Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Vártam már a VTM-et, tavaly fantasztikus volt. Kicsit kacérkodtam a hosszabb távokkal, de a Rotary közelsége miatt maradtam inkább a félmaratonnál. Erre a napra került még egy családlátogatás is valamint Kacsa szülinapi futása, de utóbbira már nem tudtam elmenni. Ezért is tekertem vele és Tibivel egy nappal korábban. Szombaton sikerült későn lefeküdni ezt még megfejelni egy korán keléssel (Anyut levittem még Bokodra én onnan mentem Szárra) és ugye az óraátállítással. Finoman szólva sem voltam kipihent. Mindegy, ez nem annyira fontos verseny. Egy célom volt, 5 perc alatti átlagot akartam (tavaly 5:07 volt). Pont a hosszabb távok rajtjára sikerült odaérni, láthattam a nagyokat és egy picit irigykedtem, hogy de jó lenne itt indulni. Talán jövőre. Behaladtam a sportcsarnokba a rajtszám átvétel pikk-pakk lezajlott, itt találkoztam Cögével, majd az egyik padon helyet foglaltam és lassan elkezdtem összekészülni. Kényelmesen leadtam a csomagomat majd Gerivel is összefutottam. Beszéltünk pár percet utána mindenki ment a saját dolgára. Én speciel a két betűs kitérőre. A rajtnál igyekeztem előre állni, ez sikerült is. Elérkezett a visszaszámlálás és rajt!

a mini és félmaraton rajtja      fotó: Terepfutás.hu

Mindenki meglódul itt még mindenki friss és erős. Én elkezdek előzgetni. 100 méter után jön az első meredek, nem hosszú, de itt az elején elég fájdalmas sokaknak. Folyamatosan török felfele a legeleje viszont már messze jár. Nem baj, nem velük versenyzem sőt igazából most senkivel. Na persze, hogy ez nem így van. Első kili 4:59! Húba ez elég erős lett. 4-en megelőznek köztük Sanyosz is. Na jó, vele tényleg nem kellene elmenni, mert jobb futó, mint én. De a többieket vissza kell előzni. A második km is 5-ön belül. Kis időre felmerül bennem, hogy lehet elfutom az elejét, de gyorsan elkergetem ezen gondolatot. 2 km után be az erdőbe itt már jó páran erősen szuszognak. Jól hallatszik kinek volt sok az eddigi tempó. A negyedik kilométer után kezdődik a mászás. Itt még pont a tervezett átlagon belül vagyok. Hamar elmúlik. Sétára váltok a többiekkel egyetemben. Na bazz, Annamari is megelőz. Ne már! Sikerül egy 8-as és egy 6:30-as ezret összehozni. Ez van, de tudom, hogy ezzel a nagyja szint megvan. A lankásabb és sík részen visszaelőzöm azt a 4 embert aki lehagyott és Sanyosz is közel van. Jön az első ellenőrző pont ahol gyors csippantás után szaladok is tovább. Közben azon gondolkozom célszerű-e egy héttel a főverseny előtt max-ra futni egy félmaratont. Biztosan nem, de nem tudok nem versenyezni. Leginkább magammal, de aki látótávolságon belül azokat is meg akarom fogni és persze engem már nem előzhetnek meg. Azért igyekszem figyelni a pulzusomra is nem nagyon akarom 170 fölé engedni. 7 km-nél azt számolom, hogy mekkora a hátrányom az 5-ös átlaghoz képest. Majdnem 5 perc. Hűha, innen végig 4:40-es ezreket kellene menni. Nem lesz könnyű, bár ez egy gyors pálya. Eközben utolérem és megelőzöm Sanyoszt. Na igen, az óra szerint 4:30-as ezreket futok most. Tolom tovább és már ott tartok ahol a mini és a félmaraton útvonala kettéválik. Emlékszem itt jön a meredek ereszkedés. Pár embert látok magam előtt, őket jó lenne még utolérni.

erősen koncentrálok            fotó: Terepfutás.hu

Lezúzok a lejtőn és azt érzem elpusztíthatatlan vagyok. A síkabb részre érve újabb futót darálok be. A tempóm jó és jól is érzem magam. A távolban 5-6 embert látok, na őket azért még csak-csak. Jön az első frissítő pont egyben a második checkpoint. Én gyorsan dugókázok egyet és robogok is tovább. 3 ember pipa, Ők megálltak enni-inni. Épp egy fakitermelés útvonalán járunk. Az úton keresztbe kivágott fák valamint maga sz út szana-szét járva traktorral. Iszonyat nyomvályuk vannak, puha, süppedős. nem esik jól itt futni, de nem tudok mit tenni. Ráadásul ketten pont itt vannak előttem, ha jól számolom/érzem a női első az egyik. Na, úgy néz ki idén meglesz a női dobogó. :) Jönnek is az egyre gyorsuló ezrek. 4:33, 4:27, 4:18. Frankón haladok már 2 percen belül vagyok a tervhez képest. Látok egy fekete pólós srácot elég messze van, de meg lehetne, meg akarom fogni. 

nagy a hasam         fotó: Terepfutás.hu

15 km körül összetalálkozunk újra a legrövidebb távosokkal. Eléggé a végével, nagyon szembetűnő a tempókülönbség. Viszont a folyamatos előzés újabb erőt ad. Atyaisten 4:06-os kili! Elérem a harmadik, egyben utolsó ellenőrző pontot ahol ismét Csipinél dugókázok (aki idén futva jött a versenyre, igen Pestről). Itt sem frissítek csak szaladok tovább. Kiérek az aszfaltútra és elönti a combjaimat a fáradtság. Úgy néz ki megvan a brutális lejtmenetnek a böjtje. Vissza is esik egy picit a tempó, igaz van benne egy minimális emelkedő. Egy kanyarból kijövet meglátom a fekete pólós srácot sétálni. Nagyon közel van, innen meglesz, hiszem, tudom, akarom. Utol is érem mielőtt visszakanyarodnánk az erdőbe. Ott lihegek a sarkában, biztosan idegesítem. Pár rövid távost lehagyunk majd úgy döntök ideje a srácot is megelőzni. Így is lesz, de meglépni nem tudok. Beszúr az oldalam, kezdem azt érezni, hogy túl erős ez a 4:15 körüli tempó. Igyekszem figyelni a légzésre és közben folyamatosan az órámat nézem. A pulzusom 170-175 között. Nem engedem feljebb, meg nem is igazán menne a gyorsabb tempó. Próbálok kicsit tartalékolni a végére. Kiérve az aszfaltos részre, ahonnan már csak 2 km a cél, a srác beér. Most egymás mellett haladunk igazi ki-ki meccs a ki tudja hányadik helyért. Már csak 1 kili van hátra amikor döntök, odabaszunk ennek hátralévő távnak és ezzel lelkileg összetöröm a srácot. Nem is bírja lekövetni a tempóváltásomat. Nyomom, mint süket a csengőt. A szembejövő már beérkezettek szurkolnak, buzdítanak, hogy jó a mozgásom és mindjárt bent vagyok. Én is így érzem és az óra is igazolja. 4:04! Jön a meredek lefele rész innen már csak 200-300 méter lehet. Kemény tempót megyek, utólag láttam, hogy 3:30, nincs ami megállítson. Vagyis van, a cél! Bent vagyok! Megcsináltam. Egy gyors csippantás után az órámat leállítom. 1:39:25! Azanyja! Több mint 5 perccel jobb a tavalyinál. Cögével gyorsan cserélek egy dugókát egy ötezresre megkapom a jól megérdemelt érmemet majd pihenek és nyújtok. Kis ideig téblábolok és élvezem a napsütést és a hangulatot. Cöge készít rólam egy fotót, ami olyan lett amilyen. Na igen, a hozott anyag sokat számít.

 zöldike

Beslattyogok a csarnokba magamhoz veszem a táskámat és megkapom a gulyást. Leülök hátul egy padra ahol jóízűen elfogyasztom egy kis cola-val. Átöltözés után irány Bokodra a családhoz. Jó kis napot zártam.

 finom volt a gulyás

szép érem és az enyém

https://connect.garmin.com/modern/activity/1640571022

Idén is 17-ik lettem, mind a férfiak (176 célba érkező), mind az összetettben (271-ből) pedig több, 5:55-el futottam jobbat a tavalyinál. Nem baj a fontosabb verseny a Rotary, ahol ha ugyan ennyivel futok jobbat a tavalyinál  akkor nagyon boldog leszek, ez csak úgymond egy volt a sok közül, de imádtam. Még akkor is amikor nagyon másképp volt jó. Remélem jövőre nem egyszerre lesz a BSZM-el, mert akkor nagyon nehéz döntést kell meghoznom.

Szóval a Balboa, azaz 19 km és közel 900 méter szintemelkedés. Tavaly voltam először Kacsával egyetemben, sikerült is az eső miatt tökig érő sarasat kifogni. Idén Ő sajnos nem tudott jönni, mert éppen műtét után lábadozik. Én meg ugye az ominózus Piros85 óta nem futottam terepen... Végül úgy alakult, hogy Attikával mentünk ketten, persze volt ott több még száz leendő Rocky. Ez évben is szerencsés voltam, mert lehetett tudni előre, hogy jó kis jeges szakaszok lesznek. Reggel 8h-ra még elmentem az uszodába egy 1 órás oktatásra, mert ugye fáradtan kell ilyeneket szaladgálni.Rohamtempóban összeszedtem Attikát és még pont időben felértünk a rajthelyhez. Gyorsan lepakoltuk a batyukat a már púpozott asztalokra, kicsit körbenéztem, hogy találok-e ismerőst, lőttünk egy before selfie-t és már indulhattunk is.

előtte kép, ahogy Kacsa fogalmazta meg: Runcsitesók

Eléggé hátulról sikerült rajtolni, ennek az volt a hátránya, hogy az elején amikor még sűrűn voltunk nem lehetett annyira haladni. Ebbe közrejátszott az is, hogy eléggé jeges volt az út és sokan óvatoskodtak. Mi azért próbáltunk jobb tempót menni így előztünk rendesen ahol éppen tudtunk. Volt jég bőszen a Határ nyeregig, onnan felfele meg persze már bele sétáltunk. Az látszott, hogy itt visszafele érdekes lesz lejönni. Ekkor még azt hittük, hogy nem lesz rosszabb. Tévedtünk. Nem kicsit. A Hűvösvölgyi rész a Hárs hegyig jó nagy szopó volt. Konkrétan tükörjégen futásnak nevezett tánckoreográfiát adtunk elő. Felfele megint a séta volt terítéken onnan viszont le Szépjuhásznéig egészen jól futható volt a terep.

éppen futunk, de nem véletlenül a szélén. :)        fotó: Mészáros Mariann

Itt volt az egyetlen frissítőpont is kulacsunk persze nem volt, a poharakat meg elhagytuk valahol. Mindegy is irány fel a kilátóba és a fele már meg is van. Na azért nem volt ilyen egyszerű. Meredek is, csúszott is, szóval inkább séta volt, mint futás. Az alján jött szembe Dávid aki ekkor az első volt. Brutál tempót ment az biztos. Mi meg szépen kényelmesen felsétáltunk, néha-néha azért belekocogtunk. Előbb-utóbb azért csak felértünk, szépen megkerültük a kilátót ahogy illik készültek rólunk remek fotók és irány vissza. Ekkor kb. 1:12-nél jártunk időben és reálisnak tűnt a 2:20-as célidő.

itt éppen másképp jó                                    fotó: DonRazzino

a csúcson vagyunk               fotó: DonRazzino

fotó: DonRazzino

Lefele azonban nem tudunk nagy tempót menni, mert nem volt túl jó az út és sokan is voltak előttünk A frissítőnél elidőztünk egy kicsit, ettünk-ittunk és nyomás fel a Hárs hegyre. Kellemes, beszélgetős séta tempóban. Innen lefele viszont jött a Hűvösvölgyig rettegett jeges rész. Mindent elmond, hogy sikerült összehozni egy 8:30-as km-t. Igen, lefele. A lejtmenetbe belefért még fejenként egy-egy perec. Attika oldalra dőlt el, én meg seggre estem. 

jégen, de már túl a pereceken     fotó: Mészáros Mariann

Szerencsére komoly bajunk nem esett így nyomtuk tovább. Igaz óvatosan, mert megsérülni azért nem akartunk. Túl voltunk Hűvösvölgyön már csak a Határ nyereg és a cél van hátra, a nagyja szint is megvolt, innen komolyabb mászás már nem is várt ránk. De felfele séta volt. Főleg miattam, mert Attika nagyon jól bírta. El kell ismerni jó formában van mostanság. Haladunk tovább, vigyázat mozgásunk nyomokban futást is tartalmazhat. Na jó ez erős túlzás, mert inkább futás volt. Kb. 2km-el a vége előtt ahol akadt egy jól futható rész ott tudtunk 5 perc körüli tempót menni. Viszont amint jött egy kis emelkedő nálam bedobták a horgonyt. Egy rövid séta után azonban újra meglódultunk,mert ez már a célegyenes lesz. Kicsit emelkedik, de nem érdekel. Attika benyögi, hogy az előttünk lévők közül 3 embert azért megelőzhetnénk. Nos bennem pont jó emberre talált ez ügyben. Rövid hezitálás után tempó váltás és sprint. Nem számít semmi, se fáradtság, se pulzus. Csak nyomni ami a csövön kifér. Óra szerint 3 perces tempó volt az utolsó 250 méter... Ja, a 3 embert megelőztük. :) Beértünk! Vége! Óriási volt! A tüdőnk ugyan majd kiszakad a helyéről, de ez jó érzés. Megcsináltuk óra szerint 2:23:56 alatt. Attika is Rocky lett!

fotó: MenjuPhoto

utána kép a két boldog hülyével :) De Rocky mindkettő!

igen, sár is volt

Kis pihenő után eszünk-iszunk a terülj-terülj asztalkáról. Cola, müzli, csoki és banán amit az arcunkba tolunk. Gyors fotók után irány a kocsi, mert hideg van és rohadtul fázunk. A kocsinál nyújtunk egy minimálisat és irány haza. Nagyon jó volt ez a Balboa is. Sajnáltam, hogy kevés ismerőssel találkoztam, de ettől függetlenül fantasztikus élmény volt. Megyek én még ilyenre.

„Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre”
(Rocky)

Most inkább a képek beszélnek helyettem. Jöjjön az éremkavalkád.

 A jövőbeli célok már megvannak. Röviden összefoglalva többet, gyorsabban és jobban.

Apu halála érthető módon sok mindent megváltoztatott. Kihatott minden területre. A futást illetően a november lett a legerősebb, 305km-t magába foglaló hónapom. Talán menekülés volt. Magam elöl, az érzéseim elöl. Eléggé magamba fordultam. A Piros85 ugye nem sikerült, de nem éltem meg kudarcként. Erről még született post, de utána nagy lett a csend. Nagyképűen mondhatnám, hogy alkotói válság van/volt. Szimplán nem sok kedvem volt semmihez. Versenyek azért voltak, most itt rendhagyó módon egy bejegyzésben, blokkonként veszem őket végig.

Intersport terepfutás:

3 éve voltam már akkor nagyon bejött. Menni is akartam már korábban is csak mindig közbejött valami. Most azonban nem volt akadály/sérülés és mivel szép érmet is osztogattak ott volt a helyem. Timi és Ati is jött bár utóbbi csak a túrára nevezett és azt tervezte lefutni mint sokan mások. A futóknak reggel 8h-kor volt szakaszos, vonalkód leolvasós rajt.

Jó korán ott voltam már a rajtközpontban így kényelmesen elintéztem a rajtszám átvételt és az öltözést. A csomag megőrzőnél hatalmas sor volt, itt összefutottam Timivel. Irány a rajt mert már csak pár perc van addig. Sajnos nem sikerült kellően előre állni ez az elején, a szűk lépcsős részen visszaütött. Előzetesen a 2 óra alatti idő volt belőve ez a 750 méter szinttel dúsított távon elég merész ötlet volt.

Indulás! Az elején aszfalton próbáltam minél többet előzni, hogy elkerüljem a későbbi szűk részen való sorban állást. Nem jött össze. Mindegy legalább a kilátás szép. Ja, az sem mert köd van. A Kevélyig felfele vezető út ismerős volt a Pirosról. Tudtam nem szabad nagyon megindulni mert visszaüt. Sokan másképp gondolták. Nem nekik lett igazuk. Aki felfele megelőzött azt később simán visszaelőztem. Ha-ha, nem hiába a rutin meg az évek, na és a terepfutó tapasztalat. Lefelé magam sem értem hogyan de nagyon zúztam. Sokkal bátrabb voltam mint egy hete. Tartottam az egész jó tempót, de a 2 óráról letehettem. Sebaj, megyünk ahogy tudunk. Amúgy nagyon szép helyeken mentünk, gyönyörű a Pilis is ősszel. Az egyik lejtőn talán az egri vár előttin találkoztam egy mezítlábas futóval. Ó te jó ég! Ezeken a köveken,sziklákon? Basszus, kemény vagy csoki felkiáltással ott is hagytam. A várnál gyors frissítés és már húztam is tovább. A felfele azért bele-bele sétáltam, mind pulzus (nem akartam laktát fölé menni) mind kondicionális hiányosságok okán. Lefele és síkon viszont téptem mint a gép. A pálya vége ugyanaz volt mint 3 éve. Az utolsó 3 km aszfalt is, lejtő is. Ugyan van benne egy meredek emelkedő de az rövid. Mentem is mint a meszes. 4:20-ban toltam és előztem az emberkéket. Itt már nem számított semmi és senki. Már hallom a szpíkert, már látom az iskolát, az utolsó egyenes jön. Vége! 2:08:32. Se 2 óra alatti, se nem 6-os pace, de le van szarva nagy ívben. A célban meleg tea és zsíros kenyér. Be is verek vagy két szelettel. Felmegyek átöltözöm és melegszem. Meg persze várom a többieket. Egyszer csak megjön Timi. 2:55-el csekkol. Én megmondtam neki már előtte. Atira várunk rohadt sokat. Közben beesik Szami aki szintén túrázott egy kellemeset. Ati persze nem jön. Mondjuk ha tudnánk mikor indult... Na jó várjunk félig aztán irány haza mert kockára fagyunk. Erre ez a jó ember Sipivel karöltve 15 másodperccel fél előtt beesik a célba. Kicentizte rendesen. Nem őszinte a mosolya. Igazából mosoly sincs. Azért jót szaladt. Hideg van irány haza. Jó volt ez a kis terep félmaraton. A férfiak között 30-ik, abszolútban pedig 33-ik lettem. Százalékosan itt végeztem a legjobban az idei versenyeket tekintve. Nem gondoltam volna.

Siófok félmaraton:

Az eredeti terv a 2 nap, 2 fm, 2 egyéni csúcs volt. Szombatra nekem az 1:30 alá, vasárnap meg Timinek nyulazok egy 2 óra alattit. Ezt még tavalyra ígértem meg neki csak  akkor sérülés és nem készülés okán egyikünk sem futott. Szombaton volt apu temetése így értelemszerűen nem indultam. Miután vége lett a búcsúztatónak, elmentek a vendégek és elpakoltunk rám tört egy érzés. Futnom kell. Egy beledöglőset. Legyen 5k pb! Holnap ugyan fm, de sebaj az úgyis könnyebb tempó most ez belefér. Ki is mentem és megcsináltam. Ő érte... Másnap reggel Timi jött értem, levitt-hazahozott. Jó dolgom volt. Időben leértünk és a rajtszám átvétel is gyorsan megvolt. Közben ment a körkérdés, hogy mit vegyünk fel. Naná, hogy rövidben alul-felül. 10 fok volt nem kell a hosszú ujjú. Beálltunk a rajtzónába, eggyel előrébb mint Timi szerette volna, de mondtam neki jó lesz ez. A tervezett tempó az 5:35 volt. Rajt. Nekiindulunk a mezőnnyel, próbálom visszafogni a lovakat. Ne fussuk el az elejét ha nem muszáj. Így sem sokan előznek meg. Nahát mégis jól választottam zónát? Múlnak a km-ek mi meg nagyon stabil egyenletes tempót megyünk talán kicsit gyorsabb is mint a tervezett. Jön is az első kör vége 59:15-el haladunk át a kapun. Remek, még akár lassulhatunk is. De nem, Timi konokul megy előre és gyorsulunk. Már inkább 5:20-5:30-as ezreket megyünk. Még bedob egy 15-től gyorsíthatunk ha bírom szöveget, de aztán ez hamar elmúlik nála. Kiérve a partra jön egy kis holtpont. Fáj a lába, elfáradt és még az út is szar. Semmi gond mondom neki, innen egy dolgod van jönni mögöttem és kész. Ez lett amúgy a leglassabb kilink (5:38). 18-nál járunk mikor véget ért a partszakasz. Ideje volt. Innen már csak 3km! Egy befutás a munkahelyére. Gyorsan javít, hogy inkább hazafele futna. Igaza van, az jobban hangzik. Már az sem érdekli időben hogyan állunk csak fut, fut és fut. Ráfordulunk a célegyenesre és ugyan látszik rajta, hogy teljesen elfáradt de akkor is tovább tolja. Gyorsít. Így is kell a befutónál. Vége! Beértünk! 1:57:07. Simán, lazán 2 óra alatti fm! Én megmondtam előre csak soha nem hisz nekem. Találkoztunk még Dórival, Vikivel, Endrével és Zolival. Kis beszélgetés után mindenki megy a dolgára. Nekem ezzel meglett a négy évszak, négy félmaraton is, így még egy éremmel leszek gazdagabb. Aztán öltözés és irány haza.

Szegedi jótékonysági félmaraton:

Kacsa rángatott bele az egészbe. Na jó, olyan nagyon nem kellett neki. Amolyan év végi, utolsó bónusz verseny. Két dolgom volt. Megjelenni reggel a Népligetnél és nyulazni egy kényelmes 4:40-es tempót neki. Az első sikerült. Végre megismerhettem Snow Andit a Csemete (Team Heart) alapítvány egyik alapítóját. Az Ő kisbuszukkal mentünk le 8-an. 1 sofőr, 1 szurkoló (Bejja asszonyság) és a 6 futó. Az út gyorsan elröppent és már a versenyközpont melletti parkolóban voltunk.

A rajtszám átvétel is flottul ment. Gyorsan dobtunk egy öltözést a kocsiban aztán irány a rajt. 2-es zóna legeleje, én előrébb álltam volna, de Kacsa nem akart. Mindegy is volt, mert végül egyben rajtolt a 2 zóna.

Rajt! Nekiindulunk igyekszünk nem elfutni az elejét. Ennek ellenére is inkább 4:30-as kiliket megyünk. Nem lesz ebből baj? Kacsa annyira nem élvezi, nekem elég kényelmes. Most még. Erősnek érzem magam ez úgy 6 km környékén kezd elmúlni. Itt már Kacsa is fel van pörögve, inkább Ő diktálja a tempót ami gyorsul. Érzem, hogy nem kéne se laktát fölé, se 4:30 alá menni. Ez a kettő most a limit. 10 km-nél brutális 45:30-al csekkolunk. Innen nehéz lesz elrontani az 1:40-et. Itt frissítek is, de csak egy cola-t veszek el. Nem kellett volna. Hideg is és nagyon szénsavas. A végét ki is köpöm. Haladunk tovább Kacsa erősnek tűnik, bár állítása szerint csak a túlélésre játszik. Az jó mert én is. 16-17 körül szólok, hogy menjen nyugodtan mert nagy idő mehet. Ott is hagy. 18-nál visszaköszön a cola egy kis hányingerrel karöltve. Végem van. Elfogytam. Igaz ez még így is 4:40-es tempó. Kacsát látom egyre távolodni innen már nem érem utol. Nem is tudnám, mert gyorsítani nincs erőm. Azért az utolsó 100 métert megtolom és kész. Vége! 1:37:05! Kacsa vár a célban 1:35:55-öt ment. Elképesztő. Kis pihi után visszakocogunk Andiék elé. Levezetésnek jó lesz meg ugye meg is ígértük. Azt nem mondom, hogy az eleje jól esett. Nagyon fáztam. Kb. 3 km-t mehettünk visszafele amikor mosolyogva jönnek szembe a lányok. Innen négyesben haladunk a cél felé. Útközben megállunk a Dómnál fényképezkedni.

Ráérünk, nem sietünk sehová a nap is szépen süt tehát miért ne. Jókedvűen szaladunk tova a cél felé. A befutó után összeállunk egy közös képre majd mindenki átöltözik és irány haza. Jó kis verseny volt. Az eredmény lehetett volna jobb is, de olyan nagy baj nincs ha egy 1:37-el elégedetlen vagyok.

Idén több verseny már nincs. Csak öröm és bulifutásként egy 2 napos Balaton kerülés (amin már túl is vagyok) és jó eséllyel egy Velencei tó kör. Hosszú edzéseknek megteszi. És persze indul a téli km gyűjtés.

Nincsenek se csodák, se véletlenek. A kihagyott Mátra trail után sem javult sokat a helyzet az edzéseket tekintve. Az elmúlt 3 héten sikerült összesen három alkalommal futni és ezzel kb. 25 km-t összehozni. Kevés, nagyon kevés. Az okok: a betegségem és a totális kedvetlenség ami egy sajnálatos esetből fakad. Apu a Spar maraton utáni szerdán újra kórházba került. Bizakodtunk, reménykedtünk volt is amikor jobban volt, de szerda este (kicsit azért hirtelen) megtörtént a feldolgozhatatlan. Végleg elment Ő, az első számú példaképem. Az én Drága Édesapám. Nyugodjál békében. Sokat agyaltam rajta, hogy egyáltalán elinduljak-e a versenyen. A családi kupaktanács és a ne szívassuk meg Kacsát eredménye az lett, hogy indulok és végigcsinálom. Így is készültem, bepakoltam 3 váltás ruhát és az otthon található összes gel-t, energiaszeletet, isot és cola-t. Persze megígértem Anyunak és a Csigáknak is, hogy vigyázok magamra. Ati volt oly kedves és bevállalta az autós segítő szerepét. Megvolt az időterv is. 3 részre osztottam. 5 óra Dobogókőig ami 36 km-nél van. Onnan újabb 5 óra a 65 km-nél lévő Nagykovácsiig ahonnan megint 5 óra a célig. Matematikailag megvoltunk. Reggel jöttek értem a srácok, kocsit cseréltünk és irány a rajtközpontba. Itt összefutottunk Márióval aki ma szintén a support nemes és nehéz feladatát vállalta magára. Bent egy kicsit el voltunk veszve, nem hiába na, rutinos terepfutók vagyunk. Ja, nem is.

rajtszám és dugóka átvétel

A gyors rajtszám átvétel után ment egy kis tökölés. Pisilni kell, mit vegyek fel, jaj a kocsiban hagytam a rajtszámövem. Én vékony hosszúgatyát és az egyetlen aláöltözetemben kezdtem. Így viszonylag hamar eltelt az idő a 8:30-as rajtig. Természetesen az elmaradhatatlan mars csoki is megvolt.

mit vegyek fel, mit vigyek magammal?

egyencipő

Pár szót még váltottam Herczku Timivel (a kevés ismerős egyike) majd beálltunk nagyjából a mezőny közepére. Rajt! Az eleje aszfalt is meg sík, de ez hamar megváltozott. Már itt elég magas volt a pulzusom, mondogattam is Kacsának, hogy elfáradtam, de igyekeztem nem foglalkozni ezekkel csak menni-mászni előre. Egyszer csak elmúlik. Lelövöm előre a poént, de a címből is azért kitalálható, nem így lett. A Kevély-re felfele menet éreztem, hogy túlöltöztem. Izzadtam rendesen és amikor éppen fújt a szél akkor meg nagyon fáztam. Lefele szenvedtünk a csúszós, köves részeken. Nagyon hiányzik a tereptapasztalat (meg talán két jó térd is). Valahol itt futhattunk össze Juhász Timivel aki a P35-ön túrázott. Szerencsére Ati a megbeszéltek szerint Csobánkánál várt minket. Dobtam is egy gyors átöltözést.

itt még jó volt?!

rövidben rögtön komfortosabb lett

A nyári bringázásokról ismerős úton voltunk, előttünk tornyosult Dobogókő, de nekünk előbb Dömös felé kellett vennünk az irányt. Kis aszfaltozás után ismét be az erdőbe és jöhetett a következő mászás. A tempónk nem volt rossz, ahol tudtunk futottunk, ahol nem ott meg sétáltunk. 16km-nél elkezdtem szenvedni. Nem ment, nagyon nem. Nehezemre esett a levegővétel is, kicsit szédültem és nem éreztem a tempót. Egyszóval: minden bajom volt. Igazából már itt éreztem, hogy nem tudok végigmenni. Igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni, kiűzni a fejemből. Menjünk, érjünk fel Dobogókőre aztán meglátjuk. Betoltam egy gel-t is hátha rendbe rak. Jött egy kis lejtmenet, de ennek ellenére sem tudtam 6:30-nál jobb tempót menni. Ez köszönhető volt a terep adottságainak is, de inkább az állapotomra vezethető vissza. Nagyon szép tájakon futottunk, de nem volt arra plusz energiám, hogy gyönyörködjek benne vagy esetleg megálljak fotózni. Vártam a Dömösi pontot, mint a megváltót. Szívem szerint már itt kiszálltam volna. Azonban Atival Dobogókőn volt megbeszélve a következő találka, ide csak nagy kerülővel jutott volna el. Ez is közrejátszott abban, hogy továbbmentem. Gyors kulacstöltés, elvettem egy szelet vajas kenyeret és két darab nutellás kekszet és haladtam tovább. Kacsa még maradt egy kicsit, de úgyis gyorsan utol fog érni. Jöhet Dobogókő. 8 km, 600 méter szintemelkedés. Brutális lesz. E résznek az elejét egy a Wadkanz-on megismert sporttárssal tettem meg. Beszélgettünk versenyekről, tapasztalatokról. Talán így még az idő is jobban telt. Még fényképezni is megálltam, hiszen már minden mindegy volt.

Közben Kacsa is utolért és ha lassan, szenvedősen is, de fogytak a méterek. Akadt mászós, meredek rész is ahol majdnem négykézláb mentünk fel. Nem volt őszinte a mosolyom közben. Igaz mosoly sem nagyon volt. Itt már néhol az alig emelkedős részeken is bele kellett sétálnom. Kacsa próbált győzködni, hogy ne szálljak ki, de hajthatatlan voltam. Túl sok a hátralévő 50 km. Ha 10-15 km lenne csak akkor mennék. Fejben teljesen feladtam, a gondolataim máshol jártak voltak pontok amikor bizony elérzékenyültem és majdnem elsírtam magam. Felfelé séta közben számolgattam még mennyi lehet vissza, szerencsére volt egy ellenőrzőpont ahol ki volt rakva egy tábla. 2,5 km és 210 méter szint. Remek, mindjárt fent vagyunk, már csak 30 perc és vége. Jött egy kis lankásabb rész itt bele-bele futottam, de beütött a vádligörcs. Nem volt vészes csak jelzésértékű. Ne futkorásszak itt össze-vissza.

kilátás Dobogókőről

Dobogókőn, nekem most itt lett vége. És itt állítólag nem néztem ki szarul...

Egyben, épen értem fel a csúcsra ahol Dóri és Ati várt minket. Ati frissít, fotóz, Dóri meg fut tovább amíg bír Kacsával. Az eredeti terv a Piros 50B volt velünk a célig, de ő beteg én meg ugye kiszállok. Ati biztos ami biztos vagy háromszor megkérdezi, hogy tényleg vége-e. Igen, vége. Nekem ma ennyi volt. Óra szerint 4:57:00 alatt értem fel. Hivatalosan 4:52:38 lett. Innen eszem-iszom, ülök a kocsiban és segítek a többieknek. Megkapom a teljesített P35-ért járó oklevelet és kitűzőt. Vigaszdíjnak jó lesz. Dóri és Kacsa útnak indult, mi Atival a kocsi fele vettük az irányt. Lassú átöltözés és a nyújtás kihagyása után be az anyósülésre. Jöhet a csoki, a chips és a cola.

A következő találkozási pont a Kopár csárda. Bőven a többiek előtt értünk oda, Ati fényképezett én meg próbáltam a telefonomat és az órát párosítani, hogy a track-et fel tudjam tölteni. Nem jött össze, itt még nem.

a "vigaszdíj"

na de Kacsa...

Teltek-múltak a percek, tippeltünk milyen tempót jöhetnek, mikorra érnek ide. Dóri hív is, hogy kb. 20-30 perc. Ok, mi már itt vagyunk gyertek. Jó tempót jöhettek, mert az előzetes számításokhoz képest 7 perccel hamarabb érkeztek. Dóri betegen eddig jött. Kacsán meg rohadtul nem látszik, hogy bármit is csinált volna eddig. Basszus ember! 54 km-t futottál 2000 méter szinttel. Legalább izzadtál volna meg! Rábeszéljük egy levesre amit a frissítőponton osztogatnak. Erről hallottam, hogy kell enni. Evett és jólesett neki. Feltöltjük még a kulacsait és útjára engedjük. 12 kili múlva megint tali.

nem is nehéz ez a Piros 85, mi legalábbis jól elvagyunk a kocsiban

Nagykovácsi, 65 km és állítólag innen kezdődik igazán. Várjuk Kacsát aki nem akar jönni. Picit kezdünk aggódni, de tudjuk, hogy jönni fog. Jön is kicsit meggyötört ábrázattal. Nem tett neki jót az egyedül futás. Lassult és talán belefásult a futásba. Megkapja a fejlámpát valamint egy száraz, vastagabb hosszú felsőt. Gyorsan frissít és tovakocog. Biztosak vagyunk benne, hogy végigcsinálja.

Egyre sötétebb van, mi átgurulunk Szépjuhásznéhoz. Dóri kimegy a pontra szurkolni mi Atival megegyezzünk abba, hogy jó lenne ha innen valaki futna Kacsával. Dóri és én ugye kilőve. Ki marad? Szabadkozik, hogy nincsen cucca. Bocs haver, nálam minden van. Végül rászánja magát és felvesz szinte mindent amit a kocsiban talál. Aztán valósággal magára gyújtja az autót. Maxra tekeri a fűtést lett is vagy 40 fok a kocsiban. Dóri telefonál a frissítőnél vannak készítsünk vizet, mert a ponton nem volt. Sebaj mi felkészültek vagyunk. Kacsa eléggé kivan nem is csoda. 75 km-nél jár. Jól fog jönni Ati kísérete a célig. el is indulnak a János hegyi kilátó felé. Szép séta lesz.

Ati mindenre elszánt

Dórit kirakom a Széll Kálmán téren majd Budaörs, a cél felé veszem az irányt. Sikerül a kapu közelében megállni, ez milyen jól fog jönni a végén. Várakozás közben nézegetem az eredményeket. Leesik az állam amikor látom, hogy a nőknél és a férfiaknál is megdőlt a pályacsúcs. 9:14 illetve 7:24! Elképesztően brutális idők. Kis időre bementem a tornaterembe ahol a cél volt. Szerencsére összefutottam Herczku Timivel aki második lett és szintén a régi csúcson belül ért be. Gratuláltam neki, volt mihez. Vissza a kocsiba, megint várakozás. Ati nemsokára hív, hogy Makkosmáriát elhagyták, még kb. 5 km. Nincs nagy tempó, de jönnek. Felkészülten várom őket, fényképezőgép beizzítva. Várakozás közben csinálok pár képet és gratulálok az éppen érkezőknek. Egyszer csak feltűnnek az ismerős alakok. Jönnek! Kacsa megcsinálta! Hihetetlen amit művelt. Nulla terep és ultrafutás tapasztalattal idejön és lenyomja. Hivatalos ideje: 12:20:13!

Érmet kap, de szerintem a sörnek most jobban örült. Iszik is kettőt naná, hogy megcsapja. Kicsit időzünk csak mert kezd fázni. Teljesen kimerült ami nem meglepő a 87,66 km és 3205 méter szint után. Hazavisszük kapunk finom nutellás palacsintát. Igyekszünk nem sokat időzni, a mai nap mindenkinek fárasztó volt. Irány haza. Ati még dilemmázik, hogy jöjjön-e a kocsijáért vagy másnap fusson el érte. Végül a józan ész dönt és jön velem. Nagyon élveztem ezt a napot kár, hogy a futás része elég fos lett.

Feladtam, ez tény. Fejben és lélekben nem voltam ott. A testem igen, de ez most kevés volt. Tovább mehettem volna, de az már átlépte volna a felelőtlenség határát. Úgy érzem mind Kacsát mind magamat veszélyeztettem volna vele. Nem élem meg kudarcként. Megígértem, hogy vigyázok és én azt tanultam a szüleimtől, hogy amit ígérünk azt tartsuk be. Megtettem. Kicsit bánt, hogy nem sikerült, de ezért fogok visszamenni. Lehet nem jövőre, de egyszer biztosan.

Megint terep. Zoli osztotta meg velem ezt a versenyt és szimpatikus volt első látásra így elég hamar be is neveztem, ami gyorsan le is zajlott, pár perc alatt minden megvolt. Fizetés, számla és a visszaigazoló e-mail. Természetesen a leghosszabb, 'L' távra neveztem ami 24 km és kb. 500m szint. Ez azért teljesíthetőnek tűnt. A WizzAir után azért nem edzettem magam halálra, általában csak hazafutás volt a melóból. Ja, meg Kacsával beneveztünk a Piros 85-re. Még szerencse, hogy idén már semmi hülyeséget nem csinálunk és tapasztalt terepfutók vagyunk, az ultrafutásról már nem is beszélve. Na, de térjünk vissza a WadkanZ-hoz. A verseny előtti éjszaka közepén frankó kis vádligörcsre ébredtem. Mit mondjak nem volt kellemes. Reggelre valamivel jobb lett, de éreztem még a helyét. Egész héten jó idő volt, persze ez a verseny napjára megváltozott. Jelezték ugyan, de bíztam benne hogy valahogy megúszom. Nem sikerült. Ez nem, de legalább Atit rádumáltuk az indulásra. Reggel még egész vállalható volt az időjárás ez odafele menet egyre rosszabb lett. Biatorbágynál konkrétan leszakadt az ég. Fasza, sár az lesz. Még szerencse, hogy csak aszfaltcipőm van és annak is kopott már a talpa. Mi baj lehet így? A parkolóban összefutottunk Dórival, Zolival és Gerivel. Az összes ismerős kipipálva. A rajtszámátvétel kicsit lassú volt, de ezt tudjuk be az első szervezés hibájának.

A rajt maga egy kicsit csúszott áramszünet miatt. De aztán csak eljött a visszaszámlálás ideje és neki is iramodtunk. Az elején egyen-ketten nem nagyon mertek belelépni a tócsákba. Igazából nem tudom mire számítottak, úgyis bokáig sáros lesz mindenki.

Én a mezőny első felében haladtam, kb. a 10-15-ik hely környékén. Hamar elértünk az első emelkedőhöz, egy keskeny ösvényen kellett volna felszaladni. Ez nekem olyannyira nem sikerült, hogy konkrétan majdnem visszafele csúsztam. Nagy nehezen valahogy felbotorkáltam és tudomásul vettem. Itt én ma szopni fogok rendesen. Ahol nem volt nagy sár ott tudtam haladni rendesen és a pozíciómat is tartottam. A női első helyezettet itt még magam mögött tudtam tartani. 2-3 km-n keresztül egy srác mögött mentem, éreztem, hogy gyorsabb vagyok nála, de igazából se hely nem volt az előzéshez meg nem is akartam még. Egy idő után páran utolértek és el is mentek mellettem, ez főleg a vendégmarasztaló sárnak és az újabb emelkedőnek volt köszönhető.

sár, emelkedő és séta

Valahogy ezen is felkúsztam és ehhez csak kétszer kellett a földre tenyerelnem. Lefele és síkon nem volt gondom akit lehetett vissza is előztem. Ez olyannyira sikerült hogy a nagy pusztában egyedül találtam magam. Itt még teljesen jól voltam tudtam tartani a kicsivel 5 perc alatti tempót. 10 kilihez már 6-os pace alatt értem így továbbra is bíztam a 2,5 órás teljesítésben. A frissítőpont után megint jött egy emelkedő és a nap. Na ez betett rendesen a páratartalomnak és nekem is. Fent megálltam, készítettem pár fotót aztán irány lefele a meredeken.

Be az erdőbe ahol egy autónyi széles út fogadott, szanaszét járva és bokáig érő sárral. Annyira nem volt futható. Itt ért utol 3 srác velük aztán egész sokáig mentem együtt, beszélgettünk így a táv is jobban fogyott. Aztán előbukkant egy kis domb és a sziklafal ahol a 100 lépcsős felfutás volt.

hogy mire ez a nagy jókedv azt nem tudom

Itt már annyira nem voltam fitt, szépen komótosan felsétáltam. A tetőn fotózásnak álcázott pihenőt tartottam.

Innen már csak 6km volt hátra és időben is jól álltam, bár a frissesség hiánya látszott és a jobb combomat éreztem (igen, megint). Innen a felfelék csak kocogva és sétálva mentek annak ellenére, hogy nem volt egyik se meredek. Felértem ez a lényeg, bár lehet jobb lett volna ha nem teszem. Jött egy jó kis meredek, csúszós, fadarabokkal tarkított rész lefele ahol futni esélytelen voltam és egy szép nagy perecet is begyűjtöttem. Amint kicsit lankásabb részre értem megint neki iramodtam, de a térdem erősen ellenkezett. Kicsit félreálltam miközben páran megelőztek, de ők ha jól láttam a rövidebb távon indultak. Egy perc múlva hátulról hangosan rám köszönt Ati. Na ez meg mit keres itt gondoltam magamban, aztán gyorsan meg is kérdeztem tőle. Kiderült, hogy sikerült az "M"-es távra neveznie. Itt már azért elég viharvert állapotban lehettem. Innen együtt mentünk tovább, bár párszor megpróbáltam előre küldeni Atit. Nekem megint sikerült perecelnem egyet. Összekapartam magam és irány tovább, haladunk a szalagozott úton. Egyszer csak azt vettem észre, hogy körülöttünk senki. Viccesen meg is jegyeztem, hogy vagy tök utolsók vagyunk vagy eltévedtünk. Á, nem, dehogy. Közben leszakadt az ég, de kimondottan élveztük. Az emelkedőkön csak úgy zúgott lefele a saras víz. Kis idő után Ati megjegyezte, hogy a felfestések a fák másik oldalán vannak. Nagyon nem foglalkoztunk vele egészen addig amíg el nem értünk egy elágazáshoz ahol volt egy tábla és abba az irányba mutatott ahonnan jöttünk. Hoppá, baj van. Eltévedtünk. Néztünk órát, telefont és Atinak eszébe jutott, Ő már járt erre. Ez a távjának az eleje, tehát frankón benéztünk valamit. Nosza irány vissza amerről jöttünk. Elértünk egy elágazáshoz ahol egy széles utat egy kis ösvény keresztezett. A gyanús az volt, hogy a kis ösvényen mindkét irányban volt szalag. Király, most akkor hol is vagyunk és merre is kéne mennünk? Pár perc tanakodás és kütyü nézegetés után két futólány tűnt fel a széles úton. Emberek! Kiáltottam és üdvözöltük őket és közöltük velük, hogy bizony ők is eltévedtek. Nem-nem, hajtogatták. Jó akkor menjünk és egy kicsit tovább kocogtunk a széles úton egy újabb elágazásig ahol viszont nem volt semmilyen jelzés. Itt már a lányok is meggyőzhetőek voltak, hogy rossz az irány. Maradt a hátraarc. 5-600 méter után megint láttunk két futót és a jó irány is meglett. Egy hajtűkanyart néztünk be, de rendesen. Sebaj, haladjunk tovább. Kiértünk az erdőből és egy mezőn gázoltunk át mindenen. Bele az összes pocsolyába már semmi nem számít hiszen mindjárt vége. Meg is látjuk hamarosan a célkaput és itt jött az újabb felismerés. Egy checkpoint kimaradt az itiner szerint. Ez van, kilométerben jók vagyunk és fog a halál kerülni egy újabb csippantásért így szépen befutottunk a célba. Érem a nyakba és egy jó hideg alkoholmentes-citromos sör a kézbe. Megvan! Megcsináltuk és kurva jó volt! Pacsi Atval majd Zoli jön szembe. Kérdezem, hogy mi lett, de pontos választ nem tud adni. Ugyanis az első három helyezett is eltévedt, 3 különböző irányból érkeztek a célba. Ja, ha ők is akkor nekem sem ciki.  A versenyközpontban kiegészülve Dórival újra összeáll a Mindmegdöglünk UB trió és megtiszteltetésként Csere Gáspárral, maratonfutó olimpikonunkkal is készült közös fotó.

Mindmegdöglünk trió

Csere Gáspárral

Kicsit még téblábolunk majd kikérjük a gulyáslevest. Én ilyenkor nem nagyon tudok enni, de Ati hős volt és az enyémet is letolta. Közben lezajlott az eredményhirdetés is ahol Zolit 2. helyezettként ünnepelhettük és megnyerte a 100 lépcsős felfutás különdíját. Gratula neki itt is!

jó volt, de tényleg

Lassan ideje hazaindulni. Elvergődünk a kocsiig ahol a jó saras, vizes cuccokat lecseréljük száraz, tiszta ruhára. Sokkal jobb érzés. Na, akkor induljunk. Nos, ez az ami nem ment olyan könnyen. A sár nem engedett. Szerencsére pont ekkor jöttek Dóriék és Zoli segített kitolni a kocsit. Volt egy megérzésem, hogy nem szabad még elhagyni a helyszínt ami egy perc múlva bizonyítást is nyert. Igen, Zoli sem tudott kiállni. Persze mi azonnal ugrottunk és kitoltuk az Ő kocsiját is.

Igaz így megint bokáig sarasak lettünk Atival, de ez van. Jó buli volt! Frankó kis verseny volt ez. Első rendezésnek abszolút elmegy. Az informatikai háttér és az információ közlés elsőrangú volt. A jelölésen még lehetne javítani ugyanis a versenyzők 30%-a tévedt el. Ez talán egy picit sok. De jó volt, én jövőre is megyek!

ez csak a parkolós sár a többit a nagy eső lemosta

szép tiszta, volt sár, nincs sár

5 éve feladtam, most eljött a revans ideje. Igaz, hogy azóta már 3-szor lefutottam, tavaly ráadásul még úgy is jó időt mentünk Kacsával (1:47:48), hogy az esti Night Run-ra tartalékoltunk. De idén, ha nem is végre, ismét 38 fok fogadott a pusztában. Emiatt is elvetettem az eredeti 1:40-en belüli tervemet. Átváltottam a menjünk ahogy jól esik. Hozzátartozik még a történethez, hogy előtte nap, pénteken szabin voltam így elmentem bringázni. 100 km lett a vége, de 60-nál már elegem volt az egészből. Rohadt meleg volt és mindenem tele volt mindennel. 2 nagyobb és 3-4 kisebb megállóval sikerült abszolválni a tekerést, ami után a délután a vádlijaim görcsöltek. Megint a megfelelő frissítés hiánya. Szerencsére ez a verseny napjára elmúlt, fáradtnak sem éreztem magam. Csak szimplán kurva meleg volt. Lefele végül még egy pesterzsébeti futóklubbos lány jött velem aki a 14 km-es távon indult. A kocsi hőmérője 34-35 fokot mutatott már indulásnál is. Nem jó hír. Időben leértünk, gyorsan átvettem a rajtcsomagot, átöltöztem és beültem az árnyékba egy jó adag folyadékkal és vártam.

rajtcsomagos póló, van már pár darab a szekrényben :)

Mit mondjak, nem nagyon akartam megmozdulni. De kénytelen voltam, mert eljött a rajt ideje. Még közölték velünk a 38 fok tényét, kösz srácok, aztán utunkra engedtek minket.

A 2-es zóna a nevezéskor még jó ötletnek tűnt. De ki az a Péter?

Viszonylag a mezőny elejéről rajtoltam és tudtam is tartani ezt a helyet, igaz nem sokáig. Kényelmes tempóban nekiindultam és a pulzusom is egész jó volt. Jött is az első km vége: 4:40! Bazz, ez biztos, hogy sok(k) lesz. Ebből vissza kell venni. Ez olyannyira sikerült, hogy a második 4:50 lett. Ez még mindig túl gyors, bár érzésre és pulzusra is jól voltam. Nem baj vegyünk még jobban vissza. Sikerült is szépen fokozatosan lelassulni az 5:25-ös tempóig. Ezt tartottam is egészen az első kör végéig, amit 36 percnél értem el. Ez még mindig jó idő lesz, de itt már éreztem, hogy ugyan bírnám, de lehet nem kellene erőltetni. A pulzusom is kezdett elszállni, igaz még a bőven vállalható zónában voltam. Minden ponton frissítettem, igaz csak húgy meleg iso-t ittam. A második kör közepén egy lány rosszul lett, őt később a mentők vitték el. Egy másik lánynak próbáltam segíteni megtalálni a kiesett fülbevalóját, de nem jártunk sikerrel. Mivel ekkor már elengedtem minden időtervemet így simán belefért ez is. Kutya meleg volt, szenvedett rendesen mindenki. Ennek a körnek a végén 1:20-nál jártam (44 perces második kör), a célegyenesben körözött le a győztes. Igen, ebben a kellemes időben 1:20-on belüli idővel nyertek. Ez 3:48-as pace-t jelent! 38 fokban! Nem ember ez kérem szépen! Na mindegy is, nekem van még egy köröm. Ezt nagyon kényelmesre vettem. Ha elértem a 175-ös pulzust belesétáltam. Az első frissítőponton igénybe vettem a toi-toi-t is. Egészen a 3 km-es tábláig sétáltam. Innen jött a futás-séta kombó. Amikor futottam akkor egész jó 5:40-es tempót tudtam, de amint elértem a pulzus határt átváltottam sétára. Még így is gyorsabb voltam azoknál akik végig futottak. Az uccsó kilire azért összeszedtem magam és odavertem egy 5:30-ast is! Jön a célkapu, tapsolnak a népek még a nevemet is bemondják! Beérek 2:09:28-as idővel (49 perces utolsó kör, 7-es pace)! A chip-et lehámozom a cipőmről majd megkapom az érmet. Ismét fából faragott, de nekem ezek tetszenek.

Felveszem a befutócsomagot, szerencsére van benne egy hideg alkoholmentes sör amit azonnal leöntök a torkomon. Elmegyek a kocsihoz a telefonomért és egy másik sörért meg iso-ért. Majd visszasétálok a célkapu környékére és leülök egy árnyékos helyre. Fáradt vagyok, de teljesen jól. Nem fáj semmim, nem kaptam hőgutát. Egyedül az a fránya Pegasus csinált egy vérhólyagot, mondhatni a szokásos helyre. Nem hiába, ritkán használom biztos így büntet érte. Beér a futóklubos lány is, még a másik lányt kell megvárni aki velünk jön fel Pestre, pont úgy mint tavaly. Ő is megvan, kis szöszmötölés után indulunk is a poroszlói szondáztatást leszámítva az eseménytelen utazásra. Nézegetvén az eredményeket abszolútban a 77-ik lettem, ez sokkal jobb mint tavaly, pedig akkor 20 perccel mentem jobbat. Ez sok mindent elmond a körülményekről. Ezzel kapcsolatban még egy érdekesség: a 14 km-es távon 5:12-es átlaggal dobogóra lehetett állni. Lehet nagyképűnek tűnik, de ez ment volna, kérdés milyen áron. De én FM-t mentem futni (már az FM mánia miatt is) és ez egy jó teszt is volt Nagyatádra, mert jó eséllyel ott is hasonló meleg lesz. Nem bánom, hogy visszavettem, úgy érzem jó döntést hoztam. Nem lett volna értelme mondjuk egy 1:50-es időért szétcseszni magam. Ennek köszönhetően a verseny másnapján, ma eltudtam menni bringázni és egész jó kis 28,4-es átlagot mentem, igaz csak 41km volt. Majd utána egy 8 km-es futás, de az szar lett. Nem is az átlag, mert 5:25 lett, hanem érzésre. És hogy a hétvége alapján készen állok Nagyatádra? Nem érzem azt. Sőt, tudom, hogy sokkal rosszabb lesz és néha vannak kétségeim. És hogy nekimegyek-e? Természetesen, ez nem is lehet kérdés! Megcsinálom, mert meg akarom csinálni!

Tavaly jó volt, gondoltam idén sem hagyom ki. Sajnos megint egy hétvégére esett a Vivicitta-val (ami majd külön sztori lesz), de ez persze nem gátolt meg az indulásban. Viszonylag könnyen rábeszéltem Atit és Kacsát így hármasban mentünk le. A terv a 2 órán belüli teljesítés volt, ami azért elég húzós tempó ennyi szinttel, de reálisnak tűnt. Ati érthetően (jövő héten Óbudán FM pb-t szeretne futni, nem mellékesen meg is lesz neki simán) egyből el is zárkózott ettől. Maradt Kacsa aki vevő minden hülyeségre, de mint kiderült, pénteken sokáig fog dolgozni. Ebből végül az lett, hogy szombaton hajnali 4:50-re sikerült hazaérnie. 6:45-re mentem érte, nagyjából 75 percet tudott aludni. Maradjunk annyiban, ez nem sok.

                                                                                        álmos, nem kicsit.

Nagyjából 8h-ra leértünk menjünk a sátorba az itinerekért. Tavaly bazi nagy sor volt a helyszíni nevezésnél ezért mi előneveztünk. Nos, most ott is sokan voltak. 30 perc után Ati megunta és elindult Sipivel akinek már megvolt az itinere. Nekünk még kb. újabb 30perc volt mire hozzájutottunk. Számolgattunk utolérjük-e Atit, de nem tartottuk lehetségesnek. Nem is értük.

Végre indulás. Az eleje még a városban haladt, könnyedén mentünk úgy 5:15-ös tempóval, igaz egy lámpánál kapásból buktunk 2 percet. Jön a terep és a tömeg. Folyamatosan előzünk, ami azért nem meglepő, hiszen ez alapvetően egy teljesítménytúra és egy-két kivételtől eltekintve mindenki gyalogol. Emelkedik és szűkül az út. Nehezen haladunk, sokszor kell belesétálnunk és nem csak az emelkedők miatt, hanem mert nem férünk el a túrázók mellett. Ezzel a futás-séta kombóval is gyorsan felérünk a csúcsra. Innen van egy-két meredekebb lefelé, lehet csapatni. Kacsa kicsit lemarad itt már látszik rajta erősen az alváshiány okozta fáradtság. A felénél van egy pecsételő állomás, szám szerint a második. Igen, az elsőt kihagytuk. Nem vettük észre a nagy rohanásban. A kedves nénik megnyugtatnak, hogy semmi gond, aki ide eljut az már jó, a pecsét hiánya meg nem fog senkit zavarni. Pár perc múlva Kacsa is megjelenik, az Ő papírját is lepecsételtetem és megyünk tovább. Kis vizet még iszunk a kulacsból aztán futás. Féltáv megvan 1:10 alatt. 50 perc a maradék 10 kilire. Húzós lenne. Kacsa félrebeszél mert elküld, hogy menjek nyugodtan húzzam be 2 óra alá. Több dolog is ellene szól, nem szívesen hagynám hátra Őt, az összes víz, mindkét itiner nálam van, valamint nem tűnik reálisnak már a 2 óra alatti teljesítés és azért, hogy esetleg meglegyen komoly tempót kellene menni, ami nem jó ötlet a Vivicitta előtt, még akkor is ha ott nincs konkrét célom a teljesítésen felül (igazából van, de aki ismer az amúgy is tudja) Innen egy kis nyugis 4-5km jön kevés szinttel csak az erős szél ami kicsit zavaró. Meleg van, eltudnánk viselni egy hideg cola-t. Újra leérjük az erdőt és ezzel megint elindulunk felfelé. Sok szint már nincs a pályában, de azért bele-bele sétálunk. 17,5-nél újabb checkpoint, itt kapunk egy műzli szeletet is ami valljuk meg jól jött. Jól futható erdei ösvényeken haladunk és hipp-hopp máris a Turul-nál vagyunk ahol az uccsó pecsételős hely van. Innen sajnos egy jó adag lépcső vezet le az útig, emlékszem ez tavaly sem volt a kedvencem, idén azért jobban esett. Kacsa is majdnem, pofára. Mondom is neki, hogy ne most törje ki a nyakát amikor már csak 1,5km van hátra, Végre leérünk az aljára, közel a vég. Még találkozunk a szembejövő Sipivel és barátnőjével akik a 10km-es távra indultak. A srác futott Atival egy húszast és mot meg egy 10-est sétál. Jó, tavaly az 50-esen ment, Neki ez nem ügy. Nekünk meg még egy kili, aszfalton, síkon, sikerül egész jó tempót is mennünk. Ati már csápol nekünk majd nekiáll fotózni.

Beérünk, vonalkódunkat leolvassák ezzel meg is volnánk. 2:16:48. 9 perccel rosszabb mint tavaly. Kapunk még egy kitűző és egy oklevelet a teljesítésről.

Jöhet a jól megérdemelt hideg cola valamint a srácoknak a sör. Kis nyújtás (hiba) közben kitárgyaljuk az eseményeket. Ati is hasonló időt ment mint mi, mondjuk én nagyjából erre is számítottam.

                                                           jajj, de szépek vagyunk

Biztos vagyok benne, ha Kacsa kipihent állapotában van akkor ez jó eséllyel egy 2 órás futás, de így sem volt rossz. Megcsináltuk ez a lényeg, Kacsa meg egy hős! Én jólesően elfáradtam és nem csaptam szét magam. Egyszer azért ki kellene próbálni mit lehetne kihozni ebből a pályából, bár felmerült az 50-es táv is. Hazavittem a srácokat majd ki a Margitszigetre a holnapi rajtszámért. Utána haza és jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Gondoltam én. Helyette egy jó kis tetőbádog szerelés, rögzítés.

                                                  a fiúk a bányában, ja nem, a tetőn dolgoznak.

Holnap meg Vivicitta. Az idei a harmadik lesz és úgy néz ki most először nem kísérek rajta senkit így mehetek ahogy a csövön kifér. Már csak az a kérdés mekkora lesz a cső holnap.