Az UB óta sajnos nem az edzésről szólt a világ. Ott szétment a bal lábam, ki tudja mi a baja, igazából most sem tudom mi van vele. Túlterhelés, ínhüvelygyulladás, fáradásos törés is szóba került. Az UB után 1,5 szünet volt ami alatt teljesen elengedtem magam kaja ügyileg. Fel is kaptam hirtelen 2-3 kilót.  A BUFF-on ami 2 héttel a Balaton kerülés után volt még várt rám egy félmaraton amit köszönhetően a gyenge mezőnynek sikerült megnyernem 1:30 alatti idővel. Sajnos a lábam 17 km körül megint fájni kezdett ami nem jelentett semmi jót. Ezután megint 2 hét pihenő jött amit egy betegség is súlyosbított. Az októbert 150km-el zártam amiből az UB 110 volt...

A novemberi kezdet nem volt kellemes 2x futottam 8km-t, mindkét esetben fájt a térdem úgy kb. 4km-bel. Így mentem neki a barcelonai maratonnak. Fogalmam sem volt mit bírnak a lábaim benne volt a pakliban, hogy közel sem biztos a végigmenetel.

Zsuzsi volt oly kedves és elkísért és ha már akkor egyértelmű volt. hogy ő is fut. Neki Zoli még célidőt is írt, így nem tudta ellustálkodni velem. Én meg amolyan lesz ami lesz alapon indultam el. Azt megbeszéltük, hogy ugyan maratont nem adunk fel, nem mindenáron megyek végig ha úgy alakul. Szombaton korán kiértünk így egész sok időnk volt már ekkor várost nézni valamint átvenni a rajtcsomagot.

Maga az expo csalódás volt, de most a covid mindent átír. Alig pár kiállító volt, hamar végeztünk is.

A szállást is gyorsan megtaláltuk, igaz 3,5km-t sétáltunk az expo-tól. Jó kis bemelegítés. Aztán persze került még pár lépés a cipőkbe. A másnapi rajt 8:30-kor volt így reggel eléggé hűvös idő volt. Mi persze leleményes módon vettünk előző nap kukás zsákot így miután leadtuk a csomagjainkat sem fagytunk meg. Nem volt egy banánérlelő hőség. De az látszott, hogy szép tiszta időnk lesz később. Maga a rajt egészen felemelő volt. A speaker-ek ordítottak a tömeg tapsolt, tombolt és két énekes a Barcelona című dalt énekelte. Hátborzongatóan jó volt.

Elindultunk...Zsuzsinak a 3:25-ös célidőhöz a 4:50 körüli tempó kellett így ezt lőttük be. Igen, én is ezzel kezdtem bár fogalmam sem volt meddig és hogyan bírom egyáltalán. Az elején egyértelműen én loholtam utána. Pörögtek szépen a kilométerek egyszer-kétszer rá is szóltam (bár lehet nem kellett volna), hogy 4:30-ban tolja. Szépen építgettük az előnyt, még egy gyors pisiszünet is belefért. Néhol elég szűk utcákon haladtunk így kicsit idegőrlő volt az állandó beragadás/kerülgetés. Amikor viszont kiszabadultunk akkor ütemszerűen ment a 4:45-4:50. Mivel én már 2016-ban jártam itt így volt pályaismeretem. Tudtam, hogy a fele előtt van benne egy hosszú oda-vissza rész ami emelkedik is. Ezt már akkor sem szerettem és most is nehezemre esett ez főleg a pulzusomon látszott ami a 180-at ostromolta. Ez nem az amivel egy maratont végig tudok tolni. Bíztam benne, hogy a lefelében ez esik kicsit, de nem így nem. De végül nem elsősorban ez hanem a jobb combhajlítóm mondta azt: ennyi és nem több. Zsuzsit saját útjára engedtem én meg bevánszorgok valahogy. Kissé visszább vettem a tempóból és ez hatni látszott  az egészen biztos volt, hogy elfutottam az elejét, mint a disznó. Az viszont, hogy a térdem és a bokám még jó volt örömmel töltött el. Helyette most jött a hajlító. Nem baj megyünk ahogy tudunk. Pár kiliig egész jó tempót sikerült menni. Jön a rettegett másik oda-vissza a Torre Agbar-nál. 26 előtt kanyarodunk rá és 30 után le róla. Itt már kezdek rottyon lenni, de a 30-as frissítőpontig nem akarok belesétálni. Na ez nem megy. Sebaj Zsuzsi lassan jön szembe és az jó lesz. Nemsokára meg is látjuk egymást, egy gyors integetés és már ott sincs. Ha nem is száguldok azért az a bazi nagy uborka csak közeledik. És ahogy egyre közelebb és közelebb van a szurkolók hangereje is egyre jobban nő. A fordítóban egész egyszerűen megvannak örülve az emberek! Felemelő a hangulat ami ugyan halkul, de végig velünk marad. 30 után jön egy jobbos és kiérünk a tengerpartra. Egy csoda az egész. Fotóért kiált, meg is állok elkészíteni.

Nekem ez már városnézős maraton. Persze közben számolgatok milyen idő lehet belőle és egy 4 órás teljesítés bőven benne van. Igyekszem tartani a 7 perces átlagot. Amikor tudok/akarok futni akkor megy a 6 perces a sok séta rontja úgymond le az egészet. Tudom, hogy a partól felmegyünk, hogy újra lejöhessünk.

Arc de Triomf: emlékszem mi volt 5 évvel ezelőtt, Eli bácsi hangjától zengett az egész. Olyannyira, hogy még most előttem van ahogy Kacsával futunk felfele és Eli a kanyarban kiabál úgy, ahogy csak ő tud! A diadalív utáni kanyarban meg a helyiek buzdítanak ordítva elő is kell vennem a telefont, hogy videót készítsek róla!

Placa Catalyunya, elindulunk lefele újfent a tengerpartra. Továbbra is tolom a séta-futás-fényképezés háromszöget. Sokkal jobban vagyok/érzem magam, mint Berlinben. Persze a tempó is más volt akkor, de inkább a lábaimban érzem azt, hogy ez most így jobb. Colombus szobor és a 39-es km tábla. Bő 600 méterrel mérek már többet, de ez sajnos benne van. Itt kanyarodunk fel a cél felé, bár most másfele megyünk, mint 2016-ban. Az akkori uccsó 2 km örökre beégett. Ahogy a 3 sávos úton 2 méteren haladsz és a két oldalon üvöltenek az emberek...na ez az amit át kell élni mert elmesélni nem lehet. Az emelkedő nem esik jól, de megyek előre rendületlenül. A 4 órán belüli idő már szinte tuti. Jön a végjáték, nem tudom honnan, de 1,5km-el a vége előtt megint elszabadul a pokol. A hangulat frenetikus. Tombolnak az emberek, itt nincs azaz isten, hogy ne fussak. Egész egyszerűen nem lehet, a holtak életre kelnek akkora a hangerő. Már felsejlik a két torony egyikének a teteje, megérkeztünk. Ugyan még egy kicsit futni kell, de mit számít ez már ekkor. Még 3 kanyar és ott a célegyenes. Ezt is le kell videóznom. Bénázok a telefonnal, a befutó videókon is az látszok, hogy ezzel babrálok, de kit érdekel? Bent vagyok! 3:58:25!

Komoly bajom nincs, azt ugyan nem mondom, hogy nem fáj semmim, de amitől féltem előtte, a bokám és a térdem, azok rendben vannak. Talán kicsit csak a bokám és ez főleg a nap további részében jön elő. Megkeresem Zsuzsit a megbeszélt helyen. Ott ül a fal tövében és napozik. Egyből az idejéről kérdezem: 43,6  mondom nem az érdekel mennyit mértél hanem az idő! 3:29:25! Szuper új egyéni csúcs! Ja, amúgy ez volt az első hivatalos maratonja...

A további két napban mindent is megnéztünk amit lehetett. Köztük volt a La Boqueria, a Sagrada Familia, a Güell park, a Katedrális, a Santa del Mar bazilika, a Gótikus negyed a tengerpart és még nem tudom mi minden.

Nem spóroltunk a lépésszámmal az egyszer biztos. Mindegyik egy kis mini csoda önmagában.

5 éve ez a város mondhatni elrabolta egy kicsit a szívem ami most kapott egy újabb löketet. Fogok még ide jönni ez egészen biztos...

3:29:03 ennyi lett és nem kevesebb. Ezzel úgymond le is lőttem a poént előre. Nem ezért jöttem-mentem, nem ezt álmodtam meg és ez szó szerint igaz, mert kb. 1,5 héttel a verseny előtt volt egy álmom amiben a 2:58:37-et láttam az órámon. Olyannyira beégett, hogy a lottón is megjátszottam a számokat. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Minden még tavaly októberben kezdődött amikor az Omszki-tónál sikerült futnom egy 1:27-et. Decemberben kisorsoltak Berlinbe és már meg is fogalmazódott bennem a gondolat. 3 órán belül szeretnék futni. Így álltunk neki Zolival a felkészülésnek. Minden ezért a szent célért történt, mindent ennek rendeltem alá. Január közepén a virtuális Zúzmara félmaraton keretein belül jött egy igazából nem várt 1:24:48. Zoli meg is jegyezte, hogy túl korán vagyok jó formában. Én meg abban bíztam, hogy ez csak a kezdet és fokozható ez még őszig. Rengeteg idő volt még hátra. Mentem szépen előre a kijelölt úton, igyekeztem mindent munkát elvégezni amit kiírtak nekem. Az első döccenő április vége felé jött. A Covid oltás, legalábbis gyanúsan amiatt. Májusban persze nekiálltam én balga egy szinte teljes tetőfelújításnak. Ami mit ne mondjak alaposan elhúzódott (igazából teljesen még most sincs kész) és az edzésmunka illetve főleg a pihenésem látta a kárát. Szó mi szó, alaposan túlvállaltam magam. Nem is mentek a tempófutások, persze ebben a sokkal melegebb időjárás is szerepet játszott. Azzal nyugtattak, hogy van még idő és amikor kell akkor minden rendben lesz. Hittem is meg nem is. Egész nyárra két versenyem volt, a 1WTR amiről írtam és az augusztus végi WizzAir félmaraton ami egyfajta tesztfutásnak is elkönyvelhettünk. Pont 4 héttel a nagy nap előtt. Zoli ki is adta, ő az 1:30-as iramfutó így vele kell futnom. Tartottam picit tőle, de magamban azt gondoltam, 18-ig megyek vele aztán otthagyom őket. Ez majdnem így is történt, de erről is olvashattatok korábban. Maga az ott elért eredmény abszolúte bizakodásra adott okot még akkor is ha a tempófutások továbbra sem mentek viszont a résztávok meg igen jól. Aztán 1 héttel a verseny előtt az utolsó hosszabb tempófutásnál megfájdult a jobb combhajlítóm külső része, a biceps femoris. Fasza. Olyannyira, hogy a hétvégi 2 futást ki is hagytam bár egy 10km-es túrára elmentem.
A helyzet javult, de a hitem erősen megingott. Minden reményem a pihenésben, a masszázsban és Andiban maradt (akihez amúgy gyógytornára járunk) aki azt mondta, hogy betape-l és jó lesz. Közben közösen azt is megfejtettük, hogy magához a problémához több ok is vezetett. Fáradtan, kialvatlanul mentem futni, talán aznap kevesebbet is ittam, a tablettákat sem vettem be. Ezt később a masszőr, aki szintén Zoli, is megerősítette. Csak szimplán pont ott ugrott össze az izom. Ennyi. Meg is nyugodtam csöppet. A hétre csak könnyű futásokat kaptam amik közben a lábam jobbnak tűnt. Úgy nézett ki, hogy az időjárás is velem lesz, ami aztán nem pont így lett. Szombat reggel mentünk családostul, Anyu, Krisz és Pisti valamint Attika kint csatlakozott hozzánk. Neki tavalyról áthozott nevezése volt. Sokat nem készült rá bizonyos okok miatt, de szeretett volna végigmenni ami végül sikerült is neki. Szóval szombat reggel ki, érkezés után irány az expo, kapjuk fel a rajtszámot. Hűvős, felhős idő volt, ahogy vártunk kint az utcán még csepegett is az eső. Szuper! Holnap legyen ilyen és megvagyunk! Magán az expon kb. 1 órát töltöttünk, pár dolgot megnéztünk/vettünk, olyan nagy durranás nem volt. Irány a szállás, pakoljunk le és menjünk vásárolni másnapra mert semmi nem lesz nyitva valamint nekem még futnom is kéne 6km-t kipróbálni a tape-t

Meg is beszéltük, hogy a Lidl-ben találkozunk. Ők tömegközlekednek, én meg odafutok. Odaérvén sehol senki, se bent, se kint. Jól kezdődik. Ekkor még nem volt gyanús semmi. Ez az érzés később jött amikor csak nem akartak megérkezni. Ezek tuti másik Lidl-be mentek! Persze telefon nem volt nálam csak egy maszk. 20 perc várakozás után puffogva visszasétáltam a szállásra, de mivel ajtónyitó kártya sem volt nálam így leültem a folyóson és vártam. Nemsokára meg is jöttek. Mindenki túl volt egy kis izguláson és már inkább poénnak fogtuk fel. Ez biztos örök emlék marad. Én meg úgy voltam vele, ezután csak jó jöhet. A közelben még vacsoráztunk egy jót, igyekeztem nem telezabálni magam majd végre közösen is behaladtunk egy Lidl-be. Na ezt nem kellett volna. Akció Nutella, XXL csomagolású kesudió, mogyoró meg minden finomság. Ott is hagytunk egy szabad szemmel jól látható összeget. A szálláson még összeraktam a másnapi cuccot. Nadrág, póló, zokni, gélek, tabletták, pulzus- és rajtszámöv Minden a szokásos rendben.

A verseny napja: reggel könnyű ébredés, gyors zuhany majd egy flapjack elfogyasztása 2 órával a rajt előtt. Pont, mint a WizzAir előtt, amúgy a felszerelés is ugyanaz volt. Egyszer már bejött.

Ugyan a külvárosban laktunk, de elég hamar elértünk a brandenburgi kapuhoz ahol rajt/cél van. Rengeteg sok ember megy ugyanarra, egy céllal. Beérni! Az égre nézve látszott, sehol egy felhő. Ebből baj lesz. És ha a reggeli indulásnál hideg is volt, itt már a napon meleg. Na bakker. De végülis ezért dolgoztam egész évben, mit lehet tenni. Miután elköszöntünk anyuéktól, Attikával behaladtunk a rajt területre.

Még lett volna egy kis dolgom a toi-toi-nál, de akkora volt a sor, hogy én nem vártam ki és mivel Attikának nagyobb volt így kis idő után elköszöntem tőle. Menjünk a rajtzónába. Az E zóna volt az enyém ami 9:35-kor rajtolt. Ahogy haladtam előre egyre fogyott a tömeg, persze azért még így sokan voltak. Szerettem volna a 3 órás iramfutóval menni, de esélytelen volt a közelébe kerülni. 50000 ember indul itt, 8 zónából, ha átlagolok akkor is kb.6000fő/zóna, nem kevés az biztos. Még egy gyors budi látogatás is beiktattam biztos ami biztos alapon és jöhetett a feszült várakozás. Szeretem ezt a részét, ahogy sűrűsödik a tömeg (bár ez jelen helyzetben ellenem van), emelkedik a hangulat és a hangerő. Rajt! Megmozdul az irdatlan embertömeg, először szépen lassan majd átlépvén a chipszőnyeget kiszélesedik az út és nekilódulok. Igyekszem gyorsan felvenni a 4:10-es utazótempót. Teljesen a bal szélén futok, itt tudok folyamatosan előzni. Tartottam attól, hogy nehéz lesz előretörni, de szerencsére nem így lett. Első kili pontosan 4:10 lett, na még 41 ilyen és megvagyunk. Jönnek is szépen sorban, néha kicsit lassabb, néha gyorsabb, de átlagban jók vagyunk. 5km-nél kikötődik a cipőfűzöm. Nemár, mondom magamban, de meg kell állnom. Ez a kis közjáték sem zökkent ki, koncentráltnak érzem magam. Szükség is van rá, mert 6 kili környéken beszorulok. Szűkebb utcák vannak és nem nagyon tudok haladni. Picit felszívom magam és jön pár gyorsabb kili. Inkább 4:07, mint a tervezett 4:10. Szépen lassan építgetem az előnyt a 3 órához képest. Közben figyelek a frissítésre is. Mindenhol iszom és öntöm magamra a vizet. Kell a hűtés mert nagyon meleg van. 9km-nél lett volna találkozó Kriszékkel, de sehol nem látom őket. Sebaj, nyomjuk tovább. 15-nél beveszem a tabikat (só, anti-fatigue, bcaa és a racecaps). Ezután szinte azonnal felbukkannak anyuék az út szélen szurkolva. Szuper, ők is megvannak.

18km után fura érzések törnek rám. Mintha kezdenék fáradni és az eddigi könnyed mozgásom szétesni látszana. A 21-ik kili ki is csúszik a még jó kategóriából. Féltávnál 1:29:30-al megyek át. Ezt összerakva azzal ahogy érzem magam elönt a tudat és a felismerés, ez ma nem lesz meg. Főként, hogy a combjaim beálltak, eléggé fáj a térdem is. Lassulok is rendesen. 23 km után engedek el végleg mindent. Innen már csak egy cél van. Ne csapjam szét magam teljesen, mert hát ugye 5 nap múlva UB páros...

28km-ig még 5:10 körül elvergődök, de onnan már bele-bele sétálok. Már a vádlim alsó része is feszül. A pontokon és ahol még úgy érzem sétálok. Ha éppen tudok futni akkor azért egész jó a tempó, de a combom is jelzi, helló itt vagyok. Közben számolgatok milyen eredmény lehet még ebből, de igazából nincs értelme. A hangulat az továbbra is óriási. Név szerint szurkolnak az emberek, zenekarok játszanak az út szélen. Egy hatalmas buli az egész. 33-nál újfent tali anyuékkal. Persze simán megállok pár másodpercre beszélgetni mielőtt tovább mennék.

Már csak 9km és vége van. Itt már sokan vannak ugyanabban a helyzetben mint én. Látszik a fáradtság az arcukon ahogy az eltökéltség is ahogy haladnak a cél felé. A lábaim ha tudnának akkor tuti sírnának. A lábfejemet úgy néz ki megnyomta a cipő, próbálok is lazítani rajta, a talpam is fáj. Eléggé minimál ez a versenycipő. Lehet többet kellett volna szoknom vagy nekem félmaratonig jó csak. Fogyogatnak a hátralévő kilométerek viszonylag egyenletes 6 perc körüli tempóval. A 40-nél lévő pontnál látok cola-t, át is sorolok arra az oldalra. Meleg ugyan, de jól esik. Na és innen már csak kettő kili! Ránézvén az órámra még elérhetőnek látszik a 3:30 alatti. De ehhez futni kell! Ha nem is legharmonikúsabb mozgásommal, de futok. Anyuékat megpillantom az út szélén úgy 700 méterrel a vége előtt. Ez ad még egy kis erőt, bár komoly hajrát nem produkálok. Át a brandenburgi kapu alatt, ez már a célegyenes.

Beérek! 3:29:03. Legalább 3:30 alatt van. Nem is tudom mit érzek. Csalódott vagyok? Szomorú? Dühös? Megkönnyebbült? Elégedett biztos nem. Komoly bajom nincs, a lábaim vannak romokban. Sétálok kifele. Megkapom az érmem, kapok egy nejlon takarót és egy befutócsomagot. Az előre megrendelt poncho-ért már kicsit többet kell menni és naná, hogy a kijárattal ellenkező irányban van. Sebaj, ezután az éremgravírozónál volt jelenésem. Mert ugye azt is rendeltem. Kb. 1 perc alatt meg is van. Menjünk ki Pistiékhez. Leveszem a cipőmet, na ekkor van a megkönnyebbülés. Kitotyogok, leülök, lerogyok a járdaszélére. A recovery mellé kapok egy cola-t meg pár fánkot.

Túl vagyunk rajta. Futottam egy maratont, nagyjából ez minden ami pozitívként elmondható róla. Mostantól nincs más hátra, mint megvárni Attikát. Szerencsére járóképes vagyok, arrébb tesszük a székhelyünket. Közben Zsuzsival és Kacsával üzengetek, a lelkemnek mindenképpen jó tesznek mindketten. Attikát a tracker-en figyeljük mikor érkezik. A számokból kb. ugyanaz van vele is, mint velem volt. A feléig futott aztán séta-futás-séta. De megérkezik és ő is beér a célba! Mára meg is lennénk. Kis szusszanás után irány a szállás. Nem ártana zuhanyozni majd utána enni valamit. Egy jó nagy és finom hamburgerre vágyom. Ehhez lehet nem feltétlen volt jó választás a közeli olasz étterem. Egyébként jó volt a hambi.

Vacsi után még bementünk a városba megnézni az esti Sony Centert. Hétfőre az állatkert volt a fő cél. Kell a séta jeligére. Bazi nagy amúgy a berlini állatkert. Kb. 5 órát voltunk bent és nem is biztos, hogy mindent láttunk. Ja, hűvös volt és néha csöpögött az eső...no comment...

Ezek után Ritter sport, kis német csokimenyország. Be is vásároltunk alaposan. Mivel miután kijöttünk már elég hideg volt így vissza mentünk a szállásra. Kedd a hazaút napja. Sok mindent nem is tudtunk megnézni, mert szar idő volt. Hideg és eső, mit nem adtam volna ezért két napja...
A Panorampunkt-ra felmentünk ugyan, de utána igazából már nem történt semmi.

Így pár nappal utána jobb a helyzet. Elfogadtam, hogy ez most nem sikerült. Tudom, hogy képes vagyok a 3 órán belüli maratonra. Nem azt mondom, hogy ha mondjuk a hétfői időjárás van akkor megvan, de ezt nem lehet tudni. Az biztos, hogy a munka benne van és majd kijön valamikor. Valamint ha azt nézem, hogy egy héttel a verseny előtt az sem volt biztos, hogy futni tudok vagy végigérek egyáltalán akkor nem is olyan rossz. Meg ne szomorkodjunk már egy 3:29-es maraton után. Most arccal a Zsuzsival futandó UB páros felé, ott legalább nem kell gyorsan futni csak sokat.

Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

A január hipp-hopp elrohant és már meg is érkeztünk a februári állomáshoz. Az első terv nem ez volt hanem Hollandia, Zaltbommel városa amikor végül ráakadtam erre a Bad Füssing-i maratonra és egyből megtetszett. Utazás szempontjából is jobb volt és a dátum eleve nyerővé tette. 2020.02.02. Visszafele is ugyanaz, zseniális. Az, hogy a nevezési díj nem volt tízezer sem az extra bónusz. Úgy alakult, hogy ezúttal Attika lett az útitársam, valamint egyszemélyben a frissítő, szurkoló és közvetítő, ha már szegény egyelőre nem futhat. Szombat hajnalban indultam el ki hozzájuk Ausztriába ahonnan kis pihenő után mentünk is tovább Bad Füssing-be. Ez egy helyes kis bajor falu az osztrák határ mellett. Olyan kis igazi üdülő település. Nagy nyüzsi nem volt a verseny ellenére sem. Mondjuk ez nem csoda ismervén a létszámot. A maratonon mindössze 300-an indultunk, a többi távon még kb. 1800-an. A szállásunk kis egyszerű apartman volt. 2 külön ágy, egy előszobai konyha és egy zuhanyzós fürdőszoba. Semmi extra, pont megfelel. Még gyorsan elugrottunk felvenni a rajtszámot, ez a rész gyorsan flottul lezajlott, nem úgy , mint az esemény pólójának megvásárlása. Mondjuk ki, sokat tököltem mire le tudtam dönteni kell-e. Végül megvettem. A bevásárlás után belaktuk a szobát majd elmentünk vacsorázni. Azaz mentünk volna, mert a helyen amit kinéztünk nem volt szabad asztal. Sebaj, akkor elvisszük és megesszük a szálláson. Én egy jó kis hawaii pizzát ettem. Kaja után összepakoltam a másnapi cuccokat. Cipő, ruha és a frissítés.  

 már megint egy 'B' betűs város, mi baj lehet...

A pályarajzot is ekkor kezdtük el tanulmányozni 2 különböző kör lesz, mindkettőt kétszer kell lefutni. Attika vár a rajt/célban én meg kb. 55 percenként érkezem. Ezzel az is eldőlt, hogy a sótabit és a gel-eket magammal viszem különben nem tudnám időben megenni őket. Sebaj, a Compressport-os öv ismét jó szolgálatot fog tenni. Este még néztünk egy kis tv-t, nasiztunk majd nyugovóra tértünk. Felkelni ráértünk mert csak 10h-kor volt rajt és nagyjából 1km-re kellett menni. A versenyközpont a hotel és termálfürdő aulájában volt ahol szokás szerint kilométeres sor kígyózott a budira várva. Kész szerencse, hogy kétszer is végig kellett állni. No comment...

hol máshol is fényképezkedhetnénk...

Nagyjából 5 perccel a rajt előtt mentem ki az utcára, addig bent melegedtem bár igazán hideg nem volt kint. Ennek köszönhetően nem tudtam a mezőny elejére állni na nem mintha a mostani tempóm erre predesztinálna. Az időtervem is a 3:40-45 volt és bíztam benne, hogy nem olyan lesz, mint Gútán ahol a végén már csak vonszoltam magam. Maga a rajt fantasztikus volt. Puskaklövésekre indultunk! Iszonyat hangulatos volt! És ezzel meg is kezdődött a Maratoni év második felvonása. Az elején ment rendesen a helyezkedés ami a néhol eléggé szűk helyeken nem is volt olyan könnyű. Nem baj kitisztul ez majd, pláne ha a félmaratonisták kiszállnak a buliból. A kezdés ugyanúgy volt, mint az előzőn. Kicsivel 5:10 alatt bár a második kili beesett 5 alá, de próbáltam visszafogni magam. 4,5-nél volt az első frissítés ahol csak vizet ittam. Sótabi majd jöhet 30, a gel meg 40-45 percenként. Közben kiderült számomra, hogy ez a kör 11,1km-es (míg a másik ugye 10km) így egy kicsit később érek Attikához vissza mint ahogy azt megbeszéltük. A tempóm továbbra 5-5:10, a pulzusom meg egyenesen frenetikus még az 1-es zónában van. Remek csak így tovább bár nagyjából így kezdtem Gútán is (utólag megnéztem a részidőket és szinte pontosan így). Forgolódunk itt jobbra-balra és már az első kör végén járok. Attika lelkesen fotóz én meg igyekszem jó alanyként viselkedni. Első kör vége 47 perc. Jól hangzik és jól is vagyok. Gyors frissítés után irány a következő. Minimálisan gyorsulok már inkább 5 percesnél járok, sőt 15 után, ahol megeszem a második gelt-t, jön két 4:50-es km. Vissza kell venni mondogatom magamnak. Ez nagyjából 2 kiliig tart ki, azután megint 5 alatt futok. A második kör így telik el, sőt ezzel már megkezdem a harmadikat is. Kiabálom is Atttikának, hogy 1:47 a fele és hogy kelleni fog az ötödik gel is ami a kocsiban van! Hmm, ez 50 perces 10km-t jelent. Azta! Persze nem én lennék ha nem kezdenék el számolgatni, hogy mi is lehet ebből. Ugyan sok van még hátra és Gútán is 25 km-nél jött a lassulás, de azért még megy a matek. A matek megy az égi áldás meg jön. Elkezd esni az eső. Ígérték és be is következett. 

Most mondhatnám, hogy b...a meg és miegymás, de az az igazság, hogy én szeretek esőben futni. Különben is, akkor kell futni amikor jól esik. A mezőny jelentősen megritkult így, hogy túl vagyunk már a félmarcsin. Van, hogy se előttem, se mögöttem nincs senki 100 méteres távolságon belül. Jó is ez a kis magány. Lehet küzdeni egyedül az elemekkel. Esik az eső, fúj a szél, ideális futóidő. Legalábbis nekem. A frissítőponton jöhet a sótabi, gel, víz kombó. 25-nél járok és egyelőre semmi bajom. Jól is érzem magam, bízom benne, hogy ez ki is tart a végéig.

Haladok tovább. Mindenem csurom vizes már, de most ez van és egyébként élvezem! Megy a tempó, nincsen semmi gond. Közben persze számolgatok tovább, hogy mi is lehet ebből. 3:35 reális ha nem üt be semmi, de ha mégis akkor is jobb lesz, mint Gúta. De valahol belül érzem, hogy ezúttal nem lesz akkora visszaesés. Viszont azt is érzem, hogy nem fog több gel lemenni. Tele van a bélésem és inkább nem erőltetem magamba a cuccot. A harmadik kör végén azért elveszem Attikától a gel-t amit a kocsiból hozott, de tudom nem fogom megenni. Reménykedem benne, hogy nem fog visszaütni. 1 kör, azaz 10 km van hátra. Ezt már féllábbal is illene. Az eső kicsit csillapodott, de igazából már mindegy, mert ott is vizes vagyok ahol...

Gyors frissítés, azaz egy pohár víz után már szaladok is tovább. Ez egy újabb 5 perc alatti kiliben csúcsosodik ki. Már azt számolgatom amiről Attikával az elején beszéltünk. Milyen menő lenne egy 3:33:33. Hamar kiderül ehhez 5:08-as tempót kell futni a hátralévő 9 km-en. Ez tarthatónak tűnik ahogy az is, hogy ez brutál jó idő lesz. Beleélni ugyan még nem akarom magam, de mint írtam már valahol belül éreztem, hogy meglesz. A következő 7-8 km-en ment is ez 5:08 körüli tempó, na jó, egy 4:58 azért beesett. Ennek köszönhetően 40-nél már túl jól álltam a 3:33:33-hoz. Na most akkor mi legyen? Lassítsak? Na azt ugyan nem! Inkább nyomjuk neki ami! Az uccsó 1,5 kilire így is teszek. Szépen pörgetem fel a fordulatszámot. Már látszik a célkapu, egy km sincs hátra és már 4:40-ben megyek. Jön az utolsó kanyar és a befutó 200 métere. Egy merő boldogság van bennem amikor átfutok a célkapun. Megvan a második is! 3:32:51! Te atyaég!

Hát ez iszonyat jó volt! A bal combom kicsit kivan, de ezt leszámítva semmi gond. A beérkezés után egyből kapok egy melegítő fóliát valamint az érmet a nyakamba. A sátor tele van mindenféle finomsággal és még alkoholmentes sört is osztogatnak. Bakker én meg pont nem tudok enni egy falatot sem. Két sört azért elveszek majd Attikával megfelezzük. Fáradt vagyok, de boldogság van. Nem igazán hittem, hogy ilyen időt tudok menni. Bemegyünk az előtérbe, mert kint azért így vizesen elég hideg van. Csinálok valami nyújtásnak nehezen csúfolható dolgot majd ledöglünk a kávézóba és iszunk egy forró teát. Mindkettőnkre ráfár. Én még elhúzok átöltözni, hogy egy kicsit kevesebb nedves ruha legyen rajtam. 

 boldog...

Irány vissza a szállásra. Én bevágom magam a zuhany alá. El sem lehet mondani mennyire jól esik. Nem nagyon akaródzott kimászni onnan. De meg kellett tenni mert már eléggé éhes voltam. Menjünk kajálni. Ismét a tegnapi helyet vettük célba csak ezúttal le is tudtunk ülni. Én ismét egy pizza-t ettem, nos mit mondjak, elég gyorsan elfogyott. A további délutáni és esti programot jelentősen befolyásolta, hogy pocsék idő volt. Így maradt a szálláson gubbasztás és beszélgetés, tévézés. Másnapra, hétfőre sem sokkal jobb így a kényelmes ébredés után el is indultunk hazafele. Az úton végig szakadt az eső, de rendben hazaértünk. Köszönet Attikának a társaságért, hogy elkísért meg minden. Pár szó magáról a rendezésről. Tökéletes volt az egész! Kedves emberek, tökéletes útvonalbiztosítás, habzsi-dözsi a pontokon, minden ami kell. Ha nagyon akarok valami hibát keresni az az, hogy a pontok nem a kör távolság alapú közepén találhatóak. Ennyi, minden más rendben volt. És akkor jöjjenek egy kicsit a számok. Kategória 12-ik, abszolút 80-ik hely. Volt jobb lesz jobb. Jelen állapotomban ez a 3:32:51 egy rohadt jó idő! Úgy meg pláne, hogy sikerült negatív split-el megfutni és nem haltam bele. Mivel még közel sem végzem teljes értékű edzésmunkát és pár plusz kiló is akad rajtam ez az idő azért nagyon is reményt keltő. Nem is feltétlen a további maratonokra hanem azért akad még nagy célom-feladatom ebben az évben. De minderről majd a megfelelő időben. Addig is várom a következő állomást, Barcelona-t!

Elérkezett a nagy nap. A 2020-ra vállalt 12 maratonomból (minden hónapban egy, különböző országokban) az első. Gúta Vízkereszt maraton Szlovákiában. Még nem jártam itt pedig jókat hallottam róla. Most eljött az idő. Eleinte úgy tűnt, hogy egész népes társaság fog összejönni, de közbejöttek dolgok így végül Krisztivel ( a tesómmal) és Kacsával (aki ezúttal igazán örült annak, hogy nem kell futnia) keltünk útra. Nincs messze kb. 1,5 óra az út. Az autópályán nem számoltam a karácsonyi szünet után nyugat felé haladó munkásokkal. Kicsit stresszesebb volt az út. Na mindegy. A versenyközpontot és a rajtot gyorsan megtaláltuk még parkolóhelyünk is akadt. Nosza irány be felvenni a rajtszámot. Kint még összefutottam Ágival és Árpival akik szintén maratont futottak. Árpi kényelmes 5 perces tempót tervezett, hát ez nekem most messze nem vállalható inkább a túlélés a cél.

Bent meg Maráz Zsuzsi és Szőnyi Feri kokettál éppen. Micsoda illusztris társaságban futhatok majd. Maga a rajtcsomag nem volt túlcsicsázva. A kukásmellényre hajazó rajtszám (kész szerencse, hogy péntek este előkapartam a rajtszámövet, ja nem is), a bokachip, egy toll és az ebédjegy volt megtalálható benne. Ennyi. Semmi felesleges magazin vagy papírszemét. Öltözékben végül a hosszúnadrág (közel sem volt rövidgatyás idő) vastag aláöltözet és póló mellett döntöttem. Sapkát-kesztyűt azért elraktam ha már a csősálat otthon felejtettem. Felvettem még a freebelt-et amibe elraktam a telefont valamint a frissítésül szolgáló 3 gel-t, sótabikat és a soft kulacsot iso-val megtöltve. Rajt előtt még jöhetett a szokásos kisdolog, aztán rám jött a nagy is. Na, papír az nem volt. :( No mindegy. A többiek még lőttek rólam pár fotót és már mehettünk is a rajtkapuhoz.

mosolygós fiú

az ünnepi túlsúly vagy a 6 hónapos terhesség (csak nem tudjuk ki az apa)

Zolival előzetesen az 5:30-5:40-es tempót lőttük be. Ez tűnt olyannak amivel jó eséllyel nem nyírom ki magam és talán a bokám is megússza. Az biztos volt, hogy fizikailag kibírom, egyedül a lábam volt kérdéses. Mert azért valljuk közel sincs 100%-os állapotban. A múlt héten futottam vele 96 km-t amit már megérzett így végül ezen a héten csak egyszer 1-én futottam egy órát. Végülis a maratonokra így is fel lehet készülni. A rajtban nagyjából középre álltam. Jelenlegi állapotomban itt a helyem és sokan sem vagyunk, hogy ez bármiben is hátráltatna meg ugye amúgy sem sietünk. Most nem az egyéni csúcs a cél.

ágyúdörrenésre rajtoltunk

Rajt után próbálom megtalálni a tempót. Az elején a városban kacskaringózunk bár az útvonalat nem nagyon néztem meg. Jön is az első kili. Óra csippan: 5:09. Hűha ez lehet gyors lesz. Visszaérünk a rajtnál lévő körforgalomhoz. Krisz és Kacsa szurkol-fotóz. Közlöm is velük, hogy még jó. :-D Nosza gyerünk tovább. Újfent jobbra-balra forgolódunk mát nem is tudom merre járunk. Megint feltűnnek a többiek. Én továbbra is ebbe a kicsivel 5:10 alatti tempóban futok. A frissítést úgy osztottam el, hogy kb. 6 km-ként iszom a soft kulacsból, sótabi 45 percenként a gel-ek meg óránként.

1 kilinél még jól voltam

A kis utcákból ráfordulunk a városból kivezető útra. Teljes útzár nincs, kicsit furcsállom, de annyira nem gáz. 6,5 km környékén Kacsát látom oldalról rohanni. Közli is kedvesen, hogy futhatnék is, mert nem érünk rá egész nap. Köszi. :) Haladjunk inkább. Kis emelkedő jön egy híd formájában majd azt követő lejtőn már 5 percen belüli tempónál járok. Vissza is veszek még ráérünk a 4 percesekkel, majd a végén ha marad erő. A főútról jobbra fordulunk a gátra. Az út minősége nem a legjobb, de ez van. Az égen mintha a nap sziluettjét venném ki. Az időjárásra amúgy sem lehet panasz. Nincs szél, se nagyon hideg olyan pont kellemes. Az első frissítőponton nem iszom majd ugye 12 környékén amikor az első gel is esedékes lesz. A gátról letérünk a mellette futó útra. Ez sincs sokkal jobb állapotban. Sok a kátyú és ami talán rosszabb az egész dől az egyik oldalra. Közben a mezőnyben folyamatosan előzök. A tempóban továbbra is tartom az 5:05 környékén. Jól esik, jó a pulzus szóval miért ne. Már kezdem számolgatni milyen célidő lehet belőle. Sok van még hátra, de ebből 3:40 alatti idő is kisülhet. A km jelző táblák 5 kilinként vannak, az már látszik, hogy közel 500 méterrel mérek többet. Ez bezavarhat. 14-nél 1:11-el állok. Basszus ha nem fáradok el akkor akár a 3:35 is meglehet. De inkább ne is foglalkozzunk ezzel csak menjünk tovább. Fogynak szépen a kilométerek. A kis útról ráfordulunk a vágfüzesi útra. Néha-néha tényleg vissza kell magam fogni hogy ne csússzak be 5 perc alá. A faluban található ponton iszom egy pohár vizet, igyekszem spórolni a kulacsban lévő iso-val. Kiérvén a faluból jobbra követjük a főutat. Kisüt a nap és nekem hirtelen melegem lesz. Azt érzem, hogy most már sok a vastag aláöltözet. Érzek egy kis oldalszelet is ebből levonom a következtetést, hogy eddig hátszél volt és visszafele meglesz a böjtje. 21 km-nél 1:47-en belüli idővel vagyok. Ez jó, nagyon jó. Nemsokára jön szembe az első helyezett. Na az szép, 5 km hátrányom van hozzá képest. Igaz nem versenyezni jöttem. Később érkezik szembe Maráz Zsuzsi, Ági majd Árpi is. Árpi mondja is, hogy egész jól megy a túléléshez képest. Na igen, de most nagyon melegem van és mintha el is fáradtam volna. Várom már nagyon a fordítót ahol frissítőpont is található. A pont előtt vagy 1 percig azzal szenvedek, hogy visszarakjam a kulacsot az övbe. Rohadtul zavar ebben a zsebemben található sapka és kesztyű. Valahogy azért beletunkolom. A ponton megeszem a második gel-t és iszom rá egy pohár szódát. Viszont az is látszik, hogy a sótabi kevés lesz, elrakhattam volna pár darabbal többet, dehát igazából meg sem néztem mennyit viszek magammal. Amatőr... Innen már csak vissza kell futni. Vár rám 19 km szembeszélben. A tempó visszesik 5:15-20-ra. Ez még nem baj, betudom a szélnek. Azért már nehezebben mozognak a lábaim. Megint a vágfüzesi pont jön. Itt meglep Krisz és Kacsa. Mondjuk eltart pár másodpercig mire észreveszem őket. Itt megint kicsit büfézem, de menni kell tovább. Kacsa persze újfent ellát egy jótanáccsal. :)

aki nem lép egyszerre...

 A pontot elhagyva jön egy kisebb holtpont. Már csak az 5:40 megy. Nem baj mantrázom magamban csak menjünk, jó ez még. Ráfordulunk a gát melletti útra ahol a egyből a 30-as tábla is kint van. Na még 12, de hosszú lesz. Kis idő elteltével azt érzem túl vagyok rajta, de ez nem látszik a sebességen. Sőt, lassulok. Kész, elfogytam. 34 km-nél a ponton beveszem az uccsó gel-t, iszom rá egy kis szódát és cola-t (pepsi) mondván hátha rendbe rak. Nem lett így. 35-től már csak 6:20-ban haladok. Továbbra is azt sulykolom magamban, hogy haladjunk, ha ennyiben akkor ennyiben és ne sétáljunk bele pedig volna rá igény. :) Számolom a hátralévő kilométerek és persze a várható célidőt. A 4 órán belüli szinte tuti, de ebből még kijöhet egy 3:50-3:52 környéki idő is. Bár ugye ott van az a rettegett híd (amúgy simán futható, de ez most nem az a helyzet) Gúta előtt. Várom az utolsó pontot mert onnan már csak fel kell menni a gátra majd balra az útra jön a híd és akkor már tényleg bent vagyunk a célban. Elérem a pontot. Persze, hogy megállok büfézni. Kínálnak sörrel és pálinkával is. Mondom, köszönöm nem kérek. Erre azt a választ kapom, hogy nem köszönni kell hanem inni. :-D Ezen azért magamban jót röhögtem. Kifele már nem volt erőm megmutatni ugyanezt. Nosza fel a gátra. Itt már kezdi rángatni a görcs a combjaimat. Óóó csak ezt ne. Ezt a nyamvadt 3,5 km-t kéne kibírnia. Igen, nagyon hiányzott pár darab sótabi. Elérem az utat, jöhet az emelkedő és ekkor már 40-nél vagyok. Meglesz ez rendben. Azért a hídra való felfutás nem esett  jól. A híd és a lejtő után balra fordulunk. Ez már a főút amin reggel kocsival is bejöttünk. Jó érzés tudni, hogy innen már tényleg nincs sok. Próbálok valamiféle hajrázást kipréselni magamból de nem igazán sikerül. Tartott vagy 100 méterig. :-D A combom veszettül fáj, nem hiába azért régen futottam egyben ennyit és ugye a megfelelő edzésmunka is hiányzik. Már látszódik az a hely ahol balra kell fordulni a célkapu felé. Krisz és Kacsa itt várnak és természetesen fotóznak.

meggyötörve, de nem megtörve

Bent vagyok! Megcsináltam! Megkapom az érmem a nyakamba és azzal a lendülettel le is veszik róla a bokachip-et. Húú, ezt külön köszönöm, hogy nem nekem kellett lehajolni érte. Visszaadom a rajtszámot és próbálok járni tanulni. Fáj a combom, feszül a vádlim, de megvan. Óra szerint 3:51:12 és 42,4m km. Krisz és Kacsa úgy fényképez engem, mintha valami celeb lennék. Remekül sikerült példányok is vannak a képek között. Nem is mindegyik publikus. :-D

igen, ennyire jó volt

öröm és boldogság, na meg a fáradtság

jó szarul nézek ki

A kocsi felé vesszük az irányt, nem sietünk igaz nem is nagyon tudnék. :) Kis üldögélés után átöltözöm száraz ruhába, felveszem a kompressziós szárat (szükség is van rá) bekeverem a recovery-t. Igazából részemről mehetünk is haza. Mivel a többiek is így vannak vele el is indulunk. Kacsa bevállalta a vezetést a házukig addig összekaparom magam annyira, hogy onnan már megoldom. Jól esik ülni a hátsó ülésen és semmit sem csinálni. Vizet, cola-t (végre coca) és recovery-t iszom. Próbálok enni, de csak egy fél zabszelet megy le. Majd otthon, addigra úgyis éhes leszek. A visszafele út is jó hangulatban telik. A bokámat kezdem érezni, de közel sem vészes a dolog. Ha ennyivel megúszom akkor teljesen jó. Hivatalos eredményt nem találtam még. Igazából nem is számít. Óra szerint 3:51:12 lett. 5:27-es átlag. A terv ez volt. Mondjuk nem pont ilyen kivitelezésben. El lett futva? Igen, nem kicsit. De annyira jól esett és a pulzusom is rendben volt. Igaz csak 23 kiliig. De kezdésnek ez is jó. Le kell dobni azt a jó pár kilót, rendesen edzeni és akkor nem lesz itt gond.

Egy nappal később egész jól vagyok. A bokám úgy néz ki túlélte ami az elsődleges cél volt. A combjaim ugyan romokban vannak, de az izomláz majd elmúlik. Mondjuk a hétfői erősítő edzés fájni fog. Nagyon. A következő célpont Bad Füssing Németországban február 2-án. Én már nagyon várom.

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Eljött a nagy nap. Az, amire igazából egész télen készültem. Mondhatni a szent cél. Bécs 3:10. Igazából Londonba szerettem/szeretnék menni, de sosem sorsolnak ki, így jobb híján marad Bécs (ha már egy napon vannak). Tavaly is így volt, és az egész jól sült el. Azt tudtam előre, hogy kicsi az esélye a tervnek, de egy pb-nek volt realitása. Szokás szerint szombaton mentünk, ezúttal Anyu és Kriszti is elkísért. Reggel még felvettük Kacsát és irány a hanyatló nyugat. Útközben még beugrottunk Parndorfba az outlet-be körbenézni. Laza 4,5 órát töltöttünk ott. Én egy pár cipővel lettem gazdagabb, de mindenki vett valamit. Az átmozgatás megvolt.

Lindt csokimennyország

Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, ami nagyon jó helyen volt. Közel a rajt és a cél is. Ezután az expo fele vezetett az utunk, ahol kicsit később már Ditke és Attika is csatlakozott hozzánk. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott. Sokan panaszkodnak itthon a rajtcsomagokra. Nos itt kint konkrétan semmi nincs benne. Egy programfüzet, egy kuponfüzet és ennyi.

Az expo után átmentünk vásárolni a Sparba, majd a szálláson lepakoltunk és elmentünk vacsorázni. Attika talált egy jó kis grill-es éttermet, ahol ráadásul óriás hamburger is van. Asszem meglennénk. Kis tanakodás után Attika rendelt is. Naná, hogy a saját feje után ment. Ugyanis rendelt egy óriás hamburgert és 2 db 2 személyes tálat. Mindezt 6 emberre. Hát ő tudja. Kacsa biztos ami biztos alapon bevert még egy levest is. Aztán kihozták a hambit. Húbazmeg. Ez volt az első ami eszembe jutott. Majd megjött a 2 tál is. Aztapicsa. Tálanként 6 szelet rántott hús és 1kg sült krumpli. Az tisztán látszott, hogy ezt nem bírjuk megenni. De hát nincs mit tenni mint nekigyürkőzni még akkor is, ha nem a legjobb ötlet a maraton előestéjén halálra zabálni magunkat. Ciki vagy nem ciki, de kb. a fele kaja megmaradt, a sült krumpli meg majdnem teljesen. Ez van, de legalább finom volt.

A csapat

Big Mama's burger és ez nem a legnagyobb...

Vacsora után visszamentünk a szállásra, ahol fogyott még egy kis nasi, chips és csoki formájában, valamint Attika kiszúrta, hogy az órám szíja eltört. Na ez aztán hiányzott mint kígyónak a térdzokni. Kapott egy kis ragtapaszt gyógyításként, majd szépen lassan lefeküdtünk aludni.

ellátott beteg

Vasárnap reggel 6:30-kor volt ébresztő. A tervek szerint 8h körül akartunk kiérni a rajthoz, ami közel, mindössze 4 metró megállónyira volt, így nem kellett kapkodni. Kényelmesen össze lehetett rakni mindent. Rajtszámövbe a gel-eket, sótabit meg zsebre. Végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem ad le csomagot, ezzel is nyervén 20 percet. Ezt ki is használtuk, mert ennyivel később is indultunk el.

Kilépve a hotelből érzékeltük azt, amit tudtunk előre. Kurva meleg van. Nem éppen ideálisak a viszonyok. A metrón a szokásos tömeg, de azért felfértünk az elsőre. Leszállás után egyből beálltunk a wc-re várakozó sorba. Kb.10 perc alatt végeztünk, majd irány a rajtzóna ami az út másik oldalán van. Akkora volt a tömeg, hogy nem tudtunk beállni, így a kordonon kívül vártuk a rajtot. Meleg volt, emlegettük is, hogy tavaly ilyenkor kukás zsákban is fáztunk. Rajt! Másodpercre pontosan 9h-kor lövik el, és megindul az emberáradat. Igyekszünk Kacsával felvenni az utazótempót, de ehhez rengeteget kell kerülgetni. Attika visszafogottabban kezd, hamar el is hagyjuk ezáltal. 4:47-re sikerül az első kili. Nem baj ezt tudtuk, hogy ilyen lesz. A második már 4:29 lett. Közlöm is Kacsával, hogy ha az összes többi ilyen lesz, akkor jók vagyunk. 2 km után kicsivel anyuék szurkolnak a jobb oldalon. Az első olyan külföldi versenyem, ahol ott vannak és hamar átvették a hangulatot.

A harmadik részidő is 4:29 lett, ha nem tudok gyorsítani, azért ez elég necces lesz a végére, számolván a frissítésekkel és a lassulással. Kacsának nem volt túl komfortos, mondta is, hogy ő ennél nem bír gyorsabban futni. Aztán valahol az első frissítésnél el is hagytuk egymást. 5km-nél jártunk és már most fél perc hátrányom volt a tervhez képest. Kicsit fokoztam a tempót, de valahogy ez az részidőkön nem látszott. A pulzusom rendben, 170 körüli volt és folyamatosan előztem a mezőnyt. A második ponton 10km előtt kevéssel bevettem az első gel-t valamint egy sótabit. Viszont valahogy elbénáztam, mert a sótabis tartót nem sikerült visszarakni a zsebembe. Vissza biztos nem fordulok érte, de ennek még lehet következménye. Tudtam, hogy a Anyu, Krisz és Ditke 11km-nél várnak. Ott is voltak a megszokott szurkolói helyen. Ekkor sikerült összeraknom a legjobb kilimet 4:20 formájában, de még mindig több, mint fél perc a hátrányom. Nemsokára utolértem Verát, akit a garmin-os kihívásból ismerek. Megállapítottuk újfent, hogy nagyon meleg van, ő speciel elengedte már a célját. Mondtam, hogy annyira szarul azért nem áll. Kicsit próbált velem jönni, de nem ment neki. Jön a Schönbrunn-i rész, ami után kanyarodunk fel a Mariahilfer-re. Ez a rész nem esett jól, ahogy tavaly sem. Már csak 4:50-5:00-ös tempó ment. Bíztam benne, hogy majd lefele összeszedem magam. A lejtő végén, ahol szétválik a félmaraton a maratontól, úgyis megint ott lesznek anyuék, és különben is az meg már majdnem a fele. Szóval próbáltam pozitív gondolatokkal erősíteni magam, de nem ment igazán. Bevertem a második gel-t a tervnek megfelelően. 20 után gyors pacsi Krisztivel, majd irány tovább.

Óriási volt a kontraszt. A Mariahilferen tomboló szurkolás, majd a két táv szétválása után csak a léptek zaja maradt. A hosszútávfutó magányossága. Megvan a fele. 1:38:42 hát ez bizony szar és a tavalyinál is rosszabb. Tudtam a pb sem lesz meg. Nem éreztem magamban annyi erőt. Mindegy, menjünk toljuk lesz ami lesz. Ezzel nyugtattam magam. Tempóban 5 perc környéki kiliket futottam, nagyon szar nem volt, de nem is esett jól. Középszar. Folyamatosan számolom az célidőmet. Jó lenne a 3:30, de majd 30-nal okosabb leszek. Előkotrom a harmadik gel-t is, kisebb nehézségek árán kibontom és lenyelem. Jön a Práter, megint. Kurva hosszú egyenes benne egy kurflival, majd egy szintén hosszú oda-vissza rész. Már tavaly is utáltam. Ez idén se volt másként. Mivel lassultam, néha-néha hátranézek hátha Kacsa utolér. Persze azon is gondolkozom, hogy neki ugyanilyen szar és pont úgy lassul ahogy én. 29 km-nél viszont meglátom Verát. Utolért. Nahoppá. Nekem pont kapóra jött, mert be tudtam állni mellé beszélgetni, és rögtön sikerült is egy 4:50-es km. 30-nál a stadionnál Anyu és Kriszti lelkesen szurkol, én meg próbálok értelmes fejet vágni nekik. Nem hiszem, hogy sikerült. Ditkét nem látom, de mint kiderült, ott volt, csak én vagyok a vak. A frissítés után nem bírom tartani Vera tempóját. Mindegy nekem, hogy 3:25 vagy 3:35 lesz. Mondjuk a 3:30-ra sincs már esélyem. 1 óra alatt kéne 12km-t futnom hozzá. Aha, jelenleg 5:30-40-ben megyek. Meg kell kerülni azt a torony biz-baszt, és akkor már visszafele futunk. Remek, talán meglátom Kacsát is. Fürkészem a szembejövőket, de semmi. Már elhagyom a 34-es táblát, amikor megjelenik. Nem őszinte a mosolya. Nem is mosoly az igazán. Szar neki is. Kb.2km van köztünk, ami nagyjából 11 perc. Utolérni nem fog, hacsak nem lesz velem valami extra gubanc. Frissítőpont jön és az utolsó, negyedik gel ideje. A koffeinest tartogattam a végére. Elveszek 2 pohár vizet meg egy pohár iso-t. Az iso-t egyből lehúzom, rá egy kis víz, a 3 poharat egyberakom, hogy ki tudjam nyitni a gel-t. Baszki ilyen béna nem lehetek. Nem bírom letépni a tasak fejét. Nagy nehezen azért sikerül, de beletelt vagy 2 percbe. Közben ugye sétálok és elérek egy következő asztalig ahol cola-t osztogatnak. Mondom is halkan na öcsém te vagy a király, az isten és a megmentőm. Érdekesen nézhettem ki. Bal kezemben egy pohár cola, jobb kezemben a gel, amíg a számban a pohár víz. Mindegy, nem szépségverseny ez, meg hát ugye azon úgyse lenne esélyem. A koffein viszont jót tett. Jobban érzem magam, bár ez a tempón nem látszik. 37-nél törnek rám az érzelmek. Volt egy célom, küldetésem amiben kudarcot vallottam. Igyekeztem Apuért is futni a mai napon, de nem tudtam azt nyújtani, elérni, amit akartam. Újabb számolás. Ha innen 6 percesben megyek, akkor 3:35 alá beférhetek. Nagyon jó lenne a 3:33:33 is de az nem reális. Még 3 pont van a maradék 5 kilin, úgy érzem felesleges mindegyiken inni. A középsőt választom, ahogy tavaly is. Tervezgetek, hogy mikor induljak meg. A 40 túl korainak tűnik, legyen 41, és talán 3:34 alá is beférek még. Érzésre tempót váltok, de ez a számokban nem mutatkozik meg. Mindegy már a Ring-en vagyunk, és közel a cél. Újra összecsatlakozik a két táv, csak egy kordon választ el minket. Vannak akik most érnek a félmaratonjuk végére. A zombihősök. Egyszer csak megelőz Superman. Vagy legalábbis egy annak öltözött futó. Nem szabad elengedni. Ezen a részen megint fergeteges a hangulat. Két oldalról üvöltenek és szurkolnak. 500 méterrel a vége előtt eljön az én időm. Oda kell baszni a végén. 4:30 alatti tempóban tolom, a pulzusom már 183, de nem számít. Itt már nem. Cél. Beértem. Óra leállít. 3:34:00! Legalább ez a kis célom megvan. Nincs katarzis, nincs öröm, helyette van csalódottság és fájdalom. Főleg a combjaim és a vádlim fáj (ez akár a sótabi hiányára is visszavezethető). Megcsináltam, de jó szar volt. Megkapom az érmem és indulok kifele a célzónából. Elveszek 3 flakon vizet. Húgymeleg mindegyik, de egyet azonnal megiszok. A csomagleadós kamionoknál volt megbeszélve a találkozó. Kisétálok, de anyuék sehol. Nem baj, majd megtalálnak. Leülök a járdára és várok. Pár perc múlva meg is jelennek. Nem tudom és nem is akarom leplezni a csalódottságomat. Vigasztalnak, hogy ez most ilyen lett, beteg is voltam. Végülis igazuk van. Várjuk Kacsát és Attikát. Kacsa 11 perccel utánam ér be, hát neki sem volt egy fáklyás menet a mai. Telnek-múlnak a percek, Attika meg sehol. Az applikáció szerint már beért, aztán valahogy Ditke kiszúrja, hogy egy másik utcában szintén a járdán ül. Ő sem néz ki túl jól. Ez ma egy ilyen nap volt. A lányok viszont fantasztikusan szurkoltak. Köszönet érte.

bécsi csendélet

Összeszedjük magunkat és irány a kocsi. A metróba vezető lépcső lefele nem volt vicces. A kocsinál rögtönzött kaja after party-t szervezünk. Eszünk egy kis tegnap esti maradékot. Hideg hamburgert se nagyon ettem még. 

 afterparty

buli van

A kajálás után elindultunk haza. A kocsiban még átbeszéljük az elmúlt 2 napot, de nagy okosságra nem lelünk. Nem ez volt életem maratonja. 12km-ig rendben volt még akkor is ha a 3:10-re egy másodpercig sem volt esélyem. 15-től viszont kifejezetten szar volt. De ez a 3:33:59 önmagában nem rossz idő. Sőt, életem harmadik leggyorsabb maratonja. Szinte biztos, ha lassabban kezdek akkor valami hasonló vagy akár kicsivel jobb időt is futhattam volna, de meg kellett próbálni. Számok-számok és számok. Hivatalosan a 845-ik helyen végeztem. A férfiak között a 783-ik, míg a kategóriámban a 146-ik lettem. Abból is látszik, hogy idén milyen rohadás meleg volt, hogy a tavalyi 14 perccel jobb időmmel is nagyjából hasonló helyen végeztem a mezőnyben. +10-15 hely a különbség. Apró megjegyzés, hogy a jelenlegi világcsúcstartó 25km-nél kiszállt.

Annak viszont nagyon örülök, hogy édesanyám és a nővérem kint volt és jól érezte magát. Talán ez a legfontosabb is. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása. És nekem mit hoz a jövő? A közeli először is a Mecsek trail-t, aztán jön a brutális május Ultrabalatonnal és az Ultra Trail Hungary-vel megspékelve. A távoli meg reményeim szerint egy 3:10-en belüli maratont, de hogy hol és mikor, az nagy kérdés. Jövőre szerencsére London (ápr.28.) és Bécs (ápr.7)  nem egy napra esik, bár Bécsben szinte tuti nem futok. Londonra mindenképpen jelentkezem és Bécs helyett meg Hannover indul jó esélyekkel. De ez még nagyon messze van.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Bécs Maraton. 4 éve egy térdszalag szakadásból éppen felépülve nem tudtam elindulni. Már akkor tudtam, hogy egy nap majd lefutom. Aztán idén, az elmúlt évek 2 félmaratonja után eljött az idő. Maratont fogok futni Bécsben. Kacsával konkrét időbeni célunk is volt már jó előre: 3:20-at akartunk futni. Erre reális esélyem is volt. Minden ideálisnak tűnt hozzá. Az elmúlt hetekben jól mentek az edzések és jó formában is éreztem magam annak ellenére, hogy az 1:30-at nem sikerült megfutnom se a Rotary-n, se a Vivicittán. Az időjárás előrejelzés is biztató volt. Nem mondtak meleget, a szél meg az eső jöhet. Az is jól jött ki, hogy péntekre szabadnapot kaptam. Kényelmesen el tudtam mindent intézni. Apuhoz is kimentem egy szál virággal, legalábbis oda ahova be lettek szórva a Dunába a hamvai. Aznap volt a születésnapja, azaz csak lett volna. Délután még Anyut is megünnepeltük hasonló okból majd futottam egy könnyed átmozgatót, benne egy 1k pb-vel. A másnap viszont eléggé kaotikus lett. Az egész szombat reggel egy rohanás volt. Rám nem jellemző módon sikerült elaludnom. Az úszást kivéve, ami szerintem botrányosan ment, mindenhonnan elkéstem. Még szerencse, hogy nem siettünk sehová. Bécs pedig megvárt minket. Összeszedtem Ditkét és Kacsát aztán irány az autópálya. A határnál lévő dugót leszámítva sok minden nem történt. Még beugrottunk Parndorfba ahol találkoztunk a többiekkel, Evetkével, Timivel és Lepkével. Kicsit körbe is néztünk, de venni nem vettünk semmit. Haladtunk is tovább a szállásra amit kis eltévedés után megtaláltunk és elfoglalhattuk a szobákat. Megvártuk amíg Attika is megérkezik és az Expo felé vettük az irányt. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott, kis nézelődés után átugrottunk a szembe lévő Sparba egy kis bevásárlásra. Vissza a szállásra majd irány vacsizni. A közelben találtuk is egy éttermet ahol én egy frankó hamburgert ettem. Este még a szobában csevegtünk 1-2 órát majd mindenki elrakta magát másnapra. A 6:30-as ébredés után dobtam egy gyors borotválkozást majd betoltam egy sonkás szendvicset reggelire.

vacsora

útra készen

A cuccom nagyjából össze volt készítve így azzal nem kellett sokat bíbelődni. Az időjáráson látszott, hogy lesz itt minden. Napsütés, szél, felhők és egy kis eső is kinézett. Villámgyorsan kiértünk a rajt helyszínére. Még több mint egy óránk volt addig. Beálltunk a pisis sorba, mert ugye jobb kint mint bent. Nagyon fújt a szél. Fel is vettem az aláöltözetet, hogy majd abban futok. Jöhetett az elmaradhatatlan mars csoki. Ezután elindultunk a csomag leadós kamionok felé. Nekünk Kacsával kicsit előrébb volt így a többiektől elváltunk. Amikor ott álltunk akkor éppen sütött a nap. Melegem van. Azon nyomban le is téptem magamról a hosszú ujjút. Marad az eredeti felállás. Fent is, lent is rövidben tolom. Jó döntés volt. Azért a kukás zsákot magunkra húztuk a rajtig. Vissza a többiekhez, hogy együtt mehessünk a rajtzónába.

 Csipet-csapat

A lányok a 4-esből mi a 2-esből indulunk. Még egy kis dolgot elintéztünk a kerítés mellett aztán be a zónánkba. Itt közben elvesztettük Lepkét és Attikát. Sajnos eléggé a végére sikerült csak, de ez van. Rajt! Megindul a tömeg. A chipszőnyegnél már szaladunk, óra indít és megkezdődik a menet. Próbálom felvenni a tervezett tempót ami a tömeg miatt nem egyszerű. Bitang szembe szél is van, de mi csak törünk előre, gázolunk át az embereken. Első kili 4:50. Lassú, de azért ez kalkulálható volt. Minden kis résbe befurakszunk bár időnként kénytelenek vagyunk lassítani. Ennek ellenére megvan a tempó, jól haladunk. A Prater után szűkül az út, nő a népsűrűség. De mi csak megyünk előre rendületlenül. Hipp--hopp máris itt az első frissítőpont illetve az 5 km-es chipszőnyeg. 23:31-nél járunk. 11 másodperccel túl vagyunk a 4:40-es átlagon. Egy kis víz és nyomás tovább. Kacsa kicsit szenved mellettem de én nagyon könnyedén futok. pedig ez már inkább 4:30-4:35. Többször eszembe is jut Richard Nerurkar híres mondása: ha 10km-nél jól vagy vegyél vissza, ha 20-nál jól vagy vegyél vissza mert 30-nál már nem leszel jól. De ez így most nagyon kényelmes, mintha repülnék. A pulzusom 154-162 között. Baszki, csak ennyi? Ilyen tempónál? Nem hiszem el. 11-nél keressük Ditkét, de nem látjuk. Attika korábban elment már biztosan őt követi végülis neki (is) jött szurkolni. Kacsával nem sokat beszélgetünk inkább a matek megy. 15-nél majdnem fél perc előnyünk van. Jól állunk, nagyon jól. És ugye mindez nem a 3:20-hoz hanem a 4:40-es tempóhoz számolva, ami ugye 3:17. De tudjuk sok van még hátra. Itt is van egy frissítőpont ahol betolom az első gel-t. Nem tudom ennek hatására-e, de innen már nincs meg az a laza könnyedség ami eddig volt. Érezhetően lassulunk és ismervén a pályát innen emelkedő jön ami további tempó csökkenést eredményezhet. Pluszban a jobb oldali IT szalagom is kezd rendetlenkedni. 2-3 km után normalizálódik a helyzet, ebben sokat segít a Mariahilfer strasse lejtője és újra megy a 4:35-4:40. 20 km-nél kettéválik a mezőny, hurrá, legalább nem lesz akkora tömeg. Hamar elérjük a féltávot is, 1:38:24 az időnk. Brutális. Pár éve nem hittük volna, hogy egyáltalán tudunk ilyen félmaratont futni. Nem hogy maratonon részidőnek! Ha nem lassulunk akkor akár a 3:17 is meglehet. De jól tudjuk, még mindig nagyon sok van hátra. Jön egy jó kis szeles szakasz, de mi továbbra is nyomulunk előre. Azonban 25-nél megint kicsit lassabbak vagyunk. 26 km környékén jut eszembe, hogy a magyar zászlót otthon hagytam. Basszus. Újra le kell futnunk. Itt már Kacsa le-lemaradozik. Én meg éppen egy jó tempót menő magyar csaj mögé zárkózok fel. 27 km után megint a Prater-nél vagyunk. Itt már azért eléggé melegem van, a sétányon próbálok az árnyékban futni. Most éppen egy olasz nő tempóját igyekszem tartani. Hol Ő, hol vagyok előrébb. Úgy érzem mindketten jól járunk ezzel. Jön a 30-as tábla. Elvileg ez a fele, most azért ez rendesen bebaszna. Másodpercre kereken 2:20-al megyek a chipszőnyegen. Ez pont a 4:40-es pace. Innen már csak 12 km meg egy kicsi és erre pont 1 órám van. Biztos vagyok a PB-ben, de én nem ezért jöttem! A fordítónál látom Kacsát, nincs messze, kb. 50 méterrel lehet mögöttem. 30,5 km körül jön egy újabb frissítőpont és a második gel. És megint megfog csak úgy, mint 15-nél. Hmm, érdekes. Kezd beszúrni az oldalam, a tempó még úgy ahogy megvan, de kezd szar lenni. Jó akkor innen jön a küzdés. Ennek ellenére lassulok ez már csak 5 perces iram. Jön a következő pont ahol belesétálok. Iszom iso-t, vizet és cola-t ami jó szénsavas volt. Kacsa itt visszaelőz, mondja, hogy menjek. Intek neki, hogy így lesz. Abban bízom, hogy megint gyorsan utolérem. De nem így van. Egyre csak távolodik. Nem érzem magamban az erőt. Ezen az sem segít, hogy folyamatosan előznek vissza azok akiket nemrég elhagytam. Jönnek sorba a kilik: 5:26, 5:02, 5:00 legalábbis óra szerint. Igaz itt már több, mint 300 méterrel többet mér. Közben megint egy szembe szeles szakaszon haladok. Kacsát még látótávolságban van. Egy újabb kili végére érek: 5:10. Basszus baj van. Ha ez így megy tovább nem lesz meg a 3:20 azt meg nem lehet. Közben a magyar csaj is utolér akit 28 km környékén előztem meg. Na azt már nem, Te itt és most nem fogsz elfutni mellettem. Gyors fejszámolás után tudatosul bennem, hogy innen ha 4:50-ben megyek akkor meglesz. Kicsit gyorsítok is szerencsére az oldalam sem szúr már annyira. 4 km van hátra. Nem picsogni kell hanem menni előre. Újra előzgetem az emberkéket. Sikerül is összerakni egy 4:50-es km-t. Jó ez csak tartsuk is. De nem tartom, mert gyorsulok. A következő ponton nem is frissítek csak rohanok tovább. 40 km-nél pont 3 perccel vagyok elmaradva a 4:40-es átlagtól. Azaz már 3:20-on belül vagyok! Meglátom Kacsát. Közelebb van, mint az előbb. Ez újabb erőt ad ami egy újabb 4:40-es kiliben realizálódik. Ráfordulunk a Ring-re. Csak Kacsát és a már látható célt nézem. Jobb oldalról Attika kiabál rám, hogy toljam neki és hol hagytam Kacsát. Ember, hát nem látod? Ott fut előttem! 6-700 méterrel a vége előtt elkezdem a nagy hajrát. Megint tör fel belőlem az erő. Bal oldalt még látok egy-két félmaratoni beérkezőt, de igyekszem magam elé koncentrálni. Száguldok el a többi futó mellet. Beérem Kacsát közlöm vele, hogy most aztán tolja, mint állat, mert én már nem lassítok (utólag megnézve 4 percesben toltam). Pár másodperc múlva felveszi a ritmust és egymást mellett futunk. Mit futunk, hasítunk, repülünk! Kezeket fel, Kacsával pacsi a magasban így futunk át a célvonalon. Vége! Beértünk! Katarzis! 3:19:41. Atyaég! Megvan! Megcsináltam! Elérzékenyülök majdnem sírok. Gratulálok Kacsának aki nem hiszi el, hogy Ő is megcsinálta. Kurva jók vagyunk! Megkapjuk a jól megérdemelt érmünket. Nagyon jó ránézni! Ezért (is) csináltam az egészet. Felvesszük a befutó csomagot én meg még elmegyek érmet gravíroztatni. Fájnak a lábaim főleg az IT-m. Szép lassan meglesznek a többiek is. Mindenki jót futott, Attika meg különösen. 1:35 jó nagy PB. Hinnye közeledik a srác.

szép, és az enyém

Összeszedjük magunka és irány a kajálda. A lépcsőzés a metróban kifejezetten jól megy. Komoly gond úgy tűnik nincs. Én maradok a tavaly már jól bevált hamburgernél a többiek inkább tésztát esznek. Jót dumálunk, de lassan ideje haza fele venni az irányt. Maradnék még 1-2 napot, de holnap már meló van.

ez is új rekord

A számokat nézve sem lett rossz. 3 percet lassultam a második felében, az 1:38:24-es első fm-re futottam egy 1:41:15-es másodikat. Nem kevés, de nem is vészesen sok és ennek a nagy része abban a bizonyos 4 km-ben jött össze. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy ez egy jól felépített, megtervezett és végrehajtott maraton volt. Belülről azonban nem pont így érzem. Volt benne könnyedség, küzdés, szenvedés és öröm. Tudom, megint az elégedetlenség szól belőlem, de talán egy kis hiányérzet van bennem. De nagyon örülök és büszke vagyok az eredményre. Megint bebizonyosodott, hogy ha van valami időterved akkor a tempót az alá kell belőni. Számolni kell a frissítésekkel és a lassulással is. Így utólag azt mondom jobb volt így kicentizve beesni 3:20 alá mintha mentem volna egy amolyan semmilyen 3:17-et. Persze az időnek örültem volna, de így nagyobb volt a flow. Most már lehet koncentrálni a következő nagy feladatra, az UB-ra. Addig azért lesznek még versenyek, pl. Móri félmaraton és Szekszárdon a Borvidék 28 km-e. De a célkereszt már arra a bizonyos 110 km-re van irányítva.