Jó pár évet vártam erre a napra. 2018-ban is itt akartam indulni, de végül a többiek miatt átneveztem a leghosszabb távra ami nem sült el valami jól. Na mindegy. A rá következő évben sérült voltam, míg tavaly és tavalyelőtt elmaradt. Na de idén végre összejött a találka. Az őszi Berlin maraton és az 5 nappal rá következő Ultrabalaton egyértelműen sok8k) volt a lábamnak. Nem is tolerálta igazán. Az UB után 2 héttel még kipréseltem magamból egy vállalható félmaratont a BUFF keretein belül, amivel nyernem is sikerült, de ezután nem a díszmenet jött. Betegség és szenvedés a lábammal. Volt itt minden, talp, achilles és boka. Futás volt, de csak óvatos rövidek. Jártam kezelésre, gyógytornára és masszázsra is. Szépen lassan építettem újra az egészet, akadt rengeteg döccenő miközben néha azt éreztem, hogy még mindig lefele tartok azon a bizonyos lejtőn. Lelkileg nem viseltem túl jól amit mondjuk ki rendesen zabálással próbáltam helyretenni. Sikerült is plusz kilókat magamra szedni. Aztán valahogy apránként nagyjából a helyére került minden. Célnak ott volt ez a verseny és ez sokat segített. Februártól már jöttek a hosszabb terepfutások amik közben az útvonalat bejártam és a frissítést is gyakoroltam. Úgy tűnt minden rendben lesz. Aztán 4 héttel a verseny előtt a a Giro d'Italia szurkolásra menet óriást estem bringával. Mert hát ugye a hülye gyereknek át kell veretni a vasúti sínen 40-el, hiába tudja, hogy amúgy nem. Ennek lett az eredménye egy szakadt mez és egy megrepedt bukósisak. Kurva nagy mákom volt, hogy én megúsztam pár vérömlennyel és horzsolással az egészet.

Ekkor jöttek a gondolatok hogy kész ennyi volt, buktam a Szentendre Trailt. Zsuzsi nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond így pár fájdalmas nap után hagytam az önsajnálatot és a gyógyulásra koncentráltam. 1-1,5 hét maradt ki az edzésből ami ugyan nem jött jól, de legalább pihentem keveset. A bejárások alapján készítettem időtervet is. Szerettem volna 7 órán belül beérni. Ez reális és tartható célnak tűnt, de igazából élvezni akartam az egészet főleg a bukás után. Az esélyeimet nem javította a beígért 30 fok sem, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Azt mondják, hogy az UTH a terepfutás ünnepe. Én is így álltam hozzá. A rajtszámomat már szombaton átvettem így a verseny napján ráérősen mehettem ki Szentendrére. A versenyközpontban elszöszmötöltem a hátizsákkal, megtöltöttem a soft kulacsokat és az ivózsákot, mindeközben beesett Beke Tomi majd még egy ismerőse Gellért is csatlakozott hozzánk. Miután mindent feltöltöttem dög nehéz lett a táskám. Baszki ezt nekem cipelnem kell végig. Ment is a dilemma, hogy tényleg vigyem az ivótasakot is? Mert a többiek nem visznek. Na de én meg sokat iszom és rohadt meleg lesz a napon és a frissítőpontok is messze vannak egymástól. Végül vittem mindent is. Lesétáltunk a Duna partra ahonnan a rajt lesz. Összefutottam Annával akivel anno a Szimpla Élményt futottuk, juhuu még egy ismerős és Ő is a 7 órát célozta meg. Szuper!

Becsekkolunk a rajtzónába ahol ellenőrzik a kötelező felszerelést majd kezdetét veszi a várakozás. Még egy kicsit előrébb megyünk a startvonalhoz.

Fontos a jó helyezkedés. 10-től visszaszámlálás, erre a pillanatra várok 4 éve és most eljött. Rajt! Elkezdődött! Elindulunk Szentendre macskaköves kis utcáin, hogy pár óra múlva ugyanide térjünk vissza tapsvihar közepette. Na de ez még odébb van, addig dolog van a hegyen. Próbálom felvenni az utazótempót, megy a helyezkedés a mezőnyben, de ez teljesen normális. Tomi kicsit meglógott, de Gellérttel együtt futunk felfele a Bükkös patak partján. Még a városon belül jön az első meredek emelkedő, sétára is váltok. Meleg van és iszonyatos a páratartalom, ennek következményeképpen a pulzusom már most elég magas. Az újdonsült ismerőssel így haladunk az erdő felé talán ott picit hűvösebb lesz. Ami lehet így is van, de én ebből nem érzek semmit. A pólómat konkrétan már teljesen átizzadtam. A tegnapi eső ellenére nagy sár nincs, ez pluszban nem nehezíti a haladást. Ami egész jó tempóban megy is. A társaság jó hatással van rám. 30 percnél óra csipog, jöhet az első gel. Emellett folyamatosan iszom mind a vizet, mind az iso-t. 6 kili környékén valami lóbaszó bögöly megcsípi a fejemet. Mi a picsa? Percekig érzem a szúró fájdalmat. Tudtommal nem vagyok allergiás ilyenekre, remélem így is van,mert semmi ilyenre alkalmas szer nincs nálam és ha emiatt kéne kiszállnom tuti tökön döfném magam. Na de lassacskán múlik a fájdalom lehet koncentrálni a haladásra. Tolom arcomba a következő gel-t valamint a tablettákat. Gellért kicsit eltávolodik, nem baj, menjen csak úgyis jobban bírja. Innen egyedül folytatom, már amennyire ez lehetséges a közel 500 fős mezőnyben. Rám tör a kis dolog érzés, ezt jónak ítélem, ezek szerint eleget iszom. Már csak pár km Pilisszentlászló az első pont, odáig nem vinném el, nem is tudnám. Félreállok és elvégzem amit el kell. Színe jó, minden rendben mehetünk tovább. Baktakok a kék jelzésen már felsejlik a Kisrigó, felértem. Innen már csak lecsorgok és meg s van az első szakasz. Mielőtt átkelnék a főúton beleakadok fejjel valami tüskés ágba. Naná, hogy elkezd vérezni a seb. Fasza, így izzadtsággal kevert véres fejjel kell beérni a pontra? Szépen vagyunk. Beérek, gyors csippantás és kulacstöltés után ismerős arc bukkan fel. Káldi Peti aki ezen a ponton a crew-t erősíti. Fejet mosok nála és már indulok is Visegrádra. 1:48 alatt értem fel ami 12 perccel jobb, mint a tervezett és magán a ponton egy percet sem töltöttem. Jön az egyik legjobban várt rész. Ezt nagyon szerettem a pálya bejárás alkalmával. Igyekeztem nem veretni, hogy megóvjam a combjaimat amit hellyel-közzel sikerült is tartani. A gel-eket továbbra is 30 perenként ettem.

Ezen a részen már összeértünk a két hosszabb táv indulóival is igyekeztem mindenkinek hajrázni. Jó hangulatban telt az egész, a patak átkelések, az oda-vissza előzgetések a többi futóval mind-mind jó élmény volt ahogy Kacsa üzenet is. Enyit ír: Hajrá!

Leérvén a Pisztrángos tavakhoz jön egy kis felfelé. Cseke Lilla itt zúz el mellettem, mint a gyorsvonat. Mondom is neki, Te mit keresel itt, nem elől kéne lenned? Pár szót váltunk majd villám gyorsan eltűnik a szemem elől. Mielőtt teljesen beérnénk a városba van egy meredek betonos rész, ezen nagyon óvatosan mentem le kímélvén a lábaimat. Nagyon nem bírom én az ilyet. 54 perc alatt értem le a tervezett 55 perc helyett, Ezen a frissítőponton is gyors kulacstöltés, majd az írtó cuki gyereknél lehet zuhanyozni ahol leöntenek két kancsó hideg vízzel! Isteni jó volt! Megköszönvén mindent megyek is tovább, 1,5 percet töltöttem el és még mindig 10 perc előnyöm van a tervhez képest. Jól is fog jönni, mert jön az első nagy mászás, fel a fellegvárba. Válaszolok Kacsának, indul a buli Pap-rétre. Itt már nagyon meleg van és a mászás közben érzem, hogy ez bizony lassú. Legalábbis lassabb, mint a bejáráskor. Ami ugyan normális, de valahogy mégis rosszul esik. Az sem segít, hogy folyamatosan mennek el mellettem. Nyugi, nincs baj csak csináld mondogatom magamnak. Menni kell előre és majd lesz valahogy. Sikerül úrrá lenni a káoszon és ha ugyan nem is száguldok azért futok. Borjúfőre felszenvedem magam, de a pazar kilátásért megérte.

A gel-t már nem kívánom, inni viszont iszom rendesen már ameddig tehetem. Hamar kiderül ugyanis, hogy nem lesz elég a folyadékom Pap-rétig. Nem esem kétségbe inkább már azon gondolkozom, hova-mit töltök majd a ponton ahol amúgy is engedélyeztem magamnak egy hosszabb pihenőt. Eközben jön egy üzenet Zsuzsitól, hogy már van térereje, szóval már Szentendrén van. Pár emberrel együtt haladok így társaságom is van. A frissítőpont előtt nem sokkal jóféle zenével várnak minket. Bekocogok a pontra és a crew segítségével feltöltöm magam. Mindeközben még Cseke Lillát próbálom győzködni a folytatást illetően, de nagyon kiakar szállni így pár perc után elengedem a témát és megköszönve mindent továbbállok. Kisvártatva Anna jön szembe, szegény elesett valahol. Gondoltam nemsokára úgyis utolér. Végül nem így lett, de ez egy másik történet. Lelkiekben készülök a maradék két púpra. Előtte még következik egy jól futható lefele amit elspórolok, mert kezdem érezni a combomat és a térdemet sem akarom kinyírni. Egyszer csak ott magasodik előttem::Ő maga a Hétvályús forrás fel a Vöröskőre! Jó, hogy bejártam mert ha most így 40km környékén látnám meg először tuti sírva fakadnék. Ezt meg is osztom egy futótársammal aki erre csak ennyit: szereted szívatni magad. Hát kössz! Jön a végtelennek tűnő mászás. Mintha soha nem akarna véget érni, de egyszer csak vége van. Felérvén nem akarok egyből futni, sőt lehet soha többet nem akarok és még futó embert se akarok látni. Persze az érzés elmúlik és futni kezdek. Sajnos a lefele most nem esik jól, ahol meredekebb ott fáj a térdem. Nem is erőltetem, nehogy komolyabb gond legyen. Szerencsére síkon (már amennyi van) nincs gond ott tudok haladni. Viszont megint előjön a korábbi probléma, kevés a folyadék megint nem lesz elég a pontig. Próbálok spórolni vele, de az uccsó mászáshoz fel a Nyereg-hegyre bizony sok kell. Ez is egy brutális emelkedő. Egy méteren sem enged ki. Folyamatosan kúszol felfelé aztán valamikor majd vége lesz. Leszegett fejjel menetelek az egyik hosszútávos mögött amikor végül csak felérünk és azért itt is érdemes körülnézni... Na innen már lefelé! Rám tör egy régi érzés, pisilni kell. Na végre! Félreállok és konstatálom azt ami várható volt. Kiszáradtam. És ha ez még nem lenne elég követvén egy másik futót el is tévedek. Pedig az órám még csipogott is, hogy letértem. Visszaemlékezvén a bejáráson pont ugyanezt néztem be. Nem mentem sokat rossz irányba, de nem esik jól a plusz felfele sem. Szembe jön Lubics György akit szívélyesen útba igazítok, mert ő is benézte a letérő kis ösvényt. De már mindannyian a jó úton járunk. Még több mint 4 km van a Skanzen frissítőig amikor végleg elfogy minden folyadékom. Kemény lesz ez innen. Továbbra is óvatosan ereszkedem lefele miközben a telefonom folyamatosan pittyeg. Kacsa üzent, hogy most jöttek a masszázsról, hát az most nekem is jól esne. Egyelőre azonban beérném a frissítőponttal is, de az még legalább 1 kili. Aztán hirtelen feltűnik a sátor! Óóó van isten, közelebb rakták. Fálmon Erika vesz egyből a szárnyai alá. Kapok cola-t vizet, jeget és két kulacsot megtöltünk, ez talán elég lesz a végéig. Megjegyzi, hogy tök jól nézek ki. Ezt nagyon jól esik hallani. Indulok tovább, már csak 6 km igaz abban nem sok árnyék lesz. Rögtön egy emelkedő jön ezt ki is használom üzengetésre. Kacsának a masszázsosra csak egy Kapd be-t írtam míg Zsuzsinak jeleztem, hogy uccsó szakasz jön és innen már meglesz. Azt már korábban megfogadtam magamnak, hogy Szentendrén a belvárosban bárhogy is lesz, de futni fogok. Most azt is, hogy innen az egészet! Ha nem eget rengető tempóban, de haladok. Délután 4 óra van és iszonyat meleg. Az aszfalt nyomja vissza a hőséget. Folyamatosan iszom és locsolom magam, most már habzsi-dözsi van vízből. Néha bele akarok sétálni, egyszer szinte már sétára is váltok, de nem engedem magamnak. Mantrázom: jobban akarod, mint ő, nem fáj! Mintha a belső, másik énem ellen küzdenék. Ami úgy néz ki sikeres is lesz, mert ugyan csak 6 perc körüli a tempón, de futok! Már a Bükkös patak partján haladok, itt van egy kis árnyék is ami igen jól esik. Kb. 500 méter lehet hátra amikor átfutunk a hídon és jön a macskaköves rész. Na innen végig flow van! Az utcán sétáló, éttermekben ülő emberek tapsolnak nekem/nekünk! Óriási élmény! Előttem egy másik futó akit mindenképpen meg akarok előzni. Úgy néz ki ezt ő is érzékeli mert gyorsít. Nem hagyom magam és újra ritmust váltok. Ezt már nem tudja lekövetni és megelőzöm. Utolsó kanyar jön és megvan!

Az átengedő pontnál Zsuzsi csápol nekem. Befordulok a célegyenesbe és magasba lököm a kezeimet! Megvan! Megcsináltam! 7:26:35!

Kapok egy szép érmet és ami most talán még jobb egy vizes törülközőt a fejemre. Kevés jobb dolgot tudok most elképzelni.

Kibattyogok a célterületről és leülök Zsuzsi mellé. Komoly problémám nincs, fáradt vagyok, érzem a lábaimat, de ez normális. Kis idő után átülök a finisher zone-ba ahol nagyjából annyit iszom amennyi belém fér. Összeszedem magam és felsétálok a versenyközpontba zuhanyozni és enni. A mozgásomon érződik az elmúlt 7,5 óra. A zuhany jól esik ahogyan a pörkölt is. Innen már csak két dolog van. Megvárni Zsuzsit míg végez és szurkolni a beérkezőknek. Így fogom magam és leülök az utolsó kanyarnál egy lépcsőre és minden befutót szépen megtapsolok a crew-al és vadidegenekkel egyetemben. Öröm látni, hogy mennyire sokat jelent ez mindenkinek. Ha másért nem ezért mindenképpen megérte! Kemény menet volt ez. Összességében elégedett vagyok még ha időben jobbat is szerettem volna. De valahol ilyet akartam, élvezni, kicsit szenvedni, küzdeni és hajtani, na meg persze nem elesni és nem kicsinálni magam. Úgy érzem ezeknek megfeleltem. Tényleg egy nap ünnep volt az egész. Mindenki egytől-egyig, legyen az crew, futó vagy akár egy idegen az erdőben avagy a városban, kedves és segítőkész volt. Köszönöm ezt az élményt és én ezért fogok visszajönni jövőre!

Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

Amikor tavaly kitaláltam ezt az idei évet akkor eleinte tervben volt, hogy az egyik maratont a tizenkettőből terepen futom. Elsősorban külföldi versenyeket néztem, de végül maradtam az aszfaltos futásoknál. Azonban, hogy ez a mizéria beütött így már szabadon lehet variálni. Így esett a választás a Sunset Trail-re. Ez is egy QR kódos instant kör a Vértesben és mit ad a sors, pont maratoni hosszúságú, a Vértest meg amúgy is szeretem. Sőt ezen a pályán már jártam 2 éve. Az előzőhöz hasonlóan ehhez is lehetett csatlakozni, akár rövidebb távra is, de végül úgy alakult, hogy egyedül Zsuzsi tudott velem tartani. Ő egy valamivel rövidebb, 27 km-es távot fut majd amiből az első 10,5 km-en tudunk együtt menni. Szóval 9h után kicsivel rajt Oroszlányról. Az idő tökéletesnek tűnik. Kellemes 15 fok és nem esik. Bízunk benne ez így is marad. Az elején nem kapkodunk több okból sem, bár sikerül 5:20-ben kezdeni. Kis aszfaltos rész (ahol azért meg kellett állnom a kisdologra) után már be is vesszük magunkat az erdőbe és 2,7 km-nél elérjük az első pontot ahol csekkolni kell. Gyors beolvasás után már szaladunk is tovább. Persze továbbra sem kapkodunk, mert bár ugyan van kitűzött célom időben (a 4 óra), de azért nem kéne beledögleni. Jöhet az első gel. Most próbálom kicsit sűrűbben tolni őket, mint az előzőleg.

A Várgesztesi várig szinte folyamatosan emelkedünk, ha olyan van akkor sétára váltunk. Maga az erdő kicsit komornak tűnik mivel nem süt a nap, de ennek ellenére szép látványban van részünk. A vár előtt elbizonytalanodok, hogy hol is kéne elválnunk aztán kiderül a helyes irány. A várba még együtt megyünk fel. Amíg Zsuzsi fotóz addig én beolvasom a következő kódot.

Megvan, mehetünk is tovább. Most már tényleg elérünk oda ahol Zsuzsi egyenesen megy tovább én meg balra el Vérteskozma felé. Én kis balga azt hittem odáig lejteni fog, de nem ez volt a jellemző. Hiába jártam már itt nem minden részre emlékszem. Na de sebaj ez egy jól futható rész. Közben elfogyasztok egy fél zabszeletet is, hogy a frissítés is rendben legyen.

Magára a harmadik pontra viszont jól emlékeztem és arra is, hogy ott pont nincs térerő így a beküldés nehézkes. Nem is tököltem sokat mentem tovább majd később elküldi a telefonom. Itt jött egy meredek lejtős rész amin egyszer csak észrevettem egy rókát. A kis ravaszdi ott ült/feküdt az út közepén. Persze szinte azonnal megriadt és elszaladt így esélyem se volt fotót készíteni róla. Reméltem, hogy fogok találkozni vaddal, de hogy pont egy rókával... Leérvén a völgybe szinte esti sötétség volt. Olyan volt mintha korai ősz lett volna. Kicsit bele is feledkeztem a természetbe és tovább is mentem egy kicsit egy éles jobbosnál. Az óra azonban szólt így sokat nem tettem bele pluszban. Ez a rész annyira nem esett jól mert nehezen járható volt az ösvény a sok földön heverő ág és gally miatt. Azért csak felküzdöttem magam rajta.

Pikk-pakk el is érek a negyedik ponthoz. Időben 1:55-nél járok és nagyjából tudván mi vár még rám elengedem az előzetes 4 órás tervet. Cél egyértelműen, hogy ne nyírjam ki magam és hogy ne essek el! Áttérek a kék kereszt jelzésre. Nem emlékeztem erre a részre, de amint ráléptem az ösvényre beugrott. Ez az a szívatós rész. Meg is eszem a zabszelet másik felét. Ha már sétálok felfelé (igaz tempósan) legalább frissítsek. Azért csak felküzdöttem magam a tetejére, hogy aztán lefussak onnan. Ismerős részre érek nem is olyan rég  jártam erre. Tudtam mi vár rám. Átváltván a piros jelzésre elhaladok a Szűz Mária szobor mellett.

Ez egy jó kis emelkedő szerencsére annyira nem hosszú a meredek rész pont elég arra, hogy egyek egy újabb gel-t. Van egy pár kidőlt fa keresztben, ez kicsit nehezíti az előre jutást. Innen egészen az ötödik pontig, Körtvélyespusztáig teljesen ismerős útvonalon haladok. Az itten pontnál sincs térerő, úgyhogy megint a már jól bevált módszerhez folyamodok. Futok tovább és legfeljebb majd a kilátónál az uccsó pont előtt elküldöm ezt is.

Addig is megint ismerős utakon járok. Sokszor jártam már erre a kék jelzésen. Ez visz fel Vitányvárhoz ahol ugyan csekkolási pont nincs, de azért fel kell mászni. A lejtmenetben majdnem sikerült elzakóznom, de szerencsére megúsztam egy kőbe rúgással. Ez van, haladjunk tovább. Jön a  Rockenbauer emlékfa ami sokat változott az elmúlt években. Mondhatom, hogy előnyére, mert eltűnt róla a rengeteg kitűző meg ilyenek.

Felérvén a kis emelkedőn ismét egy jól futható rész jön. Ez már a végjáték kezdete. A kékről áttérek a piros jelzésre. Sajnos az út tele lett hordva sittel, mint utólag megtudtam így szokták feltölteni az utat. Nem verettem annyira lefele, nem hiányzik egy esés. Elérek a kilátóhoz vezető elágazáshoz.

Azt tudtam, hogy az uccsó ponthoz mászni kell csak azt felejtettem el, hogy mennyit. Kicsivel több, mint 1 km-es út oda, majd ugyanezen vissza is. Az órát nézvén a 4:30-as célidő reálisnak tűnik, jó akkor legyen ez a cél. A felfele vezető rész néhol süppedős homokos, néhol sittes volt. A vége azért már hasonlított egy erdei útra. Felérvén gyors csekkolás után, bár nem kötelező, de felmásztam a kilátóba is. Gyönyörű körpanoráma tárult elém. Megérte felmenni. Készítettem pár fotót és irány lefele.

Most már tényleg jöhet a végjáték. Innen még 7,5 km és nagyjából mind lejtő. Közben számolok és arra jutok, hogy közel 5 perces tempót kell a végéig futnom, hogy beférjek 4:30 alá. Ez azért teljesíthetőnek tűnik. Na nem mintha sok múlna rajta, de valahogy mégis kellett ez a cél. Azért nem szaggatom szét magam lefelé. Vértessomlón megint kicsit elkavarok, nem vettem észre, hogy élesen balra be kell vágni az erdőbe. Ezzel bukok egy percet, de annyira nem vészes a helyzet. Kiérvén a kukorica földön átvezető útra megcsap a meleg. Az erdőben ezt nem is érzékeltem. A vizem szinte teljesen elfogyott, de ebből már nem lesz gond. Átkelek a főúton, elhaladok a remeteség mellett is. Na, innen már csak 3 km és az mind aszfalt. Ugyan van benne emelkedő is, de akkor is be akarom húzni. Bár nagyon szeretem a terepet, de valahogy mindig várom a végén az aszfaltos részeket. Szépen fogynak a méterek, az emelkedő ellenére is 5 percen belüli kilit futok. Még pár kanyar és megvan. A vége majdnem csukott szemmel is menne, de azért nyitva tartom. Jön a kis híd, szinte már látom a célt. 200-al a vége előtt már veszem elő a telefonomat, hogy azonnal be tudjam olvasni a kódot

Zsuzsit és az egyik szervezőt látom, hogy rám várnak. Az utolsó lépéseket kiélvezem legbelül. Leolvasom a kódot és ezzel meg is volnánk. Megcsináltam. 4:28:53! Egyből a nyakamba is akasztják az érmet.

Úgy érzem megérdemeltem. Pár szót (jó párat) váltunk a sráccal, nagyon kedves tőle, hogy kijött elém. Jót beszélgettünk, még a kocsiig is elkísért minket. És most akkor jöhet a nap fénypontja: a kajálás. Rendbe szedem magam és elsétálunk a Magyar Vándorba. Ahol Zsuzsi egy quesadilla-t én meg természetesen egy hamburgert eszem. Maga a főétel iszonyat jó volt. A köretnek kért édesburgonya kis, a desszertnek csúfolt gesztenyepüré meg óriási csalódás volt.

Na mindegy, most már ezt is tudjuk. Összességében szerintem jót futottam (nem mellékesen Zsuzsi is). Kellemesen elfáradtam, de nem csináltam ki magam.  Igazából ez a legfontosabb. Maradt benne jó pár perc, elég ha csak a fotózások miatti megállásokat számolom. Az utolsó szakaszon még úgyis top 10-es időt mentem a Strava-n, hogy felmentem a kilátóba.

Egy 4 órán belüli időt tudnék ha minden összejön. Az, hogy mennyivel jobbat az majd egyszer talán kiderül...

Nálam kicsit szokatlan módon egy hónap telt el az előző verseny óta, az is a kurtára sikerült kecskeméti félmaraton volt amiről nem is írtam semmit, mert kissé csalódott voltam amiatt, hogy nem tudták rendesen kimérni a pályát. Persze nem történt tragédia csak egy egyéni csúcsot buktam (1:30 alatt lett volna) miatta. Na de lépjünk is tovább egészen a Bodri Trail-ig ahol mondhatni természetesen a leghosszabb, 40 km-es távra neveztem.. Február elején kimaradt kb. 1 hét betegség miatt, de szerencsére hamar visszajött a formám. Az edzések jól mentek és bizakodva mehettem Szekszárdra ahol nagy cél nem volt. Fussak egy jót és ne essek, ne sérüljek meg. Annával (a Szimpla Élményes társammal) és Attikával mentünk hármasban egy kocsival. Anna is a hosszún, míg Attika mivel még mindig szenved a lábával végül a 15 km-es távon indult. Az már reggel látszott, hogy nem lesz túl melegünk mert elég erős mínuszok és jeges szél fogadott minket. A rajtszám átvételt gyorsan lezavartuk majd befejeztük az előkészületeket. Ruházat terén a vékony aláöltözet, póló, kesztyű és a rajtcsomagban kapott csősálra esett a választásom. Pontban 9h-kor elrajtolunk. Kis helyezkedés után sikerül beállni a mezőny első felébe. Beke Tomi keveredik mellém, Ő az a srác akivel a novemberi félmaraton óta mindenhol összefutok. El is kezdünk beszélgetni úgy amúgy is jobban telik az idő. Neki is a 4 óra a célidő. Igyekszem kényelmes tempóban haladni nem cél, hogy szétszaggassam magam. Ennek ellenére jól haladok, emelkedőn sem megy 6 perc főlé a tempóm, síkon és lejtőn meg bőven 5 alatt van. Tomi kissé lemaradA terep nagyon jól futható, sár nincs, mert kőkeményre van fagyva minden. Az egyik lejtőn haladva elkezdett vibrálni a szemem. 1 perc után jöttem rá, hogy a nap az ahogy a fák között besüt. Eléggé zavaró volt nagyon kellett figyelnem nehogy elzakózzak. Az óvatosság dacára 10 kilinél 52 percen belül vagyok. Atyaég. Megvan a táv és ekkor még úgy számoltam, hogy a szint negyede is és mégis. Ha ez így megy tovább akkor ez nagyon durva idő lesz. Persze biztos fogok lassulni a fáradtság és a frissítés miatt, de akkor is. Kicsit vissza is veszek, de nem ezért van a lassulás hanem egy esés miatt. Nabazz. Ezúttal sem úsztam meg. Teljesen síkon sikerült megbotlanom egy keresztbe heverő drótban. Mindegy leporolom magam és hátrakiabálok Tominak, hogy vigyázzon. Annyira sikerül neki, hogy Ő is majdnem elesik. Innen megint együtt haladunk tovább.

A frissítőpont után páran összeverődünk és együtt megyünk tovább valamint gyönyörködünk a tájban. Csodaszép a távolban látszódó Mecsek, a dombok és tavak. Ha nem fújna a szél tökéletes lenne. Ráfordulunk egy újabb mászós emelkedőre, fent a puszta és az orkán erejű szél vár. Kisvártatva páran jönnek velünk szembe. Na mondom ezek vagy a rövidebb távon indultak vagy rohadtul eltévedtek. Ez utóbbi volt. Nem telt el 2 perc és újabb kis csapat jött szembe. Naná, hogy ők is rossz irányba haladtak. Próbáltam útba igazítani őket, nem igazán tudták hol sikerült rossz irányba fordulniuk. Kis tanácskozás után én indultam tovább. Talán ha 2 percet veszthettem, de nem számított. 25 km-nél érünk össze a 29-es táv indulóival. Jó érzés volt nagyobb tömegben haladni, főleg azért mert gyorsabb voltam náluk és folyamatosan előztem. Ekkor már nagyon melegem van. Feltűrőm az aláöltözet újját valamint leveszem a kesztyűt és a csősálat amit a frissítőponton beraknak a táskámba. Mást nem is kérek van mindenem és innen már csak 13-14 km. Egyszer csak egy ismerős bukkan fel előttem. Anna az. Hogy a fenébe került elém? Rákiáltok hátulról Ő is eléggé meglepődik. Kérdezi is, hogy hol voltam eddig. Hát mondom esélyes, hogy Te eltévedtél. Gyorsan megbeszéljük ki hol tart. Én majdnem 30-nál Ő még csak 27-nél. Baj van. Nagyon bosszús. Párszáz métert megyek vele aztán eltempózom. Kis idő múlva a mezőnyből Csanya biztat azzal, hogy jó a mozgásom. Nekem kell fél perc mire leesik, hogy egyáltalán Ő az. Nem telik el 5 perc és bizonytalan leszek. Track szerint élesen jobbra kéne fordulni, de mindenki egyenesen megy és a szalagozás is arra van. Megállok, téblábolok végül amikor Anna odaér csak elindulok egyenesen én is. Ha arra kell menni akkor arra megyünk.

Fejben kicsit nehezen dolgozom fel, pár percre el is gurul a gyógyszerem és felveretek az egyik emelkedőn. Aztán rendbe rakom magam és visszaveszek úgyis van más gond is. Mostanra felolvadt a jég és az út is saras lett. Nagyon saras, néhol bokáig gázolok a sárban a traktorok által szétjárt úton. Csúszok minden irányba. Előre, hátra és oldalra. Küzdős szakasz ez. Ahogy számolgatok fejben a 3:50-es idő is meglehet. A szintemelkedés már meghaladta az előzetesen tudott 820 métert. 3 km-el a vége előtt már, mint minden terepversenyen nagyon vártam az aszfaltot és bíztam benne, hogy nem megyünk már felfele és jön a megváltó beton. Tévedtem. Egy kanyar után ott magasodott egy emelkedő. Lányos zavaromban ki is csúszott egy óbazdmeg a számom. De hát nincs mit tenni ezen is fel kell mászni. A 3:50-et elengedtem, lesz amennyi lesz nem számít. Kiérek az erdőből de még mindig földúton haladok. Egy balos után végre beton. Ismerős beton, itt már futottam a tavalyi Borvidéken igaz akkor felfele. Most lejtő és az sem zavar, hogy meredek és nem lehet középen haladni a víz miatt és így mindig ferdén terhelek valamelyik irányba. Csapatok lefelé, mert érzem és látom is a végét. Közel a cél. Ki tudok vágni még egy hajrát is és jó tempóban szakítom át a képzeletbeli célszalagot. Megcsináltam! A célban érmet kapok a nyakamba és egy kézfogást Márkus Öcsitől. Mindent amit egy halandó várhat egy szekszárdi futóverseny végén. Iszonyat jó élmény volt! 3:51:57 az időm. Nagyon jó, jobb, mint amit akartam úgy, hogy nem csaptam szét magam. Elfáradni elfáradtam, de egy terepmaraton után ez normálisnak nevezhető. Előkerül Attika is majd kicsivel később beér a célba Anna is. Letáborozunk a Bodri pincészetben a kövön.

Kb. 30 perc dekkolás után irány zuhanyozni, átöltözni. Jól esik a meleg vizes zuhany és a száraz ruha már-már újra embernek érzem magam. Visszatérve a pincészetbe jöhet a jól megérdemelt gulyás. Ez is remek volt, mint ahogy az egész verseny. Mind a szervezés, mind az útvonal tökéletes volt. Végülis csak a szokásos Öcsi féle verseny. A kajálás után még beszélgettünk majd hazafele vettük az irányt.

Anna és Attika is jót mentek, sajnos ők is megnézték közelebbről a földet. Anna az eltévedés miatt kihúzatta magát az eredménylistáról. Nem biztos, hogy mindenki megtette volna, lehet van aki élt volna azzal, hogy így dobogóra állhat. Végül egy hatodik helyet bukott ezzel. Vigasztaltam, ne foglalkozzon ezzel csak a tempóátlagát nézze. Attikának meg úgy tűnik rendben lesz a lába, nem nyírta ki a terepen. Kondija szinte nulla a kihagyás miatt és vissza is fogta magát, ennek ellenére egész jó tempót ment.

Jó kis verseny volt. A hivatalos időm 3:52:21 lett ezzel a 19-ik helyen végeztem abszolútban és a férfiak között is. Sikerült az összes nőt megelőznöm és mint tudjuk nálam ez a szint. Maradt ugyan benne pár perc, de nem bánom. Ez így volt jó ahogy az esést leszámítva, de szerencsére abból sem lett komoly baj. Esélyes, hogy még visszatérek ide és nem feltétlen csak versenyen...

Az év utolsó versenyére nem túl jó előjelekkel mentem. 1 héttel előtte a Spártai 100-as ahol csak egy 50-est akartam futni nem sikerült túl jól. 31-nél abbahagytam mert megfájdult mindkét bokám. Amiből végül mire hazaértem achilles fájdalom lett. Pár nap pihenés és krémezés sem hozott nagy javulást így a futás mellett döntöttem. A verseny előtti napon kimentem a Szilas patakhoz Zolival futni egyet. 15 km volt tervben hát végül 26 lett. Ja és ugye mindezt bokáig érő hóban, mert ugye az is megérkezett a hétvégére. Kicsit tartottam is a csúszkálástól kint a terepen. Reggel a telekocsi jegyében összeszedtem útitársaimat majd Telki felé vettük az irányt. A versenyközpontban találkoztam Annával a Szimpla élményes párommal. Pár szót beszélgettünk majd mindenki ment a dolgára. A budai trail-en még nem jártam így az útvonal is ismeretlen volt. Előzetesen a 3 órás célidőt tűztem ki. Ez teljesíthetőnek tűnt bár nem tudtam a hó mennyire nehezíti majd meg a helyzetet. Gyors készülődés után már a rajtban is álltam várván a visszaszámlálást. Indulás! Egyből emelkedővel kezdünk itt próbálok is minél előrébb jutni az esetleges single track előtt. Jött is, kicsit be is szorultam egy lassabb futó mögé, de nem gond. legalább nem futom el. Persze amint lehetőségem volt megelőztem. Alapvetően így vonatoztunk addig amíg ki nem értünk egy szélesebb útra. Ráadásul itt az emelkedőnek is vége volt lehetett egy kicsit haladósabbra venni. Egy ponton Lőrincz Oliék biztatták a futókat. Megint jött egy single track-es rész most azonban lefelé. Élveztem, de próbáltam arra is figyelni, hogy ne taknyoljak el. Az első csippantós pont után hirtelen belém hasított az érzés. Én már jártam erre. Bizony-bizony ez a Szénás kör útvonala. Jó volt ismerős terepen futni viszont tudtam azt is, hogy Nagykovácsinál az emelkedő nem a barátom. Kétszer jártam arra és mindkettő másképp volt jó. Nem meredek, meg semmi extra csak eddig nem jött ki lépés rajta. Nyáron a kurva melegben voltunk Eszterrel, míg ősszel Attikával a sérülésem után. Most azonban nem volt gond. Simán feljutottam rajta. Jön a forgókapu és a mászás a Nagyszénásra. Felérvén újabb csippantás  és egy pár másodperces megállás. Megcsodáltam a gyönyörű téli tájat. Fantasztikus élmény volt.  

Na akkor zúzzunk lefele. Rátérünk a piros jelzésre. Ezen is jártam már, de akkor sötét volt. Egy-két helyen csúszott, de megúsztam esés nélkül. Leérvén Nagykovácsiba az aszfaltra elkezdett sajogni az achillesem. Nem lesz ez így jó. Vissza is fogtam a tempót a békesség érdekében. A frissítőponton csak vizet töltök és megyek tovább még mindig a piros jelzésen. 1,5 óránál járok simán tarthatónak tűnik a 3 órás célidő. Az erdőben beérve a térdem kezd el fájni. Séta-futás-séta és mintha itt a hó is jobban csúszna. Óbaszki ,még van 13 km hosszú lesz ez még, de csak azért is végigmegyek. Szerencsére komoly baj nincs kis idő múlva újra tudok futni. Megint ismerős rész és igen, megint a Szénás kör útvonala. Sokan nincsenek körülöttem. Szinte csak én vagyok és az erdő.

Jön a harmadik pont ahol ismét megállok ezúttal a ponton lévőkkel váltok pár szót és cipőt kötök. Gyerünk tovább. Mondjuk nem pont így gondoltam. Lefele az egyik kanyarban kicsúszok és beledőlök a hóba. Ezt sem úsztam meg esés nélkül. Jön egy iszonyatosan kellemes rész. Lejtős-kanyargós remekül futható. Ki is élvezem az egészet. A száguldós rész után kis emelkedő jön aztán megint lejtmenet és az utolsó pont. Itt csak köszönök és megyek is tovább. Innen már fél lábbal is. Aztán egyszer csak megint egy emelkedő jön. Nagyrészt mindenki sétál rajta, itt már együtt futunk a rövidebb távosokkal. Én felváltva futok és sétálok. Igazából annyira nem meredek, pont az a kellemetlen fajta és itt 23 km környékén már kellően fáj. Rettenet hosszúnak tűnt. Azt hittem soha nem érek fel rajta. De mint mindennek ennek is vége van egyszer és jöhet a végjáték. 4:40-ben hasítok lefele a hóban majd kiérvén az aszfaltra ebből 4 perces lesz. A lábam sem fáj már talán csak az adrenalin nyomja el, de kit érdekel ez amikor repesztek. Még két kanyar és beérek. Kész! Vége! 2:48:11! Hűű ez aztán jóval 3 órán belül lett. Fura módon az előző napi 26-ost se nagyon éreztem meg. Remek verseny volt, csodás idővel, szép helyekkel és egy jól futható útvonallal amit a hó külön élvezetessé tett. Imádtam az egészet, de a lejtmenetem nagyon érződik a szeptemberi horror sérülés. Valahogy nem merek annyira csapatni. Előbb-utóbb csak elmúlik. Ezt leszámítva azt érzem, hogy erős vagyok és a formám is megfelelő. Hazafele a kocsiban megint fájt a lábam ezzel valamit kezdeni kell majd.

Egy nyuszis érem mind felett

A csákvári balesettel 3 heti kényszerpihenőt sikerült kiesnem magamnak. A visszatérés a Mátra trail-re sikeredett, de úgy gondoltam, hogy nem mehetek úgymond szüzen arra 28 km-re. Így szombaton ha már úgyis arra volt dolgom beugrottam egy kicsit a Gerecsébe.  Sikerült is egy 16 km-es karikát megtervezni. Kicsit soknak tűnt, de tesztelni kell és ugye november elején meg ott van a Piros 85 ahol ha nem is a tervezett idővel, de jó lenne végigérni. Szóval szombat reggel irány Tatabánya és az erdő. A ködös idő nem tetszett annyira, de végül szép idő lett. A futás is jó volt, de a térdemet éreztem rendesen. Elsősorban nem is a sebet, bár az is sajgott rendesen hanem hátul a térdhajlatot. Úgy 6 km után kezdett el fájni. Innen nem nagyon tudtam egyben többet futni 1-2 kilinél. Nem igazán volt jó előjel a másnapi Mátra előtt. Mindenesetre jó levegőn voltam és csináltam pár szép képet is.

Mátra Trail L 28 km:

Annával, Eszterrel és Titával négyesben mentünk Mátraházára. Az odafele úton folyamatosan változott az időjárás. Hol esett az eső, hol nem. Mi azért reménykedtünk benne, hogy megússzuk szárazon. A rajtszám átvétel a szokásos menetben, gyorsan megvolt. Én 30 perccel korábban rajtoltam, mint a többiek, így úgymond ők még ráértek. Összepakoltam a cuccomat és egy kis ruha dilemma után végül rövid nadrágban és felül csak egy hosszú ujjúban indultam a rajthoz. Mivel mindezt csak egy perccel a rajt előtt tettem meg ezért csak hátulra tudtam állni. Ez majd a szűk helyeken rosszul fog jönni, de hát úgysem nyerni jöttem meg ki tudja milyen állapotban vagyok egyáltalán. Előzetes tervem a 4 órás teljesítés volt. Meglátjuk sikerül-e. Indulás után az aszfaltos részen igyekeztem előrébb kerülni ez egész jól sikerült is. 1,5 km után elkezdtem érezni a térdhajlatomat. Nem jó jel. Nagyon vártam már a meredekebb részeket ahol már úgyis séta lesz.

itt még minden rendben volt

Ez így is lett. Apró bibi volt a dologban, hogy a futható részeken nem nagyon tudtam futni. Pár száz méter futás után séta. Majd megint futás és megint séta. 5 kili után jött egy kis lefele. Nagyon meredek volt és félvén Eszter haragjától, aki  még szombaton megfenyegetett, hogy ha bármi bajom lesz akkor megöl, meg persze az ésszerűség és a térdfájás miatt sétálva ereszkedtem le. Sajnos így is egyszer-kétszer belém nyílalt a fájdalom. Egy idő után lankásabb lett, egy újabb jól futható rész jött. Csak nem nekem. Ekkor ért utol az első M-es távon induló versenyző. Itt komolyan elgondolkodtam rajta, hogy csak a frissítőpontig, Mátraházáig megyek. Onnan meg csak lejutok valahogy. Persze próbálgattam a lábamat és néha sikerült is eltalálni azt a mozgást amikor egész jó volt. Ezzel a metódussal értem fel Mátraházára a pontra. Vizet töltöttem csak, váltottam pár szót Istivel majd tovább baktattam. Valahogy itt fel sem merült bennem, hogy kiszálljak. Pedig még egy félmaraton volt hátra. 1,5 óránál jártam, módosítottam is a célba érési tervet 4,5 órára. Ez reálisnak tűnt. Irány a Kékes kis kitérővel. Először kis lefele az aszfalton. Ezen a részen tudtam futni még ha nem is nagy tempóban. Visszaérvén az erdőbe megint jött az újraértelmezett intervall. Futás, séta, futás.

A húzósabb részeket, mint a Gbai halála és az utána következő a Kékesre vezető kék jelzést szerettem. Erőm volt csak ugye éppen futni nem tudtam. Na mindegy ez már így marad. A csúcs előtt elkezdett esni az eső. Na már csak ez hiányzott. Jöhet a lejtmenet a sípályán a nedves, csúszós füvön. Nem volt gond, mert ugye a futás nem nagyon megy. Pont elmerengtem azon, hogy tavaly itt 4 percesben eresztettem lefele, most meg 8 percesben tötymörgök. Ez van. Leérvén Mátraházára a ponton nem is kértem semmit, gyors csippantás után irány tovább lefele. Időben 2:56-al álltam. Tarthatónak tűnt a 4:30-as célidő. Kis kocogás után DonRazzinno fotózott, az Ő versenyén estem el 3 hete ugye. Pár szót vele is váltottam majd húztam tovább. Ez a rész nem feltétlen fáklyás menet lefele. Vannak benn nagyon meredek részek is ahol azért illik óvatosan közlekedni.

Valahogy azért lejutottam rajta.Jöhet az utolsó emelkedő. Ez is jó volt. Élveztem az erdőt és az erőt. Ahol kicsit engedte a terep ott bele-bele futottam. Vagy azért mert megtaláltam a jó mozgást vagy egyszerűen hozzászoktam, innen egész jól tudtam futni. A tempó nem volt nagy, de legalább haladtam. A sziklás részeket nem annyira kedveltem, de tenni ellene nem tudtam. Vártam az aszfaltos részt nagyon. Mindig várom a terepversenyeken, de most aztán tényleg nagyon. Leértem. Innen már csak be kell kocogni. Itt már valami csoda folytán az 5 perces is ment igaz lefele. Még két kanyar és vége. Eszter kint vár a cél előtt. Aggódhatott értem. Bent vagyok. Igazából el sem fáradtam. Megkapom az érmemet. 4:34:28 lett. Jó volt ez, de a térdem katasztrófa. Anna és Tita bent várnak. A lányok akik mindhárman nagyon ügyesek voltak már mosva-vasalva készen vannak az indulásra. nem is akarom nagyon húzni az időt. Induljunk haza.

 azért csak megvan a 3-ik érem is

Örülök, hogy nem szálltam ki, de annak még jobban, hogy nem nyírtam ki magam. A térdem estére azért eléggé fájt. Gyorsban vissza is mondtam a Piros 85 nevezésemet, ami 1 nap alatt el is kelt. Ekkor elég borúsan láttam a jövőképemet...

Intersport Terepfutás:

A Mátra trail után 3 napig nem is futottam. Pihentettem a lábam és bíztam abban, hogy egyszer csak jó lesz. Csütörtökön kimentem egy laza 7-8 km-re. És hoppá! Nem fáj! Nem tudom, hogy azért mert lekerült róla a kötés vagy mert a doki gyógyultnak nyilvánított, de nem éreztem fájdalmat. Mondjuk pont nem érdekel miért. Örülök, hogy jó. Szombatra meg ott volt az Intersport terepfélmaraton ami egy újabb teszt lesz. Eszterrel és Titával mentünk a korai 7:45-ös rajthoz. Komolyan, már hétvégén is korán kell kelni. A korai időpont ellenére egész jó idő volt, így alul felül rövidben készültem indulni. Az útvonal ismerős volt nagy meglepetés nem érhetett. A rajt párosával vonalkódos rendszerrel volt. Talán így meg lehet előzni a nagy tömeget a lépcsőknél. Eszterrel együtt indultunk. Kis füves rész után jön az aszfalt és a meredek felfele. Hamar sétára váltunk, de nem is baj. A lépcsős rész nehéz és meredek. Azért valahogy felküzdöttük magunkat. A single track után rátérünk a piros jelzésre. Ismerős és jó emlékű terep. Innen, ezen irány a Kevélyek. Az ezüst és a nagy. Ahol lehetett ott futottunk amúgy meg séta. A Kevély se felfele, se lefele nem egyszerű. Kemény, sziklás terep. A lejtmenetet is óvatosan abszolváltuk.

 közvetlenül a rajt után, egész jó kép lett

A Kevélyek után kicsit elkezdett esni az eső. Nem volt zavaró és nem is tűnt úgy, hogy nagy sarat fog csinálni. Szerencsére nem is csinált. Ezen a helyen elég agyagos a talaj és nagyon ragaszkodó tud lenni a sár. az erdei egysávos brutális mászásnál is jól, jött, hogy csak a meredekséggel kellett megküzdeni. Gyerünk le az egri várhoz. Vagyis a másolatához. Éppen készülődtek a várjátékokhoz, de mi nem ezért jöttünk. A vonalkódot lecsippantották a frissítőponton és mentünk is tovább. Valahol itt előzött meg minket a hosszú, 31 kilis távon induló első helyezett. Az igen szép tempó. Innen egy jól futható rész jön egészen Pilisborosjenőig ahonnan megint be az erdőbe és már csak egy kicsit kell mászni. Az uccsó 3-4 kili lejtmenet leszámítva egy 200 méteres aszfaltos emelkedőt. Nem kapkodtuk el, de nem is ez volt a cél, ráadásul azért akadt benne szemét rész. Sajnos szó szerint, mert egy pár száz méteres szakaszon sittes törmelék van leszórva. Hogy ez most direkt vagy valaki csak ide hányta azt nem tudom. Az aszfaltra érve már jók voltunk. Mondjuk eddig is, de azért csak ez a mi pályánk. Már csak be kell futni a sulihoz a célba. Itt majdnem elkavartunk, mert annyira beszélgettünk Eszterrel, hogy nem is figyeltük a jelzéseket. Hátulról szóltak ránk, merre is van a helyes irány. Még kb. 300 méter és megvan. Na nem mintha kérdés lett volna eddig is. Uccsó kanyar ez már a suli hátsó bejárata. Lecsipogják a vonalkódot és vége. 2:40:23. Eszterrel pacsizunk majd iszunk egy meleg teát és nyújtunk Idén nincs zsíros kenyér pedig most milyen jól esne. Na mindegy. Átöltözünk és várjuk Titát. Már majdnem aggódni kezdünk amikor megjelenik a célban mosolyogva. Jól van. Akkor neki is jó volt. Az eső esik így nem tökölünk sokat. Irány az autó és haza. 

Szeretem ezt az Intersport-os félmaratont még akkor is ha nem könnyű pálya és a sziklás részek nem annyira kedvencek. Ha jól emlékszem ez volt anno az első terepversenyem. Akkor nem volt nálam semmi a kocsikulcson kívül. Most meg már hátizsák, soft kulacs, gel-ek, meg miegyebek.  A legfontosabb azonban, hogy a térdhajlatom nem fájt. Egy kicsit éreztem, de egyáltalán nem vészes. Most arccal irány a november végi Siófoki 2 napos mulatság. Sokat kell edzeni és addigra talán a botrányos pulzusom is helyreáll.

Következzen pár elrettentő kép a sérülésről. A lényeg: don't try it anywhere

frissen, fürdés után

másnaposan

3 hetesen

 4 hetes stádiumban

Nagyon régen írtam. Valahogy nem volt kedvem és hát nagyon nem is történt semmi a Suhanj6 óta. De azért nézzük röviden azt az egy-kettőt. A félre sikerült 6 órás után jött a nagy elhatározás, hogy akarok végre egy rendeset. Pont kapóra jött, hogy szeptember közepén lesz az Optivita. Előtte egy héttel van a WizzAir, pont ideális felosztás. Na akkor kezdjünk el készülni. A nagy felbuzdulás sajnos csak egy hétig tartott, mert beütött a betegség. Megfáztam. Próbáltam a WizzAir-ig valahogy rendbe jönni, de még nem voltam teljesen egészséges. Olyan is lett. 2 km-ig jó nagyon jó volt, majd kb. 13 km-t Attikával együtt úgymond beszélgetősben, de 17-től iszonyatosan elfogytam. A vége 1:47 lett. Ha reálisan nézem még így is jobb, mint ami várható lett volna. Ezzel a minimális lendülettel az Optivta 6 órását dobtam is. Esélytelen volt rá rendesen felkészülni és így nem volt értelme elindulni. Inkább igyekeztem magam újra felépíteni az október célokra. Szeptemberben volt még egy terepfutás, a Csákvár Ecotrail. Félmaraton a Vértesben nem túl sok szinttel. Pont nekem való. A versenyt megelőző 2 hétben már teljes értékű edzésmunkát végeztem, benne egy 2 körös Normafa hosszú futással, amelyikben mind az 1, mind a 2 körös rekordomat megdöntöttem. Szóval biztató jelekkel mehettem Csákvárra. Ahol aztán beütött a krach. 8 km környékén egy nem is annyira csapatós lejtmenetben megbotlottam és elestem. Ne szépítsük, kurva nagyot borultam. Volt már ilyen, semmi gond megyünk tovább. Amikor viszont a földön ülve megnéztem a sérüléseket láttam a térdem szétnyílt. Fasza. Megvártam Esztert és Kacsát akiknek a segítségével lebotorkáltam a főútig ahonnan bevittek kocsival a versenyközpontba. Ott és a helyi klinikán ellátták a sebet, sebösszehúzó ragasztóval. Legalább a sürgősségire nem kell elmennem. Másnap amikor átkötöttem a sebet láttam, hogy eléggé szét van nyílva. Nosza mégis irány a sürgősségi ahol közölték, hogy ezt bizony varrni kellett volna. Csodás. Csak friss sebet varrnak így mostantól marad a nyitott sebkezelés. Nem csak, hogy csúnyább lesz a heg amit pont leszarok hanem lassabb is a gyógyulás. Na ez már baj. A Spar maraton egyértelműen kuka, de talán München-re rendbe jövök. Nem pont így lett. A doki szerint futni futhatnék csak a kötésre kell vigyázni. Ne érje víz, ne essen le meg ilyenek. Nos ez szerintem nem túl kompatibilis a futással. Tehát újabb egy hét pihi és a münchen-i utazás is ugrott. Szerencsére csak a nevezési díjat buktuk meg az élményt, de ezt talán valamikor a jövőbe pótolhatjuk. Most marad a bizakodás, hogy a Mátra trail-re jó leszek. Mert aztán utána jön a pilisi terepfutás és a Piros 85 ahol ugyan nem sok esélyem van a tervezett időt megfutni, de előre nem adjuk fel. Megyünk és lesz ami lesz. Nem lett túl vidám, de mindenképpen okulni lehet ebből is. Most ezt dobta a gép, ezt kell elfogadni. Nagyon úgysem tehetek mást. 

Börzsöny Trail: A Nyúlcipőbolt Trail sorozat második állomása. Itt is az L távra neveztem ami 35 km és kb. 1500 méter szintemelkedést jelentett. Kicsit tartottam tőle, mert tudjuk a Börzsöny nem viccel és a Lázbérci 50-es is csak két hete volt és azóta ugyan kevesebbet futottam, de a bringa viszont előretört. Szóval mondhatni lendületből, nem pihenten mentem neki. A múltkori siker után újra összeállt a lázbérci csapat, Együtt mentünk Eszterrel aki az M-es távon indult, Dórával és Titával akik az S-en kezdték terepfutó karrierjüket. Időben megérkeztünk Diósjenőre, behaladtunk az iskolába ahol szokás szerint gördülékenyen ment a rajtszám átvétel. Bent összefutottam ismerősökkel pár szót váltottunk is majd mindenki ment a saját dolgára. Én még feltöltöttem a két soft kulacsot, elintéztem kisebb-nagyobb folyó ügyeimet és hipp-hopp máris menni kell a rajthoz. Eszter kikísért, pont úgy néztünk ki mint amikor a halálraítéltet az utolsó útjára kísérik. A rajtban Anna (Szimpla Élményes párom) mellett találtam magam. Eléggé hátra sikerült beállni, de hát ez van. Rajt! Kis tötymörgés után sikerül kihúzódni a jobb szélre és előzni a tömeget. Mikor kicsit szellősebb lesz pont Mag Erika mellé sodródok. Elkezdünk beszélgetni úgyis majd csak jobban telik az idő. Mondja, hogy szeret óvatosan kezdeni és nem nyomorogni, egymást taposni. Na ez pont jó lesz nekem, bár ismerve a tempóját lehet még ez is sok. Magamnak a 170-es pulzust lőttem be plafonnak azzal végig kell bírnom, időtervben meg a 4:20-4:30 körüli teljesítés tűnt reálisnak. 1,5 kili után már csöndben vagyunk, mert ilyenkor nem tud beszélni. Sebaj, így mindenki tud magára figyelni. Vele és még pár futóval előzgetjük egymást oda-vissza.

Az első meredek tetején Csipi a börzsönyi betyár szurkol és igazít útba minket. Innen van egy kis lefele, de ez csak a beetetés mert után kiérünk a mezőre és megint emelkedni fog. Fel akarok menni a kilátóba fotózni, de hamar észreveszem, hogy le van szakadva a padló. Na ez nem jött be. Végre fényképeznék aztán így járok. Irány tovább. Jön az a mászás amire tavalyról emlékeztem. Akkor Esztert kísértem és alaposan megszenvedtük. Most valahogy jól esik. Nem futok, de tempósan tudok rajta sétálni. Közben betolok egy zabszeletet és iszom, hogy pótoljam az energiát. Igaz a folyadék készletem vészesen fogy és még messze a frissítőpont. Jön a meredek lefele ahol kis tétovázás után lerombolok. Majd egy kis hullámvasút után egy nagyon jól futható rész jön. Páran vonatozunk egymás mögött 2-3 méteres közökkel. Csend van. Csak az erdő és a lépteink zajonganak. Elmerülök magamban. Én vagyok és az erdő. Itt és most jó, nagyon jó. Olyannyira elvagyok, hogy majdnem elfelejtek balra kanyarodni ahol kell. Hmm, tavaly itt mintha egyenesen mentünk volna. Nagyon köves, kavicsos lejtő jön. Nem teljesen esik jól rajta lefutni, nem is feszülök bele annyira, de egy bokorba csak sikerül beakadnom. A jobb karom vérzik, de menni kell tovább. Kimosni nincs felesleges vizem majd a ponton elintézem. Csak ahogy jól esik. Vége is lesz hamar majd jön egy patakátkelés és akkor valahol itt lesz a frissítőpont, legalábbis tavalyról rémlik valami. A ponton, mint mindig nagyon kedvesen fogadnak. Gyorsan csippantok, kapok cola-t, vizet és még a karomat is leöblítik.

Börzsöny Te csodás...

repülőfázis

Igen, ennyire jó volt

Gyerünk tovább. Egy kis majdnem sík után irány fel a Nagy Mána irányába. És akkor egyszer csak ott termett Ő. Maga a meredek napsütötte emelkedő. Hirtelen egy óbazdmeg szaladt ki mindhármunk szájából akik ott voltunk. Na de nincs mit tenni mint felmenni. Komolyan mondom, hogy imádtam ezt a részt. Csak baktatni felfelé és nem foglalkozni semmi mással. Egyszer aztán véget ér a meredek rész és egy kellemes kis ösvényen kerüljük éppen a hegyet.

ezt is szerettem, de tényleg

csöppet meredek

A női harmadik helyezettel futok együtt miközben jól elbeszélgetünk. Jöhetne már a második frissítőpont mert Ő is és én is szinte teljesen kifogytunk. Megnyugtat, hogy odébb van az még kb. 3-4 km. Ez van valahogy csak kihúzom addig. Jön a NHH-ra vezető oda-vissza rész. Ez is jó meredek és figyelni kell az éppen lefele száguldókra is. Felérek. A ponton csak vizet töltök, igyekszem nem sokat időzni. Innen már csak 10 kili és az majdnem mind lefele. Az elágazásban lévő keresztig ez így is volt onnan meg gyerünk fel a Csóványosra. Megint páran összeverődünk csak jobb együtt szenvedni. Érzem egy kicsit fáradok be is verek egy gel-t biztos ami biztos alapon. Fent vagyok. Volt benne kis szenvedés, de ennyi bőven belefér. Jöhet a lefele rész. Valahol itt fogunk összeérni az M távosokkal is. A checkpoint-nál adok egy sótabit az egyik kollégának, mert görcsöl a vádlija. Mire leér talán hat is. Nem nagyon veretem lefele, igyekszem kényelmesen haladni. Párszor így is megbotlom, ezt a fáradtságnak tudom be, de szerencsére egyikből sem lesz esés.

annyira kergettem, hogy végül dobogóra állt

Jöhetne már az aszfalt.. Jön és mellbe is vág rendesen a meleg amit áraszt magából. Még kb. 2 km és az már biztosnak látszik, hogy bőven 4:20 alatt lesz. A maradék vizemet a fejemre locsolom és elkezdek hajrázni, na jó nevezzük hajrának. Úgy 4:50-es tempó környékén haladok. Már látom a célt. Még el kell futni a sarokig és onnan már mindjárt vége. Befordulok az iskola kapuján. Még egy utolsó kis emelkedő és vége. Beértem! 4:12:46! Hát ez rohadt jó volt! Megkapom az érmet és a megváltó hideg vizes törülközőt a fejemre. Ez valami isteni. Ledobom magam a földre és lekapom magamról a cipőket. Sokkal jobb így. Összekaparom magam és megkeresem a csajokat. Ők már mosva vasalva várnak engem. Kis pihenés után lezuhanyzom, nos a hideg víz gyorsította a folyamatot. Egy kicsit a többiekről is. Eszter egy jót futott, végig élvezte az egészet és ez így a jó. Dóra és Tita is szépen lefutotta a maga távját és nagyon úgy néz ki két új terepfutó született. Maga a rendezvény nagyon profi. Mindeni kedves és segítőkész. Szuper crew és rendezés. Köszönet a fotókért is. Nem időért, nem helyezésért mentem. Hanem, hogy élvezzem. Feleslegesen tartottam tőle. Iszonyat jó volt. Talán az eddigi legjobb terepfutásom...

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

Bécs végeztével mondhatni minden teher lekerült rólam. Jöhetnek az örömfutások, persze beledöglünk mindegyikbe, de csak kicsit. Idén szeretném megcsinálni a Nyúlcipőbolt trail sorozatot amelynek 4 állomása van. Mecsek, Börzsöny, Mátra és a Buda. Ha mindegyiken azonos távon indulok és befejezem akkor év végén plusz egy érmet kapok. Ennek a sorozatnak a Mecsek volt az első állomás. Előtte való napon tartottuk Eli 40-ik születésnapjának alkalmából a kerti party-t. Előtte még elmentünk vele közösen egy kör edzésre. Én az edzőteremig tartó utat oda-vissza futva tettem meg. Így utólag belegondolva hiba volt. A verseny napján éktelen izomlázam volt. Nem hiába, a paraszt nem szokta a szántást. Mindegy ha menni akkor menni kell. 10h-kor volt rajt, 7h-re mentem Eszterért, hogy 9h-re kényelmesen leérjünk. Az út igazán izgalmas volt az M6-oson. Ja, nem is. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott, kényelmesen összekészülődhettünk. Az látszott, hogy ma is rendesen befűtenek nekünk. Rohadt meleg volt na.

Sikerült jó előre állni valahogy nem volt nagy tömeg most az L-es távon. Ennek köszönhetően a rajt után sem volt nagy tolongás én meg egy kb.8-10 fős csoport mögött találtam magam meglepően egyedül. Kis előjáték után már az aszfaltos részen belecsaptunk a jóba. Kegyetlen mászás jött, szívem szerint már itt sétáltam volna, de mivel még 2 km-nél sem jártunk így maradt a kocogás. Már ekkor arra gondoltam, hogy én ezt mennyire várni fogom a végén. Közben elkezdtek előzgetni. Nem nagyon foglalkoztam velük, hadd menjenek majd lefele utol érem őket. Kényelmesen haladtam nem akartam kitolni a szemét két okból sem. Még soha nem jártam a Mecsekben, nem tudtam mi vár rám valamint igyekeztem élvezni. Azért a Zengőre vezető 5 km 500 méter szinttel minden volt csak nem kellemes, de felértem.

Lefele hasonlóan meredek volt én meg nem kíméltem a tegnapi naptól izomlázas combjaimat. Verettem rendesen szinte sírtak az izmaim. 4-5 embert vissza is előztem akik persze a következő mászásnál megint elém kerültek, de úgy nagyjából beálltak a pozíciók és a távolságok a mezőnyben. 7 km után jön az első check és frissítőpont ahol gyors kulacstöltés után robogtam is tovább. Kiérve a nyílt pusztára mellbe vág a meleg. Kicsit vissza is veszek amolyan fussunk ahogy jól esik stílusban megyek. Visszaérve az erdőbe jön az egyik kedvenc részem. Egy patak mellett futunk. Kellemes hűvös van és lenyűgöző a táj. Szerencsére körülöttem senki így egyedül, magányosan élhetem át ezt az élményt. Az egyik kanyarban félreállok elintézni a kisdolgomat. Jó jel nem vagyok kiszáradva. A technikai szünetnek köszönhetően újra emberek között, előtt-mögött futhatok. Nem vagyunk sokan azok is kb. 100 méteren szétszóródva. Így szépen vonatozunk a lejtőn. Itt jött a másik kedvenc részem. A patakátkelések. Imádtam őket. Bokáig, vádliig gázolni a hideg vízben. Igazán frissítő volt. Mondtam is az egyik sporttársnak ha lesz egy ami elég mély talán még bele is ülök. Végül csak megmostam a fejemet benne. Szembe rengeteg túrázó jött, jó volt látni milyen sokan választották az erdőt a mai napon. Kiértem egy kis aszfaltos részre valami falu része lehetett. Emberek jönnek szembe fagyival a kezükben. Húú, de ennék egyet. Lelombozza a kedvemet, hogy pénz viszont nincs nálam. Ez van, haladok tovább. 18 km környékén van a második frissítőpont. Itt pár percet időzök és beszélgetünk a ponton lévőkkel. Megállapítjuk, hogy kurva meleg van és ha ez lesz az UTH-n is akkor végünk. Kulacstöltés, kis csoki az arcomba és irány tovább. Még akadt egy-két patakátkelés ahol továbbra sem finomkodtam. Jaj, de jó volt. A következő emelkedő alján egy másik futóval Tomival egymás mellé keveredtünk. Szóba is elegyedtünk egymással. A tempó mindkettőnknek megfelelő volt, így jó sokáig együtt mentünk. Ő már többször volt itt, mondhatni rutinos Mecsek járó. Ez is jól jött, de persze elsősorban a társaság volt a fontos. Újfent bebizonyosodott, hogy együtt könnyebb. Ha van kihez szólni észre sem veszed és csak úgy repülnek a kilométerek.

Tudta mi merre mikor, tényleg jól elbeszélgettünk. A harmadik és egyben utolsó frissítőpontot azonban mindketten nagyon vártuk, mert eléggé fogyóban voltunk a folyadékot illetően. 24 km környékén volt végül, úgy érzem kicsit későn, de mit lehet tenni. Egy kulacs cola azonnal lecsúszott majd kis beszélgetés után haladtunk is tovább az utolsó emelkedő felé. Szépen nyugodtan felsétáltunk rajta. A teljesítés innen szinte tuti +- pár percért meg minek szaggassam szét magam. Így lefele sem hagyom el Tomit, bár érezhetően tudnék gyorsabban futni. De ez most így jó. Beérünk a faluba az aszfalt hihetetlen módon veri vissza a meleget. Még kb. 1,5 km van hátra amikor végül csak otthagyom. A meredeken tempót váltok és nyomom ami a csövön kifér. Egyre többet futok terepen, de valahogy még az aszfalt az én otthonom. Leérek még van egy kis sík rész és ott a cél. Vége! Bent vagyok! 3:39:24! Ez de nagyon jó volt! Kapok egy érmet a nyakamba majd irány a terem. Bent azonban még a kintinél is melegebb van így inkább leülök a betonra. Pár perc után elindulok visszafele a pályán Eszter elé. Szurkolok a szembejövőknek miközben folyamatosan iszom. 3 vagy 4 kulacs víz is elfogy. Az egyik útszéli kék kút alá még a fejemet is berakom. Igazi hideg zuhany. Kis idő elteltével Eszter megjelenik. A testem ugyan tiltakozik ellene, de beszállok mellé futni. Ezt a kb. 1 km-t csak kibírom valahogy. Eszter sincs túl jó állapotban kicsit bele is kell sétálnunk. A meleg mindenkit kicsinált. A hajrára újra összeszedi magát és meglódul. Ő is bent. Kap érmet meg minden jót. Jöhet a móka része. Az eszem-iszom dínom-dánom. A kaja után irány a zuhany. Mivel csak hideg víz volt így ezzel gyorsan végeztünk. Még bevertünk egy fagyit a szomszédos kávézóban majd elindultunk haza a tűzforró autóval. Kint laza 32 fok volt. No comment.

 A számokat nézve nem ez volt életem versenye, de nem is annak szántam. A férfi mezőny közepén végeztem a 3:39:24-es időmmel. De nem döglöttem bele és simán tudtam volna még futni. Ez így volt jó ahogy mondjuk az esti és másnap reggeli barnás vizeletet kihagytam volna. Szinte biztosan nem a kiszáradás miatt volt, mert ilyen mértékűt lábon nem hordtam volna ki és egyéb más tünet sem volt. Mindenesetre fura volt. Most jön majd az egyik ha nem a kedvenc versenyem a Borvidék félmaraton+ Szekszárdon. De ez már egy másik történet...