Az év utolsó versenyére nem túl jó előjelekkel mentem. 1 héttel előtte a Spártai 100-as ahol csak egy 50-est akartam futni nem sikerült túl jól. 31-nél abbahagytam mert megfájdult mindkét bokám. Amiből végül mire hazaértem achilles fájdalom lett. Pár nap pihenés és krémezés sem hozott nagy javulást így a futás mellett döntöttem. A verseny előtti napon kimentem a Szilas patakhoz Zolival futni egyet. 15 km volt tervben hát végül 26 lett. Ja és ugye mindezt bokáig érő hóban, mert ugye az is megérkezett a hétvégére. Kicsit tartottam is a csúszkálástól kint a terepen. Reggel a telekocsi jegyében összeszedtem útitársaimat majd Telki felé vettük az irányt. A versenyközpontban találkoztam Annával a Szimpla élményes párommal. Pár szót beszélgettünk majd mindenki ment a dolgára. A budai trail-en még nem jártam így az útvonal is ismeretlen volt. Előzetesen a 3 órás célidőt tűztem ki. Ez teljesíthetőnek tűnt bár nem tudtam a hó mennyire nehezíti majd meg a helyzetet. Gyors készülődés után már a rajtban is álltam várván a visszaszámlálást. Indulás! Egyből emelkedővel kezdünk itt próbálok is minél előrébb jutni az esetleges single track előtt. Jött is, kicsit be is szorultam egy lassabb futó mögé, de nem gond. legalább nem futom el. Persze amint lehetőségem volt megelőztem. Alapvetően így vonatoztunk addig amíg ki nem értünk egy szélesebb útra. Ráadásul itt az emelkedőnek is vége volt lehetett egy kicsit haladósabbra venni. Egy ponton Lőrincz Oliék biztatták a futókat. Megint jött egy single track-es rész most azonban lefelé. Élveztem, de próbáltam arra is figyelni, hogy ne taknyoljak el. Az első csippantós pont után hirtelen belém hasított az érzés. Én már jártam erre. Bizony-bizony ez a Szénás kör útvonala. Jó volt ismerős terepen futni viszont tudtam azt is, hogy Nagykovácsinál az emelkedő nem a barátom. Kétszer jártam arra és mindkettő másképp volt jó. Nem meredek, meg semmi extra csak eddig nem jött ki lépés rajta. Nyáron a kurva melegben voltunk Eszterrel, míg ősszel Attikával a sérülésem után. Most azonban nem volt gond. Simán feljutottam rajta. Jön a forgókapu és a mászás a Nagyszénásra. Felérvén újabb csippantás  és egy pár másodperces megállás. Megcsodáltam a gyönyörű téli tájat. Fantasztikus élmény volt.  

Na akkor zúzzunk lefele. Rátérünk a piros jelzésre. Ezen is jártam már, de akkor sötét volt. Egy-két helyen csúszott, de megúsztam esés nélkül. Leérvén Nagykovácsiba az aszfaltra elkezdett sajogni az achillesem. Nem lesz ez így jó. Vissza is fogtam a tempót a békesség érdekében. A frissítőponton csak vizet töltök és megyek tovább még mindig a piros jelzésen. 1,5 óránál járok simán tarthatónak tűnik a 3 órás célidő. Az erdőben beérve a térdem kezd el fájni. Séta-futás-séta és mintha itt a hó is jobban csúszna. Óbaszki ,még van 13 km hosszú lesz ez még, de csak azért is végigmegyek. Szerencsére komoly baj nincs kis idő múlva újra tudok futni. Megint ismerős rész és igen, megint a Szénás kör útvonala. Sokan nincsenek körülöttem. Szinte csak én vagyok és az erdő.

Jön a harmadik pont ahol ismét megállok ezúttal a ponton lévőkkel váltok pár szót és cipőt kötök. Gyerünk tovább. Mondjuk nem pont így gondoltam. Lefele az egyik kanyarban kicsúszok és beledőlök a hóba. Ezt sem úsztam meg esés nélkül. Jön egy iszonyatosan kellemes rész. Lejtős-kanyargós remekül futható. Ki is élvezem az egészet. A száguldós rész után kis emelkedő jön aztán megint lejtmenet és az utolsó pont. Itt csak köszönök és megyek is tovább. Innen már fél lábbal is. Aztán egyszer csak megint egy emelkedő jön. Nagyrészt mindenki sétál rajta, itt már együtt futunk a rövidebb távosokkal. Én felváltva futok és sétálok. Igazából annyira nem meredek, pont az a kellemetlen fajta és itt 23 km környékén már kellően fáj. Rettenet hosszúnak tűnt. Azt hittem soha nem érek fel rajta. De mint mindennek ennek is vége van egyszer és jöhet a végjáték. 4:40-ben hasítok lefele a hóban majd kiérvén az aszfaltra ebből 4 perces lesz. A lábam sem fáj már talán csak az adrenalin nyomja el, de kit érdekel ez amikor repesztek. Még két kanyar és beérek. Kész! Vége! 2:48:11! Hűű ez aztán jóval 3 órán belül lett. Fura módon az előző napi 26-ost se nagyon éreztem meg. Remek verseny volt, csodás idővel, szép helyekkel és egy jól futható útvonallal amit a hó külön élvezetessé tett. Imádtam az egészet, de a lejtmenetem nagyon érződik a szeptemberi horror sérülés. Valahogy nem merek annyira csapatni. Előbb-utóbb csak elmúlik. Ezt leszámítva azt érzem, hogy erős vagyok és a formám is megfelelő. Hazafele a kocsiban megint fájt a lábam ezzel valamit kezdeni kell majd.

Egy nyuszis érem mind felett