez a közös libasorban haladás és az utolsó szakaszokat már csak saját magával futhatja az ember. Itt még együtt ütemre mozdulnak a lábak és dobbannak a szívek, röpülnek a biztatások. Pár falatot már elkezdek enni, Attika rám is szól, hogy igyak egyek, meleg van. Magammal is viszek egy kis soft kulacsot, találtam is helyet neki a mellkasomnál. Pont elfér. A váltás flottul megy, tanulva az első szakasz emelkedőjéből, nem megyek le a váltópontra, azt a 10 métert már igazán, bemelegített lábban megteheti. Kapom is a megjegyzést! Gyors iramba neki is lódulok, jön is egy biztatás „Szép tempó, hajrá!”. Ezt mérlegelve picit vissza is veszek, gyors kontroll, óra ellenőrzés, nyugtató gondolatok. Ez a környék ismerős. Nyáron edzettünk itt, pont egy FM versenybe sikerült a könnyű futásunkkal beleérkezni. Szerettem már akkor is és jó élményként van elmentve a fejembe. Vártam is ezt a szakaszt. Haladunk szépen, tényleg meleg van, fogy a víz. Útközben egyszer töltök is. Bár a frissítők über cukik mindenhol, a segítségüket nem kérem, megoldom én az újra töltést. Félek a cipőmre loccsanó víz lehetőségétől is, ha már úgy alakulna, magamra haragudjak ne másra. Salföld meleg, és emelkedik, milyen meglepő. Lesz egyáltalán sík szakaszom?!? Zoli felkészített, hogy ez lesz, nem is fáj, felfutok mindenhol. Már mindjárt leérünk és ráfordulhatok a Varga pincészetre. Meglepetésként ér Maráz Zsuzsi sziluettje az egyik kanyarba, biztat minket. Összeszedem bátorságom és kifejezem csodálatom a Spartathlonon elért eredményére. Aranyosan megköszöni és haladok is tovább. A főút mellett már szinte érezni a Varga pincészetnél lüktető várakozók energiáit, még egy kis emelkedő, és ott is vagyok. No de hol van Dari? Zolit látom, akkor itt vannak, csak meg kéne találnom valahol a váltótársam. Meg is van, pont amikor már az irányító tessékelne lefele a pincébe. Vissza slattyogok a frissítő asztalhoz, vizet töltök, majszolok egy kis perecet. Zoli és Tódi már vár, haladjunk. Az autóba egy kis energia szeletet is letuszkolok. Meg egy kis rizst, kicsit tartok tőle hogy fogadja be a gyomrom. Kezdek oldódni, kocsiba jár szám.

Dari: harmadik etap; Varga pincészet-Badacsonytördemic; hasonlóan hullámzik, mint az előző szakasz. A Római utat szeretem futni ezért is kaptam meg. Kezdésként irány le a pincébe a lépcsőn. Nem akartam, nem is kötelező lemenni, de mégis sikerült. Legalább egy fotó készült rólam.

Kiérvén a hűsből még jobban érződött a meleg. Ráfordulván a Római útra Azon töprengek, hogy lehet ezt most lazábbra kéne venni és nem mereven ragaszkodni a tempótervhez. Úgy-ahogy sikerül is, de van nagyobb bajom. Elkezd fájni a térdem. Nabammeg. Igen a jobb térdem, igen ugyanott ahol a nyári 1WTR-en. Ez így nem lesz jó. Egy másik párosból mellém szegődik egy srác, beszélgetünk, megdicséri a pólót és a tempómat. Jólesik, ahogy az is, hogy így egy picit megfeledkezem a térdemről. Pár perc után az egyik lejtőn ő bátrabban ereszti így lemaradok. Sebaj azért elleszek egyedül is. Lubics Szilvit előzöm majd lekanyarodok a váltópont felé. Ezt a részét nem szeretem, apró kockaköves szar út ami még lejt is. Bevergődök a pontra ahol Zsuzsi már készenlétben vár, hogy indulhasson. Én behajtogatom magam a kocsiba és indulunk Zolival tovább az út során nekilátok egy kis pom bar-nek.

Zsuzska: 3-as szakasz, Badacsonytördemic - Balatongyörök: Hamar itt vagyunk a ponton. Kocsiba még felpörögve mesélek, most valahogy elhagyott a lendület. Nem vagyok fejben egybe. Kicsit mintha szétestem volna.  Ki is megyek hamar a ponthoz, egyedül állok ott a többiek a kocsiknál maradtak. Nézem a jövőket, Bogár Jani is megérkezik. Döbbenet számomra mennyi energiája van! Kicsit fázok, kisajátítom Dari pulcsiját. Fél füllel hallom, nem kell majd felfutni a várba. Én úgy emlékeztem igen, de ez annyira vonzó, hogy hiszek a mellettünk várakozó csapatnak és reménykedek tényleg én emlékszem rosszul. Megjönnek Zoliék is. Attika megerősíti, nem kell felmenni a várba, megkerüljük.  Talán 10 percet álldogálok már ott, mikor megjelenik Dari. Ismerem ezt az arcot, valami nem stimmel. Miközben tuszkolja fel rám a chipet kérdezem „Mi van?”, „Fáj a térdem.” Fenébe, ez vissza térő, de még nem aggódok, hátha „csak” jelez. No nézzük azt a kerülő utat, de akkor miért megy mindenki balra az út végén? Talán lesz egy másik utca, amiről Én nem tudok? Talán azóta termett ott egy nyílegyenes átvágás? Max szó szerint érve, mert perceken belül a meredek úton találtam magam felfele futva. Remek. Ezt sem úsztam meg. Nem baj, majd a következő hosszú és unalmas rész feledteti ezt a fájdalmat. Félidőbe már nagyon unom. Még az se ráz fel, hogy egy német turista direktbe keresztbe áll, mert neki fékezni kellett volna a szembejövő forgalom miatt. Egyéni futóm, kit szorgalmasan követek fel is mordul és kellemes szavakkal véleményt nyilvánít. Útközben zene üti meg a fülem, közeledve egy parkoló kocsihoz. Üvölt belőle a Wake Up Little Susie. Ezt nem tudom nem jelnek venni. Kereplőt tartó kocsi gazdájának ki is fejtem mennyire magamra vettem ezt és mennyire kellett. Végre a sínek és végre egy újabb emelkedő. Lelkesedésem újabb szintre emelkedik az unalom kasztjaiba, kellő méla undorral konstatálom. Kb. azt is hogy beérkezek. Most már kell valami finom is az asztalról, vajas kenyér és sós paradicsom egész hívogató. Megadom magam nekik.

Dari: negyedik rész; Balatongyörök-Keszthely: ahogy haladunk a pont felé tartok egy kicsit a további futástól. Mi a fene lehet a lábammal. A sodrófával kicsit átgyúrom a combomat hátha segít. Lemegyünk a pontra és várakozó álláspontra helyezkedünk. Zsuzsi jön, mint a távirat én pedig komótosan elkezdek futni. Van egy kis lejtő egyből, de utána totál sík az egész. Igaz rohadt unalmas és viszonylag hosszú a szakasz. Folyamatosan monitoroztam a lábamat mikor, mire, hogyan reagál. Éreztem, hogy nem 100-as, de ha csak ennyire fog fájni akkor az vállalható. Tempó tekintetében egész jó lett, szépen stabilan hoztam végig ugyanazt, de vártam a végét nagyon. Váltás után leülök a padra, mivel amint megálltam fáj a térdem. Nem lesz ez így jó. Talán itt vagy itt is mondom Attikának, hogy okés, hogy fáj, na de ilyen korán?! Még közel hetven kili vár rám...Összeszedem magam és tovább állunk a következő pontra.

Zsuzska: 4-es szakasz Keszthely - Balatonberény: A vajaskenyér úgy néz ki beválik, nem reklamál a gyomrom. Szépen süt a nap, hezitálok a ruhás táska felett mire cseréljem az átnedvesedett ruhákat. Még marad a póló, rövid naci. Egy mini datolyás szelet lecsúszik és iszogatom az izotóniás üccsit. Sétálunk ki a futókhoz, Attika is Zoli is jön, Tódi élvezkedik a napsütésben. Rakonczay Gábor fut el mellettünk. Elfog az életérzést, micsoda teljesítményekkel együtt lehetek ezen a körpályán. Még pont belefér egy mosdó és indulhatok is az egyik kedvenc szakaszomra. Többször megfutottam már ezt a szakaszt. Tavaly a munkatársaimmal teljesítettük a 215 km-et ezen a versenyen. Akkor is én futottam. Valahogy most mintha gyorsabban menne és jobban itt lennék fejben. Találkozok Mórocza Andiékkal. Pár szót ejtünk Andival, biztat, hogy jó tempót futok. Aj lehet elfutom, de nyugtat, hogy nem, menjek csak. Hiába jártam már ennyiszer erre, mégis majdnem megvezet egy előttem haladó futó, aki elmegy balra be a földúton. Elbizonytalanodom. Hátra tekintek Andira, jelez menjek csak amerre indultam, az a jó irány. Már az erdő következik. Ha éjszaka lenne – aminek azért örülök, hogy nem itt esteledik ránk -  akkor békák kuruttyolását hallgathatnám, helyette csak a fejembe mennek a dalok. A frissítő pontnál megcsapja az orromat a kovi ubi illata. Egy életem egy halálom én most ebből enni fogok. Elraktározom jó pocok módjára a fogam mellett és lassan eszegetem. Jól esik.  Olyan fura, tudom, hogy ez egy unalmas rész, mégis olyan gyorsan eltelik, észre sem veszem és itt van Dari előttem. Nagyon jó kis szakasz volt, élveztem. Jöhet a vajas kenyér parival. Annyira fini, hogy még Tódi is kilop egyet a kezemből. Nem hiába, átérzem a szemfülességét, ő is éhenkórász, csak mint én.

Dari: ötödik szakasz; Balatonberény-Balatonmáriafürdő: mire ideérünk valahogy elmúlik a jó idő. Sehol a nap, de erős szél fúj és kellemetlen hideg van. Teljes ruházatot cserélek, mert már mindenem vizes és nem lenne j ó megfázni. Amíg lehet a kocsiban maradok majd elmegyek pisilni. Addig Zoli figyeli jön-e Zsuzsi. Naná, hogy jön! Attika dörömböl a budi oldalán, hogy igyekezzek. Azért a gatyámat visszavehetem? Amúgy meg ráértem volna még..na mindegy. Váltunk és elindulok Marcsipancsira. Ez se lesz egy izgalmas út. De legalább rövid. Nagyjából stabilan sikerült menni, de untam és nagyon vártam a végét ami ezúttal máshol volt, mint szokott, kész szerencse, hogy odataláltam. Na jó, ez rendesen ki volt táblázva. Jó hír volt az is, hogy a térdem most nem igazán fájt. Jöhet egy újabb fél müzliszelet valamint neki állom cola-zni.

Zsuzska: 5-ös szakasz, Marcsipancsi kelet – Fonyód: Ez az a határ amit megszabtam magamnak, idáig ha törik ha szakad el kell jutnom, le kell futnom. Anyukámék várnak a célba! Nem szeretem Marcsipancsi végtelenül unalmas egyeneseit. De most van ami ezt felülírja. Fázom, most először érzem, hogy nem akarok kiszállni a kocsiból. Jönnek sorba a futok és én csak gubbasztok a hátsó ülésen. Nézegetem mit vegyek fel, maradok a közös pólónknál, hogy Apukáméknak is megmutathassam. Elindulok, nem történik semmi. Szerencsére ez már Fenyves, de ennek a szakasznak is van egy hosszú része a sínek mellett, nem várom. Megállok az első mosdónál, kis kitérő, szaladok is tovább.  Megpillantom a kilátót, már nincs sok, mormogom. Átkelve a síneken Fonyód már karnyújtásra van. Alsóbélatelepnél ismerős alak áll szembe velem. Szüleim elém jöttek. Ott állnak és várnak, fotóznak, drukkolnak. Gyorsan adok nekik puszit és már szállnak is be a kocsiba, hogy beérjenek előttem. Még egy kanyar itt már a nyitott sorompó vár, majd utána egy csippantás és Anyumék. Vajaskenyér egy kis kompakt élménybeszámoló. Apum megdicséri a futómozgásom, Attika pedig helyesel. Egy volt öttusázótól jó ezt hallani, hiszek neki. Sajnos mennünk is kell tovább, most már hüvi van tényleg a vizes póló versenyhez.  Rossz Anyuékat ott hagyni, most először voltak itt velem egy versenyen, láttak futni. Nagyon-nagyon boldoggá tett.

Dari: hatodik szakasz; Fonyód-Balatonlelle: a kritikus, a vízválasztó. Vagyis én ezt gondoltam róla. Ez a leghosszabb az összes közül. Úgy voltam vele, ha ezt megcsinálom akkor onnan már a lábam kibírja és végigmegyünk bármi is legyen. Meglepetésként Zsuzsi szülei is kijöttek szurkolni én persze csak az utolsó pillanatban már az indulásnál vettem észre őket. Amúgy tudtam, hogy ott lesznek mert még beszéltem is velük telefonon, na ebből is látszik mennyire voltam szétszórt. Nem vet szét az erő, de haladok. 5:20-5:30 körül. Zsuzsi szülők meglepnek még Fonyódligetnél is. Szuper volt.

Kicsivel később Szabó Gabival beszélgetünk párszáz méteren keresztül majd neki mennie kellett tovább kísérni az akkor még női elsőt. Átérvén Boglárra sajnos az út mellett állt és hányt. Nekem mennem kell tovább! Itt is egy bazi hosszú egyenes vár rám. Az egész déli part ilyen. Komolyan vártam minden egyes kanyart. Továbbra sem éreztem az erőt, de annyira szar nem volt a helyzet. Lellén nem értettem miért nem ott megyünk ahol a bringaút vezet. Egy-két nyíl illetve tábla is mintha hiányzott volna...Jó, eltévedni nem sikerült. Helyette viszont lassulni igen, ezúttal is rohadtul vártam már a végét, nagyon bele akartam sétálni, de erős maradtam. Szinte 100 méterenként néztem az órámat. De csak nem akar jönni a váltópont. Bakker, de már túl vagyok a 14,1km-en. Közel 400-al volt hosszabb ez a szakasz, életem egyik leghosszabb 400 métere volt. Innen már csak négyszer kell futni, kb. egy maratont.

Zsuzska: 6-os szakasz Balatonlelle – Balatonszárszó: Hamar tovább kalandozik a gondolatom a következő szakasz teljesítésére és megfogalmazódik bennem egy kívánság, mit ki is mondok hangosan. Istenem legyünk már Csopakon! Csak Csopak jönne már!! Majd gyorsan konstatálom, hogy miért nem Füredet kérem?! Megmosolyogjuk. Távolinak tűnik most nagyon, de reménykedek nem lesz addig gond és Dari térde is jobban van, vagy legalábbis egy ideje nincs róla szó a közösségi csevejben. Jó volt Anyuékkal találkozni, még mindig a hatása alatt vagyok. Kiszállok a kocsiból, Kacsa még bent melegszik és dörmögve kérdezi én még akarok e futni. Határozottan mondom, hogy már elég lenne, de ha menni kell hát menni kell. Kicsit nehezen megy már a kocsiból kiszállás, picit robotos. Hirtelen mozdulat most nem esik jól, de pár perc ugribugri után bemelegszik. Szól a zene kicsit mozgolódok rá. Egy kis Foo Fightersbe is belekóstolhatok Dari megérkezése előtt. Emlékeztet milyen jó is volt a koncertjük itt Pesten, amit nővéremmel tombolhattam végig pár éve. Az út innen egy jelzővel lehet illetni, egyenes. Itt már sötét van és kell a fejlámpa. Sehol senki. Előttem tuti, de mögülem se jön semmi hang. Nagyon hosszú, emlékeztem erre nyárról, még bicajjal is csak tekerni tekerni kellett és sehol nem volt a vége. Most is ez van. Egy kis izgalom van csak Szárszón az emelkedő előtt, mert én a bicajúton mennék a vonat mellett, az útvonal viszont felvisz jobbra. Szerencse hogy pont volt egy váltópont, így utánam kiabálva segítettek útbaigazítani. Egyszer voltam csak itt bicajos kísérőként. Semmi nem maradt meg ebből a részből, újdonsült élményként vergődök át rajta. És még mindig nincs vége, megint egy kis egyenes, aztán feltűnnek a fények és végre beérek. Most már kezdhetek félni az utolsó hosszú etaptól.

Dari: hetedik szakasz; Balatonszárszó-Zamárdi: ez izgalmasabbnak ígérkezett (több benne a kanyar) cserébe már sötét volt és kellett a fejlámpa. Nyáron tekertem is erre így viszonylag friss emlékeim voltak. Tudtam, hogy Szántód után új és jó a bringaút az meg már majdnem Zamárdi és ott is vagyunk. Szóval csak Földvárt kellett túlélni. Sötét és hosszú egyenes. A tempóm stabil volt, de 6 perces. Az már a vég ha futás közben Edda számokból énekelek sorokat magamban? Mentem előre mert menni kellett. Várnak rám, az nem lehet, hogy nem érek oda. Sétálni akartam. Nem lehet mondtam magamnak. Amíg tudsz futni 6 percesben vagy akár 6:30-ban akkor fuss. Gyorsabb, mint a séta. Ezzel meggyőztem magam. Kiértem a parti sétányra és megnyugodtam. Ez is megvan és már csak 3-at kell futni igaz abból az egyik az 11,6km ami most egy ultrának tűnt. Zoli tovább ássa a lelki gödrömet azzal, hogy siessünk, mert Zsuzsi csak 7,5km-t fut. Óóó akkor tényleg haladni kell. Pihenni nem nagyon fogok. Enni is csak sebtében pár falatot plusz egy kis cola.

Zsuzska: 7-es szakasz, Zamárdi – Siófok nyugat: Zoli pikk-pakk beüti a koordinátákat és indulunk is. Nagy dilemmába vagyok mit vegyek fel. Jó a háromnegyedes, de mi legyen a felső? Nem lesz elég a végére, akkor már tuti kelleni fog egy hosszabb. Majd improvizálok. Pont a part mellett vagyunk de a Balaton vizét nem látni. A túlpart fényei viszont nagyon hívogatóak. Már tényleg érzékelhetően látni mennyit is tettünk meg.  Dari Zoli számolása alapján megérkezik, jöhetnek a macskaköves és murvás sétáló utak, majd fel az utcákba. Futóval nem de sétálókkal szembe találom magam. Sokan drukkolnak, egy nagyobb csapat üdvözöl és boldogan mondják holnap ők is neki vágnak a távnak. Gyerekek sétálnak szüleikkel, akik biztatják őket a tapsra és az ujjongatásra. Egy úr megkérdezi tőle futóverseny zajlik e és még mennyien jönnek utánam. Lazán válaszolom neki, úgy 13 ezren. Aztán néma csend. Elkezdem átnézni a rendszert. Lábam teljesen okés, megdöbbentően jól bírja, ilyenre nem mertem volna fogadni. Tüdőm teszi dolgát és a lendület is megmaradt, még ha nem is ezt mutatja az óra. Nagyon egyenes ez a rész. Egy balos, hosszú egyenes, egy jobbos, még hosszabb egyenes, újra bal és mondanám, hogy végre vége de ez tényleg egy örökké valóságnak tűnt. Zoli fut elém. Lerágom magamról a chipet és fordulok is rá a frissítő asztalra. Vajas kenyér jó sok só és pari. Tódi majdnem megint kirabolt, de most én voltam a gyorsabb. Habzsolok! Gyorsan be a kocsiba. Valami nem jó! Hirtelen rosszullét fog el. Elrontottam. Az út közbe kezdtem átöltözni és nem figyeltem előre, felfordult a gyomrom. Vagy gyorsan ettem? Esetleg a kettő együtt. Sikerült átöltözni, de figyelmemet erősen fókuszálom, hogy ne kacsintson vissza a vajaskenyér. Szólok Zolinak, hogy nem vagyok jól. Befordulok. Ezt valahogy vissza kell állítanom.

Dari: nyolcadik szakasz; Siófok-Siófok Sóstó:  Egy újabb izgalmas és tartalmas szakasz várt rám. Ja nem is. Inkább dögunalmas, hosszú egyenes részek pár kanyarral fűszerezve. Nem hiába futom én. 1km után mintha bemelegednék és a mostani állapothoz mérten egész jó tempót tudok futni. Ahogy kavargok a siófoki éjszakában jönnek az ismerős helyek. Jé, itt szokott lenni a BSI-s, novemberi félmaraton, jé ez itt meg a BSZM rajt/célhelyszíne a Hotel Magistern. Ezek egy picit elvették a figyelmemet az uncsi részekről. Jajj, milyen szép új bringaút van ott. Át is megyek oda még akkor is ha világítás nincs még. Sebaj ezért van fejlámpám igaz kézben viszem. Jobb kézben a lámpa, a balban meg a soft kulacs. Mondjuk amikor néha felemelem a jobb kezemet, hogy igyak és nézek ki a fejemből, hogy ez nem fog menni akkor erősen röhögök magamon. Emellett folyamatosan megy tovább az éneklés. Még mindig az Edda szól a fejemben ahogy az előző szakaszokon is. Az Ahová eljutok dalból pár sor össze-vissza: "Célpont voltam, rám számoltak, Acél ajtók rám csukódtak." "Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon." "Nevünket nem kell, hogy valahol jegyezzék, Életünk semmilyen, nem kell, hogy szeressék,"  A Veled vagyok című dalból is énekeltem:  "S ha valamelyik utamról vissza se térek. Hidd el, te akkor is mindig érezni fogod. Hogy veled vagyok. Veled vagyok" "Csak menni. Csak menni. Bátran menni" főleg ez utóbbit mantrázom magamnak erősen. Pluszban az ad még erőt, hogy Zsuzsi vár rám és be kell érnünk a célba! Közben morgolódok az új bringaúton. Tök jó, hogy épülnek meg minden, de miért abból a bánatos térkőből kell? Ezt soha nem fogom megérteni. Ezekkel szépen el is telt ez a szakasz és már csak kettő van!

Zsuzska: 8-as szakasz,. Siófok sóstó – Balatonakarattya:  Még adjatok egy percet. Az émelygés bár csendesült, de a remegés megmaradt, a fáradságtól vagy a hidegtől, nem tudom. Kisétálok, pár szó Attikának és Zolinak, miközben a jól bevált ugrálós melegítést végzem. Ez már ad egy felkészülést a következő intenzívebb mozgáshoz.  Most már 3x is kicsúszik a számon, hogy ezt minek csináljuk?! Hülye ötlet volt!! Mélyen nem gondolom komolyan, de valahogy a felszínen van őszinte hangvétele. Már látom közeledni, tuti Ő lesz. Egyszerre érzem, hogy érjen már ide és még lehetne csak fél távnál. De itt van, indulni kell. Órát időbe indítom végre, pontosan. Attika tanácsára már hosszabb ujjú felsőt vettem és mivel nem bíztam magamban még egy nagyon vékony dzsekit is ráhúztam. Dari már mondja is, nem lesz meleged?? De igen, tuti. De mindegy, nem kockáztatok, már most tudom hogy a világosi emelkedőnk nem futok fel. Várom is hogy ott legyek, mennyire lehet még vajon? A kocsink elhalad mellettem. Éreztem hogy Ők lesznek. Be kellett volna adni a kabátot, amit ahogy elhaladnak le is szedek. Meleg! Hát persze. De könnyű anyag nem is zavar a kezemben. Menjünk, csak figyelem a légzést és a lépések ütemét. Ez visz előre, most nagyon kell a ritmus. Kikapcsolja az agyam. Gyomrom megnyugodott, helyén van minden. Menni kell csak. Végre az emelkedő! Séta!! Ketten is elfutnak mellettem, de kit érdekel. Már rigalánc stílusra futottam magam. Fussátok el bolondok! Még ez a hosszú ujjú is meleg…manóba, de legalább van rajta cipzár. A mellkasomat már kikezdte a soft kulacs. Tuti sebes, jó hogy sötét van, így amiről nem tudom az ugyan fáj, de csak azt tudom és a sebeket nem látom. Így ugye nem is léteznek. Akarattya magaspart így a sötétbe kihaltan, nagyon csendes. Fura, de látom a fényeket! Ott vannak a városok, ott van valahol a cél!! Kezdem érezni, hogy közeledünk.  

Dari: kilencedik szakasz; Balatonakarattya-Balatonfűzfő; egyből jókora ereszkedéssel kezdek, sebaj majd nemsokára visszamászom. Igyekszem óvni a térdemet amennyire lehet. Annyira sikerült, hogy minden nagyobb gond nélkül leérek az aljára. Akad itt minden az elején, kanyargós út, építési terület ahol a megázott agyagos szaron kell átkelni. Hűű, de rühelltem ezt a részt. Jön az alagút majd az emelkedő. Szemrebbenés nélkül váltok sétára. Én itt bizony fel nem futok. Lehet nem is tudnék. Felmászok és már jöhet is az újabb ereszkedés. Nagyon óvatos vagyok, kímélem a lábam. A vasúti átjárót elérvén balra kell kanyarodni. He? A bringaút egyenes megy. Na mindegy ha balra akkor balra. Persze ez is lefele vitt. Hova a büdösbe megyünk? Utca végén jobbra fordulunk, na legalább az irány jó már. A következő kereszteződésnél megint jobbra fordulok. Az utolsó pillanatban vettem észre a földre festett nyilat. Tábla persze sehol, minek is lenne. Ezt tuti sokan befogják nézni. Na bazmeg, most komolyan futtatnak velünk egy U alakot? Emelkedik és a dühöm miatt sétára váltok. Egy újabb észrevett nyilacska balra mutat, ez kizökkent és na jó, fussunk megint. Ráadásul a hely is ismerősnek tűnik. Ó, hát én jártam már itt egy Balatonman Kenese keretein belül. Király! Tudom hova fogunk kilyukadni. Igen-igen a strandhoz! Persze addig eltelik kis idő, mert éppen nem tépem fel az aszfaltot. A frissítőpont is itt lesz ahol később kedvesen kérdezik van-e mindenem. Van és hasítok is tovább. Jön az újabb nem szeretem rész. Át a főúton a lámpánál, mondjuk épp piros volt, de leszartam úgyse jött senki. Ez amúgy igaz az egész szakaszra. Embert nem láttam egyet sem. Az egész Balatonkör egyik legszarabb és utáltabb része a járdán vezetett bringaútnak csúfolt valami. Minősége is silány. Átverekszem magam rajta és jön a kiserdő. Olyan rohadt sötét volt benne, mintha elástak volna. Azt se fogom meglátni ha éppen emelkedni fog az út. Mondjuk ez épp észre fogom venni ahogy lassulok rajta. Fel is gyalogolok rajtra ahogy illik. Neszt hallok a bokorból. Lehet róka, őz, vaddisznó. Ööö akkor inkább fussunk. Megyek tovább, de nem akar elfogyni az erdő. Azt hittem soha nem érek ki belőle. Később Zsuzsiék mondták, hogy kocsival is hosszúnak tűnt. Másnap megmértük, közel 2,5 km...egy örökké valóságnak tűnt. De véget ért a sötétség és ahogy újfent kereszteztem a főutat szinte azonnal már látszott is a váltópont ahol Zsuzsi, mint mindig már várt rám.

Zsuzska: 9-es szakasz, Balatonfűzfő – Káptalanfüred: Ettől félek már két szakasz óta. A stratégiám, hogy a szakaszok feléig vagyis 5-ig jussak el. Ez megvolt Fonyódnál. Azóta ettől félek, rettegek. Ez a leghosszabb a második 5 közül. Biza, hosszú, 10 helyett 11,3! Borzasztó sok. Máskor észre se venném, most meg elementáris erővel utálom előre. De legalább Dariénál kevesebb! Ez picit enyhíti lelki fájdalmam. Már a váltóponton várom a kis fénycsóvát, hogy ott karikázzon a levegőbe ahogy Dari a kezébe tartja. A kóla hatott, jól van végre a gyomrom, most már csak a hideg zavar, de kevésbé sem annyira mint amennyire az UB-t megelőzve tartottam tőle és az önkényesen használatba vett Daripulcsi is meglepő mód jól melegít. Pedig Attika rám szólt, hogy miért van rajtam háromnegyedes naci, miért nem húztam hosszút. Elég ez, majd a következőnél…ha úgy érzem. Bele gondolni sem tudok a következő 11,3 km-re, már látszik a kis fénycsóva. Ő lesz. Attika szedné le rólam a pulcsit, de kitartok. Majd az utolsó pillanatba, addig se érzem a 10 fokot a vékony felsőn át. Tulajdonképpen egész jól haladok, néhol értetlenkedve miért erre megy az út, vagy hogy tényleg erre megy az út?? Emelkedőn túl vagyok, most felfutottam, bár Zoli azt mondta nem kell, olyan nem lehet hogy ezen ne fussak fel. Kb. mintha szavai olajat öntöttek volna a tűzre. Nem kell?! Akkor már azért is. Almádi fényei az erdő után felüdülés. A frissítő ponton nagy csend van ahogy távolról látom, odaérve felriadt segítők biztatnak, épp éjjeli vacsora lehet. Már messziről kérdezik kell-e valami. Megköszönöm Nekik hogy vannak és tovább haladok. Kóválygok a városba, vagy ötször megkérdőjelezem jó helyen futok e, nem tévedtem el?! 11,6 van már és semmi fény sehol! Már a vészforgatókönyv megy a fejemben az eltévedésre. Aztán egy alak tűnik fel, majd Őt megkérdezem! Közeledve felismerem ez a Zoli körvonala! Sose voltam ilyen boldog, hogy előttem terem! Majd le is lomboz, van vagy 300 méter még. Fut mellettem és biztat milyen jó a futómozgásom, haladjak. Jól esik! Kell, mint macinak a méz! Kanyar után felfénylik a sátor! Megvan!

Dari: végjáték; Káptalanfüred-Csopak: indulásnál fél füllel még elkapom, hogy Zsuzsinak ez milyen jó szakasz volt és mivel Zolival azt számoltuk a kocsiban, hogy mi kellhet a 20 órán belüli eredményhez. Ezen két info tudatában és persze az utolsó szakasz tiszteletére próbálok gyorsabb lenni, mint az előző szakaszokon. Az első két kilin ez jól is megy, 5:30 és 5:20 formájában. Utána viszont megint kezdek visszalassulni. Nem baj csak valahogy érjünk. Amúgy ezt a szakaszt is azért én futom mert unalmas és nem szép. Milyen szerencse, hogy kuka sötét van és ló...t se látok belőle. Azt számolom, hogy igazából csak 4 települést kell futnom. Alsóörs, Felsőörs, Paloznak és Csopak. Így már is sokkal könnyebb. Fejben mindenképpen mert a lábaim már nem akarnak menni. Fáj a bal bokám, sípcsontom is. Belesétálok, de csak egy lépésre mert azonnal rászólók magamra, hogy fuss tovább még ha csak 6:20-ban is, de fuss! Észreveszem a Paloznak táblát, na mi van,Felsőörs kimarad? Le sem esik, hogy a bringaút nem is érinti. Na mindegy én örülök, hogy mindjárt levált Zsuzsi és ülhetek be a kocsiba, Pontosan emlékszem rá hol van a váltópont. Balos kanyar, lejtő végén jobbra, utca végén még egy jobb-bal kombináció és meg is vagyunk. Csippantok a staff-nál és adom Zsuzsinak a chip-et. Kis idő után leesik vagy inkább leejtetik velem, hogy Ő nem is Zsuzsi. Bocsika! Végül az igazi Zsuzsi átveszi utoljára tőlem és elindul a végjátékra. Végeztem! Ugyan még beállok a finisre, de az már a jutalom lesz.

Zsuzska: 10-es szakasz, Csopak - Annagóra Balatonfüred: Befutó. Ez már a nihil! Itt már semmi se érdekel, itt már azért is jól vagyok. Attika korábban még emlékeztetett, hogy a befutó 7,7-es távja még az enyém, de ez már nem érdekel! Már ünneplek! Akár mi van. Ha négykézláb is, én itt már karneváli hangulatba leszek – valahol magamban belül. Attika kitessékelne a váltópontra ugyan de Zoli számol, még van időm a kocsiba melegedni a Daritól kölcsön kért hosszú ujjú futófelsőben. Nézem az órát. Kihasználok minden percet. Furcsa mód az időt most tényleg másképp élem meg. Egy perc még a kocsiban ülve órákat is tud jelenteni. Úgy örülök neki, mint majom a farkának.  Tulajdonképpen minden amitől előző egy hétben tartottam felesleges volt. Csak magamnak okoztam vele stresszes napokat. Nem volt vészes a hideg, nem jött elő a combfájdalmam és erőm se hagyott el, sőt úgy éreztem egyre több van. Dari felfénylik a kanyarba, mi már várjuk Őt. Fáradt lehet, vagy de legalábbis nem túl friss mert egy másik csapatra szeretné rátukmálni a chipet. Finoman intünk itt vagyunk. Már nagyon lazára veszem a cserét, pár mondatot is váltunk. Első lépések nem annyira komfortosak. Gondolataimba merülök, elemzem merre mehetünk majd, vajon hol haladok el. Ez annyira lefoglal, hogy már ki is értem a főút mellé. Hosszú ez még a bocik mellett az arácsi kanyarig. Világítok balra be az állatkák felé, de szerencsére nem villan fel mellettem egy szempár sem. Magamban elképzelem a sötétből rám szegező két égő pontot, tuti betojtam volna. Az út végén ott vannak az utca fényei melyek láncszerűen ereszkednek le a sétányra.  Repülök lefele, de csak érzésre. Az utolsó frissítő, fiatal srác már messziről kiabál. 3,6 mondja és bent vagy. Ezt hallva lelkem kiszabadul a szorításból és éteri boldogság fog el. Küzdök, megyek, haladok. Még még gyorsabban. Várom mikor csatlakozik Dari mellém. Sétányon, benzin kúton túl itt a körforgalom. Várnak a többiek, jönnek a gratulációk, vissza szorítok egy-egy felszínre vágyó érzelmi hullámot. Itt van Dari. Macskaköves homokos feljáró már nem esik jól, tempóban is gyorsítok, majdnem kimegy a bokám, nem érdekel! Utolsó emelkedő. Beértünk! Dari tuszkol befele a kapuhoz, menjünk fotózkodni, én meg még magamhoz se tértem. Ez látszik is a képeken. Az endorfin elönt és napokkal később is mindenkire mosolygok és még sose szerettem ennyire a világ összes lakóját.

20:00:44 ennyi idő kellett, hogy párban megkerüljük a tavat. Volt benne minden ami szem-szájnak ingere. Vér, verejték, hólyag, küzdelem és diadal. A férfi párosok között a 12-ik helyen végeztünk, míg a nem létező vegyes párosok között a 6-on. Célba érés után még megvártuk Esztert és Kacsát akik nem sokkal mögöttünk értek be, így a végére is jutott egy kis bandázás. Amúgy is jó volt, hogy nagyjából végig együtt haladtunk velük. Sokat jelentett mind Zsuzsinak, mind nekem. Nevünkhöz méltóan végre ehetünk! 

Jó régen volt post a blog-on, idén talán nem is nagyon. Mielőtt rátérnék magára a versenyre egy kicsit az elmúlt időszakról. Ugyan sok minden nem történt, futóverseny legalábbis semmiképpen azért az edzéseket meg kellett csinálni. Januárban sikerült 10km-en és félmaratonon is egyéni csúcsot futnom és ez nemcsak, hogy örömmel, de bizakodással is eltöltött. Ezen az úton haladtunk tovább, a február és a március rendben el is telt. Az április és a május már sokkal viharvertebb volt. Volt itt minden: oltások, tetőfelújítás ami még mindig tart és a meleggel is ment/megy a küzdés. Nem is érzem magam kirobbanó formában, de mivel az egész év az őszi Berlin maratonra van feltéve így egyelőre nem aggódok (nagyon). És akkor jöjjön maga a Riska!

Szóval a Riska One Way Ticket Run Backyard Ultra: ez egy különös verseny, nem feltétlenül, sőt, az nyeri aki a leggyorsabb. A lényeg: ki tud a legtovább pályán maradni. Óránként van rajt és 6706 métert kell futni. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Már tavaly is nézegettem, de akkor nem tudtam belesűríteni a maratonok közé. Az ideire viszont szinte azonnal beneveztem amint lehetett. Az igazság az, hogy akkor még 10100 méteres körről és 1,5 óránkénti rajtról volt szó, de mivel a szervezők csatlakoztak a Backyard Ultra szervezethez így a fentebb említett szabvány távolság és rajtidő lett a végleges. A helyszín a csodaszép Tihany, azon belül is a Belső-tó környéke volt. Az első rajt 18h-kor van magát a karámot 15h-től lehet elfoglalni. Innen indulnak és ide érkeznek a futók viszont a segítő nem tartózkodhat bent. Fura egy szabály, de ez van. Nekem Zsuzsi segített, mint a tavalyi év során oly sokszor. Ezúton is köszönöm, hogy rám áldozta a hétvégéjét. Mi kb. 16h fele érkeztünk és csak nehezen találtunk helyet a sátornak. Azért egy kis placc akadt. Gyorsan összeraktuk, bepakoltunk és jöhetett a feszült várakozás. Frissítés gyanánt ezúttal a szokásos Hammer tabletták mellé rizst és banánt turmixoltam össze. Érdekes kísérletnek tűnt. Aztán végre valahára eljött a rajt pillanata. Vagyis az első rajté!

Első kör: eléggé hátra álltam be ez az elején eléggé megnehezítette a haladást. Nem baj amúgy is szépen  komótosan akartam haladni. Amikor még otthon számolgattam akkor 35-36 perces körökkel számoltam. Na ez az első kör alatt gyökeresen megváltozott. Eléggé bitang kört sikerült összerakniuk a szervezőknek. 1,5km földút ami fel-le hullámzik majd egy több, mint 1 kilométeres emelkedő a fordító után a célba pedig egy 1,2km-es lejtő vezet. Én igyekeztem lefele is óvatosan menni, nem szerettem volna szétverni a combjaimat. Ennek köszönhetően 38:36-al zártam az első kört.

Második kör: itt már valamivel előbbre álltam, de ennek ellenére sem siettem, itt és most tényleg nem a tempó számít. Már ekkor kialakultak azok a társaságok amik együtt futottak nagyjából. Oda-vissza előzgettük egymást. Én felfele is futottam, míg sokan már ekkor is sétáltak. Ezen emberek előztek vissza a lejtőkön. A meleg már kezdett alább hagyni, de a magammal vitt kulacs azért még jól jött. Figyeltem, hogy folyamatosan igyak. Egy körben úgy 3-4 alkalommal. Ez jó taktikának tűnt. 39:14 lett ez a karika.

elképesztő volt a naplemente

Harmadik kör: egész jó helyre sikerült beállni, na nem mintha annyira számítana, de mégis egy kicsit. Legalábbis nem kellett annyi embert kerülgetni az elején. Az emelkedőket továbbra is kocogom, ahogy a lefeléken is visszafogom magam. Közben azon gondolkodom egyesek miért veretik olyannyira a lejtőkön. Biztos vagyok benne, hogy az verzióm a jobb hosszú távon. Na de ez majd kiderül. 39:24-el finiselek. Az első három kör elég stabil lett.

Negyedik kör: itt már bizony fel kellett venni a fejlámpát kötelező jelleggel. Nem szeretem annyira, valahogy mindig rossz közérzetem lesz tőle. Ezúttal sem volt másképp, de nem volt mit tenni hiszen a kör végére már nem láttam volna semmit nélküle. Beérvén azt éreztem, hogy rohadt régóta futok és még sehol nem tartok. Ami valahol igaz volt, mert 4 órája indultunk és még csak 27km-nél járunk. Ez a köröm picit lassabb lett (40:31) kicsúsztam a 40 percből.

Ötödik kör: egyre kevésbé szeretem a földutas részt, alig várom, hogy vége legyen. Folyamatosan azon dilemmázok mikor fogok eltaknyolni rajta. Mindegy, túl leszek ezen is. A fejlámpát néha átveszem a kezembe, így biztosan kevésbé leszek tőle rosszul. A 40:37-es (még mindig tök jó amúgy) kör végén irány a sátor. Lefekszem pár percre, de az egész világ forog. Nem annyira jó a helyzet.

Hatodik kör: ugyanabban a hangulatban indulok ki, mint ahogy az előzőt befejeztem. Bakker meguntam az egészet. Na de most kiszállni ciki lenne még a maratont se értem el. Különben is, ne picsogjak, fussak inkább. Itt már én is bele-bele sétálok az emelkedőkbe, ezt igyekszem kompenzálni azzal, hogy a lefelekét jobban eresztem, persze még mindig vigyázni, hogy ne csapjam szét a lábaimat. Ez működik is bár kicsit lassultam, ezúttal 42 perccel érek be.

Hetedik kör: nem indul jól, ugyan az elején meglódulok, de hamar alábbhagy a lelkesedésem. Nem nagyon tudok mély levegőt venni. Szúr a mellkasom ami kisugárzik a vállaimba is. Na fasza, még a végén itt fogok elpatkolni.  Sétára váltok amíg normalizálódik a helyzet. Ezzel el is megy a kör további része. Ebben a körben többet lassultam, már 48 perc felett érek be. Miután beértem Zsuzsi nyugtat és önt belém lelket. Ez csak egy holtpont és menjek tovább. Mindig csak 1 kört. Én meg szót fogadtam. 

Nyolcadik kör: nem nagy reményekkel indulok, de szerencsére csalatkozom. Egész pofásra sikeredik. Most már egyértelműen sétálok az emelkedőkön bár úgy érzem futva is menne és nem fogynék el kondiból. A lefele az továbbra is enyhén szólva visszafogott. Ami viszont jó jel, hogy ugyan lassulok, de a mezőny eleje ugyanott jön szembe mint eddig és a fejlámpa sem zavar már. Tehát nagy gond nincs, haladjunk tovább. Zsuzsinak is igaza volt, csak holtponton voltam amin most sikerült átlendülnöm. Felfele sétálva megint akartam ezt az egészet. Jött is az elhatározás, ebben még sok kör van. Nyomjuk, csináljuk hiszen kemények vagyunk.Ez is 48 perces lett, mint az előző.

Kilencedik kör: sajnos nagyon gyorsan jött a kijózanító pofon. A hepe-hupás földúton elkezdett fájni a térdem. Ezt nem hiszem el, hogy mindig kell lennie valaminek. Újfent sétára váltok így elmúlik a fájdalom. Futni kezdek, de visszatér. Ebben a körben marad ez a metódus, futás amíg a térdem bírja majd egy kis séta. Jellemzően inkább lefele fáj. Így érek be a karámba, ezúttal 48 percen belüli idővel, ahol kipanaszkodom magam Zsuzsinak. Megfejtjük, hogy akár a cipőtől is lehet a térdfájás. Jó, cseréljünk cipőt a következő körben. Amúgy is jó lenne a napfelkeltét a pályán megérni ahhoz meg plusz egy kell a tizediken felül.

Tizedik kör: minimális esélyekkel indulok neki. Valahogy a későbbi női győztes mellé keveredek és beszélgetni kezdünk. Így gyorsabban telik az idő és bár a térdem fáj próbálom tartani a lépést. Egészen addig a pontig amíg nem túl kényelmetlen. A fordító után egyből sétálni kezdek. Sejtem már, hogy ez lesz a vége. A sejtés tudássá avanzsál miután a cél felé kezdek ereszkedni. Futni már semennyire nem tudok vagyis inkább nem akarok. És bár Zsuzsi nagyon lelkesen hozza elém a váltócipőt, jelzem neki, ez ma ennyi volt. Nem merek megkockáztatni egy sérülést ami esetleg hetekre kiüt az edzésmunkából. Idénre van sokkal fontosabb cél. Az utolsó pár métert azért megfutom így lesz 53:39 az időm. Bánt, bosszant ez az egész nem nagyon tudom hova tenni se magam, se a csalódottságomat. Zsuzsi vigasztal és jól is esnek a szavai. Az igazság az, hogy ha Ő nincs akkor lehet már a 6-7-ik kör környékén kiszállok. A 11-ik rajthoz még odasétálok, de már nem indulok el csak a távolodó futókat nézem. Majd leadom a chip-et és megkapom az érmet és az oklevelet. Hivatalosan 1 óra áll a rendelkezésre, hogy elhagyd a karámot, de ezt sokan nem tartják be. Mi igen. Viszonylag gyorsan összepakolunk, elbontjuk a sátrat és beköltözünk az autóba. Nos igen, erre az éjszakára nem foglaltunk szállást mert a terv az volt, hogy futok. Nem maradt más választás, mint a kocsiban alvás.

Ezzel szombatra lett egy csomó szabadidőnk amit túrázással és evéssel töltöttünk. Nekem, vagyis a térdemnek állítólag jót tesz a sok séta. Néha-néha azért visszanézünk a versenyközpontba is ahol még bőven gyűrik egymást a többiek. Végül vasárnap este lett vége, 52 órát azaz 349 kilométert ment a győztes...no komment...

Konklúzió: lehetnék csalódott és talán az is vagyok egy kicsit, de azt mondták, hogy igenis büszke lehetek erre  a 10 körre avagy a 67 km-re. Akkor legyen így! Büszke vagyok! És bár azt az elvet vallom, hogy soha nem adjuk fel ez itt és most nem az a helyzet volt. Fel kellett adni azért, amiért tavaly ősz óta edzek, készülök. És ez nem más, mint a Berlin maraton. A héten tudtam rendesen edzeni mindenféle térdfájás nélkül, ez is megerősít abban, hogy jó döntést hoztam a tizedik kör végén. Viszont egészen biztosan hibáztam a cipőválasztásnál. Ha igazán végig gondolom, nincs is olyan cipőm amiben hosszabb ultrát lehetne futni és ez amúgy fel is merült bennem még a verseny előtti héten...Ebből is tanulni kell. A frissítés, hála Zsuzsinak is, nagyon jól ment. Ahogy az is, amiben már előtte is biztos voltam, hogy nekem ez a sok elindulás fekszik. Bár a helyszínen első csalódásból azt mondtam, hogy ilyet többet nem akarok, azért amint lehetett beneveztem a 2022-es versenyre. Dari is strikes back!

Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

Ezúttal is más tollával ékeskedek. Még a végén rendszer lesz belőle.Most Zsuzsitól olvashattok egy remek kis beszámolót, hogy Ő hogyan élte meg az első maratonját.

Az elmaradt K&H Balaton maraton reggele. Ma valahogy a hét fok nem is olyan borzasztó hideg. Szokásos dilemma … hosszú,  háromnegyedes vagy rövid?!?!

Egy héttel ezelőtt még a helyszínen agonizáltam. Siófokról Fonyódra települt át a szervezés, amit második otthonomnak is nevezhetnék, ismerem minden zugát. És ha pont ez lesz a bökkenő? Röpke egy éve várom, kis túlzással a három részletben maratont. Tavaly még nem volt jóváhagyva ez a táv ilyesforma teljesítése … egybe maratonra meg reményeim és még akarásom se volt. Aztán jött a hír kedden, nem lesz verseny. Semmi probléma, ez az év -annyiszor hallottuk már! – ilyen, zökkenőmentesen életbe lép a B terv. A B terv pedig a nyárra tervezett és oly áhított Balathlon II. szakasza Fonyód-Keszthely 33 km egyben. Annyira szerettem volna! De az a fránya sérülés a nyár közepén pár héttel a teljesítés előtt taccsra vágott úgy három hónapra. Na de most!!

Kilenc órai indulás hogy hogy nem, most sem tartható. Félreértések elkerülése végett nem csak miattam, de én se parázok rá, tulajdonképpen kész vagyok. Dari még a frissítésével molyol, így van időm kilométerről kilométerre átgondolni az útvonalat. Nem ismeretlen, gyerekkorom felét itt töltöttem, bár a fenyvesi pizzérián túl már Mordornak tekinthető a Máriafürdő végeláthatatlan nyílegyes kilométerei … főleg érzésre!! Idén nyáron párszor volt szerencsém ehhez a röpke 33 km-hez. UB-n, Balaton körön is, ha már futni nem tudok legalább egy fagyira ugorjunk át Szigligetre bicajozás keretében!

9:27 - na jó most már indulni kéne. A reggeli kevéske magőrlemény sokáig nem tart ki és mostanában rosszul bírja a hasam a frissítést. El kell indulni, mielőtt megéhezem. Márpedig én már csak a kajára tudok gondolni. Az előre kinézett hambizó volt a fő-fő úticél, mi más?!

Induljunk mert már nincs mire fogni a maradást. Fonyódig egy kis bemelegítő 3,3 km…az első kilométer kicsit gyors, fogjuk rá, hogy be kell melegíteni magunkat. 2,7 km-nél megalapozom a napot egy négylevelű lóhere társaságával, amit eskü futás közben veszek észre jobbra lent a járda mellett, pont felém fordulva. - "Na, én mindent megtettem a nap sikeres teljesítéséhez!"- gyorsan leszögezem Darinak! Ezzel mosom kezeim!

Fonyód vasútállomás várója egyik ablakának alig eldugott jobb felső sarkában leolvassuk az első QR kódot, megkezdjük a 33 km-t. Jó kedvvel elmélkedve vajon hány lelkes futóval találkozunk...őszintén nem emlékszem talán ha ötnek intettünk pacsit a távon.

A hosszabb futásokat rendszeresen részekre szedem. Itt adott volt, hogy a QR kódok lesznek a támpontjaim, vagyis mindig csak odáig kell eljutni. A fenyvesi pont egész hamar közelített. Egy kisebb kitérőt kell csak eszközölni egy csinos bokorral megfűszerezve….sok volt a reggeli tea. Jönnek a pillanatképek a múltból, elmélázok rajtuk és felelevenítem Darinak. Halacskás tábor az első csókkal, Marci UB-s aranyköpése a Sashegyi Gepárdokkal, Esztis váltópont Berényben, ahol a cipőmet az induláskor a kocsi tetején hagytuk, a nyitott csomagtartót már meg se említve, no meg a nyári 100 km feletti magányos étlen-szomjan öngyilkos biciklis túrám. Lelkesen hallgatja, vagy legalábbis nem ellenkezik. Szerintem már mind hallotta valamelyik terepfutáson, vagy élménybeszámoló alatt. Hihetetlen, hogy ez alatt milyen gyorsan csippan az óra kilométerenként. Egyre csak azt veszem észre, hogy újabb és újabb kilométert teljesítünk. Marcsipancsi (Dari nyelvújítónk új találmányával élve) hosszú, hozza a hozzá fűzött reményeket. De valahogy ez is olyan gyorsan elsuhan. Fenékpusztán utolér egy kis mélypont. Igazából úgy voltam vele mára akár elég is lehetne, nem is igazán fizikailag inkább mentálisan. Figyelem a pulzusom, rá akarom kenni, hogy az miatt, de teljesen jó zónában mozgolódik, ezzel nem takaródzhatok. Manóba! Menni kell tovább! Magam elé helyezem a tekintetem és a jól bevált fókuszálással előttem terem a keszthelyi utolsó checkpoint. Megcsináltuk! ....na de Forrest Gumposan élve...ha már idáig eljöttünk .... és még egész tűrhető a pulzusom futhatnánk is 40-ig hogy kerek legyen...vagy 42,2-ig… Dari már korábban sem volt elragadtatva a kósza ötletemtől, amit elejtettem pár kilométerrel ezelőtt és ami előző este megágyazott magának a gondolataimban. De könnyű volt “táncba” vinni. Nem lett volna túlzás azt se mondani, hogy nem is lepődött meg, ismer már ennyire. Kaptunk hét perc gondolkodási időt a Balathlon szervezőjének hívásával, aki gratulált a teljesítéshez. Jól estek a szavai. Pár korty víz, Cola-hoz még nem nyúlunk. A futóhátitáskát leszaggatva magamról indulunk is, nehogy teljesen kihűljünk. Csak három oda három vissza és már meg is vagyunk. Semmi extra fordulat, csak a teljesítés gondolata bélel ki, maximális összpontosítás! Letudtuk szó nélkül, csak Dari mint egy élő számláló az utolsó nyolcszázon száz méterenként óramű pontossággal számolt vissza és a kijelzőn megjelent a 42,2! El se hiszem. Nagyjából az “Ok, megvan”-ig jutottam el! Megjegyzem így pár nap után, már kezdem megérteni és örülni neki.

Minden történetnek van egy íve. Kezdete és vége, benne sok megélt pillanattal. Ennek a történetnek a fénypontja pedig az volt, mikor Zoli megdicsért. Volt bennem félsz mit fog szólni, de erre nem számítottam. Mesés, egyben felemelő érzés fogott el. Kellett mint macinak a méz. Ki másnak ha nem az edzőnek szeretne megfelelni az ember. No meg magának, de ezt még tanulnom kell. És itt fordulnék utazótársam felé. Köszönöm hogy bár nem tudtad maraton lesz, végig kísértél egy zokszó nélkül! Tudtam, hogy Neked ez nem kihívás, sima ügy, számodra könnyed futás …az már csak hab a tortán, amit az út közben találtál ki, miszerint a Maratoni év 11. havi teljesítését én fogalmazzam meg. Ahogy ígérted, végig kísértél az első ilyen távon. De legfőképpen azt köszönöm, hogy így bízol és bíztok bennem! Nagyon sokat jelent Nekem. 

Eljátszottam a gondolattal korábban, fel-fel ötlött bennem mikor vagy egyáltalán kéne e ilyen hosszút futni még idén. Igazán nem terveztem, az érzést vártam. És az most volt itt! Ez az év ilyen “véletlenekből” táplálkozik. Hol egy véletlen félmaraton PB, hol egy gondolatban eljátszott és valósággá vált maraton. Nem így terveztem, de van hogy jobban jön ki terv nélkül.

Szombat délután van és a frissen kisült burgonyámat majszolom. Jó-jó tömöm befele. Futásaim alatti gondolataim nagy részét az teszi ki hogy a büntetlenül megehető ételre gondolok. Azért futok, hogy ehessek!! De valószínű nem vagyok ezzel egyedül! Ugyanakkor ez szöges ellentétben van azzal a ténnyel, hogy futás alatt csak egy gélt tuszkoltam le…azt is csak háromnegyedig, saccperkábé tíz kilométeren keresztül. Erre még nagyon rá kell feküdni.

Mindeközben arra gondolok mi minden történt. Sokat tanultam, tapasztaltam, barátságok fejlődtek és érzések éledtek fel. Amit csak bele lehetett zsúfolni egy napban, annak hullámhegyeivel és völgyeivel együtt. Nem tudtam mit is jelent a 42 kilométer, de többet adott mint azt gondoltam. Jó volt ellenni a gondolatokkal, megjelent jelen és jövő, emberek és érzések. Volt időm álmodozni, amit olyan régen engedtem meg magamnak. Ez egy olyan futás volt a számomra amit tényleg magamban utazhattam végig.

Summa summarum a négylevelű tette a dolgát!

Ez a vírus mizéria alaposan bekavart. A márciusi, barcelonai utazás szinte az utolsó pillanatban dobtuk. Később kiderült így jártam jobban mert addigra nagyon eldurvult a helyzet a spanyoloknál. Persze azért lefutottam ugyanazon a napon az Omszki-tónál. Aztán így lett a következő kettővel is. Ezekről valahogy nem volt kedvem írni. De nézzük is inkább az aktuálisat. A Balatonra esett a választás. Kicsit ment a matek, hogy hol is, aztán megszültem, hogy legyen a cél a Szigligeti vár ahol isteni a fagyi. Innen már csak meg kellett rajzolni térképen az útvonalat és kiderült a rajt helye is. Majd egy sugallat hatására eszembe ötlött mi lenne ha valami egyéb programmal is egybe kötnének. Zsuzsi alapból is kísért volna bringával, de így tesómék és anyu is csatlakozott. A futás után nézzük meg a Folly arborétumot Badacsonyban valamint itt együnk is valamit.  Valahogy Dóri is kiszagolta a tervemet (beszélt velem) így ő és Lilla is megtisztelt a jelenlétével. Tesómék szereztek céges kisbuszt, szinte már tökéletes logisztika. Ja, azért futni is kell majd. A tervezgetésnél féltem a melegtől ezért próbáltam a korai indulást preferálni, de mire mindenkit begyűjtünk és leérünk az sok idő így ezt egy picit elengedtem, meg 1-2 nappal előtte már látszott, hogy nagyon meleg nem lesz, inkább az eső fenyegetett. Szombatra már előre összeraktam mindent ami kellhet, kicsit olyan volt mintha megint versenyre készülnék.

Reggel minden menetrendszerűen zajlott, kb. 9h-re le is értünk Örvényesre. Még egy gyors kisdolog és indulhatunk. Dóri és Lilla fut velem addig-ameddig, Zsuzsi meg bringázik aztán meg kialakul.

Tempótervem az 5:10 volt, de persze ez azért valamennyire flexibilis. Az első pár km eseménytelen, a hangulat viszont már ekkor is emelkedett volt. 5,5-ig ment így ekkor megálltunk egy kis szünetre. Lilla gyomra nem volt az igazi, de azért folytattuk. Zsuzsi rendületlenül adogatta nekem a frissítést. Én jól éreztem magam, nem fájt semmim a tempó is megfelelő volt. Kis idő múlva újabb megállás következett. Sajnos nem lett jobb Lilla hasa. Sebaj, egy kis pihenés sose árt. Anyuék Zánka után vártak ránk. Ekkor már Dóri és Lilla kicsit lemaradt én pedig 5 perces tempóra váltottam. Balatonszepezdnél Dóriék beültek a kocsiba, Zsuzsi jön velem tovább bringával. Később ha úgy van akkor Lilla leváltja és onnan futni fog velem. 24-nél van az újabb tali a benzinkúton. Bringán váltás, innen Zsuzsi fut velem, Lilla teker. Ekkor már korántsem érzem magam annyira erősnek. Mintha elfogytam volna. Már az elején melegem volt, de most kifejezetten azt érzem, hogy hőség van. Kicsit lassítok, próbálom normalizálni a helyzetet. Nagyon várom a badacsonyi részt, azon belül a Római utat. Szeretem azt a környéket. Kriszék a híres bazalttemplomnál várnak. Ide már eléggé elcsigázva érek. Le is öntöm gyorsan magam vízzel.

Innen még kb. 9 km és vége van. Vártam ezt a részt, de bíztam benne, hogy jobb állapotban érek ide. Nem így történt. Sebaj, ez a helyzet most, ezt kell megoldani. Zsuzsi mondja is, hogy innen már behúzzuk. Ez nem is lehet kérdés. A tempóm már inkább a 6 perceshez közelít, egy-két emelkedőn már séta is van. Néhol viharos erejű szembeszél is van. Nem mondhatnám, hogy segít rajtam. Várom az újabb találkozási pontot ahol Dóri majd újra csatlakozik. Meg ugye onnan már csak 4 km lesz hátra.

 a három grácia

Itt már előkerül az életmentő cola is. A leülés lehet nem volt a legjobb ötlet, de bíztam benn, hogy fel tudok majd kelni. Ha nem akkor a többiek úgyis tovább rugdosnának. Így inkább magamtól indultam el újra. Jöhet a végjáték.

 hátulról is milyen jól nézünk ki...

 Kis lejtő után átkelünk a főúton és kezdődhet a mászás a várhoz, legfőképp a fagyihoz! Itt már 6:20-as csoszogósban haladunk, egyszerűen nem megy több, a bokáim is be-bejeleznek néha, hogy nem minden stimmel. A hangulat viszont továbbra is frenetikus. Előkerül a youtube diszkó is. Én a  végére a Ne mondd című slágert kértem a Road-tól. Nem véletlenül, remekül lehet tempózni a ritmusára. Olyan közel a vég, hogy fel is pörgetem a ritmust. Már-már újfent szárnyalok és így érem el a képzeletbeli célvonalat. Kész, ez is megvan. AZ idei hatodik maraton. Az idő 3:49:59, de igazából lényegtelen. Elbattyogunk a kocsihoz ahol szépen mindenki átöltözik és kicsit (én nagyon) rendbe szedi magát. Irány a fagylaltozó! Elképesztően jól esik a hideg fagyi. Kis pihegés után irány a Folly arborétum ahol egy kis asztal és helycserés támadás után egy jóízűt ettünk. Ezután körbenéztünk a csodaszép arborétumban. Aki erre jár az ne hagyja ki!

el vannak a gyerekek ha játszanak

csipet-csapat

És, hogy milyen volt a maraton? Jó, néha másképp, de jó. Szerettem volna jobbat futni, de ez most így sikerült. Viszont a társaság mindenért kárpótolt. Ha mindegyik ilyen lesz az simán elfogadható és akkor kinek kellenek a versenyek? A következőre meg is van már a terv. A Sunset trail-en, ami egy instant qr kódos kör, fogok maratont futni amihez szintén lehet csatlakozni. Én már nagyon várom.

Eléggé nehezen készült el ez a beszámoló, de hát ez van. Nézzük is mi történt. A nevezésnél még optimista és nagyravágyó voltam. Nem tagadom megnéztem a tavalyi eredménylistát és arra a következtetésre jutottam, hogy az egy nap (szombat) 3 részletben maratonon jó esélyem lehet dobogóra állni. A másnapi vasárnapi félmaraton meg valamiféle bónuszként volt ott. Így legalább a hétvége is ki van maxolva. Szerencsére Attikában partnerre is találtam ebben az okos döntésben. Aztán ugye jött a csákvári sérülés és azzal járó kihagyás. Ez alapjaiban változtatta meg az elérni kívánt eredményeket. Mondhatni edzőversennyé silányult az egész. 1 hónappal a verseny előtt önkéntes nasi megvonást vállaltam, hogy ha már nem vagyok formában legalább a súlyom legyen rendben. A verseny hetében már egész jól mentek az edzések és ismervén engem azért sejthető volt, hogy kihajtom a belemet is mindkét nap. Végül úgy beszéltük meg, hogy az első futáson a 14 km-en Attikának nyulazok 4:30-as tempót (nehogy elfussa) a következőn, a szintén 2 körös félmaratonon meg Eszternek (aki párban futja)  az első kört szintén valami hasonló tempóban. A maradékon meg lesz ami lesz. Még egy nagy dolog fog történni ezen a napon. Eli félmaratont fut! Hát ez a nap is eljött. Kacsa supportálása mellett nem volt kérdéses a kimenetel. Attikával beállunk az 1-es zónába, ha már odaszól a jegyünk. Meg hát ugye azt a tempót szeretnénk futni. Rajt! Megindulunk az első pár kili gyorsra sikerül, de a harmadik után beállunk a tervezett iramra. Kényelmes, beszélgetősnek tűnik nincs itt semmi gond. Azt érzem, hogy tudnék gyorsabban haladni, de Attikát, aki nem akart jobban menni nem hagyom el ha már megbeszéltük, hogy tempót futok neki. Legfeljebb majd a végén az utolsó 2 km-en. 12-ig így haladunk szépen párban tartva a megbeszélt iramot. Itt búcsút intek Attikának és gyorsítok. Erősnek érzem magam és könnyedén tudok gyorsítani. Hoppá, egy 4 perces km! Azta! Még egy van hátra és nem lassítok. Jön a cél és vége. 1:01:41 lett a 14 km az uccsó meg 3:58! Kicsit hihetetlennek tűnik, de csak megcsináltam és nem is igazán fáradtam el. Most jöhet 1,5 óra szünet majd a félmaraton ami biztos fájni fog. Közben megérkezik Eszter, Eli és Kacsa. Második felvonás: Eszterrel beállunk a megfelelő helyre, cél az elején a 4:40-es tempó amiből majd gyorsítunk, a második körre nekem meg lesz ami lesz. Ennek megfelelően kezdünk is. Nem mondom, hogy az első pár kili komfortos, de miután bemelegszem már nincs gond. Attika kicsivel előttünk kívülről valahogy nem megy neki az amit eltervezett. Mi 4:35-4:40 körüli kiliket futunk, de gyorsulni valahogy nem akaródzik. Nem baj akkor ebben toljuk végig. Viszont Attikát így is megelőzzük. Hoppá, lehet elfáradt. Jön az első kör vége Eszter vált én meg továbbrobogok. 48:16-ra sikerült. Ha tudok még egy ilyet futni akkor jók vagyunk. Bízom benne, hogy akár még gyorsulnom is sikerül. Sajnos ez nem így lesz. Sőt, ez már inkább 4:45-4:50-es tempó. Valahogy nem az igazi. Megyek ahogy bírok most ez csak ennyire elég. Beérek 1:38:25 lett a félmarcsi. Nem vagyok elégedett bár ez azért még bőven jó idő. A második kör 50 perc felettire sikerült. Pár perc múlva Attika is megjön. Háát Ő sem néz ki túl jól. Össze kell kapnunk magunkat a 7 km-re. Közben kiderül, hogy Eszter párosban dobogóra állhat! Ügyesek voltak! Attika bekuckózik a kocsiba melegedni mi Eszterrel tovább várjuk Elit és Kacsát. Jönnek is 2:30 körüli idővel. Igen! Eli bácsi megcsinálta! Félmaratonista lett! Na nem mintha olyan nagyon kételkedtem volna ebben. Attika hív, hogy jó lenne ha összeszedném magam mert mindjárt rajtolunk. Baszki jól elment az idő. A kocsiban ránézünk az eredményekre. Lehet nem kellett volna. Attiká abszolút 6. és 8 másodperc hiányzik neki a kategória második helyhez. Én 4-ik vagyok és 13 másodpercre az abszolút 3-ik helytől. Ójajj. Azt eddig is tudtuk, hogy rettentően fájni fog ez a 7-es, de most még ráadásul versenyezni is kéne. A riválisok rajtszámait azért megjegyeztük. Az enyémet meg is találjuk gyorsan a rajtzónában. Tervem is van: utazni mögötte az uccsó kiliig és aztán lehajrázni. Indulunk. Igyekszem nem szem elől téveszteni a srácot, de erősen kezd. Megyek vele és szörnyülködöm. 4:18-as első km. Atyaég ebbe bele fogok pusztulni. Szerencsére lassulunk egészen 4:35-4:40-ig. Úgy gondolom ez jó nekem. Árnyékként követem és közben azon morfondírozom, hogy mikor induljak meg. 5-nél még korainak érzem aztán 2 perc múlva minden okafogyottá válik. Kipurcantam. Ennyi volt. Fejben és testben is elengedtem. Szúr az oldalam, minden bajom van. Attika üvölt rám, hogy most indulj meg bazdmeg. De nem tudok, nem megy. Az utolsó 2 km-en azért is küzdenem kell, hogy egyáltalán 5 percen belüli időket fussak. Hajrázni sincs nagyon erőm, se kedvem. Vége van. 32:26 lett. De ez mindegy is, a dobogó elúszott. Na nem mintha ezért jöttem volna, de olyan közel volt. Gratulálok a srácnak, kicsit beszélgetünk majd Attikával a kocsi felé vesszük az irányt. Nézzük a jó oldalát. Nem kell megvárnunk az eredményhirdetést. Irány haza, vacsorázni a többiekkel, mert megérdemeljük. Hivatalosan 3:12:24-et futottam, ebből a 14 km 1:01:37, az FM 1:38:21 a 7 km meg 32:25 lett. Ezzel abszolút 4-ik és kategória 3-ik lettem. Innen nézve ez jó eredmény a majdnem 1 hónapos kihagyást is beleszámolva meg egyenesen parádés. De azért ott motoszkál bennem, hogy ez a dobogó meg lehetett volna. Ha Attikát korábban otthagyom az első szakaszon, ha többet pihenek a félmaraton után, de a ha nem játszik a sportban és különben is, most próbáltam a többieknek segíteni. Akikről most ejtsünk is pár szót. Eszter ugye második helyen végzett a páros félmaratonon. Eli 2:31:05-öt futott elsőre ami parádés. Attika végül behúzta a kategória második helyet és abszolútban is feljött mögém az ötödik helyre 3:15:30-as összesített idővel. Gratula nekik. 

Vasárnapra csak egy félmaraton maradt. Éreztem a szombati napot, igazából nem tudtam mire számíthatok. Szerettem volna 1:40-en belüli idővel célba érni, de igazából a lesz ami lesz alapon indultam.

Irány a rajt és az egyes zóna. Fáradtnak érzem magam azért csak egy maraton volt az előző napi penzum. Rajt! Elindulunk igyekszem felvenni egy kényelmes tempót amibe nem szakadok bele. 4:40-ben haladok a volt már jobb, de rosszabb is érzéssel. Ha így megy tovább akkor ez 1:38-as idő is lehet. Attika kicsit lemaradt a fordítónál kb. fél perccel volt mögöttem. 6-7 km környékén összeverődök egy sráccal, akivel azóta szinte mindenhol összefutok, és elkezdünk beszélgetni. Innentől sokkal jobb lesz a helyzet. Kényelmesen haladunk és még valamelyest gyorsultam is. Valahogy az egész fáradtság leverődött rólam. Az első kör hamar el is telik. 48:45-nél haladok át a későbbi célkapun. Kicsit lassabb, mint a tegnapi, de jól érzem magam. Gyors frissítés után megyek tovább. 12-től megint sikerül kicsit gyorsítani az eddigi beszélgető társamat újra cserélem. Az Optivitákról ismerős futóval is megyek kb. 1 km-t majd minden nehézség nélkül ellépek tőle is. Nem az az igazi száguldós tempó, de jobb, mint amire számítottam. Már az 1:37-es idő sem tűnik elérhetetlennek. Ennek érdekében nyitok egy hosszabb hajrát. 4:20 környékén haladok és érzem, tudom ezzel már végig is bírom. Jön a 2 nap alatt elég sokszor látott partszakasz vége, két bal-jobb kombináció után már el is értem a célegyenest. Vége! Bent vagyok! 1:36:16! Te jó ég! Ez így egy maraton másnapján remek idő. Lassan Attika is beér, az Ő ideje végül 1:45 lett. Szépet futott és remekül kihasználtuk a hétvége lehetőségeit. Ennél többet itt nem lehetett futni.

Zárszóként: Jobban, sokkal jobban sikerült a hétvége, mint előre hittem volna. Ha úgy vesszük megfutottam életem leggyorsabb maratonját igaz csak 3 részletben (szóval nem is maraton). Remélem egyszer majd egyben is tudok ilyet vagy akár ennél jobbat is. A vasárnapi meg tényleg bónusz volt, egy beszélgetős, kényelmes félmaraton amiben maradt legalább fél perc. De mindegy is. A lényeg, hogy jó hétvégét zártam.

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

Az előkészületek elég döcögősen mentek. Már maga az indulás formája is állandóan változott. Kezdetnek volt a trió amiből duó lett, majd megint trió és mivel Attika végül Zolival megy párban, Kacsa meg teker Bejjával így egyszer csak egyedül maradtam. Ekkor megkerestem Lepkét aki nagy örömömre igent mondott. Pár nap múlva bejelentkezett Dóri is és mivel nekem közben bejött a képbe az UTH is így a bulifutás és a trió nyert. Innen ez a része már sínen volt. Eközben a szállással is megszívtuk. A Frida amelyikben az elmúlt években voltunk bemondta az unalmast és nem nyitnak ki addig. Fasza. Találjunk 20 emberre szállást az utolsó pillanatokban. Végül sikerült igaz két külön helyre. Itt volt még a bringás/autós kísérő kérdése. Ez is az utolsó hétig a levegőben lógott. Végül Evetke sajnálatos sérülése hozta meg nekünk a megoldást. Futni nem tud a saját csapatában, de az UB-ből nem maradna ki így csatlakozott hozzánk. A jó hangulat is garantált már. Pénteken nálam volt a találka és innen terveztük a korai indulást. Ez sem jött össze teljesen. Pluszban sikerült szarul feltennünk a bringaszállítót és mire leértünk két helyen szépen leverte a fényezést a csomagtartótól. Nem voltam boldog ettől a ténytől. Mintha átok ülne ezen az versenyen. Elfoglaltuk az eléggé retro szállásunkat majd átmentünk a versenyközpontba elvegyülni. Kacsáékon kívül sok ismerőssel nem találkoztam. Ugyan volt asztalfoglalásunk egy nagy közös vacsira, de azért lenyomtam valahogy a mákos tésztát. A közös kajálás jól sikerült én speciel egy nagy pizzát ettem. Tele is voltam rendesen. Jöhet a másnap amikor már csak futni kell. Dórival és Lepkével is futottam már külön-külön triót. Nem volt semmi konkrét elvárás a csapattól az időt illetve a helyezést illetően (magamtól persze igen, de ezzel szerintem a többiek is így voltak). A legfontosabb az volt, hogy érezzük magunkat jól és a sok előzetes viszontagság ellenére valahogy azt éreztem ez így is lesz. Abban meg egészen biztos voltam, hogy végigmegyünk. A leosztás is egyszerű volt. Kb. mindenki ugyanannyit fut és hétszer kell nekiindulni. Dóri kezd, Lepke a második és én zárok. 

előtte

Idén is közös rajt volt a trióknak így jó nagy tömegben indulhattuk útnak. Nagyjából 100 méterig futottunk egxütt amikor is Lepkével kiváltunk a mezőnyből. Innen Dórié a terep. Mi elsétáltunk a kocsihoz és átmentünk Balatonkenesére az első váltópontunkra. Ekkor már érezhető volt, hogy ma sem fogunk fázni. Konkrétan rohadt meleg volt. Lepke szépen összekészülődött és kisétáltunk a pontra. Nemsokára jött is Dóri széles mosollyal az arcán.

Innen Lepke mesteré volt a pálya, Ő koptatta a forró aszfaltot. Mi egy kis rúdtánc után kocsiba vágtunk magunkat és irány Balatonalmádi az Oázis váltópont. Szerencsére sikerült árnyékban helyet találni így legalább nem főttünk meg egyből. Elkezdtem készülődni. Rajtszám fel, sapka fel majd jobb kint, mint bent elven elsétáltam a toi-toi-ig. Lepkét rajtunk kívül fűszoknyás lányok is várták, nem tudom kiknek örült jobban. Huh, innen én jövök. Még csak most rajtoltunk és máris rajtam a sor. Közel 17 km, jó is hosszú szakasz. Pulzuskontroll van max. 156 esetleg ez felmehet 160-ig is. Ez eddig mindig bejött. Az első kili kicsit gyorsra 5:04-esre sikerült. Jó hát lejtő is volt meg minden. A síkon azért lassultam. Szépen beálltam 5:25 körüli tempóra. A tervem ugyan az 5:20 volt, de ne szaggassuk szét magunkat az első szakaszon sok van még hátra. Pörögtek a lábak és a kilik viszonylag gyorsan eltelt a szakaszom. A végére kicsit belehúztam, a pulzust is elengedtem így pont 5:20-as átlag lett. Remek. Jön Dóri aki egészen Aszófőig szalad.

Nagyon meleg van már. Mindenki iszik és locsolja magát. Csak így lehet kibírni. Itt Aszófőn összefutok pár régi baráttal akik 2 keréken teljesítik a távot. Jót beszélgetünk majd mindenki megy a saját dolgára. Dóri érkezik látszik ez egy kicsit küzdősebb szakasz volt számára, de megcsinálta. Lepke: megnyerte a hegyeket. Az UB-s szitokszavak: Pécsely, Vászoly és Dörgicse. De Ő bírja és amúgy is futunk ahogy jól esik. Ezután nekem ugyanaz lesz az etapom, mint tavaly Dörgicsétől Zánkáig. Jön is Lepke és miután megkaptam tőle az útravalót neki is állok futni. 4:55, 5:05 hűha ez megint gyors egy picit. De jól esik és a pulzusom is rendben talán egy-két ütéssel magasabb ez előzetesen engedélyezettnél. Leérvén a sík részre azért visszább esik a tempó viszont az is kiderül, hogy nem tudok nem versenyezni. Figyelem a rajtszámokat és amikor egy szintén 3 fős csapat megelőz akkor utána tapadok rájuk. Kicsivel később vissza is előzöm bár ez nem kerül extra erőfeszítésembe. Én továbbra is fix tempót futok ők lassultak le. Ezzel egész jól el is vagyok a szakasz végéig ahol ismét felpörgetem a tempót. Váltunk, jöhet Dóri. Jók vagyunk az össz táv harmada már meg is van.  

Kővágóörs. Ez egy új rész, idén valamiért erre megy az útvonal. A váltópont egy szűk út végén van. Nem volt túl szerencsés ötlet ide rakni, de valószínűleg nem volt választásuk a rendezőknek. Jó nagy nyüzsi volt, kisebb-nagyobb torlódásokkal, de megoldottuk. Innen Lepke fut egészen a Varga pincészetig. Dóri érkezése után Lepke jobbra el. Mi kocsival utána, haladunk a Varga pincészet felé. Fix és nagy váltópont, szerencsére normális mellékhelyiség is van. Plusz helyben sütött finomságok is amiből persze én nem ehettem. Azért Evetke és Dóri ettek valami jól megérdemelt finomat. Még mindig nagyon meleg van. Miközben várjuk Lepkét a bevizezett sapkám pár perc alatt megszárad. Egyszer csak feltűnik a Mester az emelkedőn egy gyors pacsi és mehetek le a pincébe.

Tavaly szintén ugyanezt a szakaszt futottam, akkor is imádtam és most is nagyon jó volt. Szeretem az ilyen hullámos jól futható pályát. A Római útról nyíló kilátás meg egyszerűen gyönyörű. Nem is nagyon foglalkoztam a pulzusommal. Igaz ez nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenképpen utol akartam érni az előttünk futó triókat. De éreztem, tudtam, hogy később ebből nem lesz gond. Sikerült is 5:10-es átlagot össze kalapálni. A csúcspont az volt, hogy a váltóponton kiabálták a nevemet. Nem tudom melyik lány intézte el, de rohadt jó volt! Köszönöm.

A frissítést a tavaly is jól bevált módszerre alapoztam. Semmi nehéz kaja csak műzli és zabszeletek, chips és az elmaradhatatlan nutellás kenyér. Az első szakasz közepén toltam egy gel-t, de ezen felül semmi hasonló. Folyadék szinten a víz, High5 zero és a szent cola amit végig ittam. Eközben Dóri m,ár át is lépte a képzeletbeli féltávot. Kezd sötétedni Lepke fel is veszi a fejlámpát, mert mire beér már sötét lesz. A váltás után kicsit fel kell pörgetnünk a dolgokat, mert itt most mindenki rövidebb részeket fut. Olyan luxusra, mint a nyújáts nem nagyon van idő. De ez ilyen kávéház.

Gyenesdiáson váltunk Lepkével én innen Fenékpusztáig futok. Sötét és unalmas rész, de valahogy iszonyatosan éveztem. Ati folyamatosan írt nekem chat-en, válaszolni nem tudtam ugyan, de plusz erőt adott ahogy olvastam az üzeneteket. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nagyon stabil tempót és pulzust produkáltam ezen a 9,5 km-es szakaszon. És innen már csak háromszor kell futni. Következik Dóri Balatonmáriafürdőig és itt már Evetke is felpattant a bringára kísérni minket a sötétben. Én Balatonfenyvesen váltom majd Lepkét. Itt megint volt rendes wc amit sajnos ki is kellett használni. A gyomrom kicsit rakoncátlankodott és ennek meg is lett az eredménye egy fosás képében. Nagy baj nincs, de azért figyelni kell. Balga módon a fejlámpámat a kocsiban hagytam. Basszus futás közben meg kell állni kivenni. A kulcsot odaadom evetkének aki megvárja a többiket engem meg majd utolér. Valahol itt előzöm meg későbbi női győztes Bogárdi Szilvit. De alapvetően jellemző az egész napra, hogy inkább én előzök, mint fordítva. Megint sikerül rettentő stabil átlagot produkálni, egyszerűen jól esik a futás ebben a tempóban/pulzussal. Futás közben várom Evetkét aki csak nem akar megjelenni. Hív is közben, hogy merre járok. Kívülről viccesen mutathattam, hogy futás közben telefonálgatok. Egészen a következő váltópontig kergetett majd gyorsan Dóri után eredt. Most már neki van rá szüksége. Mint később kiderült így is lett. Dórinak jött a holtpont ahol csak sétálni tudott. Mi Lepkével kicsit aggódtunk, készültek a vésztervek is ha Dóri esetleg nem tudná folytatni. Szerencsére erről szó sem volt. Kemény csaj, lenyomja ami hátra van. Lepkén is látszik már a fáradtság, de ez már érthető hosszú nap van mögöttünk és nincs még vége. Balatonszárszón váltunk ahonnan én Zamárdiig futok. 3 éve futottam ezen a részen akkor nekem az volt az utolsó szakaszom. Most egy laza majdnem 11 km várt rám. Evetkével jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Kellett 1 kili mire bemelegedtem és úgy 7-8 km környékén nem is esett annyira jól, lassultam is, de nyomtam tovább és a végére megint meg tudtam pörgetni tempót. 5:18-as lett az átlag. Ma valahogy erre álltam be. Már csak egyet kell futni. Dóri következik és én nem tudom honnan szedte az erőt, de letolta ezt a szakaszt is, mint a szaros gatyát. És már Siófokon vagyunk... Lepke is elindul az utolsó etapjára. Evetke innen már nem kísér. Világos is van és érthető módon nagyon elfáradt. Bringa fel a kocsira és átgurulunk Siófok-Sóstóra. Amíg várunk a ponton a lányok bealszanak nekem meg megint wc-re kell mennem. Majd még egyszer. Hát ez van, de innen már akár lapos kúszásban is teljesítem a maradék 6,4 km-t. De nekem tervem van. Már az egész előtt tudtam, hogy én ezt nagyon meg akarom futni 30 percen belül. Ez ugye 4:37-es pace. Nem lesz könnyű, de itt már nem kell finomkodni. Közben a pulzusövem meghülyül 180-as értéket mutat álló helyzetben. Végül úgy döntök leveszem. Úgyse kell a kontroll. Jön Lepke, gyorsan megmutatom neki hol van a kocsi és kezébe nyomom az övemet. Csapassunk. Megyek ahogy bírok, de a kívánt tempó nincs meg. Mindegy legyen 5 perces alatt az is jó. A többi futóhoz viszonyítva jól haladok. Már megint a versenyszellem. Mindenkit is meg akarok előzni, de eközben hajrázok is nekik. A ponton nem is frissítek csak csippantok innen már 3 km sincs hátra. A club Aliga előtt van egy kis emelkedő, de a vége viszont lejt. Szúr az oldalam nem is esik jól, de ez most pont nem érdekel. Mint süket a csengőt. Jön a Club Aliga bejárata. Az már tuti, hogy nem lesz 6,4 km, de így legalább beférhetek 30 perc alá. A sorompótól már csak pár száz méter itt már bőven 4 perces alatt megyek, de nagyon jól esik. Kész. Vége! Csippantok. Ennyi volt az UB, a végére értünk. Keresem a többieket, de nem látom őket sehol. Kis téblábolás után megjelennek. Elsétálunk a cél előtti pontra ahol bemondják a csapatnevünket és együtt kocoghatunk át a célvonalon. Megcsináltuk és rohadt jó volt! Minden előzetes döccenő ellenére fantasztikus volt. Közben semmi gondunk nem volt. Köszönöm a társaságot Dóri, Evetke és Lepke. 

21:48:29-es idővel a 20-ik helyen végeztünk a 95 indulóból a férfi 3 fős csapatok között. Nem a helyezésekért küzdöttünk, de ez több mint jó. A legjobb az egészben, hogy a hangulat végig remek volt. Öröm, móka és kacagás. Persze akadtak holtpontok és el is fáradtunk. Köszönöm az élményt ennek a 3 embernek. Bebizonyosodott, hogy jó döntést volt amikor összeálltunk. Evetke a hős, hogy elviselte miden nyűgünket és a szagunkat is. Dóri a Kicsi, akinek hatalmas szíve van és főnix madárként támadt fel az utolsó szakaszára. Lepke a Mester aki a legnehezebb részeket futotta nagy nyugalommal. A magam részéről 6:26:28 alatt futottam 73,55 km-t, ez 5:15-ös átlag. Én ezzel is teljesen elégedett vagyok. És, hogy mi lesz jövőre? Egyelőre 2 utat látok magam előtt. Egy padlógázos páros és igen, a másik az egyéni indulás. Egyik sem könnyű és alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen. Mondjuk első körben éljem túl az UTH-t ami életem eddigi legnehezebb próbatétele lesz.

Mentem lefele reggel és azon gondolkodtam, hogy mennyire kicsi is vagyok ebben az egészben. Az ok, hogy sok versenyen indulok és nagy rutinom van, de az csak futás. Ez meg azért mégis más. Persze megoldom és minden rendben megy, de valahogy nem érzem magam olyan otthonosan ebben a közegben. Na de mindegy is lépjünk gyorsan túl ezen és lássuk mi történt. 7:40-ig lehetett átvenni a rajtszámot én a 7h-t lőttem be érkezési időnek. Szerencsére gyorsan találtam is parkolóhelyet a közelben. Maga a procedúra hamar lezajlott. Nem kértek semmilyen igazolványt csak egy nevet és egy aláírást.

Még tettem egy kétbetűs kitérőt és irány vissza a kocsihoz. Több mint 1,5 óra volt még a rajtig. Rengeteg idő. Páran körülöttem már tettek-vettek én próbáltam aludni egy keveset. Nem sok sikerrel. Aztán én is nekiláttam a készülődésnek. Átöltöztem, összeraktam a bringát és bepakoltam a zsebeimbe a frissítést.

az elején jöhet a sós-vajas kifli aztán minden ami édes

15 perccel rajt előtt elindultam a B depo felé jelentsen ez bármit is. Összetalálkoztam egy sráccal akit a Kínok kínján ismertem meg, pár szót váltottunk majd ment mindenki a maga útjára. Sokan voltunk és mégis oly magányosnak éreztem magam. Besoroltam a depoba, már amennyire tudtam és vártam a jelet, hogy indulhassunk. Ez meg is történt. Jöhetett a lassú rajt. Na ez nagyjából annyira és addig volt lassú amíg ki nem értünk a főútra. Ott aztán megindult a helyezkedés és a tempómenés. Történt egy bukás és egy defekt is szerencsére mindkettőből kimaradtam. Iszonyat erős szél volt, ráadásul a legrosszabb. Oldal-szembeszél. Fújta is szét a mezőnyt rendesen. Nem baj majd ha az északi partra érünk akkor hátszelünk lesz. Naív voltam. Igyekeztem felzárkózni egy nagyobb bolyra. Rendesen kellett hozzá teperni ki is voltam mint a disznó. Basszus már elfáradtam és még alig mentünk 10-15 km-t. Majd a sor végén pihenek és körbeutazom a Balatont. Ebben is tévedtem. Összeáll egy 30-40 fős boly és utazóban kb. 35-ös tempót mentünk. Ez az idilli állapot 45 km-ig tartott ahol kaptunk egy vasúti pirosat. Nos amíg mi páran megálltunk, mert ugye meg kell, a boly eleje és vége áthaladt rajta. Majd szépen azok is akik lassabbak voltak de itt utolértek minket. Nabazmeg. Nem volt sportszerű ahogy a Coffeeride-os srác fogalmazott. Aztán nagyon sokadikként mi is átcsorogtunk a tilos jelzésen. Innen nagyrészt ketten mentünk. Sorra értük be az embereket, kisebb bolyokat de senki nem tudott beállni mögénk-mellénk. Pedig jól jött volna egy kis segítség. Egész jó és még kényelmes tempót mentünk kb. 60 km-ig. Innen azonban minden bajom volt. Fájt a seggem, a combom és fáradtnak éreztem a lábaimat. Hmm, remek végülis innen már csak 140 van hátra. A 6 órás célidőt kezdtem elengedni, de legalább a 30-as átlag legyen meg. Elértük a nyugati partot, itt jó kis emelkedő van ahol sokat előztem és a srác is leszakadt rólam. Én persze bíztam a kedvező szélirányban. Hiba volt. Totál szembeszél. Fasza ez legalább sokáig így lesz. A frissítő állomáson teletöltöttem a két kulacsomat vízzel + elvettem egy darabka banánt és irány tovább. Mit ne mondjak harcolni kellett az elemekkel. A magányomat azonban megtörték. Valaki beállt mögém szélárnyékba. Nem baj majd cserélünk. Újabb tévedés. Kiállok oldalra, hogy meg tudjon előzni, de int a lány, hogy neki ez nem fog menni. Nem nyertem. Király. Közben ahogy hátranéztem látom páran csak kicsivel vannak lemaradva. Bevárom őket csapatosan majd könnyebb lesz tempót menni. Igen. Megint tévedés. Senki nem vállalja fel rajtam kívül a vezetést. Most komolyan nekem a kis újoncnak kell húznia a sort. Nem gond csak érdekes. Ez így megy Gyenesdiásig ahol az emelkedőnek nem is nevezhető valamin leszakadnak. Már pedig én most már nem várok senkire. Újabb delikvenseket darálok be pedig nem egy fáklyás menet részemről. Aztán nagy nehezen utolér egy 5-6 fős boly akik jó tempót mennek. Ki is használok az alkalmat és beállok mögéjük. Így megyünk el a Badacsonyi frissítő pontig. Itt újabb kulacs vizeket veszek magamhoz valamint jöhet a nápolyi és a banán. Féltávnál vagyunk és tele a tököm az egésszel. De megyek tovább. Újdonsült társaim még maradnak így megint egyedül megyek. Szenvedek. Nem bírok ülni és a tekerés se kellemes. Kurva sok van még hátra. Páran megelőznek, de senki mögé nem bírok beállni, még pont előtti sorba sem. Nagynak tűnik a baj bár nem érzem magam se kiszáradva se eléhezve mégse megy. Vagyis megy, de ez számomra kevés. Jönnek sorba a települések melyek az UB-ról ismerősök. Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka aztán Aszófő. Húú az pedig már majdnem Tihany onnan meg csak 45 km a Club Aliga ahonnan meg már közel van Siófok. Legalábbis ezzel a béna dumával traktáltam saját magam. Mondjuk Aszófőig azért kellett menni egy keveset. Azt hittem soha nem érek oda. De csak elértem a tihanyi elágazást majd jön Balatonfüred. Itt majdnem sikerült elmennem a frissítőpont mellett annyira eldugták. Egy víz, egy iso, egy nápolyi valamint a benzinkúton vettem egy cola-t. A megmentő italt. Persze pisilni azt elfelejtettem. Menet közben rátoltam még egy cola-s gel-t. Nem volt egyszerű kibontani és megenni a szélben. Innen egy egész jó szakasz következett. Ugyan továbbra is fájt, de a tempó megvolt. Főleg hogy Alsóörsnél sikerült újra beállni abba a pár fős sorba amibe Badacsony előtt. 30 körüli tempóval haladtunk amikor egyszer csak furcsa dologra lettem figyelmes. Baszki, hátszelünk van! Élmény volt hallgatni ahogy a csendet csak a láncok, fogaskerekek és a gumik surrogása töri meg. Aztán persze ez hamar elmúlt és újra betalált minket a szembeszél. De ez már Balatonfűzfő ami jó majdnem Kenese onnan meg már hátra fele tekerve is beérek. De előtte még meg kellett mászni a sokak által rettegett kenesei emelkedőt. Én meg itt éreztem magam végre erősnek. Kiálltam a nyeregből és hadd szóljon, addig sem kellett ülnöm. Úgy mentem el a többiek mellett mintha álltak volna. Mint Armstrong fénykorában csak én nem szedek annyi cuccot. Balatonvilágosig jött egy kis lejtős rész talán a szél sem fújt annyira ezért itt haladtam rendesen. A 40 feletti tempó is ment. Közben számolgattam, hogy hogyan állok a 7 órás teljesítéshez. Nem jól, ahhoz nagyot kéne mennem a végén. A kis bolyunk teljesen szétszakadt megint egyedül tekerek. Siófokig akad pár kisebb emelkedő ezek újabb delikvenseket előzök. Fura érzés, mert fáj rendesen, de a kondiból még tudnék menni. De nem kell mert ez már Siófok és 5 kilin belül vagyunk. Még két bringást látok magam előtt őket meg akarom még fogni. Lefordulunk a főútról ez már a célegyenes. A páros egyre közelebb van, de tudom a célig már nem lesznek meg. Sebaj. Még egy kósza hajrá féleséget is bemutatok és vége! Kész! Megcsináltam, de kurvára fájt. 7:02:58 óra szerint. Még le kell gurulni a rajtközpontig ezt már a fene se kívánja. Leadom a chipet kicsit nyújtok és értékelem a helyzetet. Se ülni, se állni se menni nem nagyon tudok és nem is akarok. Azért csak kéne tenni valamit mert még haza kell jutni és másnap meg Normafán futás. Átöltözöm, bepakolok a kocsiba és irány Budapest.

még a rajt előtt

Egyelőre még kettős érzéseim vannak ezzel a Pelso-val kapcsolatban. Megcsináltam erre büszke vagyok, de nem esett jól és jobbat akartam. Oké a szél rengeteget számított és mindenki rosszabbat ment, mint tavaly, de akkor is. Az is tény, hogy életem második leghosszabb tekerése volt mint távban mint időben. A hivatalos időm 7:08:36 lett ezzel a 316-ik helyen végeztem az 523 célbaért férfi között. Ez nem is olyan rossz. És van egy olyan érzésem, hogy visszatérek még ide...

Szóval az UB. Mondhatni nagy fába vágtuk a fejszénket Kacsával amikor tavaly ősszel beneveztünk rá. 2 trió után emeltem a téten. Úgy éreztük, hogy valahogy csak végigmegyünk, ha kell sétálva, kúszva, mászva. Aztán Kacsát meg kellett műteni februárban. 1 hónap pihi. De nem aggódtam, megbeszéltük, hogy bármilyen leosztásban,de vele megyek párban 220 km-t. Jöttek sorban a versenyek és Bécsben már az is látszott, hogy jó formában vagyunk, Kacsán egyáltalán nem látszott az 1 hónap kihagyás. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy inkább rövidebbeket futunk és sokszor váltunk. A segítőket is időben beszerveztük. Eli biztos pont volt, mint hajcsár. Sofőr pozícióban viszont történt változás. Zolika helyett Ati lett. Ekkor még bíztunk, hogy Zolika applikációja kell majd az UB-soknak. Egy bibi volt még, Ati péntek este még esküvőn lesz, de a jelige a mindent megoldunk volt. Előzetesen az 5:40-es tempót lőttük be, ez 20 óra 36 perces teljesítés ami reálisnak tűnt. Legfeljebb majd lassulunk csak érjünk be. 1 héttel a verseny előtt nem is tudom, hogy miért, de elkezdtük böngészni a tavalyi eredményeket. 20:40 körüli idővel dobogóra lehetett állni. Hmmm, igen, elindult bennünk a kisördög. Meg kéne csípni. Basszus, most komolyan ezt csináljuk. Az már evidencia, hogy körbeérünk, de menjünk rá az időre is? Mivel Ati kocsija közben elromlott, így a lejutása problémás lett. Végül a péntek este felmegyek érte Pestre és leviszem lett a nyerő választás. Mert miért is ne nehezítenénk meg magunknak a dolgot. Kacsa még próbálkozott stresszelni egy tüdőgyulladással, de nem adtam meg magam. Azért a többi dolog szépen haladt. Zolika elkészült a póló tervekkel, én meg bevásároltam az ellátmányt. Konkrétan még egy UB-t tolhattunk volna annyi kaja-pia lett véve. Aztán egyszer csak eljött a nagy nap és irány a Club Aliga. Összeszedtem Elit majd irány Kacsáék, hogy aztán szépen kényelmesen leautózzunk. Elfoglaltuk a szállásunkat és irány a versenyközpont. Rajtszám és chip átvétel, na meg bandázzunk egy kicsit. Ez nem annyira sikerült a kevés ismerősnek köszönhetően. De akiket vártunk nagyjából megérkeztek. Többek között Evetkével, Dórival és Zolival, aki egyéniben nyomta és Attika aki Zolit kísérte. Sajnos az Ági, Timi, Brezkó és Geri által alkotott Ubul6-al nem sikerült. Vikitől és Köxitől akik bringával kerülték meg a tavat, még remek ajándékot is kaptunk. Szintén bringázott Bejja, Móni, Betti, Áron meg az autós support volt.

a meglepi ajándék, csookiiii

19h-re volt asztal foglalva egy olasz étterembe, így arra vettük az irányt. Azért én még betoltam előtte egy adag mákos tésztát. Atival úgy volt lebeszélve, hogy kb. 21:30-re megyek fel érte így az étteremből egy gyors kajálás után már léptem is Eli társaságában. Viszonylag gyorsan megjártuk oda-vissza, még Bencét, Dóri futó párját is lehoztuk. 23:30 körül már ágyban is voltunk. Fasza, másnap 4:15-kor ébresztő van. De a nagyok is biztos így csinálják. Reggel úgy ébredtem, mint aki egész éjjel bulizott. Nem voltam friss az egyszer tuti. Kacsa sem volt boldog, hogy 5:20-tól már futhat. Lehúztunk gyorsban az egyéniek rajtjára, nagyjából sikerült is leérni. Innen meg már mi következünk. Elindul a nagy napunk.

Két hülye egy pár(os)

Becsekkoltunk a rajtba és vártunk. Teljesen nyugodtak voltunk. Én legalábbis biztos, de Kacsán sem láttam, hogy izgulna a ránk váró 220 km miatt. 5 óra 20 perc és rajt! Elindulunk a többi, úgymond lassabb 2 és 3 fős csapatokkal. A célunk az volt, hogy a velünk együtt induló csapatokat lenyomjuk

Atival és Elivel irány a kocsi, majd azzal Balatonkenesére vettük az irányt ahol Jani a lelkes szurkolónk már sörrel várta a fiúkat, azaz csak Elit, mert Ati nem ihatott. Azt már itt éreztük, hogy erős szél van és később a nap miatt fázni sem fogunk. Kacsa a terveknek megfelelően kb. 1 óra alatt érkezett meg, egészen pontosan 58:35-öt ment. 5:25-ös átlag. Jók vagyunk.

repülő Tás

Én jövök. Itt volt egy kis izgalom, hogy végre futhatok. 11,7 km várt rám. Kényelmes tempóban kezdtem, főleg a pulzusomra figyeltem. Nem szerettem volna elfutni az elejét. Így is elég sok embert megelőztem míg engem csak ketten. De már ekkor elkezdtük nézegetni a többi párost. Igen, nem bírunk magunkkal. 5:28-al és 145-ös átlagpulzussal tudtam le az első részt és olyan érzésem volt, mintha semmit nem csináltam volna. Remek. Kacsával egy pacsival elváltunk és ment is tovább. Én egy kis nyújtás után ettem egy müzliszeletet és igyekeztem pótolni a folyadékot. Csopak volt a következő váltásunk helye, de útközben megálltunk Kacsának szurkolni.

A váltópontra menetrendszerűen érkezünk. Mind mi kocsival, mind Kacsa futva. 5:27-es átlag. Parádés. Innen én Aszófőig nyomom. Kezd nagyon meleg lenni és a szél sem lankad. De kitartunk és haladunk a célunk felé. Egy dolog azonban belezavart a nagy idillbe. A szakasz felétől a pulzusövem elkezdett össze-vissza mérni. Király. Próbáltam igazgatni, de nem javult a helyzet. Ok, semmi gond akkor innen rutinból, érzésre futunk. Bejött. 5:29-es átlag és megint csak 2 ember előzött meg, de egyik sem páros tagja volt.

Csopaki titkos megbeszélés, ebbe a csajok nem zavarhatnak bele

Aszófő után már jönnek a rettegett hegyek. Vagyis rengetegen tartanak az Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse résztől. Nem mondom, hogy könnyű, de azért futható. Kacsa közli velünk, hogy ez most nem lesz gyors. Nem is kell, csak legyen meg, fussa ésszel. Lelövöm a poént. Nem sikerült.

Aszófői jól elkapott pillanat, profi a fotós

Dörgicse: itt már találkoztunk Krisztiánnal aki Zoli kísérte kocsival. Kicsit korainak tartottam, de Zolival ekkor még nem volt baj. Szóval az úgy volt, hogy mi Dörgicsén szépen, kényelmesen készülődünk a kb. 5 perc múlva esedékes váltásra. Eli azért kisétált a váltópontra ahol kap egy telefonhívást. Kacsa az. Már elhagyta a pontot, nem voltunk ott így tovább futott. Bazzeg ember! Mit csinálsz? Be a kocsiba és spuri utána. Váltás közben mondja, hogy 5:15 lett az átlag, de így esett jól. Rendben öcsém ügyes vagy. :) Itt azért észnél kellett lennem. Nem volt szabad belemennem a tempó hajszolásba. Nem is tettem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Kacsának ez ez erős tempó később visszaüthet, de aztán újra magamra koncentráltam. Meg a megint szarakodó övemre. Azonban nem hagytam, hogy mindez megzavarjon. Mentem úgy ahogy kényelmes és amint tudtam oda is adtam a srácoknak. Ha szar akkor minek cipeljem.

ahogy Kacsa fogalmazott: és még élvezi is!

Köveskálig mentem és itt már nagyon meleg volt a bringaút csak úgy ontotta magából a hőséget. Zánkáról egy egész flakon vizet cipeltem magammal. Ittam és locsoltam magam. A szél annyiban nehezítette még a dolgot, hogy nem éreztük mennyire is süt a nap. Újabb szakasz pipa, megvan a harmada.

a hidratálás és a pillanatok megörökítése is fontos, Zánka környékén

Kacsára újabb húzós szakasz várt a Varga pincészetig. Közben megálltunk a Salföldi ponton is ahol újra találkoztunk Krisztiánnal és Zolit is elkaptuk, pár szót váltottam is vele futás közben. Itt történt az ominózus sós eset is. Egy tálba kiöntöttem a sima asztali sót (a paradicsomot akartam vele enni) és leraktam a két ülés közé a kocsiban. Mivel Ati nagyon figyelt hátra szólta, hogy vigyázzon és ne lökje le. Na Eli ezzel a lendülettel fordult hátra, hogy mi van és borította a padlóra. Tisztára be lettünk sózva. :) Jót röhögtünk rajta, Eli kilapátolta a nagyját és le is tudtuk az egészet. Gurultunk is tovább Vargáékhoz, hogy időben elcsípjük Kacsát aki megint jót futott és közelített az előttünk futó pároshoz.

tényleg eltévedtünk?

 hmm, volt már jobb?

Eli a social media director

Innen nekem csak egy 10 km-es szakaszom volt. Az elején szenvedtem egy kicsit mire be tudtam állítani a live track-et, de végül sikerült belőni. Gyorsban előztem 3-at, 2 egyénit és egy 6 fős csapatot. Az szakasz első fele hátszél fújt ami később szembe széllé alakult. Ennek ellenére kiváló szakasz volt. Elfutottam a tavalyi Fish-Pitya esküvői helyszínek mellett. Hullámzott a pálya és én rettentően élveztem. Csodáltam a balatoni tájat és rengeteg kedves, kellemes gondolatom támadt. Szinte sajnáltam, hogy vége van. Örömfutás volt a javából, a legjobb szakaszom volt.

Kacsa rohadtul készül és várja, hogy futhasson

A következő pontunk Balatongyörök volt ahová Kacsának egy laza 10-est kellett futnia. Miközben mi kocsival haladtunk át láttuk, hogy egyre közelebb vagyunk 2 másik pároshoz valamint közeledünk Zolihoz. Jó eséllyel már Kacsa meg fogja előzni. A ponton újabb meeting Krisztiánnal majd ahogy számítottuk Kacsa érkezik Zoli előtt valamint kb. 3-4 perc hátrányunk van a dobogóhoz képest. Nekem Keszthelyig kell futnom 13 km-t. Ez jó mert onnan már fordulunk rá a déli partra és túl vagyunk a felén. Ez a szakasz viszont rohadt unalmas volt. Összesen egy futóval találkoztam, Maráz Zsuzsit előztem meg féltáv környékén.  Nem is volt annyira jó érzés, ez egy kicsit aggasztott, hogy ilyen korán, már az 5-ik szakaszon előjön. De stabil tempót tudtam futni. Eddig ez a legrosszabb futásom. De annyira nagy baj nem lehet ha ez is 5:29 lett.

 tiszteletem, ez most nem volt annyira jó

Balatonberényig Kacsa megint nagyon stabilat ment. 5:24-es átlag és teljesen ráfutott az előttünk haladó két párosra. Ekkor az 5-ik helyen álltunk, de már csak 1-2 perc hátrányunk volt. Úgy indulhattam neki, hogy látótávolságban voltak. Ez egyiket egyből meg is előztem és láttam rajta, hogy velük már nem kell számolni. Nekik végük. A harmadik helyezett kicsit távolabb volt. Próbáltam csökkenteni a távolságot ugyanakkor nem akartam felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy túl erős tempót megyek. Ráálltam az 5:20-ra amit kényelmesen tudtam tartani és a távolság is érezhetően csökkent. 8 km után meg is előztem. Király! Már a dobogón vagyunk! A szakasz maradék része az érzelmeké volt. Sokat gondoltam Apura és arra, hogy már elérhető közelségben van a teljesítés. Ezek néha könnyeket csaltak a szemembe. A váltópontig rendeződtek a dolgok bennem. Jó szakasz volt.

Balatonfenyvestől megint Kacsa jött egy 11-essel. Iszonyat stabilan ment. Megint 5:25. Nem ember az biztos. Nekem még a maradék három szakaszom mindegyike 11 km körüli volt. Mondtam is a srácoknak, hogy nem szeretnék már 1 óránál többet futni egyiken se. Az utolsón meg odacsapunk. A 7-ikre Zsömi csatlakozott hozzám bringával. Nagy köszönet neki ezért. Időnként küzdöttünk a hatalmas széllel, de ennek ellenére is 5:24-es átlagot mentem. És már csak 2-2 szakasz van hátra. Összesen egy maraton. Közben persze nézegettük hogyan állnak az előttünk állók. Már a második helyen állunk, folyamatosan közelítünk, de az első hely messze van, majdnem 15 perc. Zsömi Kacsát is elkíséri aki továbbra is gépként tolja a kiliket. Alig 55 perc és újra rajtam a sor. Bónuszként a fejlámpát is fel kell venni. Zsömi továbbra is jön velem és megjegyzi, hogy még mindig ruganyos a mozgásom. Én közlöm vele, hogy szerintem most nem leszek olyan beszédes, mint az előbb. Azért jól elvoltunk sokat segített, hogy ott volt mellettem. A végére már nem nagyon tudtam tempót menni és folyamatosan lassultam. De egy 5:30-as átlag így is összejött és talán 90 km környékén már normális, hogy nem annyira jó. Ekkor már éreztem, hogy az uccsó szakaszt nem fogom tudni annyira tolni, mint szeretném. Mindegy csak érjünk be.

minden fasza, minden jó

Kacsa utolsó szakaszára Ati beállt mellé. 13 km Siófokig. Ez a rész már tavalyelőtt sem esett jól neki. Most sem volt másként. Elivel a váltóponton dekkolva nézegettük az eredményeket és meglepődve láttuk, hogy Kacsa 4 percet hozott az előttünk lévőn 5 km alatt. Nocsak, meglehet az első hely is? Bár még mindig 10 perc a hátrányunk. Kint brutális szél van én meg a kocsiban szépen összekészülök és felveszem a másik cipőmet. Ahogy viccesen megjegyeztem a gyorsabbat. Várjuk Kacsékat és közben figyeljük mikor mennek el az ellenfeleink. De nem jönnek és egyszer csak két fejlámpa fénye bukkan fel a sötétben. Ati és Kacsa az! Előztünk! A váltásnál közlöm Kacsával, de nem nagyon fogja fel. Eléggé elfáradt, de innen neki már nem kell futnia. Én meg nagy lendülettel megindulok az utolsó 11 km-re. Próbálok erősebb tempót menni ez úgy ahogy sikerül is 5:10-15 formájában. 3 km után viszont lassulok, még ha érzésre jól is megy. Ez már csak 5:30-5:40. Várom a srácokat, hogy kocsival megelőzzenek és informáljanak, hogy mennyire van mögöttem a másik csapat. Nem jönnek. Egy futó megelőz sajnos a rajtszámát nem látom így nem tudom vele küzdünk-e az első helyért. Meg sem próbálom átvenni a tempóját, mert nem is menne. Közben elkezd esni az eső. Csak nem úsztuk meg. Nem voltunk elég gyorsak. Megérkezik Áron aki éppen Kacsával telefonál és közlik velem, hogy 1 perccel vannak mögöttem. Nagyon jó, de engem az érdekelne inkább, hogy milyen tempót fut! Erre nem kapok választ. Utólag megtudom, hogy Kacsa mondta, hogy van 4 perc jóváírása a másik csapatnak. Hozzám nem jutott el az info. Gyorsítok a tempón elérem az 5:25-öt is. Jön az utolsó checkpoint én meg folyamatosan hátra felé nézegetek. Mindjárt itt van a Club Aliga bejárata. Onnan lejtő jön és bent is vagyunk. A sorompónál gurul el végképp az összes gyógyszerem. 500 méter van hátra, lejt és esik is. A kedvenc körülményeim. Atit látom melegíteni az út szélén, hogy beálljon mellém a végére. Mondom neki, hogy szedje össze magát, mert ez már 4:25-ös tempó és még gyorsulok. Becsületére legyen mondva, hogy jött is amíg bírta, de 4 perc alatt már elfogyott. 100 méter sincs hátra és megcsináljuk. Egy kanyar és az már a célegyenes. Vége! Beértünk! gyorsan lecsippantok és Atival megvárjuk a többieket, hogy együtt futhassunk át a célvonalon. Az érmeket osztogató lány megkérdezi hány fős csapat voltunk. Páros vagyunk! Húú Ti vagytok az első páros aki célba ért! Ezt de jó volt hallani!

Megcsináltuk!!!

legalább 2 óráig elsők voltunk, aztán jöttek a később rajtolók

 erre inni kell!

Leülünk a sátorban és bedobunk egy forró teát. Kint már ítéletidő tombol. Szegény csajoknak még tekerniük kell 1-1,5 órát. Nem irigylem őket. De hősiesen lenyomják a távot és beérnek. Mi meg nem igazán hisszük el, hogy mit is csináltunk. Böngésszük az eredményeket és sajnálattal látjuk, hogy legalább 3 csapat sokkal gyorsabb nálunk. Nem lesz belőle dobogó. Basszus életünk versenye volt és azon bosszankodunk, hogy nem végzünk az első háromban? Komolyan nem vagyunk normálisak. De ugye ezt már a csapatnevünk is jól jellemzi.

A 19:44:03-as idővel 5-ikek lettünk a 47 páros között. Az összes csapatot nézve 192-ik helyezés a 960-ból. Bődületes. Főleg az, hogy egyáltalán nem lassultunk. Az összesített átlagtempónk 5:23 és 5:30 között ingadozott egész nap. A 20:36-ért mentünk és nagyon jó lenne 20 órán belül megcsinálni. Ez volt a tervünk. Ehhez képest bőven túlteljesítettünk. Igazi csapatmunka volt. Ugyan ketten futottunk, de ehhez 4 ember tökéletes együttműködése kellett. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik. Ati és Eli: szavakkal nem igazán lehet kifejezni mit köszönhetünk Nektek. Köszönjük, hogy ránk áldoztátok az egész hétvégét és lestétek minden kívánságunkat. Mindenkinek ilyen barátokat/segítőket kívánok! Itthon nézegettem a részeredményeket köztünk és mögöttünk végzett Készenlétiek között. Napközben a Varga pincészetnél 37 perc és még este Széplaknál is 10 perc hátrányunk volt. Innen jöttünk fel odáig, hogy az utolsó 3 szakaszon ki-ki meccset vívhassunk. Az utolsó előtti pontnál mi vezettünk fél perccel, de az utolsónál viszont 1,5 perc hátrányunk volt. Innen sikerült behúzni. Elképesztő.

csak felálltunk arra a nyamvadt dobogóra...

Egy hét telt el, de még mindig nem tudom, hogyan csináltuk. A legsimább UB-m volt. Minden szempontból. 2 vízhólyag és minimális izomláz másnapra. Ennyi. Sehol nem fájt, nem volt utána robotmozgás. Ebben a formában és tempóban simán mentem volna még 30-40 km-t. Előzetesen jó, nagyon jó érzéseim voltak az UB-val kapcsolatban, dehogy ennyire jó legyen azt nem hittem volna. A legnagyobb gondjaink: egy mondjuk úgy elrontott váltás, egy lemerült gps és hogy kiborult a só. Ennyi. Zéró nagy halál vagy szenvedés. Egy rohadt nagy örömfutás volt az egész. És ezzel csak egy nagy bajom van. Kurva nehéz lesz akár csak megismételni is. De törekedni fogok rá és egy nagyobbat el tudok képzelni...