Fuss, tekerj, sportolj


2016\06\04

Kékes Csúcsfutás

Csúcs ez az érzés

Röviden és tömören: iszonyat jó volt! Érzésre is, meg tempóra is.

Nézzük kicsit bővebben: Ez 5 éve kezdődött és ebből is hagyomány lett. Abszolút nem baj, sőt. Mindig jó érzés felfutni az ország legmagasabb pontjára még akkor is ha néha nagyon másképp. Ez az idei viszont parádés lett. Szerencsére Kacsa is be volt nevezve így kettesben mentünk, úgy volt hogy Lepke is indul, de Ő végül lemondta, helyette Dvorcsák Laci jött le motorral.

 13393317_1034241389995575_595117833_n.jpg

béna banda előtte

A fő cél, mint nálam általában, hogy legyen PB, ami a tavalyi 1:12-es idő. Mellékcélként az 1:10 alatti idő volt megjelölve. Ezek, ismerve az idei formámat nem tűntek lehetetlennek inkább reálisnak mondanám. Az órámon a 6 perces átlag lett beállítva, ez 1:09:36-os időnek felel meg a 11,6km-es távon. Úgy számoltam, hogy az első 8km-en amikor még nem olyan meredek megyek 5:40-ben, onnan meg 6:40-7:00 percesben, mert az elmúlt évekből kiindulva az utolsó 3,6km-re ez volt a reális tempó. Összefutottunk még Gerivel akinek ez volt első, így egy picit rá volt görcsölve a témára. Sajnos nem sikerült beállnunk a rajtzónába és ezzel együtt lecsúsztunk az első rajtról is. Csak a második, lassabb csoporttal tudtunk elindulni. Ez az elején egy picit zavaró volt, de szerencsére a nagy tömeget hamar letudtam. Az az érzés meg, hogy végig előzök mindenkit még ráadásul jó is volt. Fel is veszem az utazó tempómat. Első kili: 5:40, na ezt telibe eltaláltam. Haladok tovább felfele ez a rész még nem olyan meredek, sőt 6-től kicsit laposabb is lesz. Jönnek is sorba az 5:40 körüli km-ek, még a frissítésekkel sem lassulok. Általában a pulzusomat szoktam figyelni, de most csak az éppen aktuális km pace-ját. Stabil tempót futok, jól és frissnek érzem magam. Elérem a kis lejtős részt 6 és 7km között, itt eleresztem magam, hagyom, hogy a gravitáció és a lendület dolgozzon helyettem. Meg is van az eredménye egy 5:12-es km-ben. Közben persze folyamatosan előzöm az emberek, már itt nagyon sokan sétálnak vagy a végüket járják. Egyen-ketten néznek is rám, hogy ez a hülye hova siet, ráadásul még nem is liheg. Már számolgatom a lehetséges célidőt, ha innen csak 7 percesben megyek is meglesz az 1:10. Már látom a 8km-es táblát utána egy jobb kanyar és eljön az igazság. Itt viszont meg kell említenem, hogy a BSI szerintem ezt rendesen elbaszarintja minden évben. Ugyanis a meredek elejére rakják a frissítőpontot. Oké, hogy sokan sétálnak, de akkor is. Véleményem szerint a parkoló környékén jobb helye lenne. Mindegy is. Én nem lassítok, az utolsó asztalról elveszek egy iso-t, aminek elég furcsa íze volt, így csak a felét ittam meg és tolom tovább. Itt már szinte úgy megyek el a többiek mellett mintha állnának. Nagyon jól megy és nagyon jól vagyok. Érzem, hogy ezt a tempót végigbírom a maradék, kicsit több mint 3km-en. Jön a 9-es, óra kicsit később csippan: 6:13! Hinnye, a mindenit, ez de jó!. Nem számolok, nem nézek órát csak nézel magam elé és nyomom tovább. Következő kili: 6:16, már csak 1,6km van hátra és még mindig frissnek érzem magam. Az utolsó pontnál nem iszom, az eddigi években sem ittam, mert feleslegesnek tartom. Már csak 1kili, kezd egy kicsit nehezemre esni, de innen már végigbírom. Sorban jönnek az ismerős kanyarok, én meg megyek ahogy a csövön kifér. Utolsó kanyar, jön a köves, föld út, de már csak 100 méter. Van még erőm hajrázni is. Beérek, megvan. Órát leállítom és megnézem: 1:06:52! Aztaaa! Nem kicsit lett egyéni csúcs. Fent vagyok, hatalmas rekord lett és rohadt jól érzem magam. Nekiállok nyújtani, de nem jutok sokáig, mert már jön Kacsa. Hoppá! Ő is felért?! Jó időt ment az tuti. 1:08:48 lett neki, ami 9 perccel jobb mint az eddig csúcsa. 2-3 percre rá megjön Laci is, így gyorsan hármasban beállunk a fotós sorba. Fent elég hűvös van, a pólóm meg rommá van izzadva. Ez nem annyira jó. Viszonylag hamar sorra kerülünk, fotó megvan, irány lefelé. Könnyed 11km-es lejtős futás. Háát, néha rosszabb volt mint felfelé.Igaz lefelé 4:40-es tempót mentünk, de a végére elég meleg lett és a bal térdem is elkezdett fájni. Azért igyekeztem vigyázni rá. Leértünk épségben, öltözés, evés-ivás majd indulás haza.

20160604_164057.jpg

Már fent is azt éreztem és így pár órával utána biztos is vagyok benne, hogy van még ebben, akár még a maiban is maradt. Talán elóvatoskodtam az elejét, de ugye hagyni kell valamit jövőre is. A hivatalos időm 1:06:50 lett ezzel az abszolút 154-ik lettem az 1533-ból. Jövő héten meg Optivita 50km és a formám mellett abban bízom, hogy nem lesz 30 fok és akkor....

barátok sport utazás verseny futás 2016

2016\06\01

Ultrabalaton 2016

A kényszertrió diadala

Balatoni hétvégék harmadik felvonás.

Ultrabalaton: 6-ik alkalommal voltam idén, ebből 3-szor bringán mentem körbe, aztán egy 5 fős majd tavaly egy 3 fős csapat tagjaként. Mindegyik remek volt a maga nemében és ez is egy olyan verseny lett amin részt kell venni. Az idei évre is a trióban teljesítés volt a cél. A csapat elég hamar össze is állt, hiszen Lepke mester maradt, ugyan Kacsa kiszállt, mert Ő idén Bejjával, Vikivel és Elivel tekerte körbe a Balatont. A helyére Giorgione jött. Ezzel megvolnánk, nincs baj. Aztán lett. Lepke sajnos már egy ideje szenved a bokájával, fáj neki és nem tud annyit futni amennyit szeretne. 2 héttel a verseny előtt lemondta, nem mer kockáztatni és biztos benne, hogy nem tud 70km-t futni vele. Korrekt és teljesen érthető döntés. Sikerült 1 nap alatt megtalálni Dórit, Giorgione ismerősét aki vállalta a szereplést a trió tagjaként. És akkor szerdán, 3 nappal a verseny előtt jött az újabb rossz hír. Giorgio lánya, Vanda beteg és így nem merik Ágival, aki az UBUL csapatában szintén futott volna, itthon hagyni egész hétvégére a nagyszülőkre a testvérével együtt. Szerencsére azóta jobban van a kislány. Hoppá. Ez szar ügy. Szerencsére Ati aki amúgy nem szereti ezt az egész UB dolgot, aminek én tudom az okait (Voldemort-Jolly Joker) igent mondott (már Lepkénél is gondolkozott). Ezért örök hála Neki! Plusz jó hír, hogy az UBUL is talált 5-ik embert, igaz csak egy nappal később csütörtökön, de talált. Nem tudom, hogy tudták-e mire vállalkoznak egészen pontosan, de hittem bennük még akkor is ha egy kis bizonytalanság volt az egészben. A verseny előtt még nagy volt a pofám, ha ketten mennek 120-at a többit onnan már behúzom. Szerencsére annak a bizonyítására, hogy ez valóban menne-e, nem került sor. Szóval csak összeálltunk mint a túrós kicsi lego-k. Köxi a bringás és Sanyi a sofőr, azaz a két kísérőnk, akik Lepke miatt jönnek egyáltalán, szerencsére megmaradtak. Ezért nem lehetünk elég hálásak nekik. Péntek dél körül indulás, de mire mindenkit összeszedtünk volt vagy fél 5 mire leértünk a Hotel Fridába. Gyorsan elfoglaltuk szobáinkat és irány a versenyközpont. Közben megérkeztek Kacsáék is, így kicsit nehezebben indultunk el, de sebaj. Mire kiértünk a parkolóba már Zolikáék is megjöttek, de őket már nem vártuk meg, majd a versenyközpontban. Még nem voltak sokan a tésztaparty-n, könnyen találtunk annyi helyet, hogy mind elférjünk. Én szeretem ezeket, amikor a barátok, ismerősök, futóbarátok együtt esznek-isznak beszélgetnek. Jó szokott lenni a hangulat. Közben befutottak Pityáék és Dvorcsák Laciék (akinek köszönet a szállásért).

13335689_1161830227212762_7597903237839468998_n.jpg

mosolygósan, mind megdöglünk projekt indul

Még lőttünk néhány fotót a naplementéről meg a Balatonról és irány vissza a szállásra pihenni. Persze itt még bandáztunk egy jót, majd mindenki nyugovóra tért.

p1040331.JPG

a pokol? holnap tán ez vár ránk?

13307396_1200618556635546_4853944137001851568_n.jpg

a banda fele, a többi ki tudja merre jár

Szombaton korán van ébresztő, mert a Kata, Fish, Pitya, Zolika, Jozy és Balázs által képviselt Nem Lassítunk Idén SE 6:40-kor rajtol. Ott a helyem ez nem kérdés.

p1040382.JPG

Nem Lassítunk Idén SE

Mivel mi csak 9:30-kor indulunk, így bőven van még idő reggelizni és összekészülni. Bepakolunk a kocsiba, mindent ami kellhet valamint rengeteg olyan dolgot is amire semmi szükségünk nem lesz. Egy biztos, a kocsi csomagtartója tele volt.

13327436_1159408980788220_2551415475081673502_n.jpg

a rajt előtt

13310595_1160819143950218_5038516591271012703_n.jpg

készen állunk?

Rajt! Mindannyian nekilódulunk majd 100méter után lecsatlakozunk Dóriról, aki a kezdő ember nálunk. 25km-es szakasza van, kényelmesen ráérünk odagurulni a váltópontra. Így is teszünk bár van egy kis dugó, de összességében hamar átérünk. Egyre melegebb van és látszik, ez innen már csak rosszabb lesz. Közben híreket kapunk Dóriról is, 5:36-os átlaggal tolja az első felét. Hú, lehet picit gyors lesz, mert sok van még hátra. Dóri közelít, Ati felkészül. Közben UBUL is elrajtol így már 3 ismerős csapa van a pályán.

13335646_1160906587274807_8435842376516264456_n.jpg

UBUL 5: Kati, Timi, Evetke, Geri, Brezkó és Lepke a spongyabringás kísérő

Elbattyogunk a váltópontra és várunk. Dél körül járunk és brutál meleg van. F@sza lesz így, ebben az időben.

20160528_120326.jpg

 Ati nem boldog, k...a meleg van

Váltunk, Ati nekilódul. Dóriról ömlik a víz, de jól néz ki, nem futotta ki magát, ez jó hír a továbbiakra nézve. 2:38-at ment a több mint 25km-es távon.

20160528_121842.jpg

párosgyakorlat

 Továbbgurulunk Aszófőre ahonnan majd én következem. Találunk parkolóhelyet igaz csak a kocsi eleje van árnyékban, de ez is több a semminél. Atit figyeljük a LiveTrack-en szépen, egyenletesen halad, gyűri a kilométereket. Lassan összeszerelem magam, innen már tényleg nekem kell futni nincs mese.

13310575_1160981407267325_7688084855084354142_n.jpg

az NPT is elindult, viharvert egy sereg annyi biztos

Már látom Atit, eléggé melege van közli is, hogy vigyázzak és ne nyírjam ki magam. Ha nem szólt volna akkor is tudnám, mert ömlik a forróság fentről és lentről is. Egyből emelkedő, ez a következő kb. 10-14km az egész Ultrabalaton legnehezebb része. A szitokszavak: Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse. Hírhedt szakaszok az egyszer biztos. Jó tempóban, de a pulzusomra abszolút figyelve megyek. Előzöm sorban a többi futót, egy pillanatra fel is merül bennem, hogy talán túl gyors.

12871456_1124377440956212_2867939588822817483_n.jpg

De jól érzem magam, minden ponton frissítek és vizezem a sapkám. Jó az átlagtempóm és a pulzusom is megfelelő. Dörgicse után jön egy hosszú egyenes ami kutya unalmas volt, de túlélem majd egy kis lejtő, hű de jól érzem magam és már látom a Zánkai tábor épületeit. Távban azért még jó pár kilométer, ráadásul mi a második zánkai ponton váltunk. Ráfordulok a 71-es útra és paff. Elmúlik a jókedvem, rendesen fejbe ver a meleg.

13239063_1118994428123700_2017136682226751284_n.jpg

Visszaveszek, igyekszem figyelni magamra, de az utolsó 4-5km nem volt annyira komfortos. Beérek, csippantunk és Dóri már robog is tovább. Túl vagyunk az első körön.

13327349_1159586914103760_8012326006433750288_n.jpg

nem annyira mosoly, de őszinte

1.rész: Aszófő-Pécsey-Vászoly-Dörgicse-Zánka

Nyújtás közben ismét megállapítjuk, hogy kib...t meleg van. Kicsit érzem a fejem, de, a lábaim rendben vannak. Úgy véljük, hogy még ezt a szakaszt kell túlélni utána már lemegy a nap és kellemesebb lesz a klíma. Irány a Varga pincészet! Ez a rész tavaly került bele a főszponzor miatt és a vége nem könnyű. 2-3 emelkedő az egész, de az meredek. Tavaly én futottam (már amikor nem sétáltam) így tudtam mi vár Dórira. Atival és Sanyival könnyen voltunk, mi mehettünk kocsival majd feszült várakozásba kezdtünk.

20160528_173852.jpg

épp nagyon feszülten várakozunk :)

20160528_191341.jpg

Csigás várakozós

Köxi hív, hogy már csak 2-3km, készülhetünk a váltásra. Ati készen áll, bár nem örül, hogy futnia kell, engem sem szeret most annyira, hosszú lesz ez még innen és még a napnak is van ereje. Jön felfele Dóri és Köxi, váltanak Atival, majd iszik pár kortyot és rendesen lenyújt.

20160528_192728.jpg

ha egyszer szomjas volt, na jó, nem itta meg az egészet

És még mindig jól néz ki. Fáradtnak biztos fáradt, de nincs kikészülve. Sanyi még gyorsan lefürdik aztán irány a Balatongyöröki váltópont. Szerencsére elég közel meg tudunk állni, bár a szervező srác elsőre el akar küldeni minket, de sikerül meggyőznünk, maradhatunk. Később aztán arrébb kellett állnunk, mert az egyik csapatban rosszul volt egy lány és mentőt hívtak hozzá. Láttam a lányt, rázta a hideg rendesen, jól döntöttek. Persze Atit is figyeltem a Live Track-en, szép egyenletes tempót jön. Viszont itt elkövettem talán az egyetlen hibát. Túlságosan megbíztam a technikában. Nem értem oda időben a váltópontra és volt egy kis kommunikációs zavar is. Amikor Köxi hívott én meg voltam győződve róla, hogy még nem értek oda. Pedig de, sőt már túl is mentek rajta. Mondom akkor állj, ott ahol vagytok megyek. Nagyon nekiindultam 5perc alatti tempót toltam, 2,5km után kezdett gyanús lenni, hogy valami nem stimmel. Már utol kellett volna érnem őket, hol a ...ban vannak. Ati hív is, hogy egy utcával feljebb vannak, várjak Köxi hozza a chipet. Így is lett, gyerünk nyomjuk tovább. Ezzel kb. 5-6percet veszthettünk. Viszont ez a kis intermezzo nagyon felpörgetett, tolom tovább az 5-ös kiliket. Magamban azért próbálom helyrerakni, hogy lassítani kellene, mert 25km-en keresztül ez nem fog menni, pláne, hogy utána van még két szakaszom. Sikerül is visszaállni 5:30-ra. 14km-ig jó utána viszont mintha elvágták volna. Eddig is szédültem, de ez most erősebben jelentkezik. Zavar minden, a fejlámpa, a sötét, a szűk kerékpárút. Egyedül ami jó volt, azok a fákra vetített rajzok voltak.

13315366_1118998201456656_7897465988747434808_n.jpg

élőben sokkal jobban nézett ki

A huszadik kilométer után picit jobb lett, ez eltartott vagy 10 percig. Aztán azt éreztem soha nem érek be a faluba. A tempó ennek ellenére egész jó volt és valahogy csak megérkeztem a váltópontra.

2.rész: Balatongyörök-Gyenesdiás-Keszthely-Balatonberény

A második kör is megvan és innen már csak 80km van hátra. Dórinak most egy 17 km-es szakasza van és Ati is kb. annyit fog futni, így bőven lesz időm pihenni. Miközben Dóri falja a kilométerek mi Atival próbálunk pihenni ami nem annyira sikerül. Inkább átmegyünk a következő pontra, Alsóbélatelepre. Éjfél már bőven elmúlt a kocsiban mindenki elég fáradt már. De nincs mese, Dóri közelít, Atinak futnia kell és Köxi is cserét kér a bringán. Sanyit álmából azzal ébresztjük, hogy most innen tekernie kell. Gyorsan kiszámoltam, hogy akkor nekem meg vezetnem, mert se Dóri, se Köxi nem tud. Sebaj, megoldunk mindent. Ati megindul és előzetes elmondása ellenére stabil, jó tempót megy. Én pedig a két csapattárssal a kocsiban Balatonlelle felé veszem az irányt. Leparkolás után a srácok egyből be is alszanak. Én is próbálok, de fél szemmel figyelnem kell a telefont, hogy Ati merre jár. Összeszedem magam és elbattyogok a váltópontra, mert pár perc és jönnek is Sanyiék. Ati ekkor még nem tudta, hogy innen neki kell vezetnie, a lényeg az, hogy átértek a következő pontra. A részleteket most fedje jótékony homály. Én meg csak futok és futok. Kezd világosodni, talán ez is segít abban, hogy egész jól megy.

13315354_1118998238123319_1511931959645079638_n.jpg

ennél azért jobb volt :)

Pulzusom rendben, tempó rendben és jól is érzem magam. Ennek köszönhetően hamar elérem a következő váltópontot. Dóri megkapja a chipet és elindul a 7km-es távjára.

3.rész: Balatonlelle-Balatonszemes-Balatonszárszó-Balatonföldvár

Innen kicsit pörgősebb lesz az egész, de már az utolsó szakasza jön mindenkinek. Nem is nagyon tudok lenyújtani, de nem is akarok, menjünk, haladjunk tovább. Ati véleménye szerint az Ő utolsó 13km-es része nem lesz sétagalopp, vagyis pont az lesz. Jó, akkor menjen el 5km-ig ott leváltom és megyek amíg tudok max. az utolsó 3km-t valaki átveszi tőlem. Igazából meg nem egyezünk benne, de ez tudjuk be mindkettőnk fáradságának.

13312728_1118998294789980_1868153449608247841_n.jpg

pedig lelkes, örül hogy futhat :)

Sietünk is, hogy időben átérjünk Balatonszéplakra. Innen még egy szűk húszas. Soknak tűnik, de ez van, behúzzuk bármi is legyen. Lelkesen magamra csatolom a pulzusövet és a rajtszámövet. Ati már fel is tűnik a horizonton. Fejben elrendezem a dolgokat és mehetünk. Igen ám, de Ati másképp gondolja és nem adja oda a chip-et. Jól van akkor futok mellette. Közben megbeszéljük, hogy innen már minimum 70km-ig eltolja, de az egész szakaszt is akarja, ha sétával hát úgy. Így haladunk kb 2 kilit mikor búcsút int nekem. Húzzak el, Ő befejezi a saját harcát, egyedül, telefon nélkül. Teljesen meglepett ezzel, de megértem és hatalmas király ezért is!

13322061_1118998368123306_7503807070277278996_n.jpg

aki nem lép egyszerre, nem is kaptunk rétest

Én haladok tova a saját tempómban nem annyira komfortos már, de ha csak ennyire lesz szar az még belefér. Már erősen reggel van így kezd meleg lenni. Ráadásul mivel minden ponton ittam össze-vissza mindent + a szakasz előtt bevertem két sótabit egy magna shot-al a gyomrom kezd rendetlenkedni. Kínosan számolom vissza a kilométereket a következő frissítőpontokig.

13265871_874255436036886_7534489894412991065_n.jpg

itt éppen futok, hamarosan elmúlik

Nem szabad belesétálni mantrázom magamban. Majd a combomat elönti a görcs így mégis sétára váltok. Kb. 4km lehet hátra ez már így fog menni a végéig. Amikor tudok futni akkor egész jó 5:40-es tempót megyek, de egy egész kilit már nem bírok megtenni séta nélkül. Nem baj mindjárt bent vagyunk és jöhet az örömmámor. Már látom a Frida-t, ó igen, innen kb. 500 méter és az mind lefelé. Mindkét combom belső része összeállt, de már nem érdekel, látom a többieket. Még egy kanyar, 100 méter és csippantunk a végén. Itt már együtt futunk mind az öten. Beérünk! Kész! Vége! Megcsináltuk! Még sorba kell állni ez talán rosszabb mint futni. Nekiindulunk a célfotónak, de közben jön egy egyéni versenyző. Természetesen előre engedjük majd végre mi jövünk.

4.rész: Balatonszéplak-Siófok-Balatonvilágos-Club Aliga

 13331157_1162881820410617_4854960253750499114_n.jpg

Még Mindig Futunk Ahogy Jól Esik avagy Ez Egy Hülye Ötlet Volt : 22:48:47

Először Kacsával, aki volt oly kedves és kijött elénk a befutóhoz pacsizok le majd megkapom az érmemet és a hideg sört. Meglátok egy üres padot és egyedi járással afelé veszem az irányt. Közben kis könnycseppek jelennek meg a szememben. Nem tudom mi lehet, talán öregségemre ilyen érzékeny fószer leszek? Vagy csak a buktatók utáni teljesítés okozta örömkönnyek? Ez most totál nem érdekel. Megcsináltuk! Kurva nagy hősök vagyunk mind! Dóri: hihetetlen a csaj, már az is hogy 4 ismeretlen férfival bevállalta ezt az egészet. Jó amikor igent mondott legalább 1 embert, Giorgione-t ismert. Nem volt nyafogás, amit vállalt azt letolta. Ati: tudom miért nem szereti az UB-t és mégis igent mondott. Miért mondott végül is igent? Hogy magának bizonyítson vagy nekem segítsen a szarban? Nem érdekel. Jött, látott és győzött. Bíztam benne, tudtam hogy képes rá és most már Ő is elhiszi. Van egy olyan sejtésem, hogy nem ez volt az utolsó UB-ja. Köxi: a Terminátor, élő szövet a fém vázon. 190km-t tekert mellettünk egy idegen, neki kényelmetlen kerékpárral. Közben ha kellett frissített, szóval tartott minket, de ha épp nem voltunk beszédes kedvünkben akkor csendben hátrahúzódott. Sanyi: a sofőr, a navigátor, a fotós és pótbringás. Mindig ott voltunk mindenhol időben, épségben. Mindkettejüknek sokat, nagyon sokat köszönhetünk. Lehet, hogy 3 ember futott, de ez rohadtul egy 5 fős csapat volt. Csapat, amely mondhatni vadidegenből állt össze és mégis teljes összhangban tudott együtt működni. Sajnálom Lepke és Giorgione kiesését és az a trió is megérdemelne egy esélyt, de közben örülök is, hogy ilyen csapat része lehettem. Jöjjenek a számok: hivatalosan 22:48:47 lett az időnk a 220,9km-es körön, ez 6:12-es átlag. Ezzel a 34-ikek lettünk a 69 beért páros és trió között. Nem hivatalosan kicsit többet mentünk, kb 228km-t köszönhetően az Atival közösen megtett 2km-nek valamint Ati még befejezte azt a szakaszt. Mert mi ilyen csapat vagyunk. Ami engem illet a saját méréseim szerint 80,78km-t tettem meg, 7:50:29 alatt. Átlagban nem értem el azt amit szerettem volna (a tavalyinál is rosszabb lett), de a meleg miatt nem is lett volna reális az a tempó.

13319917_1032634710156243_234909385295065021_n.jpg

bringás szekciónk

13335935_1032635023489545_2245252010334465462_n.jpg

Nem Lassítunk Idén SE : 22:14:31

20160529_112536.jpg

UBUL 5 a parton: 22:29:49 alatt értek körbe

Konklúzióként még annyit le lehet vonni, hogy a frissítésre jobban oda kell figyelni. Különösen az ásványi anyagok pótlására. Mert nem fizikálisan fogytam el, hanem a görcsök miatt nem tudtam futni a végén. Mind a 4 szakaszon rengeteget izzadtam, igaz sok folyadékot is ittam, de ezzel is csak a szervezet további kiürülését segítettem elő. 2 napra rá már voltam futni, igaz csak egy laza átmozgatót. Nem fáj és közben sem fájt semmim, még a térdeim sem, hogy ez miként lehetséges? Fogalmam sincs.

20160529_2234091.jpg

És hogy mit hoz a jövő? A legnagyobb esélye egy párosnak van Kacsával, még akkor is ha az idei alapján nem tudom hogyan mentem volna még 30kilit. Valószínűleg nagyon lassan. De szívem szerint az eredeti triónak is adnék egy esélyt, meg Lepkével is mennék duót. A bőség zavara. Az év első főversenyén túl vagyok és ha most nem is sikerült, Nagyatádon tuti megdöglök. :)

balaton barátok sport utazás verseny futás 2016

2016\05\25

Judit és Péter avagy Fish és Pitya esküvője

A tökéletes, az évezred lagzija

Alapvetően ez egy sportról, versenybeszámolókról szóló blog (amely még eléggé gyerekcipőben jár), de vannak esetek amikor kivételt kell, lehet tenni. Ez olyan.
Ráadásul azért szorosan köthető hozzá, hiszen mindkettejüket a sport révén ismertem meg. Fish-t a futásnak, Pityát a focinak köszönhetem. Ők egymást meg a túrázásnak és talán egy picit nekem.
De leszögezem, ártatlan vagyok. 20150702_121929.jpg

csodás pár egy csodás helyen

Balatoni hétvégék második rész.

Előre lelövöm a poént és nem lesz senkinek meglepetés. Óriási élmény volt!
Szóval a fiatalok elhatározták, hogy összeházasodnak. Erre ezen remek hétvégét találták, kicsit ugyan megvolt kötve a kezük a Pünkösd és az Ultrabalaton miatt. Mondhatni, ez maradt Nekik, de jól sült el.
A helyszín a szépen felújított Hotel Halászkert panzió és étterem Badacsonyban. Ottalvós a buli, így kényelmesebb lesz. Kocsival terveztem menni, Eli és Egon társaságában, de 1-2 nappal előtte úgy alakult, hogy Andi és Jozie is csatlakozik Tök jó, sok kis ember jó helyen is effektus.
A tervezett program szerint a vendégfogadás 14:30-tól van addig kellene leérni és átöltözni így ha 11h-kor indulok, összeszedek mindenkik még kényelmesen leérünk. Tévedtem, nem így lett. Köszönhetően egy, az M7-esen történt balesetnek Tárnok után. Jó sokat araszoltunk, a navigáció kétszer is felajánlotta a kerülőutat. Én a másodiknál hallgattam rá, nem kellett volna. Átvitt a 7-es főútra ahol szintén dugó, hiszen mindenki ott kerül és az a nyamvadt martonvásári lámpa is be szokott kavarni. Most szerencsére kikapcsolták és rendőr irányította a forgalmat, de nagy szívás volt. Mikor visszatértünk az autópályára a navigáció 14:49-es érkezési időt jósolt. Ez nem jó, nem hiszem, hogy miattunk csúsztatják az egész programot, így bele kell húzni.

uton.jpg

itt még időben

A pályán még nagy volt a forgalom, haladni ugyan lehetett, de nem abban a tempóban amit szerettem volna. Jött a 71-es út, ezen hmm, fogalmazzunk úgy, hogy kihasználtam az autó adottságait és a sebességhatár dolgot is egyénileg értelmeztem. Annyival mentünk amennyit az óra mutatott. Biztonságban és időben leértünk, bőven át lehetett öltözni. A társaságtól nem tartottam, hisz Fish barátaiból párat már ismertem, ők jó fejek, gondoltam a többiekkel sem lehet baj. Pitya részéről még a családot is ismerem, így nem érhetett meglepetés. Kezdődik a vendégfogadás, jönnek is sorban a hölgyek, csinosak és szépek, mindenfelé vannak, bármerre is nézek. És itt vannak persze a férfiak, kik elegánsak és sármosak. Ha már ilyen szépen mind összegyűltünk kezdődhet is a lánykikérés. Szegény Pityánk izzadt közben rendesen, pedig fogadták Őt elég kedvesen. Aztán még nekiállt válogatni, az első három lányt nem volt hajlandó elfogadni.

13226654_10204618853631053_7907302304661731650_n.jpg

nem értem mi volt vele a baj? :)

 De negyedszerre végül csak megkapta a magáét, a csodaszép leendő feleségét.

 13239232_10204618853871059_49039001741787644_n.jpg

Mehetünk is a templomba. Ekkor ért az a megtiszteltetés, hogy én vezethettem a menyasszonyi autót amely nagyon szépen fel volt díszítve.

13240033_1196196190399938_4669368045268494624_n.jpg

Király, abban úgyis jó vagyok. Haladtunk  konvojban, dudálva, felhívva a figyelmet, hogy most fog elkelni a falu legszebb leánya. Sőt miután leparkoltunk még a gyűrűket is rám bízták, hogy adjam oda Karesz atyának.

p1030760.JPG

két gyűrű mind felett :)

Ő is nagy figura, nem az a tipikus pap kinézetű forma. Jó kis szertartást celebrált, látszott nem csak a sablon szöveget mondja, hanem úgyis gondolja azt. A templomban amúgy Pitya apukájának a kórusa énekelt fantasztikusan, élmény volt hallgatni őket.

13254175_10206384272272840_4297886419114277796_n_1.jpg

az ifjú pár és Karesz atya

13240039_10206384272312841_7392427111325039238_n_1.jpg

násznép

Irány vissza a hotelbe, jöjjön a polgári szertartás. Ez is szépen, rendben lezajlott. Aláírásukkal ellátták a nagykönyvet, így már hivatalos papírjuk is van a közös jövőjükről.

polgari.jpg

Kezdődjék hát a vacsora, mely olyan lesz, mint egy fenséges lakoma. De előtte még az örömapák beszédet tartottak, a fiataloknak minden jót kívánva mondatokat alkottak.

13254174_10154136821107789_5904363368678443146_n.jpg

Hajrá Fradi?

Jöhet a kaja! Hozták is nagy ibrikekben az Újházy tyúkhúslevest. Nagyon finom volt. Ezután a Hortobágyi húsos palacsinta jött, látott és elfogyott.

13230255_1196198780399679_4434679254145138702_n.jpg

hú, de finom volt

Én már itt tele voltam és még csak most jönnek a rántott dolgok meg a desszert! Becsülettel helytálltam és ettem mindenből. Azt nem mondom, hogy nem voltam tele. Atyaég és nekem így kell majd táncolni? A térdem miatt amúgy sem terveztem sokat, de ráadásul még a hasam is tele van. Ebben is tévedtem. Kis akklimatizálódás után szinte egész éjszaka nyomtam. Néha azért megálltam vagy leültem, mert mondjuk ki, rohadtul fájtak a lábaim. Mindkét térdem és talpam.

p1040100.JPG

az a bizonyos Jäger, de hát egy IronMan-ek nem lehet nemet mondani. :)

Külön ki kell emelnem még a Vőfélyt. Egy esküvőn nagyon fontos szerepe van. Ő, ott és akkor ezt remekül ellátta. Csinálta a hangulatot, meg a jó értelemben vett fesztivált. Vele is szerencséje volt az ifjú párnak.

13244680_10208438004400176_3601607517727550375_n.jpg

Eszembe jutott Szami aki a múltkor szintén tánc közben csinálta ki a térdét. De innen nem volt visszaút, a jó társaság, főleg a csinos lányok lendülete vitt, sodort magával és ha már veszni kell, hát harcban vesszünk el! Hogy érzékeltessem milyen nagy buli volt háromszor próbálkoztak idegenek bejönni, valószínűleg potya piában reménykedve. Egy alkalommal Kata a maga 45 kilójával dobta ki őket. Mikorra én odaértem már javában osztotta a 2 embert, igyekszem pontosan idézni az elhangzottakat: "el lehet húzni a picsába srácok". Óriási volt. Szerencsére el is takarodtak, így folytatódhatott a buli. Meg kell említenem a zenész párost akik remekül keverték a zeneszámokat és fantasztikusan énekeltek.

p1040159.JPG

Sokat, nagyon sokat lehetne mesélni a buliról. Jó volt na!  Remek társaság jött össze. Hajnal 5-ig tartott, de csak azért szerintem, mert eddig volt leszervezve. A kemény mag még lement a partra napfelkeltés selfie-t csinálni.

13245225_10208429779075550_7040286220065776000_n.jpg

a kemény mag!

Én aludni mentem, mert még majd délután haza is kell vezetni és azt illik pihenten. Nem nagyon jött össze, hiszen már világos volt, nem is voltam álmos és hétköznap ilyenkor már bőven fent vagyok így csak kb.2,5 órát pihentem. Fél 9 körül már mentem is reggelizni Kacsáék társaságában. Jó kis svédasztalos reggeli volt, ettem én szinte mindent. Virslit, rántottát, nutellás kiflit lefojtva gyümölcslével és mézes teával. Közben szépen lassan botorkáltak le a többiek is, Szamiék, Atiék és Zolikáék. Atival meg is dumáltuk hogy elmegyünk futni. Így is lett, tettünk egy szép karikát a Badacsonyban, útba ejtve a mólót, borudvarokat magában foglaló domboldalt és a templomot ahol az esküvő volt. Kicsivel több mint 10km-szaladtunk a ragyogó napsütésben. Mivel a szobakulcsot Elinél hagytam, visszaérvén a hotelbe elindultam megkeresni. Kacsaládot találtam meg elsőnek a wellnessben. Nagyon hívogató volt a medence, nosza rajta csobbanjunk is egyet. Nagyon jól esett, felfrissültem tőle. Még beültem a jacuzziba is pár percre, ezzel én erre az évre le is tudtam ezt a dolgot. Kicsekkolás, fizetés, kocsiba bepakolás következett a sorban. Időnk volt még indulásig, a terv a csoportos levonulás volt a partra. Mivel volt még teendője az ifjú párnak ezért ezt nehéz volt kivitelezni. Végül Elivel Kacsáékhoz társultunk, beültünk egy vendéglátóipari egységbe ahol a gyerekek zsíros lángossal birkóztak eredményesen.

p1040267.JPG

Eljött a búcsúzás és az indulás ideje. Megkerestük Fish-t és Pityát, hogy elköszönjünk tőlük. Michaela is velük volt így őt külön nem kellett összeszedni. A hazaút meglehetősen unalmas volt, se baleset, se semmi. Útitársaim hamar elaludtak, néha ugyan felébredtek pár percre, de inkább csukva volt a szemük. Épségben és időben tettem ki Micha-t a Népligetnél, neki innen még 6 óra busz Brno-ig ahonnan majd másnap kocsival megy haza ami még 2 óra. Nem lakik közel az egyszer biztos. Még Eli keripapát is leszállítottam csak utána vettem hazafelé az irányt.
Fantasztikus hétvége volt. Remek emberekkel, gyönyörű helyen, jó zenészekkel/zenével, finom ételekkel és az időjárás is kegyes volt a násznéphez. Jó lett volna még maradni és bandázni a többiekkel. Mindenkinek ilyen esküvőt kívánok! 

ui.: eddig külön-külön is szerettem Őket, de most így együtt....

balaton barátok sport utazás szerelem összetartozás 2016

2016\05\17

Keszthelyi Kilométerek Félmaraton - A szeles PB

A körülmények áldozatából lett magányos harcos futása

Idén 2 napos kaland lett belőle, nézzük is miért és mi történt.

Azt már tudtam előre, hogy egyedül fogok menni, az viszont csak a héten derült ki, hogy autó nélkül leszek. Semmi gond, busz illetve vonat is van, megyek azzal nincs gond, Az ott kezdődött, hogy mivel 10h-kor van rajt, 9h-ig lehet rajtszámot átvenni és ilyen korán meg nem volt egyik sem. Hoppá, akkor előtte napon kell lemenni viszont így nem csak minimum cuccal kell menni hanem szállásra is szükség lesz. Azt viszont 1 főre, 1 éjszakára, a Pünkösdi hosszú hétvégén találni nem lesz könnyű. Nem is volt az, de végül lett. Igaz kicsit drágábban, mint szerettem volna, de ez van. Konkrétan egy komplett lakást, teljesen felszerelve (mikro, hűtő, TV, klíma, wi-fi) sikerült egymagamnak kivenni. 3 hálórészes, akár 5 fő részére is megfelelne. Szerencsére az állomástól és a versenyközponttól sem volt messze. Szóval szombat délután busszal le. Az út nagy részén szakadt az eső, itt már kezdett bennem megfogalmazódni a gondolat, hogy ezen a versenyen megyek ahogy bírok. Ha már szar az idő, egyedül megyek és kicsit többe is kerül mint számoltam akkor már b...unk neki oda rendesen. Nyugodt út után Keszthelyen napsütés fogadott. A szállásra menet útba ejtettem a Fő téren lévő versenyközpontot ahol felvettem a rajtszámot. A szállást gyorsan megtaláltam, ahol nagyon szívélyesen fogadtak a háziak. Gyorsan lepakoltam és vissza sétáltam a tésztaparty-ra ahol egy jó kis bolognai-t sikerült elfogyasztani. Közben átgondoltam a további étkezéseket és arra jutottam, hogy reggelire megeszem a magammal vitt pizzát, így csak estére kell valami kis kaja, meg a hazaútra. Egy volt a lényeg, beleférjen majd minden a hátizsákba amit le kell adnom a ruhatárban. A Lidl lett a kiválasztott ahova egy kellemes sétálva jutottam el.

20160514_183317.jpg

 20160514_183320.jpg

 holnap majd hátulról is megnézem, kétszer is.

Bevásárlás után vissza a szállásra, jöhet a lazulás. Csoki, keksz, üccsi, focimeccs a tv-ben. Kicsit később még sikeresen elaludtam a Batman - Sötét Lovag című filmen aztán irány az ágy. Nem aludtam túl jól, sokszor felébredtem éjszaka, Köszönhetően a kint tomboló viharnak. Hogy mi a jó büdös franc történik? Nem erről volt szó. Szakad az eső és óriási szél van. Komolyan bennem még az is felmerült, hogy ebből nem lesz verseny, mert lefújják. Reggelig azért valamennyire normalizálódott a helyzet, bár bentről hidegnek tűnt az idő és ugye nálam csak rövid cuccok voltak a helyhiány miatt. Ez van. Kényelmesen megreggeliztem, összepakoltam és irány a verseny. Kilépve az utcára már nem is volt olyan rossz idő, fújt ugyan a szél, de az eső már nem esett és annyira hideg sem volt, a szelet leszámítva ideális futóidő. Jó lesz ez. Átöltözés, cucc leadás gyorsan, gördülékenyen ment. Még megettem a szokásos mars csokit, kicsit melegedtem az egyik épületben, majd 10perccel a rajt előtt beálltam a rajtzónába. Sokan még nem voltak az 1-2-es zónában így sikerült eléggé az elejére állni. Itt találkoztam egy futó ismerőssel Attilával.

13165934_978068922262534_1459594795424311518_n.jpg

Tarjányi Attilával (sárgában) a tavalyelőtti 4Run sorozat nyertesével

Rajt! Nosza induljunk neki. Visz a tömeg, első érzésre jó a tempó, de ránézve az órára elszörnyülködöm. kereken 4 perces pace. Azta k...a,. ez erős lesz. Jön az 1km-es tábla 4:12, ajaj ez még mindig sok. Épp lefelé megyünk, tempó marad. Úgy érzem ezt nem fogom végigbírni. Jön a hosszú, egyenes szembe szeles szakasz. Ráállok egy lassabb 4:25-4:30-as tempóra. Egy srác beáll mögém szélárnyékba, tegye, bár idegesítő a lihegése. Meg is előz én viszont tudatosan nem állok be mögé, hadd menjen nekem saját magammal van harcom. Vívom is rendesen, még mindig soknak tűnik. 7 km-nél kezdem azt érezni, hogy talán ebben a tempóban végig tudom tolni. Lehet csak mostanra melegedtem be? Közben a női 3-ik helyezett is lehagy, de vele már tudok menni. Visszaelőzöm, most Ő jön mögöttem.

fb_img_1463482509965.jpg

Élvezem, de tényleg!

Egy tempót megyünk, így ismeretlenül is egymást húzzuk, motiváljuk. Jön a Fő térre vezető kis emelkedő, ez nem szokott jól esni, de most pikk-pakk felérek és már kezdem is a második kört. Az órámra csak később néztem így csak tippelni tudom az első kör idejét. Nem sokkal több, mint 46 perc. Hogyaza...! Bakker, ha tudok még egy ilyet futni, akkor... Az már itt biztosnak tűnt, hogy rekord lesz ebből, a kérdés megint csak az volt, hogy mekkora. Tudom tartani az eddigi tempót, lefele talán egy kicsit gyorsabb is vagyok. A női dobogó már távolodik, de szépen lassan érem utol azokat akik megelőztek az első körben. Ez újabb erőt ad, tolom is, még épp a nem annyira kényelmes, de nem belehalós határon. Közben fejben azért számolok, hogy mi lehet a vége, megállapítom, hogy 1:33 alatt is meglehet, ha nem lassulok a végén. Nem fogok, érzem, tudom. Jön a kacskaringós rész, onnan meg már a kikötő és a sétány, majd át a síneken az meg már a 20-ik km. Kicsit tartok az emelkedőtől, de legfeljebb ott majd gyorsítok, úgyis vannak szurkolók az meg mindig segít. Még 500 méter, gyerünk, induljunk neki. Tempót váltok és csak úgy felszáguldok 4 percesben, nézem az órát 1:31 körül járok, te atyaég ez tényleg meglesz 1:33-on belül! Jól esik a hangos buzdítás, még három kanyar és felfuthatok a színpadra. Figyelem a célvonal melletti órát miközben beérek: 1:32:12!! Igeeen! Megvan. Megcsináltam. Több mint két perccel jobb mint a bécsi időm.

fb_img_1463496546595.jpg

Éppen örülök, jól látszik ugye?

Úgy néz ki fekszenek nekem a szeles versenyek. Megkapom az érmet meg a befutócsomagomat. Boldogság van. Nekiállok nyújtani, most rendesen meg is csinálom. Fish-el és Pityával meg volt beszélve, hogy találkozunk. Voltak oly kedvesek és meghívtak ebédre Fish szüleihez. Gyorsan megyek is a cuccaimért, letusolok és átöltözöm. Hamar megtaláljuk egymást és irány a szülői fészek ahol nagyon kedvesen fogadnak. Ebédre nagyon finom húsleves és rántott hús van rizzsel. Engem ezzel meg is lehet venni.Megy a sztorizgatás, jót beszélgetünk, de sajnos lassan indulni kell vissza a buszhoz. A leendő ifjú pár (jövő héten már esküvő!) elszállítmányoz a keszthelyi buszállomásra. Megvárom a kicsit késve érkező járatot, kényelmesen elhelyezkedem és irány haza. Jó kis hétvége volt.

rajtszam.jpg

lassan jöhet az 1-es zóna

Nézzük a számokat: A hivatalos időm 1:32:11 lett, első kör: 46:03, a második: 46:08. Nem negatív split, de szerintem azért túlélem, pláne, hogy csak 5másodperc a differencia. Helyezések: abszolút 35.hely az 535-ből, a férfiak között 32-ik a 340-ből, kategóriában pedig 16.hely a 124-ből.

erem.jpg

balaton sport utazás verseny futás 2016

2016\04\16

Gerecse 20

Újra terepen

Tavaly jó volt, gondoltam idén sem hagyom ki. Sajnos megint egy hétvégére esett a Vivicitta-val (ami majd külön sztori lesz), de ez persze nem gátolt meg az indulásban. Viszonylag könnyen rábeszéltem Atit és Kacsát így hármasban mentünk le. A terv a 2 órán belüli teljesítés volt, ami azért elég húzós tempó ennyi szinttel, de reálisnak tűnt. Ati érthetően (jövő héten Óbudán FM pb-t szeretne futni, nem mellékesen meg is lesz neki simán) egyből el is zárkózott ettől. Maradt Kacsa aki vevő minden hülyeségre, de mint kiderült, pénteken sokáig fog dolgozni. Ebből végül az lett, hogy szombaton hajnali 4:50-re sikerült hazaérnie. 6:45-re mentem érte, nagyjából 75 percet tudott aludni. Maradjunk annyiban, ez nem sok.

12998454_1131911496871302_641114216117031377_n.jpg

                                                                                        álmos, nem kicsit.

Nagyjából 8h-ra leértünk menjünk a sátorba az itinerekért. Tavaly bazi nagy sor volt a helyszíni nevezésnél ezért mi előneveztünk. Nos, most ott is sokan voltak. 30 perc után Ati megunta és elindult Sipivel akinek már megvolt az itinere. Nekünk még kb. újabb 30perc volt mire hozzájutottunk. Számolgattunk utolérjük-e Atit, de nem tartottuk lehetségesnek. Nem is értük.

Végre indulás. Az eleje még a városban haladt, könnyedén mentünk úgy 5:15-ös tempóval, igaz egy lámpánál kapásból buktunk 2 percet. Jön a terep és a tömeg. Folyamatosan előzünk, ami azért nem meglepő, hiszen ez alapvetően egy teljesítménytúra és egy-két kivételtől eltekintve mindenki gyalogol. Emelkedik és szűkül az út. Nehezen haladunk, sokszor kell belesétálnunk és nem csak az emelkedők miatt, hanem mert nem férünk el a túrázók mellett. Ezzel a futás-séta kombóval is gyorsan felérünk a csúcsra. Innen van egy-két meredekebb lefelé, lehet csapatni. Kacsa kicsit lemarad itt már látszik rajta erősen az alváshiány okozta fáradtság. A felénél van egy pecsételő állomás, szám szerint a második. Igen, az elsőt kihagytuk. Nem vettük észre a nagy rohanásban. A kedves nénik megnyugtatnak, hogy semmi gond, aki ide eljut az már jó, a pecsét hiánya meg nem fog senkit zavarni. Pár perc múlva Kacsa is megjelenik, az Ő papírját is lepecsételtetem és megyünk tovább. Kis vizet még iszunk a kulacsból aztán futás. Féltáv megvan 1:10 alatt. 50 perc a maradék 10 kilire. Húzós lenne. Kacsa félrebeszél mert elküld, hogy menjek nyugodtan húzzam be 2 óra alá. Több dolog is ellene szól, nem szívesen hagynám hátra Őt, az összes víz, mindkét itiner nálam van, valamint nem tűnik reálisnak már a 2 óra alatti teljesítés és azért, hogy esetleg meglegyen komoly tempót kellene menni, ami nem jó ötlet a Vivicitta előtt, még akkor is ha ott nincs konkrét célom a teljesítésen felül (igazából van, de aki ismer az amúgy is tudja) Innen egy kis nyugis 4-5km jön kevés szinttel csak az erős szél ami kicsit zavaró. Meleg van, eltudnánk viselni egy hideg cola-t. Újra leérjük az erdőt és ezzel megint elindulunk felfelé. Sok szint már nincs a pályában, de azért bele-bele sétálunk. 17,5-nél újabb checkpoint, itt kapunk egy műzli szeletet is ami valljuk meg jól jött. Jól futható erdei ösvényeken haladunk és hipp-hopp máris a Turul-nál vagyunk ahol az uccsó pecsételős hely van. Innen sajnos egy jó adag lépcső vezet le az útig, emlékszem ez tavaly sem volt a kedvencem, idén azért jobban esett. Kacsa is majdnem, pofára. Mondom is neki, hogy ne most törje ki a nyakát amikor már csak 1,5km van hátra, Végre leérünk az aljára, közel a vég. Még találkozunk a szembejövő Sipivel és barátnőjével akik a 10km-es távra indultak. A srác futott Atival egy húszast és mot meg egy 10-est sétál. Jó, tavaly az 50-esen ment, Neki ez nem ügy. Nekünk meg még egy kili, aszfalton, síkon, sikerül egész jó tempót is mennünk. Ati már csápol nekünk majd nekiáll fotózni.

12974531_1132324540163331_4927867861001039983_n.jpg

Beérünk, vonalkódunkat leolvassák ezzel meg is volnánk. 2:16:48. 9 perccel rosszabb mint tavaly. Kapunk még egy kitűző és egy oklevelet a teljesítésről.

oklevel_kituzo.jpg

Jöhet a jól megérdemelt hideg cola valamint a srácoknak a sör. Kis nyújtás (hiba) közben kitárgyaljuk az eseményeket. Ati is hasonló időt ment mint mi, mondjuk én nagyjából erre is számítottam.

12993588_1132065826855869_5218261058285637060_n.jpg

                                                           jajj, de szépek vagyunk

Biztos vagyok benne, ha Kacsa kipihent állapotában van akkor ez jó eséllyel egy 2 órás futás, de így sem volt rossz. Megcsináltuk ez a lényeg, Kacsa meg egy hős! Én jólesően elfáradtam és nem csaptam szét magam. Egyszer azért ki kellene próbálni mit lehetne kihozni ebből a pályából, bár felmerült az 50-es táv is. Hazavittem a srácokat majd ki a Margitszigetre a holnapi rajtszámért. Utána haza és jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Gondoltam én. Helyette egy jó kis tetőbádog szerelés, rögzítés.

dolgozunk.jpg

                                                  a fiúk a bányában, ja nem, a tetőn dolgoznak.

Holnap meg Vivicitta. Az idei a harmadik lesz és úgy néz ki most először nem kísérek rajta senkit így mehetek ahogy a csövön kifér. Már csak az a kérdés mekkora lesz a cső holnap.

barátok sport utazás futás terepfutás 2016

2016\04\11

Bécsi móka

Kacagós félmaraton helyett egy újabb pb

Idén is Bécs! (jövőre is terv, de az már egy másik történet) Ismét Evetke, Timi és Lepke társaságában mentem. Ez tavaly már bejött, minek változtassunk. Közben kiderült, hogy valami rejtélyes okból Evetke még sincs benevezve. Mivel ezt az fm-t neki ígértem, így buktam bő két óra mókát és kacagást, ezért új terv kellett. Persze gyorsan eldőlt, hogy megyek a saját tempómban aztán meglátjuk mi lesz. Igazi win-win szituáció.

Igen, megint nem bírok magammal.

Szombat reggel 8h-kor van találka az Árpád hídnál. Az nekem 1 óra utazás így nem lehet sokáig aludni, 6h-kor ébresztő. Na nem mintha tudnék. 4:13-kor felébredtem, mondhatni menetrendszerűen. Fasza. Azért még arra a szűk két órára sikerült visszaaludni. Mindig előtte való este összepakolok, de most valamiért olyan koki voltam, hogy hagytam a francba. Mindegy, így is simán elkészültem. Még arra is volt időm, hogy Kökin bemenjek a Tesco-ba vízért és üccsiért. A táskám már kurva nehéz, mert unokatesóm barátnőjének a notebook-ja is benne van amit majd az autópályán fogok átadni nekik. Lassan ebből is hagyomány lesz, mert tavaly meg a másik "marhának" cipeltem egy kuplungszettet a kocsijához. Találka a többiekkel, a kocsiban meg várt a welcome cola. Köszi Evetke és Lepke. Kb. 2,5-3 óra az út, de még beugrunk Parndorf-ba körülnézni, Timinek kellenek a mamutok. Na ezt a részt nem részletezem mert egy laza 3 órát eltébláboltunk és igazából nem vettünk semmit. Enni ettünk meg beesett még egy hosszú felső Timinek mert hideg idő volt várható.

20160409_104054.jpg

                            azok a bizonyos mamutok és a hangulat sem megvetendő

A szállás könnyen megtaláltuk hála Lepkének és a navigációnak. Menjünk az expo-ra ahol találkozunk Attikával és vegyük át a rajtszámot meg ugye a nem veszünk semmit opció. Most sem sikerült betartani, mert a fantasztikus GU gél-ből találtam uborkás-mentolosat. Igen, olyat. Volt még egy-két érdekes íz, így 7db-ot vettem 10 euro-ért. Csak tudnám mikor fogom megenni, mert nem nagyon élek vele és még a tavalyi UB-ról is maradt pár darab. Majd beletömöm Kacsába. Gyors boltozás majd beültünk egy étteremben inni valamit. Végül mivel sok időt eltöltöttünk itt, ettünk is. A többiek az itteni specialitást, a csülköt rendelték. 5-en, kettőt. Jó döntés volt mert darabja 1,3kg volt. Nem is bírták megenni.Én maradtam a jó öreg húsnál, ezúttal tojásba forgatva. A rizs hideg volt, de sebaj. Vissza a szállásra a Práter vidámparkon keresztül ahol egy-két felülős dolgot megcsodáltunk. Meg is beszéltük, hogy majd jövőre a maraton után felülünk párra.

20160409_175249.jpg

                                                                         a csülök

20160409_175247.jpg

                                                               párizsi szeletem

A korán fekvést nem sikerült abszolválni, de Timivel jót beszélgettünk. Úgy éjfél körül azért sikerült lefeküdni. Reggel 6:15-ös ébresztő, könnyen kipihenten ébredtem. Az idő valóban nem tűnt jónak, de legalább nem esett az eső. Azért farmerban és melegítő felsőben indultam a rajthoz. Igazából csak a szél miatt éreztem hidegnek. Ezt leszámítva ideális futóidő volt. Csomag leadás, mars csoki evés és utolsó pisilés gyorsan letudva. Állhatunk be a megfelelő zónába. Nagyjából a közepébe sikerült, így számítottam rá, hogy az elején kerülgetni kell majd az embereket. Meg is történt, de nagyjából sikerült tartani a tervezett 4:30-as tempót úgy kb. 35 másodperccel voltam elmaradva tőle. Ez 5km-ig tartott onnan jelentősen javult a helyzet. Érdekes volt, hogy simán mentem át a mezőnyön pedig elvileg olyan nagy tempókülönbségnek nem lett volna szabad lennie. Nagyon jól éreztem magam sikerült beállni a 4:25-30-as tempóra. 10km-nél kezdtem el számolgatni, hogy ha nem lassulok, akár egyéni rekord is lehet. Ez minden egyes kilométerrel egyre közelebbinek tűnt és magával a számolással is telt az idő. Fújt ugyan a szél, főleg a Duna parton, de nem volt vészes. 11km körül Eperszem szurkolt nagy lelkesedéssel, szerencsére kiszúrt engem így nekem is jutott belőle egy adag. 15-16km körül már PB részidőn belül voltam. Ismerve a pályát (tavaly is ugyanez volt a végét leszámítva) tudtam, hogy 18-tól szinte csak lefele. Éreztem az erőt és onnan mennie kell a 4:20-nak is. Na azért egy kis emelkedő akadt vele együtt meg talán az egyetlen holtpont. Beszúrt az oldalam. Lassítsunk picit felfele, lefele úgyis behozom, 20-nál meg úgyis mindjárt vége, onnan mehet ami a csövön kifér. Eperszemet nagyjából itt látom újra, még mindig óriásit szurkol, kell is az energia. A 20-as km-t csak chipszőnyegből vettem észre, a táblát nem láttam, lehet nem is volt. Óra kicsit korábban csippan (kb.200méter eltérés volt benne már jó ideje): 4:16-os 1 kili.Ez jó tempó nem akarok belehalni és már csak 1100 méter. Tudom, hogy a kanyar után kis szakasz egyenesen majd egy balos és ott már vár a cél, kicsit ugyan közelinek tűnik, mikor leérek, már látom is miért. Máshol van a befutó. Tovább a Ring-en a Városháza felé. Sebaj, tolom neki már látom az órát. 500méter lehet még. Újabb csippanás: 4:08! Te jó isten! Még jól is esik ez a tempó. Óra, Cél, Vége! Karom lendül a magasba, beértem. 1:34:34! Megvan! Nemcsak hogy új PB, de 1:35 alatti! Fújok egy nagyot, kapok egy szép érmet a nyakamba és terelnek tovább. Ez nagyon jó volt, elfáradtam, de nem vagyok totál kész. Nem fáj semmim, lazán, könnyedén sétálok. Megkapom a befutócsomagot átveszem a rajt előtt leadott zsákot is. Igyekszem rendesen lenyújtani, emiatt most nem érheti szó a ház elejét. Ez nagy szó nálam. Hívom Evetkék merre vannak, azt mondja  most jönnek fel a metróból mindjárt itt lesznek és az "F" betűnél találkozunk. Ez az ami viszonylag sokáig tartott. Az később derült csak ki hogy Ők is a régi célhoz igyekeztek. Nézegetem az órámat, bőven negatív split, utolsó 5kili 4:19-es átlag, a részkilométer tempója meg 3:53! Aztak…a, ez nagyon jó!

Attikának lassan jönnie kellene, pár perc és csörög is a telefonom, most kap érmet, jön kifele. Megérkezik, nem néz ki túl jól. Készen van, mint a házifeladat. Ideje 2:12:58. Megnéztem a track-jét, hát szépen elfutotta az elejét, 13-nál vége volt, mint a botnak. Lepkéék is megjönnek, a srác akit kísért 2órán belüli egyéni csúcsot futott. Timi is megérkezik, kicsit nehezen találjuk meg egymást, de végén ezt az akadályt is sikerrel vesszük. Kiderül Ő is PB-t futott. Nem számított rá, mert állítása szerint mostanában nem megy neki annyira a futás. Jól rácáfolt saját magára. Nosza, gravíroztassuk is bele mindketten az érembe. Visszaérve már Evetke is megvan így nincs akadálya a továbbhaladásnak. Enni kéne valamit. Vissza a kocsihoz, cuccok lepakolása, szerencsére a közelben van a Fiorino nevű olasz étterem (a Csigák 3 éve jól megjárták itt). Tele van, csak a konyhával szemben a pultnál van hely, de jó lesz az is. Ha nem is túl gyorsan, de kapunk kaját így mindenki elköltheti jól megérdemelt ebédjét. Én szolidan egy óriás hamburgert kértem. Mindössze 340gramm hús volt benne.

visszatoltes.jpg

                                                           Fiorino "giant" burger

Indulás haza kis intermezzoval, mert az eredeti útvonalon valami rendőrségi lezárás van, de Lepke és a navigáció ismét bizonyít. A kocsiban még kitárgyaljuk, hogy ki-mikor-melyik maratonra nevez be.

Nagyon jó volt ez a két nap, a hangulat ismét zseniális volt, köszönhetően a társaságnak. Maga a futás csak a pont volt azon a bizonyos i-n.

erem_ido_2.jpg

                                               az érem nem változik, de az idő....

Úgy érzem maradt a pályában egy kicsi, főleg az elején a kerülgetések miatt és magán az időn is lehet még javítani. Mindezt az átlagpulzusra alapozom, ami csak 169 lett (ebbe a viszonylag hűvös idő is belejátszhatott) és arra, hogy közben is úgymond éreztem az erőt, hogy menne ez még gyorsabban is, csak 13-14 km-nél még nem mertem megnyomni.

Jöjjenek egy picit a számok: abszolút 767-ik hely a 13211 célba érkezőből, 715-ik hely a férfiak között a 8667-ból és kategória 114-ik hely az 1227-ből. Ez azért nem rossz egy ekkora versenyen.

nevtelen3.jpg

Jövőre meg maraton! Mert Bécs azért még lóg nekem eggyel!

barátok sport utazás verseny külföld futás 2016

2016\03\17

Barcelona Maraton

Amire nem is készültem igazán.

Nem lesz rövid.

Még Berlinben beszélgettünk a többiekkel, hogy hova kellene legközelebb menni. Barcelona lett a befutó, de mivel én egy picit lesérültem így egyelőre nem neveztem csak a szállás+repjegy lett beszerezve. Azért is, mert még nem jártam ott és régi vágyam volt eljutni oda. Közben Kacsa is beneveződött valahogy sőt, még repjegye és szabadsága is lett azokra a napokra. Micsoda véletlen. Persze Ő erről mit sem tudott. Azért 2 héttel előtte szóltunk neki.

Magamnak a Yours Truly-t szabtam meg tesztnek, ha le tudom futni és utána még járni is tudok akkor nevezek, ha meg nem akkor nem. Legfeljebb a srácok nyernek egy szurkolót. Szerencsére nem volt gond az YT alatt-után így neveztem.

Végül felvirradt a nagy nap és irány Barcelona. A futás előtti napon a szokásos rajtszámátvétel+végigjárjuk az Expo-t, de úgysem veszünk semmit volt a terv.

1929351_946180258810860_4552345598025726158_n.jpg

kis csapatunk

Versenyen ugye nem próbálunk ki új dolgokat, de azért én beszereztem egy Compressport-os szárat 25 euro-ért (mint kiderült elég jó áron sikerült), amit otthon biztos nem tettem volna meg, de itt csak simán az volt a kérdés, hogy melyik kéket vegyem meg.  Az Asics-es pultnál azért nyomtattunk magunknak egy-egy race/pace time-os karszalagot. Az enyém a 3:33:33 lett.

Igen, Atinak majdnem igaza lett, hogy majd úgysem bírok magammal, de erről majd később.

Délután/este még elmentünk egy Barcelona-Getafe spanyol bajnoki meccsre a Camp Nou-ba. Nem nagyon lehet leírni. Fantasztikus volt. Közel 90ezer ember abban a palotában! Ráadásul a Barca simán gurított egy laza 6-ost úgy, hogy meg sem izzadtak igazán.

Másnap 8:30-kor rajt tehát 7:30-ra ki kellene érni, így cél a korán fekvés-alvás, amit nagyjából sikerült is tartani.

Reggel időben indulás, csomagleadás és az elmaradhatatlan Mars csoki is megvolt. Pluszban lenyomtunk még egy MagnaShot-ot is (persze ez is új dolog volt) amit lehet nem kellett volna, de szerencsére nem lett gond a barna riasztásból.

Beálltunk a saját kis zónánk végére, már csak azért is, mert oda fértünk be, voltak páran. Közben döntöttünk, én neki megyek a 3:33:33-nak (igen Ati, tudom, Te megmondtad) Kacsa meg majd jön velem amíg tud aztán lassít.

A rajt során a Barcelona című szám szólt végig, én már ekkor imádtam az egészet!

Az első 2km egyből emelkedő és tömeg mindenfelé, valamint 5:35-ös pace. Nagyjából itt tettem le a 3:33-ról. Igazából nem esett jól a futás, a lábaim valahogy nem akarták ezt az egészet. Később szerencsére ez az érzés elmúlt, igaz lett helyette másik. A már emlegetett barna riasztás.
Haladunk tovább, kicsit sikerült gyorsulni,  úgy egészen 5:20-ig. 5km-nél kb.1 perces pisi szünet. Na, itt dobtuk el a Kacsa karján lévő időeredményt (3:37:59). Innen a 'C' variáció volt a cél, ami a 3:45 volt. 20km-ig igazából semmi nem történt azt leszámítva, hogy szinte állandóan felfelé futottunk. 22,5-nél volt az első olyan frissítő ahol osztogattak gel-t is, GU fajtát. Naná, hogy ezt is kipróbáltuk. Nem kellett volna, olyan sűrű volt, hogy alig bírtam kiszívni s tasakból és lenyelni, a felét nem is ettem meg. Megállapítottuk, több ilyet nem eszünk, max hozunk haza emlékbe, meg persze ajándékba, ha valaki szeretné kipróbálni. J Szaladjunk is tovább tartva az 5:20 körüli kényelmes tempót. Teljesen jól voltam, a pulzusom is erről árulkodott, 150 alatt volt még mindig az átlag, egészen addig, amíg nem kezdett el hülyeséget mérni (itthon aztán kiderült, hogy merülőben az elem). Egy picit kezdtünk távolodni már az akkori célidőnktől és nem éreztük azt, hogy tudnánk érdemlegesen gyorsítani, hogy visszahozzuk az időkülönbséget. Nem baj, volt egy tartaléktervünk, Kacsának legyen egyéni csúcs. Közben azért megjöttek a holtpontok is. Nem nagyok, de azért voltak. Szerencsére felváltva volt másképp jó, így hamar túlléptünk ezeken. Amikor meg éppen nagyon nem volt jó egyikünknek se, úgy kb.37-38km-nél egy emelkedő végén, akkor a legjobbkor, a legjobb helyen ott csápolt nekünk a főszurkolónk Eli-Keripapa! Nagyon kellett az az energy amit adott! Ugyan már fáradtak voltunk, de innen tartottuk az 5:10-5:20-at. Meg persze folyamatosan számolgattunk, ezzel is ment az idő. Még lezúztunk a tengerpartra és éreztük közel a vég. Kacsa csúcsához képest időben jól álltunk, de tudtuk, hogy az utolsó 2km ismét emelkedik. De ami ott várt ránk arra nem számítottunk. Fergeteges volt a hangulat. Nagyjából 1,5-2 méteres sávban lehetett futni, a két oldal meg tele volt őrjöngő, üvöltő, szurkoló embertömeggel! Itt még nem volt kordon, de nem is volt baj. Olyan volt, mint egy Tour De France-os hegyi szakasz. Elképesztő! Kibányásztam a hátsó zsebemből a reggel beletuszkolt zászlót és azzal a kezünkben futottunk be. Kész, vége, megcsináltuk! Első közös maratonunk Kacsával! Öröm, boldogság és érem a nyakba!

A hivatalos időnk 3:47:47 lett, ráadásul negatív split-tel!

12871452_946180265477526_6789508548102231633_n.jpg

                          boldog emberek

 

A céljaimat elértem: kényelmes, városnézős futás volt, nem csaptam szét magam és egyelőre úgy néz ki megúsztam sérülés nélkül. Nem tudom ment-e volna gyorsabban. Valószínűleg igen, de ezt közben azért nem éreztem. Ez az amit már sosem fogunk megtudni. Nem baj, jó volt ez így, együtt. A kompressziós szár viszont nagyon bejött! A vádlimnak semmi baja nem volt. Másnap minimális izomláz azért akadt, de a városnézésben jobban elfáradtam. Konkrétan majd leszakadt a derekam. A talpam ugyan kicsit fájdogál, de nem vészes.

12226995_946180268810859_4752476680035097173_n.jpg

 egy érem mind felett

 

Visszamegyek még, ez biztos.

Összességében, eltekintve a kisebb hibáktól egy nagyon jól szervezett verseny volt. A pálya nagyon szép helyeken visz, a város főbb látványosságait érinti, de szerintem nehéz a sok emelkedőtől. A Garmin 270 métert mért szintemelkedésnek. A szervezők/segítők kedvesek, aranyosak. 2,5km-ként van frissítés, flakonos víz, powerade (kék) gyümölcsök, 3 ponton gel, több állomáson meg masszőrök segítettek az arra rászorulóknak.

 10484926_946180322144187_9122351190136513683_n.jpg

a zászló aláírását most már lassan nevezhetjük hagyománynak

 

Közben ez az örült barátom benevezett Brüsszelbe (eddig csak 'B' betűs városban futottam maratont) így őszre is jutott valami, amit túl kell élni.

Huh, tényleg hosszú lett, mondjuk én szóltam előre.

 

Köszönöm a figyelmet.

barátok sport utazás verseny külföld futás 2016

süti beállítások módosítása