Dunaújvárosi Duatlon

Az Optivita másnapján is van élet, de még milyen!

Reggel nehezemre esett felkelni. A járás sem ment könnyen, de ha már egyszer a szavamat adtam, hogy megyek és Gyulával futónagykövetünkkel is meg volt beszélve nem volt választásom. Akartam én ezt meg nem is csak ott volt ugye az Optivita ami elég húzós lett és nem tudtam mennyi maradt bennem. Amúgy a szervező hölgynek óriási szerepe volt abban, hogy végül mentem. A post-omra gyorsan reagált még magánban is megkeresett és jót beszélgettünk. Ezúton is köszönöm neki, bár jó eséllyel nem fogja olvasni ezeket a sorokat. Délben van csak rajt, Gyulához 8h-ra megyek így kapkodni nem kell. A két bringát valahogy betuszkoltuk a kocsiba és irány Dunaújváros. Hamar le is értünk épp a gyerek futam zajlott. Az látszott, hogy ma sem lesz az a hű de jó idő. Elég sokáig ment is a dilemma, hogy milyen ruhában induljunk. Én végül a hosszú futógatya, rá a bringás nadrág, felülre meg a vékony aláöltöző, futópóló és bringás mez kombinációra szavaztam. A nevezés gyorsan ment (csak a helyszínen lehetett) nem volt semmi fennakadás. Közben összefutottam Dáviddal aki a mai nap nagy esélyese volt. Mivel rengeteg időnk volt még jobb híján a meleg épületben lebzseltünk. Azért a 11h-ás női rajtra kibotorkáltunk és a mi rajtunkig ami 30 percet csúszott kint is maradtunk. Átöltözés a kocsiban, bringa be a depóba és már indulhatunk is. Próbáltam viszonylag előre állni, bár a mezőnyt egy--két embert leszámítva nem ismertem. A futásra a 4:40-es tempót lőttem be, azzal jó eséllyel végig bírom az 5+2,5km-t. A közbenső bringán meg lesz ami lesz. Összességében egy 1:10-es időt akartam. Indul a visszaszámlálás, majd eldörren a startpisztoly. Mindenki meglódul, nekem meg rohadtul nem esik jól a futás. Hú bazzeg nem baj ha 5 perces lesz csak éljem túl ezt a napot valahogy. Nézem az órát és 4:20-as tempót mutat. Már értem miért ennyire kellemetlen. De aztán ez az érzés elmúlik és elönt az erő. Kezd egészen jól esni. Folyamatosan előzök, főleg a szembe szeles szakaszon. A második körben kezdek közeledni az előttem futó Gyulához. Ez újabb löketet ad és az utolsó km-t megnyomom. Te jó ég ez már 4 perces tempó! Irány a depó. Na itt aztán rendesen eltökölök a cipőcserével. Páran vissza is előznek, köztük Gyula is. Jöhet a bringa 4 köre. Elkezdek pörgetni, pulzusom az egekben és iszonyat nehéznek érzem a lábaimat. De menni kell előre és megyek is. Óra csippan, 30-as átlag felett vagyok, ez jó, de több kéne csak nem igazán érzem az erőt. Magányosan tekerek, se előttem, se mögöttem senki a közelben. A második körben viszont utolér egy 4-es boly. Ebbe nekem most be kell csatlakoznom (itt lehet bolyozni). Sikerül is, szélárnyékban csak könnyebb. A fordítóknál azonban mindig leszakadok, sprintelni kell az újabb és újabb felzárkózásokhoz. A negyedik kör elején kezd lassulni a tempó plusz még nem is vezettem a bolyt így az élre állok és megrántom a sort. Azonban az erősebb tempót nem bírom sokáig és visszalassulok, sőt a fordító után végleg leszakadok. Fájdalmas ahogy egyre csak távolodnak. Már csak fél kör, rongyos 2,5 km és vége van a bringának. Onnan meg már csak futni kell egy keveset. Közeledik az a bizonyos zöld vonal ahol le kell pattanni a kerékpárról. Leugrom nagy merészen, de mindkét vádlim görcs közeli állapotba kerül. Bekocogok a depóba, gyors cipőcsere, bukósisak le és irány a futópálya. Iszonyat nehéznek érzem a lábaimat. Magam előtt látom azt a három sporttárasat akik a bringán megelőztek. Vissza kell őket előzni. Ketten elég messze vannak, de az előttem lévő srác biztosan meglesz. 4:40-es a tempó és megint kezd elmúlni a szar amit felvált a mindent elsöprő erő érzése. Gyorsítok is az első srácot be is darálom hamarosan, de a másik kettő elég messze van. Mindegy nyomom ami a csövön kifér ezt a fostos 1,5 km-t kibírom már. Jön az utolsó fordító onnan már csak kb. 600 méter és közeledek az előttem lévőkhöz. Tudom, hogy meglesznek, meg kell lenniük. Fokozom a tempót már bőven 4 perc alatt járok magam sem értem, hogyan és miként. 150 méter lehet hátra amikor elszáguldok a két delikvens mellett és én hülye nekiállok még sprintelni. Szinte berobbanok a célba! Igen! Megcsináltam! Kapok egy érmet a nyakamba majd frissítek egyet. Így a verseny után már nem árt. Megjön Gyula is gratulálunk egymásnak és kicsit nyújtunk.

duatlon_rajtszam_erem.JPG

Begyűjtjük a jól megérdemelt babgulyásunkat és bevonulunk vele a jó meleg épületbe ahol kellemesen elfogyasztjuk. Egy-két ismerőse csatlakozik hozzánk. Szép lassan összekaparjuk magunkat, bepakolunk a kocsiba és irány haza. Remek verseny volt, örülök, hogy mentem. 2000Ft volt a nevezési díj és ezért volt chip-es időmérés, kedves, ügyes segítők teljes pályazár és korlátlan babgulyás. Abszolút megérte. Elégedett vagyok az eredményemmel, különösen az Optivita után. Saját mérésem szerint az első futás 4:16-os, a bringa 32km/h a második futás pedig 4:19-es átlag lett. A nettó összidőm 1:09:58. Ha direkt akarom akkor sem sikerült volna így. Hivatalosan 11-ik lettem az 50 fős férfi mezőnyben 1:13:10-es idővel. Ebből kiderül, hogy a depózáson van még mit javítani, mert rengeteg az a 3 perc. Ja, pluszban azért ma is sikerült egy rekordot elérni:

duatlon_mara_is_egy_rekord.JPG

duatlon_a_kis_hazudos.JPG

a kis hazudós...