Mint azt már korábban megírtam, ide Nagyatádra nem is nagyon akartam menni idén. Vagyis szurkolni, nézni igen csak sportolni nem. Aztán ugye a sérülés átalakította a dolgokat. Szóval adott volt a cél, megvolt a terv is és természetesen az álmok is.  Számszerűsítve: 5:30 alattit akartam tekerni, az 5:20 alatti meg maga az álom kategória. Összidőben a 11 óra, de legalább javítsunk Elivel a tavalyi időnkön. Ezt annak tudatában is, hogy neki is kimaradt pár hónap futás és a térde még mindig nem az igazi. Ahogy akkor fogalmaztunk amikor neveztünk. Ő úszik, én tekerek a futáson meg majd csak lesz valami (alapból fele-fele elosztásban egyeztünk meg). Azzal az edzések után tisztában voltam ha nagy gebasz nem lesz az 5:30 sima ügy. Júliusban mondhatni kissé visszavettem a bringás edzésekből, bejöttek az óvatos kocogós futások, hogy azért mégse 0 km-es lábakkal menjek neki. Megvolt az éves szokásos Magas-Tátrai kiruccanás is ezúttal rekord létszámmal. Engem mindig megnyugtatnak ezek az utak. Még ha ez kint lehet nem mindig látszott, de élveztem mind az öt 5 napot. Rengeteget röhögtünk, volt túra, futás és még bringa is. Teljesen feltöltött lelkileg. A túra utánra egyből sikerült még beszuszakolni egy szoba felújítást. Tapéta le, tapéta fel, festés és laminált lapozás. 4 napig ki se mentem a lakásból. Totálisan elfáradtam. Vasárnap elmentem Zolival futni, 11,5 km-nél jobbnak láttam megállni mert fájt a térdem. Kicsit megijedtem, hogy megint előjött, de bíztam benne, hogy csak a létrázás, guggolás miatt van. Meglátjuk mi lesz, volt még 5 napom kipihenni magam a versenyig. Ebbe a pár napba még 2 laza futás (8 és 12km) valamint 2 könnyű bringaedzés volt előírva. Nos a keddi bringa rettenet szar volt valamint a szerdai 12km sem esett annyira jól. Persze ezek betudhatóak a 30 fok feletti hőmérsékletnek. Annak viszont örültem, hogy a lábam nem fájt. A második bringás edzést inkább kihagytam. Többet érhet ha pihenek és tartottam magam a rossz főpróba parádés előadás mondáshoz. Helyett inkább befejeztem a padló szegélyléc felrakását. Szóval a szoba és én is (f)elkészültünk időre. Pénteken szinte már szokásos koreográfia szerint összekaptunk magunkat, mentem Eliért majd a Bejja-Kacsa párosért. Idén ebben a felállásban mentünk. Bejja supportál, Kacsa egyéni, Eli és én páros Kacsakergetők néven. Igen, megint cél az utolérés 80 perc hátrányból. Az úton nem történt semmi érdekes, simán megérkeztünk Nagyatádra. Gyors rajtszámátvétel (miután megvártuk míg kinyit a sátor) ami közben hirtelen eszembe jutott. Otthon hagytam a rajtszámövet. Nincs más hátra vegyünk egyet, ezt a High5-os pavilonnál meg is tettük. Még ittunk egy-egy welcome drink-et és mivel Attikáék még úton és Zoli csak holnap jön így irány a Csurgó ahol megszokott módon a szállásunk van. Itt fogunk vacsorázni is, de előtte még felragasztjuk a rajtszámokat a bringákra és a bukósisakokra.

Gyerünk enni. Laci (párosban indul Gyurival) aki véletlenül szintén itt szállt meg csatlakozik hozzánk. Később beesik Ditke és Attika is. Majdnem teljes a csapat. Én a mostanában favorizált bolognai pizzát eszem, extra kukorica, tükörtojás és ananász feltéttel. Lehet szarul hangzik, de nekem nagyon bejön. Kaja után gyors zuhany, kis pakolászás másnapra majd fekvés, alvás. Meg is jegyeztem Elinek. Ilyen korán (22h) talán még soha nem feküdtünk le. Reggel 5:50-es ébresztő helyett 5:30-kor már Bejjáék felkeltettek. Végülis ebben egyeztünk meg este csak mi átértékeltük a helyzetet. Bringákat fel a kocsira cuccokat a csomiba és indulhatunk. Basszus ez is milyen simán megy. Kezd gyanús lenni. Gyékényesre is időben kiérünk, leparkolunk majd irány a depo. A váltósoké kicsit máshol van így szétválunk. Ahh, én csak 7:15-től tudom lerakni a bringámat és még csak 7 óra lesz. Ez van. Miközben a bringán támaszkodva várakozom eszembe jut, hogy a kulacsokat még ki kell venni a hűtőládából és ide kell majd hozni. Ahogy a szerszámtáskát és a kispumpát is. Ööö várjunk csak, az nem rémlik, hogy ezeket elraktam volna.

Hoppá, na ennyit arról, hogy minden rendben megy. Most már mindegy gyerünk le az egyéniek rajtjához.

Ez még mindig hátborzongatóan jó. Ahogy szólnak a zenék, dörren az ágyú és megindul az a közel 700 ember a vízbe. Elkezdődött. Kacsa is beveti magát a habok közé míg nekünk egyelőre marad a feszült várakozás. Közben felrémlik bennem, hogy a pulzusövem is a szálláson maradt. Király. Sok mindent nem hagytam ott, ahogy Laci is kérdezte: a bringa azért megvan? Szerencsére Attikánál van legfeljebb majd azt használom. Telik-múlik az idő és már ott tartunk, hogy Elinek is be kell csekkolni a rajthoz én meg megjegyzem talán Attikának, hogy fáj a derekam. Jó előjel.

Az egyéniek eleje már túl van az első körön is. Az látszik, hogy mindenki gyengébben úszik, tudjuk be a túl meleg víznek és az is látszik, hogy nagyon meleg lesz a mai napon. Kacsa is kiér az elsőről 57 percnél (ekkora az élmezőny már bringán). Láthatóan nem boldog, de vár rá még egy. A többiek kávéra vágynak így irány a büfé és az életmentő koffein. Én meg szorgalmasan kortyolgatom a vizemet. Bárkivel is akivel találkozom megjegyzi milyen nyugodt vagyok. Miért ne lennék az? Én felkészültem.  Közben ahogy számolgatunk arra jutunk ha Eli azt ússza (1:20) amit szeretne és Kacsa nem lassul sokat akkor pont egyszerre jönnek ki a vízből. Igaz Elinek lesz még egy köre míg Kacsa már mehet tekerni. Na de mindegy is ez csak játék a számokkal. Kacsa kint a vízből 1:54-el. Két egyforma kört úszott. Feszülten nézzük, várjuk Elit, de nem nagyon látjuk. Aztán csak megjelenik 48 perc környékén. Ránézésre őt sem veti szét a jókedv ami érthető hiszen ennél jobbat szeretett volna. Nosza menjünk öltözni mer mindjárt én jövök. Attika elkísér ami jól is jön mert vagy háromszor kell visszamenni a kocsihoz valamiért. De csak elkészülök és jöhet az újabb feszült várakozás. Attika szóval tart így addig sem gondolok arra mi vár rám, mit vállaltam. Idő van, jöhetne már Eli. Pisilni már nem merek elmenni nehogy aközben jelenjen meg. Beállok a váltózóna sorába most már csak tényleg pár perc és hajts. És Eli jön is! Gyors pacsi, a chip-et átrakom a saját lábamra és kocogok a bringához. Leakasztom gyerünk kifele a depóból.

A vonalnál óra indít és felpattanok a kerékpárra. Igen, eljött az én időm. Hamar felveszem a ritmust, a tempó jó, talán túlságosan is, de mintha hátszél lenne. Az első kanyarnál majdnem el is szállok. Nem akartam felülni a könyöklésből és csöppet szélesre sikeredett. Konkrétan majdnem beestem az árokba. Az irányítók jót röhöghettek rajtam. Jobban kell figyelni mantrázom magamnak. A lábaim jól pörögnek, folyamatosan előzök. Erősnek érzem magam az emelkedőn még a nyeregből is kiállok és úgy tekerek fel. Nyugi, azért még sok van hátra. Jöhet az első gél majd nem sokkal később a sótabi is. Megvolt a konkrét frissítési terv. Óránként 2 gél (30 percenként 1-1) valamint a köztes időkben a só. A többire ott az iso és a víz amivel inkább locsolom magam. Pikk-pakk Csurgón vagyok ahol jön az új rész. Az aszfalt egész jó minőségű, de valaki sarat hordott rá ami megszáradt és döcögőssé tette az utat. Sebaj, most ez van ezen kell menni. Az iharosberényi körforgónál visszatérünk a régi útvonalra. Itt jönnek kisebb-nagyobb dombok. Úgy zugok el többek mellett mintha állnának. Közben folyamatosan eszem-iszom és locsolom magam. A vádlimat kezdem kicsit érezni. Hűha ehhez azért korán van még. Igyekszem úrrá lenni a helyzeten és csak a tekerésre koncentrálni. Erős oldalszél van ami egyben azt is jelenti, hogy ha majd ráfordulunk a Nagyatádra vezető útra akkor ott biza szembeszél lesz. Ahogy mindhárom kiskörön is. Jobb lett volna ha fordítva van, de mindegy. Jön a második frissítőpont ahol meglepetésre nincs már iso. Hogy mi van? Baszki még dél sincs és elfogyott? Egy darab vizes kulaccsal kell kihúznom kb. 20 km-t. Nem is értem az egészet, egy ilyenen bárkinek elmehet a versenye. Jól felhúztam magam, gondoltam is rá, hogy majd utólag írok nekik valami csúnyát. A düh azonban erővé alakul és inkább beleteszem a tekerésbe még úgyis, hogy a derekam továbbra is fáj és néha bizony emiatt nem tudok rendesen bekönyökölni. Ezen a részen az út minősége sem az igazi, de ez már megszokott. Várom már hogy Kacsa mikor jön szembe. Ez el is érkezik a 44-es km táblánál ez azt jelenti, hogy kb. 23 km előnye van. Hmm ez kb. 40 perc így nem nagyon fogjuk utolérni. Előzetesen úgy számoltunk ha a bringán nem fogom meg akkor a futáson már nem lesz esélyünk Elivel.Nagyatád!!! Ezt látom a táblán és még 2 óránál sem járunk. A többiek a szokott helyen várnak, na de várjunk csak. Itt van Fish és Pitya is! Jajj, de jó.

Pont a fordítónál járok 2 óránál. Milyen érdekes, hogy reggel ezzel viccelődtem Zolival, hogy 2 óra és Atádon vagyok erre meg tényleg. Attika feladja a géleket és hasítok tovább. Hátra van még 105 km. Az első kiskör egész jó bár a széllel azért küzdeni kell erősen főleg a segesdi fordító után visszafele és hát hidegebb sem lett. Továbbra is szinte csak előzök, eddig jo ha ketten mentek el mellettem. A vádli feszülésen sikerült úrrá lenni és talán marva derekam is jobb, helyette viszont a talpam kezdett fájni. Kicsit lazítottam a cipőn hátha az segít. Lemegy az első kiskör 1:04-es idővel. Nem rossz és már csak kettő.

Újabb gel-eket kapok Attikától és folytatom utamat. Húú ez a kör nagyon nem esik jól. Kicsit, na jó néha nagyon szenvedek és a belem is mintha rakoncátlankodna. Na mi van? Elfogyott volna a kraft? Igyekszem összekapni magam. Már nem csak a fejemet locsolom hanem a combomat és a vádlimat is. Sokat nem esik a tempó, de érezhetően lassabb vagyok. A fordítótól visszafele megint Kacsát lesem ezzel egészen jól telik az idő. Végül a 43-asnál tűnik fel. 2 kilit hoztam rajta szóval biztosan nem lesz meg. A kör végén cola-t kérek vízzel higítva. Ez reméljük kicsit rendbe rakja a gyomromat. Uccsó kör jön. Iszonyat meleg van, de valahogy csak kibírom ezt a nyamvadt 35 km-t. Idén is nagy könnyebbség, hogy nem kell egyből futnom. Segesd fele tatrva már készülök fejben a szembeszélre ami visszafele lesz. Közben továbbra is folyamatosan locsolom magam. Jön a fordító. Na innen mar csak 13 kili. Persze nem én lennek ha nem számolgatnék. Az 5:30 tuti meglesz ha csak nem esek le a bringáról. Az 5:20 is meglehet, de azért teperni kell. De nincs más opció, meg kell lennie, itt és most! Ezért edzettem keményen és nem adom ha már egyszer ilyen közel vagyok hozzá. Szóval fejet le és tekerjél! Fogynak a kilik, jön a várostábla, a körforgalom ezek már lelkileg is sokat segítenek. Innen úgyis lejtmenet majd a fordító és onnan már csak kicsi felfelé majd pár kanyar és kész. Folyamatosan lesem az órát mintha nem is létezne más. Látom a chip szőnyeget, kb. 5:20-as idővel haladok át rajta. De még el kell jutni a depóba ahol Eli vár rám. A vonalnál óra megállít, bringáról leszállás és kocogás be. Chip átad, gyors pacsi, megkérdezem még, hogy a többiek merre és Eli már fut is. Megkezdi a maratont, 2 kört fut elsőre, nekem meg van kb. 1 óra15 percem rendbe szedni magam. Rápillantok az órámra 5:20:47! Aztamindenit! Kibotorkálok megkeresni a többieket. Bosszankodom csöppet, hogy senki nem jött elém. Jó lett volna legalább cipőt cserélni. Na mindegy, kitipegek ebben a topánkában. Hamar meg is vannak igaz ezert meg kellett kerülni szinte az egész rendezvényt. Ledöglöm és próbálok valami kis erőt visszanyerni. Zoli megnézi a hivatalos időt: 5:19:19! Igen! Megvan! Álomidő! Ennek így kellett történnie. Boldogsággal átitatott fáradtsággal ülök a fűben, mint nyuszi. Elfogyasztok két gel-t majd Attika és a pokróc takarásában átveszem a futógatyámat. Először Kacsa jön a futókörön és hát ránézésre nem sok kedve van futni. Aztán érkezik Eli és Ő sincs a legjobb állapotban.

K...a meleg van. De mindketten kemények és mennek tovább. Én még gyorsan dobok egy kétbetűs kitérőt és elhelyezkedem az árnyékban és próbálok még pihenni és folyadékot bevinni. Ezután ismételten az én időm jön. Eli közeledik és nagyon kivan. Átveszem a chip-et és neki iramodok. 2 kör vár rám, de belül azt érzem, hogy ez bizony több lesz. Próbálom nem széttolni több okból is. Fáradt vagyok, nem tudom mit bír a lábam és még az is benne van a pakliban, hogy innen végig kell futnom az egészet. Na a nagy óvatosságban rögtön bekezdek egy 5:09-es kilivel. Na jó, akkor lassítsunk. Érzésre és pulzusra jól vagyok, de nem tudhatjuk mennyi vár még rám. Sikerül is 5:30-ra lassulni. Egész komfortos és még haladós is. A pályán rohasztó a hőség. Minden ponton frissítek, locsolom magam és vizezem a sapkámat. A sok úgymond tökölés ellenére is stabil tempót futok. Az első kör végén leveszem a pulzuspántot. Innen nem akarom tudni mit mér és zavar is. Kacsát valahol a második kör közepe felé érem utol. Na hoppá. Megkergettük, megfogtuk. Próbálom rávenni, hogy jöjjön és ha jól csináljuk akkor egyszerre futhatunk be, de ő inkább a saját tempóját nyomja. 10 km simán lemegy 55:37-el állok. Rohadt jó. Elivel most váltanánk, de azt mondja Ő pihenne még és ha bírom menjek még. Jó, akkor megyek. Ez a harmadik már lassabb itt már csak 6 percest tudok futni. A talpam is fájdogál és a sapka is inkább zavar már, mint segít. De csak vége lesz ennek is. 15 km, 1:26:33-al. Nagyon rég futottam ennyit egyben. A jó hír, hogy a térdem bírja. Újabb váltás és Eli megkezdi a hatodik körünket. Kettőt menne, de mindketten tudjuk ebből csak egy lesz. Becsülettel letolja miközben nagyon szarul eshet neki. Én az árnyékban ülve várom és néha picit aggódom érte miközben az én fejem is lüktet. Mintha lenne egy apró napszúrásom. Kacsa is inkább wellness-ezne valahol máshol, mint, hogy itt szaladgáljon a 35 fokban.

Attikával fél szemmel az órát nézzük. Ha belehúzunk még össze jöhet a 11:30 alatti idő. De ehhez Elinek jönnie kell. Meglepő módon szinte egyszerre érkeznek Kacsával. Újfent én jövök. 2 kör és vége. Kacsát megint próbálom unszolni, hogy toljuk együtt, de megint nem vevő rá. Nekem meg pont 1 órám van erre a 2 körre. Hááát nem lesz egyszerű. Persze nem én lennék ha nem próbálnám meg. 5:30-5:40-es tempó kell és nem sokat kaszinózni a pontokon.Az első két kili teljesen rendben van, de utána kikapcs. Csak 5:50 megy. Matekból jó vagyok így tudom a tavalyi időn már nem fogunk javítani. Sebaj. Idejöttünk és megcsináltuk. Vagyis még nem, mert azért még futnom kell pár km-t. Az utolsó körre indulván Attika ad egy sótabit és noszogat, hogy még meglehet. Viszont én tudom, hogy nem. Ahhoz olyan tempó kéne amire most nem vagyok képes. Laza 6:10-ben kocogom le ezt a kört. 1,5 km-el a vége előtt rám törnek az érzések még a szemem is könnybe lábad. Na nézzenek már oda, ahogy öregszem úgy leszek egyre érzékenyebb. 1 kili, 1000 nyamvadt méter. Ideje hajrázni vagy legalább valami olyasfélét bemutatni. Fokozom a tempót (már amennyire futja) és robogok a cél felé. A végső 200 méterre Eli is beszáll és együtt tesszük meg a célig hátralévő távot. 2 másik váltós csapat még neki áll versenyezni. Kicsit lemaradunk, hogy legalább jó kép készüljön rólunk. Kész! Vége! Megcsináltuk!  Kacsakergetők a célban! 11:32:48!

Kapunk szép érmet meg egy alkoholmentes gyümölcsös sört amit azonnal lehúzunk. Gyerünk keressük meg a többieket és szurkoljunk a még pályán lévő Kacsának. Nem is kell rá sokat várni és jön. Ő is megcsinálta! Újra, immár ötödször!  

Eléggé fáj mindenem inkább ülnék és nem mozognék. Azért pár közös képre összeállunk. Nem mindegyik sikerült jól, de ez nagyban köszönhető a hozott anyagnak. Irány enni, de előtte még bepakolunk a kocsiba Kacsát még amúgy is masszírozzák.

Nekem külön jól jön, hogy Attikáék szállásán van a kocsi, így legalább igénybe tudom venni a mellékhelyiséget. Az egész napi betevő megtette a hatását. Konkrétan rám jött a híg fosás. Na mindegy, ahogy Shrek is megmondta jobb-kint mint bent. Visszamegyünk a versenyközpontba és jöhet a jól megérdemelt kaja. Szerencsére találunk szabad asztalt és padot. Én hambira vágyom és cola-ra. Bejja volt oly kedves és szerzett nekem. Egész nap erre vártam és úgy gondolom meg is érdemlem ahogy a többiek is. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl amit alaposan kitárgyalunk. Kezd későre járni ideje lenne elindulni a szállásra. Kivesszük a bringákat a depóból és meglepődve tapasztaljuk, hogy csurom vizes. Ez meg mi? Esett volna. Nem, egész egyszerűen ekkora a páratartalom. Elköszönünk Ditkétől Attikától és Zolitól. Mi pedig mivel csak 15-20 perc éjfélig, a tűzijátékig mégis inkább maradunk és megnézzük.

Ezután viszont már tényleg indulunk aludni. Van vagy hajnali fél kettő mire ágyba kerülünk. Egyikünket sem kellett ringatni. Vasárnapra, mint mindig marad a záróünnepség és az eredményhirdetés. Mi dobunk még egy gyors reggelit, jó kis hagymás-sonkás rántottát. Fura módon szinte semmi bajom nincs. Csak a hátul térdem felett fáj kicsit. Előzetesen csak a diplomáért ugrottunk volna be, de valahogy ott ragadunk. Ahogy kiszólítják egyesével az első teljesítőket... nos ez is felemelő pillanat.

Nézzük kicsit a számokat: összidőben 1 perc 16 másodperccel mentünk rosszabbat, mint tavaly, de ezzel is 16 hellyel előrébb a 99. helyen végeztünk a váltók között induló 238 csapatból. A párosok között a 98-ból a 36. hely lett a miénk. Magát a bringát nézve ez 28/12. Szóval nem sokan mentek jobb időt és erre csakúgy, mint az Elivel alkotott párosunkra rohadtul büszke vagyok. Nekem ez az 5:19:59 maga az álomidő! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek legrosszabb időjárása volt a széllel, a meleggel és a páratartalommal akkor ez brutálisan jó eredmény. Sok minden kellett ehhez: az erősítő edzések és ugye fura módon a sérülés is. Mert ha az nincs és megvalósítom a futós céljaimat akkor a büdös életben nem megyek ilyet. Fejben iszonyat erősnek éreztem magam, semmi sem tudott kizökkenteni, pedig követtem el hibákat. Emlékezzünk csak a szálláson hagyott dolgokra. Köszönet a drága supporter brigádnak, hogy egész nap elviseltek minket és lesték minden kívánságunkat. Nekünk tényleg a versenyre kellett koncentrálnunk.

Ja, még egy dologban hibáztam. Hiba volt elmenni az eredményhirdetésre, mert most megint elkezdett érdekelni ez az egész. Csak ugye az a fránya úszás...

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Nálam kicsit szokatlan módon egy hónap telt el az előző verseny óta, az is a kurtára sikerült kecskeméti félmaraton volt amiről nem is írtam semmit, mert kissé csalódott voltam amiatt, hogy nem tudták rendesen kimérni a pályát. Persze nem történt tragédia csak egy egyéni csúcsot buktam (1:30 alatt lett volna) miatta. Na de lépjünk is tovább egészen a Bodri Trail-ig ahol mondhatni természetesen a leghosszabb, 40 km-es távra neveztem.. Február elején kimaradt kb. 1 hét betegség miatt, de szerencsére hamar visszajött a formám. Az edzések jól mentek és bizakodva mehettem Szekszárdra ahol nagy cél nem volt. Fussak egy jót és ne essek, ne sérüljek meg. Annával (a Szimpla Élményes társammal) és Attikával mentünk hármasban egy kocsival. Anna is a hosszún, míg Attika mivel még mindig szenved a lábával végül a 15 km-es távon indult. Az már reggel látszott, hogy nem lesz túl melegünk mert elég erős mínuszok és jeges szél fogadott minket. A rajtszám átvételt gyorsan lezavartuk majd befejeztük az előkészületeket. Ruházat terén a vékony aláöltözet, póló, kesztyű és a rajtcsomagban kapott csősálra esett a választásom. Pontban 9h-kor elrajtolunk. Kis helyezkedés után sikerül beállni a mezőny első felébe. Beke Tomi keveredik mellém, Ő az a srác akivel a novemberi félmaraton óta mindenhol összefutok. El is kezdünk beszélgetni úgy amúgy is jobban telik az idő. Neki is a 4 óra a célidő. Igyekszem kényelmes tempóban haladni nem cél, hogy szétszaggassam magam. Ennek ellenére jól haladok, emelkedőn sem megy 6 perc főlé a tempóm, síkon és lejtőn meg bőven 5 alatt van. Tomi kissé lemaradA terep nagyon jól futható, sár nincs, mert kőkeményre van fagyva minden. Az egyik lejtőn haladva elkezdett vibrálni a szemem. 1 perc után jöttem rá, hogy a nap az ahogy a fák között besüt. Eléggé zavaró volt nagyon kellett figyelnem nehogy elzakózzak. Az óvatosság dacára 10 kilinél 52 percen belül vagyok. Atyaég. Megvan a táv és ekkor még úgy számoltam, hogy a szint negyede is és mégis. Ha ez így megy tovább akkor ez nagyon durva idő lesz. Persze biztos fogok lassulni a fáradtság és a frissítés miatt, de akkor is. Kicsit vissza is veszek, de nem ezért van a lassulás hanem egy esés miatt. Nabazz. Ezúttal sem úsztam meg. Teljesen síkon sikerült megbotlanom egy keresztbe heverő drótban. Mindegy leporolom magam és hátrakiabálok Tominak, hogy vigyázzon. Annyira sikerül neki, hogy Ő is majdnem elesik. Innen megint együtt haladunk tovább.

A frissítőpont után páran összeverődünk és együtt megyünk tovább valamint gyönyörködünk a tájban. Csodaszép a távolban látszódó Mecsek, a dombok és tavak. Ha nem fújna a szél tökéletes lenne. Ráfordulunk egy újabb mászós emelkedőre, fent a puszta és az orkán erejű szél vár. Kisvártatva páran jönnek velünk szembe. Na mondom ezek vagy a rövidebb távon indultak vagy rohadtul eltévedtek. Ez utóbbi volt. Nem telt el 2 perc és újabb kis csapat jött szembe. Naná, hogy ők is rossz irányba haladtak. Próbáltam útba igazítani őket, nem igazán tudták hol sikerült rossz irányba fordulniuk. Kis tanácskozás után én indultam tovább. Talán ha 2 percet veszthettem, de nem számított. 25 km-nél érünk össze a 29-es táv indulóival. Jó érzés volt nagyobb tömegben haladni, főleg azért mert gyorsabb voltam náluk és folyamatosan előztem. Ekkor már nagyon melegem van. Feltűrőm az aláöltözet újját valamint leveszem a kesztyűt és a csősálat amit a frissítőponton beraknak a táskámba. Mást nem is kérek van mindenem és innen már csak 13-14 km. Egyszer csak egy ismerős bukkan fel előttem. Anna az. Hogy a fenébe került elém? Rákiáltok hátulról Ő is eléggé meglepődik. Kérdezi is, hogy hol voltam eddig. Hát mondom esélyes, hogy Te eltévedtél. Gyorsan megbeszéljük ki hol tart. Én majdnem 30-nál Ő még csak 27-nél. Baj van. Nagyon bosszús. Párszáz métert megyek vele aztán eltempózom. Kis idő múlva a mezőnyből Csanya biztat azzal, hogy jó a mozgásom. Nekem kell fél perc mire leesik, hogy egyáltalán Ő az. Nem telik el 5 perc és bizonytalan leszek. Track szerint élesen jobbra kéne fordulni, de mindenki egyenesen megy és a szalagozás is arra van. Megállok, téblábolok végül amikor Anna odaér csak elindulok egyenesen én is. Ha arra kell menni akkor arra megyünk.

Fejben kicsit nehezen dolgozom fel, pár percre el is gurul a gyógyszerem és felveretek az egyik emelkedőn. Aztán rendbe rakom magam és visszaveszek úgyis van más gond is. Mostanra felolvadt a jég és az út is saras lett. Nagyon saras, néhol bokáig gázolok a sárban a traktorok által szétjárt úton. Csúszok minden irányba. Előre, hátra és oldalra. Küzdős szakasz ez. Ahogy számolgatok fejben a 3:50-es idő is meglehet. A szintemelkedés már meghaladta az előzetesen tudott 820 métert. 3 km-el a vége előtt már, mint minden terepversenyen nagyon vártam az aszfaltot és bíztam benne, hogy nem megyünk már felfele és jön a megváltó beton. Tévedtem. Egy kanyar után ott magasodott egy emelkedő. Lányos zavaromban ki is csúszott egy óbazdmeg a számom. De hát nincs mit tenni ezen is fel kell mászni. A 3:50-et elengedtem, lesz amennyi lesz nem számít. Kiérek az erdőből de még mindig földúton haladok. Egy balos után végre beton. Ismerős beton, itt már futottam a tavalyi Borvidéken igaz akkor felfele. Most lejtő és az sem zavar, hogy meredek és nem lehet középen haladni a víz miatt és így mindig ferdén terhelek valamelyik irányba. Csapatok lefelé, mert érzem és látom is a végét. Közel a cél. Ki tudok vágni még egy hajrát is és jó tempóban szakítom át a képzeletbeli célszalagot. Megcsináltam! A célban érmet kapok a nyakamba és egy kézfogást Márkus Öcsitől. Mindent amit egy halandó várhat egy szekszárdi futóverseny végén. Iszonyat jó élmény volt! 3:51:57 az időm. Nagyon jó, jobb, mint amit akartam úgy, hogy nem csaptam szét magam. Elfáradni elfáradtam, de egy terepmaraton után ez normálisnak nevezhető. Előkerül Attika is majd kicsivel később beér a célba Anna is. Letáborozunk a Bodri pincészetben a kövön.

Kb. 30 perc dekkolás után irány zuhanyozni, átöltözni. Jól esik a meleg vizes zuhany és a száraz ruha már-már újra embernek érzem magam. Visszatérve a pincészetbe jöhet a jól megérdemelt gulyás. Ez is remek volt, mint ahogy az egész verseny. Mind a szervezés, mind az útvonal tökéletes volt. Végülis csak a szokásos Öcsi féle verseny. A kajálás után még beszélgettünk majd hazafele vettük az irányt.

Anna és Attika is jót mentek, sajnos ők is megnézték közelebbről a földet. Anna az eltévedés miatt kihúzatta magát az eredménylistáról. Nem biztos, hogy mindenki megtette volna, lehet van aki élt volna azzal, hogy így dobogóra állhat. Végül egy hatodik helyet bukott ezzel. Vigasztaltam, ne foglalkozzon ezzel csak a tempóátlagát nézze. Attikának meg úgy tűnik rendben lesz a lába, nem nyírta ki a terepen. Kondija szinte nulla a kihagyás miatt és vissza is fogta magát, ennek ellenére egész jó tempót ment.

Jó kis verseny volt. A hivatalos időm 3:52:21 lett ezzel a 19-ik helyen végeztem abszolútban és a férfiak között is. Sikerült az összes nőt megelőznöm és mint tudjuk nálam ez a szint. Maradt ugyan benne pár perc, de nem bánom. Ez így volt jó ahogy az esést leszámítva, de szerencsére abból sem lett komoly baj. Esélyes, hogy még visszatérek ide és nem feltétlen csak versenyen...

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

A kedvenc versenyem. Talán a legjobb itthoni esemény. Nekem legalábbis mindenképpen még akkor is ha egyáltalán nem iszom. Mert itt azért erről is szó van egy kicsit (sőt). A pontokon van fröccs és pálinka is. Nagyon egyben van az egész. A szervezés, a hangulat, a helyiek akik teljesen magukénak érzik a versenyt. Természetesen idén is a leghosszabb, most éppen 29 km-es távra neveztem. Plusz motivációként megkaptam az 1-es rajtszámot mert ezek szerint én voltam aki elsőként utalta el a nevezési díjat. Attikával ketten mentünk le ahol csatlakozott hozzánk Eszter, Dóra, Tita és Gergő. A rajtszámátvétel gyorsan, simán ment időben jól álltunk kényelmesen készülődhettünk. Az jól látszott, hogy ma is rohadt meleg lesz. Pálya és szintrajzot nem nagyon néztem, de volt időbeni és frissítési tervem is. Az elmúlt évek alapján az 5:30-as átlagot tűztem ki célként. Frissítés gyanánt 4 gel-t és sótabit vittem magammal.

Mivel egyszerre indítják mind a 4 távot így Attikával beálltunk jó előre a rajtnál, ne kelljen már annyi embert kerülgetni. 14:01-kor ellövik a startot. Kis helyezkedés után beáll a mezőny.

Jó a tempó, első kili 4:32 és volt benne felfele is. Mászunk felfele a kilátó irányába, de most még nem megyünk fel. Jön két 5:07-es részidő. Jól érzem magam és jól is állok a női elsővel haladok együtt. El is gondolkozom, hogy nem tolom-e túl. A pulzusom 170 körüli nagyjából ilyen átlaggal szoktam itt futni. A harmadik emelkedőn már sétáltam, mert elértem a 180-as limitet amit megszabtam magamnak. Páran meg is előznek, de őket a lejtmenetben mind visszaelőzöm. 7 km-től jön az igazi móka. Itt már komoly emelkedő is akad szinte mindenki sétál. A frissítőpontokon iszom, locsolom magam és már az első gel-en is túl vagyok. Egyelőre minden rendben. Haladok tovább, felfele továbbra is séta, lefele viszont nem finomkodok. Össze is jön egy 4:07-es kili. 13-nál Cögével pacsizok egyet, majd a frissítés után irány a meredek emelkedő. Itt végre félreállok elvégezni amit el kell. Pisiszünet. Az emelkedő végén válik szét a félmaraton és a 29 km mezőnye. Fent szakadár helyiek osztogatnak vizet. Nem kérek inkább jobbra el bízván abban, hogy nemsokára lesz hivatalos pont is. Hiba volt. Féltáv könyékén 1:29-el állok. Háát, innen azért necces lesz beérni a tervezett 2:42-vel. Sebaj, megyek ahogy tudok és lesz ami lesz. Lett is. Az ereszkedés során érzem valami nem stimmel. Az még oké, hogy már innék valamit és fogalmam sincs hol lesz a következő pont, de mintha elfogyott volna erő. A 17-ik km 5:07 lett. Pff, mindezt lefelé és most már tudom messze még a Bodri pincészet ahol végre újra ihatok. Leérvén a sík részre nem esik jól a futás. Vannak ezzel még így páran, de ez sem vigasztal. Kétszer is belesétálok. A Bodri felé kanyarodva meglátom Attikát. Jó közel van, nemsokára utol is fog érni. A frissítőpontnál alaposan elidőzöm. Sótabi, gel, víz, iso, cola. Végig ettem-ittam a palettát. Mire végeztem Attika is megérkezett. Tovább indulok, hiszen úgyis gyorsabb. Az emelkedőn be is ér. Innen együtt mentünk, mert hiába mondtam neki, hogy menjen nem akart. Pedig látszott, hogy most feltartom. Azért persze jól elvoltunk így talán neki is jobb volt, hogy nem egyedül kell szenvednie. Annyira azért nem volt szar, de nem is nagyon akaródzott gyorsabban menni. 20 km-nél megint technikai szünet. A színe alapján jól látszott: kiszáradtam.

baszki oda is fel kell futni?

Brutál meleg volt, nagyon vártunk minden egyes pontot ahol inni lehetett. Szerencsére pár helyi is kipakolt. Örök hála nekik az életmentő hideg vízért. Közben elengedtük a 3 órás tervet is és az is egyre gyanúsabb volt, hogy ez bizony több lesz, mint 29 km. Ez 27-nél realizálódott teljesen amikor még mindig felfele másztunk, a kilátó még sehol és ugye még oda is fel ahonnan még majdnem 2 km a cél. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy felfutok a kilátóhoz, de hamar elvetéltem. Fent cola-ztunk egy jót majd irány lefele és innen szinte végig lejtő amin még a szar is gurul. A hasamban lötyögött rendesen a sok folyadék, de ezt a keveset már kibírom valahogy. A meredek rész után meg is indultunk Attikával. Volt egy srác aki fent a kilátónál nagyszájú volt, hogy aki nem megy fel a lápcsőn az gagyi. Hah könnyű neki csak párost fut.Na őt mindenképpen meg akartam előzni. Erre Attika: nemcsak őt hanem mindhárom előttünk haladót le kell nyomni. Nos akkor basszunk oda rendesen. Újra tempót váltottunk, jöhet a hosszú hajrá. Egészen 4 percesig fokoztuk a tempót, be is daráltunk mindenkit viszonylag gyorsan. Közel a templom már csak meg kell kerülni és bent is vagyunk. Kész! Vége! Attikával egymás mellett szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot. Megvan. 3:17:13!

Elfáradtam, főleg a combjaim és a vádlim fáj megint. Leülök a földre és leveszem a cipőmet. Így most már sokkal jobb. Dóra, Tita és Gergő csatlakozik hozzánk mostantól együtt várjuk Esztert. Kis idő után Attikával beülünk a kútba. Nyújtás helyett megteszi a hideg vizes fürdő is. Eszter is megérkezik 3:41 körüli idővel. Látszik neki is jó volt. Jöhet a jó része a dolognak. A zsíroskenyér-fröccs kombó. Erre még toltunk egy fagyis-kürtőskalácsot és máris sokkal jobb a helyzet. Persze simán tudnék még zabálni. Elsétálunk a kocsikhoz ahol mindenki kicsit rendbe szedi magát. Még megvárom Brezkót és indulás haza.

afterfotó, igen vannak akik most is jól néznek ki

a szintrajz (össz emelkedés 842 méter), köszönjük Márkus Öcsi lehetne több is

Jó volt ez, még ha néha nagyon másképp is. Utólag az eredményeket nézve nem volt reális a 2:42-es célidő. Azzal konkrétan 15-ik helyen végeztem volna. Így is a férfi 87-ik helyen fejeztem be a 289 indulóból. Tudok ennél jobbat ez tény, de az is, hogy fáradt vagyok. Ez közben is érződött. Sok volt az elmúlt pár hét Béccsel, Mecsekkel és a keddi Gerecsével együtt. 13 nap alatt 4 hosszú futás ráadásul mindegyik nagy melegben. Nem túl jó előjel az UB és az UTH előtt, de összekapom magam és nem lesz gond egyiken sem.

Eljött a nagy nap. Az, amire igazából egész télen készültem. Mondhatni a szent cél. Bécs 3:10. Igazából Londonba szerettem/szeretnék menni, de sosem sorsolnak ki, így jobb híján marad Bécs (ha már egy napon vannak). Tavaly is így volt, és az egész jól sült el. Azt tudtam előre, hogy kicsi az esélye a tervnek, de egy pb-nek volt realitása. Szokás szerint szombaton mentünk, ezúttal Anyu és Kriszti is elkísért. Reggel még felvettük Kacsát és irány a hanyatló nyugat. Útközben még beugrottunk Parndorfba az outlet-be körbenézni. Laza 4,5 órát töltöttünk ott. Én egy pár cipővel lettem gazdagabb, de mindenki vett valamit. Az átmozgatás megvolt.

Lindt csokimennyország

Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, ami nagyon jó helyen volt. Közel a rajt és a cél is. Ezután az expo fele vezetett az utunk, ahol kicsit később már Ditke és Attika is csatlakozott hozzánk. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott. Sokan panaszkodnak itthon a rajtcsomagokra. Nos itt kint konkrétan semmi nincs benne. Egy programfüzet, egy kuponfüzet és ennyi.

Az expo után átmentünk vásárolni a Sparba, majd a szálláson lepakoltunk és elmentünk vacsorázni. Attika talált egy jó kis grill-es éttermet, ahol ráadásul óriás hamburger is van. Asszem meglennénk. Kis tanakodás után Attika rendelt is. Naná, hogy a saját feje után ment. Ugyanis rendelt egy óriás hamburgert és 2 db 2 személyes tálat. Mindezt 6 emberre. Hát ő tudja. Kacsa biztos ami biztos alapon bevert még egy levest is. Aztán kihozták a hambit. Húbazmeg. Ez volt az első ami eszembe jutott. Majd megjött a 2 tál is. Aztapicsa. Tálanként 6 szelet rántott hús és 1kg sült krumpli. Az tisztán látszott, hogy ezt nem bírjuk megenni. De hát nincs mit tenni mint nekigyürkőzni még akkor is, ha nem a legjobb ötlet a maraton előestéjén halálra zabálni magunkat. Ciki vagy nem ciki, de kb. a fele kaja megmaradt, a sült krumpli meg majdnem teljesen. Ez van, de legalább finom volt.

A csapat

Big Mama's burger és ez nem a legnagyobb...

Vacsora után visszamentünk a szállásra, ahol fogyott még egy kis nasi, chips és csoki formájában, valamint Attika kiszúrta, hogy az órám szíja eltört. Na ez aztán hiányzott mint kígyónak a térdzokni. Kapott egy kis ragtapaszt gyógyításként, majd szépen lassan lefeküdtünk aludni.

ellátott beteg

Vasárnap reggel 6:30-kor volt ébresztő. A tervek szerint 8h körül akartunk kiérni a rajthoz, ami közel, mindössze 4 metró megállónyira volt, így nem kellett kapkodni. Kényelmesen össze lehetett rakni mindent. Rajtszámövbe a gel-eket, sótabit meg zsebre. Végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem ad le csomagot, ezzel is nyervén 20 percet. Ezt ki is használtuk, mert ennyivel később is indultunk el.

Kilépve a hotelből érzékeltük azt, amit tudtunk előre. Kurva meleg van. Nem éppen ideálisak a viszonyok. A metrón a szokásos tömeg, de azért felfértünk az elsőre. Leszállás után egyből beálltunk a wc-re várakozó sorba. Kb.10 perc alatt végeztünk, majd irány a rajtzóna ami az út másik oldalán van. Akkora volt a tömeg, hogy nem tudtunk beállni, így a kordonon kívül vártuk a rajtot. Meleg volt, emlegettük is, hogy tavaly ilyenkor kukás zsákban is fáztunk. Rajt! Másodpercre pontosan 9h-kor lövik el, és megindul az emberáradat. Igyekszünk Kacsával felvenni az utazótempót, de ehhez rengeteget kell kerülgetni. Attika visszafogottabban kezd, hamar el is hagyjuk ezáltal. 4:47-re sikerül az első kili. Nem baj ezt tudtuk, hogy ilyen lesz. A második már 4:29 lett. Közlöm is Kacsával, hogy ha az összes többi ilyen lesz, akkor jók vagyunk. 2 km után kicsivel anyuék szurkolnak a jobb oldalon. Az első olyan külföldi versenyem, ahol ott vannak és hamar átvették a hangulatot.

A harmadik részidő is 4:29 lett, ha nem tudok gyorsítani, azért ez elég necces lesz a végére, számolván a frissítésekkel és a lassulással. Kacsának nem volt túl komfortos, mondta is, hogy ő ennél nem bír gyorsabban futni. Aztán valahol az első frissítésnél el is hagytuk egymást. 5km-nél jártunk és már most fél perc hátrányom volt a tervhez képest. Kicsit fokoztam a tempót, de valahogy ez az részidőkön nem látszott. A pulzusom rendben, 170 körüli volt és folyamatosan előztem a mezőnyt. A második ponton 10km előtt kevéssel bevettem az első gel-t valamint egy sótabit. Viszont valahogy elbénáztam, mert a sótabis tartót nem sikerült visszarakni a zsebembe. Vissza biztos nem fordulok érte, de ennek még lehet következménye. Tudtam, hogy a Anyu, Krisz és Ditke 11km-nél várnak. Ott is voltak a megszokott szurkolói helyen. Ekkor sikerült összeraknom a legjobb kilimet 4:20 formájában, de még mindig több, mint fél perc a hátrányom. Nemsokára utolértem Verát, akit a garmin-os kihívásból ismerek. Megállapítottuk újfent, hogy nagyon meleg van, ő speciel elengedte már a célját. Mondtam, hogy annyira szarul azért nem áll. Kicsit próbált velem jönni, de nem ment neki. Jön a Schönbrunn-i rész, ami után kanyarodunk fel a Mariahilfer-re. Ez a rész nem esett jól, ahogy tavaly sem. Már csak 4:50-5:00-ös tempó ment. Bíztam benne, hogy majd lefele összeszedem magam. A lejtő végén, ahol szétválik a félmaraton a maratontól, úgyis megint ott lesznek anyuék, és különben is az meg már majdnem a fele. Szóval próbáltam pozitív gondolatokkal erősíteni magam, de nem ment igazán. Bevertem a második gel-t a tervnek megfelelően. 20 után gyors pacsi Krisztivel, majd irány tovább.

Óriási volt a kontraszt. A Mariahilferen tomboló szurkolás, majd a két táv szétválása után csak a léptek zaja maradt. A hosszútávfutó magányossága. Megvan a fele. 1:38:42 hát ez bizony szar és a tavalyinál is rosszabb. Tudtam a pb sem lesz meg. Nem éreztem magamban annyi erőt. Mindegy, menjünk toljuk lesz ami lesz. Ezzel nyugtattam magam. Tempóban 5 perc környéki kiliket futottam, nagyon szar nem volt, de nem is esett jól. Középszar. Folyamatosan számolom az célidőmet. Jó lenne a 3:30, de majd 30-nal okosabb leszek. Előkotrom a harmadik gel-t is, kisebb nehézségek árán kibontom és lenyelem. Jön a Práter, megint. Kurva hosszú egyenes benne egy kurflival, majd egy szintén hosszú oda-vissza rész. Már tavaly is utáltam. Ez idén se volt másként. Mivel lassultam, néha-néha hátranézek hátha Kacsa utolér. Persze azon is gondolkozom, hogy neki ugyanilyen szar és pont úgy lassul ahogy én. 29 km-nél viszont meglátom Verát. Utolért. Nahoppá. Nekem pont kapóra jött, mert be tudtam állni mellé beszélgetni, és rögtön sikerült is egy 4:50-es km. 30-nál a stadionnál Anyu és Kriszti lelkesen szurkol, én meg próbálok értelmes fejet vágni nekik. Nem hiszem, hogy sikerült. Ditkét nem látom, de mint kiderült, ott volt, csak én vagyok a vak. A frissítés után nem bírom tartani Vera tempóját. Mindegy nekem, hogy 3:25 vagy 3:35 lesz. Mondjuk a 3:30-ra sincs már esélyem. 1 óra alatt kéne 12km-t futnom hozzá. Aha, jelenleg 5:30-40-ben megyek. Meg kell kerülni azt a torony biz-baszt, és akkor már visszafele futunk. Remek, talán meglátom Kacsát is. Fürkészem a szembejövőket, de semmi. Már elhagyom a 34-es táblát, amikor megjelenik. Nem őszinte a mosolya. Nem is mosoly az igazán. Szar neki is. Kb.2km van köztünk, ami nagyjából 11 perc. Utolérni nem fog, hacsak nem lesz velem valami extra gubanc. Frissítőpont jön és az utolsó, negyedik gel ideje. A koffeinest tartogattam a végére. Elveszek 2 pohár vizet meg egy pohár iso-t. Az iso-t egyből lehúzom, rá egy kis víz, a 3 poharat egyberakom, hogy ki tudjam nyitni a gel-t. Baszki ilyen béna nem lehetek. Nem bírom letépni a tasak fejét. Nagy nehezen azért sikerül, de beletelt vagy 2 percbe. Közben ugye sétálok és elérek egy következő asztalig ahol cola-t osztogatnak. Mondom is halkan na öcsém te vagy a király, az isten és a megmentőm. Érdekesen nézhettem ki. Bal kezemben egy pohár cola, jobb kezemben a gel, amíg a számban a pohár víz. Mindegy, nem szépségverseny ez, meg hát ugye azon úgyse lenne esélyem. A koffein viszont jót tett. Jobban érzem magam, bár ez a tempón nem látszik. 37-nél törnek rám az érzelmek. Volt egy célom, küldetésem amiben kudarcot vallottam. Igyekeztem Apuért is futni a mai napon, de nem tudtam azt nyújtani, elérni, amit akartam. Újabb számolás. Ha innen 6 percesben megyek, akkor 3:35 alá beférhetek. Nagyon jó lenne a 3:33:33 is de az nem reális. Még 3 pont van a maradék 5 kilin, úgy érzem felesleges mindegyiken inni. A középsőt választom, ahogy tavaly is. Tervezgetek, hogy mikor induljak meg. A 40 túl korainak tűnik, legyen 41, és talán 3:34 alá is beférek még. Érzésre tempót váltok, de ez a számokban nem mutatkozik meg. Mindegy már a Ring-en vagyunk, és közel a cél. Újra összecsatlakozik a két táv, csak egy kordon választ el minket. Vannak akik most érnek a félmaratonjuk végére. A zombihősök. Egyszer csak megelőz Superman. Vagy legalábbis egy annak öltözött futó. Nem szabad elengedni. Ezen a részen megint fergeteges a hangulat. Két oldalról üvöltenek és szurkolnak. 500 méterrel a vége előtt eljön az én időm. Oda kell baszni a végén. 4:30 alatti tempóban tolom, a pulzusom már 183, de nem számít. Itt már nem. Cél. Beértem. Óra leállít. 3:34:00! Legalább ez a kis célom megvan. Nincs katarzis, nincs öröm, helyette van csalódottság és fájdalom. Főleg a combjaim és a vádlim fáj (ez akár a sótabi hiányára is visszavezethető). Megcsináltam, de jó szar volt. Megkapom az érmem és indulok kifele a célzónából. Elveszek 3 flakon vizet. Húgymeleg mindegyik, de egyet azonnal megiszok. A csomagleadós kamionoknál volt megbeszélve a találkozó. Kisétálok, de anyuék sehol. Nem baj, majd megtalálnak. Leülök a járdára és várok. Pár perc múlva meg is jelennek. Nem tudom és nem is akarom leplezni a csalódottságomat. Vigasztalnak, hogy ez most ilyen lett, beteg is voltam. Végülis igazuk van. Várjuk Kacsát és Attikát. Kacsa 11 perccel utánam ér be, hát neki sem volt egy fáklyás menet a mai. Telnek-múlnak a percek, Attika meg sehol. Az applikáció szerint már beért, aztán valahogy Ditke kiszúrja, hogy egy másik utcában szintén a járdán ül. Ő sem néz ki túl jól. Ez ma egy ilyen nap volt. A lányok viszont fantasztikusan szurkoltak. Köszönet érte.

bécsi csendélet

Összeszedjük magunkat és irány a kocsi. A metróba vezető lépcső lefele nem volt vicces. A kocsinál rögtönzött kaja after party-t szervezünk. Eszünk egy kis tegnap esti maradékot. Hideg hamburgert se nagyon ettem még. 

 afterparty

buli van

A kajálás után elindultunk haza. A kocsiban még átbeszéljük az elmúlt 2 napot, de nagy okosságra nem lelünk. Nem ez volt életem maratonja. 12km-ig rendben volt még akkor is ha a 3:10-re egy másodpercig sem volt esélyem. 15-től viszont kifejezetten szar volt. De ez a 3:33:59 önmagában nem rossz idő. Sőt, életem harmadik leggyorsabb maratonja. Szinte biztos, ha lassabban kezdek akkor valami hasonló vagy akár kicsivel jobb időt is futhattam volna, de meg kellett próbálni. Számok-számok és számok. Hivatalosan a 845-ik helyen végeztem. A férfiak között a 783-ik, míg a kategóriámban a 146-ik lettem. Abból is látszik, hogy idén milyen rohadás meleg volt, hogy a tavalyi 14 perccel jobb időmmel is nagyjából hasonló helyen végeztem a mezőnyben. +10-15 hely a különbség. Apró megjegyzés, hogy a jelenlegi világcsúcstartó 25km-nél kiszállt.

Annak viszont nagyon örülök, hogy édesanyám és a nővérem kint volt és jól érezte magát. Talán ez a legfontosabb is. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása. És nekem mit hoz a jövő? A közeli először is a Mecsek trail-t, aztán jön a brutális május Ultrabalatonnal és az Ultra Trail Hungary-vel megspékelve. A távoli meg reményeim szerint egy 3:10-en belüli maratont, de hogy hol és mikor, az nagy kérdés. Jövőre szerencsére London (ápr.28.) és Bécs (ápr.7)  nem egy napra esik, bár Bécsben szinte tuti nem futok. Londonra mindenképpen jelentkezem és Bécs helyett meg Hannover indul jó esélyekkel. De ez még nagyon messze van.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Evetkétől kaptam karácsonyi ajándékba. Lepkét is benevezte és úgy volt, hogy együtt megyünk. Nekik és nekem is nyaralásként felfogva. Abban biztos voltam, hogy bringát is vinni akarok, mert ha már ott járok akkor  tekerni is kell. Ki tudja mikor jutok el legközelebb az Alpokba. Sajnos vagy nem másképp alakult. Lepke repült Londonba én meg kis időre egyedül maradtam. Aztán Attika becsatlakozott Ditkével így hármasban keltünk útra. Én szerda este meló után kimentem Ramsau-ba Attikáékhoz, hogy másnap reggel onnan induljunk Pitztal felé. Ezzel azért nyertünk 3 órát. Maga az odavezető út is rengeteg szépséget tartogatott ellensúlyozva a rohadt unalmas autópályát. Jöttek sorban a tavak majd előkerültek a hegyek is. Én meg is lennék. :) De hát ugye nem csak ezért jöttünk. A szállást gyorsan megtaláltuk a hegyoldalban és el is foglaltuk. Irány a közeli Imst ahol csaptunk egy bevásárlást. Én vacsora előtt még kimentem futni egyet, hogy meglegyen a 300 km a hónapban. Sikerült pont az eső érkeztére időzíteni. De nem baj akkor kell futni amikor jól esik és irgalmatlanul élveztem. Igaz a szinttel, amiből sikerült 350 métert gyűjteni a 7 km-en néha meggyűlt a bajom, de összességében remek futás volt. A vacsora helyéül a VaBene nevű olasz éttermet választottuk ahol én egy jó kis hawaii pizza-t ettem, mert fel kell tölteni rendesen a szénhidrát raktárakat. Pénteken ráérősen keltünk hiszen aznapra csak a bringázás volt tervezve. Igaz az 140 km és 4000 méter szint. A hűvös idő miatt kb. 10h indultunk. Az első 5 km-en nem is volt gond, mert lefele haladtunk majd jött az Arzl-ig tartó hegymenet. Rendesen kifulladtunk benne pedig nem volt hosszú. Itt azért egy pillanatra átgondoltuk a dolgokat, de végül a menjünk és csináljuk mellett döntöttünk. Nehogy már szégyenszemre visszaforduljunk. Innen viszonylag simán folytattuk utunkat csodaszép tájakon haladva.

Ahogy haladtunk felfele a nem túl meredek részen egyre baljósabb felhők kezdtek gyülekezni fejünk felett. Nem sokkal később el is kezdett esni az eső. Jött a  kupaktanács Attikával. Maga a csúcs még 30 km, de a tó is kb. 20 km. Ez 2-3 óra még felfele és lefele nagyon nem lesz vicces a csúszós út. Mivel vasárnap maraton van így észszerű döntést hoztunk. Visszafordulunk. Le is ereszkedtünk Prutz városáig ahol újabb megálló és döntési kényszer. Megyünk arra amerről jöttünk vagy a rövidebb, de sokkal szintesebb úton megyünk. Utóbbi lett a nyerő, de mint később kiderült nem annyira. Irgalmatlan emelkedők  vártak ránk. Volt olyan 5km-es szakaszunk ahol 500 métert másztunk felfele. Közben sikerült defektet is kapnom és mivel ez egy megállás után volt és nem vettem észre el is pereceltem. Szerencsére komolyabb baj nem lett belőle. Nem sokkal később sikerült 10 euro-ért vennünk 1,5 liter vizet és fél liter colat. Nem vót óccsó, de legalább az étteremben lévő csaj magyar volt.

defekt és perec helye

emelkedik...

Azért haladtunk hazafele bár néha megviccelt minket az út. A lejtős részen két helyen is fel volt bontva az út. Kapaszkodtunk rendesen a fékekbe. Wenns-nél már annyira elege volt Attikának az egészből, hogy inkább bevállaltuk a rövidebb kavicsos erdei utat. A lényeg, hogy haza vergődtünk valahogy. Sok mindent elmond, hogy a netto 3:50-es utat 7,5 óra alatt tettük meg. Este megint Imst-ben ettünk ezúttal egy jófajta burgert.

Szombatra fix programként csak a rajtszám átvétel volt így előtte tettünk egy kis kitérőt. Felmentünk a Wildspitze lábához. Ez azért is volt hasznos mert így bejártuk kocsival a maraton útvonalát. Maga a felvonózás sokba került (39 euro) de a látvány az magáért beszél. Az első felvonó konkrétan a hegy belsejében megy, nuku kilátás. Felérve gyorsan körbenézünk. Gyönyörű. Hó és hegycsúcsok mindenfele. Pár perc alatt körbenézünk majd irány tovább felfele a másik felvonóval. Ez 3440 méter magasra visz. Soha nem jártam még ennyire magasan. Fent csak hó van mindenütt meg egy kis köd. Nem baj így is szép a táj és a mínusz pár fok sem tűnik vészesnek. Egészen addig amíg nem kezd el fújni a szél. Nos nem volt melegünk. A lefele úton óriási köd fogad minket és elkezd havazni. Ezt felváltja az eső mire leérünk a parkolóba. Jó kilátások holnapra.  Még beugrunk Wenns-be a rajtszámokért és a tészta party-t sem hagyjuk.

Vissza a szállásra jöhet a cuccok összeszedése a maratonra. Este már csak egy kis nasit tolunk chips és csoki formájában miközben Irigy Mirigyeket nézünk Youtube-on. Vasárnap korán van ébresztő mert a transzfer busz 6:30-kor indul a rajtba. Nem érzem magam frissnek és kipihentnek. A rajt közelében letesszük a kocsit és pár perc után indulunk is. Felérünk és nagyon hideg van. Kb. 5 fok lehet de majd megfagyunk melegítőben is. És ahogy körbenézek ezzel sokan vannak még így.

Valahogy azért csak kihúzzuk a rajtig. Közben találkozunk pár magyarral. Váltunk pár szót egészen addig amíg szinte lekéssük a rajtot. A mezőny végéről indulunk csak. Attikával közlöm, hogy én azt futom ami jól esik és ne hagyatkozzon rám. Emelkedővel indítunk és nem komfortos. Szerencsére 1,5 kili után jön a lejtmenet. Fáradt éreztem magam de sikerült beállnom a 4:50 körüli tempóra. Ezt éreztem kényelmesnek. Attika kicsit lemaradt gondoltam majd később utolér. De csak nem akart megérkezni. Egy ideig figyelgettem hátrafelé és látszott, hogy távolodik. Kevés lesz ez a céljához. Mindegy az én gondolataimba beférkőzött a pisilés ingere. Basszus. Alig járunk 5 km-nél és máris kell és ezt tuti nem tudom végigcipelni. Ki is álltam 6,5 körül egy szimpatikus helyen ahol már valaki éppen hasonló dolgát végezte. Nosza szaladjunk is tovább. Kicsit aggasztott, hogy Attika a technikai szünet ellenére sem ért utol. Próbáltam magammal foglalkozni és élvezni a tájat. Az aláöltözet miatt kicsit melegem volt így pont kapóra jött a szemerkélő eső. Imádok esőben futni. Sikerült is kicsit gyorsulni amikor 13-14km-nél ismerős érzés kerített hatalmába. Igen, megint pisilni kell. Ha ez így megy tovább akkor nem is tudom mi lesz. Próbáltam legalább a feléig kihúzni de 17-nél megint megálltam. Ez van. Ja, a srác aki mellett megálltam előzőleg szintén megállt. Egymásra néztünk és csak nevettünk. Visszaállván fokoztam a tempón. Jól éreztem magam, tudtam, hogy elbírom. Megvolt a táv fele kb. 1:43-44-es idővel. 25 km környékén jött az első emelkedő amin sokat előztem. Igyekeztem továbbra is kényelmes tempóban haladni. Ez az emelkedőn 5:30-as tempót jelentett. Jött egy meredekebb lefele ahol nagyon elengedtem magam már közel 4 percesnél jártam amikor elértem a következő emelkedőt ami egészen Wenns-ig kitartott. Nagyon hosszú volt. Nem meredek ugyan és a tempó is vállalható volt, de azért örültem, hogy felértem. Wenns-ben még a nevemet is bemondták és mindenhonnan szurkoltak  Remek érzés volt. Ez a jelenet megismétlődött Arzl-ban is és itt már ugye 35-nél jártunk plusz végre volt cola. Le is húztam egy pohárral. Usgyi tovább Imst fele. Ezt az utat is jól ismertem hiszen kocsival sokat mentünk rajta. A tempóm még jó volt 4:40-50 körül viszont a vádlimat elkezdtem érezni. Konkrétan majd szétszakadt a bal oldali. Ilyet se nagyon éreztem még. Beérek Imst-be ahol egy újabb meredek rész fogad a vádli minden erejével tiltakozik ellene, de nem ő dönt. Jön egy kis sík rész az uccsó 3 km meg emelkedik. Kicsit örültem neki még ha lassabban is haladok. Az utolsó frissítőponton már nem állok meg csak haladok eltökélten a célom felé. Ez már a sportcentrum parkolója, látom Attika kocsiját. Jöhet a hajrá, már hallom a szpíkert és a kanyar után már a célt is látom. Igaz tenni kell egy kis kurflit, de már nagyon közel vagyok. Hátulról ketten óriási tempóban előznek. Félmaratonisták, nem akarom, de nem is tudnám átvenni a tempójukat. Így legalább egyedül futhatok be a célba. Kész! Vége! Megcsináltam! 3:28:43! És nagyon jó volt! Persze elfáradtam, meg fáj is egy kicsit, de egy maratonnak fájnia kell. Megkapom az érmet majd szinte rögtön utána a befutóképet. Ilyen se volt még. Iszom és leülök egy padra. Várom Attikát. Az már biztos, hogy a 3:30-as tervezett ideje nem lesz meg. Aztán csak megérkezett 3:41-es idővel. Maratonfutó lett! Leültünk padra és mondja, hogy nézzük meg hol végzett a kategóriájában. Hoppá! Második lett. Meg kell várnunk eredményhirdetést. Ránéztünk az enyémre is. Megint csak hoppá. Én is második lettem. Hogy mi van? Ditkének szóltunk ne nagyon várjon minket haza mostanában. Jelenésünk lesz. Átöltöztünk, lepakoltuk a felesleges cuccokat a kocsiba és visszamentünk a nagy sátorba. Jó hosszú procedúra volt, de csak túl lettünk rajta. Fura volt a dobogón állni. Talán soha nem lesz rá többet lehetőségem. Este ismét a VaBene étteremben pótoltuk az elvesztett kalóriákat.

 az egyik legjobb befutóképem

 hogy mik meg nem történnek

két Darabos, két második hely

Másnapra kerékpározást terveztem, azonban reggel felkelve eső fogadott bár volt esély az idő javulására. Végül közösen arra jutottunk, hogy menjünk túrázni a Riffelsee-hez. Na ez hiányzott Attikának, mint mókusnak ez erdőtűz. Nekem is fájtak a combjaim, de sokkal jobban voltam, mint Ő. Nem is igazából felfele volt gond hanem a lefele. Azért hősiesen végigtolta a 12 km-es túrát. Végül nagyon szép időnk lett és mesés tájakon jártunk. Fent a hüttében finomat ettünk és élveztük a napsütést és a kilátást. Magát a tavat már nem nagyon akarta Attika megkerülni, de mivel ketten voltunk ellene így nem volt választása. És mivel a felvonó bezárt így maradt a séta lefele. De hát kemények vagyunk vagy mi. Már lefele jöttünk amikor az összes birka körénk gyülekezett és követni kezdtek minket. Hmm, csak nem betámadnak minket. De semmi ilyenről nem volt szó csak barátkozni akartak.

Kedden irány haza. 10h fele indulunk mert 8-9 óra az út nekem hazáig és így még időben hazaérek, hogy másnap frissen és üdén mehessek dolgozni. Nem igazán jött össze. Attikáékhoz vissza érve nyitnám a kocsit, de semmi. Se kép, se hang. Basszus, lemerült az akksi. A bikázás első próbálkozásra nem jött össze, de legalább elfüstöltük Attika kábelét. Aztán másodszorra sem Krisztián autójáról a teherautós kábellel. Szívás van. Végül Attika akksiját tettük át és azzal jöttem haza. 2 órát buktam vele. Igaz ezt Krisztiánnal próbáltuk behozni az autópályán. Maradjunk annyiban, hogy nem mentünk lassan. 22h-re haza is értem. Másnap Krisztián szerzett egy akksit és este vissza is cseréltük. Köszönet érte.

nem jött be

Nézzük a számokat: A 3:28:41-es idővel abszolút 34-ik lettem a 170 célba érkezőből. A férfiak között 32-ik lettem a 138-ból, valamint ugye kategória második 15-ből. Nem túl kiemelkedő, de nem is ezért mentem. 4,5 perccel nyertek előttem. Ha nincs a két technikai szünet, ha tudom és gondolok rá, hogy kire kell figyelni akkor úgy érzem meglett volna. Tudtam volna jobbat futni ebben biztos vagyok. De a sportban nincsen ha és nem is ezért mentem. Futottam egy kényelmes maratont, minden ponton ráérősen frissítve. Jó volt ez így.

Mondhatnám, hogy egy kicsit átok ült ezen az utazáson az esős időjárással, az eséssel párosult defekt és a lerobbant kocsi miatt. De nem gondolom így. Hosszú és fárasztó volt, de nagyon jó. Sokat kaptam az úttól, többet mint amit vártam...

Szuper hétvégén vagyok megint túl ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Szombaton a szekszárdi Borvidék félmaraton+, vasárnap meg a Kínok Kínja országúti kerékpárverseny volt terítéken. A Borvidékre már nagyon régen neveztem, imádom annak ellenére ugye, hogy én nem iszom, de egy fantasztikus verseny. A bringaverseny csak nemrég került előtérbe és hát ugye ami nem öl meg az erősít és a mindmegdöglünk jeligéket szem előtt tartva be is neveztem rá. Nézzük is sorban őket.

Szekszárd Borvidék félmaraton+

igen, ez várt ránk

A reggeli úszás utáni kis intermezzo-nak köszönhetően késve értem mindenkihez. Szerencsére megvártak igaz más választásuk nem volt. Mindegy is, Katával, Zolikával, Attikával és Kacsával ötösben igyekeztünk időben leérni. Ez sikerült is, kb. negyed 1 fele értünk le és még parkolóhelyet is találtunk. Ekkor találkoztunk össze Eszterrel. Ezután átvettük a rajtszámokat majd neki kezdtünk a készülődésnek. Szépen sütött a nap, látszott fázni azt nem fogunk. Igyekeztünk folyamatosan hidratálni, bár néhányan ezt speciálisan értelmezték. A rajtcsomagban kapott bornak hamar vége lett. De ez erről is szól. Szépen lassan összefutottunk a többiekkel is. Timivel, Evetkével, Ágival és Giorgione-val. Előbb-utóbb eljött a rajt ideje is. Igyekeztünk Attikával és Kacsával viszonylag előre állni, hogy tudjunk haladni. Konkrét tervem is volt: 2:30 alatt beérni, ez elvileg 5:30-as pace. RajT! Az elején nagyon megindult mindenki. Nem baj majd felfele vissza előzzük őket. Mi visszafogottan is 4:20ban kezdtünk, ekkor még nem annyira éreztem magamban az erőt, de menni kell. Az első pár emelkedő még futható, jöttünk is felfele a mezőnyben. Lefele nem csapattunk, mert még sok van hátra.

A következő emelkedőn már bele sétáltunk. Így is gyorsabban haladtunk egy-két futó mozgást mímelő sporttársnál. Innen tartjuk ezt a ritmust. Felfele a meredeken séta, ahol lehet azért belefutunk, lefele meg kényelmes haladósban (4:30). Gyorsan pörögnek a km-ek már 10-nél járunk. Jó így beszélgetve haladni. 12-nél akartam sótabizni, de mivel az Attikánál volt és a lejtmenetben lemaradtak Kacsával így kimaradt. Ekkor jött egy meredek, hosszú emelkedő. Azt hittem soha nem ér véget. A felfelét Attikával együtt toltuk, de lefele megint lemaradt. A Bodri pincénél viszont bevártam. Itt egy nagyobbat frissítettünk és irány tovább. Ez elmúlt évekkel ellentétben most ezt a részt visszafele futottuk. Tudtam, hogy megint egy meredek mászás jön, de ez már ötödik és már csak kb. 11km van hátra. A 2:30-as időterv kezdett szűkös lenni. Felérve kicsit bizonytalanok lettünk merre is kell menni, egy-két felfestés hiányzott. Csak-csak meglett a helyes út és lefele a tempó is egész jó volt. Újra összeértünk a félmaratonosokkal, kerestem is ismerősöket, de nem láttam. 23-nál végre volt cola! Hú, de jól esett. Innen már csak egy 5-ös, de tudtam abban lesz brutál rész rendesen. Itt megint együtt mentünk a félmarisokkal és végre megláttam egy ismerőst. Azaz kettőt. Katát és Zolikát. Zolika be is állt nekem kicsit tempót futni, de nem nagyon tudtam menni. Séta, persze csak felfelé, de utána a síkon is e nehéz volt elindulni. Zolika természetesen megtalálta a legmegfelelőbb motivációs mondatot. Nehogy már Attika utolérjen! :) Még a kilátóhoz kell felmenni és onnan már csak lefele 2km. Nézem az órámat a 2:30-at végleg elengedtem, de az 5:30-as pace meglehet. Az utolsó csúcson gyorsan lehúzok egy iso-t és mehet a csapatás. A lejtő aljában pacsizok Attikával, tudom innen már ne fog utolérni. De keményen tolom tovább. Meg is lesz az eredménye egy 4:10-es kiliben. A leggyorsabb km a végén jön. Már látom a templom tornyot, hallom a szpíkert. Úgy zúgok el a többiek mellett, mintha állnának. Az út mentén rengeteg szurkoló buzdít minden futót. Már csak a templomot kell megkerülni és vége. Két kanyar, egy kanyar. Ott a cél! Megvan, megcsináltam. Megkapom az érmemet majd Márkus Öcsivel a szervezővel pacsizom és közlöm vele, hogy ez kurva jó volt. És tényleg az volt. Rettenetesen fáj, de jó volt ez!

Hupikék Törpikék

 vállalható, jó a fotós

 a számok alapján is jól sikerült

Pont meglett az 5:30-as átlag. Elégedett vagyok, ez is egy rohadt jó verseny volt.

Kínok Kínja másnaposan:

Az első kerékpárversenyem. Jobbat nem is választhattam volna. Kicsit tartottam a bolyos tekeréstől, mert még nem volt bennem részem. De menjünk, csináljuk. Azt tudtam, hogy Szami is jön, így legalább egy ismerős lesz. Reggel jó korán kiértem Esztergomba ahonnan a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtcsomagot és visszamásztam a kocsiba pihenni és közben figyeltem ahogy körülöttem az emberkék készülődtek.

véletlen lenne?

Meg persze erősen szuggeráltam az időjárást, hogy ne essen. Ne sok esélyt láttam rá, hogy megússzuk szárazon. Elkezdtem kényelmesen összekészülni, versenyre kész állapotba hoztam magam. Szami hívott is, hogy merre vagyok és menjek oda hozzá neki kell még pár perc. Gyorsba átgurultam majd elmentünk melegíteni nem mondom, hogy jól esett.  Fáradtnak éreztem magam. Mindegy, beálltunk a rajtba Szami még elmagyarázott egy-két dolgot aztán belecsaptunk. Ezek úgy megindultak mintha puskából lőtték volna ki őket. Még jó, hogy lassú rajt. Próbáltam Szami mögé helyezkedni, de elég gyorsan elvesztettem. Köszönhetően annak, hogy bár érzésre jó tempót mentem folyamatosan estem hátra a mezőnyben. Az út már emelkedett én meg éreztem a frissesség hiányát. Nem tudtam senki mögé beállni szélárnyékba. Nem baj megyünk a saját tempóban aztán lesz ami lesz. Tudom hosszú mászás jön a dobogókői elágazásig. Meglepetésemre több embert is megelőzök. 50 perc alatt érek fel, hát volt már jobb, na.

 igen, még oda is fel kell menni

minden fasza csak nem látszik

Megyünk tovább jöhet a lefele csapatás egészen Pomázig ahol dobunk egy balost Csobánka felé. Ott meg jön majd a nagyon meredek rész. Szerencsére rövid. Lefele páran utolérnek azok közül akiket lehagytam. Összeállunk egy páran közösen csak jobb szenvedni.A siratófalon megint elhagyom őket, de újfent utolérnek lefele. Így szépen haladgatunk együtt. Ez az a rész ahol majd még egyszer jönni kell. Az egyik srác közli, ő akkor sem jön ha kiengedik szóval lassítsunk. Persze nem tesszük, de a pilisszántói emelkedő megint szétszór minket. A végén van két meredekebb rész ott két embert látok aki tolja  a bringáját. Mi van he? Olyan isten nincs, hogy én is leszálljak. Fel is tekerek ahol jutalomként ott vár a frissítőpont. Kivagyok, mint a liba és ugye ezt újra meg kell mászni. De nincs rinyálás tekerni kell tovább. Kis lejtmenet és újra Pilisszentkereszten vagyunk ahonnan megint száguldás lefele. Megint ugyanaz a lemez. Jönnek a srácok Csobánkától megint együtt haladunk egészen a pilisszántói emelkedőig. És bennem igazából csak most tudatosul, hogy nem csak ezt kell megmászni hanem még majdnem dobogókőig fel kell menni. Baszki, az fájni fog. Pörgetek rendesen a nagyobb áttételt nem is bírnám el. De ennek ellenére megint csak kezdem előzgetni a többi versenyzőt. Vagy 4 embert bedarálok. Végre felérek már csak le kell zúzni Esztergomig ott még van egy kis szopó, de mindjárt vége. Egész jó tempóban sikerül beérnem a városba ahol elkezd csepegni az eső. Ne basz már fel, hogy a végén még megázok! De le van tojva most már megyek, mint az állat. 500-al a vége előtt már erősen szakad majd a kanyarban meglátom Anyut, Krisztit és Pistit! Kijöttek nekem szurkolni! Még két kanyar, naná, hogy a cél is egy emelkedőn van. De megvan! megcsináltam. Ez de nagyon fájt. Annyira, hogy még zsíros kenyeret sem bírok enni. Anyuék gratulálnak a szakadó esőben. Mehetünk enni és Anyák napját ünnepelni.

 pihenten is húzós lett volna, de így...

elég gyászos, de az enyém

Itt is tizedik lettem csak éppen hátulról. De a lényeg, hogy megcsináltam. És, hogy fájt-e? Nem. Mert még mindig fáj. :-D

pótoltam a kalóriát

Most versenyzés szempontjából szünet jön, de utána viszont Ultrabalaton. Kacsával párosban futjuk. 110km fejenként. Igaz csak egy kör. Jó lesz.