Fuss, tekerj, sportolj


2016\07\26

Zakopane 2016

Legtöbben és legvizesebben

Immár 10 éve, hogy elöszőr ott jártam. Hamar megfogott a hely varázsa és nem meglepő módon ebből is hagyomány lett. Másoknak is nagyon bejött, így minden évben akadnak első bálozók. Most Bejja-Kacsa plusz a 3 gyerek és Timi is beadta végre a derekát. Idén Zolika világ körüli úton van így egy őstagot nélkülöznünk kellett. Azonban volt oly kedves és a szállás ügyét elindította. Ez a része valamiért elég nehézkesen ment. Konkrétan egyik levelemre sem válaszoltak. Utaltam előleget is nekik, de semmi reakció. Fasza lesz ez így. Közben voltak változások a létszámban meg az éjszakákban is így végül a telefonos segítség mellett döntöttünk. Drága Fish-ünk felhívta emberünket és ledumált vele mindent. Köszi! Na szóval eljött at indulás napja. Kacsáék már hajnalban nekivágtak a számukra ismeretlennek. Mi, Timi, Viki, Ati és én a mondhatni szokásos 8h-i indulásnál döntöttünk már csak azért is mert Timi 7h-ig dolgozott. Kifele szinte eseménytelen utunk volt leszámítva egy kis eltévedést és azt hogy a lányok nehezen viselték ha egy kicsit közelebb mentem az előttünk haladóhoz. Kiérvén gyorsan elfoglaltuk a szobákat és még a Kacsaláddal is sikerült összefutni. Mivel mindannyian éhesek voltunk ezért bevágódtunk a szokásos étterembe.

p1050342.JPG

korai vacsi vagy késői ebéd?

Ezután jöhetett a szokásos program, gyalog végig a sétálóutcán, gofrizabálás és felvonózás a Gubalówka hegyre.

p1050318.JPG

a másnapi fő cél, nevezzük Ati keresztes hadjáratának

p1050382.JPG

Az a bizonyos gofri

Fent van minden. Étterem, söröző, minibob és innen egész jó kilátás nyílik a hegygerincre.

p1050398.JPG

nem csúnya az egyszer biztos

p1050418.JPG

panoráma a Gubalowka hegyről

p1050445.JPG

a Kasprowy Wierch

Este egy kis közös jóleső futkorászás után összegyűltünk a közösségi szobában ahol biliárd és youtube diszkó mellett átbeszéltük a másnapi tervet. Maradt az eredeti cél a Giewont, a keresztes hegy.

p1050458.JPG

buli van

Reggel 7h-kor indulás, hogy ne legyenek sokan. Még bementünk a boltba útravalóért majd elindultunk felfelé. Az eleje aszfaltúton halad egészen a Kasprowy-ra menő felvonóig. Innen indulnak a különböző jelzések. Nekünk a kék kellett, ez visz oda ahova megyünk. Itiner szerint kb.3 órás az út, az oda-vissza kb. 6 óra, teljesen jó lesz. A második háznál Viki nem érezte jól magát így ő nem folytatta az utat. Négyesben folytattuk, rövid idő után elértük a hosszú, lépcsős, caplatós emelkedős részt. Ati 5 éve valahol itt adta fel, de ez most nem volt opció.

p1050577.jpg

p1050580.JPG

Szép lassan előbukkant a felhők közül a cél, maga a Kereszt. Innen kicsit mászósabb, láncos szakasz jön, de nem vészes.

p1050599.JPG

Bejja picit be volt fosva (tériszonyos), de hősként felmászott, még akkor is ha nem mindig volt őszinte a mosolya.

p1050672.JPG

fenn a csúcson

Lefele még óvatosabb volt többekkel egyetemben. Nem hiába mondják, hogy egy hegy akkor van megmászva ha le is érsz róla épségben. Mivel én Kacsától megkaptam utasításba, hogy vigyázzak rá nagyon így ezt tettem. Ahol kellett és tudtam, mondtam mikor-hova tegye a lábát. Leértünk ez a lényeg.

p1050681.JPG

pedig elég széles volt az út

Az elágazásnál akadt egy kis dilemmánk. Induljunk vissza amerről jöttünk vagy menjünk tovább a Kasprowy felé, megmászván közben egy 2000 méter feletti csúcsot. Bejja a lefele, Timi a tovább mellett volt, Atival nekünk igazából mindegy volt. Így innen már csak 3-an folytattuk. Viccesen meg is jegyeztük, hogy a végén csak egy maradhat! Szépen, kényelmesen felmásztunk a következő csúcsra, nem mondom, hogy nem volt meredek, de felértünk.

p1050750.JPG

idén csak ilyen magasra

p1050747.JPG

 a magasság stimmel

Jókedvűen folytattuk utunkat a Kasprowy felé. Közben Timiből előtört a túraterminátor, ne felvonózzunk, hanem menjünk le teljesen gyalog. Atinak lejtmenetben fájdogált a térde, így Ő szinte biztosan nem fog/tud lesétálni. Nekem meg teljesen mindegy volt. Az időjárás kellemes volt, igaz amikor elbújt a nap és csak a felhők meg szél volt akkor azért nem volt olyan meleg. Ideális túraidő. Viszonylag gyorsan elértünk a Kasprowy-ig ahol bizonyossá vált, Ati utazik, Timi és én sétálunk lefelé. Az órám ugyan vészesen merült, de mindegy, menjünk aztán lesz ami lesz.

p1050799.JPG

A lefele út igazából eseménytelenül telt, leszámítva, hogy az elején kerülgetni kellett a tömeget. Miután ezen túl voltunk tényleg nem nagyon történt semmi. A házig tartó, térkép szerint valamivel több mint 3 órás utat 2 óra alatt tettük meg és még az órám is végigtudta track-elni, igaz a vége felé már veszettül csipogott. A szálláson gyorsan rendbe szedtük magunkat, majd kiegészülve Vikivel és Atival beültünk kajálni.

p1050838.JPG

 nem éppen helyi specialitás

Jóllakottan visszaérve örömmel konstatáltuk, hogy megérkezett a harmadik turnus is. Kriszti, Fish, Balázs, Pitya, Egon és Feri. Remek! Teljes a banda. Ők is elmentek harapni valamit, de este összeverődtünk a biliárd szobában. Megvolt már a másnapi terv is, bár elég rossz időt mondtak. Mindegy 7:30 körül indulás. Na ebből nem lett semmi, mert másnap reggel konkrétan szakadt az eső. A többieknek nem nagyon akaródzott elindulni, de a kemény mag készen állt. Lementünk mindannyian a fánkoshoz, sütizni és kávézni. Kb. 1 órát lehettünk bent, majd Timi, Ati és én a túra mellett döntöttünk. Kuznice-től végül a zöld jelzésre esett a választásunk, ez vezet fel a tengerszemekhez ahonnan fel lehetne mászni a Swinica-ra majd a Zawrat-ra ami az eredeti cél volt. Az út eleje nagyon kellemes volt, ezt a részt még futva is megtehettük volna. Később ez elmúlt és jött a meredekebb, köves, lépcsős rész. Ez az esővel kombinálva igazán fantasztikus volt, de tényleg. Na jó, nem annyira. Kurvára csúszott.

p1050900.JPG

esik és szar idő van, de a kedvünk...

Megint előjött a meddig menjünk kérdés. Timi megint üzemmódot váltott, Ati meg fosott a visszafele úttól. Végül megegyeztünk az 5km-ben, utána visszafordulunk. Így is lett, ami utólag még jobb döntésnek bizonyult, mert lefele, amikor már nem igazán végeztünk fizikai munkát eléggé fáztunk. Ez annak tudatában, hogy rommá áztunk nem annyira meglepő. Vissza evickéltünk a szállásra és mindenki vett egy forró zuhanyt majd irány ismét a vendéglátóipari egység. Közben kint az utcán szerveződött egy kis tömeg a lengyel kerékpáros körverseny miatt ami pont erre járt. Láttuk a táblákat előtte is, csak nem tudtuk mikor jönnek. Hát most jöttek. Számtalan kísérő autó, azokon szebbnél-szebb bringák, kerekek. Szép bringám van, de azért tudtam volna választani közülük.

20160716_172439.jpg

Tour de Pologne

Este jöhetett a záróbuli, ahol igyekeztünk minden maradékot elfogyasztani, legyen az szilárd vagy folyékony. Marci be is karmolt rendesen. Természetesen csak bealudt, mert már késő volt, de az apja nem hagyhatta ki ezt a ziccert.

p1050961.JPG

ezek a mai fiatalok

Mivel másnap is esett az eső, így nem nagyon maradt más választásunk, mint beülni a fánkoshoz, reggelizni. Mi még tettünk egy halvány próbát a sétálóutca felé, de nagyon szar idő volt. Eljött az idő a haza indulásra. Pityával konvojban jöttünk, mert Matyi kocsi kicsit betegeskedett és hátha segíteni kell valamiben. A hazaúton sem történt semmi, igaz vagy 5-ször megálltunk pisilni.

Sajnálom, hogy ilyen szar időt sikerült kifognunk, főleg a többiek miatt, mert így nem tudtak túrázni, de az időjárásra nincs befolyásom (még, de dolgozom rajta). Remélem jövőre jobb lesz, mert az tuti, hogy én megyek és ahogy a beszélgettük legalább egy hétre. Kacsával még az is felmerült bennünk, hogy kibringázunk. Szép és nagy feladat, de megoldható.

 

 

 

 

barátok sport utazás külföld túrázás 2016

2016\06\26

Hortobágy Délibáb félmaraton

A visszavágó?!

5 éve feladtam, most eljött a revans ideje. Igaz, hogy azóta már 3-szor lefutottam, tavaly ráadásul még úgy is jó időt mentünk Kacsával (1:47:48), hogy az esti Night Run-ra tartalékoltunk. De idén, ha nem is végre, ismét 38 fok fogadott a pusztában. Emiatt is elvetettem az eredeti 1:40-en belüli tervemet. Átváltottam a menjünk ahogy jól esik. Hozzátartozik még a történethez, hogy előtte nap, pénteken szabin voltam így elmentem bringázni. 100 km lett a vége, de 60-nál már elegem volt az egészből. Rohadt meleg volt és mindenem tele volt mindennel. 2 nagyobb és 3-4 kisebb megállóval sikerült abszolválni a tekerést, ami után a délután a vádlijaim görcsöltek. Megint a megfelelő frissítés hiánya. Szerencsére ez a verseny napjára elmúlt, fáradtnak sem éreztem magam. Csak szimplán kurva meleg volt. Lefele végül még egy pesterzsébeti futóklubbos lány jött velem aki a 14 km-es távon indult. A kocsi hőmérője 34-35 fokot mutatott már indulásnál is. Nem jó hír. Időben leértünk, gyorsan átvettem a rajtcsomagot, átöltöztem és beültem az árnyékba egy jó adag folyadékkal és vártam.

p1050245.jpgrajtcsomagos póló, van már pár darab a szekrényben :)

Mit mondjak, nem nagyon akartam megmozdulni. De kénytelen voltam, mert eljött a rajt ideje. Még közölték velünk a 38 fok tényét, kösz srácok, aztán utunkra engedtek minket.

p1050248.jpgA 2-es zóna a nevezéskor még jó ötletnek tűnt. De ki az a Péter?

Viszonylag a mezőny elejéről rajtoltam és tudtam is tartani ezt a helyet, igaz nem sokáig. Kényelmes tempóban nekiindultam és a pulzusom is egész jó volt. Jött is az első km vége: 4:40! Bazz, ez biztos, hogy sok(k) lesz. Ebből vissza kell venni. Ez olyannyira sikerült, hogy a második 4:50 lett. Ez még mindig túl gyors, bár érzésre és pulzusra is jól voltam. Nem baj vegyünk még jobban vissza. Sikerült is szépen fokozatosan lelassulni az 5:25-ös tempóig. Ezt tartottam is egészen az első kör végéig, amit 36 percnél értem el. Ez még mindig jó idő lesz, de itt már éreztem, hogy ugyan bírnám, de lehet nem kellene erőltetni. A pulzusom is kezdett elszállni, igaz még a bőven vállalható zónában voltam. Minden ponton frissítettem, igaz csak húgy meleg iso-t ittam. A második kör közepén egy lány rosszul lett, őt később a mentők vitték el. Egy másik lánynak próbáltam segíteni megtalálni a kiesett fülbevalóját, de nem jártunk sikerrel. Mivel ekkor már elengedtem minden időtervemet így simán belefért ez is. Kutya meleg volt, szenvedett rendesen mindenki. Ennek a körnek a végén 1:20-nál jártam (44 perces második kör), a célegyenesben körözött le a győztes. Igen, ebben a kellemes időben 1:20-on belüli idővel nyertek. Ez 3:48-as pace-t jelent! 38 fokban! Nem ember ez kérem szépen! Na mindegy is, nekem van még egy köröm. Ezt nagyon kényelmesre vettem. Ha elértem a 175-ös pulzust belesétáltam. Az első frissítőponton igénybe vettem a toi-toi-t is. Egészen a 3 km-es tábláig sétáltam. Innen jött a futás-séta kombó. Amikor futottam akkor egész jó 5:40-es tempót tudtam, de amint elértem a pulzus határt átváltottam sétára. Még így is gyorsabb voltam azoknál akik végig futottak. Az uccsó kilire azért összeszedtem magam és odavertem egy 5:30-ast is! Jön a célkapu, tapsolnak a népek még a nevemet is bemondják! Beérek 2:09:28-as idővel (49 perces utolsó kör, 7-es pace)! A chip-et lehámozom a cipőmről majd megkapom az érmet. Ismét fából faragott, de nekem ezek tetszenek.

p1050247.jpg

Felveszem a befutócsomagot, szerencsére van benne egy hideg alkoholmentes sör amit azonnal leöntök a torkomon. Elmegyek a kocsihoz a telefonomért és egy másik sörért meg iso-ért. Majd visszasétálok a célkapu környékére és leülök egy árnyékos helyre. Fáradt vagyok, de teljesen jól. Nem fáj semmim, nem kaptam hőgutát. Egyedül az a fránya Pegasus csinált egy vérhólyagot, mondhatni a szokásos helyre. Nem hiába, ritkán használom biztos így büntet érte. Beér a futóklubos lány is, még a másik lányt kell megvárni aki velünk jön fel Pestre, pont úgy mint tavaly. Ő is megvan, kis szöszmötölés után indulunk is a poroszlói szondáztatást leszámítva az eseménytelen utazásra. Nézegetvén az eredményeket abszolútban a 77-ik lettem, ez sokkal jobb mint tavaly, pedig akkor 20 perccel mentem jobbat. Ez sok mindent elmond a körülményekről. Ezzel kapcsolatban még egy érdekesség: a 14 km-es távon 5:12-es átlaggal dobogóra lehetett állni. Lehet nagyképűnek tűnik, de ez ment volna, kérdés milyen áron. De én FM-t mentem futni (már az FM mánia miatt is) és ez egy jó teszt is volt Nagyatádra, mert jó eséllyel ott is hasonló meleg lesz. Nem bánom, hogy visszavettem, úgy érzem jó döntést hoztam. Nem lett volna értelme mondjuk egy 1:50-es időért szétcseszni magam. Ennek köszönhetően a verseny másnapján, ma eltudtam menni bringázni és egész jó kis 28,4-es átlagot mentem, igaz csak 41km volt. Majd utána egy 8 km-es futás, de az szar lett. Nem is az átlag, mert 5:25 lett, hanem érzésre. És hogy a hétvége alapján készen állok Nagyatádra? Nem érzem azt. Sőt, tudom, hogy sokkal rosszabb lesz és néha vannak kétségeim. És hogy nekimegyek-e? Természetesen, ez nem is lehet kérdés! Megcsinálom, mert meg akarom csinálni!

sport utazás verseny futás terepfutás 2016

2016\06\24

Labdarúgó EB 2016

A hihetetlen varázslat avagy az éjjel soha nem érhet véget...

Inkább képes beszámoló lett, de haladjunk is. Écó, Eli, Jani. Velük mentem négyesben. Nagyjából tudtam mire számíthatok aztán mégsem. De jó volt ez. Nagyon. Januárban már minden meg volt szervezve. Repjegy, vonatjegy, szállás. Köszönöm Nekik! Nem volt occsó (kicsit drágább lett mint számítottam), de ez van. Alapból ugye kocsival és minél kevesebb szabival akartam megoldani. Utólag átgondolva jobb volt a repülős megoldás. Párizsig repültünk, így elmondhatom hogy már ott is jártam.

20160616_110555.jpg

Air France ellátmány

Onnan TGV-vel kocogtunk (csak 300-al megy) Marseille-be.

13535728_1044399242319228_752246462_n.jpg

most épp csak ennyi

13521078_1044399262319226_1656064475_n.jpg

Kora este érkeztünk meg, gyorsan vettünk egy 3 napos pass-t (amit én frankón elhagytam valahol-valamikor) az utazáshoz és irány a szállás.

hires_lettem.jpg

Saját tésztám van! Híres lettem! :)

Metroval gyorsan eljutottunk, majd könnyen meg is találtuk a szállást ahol már Magali a házigazda várt minket nagy lelkesen. Elmagyarázta még mi-merre hány méter és már ment is a dolgára.

13521066_1044399202319232_1107306070_n.jpg

Welcome selfie

p1040585.jpg

Megjöttünk, itthon vagyunk!

A szállás maga kicsit fura volt, nevezzük érdekes stílusúnak. Nagyjából tiszta is volt, bár az ágyneműnek fura, bagó szaga volt. Toltunk egy frankó vacsorát egy étteremben, nagyjából az elsőben ami az utunkba került.

20160616_195702.jpg

finom volt

Még elugrottunk bevásárolni a Monoprix nevű helyre, ami nagyjából Lidl, Aldi kategória csak kicsit nagyobb. 21h-ig volt nyitva, de 20:40-kor már a biztonsági őr kergetett minket, hogy húzzunk kifelé mert zárnak. Azért a reggelinek valót sikerült megvenni.

Másnap irány a kikötő, elsősorban If vára és a Notre Dame bazilika érdekelt minket. A 83-as buszt választottuk utazásunkhoz, mert az pont a kikötőbe megy és végig a parton halad. Mit mondhatnék, lenyűgöző és fantasztikus látvány a tenger. A kikötő is jól nézett ki, rengeteg hajó, sok turista és még egy óriáskereket is raktak ide.

p1040624.jpg

p1040636.jpg

p1040632.jpg

Vettünk hajójegyet a szigetre, a várba belépőt majd ott kell megvenni. Volt még időnk az indulásig, így beültünk egy helyre, a többiek ittak egy sört én meg ettem egy sajtos-paradicsomos szendvicset. Eljött a mi időnk, be is álltunk a sorba. Pár perc után mikor a kapuhoz értünk közölték velünk, hogy a vár ma zárva van. Hogy mi van? Bakker, ezt a jegyet eladó csaj nem tudta volna megemlíteni? Újabb sorban állás, hogy visszaadják a pénzt. Szerencsére ez gördülékenyen ment. Mivel időnk volt, így bejártuk egy kicsit a környéket.

p1040718.jpg

Segway-es rendőrök. Menők!

p1040666.jpg

Notre Dame bazilika. Oda majd megyünk.

Sok szép épületet, templomot láttunk és még dinnyét is ettünk.

p1040749.jpg

ezekből hogy nem ettünk?

p1040745.jpg

p1040856.jpg

13517855_1044399012319251_202198657_o.jpg

ez most épp befelé

Nos akkor irány a hegy. A 60-as busz pont oda megy, igaz mi egy kicsit metróztunk előtte. Jól van na. Egy picit eltévedtünk. Amúgy ennek a vonalnak a buszvezetőjének nem lennék a helyében. Kanyargós, szűk utcák, bonyolult útvonal meg persze az idióta francia sofőrök. Azért felértünk épségben. Megérte! Lenyűgöző, mind a bazilika, mind a kilátás. De beszéljenek inkább a képek.

p1040833.jpg

p1040823.jpg

p1040769.jpg

p1040919.jpg

p1040793.jpg

pazar kilátás

p1040802.jpg

Stade Velodrome. Holnap...

p1040820.jpg

If vára. Végülis láttuk. :)

p1040883.jpg

Lefele megint a 60-as busszal mentünk és mivel kezdtünk éhesek, szomjasak is lenni, meg eleget is sétáltunk így beültünk egy étterembe. Megint kb. az elsőbe ami az utunkba került, plusz úgy láttuk kapni ott hamburgert. Nem volt rossz hely, csak egy kicsit sokat kellett várni a piákra. A kaja már gyorsabban jött. Egyébként finom volt, árnyékban ültünk Marseille kikötőjében. Mi bajunk lehet? Jó volt ott nekünk. Volt 15euro-ért menü, ami egy salátát, egy hamburgert és egy desszertet tartalmazott. Mindannyian ilyet kértünk végül.

p1040944.jpg

p1040950.jpg

csoki mousse-t kértünk, ez lett belőle. Sima puding kávés-karamell öntettel.

Szép idő volt ezért úgy döntöttünk egy darabig sétálunk, aztán ha már ki van a lóláb akkor buszra szállunk. Útközben találtunk egy jó kis parkot, amit fentről is láttunk már. Padok, virágok, zöld fű meg gyér kilátás fogadott benne minket.

p1040976.jpg

p1040986.jpg

p1040992.jpg

p1040996.jpg

p1050024.jpg

p1040997.jpg

p1050025.jpg

p1050020.jpg

p1050030.jpg

p1050056.jpg

p1050094.jpg

p1050101.jpg

I.világháborús emlékmű

A reggeli futást nem akartam kihagyni, mert edzeni csak kell, meg ha már a cuccot is cipeltem. Hiba is lett volna. Bár későn volt fekvés azért csak felkeltem korán, 7h-kor már indultam is. Nem mondom, hogy az első kilométer jól esett. Utána aztán jobb lett és persze a látvány is kárpótolt mindenért.

20160618_073936.jpg

20160618_072801.jpg

20160618_073502.jpg

20160618_075558.jpg

Nagyjából 14-15km volt a terv, így ebből aztán megint kikötő lett. Mit lehet tenni ha követve a 83-as busz vonalát kb. 7,5km-re van? Rengeteg futóval találkoztam, visszafele meg már ébredeztek a magyar szurkolók. Sokan kávézókban ültek, reggeliztek, de jó páran éppen kocsikból szálltak ki meglehetősen nyúzottan. Kicsit felpörgettem a tempót, jól esett.

Tengerparti futika

Mire visszaértem a többiek már felkeltek, éppen reggeliztek, egy gyors zuhany után én is csatlakoztam hozzájuk. Majd elkezdtünk ráhangolódni a meccsre. Sétálgattunk a városban, megnéztük a stadiont és egyre több magyar szurkolóval találkoztunk. Zászlók, hajak stb. Minden piros-fehér-zöldbe borult. De megint inkább a képek.

20160618_134556.jpg

Mi

Forrás: Index, Indavideo

20160618_152258.jpg

megjöttek a magyar szurkolók, feketében nem a jó fiúk járnak

20160618_152549.jpg

20160618_153521.jpg

20160618_153050.jpg

20160618_151305.jpg

 

20160618_161521.jpg

bent és mégsem

20160618_161523.jpg

20160618_163222.jpg

 

20160618_163858.jpg

A Velodrome üres, még

20160618_164820.jpg

20160618_172405.jpg

állítólag 30 ezer magyar volt!

20160618_174939.jpg

rohamrendőrös

A hangulatot nem nagyon lehet leírni. Fantasztikus, hátborzongató, egészen elképesztő volt. Nemcsak a magyarok, de az izlandiak is remek hangulatot csináltak Én ezt még át akarom élni, jó párszor! A meccs maga amúgy nem volt jó. Nekem úgy tűnt mindkét csapatnak megfelel a döntetlen. Ez az izlandi tizenegyessel megváltozott. Nyomtunk, de nagy átütőerő nem volt a csapatban. De csak azért is begyötörtük az egyenlítő gólt! Bedaráltuk őket!! És az, hogy az ultrák előtti kapuba sikerült betalálni (még ha öngól is volt) külön jó volt. Felrobbant a stadion!  A meccs után még jó pár percig ünnepeltük a csapatot. Az izlandiak már hazakullogtak, de mi magyarok még a helyünkön maradtunk. Végül azért el kellett hagyni a stadiont. Kiültünk a körforgalomba a kőre, ettünk-ittunk, kicsit befáradtunk. Úgy volt, hogy visszamegyünk a szállásra és az esti meccset ott nézzük meg. Nem így lett, mert benéztünk oda ahol a reggeli kávét itták a többiek. Jól tettük. Az elején még nem volt nagy buli aztán fergeteges lett. Énekelés, ivás, ismerkedés a más országokból érkezőkkel. Az angolok a végén már tudták a Ria-ria, Hungáriát. Az éjjel soha nem ér véget viszont bonyolult volt nekik. :) Eli és Jani az egyiknek még a Fradi indulót is megpróbálták megtanítani, de az első sor után elakadt. Végül kb. éjfélig maradtunk nekem meg totál elment a hangom. De kib...t nagy buli és élmény volt.

20160618_211237.jpg

Long Island, végre! Ezt akarták egész hétvégén. Aztán ebből lett a buli!

20160618_230736.jpg

angolok, lengyelek, franciák és mi, magyarok. Örökké emlékezetes este lesz!

Másnap reggel 10h-ig kellett volna elhagynunk a szállást, ezt majdnem sikerült is tartanunk. Eli annyira nem volt jól az éjszaka, bár miután rendesen kihányta magát már tudott aludni és ezt reggel is addig gyakorolta amíg lehetett. Még intéztünk egy bevásárlást és elindultunk a vasútállomásra.

p1050206.jpg

egy francia kis srác rohangált magyar zászlóval

20160619_135921.jpg

emeletes TGV, most ilyennel megyünk

20160619_195757.jpg

megyünk haza

Időnk bőven volt a reptéren is, ettünk-ittunk aztán átmentünk a biztonsági ellenőrzésen. Én hülye nem vettem ki a hátizsákomból a folyadékokat, de meglepő módon, nem ez akadt fent a rostán, hanem a kajás szatyor. Megvizsgálták és minden rendben volt vele így átengedték. Legalább éhen nem halunk a váróban és a gépen. Sima utunk volt, igaz a pilóta landoláskor rendesen odaverte a gépet, szar volt erre ébredni. Kacsa volt oly kedves és kijött Eliért és értem. Écót és Janit Écó szülei vitték haza. Így is közel éjfélre értem haza ami a hajnali 4:15-ös kelés fényében nem tűnt annyira kellemesnek. Maradjunk annyiban, hogy volt egy nehéz napom. Fantasztikus 4 nap volt! Utólag sajnálom, hogy a Lyon-i meccsre nem maradtam, nem tudtam menni. Pláne az eredmény ismeretében. Még tettem egy gyenge próbálkozást a nyolcaddöntőre kijutni, a létszám össze is jött (1900km és 21óra lett volna kocsival), de a meccsjegy rohadt drága volt és ez már nem fért bele a keretbe. Remélem lesz még lehetőségem.

 

 

 

 

 

barátok sport utazás külföld 2016

2016\06\04

Kékes Csúcsfutás

Csúcs ez az érzés

Röviden és tömören: iszonyat jó volt! Érzésre is, meg tempóra is.

Nézzük kicsit bővebben: Ez 5 éve kezdődött és ebből is hagyomány lett. Abszolút nem baj, sőt. Mindig jó érzés felfutni az ország legmagasabb pontjára még akkor is ha néha nagyon másképp. Ez az idei viszont parádés lett. Szerencsére Kacsa is be volt nevezve így kettesben mentünk, úgy volt hogy Lepke is indul, de Ő végül lemondta, helyette Dvorcsák Laci jött le motorral.

 13393317_1034241389995575_595117833_n.jpg

béna banda előtte

A fő cél, mint nálam általában, hogy legyen PB, ami a tavalyi 1:12-es idő. Mellékcélként az 1:10 alatti idő volt megjelölve. Ezek, ismerve az idei formámat nem tűntek lehetetlennek inkább reálisnak mondanám. Az órámon a 6 perces átlag lett beállítva, ez 1:09:36-os időnek felel meg a 11,6km-es távon. Úgy számoltam, hogy az első 8km-en amikor még nem olyan meredek megyek 5:40-ben, onnan meg 6:40-7:00 percesben, mert az elmúlt évekből kiindulva az utolsó 3,6km-re ez volt a reális tempó. Összefutottunk még Gerivel akinek ez volt első, így egy picit rá volt görcsölve a témára. Sajnos nem sikerült beállnunk a rajtzónába és ezzel együtt lecsúsztunk az első rajtról is. Csak a második, lassabb csoporttal tudtunk elindulni. Ez az elején egy picit zavaró volt, de szerencsére a nagy tömeget hamar letudtam. Az az érzés meg, hogy végig előzök mindenkit még ráadásul jó is volt. Fel is veszem az utazó tempómat. Első kili: 5:40, na ezt telibe eltaláltam. Haladok tovább felfele ez a rész még nem olyan meredek, sőt 6-től kicsit laposabb is lesz. Jönnek is sorba az 5:40 körüli km-ek, még a frissítésekkel sem lassulok. Általában a pulzusomat szoktam figyelni, de most csak az éppen aktuális km pace-ját. Stabil tempót futok, jól és frissnek érzem magam. Elérem a kis lejtős részt 6 és 7km között, itt eleresztem magam, hagyom, hogy a gravitáció és a lendület dolgozzon helyettem. Meg is van az eredménye egy 5:12-es km-ben. Közben persze folyamatosan előzöm az emberek, már itt nagyon sokan sétálnak vagy a végüket járják. Egyen-ketten néznek is rám, hogy ez a hülye hova siet, ráadásul még nem is liheg. Már számolgatom a lehetséges célidőt, ha innen csak 7 percesben megyek is meglesz az 1:10. Már látom a 8km-es táblát utána egy jobb kanyar és eljön az igazság. Itt viszont meg kell említenem, hogy a BSI szerintem ezt rendesen elbaszarintja minden évben. Ugyanis a meredek elejére rakják a frissítőpontot. Oké, hogy sokan sétálnak, de akkor is. Véleményem szerint a parkoló környékén jobb helye lenne. Mindegy is. Én nem lassítok, az utolsó asztalról elveszek egy iso-t, aminek elég furcsa íze volt, így csak a felét ittam meg és tolom tovább. Itt már szinte úgy megyek el a többiek mellett mintha állnának. Nagyon jól megy és nagyon jól vagyok. Érzem, hogy ezt a tempót végigbírom a maradék, kicsit több mint 3km-en. Jön a 9-es, óra kicsit később csippan: 6:13! Hinnye, a mindenit, ez de jó!. Nem számolok, nem nézek órát csak nézel magam elé és nyomom tovább. Következő kili: 6:16, már csak 1,6km van hátra és még mindig frissnek érzem magam. Az utolsó pontnál nem iszom, az eddigi években sem ittam, mert feleslegesnek tartom. Már csak 1kili, kezd egy kicsit nehezemre esni, de innen már végigbírom. Sorban jönnek az ismerős kanyarok, én meg megyek ahogy a csövön kifér. Utolsó kanyar, jön a köves, föld út, de már csak 100 méter. Van még erőm hajrázni is. Beérek, megvan. Órát leállítom és megnézem: 1:06:52! Aztaaa! Nem kicsit lett egyéni csúcs. Fent vagyok, hatalmas rekord lett és rohadt jól érzem magam. Nekiállok nyújtani, de nem jutok sokáig, mert már jön Kacsa. Hoppá! Ő is felért?! Jó időt ment az tuti. 1:08:48 lett neki, ami 9 perccel jobb mint az eddig csúcsa. 2-3 percre rá megjön Laci is, így gyorsan hármasban beállunk a fotós sorba. Fent elég hűvös van, a pólóm meg rommá van izzadva. Ez nem annyira jó. Viszonylag hamar sorra kerülünk, fotó megvan, irány lefelé. Könnyed 11km-es lejtős futás. Háát, néha rosszabb volt mint felfelé.Igaz lefelé 4:40-es tempót mentünk, de a végére elég meleg lett és a bal térdem is elkezdett fájni. Azért igyekeztem vigyázni rá. Leértünk épségben, öltözés, evés-ivás majd indulás haza.

20160604_164057.jpg

Már fent is azt éreztem és így pár órával utána biztos is vagyok benne, hogy van még ebben, akár még a maiban is maradt. Talán elóvatoskodtam az elejét, de ugye hagyni kell valamit jövőre is. A hivatalos időm 1:06:50 lett ezzel az abszolút 154-ik lettem az 1533-ból. Jövő héten meg Optivita 50km és a formám mellett abban bízom, hogy nem lesz 30 fok és akkor....

barátok sport utazás verseny futás 2016

2016\06\01

Ultrabalaton 2016

A kényszertrió diadala

Balatoni hétvégék harmadik felvonás.

Ultrabalaton: 6-ik alkalommal voltam idén, ebből 3-szor bringán mentem körbe, aztán egy 5 fős majd tavaly egy 3 fős csapat tagjaként. Mindegyik remek volt a maga nemében és ez is egy olyan verseny lett amin részt kell venni. Az idei évre is a trióban teljesítés volt a cél. A csapat elég hamar össze is állt, hiszen Lepke mester maradt, ugyan Kacsa kiszállt, mert Ő idén Bejjával, Vikivel és Elivel tekerte körbe a Balatont. A helyére Giorgione jött. Ezzel megvolnánk, nincs baj. Aztán lett. Lepke sajnos már egy ideje szenved a bokájával, fáj neki és nem tud annyit futni amennyit szeretne. 2 héttel a verseny előtt lemondta, nem mer kockáztatni és biztos benne, hogy nem tud 70km-t futni vele. Korrekt és teljesen érthető döntés. Sikerült 1 nap alatt megtalálni Dórit, Giorgione ismerősét aki vállalta a szereplést a trió tagjaként. És akkor szerdán, 3 nappal a verseny előtt jött az újabb rossz hír. Giorgio lánya, Vanda beteg és így nem merik Ágival, aki az UBUL csapatában szintén futott volna, itthon hagyni egész hétvégére a nagyszülőkre a testvérével együtt. Szerencsére azóta jobban van a kislány. Hoppá. Ez szar ügy. Szerencsére Ati aki amúgy nem szereti ezt az egész UB dolgot, aminek én tudom az okait (Voldemort-Jolly Joker) igent mondott (már Lepkénél is gondolkozott). Ezért örök hála Neki! Plusz jó hír, hogy az UBUL is talált 5-ik embert, igaz csak egy nappal később csütörtökön, de talált. Nem tudom, hogy tudták-e mire vállalkoznak egészen pontosan, de hittem bennük még akkor is ha egy kis bizonytalanság volt az egészben. A verseny előtt még nagy volt a pofám, ha ketten mennek 120-at a többit onnan már behúzom. Szerencsére annak a bizonyítására, hogy ez valóban menne-e, nem került sor. Szóval csak összeálltunk mint a túrós kicsi lego-k. Köxi a bringás és Sanyi a sofőr, azaz a két kísérőnk, akik Lepke miatt jönnek egyáltalán, szerencsére megmaradtak. Ezért nem lehetünk elég hálásak nekik. Péntek dél körül indulás, de mire mindenkit összeszedtünk volt vagy fél 5 mire leértünk a Hotel Fridába. Gyorsan elfoglaltuk szobáinkat és irány a versenyközpont. Közben megérkeztek Kacsáék is, így kicsit nehezebben indultunk el, de sebaj. Mire kiértünk a parkolóba már Zolikáék is megjöttek, de őket már nem vártuk meg, majd a versenyközpontban. Még nem voltak sokan a tésztaparty-n, könnyen találtunk annyi helyet, hogy mind elférjünk. Én szeretem ezeket, amikor a barátok, ismerősök, futóbarátok együtt esznek-isznak beszélgetnek. Jó szokott lenni a hangulat. Közben befutottak Pityáék és Dvorcsák Laciék (akinek köszönet a szállásért).

13335689_1161830227212762_7597903237839468998_n.jpg

mosolygósan, mind megdöglünk projekt indul

Még lőttünk néhány fotót a naplementéről meg a Balatonról és irány vissza a szállásra pihenni. Persze itt még bandáztunk egy jót, majd mindenki nyugovóra tért.

p1040331.JPG

a pokol? holnap tán ez vár ránk?

13307396_1200618556635546_4853944137001851568_n.jpg

a banda fele, a többi ki tudja merre jár

Szombaton korán van ébresztő, mert a Kata, Fish, Pitya, Zolika, Jozy és Balázs által képviselt Nem Lassítunk Idén SE 6:40-kor rajtol. Ott a helyem ez nem kérdés.

p1040382.JPG

Nem Lassítunk Idén SE

Mivel mi csak 9:30-kor indulunk, így bőven van még idő reggelizni és összekészülni. Bepakolunk a kocsiba, mindent ami kellhet valamint rengeteg olyan dolgot is amire semmi szükségünk nem lesz. Egy biztos, a kocsi csomagtartója tele volt.

13327436_1159408980788220_2551415475081673502_n.jpg

a rajt előtt

13310595_1160819143950218_5038516591271012703_n.jpg

készen állunk?

Rajt! Mindannyian nekilódulunk majd 100méter után lecsatlakozunk Dóriról, aki a kezdő ember nálunk. 25km-es szakasza van, kényelmesen ráérünk odagurulni a váltópontra. Így is teszünk bár van egy kis dugó, de összességében hamar átérünk. Egyre melegebb van és látszik, ez innen már csak rosszabb lesz. Közben híreket kapunk Dóriról is, 5:36-os átlaggal tolja az első felét. Hú, lehet picit gyors lesz, mert sok van még hátra. Dóri közelít, Ati felkészül. Közben UBUL is elrajtol így már 3 ismerős csapa van a pályán.

13335646_1160906587274807_8435842376516264456_n.jpg

UBUL 5: Kati, Timi, Evetke, Geri, Brezkó és Lepke a spongyabringás kísérő

Elbattyogunk a váltópontra és várunk. Dél körül járunk és brutál meleg van. F@sza lesz így, ebben az időben.

20160528_120326.jpg

 Ati nem boldog, k...a meleg van

Váltunk, Ati nekilódul. Dóriról ömlik a víz, de jól néz ki, nem futotta ki magát, ez jó hír a továbbiakra nézve. 2:38-at ment a több mint 25km-es távon.

20160528_121842.jpg

párosgyakorlat

 Továbbgurulunk Aszófőre ahonnan majd én következem. Találunk parkolóhelyet igaz csak a kocsi eleje van árnyékban, de ez is több a semminél. Atit figyeljük a LiveTrack-en szépen, egyenletesen halad, gyűri a kilométereket. Lassan összeszerelem magam, innen már tényleg nekem kell futni nincs mese.

13310575_1160981407267325_7688084855084354142_n.jpg

az NPT is elindult, viharvert egy sereg annyi biztos

Már látom Atit, eléggé melege van közli is, hogy vigyázzak és ne nyírjam ki magam. Ha nem szólt volna akkor is tudnám, mert ömlik a forróság fentről és lentről is. Egyből emelkedő, ez a következő kb. 10-14km az egész Ultrabalaton legnehezebb része. A szitokszavak: Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse. Hírhedt szakaszok az egyszer biztos. Jó tempóban, de a pulzusomra abszolút figyelve megyek. Előzöm sorban a többi futót, egy pillanatra fel is merül bennem, hogy talán túl gyors.

12871456_1124377440956212_2867939588822817483_n.jpg

De jól érzem magam, minden ponton frissítek és vizezem a sapkám. Jó az átlagtempóm és a pulzusom is megfelelő. Dörgicse után jön egy hosszú egyenes ami kutya unalmas volt, de túlélem majd egy kis lejtő, hű de jól érzem magam és már látom a Zánkai tábor épületeit. Távban azért még jó pár kilométer, ráadásul mi a második zánkai ponton váltunk. Ráfordulok a 71-es útra és paff. Elmúlik a jókedvem, rendesen fejbe ver a meleg.

13239063_1118994428123700_2017136682226751284_n.jpg

Visszaveszek, igyekszem figyelni magamra, de az utolsó 4-5km nem volt annyira komfortos. Beérek, csippantunk és Dóri már robog is tovább. Túl vagyunk az első körön.

13327349_1159586914103760_8012326006433750288_n.jpg

nem annyira mosoly, de őszinte

1.rész: Aszófő-Pécsey-Vászoly-Dörgicse-Zánka

Nyújtás közben ismét megállapítjuk, hogy kib...t meleg van. Kicsit érzem a fejem, de, a lábaim rendben vannak. Úgy véljük, hogy még ezt a szakaszt kell túlélni utána már lemegy a nap és kellemesebb lesz a klíma. Irány a Varga pincészet! Ez a rész tavaly került bele a főszponzor miatt és a vége nem könnyű. 2-3 emelkedő az egész, de az meredek. Tavaly én futottam (már amikor nem sétáltam) így tudtam mi vár Dórira. Atival és Sanyival könnyen voltunk, mi mehettünk kocsival majd feszült várakozásba kezdtünk.

20160528_173852.jpg

épp nagyon feszülten várakozunk :)

20160528_191341.jpg

Csigás várakozós

Köxi hív, hogy már csak 2-3km, készülhetünk a váltásra. Ati készen áll, bár nem örül, hogy futnia kell, engem sem szeret most annyira, hosszú lesz ez még innen és még a napnak is van ereje. Jön felfele Dóri és Köxi, váltanak Atival, majd iszik pár kortyot és rendesen lenyújt.

20160528_192728.jpg

ha egyszer szomjas volt, na jó, nem itta meg az egészet

És még mindig jól néz ki. Fáradtnak biztos fáradt, de nincs kikészülve. Sanyi még gyorsan lefürdik aztán irány a Balatongyöröki váltópont. Szerencsére elég közel meg tudunk állni, bár a szervező srác elsőre el akar küldeni minket, de sikerül meggyőznünk, maradhatunk. Később aztán arrébb kellett állnunk, mert az egyik csapatban rosszul volt egy lány és mentőt hívtak hozzá. Láttam a lányt, rázta a hideg rendesen, jól döntöttek. Persze Atit is figyeltem a Live Track-en, szép egyenletes tempót jön. Viszont itt elkövettem talán az egyetlen hibát. Túlságosan megbíztam a technikában. Nem értem oda időben a váltópontra és volt egy kis kommunikációs zavar is. Amikor Köxi hívott én meg voltam győződve róla, hogy még nem értek oda. Pedig de, sőt már túl is mentek rajta. Mondom akkor állj, ott ahol vagytok megyek. Nagyon nekiindultam 5perc alatti tempót toltam, 2,5km után kezdett gyanús lenni, hogy valami nem stimmel. Már utol kellett volna érnem őket, hol a ...ban vannak. Ati hív is, hogy egy utcával feljebb vannak, várjak Köxi hozza a chipet. Így is lett, gyerünk nyomjuk tovább. Ezzel kb. 5-6percet veszthettünk. Viszont ez a kis intermezzo nagyon felpörgetett, tolom tovább az 5-ös kiliket. Magamban azért próbálom helyrerakni, hogy lassítani kellene, mert 25km-en keresztül ez nem fog menni, pláne, hogy utána van még két szakaszom. Sikerül is visszaállni 5:30-ra. 14km-ig jó utána viszont mintha elvágták volna. Eddig is szédültem, de ez most erősebben jelentkezik. Zavar minden, a fejlámpa, a sötét, a szűk kerékpárút. Egyedül ami jó volt, azok a fákra vetített rajzok voltak.

13315366_1118998201456656_7897465988747434808_n.jpg

élőben sokkal jobban nézett ki

A huszadik kilométer után picit jobb lett, ez eltartott vagy 10 percig. Aztán azt éreztem soha nem érek be a faluba. A tempó ennek ellenére egész jó volt és valahogy csak megérkeztem a váltópontra.

2.rész: Balatongyörök-Gyenesdiás-Keszthely-Balatonberény

A második kör is megvan és innen már csak 80km van hátra. Dórinak most egy 17 km-es szakasza van és Ati is kb. annyit fog futni, így bőven lesz időm pihenni. Miközben Dóri falja a kilométerek mi Atival próbálunk pihenni ami nem annyira sikerül. Inkább átmegyünk a következő pontra, Alsóbélatelepre. Éjfél már bőven elmúlt a kocsiban mindenki elég fáradt már. De nincs mese, Dóri közelít, Atinak futnia kell és Köxi is cserét kér a bringán. Sanyit álmából azzal ébresztjük, hogy most innen tekernie kell. Gyorsan kiszámoltam, hogy akkor nekem meg vezetnem, mert se Dóri, se Köxi nem tud. Sebaj, megoldunk mindent. Ati megindul és előzetes elmondása ellenére stabil, jó tempót megy. Én pedig a két csapattárssal a kocsiban Balatonlelle felé veszem az irányt. Leparkolás után a srácok egyből be is alszanak. Én is próbálok, de fél szemmel figyelnem kell a telefont, hogy Ati merre jár. Összeszedem magam és elbattyogok a váltópontra, mert pár perc és jönnek is Sanyiék. Ati ekkor még nem tudta, hogy innen neki kell vezetnie, a lényeg az, hogy átértek a következő pontra. A részleteket most fedje jótékony homály. Én meg csak futok és futok. Kezd világosodni, talán ez is segít abban, hogy egész jól megy.

13315354_1118998238123319_1511931959645079638_n.jpg

ennél azért jobb volt :)

Pulzusom rendben, tempó rendben és jól is érzem magam. Ennek köszönhetően hamar elérem a következő váltópontot. Dóri megkapja a chipet és elindul a 7km-es távjára.

3.rész: Balatonlelle-Balatonszemes-Balatonszárszó-Balatonföldvár

Innen kicsit pörgősebb lesz az egész, de már az utolsó szakasza jön mindenkinek. Nem is nagyon tudok lenyújtani, de nem is akarok, menjünk, haladjunk tovább. Ati véleménye szerint az Ő utolsó 13km-es része nem lesz sétagalopp, vagyis pont az lesz. Jó, akkor menjen el 5km-ig ott leváltom és megyek amíg tudok max. az utolsó 3km-t valaki átveszi tőlem. Igazából meg nem egyezünk benne, de ez tudjuk be mindkettőnk fáradságának.

13312728_1118998294789980_1868153449608247841_n.jpg

pedig lelkes, örül hogy futhat :)

Sietünk is, hogy időben átérjünk Balatonszéplakra. Innen még egy szűk húszas. Soknak tűnik, de ez van, behúzzuk bármi is legyen. Lelkesen magamra csatolom a pulzusövet és a rajtszámövet. Ati már fel is tűnik a horizonton. Fejben elrendezem a dolgokat és mehetünk. Igen ám, de Ati másképp gondolja és nem adja oda a chip-et. Jól van akkor futok mellette. Közben megbeszéljük, hogy innen már minimum 70km-ig eltolja, de az egész szakaszt is akarja, ha sétával hát úgy. Így haladunk kb 2 kilit mikor búcsút int nekem. Húzzak el, Ő befejezi a saját harcát, egyedül, telefon nélkül. Teljesen meglepett ezzel, de megértem és hatalmas király ezért is!

13322061_1118998368123306_7503807070277278996_n.jpg

aki nem lép egyszerre, nem is kaptunk rétest

Én haladok tova a saját tempómban nem annyira komfortos már, de ha csak ennyire lesz szar az még belefér. Már erősen reggel van így kezd meleg lenni. Ráadásul mivel minden ponton ittam össze-vissza mindent + a szakasz előtt bevertem két sótabit egy magna shot-al a gyomrom kezd rendetlenkedni. Kínosan számolom vissza a kilométereket a következő frissítőpontokig.

13265871_874255436036886_7534489894412991065_n.jpg

itt éppen futok, hamarosan elmúlik

Nem szabad belesétálni mantrázom magamban. Majd a combomat elönti a görcs így mégis sétára váltok. Kb. 4km lehet hátra ez már így fog menni a végéig. Amikor tudok futni akkor egész jó 5:40-es tempót megyek, de egy egész kilit már nem bírok megtenni séta nélkül. Nem baj mindjárt bent vagyunk és jöhet az örömmámor. Már látom a Frida-t, ó igen, innen kb. 500 méter és az mind lefelé. Mindkét combom belső része összeállt, de már nem érdekel, látom a többieket. Még egy kanyar, 100 méter és csippantunk a végén. Itt már együtt futunk mind az öten. Beérünk! Kész! Vége! Megcsináltuk! Még sorba kell állni ez talán rosszabb mint futni. Nekiindulunk a célfotónak, de közben jön egy egyéni versenyző. Természetesen előre engedjük majd végre mi jövünk.

4.rész: Balatonszéplak-Siófok-Balatonvilágos-Club Aliga

 13331157_1162881820410617_4854960253750499114_n.jpg

Még Mindig Futunk Ahogy Jól Esik avagy Ez Egy Hülye Ötlet Volt : 22:48:47

Először Kacsával, aki volt oly kedves és kijött elénk a befutóhoz pacsizok le majd megkapom az érmemet és a hideg sört. Meglátok egy üres padot és egyedi járással afelé veszem az irányt. Közben kis könnycseppek jelennek meg a szememben. Nem tudom mi lehet, talán öregségemre ilyen érzékeny fószer leszek? Vagy csak a buktatók utáni teljesítés okozta örömkönnyek? Ez most totál nem érdekel. Megcsináltuk! Kurva nagy hősök vagyunk mind! Dóri: hihetetlen a csaj, már az is hogy 4 ismeretlen férfival bevállalta ezt az egészet. Jó amikor igent mondott legalább 1 embert, Giorgione-t ismert. Nem volt nyafogás, amit vállalt azt letolta. Ati: tudom miért nem szereti az UB-t és mégis igent mondott. Miért mondott végül is igent? Hogy magának bizonyítson vagy nekem segítsen a szarban? Nem érdekel. Jött, látott és győzött. Bíztam benne, tudtam hogy képes rá és most már Ő is elhiszi. Van egy olyan sejtésem, hogy nem ez volt az utolsó UB-ja. Köxi: a Terminátor, élő szövet a fém vázon. 190km-t tekert mellettünk egy idegen, neki kényelmetlen kerékpárral. Közben ha kellett frissített, szóval tartott minket, de ha épp nem voltunk beszédes kedvünkben akkor csendben hátrahúzódott. Sanyi: a sofőr, a navigátor, a fotós és pótbringás. Mindig ott voltunk mindenhol időben, épségben. Mindkettejüknek sokat, nagyon sokat köszönhetünk. Lehet, hogy 3 ember futott, de ez rohadtul egy 5 fős csapat volt. Csapat, amely mondhatni vadidegenből állt össze és mégis teljes összhangban tudott együtt működni. Sajnálom Lepke és Giorgione kiesését és az a trió is megérdemelne egy esélyt, de közben örülök is, hogy ilyen csapat része lehettem. Jöjjenek a számok: hivatalosan 22:48:47 lett az időnk a 220,9km-es körön, ez 6:12-es átlag. Ezzel a 34-ikek lettünk a 69 beért páros és trió között. Nem hivatalosan kicsit többet mentünk, kb 228km-t köszönhetően az Atival közösen megtett 2km-nek valamint Ati még befejezte azt a szakaszt. Mert mi ilyen csapat vagyunk. Ami engem illet a saját méréseim szerint 80,78km-t tettem meg, 7:50:29 alatt. Átlagban nem értem el azt amit szerettem volna (a tavalyinál is rosszabb lett), de a meleg miatt nem is lett volna reális az a tempó.

13319917_1032634710156243_234909385295065021_n.jpg

bringás szekciónk

13335935_1032635023489545_2245252010334465462_n.jpg

Nem Lassítunk Idén SE : 22:14:31

20160529_112536.jpg

UBUL 5 a parton: 22:29:49 alatt értek körbe

Konklúzióként még annyit le lehet vonni, hogy a frissítésre jobban oda kell figyelni. Különösen az ásványi anyagok pótlására. Mert nem fizikálisan fogytam el, hanem a görcsök miatt nem tudtam futni a végén. Mind a 4 szakaszon rengeteget izzadtam, igaz sok folyadékot is ittam, de ezzel is csak a szervezet további kiürülését segítettem elő. 2 napra rá már voltam futni, igaz csak egy laza átmozgatót. Nem fáj és közben sem fájt semmim, még a térdeim sem, hogy ez miként lehetséges? Fogalmam sincs.

20160529_2234091.jpg

És hogy mit hoz a jövő? A legnagyobb esélye egy párosnak van Kacsával, még akkor is ha az idei alapján nem tudom hogyan mentem volna még 30kilit. Valószínűleg nagyon lassan. De szívem szerint az eredeti triónak is adnék egy esélyt, meg Lepkével is mennék duót. A bőség zavara. Az év első főversenyén túl vagyok és ha most nem is sikerült, Nagyatádon tuti megdöglök. :)

balaton barátok sport utazás verseny futás 2016

2016\05\25

Judit és Péter avagy Fish és Pitya esküvője

A tökéletes, az évezred lagzija

Alapvetően ez egy sportról, versenybeszámolókról szóló blog (amely még eléggé gyerekcipőben jár), de vannak esetek amikor kivételt kell, lehet tenni. Ez olyan.
Ráadásul azért szorosan köthető hozzá, hiszen mindkettejüket a sport révén ismertem meg. Fish-t a futásnak, Pityát a focinak köszönhetem. Ők egymást meg a túrázásnak és talán egy picit nekem.
De leszögezem, ártatlan vagyok. 20150702_121929.jpg

csodás pár egy csodás helyen

Balatoni hétvégék második rész.

Előre lelövöm a poént és nem lesz senkinek meglepetés. Óriási élmény volt!
Szóval a fiatalok elhatározták, hogy összeházasodnak. Erre ezen remek hétvégét találták, kicsit ugyan megvolt kötve a kezük a Pünkösd és az Ultrabalaton miatt. Mondhatni, ez maradt Nekik, de jól sült el.
A helyszín a szépen felújított Hotel Halászkert panzió és étterem Badacsonyban. Ottalvós a buli, így kényelmesebb lesz. Kocsival terveztem menni, Eli és Egon társaságában, de 1-2 nappal előtte úgy alakult, hogy Andi és Jozie is csatlakozik Tök jó, sok kis ember jó helyen is effektus.
A tervezett program szerint a vendégfogadás 14:30-tól van addig kellene leérni és átöltözni így ha 11h-kor indulok, összeszedek mindenkik még kényelmesen leérünk. Tévedtem, nem így lett. Köszönhetően egy, az M7-esen történt balesetnek Tárnok után. Jó sokat araszoltunk, a navigáció kétszer is felajánlotta a kerülőutat. Én a másodiknál hallgattam rá, nem kellett volna. Átvitt a 7-es főútra ahol szintén dugó, hiszen mindenki ott kerül és az a nyamvadt martonvásári lámpa is be szokott kavarni. Most szerencsére kikapcsolták és rendőr irányította a forgalmat, de nagy szívás volt. Mikor visszatértünk az autópályára a navigáció 14:49-es érkezési időt jósolt. Ez nem jó, nem hiszem, hogy miattunk csúsztatják az egész programot, így bele kell húzni.

uton.jpg

itt még időben

A pályán még nagy volt a forgalom, haladni ugyan lehetett, de nem abban a tempóban amit szerettem volna. Jött a 71-es út, ezen hmm, fogalmazzunk úgy, hogy kihasználtam az autó adottságait és a sebességhatár dolgot is egyénileg értelmeztem. Annyival mentünk amennyit az óra mutatott. Biztonságban és időben leértünk, bőven át lehetett öltözni. A társaságtól nem tartottam, hisz Fish barátaiból párat már ismertem, ők jó fejek, gondoltam a többiekkel sem lehet baj. Pitya részéről még a családot is ismerem, így nem érhetett meglepetés. Kezdődik a vendégfogadás, jönnek is sorban a hölgyek, csinosak és szépek, mindenfelé vannak, bármerre is nézek. És itt vannak persze a férfiak, kik elegánsak és sármosak. Ha már ilyen szépen mind összegyűltünk kezdődhet is a lánykikérés. Szegény Pityánk izzadt közben rendesen, pedig fogadták Őt elég kedvesen. Aztán még nekiállt válogatni, az első három lányt nem volt hajlandó elfogadni.

13226654_10204618853631053_7907302304661731650_n.jpg

nem értem mi volt vele a baj? :)

 De negyedszerre végül csak megkapta a magáét, a csodaszép leendő feleségét.

 13239232_10204618853871059_49039001741787644_n.jpg

Mehetünk is a templomba. Ekkor ért az a megtiszteltetés, hogy én vezethettem a menyasszonyi autót amely nagyon szépen fel volt díszítve.

13240033_1196196190399938_4669368045268494624_n.jpg

Király, abban úgyis jó vagyok. Haladtunk  konvojban, dudálva, felhívva a figyelmet, hogy most fog elkelni a falu legszebb leánya. Sőt miután leparkoltunk még a gyűrűket is rám bízták, hogy adjam oda Karesz atyának.

p1030760.JPG

két gyűrű mind felett :)

Ő is nagy figura, nem az a tipikus pap kinézetű forma. Jó kis szertartást celebrált, látszott nem csak a sablon szöveget mondja, hanem úgyis gondolja azt. A templomban amúgy Pitya apukájának a kórusa énekelt fantasztikusan, élmény volt hallgatni őket.

13254175_10206384272272840_4297886419114277796_n_1.jpg

az ifjú pár és Karesz atya

13240039_10206384272312841_7392427111325039238_n_1.jpg

násznép

Irány vissza a hotelbe, jöjjön a polgári szertartás. Ez is szépen, rendben lezajlott. Aláírásukkal ellátták a nagykönyvet, így már hivatalos papírjuk is van a közös jövőjükről.

polgari.jpg

Kezdődjék hát a vacsora, mely olyan lesz, mint egy fenséges lakoma. De előtte még az örömapák beszédet tartottak, a fiataloknak minden jót kívánva mondatokat alkottak.

13254174_10154136821107789_5904363368678443146_n.jpg

Hajrá Fradi?

Jöhet a kaja! Hozták is nagy ibrikekben az Újházy tyúkhúslevest. Nagyon finom volt. Ezután a Hortobágyi húsos palacsinta jött, látott és elfogyott.

13230255_1196198780399679_4434679254145138702_n.jpg

hú, de finom volt

Én már itt tele voltam és még csak most jönnek a rántott dolgok meg a desszert! Becsülettel helytálltam és ettem mindenből. Azt nem mondom, hogy nem voltam tele. Atyaég és nekem így kell majd táncolni? A térdem miatt amúgy sem terveztem sokat, de ráadásul még a hasam is tele van. Ebben is tévedtem. Kis akklimatizálódás után szinte egész éjszaka nyomtam. Néha azért megálltam vagy leültem, mert mondjuk ki, rohadtul fájtak a lábaim. Mindkét térdem és talpam.

p1040100.JPG

az a bizonyos Jäger, de hát egy IronMan-ek nem lehet nemet mondani. :)

Külön ki kell emelnem még a Vőfélyt. Egy esküvőn nagyon fontos szerepe van. Ő, ott és akkor ezt remekül ellátta. Csinálta a hangulatot, meg a jó értelemben vett fesztivált. Vele is szerencséje volt az ifjú párnak.

13244680_10208438004400176_3601607517727550375_n.jpg

Eszembe jutott Szami aki a múltkor szintén tánc közben csinálta ki a térdét. De innen nem volt visszaút, a jó társaság, főleg a csinos lányok lendülete vitt, sodort magával és ha már veszni kell, hát harcban vesszünk el! Hogy érzékeltessem milyen nagy buli volt háromszor próbálkoztak idegenek bejönni, valószínűleg potya piában reménykedve. Egy alkalommal Kata a maga 45 kilójával dobta ki őket. Mikorra én odaértem már javában osztotta a 2 embert, igyekszem pontosan idézni az elhangzottakat: "el lehet húzni a picsába srácok". Óriási volt. Szerencsére el is takarodtak, így folytatódhatott a buli. Meg kell említenem a zenész párost akik remekül keverték a zeneszámokat és fantasztikusan énekeltek.

p1040159.JPG

Sokat, nagyon sokat lehetne mesélni a buliról. Jó volt na!  Remek társaság jött össze. Hajnal 5-ig tartott, de csak azért szerintem, mert eddig volt leszervezve. A kemény mag még lement a partra napfelkeltés selfie-t csinálni.

13245225_10208429779075550_7040286220065776000_n.jpg

a kemény mag!

Én aludni mentem, mert még majd délután haza is kell vezetni és azt illik pihenten. Nem nagyon jött össze, hiszen már világos volt, nem is voltam álmos és hétköznap ilyenkor már bőven fent vagyok így csak kb.2,5 órát pihentem. Fél 9 körül már mentem is reggelizni Kacsáék társaságában. Jó kis svédasztalos reggeli volt, ettem én szinte mindent. Virslit, rántottát, nutellás kiflit lefojtva gyümölcslével és mézes teával. Közben szépen lassan botorkáltak le a többiek is, Szamiék, Atiék és Zolikáék. Atival meg is dumáltuk hogy elmegyünk futni. Így is lett, tettünk egy szép karikát a Badacsonyban, útba ejtve a mólót, borudvarokat magában foglaló domboldalt és a templomot ahol az esküvő volt. Kicsivel több mint 10km-szaladtunk a ragyogó napsütésben. Mivel a szobakulcsot Elinél hagytam, visszaérvén a hotelbe elindultam megkeresni. Kacsaládot találtam meg elsőnek a wellnessben. Nagyon hívogató volt a medence, nosza rajta csobbanjunk is egyet. Nagyon jól esett, felfrissültem tőle. Még beültem a jacuzziba is pár percre, ezzel én erre az évre le is tudtam ezt a dolgot. Kicsekkolás, fizetés, kocsiba bepakolás következett a sorban. Időnk volt még indulásig, a terv a csoportos levonulás volt a partra. Mivel volt még teendője az ifjú párnak ezért ezt nehéz volt kivitelezni. Végül Elivel Kacsáékhoz társultunk, beültünk egy vendéglátóipari egységbe ahol a gyerekek zsíros lángossal birkóztak eredményesen.

p1040267.JPG

Eljött a búcsúzás és az indulás ideje. Megkerestük Fish-t és Pityát, hogy elköszönjünk tőlük. Michaela is velük volt így őt külön nem kellett összeszedni. A hazaút meglehetősen unalmas volt, se baleset, se semmi. Útitársaim hamar elaludtak, néha ugyan felébredtek pár percre, de inkább csukva volt a szemük. Épségben és időben tettem ki Micha-t a Népligetnél, neki innen még 6 óra busz Brno-ig ahonnan majd másnap kocsival megy haza ami még 2 óra. Nem lakik közel az egyszer biztos. Még Eli keripapát is leszállítottam csak utána vettem hazafelé az irányt.
Fantasztikus hétvége volt. Remek emberekkel, gyönyörű helyen, jó zenészekkel/zenével, finom ételekkel és az időjárás is kegyes volt a násznéphez. Jó lett volna még maradni és bandázni a többiekkel. Mindenkinek ilyen esküvőt kívánok! 

ui.: eddig külön-külön is szerettem Őket, de most így együtt....

balaton barátok sport utazás szerelem összetartozás 2016

2016\05\17

Keszthelyi Kilométerek Félmaraton - A szeles PB

A körülmények áldozatából lett magányos harcos futása

Idén 2 napos kaland lett belőle, nézzük is miért és mi történt.

Azt már tudtam előre, hogy egyedül fogok menni, az viszont csak a héten derült ki, hogy autó nélkül leszek. Semmi gond, busz illetve vonat is van, megyek azzal nincs gond, Az ott kezdődött, hogy mivel 10h-kor van rajt, 9h-ig lehet rajtszámot átvenni és ilyen korán meg nem volt egyik sem. Hoppá, akkor előtte napon kell lemenni viszont így nem csak minimum cuccal kell menni hanem szállásra is szükség lesz. Azt viszont 1 főre, 1 éjszakára, a Pünkösdi hosszú hétvégén találni nem lesz könnyű. Nem is volt az, de végül lett. Igaz kicsit drágábban, mint szerettem volna, de ez van. Konkrétan egy komplett lakást, teljesen felszerelve (mikro, hűtő, TV, klíma, wi-fi) sikerült egymagamnak kivenni. 3 hálórészes, akár 5 fő részére is megfelelne. Szerencsére az állomástól és a versenyközponttól sem volt messze. Szóval szombat délután busszal le. Az út nagy részén szakadt az eső, itt már kezdett bennem megfogalmazódni a gondolat, hogy ezen a versenyen megyek ahogy bírok. Ha már szar az idő, egyedül megyek és kicsit többe is kerül mint számoltam akkor már b...unk neki oda rendesen. Nyugodt út után Keszthelyen napsütés fogadott. A szállásra menet útba ejtettem a Fő téren lévő versenyközpontot ahol felvettem a rajtszámot. A szállást gyorsan megtaláltam, ahol nagyon szívélyesen fogadtak a háziak. Gyorsan lepakoltam és vissza sétáltam a tésztaparty-ra ahol egy jó kis bolognai-t sikerült elfogyasztani. Közben átgondoltam a további étkezéseket és arra jutottam, hogy reggelire megeszem a magammal vitt pizzát, így csak estére kell valami kis kaja, meg a hazaútra. Egy volt a lényeg, beleférjen majd minden a hátizsákba amit le kell adnom a ruhatárban. A Lidl lett a kiválasztott ahova egy kellemes sétálva jutottam el.

20160514_183317.jpg

 20160514_183320.jpg

 holnap majd hátulról is megnézem, kétszer is.

Bevásárlás után vissza a szállásra, jöhet a lazulás. Csoki, keksz, üccsi, focimeccs a tv-ben. Kicsit később még sikeresen elaludtam a Batman - Sötét Lovag című filmen aztán irány az ágy. Nem aludtam túl jól, sokszor felébredtem éjszaka, Köszönhetően a kint tomboló viharnak. Hogy mi a jó büdös franc történik? Nem erről volt szó. Szakad az eső és óriási szél van. Komolyan bennem még az is felmerült, hogy ebből nem lesz verseny, mert lefújják. Reggelig azért valamennyire normalizálódott a helyzet, bár bentről hidegnek tűnt az idő és ugye nálam csak rövid cuccok voltak a helyhiány miatt. Ez van. Kényelmesen megreggeliztem, összepakoltam és irány a verseny. Kilépve az utcára már nem is volt olyan rossz idő, fújt ugyan a szél, de az eső már nem esett és annyira hideg sem volt, a szelet leszámítva ideális futóidő. Jó lesz ez. Átöltözés, cucc leadás gyorsan, gördülékenyen ment. Még megettem a szokásos mars csokit, kicsit melegedtem az egyik épületben, majd 10perccel a rajt előtt beálltam a rajtzónába. Sokan még nem voltak az 1-2-es zónában így sikerült eléggé az elejére állni. Itt találkoztam egy futó ismerőssel Attilával.

13165934_978068922262534_1459594795424311518_n.jpg

Tarjányi Attilával (sárgában) a tavalyelőtti 4Run sorozat nyertesével

Rajt! Nosza induljunk neki. Visz a tömeg, első érzésre jó a tempó, de ránézve az órára elszörnyülködöm. kereken 4 perces pace. Azta k...a,. ez erős lesz. Jön az 1km-es tábla 4:12, ajaj ez még mindig sok. Épp lefelé megyünk, tempó marad. Úgy érzem ezt nem fogom végigbírni. Jön a hosszú, egyenes szembe szeles szakasz. Ráállok egy lassabb 4:25-4:30-as tempóra. Egy srác beáll mögém szélárnyékba, tegye, bár idegesítő a lihegése. Meg is előz én viszont tudatosan nem állok be mögé, hadd menjen nekem saját magammal van harcom. Vívom is rendesen, még mindig soknak tűnik. 7 km-nél kezdem azt érezni, hogy talán ebben a tempóban végig tudom tolni. Lehet csak mostanra melegedtem be? Közben a női 3-ik helyezett is lehagy, de vele már tudok menni. Visszaelőzöm, most Ő jön mögöttem.

fb_img_1463482509965.jpg

Élvezem, de tényleg!

Egy tempót megyünk, így ismeretlenül is egymást húzzuk, motiváljuk. Jön a Fő térre vezető kis emelkedő, ez nem szokott jól esni, de most pikk-pakk felérek és már kezdem is a második kört. Az órámra csak később néztem így csak tippelni tudom az első kör idejét. Nem sokkal több, mint 46 perc. Hogyaza...! Bakker, ha tudok még egy ilyet futni, akkor... Az már itt biztosnak tűnt, hogy rekord lesz ebből, a kérdés megint csak az volt, hogy mekkora. Tudom tartani az eddigi tempót, lefele talán egy kicsit gyorsabb is vagyok. A női dobogó már távolodik, de szépen lassan érem utol azokat akik megelőztek az első körben. Ez újabb erőt ad, tolom is, még épp a nem annyira kényelmes, de nem belehalós határon. Közben fejben azért számolok, hogy mi lehet a vége, megállapítom, hogy 1:33 alatt is meglehet, ha nem lassulok a végén. Nem fogok, érzem, tudom. Jön a kacskaringós rész, onnan meg már a kikötő és a sétány, majd át a síneken az meg már a 20-ik km. Kicsit tartok az emelkedőtől, de legfeljebb ott majd gyorsítok, úgyis vannak szurkolók az meg mindig segít. Még 500 méter, gyerünk, induljunk neki. Tempót váltok és csak úgy felszáguldok 4 percesben, nézem az órát 1:31 körül járok, te atyaég ez tényleg meglesz 1:33-on belül! Jól esik a hangos buzdítás, még három kanyar és felfuthatok a színpadra. Figyelem a célvonal melletti órát miközben beérek: 1:32:12!! Igeeen! Megvan. Megcsináltam. Több mint két perccel jobb mint a bécsi időm.

fb_img_1463496546595.jpg

Éppen örülök, jól látszik ugye?

Úgy néz ki fekszenek nekem a szeles versenyek. Megkapom az érmet meg a befutócsomagomat. Boldogság van. Nekiállok nyújtani, most rendesen meg is csinálom. Fish-el és Pityával meg volt beszélve, hogy találkozunk. Voltak oly kedvesek és meghívtak ebédre Fish szüleihez. Gyorsan megyek is a cuccaimért, letusolok és átöltözöm. Hamar megtaláljuk egymást és irány a szülői fészek ahol nagyon kedvesen fogadnak. Ebédre nagyon finom húsleves és rántott hús van rizzsel. Engem ezzel meg is lehet venni.Megy a sztorizgatás, jót beszélgetünk, de sajnos lassan indulni kell vissza a buszhoz. A leendő ifjú pár (jövő héten már esküvő!) elszállítmányoz a keszthelyi buszállomásra. Megvárom a kicsit késve érkező járatot, kényelmesen elhelyezkedem és irány haza. Jó kis hétvége volt.

rajtszam.jpg

lassan jöhet az 1-es zóna

Nézzük a számokat: A hivatalos időm 1:32:11 lett, első kör: 46:03, a második: 46:08. Nem negatív split, de szerintem azért túlélem, pláne, hogy csak 5másodperc a differencia. Helyezések: abszolút 35.hely az 535-ből, a férfiak között 32-ik a 340-ből, kategóriában pedig 16.hely a 124-ből.

erem.jpg

balaton sport utazás verseny futás 2016

2016\05\08

Szekszárd Borvidék

A taktikus örömfutás

Szóval a Borvidék. Eddig kétszer voltam és mindkétszer jó volt, néha ugyan másképp, de nem volt kérdés, hogy idén újra megyek. Jó hangulat, jó szervezés, a helyiek is szurkolnak, frissítenek, örülnek, hogy ott futunk és nem feledhetjük a a kedves üzeneteket a szervezőktől, tehát ez egy nagyon jó kis verseny. Idén ráadásul végre lett 'rendes' félmaraton is valamint egy 28km-es táv is választható lett. Nem volt kérdés egy másodpercig sem, hogy melyiken indulok. Igen, a leghosszabbon és amint lehetett be is neveztem. Ekkor még úgy tűnt egyedül megyek, de időközben Kata és Zolika is benevezett a félmaratonra, sőt Berkes Timi is fuvart keresett így meg is lett a telekocsi. Sajnos Pitya legénybúcsúja is erre napra esett, így oda csak később tudunk Zolikával becsatlakozni.

Reggel 9:30-as indulás után a többieket szépen egymás után összeszedve kényelmesen leérünk még dél előtt. Nagy tömeg még nincs, de ugye még korán van. Gyors rajtszám átvétel után beültünk egy fagyira-sütire a Szász étterembe. Ez tavaly is bejött.

13177351_1185760961443461_7170568373961563573_n.jpg

két hülye, de nem egy pár!

A héten nem vittem túlzásba az edzéseket köszönhetően az előző hétvégének valamint egy kis térd-combizom fájdalomnak amit a túlterhelés és az Asics cipőm életének végének tulajdonítottam. Így viszont kénytelen voltam a Nike Pegasus-ban futni ami vízhólyagokat csinált az elmúlt két alkalommal, de ez van. Kilométerben még bőven bírja csak terep cipő lett belőle. Kényelmesen készülődtünk, talán túlságosan is, így 15perccel rajt előtt sikerült a mobil WC-hez sorba állni. Ennek köszönhetően a rajtzónában sem tudtam előre állni, nagyjából a közepén lehettem. Mindegy, az elején majd sokat kell előzni. Az első emelkedő 1,5km körül van ott azért már jó lenne kihagyni a tömeget. Annyira nem sikerült pedig 5perc alatti az első kili. Az emelkedő alján érem utol Cögét aki egy hagyjál már Dari kiáltással viszonozza a buzdításomat. 1 perc múlva Dórit is utolérem, akinek volt egy halvány terve, hogy nyulazzak neki. Nosza akkor, gyerünk, menjünk valamint félig viccesen közlöm, hogy most kell futni, mert később úgysem tudunk. Nem jött be neki, maradjunk ennyiben. Itt csippan a második kili: 5:15. Huha nem lesz ez erős? Kérdezem félig hangosan magamtól. Megyek tovább, hagyom el sorban a népet. A táv első fele nem túl nehéz, gyorsan fogynak is a km-ek. 8-tól tudom, hogy egy nehezebb mászás jön, de addig szinte sík. 5-ös átlaggal érek ehhez az emelkedőhöz aminek csak elejét futom majd átváltok tempós sétára. Nincs értelme ezeket megfutni, de ezt tudtam előre és be is volt kalkulálva.

13177656_10207542726900517_6372127206603881843_n.jpg

Ennek ellenére hamar felérek, közben Kokót a bokszolót is megelőzőm, jöhet a csapatás lefelé. Vigyázva a lábaimra is jó a tempó.

13151601_10207542726460506_2228118543971364867_n.jpg

mennyire igaz volt

12 kilinél még mindig 5:10 az átlagom. Közben volt egy kis eső, de igazából jó volt, mert már kezdett melegem lenni. Kicsit az út csúszós lett tőle, de nem volt vészes. Megint séta felfelé, itt már úgymond a helyemen vagyok, megtaláltam a velem egy tempót futókat. Köztük két 60 feletti úriembert. Óriási tisztelet nekik, hogy itt vannak és tolják az emelkedőket! Le a kalappal!. Itt tudom, meg hogy nem is 28km csak 27km meg egy kicsi (ez végül nem lett igaz). A felén már túl is vagyunk és én nagyon jól vagyok. Meleg van a 2db sótabit ami nálam volt be is veszem a gel-t meg majd 20km-nél.

img_20160507_164206.jpg

motiváló és találó, nagyon

Elválunk a félmaratonistáktól kis sík után be az erdőbe és jön az ösvény felfelé. Az esőtől saras-csúszós, de azért felküzdöm magam. Azt nem mondom, hogy végig futva, de nem is ment volna. A dagonyázás lefele is folytatódik aztán szerencsére visszatérünk a betonútra. Innen fentről gyönyörű a kilátás és mát hallani a borospincéknél a szurkolókat. Ez az a hely ahol át kell futni egy pincén, jó kis kanyargós, kb. 50méter csak az egész, de bent legalább hűvös van. Itt van egy frissítőpont is, így a gel-t már előkapartam a zsebemből és be is toltam, rányomom a vizet meg egy kis iso-t és haladok tovább.

 13138761_10207542728220550_4521765290242190287_n.jpg

20 felett járok, kicsit már fáradok, talán egy kis holtpont is van, pedig épp síkon futok. Az egyik öregurat utolérem, beszélgetünk úgy 1-2km erejéig. Még 5km és egy nagy emelkedő van hátra. Újra összeérünk a FM-esekkel. Kicsit fürkészem Zolikáékat, hátha, de nem lelem őket. Számolgatok is, merre járhatnak hozzám képest végül arra jutok, hogy jó eséllyel mögöttem vannak, mert elég jó tempót mentem idáig. Jön az emelkedő itt már szinte mindenki sétál. Egy-két bátor futó próbálkozó van, de ők is hamar letesznek róla.

13173811_10207542729020570_5389731064510087786_n.jpg

Ezt az emelkedőt 'futottuk' Fish-el két éve így ismertem, tudtam hol lehet illetve érdemes belefutni, de a vége az nagyon meredek. Cserébe ez az utolsó, innen már lefele és mint tudjuk, lefele a szar is gurul! Újabb kis számolás, ha tényleg csak 27km akkor még akár a 2:30 alá is beférek. Még 3km és az mind lejtő. Mehet minden ami még bennem van! Közben azért kiderül meglesz a majdnem 28km is. Haladok, jönnek is a 4:20-4:40 ezrek. Már látom a templom tornyát! Közeledünk, nem lehet több 1km-nél. Tavaly is erre ment a befutó így ez is ismerős volt. Jó a tempó és nagyon jól vagyok. A körforgalomnál 400 méterrel a vége előtt Rita szurkol lelkesen, megyek is egy pacsiért. Érzem még az erőt menne ez még tovább is, de mindjárt vége. Kicsit még gyorsítok már látom a célkaput, még a nevemet is bemondják! Vége! Bent vagyok! 2:33:36! Azta! Kapok egy szép érmet a nyakamba meg egy palack vizet a kezembe és séta tovább. Boldog vagyok és fáradt, de simán tudnék még futni. Nem érzem azt, hogy teljesen végem lenne. Amit érzek az az, hogy Cola-t akarok. Séta fel a kocsihoz ott vár rám. Semmi bajom, nem fáj sehol és ez jó. Magamhoz veszem az oly vágyott nedűt, egy mars csoki és 3db csokis nápolyi kíséretében. Csatlakozom Ritához a körforgónál, kölcsönösen gratulálunk egymásnak, majd nekiállok kicsit nyújtani.

13139025_10207542725980494_1995336905165600860_n.jpg

Miközben várom Zolikáékat kicsit beszélgetünk. 2 hét múlva ugye újra találkozunk a Fish-Pitya esküvőn. Kb.10 perc és jön is Kata meg Zolika. Kapnak egy-egy pacsit, összekapom a cuccaimat és sietek utánuk. Gyorsan meg is találjuk egymást. Hívom Timit, bent van a versenyközpontban így vele is könnyen megtaláljuk egymást. Pihengetünk egy kicsit, Kata és Zolika még benyomnak egy zsíros kenyeret, meg egy fröccsöt, Zolik így már 10-nél jár. Dóri is beesik eléggé meggyötörten ráadásul még a telefonja is szarakodik. Kölcsönadom az enyémet, használja, mert kell neki. Itt már azért kezd beütni a fáradtság és még haza is kell vezetni, plusz este legénybúcsú. Vissza kocsihoz, gyors öltözés és 17:30-kor, a tervezett időben el is indulunk. A hazaút gyorsan eltelik és nem csak azért mert sietek. Mindenkit hazaviszek és teperek haza, mert ez a nap még nem ért véget.

13100722_10207542728340553_7832785978829267441_n.jpg

Nagyon elégedett vagyok a Borvidéken nyújtott teljesítményemmel. A terv a fussak jobb átlagot mint a tavalyi, így a 2:40-et lőttem be mint reális célt a 28km-re. Ennél ugye 6,5 perccel mentem jobbat. 5:33-as pace-t futottam a saját mérésem szerint 27,65km-en, ami ha hozzávesszük a 720 méter szintemelkedést nagyon jó. A hivatalos időm 2:33:34 lett amivel a 64-ik lettem összetettben a 614 egyéni induló közül. A férfiak között 58-ik lettem a 433-ból, míg a kategóriámban 24-ik a 156-ból. Ezek is mind jobbak mint a tavalyi. Ráadásul a félmaratonon indultam volna akkor bőven az abszolút első 20-ban végezhettem volna. De ez így volt tökéletes. Figyeltem magamra, a pulzusomra, a lábaimra, hogy ne szaggassam szét magam. 180 feletti pulzusnál illetve ha úgy éreztem, hogy nincs értelme megfutni az adott emelkedőt akkor sétáltam. Azért a pár percért nem érte volna meg kockáztatni egy esetleges sérülést vagy egy elfutás miatti szenvedést. Ez pont annyira fájt amennyire kellett. Mondhatni kényelmesen, mindenhol, kivéve az utolsó pontos frissítettem, pacsiztam a lelkesen szurkoló kisgyerekekkel. 

13166108_979508652144687_6930996555930305861_n.jpg

ma is jók voltunk

erem.jpg

Jöhetnek a balatoni hetek. Jövő héten Keszthely, utána héten Badacsonyban Fish-Pitya esküvő, aztán meg az UltraBalaton. Úgy érzem készen állok rá, hogy ott olyat fussak amit szeretnék.

 

barátok sport verseny futás 2016

2016\04\17

Vivicitta félmaraton

Nem kudarc, de azért még nem elég nagy a cső

Tegnap ugye ott fejeztem, be hogy a mai Vivicitta-n nem kísérek senkit, megyek a saját tempómban. Nem mondom, hogy hiba volt, így is egész jó volt, de talán valakinek jól jöhetett volna a segítségem. Mindegy, ez sem fog már kiderülni soha. Reggel időben ébredés, mondhatni a szokásos mézes kenyér elfogyasztása és egy, hogy is fogalmazzam meg, híg széklet ürítés után összeszedtem magam. Közben rájöttem, hogy a rakpart amin menni akartam le lesz zárva így a Hungária körút mellett döntöttem. 18 perc alatt odaértem és sikerült viszonylag gyorsan parkolóhelyet is találnom. Irány befele. A hídon iszonyat szél volt, gondoltam is magamban, na ez király lesz a rakparton futva. 8:10-re bent is voltam a réten a csomagleadós sátraknál. Sajnos senkivel nem beszéltem meg találka helyet így vadászni kellett az ismerősöket. Eli a főtörzsszurkolónk is kijött, Zolikával, Katával és Ágival sikerült találkozni és beszélgetni.

20160417_085103.jpg

                                                            Ágival aki PB-t futott!

Még Lillával futottam össze egy pillanatra majd 5 perccel rajt előtt bemásztam a 2-es rajtzónába és vártam az indulást. Rajt! Meglódultam a mezőny szélén egész jó kis iramban, 4:30-as kilikkel, éreztem a combjaimban a Gerecsét, de a tempó jó volt, nincs gond. A Margitszigetről kivezető emelkedő azért nem volt kellemes. A hídon a várt brutál szél fogad. A Jászai Mari téren a Suhanj!-osok szurkolnak, gyors pacsi Cögével és megyek is tovább. Nagyjából 4km-ig bírtam tartani a tempót, igaz addig sem esett jól, de bíztam benne, hogy idővel jobb lesz. Nem lett. Minden egyes kis emelkedőn szenvedtem. A Lánchídnál Szami (aki sajnos a térde miatt nem futhatott ma, de kijött szurkolni a népnek) pacsija sokat segített, de éreztem, hogy nem megy ez úgy ahogy szeretném. Mivel a pályarajzot nem néztem meg, tehát fogalmam sem volt merre megyünk, annyit tudtam, hogy a Rákóczi hídnál lesz egy fordító. Haladunk is sorban: Clark Ádám tér, Várkert bazár, Alagút csupa szép hely én meg itt szenvedek. Lecsapunk a rakpartra a Halász utcánál, jön a hosszú szembe szeles szakasz és abból kiindulva, hogy az enyhe lejtőn sem tudtam gyorsabban menni, már sejtem. Nem lesz ez egy fáklyás menet. Azért a 4:45-4:50-es tempót tartani tudom, de ez továbbra sem az igazi. 9-10km körül jön az ami tőlem egy kicsit meglepő. Visszaveszek. Átváltok kényelmesre, innen Lepke mester vezérelvét követem. Futok ahogy jól esik valamint figyelem a pulzusomat, ne menjen 175 fölé. Ami magas ugyan, de én bőven elbírom. Innen nem néztem az összidőt, nem számoltam lehetséges eredményt. Az épp aktuális km idejét megnéztem amikor csippant az óra valamint a pulzust figyeltem. A Rákóczi hídnál lévő fordítónál keresem Atit, de nem találom. Ezek szerint nem jött ki. Ez van, darálom tovább a kilométereket. Kanyarodunk fel a Szabadság hídra utána a szokásos pesti alsó rakpart. Na ez jó lesz, végre hátszelünk lesz. Igaz ez rajtam nem sokat segít, hacsak annyit nem, hogy nem lassulok tovább. 4:50-5:00-ös tempó még megy, azért ez még nem a világ vége. A frissítőpontokon a víz-iso kombót iszom a szokásos belesétálással (nem nagyon tudok inni pohárból futás közben). Megint jön a Lánchíd, bízom benne, hogy újra találkozom Szamival és akkor legalább egy közös képet csinálunk. Nem látom semerre, de legalább egy apró célnak jó volt idáig. Haladjunk tovább, pulzusom rendben, a tempó is megfelelő. Itt már sűrűsödnek a szurkolók ami jól esik mindenkinek. Nem hiába, már közel járunk a végéhez. Nekem a következő kis cél a Suhanj! szurkolói pont és ott Cögével már tuti nyomok egy selfie-t!  Közeledik a Margit híd, hú még arra kell felfutni, egészen pontosan a szigeti bejáróig onnan meg lejtő és sík. Jön egy kis emelkedő, de a kanyarban ott tombolnak a Suhanj-os szurkolók. Elképesztőek, mint mindig. Erőt adnak, kell is. Gyors fotó Cögével, legalább Ő legalább jól néz ki a képen.

20160417_103438.jpg

                                               Cögével a Suhanj! szurkolói ponton

Mivel az idő már nem számít, így ez bőven belefér, de ezzel együtt is 5:05-ös kili lett. Fogalmam sincs hogyan állok, de most nem is érdekel. Lesz amennyi lesz és kész. Befutok a szigetre, jöhet a vég. De a félmaraton vége nem az enyém! Kicsit gyorsítok, már amennyire tudok és már látom is a célkaput. Beérek, óra leállít. 1:42:01. A francba, legalább 1 másodperccel lehetett volna gyorsabb. De igazából nem gond. Túl vagyok rajta, nem hajtottam szét magam és még járni is tudok. Kapok érmet meg befutócsomagot.

erem_rajtszam.jpg

Megkeresem Elit, lepakolok melléjük és most rendesen lenyújtok. Utána leülök a fűbe ahol megeszem a befutócsomagban található ehető dolgokat és élvezem a napfényt. Persze közben azért várom a többieket, de nagyon jönnek, igaz nem is lett megbeszélve semmi. Elkezdem böngészni az eredményeket. Nocsak, mit látok, hivatalos idő:1:41:59! Mégis csak jobban hangzik, mint az 1:42:01. Nosza, keressünk rá a többiekre. Mint kiderül már beértek, na de akkor hol vannak? Ági: 2:13:30! Reggel meg még szerénykedett, hogy 2:30-at fog futni, na persze. Később kiderül ez neki egyéni csúcs! Kata és Zolika: 2:30:03, hú, itt valami gond lehetett, de megvan ez a lényeg. Lilla: 2:09:57, jót ment, neki is majdnem pb, csak pár másodpercen múlt. Krisztián kollégám akinek ez volt az első, be is volt rezelve rendesen: 1:51:41! Igen, megcsinálta! Közben befut Kacsa is, aki kibringázott szurkolni nekünk, eddig jól elkerültük egymást. Most itt van és ez jó. Kicsit még beszélgetünk, aztán mindenki hazafelé veszi az irányt. Jó kis nap volt ez, bár felemás érzéseim vannak. Maga az eredmény egy picit csalódás, de a tegnapi Gerecsével a lábaimban abszolút nem rossz. Sőt, önmagában az 1:42-es idő sem az, de eléggé teljesítmény kényszeres vagyok és az utóbbi időben, igaz pihenten, ennél jobbakat mentem.

barátok sport verseny futás 2016

2016\04\16

Gerecse 20

Újra terepen

Tavaly jó volt, gondoltam idén sem hagyom ki. Sajnos megint egy hétvégére esett a Vivicitta-val (ami majd külön sztori lesz), de ez persze nem gátolt meg az indulásban. Viszonylag könnyen rábeszéltem Atit és Kacsát így hármasban mentünk le. A terv a 2 órán belüli teljesítés volt, ami azért elég húzós tempó ennyi szinttel, de reálisnak tűnt. Ati érthetően (jövő héten Óbudán FM pb-t szeretne futni, nem mellékesen meg is lesz neki simán) egyből el is zárkózott ettől. Maradt Kacsa aki vevő minden hülyeségre, de mint kiderült, pénteken sokáig fog dolgozni. Ebből végül az lett, hogy szombaton hajnali 4:50-re sikerült hazaérnie. 6:45-re mentem érte, nagyjából 75 percet tudott aludni. Maradjunk annyiban, ez nem sok.

12998454_1131911496871302_641114216117031377_n.jpg

                                                                                        álmos, nem kicsit.

Nagyjából 8h-ra leértünk menjünk a sátorba az itinerekért. Tavaly bazi nagy sor volt a helyszíni nevezésnél ezért mi előneveztünk. Nos, most ott is sokan voltak. 30 perc után Ati megunta és elindult Sipivel akinek már megvolt az itinere. Nekünk még kb. újabb 30perc volt mire hozzájutottunk. Számolgattunk utolérjük-e Atit, de nem tartottuk lehetségesnek. Nem is értük.

Végre indulás. Az eleje még a városban haladt, könnyedén mentünk úgy 5:15-ös tempóval, igaz egy lámpánál kapásból buktunk 2 percet. Jön a terep és a tömeg. Folyamatosan előzünk, ami azért nem meglepő, hiszen ez alapvetően egy teljesítménytúra és egy-két kivételtől eltekintve mindenki gyalogol. Emelkedik és szűkül az út. Nehezen haladunk, sokszor kell belesétálnunk és nem csak az emelkedők miatt, hanem mert nem férünk el a túrázók mellett. Ezzel a futás-séta kombóval is gyorsan felérünk a csúcsra. Innen van egy-két meredekebb lefelé, lehet csapatni. Kacsa kicsit lemarad itt már látszik rajta erősen az alváshiány okozta fáradtság. A felénél van egy pecsételő állomás, szám szerint a második. Igen, az elsőt kihagytuk. Nem vettük észre a nagy rohanásban. A kedves nénik megnyugtatnak, hogy semmi gond, aki ide eljut az már jó, a pecsét hiánya meg nem fog senkit zavarni. Pár perc múlva Kacsa is megjelenik, az Ő papírját is lepecsételtetem és megyünk tovább. Kis vizet még iszunk a kulacsból aztán futás. Féltáv megvan 1:10 alatt. 50 perc a maradék 10 kilire. Húzós lenne. Kacsa félrebeszél mert elküld, hogy menjek nyugodtan húzzam be 2 óra alá. Több dolog is ellene szól, nem szívesen hagynám hátra Őt, az összes víz, mindkét itiner nálam van, valamint nem tűnik reálisnak már a 2 óra alatti teljesítés és azért, hogy esetleg meglegyen komoly tempót kellene menni, ami nem jó ötlet a Vivicitta előtt, még akkor is ha ott nincs konkrét célom a teljesítésen felül (igazából van, de aki ismer az amúgy is tudja) Innen egy kis nyugis 4-5km jön kevés szinttel csak az erős szél ami kicsit zavaró. Meleg van, eltudnánk viselni egy hideg cola-t. Újra leérjük az erdőt és ezzel megint elindulunk felfelé. Sok szint már nincs a pályában, de azért bele-bele sétálunk. 17,5-nél újabb checkpoint, itt kapunk egy műzli szeletet is ami valljuk meg jól jött. Jól futható erdei ösvényeken haladunk és hipp-hopp máris a Turul-nál vagyunk ahol az uccsó pecsételős hely van. Innen sajnos egy jó adag lépcső vezet le az útig, emlékszem ez tavaly sem volt a kedvencem, idén azért jobban esett. Kacsa is majdnem, pofára. Mondom is neki, hogy ne most törje ki a nyakát amikor már csak 1,5km van hátra, Végre leérünk az aljára, közel a vég. Még találkozunk a szembejövő Sipivel és barátnőjével akik a 10km-es távra indultak. A srác futott Atival egy húszast és mot meg egy 10-est sétál. Jó, tavaly az 50-esen ment, Neki ez nem ügy. Nekünk meg még egy kili, aszfalton, síkon, sikerül egész jó tempót is mennünk. Ati már csápol nekünk majd nekiáll fotózni.

12974531_1132324540163331_4927867861001039983_n.jpg

Beérünk, vonalkódunkat leolvassák ezzel meg is volnánk. 2:16:48. 9 perccel rosszabb mint tavaly. Kapunk még egy kitűző és egy oklevelet a teljesítésről.

oklevel_kituzo.jpg

Jöhet a jól megérdemelt hideg cola valamint a srácoknak a sör. Kis nyújtás (hiba) közben kitárgyaljuk az eseményeket. Ati is hasonló időt ment mint mi, mondjuk én nagyjából erre is számítottam.

12993588_1132065826855869_5218261058285637060_n.jpg

                                                           jajj, de szépek vagyunk

Biztos vagyok benne, ha Kacsa kipihent állapotában van akkor ez jó eséllyel egy 2 órás futás, de így sem volt rossz. Megcsináltuk ez a lényeg, Kacsa meg egy hős! Én jólesően elfáradtam és nem csaptam szét magam. Egyszer azért ki kellene próbálni mit lehetne kihozni ebből a pályából, bár felmerült az 50-es táv is. Hazavittem a srácokat majd ki a Margitszigetre a holnapi rajtszámért. Utána haza és jöhetett a jól megérdemelt pihenés. Gondoltam én. Helyette egy jó kis tetőbádog szerelés, rögzítés.

dolgozunk.jpg

                                                  a fiúk a bányában, ja nem, a tetőn dolgoznak.

Holnap meg Vivicitta. Az idei a harmadik lesz és úgy néz ki most először nem kísérek rajta senkit így mehetek ahogy a csövön kifér. Már csak az a kérdés mekkora lesz a cső holnap.

barátok sport utazás futás terepfutás 2016

süti beállítások módosítása