Előzetesen októberre több variáció is volt végül maradt a budapesti helyszín és a SPAR maraton. Ezúttal a kísérés nemes és felelősségteljes feladata volt adott. Kacsával Bélust kísértük aki az első maratonjára készült. Mi is lehet ennél szebb feladat? És így rendhagyó módon Bélus ír beszámolót arról mi is történt a maratonon és az addig vezető úton. Fogadjátok tőle szeretettel ezen sorokat:

Első maratonom:

Először is úgy mentem oda, hogy sikerülni fog. Ez azért fontos, mert úgy érzem a mentális felkészülés nélkül a fizikai csak féllábú óriás. Ez fordítva is igaz, amit még most is érzek mindkét csípőízületemben. És ami mindennél többet segít, hogy olyanokkal futottam, akiknek már van rengeteg tapasztalatuk, és mindenben segítettek. Köszönöm Dari és Kacsa!

Még valami. A 15kg túlsúly hozzájárult a ízületeim túlterheléséhez.

2018-ban kezdtem el futni, mert rengeteg jó példát láttam magam előtt, és mert nem tudtam a fiaimmal focizni, 10 perc alatt kifulladtam. Most már nem!

Először csak 6km-t futottam hetente 2-3-szor. Fél év múlva már 10-12-őt. 2019-ben volt az első versenyem Balatonfüreden 10km 540m (1/4 Maraton). Rengeteg tanácsot és segítséget kaptam a futótársaktól, és egyre jobban fejlődtem. 16km-eket is kezdetem futni, szép nyugis tempóban. 2019 szeptemberben futottam az első ½ Maratont. Később többször is lefutottam, volt, hogy 2 órán belül. Ekkor már azon gondolkoztam, hogy vajon képes leszek-e a teljes maratoni távot lefutni. Mindenki biztatott, edzéstervvel segítettek (amit jól nem tartottam be), futottam két, vagy három héttel előtte 30km-t (dögmelegben). Ezután viszont csak pihengettem, illetve volt még egy 12km-es futásom.

A maratonon kiváló idő volt, hűvös, szeles picit szemerkélt az eső is. Kitűnő hangulatban indultunk, 6:10-es km átlaggal. 14km-nél, amikor visszaértünk az indítóponthoz, még sprintelni is tudtam. Szépen frissítettem minden ponton, de nem fulladtam ki, tele voltam energiával, pulzusom a béka feneke alatt kellemes nyugodt tempó.

Aztán az edzéshiány megbosszulta magát. Kb. 22km-nél már éreztem a csípőízületeimet. Ekkor kaptam a társaktól valami „doppingszert” is, hogy bírjam a végét. 30-nál már b@szottul fájtak. Szerencsére két „iramfutóm” tartotta bennem a lelket. 12km-t bármikor le tudsz futni, nemsokára egyszámjegyű lesz a maradék táv, ilyesmi. 36km-nél viszont eléggé megijedtem, mert úgy megfájdult a bal térdízületem, hogy nem tudtam futni, csak tempósan sétálni. 37-ig sétáltunk és ott újra megpróbáltam a kocogást.

Szerencsére ment, de hol volt már a 6:10, meg a sprint… Eközben végig tudtam, hogy meg fogom csinálni. Ha nem cseszem el a felkészülést a lustaságommal úgy futottam volna végig, mint a nyúl. Tele voltam energiával és ezt az energiát nem tudtam kihasználni, mert úgy fájtak a csípőim, mintha onnan akartak volna leszakadni a lábaim…

Ha nem fájt volna a lábam simán 4 óra harminc percen belüli eredményt értem volna el, így 4:58:07 lett, de teljesen elégedett vagyok vele. Öt órán belüli eredményt képzeltem el a verseny előtt.

Még egyszer köszönöm Darinak és Kacsának, hatalmas élmény volt!

Zárszóként annyit tennék hozzá, hogy felemelő érzés látni azt amikor a kísért delikvens átlépi a célvonalat és az átélt öröme elfeledteti vele az összes addigi szenvedést.

Az, hogy szeptemberi Szőlőskörön nem rendeznek maratont (50 km-t futok ott helyette és szeretnék jót is) kicsit megkavarta a dolgokat. Mivel igyekeztem időben viszonylag messze kerülni tőle így esett a választás az első hétvégére, azon belül is elsejére. Ütős kis hó kezdés az biztos. Helyszínként ismét a Duna part lett a kiválasztott, azon belül is a Dunakanyar. Az igazság az, hogy a helyszín kiválasztásánál sokat nyomott latba az Ájj Burger nevezetű hely. Igen, már megint a zabálás. Szóval a kiindulási pont Nagymaros lett és onnan fogok/fogunk jobbra-balra rohangálni. Ezúttal Dóri, Zsuzsi és Máté csatlakozott. Sajnos Zsuzsi csak bringával tudott kísérni, igaz én ezzel jól jártam, mert a frissítésben sokat segített. Konkrétan mindent is. A nagy meleg miatt 8h-ás rajt volt tervezve ezt majdnem sikerült is tartani. Ezúttal a frissítésben tesztnapot tartottam. Minden bogyó, gél meg ki tudja még mi Hammer termék volt. A csodás rajtfotó után már indulhatunk is. Tempóban a kicsivel 5 perc alatti volt a terv, meglátjuk meddig bírom.  

Verőce fele (úgymond visszafele) indulunk. A múlt heti bringás pályabejárás alkalmával ez nem szeretem rész volt így igyekeztem hamar túl lenni rajta. Futás közben persze megy az ökörködés, röhögés, egyelőre még könnyedén megy mindkettő. egy pisiszünetre azért meg kell állni, de nem zökkenünk ki a ritmusból. Dóri kicsit lemarad, neki csöppet gyors a tempó és mivel még a lába sem100%-os így majd visszafele becsatlakozik.

 Az már látszik, sőt érződik, hogy ma sem lesz hideg. Már most izzadok, mint k...a a templomban. Sebaj igyekszem odafigyelni a frissítésre és sokat inni. Zsuzsi remek ritmusban nyomja a kezembe a soft kulacsokat. Máté meg lazán elvan a számára könnyed kocogós tempóban. Neki mára 30 kili van, 21 km-ig jön velem aztán visszafordul. Mi is fordulunk, azaz fordultunk, de még csak Verőcénél. Dóri vár minket az útszélén, hmm mit mondhatnék, elhangzik pár olyan poén...

Na haladjunk tovább mert sok van még hátra. Megvan a táv harmada és még minden rendben. A tempó továbbra is 4:55 körül és még egész jól is esik. Már elhagytuk a kiindulási pontot. Igazából csak el kell futni Szobig és vissza. Na jó, ott kell egy kicsit kacskaringózni, hogy meglegyen a táv és ne kelljen sokat futni Verőcéig amerre kezdtünk. A táj, maga a Dunakanyar csodaszép. Elképesztő színekben pompázik. A másik oldalon ott magasodik a Visegrádi vár meg maga az egész Pilisi és Visegrádi hegység. De ez az oldal is szép, hangulatos, Nagymaroson például rózsabokrokkal van kirakva a sétány. Elhagyjuk ezt a részt és indul a kacskaringós részt Zebegény felé. Jó pár éve jártam erre egy Panoráma futás alkalmával. Annó iszonyat meleg volt. 37-et mutatott a kocsi hőmérője. Nem nagyon akaródzott kiszállni akkor. Most ennyi nem volt, de nem fáztam. Jön egy kis emelkedő és a hosszú végelláthatatlan kanyar. Nem mondom, hogy jól esik. Zebegénynél fürdünk közlöm a többiekkel. A kék kút megváltóként hat. Nagyon jól esik megmosni a fejem. Na igen, a sapka az otthon maradt. Most már mindegy irány tovább. Máté visszafordul én meg elérem a táv felét. 1:45-ön belüli félmarcsi. Nem rossz, de azt érzem, hogy ez nehezen lesz fenntartható. Főleg, hogy jön a hullámvasutas rész. Emelkedő-lejtő-emelkedő, így haladunk szépen. A tempó már inkább csak 5:20-5:30, de sebaj csak haladjunk előre. Viszont meg kell állni, szoros a cipőm...lazítok rajta és megyek tovább. Beérünk Szobra ahol van egy kis kacskaringózás, mondhatni városnézés. Az emberek is néztek, hogy ez a hülye mit rohangál a 30 fokban. Ez a rész már kifejezetten rosszul esett. Egy újabb kék kútnál ismételt megálló van. Egy nem annyira gyors zuhany után megint neki kell indulni. Nem nagyon akaródzik. Zsuzsi szerencsére tovább rugdos. Messzire nem.jutok mert a cipőfüzőm kilazul. Ez az egész kezd nagyon vontatott lenni. Pláne akkor amikor egy hajót vízre bocsátani igyekvő autós elkezd rutinozni a bringaúton ahol éppen haladnék. Ez van. A frissesség már messze van, de darálni kell a métereket. A zebegényi kútnál megint fürdés van, de a kálvária csak ezután jön. Elegem van és nem nagyon akarom én ezt az egészet. Megint megállok cipőt lazítani, talán harmadszor. Fáj a talpam is, egyszóval minden bajom van. Zsuzsi igyekszik lelket önteni belém. Egy biztos, végigmegyek, a kérdés a hogyan. Szűk 1 kilit sétálok, Zsuzsi mögöttem csendben teker. Úgy érzi ezzel segít. Összekaparom magam és kocogásra váltok. A szemem előtt nemcsak a cél, hanem a hamburger is lebeg. 

10 kilin belül vagyunk. Megint dobunk egy pisiszünetet, hát látszik, hogy kicsit ki vagyok száradva. Ezen nagyon már nem tudunk változtatni inkább menjünk. Ahogy számolgatom a 3:50-es célidő meglehet az meg nem annyira szar. A hátralévő időben azt is megfejtjük Zsuzsival, hogy mi a baj. Nem vagyok elég motivált és hajszolom az időeredményeket. Végülis igen. Az, hogy nincs verseny sokat számít, mintha nem lenne miért küzdenem. Nekem pedig elég sokat számít a verseny hangulat és ezek most nincsenek meg. De majd eljön ennek is az ideje. Ahogy annak is, hogy beérünk Nagymarosra. Ez már a véghajrá. Dóri és Máté szurkol a pálya szélén. Nekem még van 1,5 km hátra. Zsuzsi megáll a célnál. Egyedül maradtam. Csak én és a hátralévő táv. Nagy dolgok itt már nincsenek. Megyek ahogy bírok. Még valami hajrá félére is futja az erőmből. 

Fordulok, na innen már csak tényleg vissza kell futni a kajáldáig. 500 métert valahogy még kipréselek magamból. A többiek már ott állnak a célban és a befutóra várnak felizzított kamerákkal. Arcomra kiül a mosoly is és beérek, átérek a kapu alatt. Megvan az augusztusi is! Az idő nem is lényeges. 

Zsuszi cola-val vár. Jajj, de mennyit sírtam neki érte. Megígérte és a célban hozta is. Vágytam rá...

Kicsit rendbe szedem magam és mehetünk enni. Közlik velünk, hogy 2 óra múlva fáradjunk vissza, addigra lesz kész. Hogy mi a ... Valahogy elütjük addig az időt. Bemereszkedünk a Dunába is, nekem, főleg a combjaimnak különösen jól esett a víz. Ezután egy kis séta következett valamint az, hogy beülünk a Piknik-be.  Én a magam részéről egy frissítő limonádét tettem magamévá. 

Lassan visszabattyogtunk az Ájj Burgerhez, abban reménykedvén hátha korábban meglesz a kajánk. Nem nyertünk. A pultos lány kategorikusan kijelentette, hogy akkor amit még az elején mondott. Ahhoz képest azért 7 perccel hamarabb meglett. Szerencsére helyünk is pont lett így kényelmes környezetben tudtuk elfogyasztani jól megérdemelt ételünket. Nagyon finom volt, de abban korántsem vagyok biztos, hogy megérte 2 órát várni rá...

Ezek után sok minden már nem maradt elindultunk hazafelé. Jó kis napot zártam, mégha nem is pont így képzeltem az egészet. Szerettem volna jobbat futni, de ebben most ennyi volt. Vagyis ki tudja, rengeteget picsogtam Zsuzsinak, kész csoda, hogy nem hagyott ott a picsába. Ami viszont biztos, hogy alaposan megfőztem magam a napon. Ez a rákövetkező két nap érzése alapján pláne bebizonyosodott. Kellett volna az a nyűves sapka. Így az sem nagyon derült ki, hogy a Hammer frissítés mennyire vált be. Na mindegy, 8 megvan, még 4 van hátra. Vagy már csak 4?

Amikor tavaly kitaláltam ezt az idei évet akkor eleinte tervben volt, hogy az egyik maratont a tizenkettőből terepen futom. Elsősorban külföldi versenyeket néztem, de végül maradtam az aszfaltos futásoknál. Azonban, hogy ez a mizéria beütött így már szabadon lehet variálni. Így esett a választás a Sunset Trail-re. Ez is egy QR kódos instant kör a Vértesben és mit ad a sors, pont maratoni hosszúságú, a Vértest meg amúgy is szeretem. Sőt ezen a pályán már jártam 2 éve. Az előzőhöz hasonlóan ehhez is lehetett csatlakozni, akár rövidebb távra is, de végül úgy alakult, hogy egyedül Zsuzsi tudott velem tartani. Ő egy valamivel rövidebb, 27 km-es távot fut majd amiből az első 10,5 km-en tudunk együtt menni. Szóval 9h után kicsivel rajt Oroszlányról. Az idő tökéletesnek tűnik. Kellemes 15 fok és nem esik. Bízunk benne ez így is marad. Az elején nem kapkodunk több okból sem, bár sikerül 5:20-ben kezdeni. Kis aszfaltos rész (ahol azért meg kellett állnom a kisdologra) után már be is vesszük magunkat az erdőbe és 2,7 km-nél elérjük az első pontot ahol csekkolni kell. Gyors beolvasás után már szaladunk is tovább. Persze továbbra sem kapkodunk, mert bár ugyan van kitűzött célom időben (a 4 óra), de azért nem kéne beledögleni. Jöhet az első gel. Most próbálom kicsit sűrűbben tolni őket, mint az előzőleg.

A Várgesztesi várig szinte folyamatosan emelkedünk, ha olyan van akkor sétára váltunk. Maga az erdő kicsit komornak tűnik mivel nem süt a nap, de ennek ellenére szép látványban van részünk. A vár előtt elbizonytalanodok, hogy hol is kéne elválnunk aztán kiderül a helyes irány. A várba még együtt megyünk fel. Amíg Zsuzsi fotóz addig én beolvasom a következő kódot.

Megvan, mehetünk is tovább. Most már tényleg elérünk oda ahol Zsuzsi egyenesen megy tovább én meg balra el Vérteskozma felé. Én kis balga azt hittem odáig lejteni fog, de nem ez volt a jellemző. Hiába jártam már itt nem minden részre emlékszem. Na de sebaj ez egy jól futható rész. Közben elfogyasztok egy fél zabszeletet is, hogy a frissítés is rendben legyen.

Magára a harmadik pontra viszont jól emlékeztem és arra is, hogy ott pont nincs térerő így a beküldés nehézkes. Nem is tököltem sokat mentem tovább majd később elküldi a telefonom. Itt jött egy meredek lejtős rész amin egyszer csak észrevettem egy rókát. A kis ravaszdi ott ült/feküdt az út közepén. Persze szinte azonnal megriadt és elszaladt így esélyem se volt fotót készíteni róla. Reméltem, hogy fogok találkozni vaddal, de hogy pont egy rókával... Leérvén a völgybe szinte esti sötétség volt. Olyan volt mintha korai ősz lett volna. Kicsit bele is feledkeztem a természetbe és tovább is mentem egy kicsit egy éles jobbosnál. Az óra azonban szólt így sokat nem tettem bele pluszban. Ez a rész annyira nem esett jól mert nehezen járható volt az ösvény a sok földön heverő ág és gally miatt. Azért csak felküzdöttem magam rajta.

Pikk-pakk el is érek a negyedik ponthoz. Időben 1:55-nél járok és nagyjából tudván mi vár még rám elengedem az előzetes 4 órás tervet. Cél egyértelműen, hogy ne nyírjam ki magam és hogy ne essek el! Áttérek a kék kereszt jelzésre. Nem emlékeztem erre a részre, de amint ráléptem az ösvényre beugrott. Ez az a szívatós rész. Meg is eszem a zabszelet másik felét. Ha már sétálok felfelé (igaz tempósan) legalább frissítsek. Azért csak felküzdöttem magam a tetejére, hogy aztán lefussak onnan. Ismerős részre érek nem is olyan rég  jártam erre. Tudtam mi vár rám. Átváltván a piros jelzésre elhaladok a Szűz Mária szobor mellett.

Ez egy jó kis emelkedő szerencsére annyira nem hosszú a meredek rész pont elég arra, hogy egyek egy újabb gel-t. Van egy pár kidőlt fa keresztben, ez kicsit nehezíti az előre jutást. Innen egészen az ötödik pontig, Körtvélyespusztáig teljesen ismerős útvonalon haladok. Az itten pontnál sincs térerő, úgyhogy megint a már jól bevált módszerhez folyamodok. Futok tovább és legfeljebb majd a kilátónál az uccsó pont előtt elküldöm ezt is.

Addig is megint ismerős utakon járok. Sokszor jártam már erre a kék jelzésen. Ez visz fel Vitányvárhoz ahol ugyan csekkolási pont nincs, de azért fel kell mászni. A lejtmenetben majdnem sikerült elzakóznom, de szerencsére megúsztam egy kőbe rúgással. Ez van, haladjunk tovább. Jön a  Rockenbauer emlékfa ami sokat változott az elmúlt években. Mondhatom, hogy előnyére, mert eltűnt róla a rengeteg kitűző meg ilyenek.

Felérvén a kis emelkedőn ismét egy jól futható rész jön. Ez már a végjáték kezdete. A kékről áttérek a piros jelzésre. Sajnos az út tele lett hordva sittel, mint utólag megtudtam így szokták feltölteni az utat. Nem verettem annyira lefele, nem hiányzik egy esés. Elérek a kilátóhoz vezető elágazáshoz.

Azt tudtam, hogy az uccsó ponthoz mászni kell csak azt felejtettem el, hogy mennyit. Kicsivel több, mint 1 km-es út oda, majd ugyanezen vissza is. Az órát nézvén a 4:30-as célidő reálisnak tűnik, jó akkor legyen ez a cél. A felfele vezető rész néhol süppedős homokos, néhol sittes volt. A vége azért már hasonlított egy erdei útra. Felérvén gyors csekkolás után, bár nem kötelező, de felmásztam a kilátóba is. Gyönyörű körpanoráma tárult elém. Megérte felmenni. Készítettem pár fotót és irány lefele.

Most már tényleg jöhet a végjáték. Innen még 7,5 km és nagyjából mind lejtő. Közben számolok és arra jutok, hogy közel 5 perces tempót kell a végéig futnom, hogy beférjek 4:30 alá. Ez azért teljesíthetőnek tűnik. Na nem mintha sok múlna rajta, de valahogy mégis kellett ez a cél. Azért nem szaggatom szét magam lefelé. Vértessomlón megint kicsit elkavarok, nem vettem észre, hogy élesen balra be kell vágni az erdőbe. Ezzel bukok egy percet, de annyira nem vészes a helyzet. Kiérvén a kukorica földön átvezető útra megcsap a meleg. Az erdőben ezt nem is érzékeltem. A vizem szinte teljesen elfogyott, de ebből már nem lesz gond. Átkelek a főúton, elhaladok a remeteség mellett is. Na, innen már csak 3 km és az mind aszfalt. Ugyan van benne emelkedő is, de akkor is be akarom húzni. Bár nagyon szeretem a terepet, de valahogy mindig várom a végén az aszfaltos részeket. Szépen fogynak a méterek, az emelkedő ellenére is 5 percen belüli kilit futok. Még pár kanyar és megvan. A vége majdnem csukott szemmel is menne, de azért nyitva tartom. Jön a kis híd, szinte már látom a célt. 200-al a vége előtt már veszem elő a telefonomat, hogy azonnal be tudjam olvasni a kódot

Zsuzsit és az egyik szervezőt látom, hogy rám várnak. Az utolsó lépéseket kiélvezem legbelül. Leolvasom a kódot és ezzel meg is volnánk. Megcsináltam. 4:28:53! Egyből a nyakamba is akasztják az érmet.

Úgy érzem megérdemeltem. Pár szót (jó párat) váltunk a sráccal, nagyon kedves tőle, hogy kijött elém. Jót beszélgettünk, még a kocsiig is elkísért minket. És most akkor jöhet a nap fénypontja: a kajálás. Rendbe szedem magam és elsétálunk a Magyar Vándorba. Ahol Zsuzsi egy quesadilla-t én meg természetesen egy hamburgert eszem. Maga a főétel iszonyat jó volt. A köretnek kért édesburgonya kis, a desszertnek csúfolt gesztenyepüré meg óriási csalódás volt.

Na mindegy, most már ezt is tudjuk. Összességében szerintem jót futottam (nem mellékesen Zsuzsi is). Kellemesen elfáradtam, de nem csináltam ki magam.  Igazából ez a legfontosabb. Maradt benne jó pár perc, elég ha csak a fotózások miatti megállásokat számolom. Az utolsó szakaszon még úgyis top 10-es időt mentem a Strava-n, hogy felmentem a kilátóba.

Egy 4 órán belüli időt tudnék ha minden összejön. Az, hogy mennyivel jobbat az majd egyszer talán kiderül...

Ez a vírus mizéria alaposan bekavart. A márciusi, barcelonai utazás szinte az utolsó pillanatban dobtuk. Később kiderült így jártam jobban mert addigra nagyon eldurvult a helyzet a spanyoloknál. Persze azért lefutottam ugyanazon a napon az Omszki-tónál. Aztán így lett a következő kettővel is. Ezekről valahogy nem volt kedvem írni. De nézzük is inkább az aktuálisat. A Balatonra esett a választás. Kicsit ment a matek, hogy hol is, aztán megszültem, hogy legyen a cél a Szigligeti vár ahol isteni a fagyi. Innen már csak meg kellett rajzolni térképen az útvonalat és kiderült a rajt helye is. Majd egy sugallat hatására eszembe ötlött mi lenne ha valami egyéb programmal is egybe kötnének. Zsuzsi alapból is kísért volna bringával, de így tesómék és anyu is csatlakozott. A futás után nézzük meg a Folly arborétumot Badacsonyban valamint itt együnk is valamit.  Valahogy Dóri is kiszagolta a tervemet (beszélt velem) így ő és Lilla is megtisztelt a jelenlétével. Tesómék szereztek céges kisbuszt, szinte már tökéletes logisztika. Ja, azért futni is kell majd. A tervezgetésnél féltem a melegtől ezért próbáltam a korai indulást preferálni, de mire mindenkit begyűjtünk és leérünk az sok idő így ezt egy picit elengedtem, meg 1-2 nappal előtte már látszott, hogy nagyon meleg nem lesz, inkább az eső fenyegetett. Szombatra már előre összeraktam mindent ami kellhet, kicsit olyan volt mintha megint versenyre készülnék.

Reggel minden menetrendszerűen zajlott, kb. 9h-re le is értünk Örvényesre. Még egy gyors kisdolog és indulhatunk. Dóri és Lilla fut velem addig-ameddig, Zsuzsi meg bringázik aztán meg kialakul.

Tempótervem az 5:10 volt, de persze ez azért valamennyire flexibilis. Az első pár km eseménytelen, a hangulat viszont már ekkor is emelkedett volt. 5,5-ig ment így ekkor megálltunk egy kis szünetre. Lilla gyomra nem volt az igazi, de azért folytattuk. Zsuzsi rendületlenül adogatta nekem a frissítést. Én jól éreztem magam, nem fájt semmim a tempó is megfelelő volt. Kis idő múlva újabb megállás következett. Sajnos nem lett jobb Lilla hasa. Sebaj, egy kis pihenés sose árt. Anyuék Zánka után vártak ránk. Ekkor már Dóri és Lilla kicsit lemaradt én pedig 5 perces tempóra váltottam. Balatonszepezdnél Dóriék beültek a kocsiba, Zsuzsi jön velem tovább bringával. Később ha úgy van akkor Lilla leváltja és onnan futni fog velem. 24-nél van az újabb tali a benzinkúton. Bringán váltás, innen Zsuzsi fut velem, Lilla teker. Ekkor már korántsem érzem magam annyira erősnek. Mintha elfogytam volna. Már az elején melegem volt, de most kifejezetten azt érzem, hogy hőség van. Kicsit lassítok, próbálom normalizálni a helyzetet. Nagyon várom a badacsonyi részt, azon belül a Római utat. Szeretem azt a környéket. Kriszék a híres bazalttemplomnál várnak. Ide már eléggé elcsigázva érek. Le is öntöm gyorsan magam vízzel.

Innen még kb. 9 km és vége van. Vártam ezt a részt, de bíztam benne, hogy jobb állapotban érek ide. Nem így történt. Sebaj, ez a helyzet most, ezt kell megoldani. Zsuzsi mondja is, hogy innen már behúzzuk. Ez nem is lehet kérdés. A tempóm már inkább a 6 perceshez közelít, egy-két emelkedőn már séta is van. Néhol viharos erejű szembeszél is van. Nem mondhatnám, hogy segít rajtam. Várom az újabb találkozási pontot ahol Dóri majd újra csatlakozik. Meg ugye onnan már csak 4 km lesz hátra.

 a három grácia

Itt már előkerül az életmentő cola is. A leülés lehet nem volt a legjobb ötlet, de bíztam benn, hogy fel tudok majd kelni. Ha nem akkor a többiek úgyis tovább rugdosnának. Így inkább magamtól indultam el újra. Jöhet a végjáték.

 hátulról is milyen jól nézünk ki...

 Kis lejtő után átkelünk a főúton és kezdődhet a mászás a várhoz, legfőképp a fagyihoz! Itt már 6:20-as csoszogósban haladunk, egyszerűen nem megy több, a bokáim is be-bejeleznek néha, hogy nem minden stimmel. A hangulat viszont továbbra is frenetikus. Előkerül a youtube diszkó is. Én a  végére a Ne mondd című slágert kértem a Road-tól. Nem véletlenül, remekül lehet tempózni a ritmusára. Olyan közel a vég, hogy fel is pörgetem a ritmust. Már-már újfent szárnyalok és így érem el a képzeletbeli célvonalat. Kész, ez is megvan. AZ idei hatodik maraton. Az idő 3:49:59, de igazából lényegtelen. Elbattyogunk a kocsihoz ahol szépen mindenki átöltözik és kicsit (én nagyon) rendbe szedi magát. Irány a fagylaltozó! Elképesztően jól esik a hideg fagyi. Kis pihegés után irány a Folly arborétum ahol egy kis asztal és helycserés támadás után egy jóízűt ettünk. Ezután körbenéztünk a csodaszép arborétumban. Aki erre jár az ne hagyja ki!

el vannak a gyerekek ha játszanak

csipet-csapat

És, hogy milyen volt a maraton? Jó, néha másképp, de jó. Szerettem volna jobbat futni, de ez most így sikerült. Viszont a társaság mindenért kárpótolt. Ha mindegyik ilyen lesz az simán elfogadható és akkor kinek kellenek a versenyek? A következőre meg is van már a terv. A Sunset trail-en, ami egy instant qr kódos kör, fogok maratont futni amihez szintén lehet csatlakozni. Én már nagyon várom.

A január hipp-hopp elrohant és már meg is érkeztünk a februári állomáshoz. Az első terv nem ez volt hanem Hollandia, Zaltbommel városa amikor végül ráakadtam erre a Bad Füssing-i maratonra és egyből megtetszett. Utazás szempontjából is jobb volt és a dátum eleve nyerővé tette. 2020.02.02. Visszafele is ugyanaz, zseniális. Az, hogy a nevezési díj nem volt tízezer sem az extra bónusz. Úgy alakult, hogy ezúttal Attika lett az útitársam, valamint egyszemélyben a frissítő, szurkoló és közvetítő, ha már szegény egyelőre nem futhat. Szombat hajnalban indultam el ki hozzájuk Ausztriába ahonnan kis pihenő után mentünk is tovább Bad Füssing-be. Ez egy helyes kis bajor falu az osztrák határ mellett. Olyan kis igazi üdülő település. Nagy nyüzsi nem volt a verseny ellenére sem. Mondjuk ez nem csoda ismervén a létszámot. A maratonon mindössze 300-an indultunk, a többi távon még kb. 1800-an. A szállásunk kis egyszerű apartman volt. 2 külön ágy, egy előszobai konyha és egy zuhanyzós fürdőszoba. Semmi extra, pont megfelel. Még gyorsan elugrottunk felvenni a rajtszámot, ez a rész gyorsan flottul lezajlott, nem úgy , mint az esemény pólójának megvásárlása. Mondjuk ki, sokat tököltem mire le tudtam dönteni kell-e. Végül megvettem. A bevásárlás után belaktuk a szobát majd elmentünk vacsorázni. Azaz mentünk volna, mert a helyen amit kinéztünk nem volt szabad asztal. Sebaj, akkor elvisszük és megesszük a szálláson. Én egy jó kis hawaii pizzát ettem. Kaja után összepakoltam a másnapi cuccokat. Cipő, ruha és a frissítés.  

 már megint egy 'B' betűs város, mi baj lehet...

A pályarajzot is ekkor kezdtük el tanulmányozni 2 különböző kör lesz, mindkettőt kétszer kell lefutni. Attika vár a rajt/célban én meg kb. 55 percenként érkezem. Ezzel az is eldőlt, hogy a sótabit és a gel-eket magammal viszem különben nem tudnám időben megenni őket. Sebaj, a Compressport-os öv ismét jó szolgálatot fog tenni. Este még néztünk egy kis tv-t, nasiztunk majd nyugovóra tértünk. Felkelni ráértünk mert csak 10h-kor volt rajt és nagyjából 1km-re kellett menni. A versenyközpont a hotel és termálfürdő aulájában volt ahol szokás szerint kilométeres sor kígyózott a budira várva. Kész szerencse, hogy kétszer is végig kellett állni. No comment...

hol máshol is fényképezkedhetnénk...

Nagyjából 5 perccel a rajt előtt mentem ki az utcára, addig bent melegedtem bár igazán hideg nem volt kint. Ennek köszönhetően nem tudtam a mezőny elejére állni na nem mintha a mostani tempóm erre predesztinálna. Az időtervem is a 3:40-45 volt és bíztam benne, hogy nem olyan lesz, mint Gútán ahol a végén már csak vonszoltam magam. Maga a rajt fantasztikus volt. Puskaklövésekre indultunk! Iszonyat hangulatos volt! És ezzel meg is kezdődött a Maratoni év második felvonása. Az elején ment rendesen a helyezkedés ami a néhol eléggé szűk helyeken nem is volt olyan könnyű. Nem baj kitisztul ez majd, pláne ha a félmaratonisták kiszállnak a buliból. A kezdés ugyanúgy volt, mint az előzőn. Kicsivel 5:10 alatt bár a második kili beesett 5 alá, de próbáltam visszafogni magam. 4,5-nél volt az első frissítés ahol csak vizet ittam. Sótabi majd jöhet 30, a gel meg 40-45 percenként. Közben kiderült számomra, hogy ez a kör 11,1km-es (míg a másik ugye 10km) így egy kicsit később érek Attikához vissza mint ahogy azt megbeszéltük. A tempóm továbbra 5-5:10, a pulzusom meg egyenesen frenetikus még az 1-es zónában van. Remek csak így tovább bár nagyjából így kezdtem Gútán is (utólag megnéztem a részidőket és szinte pontosan így). Forgolódunk itt jobbra-balra és már az első kör végén járok. Attika lelkesen fotóz én meg igyekszem jó alanyként viselkedni. Első kör vége 47 perc. Jól hangzik és jól is vagyok. Gyors frissítés után irány a következő. Minimálisan gyorsulok már inkább 5 percesnél járok, sőt 15 után, ahol megeszem a második gelt-t, jön két 4:50-es km. Vissza kell venni mondogatom magamnak. Ez nagyjából 2 kiliig tart ki, azután megint 5 alatt futok. A második kör így telik el, sőt ezzel már megkezdem a harmadikat is. Kiabálom is Atttikának, hogy 1:47 a fele és hogy kelleni fog az ötödik gel is ami a kocsiban van! Hmm, ez 50 perces 10km-t jelent. Azta! Persze nem én lennék ha nem kezdenék el számolgatni, hogy mi is lehet ebből. Ugyan sok van még hátra és Gútán is 25 km-nél jött a lassulás, de azért még megy a matek. A matek megy az égi áldás meg jön. Elkezd esni az eső. Ígérték és be is következett. 

Most mondhatnám, hogy b...a meg és miegymás, de az az igazság, hogy én szeretek esőben futni. Különben is, akkor kell futni amikor jól esik. A mezőny jelentősen megritkult így, hogy túl vagyunk már a félmarcsin. Van, hogy se előttem, se mögöttem nincs senki 100 méteres távolságon belül. Jó is ez a kis magány. Lehet küzdeni egyedül az elemekkel. Esik az eső, fúj a szél, ideális futóidő. Legalábbis nekem. A frissítőponton jöhet a sótabi, gel, víz kombó. 25-nél járok és egyelőre semmi bajom. Jól is érzem magam, bízom benne, hogy ez ki is tart a végéig.

Haladok tovább. Mindenem csurom vizes már, de most ez van és egyébként élvezem! Megy a tempó, nincsen semmi gond. Közben persze számolgatok tovább, hogy mi is lehet ebből. 3:35 reális ha nem üt be semmi, de ha mégis akkor is jobb lesz, mint Gúta. De valahol belül érzem, hogy ezúttal nem lesz akkora visszaesés. Viszont azt is érzem, hogy nem fog több gel lemenni. Tele van a bélésem és inkább nem erőltetem magamba a cuccot. A harmadik kör végén azért elveszem Attikától a gel-t amit a kocsiból hozott, de tudom nem fogom megenni. Reménykedem benne, hogy nem fog visszaütni. 1 kör, azaz 10 km van hátra. Ezt már féllábbal is illene. Az eső kicsit csillapodott, de igazából már mindegy, mert ott is vizes vagyok ahol...

Gyors frissítés, azaz egy pohár víz után már szaladok is tovább. Ez egy újabb 5 perc alatti kiliben csúcsosodik ki. Már azt számolgatom amiről Attikával az elején beszéltünk. Milyen menő lenne egy 3:33:33. Hamar kiderül ehhez 5:08-as tempót kell futni a hátralévő 9 km-en. Ez tarthatónak tűnik ahogy az is, hogy ez brutál jó idő lesz. Beleélni ugyan még nem akarom magam, de mint írtam már valahol belül éreztem, hogy meglesz. A következő 7-8 km-en ment is ez 5:08 körüli tempó, na jó, egy 4:58 azért beesett. Ennek köszönhetően 40-nél már túl jól álltam a 3:33:33-hoz. Na most akkor mi legyen? Lassítsak? Na azt ugyan nem! Inkább nyomjuk neki ami! Az uccsó 1,5 kilire így is teszek. Szépen pörgetem fel a fordulatszámot. Már látszik a célkapu, egy km sincs hátra és már 4:40-ben megyek. Jön az utolsó kanyar és a befutó 200 métere. Egy merő boldogság van bennem amikor átfutok a célkapun. Megvan a második is! 3:32:51! Te atyaég!

Hát ez iszonyat jó volt! A bal combom kicsit kivan, de ezt leszámítva semmi gond. A beérkezés után egyből kapok egy melegítő fóliát valamint az érmet a nyakamba. A sátor tele van mindenféle finomsággal és még alkoholmentes sört is osztogatnak. Bakker én meg pont nem tudok enni egy falatot sem. Két sört azért elveszek majd Attikával megfelezzük. Fáradt vagyok, de boldogság van. Nem igazán hittem, hogy ilyen időt tudok menni. Bemegyünk az előtérbe, mert kint azért így vizesen elég hideg van. Csinálok valami nyújtásnak nehezen csúfolható dolgot majd ledöglünk a kávézóba és iszunk egy forró teát. Mindkettőnkre ráfár. Én még elhúzok átöltözni, hogy egy kicsit kevesebb nedves ruha legyen rajtam. 

 boldog...

Irány vissza a szállásra. Én bevágom magam a zuhany alá. El sem lehet mondani mennyire jól esik. Nem nagyon akaródzott kimászni onnan. De meg kellett tenni mert már eléggé éhes voltam. Menjünk kajálni. Ismét a tegnapi helyet vettük célba csak ezúttal le is tudtunk ülni. Én ismét egy pizza-t ettem, nos mit mondjak, elég gyorsan elfogyott. A további délutáni és esti programot jelentősen befolyásolta, hogy pocsék idő volt. Így maradt a szálláson gubbasztás és beszélgetés, tévézés. Másnapra, hétfőre sem sokkal jobb így a kényelmes ébredés után el is indultunk hazafele. Az úton végig szakadt az eső, de rendben hazaértünk. Köszönet Attikának a társaságért, hogy elkísért meg minden. Pár szó magáról a rendezésről. Tökéletes volt az egész! Kedves emberek, tökéletes útvonalbiztosítás, habzsi-dözsi a pontokon, minden ami kell. Ha nagyon akarok valami hibát keresni az az, hogy a pontok nem a kör távolság alapú közepén találhatóak. Ennyi, minden más rendben volt. És akkor jöjjenek egy kicsit a számok. Kategória 12-ik, abszolút 80-ik hely. Volt jobb lesz jobb. Jelen állapotomban ez a 3:32:51 egy rohadt jó idő! Úgy meg pláne, hogy sikerült negatív split-el megfutni és nem haltam bele. Mivel még közel sem végzem teljes értékű edzésmunkát és pár plusz kiló is akad rajtam ez az idő azért nagyon is reményt keltő. Nem is feltétlen a további maratonokra hanem azért akad még nagy célom-feladatom ebben az évben. De minderről majd a megfelelő időben. Addig is várom a következő állomást, Barcelona-t!

Elérkezett a nagy nap. A 2020-ra vállalt 12 maratonomból (minden hónapban egy, különböző országokban) az első. Gúta Vízkereszt maraton Szlovákiában. Még nem jártam itt pedig jókat hallottam róla. Most eljött az idő. Eleinte úgy tűnt, hogy egész népes társaság fog összejönni, de közbejöttek dolgok így végül Krisztivel ( a tesómmal) és Kacsával (aki ezúttal igazán örült annak, hogy nem kell futnia) keltünk útra. Nincs messze kb. 1,5 óra az út. Az autópályán nem számoltam a karácsonyi szünet után nyugat felé haladó munkásokkal. Kicsit stresszesebb volt az út. Na mindegy. A versenyközpontot és a rajtot gyorsan megtaláltuk még parkolóhelyünk is akadt. Nosza irány be felvenni a rajtszámot. Kint még összefutottam Ágival és Árpival akik szintén maratont futottak. Árpi kényelmes 5 perces tempót tervezett, hát ez nekem most messze nem vállalható inkább a túlélés a cél.

Bent meg Maráz Zsuzsi és Szőnyi Feri kokettál éppen. Micsoda illusztris társaságban futhatok majd. Maga a rajtcsomag nem volt túlcsicsázva. A kukásmellényre hajazó rajtszám (kész szerencse, hogy péntek este előkapartam a rajtszámövet, ja nem is), a bokachip, egy toll és az ebédjegy volt megtalálható benne. Ennyi. Semmi felesleges magazin vagy papírszemét. Öltözékben végül a hosszúnadrág (közel sem volt rövidgatyás idő) vastag aláöltözet és póló mellett döntöttem. Sapkát-kesztyűt azért elraktam ha már a csősálat otthon felejtettem. Felvettem még a freebelt-et amibe elraktam a telefont valamint a frissítésül szolgáló 3 gel-t, sótabikat és a soft kulacsot iso-val megtöltve. Rajt előtt még jöhetett a szokásos kisdolog, aztán rám jött a nagy is. Na, papír az nem volt. :( No mindegy. A többiek még lőttek rólam pár fotót és már mehettünk is a rajtkapuhoz.

mosolygós fiú

az ünnepi túlsúly vagy a 6 hónapos terhesség (csak nem tudjuk ki az apa)

Zolival előzetesen az 5:30-5:40-es tempót lőttük be. Ez tűnt olyannak amivel jó eséllyel nem nyírom ki magam és talán a bokám is megússza. Az biztos volt, hogy fizikailag kibírom, egyedül a lábam volt kérdéses. Mert azért valljuk közel sincs 100%-os állapotban. A múlt héten futottam vele 96 km-t amit már megérzett így végül ezen a héten csak egyszer 1-én futottam egy órát. Végülis a maratonokra így is fel lehet készülni. A rajtban nagyjából középre álltam. Jelenlegi állapotomban itt a helyem és sokan sem vagyunk, hogy ez bármiben is hátráltatna meg ugye amúgy sem sietünk. Most nem az egyéni csúcs a cél.

ágyúdörrenésre rajtoltunk

Rajt után próbálom megtalálni a tempót. Az elején a városban kacskaringózunk bár az útvonalat nem nagyon néztem meg. Jön is az első kili. Óra csippan: 5:09. Hűha ez lehet gyors lesz. Visszaérünk a rajtnál lévő körforgalomhoz. Krisz és Kacsa szurkol-fotóz. Közlöm is velük, hogy még jó. :-D Nosza gyerünk tovább. Újfent jobbra-balra forgolódunk mát nem is tudom merre járunk. Megint feltűnnek a többiek. Én továbbra is ebbe a kicsivel 5:10 alatti tempóban futok. A frissítést úgy osztottam el, hogy kb. 6 km-ként iszom a soft kulacsból, sótabi 45 percenként a gel-ek meg óránként.

1 kilinél még jól voltam

A kis utcákból ráfordulunk a városból kivezető útra. Teljes útzár nincs, kicsit furcsállom, de annyira nem gáz. 6,5 km környékén Kacsát látom oldalról rohanni. Közli is kedvesen, hogy futhatnék is, mert nem érünk rá egész nap. Köszi. :) Haladjunk inkább. Kis emelkedő jön egy híd formájában majd azt követő lejtőn már 5 percen belüli tempónál járok. Vissza is veszek még ráérünk a 4 percesekkel, majd a végén ha marad erő. A főútról jobbra fordulunk a gátra. Az út minősége nem a legjobb, de ez van. Az égen mintha a nap sziluettjét venném ki. Az időjárásra amúgy sem lehet panasz. Nincs szél, se nagyon hideg olyan pont kellemes. Az első frissítőponton nem iszom majd ugye 12 környékén amikor az első gel is esedékes lesz. A gátról letérünk a mellette futó útra. Ez sincs sokkal jobb állapotban. Sok a kátyú és ami talán rosszabb az egész dől az egyik oldalra. Közben a mezőnyben folyamatosan előzök. A tempóban továbbra is tartom az 5:05 környékén. Jól esik, jó a pulzus szóval miért ne. Már kezdem számolgatni milyen célidő lehet belőle. Sok van még hátra, de ebből 3:40 alatti idő is kisülhet. A km jelző táblák 5 kilinként vannak, az már látszik, hogy közel 500 méterrel mérek többet. Ez bezavarhat. 14-nél 1:11-el állok. Basszus ha nem fáradok el akkor akár a 3:35 is meglehet. De inkább ne is foglalkozzunk ezzel csak menjünk tovább. Fogynak szépen a kilométerek. A kis útról ráfordulunk a vágfüzesi útra. Néha-néha tényleg vissza kell magam fogni hogy ne csússzak be 5 perc alá. A faluban található ponton iszom egy pohár vizet, igyekszem spórolni a kulacsban lévő iso-val. Kiérvén a faluból jobbra követjük a főutat. Kisüt a nap és nekem hirtelen melegem lesz. Azt érzem, hogy most már sok a vastag aláöltözet. Érzek egy kis oldalszelet is ebből levonom a következtetést, hogy eddig hátszél volt és visszafele meglesz a böjtje. 21 km-nél 1:47-en belüli idővel vagyok. Ez jó, nagyon jó. Nemsokára jön szembe az első helyezett. Na az szép, 5 km hátrányom van hozzá képest. Igaz nem versenyezni jöttem. Később érkezik szembe Maráz Zsuzsi, Ági majd Árpi is. Árpi mondja is, hogy egész jól megy a túléléshez képest. Na igen, de most nagyon melegem van és mintha el is fáradtam volna. Várom már nagyon a fordítót ahol frissítőpont is található. A pont előtt vagy 1 percig azzal szenvedek, hogy visszarakjam a kulacsot az övbe. Rohadtul zavar ebben a zsebemben található sapka és kesztyű. Valahogy azért beletunkolom. A ponton megeszem a második gel-t és iszom rá egy pohár szódát. Viszont az is látszik, hogy a sótabi kevés lesz, elrakhattam volna pár darabbal többet, dehát igazából meg sem néztem mennyit viszek magammal. Amatőr... Innen már csak vissza kell futni. Vár rám 19 km szembeszélben. A tempó visszesik 5:15-20-ra. Ez még nem baj, betudom a szélnek. Azért már nehezebben mozognak a lábaim. Megint a vágfüzesi pont jön. Itt meglep Krisz és Kacsa. Mondjuk eltart pár másodpercig mire észreveszem őket. Itt megint kicsit büfézem, de menni kell tovább. Kacsa persze újfent ellát egy jótanáccsal. :)

aki nem lép egyszerre...

 A pontot elhagyva jön egy kisebb holtpont. Már csak az 5:40 megy. Nem baj mantrázom magamban csak menjünk, jó ez még. Ráfordulunk a gát melletti útra ahol a egyből a 30-as tábla is kint van. Na még 12, de hosszú lesz. Kis idő elteltével azt érzem túl vagyok rajta, de ez nem látszik a sebességen. Sőt, lassulok. Kész, elfogytam. 34 km-nél a ponton beveszem az uccsó gel-t, iszom rá egy kis szódát és cola-t (pepsi) mondván hátha rendbe rak. Nem lett így. 35-től már csak 6:20-ban haladok. Továbbra is azt sulykolom magamban, hogy haladjunk, ha ennyiben akkor ennyiben és ne sétáljunk bele pedig volna rá igény. :) Számolom a hátralévő kilométerek és persze a várható célidőt. A 4 órán belüli szinte tuti, de ebből még kijöhet egy 3:50-3:52 környéki idő is. Bár ugye ott van az a rettegett híd (amúgy simán futható, de ez most nem az a helyzet) Gúta előtt. Várom az utolsó pontot mert onnan már csak fel kell menni a gátra majd balra az útra jön a híd és akkor már tényleg bent vagyunk a célban. Elérem a pontot. Persze, hogy megállok büfézni. Kínálnak sörrel és pálinkával is. Mondom, köszönöm nem kérek. Erre azt a választ kapom, hogy nem köszönni kell hanem inni. :-D Ezen azért magamban jót röhögtem. Kifele már nem volt erőm megmutatni ugyanezt. Nosza fel a gátra. Itt már kezdi rángatni a görcs a combjaimat. Óóó csak ezt ne. Ezt a nyamvadt 3,5 km-t kéne kibírnia. Igen, nagyon hiányzott pár darab sótabi. Elérem az utat, jöhet az emelkedő és ekkor már 40-nél vagyok. Meglesz ez rendben. Azért a hídra való felfutás nem esett  jól. A híd és a lejtő után balra fordulunk. Ez már a főút amin reggel kocsival is bejöttünk. Jó érzés tudni, hogy innen már tényleg nincs sok. Próbálok valamiféle hajrázást kipréselni magamból de nem igazán sikerül. Tartott vagy 100 méterig. :-D A combom veszettül fáj, nem hiába azért régen futottam egyben ennyit és ugye a megfelelő edzésmunka is hiányzik. Már látszódik az a hely ahol balra kell fordulni a célkapu felé. Krisz és Kacsa itt várnak és természetesen fotóznak.

meggyötörve, de nem megtörve

Bent vagyok! Megcsináltam! Megkapom az érmem a nyakamba és azzal a lendülettel le is veszik róla a bokachip-et. Húú, ezt külön köszönöm, hogy nem nekem kellett lehajolni érte. Visszaadom a rajtszámot és próbálok járni tanulni. Fáj a combom, feszül a vádlim, de megvan. Óra szerint 3:51:12 és 42,4m km. Krisz és Kacsa úgy fényképez engem, mintha valami celeb lennék. Remekül sikerült példányok is vannak a képek között. Nem is mindegyik publikus. :-D

igen, ennyire jó volt

öröm és boldogság, na meg a fáradtság

jó szarul nézek ki

A kocsi felé vesszük az irányt, nem sietünk igaz nem is nagyon tudnék. :) Kis üldögélés után átöltözöm száraz ruhába, felveszem a kompressziós szárat (szükség is van rá) bekeverem a recovery-t. Igazából részemről mehetünk is haza. Mivel a többiek is így vannak vele el is indulunk. Kacsa bevállalta a vezetést a házukig addig összekaparom magam annyira, hogy onnan már megoldom. Jól esik ülni a hátsó ülésen és semmit sem csinálni. Vizet, cola-t (végre coca) és recovery-t iszom. Próbálok enni, de csak egy fél zabszelet megy le. Majd otthon, addigra úgyis éhes leszek. A visszafele út is jó hangulatban telik. A bokámat kezdem érezni, de közel sem vészes a dolog. Ha ennyivel megúszom akkor teljesen jó. Hivatalos eredményt nem találtam még. Igazából nem is számít. Óra szerint 3:51:12 lett. 5:27-es átlag. A terv ez volt. Mondjuk nem pont ilyen kivitelezésben. El lett futva? Igen, nem kicsit. De annyira jól esett és a pulzusom is rendben volt. Igaz csak 23 kiliig. De kezdésnek ez is jó. Le kell dobni azt a jó pár kilót, rendesen edzeni és akkor nem lesz itt gond.

Egy nappal később egész jól vagyok. A bokám úgy néz ki túlélte ami az elsődleges cél volt. A combjaim ugyan romokban vannak, de az izomláz majd elmúlik. Mondjuk a hétfői erősítő edzés fájni fog. Nagyon. A következő célpont Bad Füssing Németországban február 2-án. Én már nagyon várom.

Mint azt már korábban megírtam, ide Nagyatádra nem is nagyon akartam menni idén. Vagyis szurkolni, nézni igen csak sportolni nem. Aztán ugye a sérülés átalakította a dolgokat. Szóval adott volt a cél, megvolt a terv is és természetesen az álmok is.  Számszerűsítve: 5:30 alattit akartam tekerni, az 5:20 alatti meg maga az álom kategória. Összidőben a 11 óra, de legalább javítsunk Elivel a tavalyi időnkön. Ezt annak tudatában is, hogy neki is kimaradt pár hónap futás és a térde még mindig nem az igazi. Ahogy akkor fogalmaztunk amikor neveztünk. Ő úszik, én tekerek a futáson meg majd csak lesz valami (alapból fele-fele elosztásban egyeztünk meg). Azzal az edzések után tisztában voltam ha nagy gebasz nem lesz az 5:30 sima ügy. Júliusban mondhatni kissé visszavettem a bringás edzésekből, bejöttek az óvatos kocogós futások, hogy azért mégse 0 km-es lábakkal menjek neki. Megvolt az éves szokásos Magas-Tátrai kiruccanás is ezúttal rekord létszámmal. Engem mindig megnyugtatnak ezek az utak. Még ha ez kint lehet nem mindig látszott, de élveztem mind az öt 5 napot. Rengeteget röhögtünk, volt túra, futás és még bringa is. Teljesen feltöltött lelkileg. A túra utánra egyből sikerült még beszuszakolni egy szoba felújítást. Tapéta le, tapéta fel, festés és laminált lapozás. 4 napig ki se mentem a lakásból. Totálisan elfáradtam. Vasárnap elmentem Zolival futni, 11,5 km-nél jobbnak láttam megállni mert fájt a térdem. Kicsit megijedtem, hogy megint előjött, de bíztam benne, hogy csak a létrázás, guggolás miatt van. Meglátjuk mi lesz, volt még 5 napom kipihenni magam a versenyig. Ebbe a pár napba még 2 laza futás (8 és 12km) valamint 2 könnyű bringaedzés volt előírva. Nos a keddi bringa rettenet szar volt valamint a szerdai 12km sem esett annyira jól. Persze ezek betudhatóak a 30 fok feletti hőmérsékletnek. Annak viszont örültem, hogy a lábam nem fájt. A második bringás edzést inkább kihagytam. Többet érhet ha pihenek és tartottam magam a rossz főpróba parádés előadás mondáshoz. Helyett inkább befejeztem a padló szegélyléc felrakását. Szóval a szoba és én is (f)elkészültünk időre. Pénteken szinte már szokásos koreográfia szerint összekaptunk magunkat, mentem Eliért majd a Bejja-Kacsa párosért. Idén ebben a felállásban mentünk. Bejja supportál, Kacsa egyéni, Eli és én páros Kacsakergetők néven. Igen, megint cél az utolérés 80 perc hátrányból. Az úton nem történt semmi érdekes, simán megérkeztünk Nagyatádra. Gyors rajtszámátvétel (miután megvártuk míg kinyit a sátor) ami közben hirtelen eszembe jutott. Otthon hagytam a rajtszámövet. Nincs más hátra vegyünk egyet, ezt a High5-os pavilonnál meg is tettük. Még ittunk egy-egy welcome drink-et és mivel Attikáék még úton és Zoli csak holnap jön így irány a Csurgó ahol megszokott módon a szállásunk van. Itt fogunk vacsorázni is, de előtte még felragasztjuk a rajtszámokat a bringákra és a bukósisakokra.

Gyerünk enni. Laci (párosban indul Gyurival) aki véletlenül szintén itt szállt meg csatlakozik hozzánk. Később beesik Ditke és Attika is. Majdnem teljes a csapat. Én a mostanában favorizált bolognai pizzát eszem, extra kukorica, tükörtojás és ananász feltéttel. Lehet szarul hangzik, de nekem nagyon bejön. Kaja után gyors zuhany, kis pakolászás másnapra majd fekvés, alvás. Meg is jegyeztem Elinek. Ilyen korán (22h) talán még soha nem feküdtünk le. Reggel 5:50-es ébresztő helyett 5:30-kor már Bejjáék felkeltettek. Végülis ebben egyeztünk meg este csak mi átértékeltük a helyzetet. Bringákat fel a kocsira cuccokat a csomiba és indulhatunk. Basszus ez is milyen simán megy. Kezd gyanús lenni. Gyékényesre is időben kiérünk, leparkolunk majd irány a depo. A váltósoké kicsit máshol van így szétválunk. Ahh, én csak 7:15-től tudom lerakni a bringámat és még csak 7 óra lesz. Ez van. Miközben a bringán támaszkodva várakozom eszembe jut, hogy a kulacsokat még ki kell venni a hűtőládából és ide kell majd hozni. Ahogy a szerszámtáskát és a kispumpát is. Ööö várjunk csak, az nem rémlik, hogy ezeket elraktam volna.

Hoppá, na ennyit arról, hogy minden rendben megy. Most már mindegy gyerünk le az egyéniek rajtjához.

Ez még mindig hátborzongatóan jó. Ahogy szólnak a zenék, dörren az ágyú és megindul az a közel 700 ember a vízbe. Elkezdődött. Kacsa is beveti magát a habok közé míg nekünk egyelőre marad a feszült várakozás. Közben felrémlik bennem, hogy a pulzusövem is a szálláson maradt. Király. Sok mindent nem hagytam ott, ahogy Laci is kérdezte: a bringa azért megvan? Szerencsére Attikánál van legfeljebb majd azt használom. Telik-múlik az idő és már ott tartunk, hogy Elinek is be kell csekkolni a rajthoz én meg megjegyzem talán Attikának, hogy fáj a derekam. Jó előjel.

Az egyéniek eleje már túl van az első körön is. Az látszik, hogy mindenki gyengébben úszik, tudjuk be a túl meleg víznek és az is látszik, hogy nagyon meleg lesz a mai napon. Kacsa is kiér az elsőről 57 percnél (ekkora az élmezőny már bringán). Láthatóan nem boldog, de vár rá még egy. A többiek kávéra vágynak így irány a büfé és az életmentő koffein. Én meg szorgalmasan kortyolgatom a vizemet. Bárkivel is akivel találkozom megjegyzi milyen nyugodt vagyok. Miért ne lennék az? Én felkészültem.  Közben ahogy számolgatunk arra jutunk ha Eli azt ússza (1:20) amit szeretne és Kacsa nem lassul sokat akkor pont egyszerre jönnek ki a vízből. Igaz Elinek lesz még egy köre míg Kacsa már mehet tekerni. Na de mindegy is ez csak játék a számokkal. Kacsa kint a vízből 1:54-el. Két egyforma kört úszott. Feszülten nézzük, várjuk Elit, de nem nagyon látjuk. Aztán csak megjelenik 48 perc környékén. Ránézésre őt sem veti szét a jókedv ami érthető hiszen ennél jobbat szeretett volna. Nosza menjünk öltözni mer mindjárt én jövök. Attika elkísér ami jól is jön mert vagy háromszor kell visszamenni a kocsihoz valamiért. De csak elkészülök és jöhet az újabb feszült várakozás. Attika szóval tart így addig sem gondolok arra mi vár rám, mit vállaltam. Idő van, jöhetne már Eli. Pisilni már nem merek elmenni nehogy aközben jelenjen meg. Beállok a váltózóna sorába most már csak tényleg pár perc és hajts. És Eli jön is! Gyors pacsi, a chip-et átrakom a saját lábamra és kocogok a bringához. Leakasztom gyerünk kifele a depóból.

A vonalnál óra indít és felpattanok a kerékpárra. Igen, eljött az én időm. Hamar felveszem a ritmust, a tempó jó, talán túlságosan is, de mintha hátszél lenne. Az első kanyarnál majdnem el is szállok. Nem akartam felülni a könyöklésből és csöppet szélesre sikeredett. Konkrétan majdnem beestem az árokba. Az irányítók jót röhöghettek rajtam. Jobban kell figyelni mantrázom magamnak. A lábaim jól pörögnek, folyamatosan előzök. Erősnek érzem magam az emelkedőn még a nyeregből is kiállok és úgy tekerek fel. Nyugi, azért még sok van hátra. Jöhet az első gél majd nem sokkal később a sótabi is. Megvolt a konkrét frissítési terv. Óránként 2 gél (30 percenként 1-1) valamint a köztes időkben a só. A többire ott az iso és a víz amivel inkább locsolom magam. Pikk-pakk Csurgón vagyok ahol jön az új rész. Az aszfalt egész jó minőségű, de valaki sarat hordott rá ami megszáradt és döcögőssé tette az utat. Sebaj, most ez van ezen kell menni. Az iharosberényi körforgónál visszatérünk a régi útvonalra. Itt jönnek kisebb-nagyobb dombok. Úgy zugok el többek mellett mintha állnának. Közben folyamatosan eszem-iszom és locsolom magam. A vádlimat kezdem kicsit érezni. Hűha ehhez azért korán van még. Igyekszem úrrá lenni a helyzeten és csak a tekerésre koncentrálni. Erős oldalszél van ami egyben azt is jelenti, hogy ha majd ráfordulunk a Nagyatádra vezető útra akkor ott biza szembeszél lesz. Ahogy mindhárom kiskörön is. Jobb lett volna ha fordítva van, de mindegy. Jön a második frissítőpont ahol meglepetésre nincs már iso. Hogy mi van? Baszki még dél sincs és elfogyott? Egy darab vizes kulaccsal kell kihúznom kb. 20 km-t. Nem is értem az egészet, egy ilyenen bárkinek elmehet a versenye. Jól felhúztam magam, gondoltam is rá, hogy majd utólag írok nekik valami csúnyát. A düh azonban erővé alakul és inkább beleteszem a tekerésbe még úgyis, hogy a derekam továbbra is fáj és néha bizony emiatt nem tudok rendesen bekönyökölni. Ezen a részen az út minősége sem az igazi, de ez már megszokott. Várom már hogy Kacsa mikor jön szembe. Ez el is érkezik a 44-es km táblánál ez azt jelenti, hogy kb. 23 km előnye van. Hmm ez kb. 40 perc így nem nagyon fogjuk utolérni. Előzetesen úgy számoltunk ha a bringán nem fogom meg akkor a futáson már nem lesz esélyünk Elivel.Nagyatád!!! Ezt látom a táblán és még 2 óránál sem járunk. A többiek a szokott helyen várnak, na de várjunk csak. Itt van Fish és Pitya is! Jajj, de jó.

Pont a fordítónál járok 2 óránál. Milyen érdekes, hogy reggel ezzel viccelődtem Zolival, hogy 2 óra és Atádon vagyok erre meg tényleg. Attika feladja a géleket és hasítok tovább. Hátra van még 105 km. Az első kiskör egész jó bár a széllel azért küzdeni kell erősen főleg a segesdi fordító után visszafele és hát hidegebb sem lett. Továbbra is szinte csak előzök, eddig jo ha ketten mentek el mellettem. A vádli feszülésen sikerült úrrá lenni és talán marva derekam is jobb, helyette viszont a talpam kezdett fájni. Kicsit lazítottam a cipőn hátha az segít. Lemegy az első kiskör 1:04-es idővel. Nem rossz és már csak kettő.

Újabb gel-eket kapok Attikától és folytatom utamat. Húú ez a kör nagyon nem esik jól. Kicsit, na jó néha nagyon szenvedek és a belem is mintha rakoncátlankodna. Na mi van? Elfogyott volna a kraft? Igyekszem összekapni magam. Már nem csak a fejemet locsolom hanem a combomat és a vádlimat is. Sokat nem esik a tempó, de érezhetően lassabb vagyok. A fordítótól visszafele megint Kacsát lesem ezzel egészen jól telik az idő. Végül a 43-asnál tűnik fel. 2 kilit hoztam rajta szóval biztosan nem lesz meg. A kör végén cola-t kérek vízzel higítva. Ez reméljük kicsit rendbe rakja a gyomromat. Uccsó kör jön. Iszonyat meleg van, de valahogy csak kibírom ezt a nyamvadt 35 km-t. Idén is nagy könnyebbség, hogy nem kell egyből futnom. Segesd fele tatrva már készülök fejben a szembeszélre ami visszafele lesz. Közben továbbra is folyamatosan locsolom magam. Jön a fordító. Na innen mar csak 13 kili. Persze nem én lennek ha nem számolgatnék. Az 5:30 tuti meglesz ha csak nem esek le a bringáról. Az 5:20 is meglehet, de azért teperni kell. De nincs más opció, meg kell lennie, itt és most! Ezért edzettem keményen és nem adom ha már egyszer ilyen közel vagyok hozzá. Szóval fejet le és tekerjél! Fogynak a kilik, jön a várostábla, a körforgalom ezek már lelkileg is sokat segítenek. Innen úgyis lejtmenet majd a fordító és onnan már csak kicsi felfelé majd pár kanyar és kész. Folyamatosan lesem az órát mintha nem is létezne más. Látom a chip szőnyeget, kb. 5:20-as idővel haladok át rajta. De még el kell jutni a depóba ahol Eli vár rám. A vonalnál óra megállít, bringáról leszállás és kocogás be. Chip átad, gyors pacsi, megkérdezem még, hogy a többiek merre és Eli már fut is. Megkezdi a maratont, 2 kört fut elsőre, nekem meg van kb. 1 óra15 percem rendbe szedni magam. Rápillantok az órámra 5:20:47! Aztamindenit! Kibotorkálok megkeresni a többieket. Bosszankodom csöppet, hogy senki nem jött elém. Jó lett volna legalább cipőt cserélni. Na mindegy, kitipegek ebben a topánkában. Hamar meg is vannak igaz ezert meg kellett kerülni szinte az egész rendezvényt. Ledöglöm és próbálok valami kis erőt visszanyerni. Zoli megnézi a hivatalos időt: 5:19:19! Igen! Megvan! Álomidő! Ennek így kellett történnie. Boldogsággal átitatott fáradtsággal ülök a fűben, mint nyuszi. Elfogyasztok két gel-t majd Attika és a pokróc takarásában átveszem a futógatyámat. Először Kacsa jön a futókörön és hát ránézésre nem sok kedve van futni. Aztán érkezik Eli és Ő sincs a legjobb állapotban.

K...a meleg van. De mindketten kemények és mennek tovább. Én még gyorsan dobok egy kétbetűs kitérőt és elhelyezkedem az árnyékban és próbálok még pihenni és folyadékot bevinni. Ezután ismételten az én időm jön. Eli közeledik és nagyon kivan. Átveszem a chip-et és neki iramodok. 2 kör vár rám, de belül azt érzem, hogy ez bizony több lesz. Próbálom nem széttolni több okból is. Fáradt vagyok, nem tudom mit bír a lábam és még az is benne van a pakliban, hogy innen végig kell futnom az egészet. Na a nagy óvatosságban rögtön bekezdek egy 5:09-es kilivel. Na jó, akkor lassítsunk. Érzésre és pulzusra jól vagyok, de nem tudhatjuk mennyi vár még rám. Sikerül is 5:30-ra lassulni. Egész komfortos és még haladós is. A pályán rohasztó a hőség. Minden ponton frissítek, locsolom magam és vizezem a sapkámat. A sok úgymond tökölés ellenére is stabil tempót futok. Az első kör végén leveszem a pulzuspántot. Innen nem akarom tudni mit mér és zavar is. Kacsát valahol a második kör közepe felé érem utol. Na hoppá. Megkergettük, megfogtuk. Próbálom rávenni, hogy jöjjön és ha jól csináljuk akkor egyszerre futhatunk be, de ő inkább a saját tempóját nyomja. 10 km simán lemegy 55:37-el állok. Rohadt jó. Elivel most váltanánk, de azt mondja Ő pihenne még és ha bírom menjek még. Jó, akkor megyek. Ez a harmadik már lassabb itt már csak 6 percest tudok futni. A talpam is fájdogál és a sapka is inkább zavar már, mint segít. De csak vége lesz ennek is. 15 km, 1:26:33-al. Nagyon rég futottam ennyit egyben. A jó hír, hogy a térdem bírja. Újabb váltás és Eli megkezdi a hatodik körünket. Kettőt menne, de mindketten tudjuk ebből csak egy lesz. Becsülettel letolja miközben nagyon szarul eshet neki. Én az árnyékban ülve várom és néha picit aggódom érte miközben az én fejem is lüktet. Mintha lenne egy apró napszúrásom. Kacsa is inkább wellness-ezne valahol máshol, mint, hogy itt szaladgáljon a 35 fokban.

Attikával fél szemmel az órát nézzük. Ha belehúzunk még össze jöhet a 11:30 alatti idő. De ehhez Elinek jönnie kell. Meglepő módon szinte egyszerre érkeznek Kacsával. Újfent én jövök. 2 kör és vége. Kacsát megint próbálom unszolni, hogy toljuk együtt, de megint nem vevő rá. Nekem meg pont 1 órám van erre a 2 körre. Hááát nem lesz egyszerű. Persze nem én lennék ha nem próbálnám meg. 5:30-5:40-es tempó kell és nem sokat kaszinózni a pontokon.Az első két kili teljesen rendben van, de utána kikapcs. Csak 5:50 megy. Matekból jó vagyok így tudom a tavalyi időn már nem fogunk javítani. Sebaj. Idejöttünk és megcsináltuk. Vagyis még nem, mert azért még futnom kell pár km-t. Az utolsó körre indulván Attika ad egy sótabit és noszogat, hogy még meglehet. Viszont én tudom, hogy nem. Ahhoz olyan tempó kéne amire most nem vagyok képes. Laza 6:10-ben kocogom le ezt a kört. 1,5 km-el a vége előtt rám törnek az érzések még a szemem is könnybe lábad. Na nézzenek már oda, ahogy öregszem úgy leszek egyre érzékenyebb. 1 kili, 1000 nyamvadt méter. Ideje hajrázni vagy legalább valami olyasfélét bemutatni. Fokozom a tempót (már amennyire futja) és robogok a cél felé. A végső 200 méterre Eli is beszáll és együtt tesszük meg a célig hátralévő távot. 2 másik váltós csapat még neki áll versenyezni. Kicsit lemaradunk, hogy legalább jó kép készüljön rólunk. Kész! Vége! Megcsináltuk!  Kacsakergetők a célban! 11:32:48!

Kapunk szép érmet meg egy alkoholmentes gyümölcsös sört amit azonnal lehúzunk. Gyerünk keressük meg a többieket és szurkoljunk a még pályán lévő Kacsának. Nem is kell rá sokat várni és jön. Ő is megcsinálta! Újra, immár ötödször!  

Eléggé fáj mindenem inkább ülnék és nem mozognék. Azért pár közös képre összeállunk. Nem mindegyik sikerült jól, de ez nagyban köszönhető a hozott anyagnak. Irány enni, de előtte még bepakolunk a kocsiba Kacsát még amúgy is masszírozzák.

Nekem külön jól jön, hogy Attikáék szállásán van a kocsi, így legalább igénybe tudom venni a mellékhelyiséget. Az egész napi betevő megtette a hatását. Konkrétan rám jött a híg fosás. Na mindegy, ahogy Shrek is megmondta jobb-kint mint bent. Visszamegyünk a versenyközpontba és jöhet a jól megérdemelt kaja. Szerencsére találunk szabad asztalt és padot. Én hambira vágyom és cola-ra. Bejja volt oly kedves és szerzett nekem. Egész nap erre vártam és úgy gondolom meg is érdemlem ahogy a többiek is. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl amit alaposan kitárgyalunk. Kezd későre járni ideje lenne elindulni a szállásra. Kivesszük a bringákat a depóból és meglepődve tapasztaljuk, hogy csurom vizes. Ez meg mi? Esett volna. Nem, egész egyszerűen ekkora a páratartalom. Elköszönünk Ditkétől Attikától és Zolitól. Mi pedig mivel csak 15-20 perc éjfélig, a tűzijátékig mégis inkább maradunk és megnézzük.

Ezután viszont már tényleg indulunk aludni. Van vagy hajnali fél kettő mire ágyba kerülünk. Egyikünket sem kellett ringatni. Vasárnapra, mint mindig marad a záróünnepség és az eredményhirdetés. Mi dobunk még egy gyors reggelit, jó kis hagymás-sonkás rántottát. Fura módon szinte semmi bajom nincs. Csak a hátul térdem felett fáj kicsit. Előzetesen csak a diplomáért ugrottunk volna be, de valahogy ott ragadunk. Ahogy kiszólítják egyesével az első teljesítőket... nos ez is felemelő pillanat.

Nézzük kicsit a számokat: összidőben 1 perc 16 másodperccel mentünk rosszabbat, mint tavaly, de ezzel is 16 hellyel előrébb a 99. helyen végeztünk a váltók között induló 238 csapatból. A párosok között a 98-ból a 36. hely lett a miénk. Magát a bringát nézve ez 28/12. Szóval nem sokan mentek jobb időt és erre csakúgy, mint az Elivel alkotott párosunkra rohadtul büszke vagyok. Nekem ez az 5:19:59 maga az álomidő! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek legrosszabb időjárása volt a széllel, a meleggel és a páratartalommal akkor ez brutálisan jó eredmény. Sok minden kellett ehhez: az erősítő edzések és ugye fura módon a sérülés is. Mert ha az nincs és megvalósítom a futós céljaimat akkor a büdös életben nem megyek ilyet. Fejben iszonyat erősnek éreztem magam, semmi sem tudott kizökkenteni, pedig követtem el hibákat. Emlékezzünk csak a szálláson hagyott dolgokra. Köszönet a drága supporter brigádnak, hogy egész nap elviseltek minket és lesték minden kívánságunkat. Nekünk tényleg a versenyre kellett koncentrálnunk.

Ja, még egy dologban hibáztam. Hiba volt elmenni az eredményhirdetésre, mert most megint elkezdett érdekelni ez az egész. Csak ugye az a fránya úszás...

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Nem írtam az elmúlt időben mert nem nagyon volt miről. Ugyanis beütött a krach sérülés formájában. A jól sikerült Bodri trail másnapján még futottam 26 km-t a Pesterzsébeti Yours Truly-n (ahol már fájt a térdem) aztán kakukk.  Nemcsak futás hanem járás közben is fájt. A sérülés sosem jön jókor így volt ez most is. 1 hét kihagyás belefért volna, de sajnos nem annyi lett. Elsőnek a masszőrök kezébe vetettem magam abban bízva,. hogy csak valamelyik izom húzása miatt fáj. Kicsit talán javult a helyzet, de igazából nem vált be. Az első orvosi vélemény szerint ugyanis porcszakadás vagy gyulladás okozhatja a fájdalmat. Ezzel el is dőlt a tavaszi nagy versenyek sorsa. Megy a levesbe mind. A BSZM és az UB is. Minden amire egész télen készültem. Nem mondom, hogy könnyű volt lelkileg mindezt feldolgozni, talán még a mai napig sem sikerült teljesen. De bele kellett törődnöm. A kisebb versenyek lemondása, mint például a VTM 40km és a Kis-Duna maraton a fentiek mellett elsikkadt. Amúgy fura, mert amint visszamondtam a BSZM/UB párost legalább járásra alkalmas lett a lábam.  Ekkor jött a második orvosi diagnózis ami szintén nem lett egyértelmű. Porcszakadás vagy túlterhelés okozta fájdalom. Ja és igen, ez a már egyszer műtött térdem. Mindkettőre utalnak jelek és éppen ezért egyelőre nem is műtenék meg. Jöhet az MRI amire 2 hét múlva kerül sor, majd 1 hétre rá orvosi kontroll. Fizetősben hamarabb is meg lett volna, de már úgysem sietünk sehova. Marad a bringa, az úszás (mondjuk ez pont nem megy) és futni is szabad, de csak fájdalom határig. Jelenleg tekerek a futást meg nem erőltetem. Amikor a BSZM-en voltunk akkor rápróbáltam, futottam 5,5 km-t, de 2-nél már éreztem. Érdekes dolog, hogy maga a futás nem hiányzik annyira, mint előre gondoltam volna. Mintha a nagy célok lemondása után már nem is számítana. Persze inkább futnék, mint ez a szarság és pluszban néha azt érzem, hogy a szeptemberben megsérült, szétnyílt másik térdem sem 100%-os. Na mindegy, jövő héten Vivicitta félmaraton amit valahogy túl kéne élnem, de az is jó ha súlyosbodik és egyértelművé válik a probléma. Őszre azért összekaparom magam valahogy és jövőre is nagy tervek vannak szóval nem adjuk fel...

Nálam kicsit szokatlan módon egy hónap telt el az előző verseny óta, az is a kurtára sikerült kecskeméti félmaraton volt amiről nem is írtam semmit, mert kissé csalódott voltam amiatt, hogy nem tudták rendesen kimérni a pályát. Persze nem történt tragédia csak egy egyéni csúcsot buktam (1:30 alatt lett volna) miatta. Na de lépjünk is tovább egészen a Bodri Trail-ig ahol mondhatni természetesen a leghosszabb, 40 km-es távra neveztem.. Február elején kimaradt kb. 1 hét betegség miatt, de szerencsére hamar visszajött a formám. Az edzések jól mentek és bizakodva mehettem Szekszárdra ahol nagy cél nem volt. Fussak egy jót és ne essek, ne sérüljek meg. Annával (a Szimpla Élményes társammal) és Attikával mentünk hármasban egy kocsival. Anna is a hosszún, míg Attika mivel még mindig szenved a lábával végül a 15 km-es távon indult. Az már reggel látszott, hogy nem lesz túl melegünk mert elég erős mínuszok és jeges szél fogadott minket. A rajtszám átvételt gyorsan lezavartuk majd befejeztük az előkészületeket. Ruházat terén a vékony aláöltözet, póló, kesztyű és a rajtcsomagban kapott csősálra esett a választásom. Pontban 9h-kor elrajtolunk. Kis helyezkedés után sikerül beállni a mezőny első felébe. Beke Tomi keveredik mellém, Ő az a srác akivel a novemberi félmaraton óta mindenhol összefutok. El is kezdünk beszélgetni úgy amúgy is jobban telik az idő. Neki is a 4 óra a célidő. Igyekszem kényelmes tempóban haladni nem cél, hogy szétszaggassam magam. Ennek ellenére jól haladok, emelkedőn sem megy 6 perc főlé a tempóm, síkon és lejtőn meg bőven 5 alatt van. Tomi kissé lemaradA terep nagyon jól futható, sár nincs, mert kőkeményre van fagyva minden. Az egyik lejtőn haladva elkezdett vibrálni a szemem. 1 perc után jöttem rá, hogy a nap az ahogy a fák között besüt. Eléggé zavaró volt nagyon kellett figyelnem nehogy elzakózzak. Az óvatosság dacára 10 kilinél 52 percen belül vagyok. Atyaég. Megvan a táv és ekkor még úgy számoltam, hogy a szint negyede is és mégis. Ha ez így megy tovább akkor ez nagyon durva idő lesz. Persze biztos fogok lassulni a fáradtság és a frissítés miatt, de akkor is. Kicsit vissza is veszek, de nem ezért van a lassulás hanem egy esés miatt. Nabazz. Ezúttal sem úsztam meg. Teljesen síkon sikerült megbotlanom egy keresztbe heverő drótban. Mindegy leporolom magam és hátrakiabálok Tominak, hogy vigyázzon. Annyira sikerül neki, hogy Ő is majdnem elesik. Innen megint együtt haladunk tovább.

A frissítőpont után páran összeverődünk és együtt megyünk tovább valamint gyönyörködünk a tájban. Csodaszép a távolban látszódó Mecsek, a dombok és tavak. Ha nem fújna a szél tökéletes lenne. Ráfordulunk egy újabb mászós emelkedőre, fent a puszta és az orkán erejű szél vár. Kisvártatva páran jönnek velünk szembe. Na mondom ezek vagy a rövidebb távon indultak vagy rohadtul eltévedtek. Ez utóbbi volt. Nem telt el 2 perc és újabb kis csapat jött szembe. Naná, hogy ők is rossz irányba haladtak. Próbáltam útba igazítani őket, nem igazán tudták hol sikerült rossz irányba fordulniuk. Kis tanácskozás után én indultam tovább. Talán ha 2 percet veszthettem, de nem számított. 25 km-nél érünk össze a 29-es táv indulóival. Jó érzés volt nagyobb tömegben haladni, főleg azért mert gyorsabb voltam náluk és folyamatosan előztem. Ekkor már nagyon melegem van. Feltűrőm az aláöltözet újját valamint leveszem a kesztyűt és a csősálat amit a frissítőponton beraknak a táskámba. Mást nem is kérek van mindenem és innen már csak 13-14 km. Egyszer csak egy ismerős bukkan fel előttem. Anna az. Hogy a fenébe került elém? Rákiáltok hátulról Ő is eléggé meglepődik. Kérdezi is, hogy hol voltam eddig. Hát mondom esélyes, hogy Te eltévedtél. Gyorsan megbeszéljük ki hol tart. Én majdnem 30-nál Ő még csak 27-nél. Baj van. Nagyon bosszús. Párszáz métert megyek vele aztán eltempózom. Kis idő múlva a mezőnyből Csanya biztat azzal, hogy jó a mozgásom. Nekem kell fél perc mire leesik, hogy egyáltalán Ő az. Nem telik el 5 perc és bizonytalan leszek. Track szerint élesen jobbra kéne fordulni, de mindenki egyenesen megy és a szalagozás is arra van. Megállok, téblábolok végül amikor Anna odaér csak elindulok egyenesen én is. Ha arra kell menni akkor arra megyünk.

Fejben kicsit nehezen dolgozom fel, pár percre el is gurul a gyógyszerem és felveretek az egyik emelkedőn. Aztán rendbe rakom magam és visszaveszek úgyis van más gond is. Mostanra felolvadt a jég és az út is saras lett. Nagyon saras, néhol bokáig gázolok a sárban a traktorok által szétjárt úton. Csúszok minden irányba. Előre, hátra és oldalra. Küzdős szakasz ez. Ahogy számolgatok fejben a 3:50-es idő is meglehet. A szintemelkedés már meghaladta az előzetesen tudott 820 métert. 3 km-el a vége előtt már, mint minden terepversenyen nagyon vártam az aszfaltot és bíztam benne, hogy nem megyünk már felfele és jön a megváltó beton. Tévedtem. Egy kanyar után ott magasodott egy emelkedő. Lányos zavaromban ki is csúszott egy óbazdmeg a számom. De hát nincs mit tenni ezen is fel kell mászni. A 3:50-et elengedtem, lesz amennyi lesz nem számít. Kiérek az erdőből de még mindig földúton haladok. Egy balos után végre beton. Ismerős beton, itt már futottam a tavalyi Borvidéken igaz akkor felfele. Most lejtő és az sem zavar, hogy meredek és nem lehet középen haladni a víz miatt és így mindig ferdén terhelek valamelyik irányba. Csapatok lefelé, mert érzem és látom is a végét. Közel a cél. Ki tudok vágni még egy hajrát is és jó tempóban szakítom át a képzeletbeli célszalagot. Megcsináltam! A célban érmet kapok a nyakamba és egy kézfogást Márkus Öcsitől. Mindent amit egy halandó várhat egy szekszárdi futóverseny végén. Iszonyat jó élmény volt! 3:51:57 az időm. Nagyon jó, jobb, mint amit akartam úgy, hogy nem csaptam szét magam. Elfáradni elfáradtam, de egy terepmaraton után ez normálisnak nevezhető. Előkerül Attika is majd kicsivel később beér a célba Anna is. Letáborozunk a Bodri pincészetben a kövön.

Kb. 30 perc dekkolás után irány zuhanyozni, átöltözni. Jól esik a meleg vizes zuhany és a száraz ruha már-már újra embernek érzem magam. Visszatérve a pincészetbe jöhet a jól megérdemelt gulyás. Ez is remek volt, mint ahogy az egész verseny. Mind a szervezés, mind az útvonal tökéletes volt. Végülis csak a szokásos Öcsi féle verseny. A kajálás után még beszélgettünk majd hazafele vettük az irányt.

Anna és Attika is jót mentek, sajnos ők is megnézték közelebbről a földet. Anna az eltévedés miatt kihúzatta magát az eredménylistáról. Nem biztos, hogy mindenki megtette volna, lehet van aki élt volna azzal, hogy így dobogóra állhat. Végül egy hatodik helyet bukott ezzel. Vigasztaltam, ne foglalkozzon ezzel csak a tempóátlagát nézze. Attikának meg úgy tűnik rendben lesz a lába, nem nyírta ki a terepen. Kondija szinte nulla a kihagyás miatt és vissza is fogta magát, ennek ellenére egész jó tempót ment.

Jó kis verseny volt. A hivatalos időm 3:52:21 lett ezzel a 19-ik helyen végeztem abszolútban és a férfiak között is. Sikerült az összes nőt megelőznöm és mint tudjuk nálam ez a szint. Maradt ugyan benne pár perc, de nem bánom. Ez így volt jó ahogy az esést leszámítva, de szerencsére abból sem lett komoly baj. Esélyes, hogy még visszatérek ide és nem feltétlen csak versenyen...