WizzAir félmaraton. Az eredő, maga a hagyomány, ahol 25 éve minden elkezdődött. Igaz akkor még más neve volt, de hívják bárhogy is ezen ha tehetem elindulok. Az évek során sérülések, betegségek miatt kimaradt pár, de az idei már a 20-ik a sorban.

Jó ideje jubileumi futó vagyok és ezzel jár a saját rajtszám is. Szóval szívemnek kedves ez a verseny. Idén ilyen-olyan okokból ez mindössze csak a második megmérettetésem volt. Mert hát ugye minden is a berlini maratonnak van alárendelve ami szeptember 26-án esedékes. 4 hét különbség van ami mondhatni ideális a felkészülést tekintve. Zoli is így gondolta és bár volt egy felkérés iramfutásra nekem úgymond Zolival kellett 1:30-as időt futnom, elő is kerestem a versenycipőmet. Vegyes érzelmekkel vártam, mert egész nyáron szenvedtem a tempófutásokkal (mondjuk általában délben a melegben tudtam csak kimenni), de pont az utolsó pár már jó volt. A résztávok is jól mentek így azért bizakodó is voltam, igaz a héten pont kicsit rakoncátlankodott a vádlim. Ki is találtam félig viccesen egy taktikát: 18-ig megyek Zoliékkal aztán otthagyom őket. Ezt végül keresztül húzta edzőbá, de ennyi baj legyen.

A reggel 8h-as rajt kapóra jött mert talán nem lesz még olyan meleg. Az se volt rossz, hogy előtte nap gyorsan végeztünk a munkálatokkal a tetőn így ha nem is teljesen kipihenten, de legalább nem hullafáradtan álltam rajthoz. Reggeli csak egy zabszeletet ettem, hogy ne tele hassal álljak oda. Kb. 7h-re értem ki, gyorsan átvettem a rajtszámot és nekiálltam felszerelni magam. Zolival az iramfutós sátornál találkoztam, később pedig Kacsával és Bélussal. 30 perccel a rajt előtt benyomtam egy gel-t majd a budira várás közben bevettem a tablettákat is. Bélus beállt a saját zónájába én meg Kacsát győzködtem, hogy jöjjön velem az 1-esbe, de inkább hátrébb állt. Én hipp-hopp a zóna elején találtam magam. Olyan közel voltam a rajtszalaghoz, hogy csak na. Sose volt ilyen. Aztán később persze megjöttek a nagyfiúk is akik majd a győzelemért küzdenek. És megjött egy ismerős is Tera személyében. Na legalább lesz még valaki akivel lehet együtt szenvedni. Szépen behelyezkedtem Zoliék mögé és vártam a rajtot. A rajtot amit mindenféle híresség, olimpikon, ügyvezető meg ki tudja még kik lőttek el. Jó sokan voltak na! Indulás! Meglódult a mezőny igyekeztem továbbra is az iramfutók mögé helyezkedni. Ahogy lekanyarodtunk a rakpartra erős szembeszél fogadott minket. Sebaj majd elbújok szélárnyékba visszafele meg majd hasítunk. Az első két kilométeren Zoliék olyanok voltak, mint a svájci óra. Pontosan tartották a tempót amit én meglepően könnyen tartottam. Igaz valaki után menni mindig könnyebb, mint egyedül futni a tempót. Néha oda kellett figyelnem, hogy ne előzzem meg őket. Körülöttünk egyre nagyobb lett a tömeg, sokan szerettek volna 1:30-at futni. Emiatt néha helyezkedni kellett illetve egyszer-kétszer tempót váltani is. De mindez nagyon könnyen ment. A pulzusom is jó volt. 3km után az emelkedőt mintha picit meghúzták volna, legalábbis én ezt éreztem, de ezzel sem volt igazán baj. Jött az alagút ami lejtő majd a Várkert bazáros forduló és egy újabb lejtő a budai felső rakpartra. Szeretem ezt a környéket. Itt nőttem fel, mondhatni totális hazai pálya ez nekem. A Szilágyi Dezső tér ahol a ház áll amiben laktunk, a Batthyány tér ami megkerülhetetlen volt. Rengeteg csodás emlék. Irány be a Margitszigetre ahova szintén sok minden köt. A belső út ami húz magával, iszonyat jó rajta futni. 10km-nél frissítek egy pohár vízzel. Most már kezd meleg lenni elkél a folyadék. Az Árpád hídra való felfutás olyan jól megy, hogy Zoliék lemaradnak. Komolyan lassítanom kell, hogy Zoliék utolérjenek. A tervezett 1:30-as időn kb. 25 másodperccel beljebb vagyunk. Árpád hídról le, Árpád fejedelemre ráfordulunk. Na innen olyan hátszelünk lesz, hogy futnunk se kell. 13km-nél Zoli szól, hogy túl könnyen mozgok és mehetnék az utamra 4:05-4:10-ben. Hmm már ilyen korán, el fogok fáradni közöltem vele majd tempót váltottam. 4:08, 4:07 és egy 4:02 amikor lekanyarodtunk újfent az alsó rakpartra. Itt már nincs az a hangos trappolás amit az iramfutók körülötti tömeg okoz. Csak egy-egy ember fut szépen libasorban. Tetszett ez a csönd amelyet itt-ott csak a szurkolók buzdítása tört meg. A ponton két pohár vizet veszek el amiből csak fél végzi a számban a többi a fejemen köt ki. Meleg van, de gyorsan fogynak a méterek. 17km-nél beszúr az oldalam, nocsak-nocsak mégis korai volt az a megindulás...Vegyünk picit vissza és legyünk úrrá a problémán. Fura módon a tempón ez nem látszott meg hiszen 4:08 és 4:07 megint. Innen már csak 3 kili, az meg semmi.

A következő ponton frissítek és öntök a fejemre egy újabb pohár vizet. Meg is látszik ez csak 4:16 lett. De már csak két kilométer. Azt már korábban is számoltam, hogy az 1:28 alatti nagyon necces lesz, de itt már egészen biztossá válik. Azért még fokozom a tempót jön is egy 4:04 és az uccsó kili. Itt már nem számít semmi. Tudom, hogy megcsináltam amit kellett már csak be kell futni a célba. Van még egy kis extra motiváció is, van kiért futni a végén...egy kutyus, Zsuzsi kutyusa Bubu aki tegnap angyalszárnyakat növesztett...� Nézem az órámat amin már már hármassal kezdődik az aktuális kili tempója. Még 600 méter, ezt innen nem fogom elengedni, a szart is kihajtom magamból ha arról van szó. 3:52 lett, de ez még nem a csúcs. Az megmarad a véghajrára ahol még tudok egy kicsit gyorsulni és így érek be a célba! 1:28:05! Tökéletes! Ez rohadt jó volt! Azt érzem, hogy ki sem futottam magam teljesen. Ha úgy nézzük az első 13km-en lazáztam a mezőnyben.

Amúgy versenyen ez a leggyorsabb fm-en, csak úgy van kettő jobb is, de ma nem is ez volt a cél. 4 hét múlva nincs is más dolgom, mint futni ilyenből még egy hasonlót és akkor...Hátra-hátra nézegetek, Terát és Zolit várom akik hamar meg is jelennek. Tera is jót futott, Zoli meg hozta amit elvártak tőle iramfutás tekintetében.

A csomagosztás után egyből le is táboroztunk, most már nem zavaró a napsütés, sőt inkább nagyon jól jött. Ahogy jöttek sorban az ismerősök is. Tera férje Jani, a futóklubból Szilvi és Evelyn, Eszter akit tavaly Kacsával kísértünk idén ugyan nem futott, de kijött szurkolni. Kicsivel később Kacsa is beér a célba, annyira nem esett neki jól, de majd elmúlik neki. Végül Bélus is befutott. Még egy kicsit bandáztunk, miközben én szinte mindent felzabáltam a befutócsomagból, majd ment mindenki a dolgára.

Ha a számokat nézzük akkor abszolút 80-ik férfi 74-ik és kategória 13-ik lettem. Nem hangzik szarul. Ahogy az sem, hogy igazából egész könnyen ment a futás és volt még ebben a maiban. Bizakodó vagyok Berlint illetően. Úgy érzem a reggeli metódus (kaja+frissítés) és a ruházat megvan. Igazából csak ki kell tolni a tempót maratonig. De addig még 4 hét amit nem lehet ellazsálni. Ráadásul utána is akad még verseny, szinte minden hétvégére jut valami, de ez még egyelőre messze van...

Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

Évértékelőt végül nem írtam, mert nem és kész. Lépjünk is tovább az év első versenyére a negyedik alkalommal megrendezett Zúzmara futófesztiválra. Idén volt összetett táv ami az 5+21,1+10km-t takarta. Naná, hogy erre neveztem Attikával karöltve. Sajnos Ő közben lesérült így mehettem egyedül, de legalább szurkolni kijön majd valamikor. Persze érkeznek a többiek is, Kacsa a félmaratonra, Dóra, Eszter és Tita meg a délutáni 10 km-re. Zoli megengedte, hogy nyugodtan fussam max-ra az egész napot így fejben, lélekben erre készültem. Reggel 8h-ra már kint is voltam a rajtszám átvétel nem volt több 1 percnél így rengeteg időm maradt az 5 km, 9h-s rajtjáig.

5 km - nyomni, nyomni és nyomni: ezen a távon nincs választás, menni kell ahogy bírsz. Mindenképpen pb-t akartam futni ezen belül egy 20 perchez minél közelebbit esetleg valahogy ez alá kerülni. A rajtnál előre álltam, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Start! Megiramodunk. Pár száz méter kell mire beáll a tempó ami nem esik annyira jól így hirtelen. Elég gyorsan beáll a mezőny eleje nagyjából a tizedik helyen lehetek, de ugye vannak akik csak az 5 km-en indulnak. Első kili 4:02. Jó lesz ez csak tartani kell a tempót. Most már egész elviselhetőnek tűnik nem akarok egyből belehalni. Pár helyen jeges és latyakos a pálya, de nem tűnik vészesnek. Kettes számú km 3:57. Húbazz kereken 8 percnél járok. Jó, nagyon jó. Csak teperni tovább. Rátérünk egy murvás útra ami eléggé csúszik, érzem, hogy lassulok is. Ezt az óra is megerősíti, 4:09-es kili. Nem baj és már csak kettő van hátra. A mezőnyben sok minden nem történik. Ami az elején beállt az úgyis maradt. Se előzés, se lemaradás. Csak én és az óra vagyunk. Megvan a négyes számú km is ami 4:10-re sikerült. Nyavalyás 1 km van hátra. Ezt már valahogy túlélem. Próbálok hajrázni, jön az árkádok alatti rész ami fura módon csúszik pedig csak nedves. A visszafordítónál vigyázok is egy esés nem hiányzik. Nézem az órát, húú, de közel lesz ez a 20 perchez. Eddig is nyomni kellett, mostantól meg aztán pláne. Bezúdulok a csarnokba és vége! 20:03! Basszus! Egyfelől rohadjon meg az a 3 másodperc másfelől meg óriási egyéni rekord. Az eddig az 20:44 volt. Hivatalosan végül 20:01 lett és ezzel az 5 km-es mezőnyben abszolút 8-ik, a férfiak között 7-ik lettem. Na hoppá. Ráadásul csak 18 másodpercre volt a dobogó. Na mindegy, amiért igazából jöttem az meglett. És most próbáljunk meg pihenni a félmaratonra.

Félmaraton - kényelmes, vállalható iramot futni aztán mégis mi lett: az fm-re már megérkezett Kacsa is. Én eközben pótoltam az elégetett kalóriákat. Nem éreztem magam túl frissnek, de nem volt más hátra, mint elindulni a rajthoz. Kacsát meggyőztem, hogy menjünk együtt 4:30-ban aztán lesz ami lesz. Hülyeség az egész felelte. Erre aztán mi  történik? 2 km-nél Ő robog előttem 4:20-ban. Átérve a Kincsem Parkba eléggé csúszóssá válik a talaj. Mintha lassulnánk is kicsit, de az óra mást mond. Továbbra is 4:30 alatti kiliket megyünk. Kacsa picit lemarad, de még bőven látótávolságon belül van. A kör végén a csarnokban frissítek majd tovább robogok. Közben folyamatosan számolgatok, hogy mi lehet ennek a vége. Már az 1:33-34 körüli idő is elérhetőnek tűnik ha nem lassulok drasztikusan. Kint az Albertirsai úton feltűnik Attika is a bice-bóca. 10 kilinél 44:01-el állok. Hogy mi van? Ez jobb, mint az előbb számolt 1:33! Basszus menni kell, mert ebből akár még egy űridő is lehet. Attika azért megjegyzi, hogy mi ez a sétálgatás. Baszki fussál ilyet aztán beszélgethetünk. :) Két telibe 4:20 km következik amikor újra visszatérünk az expo területére és megint bemegyünk a csarnokba. Szeretnék frissíteni, de itt most nagyon sokan vagyunk. Sokan most fejezik be az első körüket és nagy a tolongás. Azért tudok inni, de viszonylag sok időt vesztek. Ez a kili csak 4:40 lesz. Nincs baj, menni kell tovább mantrázom magamnak. Pörögnek is a lábak meg a kilik. 4:17, 4:18, 4:14. Ekkor érünk ki megint a Kincsem Parkba. Most már sokkal jobban szét van taposva. Küzdök is, mint malac a jégen. Érzem, tudom, hogy iszonyat közel lehet a végidő az egyéni rekordomhoz. Innentől kezdve nem is nézem a tempót, az órán is átváltok a pontos időre. Persze ebből is van információm, de messze nem olyan pontos, mint amúgy. Jönnek a már jól ismert kanyarok, egyenesek. Eléggé lóg már a nyelvem, de menni kell immár a rekordért. 4:25 körüli km-k vannak. Nagyon közel lesz. Még kanyar és jöhet a csarnok bejárata. Szinte berobbanok a célba és már nézem is az órámat. 1:32:19. Neeem, ilyen nincs és mégis van. Nem lett meg a rekord, ugyanakkor önmagában ez nekem egy bődületesen nagy idő pláne a reggeli 5 km pb-vel a lábamban. Azért picit csalódott vagyok. Oly közel volt és mégis annyira távol...Hivatalosan végül 1:32:17 lett. 4 másodperc... nyamvadt 4 másodperc. Sok helyen mehetett el, de ezen már kár keseregni. Férfi 36.hely, abszolút 41. Nem lett rossz na. És akkor jöjjön a finálé a 10 km.

10 km - túlélni a hősi halált: erre a versenyszámra már megjöttek a lányok is. Dóra, Eszter és Tita. Végül Kacsa is kint maradt szurkolni így egész népes kis csapat lettünk. Az első két jól sikerült futás után ezt is szerettem volna minél jobban teljesíteni, kis célként a 4:30-as átlag lett belőve, de azért már eléggé fáradt voltam. No akkor irány a rajtzóna a mai napon utoljára. Rajt! Meglódulunk, az első érzés ami elönt az a fájdalom. Húú, ez a tízes most rettenetes lesz. 4:25-ös az első majd szépen elkezdek lassulni. 3,5 km körül már azon gondolkozom, hogy a ...ba az egészet és inkább sétálok.  A negyedik kili már csak 4:40 majd elérem a mélypontot egy 4:57-essel. Szerencsémre Annamari megelőz én meg rá tudok tapadni. Csak menni vele és bízni abban, hogy jó lesz. A félmaratonon is 6 km után jobb lett a helyzet. Úgy néz ki sikerült úrrá lenni a káoszon, mert ha nem száguldok, de megint tudok 4:30-as iramot menni. A fordító után visszaelőzöm Annamarit akinek utólag is köszönet a nyulazásért. Gyors fejszámolással kiderül, hogy a 45 perces célidőhöz menni kell, különben kicsúszok belőle. Összeszedem a maradék erőmet és csak nyomom. Azt nem mondom, hogy jól esik, de valahogy mégis elönt a jó érzés. Elmenni a végsőkig, kihajtani mindent magadból. Ezért is szeretem ezt csinálni. A végén még előzök is kettőt aztán átérek a célvonalon. Vége! Végre vége. 44:32! Megvan ez is. Nem ez volt életem futása, mert ha jó összesen 2,5 km jó volt belőle, de a célt elértem. Hivatalosan 44:29 lett amivel abszolút 20., a férfiak között a 17. lettem.  

Zárszóként akkor jöhet(ne) az összetett, mert ugyan én ebben a számban indultam, de eredményhirdetés az nem volt. Így utólag már jó lett volna ha van, mert hát mit szépítsük, rohadt jól néz ki az a táblázat legfelül az én nevemmel és a dobogó tetején állni is menő lett volna. Na mindegy talán majd legközelebb. És ugyebár nem ezért jöttem hanem, hogy fussak és azok jól sikerültek. Messzemenő következtetést nehéz levonni ebből és a tavaszi célok nem igazán erről szólnak, de én bizakodó vagyok.

Eléggé nehezen készült el ez a beszámoló, de hát ez van. Nézzük is mi történt. A nevezésnél még optimista és nagyravágyó voltam. Nem tagadom megnéztem a tavalyi eredménylistát és arra a következtetésre jutottam, hogy az egy nap (szombat) 3 részletben maratonon jó esélyem lehet dobogóra állni. A másnapi vasárnapi félmaraton meg valamiféle bónuszként volt ott. Így legalább a hétvége is ki van maxolva. Szerencsére Attikában partnerre is találtam ebben az okos döntésben. Aztán ugye jött a csákvári sérülés és azzal járó kihagyás. Ez alapjaiban változtatta meg az elérni kívánt eredményeket. Mondhatni edzőversennyé silányult az egész. 1 hónappal a verseny előtt önkéntes nasi megvonást vállaltam, hogy ha már nem vagyok formában legalább a súlyom legyen rendben. A verseny hetében már egész jól mentek az edzések és ismervén engem azért sejthető volt, hogy kihajtom a belemet is mindkét nap. Végül úgy beszéltük meg, hogy az első futáson a 14 km-en Attikának nyulazok 4:30-as tempót (nehogy elfussa) a következőn, a szintén 2 körös félmaratonon meg Eszternek (aki párban futja)  az első kört szintén valami hasonló tempóban. A maradékon meg lesz ami lesz. Még egy nagy dolog fog történni ezen a napon. Eli félmaratont fut! Hát ez a nap is eljött. Kacsa supportálása mellett nem volt kérdéses a kimenetel. Attikával beállunk az 1-es zónába, ha már odaszól a jegyünk. Meg hát ugye azt a tempót szeretnénk futni. Rajt! Megindulunk az első pár kili gyorsra sikerül, de a harmadik után beállunk a tervezett iramra. Kényelmes, beszélgetősnek tűnik nincs itt semmi gond. Azt érzem, hogy tudnék gyorsabban haladni, de Attikát, aki nem akart jobban menni nem hagyom el ha már megbeszéltük, hogy tempót futok neki. Legfeljebb majd a végén az utolsó 2 km-en. 12-ig így haladunk szépen párban tartva a megbeszélt iramot. Itt búcsút intek Attikának és gyorsítok. Erősnek érzem magam és könnyedén tudok gyorsítani. Hoppá, egy 4 perces km! Azta! Még egy van hátra és nem lassítok. Jön a cél és vége. 1:01:41 lett a 14 km az uccsó meg 3:58! Kicsit hihetetlennek tűnik, de csak megcsináltam és nem is igazán fáradtam el. Most jöhet 1,5 óra szünet majd a félmaraton ami biztos fájni fog. Közben megérkezik Eszter, Eli és Kacsa. Második felvonás: Eszterrel beállunk a megfelelő helyre, cél az elején a 4:40-es tempó amiből majd gyorsítunk, a második körre nekem meg lesz ami lesz. Ennek megfelelően kezdünk is. Nem mondom, hogy az első pár kili komfortos, de miután bemelegszem már nincs gond. Attika kicsivel előttünk kívülről valahogy nem megy neki az amit eltervezett. Mi 4:35-4:40 körüli kiliket futunk, de gyorsulni valahogy nem akaródzik. Nem baj akkor ebben toljuk végig. Viszont Attikát így is megelőzzük. Hoppá, lehet elfáradt. Jön az első kör vége Eszter vált én meg továbbrobogok. 48:16-ra sikerült. Ha tudok még egy ilyet futni akkor jók vagyunk. Bízom benne, hogy akár még gyorsulnom is sikerül. Sajnos ez nem így lesz. Sőt, ez már inkább 4:45-4:50-es tempó. Valahogy nem az igazi. Megyek ahogy bírok most ez csak ennyire elég. Beérek 1:38:25 lett a félmarcsi. Nem vagyok elégedett bár ez azért még bőven jó idő. A második kör 50 perc felettire sikerült. Pár perc múlva Attika is megjön. Háát Ő sem néz ki túl jól. Össze kell kapnunk magunkat a 7 km-re. Közben kiderül, hogy Eszter párosban dobogóra állhat! Ügyesek voltak! Attika bekuckózik a kocsiba melegedni mi Eszterrel tovább várjuk Elit és Kacsát. Jönnek is 2:30 körüli idővel. Igen! Eli bácsi megcsinálta! Félmaratonista lett! Na nem mintha olyan nagyon kételkedtem volna ebben. Attika hív, hogy jó lenne ha összeszedném magam mert mindjárt rajtolunk. Baszki jól elment az idő. A kocsiban ránézünk az eredményekre. Lehet nem kellett volna. Attiká abszolút 6. és 8 másodperc hiányzik neki a kategória második helyhez. Én 4-ik vagyok és 13 másodpercre az abszolút 3-ik helytől. Ójajj. Azt eddig is tudtuk, hogy rettentően fájni fog ez a 7-es, de most még ráadásul versenyezni is kéne. A riválisok rajtszámait azért megjegyeztük. Az enyémet meg is találjuk gyorsan a rajtzónában. Tervem is van: utazni mögötte az uccsó kiliig és aztán lehajrázni. Indulunk. Igyekszem nem szem elől téveszteni a srácot, de erősen kezd. Megyek vele és szörnyülködöm. 4:18-as első km. Atyaég ebbe bele fogok pusztulni. Szerencsére lassulunk egészen 4:35-4:40-ig. Úgy gondolom ez jó nekem. Árnyékként követem és közben azon morfondírozom, hogy mikor induljak meg. 5-nél még korainak érzem aztán 2 perc múlva minden okafogyottá válik. Kipurcantam. Ennyi volt. Fejben és testben is elengedtem. Szúr az oldalam, minden bajom van. Attika üvölt rám, hogy most indulj meg bazdmeg. De nem tudok, nem megy. Az utolsó 2 km-en azért is küzdenem kell, hogy egyáltalán 5 percen belüli időket fussak. Hajrázni sincs nagyon erőm, se kedvem. Vége van. 32:26 lett. De ez mindegy is, a dobogó elúszott. Na nem mintha ezért jöttem volna, de olyan közel volt. Gratulálok a srácnak, kicsit beszélgetünk majd Attikával a kocsi felé vesszük az irányt. Nézzük a jó oldalát. Nem kell megvárnunk az eredményhirdetést. Irány haza, vacsorázni a többiekkel, mert megérdemeljük. Hivatalosan 3:12:24-et futottam, ebből a 14 km 1:01:37, az FM 1:38:21 a 7 km meg 32:25 lett. Ezzel abszolút 4-ik és kategória 3-ik lettem. Innen nézve ez jó eredmény a majdnem 1 hónapos kihagyást is beleszámolva meg egyenesen parádés. De azért ott motoszkál bennem, hogy ez a dobogó meg lehetett volna. Ha Attikát korábban otthagyom az első szakaszon, ha többet pihenek a félmaraton után, de a ha nem játszik a sportban és különben is, most próbáltam a többieknek segíteni. Akikről most ejtsünk is pár szót. Eszter ugye második helyen végzett a páros félmaratonon. Eli 2:31:05-öt futott elsőre ami parádés. Attika végül behúzta a kategória második helyet és abszolútban is feljött mögém az ötödik helyre 3:15:30-as összesített idővel. Gratula nekik. 

Vasárnapra csak egy félmaraton maradt. Éreztem a szombati napot, igazából nem tudtam mire számíthatok. Szerettem volna 1:40-en belüli idővel célba érni, de igazából a lesz ami lesz alapon indultam.

Irány a rajt és az egyes zóna. Fáradtnak érzem magam azért csak egy maraton volt az előző napi penzum. Rajt! Elindulunk igyekszem felvenni egy kényelmes tempót amibe nem szakadok bele. 4:40-ben haladok a volt már jobb, de rosszabb is érzéssel. Ha így megy tovább akkor ez 1:38-as idő is lehet. Attika kicsit lemaradt a fordítónál kb. fél perccel volt mögöttem. 6-7 km környékén összeverődök egy sráccal, akivel azóta szinte mindenhol összefutok, és elkezdünk beszélgetni. Innentől sokkal jobb lesz a helyzet. Kényelmesen haladunk és még valamelyest gyorsultam is. Valahogy az egész fáradtság leverődött rólam. Az első kör hamar el is telik. 48:45-nél haladok át a későbbi célkapun. Kicsit lassabb, mint a tegnapi, de jól érzem magam. Gyors frissítés után megyek tovább. 12-től megint sikerül kicsit gyorsítani az eddigi beszélgető társamat újra cserélem. Az Optivitákról ismerős futóval is megyek kb. 1 km-t majd minden nehézség nélkül ellépek tőle is. Nem az az igazi száguldós tempó, de jobb, mint amire számítottam. Már az 1:37-es idő sem tűnik elérhetetlennek. Ennek érdekében nyitok egy hosszabb hajrát. 4:20 környékén haladok és érzem, tudom ezzel már végig is bírom. Jön a 2 nap alatt elég sokszor látott partszakasz vége, két bal-jobb kombináció után már el is értem a célegyenest. Vége! Bent vagyok! 1:36:16! Te jó ég! Ez így egy maraton másnapján remek idő. Lassan Attika is beér, az Ő ideje végül 1:45 lett. Szépet futott és remekül kihasználtuk a hétvége lehetőségeit. Ennél többet itt nem lehetett futni.

Zárszóként: Jobban, sokkal jobban sikerült a hétvége, mint előre hittem volna. Ha úgy vesszük megfutottam életem leggyorsabb maratonját igaz csak 3 részletben (szóval nem is maraton). Remélem egyszer majd egyben is tudok ilyet vagy akár ennél jobbat is. A vasárnapi meg tényleg bónusz volt, egy beszélgetős, kényelmes félmaraton amiben maradt legalább fél perc. De mindegy is. A lényeg, hogy jó hétvégét zártam.

A csákvári balesettel 3 heti kényszerpihenőt sikerült kiesnem magamnak. A visszatérés a Mátra trail-re sikeredett, de úgy gondoltam, hogy nem mehetek úgymond szüzen arra 28 km-re. Így szombaton ha már úgyis arra volt dolgom beugrottam egy kicsit a Gerecsébe.  Sikerült is egy 16 km-es karikát megtervezni. Kicsit soknak tűnt, de tesztelni kell és ugye november elején meg ott van a Piros 85 ahol ha nem is a tervezett idővel, de jó lenne végigérni. Szóval szombat reggel irány Tatabánya és az erdő. A ködös idő nem tetszett annyira, de végül szép idő lett. A futás is jó volt, de a térdemet éreztem rendesen. Elsősorban nem is a sebet, bár az is sajgott rendesen hanem hátul a térdhajlatot. Úgy 6 km után kezdett el fájni. Innen nem nagyon tudtam egyben többet futni 1-2 kilinél. Nem igazán volt jó előjel a másnapi Mátra előtt. Mindenesetre jó levegőn voltam és csináltam pár szép képet is.

Mátra Trail L 28 km:

Annával, Eszterrel és Titával négyesben mentünk Mátraházára. Az odafele úton folyamatosan változott az időjárás. Hol esett az eső, hol nem. Mi azért reménykedtünk benne, hogy megússzuk szárazon. A rajtszám átvétel a szokásos menetben, gyorsan megvolt. Én 30 perccel korábban rajtoltam, mint a többiek, így úgymond ők még ráértek. Összepakoltam a cuccomat és egy kis ruha dilemma után végül rövid nadrágban és felül csak egy hosszú ujjúban indultam a rajthoz. Mivel mindezt csak egy perccel a rajt előtt tettem meg ezért csak hátulra tudtam állni. Ez majd a szűk helyeken rosszul fog jönni, de hát úgysem nyerni jöttem meg ki tudja milyen állapotban vagyok egyáltalán. Előzetes tervem a 4 órás teljesítés volt. Meglátjuk sikerül-e. Indulás után az aszfaltos részen igyekeztem előrébb kerülni ez egész jól sikerült is. 1,5 km után elkezdtem érezni a térdhajlatomat. Nem jó jel. Nagyon vártam már a meredekebb részeket ahol már úgyis séta lesz.

itt még minden rendben volt

Ez így is lett. Apró bibi volt a dologban, hogy a futható részeken nem nagyon tudtam futni. Pár száz méter futás után séta. Majd megint futás és megint séta. 5 kili után jött egy kis lefele. Nagyon meredek volt és félvén Eszter haragjától, aki  még szombaton megfenyegetett, hogy ha bármi bajom lesz akkor megöl, meg persze az ésszerűség és a térdfájás miatt sétálva ereszkedtem le. Sajnos így is egyszer-kétszer belém nyílalt a fájdalom. Egy idő után lankásabb lett, egy újabb jól futható rész jött. Csak nem nekem. Ekkor ért utol az első M-es távon induló versenyző. Itt komolyan elgondolkodtam rajta, hogy csak a frissítőpontig, Mátraházáig megyek. Onnan meg csak lejutok valahogy. Persze próbálgattam a lábamat és néha sikerült is eltalálni azt a mozgást amikor egész jó volt. Ezzel a metódussal értem fel Mátraházára a pontra. Vizet töltöttem csak, váltottam pár szót Istivel majd tovább baktattam. Valahogy itt fel sem merült bennem, hogy kiszálljak. Pedig még egy félmaraton volt hátra. 1,5 óránál jártam, módosítottam is a célba érési tervet 4,5 órára. Ez reálisnak tűnt. Irány a Kékes kis kitérővel. Először kis lefele az aszfalton. Ezen a részen tudtam futni még ha nem is nagy tempóban. Visszaérvén az erdőbe megint jött az újraértelmezett intervall. Futás, séta, futás.

A húzósabb részeket, mint a Gbai halála és az utána következő a Kékesre vezető kék jelzést szerettem. Erőm volt csak ugye éppen futni nem tudtam. Na mindegy ez már így marad. A csúcs előtt elkezdett esni az eső. Na már csak ez hiányzott. Jöhet a lejtmenet a sípályán a nedves, csúszós füvön. Nem volt gond, mert ugye a futás nem nagyon megy. Pont elmerengtem azon, hogy tavaly itt 4 percesben eresztettem lefele, most meg 8 percesben tötymörgök. Ez van. Leérvén Mátraházára a ponton nem is kértem semmit, gyors csippantás után irány tovább lefele. Időben 2:56-al álltam. Tarthatónak tűnt a 4:30-as célidő. Kis kocogás után DonRazzinno fotózott, az Ő versenyén estem el 3 hete ugye. Pár szót vele is váltottam majd húztam tovább. Ez a rész nem feltétlen fáklyás menet lefele. Vannak benn nagyon meredek részek is ahol azért illik óvatosan közlekedni.

Valahogy azért lejutottam rajta.Jöhet az utolsó emelkedő. Ez is jó volt. Élveztem az erdőt és az erőt. Ahol kicsit engedte a terep ott bele-bele futottam. Vagy azért mert megtaláltam a jó mozgást vagy egyszerűen hozzászoktam, innen egész jól tudtam futni. A tempó nem volt nagy, de legalább haladtam. A sziklás részeket nem annyira kedveltem, de tenni ellene nem tudtam. Vártam az aszfaltos részt nagyon. Mindig várom a terepversenyeken, de most aztán tényleg nagyon. Leértem. Innen már csak be kell kocogni. Itt már valami csoda folytán az 5 perces is ment igaz lefele. Még két kanyar és vége. Eszter kint vár a cél előtt. Aggódhatott értem. Bent vagyok. Igazából el sem fáradtam. Megkapom az érmemet. 4:34:28 lett. Jó volt ez, de a térdem katasztrófa. Anna és Tita bent várnak. A lányok akik mindhárman nagyon ügyesek voltak már mosva-vasalva készen vannak az indulásra. nem is akarom nagyon húzni az időt. Induljunk haza.

 azért csak megvan a 3-ik érem is

Örülök, hogy nem szálltam ki, de annak még jobban, hogy nem nyírtam ki magam. A térdem estére azért eléggé fájt. Gyorsban vissza is mondtam a Piros 85 nevezésemet, ami 1 nap alatt el is kelt. Ekkor elég borúsan láttam a jövőképemet...

Intersport Terepfutás:

A Mátra trail után 3 napig nem is futottam. Pihentettem a lábam és bíztam abban, hogy egyszer csak jó lesz. Csütörtökön kimentem egy laza 7-8 km-re. És hoppá! Nem fáj! Nem tudom, hogy azért mert lekerült róla a kötés vagy mert a doki gyógyultnak nyilvánított, de nem éreztem fájdalmat. Mondjuk pont nem érdekel miért. Örülök, hogy jó. Szombatra meg ott volt az Intersport terepfélmaraton ami egy újabb teszt lesz. Eszterrel és Titával mentünk a korai 7:45-ös rajthoz. Komolyan, már hétvégén is korán kell kelni. A korai időpont ellenére egész jó idő volt, így alul felül rövidben készültem indulni. Az útvonal ismerős volt nagy meglepetés nem érhetett. A rajt párosával vonalkódos rendszerrel volt. Talán így meg lehet előzni a nagy tömeget a lépcsőknél. Eszterrel együtt indultunk. Kis füves rész után jön az aszfalt és a meredek felfele. Hamar sétára váltunk, de nem is baj. A lépcsős rész nehéz és meredek. Azért valahogy felküzdöttük magunkat. A single track után rátérünk a piros jelzésre. Ismerős és jó emlékű terep. Innen, ezen irány a Kevélyek. Az ezüst és a nagy. Ahol lehetett ott futottunk amúgy meg séta. A Kevély se felfele, se lefele nem egyszerű. Kemény, sziklás terep. A lejtmenetet is óvatosan abszolváltuk.

 közvetlenül a rajt után, egész jó kép lett

A Kevélyek után kicsit elkezdett esni az eső. Nem volt zavaró és nem is tűnt úgy, hogy nagy sarat fog csinálni. Szerencsére nem is csinált. Ezen a helyen elég agyagos a talaj és nagyon ragaszkodó tud lenni a sár. az erdei egysávos brutális mászásnál is jól, jött, hogy csak a meredekséggel kellett megküzdeni. Gyerünk le az egri várhoz. Vagyis a másolatához. Éppen készülődtek a várjátékokhoz, de mi nem ezért jöttünk. A vonalkódot lecsippantották a frissítőponton és mentünk is tovább. Valahol itt előzött meg minket a hosszú, 31 kilis távon induló első helyezett. Az igen szép tempó. Innen egy jól futható rész jön egészen Pilisborosjenőig ahonnan megint be az erdőbe és már csak egy kicsit kell mászni. Az uccsó 3-4 kili lejtmenet leszámítva egy 200 méteres aszfaltos emelkedőt. Nem kapkodtuk el, de nem is ez volt a cél, ráadásul azért akadt benne szemét rész. Sajnos szó szerint, mert egy pár száz méteres szakaszon sittes törmelék van leszórva. Hogy ez most direkt vagy valaki csak ide hányta azt nem tudom. Az aszfaltra érve már jók voltunk. Mondjuk eddig is, de azért csak ez a mi pályánk. Már csak be kell futni a sulihoz a célba. Itt majdnem elkavartunk, mert annyira beszélgettünk Eszterrel, hogy nem is figyeltük a jelzéseket. Hátulról szóltak ránk, merre is van a helyes irány. Még kb. 300 méter és megvan. Na nem mintha kérdés lett volna eddig is. Uccsó kanyar ez már a suli hátsó bejárata. Lecsipogják a vonalkódot és vége. 2:40:23. Eszterrel pacsizunk majd iszunk egy meleg teát és nyújtunk Idén nincs zsíros kenyér pedig most milyen jól esne. Na mindegy. Átöltözünk és várjuk Titát. Már majdnem aggódni kezdünk amikor megjelenik a célban mosolyogva. Jól van. Akkor neki is jó volt. Az eső esik így nem tökölünk sokat. Irány az autó és haza. 

Szeretem ezt az Intersport-os félmaratont még akkor is ha nem könnyű pálya és a sziklás részek nem annyira kedvencek. Ha jól emlékszem ez volt anno az első terepversenyem. Akkor nem volt nálam semmi a kocsikulcson kívül. Most meg már hátizsák, soft kulacs, gel-ek, meg miegyebek.  A legfontosabb azonban, hogy a térdhajlatom nem fájt. Egy kicsit éreztem, de egyáltalán nem vészes. Most arccal irány a november végi Siófoki 2 napos mulatság. Sokat kell edzeni és addigra talán a botrányos pulzusom is helyreáll.

Következzen pár elrettentő kép a sérülésről. A lényeg: don't try it anywhere

frissen, fürdés után

másnaposan

3 hetesen

 4 hetes stádiumban

Nagyon régen írtam. Valahogy nem volt kedvem és hát nagyon nem is történt semmi a Suhanj6 óta. De azért nézzük röviden azt az egy-kettőt. A félre sikerült 6 órás után jött a nagy elhatározás, hogy akarok végre egy rendeset. Pont kapóra jött, hogy szeptember közepén lesz az Optivita. Előtte egy héttel van a WizzAir, pont ideális felosztás. Na akkor kezdjünk el készülni. A nagy felbuzdulás sajnos csak egy hétig tartott, mert beütött a betegség. Megfáztam. Próbáltam a WizzAir-ig valahogy rendbe jönni, de még nem voltam teljesen egészséges. Olyan is lett. 2 km-ig jó nagyon jó volt, majd kb. 13 km-t Attikával együtt úgymond beszélgetősben, de 17-től iszonyatosan elfogytam. A vége 1:47 lett. Ha reálisan nézem még így is jobb, mint ami várható lett volna. Ezzel a minimális lendülettel az Optivta 6 órását dobtam is. Esélytelen volt rá rendesen felkészülni és így nem volt értelme elindulni. Inkább igyekeztem magam újra felépíteni az október célokra. Szeptemberben volt még egy terepfutás, a Csákvár Ecotrail. Félmaraton a Vértesben nem túl sok szinttel. Pont nekem való. A versenyt megelőző 2 hétben már teljes értékű edzésmunkát végeztem, benne egy 2 körös Normafa hosszú futással, amelyikben mind az 1, mind a 2 körös rekordomat megdöntöttem. Szóval biztató jelekkel mehettem Csákvárra. Ahol aztán beütött a krach. 8 km környékén egy nem is annyira csapatós lejtmenetben megbotlottam és elestem. Ne szépítsük, kurva nagyot borultam. Volt már ilyen, semmi gond megyünk tovább. Amikor viszont a földön ülve megnéztem a sérüléseket láttam a térdem szétnyílt. Fasza. Megvártam Esztert és Kacsát akiknek a segítségével lebotorkáltam a főútig ahonnan bevittek kocsival a versenyközpontba. Ott és a helyi klinikán ellátták a sebet, sebösszehúzó ragasztóval. Legalább a sürgősségire nem kell elmennem. Másnap amikor átkötöttem a sebet láttam, hogy eléggé szét van nyílva. Nosza mégis irány a sürgősségi ahol közölték, hogy ezt bizony varrni kellett volna. Csodás. Csak friss sebet varrnak így mostantól marad a nyitott sebkezelés. Nem csak, hogy csúnyább lesz a heg amit pont leszarok hanem lassabb is a gyógyulás. Na ez már baj. A Spar maraton egyértelműen kuka, de talán München-re rendbe jövök. Nem pont így lett. A doki szerint futni futhatnék csak a kötésre kell vigyázni. Ne érje víz, ne essen le meg ilyenek. Nos ez szerintem nem túl kompatibilis a futással. Tehát újabb egy hét pihi és a münchen-i utazás is ugrott. Szerencsére csak a nevezési díjat buktuk meg az élményt, de ezt talán valamikor a jövőbe pótolhatjuk. Most marad a bizakodás, hogy a Mátra trail-re jó leszek. Mert aztán utána jön a pilisi terepfutás és a Piros 85 ahol ugyan nem sok esélyem van a tervezett időt megfutni, de előre nem adjuk fel. Megyünk és lesz ami lesz. Nem lett túl vidám, de mindenképpen okulni lehet ebből is. Most ezt dobta a gép, ezt kell elfogadni. Nagyon úgysem tehetek mást. 

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

Maga a Vivicitta nem volt annyira fontos idén. Csak egy állomás a Bécsig vezető úton. Ugyanakkor úgy voltam vele ha a felkészülésem rendben zajlik akkor itt is jó eredményt érhetek el. Ha nem is az álom 1:30 alatti időt, de egy félmaratoni egyéni csúcs beeshet. Azonban egy héttel az Optivita után beütött a krach. Egy Normafás futás alkalmával eláztam az amúgy is rusnya időjárásban. Az eredmény: megfázás, torokfájással és takonykórral. Fasza. Bíztam benne, hogy gyorsan túl leszek rajta, de csalódnom kellett. 1 hét után még rosszabbul voltam igaz a körülmények sem voltak ideálisak a gyógyuláshoz. 2 teljes futásmentes hét jött mire úgymond újra elkezdtem edzeni igaz jóval alacsonyabb intenzitással. Lelkileg nem viseltem túl jól ezt az időszakot. Úgy éreztem teljesen felesleges volt az egész téli alapozás és ezért utáltam magam. A bécsi 3:10-ről is letettem, mert nem láttam rá esélyt a kimaradó edzések hatása miatt. A Vivicitta hetének az elején is nehezen mentek még az edzések aztán péntekre tervezett 4km iram jó lett, 4:20-40 helyett 4:13-ra futottam. Ez egy kicsit helyretett. Tudtam, hogy nem most fogok 1:30 alá menni, de az 1:35-36-ot elvárhatom magamtól. Szombaton a kert rendberakása volt terítéken. Sikerült is megtöltenünk minden jóval egy 8 köbméteres konténert.

szombati nap termése

Nem is csodálkoztam a verseny napjának reggelén, hogy hullafáradt vagyok. De belül éreztem, hogy ez nem fog hátráltatni. Attikával (aki szintén konténert pakolt szombaton), Kacsával és Tibivel 8h-ra beszéltük meg a találkozót a Margitsziget bejáratánál. Kényelmesen időben kiértem. A beígért nagy meleg szerencsére egyelőre sehol sem volt. Bar ez tavaly is így volt aztán 10 perccel rajt előtt bedurrantotta magág a nap. Leadtuk a cuccunkat a célnál majd irány vissza a rajthoz. Volt időnk, de még el kellett intézni a nagy dolgot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2 perccel rajt előtt jöttünk ki a budiból. Na akkor kocogjunk gyorsan a megfelelő zónába mert még lemaradunk az egészről. Keresztül másztunk a kordonon, körbenéztünk láttuk magunk mellett az 1:30-as iramfutóakat, mondtam is, hogy jó helyen vagyunk. Egy gyors pacsi és már indultunk is. Egyből emelkedővel kezdtünk hát nem mondom hogy jól esett. A hídról lefutni a rakpartra határozottan jobban esett. Az első kili 4:34-ét kompenzáltuk is egy 4:24-el. A tempót beállítottuk. Közben rohadtul rám jött a vizelési inger. Konkrétan fájdalmaim voltam. Mantráztam, hogy nem fáj és elmúlik de nem akart. Jó akkor nincs más hátra megállunk pisilni. A Várkert bazárnál a frissítő pontnál volt toi-toi be is rongyoltam az egyik szabadba rögvest. Kacsáéknak mondtam menjenek majd csak lesz velem valami. Kb. 30 másodpercet vesztettem ezzel a mutatvánnyal ezt megerősítette az is, hogy 5:02-es kilit csippantott az órám. Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy Attikáékat sokára kb. 5-6km után fogom utolérni. Igyekeztem nem túltolni a tempót a pulzusom amúgy is már 180 körül volt már. Fura módon már az alagútban megláttam őket. Hmmm, én továbbra is 4:30-ban megyek ezek szerint náluk esett a pace. A budai rakpartra leérve 6km-nél utol is értem őket. Attika itt le is maradt nem tudta átvenni a gyorsabb tempómat. Ketten maradtunk Kacsával mit mondjak, nem voltunk túl beszédesek. A tempónk állandó volt ami viszont változott az a szél. Vagyis inkább mi, mert fel/visszakanyarodtunk a felső rakpartra. Ez egyben azt is jelentette, hogy a féltáv megvan. Innen viszont szinte végig szembeszelünk lesz. Nem tudok ennek betudhatóan vagy sem de Kacsa a frissítőpont után lemaradt. Közölte menjek nyugodtan. Így is tettem, próbáltam egyensúlyozni a tempó/pulzus határán. Igaz sokkal gyorsabban aligha tudtam volna futni. De azért így is előztem a mezőnyben. A szél ellenére már rohasztó hőség volt, izzadtam is rendesen. Átérve a pesti alsó rakpartra a szél egy kicsit erősebb lett, de ez a tempómat nem befolyásolta. Mantráztam, hogy már csak pár kili és fordulunk igaz utána jön két emelkedő, de az már a vége és csak be kell futni a szigetre. Közben folyamatosan számoltam, hogy mi kellene az 1:35 alatti időhöz. Meg is világosodtam, hogy innen 4:20-ban kéne repeszteni. Próbáltam kicsit gyorsítani, de eredménye nem sok volt. Jöttek sorba a 4:30 körüli idő. 17km-nél egy gyors frissítés és már közel a fordító is.

forrás: BSI

Nyomás fel a felső rakpartra. Nem nagy emelkedő, de valahogy teljesen kivette az erőmet. Mire ezt kihevertem már jött is a Margit hídra való felfutás ami közben a pulzusom úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. 188-as értéket mutatott az órám. Kicsit visszavettem a tempóból és bíztam a bejáróban ami erősen lejtős. Valahogy csak felszenvedtem magam 4:50-ben a hídra. Juhuu, ez már a sziget! 2 kilométer és vége. A lejtő ellenére sem gyorsultam és a pulzusom is fent ragadt. Még ki kell futni a hátsó útra a büféknél vissza a központira és meg is vagyunk. A külső úton megint rám tört egy kis gyengeség, szar is lett a részidőm. Azonban az utolsó kilire összekaptam magam. Ebben sokat segített, hogy már hallottam a szpíkert és láttam a célt. A visszafordító után begyújtottam a rakétákat. Fejemet leszegtem és nyomás. Vagy 8 embert előztem meg az utolsó 100 méteren. Beértem! Megcsináltam! 1:35:25 és teljesen kihajtottam magam. Csima köszön rám a kordonok mögül én meg miután átvettem a befutócsomagot csatlakozom hozzá és együtt várjuk a többieket.

forrás: BSI

Csima amúgy egy nem gyenge1:25-öt ment. Kérdeztem is a titkát, de remélem nem igaz amit mond, mert akkor nagyon nagy bajban vagyok. Ugyanis úszni kell hozzá, sokat. Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is, majd később Tibi is. Átvesszük a csomagjainkat és leülünk a fűbe társalogni. Kis idő után mindenki hazafele veszi az irányt.

Jöjjenek a számok: A hivatalos időm 1:35:22 lett amivel abszolút 373-ik lettem a 7367-ből. Megint jól látszik, hogy egyre erősebb mezőny van. Kategóriában is "csak" egy 76-ik helyezés jött össze. Önmagában ez az idő nekem se nem jó, se nem rossz még akkor is ha leveszem belőle a pisi időt. Ebben a versenyben ennyi volt, max pár másodperccel tudtam volna jobbat futni. Ha kivetítem Bécsre akkor ebből még egy ugyanilyet kellene futni, hogy meg legyen a cél. Ezen a napon ez biztosan nem ment volna. De van még pár Bécsig és bármi megtörténhet. Reálisan nézve azonban jelenleg nincs bennem a 3:10-es idő, de ennek ellenére meg fogom próbálni, mert túl sok munka van ebben és nincs mit veszítenem. Pluszban ott lesz édesanyám és a nővérem is, mint szurkoló és motiváló erő. Szóval nincs más hátra, mint előre!

Idén is a Zúzmarával nyitottam az évet. Tavaly nem túl ideális pályán is 1:36:57-et sikerült menni. Ennél jobbat szerettem volna most, ha meg összejön akkor egy 1:35-nek nagyon örülnék. Egész héten jó idő volt és belül éreztem. hogy jó esélyem van a tervezettet megfutni. Erre mi történik hétvégén? Szombaton már esik az eső és másnapra fagyokat jósolnak. Ha-ha jó vicc. Nem volt az. Ahogy a vasárnap reggeli hó sem. Sejtettem, hogy nem lesznek ideálisak a körülmények a terv megfutásához, de úgy voltam vele, hogy megyek ahogy tudok/lehet aztán lesz ami lesz. 9h körül értem ki Eszter, Ditke és Attika már ott volt. Gyors rajtszám átvétel után letáboroztunk a földre, mert szabad asztal/pad már nem volt. Valami véletlen folyamán a rajtszámon nem stimmelt a rajtzóna száma, nosza gyorsan orvosoljuk is. Attikának ez valahogy nem jött össze. Közben megérkezett Kacsa is akinek szintén sikerült módosítania. Eszter a 3-as, Attika és Kacsa a 2-es én meg az 1-es zónából indulok. Teltek-múltak a percek és eljött a rajtba állás ideje. Kacsa szokás szerint pisil valahol így Eszterrel és Attikával lepacsizok majd húzok a helyemre. Basszus, jó közel van a rajtkapu. A szpíker be is mondja, hogy azok állnak itt akik 4 perces ezreket futnak. Hogy mi? Mit is keresek én itt? Na de futni jöttünk nem polemizálni úgyhogy csapjunk is bele. Rajt! Rendesen megindul a tömeg miközben mindenki próbál helyezkedni. A csarnokból kiérve szembecsap az amit már a kocsiból kiszállva is éreztem. Jó nagy szél van. Mindegy ez van, de ennek ellenére menni kell. Igyekszem megtalálni a megfelelő tempót, pulzust nem is nézek. Az 1:35-höz 4:30-as ezrek kellenek én meg folyamatosan számolok. Az egyik kanyarban Dóri és Zoli szurkol.

3 km környékén

3km-nél 21 másodperc előnyöm van, de amint kiérünk a lóversenypályára kicsit belassulok. Páran meg is előznek, sebaj gondolom magamban ők úgyis elfáradnak én meg a végén lenyomom őket.

csúszik mint a ...

A kinti frissítőponton több okból sem iszom. Biztosan nagyon hideg a cucc, nem akarok sok időt veszteni és igazából felesleges is majd iszom bent a csarnokban a kör végén. Újra rátérünk az aszfaltos/térköves részre, ez most jobban esik. Vége is az első körnek. Ránézek az órára és látom, hogy jól állok időben. Bent gyors frissítés és futás tovább. Jön a középső, rövidebb végig aszfaltos kör.

az első kör végén alacsony magasságon repülök

Az órám csak kint csippantja a 8km-t ami alapján nincs meg a kívánt átlag, de nincs gond, mert a kirakott táblákhoz számolok.

a fele már megvan

Kicsit sikerül gyorsulni is. Sikerül pacsizni sorban Attikával, Kacsával és Eszterrel is. Tartom a 4:30 alatti tempót, de ennek ellenére a 11 km-es tábla nagyon nem akar meglenni. Aztán meglett, de voltam tőle boldog. Gyors számolás után rájöttem, hogy késésben vagyok a tervhez képest. Baj van. Közben újfent találkozom Attikával és Kacsával. Kb. 2 km után jövök rá, hogy valamit nagyon elszámolhattam. Közel 1 perc előnyöm van 13-nál és már óra szerint is jó vagyok. Király, innen nincs más dolgom, mint 4:30-as kiliket futni és megvagyok valamint felcsillant a remény, hogy akár 1:34-en belüli idő is lehet. Visszaérve a Hungexpo területére jönnek a lekörözések. Becsatlakozom az első kört éppen befejezők közé. Kicsit zsufi van, de nem vészes kb. 100 méter és megint szétválunk. Bent újabb gyors frissítés és usgyi tovább.

A kör eleje megint jól megy, de amint letérünk az aszfaltról a jeges-havas-saras földútra ismét lassulok.

ehhez képest a kovácsnál lévő fújtató smafu

Egy lánnyal folyamatosan oda-vissza előzgetjük egymást. Ez talán picit segít tartani a tempót. De ugye fokozni kéne, mert ha már ilyen közel van az a fránya 1:33-al kezdődő idő csak meg kéne csinálni. 1km -el a vége előtt azt érzem, hogy minden erőm elhagy. 3-an is megelőznek. Ne már, nem lehetek ennyire csirke. Nagyon szűkös lesz innen. Még kb. 300 méter lehet hátra. Meg kell csinálnom és kész. És jön a mondhatni szokásos óriási hajrá. Nem tudom honnan van az erő, de váltok vagy két sebességi fokozatot és nyomom, mint süket a csengőt. Szinte berobbanok a csarnokba és lesem is az órát egyből. Meglesz ez! Igen! Meg is van! 1:34-en belül. Kurva jó! Gyorsan gratulálok és kezet fogok az ekkor még ismeretlen lánnyal akiről fél perc múlva kiderül, hogy Dóri barátnője Tera. Milyen kicsi a világ. Pár perc múlva megjön Attika majd Kacsa is. Bőven 1:40-en belül. Jól tolták. 1:50 körül Eszter is megérkezik. Neki ez volt mára elrendelve. Kis bandázás után irány haza.

kis lassulás, de ez még a belefér kategória

sár, hó jég és lószar... :-D

legalább hátulról jól nézünk ki

2017-es pulzusgörbe

2018-as pulzusgörbe

Ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei pulzusgörbét akkor nagyon hasonló. Az átlag ugyanúgy 176 mindkét esetben mégis 3 perccel sikerült jobbat futnom nagyjából ugyanolyan talajviszonyok között. A hivatalos időm 1:33:54. Ezzel abszolútban a 84-ik helyen végeztem. A férfiak között 78-ik, kategóriában pedig 13-ik helyen végeztem. Ebből is látszik, hogy a tavalyihoz képest mennyivel erősebb mezőny volt. Akkor a 3 perccel rosszabb idővel is jóval előrébb végeztem. De igazából mindegy is a lényeg az, hogy ez a 3 perc reménykeltő a szezonra nézve. Persze sok munkát és km-t kell még beletenni, de az irány jó.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.