Korintosz80 - Fejben vannak gondok.
Aki ismer az tudja már jó ideje aki nem most az is megtudja. :-D
Sosem jártam még a Korintosz-on. Hallottam róla, hogy futunk a gáton miközben meghalunk a 40 fokban, de eddig valahogy elkerült. Tavaly a 40-esre túl későn akartam nevezni és már nem lehetett. Idén a 40km az éjféli rajt miatt el lett vetve, a 160 nagyon-nagyon sok(k) így maradt a 80km. Na nem mintha olyan sok ennyire hosszút futottam volna már. Nagy okosan pont a nagy nap elé szerveztem a 6 napos Magas-Tátrai kiruccanást. Jó ötlet volt. Ja, nem. Ez akkor tudatosult bennem igazán amikor csütörtök este ültem az ágyon és néztem ki a fejemből ahelyett, hogy pakoltam volna a másnapra. :-D Végül csak összekapartam ami kellhet. Zsuzsival, aki szintén indult, reggel mentünk le Szekszárdra. A rajtszámot 10h-ig lehetett átvenni így korai indulás volt. Időben leértünk, rajtszám gyorsan felmarkol és a depózós cuccot is le tudtuk tenni. Frankó nem fizetős parkolóhelyet is találtunk (igaz időbe telt) a városban és még mindig rengeteg időnk volt a busz indulásáig, ami átvisz minket Bajára ahol majd a rajt lesz 14h-kor. Nehezen készültem, fejben nem igazán voltam ott és mintha kicsit nyomott is lettem volna, el is aludtam a buszon miközben Zsuzsi a tájban gyönyörködött. Átérvén Bajára még mindig sok időnk volt nem is nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Kicsit úgy voltam, mint a bűnös aki az ítéletére vár...Aztán csak eljött a rajt ideje. Beálltunk a zóna közepére és vártuk a sorsunkat. Eldördül a rajtpisztoly mi meg nekilódulunk a nagy utazásunknak. Párszáz méter után ki az aki rosszul lép egy műanyag bizbaszon? Naná, hogy én. No komment. Viszonylag gyorsan az élmezőny mögött találjuk magunkat. Kényelmes tempót (5:10-5:20) választunk nehogy elszaladjuk az elejét. Kanyargós földúton megyünk miközben a párától alig kapok levegőt. Hű de jó lesz ez...Addig-addig kanyargunk amíg vissza nem érünk a rajthoz csak közben eltelt 10km. Gyorsan frissítek és megyek is tovább Zsuzsi úgyis utolér. Bazi meleg van és kezd elönteni egy érzés, hogy a combjaim romokban vannak. Ehhez kicsit korán van még. Nem hiába a 6 nap Tátra meglátszik. :-D Lassítok, hátha jobb lesz a helyzet. Becsorgok a pontra ahol igyekszem gyorsan kulacsot tölteni és menni tovább. Nem jó a helyzet azt érzem. Bekúszik és egyre erősebb a gondolat a fejemben ennek így nem lesz értelme. De csak menni kéne tovább...Tipródás van mégpedig erősen.

Egyfelől szívesen megállnék, de maratonig csak el kéne menni, a csomagom meg 45-nél van akkor már odáig, ha meg már az meg van akkor az 50-et is jó lenne behúzni. De az még nagyon messze van. 21km-nél Farkas Árpiba botlom, el is panaszolom a gondom majd pár perc után elsétálok. Ja, közölte, hogy csak Bogyiszlónál tudok rendesen kiszállni ami az 55km-es pont. Zsuzsi már messze jár, menjen csak Ő most kezd el majd csak bemelegedni. A 30km-es pontra beérve megkérdezem mikor és hol lehet buszra szállni, mivel viccesen közlik, hogy pont most ment el így nincs mese tovább megyek. Még 50km...ez sétálva bazi hosszú lesz. Menni kell amíg tart a szintidő, menni kell maratonig, menni kell 50-ig, de elegem van már az egészből. Ezek pörögnek a fejemben. Séta-futás-séta ez van most. Sokan szenvednek hasonlóan, mint én, sorstárak vagyunk. A Szent László híd a Duna felett. A Duna ami végigkísér az életemen...Apura gondolok aki ebbe a folyóba lett temetve...könny szökik a szemembe.Érte kéne megcsinálni bárhogy is csak menni előre.

Leérvén a hídról már 35km-nél járok. Garai Ágit látom a ponton. Hogy mi? Mit keres itt? Eltévedt? belepusztult az erős tempóba? Kiderül ő már 45-nél jár. Ja, hogy ez kettő az egyben pont. Ebből is látszik mennyire készültem az útvonalból. Innen be kell menni Keselyűsre ami kb. 5km majd vissza. Na itt akkor fogom látni Zsuzsit hogyan is áll. Jön sorban a mezőny, számolom a lányokat, de sehol egy Zsuzsi. Addig futok amíg nem jön szembe miközben valahol arra vágyom, hogy minél később találkozzak vele mivel annál kisebb a különbség köztünk. Végül csak feltűnik a távolban. Megállunk egymásnál és megkérdem. Megyünk haza? Ő is sokat sétál már, de megy tovább. Mondom neki ha van kedve várjon meg 45km-nél aztán buszra szállunk. Most ez adja a motivációt. 6 perc körüli tempót futok, de futok! Beérek Keselyűsre. megvan a fele. Egyből töltik a kulacsomat és kapok egy szelet dinnyét a kezembe. Fullos kiszolgálás van. Kórodi Ági és Farkas Árpi jön oda kicsit beszélgetni. Szegény Ágit megcsapta a meleg és kiszállt. Én megyek tovább abban bízva, hogy Zsuzsi vár rám. Igyekszem sokat futni, hogy ne kelljen neki sokat. Persze abban is bízom, hogy továbbmegy és befejezi, mondjuk az nekem lehet a végét jelenti. A Sió gáton dobok egy sárgát amit már vagy 3 órája cipelek magammal. Húú, de rettentő hosszú lesz ez még vissza a hídhoz. Közeledem és ismerős alakot látok. Zsuzsi az! Megvárt! Na mi legyen? Menjünk tovább, ez lett a döntés, mert van még időnk. Az ide küldött csomagból felvesszük a fejlámpákat, meg a fényvisszaverőt és elindulunk. Legalább még egy pontig menjünk el. Sétálunk szépen miközben a tájat és az eget figyeljük. Ígértek esőt és nagyon úgy néz ki el fogunk ázni. Ezt egyikünk sem szeretné. Azt is megfejtjük közben, hogy nekünk nem szabad ugyanazon az ultrán indulnunk. Inkább csak kísérni a másikat.

51km-es ponthoz érünk. Kulacs töltés közben megkérdezem hol lehet kiszállni normálisan? Kedvesen közlik, hogy ne szálljak ki. Menjek tovább. Na jó, akkor menjünk. Zsuzsi szól álljunk neki futni. Legyen így. Teljesen meglep a dolog, de egész jól megy. 5:40-es tempót veszünk fel és sorra előzzük vissza azokat akik séta közben elmentek mellettünk. Most már kell az a kurva szalag! Számolgatok, hogy meddig kell még futni, hogy szintidőn belül beérjünk még. Bogyiszló. Ez az a hely ahol talán jár busz és fel lehetne adni. De ez most már nem opció. Nyomjuk tovább amíg bírjuk, na jó bírom, mert Zsuzsi erős. Nem is tökölünk sokat a ponton szinte egyből indulunk tovább. Az szarul esik, hogy a következő 10km-re van. Na mindegy, fussunk. A tempónk kicsit visszaesik, úgy 6 perc körülire, de szépen haladunk. Felérünk valami töltés félére, mondjuk sokat nem látok mert már sötét van. Ami biztos továbbra is az az előzés. Folyamatosan megyünk el a többi futó mellett. Bazi hosszú ez a rész, szívem szerint sétálnék, de valahogy mindig elvetem ezt a gondolatot. Inkább Zsuzsi fut elől én meg néha tisztes távolból követem őt. Így érünk  be a 65km-nél lévő ponthoz. A táblán azt látom, hogy még 16km. Bakker azt hittem már csak 15. Egy kili a különbség, de mégis sokat számít. Egy újabb vagy ugyanazon a töltésen megyünk, de ezen sokkal több a fű. Nekem ez most futhatatlan. Inkább séta van, de az legalább tempós. Egyszerre vagyok erős és gyenge fejben. Tudom, hogy innen már végig fogok menni, a szintidővel is jól állunk, de a futás most nem megy. Az oldalam is szúr. Végül ezt is megfejtjük, a cola lesz a ludas, amiatt vagyok tele levegővel. Kis idő elteltével javul is a helyzet, jöhet újra a futás. A talajt továbbra is rühellem és olyan mintha soha nem lenne vége az útnak közben meg úgy villámlik, mintha kötelező lenne. Szembe fejlámpák fényét pillantjuk meg, király vissza is kell futni csak jönne már az a fránya pont. Leérünk a füves részről, végre aszfalt! De mielőtt pezsgőt bontanék már fordulunk is rá újfent a gátra. Megölöm magam, hangzott el a számból. Az irányító emberke azzal biztatott, hogy mindjárt elérjük a következő pontot. Ja, csak előtte még ezen a szaron kell átvergődni ami lehet még rosszabb, mint az előző szakasz. Lemegy a redőny és beelőzöm Zsuzsit is. legyünk már túl ezen a szaron. Közben megtárgyaljuk, hogy a ponttól már csak egy tízes lesz hátra, de mennyit jelentene ha tízen belül lenne. Odaérünk és mit látunk a táblán? Igen! 9,8km a célig! Megvagyunk! Még riogatnak valami heggyel a végén, ami ismerve a környéket biztos szívás lesz, de előbb érjünk oda. Gyors frissítés és megyünk is tovább. Először sétálva mert még majszolom a perecet (ez a frissítés dolog ma nem ment fényesen, bár nem ezen múlott) majd futásra váltunk. Az aszfalt hamar elfogy és újra jön a kedvelt füves-földesút. Már ez sem érdekel csak ne törjem ki a bokám. Szar lenne most a vége felé. :-D  Különben is nézzük inkább a gyönyörű holdat ami ma nekünk ragyog ilyen szép sárgán. Sikeresen túlélik a lábaim és már az aszfaltot koptatják. Egy körforgalom és beérünk Szekszárdra. Zsuzsi a város táblát csókolná meg, de túl magasan van, én az aszfaltot, de az meg mélyen. Inkább haladjunk. Kis emelkedő van és azon tanakodunk, hogy ez már a hegy? Az utolsó checkpoint után szinte egyből kiderül, hogy nem. Az még csak most jön. Szerencsére sötét és van és semmit nem látunk mi vár ránk. 5km-en belül vagyunk szóval nagyon max 2,5 lehet felfele. Az elején felkocogunk, de amikor meredekebbé válik sétára váltunk. Nincs is jobb mint éjjel 11-kor valahol a töksötétben sétálgatni. :-D Egy lány zúg el mellettünk, könnyű neki, ő tud futni.   Mi is felérünk a tetőre, innen már csak le kell csorogni a célba. Persze ez nem mindig könnyű. Meredek is, sötét is van én meg majdnem pofára esek egy botlás következtében. Ezt a beton szart se szeretem. Sok a baj velem a mai napon...Szépen  közeledünk a város központi része felé. Már látszik a templom torony, ott lesz a cél. elkezd csöpögni az eső, de mit se számít már. Innen már csak nem fogunk ronggyá ázni. nem ez volt várható amikor még a töltésen láttuk a villámokat. 200 méterenként mondom mennyi van még hátra. Kiöntöm a soft kulacs tartalmát, már nem lesz rá szükség el is teszem a hátsó zsebembe. Jöhet smink és a mosoly! :) Garay tér, kérdezi a nevünket. Itt vannak a szalagok! Mindketten megkapjuk a magunkét! Szólnak,hogy leolthatjuk a fejlámpákat és óvatosan kocogjunk le a célkapuhoz. Megcsináltuk!

Márkus Öcsi gratulál mindkettőnknek. Ez kemény menet volt. Egyszerre vagyok/vagyunk fáradtak, boldogok meg még ki tudja mi minden kavarog a fejekben. Talán még egy kis üresség is van bennünk. Adnak valami narancsos itókát amit azonnal be is döntök. Nyomok még egy kis cola-t is rá biztos ami biztos. Zsuzsi leül a padra mert kicsit szédül. Végülis Ő se evett ma sok mindent. Pár perc után pihenő után csoszoghatunk a kocsihoz miközben imádkozunk, hogy ne essen jobban az eső ha már idáig megúsztuk, nem most kéne ronggyá ázni. Átöltözés után irány Pécsre aludni. Útközben szerzünk egy-egy szendvicset a helyi Shell kútról mert hát ugye enni is kéne valamit. Kiérvén a városból egyből megpillantok vagy 5 szarvast akik az út szélén állnak. Na innen veszett figyelemmel pásztáztam jobbra-balra, nehogy bármi is történjen. Volt már vagy fél kettő mire leérünk majd 3h körül sikerült ágyba is verekedni magunkat. Egy dolog maradt még hátra, elmenni az esti bankettra! Puccba vágjuk magunkat és jöhet a kaja-pia mulatás. :) A gálavacsoráról sok szót nem ejtenék. Az ételek finomak voltak és maga a lényeg a díjátadó is jó volt. Minden teljesítőt egyesével (hármasával) sorban felhívnak a színpadra és megkapja a maga jól megérdemelt tapsát és persze a teljesítésért járó érmet valamint a finisher pólót.

Összességében jó nagy hisztit vágtam ki, kész csoda, hogy Zsuzsi megvárt és elviselt a táv  második felében. Fejben volt gond, ez abból is látszik, hogy a combom nem lett rosszabb a végére se, amikor futottunk vállalható volt a tempó és másnap simán tudtam járni, jó persze fáradtság volt, de ez nem az az igazi szétcsapás volt. Néztem már ki rosszabbul is verseny után. Ott azt mondtam, hogy én ide a büdös életbe soha többet leszámítva Zsuzsi kísérését jövőre. Mostanra azért ott motoszkál a fejembe, hogy meglehetne ezt csinálni sokkal jobban is, 7:30-8:00 körüli idővel. Meglátjuk mit hoz az elkövetkező idő. Ami biztos, gőzerővel készülünk tovább az amszterdami maratonra ami októberben lesz. Addig már csak a Wizzair lesz, mint verseny ezen felül meg rengeteg edzés. Nyomjuk tovább!

Jó pár évet vártam erre a napra. 2018-ban is itt akartam indulni, de végül a többiek miatt átneveztem a leghosszabb távra ami nem sült el valami jól. Na mindegy. A rá következő évben sérült voltam, míg tavaly és tavalyelőtt elmaradt. Na de idén végre összejött a találka. Az őszi Berlin maraton és az 5 nappal rá következő Ultrabalaton egyértelműen sok8k) volt a lábamnak. Nem is tolerálta igazán. Az UB után 2 héttel még kipréseltem magamból egy vállalható félmaratont a BUFF keretein belül, amivel nyernem is sikerült, de ezután nem a díszmenet jött. Betegség és szenvedés a lábammal. Volt itt minden, talp, achilles és boka. Futás volt, de csak óvatos rövidek. Jártam kezelésre, gyógytornára és masszázsra is. Szépen lassan építettem újra az egészet, akadt rengeteg döccenő miközben néha azt éreztem, hogy még mindig lefele tartok azon a bizonyos lejtőn. Lelkileg nem viseltem túl jól amit mondjuk ki rendesen zabálással próbáltam helyretenni. Sikerült is plusz kilókat magamra szedni. Aztán valahogy apránként nagyjából a helyére került minden. Célnak ott volt ez a verseny és ez sokat segített. Februártól már jöttek a hosszabb terepfutások amik közben az útvonalat bejártam és a frissítést is gyakoroltam. Úgy tűnt minden rendben lesz. Aztán 4 héttel a verseny előtt a a Giro d'Italia szurkolásra menet óriást estem bringával. Mert hát ugye a hülye gyereknek át kell veretni a vasúti sínen 40-el, hiába tudja, hogy amúgy nem. Ennek lett az eredménye egy szakadt mez és egy megrepedt bukósisak. Kurva nagy mákom volt, hogy én megúsztam pár vérömlennyel és horzsolással az egészet.

Ekkor jöttek a gondolatok hogy kész ennyi volt, buktam a Szentendre Trailt. Zsuzsi nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond így pár fájdalmas nap után hagytam az önsajnálatot és a gyógyulásra koncentráltam. 1-1,5 hét maradt ki az edzésből ami ugyan nem jött jól, de legalább pihentem keveset. A bejárások alapján készítettem időtervet is. Szerettem volna 7 órán belül beérni. Ez reális és tartható célnak tűnt, de igazából élvezni akartam az egészet főleg a bukás után. Az esélyeimet nem javította a beígért 30 fok sem, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Azt mondják, hogy az UTH a terepfutás ünnepe. Én is így álltam hozzá. A rajtszámomat már szombaton átvettem így a verseny napján ráérősen mehettem ki Szentendrére. A versenyközpontban elszöszmötöltem a hátizsákkal, megtöltöttem a soft kulacsokat és az ivózsákot, mindeközben beesett Beke Tomi majd még egy ismerőse Gellért is csatlakozott hozzánk. Miután mindent feltöltöttem dög nehéz lett a táskám. Baszki ezt nekem cipelnem kell végig. Ment is a dilemma, hogy tényleg vigyem az ivótasakot is? Mert a többiek nem visznek. Na de én meg sokat iszom és rohadt meleg lesz a napon és a frissítőpontok is messze vannak egymástól. Végül vittem mindent is. Lesétáltunk a Duna partra ahonnan a rajt lesz. Összefutottam Annával akivel anno a Szimpla Élményt futottuk, juhuu még egy ismerős és Ő is a 7 órát célozta meg. Szuper!

Becsekkolunk a rajtzónába ahol ellenőrzik a kötelező felszerelést majd kezdetét veszi a várakozás. Még egy kicsit előrébb megyünk a startvonalhoz.

Fontos a jó helyezkedés. 10-től visszaszámlálás, erre a pillanatra várok 4 éve és most eljött. Rajt! Elkezdődött! Elindulunk Szentendre macskaköves kis utcáin, hogy pár óra múlva ugyanide térjünk vissza tapsvihar közepette. Na de ez még odébb van, addig dolog van a hegyen. Próbálom felvenni az utazótempót, megy a helyezkedés a mezőnyben, de ez teljesen normális. Tomi kicsit meglógott, de Gellérttel együtt futunk felfele a Bükkös patak partján. Még a városon belül jön az első meredek emelkedő, sétára is váltok. Meleg van és iszonyatos a páratartalom, ennek következményeképpen a pulzusom már most elég magas. Az újdonsült ismerőssel így haladunk az erdő felé talán ott picit hűvösebb lesz. Ami lehet így is van, de én ebből nem érzek semmit. A pólómat konkrétan már teljesen átizzadtam. A tegnapi eső ellenére nagy sár nincs, ez pluszban nem nehezíti a haladást. Ami egész jó tempóban megy is. A társaság jó hatással van rám. 30 percnél óra csipog, jöhet az első gel. Emellett folyamatosan iszom mind a vizet, mind az iso-t. 6 kili környékén valami lóbaszó bögöly megcsípi a fejemet. Mi a picsa? Percekig érzem a szúró fájdalmat. Tudtommal nem vagyok allergiás ilyenekre, remélem így is van,mert semmi ilyenre alkalmas szer nincs nálam és ha emiatt kéne kiszállnom tuti tökön döfném magam. Na de lassacskán múlik a fájdalom lehet koncentrálni a haladásra. Tolom arcomba a következő gel-t valamint a tablettákat. Gellért kicsit eltávolodik, nem baj, menjen csak úgyis jobban bírja. Innen egyedül folytatom, már amennyire ez lehetséges a közel 500 fős mezőnyben. Rám tör a kis dolog érzés, ezt jónak ítélem, ezek szerint eleget iszom. Már csak pár km Pilisszentlászló az első pont, odáig nem vinném el, nem is tudnám. Félreállok és elvégzem amit el kell. Színe jó, minden rendben mehetünk tovább. Baktakok a kék jelzésen már felsejlik a Kisrigó, felértem. Innen már csak lecsorgok és meg s van az első szakasz. Mielőtt átkelnék a főúton beleakadok fejjel valami tüskés ágba. Naná, hogy elkezd vérezni a seb. Fasza, így izzadtsággal kevert véres fejjel kell beérni a pontra? Szépen vagyunk. Beérek, gyors csippantás és kulacstöltés után ismerős arc bukkan fel. Káldi Peti aki ezen a ponton a crew-t erősíti. Fejet mosok nála és már indulok is Visegrádra. 1:48 alatt értem fel ami 12 perccel jobb, mint a tervezett és magán a ponton egy percet sem töltöttem. Jön az egyik legjobban várt rész. Ezt nagyon szerettem a pálya bejárás alkalmával. Igyekeztem nem veretni, hogy megóvjam a combjaimat amit hellyel-közzel sikerült is tartani. A gel-eket továbbra is 30 perenként ettem.

Ezen a részen már összeértünk a két hosszabb táv indulóival is igyekeztem mindenkinek hajrázni. Jó hangulatban telt az egész, a patak átkelések, az oda-vissza előzgetések a többi futóval mind-mind jó élmény volt ahogy Kacsa üzenet is. Enyit ír: Hajrá!

Leérvén a Pisztrángos tavakhoz jön egy kis felfelé. Cseke Lilla itt zúz el mellettem, mint a gyorsvonat. Mondom is neki, Te mit keresel itt, nem elől kéne lenned? Pár szót váltunk majd villám gyorsan eltűnik a szemem elől. Mielőtt teljesen beérnénk a városba van egy meredek betonos rész, ezen nagyon óvatosan mentem le kímélvén a lábaimat. Nagyon nem bírom én az ilyet. 54 perc alatt értem le a tervezett 55 perc helyett, Ezen a frissítőponton is gyors kulacstöltés, majd az írtó cuki gyereknél lehet zuhanyozni ahol leöntenek két kancsó hideg vízzel! Isteni jó volt! Megköszönvén mindent megyek is tovább, 1,5 percet töltöttem el és még mindig 10 perc előnyöm van a tervhez képest. Jól is fog jönni, mert jön az első nagy mászás, fel a fellegvárba. Válaszolok Kacsának, indul a buli Pap-rétre. Itt már nagyon meleg van és a mászás közben érzem, hogy ez bizony lassú. Legalábbis lassabb, mint a bejáráskor. Ami ugyan normális, de valahogy mégis rosszul esik. Az sem segít, hogy folyamatosan mennek el mellettem. Nyugi, nincs baj csak csináld mondogatom magamnak. Menni kell előre és majd lesz valahogy. Sikerül úrrá lenni a káoszon és ha ugyan nem is száguldok azért futok. Borjúfőre felszenvedem magam, de a pazar kilátásért megérte.

A gel-t már nem kívánom, inni viszont iszom rendesen már ameddig tehetem. Hamar kiderül ugyanis, hogy nem lesz elég a folyadékom Pap-rétig. Nem esem kétségbe inkább már azon gondolkozom, hova-mit töltök majd a ponton ahol amúgy is engedélyeztem magamnak egy hosszabb pihenőt. Eközben jön egy üzenet Zsuzsitól, hogy már van térereje, szóval már Szentendrén van. Pár emberrel együtt haladok így társaságom is van. A frissítőpont előtt nem sokkal jóféle zenével várnak minket. Bekocogok a pontra és a crew segítségével feltöltöm magam. Mindeközben még Cseke Lillát próbálom győzködni a folytatást illetően, de nagyon kiakar szállni így pár perc után elengedem a témát és megköszönve mindent továbbállok. Kisvártatva Anna jön szembe, szegény elesett valahol. Gondoltam nemsokára úgyis utolér. Végül nem így lett, de ez egy másik történet. Lelkiekben készülök a maradék két púpra. Előtte még következik egy jól futható lefele amit elspórolok, mert kezdem érezni a combomat és a térdemet sem akarom kinyírni. Egyszer csak ott magasodik előttem::Ő maga a Hétvályús forrás fel a Vöröskőre! Jó, hogy bejártam mert ha most így 40km környékén látnám meg először tuti sírva fakadnék. Ezt meg is osztom egy futótársammal aki erre csak ennyit: szereted szívatni magad. Hát kössz! Jön a végtelennek tűnő mászás. Mintha soha nem akarna véget érni, de egyszer csak vége van. Felérvén nem akarok egyből futni, sőt lehet soha többet nem akarok és még futó embert se akarok látni. Persze az érzés elmúlik és futni kezdek. Sajnos a lefele most nem esik jól, ahol meredekebb ott fáj a térdem. Nem is erőltetem, nehogy komolyabb gond legyen. Szerencsére síkon (már amennyi van) nincs gond ott tudok haladni. Viszont megint előjön a korábbi probléma, kevés a folyadék megint nem lesz elég a pontig. Próbálok spórolni vele, de az uccsó mászáshoz fel a Nyereg-hegyre bizony sok kell. Ez is egy brutális emelkedő. Egy méteren sem enged ki. Folyamatosan kúszol felfelé aztán valamikor majd vége lesz. Leszegett fejjel menetelek az egyik hosszútávos mögött amikor végül csak felérünk és azért itt is érdemes körülnézni... Na innen már lefelé! Rám tör egy régi érzés, pisilni kell. Na végre! Félreállok és konstatálom azt ami várható volt. Kiszáradtam. És ha ez még nem lenne elég követvén egy másik futót el is tévedek. Pedig az órám még csipogott is, hogy letértem. Visszaemlékezvén a bejáráson pont ugyanezt néztem be. Nem mentem sokat rossz irányba, de nem esik jól a plusz felfele sem. Szembe jön Lubics György akit szívélyesen útba igazítok, mert ő is benézte a letérő kis ösvényt. De már mindannyian a jó úton járunk. Még több mint 4 km van a Skanzen frissítőig amikor végleg elfogy minden folyadékom. Kemény lesz ez innen. Továbbra is óvatosan ereszkedem lefele miközben a telefonom folyamatosan pittyeg. Kacsa üzent, hogy most jöttek a masszázsról, hát az most nekem is jól esne. Egyelőre azonban beérném a frissítőponttal is, de az még legalább 1 kili. Aztán hirtelen feltűnik a sátor! Óóó van isten, közelebb rakták. Fálmon Erika vesz egyből a szárnyai alá. Kapok cola-t vizet, jeget és két kulacsot megtöltünk, ez talán elég lesz a végéig. Megjegyzi, hogy tök jól nézek ki. Ezt nagyon jól esik hallani. Indulok tovább, már csak 6 km igaz abban nem sok árnyék lesz. Rögtön egy emelkedő jön ezt ki is használom üzengetésre. Kacsának a masszázsosra csak egy Kapd be-t írtam míg Zsuzsinak jeleztem, hogy uccsó szakasz jön és innen már meglesz. Azt már korábban megfogadtam magamnak, hogy Szentendrén a belvárosban bárhogy is lesz, de futni fogok. Most azt is, hogy innen az egészet! Ha nem eget rengető tempóban, de haladok. Délután 4 óra van és iszonyat meleg. Az aszfalt nyomja vissza a hőséget. Folyamatosan iszom és locsolom magam, most már habzsi-dözsi van vízből. Néha bele akarok sétálni, egyszer szinte már sétára is váltok, de nem engedem magamnak. Mantrázom: jobban akarod, mint ő, nem fáj! Mintha a belső, másik énem ellen küzdenék. Ami úgy néz ki sikeres is lesz, mert ugyan csak 6 perc körüli a tempón, de futok! Már a Bükkös patak partján haladok, itt van egy kis árnyék is ami igen jól esik. Kb. 500 méter lehet hátra amikor átfutunk a hídon és jön a macskaköves rész. Na innen végig flow van! Az utcán sétáló, éttermekben ülő emberek tapsolnak nekem/nekünk! Óriási élmény! Előttem egy másik futó akit mindenképpen meg akarok előzni. Úgy néz ki ezt ő is érzékeli mert gyorsít. Nem hagyom magam és újra ritmust váltok. Ezt már nem tudja lekövetni és megelőzöm. Utolsó kanyar jön és megvan!

Az átengedő pontnál Zsuzsi csápol nekem. Befordulok a célegyenesbe és magasba lököm a kezeimet! Megvan! Megcsináltam! 7:26:35!

Kapok egy szép érmet és ami most talán még jobb egy vizes törülközőt a fejemre. Kevés jobb dolgot tudok most elképzelni.

Kibattyogok a célterületről és leülök Zsuzsi mellé. Komoly problémám nincs, fáradt vagyok, érzem a lábaimat, de ez normális. Kis idő után átülök a finisher zone-ba ahol nagyjából annyit iszom amennyi belém fér. Összeszedem magam és felsétálok a versenyközpontba zuhanyozni és enni. A mozgásomon érződik az elmúlt 7,5 óra. A zuhany jól esik ahogyan a pörkölt is. Innen már csak két dolog van. Megvárni Zsuzsit míg végez és szurkolni a beérkezőknek. Így fogom magam és leülök az utolsó kanyarnál egy lépcsőre és minden befutót szépen megtapsolok a crew-al és vadidegenekkel egyetemben. Öröm látni, hogy mennyire sokat jelent ez mindenkinek. Ha másért nem ezért mindenképpen megérte! Kemény menet volt ez. Összességében elégedett vagyok még ha időben jobbat is szerettem volna. De valahol ilyet akartam, élvezni, kicsit szenvedni, küzdeni és hajtani, na meg persze nem elesni és nem kicsinálni magam. Úgy érzem ezeknek megfeleltem. Tényleg egy nap ünnep volt az egész. Mindenki egytől-egyig, legyen az crew, futó vagy akár egy idegen az erdőben avagy a városban, kedves és segítőkész volt. Köszönöm ezt az élményt és én ezért fogok visszajönni jövőre!

Állítólag volt egy ötletem. Legalábbis Zsuzsi szerint az egészet én találtam ki. Most nézzük azt mi sült ki az egészből. Szóval Ultrabalaton páros teljesítés. Eredetileg májusban lett volna, de a fránya covid miatt október első hétvégéjére került. Ez annak tudatában, hogy én 5 nappal előtte a tervek szerint 3 órán belüli maratont futok Berlinben elég baljósnak ígérkezett. Rottyon leszek az biztos. Na de ami kint történt az már történelem és amúgy is olvasható itt egy korább bejegyzésben. Zsuzsinak a Szőlőskör 50km-e után 4 héttel időben jónak tűnt, de a lábai 3 héttel az UB előtt rakoncátlankodni kezdtek ezért ezek a hetek könnyű edzésekkel teltek neki. Tehát mindketten lapos kúszásban mentünk/álltunk oda a rajthoz, azért bízván az idén elvégzett munkában. Mert az edzésmunka olyan, mint a sz@r, előbb-utóbb úgyis kijön! Ezekre jött még, hogy Kacsáék megszorultak autós kíséretben így Attika, aki a mi bringásunk lett volna, átment hozzájuk segíteni. Mi így Zoli, alias edzőbá személyében egy segítővel mentünk neki a nagy napnak. Reggel időben odaértünk a versenyközpontba, képzeljétek, Zoli hamarabb elkészült, mint Zsuzsi! Maradt még egy kis időnk pacsizni az ismerősökkel és már várhattuk a visszaszámlálást. 

Dari: első szakasz; Balatonfüred-Fövenyes, alapból nem én kezdtem volna, de 1 héttel a verseny előtt változott az útvonal és így mégis rám esett az kezdő szakasz. A rajtzónában eléggé elől álltam így a nagy tülekedésből kimaradtam. Az Annagorából kivezető köves út finoman szólva is szar, de mit lehet tenni. Viszonylag gyorsan ráértünk a Tihany felé vezető műútra. Itt csippan az első kili: 4:40, na ez gyors lesz. 5 perces tempó a terv, nehogy elfussam pluszban még Zsuzsi is kinyír ha hamarabb érek a váltópontra. Visszaveszek el is mennek páran mellettem. Nem foglalkozom velük, nagyon hosszú még ez. Tihanynál a bringaút felújítása miatt kerülni kell, persze sikerült emelkedő formájában megoldani. Tovább lassítok és azon gondolkozom, hogy akik most felfele megelőznek azoknak mi a tervük a déli partra? Na mindegy., feltolom magam az emelkedőre és kezdődhet az ereszkedés. Itt még a mezőn is futni kell mielőtt rátérünk a bringaútra. Aszófőnél jön a pályaváltozás, nem a hegyek felé vesszük az irányt hanem tovább a körön. Mivel itt is éppen épül az új bringaút volt egy szakasz ahol a főúton kellett futni, azt mondták ki lesz bójázva. Végülis kivolt...csak azt nem értem miért pont a szélére tették őket és nem 30 centivel beljebb. Talán az jobb megoldás lett volna. Tempóban tudtam tartani a tervet, kereken 5-ös átlaggal váltottunk. A kocsiba beülvén ettem egy fél müzliszeletet pótolván a kalóriákat.

Zsuzska: 1-es szakasz, Fövenyes - Zánka: Dari elindult, rajt megvolt. Kezdjük el. Zolival és Tódival neki indulunk a versenyközpontból kígyózó sornak. Semmi különleges, várható volt a forgalom ezen a szakaszon, nem is okoz csalódást, állunk Aszófőnél. Látunk már egy-két egyéni futót, morgolódunk, hogy miért nincs forgalomirányító egy-egy átkelő útszakaszon. Szerencsére a mostani sofőrök figyelnek a futókra, mindenki még megőrzi nyugalmát. Az első pont igazán lehetne az út mellett közvetlen, de persze nem, kezdjem rögtön egy emelkedővel. Ez meg is alapozhatná a szakaszaimat, mert most már nem csak érzésre számokba is tudatosodott, hogy az emelkedők nagyobb részét én kaptam. De ez van, ha a szebb szakaszokat akarja az ember! Én választottam, nem is sír a szám. Zoli nagyon figyelmes, segít, apró tanácsokkal lát el. Melegíteni kéne, de igazából az idő jó és a pulzusom is már készül magától. Attikáék is megérkeznek közbe mögénk. Közeledve a ponthoz özönlenek szembe velünk az egyéni és az első csapatos futók. Mindenkinek akinek csak tudunk Zolival biztató szavakat mondunk, Tódi pedig közbe sütkérezik a figyelemben. Dóri is elhalad mellettünk, széles mosollyal rója a métereket. Buzdítom az út széléről. A várakozók mellett robotszerű üzemmódba kapcsolva csinálom a bemelegítést, amit igyekeztem jól betanulni kisebb nagyobb sikerrel. Már gondolatba az emelkedőn futok. Attika segít mit kell majd csinálnom, belekarcolja a porba, hogy Fuss. Megjegyzendő tanács. Olyan Dariszerű mozgás és világító póló sejlik fel az út végén, órát élesíts, én jövök. Indulás. Légzés, lépések. Csak a lábam ne fájjon. Igyekszem ezt a negatív gondolatot elhessegetni és csak a most lépést és légzést figyelni. Kicsit beszélgetek egy leánnyal felérve az úthoz. Megnyugtatom, hogy ez biza még fog emelkedni. Aztán magamra maradok, de csak egy időre. Érkezik egy gyors futó a lejtőn mögöttem határozott trappolással. Majd mellé érve mosolygó hanggal dicséri meg a pólónkat! Na igen, jól sikerült darab! Hamar eltelik ez a szakasz. Egyéni futóknak hajrázom, vagy kicsit beszélgetek velük, kétszer keresztezem a főutat és máris indulok felfele a váltóponthoz. Az első megvan! Állapotelemzésként Zolival két mondatba kitárgyaljuk, a helyzetet. „Hogy vagy?” és a” Jól!” válasszal indulunk is tovább a következő pontra. 

Dari: második szakasz; Zánka-Kővágóörs; jó kis hullámos pálya, nyáron már jártam erre, tudtam mi vár rám. Ekkor már elég meleg volt. Váltás előtt még meglátogattam egy toi-toi-t, majd kis idő után Zsuzsi is ütemszerűen érkezett. Egyből emelkedővel kezdek, nem is erőltetem nagyon a tempót és ez jó ötletnek tűnik mert lefele simán visszahozom amit elvesztek. 3 km körül előzőm meg Dórit, aki egyénit fut, és amolyan kézfogó pacsi formájában üdvözöljük egymást. Ezt leszámítva szinte semmi nem történik. Kényelmes futás után Zsuzsi levált és ülhetek is be az autóba.

Zsuzska: 2-es szakasz, Kővágóörs - Badacsonyörs Varga pincészet: Autóval haladunk el a futók mellett, Dari is beleolvad a díszes társaság forgatagába. Kár hogy a végére annyira széthúzódik ez a közös libasorban haladás és az utolsó szakaszokat már csak saját magával futhatja az ember. Itt még együtt ütemre mozdulnak a lábak és dobbannak a szívek, röpülnek a biztatások. Pár falatot már elkezdek enni, Attika rám is szól, hogy igyak egyek, meleg van. Magammal is viszek egy kis soft kulacsot, találtam is helyet neki a mellkasomnál. Pont elfér. A váltás flottul megy, tanulva az első szakasz emelkedőjéből, nem megyek le a váltópontra, azt a 10 métert már igazán, bemelegített lábban megteheti. Kapom is a megjegyzést! Gyors iramba neki is lódulok, jön is egy biztatás „Szép tempó, hajrá!”. Ezt mérlegelve picit vissza is veszek, gyors kontroll, óra ellenőrzés, nyugtató gondolatok. Ez a környék ismerős. Nyáron edzettünk itt, pont egy FM versenybe sikerült a könnyű futásunkkal beleérkezni. Szerettem már akkor is és jó élményként van elmentve a fejembe. Vártam is ezt a szakaszt. Haladunk szépen, tényleg meleg van, fogy a víz. Útközben egyszer töltök is. Bár a frissítők über cukik mindenhol, a segítségüket nem kérem, megoldom én az újra töltést. Félek a cipőmre loccsanó víz lehetőségétől is, ha már úgy alakulna, magamra haragudjak ne másra. Salföld meleg, és emelkedik, milyen meglepő. Lesz egyáltalán sík szakaszom?!? Zoli felkészített, hogy ez lesz, nem is fáj, felfutok mindenhol. Már mindjárt leérünk és ráfordulhatok a Varga pincészetre. Meglepetésként ér Maráz Zsuzsi sziluettje az egyik kanyarba, biztat minket. Összeszedem bátorságom és kifejezem csodálatom a Spartathlonon elért eredményére. Aranyosan megköszöni és haladok is tovább. A főút mellett már szinte érezni a Varga pincészetnél lüktető várakozók energiáit, még egy kis emelkedő, és ott is vagyok. No de hol van Dari? Zolit látom, akkor itt vannak, csak meg kéne találnom valahol a váltótársam. Meg is van, pont amikor már az irányító tessékelne lefele a pincébe. Vissza slattyogok a frissítő asztalhoz, vizet töltök, majszolok egy kis perecet. Zoli és Tódi már vár, haladjunk. Az autóba egy kis energia szeletet is letuszkolok. Meg egy kis rizst, kicsit tartok tőle hogy fogadja be a gyomrom. Kezdek oldódni, kocsiba jár szám.

Dari: harmadik etap; Varga pincészet-Badacsonytördemic; hasonlóan hullámzik, mint az előző szakasz. A Római utat szeretem futni ezért is kaptam meg. Kezdésként irány le a pincébe a lépcsőn. Nem akartam, nem is kötelező lemenni, de mégis sikerült. Legalább egy fotó készült rólam.

Kiérvén a hűsből még jobban érződött a meleg. Ráfordulván a Római útra Azon töprengek, hogy lehet ezt most lazábbra kéne venni és nem mereven ragaszkodni a tempótervhez. Úgy-ahogy sikerül is, de van nagyobb bajom. Elkezd fájni a térdem. Nabammeg. Igen a jobb térdem, igen ugyanott ahol a nyári 1WTR-en. Ez így nem lesz jó. Egy másik párosból mellém szegődik egy srác, beszélgetünk, megdicséri a pólót és a tempómat. Jólesik, ahogy az is, hogy így egy picit megfeledkezem a térdemről. Pár perc után az egyik lejtőn ő bátrabban ereszti így lemaradok. Sebaj azért elleszek egyedül is. Lubics Szilvit előzöm majd lekanyarodok a váltópont felé. Ezt a részét nem szeretem, apró kockaköves szar út ami még lejt is. Bevergődök a pontra ahol Zsuzsi már készenlétben vár, hogy indulhasson. Én behajtogatom magam a kocsiba és indulunk Zolival tovább az út során nekilátok egy kis pom bar-nek.

Zsuzska: 3-as szakasz, Badacsonytördemic - Balatongyörök: Hamar itt vagyunk a ponton. Kocsiba még felpörögve mesélek, most valahogy elhagyott a lendület. Nem vagyok fejben egybe. Kicsit mintha szétestem volna.  Ki is megyek hamar a ponthoz, egyedül állok ott a többiek a kocsiknál maradtak. Nézem a jövőket, Bogár Jani is megérkezik. Döbbenet számomra mennyi energiája van! Kicsit fázok, kisajátítom Dari pulcsiját. Fél füllel hallom, nem kell majd felfutni a várba. Én úgy emlékeztem igen, de ez annyira vonzó, hogy hiszek a mellettünk várakozó csapatnak és reménykedek tényleg én emlékszem rosszul. Megjönnek Zoliék is. Attika megerősíti, nem kell felmenni a várba, megkerüljük.  Talán 10 percet álldogálok már ott, mikor megjelenik Dari. Ismerem ezt az arcot, valami nem stimmel. Miközben tuszkolja fel rám a chipet kérdezem „Mi van?”, „Fáj a térdem.” Fenébe, ez vissza térő, de még nem aggódok, hátha „csak” jelez. No nézzük azt a kerülő utat, de akkor miért megy mindenki balra az út végén? Talán lesz egy másik utca, amiről Én nem tudok? Talán azóta termett ott egy nyílegyenes átvágás? Max szó szerint érve, mert perceken belül a meredek úton találtam magam felfele futva. Remek. Ezt sem úsztam meg. Nem baj, majd a következő hosszú és unalmas rész feledteti ezt a fájdalmat. Félidőbe már nagyon unom. Még az se ráz fel, hogy egy német turista direktbe keresztbe áll, mert neki fékezni kellett volna a szembejövő forgalom miatt. Egyéni futóm, kit szorgalmasan követek fel is mordul és kellemes szavakkal véleményt nyilvánít. Útközben zene üti meg a fülem, közeledve egy parkoló kocsihoz. Üvölt belőle a Wake Up Little Susie. Ezt nem tudom nem jelnek venni. Kereplőt tartó kocsi gazdájának ki is fejtem mennyire magamra vettem ezt és mennyire kellett. Végre a sínek és végre egy újabb emelkedő. Lelkesedésem újabb szintre emelkedik az unalom kasztjaiba, kellő méla undorral konstatálom. Kb. azt is hogy beérkezek. Most már kell valami finom is az asztalról, vajas kenyér és sós paradicsom egész hívogató. Megadom magam nekik.

Dari: negyedik rész; Balatongyörök-Keszthely: ahogy haladunk a pont felé tartok egy kicsit a további futástól. Mi a fene lehet a lábammal. A sodrófával kicsit átgyúrom a combomat hátha segít. Lemegyünk a pontra és várakozó álláspontra helyezkedünk. Zsuzsi jön, mint a távirat én pedig komótosan elkezdek futni. Van egy kis lejtő egyből, de utána totál sík az egész. Igaz rohadt unalmas és viszonylag hosszú a szakasz. Folyamatosan monitoroztam a lábamat mikor, mire, hogyan reagál. Éreztem, hogy nem 100-as, de ha csak ennyire fog fájni akkor az vállalható. Tempó tekintetében egész jó lett, szépen stabilan hoztam végig ugyanazt, de vártam a végét nagyon. Váltás után leülök a padra, mivel amint megálltam fáj a térdem. Nem lesz ez így jó. Talán itt vagy itt is mondom Attikának, hogy okés, hogy fáj, na de ilyen korán?! Még közel hetven kili vár rám...Összeszedem magam és tovább állunk a következő pontra.

Zsuzska: 4-es szakasz Keszthely - Balatonberény: A vajaskenyér úgy néz ki beválik, nem reklamál a gyomrom. Szépen süt a nap, hezitálok a ruhás táska felett mire cseréljem az átnedvesedett ruhákat. Még marad a póló, rövid naci. Egy mini datolyás szelet lecsúszik és iszogatom az izotóniás üccsit. Sétálunk ki a futókhoz, Attika is Zoli is jön, Tódi élvezkedik a napsütésben. Rakonczay Gábor fut el mellettünk. Elfog az életérzést, micsoda teljesítményekkel együtt lehetek ezen a körpályán. Még pont belefér egy mosdó és indulhatok is az egyik kedvenc szakaszomra. Többször megfutottam már ezt a szakaszt. Tavaly a munkatársaimmal teljesítettük a 215 km-et ezen a versenyen. Akkor is én futottam. Valahogy most mintha gyorsabban menne és jobban itt lennék fejben. Találkozok Mórocza Andiékkal. Pár szót ejtünk Andival, biztat, hogy jó tempót futok. Aj lehet elfutom, de nyugtat, hogy nem, menjek csak. Hiába jártam már ennyiszer erre, mégis majdnem megvezet egy előttem haladó futó, aki elmegy balra be a földúton. Elbizonytalanodom. Hátra tekintek Andira, jelez menjek csak amerre indultam, az a jó irány. Már az erdő következik. Ha éjszaka lenne – aminek azért örülök, hogy nem itt esteledik ránk -  akkor békák kuruttyolását hallgathatnám, helyette csak a fejembe mennek a dalok. A frissítő pontnál megcsapja az orromat a kovi ubi illata. Egy életem egy halálom én most ebből enni fogok. Elraktározom jó pocok módjára a fogam mellett és lassan eszegetem. Jól esik.  Olyan fura, tudom, hogy ez egy unalmas rész, mégis olyan gyorsan eltelik, észre sem veszem és itt van Dari előttem. Nagyon jó kis szakasz volt, élveztem. Jöhet a vajas kenyér parival. Annyira fini, hogy még Tódi is kilop egyet a kezemből. Nem hiába, átérzem a szemfülességét, ő is éhenkórász, csak mint én.

Dari: ötödik szakasz; Balatonberény-Balatonmáriafürdő: mire ideérünk valahogy elmúlik a jó idő. Sehol a nap, de erős szél fúj és kellemetlen hideg van. Teljes ruházatot cserélek, mert már mindenem vizes és nem lenne j ó megfázni. Amíg lehet a kocsiban maradok majd elmegyek pisilni. Addig Zoli figyeli jön-e Zsuzsi. Naná, hogy jön! Attika dörömböl a budi oldalán, hogy igyekezzek. Azért a gatyámat visszavehetem? Amúgy meg ráértem volna még..na mindegy. Váltunk és elindulok Marcsipancsira. Ez se lesz egy izgalmas út. De legalább rövid. Nagyjából stabilan sikerült menni, de untam és nagyon vártam a végét ami ezúttal máshol volt, mint szokott, kész szerencse, hogy odataláltam. Na jó, ez rendesen ki volt táblázva. Jó hír volt az is, hogy a térdem most nem igazán fájt. Jöhet egy újabb fél müzliszelet valamint neki állom cola-zni.

Zsuzska: 5-ös szakasz, Marcsipancsi kelet – Fonyód: Ez az a határ amit megszabtam magamnak, idáig ha törik ha szakad el kell jutnom, le kell futnom. Anyukámék várnak a célba! Nem szeretem Marcsipancsi végtelenül unalmas egyeneseit. De most van ami ezt felülírja. Fázom, most először érzem, hogy nem akarok kiszállni a kocsiból. Jönnek sorba a futok és én csak gubbasztok a hátsó ülésen. Nézegetem mit vegyek fel, maradok a közös pólónknál, hogy Apukáméknak is megmutathassam. Elindulok, nem történik semmi. Szerencsére ez már Fenyves, de ennek a szakasznak is van egy hosszú része a sínek mellett, nem várom. Megállok az első mosdónál, kis kitérő, szaladok is tovább.  Megpillantom a kilátót, már nincs sok, mormogom. Átkelve a síneken Fonyód már karnyújtásra van. Alsóbélatelepnél ismerős alak áll szembe velem. Szüleim elém jöttek. Ott állnak és várnak, fotóznak, drukkolnak. Gyorsan adok nekik puszit és már szállnak is be a kocsiba, hogy beérjenek előttem. Még egy kanyar itt már a nyitott sorompó vár, majd utána egy csippantás és Anyumék. Vajaskenyér egy kis kompakt élménybeszámoló. Apum megdicséri a futómozgásom, Attika pedig helyesel. Egy volt öttusázótól jó ezt hallani, hiszek neki. Sajnos mennünk is kell tovább, most már hüvi van tényleg a vizes póló versenyhez.  Rossz Anyuékat ott hagyni, most először voltak itt velem egy versenyen, láttak futni. Nagyon-nagyon boldoggá tett.

Dari: hatodik szakasz; Fonyód-Balatonlelle: a kritikus, a vízválasztó. Vagyis én ezt gondoltam róla. Ez a leghosszabb az összes közül. Úgy voltam vele, ha ezt megcsinálom akkor onnan már a lábam kibírja és végigmegyünk bármi is legyen. Meglepetésként Zsuzsi szülei is kijöttek szurkolni én persze csak az utolsó pillanatban már az indulásnál vettem észre őket. Amúgy tudtam, hogy ott lesznek mert még beszéltem is velük telefonon, na ebből is látszik mennyire voltam szétszórt. Nem vet szét az erő, de haladok. 5:20-5:30 körül. Zsuzsi szülők meglepnek még Fonyódligetnél is. Szuper volt.

Kicsivel később Szabó Gabival beszélgetünk párszáz méteren keresztül majd neki mennie kellett tovább kísérni az akkor még női elsőt. Átérvén Boglárra sajnos az út mellett állt és hányt. Nekem mennem kell tovább! Itt is egy bazi hosszú egyenes vár rám. Az egész déli part ilyen. Komolyan vártam minden egyes kanyart. Továbbra sem éreztem az erőt, de annyira szar nem volt a helyzet. Lellén nem értettem miért nem ott megyünk ahol a bringaút vezet. Egy-két nyíl illetve tábla is mintha hiányzott volna...Jó, eltévedni nem sikerült. Helyette viszont lassulni igen, ezúttal is rohadtul vártam már a végét, nagyon bele akartam sétálni, de erős maradtam. Szinte 100 méterenként néztem az órámat. De csak nem akar jönni a váltópont. Bakker, de már túl vagyok a 14,1km-en. Közel 400-al volt hosszabb ez a szakasz, életem egyik leghosszabb 400 métere volt. Innen már csak négyszer kell futni, kb. egy maratont.

Zsuzska: 6-os szakasz Balatonlelle – Balatonszárszó: Hamar tovább kalandozik a gondolatom a következő szakasz teljesítésére és megfogalmazódik bennem egy kívánság, mit ki is mondok hangosan. Istenem legyünk már Csopakon! Csak Csopak jönne már!! Majd gyorsan konstatálom, hogy miért nem Füredet kérem?! Megmosolyogjuk. Távolinak tűnik most nagyon, de reménykedek nem lesz addig gond és Dari térde is jobban van, vagy legalábbis egy ideje nincs róla szó a közösségi csevejben. Jó volt Anyuékkal találkozni, még mindig a hatása alatt vagyok. Kiszállok a kocsiból, Kacsa még bent melegszik és dörmögve kérdezi én még akarok e futni. Határozottan mondom, hogy már elég lenne, de ha menni kell hát menni kell. Kicsit nehezen megy már a kocsiból kiszállás, picit robotos. Hirtelen mozdulat most nem esik jól, de pár perc ugribugri után bemelegszik. Szól a zene kicsit mozgolódok rá. Egy kis Foo Fightersbe is belekóstolhatok Dari megérkezése előtt. Emlékeztet milyen jó is volt a koncertjük itt Pesten, amit nővéremmel tombolhattam végig pár éve. Az út innen egy jelzővel lehet illetni, egyenes. Itt már sötét van és kell a fejlámpa. Sehol senki. Előttem tuti, de mögülem se jön semmi hang. Nagyon hosszú, emlékeztem erre nyárról, még bicajjal is csak tekerni tekerni kellett és sehol nem volt a vége. Most is ez van. Egy kis izgalom van csak Szárszón az emelkedő előtt, mert én a bicajúton mennék a vonat mellett, az útvonal viszont felvisz jobbra. Szerencse hogy pont volt egy váltópont, így utánam kiabálva segítettek útbaigazítani. Egyszer voltam csak itt bicajos kísérőként. Semmi nem maradt meg ebből a részből, újdonsült élményként vergődök át rajta. És még mindig nincs vége, megint egy kis egyenes, aztán feltűnnek a fények és végre beérek. Most már kezdhetek félni az utolsó hosszú etaptól.

Dari: hetedik szakasz; Balatonszárszó-Zamárdi: ez izgalmasabbnak ígérkezett (több benne a kanyar) cserébe már sötét volt és kellett a fejlámpa. Nyáron tekertem is erre így viszonylag friss emlékeim voltak. Tudtam, hogy Szántód után új és jó a bringaút az meg már majdnem Zamárdi és ott is vagyunk. Szóval csak Földvárt kellett túlélni. Sötét és hosszú egyenes. A tempóm stabil volt, de 6 perces. Az már a vég ha futás közben Edda számokból énekelek sorokat magamban? Mentem előre mert menni kellett. Várnak rám, az nem lehet, hogy nem érek oda. Sétálni akartam. Nem lehet mondtam magamnak. Amíg tudsz futni 6 percesben vagy akár 6:30-ban akkor fuss. Gyorsabb, mint a séta. Ezzel meggyőztem magam. Kiértem a parti sétányra és megnyugodtam. Ez is megvan és már csak 3-at kell futni igaz abból az egyik az 11,6km ami most egy ultrának tűnt. Zoli tovább ássa a lelki gödrömet azzal, hogy siessünk, mert Zsuzsi csak 7,5km-t fut. Óóó akkor tényleg haladni kell. Pihenni nem nagyon fogok. Enni is csak sebtében pár falatot plusz egy kis cola.

Zsuzska: 7-es szakasz, Zamárdi – Siófok nyugat: Zoli pikk-pakk beüti a koordinátákat és indulunk is. Nagy dilemmába vagyok mit vegyek fel. Jó a háromnegyedes, de mi legyen a felső? Nem lesz elég a végére, akkor már tuti kelleni fog egy hosszabb. Majd improvizálok. Pont a part mellett vagyunk de a Balaton vizét nem látni. A túlpart fényei viszont nagyon hívogatóak. Már tényleg érzékelhetően látni mennyit is tettünk meg.  Dari Zoli számolása alapján megérkezik, jöhetnek a macskaköves és murvás sétáló utak, majd fel az utcákba. Futóval nem de sétálókkal szembe találom magam. Sokan drukkolnak, egy nagyobb csapat üdvözöl és boldogan mondják holnap ők is neki vágnak a távnak. Gyerekek sétálnak szüleikkel, akik biztatják őket a tapsra és az ujjongatásra. Egy úr megkérdezi tőle futóverseny zajlik e és még mennyien jönnek utánam. Lazán válaszolom neki, úgy 13 ezren. Aztán néma csend. Elkezdem átnézni a rendszert. Lábam teljesen okés, megdöbbentően jól bírja, ilyenre nem mertem volna fogadni. Tüdőm teszi dolgát és a lendület is megmaradt, még ha nem is ezt mutatja az óra. Nagyon egyenes ez a rész. Egy balos, hosszú egyenes, egy jobbos, még hosszabb egyenes, újra bal és mondanám, hogy végre vége de ez tényleg egy örökké valóságnak tűnt. Zoli fut elém. Lerágom magamról a chipet és fordulok is rá a frissítő asztalra. Vajas kenyér jó sok só és pari. Tódi majdnem megint kirabolt, de most én voltam a gyorsabb. Habzsolok! Gyorsan be a kocsiba. Valami nem jó! Hirtelen rosszullét fog el. Elrontottam. Az út közbe kezdtem átöltözni és nem figyeltem előre, felfordult a gyomrom. Vagy gyorsan ettem? Esetleg a kettő együtt. Sikerült átöltözni, de figyelmemet erősen fókuszálom, hogy ne kacsintson vissza a vajaskenyér. Szólok Zolinak, hogy nem vagyok jól. Befordulok. Ezt valahogy vissza kell állítanom.

Dari: nyolcadik szakasz; Siófok-Siófok Sóstó:  Egy újabb izgalmas és tartalmas szakasz várt rám. Ja nem is. Inkább dögunalmas, hosszú egyenes részek pár kanyarral fűszerezve. Nem hiába futom én. 1km után mintha bemelegednék és a mostani állapothoz mérten egész jó tempót tudok futni. Ahogy kavargok a siófoki éjszakában jönnek az ismerős helyek. Jé, itt szokott lenni a BSI-s, novemberi félmaraton, jé ez itt meg a BSZM rajt/célhelyszíne a Hotel Magistern. Ezek egy picit elvették a figyelmemet az uncsi részekről. Jajj, milyen szép új bringaút van ott. Át is megyek oda még akkor is ha világítás nincs még. Sebaj ezért van fejlámpám igaz kézben viszem. Jobb kézben a lámpa, a balban meg a soft kulacs. Mondjuk amikor néha felemelem a jobb kezemet, hogy igyak és nézek ki a fejemből, hogy ez nem fog menni akkor erősen röhögök magamon. Emellett folyamatosan megy tovább az éneklés. Még mindig az Edda szól a fejemben ahogy az előző szakaszokon is. Az Ahová eljutok dalból pár sor össze-vissza: "Célpont voltam, rám számoltak, Acél ajtók rám csukódtak." "Nincs senkim, nincs semmim ezen a világon." "Nevünket nem kell, hogy valahol jegyezzék, Életünk semmilyen, nem kell, hogy szeressék,"  A Veled vagyok című dalból is énekeltem:  "S ha valamelyik utamról vissza se térek. Hidd el, te akkor is mindig érezni fogod. Hogy veled vagyok. Veled vagyok" "Csak menni. Csak menni. Bátran menni" főleg ez utóbbit mantrázom magamnak erősen. Pluszban az ad még erőt, hogy Zsuzsi vár rám és be kell érnünk a célba! Közben morgolódok az új bringaúton. Tök jó, hogy épülnek meg minden, de miért abból a bánatos térkőből kell? Ezt soha nem fogom megérteni. Ezekkel szépen el is telt ez a szakasz és már csak kettő van!

Zsuzska: 8-as szakasz,. Siófok sóstó – Balatonakarattya:  Még adjatok egy percet. Az émelygés bár csendesült, de a remegés megmaradt, a fáradságtól vagy a hidegtől, nem tudom. Kisétálok, pár szó Attikának és Zolinak, miközben a jól bevált ugrálós melegítést végzem. Ez már ad egy felkészülést a következő intenzívebb mozgáshoz.  Most már 3x is kicsúszik a számon, hogy ezt minek csináljuk?! Hülye ötlet volt!! Mélyen nem gondolom komolyan, de valahogy a felszínen van őszinte hangvétele. Már látom közeledni, tuti Ő lesz. Egyszerre érzem, hogy érjen már ide és még lehetne csak fél távnál. De itt van, indulni kell. Órát időbe indítom végre, pontosan. Attika tanácsára már hosszabb ujjú felsőt vettem és mivel nem bíztam magamban még egy nagyon vékony dzsekit is ráhúztam. Dari már mondja is, nem lesz meleged?? De igen, tuti. De mindegy, nem kockáztatok, már most tudom hogy a világosi emelkedőnk nem futok fel. Várom is hogy ott legyek, mennyire lehet még vajon? A kocsink elhalad mellettem. Éreztem hogy Ők lesznek. Be kellett volna adni a kabátot, amit ahogy elhaladnak le is szedek. Meleg! Hát persze. De könnyű anyag nem is zavar a kezemben. Menjünk, csak figyelem a légzést és a lépések ütemét. Ez visz előre, most nagyon kell a ritmus. Kikapcsolja az agyam. Gyomrom megnyugodott, helyén van minden. Menni kell csak. Végre az emelkedő! Séta!! Ketten is elfutnak mellettem, de kit érdekel. Már rigalánc stílusra futottam magam. Fussátok el bolondok! Még ez a hosszú ujjú is meleg…manóba, de legalább van rajta cipzár. A mellkasomat már kikezdte a soft kulacs. Tuti sebes, jó hogy sötét van, így amiről nem tudom az ugyan fáj, de csak azt tudom és a sebeket nem látom. Így ugye nem is léteznek. Akarattya magaspart így a sötétbe kihaltan, nagyon csendes. Fura, de látom a fényeket! Ott vannak a városok, ott van valahol a cél!! Kezdem érezni, hogy közeledünk.  

Dari: kilencedik szakasz; Balatonakarattya-Balatonfűzfő; egyből jókora ereszkedéssel kezdek, sebaj majd nemsokára visszamászom. Igyekszem óvni a térdemet amennyire lehet. Annyira sikerült, hogy minden nagyobb gond nélkül leérek az aljára. Akad itt minden az elején, kanyargós út, építési terület ahol a megázott agyagos szaron kell átkelni. Hűű, de rühelltem ezt a részt. Jön az alagút majd az emelkedő. Szemrebbenés nélkül váltok sétára. Én itt bizony fel nem futok. Lehet nem is tudnék. Felmászok és már jöhet is az újabb ereszkedés. Nagyon óvatos vagyok, kímélem a lábam. A vasúti átjárót elérvén balra kell kanyarodni. He? A bringaút egyenes megy. Na mindegy ha balra akkor balra. Persze ez is lefele vitt. Hova a büdösbe megyünk? Utca végén jobbra fordulunk, na legalább az irány jó már. A következő kereszteződésnél megint jobbra fordulok. Az utolsó pillanatban vettem észre a földre festett nyilat. Tábla persze sehol, minek is lenne. Ezt tuti sokan befogják nézni. Na bazmeg, most komolyan futtatnak velünk egy U alakot? Emelkedik és a dühöm miatt sétára váltok. Egy újabb észrevett nyilacska balra mutat, ez kizökkent és na jó, fussunk megint. Ráadásul a hely is ismerősnek tűnik. Ó, hát én jártam már itt egy Balatonman Kenese keretein belül. Király! Tudom hova fogunk kilyukadni. Igen-igen a strandhoz! Persze addig eltelik kis idő, mert éppen nem tépem fel az aszfaltot. A frissítőpont is itt lesz ahol később kedvesen kérdezik van-e mindenem. Van és hasítok is tovább. Jön az újabb nem szeretem rész. Át a főúton a lámpánál, mondjuk épp piros volt, de leszartam úgyse jött senki. Ez amúgy igaz az egész szakaszra. Embert nem láttam egyet sem. Az egész Balatonkör egyik legszarabb és utáltabb része a járdán vezetett bringaútnak csúfolt valami. Minősége is silány. Átverekszem magam rajta és jön a kiserdő. Olyan rohadt sötét volt benne, mintha elástak volna. Azt se fogom meglátni ha éppen emelkedni fog az út. Mondjuk ez épp észre fogom venni ahogy lassulok rajta. Fel is gyalogolok rajtra ahogy illik. Neszt hallok a bokorból. Lehet róka, őz, vaddisznó. Ööö akkor inkább fussunk. Megyek tovább, de nem akar elfogyni az erdő. Azt hittem soha nem érek ki belőle. Később Zsuzsiék mondták, hogy kocsival is hosszúnak tűnt. Másnap megmértük, közel 2,5 km...egy örökké valóságnak tűnt. De véget ért a sötétség és ahogy újfent kereszteztem a főutat szinte azonnal már látszott is a váltópont ahol Zsuzsi, mint mindig már várt rám.

Zsuzska: 9-es szakasz, Balatonfűzfő – Káptalanfüred: Ettől félek már két szakasz óta. A stratégiám, hogy a szakaszok feléig vagyis 5-ig jussak el. Ez megvolt Fonyódnál. Azóta ettől félek, rettegek. Ez a leghosszabb a második 5 közül. Biza, hosszú, 10 helyett 11,3! Borzasztó sok. Máskor észre se venném, most meg elementáris erővel utálom előre. De legalább Dariénál kevesebb! Ez picit enyhíti lelki fájdalmam. Már a váltóponton várom a kis fénycsóvát, hogy ott karikázzon a levegőbe ahogy Dari a kezébe tartja. A kóla hatott, jól van végre a gyomrom, most már csak a hideg zavar, de kevésbé sem annyira mint amennyire az UB-t megelőzve tartottam tőle és az önkényesen használatba vett Daripulcsi is meglepő mód jól melegít. Pedig Attika rám szólt, hogy miért van rajtam háromnegyedes naci, miért nem húztam hosszút. Elég ez, majd a következőnél…ha úgy érzem. Bele gondolni sem tudok a következő 11,3 km-re, már látszik a kis fénycsóva. Ő lesz. Attika szedné le rólam a pulcsit, de kitartok. Majd az utolsó pillanatba, addig se érzem a 10 fokot a vékony felsőn át. Tulajdonképpen egész jól haladok, néhol értetlenkedve miért erre megy az út, vagy hogy tényleg erre megy az út?? Emelkedőn túl vagyok, most felfutottam, bár Zoli azt mondta nem kell, olyan nem lehet hogy ezen ne fussak fel. Kb. mintha szavai olajat öntöttek volna a tűzre. Nem kell?! Akkor már azért is. Almádi fényei az erdő után felüdülés. A frissítő ponton nagy csend van ahogy távolról látom, odaérve felriadt segítők biztatnak, épp éjjeli vacsora lehet. Már messziről kérdezik kell-e valami. Megköszönöm Nekik hogy vannak és tovább haladok. Kóválygok a városba, vagy ötször megkérdőjelezem jó helyen futok e, nem tévedtem el?! 11,6 van már és semmi fény sehol! Már a vészforgatókönyv megy a fejemben az eltévedésre. Aztán egy alak tűnik fel, majd Őt megkérdezem! Közeledve felismerem ez a Zoli körvonala! Sose voltam ilyen boldog, hogy előttem terem! Majd le is lomboz, van vagy 300 méter még. Fut mellettem és biztat milyen jó a futómozgásom, haladjak. Jól esik! Kell, mint macinak a méz! Kanyar után felfénylik a sátor! Megvan!

Dari: végjáték; Káptalanfüred-Csopak: indulásnál fél füllel még elkapom, hogy Zsuzsinak ez milyen jó szakasz volt és mivel Zolival azt számoltuk a kocsiban, hogy mi kellhet a 20 órán belüli eredményhez. Ezen két info tudatában és persze az utolsó szakasz tiszteletére próbálok gyorsabb lenni, mint az előző szakaszokon. Az első két kilin ez jól is megy, 5:30 és 5:20 formájában. Utána viszont megint kezdek visszalassulni. Nem baj csak valahogy érjünk. Amúgy ezt a szakaszt is azért én futom mert unalmas és nem szép. Milyen szerencse, hogy kuka sötét van és ló...t se látok belőle. Azt számolom, hogy igazából csak 4 települést kell futnom. Alsóörs, Felsőörs, Paloznak és Csopak. Így már is sokkal könnyebb. Fejben mindenképpen mert a lábaim már nem akarnak menni. Fáj a bal bokám, sípcsontom is. Belesétálok, de csak egy lépésre mert azonnal rászólók magamra, hogy fuss tovább még ha csak 6:20-ban is, de fuss! Észreveszem a Paloznak táblát, na mi van,Felsőörs kimarad? Le sem esik, hogy a bringaút nem is érinti. Na mindegy én örülök, hogy mindjárt levált Zsuzsi és ülhetek be a kocsiba, Pontosan emlékszem rá hol van a váltópont. Balos kanyar, lejtő végén jobbra, utca végén még egy jobb-bal kombináció és meg is vagyunk. Csippantok a staff-nál és adom Zsuzsinak a chip-et. Kis idő után leesik vagy inkább leejtetik velem, hogy Ő nem is Zsuzsi. Bocsika! Végül az igazi Zsuzsi átveszi utoljára tőlem és elindul a végjátékra. Végeztem! Ugyan még beállok a finisre, de az már a jutalom lesz.

Zsuzska: 10-es szakasz, Csopak - Annagóra Balatonfüred: Befutó. Ez már a nihil! Itt már semmi se érdekel, itt már azért is jól vagyok. Attika korábban még emlékeztetett, hogy a befutó 7,7-es távja még az enyém, de ez már nem érdekel! Már ünneplek! Akár mi van. Ha négykézláb is, én itt már karneváli hangulatba leszek – valahol magamban belül. Attika kitessékelne a váltópontra ugyan de Zoli számol, még van időm a kocsiba melegedni a Daritól kölcsön kért hosszú ujjú futófelsőben. Nézem az órát. Kihasználok minden percet. Furcsa mód az időt most tényleg másképp élem meg. Egy perc még a kocsiban ülve órákat is tud jelenteni. Úgy örülök neki, mint majom a farkának.  Tulajdonképpen minden amitől előző egy hétben tartottam felesleges volt. Csak magamnak okoztam vele stresszes napokat. Nem volt vészes a hideg, nem jött elő a combfájdalmam és erőm se hagyott el, sőt úgy éreztem egyre több van. Dari felfénylik a kanyarba, mi már várjuk Őt. Fáradt lehet, vagy de legalábbis nem túl friss mert egy másik csapatra szeretné rátukmálni a chipet. Finoman intünk itt vagyunk. Már nagyon lazára veszem a cserét, pár mondatot is váltunk. Első lépések nem annyira komfortosak. Gondolataimba merülök, elemzem merre mehetünk majd, vajon hol haladok el. Ez annyira lefoglal, hogy már ki is értem a főút mellé. Hosszú ez még a bocik mellett az arácsi kanyarig. Világítok balra be az állatkák felé, de szerencsére nem villan fel mellettem egy szempár sem. Magamban elképzelem a sötétből rám szegező két égő pontot, tuti betojtam volna. Az út végén ott vannak az utca fényei melyek láncszerűen ereszkednek le a sétányra.  Repülök lefele, de csak érzésre. Az utolsó frissítő, fiatal srác már messziről kiabál. 3,6 mondja és bent vagy. Ezt hallva lelkem kiszabadul a szorításból és éteri boldogság fog el. Küzdök, megyek, haladok. Még még gyorsabban. Várom mikor csatlakozik Dari mellém. Sétányon, benzin kúton túl itt a körforgalom. Várnak a többiek, jönnek a gratulációk, vissza szorítok egy-egy felszínre vágyó érzelmi hullámot. Itt van Dari. Macskaköves homokos feljáró már nem esik jól, tempóban is gyorsítok, majdnem kimegy a bokám, nem érdekel! Utolsó emelkedő. Beértünk! Dari tuszkol befele a kapuhoz, menjünk fotózkodni, én meg még magamhoz se tértem. Ez látszik is a képeken. Az endorfin elönt és napokkal később is mindenkire mosolygok és még sose szerettem ennyire a világ összes lakóját.

20:00:44 ennyi idő kellett, hogy párban megkerüljük a tavat. Volt benne minden ami szem-szájnak ingere. Vér, verejték, hólyag, küzdelem és diadal. A férfi párosok között a 12-ik helyen végeztünk, míg a nem létező vegyes párosok között a 6-on. Célba érés után még megvártuk Esztert és Kacsát akik nem sokkal mögöttünk értek be, így a végére is jutott egy kis bandázás. Amúgy is jó volt, hogy nagyjából végig együtt haladtunk velük. Sokat jelentett mind Zsuzsinak, mind nekem. Nevünkhöz méltóan végre ehetünk! 

Jó régen volt post a blog-on, idén talán nem is nagyon. Mielőtt rátérnék magára a versenyre egy kicsit az elmúlt időszakról. Ugyan sok minden nem történt, futóverseny legalábbis semmiképpen azért az edzéseket meg kellett csinálni. Januárban sikerült 10km-en és félmaratonon is egyéni csúcsot futnom és ez nemcsak, hogy örömmel, de bizakodással is eltöltött. Ezen az úton haladtunk tovább, a február és a március rendben el is telt. Az április és a május már sokkal viharvertebb volt. Volt itt minden: oltások, tetőfelújítás ami még mindig tart és a meleggel is ment/megy a küzdés. Nem is érzem magam kirobbanó formában, de mivel az egész év az őszi Berlin maratonra van feltéve így egyelőre nem aggódok (nagyon). És akkor jöjjön maga a Riska!

Szóval a Riska One Way Ticket Run Backyard Ultra: ez egy különös verseny, nem feltétlenül, sőt, az nyeri aki a leggyorsabb. A lényeg: ki tud a legtovább pályán maradni. Óránként van rajt és 6706 métert kell futni. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Már tavaly is nézegettem, de akkor nem tudtam belesűríteni a maratonok közé. Az ideire viszont szinte azonnal beneveztem amint lehetett. Az igazság az, hogy akkor még 10100 méteres körről és 1,5 óránkénti rajtról volt szó, de mivel a szervezők csatlakoztak a Backyard Ultra szervezethez így a fentebb említett szabvány távolság és rajtidő lett a végleges. A helyszín a csodaszép Tihany, azon belül is a Belső-tó környéke volt. Az első rajt 18h-kor van magát a karámot 15h-től lehet elfoglalni. Innen indulnak és ide érkeznek a futók viszont a segítő nem tartózkodhat bent. Fura egy szabály, de ez van. Nekem Zsuzsi segített, mint a tavalyi év során oly sokszor. Ezúton is köszönöm, hogy rám áldozta a hétvégéjét. Mi kb. 16h fele érkeztünk és csak nehezen találtunk helyet a sátornak. Azért egy kis placc akadt. Gyorsan összeraktuk, bepakoltunk és jöhetett a feszült várakozás. Frissítés gyanánt ezúttal a szokásos Hammer tabletták mellé rizst és banánt turmixoltam össze. Érdekes kísérletnek tűnt. Aztán végre valahára eljött a rajt pillanata. Vagyis az első rajté!

Első kör: eléggé hátra álltam be ez az elején eléggé megnehezítette a haladást. Nem baj amúgy is szépen  komótosan akartam haladni. Amikor még otthon számolgattam akkor 35-36 perces körökkel számoltam. Na ez az első kör alatt gyökeresen megváltozott. Eléggé bitang kört sikerült összerakniuk a szervezőknek. 1,5km földút ami fel-le hullámzik majd egy több, mint 1 kilométeres emelkedő a fordító után a célba pedig egy 1,2km-es lejtő vezet. Én igyekeztem lefele is óvatosan menni, nem szerettem volna szétverni a combjaimat. Ennek köszönhetően 38:36-al zártam az első kört.

Második kör: itt már valamivel előbbre álltam, de ennek ellenére sem siettem, itt és most tényleg nem a tempó számít. Már ekkor kialakultak azok a társaságok amik együtt futottak nagyjából. Oda-vissza előzgettük egymást. Én felfele is futottam, míg sokan már ekkor is sétáltak. Ezen emberek előztek vissza a lejtőkön. A meleg már kezdett alább hagyni, de a magammal vitt kulacs azért még jól jött. Figyeltem, hogy folyamatosan igyak. Egy körben úgy 3-4 alkalommal. Ez jó taktikának tűnt. 39:14 lett ez a karika.

elképesztő volt a naplemente

Harmadik kör: egész jó helyre sikerült beállni, na nem mintha annyira számítana, de mégis egy kicsit. Legalábbis nem kellett annyi embert kerülgetni az elején. Az emelkedőket továbbra is kocogom, ahogy a lefeléken is visszafogom magam. Közben azon gondolkodom egyesek miért veretik olyannyira a lejtőkön. Biztos vagyok benne, hogy az verzióm a jobb hosszú távon. Na de ez majd kiderül. 39:24-el finiselek. Az első három kör elég stabil lett.

Negyedik kör: itt már bizony fel kellett venni a fejlámpát kötelező jelleggel. Nem szeretem annyira, valahogy mindig rossz közérzetem lesz tőle. Ezúttal sem volt másképp, de nem volt mit tenni hiszen a kör végére már nem láttam volna semmit nélküle. Beérvén azt éreztem, hogy rohadt régóta futok és még sehol nem tartok. Ami valahol igaz volt, mert 4 órája indultunk és még csak 27km-nél járunk. Ez a köröm picit lassabb lett (40:31) kicsúsztam a 40 percből.

Ötödik kör: egyre kevésbé szeretem a földutas részt, alig várom, hogy vége legyen. Folyamatosan azon dilemmázok mikor fogok eltaknyolni rajta. Mindegy, túl leszek ezen is. A fejlámpát néha átveszem a kezembe, így biztosan kevésbé leszek tőle rosszul. A 40:37-es (még mindig tök jó amúgy) kör végén irány a sátor. Lefekszem pár percre, de az egész világ forog. Nem annyira jó a helyzet.

Hatodik kör: ugyanabban a hangulatban indulok ki, mint ahogy az előzőt befejeztem. Bakker meguntam az egészet. Na de most kiszállni ciki lenne még a maratont se értem el. Különben is, ne picsogjak, fussak inkább. Itt már én is bele-bele sétálok az emelkedőkbe, ezt igyekszem kompenzálni azzal, hogy a lefelekét jobban eresztem, persze még mindig vigyázni, hogy ne csapjam szét a lábaimat. Ez működik is bár kicsit lassultam, ezúttal 42 perccel érek be.

Hetedik kör: nem indul jól, ugyan az elején meglódulok, de hamar alábbhagy a lelkesedésem. Nem nagyon tudok mély levegőt venni. Szúr a mellkasom ami kisugárzik a vállaimba is. Na fasza, még a végén itt fogok elpatkolni.  Sétára váltok amíg normalizálódik a helyzet. Ezzel el is megy a kör további része. Ebben a körben többet lassultam, már 48 perc felett érek be. Miután beértem Zsuzsi nyugtat és önt belém lelket. Ez csak egy holtpont és menjek tovább. Mindig csak 1 kört. Én meg szót fogadtam. 

Nyolcadik kör: nem nagy reményekkel indulok, de szerencsére csalatkozom. Egész pofásra sikeredik. Most már egyértelműen sétálok az emelkedőkön bár úgy érzem futva is menne és nem fogynék el kondiból. A lefele az továbbra is enyhén szólva visszafogott. Ami viszont jó jel, hogy ugyan lassulok, de a mezőny eleje ugyanott jön szembe mint eddig és a fejlámpa sem zavar már. Tehát nagy gond nincs, haladjunk tovább. Zsuzsinak is igaza volt, csak holtponton voltam amin most sikerült átlendülnöm. Felfele sétálva megint akartam ezt az egészet. Jött is az elhatározás, ebben még sok kör van. Nyomjuk, csináljuk hiszen kemények vagyunk.Ez is 48 perces lett, mint az előző.

Kilencedik kör: sajnos nagyon gyorsan jött a kijózanító pofon. A hepe-hupás földúton elkezdett fájni a térdem. Ezt nem hiszem el, hogy mindig kell lennie valaminek. Újfent sétára váltok így elmúlik a fájdalom. Futni kezdek, de visszatér. Ebben a körben marad ez a metódus, futás amíg a térdem bírja majd egy kis séta. Jellemzően inkább lefele fáj. Így érek be a karámba, ezúttal 48 percen belüli idővel, ahol kipanaszkodom magam Zsuzsinak. Megfejtjük, hogy akár a cipőtől is lehet a térdfájás. Jó, cseréljünk cipőt a következő körben. Amúgy is jó lenne a napfelkeltét a pályán megérni ahhoz meg plusz egy kell a tizediken felül.

Tizedik kör: minimális esélyekkel indulok neki. Valahogy a későbbi női győztes mellé keveredek és beszélgetni kezdünk. Így gyorsabban telik az idő és bár a térdem fáj próbálom tartani a lépést. Egészen addig a pontig amíg nem túl kényelmetlen. A fordító után egyből sétálni kezdek. Sejtem már, hogy ez lesz a vége. A sejtés tudássá avanzsál miután a cél felé kezdek ereszkedni. Futni már semennyire nem tudok vagyis inkább nem akarok. És bár Zsuzsi nagyon lelkesen hozza elém a váltócipőt, jelzem neki, ez ma ennyi volt. Nem merek megkockáztatni egy sérülést ami esetleg hetekre kiüt az edzésmunkából. Idénre van sokkal fontosabb cél. Az utolsó pár métert azért megfutom így lesz 53:39 az időm. Bánt, bosszant ez az egész nem nagyon tudom hova tenni se magam, se a csalódottságomat. Zsuzsi vigasztal és jól is esnek a szavai. Az igazság az, hogy ha Ő nincs akkor lehet már a 6-7-ik kör környékén kiszállok. A 11-ik rajthoz még odasétálok, de már nem indulok el csak a távolodó futókat nézem. Majd leadom a chip-et és megkapom az érmet és az oklevelet. Hivatalosan 1 óra áll a rendelkezésre, hogy elhagyd a karámot, de ezt sokan nem tartják be. Mi igen. Viszonylag gyorsan összepakolunk, elbontjuk a sátrat és beköltözünk az autóba. Nos igen, erre az éjszakára nem foglaltunk szállást mert a terv az volt, hogy futok. Nem maradt más választás, mint a kocsiban alvás.

Ezzel szombatra lett egy csomó szabadidőnk amit túrázással és evéssel töltöttünk. Nekem, vagyis a térdemnek állítólag jót tesz a sok séta. Néha-néha azért visszanézünk a versenyközpontba is ahol még bőven gyűrik egymást a többiek. Végül vasárnap este lett vége, 52 órát azaz 349 kilométert ment a győztes...no komment...

Konklúzió: lehetnék csalódott és talán az is vagyok egy kicsit, de azt mondták, hogy igenis büszke lehetek erre  a 10 körre avagy a 67 km-re. Akkor legyen így! Büszke vagyok! És bár azt az elvet vallom, hogy soha nem adjuk fel ez itt és most nem az a helyzet volt. Fel kellett adni azért, amiért tavaly ősz óta edzek, készülök. És ez nem más, mint a Berlin maraton. A héten tudtam rendesen edzeni mindenféle térdfájás nélkül, ez is megerősít abban, hogy jó döntést hoztam a tizedik kör végén. Viszont egészen biztosan hibáztam a cipőválasztásnál. Ha igazán végig gondolom, nincs is olyan cipőm amiben hosszabb ultrát lehetne futni és ez amúgy fel is merült bennem még a verseny előtti héten...Ebből is tanulni kell. A frissítés, hála Zsuzsinak is, nagyon jól ment. Ahogy az is, amiben már előtte is biztos voltam, hogy nekem ez a sok elindulás fekszik. Bár a helyszínen első csalódásból azt mondtam, hogy ilyet többet nem akarok, azért amint lehetett beneveztem a 2022-es versenyre. Dari is strikes back!

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

A jól sikerült július után augusztusban csak a Suhanj6 éjszakai 6 órás versenye volt egyedül. Nem mondanám célversenynek, de kiindulva a Lázbércből fontosnak fontos lett. Minden adott volt egy végre igazán jó 6 órás eredményhez. Még úgy is, hogy azért a hónapban nem vittem túlzásba a futást inkább bringáztam, még péntek délután is kimentem egy lazának induló 50-esre. Tervem is volt 5 percben kezdek és abból majd úgyis lassulok. Úgy voltam voltam vele 66 km legalább legyen meg ennél több az már ajándék. Ez reálisnak is tűnt. Szombaton délelőtt jött Attika (aki szintén egyénit futott) még vettünk pár dolgot estére majd nem volt más dolgunk, mint pihenni. 19h körül vacsoráztunk egy kis fasírtot úgy éreztem ez még belefér előtte. Eszterért és Titáért akik párost indultak, 21h-re mentünk, hogy kényelmesen kiérjünk Szigetmonostorra. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott ezután kipakoltunk, kiköltöztünk a töltésre.

Még 2 óra volt a rajtig. Rengeteg. Próbáltam pihenni még egy keveset, de az egyik helyen irtó nagy buli zajlott így ez esélytelen volt. Legalább a zenei aláfestés meglesz. A készülődés közben észrevettem, hogy a kompressziós nadrágom ki van lyukadva. Basszus. Nem jó előjel. Mivel másikat nem hoztam magammal ebben kell futnom. Lassan eljött a rajt ideje is. Kicsit zavart ugyan, hogy nem tudtam wc-re menni nagydolgot intézni. Egyszerűen nem kellett. Ez van. Igyekeztem viszonylag előre állni, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Kicsivel éjfél után durrant is a startpisztolyt. Az eleje iszonyatosan meglódult. Próbáltam nem menni velük, mert az tuti túl gyors lesz nekem. Azért így is tempósan haladtam. Mire visszaértünk a rajtkapuhoz már be is állt a mezőny eleje. Csippan is az órám: 4:48. Kicsit talán gyors, de még a belefér kategória. Ez a 4:50-es tempó maradt is jó pár kili erejéig. Egészen jól esett és a pulzusom is rendben volt. Gyanús lehetett volna, hogy az akkor még első helyen lévő nőt, Vágó Bogit egészen simán megelőztem, nyomomban a második helyezettel. Mondjuk nagyon nem foglalkoztam vele. A frissítésnél elém került Fűrész Edit a későbbi női győztes. Innen kezdve a nyomában futottam. A tempó jó volt és nekem csak egy dolgom volt. Követni őt. Eltelt 1 óra jöhet az első gel. Nem bírom letépni a tetejét. Nem hiszem el, hogy megint ezzel bénázom. Elkocogok vele a pontig ahol egy késsel vágják le nekem. Kb. 30 másodpercet veszthettem vele. Az iramfutóm meg már messze jár. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de igyekeztem gyorsan behozni az elvesztegetett időt. Ez egy 4:30-as km-ben realizálódott is. Utol is értem a női elsőt és innen megint vonatoztunk. 17-18 km környékén elkezdtem eléggé érezni a jobb combhajlítómat. Nagy gond nincs néha szokott fájni a műtét óta, majd elmúlik. Így is lett pár perc után normalizálódott a helyzet. Kicsit lassult a tempóm, de még mindig 5 perces kiliket futok. Jó ez így, 2 óra után 24,5-nél járok. Ha ezt tudnám így tartani akkor egy nagyon szép eredmény lenne belőle. Azt viszont tudom, hogy ezt biztosan nem bírom így végig futni. Már csak azért sem, mert elkezd fájni a bal combom is. Fasza. Ez király lesz így végig. Már csak 5:20-5:30 körül megy ami még mindig jó, de valami nem stimmel. A combjaim majd szétrobbannak a fájdalomtól és legbelül már tudom, ennek vége van. Még haladok tovább, próbálok részcélokat kitűzni magam elé. De nem, valahogy nem megy. Még a jussunk el a maratonig tervet is pillanatok alatt elvetem. Közben már esik az eső, igaz ez nem annyira zavar, sőt ha jól lennék imádnám ezt az időjárást. Végül 34 km-nél szállok ki és csatlakozom a már korábban megálló Attikához. Rettenetesen fájnak a combjaim. Semmi más bajom nincs, de ez most nagyon szar. Ilyet még nem éreztem, pedig sok mindent csináltam már. Mindegy már vége van innen nincs más dolgunk, mint segíteni a lányoknak amiben tudunk. Az eső már elég rendesen esik, de ők csak gyűrik a kilométereket. Küzdenek a második helyért. Olyan jól csinálják, hogy meg is lesz nekik! Ügyesek voltak nagyon. A díjátadónál jobban már csak a forró teát és bundáskenyeret vártuk.

A lányok kapnak szép oklevelet meg tapsot és mehetünk is haza. Mindenki ronggyá van ázva és fáradtak is vagyunk. A magam részéről már egész jól tudok járni bár a kuplung használata kicsit fájdalmas, de azért biztonságban hazaértünk. A legnagyobb megkönnyebbülés az volt amikor a kompressziós gatyát levakartam magamról.

Minden adott volt a jó eredményhez, de mégsem jött ki. Hogy miért? Hát annak van pár oka. Hiba volt kimenni pénteken bringázni, a tempó választás is lehetett volna jobb, bár jól esett és kényelmes is volt és ma is így kezdeném el. Szintén hibának számítom, hogy elvártam magamtól, biztos voltam a jó eredményben, de futásban, különösen az ultrafutásban nincs garancia semmire pláne úgy, hogy az utóbbi időben nem nagyon futottam hosszút. Az is hiba, hogy nem tudtam a verseny előtt elmenni wc-re. De ezeket leszámítva sem bánom, hogy így alakult. 2 óráig nagyon jó volt és ez is valami. Amúgy nagyon jó helyről, az 5-ikről szálltam ki és nézve az eredmény listát a 4-5-ik hely meg is lehetett volna. Végülis 2:56 alatt futottam 34 km-et. Egy hosszú futásnak elment. Könnyen szálltam ki? Igen. Volt értelme tovább menni? Nem. Nem, mert nem akartam összszedni egy esetleg komolyabb sérülést. Valahogy ez a 6 órás nem igazán akarja oda adni magát. Valami mindig közbejön, jelen esetben a sok hiba amit elkövettem, mind előtte, mind közben. De nem sajnálom. Ebből is tanulni kell és fogok is. Egyszer vagyis legalább egyszer úgyis összeáll minden...

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

Az előkészületek elég döcögősen mentek. Már maga az indulás formája is állandóan változott. Kezdetnek volt a trió amiből duó lett, majd megint trió és mivel Attika végül Zolival megy párban, Kacsa meg teker Bejjával így egyszer csak egyedül maradtam. Ekkor megkerestem Lepkét aki nagy örömömre igent mondott. Pár nap múlva bejelentkezett Dóri is és mivel nekem közben bejött a képbe az UTH is így a bulifutás és a trió nyert. Innen ez a része már sínen volt. Eközben a szállással is megszívtuk. A Frida amelyikben az elmúlt években voltunk bemondta az unalmast és nem nyitnak ki addig. Fasza. Találjunk 20 emberre szállást az utolsó pillanatokban. Végül sikerült igaz két külön helyre. Itt volt még a bringás/autós kísérő kérdése. Ez is az utolsó hétig a levegőben lógott. Végül Evetke sajnálatos sérülése hozta meg nekünk a megoldást. Futni nem tud a saját csapatában, de az UB-ből nem maradna ki így csatlakozott hozzánk. A jó hangulat is garantált már. Pénteken nálam volt a találka és innen terveztük a korai indulást. Ez sem jött össze teljesen. Pluszban sikerült szarul feltennünk a bringaszállítót és mire leértünk két helyen szépen leverte a fényezést a csomagtartótól. Nem voltam boldog ettől a ténytől. Mintha átok ülne ezen az versenyen. Elfoglaltuk az eléggé retro szállásunkat majd átmentünk a versenyközpontba elvegyülni. Kacsáékon kívül sok ismerőssel nem találkoztam. Ugyan volt asztalfoglalásunk egy nagy közös vacsira, de azért lenyomtam valahogy a mákos tésztát. A közös kajálás jól sikerült én speciel egy nagy pizzát ettem. Tele is voltam rendesen. Jöhet a másnap amikor már csak futni kell. Dórival és Lepkével is futottam már külön-külön triót. Nem volt semmi konkrét elvárás a csapattól az időt illetve a helyezést illetően (magamtól persze igen, de ezzel szerintem a többiek is így voltak). A legfontosabb az volt, hogy érezzük magunkat jól és a sok előzetes viszontagság ellenére valahogy azt éreztem ez így is lesz. Abban meg egészen biztos voltam, hogy végigmegyünk. A leosztás is egyszerű volt. Kb. mindenki ugyanannyit fut és hétszer kell nekiindulni. Dóri kezd, Lepke a második és én zárok. 

előtte

Idén is közös rajt volt a trióknak így jó nagy tömegben indulhattuk útnak. Nagyjából 100 méterig futottunk egxütt amikor is Lepkével kiváltunk a mezőnyből. Innen Dórié a terep. Mi elsétáltunk a kocsihoz és átmentünk Balatonkenesére az első váltópontunkra. Ekkor már érezhető volt, hogy ma sem fogunk fázni. Konkrétan rohadt meleg volt. Lepke szépen összekészülődött és kisétáltunk a pontra. Nemsokára jött is Dóri széles mosollyal az arcán.

Innen Lepke mesteré volt a pálya, Ő koptatta a forró aszfaltot. Mi egy kis rúdtánc után kocsiba vágtunk magunkat és irány Balatonalmádi az Oázis váltópont. Szerencsére sikerült árnyékban helyet találni így legalább nem főttünk meg egyből. Elkezdtem készülődni. Rajtszám fel, sapka fel majd jobb kint, mint bent elven elsétáltam a toi-toi-ig. Lepkét rajtunk kívül fűszoknyás lányok is várták, nem tudom kiknek örült jobban. Huh, innen én jövök. Még csak most rajtoltunk és máris rajtam a sor. Közel 17 km, jó is hosszú szakasz. Pulzuskontroll van max. 156 esetleg ez felmehet 160-ig is. Ez eddig mindig bejött. Az első kili kicsit gyorsra 5:04-esre sikerült. Jó hát lejtő is volt meg minden. A síkon azért lassultam. Szépen beálltam 5:25 körüli tempóra. A tervem ugyan az 5:20 volt, de ne szaggassuk szét magunkat az első szakaszon sok van még hátra. Pörögtek a lábak és a kilik viszonylag gyorsan eltelt a szakaszom. A végére kicsit belehúztam, a pulzust is elengedtem így pont 5:20-as átlag lett. Remek. Jön Dóri aki egészen Aszófőig szalad.

Nagyon meleg van már. Mindenki iszik és locsolja magát. Csak így lehet kibírni. Itt Aszófőn összefutok pár régi baráttal akik 2 keréken teljesítik a távot. Jót beszélgetünk majd mindenki megy a saját dolgára. Dóri érkezik látszik ez egy kicsit küzdősebb szakasz volt számára, de megcsinálta. Lepke: megnyerte a hegyeket. Az UB-s szitokszavak: Pécsely, Vászoly és Dörgicse. De Ő bírja és amúgy is futunk ahogy jól esik. Ezután nekem ugyanaz lesz az etapom, mint tavaly Dörgicsétől Zánkáig. Jön is Lepke és miután megkaptam tőle az útravalót neki is állok futni. 4:55, 5:05 hűha ez megint gyors egy picit. De jól esik és a pulzusom is rendben talán egy-két ütéssel magasabb ez előzetesen engedélyezettnél. Leérvén a sík részre azért visszább esik a tempó viszont az is kiderül, hogy nem tudok nem versenyezni. Figyelem a rajtszámokat és amikor egy szintén 3 fős csapat megelőz akkor utána tapadok rájuk. Kicsivel később vissza is előzöm bár ez nem kerül extra erőfeszítésembe. Én továbbra is fix tempót futok ők lassultak le. Ezzel egész jól el is vagyok a szakasz végéig ahol ismét felpörgetem a tempót. Váltunk, jöhet Dóri. Jók vagyunk az össz táv harmada már meg is van.  

Kővágóörs. Ez egy új rész, idén valamiért erre megy az útvonal. A váltópont egy szűk út végén van. Nem volt túl szerencsés ötlet ide rakni, de valószínűleg nem volt választásuk a rendezőknek. Jó nagy nyüzsi volt, kisebb-nagyobb torlódásokkal, de megoldottuk. Innen Lepke fut egészen a Varga pincészetig. Dóri érkezése után Lepke jobbra el. Mi kocsival utána, haladunk a Varga pincészet felé. Fix és nagy váltópont, szerencsére normális mellékhelyiség is van. Plusz helyben sütött finomságok is amiből persze én nem ehettem. Azért Evetke és Dóri ettek valami jól megérdemelt finomat. Még mindig nagyon meleg van. Miközben várjuk Lepkét a bevizezett sapkám pár perc alatt megszárad. Egyszer csak feltűnik a Mester az emelkedőn egy gyors pacsi és mehetek le a pincébe.

Tavaly szintén ugyanezt a szakaszt futottam, akkor is imádtam és most is nagyon jó volt. Szeretem az ilyen hullámos jól futható pályát. A Római útról nyíló kilátás meg egyszerűen gyönyörű. Nem is nagyon foglalkoztam a pulzusommal. Igaz ez nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenképpen utol akartam érni az előttünk futó triókat. De éreztem, tudtam, hogy később ebből nem lesz gond. Sikerült is 5:10-es átlagot össze kalapálni. A csúcspont az volt, hogy a váltóponton kiabálták a nevemet. Nem tudom melyik lány intézte el, de rohadt jó volt! Köszönöm.

A frissítést a tavaly is jól bevált módszerre alapoztam. Semmi nehéz kaja csak műzli és zabszeletek, chips és az elmaradhatatlan nutellás kenyér. Az első szakasz közepén toltam egy gel-t, de ezen felül semmi hasonló. Folyadék szinten a víz, High5 zero és a szent cola amit végig ittam. Eközben Dóri m,ár át is lépte a képzeletbeli féltávot. Kezd sötétedni Lepke fel is veszi a fejlámpát, mert mire beér már sötét lesz. A váltás után kicsit fel kell pörgetnünk a dolgokat, mert itt most mindenki rövidebb részeket fut. Olyan luxusra, mint a nyújáts nem nagyon van idő. De ez ilyen kávéház.

Gyenesdiáson váltunk Lepkével én innen Fenékpusztáig futok. Sötét és unalmas rész, de valahogy iszonyatosan éveztem. Ati folyamatosan írt nekem chat-en, válaszolni nem tudtam ugyan, de plusz erőt adott ahogy olvastam az üzeneteket. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nagyon stabil tempót és pulzust produkáltam ezen a 9,5 km-es szakaszon. És innen már csak háromszor kell futni. Következik Dóri Balatonmáriafürdőig és itt már Evetke is felpattant a bringára kísérni minket a sötétben. Én Balatonfenyvesen váltom majd Lepkét. Itt megint volt rendes wc amit sajnos ki is kellett használni. A gyomrom kicsit rakoncátlankodott és ennek meg is lett az eredménye egy fosás képében. Nagy baj nincs, de azért figyelni kell. Balga módon a fejlámpámat a kocsiban hagytam. Basszus futás közben meg kell állni kivenni. A kulcsot odaadom evetkének aki megvárja a többiket engem meg majd utolér. Valahol itt előzöm meg későbbi női győztes Bogárdi Szilvit. De alapvetően jellemző az egész napra, hogy inkább én előzök, mint fordítva. Megint sikerül rettentő stabil átlagot produkálni, egyszerűen jól esik a futás ebben a tempóban/pulzussal. Futás közben várom Evetkét aki csak nem akar megjelenni. Hív is közben, hogy merre járok. Kívülről viccesen mutathattam, hogy futás közben telefonálgatok. Egészen a következő váltópontig kergetett majd gyorsan Dóri után eredt. Most már neki van rá szüksége. Mint később kiderült így is lett. Dórinak jött a holtpont ahol csak sétálni tudott. Mi Lepkével kicsit aggódtunk, készültek a vésztervek is ha Dóri esetleg nem tudná folytatni. Szerencsére erről szó sem volt. Kemény csaj, lenyomja ami hátra van. Lepkén is látszik már a fáradtság, de ez már érthető hosszú nap van mögöttünk és nincs még vége. Balatonszárszón váltunk ahonnan én Zamárdiig futok. 3 éve futottam ezen a részen akkor nekem az volt az utolsó szakaszom. Most egy laza majdnem 11 km várt rám. Evetkével jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Kellett 1 kili mire bemelegedtem és úgy 7-8 km környékén nem is esett annyira jól, lassultam is, de nyomtam tovább és a végére megint meg tudtam pörgetni tempót. 5:18-as lett az átlag. Ma valahogy erre álltam be. Már csak egyet kell futni. Dóri következik és én nem tudom honnan szedte az erőt, de letolta ezt a szakaszt is, mint a szaros gatyát. És már Siófokon vagyunk... Lepke is elindul az utolsó etapjára. Evetke innen már nem kísér. Világos is van és érthető módon nagyon elfáradt. Bringa fel a kocsira és átgurulunk Siófok-Sóstóra. Amíg várunk a ponton a lányok bealszanak nekem meg megint wc-re kell mennem. Majd még egyszer. Hát ez van, de innen már akár lapos kúszásban is teljesítem a maradék 6,4 km-t. De nekem tervem van. Már az egész előtt tudtam, hogy én ezt nagyon meg akarom futni 30 percen belül. Ez ugye 4:37-es pace. Nem lesz könnyű, de itt már nem kell finomkodni. Közben a pulzusövem meghülyül 180-as értéket mutat álló helyzetben. Végül úgy döntök leveszem. Úgyse kell a kontroll. Jön Lepke, gyorsan megmutatom neki hol van a kocsi és kezébe nyomom az övemet. Csapassunk. Megyek ahogy bírok, de a kívánt tempó nincs meg. Mindegy legyen 5 perces alatt az is jó. A többi futóhoz viszonyítva jól haladok. Már megint a versenyszellem. Mindenkit is meg akarok előzni, de eközben hajrázok is nekik. A ponton nem is frissítek csak csippantok innen már 3 km sincs hátra. A club Aliga előtt van egy kis emelkedő, de a vége viszont lejt. Szúr az oldalam nem is esik jól, de ez most pont nem érdekel. Mint süket a csengőt. Jön a Club Aliga bejárata. Az már tuti, hogy nem lesz 6,4 km, de így legalább beférhetek 30 perc alá. A sorompótól már csak pár száz méter itt már bőven 4 perces alatt megyek, de nagyon jól esik. Kész. Vége! Csippantok. Ennyi volt az UB, a végére értünk. Keresem a többieket, de nem látom őket sehol. Kis téblábolás után megjelennek. Elsétálunk a cél előtti pontra ahol bemondják a csapatnevünket és együtt kocoghatunk át a célvonalon. Megcsináltuk és rohadt jó volt! Minden előzetes döccenő ellenére fantasztikus volt. Közben semmi gondunk nem volt. Köszönöm a társaságot Dóri, Evetke és Lepke. 

21:48:29-es idővel a 20-ik helyen végeztünk a 95 indulóból a férfi 3 fős csapatok között. Nem a helyezésekért küzdöttünk, de ez több mint jó. A legjobb az egészben, hogy a hangulat végig remek volt. Öröm, móka és kacagás. Persze akadtak holtpontok és el is fáradtunk. Köszönöm az élményt ennek a 3 embernek. Bebizonyosodott, hogy jó döntést volt amikor összeálltunk. Evetke a hős, hogy elviselte miden nyűgünket és a szagunkat is. Dóri a Kicsi, akinek hatalmas szíve van és főnix madárként támadt fel az utolsó szakaszára. Lepke a Mester aki a legnehezebb részeket futotta nagy nyugalommal. A magam részéről 6:26:28 alatt futottam 73,55 km-t, ez 5:15-ös átlag. Én ezzel is teljesen elégedett vagyok. És, hogy mi lesz jövőre? Egyelőre 2 utat látok magam előtt. Egy padlógázos páros és igen, a másik az egyéni indulás. Egyik sem könnyű és alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen. Mondjuk első körben éljem túl az UTH-t ami életem eddigi legnehezebb próbatétele lesz.

Tavaly váltóban voltunk Eszterrel, Timivel és Atival.amit megnyertünk úgy, hogy nem is nyertünk (erről írtunk is). Akkor fogant meg az elhatározás, hogy ide egyéniben is jönni kell. Végül Eszterrel beneveztünk a 100km-re. Azért ment a dilemmázás rendesen. Sok ez a 100, nagyon sok és csak 6 héttel van Bécs előtt. De úgy véltem még pont belefér. A téli alapozás során rengeteget futottam. Többet, mint bármikor. Főleg a február lett nagyon erős: 436km a valaha volt legtöbb futott km egy hónapban. Vártam is nagyon a hóvégét, mert érezhetően elfáradtam, nem nagyon estek már jól az edzések és a térdeim is kikészültek kicsit. Egy héttel előtte még toltam a Gánt trail-en 25km-t a bokáig érő hóban ami jó felvezetésnek tűnt. A szombat elvileg munkanap lett volna, de én szabit vettem ki, hogy rá tudjak pihenni a versenyre. Fura módon egyáltalán nem izgultam a 100km miatt. Éreztem, hogy végig tudok menni csak a térdeim miatt voltak apró kétségeim. Eszter felkérte Atit segítőnek így hármasban mentünk reggel. Dóri, Zoli és Attika majd jönnek, futnak egy Velencei tókört és csatlakoznak a support-hoz. 8h-ra lőttük be a leérkezést, hogy jó helyünk legyen. Ezt sikerült is tartani, de ekkor is már sokan voltak. Találtunk jó helyet, kipakoltunk, átvettük a rajtszámokat és kezdődött a nem is annyira feszült várakozás. A rajt előtt még egy gyors pacsi és ölelés Eszterrel aztán irány a pálya. Nagy a tömeg, próbálok lazán, kényelmesen kezdeni. Megvan a tervem csak be kell tartani. A második kilométerre beáll a tempóm bár a pulzusom kicsit magasabb az eltervezettnél. De nincs gond, megy a tempó és még egész jól esik. Be is baszna ha már most szar lenne. Első körnek vége is. 26:40. Pompás. Ati sótabit és iso-t ad én meg tolom tovább. Nagyjából beállt már a sorrend. Pár emberrel kerülgetjük egymást attól függően éppen kinek mit enged a pulzusa. A második kör 26:33 lett. Jó. Meg is jegyzem Atiéknak, hogy már csak 18.

Beverek egy gel-t, keveset iszom rá és indulok a harmadikra. Jól érzem magam a meleg ellenére is. Még úgyis, hogy a kör vége fele leköröz az első helyezett Muhari Gábor. Na hoppá. Előzetesen úgy számoltam, hogy minden 4-ik körben kapok egyet, hát nem így lett, kell neki 4 perc alattiban közlekedni. A 3-ik kör végén kerek 1:19-nél járok összidőben. Meg is jegyzem a többieknek, hogy kicsit gyorsultam, nyugtatnak is, hogy lassítsak nem sprint ez. Mondanám, hogy megfogadtam a tanácsukat, de nem. Megyek ahogy kényelmes és jólesik. Ezért vagy sem ez egy picit lassabb lett, kerek 27 perc. Nincs baj jó ez még. Már csak 16 van hátra.

A kör elején jön szembe Eszter és mondja, hogy vége, kiszáll. Ne tedd csak ennyit volt időm mondani, mert mindketten folytattuk utunkat. A fordító után kíváncsian figyelem jön-e szembe. Jön. Jól van. Végre Dóriék is leértek így gyors köszönés közben nyelem le az Atitól kapott újabb gel-t. Megvan a negyede 2:13 alatt. Jól állok csak így tovább. Legalábbis jó lenne, de valami nem stimmel. Megy felfele a pulzusom. Talán a koffeines gel miatt. Az emelkedő után kicsit lassítok. Jön szembe Eszter próbálok vele pacsizini, de nem kooperál ebben. Látszik, hogy nála sem ok minden. Visszafele futva nem látom így tudom, hogy jó eséllyel befejezte. A magam részéről 28 perces kört fejezek be éppen, hát nem éppen acélos, de a még elmegy kategória. A nagyobb baj, hogy annyira nem érzem már jól magam. Épp 3:10-en belül van meg a 35km. Azzal viccelődöm magamban, hogy Bécsben ilyenkor már végeztünk.

A következő körre a hetedikre csatlakozik Dóri, Zoli és Attika. Épp egy tó körre indulnak. Nem esik jól futni. 6 percesben megyek 155 körüli pulzussal Gáz.Érzem, hogy ez nem fog végigmenni. Igyekszem uralni a helyzetet azzal, hogy rész célokat tűzök ki. Legyen meg előbb az 50 kili aztán majd a 6 óra. Megvan a 8-ik kör is. Jöhet a kilencedik.

Az eleje megint séta ezúttal Eszter kísér el. Közli Ő megkönnyebbült, hogy kiszállt és igazából csak magamért csinálom az egészet. Igaza van, nagyon is. Valahogy ráveszem magam a futásra. 6:30-ban hasítok, de legalább a pulzusom normális tartományban van. Király. A combjaim és az achilles-em is egyre jobban fáj. Vergődés, talán ez a legjobb szó rá. Számolgatok közben és a 6 óra sehogy sem jön már ki úgy, hogy pont egész kör legyen. Nem is vágyom rá. Jöhet a tizedik kör. Persze, hogy sétával kezdem. Eszter és Ati is jön velem míg Kacsa telefonon jelentkezik be. Próbál tovább hajtani, de tudom, hogy ez lesz az utolsó. Elég volt és van fontosabb célom. Félre állok pisilni először a verseny folyamán. Látszik a színén a kiszáradás. Jön a fordító innen már csak 2,5km és vége. Sajnos nem úgy ahogy terveztem. Próbálok kipréselni magamból valami hajrá féleséget ami egy 6:45-ös kiliben realizálódik is. Eddig is tudtam, hogy nincs értelme tovább menni, de ez végleg betette a kaput. Poroszkálok, csoszogok a vég felé. Átlépve a célkapun megállítom az órámat és nagyot fújtatok. Megváltás. Leveszem a lábamról a chip-et és leadom azon nyomban. Köszönöm nekem ma ennyi volt. 50km, 4:54:55 alatt. Ez önmagában egy 50-esnek is szar lenne. Nem nyújtok inkább leülök, lerogyok a padra. Jöhet a buli része a dolognak az evés-ivás. Emlegetnek valami vaddisznó gulyást is csak még várni kell rá. Nem baj én már nem sietek sehová. Mondjuk nem is tudnék. Megbeszéljük a nap történéseit a többiekkel amíg várunk. Sok okosságra nem jutottunk. Mire végzünk a gulyással és összeszedjük magunkat indulásra készen Attikáék is visszaérnek. Egyiküknek sem esett jól ez a Velencei tó kör. Nem hiába. Ez egy ilyen nap.

Sok kis apró dolog játszhatott közre abban, hogy nem sikerült. A hirtelen meleg, a kevés folyadék bevitel az elején, a 25km-nél bevett koffeines gel, a kevés pihenő a brutális február után, az esti és reggeli hasmenés sem tett jót és biztosan lehetne még sorolni. Amúgy valami rontás lehetett ezen a versenyen. Nagyon sokan szálltak ki még az élmezőnyből is. A versenyzők 50%-a feladta. Ez sok. Nem érzem azt, hogy el lett futva az eleje. Ma is ugyanúgy nekiindulnék 5:20-ban. Ezt a tempót nekem el kell bírnom ilyen távon is. Előzetesen azt gondoltam, hogy 50-60km-ig nem lehet gond. Tévedtem, volt. Ennyi. Most tovább koncentrálunk Bécsre, mert az az év fő célja. Az Optivita csak egy állomás volt az oda vezető úton. De tudom visszatérek én még ide...

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.