Fuss, tekerj, sportolj


2018\08\21

Nagyatád Extrememen

Nem, még mindig nem, de...

Ismét Nagyatád és én ismét párosban vágtam neki Elivel. Annyi változás volt a leosztásban, hogy most már Eli is fut egy-két kört a 8-ból. Kacsa szokás szerint egyéniben és újfent az utolérése a cél. Erre volt is esély még ha nehéz is lesz. Előzetesen úgy számoltam, hogy nagyjából az utolsó futókörben fogjuk meg. Support részen sem volt változás. Zolika megint a verseny napján jött-ment. Szállásunk is a szokásos csurgói csak most a tetőtéri apartmant kaptunk ami jó tágas. Pénteken viszonylag későn értünk le, nem is tököltünk sokat a rajtszámátvétellel. Még leadtuk Kacsa futócuccát és irány a szállás. Este még felmatricáztuk a bringákat és irány az ágy. 37860081_1791372024282504_6219284039572914176_n.jpg

37905925_1754373131324898_1631607639949443072_n.jpg

Szombat reggel nem csak az ébresztőre keltünk hanem az eső kopogására is az ablakon. Nem vicces. Kacsa egész egyszerűen közli Ő be nem megy esőben a tóban. Nekem sem sok kedvem van így bringázni. Nem elég, hogy veszélyes, mert csúszik, de még a bringa is koszos lesz. Persze azért összeszedtük magunkat és elindultunk Gyékényesre az időközben befutott Zolika vezetésével.

img_9110.JPG

img_9112.JPG

A tó parton a megszokott látvány fogadott minket. A hangulat ugyan nem az igazi, talán az eső miatt, de később elérjük a megfelelő szintet. A bringákat gyorsan bedepózzuk és várjuk az egyéni rajtot. Eközben találkozunk Balázzsal és Krisztivel. Balázs egy trióban úszik és bringázik, Kriszti meg szurkol. 4 nap múlva meg majd együtt koptatjuk a lengyel Tátra szikláit. El is jön az ideje még ha apróbb döccenők is vannak. Összeomlik a rajtkapu, elnémul a zene. De aztán csak eldörren az az ágyú és felpezsdül a víz ahogy a leendő ironman-ek bezúdulnak. MI Zolikával és Elivel várunk a parton. Várjuk Kacsát és a váltók rajtját. Én még a vízbe is bemerészkedtem egészen vádliig.

img_9116.JPG

img_9119.JPG

Kacsa az első kört 56 perc alatt teljesítette, annyira nem tűnt boldognak, hogy még egyet úsznia kell. Közben Eli is becsekkolt az úszásra és 8:51-kor a vízbe vetette magát. Nekünk is megkezdődött. A magam részéről jó lett volna leülni, de minden vizes volt így esélytelennek látszott. Bíztam benne, hogy nem lesz negatív hatása a bringázásra nézve. Kacsa 1:52-vel jön ki a vízből, mehet a depóba amíg Zolikával Elit várjuk az első kör végén.

img_9126.JPG

Balázs jön előbb 38 perccel majd Eli  43 perccel. Hűűha, nekem itt mindjárt tekerni kell! Kacsa telefonál, hogy már úton van. Mondom király vagy, de inkább tekerjél nem piknikezni jöttél! Gyerünk a depóba! Kesztyű fel, sisak fel, mehetünk.

img_9137.JPG

Megyek is, de csak a toi-toi-ba. Pisilni kell. Basszus, Eli bármikor befuthat én meg éppen a kisdolgomat végzem. Az órámra nézve azért látszott van még időm. Egyszer csak bemondják a csapatnevünket: Kacsakergetők. Nincs mese itt másodperceken belül hajtani kell. Kocog is Eli felfele, gyors pacsi után megkapom a chip-et, leakasztom a bringát és kitolom a depóból. Felpattanok rá, jöhet aminek jönnie kell. Újra elkezd csöpögni az eső és nagy szél is van. Nem pont ideális körülmények. Hamar felveszem az utazótempót amit úgy érzek, hogy végig is fogom bírni. Sajnos hamar elmúlt mert amint kiértem Gyékényesről megállásra kényszerített a vasúti átjáró piros jelzése. Ez van. Rajtszámot felírták, majd jóváírják az órámat mindenesetre megállítottam. Vonat balra el, én tovább. Újra felveszem a tempót, jön a Csurgó előtti emelkedő aminek a másik, lejtő felőli oldalán szintén van egy vasúti átjáró amin mindig óvatosan kell átmenni. Most esőben ez különösen így lesz. Vagyis lenne, mert ez is piros. Baszki, ezt nem hiszem el. Megint állunk, ez ráadásul tehervonat. Jó sokan össze is gyűlünk mire szabad jelzés lesz. Na most aztán próbálj nem bolyozni. Csurgóról kiérve a jó minőségű utat is elhagyjuk. Jön az erdei rész ahol kb. 6-8-an kerülgetjük egymást és csapjuk fel a másikra a sarat. Úgy nézek ki, mint egy disznó. El is értünk az első frissítőpontot Ágneslaknál. Innen legalább megint jobb minőségű út lesz. A ponton gyorsan kulacsot cserélek és tekerek is tovább. Az eső kezd elállni a szél viszont továbbra is rendületlenül fúj. Ez már úgy néz ki így marad viszont az eső helyét átveszi a napsütés. Na, kezd alakulni a szokásos nagyatádi időjárás. Jó tempóban haladok, inkább előzök, mint engem előznek. Sajnos egy sporttársra rá kellett szólnom, mert bolyozott. Mondjuk így is simán elmentem mellette. Jön a második frissítő pont rákanyarodunk a Nagyatádra vezető útra. Bízom benne, hogy végre nem szembe szél lesz, de csalódnom kell. Vagyis igazából nem tudom eldönteni honnan fúj. Na mindegy. Az út minősége itt megint rosszabb, ez a Segesd, Ötvöskónyi rész kimondottan szar. A segesdi vasút átjáró után, ahol kis kör fordítója is van már kezdem figyelni a szembejövőket, hátha meglátom Kacsát. Az elmúlt években kb. mindig itt találkoztunk. De most nem és csak nem akar jönni. Hmmm. Már majdnem az Atád előtti körforgalomnál látom meg. Mit mondjak, nem szaggatja éppen szét a kerékpárt. Úgy néz ki, mint aki csak lement egy liter tejért. Megyek tovább Eli és Zolika most egy kicsit lejjebb várnak és szurkolnak a pálya szélén. 75 km pipa, számomra brutálisan jó 2:20-as idővel. Sok van még hátra ezért menni kell. Újabb gyors kulacscsere és jöhet az első 35 km-es kör. Mostanra nagyon meleg lett már. Locsolom is magam a vizes kulaccsal. Kicsit lassulok, de ez normális, mert a nagy kör sokkal jobban bringázható, mint a kicsi. Ahol találkoztam Kacsával nézem az órámat, kb. 30 perccel van csak előttem. Utol fogjuk érni, jó eséllyel már a bringán. Jön is szembe és látszik nem nagyon kedve ehhez az egészhez ma. Hajtok tovább ahogy a csövön kifér. Nem kell és nem is tartalékolok. Ma nem kell maratont futnom hiszen Eli is fut.

img_9166.JPG

Az már eldőlt, hogy 2 kört fog futni. Visszaérve Nagyatádra kapok egy cola-t a srácoktól. Végre! Valami új íz, a megmentő cola! A körforgónál megint számolok, 1:08 körüli időt mentem az első kis körön. Még ez is jó, sőt már biztosnak látszik, hogy 6 órán belül meglesz. Segesdről visszafele jövet érem utol Kacsát. Kicsit dumálunk, igyekszem sulykolni bele, hogy csak nyomja, ne foglalkozzon semmivel. Hasítok tovább már csak 35 kili van hátra. A lábaim azért mér fájdogálnak, de ez itt és most nem az a pillanat amikor el kell venni a gázt. Megint a körforgalomnál számolok. Ez is 1:08 lett. Fasza, nem lassulok és ha tudom tartani ezt a tempót akkor nagyon, de nagyon jó eredmény lesz. Már az 5:50-es idő is tutinak tűnik. A segesdi fordítónál majdnem nem kapok izó-t, de az uccsó asztalnál csak adnak egyet. Jöhet a hajrá, már csak be kell tekerni Nagyatádra és vége van. Jön a körforgó utána már a várost jelző tábla. Még egy visszafordító le a ki utcán és be a depóba.

img_9247.JPG

Eli már vár a váltózónában. Mondanám, hogy lepattanok a bringáról, de nem lenne igaz. Valahogy azért leszállok, de kiegyenesedni nem tudok. Próbálok elkocogni Eliig. Chip-et átadom és közlöm vele, hogy akkor 2 kör kell futnia. Sporttörténeti pillanat! Eli versenyen fut! Én kitámolygok Zolikához és lerogyok a fűbe.

img_9248.JPG

img_9249.JPG

img_9250.JPG

img_9251.JPG

Örülök, hogy nem kell maratont futnom. Nagyjából egy és negyed órám van futót varázsolni magamból. Hááát, nem lesz egyszerű. Zolikával kimegyünk a futópálya mellé szurkolni.

img_9341.JPG

Iszom, beverek egy gel-t és átöltözöm egy toi-toi-ban. Ez utóbbi felejthetetlen élmény volt. Mire összekapom magam Eli már túl is van az első körön. Bitang meleg van, szenved is tőle, de rendületlenül rója a kilométereket.

img_9268.JPG

Lassan én jövök. 6 kört, valamivel több, mint 31 km-t kell futnom. Közeledik Eli Kacsával együtt futva. Jó ezt így látni.

img_9272.JPG

Gyorsan váltunk és megiramodok. Bőven érzem még a lábaimban a bringázást, de igyekszem normális tempót felvenni. Nem akarom és nem is tudnám szétszaggatni magam. Minden ponton frissítek és pluszban még megállok Cögénél egy pacsira meg egy kicsit kutyázni. Irtó cuki az a blöki. 27,5 perces az első kör, de folyamatosan lassulok, még ha nem is vészesen.

img_9319.JPG

img_9321.JPG

img_9340.JPG

A második körre is ez a tendencia és érzem ez így nem lesz jó. A kör megkérdezem Elit lenne-e kedve még egyet karikát futni. Meglátjuk. A második köröm közel 29 perces. Még 4 van hátra... Már csak 6 perc körüli tempó megy. Ugyan nem annyira szar, de azért lehetne jobb is érzés. A kör végén Eli vár a váltóponton! Óje! Igazi csapattárs.

img_9261.JPG

Közben Zolikával elkezdünk számolgatni. 10 órája megyünk akár a 11,5-be is beleférhetünk, de majd ha Eli végez akkor okosabbak leszünk. Jön is a csávó, a végén még sprintel is. Elképesztő! Most oda kell tenni magam. Nézem a célkapunál lévő órát. 53 percem van 2 körre. 5 perces átlag..nincs mit tenni csapatni kell. Nem hiába, a pulzusövet se vettem fel. Első kili 5:05, jó-jó, bár nem az igazi. És tudom is, hogy ezt nem fogom végigbírni.

img_9281.JPG

De hoppá! Hiszen ott van a vasúti átjárók miatti jóváírásunk. Kb. 1,5 perc lehet. Azzal meglehet. 27:09-es kör. Már csak egy, de annak 25 percesnek kell lennie. Mikor ezt megjegyzem Zolika csak annyit mond. Csak basszad neki! A nap mondata! Igyekszem eleget tenni a kérésnek. Csak egy ponton frissítek, hogy ezzel se húzzam az időt. Elhagyom a parkot. Már csak 1,5 km. Utolérem Szamit akinek szintén az utolsó köre. 13 órán belül akarta teljesíteni és ha innen sétál akkor is megvan neki. Uccsó kili, jöhet a szokásos hajrá. Nem számit semmi csak nyomni, mint süket a csengőt. Eli vár a becsatlakozásra a célegyenesben. Gond nélkül veszi fel a 4:30 körüli tempót és így robbanunk be a célba! Megcsináltuk! 11:31:32! Brutál idő!

img_9354.JPG

img_9355.JPG

Kis pihegés után irány a pálya széle ugyanis Kacsa még harcol a távval. Zolika el is megy vele egy kört futni mi Elivel a pálya mellől próbálunk erőt adni neki és az összes többi egyéni versenyzőnek. Kemény menet ez Kacsának, de nincsenek kétségeink. Végig fog menni.

img_9359.JPG

És meg is csinálja! IronKacsa! Lemasszírozzák, átöltözik, gyorsan eszünk valamit majd a depó felé vesszük az irányt a bringákért. Gyerünk vissza a szállásra. Hosszú nap volt, az év leghosszabb napja. Zolikának még véget se ért, mert még hazavezet. Nézzük a számokat: össz időnk 11:31:32 lett, azaz végül nem írtak semmit jóvá. De nem érdekel. 35 perccel mentünk jobbat, mint tavaly. Eli 1:28:22-öt úszott, én 5:45:10-et bringáztam és 4:13:59-es maratont futottunk közösen. A többi 4:03 a depó idő. A magam részéről elképesztően örülök a kerékpáros időnek ami óra szerint 5:43:27 lett. 6 órán belülit szerettem volna, 5:50 lett volna a kurva jó ezen felül meg minden álom. Előtte még viccesen mondtam is Elinek, hogy ha 5:40 alá megyek akkor önként megyek dopping vizsgálatra és Ő meg maratont fut. Épphogy megúszta. Ez idei Extrememen verseny számomra jobb volt, mint a tavalyi. És kaptam egy olyan pluszt amire nem számítottam. Igen, az úszással kapcsolatos...A közeli jövőt nézve pár nap múlva lesz a Suhanj 6 órás futóverseny ami egészen a Lázbércig nem is volt olyan fontos. De az ott történtek miatt ebbe is bele kell dögleni.

barátok sport verseny kerékpár futás triatlon 2018 mindmegdöglünk

2018\07\19

Börzsöny Trail

A meleg az új sár

Börzsöny Trail: A Nyúlcipőbolt Trail sorozat második állomása. Itt is az L távra neveztem ami 35 km és kb. 1500 méter szintemelkedést jelentett. Kicsit tartottam tőle, mert tudjuk a Börzsöny nem viccel és a Lázbérci 50-es is csak két hete volt és azóta ugyan kevesebbet futottam, de a bringa viszont előretört. Szóval mondhatni lendületből, nem pihenten mentem neki. A múltkori siker után újra összeállt a lázbérci csapat, Együtt mentünk Eszterrel aki az M-es távon indult, Dórával és Titával akik az S-en kezdték terepfutó karrierjüket. Időben megérkeztünk Diósjenőre, behaladtunk az iskolába ahol szokás szerint gördülékenyen ment a rajtszám átvétel. Bent összefutottam ismerősökkel pár szót váltottunk is majd mindenki ment a saját dolgára. Én még feltöltöttem a két soft kulacsot, elintéztem kisebb-nagyobb folyó ügyeimet és hipp-hopp máris menni kell a rajthoz. Eszter kikísért, pont úgy néztünk ki mint amikor a halálraítéltet az utolsó útjára kísérik. A rajtban Anna (Szimpla Élményes párom) mellett találtam magam. Eléggé hátra sikerült beállni, de hát ez van. Rajt! Kis tötymörgés után sikerül kihúzódni a jobb szélre és előzni a tömeget. Mikor kicsit szellősebb lesz pont Mag Erika mellé sodródok. Elkezdünk beszélgetni úgyis majd csak jobban telik az idő. Mondja, hogy szeret óvatosan kezdeni és nem nyomorogni, egymást taposni. Na ez pont jó lesz nekem, bár ismerve a tempóját lehet még ez is sok. Magamnak a 170-es pulzust lőttem be plafonnak azzal végig kell bírnom, időtervben meg a 4:20-4:30 körüli teljesítés tűnt reálisnak. 1,5 kili után már csöndben vagyunk, mert ilyenkor nem tud beszélni. Sebaj, így mindenki tud magára figyelni. Vele és még pár futóval előzgetjük egymást oda-vissza.

37234037_1850231965059555_5070494430943772672_n.jpg

Az első meredek tetején Csipi a börzsönyi betyár szurkol és igazít útba minket. Innen van egy kis lefele, de ez csak a beetetés mert után kiérünk a mezőre és megint emelkedni fog. Fel akarok menni a kilátóba fotózni, de hamar észreveszem, hogy le van szakadva a padló. Na ez nem jött be. Végre fényképeznék aztán így járok. Irány tovább. Jön az a mászás amire tavalyról emlékeztem. Akkor Esztert kísértem és alaposan megszenvedtük. Most valahogy jól esik. Nem futok, de tempósan tudok rajta sétálni. Közben betolok egy zabszeletet és iszom, hogy pótoljam az energiát. Igaz a folyadék készletem vészesen fogy és még messze a frissítőpont. Jön a meredek lefele ahol kis tétovázás után lerombolok. Majd egy kis hullámvasút után egy nagyon jól futható rész jön. Páran vonatozunk egymás mögött 2-3 méteres közökkel. Csend van. Csak az erdő és a lépteink zajonganak. Elmerülök magamban. Én vagyok és az erdő. Itt és most jó, nagyon jó. Olyannyira elvagyok, hogy majdnem elfelejtek balra kanyarodni ahol kell. Hmm, tavaly itt mintha egyenesen mentünk volna. Nagyon köves, kavicsos lejtő jön. Nem teljesen esik jól rajta lefutni, nem is feszülök bele annyira, de egy bokorba csak sikerül beakadnom. A jobb karom vérzik, de menni kell tovább. Kimosni nincs felesleges vizem majd a ponton elintézem. Csak ahogy jól esik. Vége is lesz hamar majd jön egy patakátkelés és akkor valahol itt lesz a frissítőpont, legalábbis tavalyról rémlik valami. A ponton, mint mindig nagyon kedvesen fogadnak. Gyorsan csippantok, kapok cola-t, vizet és még a karomat is leöblítik.

20180715_120253.jpg

Börzsöny Te csodás...

37274228_1850048148411270_7084566816952942592_n.jpg

repülőfázis

37198798_1850046175078134_1963719319007264768_n.jpg

Igen, ennyire jó volt

Gyerünk tovább. Egy kis majdnem sík után irány fel a Nagy Mána irányába. És akkor egyszer csak ott termett Ő. Maga a meredek napsütötte emelkedő. Hirtelen egy óbazdmeg szaladt ki mindhármunk szájából akik ott voltunk. Na de nincs mit tenni mint felmenni. Komolyan mondom, hogy imádtam ezt a részt. Csak baktatni felfelé és nem foglalkozni semmi mással. Egyszer aztán véget ér a meredek rész és egy kellemes kis ösvényen kerüljük éppen a hegyet.

20180715_114323.jpg

ezt is szerettem, de tényleg

20180715_114358.jpg

csöppet meredek

A női harmadik helyezettel futok együtt miközben jól elbeszélgetünk. Jöhetne már a második frissítőpont mert Ő is és én is szinte teljesen kifogytunk. Megnyugtat, hogy odébb van az még kb. 3-4 km. Ez van valahogy csak kihúzom addig. Jön a NHH-ra vezető oda-vissza rész. Ez is jó meredek és figyelni kell az éppen lefele száguldókra is. Felérek. A ponton csak vizet töltök, igyekszem nem sokat időzni. Innen már csak 10 kili és az majdnem mind lefele. Az elágazásban lévő keresztig ez így is volt onnan meg gyerünk fel a Csóványosra. Megint páran összeverődünk csak jobb együtt szenvedni. Érzem egy kicsit fáradok be is verek egy gel-t biztos ami biztos alapon. Fent vagyok. Volt benne kis szenvedés, de ennyi bőven belefér. Jöhet a lefele rész. Valahol itt fogunk összeérni az M távosokkal is. A checkpoint-nál adok egy sótabit az egyik kollégának, mert görcsöl a vádlija. Mire leér talán hat is. Nem nagyon veretem lefele, igyekszem kényelmesen haladni. Párszor így is megbotlom, ezt a fáradtságnak tudom be, de szerencsére egyikből sem lesz esés.

37161639_1848697795212972_8139408688906502144_n.jpg

annyira kergettem, hogy végül dobogóra állt

37196199_1848698418546243_5315348974595473408_n.jpg

Jöhetne már az aszfalt.. Jön és mellbe is vág rendesen a meleg amit áraszt magából. Még kb. 2 km és az már biztosnak látszik, hogy bőven 4:20 alatt lesz. A maradék vizemet a fejemre locsolom és elkezdek hajrázni, na jó nevezzük hajrának. Úgy 4:50-es tempó környékén haladok. Már látom a célt. Még el kell futni a sarokig és onnan már mindjárt vége. Befordulok az iskola kapuján. Még egy utolsó kis emelkedő és vége. Beértem! 4:12:46! Hát ez rohadt jó volt! Megkapom az érmet és a megváltó hideg vizes törülközőt a fejemre. Ez valami isteni. Ledobom magam a földre és lekapom magamról a cipőket. Sokkal jobb így. Összekaparom magam és megkeresem a csajokat. Ők már mosva vasalva várnak engem. Kis pihenés után lezuhanyzom, nos a hideg víz gyorsította a folyamatot. Egy kicsit a többiekről is. Eszter egy jót futott, végig élvezte az egészet és ez így a jó. Dóra és Tita is szépen lefutotta a maga távját és nagyon úgy néz ki két új terepfutó született. Maga a rendezvény nagyon profi. Mindeni kedves és segítőkész. Szuper crew és rendezés. Köszönet a fotókért is. Nem időért, nem helyezésért mentem. Hanem, hogy élvezzem. Feleslegesen tartottam tőle. Iszonyat jó volt. Talán az eddigi legjobb terepfutásom...

37250894_1851500384932713_4464195007531712512_n.jpg

37253195_1851510014931750_6342026349397409792_n.jpg

erem_1.jpg

rajtszam_1.jpg

garmin.jpg

barátok sport verseny futás terepfutás 2018 mindmegdöglünk

2018\07\13

Itt vagyok!? Ragyogok?

Kis tavaszi-nyári mi történt velem

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

szintmetszet.jpg

itiner.jpg

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

33221551_1702875213132186_5011543500840239104_n.jpg

33129655_1664109810351231_4573050008756027392_n.png

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

33166007_1701626109923763_5729578495617531904_n.jpg

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

33197435_1666053806823498_1770117822689574912_n.png

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

33768377_2493787737313499_6969759798510223360_n.jpg

Thrre Amigos és a Negyvenesek

33576379_1702701806488965_8132396420356374528_n.jpg

balatonman_kenese.jpg

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

34880781_1684329371662608_936617940738899968_n.jpg

a rajtcsomagunk

34889030_1684329451662600_7223316083342573568_n.jpg

indulhat a buli

fb_img_1528776735768.jpg

repülőfázis

34984829_2418730781474045_5742574650043400192_n.jpg

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

35026740_1684329098329302_3089242449843847168_n.jpg

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

34985033_1684329251662620_631888735482413056_n.jpg

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

34857266_1684329141662631_2542171518796824576_n.jpg

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

20180617_071716.jpg

35492725_1806618142754271_5411921065137930240_n_1.jpg

35671704_1806219369460815_8879251723726618624_n.jpg

35525235_1806595219423230_8701562265196822528_n.jpg

ne tököljünk, csapassunk

20180617_101010.jpg

sebesült büszke hősnő

35628727_1806633122752773_3985716405008859136_n.jpg

35634024_1806217806127638_2666912719285780480_n.jpg

csak úgy suhanunk

20180617_123358.jpg

nem csúnya kilátás

20180617_140936.jpg

a jól megérdemelt dögcédula

juj_de_izgi_1.jpg

juj_de_izgi_2.jpg

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

36970922_1953956637988058_8915894404716167168_n.jpg

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

20180630_182513.jpg

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

36671392_254645921785413_8433791528400322560_n.jpg

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

36566485_254647158451956_5518739173827149824_n.jpg

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

36395627_1714463765315835_2775555106744041472_n.jpg

36453792_1714460611982817_6349252580333322240_n.jpg

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

36434365_1714465175315694_4095718261285453824_n.jpg

36511526_1714465051982373_4449868787633618944_n.jpg

20180703_184627.jpg

lazberc_jpg.png

 

 

 

 

 

balaton barátok sport utazás verseny futás triatlon ultrafutás félmaraton terepfutás 2018 mindmegdöglünk

2018\05\19

Ultrabalaton 2018

Két pasi meg a Kicsi

Az előkészületek elég döcögősen mentek. Már maga az indulás formája is állandóan változott. Kezdetnek volt a trió amiből duó lett, majd megint trió és mivel Attika végül Zolival megy párban, Kacsa meg teker Bejjával így egyszer csak egyedül maradtam. Ekkor megkerestem Lepkét aki nagy örömömre igent mondott. Pár nap múlva bejelentkezett Dóri is és mivel nekem közben bejött a képbe az UTH is így a bulifutás és a trió nyert. Innen ez a része már sínen volt. Eközben a szállással is megszívtuk. A Frida amelyikben az elmúlt években voltunk bemondta az unalmast és nem nyitnak ki addig. Fasza. Találjunk 20 emberre szállást az utolsó pillanatokban. Végül sikerült igaz két külön helyre. Itt volt még a bringás/autós kísérő kérdése. Ez is az utolsó hétig a levegőben lógott. Végül Evetke sajnálatos sérülése hozta meg nekünk a megoldást. Futni nem tud a saját csapatában, de az UB-ből nem maradna ki így csatlakozott hozzánk. A jó hangulat is garantált már. Pénteken nálam volt a találka és innen terveztük a korai indulást. Ez sem jött össze teljesen. Pluszban sikerült szarul feltennünk a bringaszállítót és mire leértünk két helyen szépen leverte a fényezést a csomagtartótól. Nem voltam boldog ettől a ténytől. Mintha átok ülne ezen az versenyen. Elfoglaltuk az eléggé retro szállásunkat majd átmentünk a versenyközpontba elvegyülni. Kacsáékon kívül sok ismerőssel nem találkoztam. Ugyan volt asztalfoglalásunk egy nagy közös vacsira, de azért lenyomtam valahogy a mákos tésztát. A közös kajálás jól sikerült én speciel egy nagy pizzát ettem. Tele is voltam rendesen. Jöhet a másnap amikor már csak futni kell. Dórival és Lepkével is futottam már külön-külön triót. Nem volt semmi konkrét elvárás a csapattól az időt illetve a helyezést illetően (magamtól persze igen, de ezzel szerintem a többiek is így voltak). A legfontosabb az volt, hogy érezzük magunkat jól és a sok előzetes viszontagság ellenére valahogy azt éreztem ez így is lesz. Abban meg egészen biztos voltam, hogy végigmegyünk. A leosztás is egyszerű volt. Kb. mindenki ugyanannyit fut és hétszer kell nekiindulni. Dóri kezd, Lepke a második és én zárok. 

32349529_10209283796931822_1269028463621177344_n.jpgelőtte

20180513_163029.jpg

Idén is közös rajt volt a trióknak így jó nagy tömegben indulhattuk útnak. Nagyjából 100 méterig futottunk egxütt amikor is Lepkével kiváltunk a mezőnyből. Innen Dórié a terep. Mi elsétáltunk a kocsihoz és átmentünk Balatonkenesére az első váltópontunkra. Ekkor már érezhető volt, hogy ma sem fogunk fázni. Konkrétan rohadt meleg volt. Lepke szépen összekészülődött és kisétáltunk a pontra. Nemsokára jött is Dóri széles mosollyal az arcán.

32281396_1655961924499353_5550397025578647552_n.jpg

20180512_102033.jpg

Innen Lepke mesteré volt a pálya, Ő koptatta a forró aszfaltot. Mi egy kis rúdtánc után kocsiba vágtunk magunkat és irány Balatonalmádi az Oázis váltópont. Szerencsére sikerült árnyékban helyet találni így legalább nem főttünk meg egyből. Elkezdtem készülődni. Rajtszám fel, sapka fel majd jobb kint, mint bent elven elsétáltam a toi-toi-ig. Lepkét rajtunk kívül fűszoknyás lányok is várták, nem tudom kiknek örült jobban. Huh, innen én jövök. Még csak most rajtoltunk és máris rajtam a sor. Közel 17 km, jó is hosszú szakasz. Pulzuskontroll van max. 156 esetleg ez felmehet 160-ig is. Ez eddig mindig bejött. Az első kili kicsit gyorsra 5:04-esre sikerült. Jó hát lejtő is volt meg minden. A síkon azért lassultam. Szépen beálltam 5:25 körüli tempóra. A tervem ugyan az 5:20 volt, de ne szaggassuk szét magunkat az első szakaszon sok van még hátra. Pörögtek a lábak és a kilik viszonylag gyorsan eltelt a szakaszom. A végére kicsit belehúztam, a pulzust is elengedtem így pont 5:20-as átlag lett. Remek. Jön Dóri aki egészen Aszófőig szalad.

20180512_141250_0.jpg

Nagyon meleg van már. Mindenki iszik és locsolja magát. Csak így lehet kibírni. Itt Aszófőn összefutok pár régi baráttal akik 2 keréken teljesítik a távot. Jót beszélgetünk majd mindenki megy a saját dolgára. Dóri érkezik látszik ez egy kicsit küzdősebb szakasz volt számára, de megcsinálta. Lepke: megnyerte a hegyeket. Az UB-s szitokszavak: Pécsely, Vászoly és Dörgicse. De Ő bírja és amúgy is futunk ahogy jól esik. Ezután nekem ugyanaz lesz az etapom, mint tavaly Dörgicsétől Zánkáig. Jön is Lepke és miután megkaptam tőle az útravalót neki is állok futni. 4:55, 5:05 hűha ez megint gyors egy picit. De jól esik és a pulzusom is rendben talán egy-két ütéssel magasabb ez előzetesen engedélyezettnél. Leérvén a sík részre azért visszább esik a tempó viszont az is kiderül, hogy nem tudok nem versenyezni. Figyelem a rajtszámokat és amikor egy szintén 3 fős csapat megelőz akkor utána tapadok rájuk. Kicsivel később vissza is előzöm bár ez nem kerül extra erőfeszítésembe. Én továbbra is fix tempót futok ők lassultak le. Ezzel egész jól el is vagyok a szakasz végéig ahol ismét felpörgetem a tempót. Váltunk, jöhet Dóri. Jók vagyunk az össz táv harmada már meg is van.  

32332297_10209286403796992_7168691061479440384_n.jpg

32446763_10209285210807168_253044986155630592_n.jpg

32349361_10209284443907996_5832413318492454912_n.jpg

Kővágóörs. Ez egy új rész, idén valamiért erre megy az útvonal. A váltópont egy szűk út végén van. Nem volt túl szerencsés ötlet ide rakni, de valószínűleg nem volt választásuk a rendezőknek. Jó nagy nyüzsi volt, kisebb-nagyobb torlódásokkal, de megoldottuk. Innen Lepke fut egészen a Varga pincészetig. Dóri érkezése után Lepke jobbra el. Mi kocsival utána, haladunk a Varga pincészet felé. Fix és nagy váltópont, szerencsére normális mellékhelyiség is van. Plusz helyben sütött finomságok is amiből persze én nem ehettem. Azért Evetke és Dóri ettek valami jól megérdemelt finomat. Még mindig nagyon meleg van. Miközben várjuk Lepkét a bevizezett sapkám pár perc alatt megszárad. Egyszer csak feltűnik a Mester az emelkedőn egy gyors pacsi és mehetek le a pincébe.

32294685_1656300074465538_7142841521635590144_n.jpg

32326705_10209286167751091_1676890407864107008_n.jpg

Tavaly szintén ugyanezt a szakaszt futottam, akkor is imádtam és most is nagyon jó volt. Szeretem az ilyen hullámos jól futható pályát. A Római útról nyíló kilátás meg egyszerűen gyönyörű. Nem is nagyon foglalkoztam a pulzusommal. Igaz ez nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenképpen utol akartam érni az előttünk futó triókat. De éreztem, tudtam, hogy később ebből nem lesz gond. Sikerült is 5:10-es átlagot össze kalapálni. A csúcspont az volt, hogy a váltóponton kiabálták a nevemet. Nem tudom melyik lány intézte el, de rohadt jó volt! Köszönöm.

32506432_1656234644472081_3527752791084761088_n.jpg

A frissítést a tavaly is jól bevált módszerre alapoztam. Semmi nehéz kaja csak műzli és zabszeletek, chips és az elmaradhatatlan nutellás kenyér. Az első szakasz közepén toltam egy gel-t, de ezen felül semmi hasonló. Folyadék szinten a víz, High5 zero és a szent cola amit végig ittam. Eközben Dóri m,ár át is lépte a képzeletbeli féltávot. Kezd sötétedni Lepke fel is veszi a fejlámpát, mert mire beér már sötét lesz. A váltás után kicsit fel kell pörgetnünk a dolgokat, mert itt most mindenki rövidebb részeket fut. Olyan luxusra, mint a nyújáts nem nagyon van idő. De ez ilyen kávéház.

20180513_163036.jpg

Gyenesdiáson váltunk Lepkével én innen Fenékpusztáig futok. Sötét és unalmas rész, de valahogy iszonyatosan éveztem. Ati folyamatosan írt nekem chat-en, válaszolni nem tudtam ugyan, de plusz erőt adott ahogy olvastam az üzeneteket. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nagyon stabil tempót és pulzust produkáltam ezen a 9,5 km-es szakaszon. És innen már csak háromszor kell futni. Következik Dóri Balatonmáriafürdőig és itt már Evetke is felpattant a bringára kísérni minket a sötétben. Én Balatonfenyvesen váltom majd Lepkét. Itt megint volt rendes wc amit sajnos ki is kellett használni. A gyomrom kicsit rakoncátlankodott és ennek meg is lett az eredménye egy fosás képében. Nagy baj nincs, de azért figyelni kell. Balga módon a fejlámpámat a kocsiban hagytam. Basszus futás közben meg kell állni kivenni. A kulcsot odaadom evetkének aki megvárja a többiket engem meg majd utolér. Valahol itt előzöm meg későbbi női győztes Bogárdi Szilvit. De alapvetően jellemző az egész napra, hogy inkább én előzök, mint fordítva. Megint sikerül rettentő stabil átlagot produkálni, egyszerűen jól esik a futás ebben a tempóban/pulzussal. Futás közben várom Evetkét aki csak nem akar megjelenni. Hív is közben, hogy merre járok. Kívülről viccesen mutathattam, hogy futás közben telefonálgatok. Egészen a következő váltópontig kergetett majd gyorsan Dóri után eredt. Most már neki van rá szüksége. Mint később kiderült így is lett. Dórinak jött a holtpont ahol csak sétálni tudott. Mi Lepkével kicsit aggódtunk, készültek a vésztervek is ha Dóri esetleg nem tudná folytatni. Szerencsére erről szó sem volt. Kemény csaj, lenyomja ami hátra van. Lepkén is látszik már a fáradtság, de ez már érthető hosszú nap van mögöttünk és nincs még vége. Balatonszárszón váltunk ahonnan én Zamárdiig futok. 3 éve futottam ezen a részen akkor nekem az volt az utolsó szakaszom. Most egy laza majdnem 11 km várt rám. Evetkével jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Kellett 1 kili mire bemelegedtem és úgy 7-8 km környékén nem is esett annyira jól, lassultam is, de nyomtam tovább és a végére megint meg tudtam pörgetni tempót. 5:18-as lett az átlag. Ma valahogy erre álltam be. Már csak egyet kell futni. Dóri következik és én nem tudom honnan szedte az erőt, de letolta ezt a szakaszt is, mint a szaros gatyát. És már Siófokon vagyunk... Lepke is elindul az utolsó etapjára. Evetke innen már nem kísér. Világos is van és érthető módon nagyon elfáradt. Bringa fel a kocsira és átgurulunk Siófok-Sóstóra. Amíg várunk a ponton a lányok bealszanak nekem meg megint wc-re kell mennem. Majd még egyszer. Hát ez van, de innen már akár lapos kúszásban is teljesítem a maradék 6,4 km-t. De nekem tervem van. Már az egész előtt tudtam, hogy én ezt nagyon meg akarom futni 30 percen belül. Ez ugye 4:37-es pace. Nem lesz könnyű, de itt már nem kell finomkodni. Közben a pulzusövem meghülyül 180-as értéket mutat álló helyzetben. Végül úgy döntök leveszem. Úgyse kell a kontroll. Jön Lepke, gyorsan megmutatom neki hol van a kocsi és kezébe nyomom az övemet. Csapassunk. Megyek ahogy bírok, de a kívánt tempó nincs meg. Mindegy legyen 5 perces alatt az is jó. A többi futóhoz viszonyítva jól haladok. Már megint a versenyszellem. Mindenkit is meg akarok előzni, de eközben hajrázok is nekik. A ponton nem is frissítek csak csippantok innen már 3 km sincs hátra. A club Aliga előtt van egy kis emelkedő, de a vége viszont lejt. Szúr az oldalam nem is esik jól, de ez most pont nem érdekel. Mint süket a csengőt. Jön a Club Aliga bejárata. Az már tuti, hogy nem lesz 6,4 km, de így legalább beférhetek 30 perc alá. A sorompótól már csak pár száz méter itt már bőven 4 perces alatt megyek, de nagyon jól esik. Kész. Vége! Csippantok. Ennyi volt az UB, a végére értünk. Keresem a többieket, de nem látom őket sehol. Kis téblábolás után megjelennek. Elsétálunk a cél előtti pontra ahol bemondják a csapatnevünket és együtt kocoghatunk át a célvonalon. Megcsináltuk és rohadt jó volt! Minden előzetes döccenő ellenére fantasztikus volt. Közben semmi gondunk nem volt. Köszönöm a társaságot Dóri, Evetke és Lepke. 

2018-05-13-07-03-2500013.jpg

2018-05-13-07-03-2600014.jpg

32287727_10209289482593960_4134651160571150336_n.jpg

21:48:29-es idővel a 20-ik helyen végeztünk a 95 indulóból a férfi 3 fős csapatok között. Nem a helyezésekért küzdöttünk, de ez több mint jó. A legjobb az egészben, hogy a hangulat végig remek volt. Öröm, móka és kacagás. Persze akadtak holtpontok és el is fáradtunk. Köszönöm az élményt ennek a 3 embernek. Bebizonyosodott, hogy jó döntést volt amikor összeálltunk. Evetke a hős, hogy elviselte miden nyűgünket és a szagunkat is. Dóri a Kicsi, akinek hatalmas szíve van és főnix madárként támadt fel az utolsó szakaszára. Lepke a Mester aki a legnehezebb részeket futotta nagy nyugalommal. A magam részéről 6:26:28 alatt futottam 73,55 km-t, ez 5:15-ös átlag. Én ezzel is teljesen elégedett vagyok. És, hogy mi lesz jövőre? Egyelőre 2 utat látok magam előtt. Egy padlógázos páros és igen, a másik az egyéni indulás. Egyik sem könnyű és alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen. Mondjuk első körben éljem túl az UTH-t ami életem eddigi legnehezebb próbatétele lesz.

balaton barátok sport verseny futás ultrafutás 2018 mindmegdöglünk

2018\05\10

Szekszárd Borvidék

Fuss Baszod!

A kedvenc versenyem. Talán a legjobb itthoni esemény. Nekem legalábbis mindenképpen még akkor is ha egyáltalán nem iszom. Mert itt azért erről is szó van egy kicsit (sőt). A pontokon van fröccs és pálinka is. Nagyon egyben van az egész. A szervezés, a hangulat, a helyiek akik teljesen magukénak érzik a versenyt. Természetesen idén is a leghosszabb, most éppen 29 km-es távra neveztem. Plusz motivációként megkaptam az 1-es rajtszámot mert ezek szerint én voltam aki elsőként utalta el a nevezési díjat. Attikával ketten mentünk le ahol csatlakozott hozzánk Eszter, Dóra, Tita és Gergő. A rajtszámátvétel gyorsan, simán ment időben jól álltunk kényelmesen készülődhettünk. Az jól látszott, hogy ma is rohadt meleg lesz. Pálya és szintrajzot nem nagyon néztem, de volt időbeni és frissítési tervem is. Az elmúlt évek alapján az 5:30-as átlagot tűztem ki célként. Frissítés gyanánt 4 gel-t és sótabit vittem magammal.

31944266_590058361373703_1071286180743479296_n.jpg

Mivel egyszerre indítják mind a 4 távot így Attikával beálltunk jó előre a rajtnál, ne kelljen már annyi embert kerülgetni. 14:01-kor ellövik a startot. Kis helyezkedés után beáll a mezőny.

31498097_10156492806237878_822174216399880192_n.jpg

Jó a tempó, első kili 4:32 és volt benne felfele is. Mászunk felfele a kilátó irányába, de most még nem megyünk fel. Jön két 5:07-es részidő. Jól érzem magam és jól is állok a női elsővel haladok együtt. El is gondolkozom, hogy nem tolom-e túl. A pulzusom 170 körüli nagyjából ilyen átlaggal szoktam itt futni. A harmadik emelkedőn már sétáltam, mert elértem a 180-as limitet amit megszabtam magamnak. Páran meg is előznek, de őket a lejtmenetben mind visszaelőzöm. 7 km-től jön az igazi móka. Itt már komoly emelkedő is akad szinte mindenki sétál. A frissítőpontokon iszom, locsolom magam és már az első gel-en is túl vagyok. Egyelőre minden rendben. Haladok tovább, felfele továbbra is séta, lefele viszont nem finomkodok. Össze is jön egy 4:07-es kili. 13-nál Cögével pacsizok egyet, majd a frissítés után irány a meredek emelkedő. Itt végre félreállok elvégezni amit el kell. Pisiszünet. Az emelkedő végén válik szét a félmaraton és a 29 km mezőnye. Fent szakadár helyiek osztogatnak vizet. Nem kérek inkább jobbra el bízván abban, hogy nemsokára lesz hivatalos pont is. Hiba volt. Féltáv könyékén 1:29-el állok. Háát, innen azért necces lesz beérni a tervezett 2:42-vel. Sebaj, megyek ahogy tudok és lesz ami lesz. Lett is. Az ereszkedés során érzem valami nem stimmel. Az még oké, hogy már innék valamit és fogalmam sincs hol lesz a következő pont, de mintha elfogyott volna erő. A 17-ik km 5:07 lett. Pff, mindezt lefelé és most már tudom messze még a Bodri pincészet ahol végre újra ihatok. Leérvén a sík részre nem esik jól a futás. Vannak ezzel még így páran, de ez sem vigasztal. Kétszer is belesétálok. A Bodri felé kanyarodva meglátom Attikát. Jó közel van, nemsokára utol is fog érni. A frissítőpontnál alaposan elidőzöm. Sótabi, gel, víz, iso, cola. Végig ettem-ittam a palettát. Mire végeztem Attika is megérkezett. Tovább indulok, hiszen úgyis gyorsabb. Az emelkedőn be is ér. Innen együtt mentünk, mert hiába mondtam neki, hogy menjen nem akart. Pedig látszott, hogy most feltartom. Azért persze jól elvoltunk így talán neki is jobb volt, hogy nem egyedül kell szenvednie. Annyira azért nem volt szar, de nem is nagyon akaródzott gyorsabban menni. 20 km-nél megint technikai szünet. A színe alapján jól látszott: kiszáradtam.

32089324_10156495340267878_8218918334670831616_n.jpg

baszki oda is fel kell futni?

32191706_10156495340237878_8676021494846849024_n.jpg

Brutál meleg volt, nagyon vártunk minden egyes pontot ahol inni lehetett. Szerencsére pár helyi is kipakolt. Örök hála nekik az életmentő hideg vízért. Közben elengedtük a 3 órás tervet is és az is egyre gyanúsabb volt, hogy ez bizony több lesz, mint 29 km. Ez 27-nél realizálódott teljesen amikor még mindig felfele másztunk, a kilátó még sehol és ugye még oda is fel ahonnan még majdnem 2 km a cél. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy felfutok a kilátóhoz, de hamar elvetéltem. Fent cola-ztunk egy jót majd irány lefele és innen szinte végig lejtő amin még a szar is gurul. A hasamban lötyögött rendesen a sok folyadék, de ezt a keveset már kibírom valahogy. A meredek rész után meg is indultunk Attikával. Volt egy srác aki fent a kilátónál nagyszájú volt, hogy aki nem megy fel a lápcsőn az gagyi. Hah könnyű neki csak párost fut.Na őt mindenképpen meg akartam előzni. Erre Attika: nemcsak őt hanem mindhárom előttünk haladót le kell nyomni. Nos akkor basszunk oda rendesen. Újra tempót váltottunk, jöhet a hosszú hajrá. Egészen 4 percesig fokoztuk a tempót, be is daráltunk mindenkit viszonylag gyorsan. Közel a templom már csak meg kell kerülni és bent is vagyunk. Kész! Vége! Attikával egymás mellett szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot. Megvan. 3:17:13!

facebook_1525925103407.jpg

Elfáradtam, főleg a combjaim és a vádlim fáj megint. Leülök a földre és leveszem a cipőmet. Így most már sokkal jobb. Dóra, Tita és Gergő csatlakozik hozzánk mostantól együtt várjuk Esztert. Kis idő után Attikával beülünk a kútba. Nyújtás helyett megteszi a hideg vizes fürdő is. Eszter is megérkezik 3:41 körüli idővel. Látszik neki is jó volt. Jöhet a jó része a dolognak. A zsíroskenyér-fröccs kombó. Erre még toltunk egy fagyis-kürtőskalácsot és máris sokkal jobb a helyzet. Persze simán tudnék még zabálni. Elsétálunk a kocsikhoz ahol mindenki kicsit rendbe szedi magát. Még megvárom Brezkót és indulás haza.

31947242_590058464707026_7181494225844830208_n.jpg

afterfotó, igen vannak akik most is jól néznek ki

20180505_222646_1.jpg

20180505_222627_1.jpg

20180505_222708_1.jpg

szintrajz.jpg

a szintrajz (össz emelkedés 842 méter), köszönjük Márkus Öcsi lehetne több is

Jó volt ez, még ha néha nagyon másképp is. Utólag az eredményeket nézve nem volt reális a 2:42-es célidő. Azzal konkrétan 15-ik helyen végeztem volna. Így is a férfi 87-ik helyen fejeztem be a 289 indulóból. Tudok ennél jobbat ez tény, de az is, hogy fáradt vagyok. Ez közben is érződött. Sok volt az elmúlt pár hét Béccsel, Mecsekkel és a keddi Gerecsével együtt. 13 nap alatt 4 hosszú futás ráadásul mindegyik nagy melegben. Nem túl jó előjel az UB és az UTH előtt, de összekapom magam és nem lesz gond egyiken sem.

barátok sport utazás verseny futás 2018 mindmegdöglünk

2018\05\04

Mecsek Trail

Itt a Zengő hol a Zengő

Bécs végeztével mondhatni minden teher lekerült rólam. Jöhetnek az örömfutások, persze beledöglünk mindegyikbe, de csak kicsit. Idén szeretném megcsinálni a Nyúlcipőbolt trail sorozatot amelynek 4 állomása van. Mecsek, Börzsöny, Mátra és a Buda. Ha mindegyiken azonos távon indulok és befejezem akkor év végén plusz egy érmet kapok. Ennek a sorozatnak a Mecsek volt az első állomás. Előtte való napon tartottuk Eli 40-ik születésnapjának alkalmából a kerti party-t. Előtte még elmentünk vele közösen egy kör edzésre. Én az edzőteremig tartó utat oda-vissza futva tettem meg. Így utólag belegondolva hiba volt. A verseny napján éktelen izomlázam volt. Nem hiába, a paraszt nem szokta a szántást. Mindegy ha menni akkor menni kell. 10h-kor volt rajt, 7h-re mentem Eszterért, hogy 9h-re kényelmesen leérjünk. Az út igazán izgalmas volt az M6-oson. Ja, nem is. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott, kényelmesen összekészülődhettünk. Az látszott, hogy ma is rendesen befűtenek nekünk. Rohadt meleg volt na.

31494976_1749034538512632_5068551052731613184_n.jpg

31672409_1749035791845840_5628764094078124032_n.jpg

Sikerült jó előre állni valahogy nem volt nagy tömeg most az L-es távon. Ennek köszönhetően a rajt után sem volt nagy tolongás én meg egy kb.8-10 fős csoport mögött találtam magam meglepően egyedül. Kis előjáték után már az aszfaltos részen belecsaptunk a jóba. Kegyetlen mászás jött, szívem szerint már itt sétáltam volna, de mivel még 2 km-nél sem jártunk így maradt a kocogás. Már ekkor arra gondoltam, hogy én ezt mennyire várni fogom a végén. Közben elkezdtek előzgetni. Nem nagyon foglalkoztam velük, hadd menjenek majd lefele utol érem őket. Kényelmesen haladtam nem akartam kitolni a szemét két okból sem. Még soha nem jártam a Mecsekben, nem tudtam mi vár rám valamint igyekeztem élvezni. Azért a Zengőre vezető 5 km 500 méter szinttel minden volt csak nem kellemes, de felértem.

31542983_1749402738475812_6544584312816140288_n.jpg

Lefele hasonlóan meredek volt én meg nem kíméltem a tegnapi naptól izomlázas combjaimat. Verettem rendesen szinte sírtak az izmaim. 4-5 embert vissza is előztem akik persze a következő mászásnál megint elém kerültek, de úgy nagyjából beálltak a pozíciók és a távolságok a mezőnyben. 7 km után jön az első check és frissítőpont ahol gyors kulacstöltés után robogtam is tovább. Kiérve a nyílt pusztára mellbe vág a meleg. Kicsit vissza is veszek amolyan fussunk ahogy jól esik stílusban megyek. Visszaérve az erdőbe jön az egyik kedvenc részem. Egy patak mellett futunk. Kellemes hűvös van és lenyűgöző a táj. Szerencsére körülöttem senki így egyedül, magányosan élhetem át ezt az élményt. Az egyik kanyarban félreállok elintézni a kisdolgomat. Jó jel nem vagyok kiszáradva. A technikai szünetnek köszönhetően újra emberek között, előtt-mögött futhatok. Nem vagyunk sokan azok is kb. 100 méteren szétszóródva. Így szépen vonatozunk a lejtőn. Itt jött a másik kedvenc részem. A patakátkelések. Imádtam őket. Bokáig, vádliig gázolni a hideg vízben. Igazán frissítő volt. Mondtam is az egyik sporttársnak ha lesz egy ami elég mély talán még bele is ülök. Végül csak megmostam a fejemet benne. Szembe rengeteg túrázó jött, jó volt látni milyen sokan választották az erdőt a mai napon. Kiértem egy kis aszfaltos részre valami falu része lehetett. Emberek jönnek szembe fagyival a kezükben. Húú, de ennék egyet. Lelombozza a kedvemet, hogy pénz viszont nincs nálam. Ez van, haladok tovább. 18 km környékén van a második frissítőpont. Itt pár percet időzök és beszélgetünk a ponton lévőkkel. Megállapítjuk, hogy kurva meleg van és ha ez lesz az UTH-n is akkor végünk. Kulacstöltés, kis csoki az arcomba és irány tovább. Még akadt egy-két patakátkelés ahol továbbra sem finomkodtam. Jaj, de jó volt. A következő emelkedő alján egy másik futóval Tomival egymás mellé keveredtünk. Szóba is elegyedtünk egymással. A tempó mindkettőnknek megfelelő volt, így jó sokáig együtt mentünk. Ő már többször volt itt, mondhatni rutinos Mecsek járó. Ez is jól jött, de persze elsősorban a társaság volt a fontos. Újfent bebizonyosodott, hogy együtt könnyebb. Ha van kihez szólni észre sem veszed és csak úgy repülnek a kilométerek.

31460817_1748435238572562_467237711036547072_n.jpg

31682474_1748983761851043_8892657390399258624_n.jpg

Tudta mi merre mikor, tényleg jól elbeszélgettünk. A harmadik és egyben utolsó frissítőpontot azonban mindketten nagyon vártuk, mert eléggé fogyóban voltunk a folyadékot illetően. 24 km környékén volt végül, úgy érzem kicsit későn, de mit lehet tenni. Egy kulacs cola azonnal lecsúszott majd kis beszélgetés után haladtunk is tovább az utolsó emelkedő felé. Szépen nyugodtan felsétáltunk rajta. A teljesítés innen szinte tuti +- pár percért meg minek szaggassam szét magam. Így lefele sem hagyom el Tomit, bár érezhetően tudnék gyorsabban futni. De ez most így jó. Beérünk a faluba az aszfalt hihetetlen módon veri vissza a meleget. Még kb. 1,5 km van hátra amikor végül csak otthagyom. A meredeken tempót váltok és nyomom ami a csövön kifér. Egyre többet futok terepen, de valahogy még az aszfalt az én otthonom. Leérek még van egy kis sík rész és ott a cél. Vége! Bent vagyok! 3:39:24! Ez de nagyon jó volt! Kapok egy érmet a nyakamba majd irány a terem. Bent azonban még a kintinél is melegebb van így inkább leülök a betonra. Pár perc után elindulok visszafele a pályán Eszter elé. Szurkolok a szembejövőknek miközben folyamatosan iszom. 3 vagy 4 kulacs víz is elfogy. Az egyik útszéli kék kút alá még a fejemet is berakom. Igazi hideg zuhany. Kis idő elteltével Eszter megjelenik. A testem ugyan tiltakozik ellene, de beszállok mellé futni. Ezt a kb. 1 km-t csak kibírom valahogy. Eszter sincs túl jó állapotban kicsit bele is kell sétálnunk. A meleg mindenkit kicsinált. A hajrára újra összeszedi magát és meglódul. Ő is bent. Kap érmet meg minden jót. Jöhet a móka része. Az eszem-iszom dínom-dánom. A kaja után irány a zuhany. Mivel csak hideg víz volt így ezzel gyorsan végeztünk. Még bevertünk egy fagyit a szomszédos kávézóban majd elindultunk haza a tűzforró autóval. Kint laza 32 fok volt. No comment.

20180501_162650.jpg

20180501_162731.jpg

 A számokat nézve nem ez volt életem versenye, de nem is annak szántam. A férfi mezőny közepén végeztem a 3:39:24-es időmmel. De nem döglöttem bele és simán tudtam volna még futni. Ez így volt jó ahogy mondjuk az esti és másnap reggeli barnás vizeletet kihagytam volna. Szinte biztosan nem a kiszáradás miatt volt, mert ilyen mértékűt lábon nem hordtam volna ki és egyéb más tünet sem volt. Mindenesetre fura volt. Most jön majd az egyik ha nem a kedvenc versenyem a Borvidék félmaraton+ Szekszárdon. De ez már egy másik történet...

sport verseny futás terepfutás 2018 mindmegdöglünk

2018\04\26

Bécs maraton 2018

Theater of Emotions - Érzelmek színháza

Eljött a nagy nap. Az, amire igazából egész télen készültem. Mondhatni a szent cél. Bécs 3:10. Igazából Londonba szerettem/szeretnék menni, de sosem sorsolnak ki, így jobb híján marad Bécs (ha már egy napon vannak). Tavaly is így volt, és az egész jól sült el. Azt tudtam előre, hogy kicsi az esélye a tervnek, de egy pb-nek volt realitása. Szokás szerint szombaton mentünk, ezúttal Anyu és Kriszti is elkísért. Reggel még felvettük Kacsát és irány a hanyatló nyugat. Útközben még beugrottunk Parndorfba az outlet-be körbenézni. Laza 4,5 órát töltöttünk ott. Én egy pár cipővel lettem gazdagabb, de mindenki vett valamit. Az átmozgatás megvolt.

dsc_0798.JPG

20180421_104436.jpg

20180421_104745.jpg

20180421_104951.jpg

Lindt csokimennyország

Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, ami nagyon jó helyen volt. Közel a rajt és a cél is. Ezután az expo fele vezetett az utunk, ahol kicsit később már Ditke és Attika is csatlakozott hozzánk. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott. Sokan panaszkodnak itthon a rajtcsomagokra. Nos itt kint konkrétan semmi nincs benne. Egy programfüzet, egy kuponfüzet és ennyi.

dsc_0811.JPG

Az expo után átmentünk vásárolni a Sparba, majd a szálláson lepakoltunk és elmentünk vacsorázni. Attika talált egy jó kis grill-es éttermet, ahol ráadásul óriás hamburger is van. Asszem meglennénk. Kis tanakodás után Attika rendelt is. Naná, hogy a saját feje után ment. Ugyanis rendelt egy óriás hamburgert és 2 db 2 személyes tálat. Mindezt 6 emberre. Hát ő tudja. Kacsa biztos ami biztos alapon bevert még egy levest is. Aztán kihozták a hambit. Húbazmeg. Ez volt az első ami eszembe jutott. Majd megjött a 2 tál is. Aztapicsa. Tálanként 6 szelet rántott hús és 1kg sült krumpli. Az tisztán látszott, hogy ezt nem bírjuk megenni. De hát nincs mit tenni mint nekigyürkőzni még akkor is, ha nem a legjobb ötlet a maraton előestéjén halálra zabálni magunkat. Ciki vagy nem ciki, de kb. a fele kaja megmaradt, a sült krumpli meg majdnem teljesen. Ez van, de legalább finom volt.

31054607_2054409771472713_313033572_o.jpg

A csapat

dsc_0823.JPG

20180421_195209.jpg

Big Mama's burger és ez nem a legnagyobb...

dsc_0824.JPG

Vacsora után visszamentünk a szállásra, ahol fogyott még egy kis nasi, chips és csoki formájában, valamint Attika kiszúrta, hogy az órám szíja eltört. Na ez aztán hiányzott mint kígyónak a térdzokni. Kapott egy kis ragtapaszt gyógyításként, majd szépen lassan lefeküdtünk aludni.

20180426_124034.jpg

ellátott beteg

Vasárnap reggel 6:30-kor volt ébresztő. A tervek szerint 8h körül akartunk kiérni a rajthoz, ami közel, mindössze 4 metró megállónyira volt, így nem kellett kapkodni. Kényelmesen össze lehetett rakni mindent. Rajtszámövbe a gel-eket, sótabit meg zsebre. Végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem ad le csomagot, ezzel is nyervén 20 percet. Ezt ki is használtuk, mert ennyivel később is indultunk el.

31290681_1677508055668902_1986448586585407488_n.jpg

Kilépve a hotelből érzékeltük azt, amit tudtunk előre. Kurva meleg van. Nem éppen ideálisak a viszonyok. A metrón a szokásos tömeg, de azért felfértünk az elsőre. Leszállás után egyből beálltunk a wc-re várakozó sorba. Kb.10 perc alatt végeztünk, majd irány a rajtzóna ami az út másik oldalán van. Akkora volt a tömeg, hogy nem tudtunk beállni, így a kordonon kívül vártuk a rajtot. Meleg volt, emlegettük is, hogy tavaly ilyenkor kukás zsákban is fáztunk. Rajt! Másodpercre pontosan 9h-kor lövik el, és megindul az emberáradat. Igyekszünk Kacsával felvenni az utazótempót, de ehhez rengeteget kell kerülgetni. Attika visszafogottabban kezd, hamar el is hagyjuk ezáltal. 4:47-re sikerül az első kili. Nem baj ezt tudtuk, hogy ilyen lesz. A második már 4:29 lett. Közlöm is Kacsával, hogy ha az összes többi ilyen lesz, akkor jók vagyunk. 2 km után kicsivel anyuék szurkolnak a jobb oldalon. Az első olyan külföldi versenyem, ahol ott vannak és hamar átvették a hangulatot.

A harmadik részidő is 4:29 lett, ha nem tudok gyorsítani, azért ez elég necces lesz a végére, számolván a frissítésekkel és a lassulással. Kacsának nem volt túl komfortos, mondta is, hogy ő ennél nem bír gyorsabban futni. Aztán valahol az első frissítésnél el is hagytuk egymást. 5km-nél jártunk és már most fél perc hátrányom volt a tervhez képest. Kicsit fokoztam a tempót, de valahogy ez az részidőkön nem látszott. A pulzusom rendben, 170 körüli volt és folyamatosan előztem a mezőnyt. A második ponton 10km előtt kevéssel bevettem az első gel-t valamint egy sótabit. Viszont valahogy elbénáztam, mert a sótabis tartót nem sikerült visszarakni a zsebembe. Vissza biztos nem fordulok érte, de ennek még lehet következménye. Tudtam, hogy a Anyu, Krisz és Ditke 11km-nél várnak. Ott is voltak a megszokott szurkolói helyen. Ekkor sikerült összeraknom a legjobb kilimet 4:20 formájában, de még mindig több, mint fél perc a hátrányom. Nemsokára utolértem Verát, akit a garmin-os kihívásból ismerek. Megállapítottuk újfent, hogy nagyon meleg van, ő speciel elengedte már a célját. Mondtam, hogy annyira szarul azért nem áll. Kicsit próbált velem jönni, de nem ment neki. Jön a Schönbrunn-i rész, ami után kanyarodunk fel a Mariahilfer-re. Ez a rész nem esett jól, ahogy tavaly sem. Már csak 4:50-5:00-ös tempó ment. Bíztam benne, hogy majd lefele összeszedem magam. A lejtő végén, ahol szétválik a félmaraton a maratontól, úgyis megint ott lesznek anyuék, és különben is az meg már majdnem a fele. Szóval próbáltam pozitív gondolatokkal erősíteni magam, de nem ment igazán. Bevertem a második gel-t a tervnek megfelelően. 20 után gyors pacsi Krisztivel, majd irány tovább.

Óriási volt a kontraszt. A Mariahilferen tomboló szurkolás, majd a két táv szétválása után csak a léptek zaja maradt. A hosszútávfutó magányossága. Megvan a fele. 1:38:42 hát ez bizony szar és a tavalyinál is rosszabb. Tudtam a pb sem lesz meg. Nem éreztem magamban annyi erőt. Mindegy, menjünk toljuk lesz ami lesz. Ezzel nyugtattam magam. Tempóban 5 perc környéki kiliket futottam, nagyon szar nem volt, de nem is esett jól. Középszar. Folyamatosan számolom az célidőmet. Jó lenne a 3:30, de majd 30-nal okosabb leszek. Előkotrom a harmadik gel-t is, kisebb nehézségek árán kibontom és lenyelem. Jön a Práter, megint. Kurva hosszú egyenes benne egy kurflival, majd egy szintén hosszú oda-vissza rész. Már tavaly is utáltam. Ez idén se volt másként. Mivel lassultam, néha-néha hátranézek hátha Kacsa utolér. Persze azon is gondolkozom, hogy neki ugyanilyen szar és pont úgy lassul ahogy én. 29 km-nél viszont meglátom Verát. Utolért. Nahoppá. Nekem pont kapóra jött, mert be tudtam állni mellé beszélgetni, és rögtön sikerült is egy 4:50-es km. 30-nál a stadionnál Anyu és Kriszti lelkesen szurkol, én meg próbálok értelmes fejet vágni nekik. Nem hiszem, hogy sikerült. Ditkét nem látom, de mint kiderült, ott volt, csak én vagyok a vak. A frissítés után nem bírom tartani Vera tempóját. Mindegy nekem, hogy 3:25 vagy 3:35 lesz. Mondjuk a 3:30-ra sincs már esélyem. 1 óra alatt kéne 12km-t futnom hozzá. Aha, jelenleg 5:30-40-ben megyek. Meg kell kerülni azt a torony biz-baszt, és akkor már visszafele futunk. Remek, talán meglátom Kacsát is. Fürkészem a szembejövőket, de semmi. Már elhagyom a 34-es táblát, amikor megjelenik. Nem őszinte a mosolya. Nem is mosoly az igazán. Szar neki is. Kb.2km van köztünk, ami nagyjából 11 perc. Utolérni nem fog, hacsak nem lesz velem valami extra gubanc. Frissítőpont jön és az utolsó, negyedik gel ideje. A koffeinest tartogattam a végére. Elveszek 2 pohár vizet meg egy pohár iso-t. Az iso-t egyből lehúzom, rá egy kis víz, a 3 poharat egyberakom, hogy ki tudjam nyitni a gel-t. Baszki ilyen béna nem lehetek. Nem bírom letépni a tasak fejét. Nagy nehezen azért sikerül, de beletelt vagy 2 percbe. Közben ugye sétálok és elérek egy következő asztalig ahol cola-t osztogatnak. Mondom is halkan na öcsém te vagy a király, az isten és a megmentőm. Érdekesen nézhettem ki. Bal kezemben egy pohár cola, jobb kezemben a gel, amíg a számban a pohár víz. Mindegy, nem szépségverseny ez, meg hát ugye azon úgyse lenne esélyem. A koffein viszont jót tett. Jobban érzem magam, bár ez a tempón nem látszik. 37-nél törnek rám az érzelmek. Volt egy célom, küldetésem amiben kudarcot vallottam. Igyekeztem Apuért is futni a mai napon, de nem tudtam azt nyújtani, elérni, amit akartam. Újabb számolás. Ha innen 6 percesben megyek, akkor 3:35 alá beférhetek. Nagyon jó lenne a 3:33:33 is de az nem reális. Még 3 pont van a maradék 5 kilin, úgy érzem felesleges mindegyiken inni. A középsőt választom, ahogy tavaly is. Tervezgetek, hogy mikor induljak meg. A 40 túl korainak tűnik, legyen 41, és talán 3:34 alá is beférek még. Érzésre tempót váltok, de ez a számokban nem mutatkozik meg. Mindegy már a Ring-en vagyunk, és közel a cél. Újra összecsatlakozik a két táv, csak egy kordon választ el minket. Vannak akik most érnek a félmaratonjuk végére. A zombihősök. Egyszer csak megelőz Superman. Vagy legalábbis egy annak öltözött futó. Nem szabad elengedni. Ezen a részen megint fergeteges a hangulat. Két oldalról üvöltenek és szurkolnak. 500 méterrel a vége előtt eljön az én időm. Oda kell baszni a végén. 4:30 alatti tempóban tolom, a pulzusom már 183, de nem számít. Itt már nem. Cél. Beértem. Óra leállít. 3:34:00! Legalább ez a kis célom megvan. Nincs katarzis, nincs öröm, helyette van csalódottság és fájdalom. Főleg a combjaim és a vádlim fáj (ez akár a sótabi hiányára is visszavezethető). Megcsináltam, de jó szar volt. Megkapom az érmem és indulok kifele a célzónából. Elveszek 3 flakon vizet. Húgymeleg mindegyik, de egyet azonnal megiszok. A csomagleadós kamionoknál volt megbeszélve a találkozó. Kisétálok, de anyuék sehol. Nem baj, majd megtalálnak. Leülök a járdára és várok. Pár perc múlva meg is jelennek. Nem tudom és nem is akarom leplezni a csalódottságomat. Vigasztalnak, hogy ez most ilyen lett, beteg is voltam. Végülis igazuk van. Várjuk Kacsát és Attikát. Kacsa 11 perccel utánam ér be, hát neki sem volt egy fáklyás menet a mai. Telnek-múlnak a percek, Attika meg sehol. Az applikáció szerint már beért, aztán valahogy Ditke kiszúrja, hogy egy másik utcában szintén a járdán ül. Ő sem néz ki túl jól. Ez ma egy ilyen nap volt. A lányok viszont fantasztikusan szurkoltak. Köszönet érte.

dsc_0836.JPG

bécsi csendélet

31301961_1677507879002253_7888623766081634304_n.jpg

Összeszedjük magunkat és irány a kocsi. A metróba vezető lépcső lefele nem volt vicces. A kocsinál rögtönzött kaja after party-t szervezünk. Eszünk egy kis tegnap esti maradékot. Hideg hamburgert se nagyon ettem még. 

31353919_1677507785668929_1045980194780741632_n.jpg

 afterparty

20180422_151518.jpg

buli van

A kajálás után elindultunk haza. A kocsiban még átbeszéljük az elmúlt 2 napot, de nagy okosságra nem lelünk. Nem ez volt életem maratonja. 12km-ig rendben volt még akkor is ha a 3:10-re egy másodpercig sem volt esélyem. 15-től viszont kifejezetten szar volt. De ez a 3:33:59 önmagában nem rossz idő. Sőt, életem harmadik leggyorsabb maratonja. Szinte biztos, ha lassabban kezdek akkor valami hasonló vagy akár kicsivel jobb időt is futhattam volna, de meg kellett próbálni. Számok-számok és számok. Hivatalosan a 845-ik helyen végeztem. A férfiak között a 783-ik, míg a kategóriámban a 146-ik lettem. Abból is látszik, hogy idén milyen rohadás meleg volt, hogy a tavalyi 14 perccel jobb időmmel is nagyjából hasonló helyen végeztem a mezőnyben. +10-15 hely a különbség. Apró megjegyzés, hogy a jelenlegi világcsúcstartó 25km-nél kiszállt.

20180426_122739.jpg

20180426_122613.jpg

Annak viszont nagyon örülök, hogy édesanyám és a nővérem kint volt és jól érezte magát. Talán ez a legfontosabb is. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása. És nekem mit hoz a jövő? A közeli először is a Mecsek trail-t, aztán jön a brutális május Ultrabalatonnal és az Ultra Trail Hungary-vel megspékelve. A távoli meg reményeim szerint egy 3:10-en belüli maratont, de hogy hol és mikor, az nagy kérdés. Jövőre szerencsére London (ápr.28.) és Bécs (ápr.7)  nem egy napra esik, bár Bécsben szinte tuti nem futok. Londonra mindenképpen jelentkezem és Bécs helyett meg Hannover indul jó esélyekkel. De ez még nagyon messze van.

barátok sport utazás verseny külföld futás maraton 2018 mindmegdöglünk

2018\04\19

Vivicitta 2018

Jó is meg nem is, vagyis most mivan?

Maga a Vivicitta nem volt annyira fontos idén. Csak egy állomás a Bécsig vezető úton. Ugyanakkor úgy voltam vele ha a felkészülésem rendben zajlik akkor itt is jó eredményt érhetek el. Ha nem is az álom 1:30 alatti időt, de egy félmaratoni egyéni csúcs beeshet. Azonban egy héttel az Optivita után beütött a krach. Egy Normafás futás alkalmával eláztam az amúgy is rusnya időjárásban. Az eredmény: megfázás, torokfájással és takonykórral. Fasza. Bíztam benne, hogy gyorsan túl leszek rajta, de csalódnom kellett. 1 hét után még rosszabbul voltam igaz a körülmények sem voltak ideálisak a gyógyuláshoz. 2 teljes futásmentes hét jött mire úgymond újra elkezdtem edzeni igaz jóval alacsonyabb intenzitással. Lelkileg nem viseltem túl jól ezt az időszakot. Úgy éreztem teljesen felesleges volt az egész téli alapozás és ezért utáltam magam. A bécsi 3:10-ről is letettem, mert nem láttam rá esélyt a kimaradó edzések hatása miatt. A Vivicitta hetének az elején is nehezen mentek még az edzések aztán péntekre tervezett 4km iram jó lett, 4:20-40 helyett 4:13-ra futottam. Ez egy kicsit helyretett. Tudtam, hogy nem most fogok 1:30 alá menni, de az 1:35-36-ot elvárhatom magamtól. Szombaton a kert rendberakása volt terítéken. Sikerült is megtöltenünk minden jóval egy 8 köbméteres konténert.

20180415_150957.jpg

 20180415_150947.jpg

szombati nap termése

Nem is csodálkoztam a verseny napjának reggelén, hogy hullafáradt vagyok. De belül éreztem, hogy ez nem fog hátráltatni. Attikával (aki szintén konténert pakolt szombaton), Kacsával és Tibivel 8h-ra beszéltük meg a találkozót a Margitsziget bejáratánál. Kényelmesen időben kiértem. A beígért nagy meleg szerencsére egyelőre sehol sem volt. Bar ez tavaly is így volt aztán 10 perccel rajt előtt bedurrantotta magág a nap. Leadtuk a cuccunkat a célnál majd irány vissza a rajthoz. Volt időnk, de még el kellett intézni a nagy dolgot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2 perccel rajt előtt jöttünk ki a budiból. Na akkor kocogjunk gyorsan a megfelelő zónába mert még lemaradunk az egészről. Keresztül másztunk a kordonon, körbenéztünk láttuk magunk mellett az 1:30-as iramfutóakat, mondtam is, hogy jó helyen vagyunk. Egy gyors pacsi és már indultunk is. Egyből emelkedővel kezdtünk hát nem mondom hogy jól esett. A hídról lefutni a rakpartra határozottan jobban esett. Az első kili 4:34-ét kompenzáltuk is egy 4:24-el. A tempót beállítottuk. Közben rohadtul rám jött a vizelési inger. Konkrétan fájdalmaim voltam. Mantráztam, hogy nem fáj és elmúlik de nem akart. Jó akkor nincs más hátra megállunk pisilni. A Várkert bazárnál a frissítő pontnál volt toi-toi be is rongyoltam az egyik szabadba rögvest. Kacsáéknak mondtam menjenek majd csak lesz velem valami. Kb. 30 másodpercet vesztettem ezzel a mutatvánnyal ezt megerősítette az is, hogy 5:02-es kilit csippantott az órám. Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy Attikáékat sokára kb. 5-6km után fogom utolérni. Igyekeztem nem túltolni a tempót a pulzusom amúgy is már 180 körül volt már. Fura módon már az alagútban megláttam őket. Hmmm, én továbbra is 4:30-ban megyek ezek szerint náluk esett a pace. A budai rakpartra leérve 6km-nél utol is értem őket. Attika itt le is maradt nem tudta átvenni a gyorsabb tempómat. Ketten maradtunk Kacsával mit mondjak, nem voltunk túl beszédesek. A tempónk állandó volt ami viszont változott az a szél. Vagyis inkább mi, mert fel/visszakanyarodtunk a felső rakpartra. Ez egyben azt is jelentette, hogy a féltáv megvan. Innen viszont szinte végig szembeszelünk lesz. Nem tudok ennek betudhatóan vagy sem de Kacsa a frissítőpont után lemaradt. Közölte menjek nyugodtan. Így is tettem, próbáltam egyensúlyozni a tempó/pulzus határán. Igaz sokkal gyorsabban aligha tudtam volna futni. De azért így is előztem a mezőnyben. A szél ellenére már rohasztó hőség volt, izzadtam is rendesen. Átérve a pesti alsó rakpartra a szél egy kicsit erősebb lett, de ez a tempómat nem befolyásolta. Mantráztam, hogy már csak pár kili és fordulunk igaz utána jön két emelkedő, de az már a vége és csak be kell futni a szigetre. Közben folyamatosan számoltam, hogy mi kellene az 1:35 alatti időhöz. Meg is világosodtam, hogy innen 4:20-ban kéne repeszteni. Próbáltam kicsit gyorsítani, de eredménye nem sok volt. Jöttek sorba a 4:30 körüli idő. 17km-nél egy gyors frissítés és már közel a fordító is.

17km.jpg

forrás: BSI

Nyomás fel a felső rakpartra. Nem nagy emelkedő, de valahogy teljesen kivette az erőmet. Mire ezt kihevertem már jött is a Margit hídra való felfutás ami közben a pulzusom úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. 188-as értéket mutatott az órám. Kicsit visszavettem a tempóból és bíztam a bejáróban ami erősen lejtős. Valahogy csak felszenvedtem magam 4:50-ben a hídra. Juhuu, ez már a sziget! 2 kilométer és vége. A lejtő ellenére sem gyorsultam és a pulzusom is fent ragadt. Még ki kell futni a hátsó útra a büféknél vissza a központira és meg is vagyunk. A külső úton megint rám tört egy kis gyengeség, szar is lett a részidőm. Azonban az utolsó kilire összekaptam magam. Ebben sokat segített, hogy már hallottam a szpíkert és láttam a célt. A visszafordító után begyújtottam a rakétákat. Fejemet leszegtem és nyomás. Vagy 8 embert előztem meg az utolsó 100 méteren. Beértem! Megcsináltam! 1:35:25 és teljesen kihajtottam magam. Csima köszön rám a kordonok mögül én meg miután átvettem a befutócsomagot csatlakozom hozzá és együtt várjuk a többieket.

final.jpg

forrás: BSI

Csima amúgy egy nem gyenge1:25-öt ment. Kérdeztem is a titkát, de remélem nem igaz amit mond, mert akkor nagyon nagy bajban vagyok. Ugyanis úszni kell hozzá, sokat. Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is, majd később Tibi is. Átvesszük a csomagjainkat és leülünk a fűbe társalogni. Kis idő után mindenki hazafele veszi az irányt.

20180416_205206.jpg

20180416_205129.jpg

Jöjjenek a számok: A hivatalos időm 1:35:22 lett amivel abszolút 373-ik lettem a 7367-ből. Megint jól látszik, hogy egyre erősebb mezőny van. Kategóriában is "csak" egy 76-ik helyezés jött össze. Önmagában ez az idő nekem se nem jó, se nem rossz még akkor is ha leveszem belőle a pisi időt. Ebben a versenyben ennyi volt, max pár másodperccel tudtam volna jobbat futni. Ha kivetítem Bécsre akkor ebből még egy ugyanilyet kellene futni, hogy meg legyen a cél. Ezen a napon ez biztosan nem ment volna. De van még pár Bécsig és bármi megtörténhet. Reálisan nézve azonban jelenleg nincs bennem a 3:10-es idő, de ennek ellenére meg fogom próbálni, mert túl sok munka van ebben és nincs mit veszítenem. Pluszban ott lesz édesanyám és a nővérem is, mint szurkoló és motiváló erő. Szóval nincs más hátra, mint előre!

barátok sport verseny futás félmaraton 2018 mindmegdöglünk

2018\03\15

Optivita, mert nem vagyok százas

Felezve, de nem törve és úgyis megpróbálom újra

Tavaly váltóban voltunk Eszterrel, Timivel és Atival.amit megnyertünk úgy, hogy nem is nyertünk (erről írtunk is). Akkor fogant meg az elhatározás, hogy ide egyéniben is jönni kell. Végül Eszterrel beneveztünk a 100km-re. Azért ment a dilemmázás rendesen. Sok ez a 100, nagyon sok és csak 6 héttel van Bécs előtt. De úgy véltem még pont belefér. A téli alapozás során rengeteget futottam. Többet, mint bármikor. Főleg a február lett nagyon erős: 436km a valaha volt legtöbb futott km egy hónapban. Vártam is nagyon a hóvégét, mert érezhetően elfáradtam, nem nagyon estek már jól az edzések és a térdeim is kikészültek kicsit. Egy héttel előtte még toltam a Gánt trail-en 25km-t a bokáig érő hóban ami jó felvezetésnek tűnt. A szombat elvileg munkanap lett volna, de én szabit vettem ki, hogy rá tudjak pihenni a versenyre. Fura módon egyáltalán nem izgultam a 100km miatt. Éreztem, hogy végig tudok menni csak a térdeim miatt voltak apró kétségeim. Eszter felkérte Atit segítőnek így hármasban mentünk reggel. Dóri, Zoli és Attika majd jönnek, futnak egy Velencei tókört és csatlakoznak a support-hoz. 8h-ra lőttük be a leérkezést, hogy jó helyünk legyen. Ezt sikerült is tartani, de ekkor is már sokan voltak. Találtunk jó helyet, kipakoltunk, átvettük a rajtszámokat és kezdődött a nem is annyira feszült várakozás. A rajt előtt még egy gyors pacsi és ölelés Eszterrel aztán irány a pálya. Nagy a tömeg, próbálok lazán, kényelmesen kezdeni. Megvan a tervem csak be kell tartani. A második kilométerre beáll a tempóm bár a pulzusom kicsit magasabb az eltervezettnél. De nincs gond, megy a tempó és még egész jól esik. Be is baszna ha már most szar lenne. Első körnek vége is. 26:40. Pompás. Ati sótabit és iso-t ad én meg tolom tovább. Nagyjából beállt már a sorrend. Pár emberrel kerülgetjük egymást attól függően éppen kinek mit enged a pulzusa. A második kör 26:33 lett. Jó. Meg is jegyzem Atiéknak, hogy már csak 18.

29196628_2273870639293394_1254762596603527168_n.jpg

Beverek egy gel-t, keveset iszom rá és indulok a harmadikra. Jól érzem magam a meleg ellenére is. Még úgyis, hogy a kör vége fele leköröz az első helyezett Muhari Gábor. Na hoppá. Előzetesen úgy számoltam, hogy minden 4-ik körben kapok egyet, hát nem így lett, kell neki 4 perc alattiban közlekedni. A 3-ik kör végén kerek 1:19-nél járok összidőben. Meg is jegyzem a többieknek, hogy kicsit gyorsultam, nyugtatnak is, hogy lassítsak nem sprint ez. Mondanám, hogy megfogadtam a tanácsukat, de nem. Megyek ahogy kényelmes és jólesik. Ezért vagy sem ez egy picit lassabb lett, kerek 27 perc. Nincs baj jó ez még. Már csak 16 van hátra.

29178490_2273892012624590_8191104130756902912_n.jpg

A kör elején jön szembe Eszter és mondja, hogy vége, kiszáll. Ne tedd csak ennyit volt időm mondani, mert mindketten folytattuk utunkat. A fordító után kíváncsian figyelem jön-e szembe. Jön. Jól van. Végre Dóriék is leértek így gyors köszönés közben nyelem le az Atitól kapott újabb gel-t. Megvan a negyede 2:13 alatt. Jól állok csak így tovább. Legalábbis jó lenne, de valami nem stimmel. Megy felfele a pulzusom. Talán a koffeines gel miatt. Az emelkedő után kicsit lassítok. Jön szembe Eszter próbálok vele pacsizini, de nem kooperál ebben. Látszik, hogy nála sem ok minden. Visszafele futva nem látom így tudom, hogy jó eséllyel befejezte. A magam részéről 28 perces kört fejezek be éppen, hát nem éppen acélos, de a még elmegy kategória. A nagyobb baj, hogy annyira nem érzem már jól magam. Épp 3:10-en belül van meg a 35km. Azzal viccelődöm magamban, hogy Bécsben ilyenkor már végeztünk.

29196982_2273893842624407_2616473293376454656_n.jpg

A következő körre a hetedikre csatlakozik Dóri, Zoli és Attika. Épp egy tó körre indulnak. Nem esik jól futni. 6 percesben megyek 155 körüli pulzussal Gáz.Érzem, hogy ez nem fog végigmenni. Igyekszem uralni a helyzetet azzal, hogy rész célokat tűzök ki. Legyen meg előbb az 50 kili aztán majd a 6 óra. Megvan a 8-ik kör is. Jöhet a kilencedik.

29177484_2273897355957389_4262262468660690944_n.jpg

Az eleje megint séta ezúttal Eszter kísér el. Közli Ő megkönnyebbült, hogy kiszállt és igazából csak magamért csinálom az egészet. Igaza van, nagyon is. Valahogy ráveszem magam a futásra. 6:30-ban hasítok, de legalább a pulzusom normális tartományban van. Király. A combjaim és az achilles-em is egyre jobban fáj. Vergődés, talán ez a legjobb szó rá. Számolgatok közben és a 6 óra sehogy sem jön már ki úgy, hogy pont egész kör legyen. Nem is vágyom rá. Jöhet a tizedik kör. Persze, hogy sétával kezdem. Eszter és Ati is jön velem míg Kacsa telefonon jelentkezik be. Próbál tovább hajtani, de tudom, hogy ez lesz az utolsó. Elég volt és van fontosabb célom. Félre állok pisilni először a verseny folyamán. Látszik a színén a kiszáradás. Jön a fordító innen már csak 2,5km és vége. Sajnos nem úgy ahogy terveztem. Próbálok kipréselni magamból valami hajrá féleséget ami egy 6:45-ös kiliben realizálódik is. Eddig is tudtam, hogy nincs értelme tovább menni, de ez végleg betette a kaput. Poroszkálok, csoszogok a vég felé. Átlépve a célkapun megállítom az órámat és nagyot fújtatok. Megváltás. Leveszem a lábamról a chip-et és leadom azon nyomban. Köszönöm nekem ma ennyi volt. 50km, 4:54:55 alatt. Ez önmagában egy 50-esnek is szar lenne. Nem nyújtok inkább leülök, lerogyok a padra. Jöhet a buli része a dolognak az evés-ivás. Emlegetnek valami vaddisznó gulyást is csak még várni kell rá. Nem baj én már nem sietek sehová. Mondjuk nem is tudnék. Megbeszéljük a nap történéseit a többiekkel amíg várunk. Sok okosságra nem jutottunk. Mire végzünk a gulyással és összeszedjük magunkat indulásra készen Attikáék is visszaérnek. Egyiküknek sem esett jól ez a Velencei tó kör. Nem hiába. Ez egy ilyen nap.

20180315_190420.jpg

Sok kis apró dolog játszhatott közre abban, hogy nem sikerült. A hirtelen meleg, a kevés folyadék bevitel az elején, a 25km-nél bevett koffeines gel, a kevés pihenő a brutális február után, az esti és reggeli hasmenés sem tett jót és biztosan lehetne még sorolni. Amúgy valami rontás lehetett ezen a versenyen. Nagyon sokan szálltak ki még az élmezőnyből is. A versenyzők 50%-a feladta. Ez sok. Nem érzem azt, hogy el lett futva az eleje. Ma is ugyanúgy nekiindulnék 5:20-ban. Ezt a tempót nekem el kell bírnom ilyen távon is. Előzetesen azt gondoltam, hogy 50-60km-ig nem lehet gond. Tévedtem, volt. Ennyi. Most tovább koncentrálunk Bécsre, mert az az év fő célja. Az Optivita csak egy állomás volt az oda vezető úton. De tudom visszatérek én még ide...

barátok sport verseny futás ultrafutás 2018

2018\02\10

Zúzmara 2018 edition

Idén is a Zúzmarával nyitottam az évet. Tavaly nem túl ideális pályán is 1:36:57-et sikerült menni. Ennél jobbat szerettem volna most, ha meg összejön akkor egy 1:35-nek nagyon örülnék. Egész héten jó idő volt és belül éreztem. hogy jó esélyem van a tervezettet megfutni. Erre mi történik hétvégén? Szombaton már esik az eső és másnapra fagyokat jósolnak. Ha-ha jó vicc. Nem volt az. Ahogy a vasárnap reggeli hó sem. Sejtettem, hogy nem lesznek ideálisak a körülmények a terv megfutásához, de úgy voltam vele, hogy megyek ahogy tudok/lehet aztán lesz ami lesz. 9h körül értem ki Eszter, Ditke és Attika már ott volt. Gyors rajtszám átvétel után letáboroztunk a földre, mert szabad asztal/pad már nem volt. Valami véletlen folyamán a rajtszámon nem stimmelt a rajtzóna száma, nosza gyorsan orvosoljuk is. Attikának ez valahogy nem jött össze. Közben megérkezett Kacsa is akinek szintén sikerült módosítania. Eszter a 3-as, Attika és Kacsa a 2-es én meg az 1-es zónából indulok. Teltek-múltak a percek és eljött a rajtba állás ideje. Kacsa szokás szerint pisil valahol így Eszterrel és Attikával lepacsizok majd húzok a helyemre. Basszus, jó közel van a rajtkapu. A szpíker be is mondja, hogy azok állnak itt akik 4 perces ezreket futnak. Hogy mi? Mit is keresek én itt? Na de futni jöttünk nem polemizálni úgyhogy csapjunk is bele. Rajt! Rendesen megindul a tömeg miközben mindenki próbál helyezkedni. A csarnokból kiérve szembecsap az amit már a kocsiból kiszállva is éreztem. Jó nagy szél van. Mindegy ez van, de ennek ellenére menni kell. Igyekszem megtalálni a megfelelő tempót, pulzust nem is nézek. Az 1:35-höz 4:30-as ezrek kellenek én meg folyamatosan számolok. Az egyik kanyarban Dóri és Zoli szurkol.

3km.jpg

3 km környékén

3km-nél 21 másodperc előnyöm van, de amint kiérünk a lóversenypályára kicsit belassulok. Páran meg is előznek, sebaj gondolom magamban ők úgyis elfáradnak én meg a végén lenyomom őket.

6km.jpg

csúszik mint a ...

A kinti frissítőponton több okból sem iszom. Biztosan nagyon hideg a cucc, nem akarok sok időt veszteni és igazából felesleges is majd iszom bent a csarnokban a kör végén. Újra rátérünk az aszfaltos/térköves részre, ez most jobban esik. Vége is az első körnek. Ránézek az órára és látom, hogy jól állok időben. Bent gyors frissítés és futás tovább. Jön a középső, rövidebb végig aszfaltos kör.

26906214_1416257941829695_53079993_o.jpg

az első kör végén alacsony magasságon repülök

Az órám csak kint csippantja a 8km-t ami alapján nincs meg a kívánt átlag, de nincs gond, mert a kirakott táblákhoz számolok.

10km.jpg

a fele már megvan

Kicsit sikerül gyorsulni is. Sikerül pacsizni sorban Attikával, Kacsával és Eszterrel is. Tartom a 4:30 alatti tempót, de ennek ellenére a 11 km-es tábla nagyon nem akar meglenni. Aztán meglett, de voltam tőle boldog. Gyors számolás után rájöttem, hogy késésben vagyok a tervhez képest. Baj van. Közben újfent találkozom Attikával és Kacsával. Kb. 2 km után jövök rá, hogy valamit nagyon elszámolhattam. Közel 1 perc előnyöm van 13-nál és már óra szerint is jó vagyok. Király, innen nincs más dolgom, mint 4:30-as kiliket futni és megvagyok valamint felcsillant a remény, hogy akár 1:34-en belüli idő is lehet. Visszaérve a Hungexpo területére jönnek a lekörözések. Becsatlakozom az első kört éppen befejezők közé. Kicsit zsufi van, de nem vészes kb. 100 méter és megint szétválunk. Bent újabb gyors frissítés és usgyi tovább.

26906627_1416258151829674_365168712_o.jpg

A kör eleje megint jól megy, de amint letérünk az aszfaltról a jeges-havas-saras földútra ismét lassulok.

16km.jpg

ehhez képest a kovácsnál lévő fújtató smafu

Egy lánnyal folyamatosan oda-vissza előzgetjük egymást. Ez talán picit segít tartani a tempót. De ugye fokozni kéne, mert ha már ilyen közel van az a fránya 1:33-al kezdődő idő csak meg kéne csinálni. 1km -el a vége előtt azt érzem, hogy minden erőm elhagy. 3-an is megelőznek. Ne már, nem lehetek ennyire csirke. Nagyon szűkös lesz innen. Még kb. 300 méter lehet hátra. Meg kell csinálnom és kész. És jön a mondhatni szokásos óriási hajrá. Nem tudom honnan van az erő, de váltok vagy két sebességi fokozatot és nyomom, mint süket a csengőt. Szinte berobbanok a csarnokba és lesem is az órát egyből. Meglesz ez! Igen! Meg is van! 1:34-en belül. Kurva jó! Gyorsan gratulálok és kezet fogok az ekkor még ismeretlen lánnyal akiről fél perc múlva kiderül, hogy Dóri barátnője Tera. Milyen kicsi a világ. Pár perc múlva megjön Attika majd Kacsa is. Bőven 1:40-en belül. Jól tolták. 1:50 körül Eszter is megérkezik. Neki ez volt mára elrendelve. Kis bandázás után irány haza.

eredmeny.jpg

kis lassulás, de ez még a belefér kategória

20180114_120119_2.jpg

sár, hó jég és lószar... :-D

26731545_2003821933198164_8376655111633939658_n.jpg

legalább hátulról jól nézünk ki

20180114_192627_2.jpg

20180114_192933_2.jpg

2017_zuzmara.jpg

2017-es pulzusgörbe

2018_zuzmara.jpg

2018-as pulzusgörbe

garmin.jpg

Ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei pulzusgörbét akkor nagyon hasonló. Az átlag ugyanúgy 176 mindkét esetben mégis 3 perccel sikerült jobbat futnom nagyjából ugyanolyan talajviszonyok között. A hivatalos időm 1:33:54. Ezzel abszolútban a 84-ik helyen végeztem. A férfiak között 78-ik, kategóriában pedig 13-ik helyen végeztem. Ebből is látszik, hogy a tavalyihoz képest mennyivel erősebb mezőny volt. Akkor a 3 perccel rosszabb idővel is jóval előrébb végeztem. De igazából mindegy is a lényeg az, hogy ez a 3 perc reménykeltő a szezonra nézve. Persze sok munkát és km-t kell még beletenni, de az irány jó.

 

 

barátok sport verseny futás félmaraton 2018

süti beállítások módosítása