Az előkészületek elég döcögősen mentek. Már maga az indulás formája is állandóan változott. Kezdetnek volt a trió amiből duó lett, majd megint trió és mivel Attika végül Zolival megy párban, Kacsa meg teker Bejjával így egyszer csak egyedül maradtam. Ekkor megkerestem Lepkét aki nagy örömömre igent mondott. Pár nap múlva bejelentkezett Dóri is és mivel nekem közben bejött a képbe az UTH is így a bulifutás és a trió nyert. Innen ez a része már sínen volt. Eközben a szállással is megszívtuk. A Frida amelyikben az elmúlt években voltunk bemondta az unalmast és nem nyitnak ki addig. Fasza. Találjunk 20 emberre szállást az utolsó pillanatokban. Végül sikerült igaz két külön helyre. Itt volt még a bringás/autós kísérő kérdése. Ez is az utolsó hétig a levegőben lógott. Végül Evetke sajnálatos sérülése hozta meg nekünk a megoldást. Futni nem tud a saját csapatában, de az UB-ből nem maradna ki így csatlakozott hozzánk. A jó hangulat is garantált már. Pénteken nálam volt a találka és innen terveztük a korai indulást. Ez sem jött össze teljesen. Pluszban sikerült szarul feltennünk a bringaszállítót és mire leértünk két helyen szépen leverte a fényezést a csomagtartótól. Nem voltam boldog ettől a ténytől. Mintha átok ülne ezen az versenyen. Elfoglaltuk az eléggé retro szállásunkat majd átmentünk a versenyközpontba elvegyülni. Kacsáékon kívül sok ismerőssel nem találkoztam. Ugyan volt asztalfoglalásunk egy nagy közös vacsira, de azért lenyomtam valahogy a mákos tésztát. A közös kajálás jól sikerült én speciel egy nagy pizzát ettem. Tele is voltam rendesen. Jöhet a másnap amikor már csak futni kell. Dórival és Lepkével is futottam már külön-külön triót. Nem volt semmi konkrét elvárás a csapattól az időt illetve a helyezést illetően (magamtól persze igen, de ezzel szerintem a többiek is így voltak). A legfontosabb az volt, hogy érezzük magunkat jól és a sok előzetes viszontagság ellenére valahogy azt éreztem ez így is lesz. Abban meg egészen biztos voltam, hogy végigmegyünk. A leosztás is egyszerű volt. Kb. mindenki ugyanannyit fut és hétszer kell nekiindulni. Dóri kezd, Lepke a második és én zárok. 

előtte

Idén is közös rajt volt a trióknak így jó nagy tömegben indulhattuk útnak. Nagyjából 100 méterig futottunk egxütt amikor is Lepkével kiváltunk a mezőnyből. Innen Dórié a terep. Mi elsétáltunk a kocsihoz és átmentünk Balatonkenesére az első váltópontunkra. Ekkor már érezhető volt, hogy ma sem fogunk fázni. Konkrétan rohadt meleg volt. Lepke szépen összekészülődött és kisétáltunk a pontra. Nemsokára jött is Dóri széles mosollyal az arcán.

Innen Lepke mesteré volt a pálya, Ő koptatta a forró aszfaltot. Mi egy kis rúdtánc után kocsiba vágtunk magunkat és irány Balatonalmádi az Oázis váltópont. Szerencsére sikerült árnyékban helyet találni így legalább nem főttünk meg egyből. Elkezdtem készülődni. Rajtszám fel, sapka fel majd jobb kint, mint bent elven elsétáltam a toi-toi-ig. Lepkét rajtunk kívül fűszoknyás lányok is várták, nem tudom kiknek örült jobban. Huh, innen én jövök. Még csak most rajtoltunk és máris rajtam a sor. Közel 17 km, jó is hosszú szakasz. Pulzuskontroll van max. 156 esetleg ez felmehet 160-ig is. Ez eddig mindig bejött. Az első kili kicsit gyorsra 5:04-esre sikerült. Jó hát lejtő is volt meg minden. A síkon azért lassultam. Szépen beálltam 5:25 körüli tempóra. A tervem ugyan az 5:20 volt, de ne szaggassuk szét magunkat az első szakaszon sok van még hátra. Pörögtek a lábak és a kilik viszonylag gyorsan eltelt a szakaszom. A végére kicsit belehúztam, a pulzust is elengedtem így pont 5:20-as átlag lett. Remek. Jön Dóri aki egészen Aszófőig szalad.

Nagyon meleg van már. Mindenki iszik és locsolja magát. Csak így lehet kibírni. Itt Aszófőn összefutok pár régi baráttal akik 2 keréken teljesítik a távot. Jót beszélgetünk majd mindenki megy a saját dolgára. Dóri érkezik látszik ez egy kicsit küzdősebb szakasz volt számára, de megcsinálta. Lepke: megnyerte a hegyeket. Az UB-s szitokszavak: Pécsely, Vászoly és Dörgicse. De Ő bírja és amúgy is futunk ahogy jól esik. Ezután nekem ugyanaz lesz az etapom, mint tavaly Dörgicsétől Zánkáig. Jön is Lepke és miután megkaptam tőle az útravalót neki is állok futni. 4:55, 5:05 hűha ez megint gyors egy picit. De jól esik és a pulzusom is rendben talán egy-két ütéssel magasabb ez előzetesen engedélyezettnél. Leérvén a sík részre azért visszább esik a tempó viszont az is kiderül, hogy nem tudok nem versenyezni. Figyelem a rajtszámokat és amikor egy szintén 3 fős csapat megelőz akkor utána tapadok rájuk. Kicsivel később vissza is előzöm bár ez nem kerül extra erőfeszítésembe. Én továbbra is fix tempót futok ők lassultak le. Ezzel egész jól el is vagyok a szakasz végéig ahol ismét felpörgetem a tempót. Váltunk, jöhet Dóri. Jók vagyunk az össz táv harmada már meg is van.  

Kővágóörs. Ez egy új rész, idén valamiért erre megy az útvonal. A váltópont egy szűk út végén van. Nem volt túl szerencsés ötlet ide rakni, de valószínűleg nem volt választásuk a rendezőknek. Jó nagy nyüzsi volt, kisebb-nagyobb torlódásokkal, de megoldottuk. Innen Lepke fut egészen a Varga pincészetig. Dóri érkezése után Lepke jobbra el. Mi kocsival utána, haladunk a Varga pincészet felé. Fix és nagy váltópont, szerencsére normális mellékhelyiség is van. Plusz helyben sütött finomságok is amiből persze én nem ehettem. Azért Evetke és Dóri ettek valami jól megérdemelt finomat. Még mindig nagyon meleg van. Miközben várjuk Lepkét a bevizezett sapkám pár perc alatt megszárad. Egyszer csak feltűnik a Mester az emelkedőn egy gyors pacsi és mehetek le a pincébe.

Tavaly szintén ugyanezt a szakaszt futottam, akkor is imádtam és most is nagyon jó volt. Szeretem az ilyen hullámos jól futható pályát. A Római útról nyíló kilátás meg egyszerűen gyönyörű. Nem is nagyon foglalkoztam a pulzusommal. Igaz ez nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenképpen utol akartam érni az előttünk futó triókat. De éreztem, tudtam, hogy később ebből nem lesz gond. Sikerült is 5:10-es átlagot össze kalapálni. A csúcspont az volt, hogy a váltóponton kiabálták a nevemet. Nem tudom melyik lány intézte el, de rohadt jó volt! Köszönöm.

A frissítést a tavaly is jól bevált módszerre alapoztam. Semmi nehéz kaja csak műzli és zabszeletek, chips és az elmaradhatatlan nutellás kenyér. Az első szakasz közepén toltam egy gel-t, de ezen felül semmi hasonló. Folyadék szinten a víz, High5 zero és a szent cola amit végig ittam. Eközben Dóri m,ár át is lépte a képzeletbeli féltávot. Kezd sötétedni Lepke fel is veszi a fejlámpát, mert mire beér már sötét lesz. A váltás után kicsit fel kell pörgetnünk a dolgokat, mert itt most mindenki rövidebb részeket fut. Olyan luxusra, mint a nyújáts nem nagyon van idő. De ez ilyen kávéház.

Gyenesdiáson váltunk Lepkével én innen Fenékpusztáig futok. Sötét és unalmas rész, de valahogy iszonyatosan éveztem. Ati folyamatosan írt nekem chat-en, válaszolni nem tudtam ugyan, de plusz erőt adott ahogy olvastam az üzeneteket. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nagyon stabil tempót és pulzust produkáltam ezen a 9,5 km-es szakaszon. És innen már csak háromszor kell futni. Következik Dóri Balatonmáriafürdőig és itt már Evetke is felpattant a bringára kísérni minket a sötétben. Én Balatonfenyvesen váltom majd Lepkét. Itt megint volt rendes wc amit sajnos ki is kellett használni. A gyomrom kicsit rakoncátlankodott és ennek meg is lett az eredménye egy fosás képében. Nagy baj nincs, de azért figyelni kell. Balga módon a fejlámpámat a kocsiban hagytam. Basszus futás közben meg kell állni kivenni. A kulcsot odaadom evetkének aki megvárja a többiket engem meg majd utolér. Valahol itt előzöm meg későbbi női győztes Bogárdi Szilvit. De alapvetően jellemző az egész napra, hogy inkább én előzök, mint fordítva. Megint sikerül rettentő stabil átlagot produkálni, egyszerűen jól esik a futás ebben a tempóban/pulzussal. Futás közben várom Evetkét aki csak nem akar megjelenni. Hív is közben, hogy merre járok. Kívülről viccesen mutathattam, hogy futás közben telefonálgatok. Egészen a következő váltópontig kergetett majd gyorsan Dóri után eredt. Most már neki van rá szüksége. Mint később kiderült így is lett. Dórinak jött a holtpont ahol csak sétálni tudott. Mi Lepkével kicsit aggódtunk, készültek a vésztervek is ha Dóri esetleg nem tudná folytatni. Szerencsére erről szó sem volt. Kemény csaj, lenyomja ami hátra van. Lepkén is látszik már a fáradtság, de ez már érthető hosszú nap van mögöttünk és nincs még vége. Balatonszárszón váltunk ahonnan én Zamárdiig futok. 3 éve futottam ezen a részen akkor nekem az volt az utolsó szakaszom. Most egy laza majdnem 11 km várt rám. Evetkével jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Kellett 1 kili mire bemelegedtem és úgy 7-8 km környékén nem is esett annyira jól, lassultam is, de nyomtam tovább és a végére megint meg tudtam pörgetni tempót. 5:18-as lett az átlag. Ma valahogy erre álltam be. Már csak egyet kell futni. Dóri következik és én nem tudom honnan szedte az erőt, de letolta ezt a szakaszt is, mint a szaros gatyát. És már Siófokon vagyunk... Lepke is elindul az utolsó etapjára. Evetke innen már nem kísér. Világos is van és érthető módon nagyon elfáradt. Bringa fel a kocsira és átgurulunk Siófok-Sóstóra. Amíg várunk a ponton a lányok bealszanak nekem meg megint wc-re kell mennem. Majd még egyszer. Hát ez van, de innen már akár lapos kúszásban is teljesítem a maradék 6,4 km-t. De nekem tervem van. Már az egész előtt tudtam, hogy én ezt nagyon meg akarom futni 30 percen belül. Ez ugye 4:37-es pace. Nem lesz könnyű, de itt már nem kell finomkodni. Közben a pulzusövem meghülyül 180-as értéket mutat álló helyzetben. Végül úgy döntök leveszem. Úgyse kell a kontroll. Jön Lepke, gyorsan megmutatom neki hol van a kocsi és kezébe nyomom az övemet. Csapassunk. Megyek ahogy bírok, de a kívánt tempó nincs meg. Mindegy legyen 5 perces alatt az is jó. A többi futóhoz viszonyítva jól haladok. Már megint a versenyszellem. Mindenkit is meg akarok előzni, de eközben hajrázok is nekik. A ponton nem is frissítek csak csippantok innen már 3 km sincs hátra. A club Aliga előtt van egy kis emelkedő, de a vége viszont lejt. Szúr az oldalam nem is esik jól, de ez most pont nem érdekel. Mint süket a csengőt. Jön a Club Aliga bejárata. Az már tuti, hogy nem lesz 6,4 km, de így legalább beférhetek 30 perc alá. A sorompótól már csak pár száz méter itt már bőven 4 perces alatt megyek, de nagyon jól esik. Kész. Vége! Csippantok. Ennyi volt az UB, a végére értünk. Keresem a többieket, de nem látom őket sehol. Kis téblábolás után megjelennek. Elsétálunk a cél előtti pontra ahol bemondják a csapatnevünket és együtt kocoghatunk át a célvonalon. Megcsináltuk és rohadt jó volt! Minden előzetes döccenő ellenére fantasztikus volt. Közben semmi gondunk nem volt. Köszönöm a társaságot Dóri, Evetke és Lepke. 

21:48:29-es idővel a 20-ik helyen végeztünk a 95 indulóból a férfi 3 fős csapatok között. Nem a helyezésekért küzdöttünk, de ez több mint jó. A legjobb az egészben, hogy a hangulat végig remek volt. Öröm, móka és kacagás. Persze akadtak holtpontok és el is fáradtunk. Köszönöm az élményt ennek a 3 embernek. Bebizonyosodott, hogy jó döntést volt amikor összeálltunk. Evetke a hős, hogy elviselte miden nyűgünket és a szagunkat is. Dóri a Kicsi, akinek hatalmas szíve van és főnix madárként támadt fel az utolsó szakaszára. Lepke a Mester aki a legnehezebb részeket futotta nagy nyugalommal. A magam részéről 6:26:28 alatt futottam 73,55 km-t, ez 5:15-ös átlag. Én ezzel is teljesen elégedett vagyok. És, hogy mi lesz jövőre? Egyelőre 2 utat látok magam előtt. Egy padlógázos páros és igen, a másik az egyéni indulás. Egyik sem könnyű és alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen. Mondjuk első körben éljem túl az UTH-t ami életem eddigi legnehezebb próbatétele lesz.

A kedvenc versenyem. Talán a legjobb itthoni esemény. Nekem legalábbis mindenképpen még akkor is ha egyáltalán nem iszom. Mert itt azért erről is szó van egy kicsit (sőt). A pontokon van fröccs és pálinka is. Nagyon egyben van az egész. A szervezés, a hangulat, a helyiek akik teljesen magukénak érzik a versenyt. Természetesen idén is a leghosszabb, most éppen 29 km-es távra neveztem. Plusz motivációként megkaptam az 1-es rajtszámot mert ezek szerint én voltam aki elsőként utalta el a nevezési díjat. Attikával ketten mentünk le ahol csatlakozott hozzánk Eszter, Dóra, Tita és Gergő. A rajtszámátvétel gyorsan, simán ment időben jól álltunk kényelmesen készülődhettünk. Az jól látszott, hogy ma is rohadt meleg lesz. Pálya és szintrajzot nem nagyon néztem, de volt időbeni és frissítési tervem is. Az elmúlt évek alapján az 5:30-as átlagot tűztem ki célként. Frissítés gyanánt 4 gel-t és sótabit vittem magammal.

Mivel egyszerre indítják mind a 4 távot így Attikával beálltunk jó előre a rajtnál, ne kelljen már annyi embert kerülgetni. 14:01-kor ellövik a startot. Kis helyezkedés után beáll a mezőny.

Jó a tempó, első kili 4:32 és volt benne felfele is. Mászunk felfele a kilátó irányába, de most még nem megyünk fel. Jön két 5:07-es részidő. Jól érzem magam és jól is állok a női elsővel haladok együtt. El is gondolkozom, hogy nem tolom-e túl. A pulzusom 170 körüli nagyjából ilyen átlaggal szoktam itt futni. A harmadik emelkedőn már sétáltam, mert elértem a 180-as limitet amit megszabtam magamnak. Páran meg is előznek, de őket a lejtmenetben mind visszaelőzöm. 7 km-től jön az igazi móka. Itt már komoly emelkedő is akad szinte mindenki sétál. A frissítőpontokon iszom, locsolom magam és már az első gel-en is túl vagyok. Egyelőre minden rendben. Haladok tovább, felfele továbbra is séta, lefele viszont nem finomkodok. Össze is jön egy 4:07-es kili. 13-nál Cögével pacsizok egyet, majd a frissítés után irány a meredek emelkedő. Itt végre félreállok elvégezni amit el kell. Pisiszünet. Az emelkedő végén válik szét a félmaraton és a 29 km mezőnye. Fent szakadár helyiek osztogatnak vizet. Nem kérek inkább jobbra el bízván abban, hogy nemsokára lesz hivatalos pont is. Hiba volt. Féltáv könyékén 1:29-el állok. Háát, innen azért necces lesz beérni a tervezett 2:42-vel. Sebaj, megyek ahogy tudok és lesz ami lesz. Lett is. Az ereszkedés során érzem valami nem stimmel. Az még oké, hogy már innék valamit és fogalmam sincs hol lesz a következő pont, de mintha elfogyott volna erő. A 17-ik km 5:07 lett. Pff, mindezt lefelé és most már tudom messze még a Bodri pincészet ahol végre újra ihatok. Leérvén a sík részre nem esik jól a futás. Vannak ezzel még így páran, de ez sem vigasztal. Kétszer is belesétálok. A Bodri felé kanyarodva meglátom Attikát. Jó közel van, nemsokára utol is fog érni. A frissítőpontnál alaposan elidőzöm. Sótabi, gel, víz, iso, cola. Végig ettem-ittam a palettát. Mire végeztem Attika is megérkezett. Tovább indulok, hiszen úgyis gyorsabb. Az emelkedőn be is ér. Innen együtt mentünk, mert hiába mondtam neki, hogy menjen nem akart. Pedig látszott, hogy most feltartom. Azért persze jól elvoltunk így talán neki is jobb volt, hogy nem egyedül kell szenvednie. Annyira azért nem volt szar, de nem is nagyon akaródzott gyorsabban menni. 20 km-nél megint technikai szünet. A színe alapján jól látszott: kiszáradtam.

baszki oda is fel kell futni?

Brutál meleg volt, nagyon vártunk minden egyes pontot ahol inni lehetett. Szerencsére pár helyi is kipakolt. Örök hála nekik az életmentő hideg vízért. Közben elengedtük a 3 órás tervet is és az is egyre gyanúsabb volt, hogy ez bizony több lesz, mint 29 km. Ez 27-nél realizálódott teljesen amikor még mindig felfele másztunk, a kilátó még sehol és ugye még oda is fel ahonnan még majdnem 2 km a cél. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy felfutok a kilátóhoz, de hamar elvetéltem. Fent cola-ztunk egy jót majd irány lefele és innen szinte végig lejtő amin még a szar is gurul. A hasamban lötyögött rendesen a sok folyadék, de ezt a keveset már kibírom valahogy. A meredek rész után meg is indultunk Attikával. Volt egy srác aki fent a kilátónál nagyszájú volt, hogy aki nem megy fel a lápcsőn az gagyi. Hah könnyű neki csak párost fut.Na őt mindenképpen meg akartam előzni. Erre Attika: nemcsak őt hanem mindhárom előttünk haladót le kell nyomni. Nos akkor basszunk oda rendesen. Újra tempót váltottunk, jöhet a hosszú hajrá. Egészen 4 percesig fokoztuk a tempót, be is daráltunk mindenkit viszonylag gyorsan. Közel a templom már csak meg kell kerülni és bent is vagyunk. Kész! Vége! Attikával egymás mellett szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot. Megvan. 3:17:13!

Elfáradtam, főleg a combjaim és a vádlim fáj megint. Leülök a földre és leveszem a cipőmet. Így most már sokkal jobb. Dóra, Tita és Gergő csatlakozik hozzánk mostantól együtt várjuk Esztert. Kis idő után Attikával beülünk a kútba. Nyújtás helyett megteszi a hideg vizes fürdő is. Eszter is megérkezik 3:41 körüli idővel. Látszik neki is jó volt. Jöhet a jó része a dolognak. A zsíroskenyér-fröccs kombó. Erre még toltunk egy fagyis-kürtőskalácsot és máris sokkal jobb a helyzet. Persze simán tudnék még zabálni. Elsétálunk a kocsikhoz ahol mindenki kicsit rendbe szedi magát. Még megvárom Brezkót és indulás haza.

afterfotó, igen vannak akik most is jól néznek ki

a szintrajz (össz emelkedés 842 méter), köszönjük Márkus Öcsi lehetne több is

Jó volt ez, még ha néha nagyon másképp is. Utólag az eredményeket nézve nem volt reális a 2:42-es célidő. Azzal konkrétan 15-ik helyen végeztem volna. Így is a férfi 87-ik helyen fejeztem be a 289 indulóból. Tudok ennél jobbat ez tény, de az is, hogy fáradt vagyok. Ez közben is érződött. Sok volt az elmúlt pár hét Béccsel, Mecsekkel és a keddi Gerecsével együtt. 13 nap alatt 4 hosszú futás ráadásul mindegyik nagy melegben. Nem túl jó előjel az UB és az UTH előtt, de összekapom magam és nem lesz gond egyiken sem.

Bécs végeztével mondhatni minden teher lekerült rólam. Jöhetnek az örömfutások, persze beledöglünk mindegyikbe, de csak kicsit. Idén szeretném megcsinálni a Nyúlcipőbolt trail sorozatot amelynek 4 állomása van. Mecsek, Börzsöny, Mátra és a Buda. Ha mindegyiken azonos távon indulok és befejezem akkor év végén plusz egy érmet kapok. Ennek a sorozatnak a Mecsek volt az első állomás. Előtte való napon tartottuk Eli 40-ik születésnapjának alkalmából a kerti party-t. Előtte még elmentünk vele közösen egy kör edzésre. Én az edzőteremig tartó utat oda-vissza futva tettem meg. Így utólag belegondolva hiba volt. A verseny napján éktelen izomlázam volt. Nem hiába, a paraszt nem szokta a szántást. Mindegy ha menni akkor menni kell. 10h-kor volt rajt, 7h-re mentem Eszterért, hogy 9h-re kényelmesen leérjünk. Az út igazán izgalmas volt az M6-oson. Ja, nem is. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott, kényelmesen összekészülődhettünk. Az látszott, hogy ma is rendesen befűtenek nekünk. Rohadt meleg volt na.

Sikerült jó előre állni valahogy nem volt nagy tömeg most az L-es távon. Ennek köszönhetően a rajt után sem volt nagy tolongás én meg egy kb.8-10 fős csoport mögött találtam magam meglepően egyedül. Kis előjáték után már az aszfaltos részen belecsaptunk a jóba. Kegyetlen mászás jött, szívem szerint már itt sétáltam volna, de mivel még 2 km-nél sem jártunk így maradt a kocogás. Már ekkor arra gondoltam, hogy én ezt mennyire várni fogom a végén. Közben elkezdtek előzgetni. Nem nagyon foglalkoztam velük, hadd menjenek majd lefele utol érem őket. Kényelmesen haladtam nem akartam kitolni a szemét két okból sem. Még soha nem jártam a Mecsekben, nem tudtam mi vár rám valamint igyekeztem élvezni. Azért a Zengőre vezető 5 km 500 méter szinttel minden volt csak nem kellemes, de felértem.

Lefele hasonlóan meredek volt én meg nem kíméltem a tegnapi naptól izomlázas combjaimat. Verettem rendesen szinte sírtak az izmaim. 4-5 embert vissza is előztem akik persze a következő mászásnál megint elém kerültek, de úgy nagyjából beálltak a pozíciók és a távolságok a mezőnyben. 7 km után jön az első check és frissítőpont ahol gyors kulacstöltés után robogtam is tovább. Kiérve a nyílt pusztára mellbe vág a meleg. Kicsit vissza is veszek amolyan fussunk ahogy jól esik stílusban megyek. Visszaérve az erdőbe jön az egyik kedvenc részem. Egy patak mellett futunk. Kellemes hűvös van és lenyűgöző a táj. Szerencsére körülöttem senki így egyedül, magányosan élhetem át ezt az élményt. Az egyik kanyarban félreállok elintézni a kisdolgomat. Jó jel nem vagyok kiszáradva. A technikai szünetnek köszönhetően újra emberek között, előtt-mögött futhatok. Nem vagyunk sokan azok is kb. 100 méteren szétszóródva. Így szépen vonatozunk a lejtőn. Itt jött a másik kedvenc részem. A patakátkelések. Imádtam őket. Bokáig, vádliig gázolni a hideg vízben. Igazán frissítő volt. Mondtam is az egyik sporttársnak ha lesz egy ami elég mély talán még bele is ülök. Végül csak megmostam a fejemet benne. Szembe rengeteg túrázó jött, jó volt látni milyen sokan választották az erdőt a mai napon. Kiértem egy kis aszfaltos részre valami falu része lehetett. Emberek jönnek szembe fagyival a kezükben. Húú, de ennék egyet. Lelombozza a kedvemet, hogy pénz viszont nincs nálam. Ez van, haladok tovább. 18 km környékén van a második frissítőpont. Itt pár percet időzök és beszélgetünk a ponton lévőkkel. Megállapítjuk, hogy kurva meleg van és ha ez lesz az UTH-n is akkor végünk. Kulacstöltés, kis csoki az arcomba és irány tovább. Még akadt egy-két patakátkelés ahol továbbra sem finomkodtam. Jaj, de jó volt. A következő emelkedő alján egy másik futóval Tomival egymás mellé keveredtünk. Szóba is elegyedtünk egymással. A tempó mindkettőnknek megfelelő volt, így jó sokáig együtt mentünk. Ő már többször volt itt, mondhatni rutinos Mecsek járó. Ez is jól jött, de persze elsősorban a társaság volt a fontos. Újfent bebizonyosodott, hogy együtt könnyebb. Ha van kihez szólni észre sem veszed és csak úgy repülnek a kilométerek.

Tudta mi merre mikor, tényleg jól elbeszélgettünk. A harmadik és egyben utolsó frissítőpontot azonban mindketten nagyon vártuk, mert eléggé fogyóban voltunk a folyadékot illetően. 24 km környékén volt végül, úgy érzem kicsit későn, de mit lehet tenni. Egy kulacs cola azonnal lecsúszott majd kis beszélgetés után haladtunk is tovább az utolsó emelkedő felé. Szépen nyugodtan felsétáltunk rajta. A teljesítés innen szinte tuti +- pár percért meg minek szaggassam szét magam. Így lefele sem hagyom el Tomit, bár érezhetően tudnék gyorsabban futni. De ez most így jó. Beérünk a faluba az aszfalt hihetetlen módon veri vissza a meleget. Még kb. 1,5 km van hátra amikor végül csak otthagyom. A meredeken tempót váltok és nyomom ami a csövön kifér. Egyre többet futok terepen, de valahogy még az aszfalt az én otthonom. Leérek még van egy kis sík rész és ott a cél. Vége! Bent vagyok! 3:39:24! Ez de nagyon jó volt! Kapok egy érmet a nyakamba majd irány a terem. Bent azonban még a kintinél is melegebb van így inkább leülök a betonra. Pár perc után elindulok visszafele a pályán Eszter elé. Szurkolok a szembejövőknek miközben folyamatosan iszom. 3 vagy 4 kulacs víz is elfogy. Az egyik útszéli kék kút alá még a fejemet is berakom. Igazi hideg zuhany. Kis idő elteltével Eszter megjelenik. A testem ugyan tiltakozik ellene, de beszállok mellé futni. Ezt a kb. 1 km-t csak kibírom valahogy. Eszter sincs túl jó állapotban kicsit bele is kell sétálnunk. A meleg mindenkit kicsinált. A hajrára újra összeszedi magát és meglódul. Ő is bent. Kap érmet meg minden jót. Jöhet a móka része. Az eszem-iszom dínom-dánom. A kaja után irány a zuhany. Mivel csak hideg víz volt így ezzel gyorsan végeztünk. Még bevertünk egy fagyit a szomszédos kávézóban majd elindultunk haza a tűzforró autóval. Kint laza 32 fok volt. No comment.

 A számokat nézve nem ez volt életem versenye, de nem is annak szántam. A férfi mezőny közepén végeztem a 3:39:24-es időmmel. De nem döglöttem bele és simán tudtam volna még futni. Ez így volt jó ahogy mondjuk az esti és másnap reggeli barnás vizeletet kihagytam volna. Szinte biztosan nem a kiszáradás miatt volt, mert ilyen mértékűt lábon nem hordtam volna ki és egyéb más tünet sem volt. Mindenesetre fura volt. Most jön majd az egyik ha nem a kedvenc versenyem a Borvidék félmaraton+ Szekszárdon. De ez már egy másik történet...

Eljött a nagy nap. Az, amire igazából egész télen készültem. Mondhatni a szent cél. Bécs 3:10. Igazából Londonba szerettem/szeretnék menni, de sosem sorsolnak ki, így jobb híján marad Bécs (ha már egy napon vannak). Tavaly is így volt, és az egész jól sült el. Azt tudtam előre, hogy kicsi az esélye a tervnek, de egy pb-nek volt realitása. Szokás szerint szombaton mentünk, ezúttal Anyu és Kriszti is elkísért. Reggel még felvettük Kacsát és irány a hanyatló nyugat. Útközben még beugrottunk Parndorfba az outlet-be körbenézni. Laza 4,5 órát töltöttünk ott. Én egy pár cipővel lettem gazdagabb, de mindenki vett valamit. Az átmozgatás megvolt.

Lindt csokimennyország

Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, ami nagyon jó helyen volt. Közel a rajt és a cél is. Ezután az expo fele vezetett az utunk, ahol kicsit később már Ditke és Attika is csatlakozott hozzánk. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott. Sokan panaszkodnak itthon a rajtcsomagokra. Nos itt kint konkrétan semmi nincs benne. Egy programfüzet, egy kuponfüzet és ennyi.

Az expo után átmentünk vásárolni a Sparba, majd a szálláson lepakoltunk és elmentünk vacsorázni. Attika talált egy jó kis grill-es éttermet, ahol ráadásul óriás hamburger is van. Asszem meglennénk. Kis tanakodás után Attika rendelt is. Naná, hogy a saját feje után ment. Ugyanis rendelt egy óriás hamburgert és 2 db 2 személyes tálat. Mindezt 6 emberre. Hát ő tudja. Kacsa biztos ami biztos alapon bevert még egy levest is. Aztán kihozták a hambit. Húbazmeg. Ez volt az első ami eszembe jutott. Majd megjött a 2 tál is. Aztapicsa. Tálanként 6 szelet rántott hús és 1kg sült krumpli. Az tisztán látszott, hogy ezt nem bírjuk megenni. De hát nincs mit tenni mint nekigyürkőzni még akkor is, ha nem a legjobb ötlet a maraton előestéjén halálra zabálni magunkat. Ciki vagy nem ciki, de kb. a fele kaja megmaradt, a sült krumpli meg majdnem teljesen. Ez van, de legalább finom volt.

A csapat

Big Mama's burger és ez nem a legnagyobb...

Vacsora után visszamentünk a szállásra, ahol fogyott még egy kis nasi, chips és csoki formájában, valamint Attika kiszúrta, hogy az órám szíja eltört. Na ez aztán hiányzott mint kígyónak a térdzokni. Kapott egy kis ragtapaszt gyógyításként, majd szépen lassan lefeküdtünk aludni.

ellátott beteg

Vasárnap reggel 6:30-kor volt ébresztő. A tervek szerint 8h körül akartunk kiérni a rajthoz, ami közel, mindössze 4 metró megállónyira volt, így nem kellett kapkodni. Kényelmesen össze lehetett rakni mindent. Rajtszámövbe a gel-eket, sótabit meg zsebre. Végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem ad le csomagot, ezzel is nyervén 20 percet. Ezt ki is használtuk, mert ennyivel később is indultunk el.

Kilépve a hotelből érzékeltük azt, amit tudtunk előre. Kurva meleg van. Nem éppen ideálisak a viszonyok. A metrón a szokásos tömeg, de azért felfértünk az elsőre. Leszállás után egyből beálltunk a wc-re várakozó sorba. Kb.10 perc alatt végeztünk, majd irány a rajtzóna ami az út másik oldalán van. Akkora volt a tömeg, hogy nem tudtunk beállni, így a kordonon kívül vártuk a rajtot. Meleg volt, emlegettük is, hogy tavaly ilyenkor kukás zsákban is fáztunk. Rajt! Másodpercre pontosan 9h-kor lövik el, és megindul az emberáradat. Igyekszünk Kacsával felvenni az utazótempót, de ehhez rengeteget kell kerülgetni. Attika visszafogottabban kezd, hamar el is hagyjuk ezáltal. 4:47-re sikerül az első kili. Nem baj ezt tudtuk, hogy ilyen lesz. A második már 4:29 lett. Közlöm is Kacsával, hogy ha az összes többi ilyen lesz, akkor jók vagyunk. 2 km után kicsivel anyuék szurkolnak a jobb oldalon. Az első olyan külföldi versenyem, ahol ott vannak és hamar átvették a hangulatot.

A harmadik részidő is 4:29 lett, ha nem tudok gyorsítani, azért ez elég necces lesz a végére, számolván a frissítésekkel és a lassulással. Kacsának nem volt túl komfortos, mondta is, hogy ő ennél nem bír gyorsabban futni. Aztán valahol az első frissítésnél el is hagytuk egymást. 5km-nél jártunk és már most fél perc hátrányom volt a tervhez képest. Kicsit fokoztam a tempót, de valahogy ez az részidőkön nem látszott. A pulzusom rendben, 170 körüli volt és folyamatosan előztem a mezőnyt. A második ponton 10km előtt kevéssel bevettem az első gel-t valamint egy sótabit. Viszont valahogy elbénáztam, mert a sótabis tartót nem sikerült visszarakni a zsebembe. Vissza biztos nem fordulok érte, de ennek még lehet következménye. Tudtam, hogy a Anyu, Krisz és Ditke 11km-nél várnak. Ott is voltak a megszokott szurkolói helyen. Ekkor sikerült összeraknom a legjobb kilimet 4:20 formájában, de még mindig több, mint fél perc a hátrányom. Nemsokára utolértem Verát, akit a garmin-os kihívásból ismerek. Megállapítottuk újfent, hogy nagyon meleg van, ő speciel elengedte már a célját. Mondtam, hogy annyira szarul azért nem áll. Kicsit próbált velem jönni, de nem ment neki. Jön a Schönbrunn-i rész, ami után kanyarodunk fel a Mariahilfer-re. Ez a rész nem esett jól, ahogy tavaly sem. Már csak 4:50-5:00-ös tempó ment. Bíztam benne, hogy majd lefele összeszedem magam. A lejtő végén, ahol szétválik a félmaraton a maratontól, úgyis megint ott lesznek anyuék, és különben is az meg már majdnem a fele. Szóval próbáltam pozitív gondolatokkal erősíteni magam, de nem ment igazán. Bevertem a második gel-t a tervnek megfelelően. 20 után gyors pacsi Krisztivel, majd irány tovább.

Óriási volt a kontraszt. A Mariahilferen tomboló szurkolás, majd a két táv szétválása után csak a léptek zaja maradt. A hosszútávfutó magányossága. Megvan a fele. 1:38:42 hát ez bizony szar és a tavalyinál is rosszabb. Tudtam a pb sem lesz meg. Nem éreztem magamban annyi erőt. Mindegy, menjünk toljuk lesz ami lesz. Ezzel nyugtattam magam. Tempóban 5 perc környéki kiliket futottam, nagyon szar nem volt, de nem is esett jól. Középszar. Folyamatosan számolom az célidőmet. Jó lenne a 3:30, de majd 30-nal okosabb leszek. Előkotrom a harmadik gel-t is, kisebb nehézségek árán kibontom és lenyelem. Jön a Práter, megint. Kurva hosszú egyenes benne egy kurflival, majd egy szintén hosszú oda-vissza rész. Már tavaly is utáltam. Ez idén se volt másként. Mivel lassultam, néha-néha hátranézek hátha Kacsa utolér. Persze azon is gondolkozom, hogy neki ugyanilyen szar és pont úgy lassul ahogy én. 29 km-nél viszont meglátom Verát. Utolért. Nahoppá. Nekem pont kapóra jött, mert be tudtam állni mellé beszélgetni, és rögtön sikerült is egy 4:50-es km. 30-nál a stadionnál Anyu és Kriszti lelkesen szurkol, én meg próbálok értelmes fejet vágni nekik. Nem hiszem, hogy sikerült. Ditkét nem látom, de mint kiderült, ott volt, csak én vagyok a vak. A frissítés után nem bírom tartani Vera tempóját. Mindegy nekem, hogy 3:25 vagy 3:35 lesz. Mondjuk a 3:30-ra sincs már esélyem. 1 óra alatt kéne 12km-t futnom hozzá. Aha, jelenleg 5:30-40-ben megyek. Meg kell kerülni azt a torony biz-baszt, és akkor már visszafele futunk. Remek, talán meglátom Kacsát is. Fürkészem a szembejövőket, de semmi. Már elhagyom a 34-es táblát, amikor megjelenik. Nem őszinte a mosolya. Nem is mosoly az igazán. Szar neki is. Kb.2km van köztünk, ami nagyjából 11 perc. Utolérni nem fog, hacsak nem lesz velem valami extra gubanc. Frissítőpont jön és az utolsó, negyedik gel ideje. A koffeinest tartogattam a végére. Elveszek 2 pohár vizet meg egy pohár iso-t. Az iso-t egyből lehúzom, rá egy kis víz, a 3 poharat egyberakom, hogy ki tudjam nyitni a gel-t. Baszki ilyen béna nem lehetek. Nem bírom letépni a tasak fejét. Nagy nehezen azért sikerül, de beletelt vagy 2 percbe. Közben ugye sétálok és elérek egy következő asztalig ahol cola-t osztogatnak. Mondom is halkan na öcsém te vagy a király, az isten és a megmentőm. Érdekesen nézhettem ki. Bal kezemben egy pohár cola, jobb kezemben a gel, amíg a számban a pohár víz. Mindegy, nem szépségverseny ez, meg hát ugye azon úgyse lenne esélyem. A koffein viszont jót tett. Jobban érzem magam, bár ez a tempón nem látszik. 37-nél törnek rám az érzelmek. Volt egy célom, küldetésem amiben kudarcot vallottam. Igyekeztem Apuért is futni a mai napon, de nem tudtam azt nyújtani, elérni, amit akartam. Újabb számolás. Ha innen 6 percesben megyek, akkor 3:35 alá beférhetek. Nagyon jó lenne a 3:33:33 is de az nem reális. Még 3 pont van a maradék 5 kilin, úgy érzem felesleges mindegyiken inni. A középsőt választom, ahogy tavaly is. Tervezgetek, hogy mikor induljak meg. A 40 túl korainak tűnik, legyen 41, és talán 3:34 alá is beférek még. Érzésre tempót váltok, de ez a számokban nem mutatkozik meg. Mindegy már a Ring-en vagyunk, és közel a cél. Újra összecsatlakozik a két táv, csak egy kordon választ el minket. Vannak akik most érnek a félmaratonjuk végére. A zombihősök. Egyszer csak megelőz Superman. Vagy legalábbis egy annak öltözött futó. Nem szabad elengedni. Ezen a részen megint fergeteges a hangulat. Két oldalról üvöltenek és szurkolnak. 500 méterrel a vége előtt eljön az én időm. Oda kell baszni a végén. 4:30 alatti tempóban tolom, a pulzusom már 183, de nem számít. Itt már nem. Cél. Beértem. Óra leállít. 3:34:00! Legalább ez a kis célom megvan. Nincs katarzis, nincs öröm, helyette van csalódottság és fájdalom. Főleg a combjaim és a vádlim fáj (ez akár a sótabi hiányára is visszavezethető). Megcsináltam, de jó szar volt. Megkapom az érmem és indulok kifele a célzónából. Elveszek 3 flakon vizet. Húgymeleg mindegyik, de egyet azonnal megiszok. A csomagleadós kamionoknál volt megbeszélve a találkozó. Kisétálok, de anyuék sehol. Nem baj, majd megtalálnak. Leülök a járdára és várok. Pár perc múlva meg is jelennek. Nem tudom és nem is akarom leplezni a csalódottságomat. Vigasztalnak, hogy ez most ilyen lett, beteg is voltam. Végülis igazuk van. Várjuk Kacsát és Attikát. Kacsa 11 perccel utánam ér be, hát neki sem volt egy fáklyás menet a mai. Telnek-múlnak a percek, Attika meg sehol. Az applikáció szerint már beért, aztán valahogy Ditke kiszúrja, hogy egy másik utcában szintén a járdán ül. Ő sem néz ki túl jól. Ez ma egy ilyen nap volt. A lányok viszont fantasztikusan szurkoltak. Köszönet érte.

bécsi csendélet

Összeszedjük magunkat és irány a kocsi. A metróba vezető lépcső lefele nem volt vicces. A kocsinál rögtönzött kaja after party-t szervezünk. Eszünk egy kis tegnap esti maradékot. Hideg hamburgert se nagyon ettem még. 

 afterparty

buli van

A kajálás után elindultunk haza. A kocsiban még átbeszéljük az elmúlt 2 napot, de nagy okosságra nem lelünk. Nem ez volt életem maratonja. 12km-ig rendben volt még akkor is ha a 3:10-re egy másodpercig sem volt esélyem. 15-től viszont kifejezetten szar volt. De ez a 3:33:59 önmagában nem rossz idő. Sőt, életem harmadik leggyorsabb maratonja. Szinte biztos, ha lassabban kezdek akkor valami hasonló vagy akár kicsivel jobb időt is futhattam volna, de meg kellett próbálni. Számok-számok és számok. Hivatalosan a 845-ik helyen végeztem. A férfiak között a 783-ik, míg a kategóriámban a 146-ik lettem. Abból is látszik, hogy idén milyen rohadás meleg volt, hogy a tavalyi 14 perccel jobb időmmel is nagyjából hasonló helyen végeztem a mezőnyben. +10-15 hely a különbség. Apró megjegyzés, hogy a jelenlegi világcsúcstartó 25km-nél kiszállt.

Annak viszont nagyon örülök, hogy édesanyám és a nővérem kint volt és jól érezte magát. Talán ez a legfontosabb is. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása. És nekem mit hoz a jövő? A közeli először is a Mecsek trail-t, aztán jön a brutális május Ultrabalatonnal és az Ultra Trail Hungary-vel megspékelve. A távoli meg reményeim szerint egy 3:10-en belüli maratont, de hogy hol és mikor, az nagy kérdés. Jövőre szerencsére London (ápr.28.) és Bécs (ápr.7)  nem egy napra esik, bár Bécsben szinte tuti nem futok. Londonra mindenképpen jelentkezem és Bécs helyett meg Hannover indul jó esélyekkel. De ez még nagyon messze van.

Maga a Vivicitta nem volt annyira fontos idén. Csak egy állomás a Bécsig vezető úton. Ugyanakkor úgy voltam vele ha a felkészülésem rendben zajlik akkor itt is jó eredményt érhetek el. Ha nem is az álom 1:30 alatti időt, de egy félmaratoni egyéni csúcs beeshet. Azonban egy héttel az Optivita után beütött a krach. Egy Normafás futás alkalmával eláztam az amúgy is rusnya időjárásban. Az eredmény: megfázás, torokfájással és takonykórral. Fasza. Bíztam benne, hogy gyorsan túl leszek rajta, de csalódnom kellett. 1 hét után még rosszabbul voltam igaz a körülmények sem voltak ideálisak a gyógyuláshoz. 2 teljes futásmentes hét jött mire úgymond újra elkezdtem edzeni igaz jóval alacsonyabb intenzitással. Lelkileg nem viseltem túl jól ezt az időszakot. Úgy éreztem teljesen felesleges volt az egész téli alapozás és ezért utáltam magam. A bécsi 3:10-ről is letettem, mert nem láttam rá esélyt a kimaradó edzések hatása miatt. A Vivicitta hetének az elején is nehezen mentek még az edzések aztán péntekre tervezett 4km iram jó lett, 4:20-40 helyett 4:13-ra futottam. Ez egy kicsit helyretett. Tudtam, hogy nem most fogok 1:30 alá menni, de az 1:35-36-ot elvárhatom magamtól. Szombaton a kert rendberakása volt terítéken. Sikerült is megtöltenünk minden jóval egy 8 köbméteres konténert.

szombati nap termése

Nem is csodálkoztam a verseny napjának reggelén, hogy hullafáradt vagyok. De belül éreztem, hogy ez nem fog hátráltatni. Attikával (aki szintén konténert pakolt szombaton), Kacsával és Tibivel 8h-ra beszéltük meg a találkozót a Margitsziget bejáratánál. Kényelmesen időben kiértem. A beígért nagy meleg szerencsére egyelőre sehol sem volt. Bar ez tavaly is így volt aztán 10 perccel rajt előtt bedurrantotta magág a nap. Leadtuk a cuccunkat a célnál majd irány vissza a rajthoz. Volt időnk, de még el kellett intézni a nagy dolgot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2 perccel rajt előtt jöttünk ki a budiból. Na akkor kocogjunk gyorsan a megfelelő zónába mert még lemaradunk az egészről. Keresztül másztunk a kordonon, körbenéztünk láttuk magunk mellett az 1:30-as iramfutóakat, mondtam is, hogy jó helyen vagyunk. Egy gyors pacsi és már indultunk is. Egyből emelkedővel kezdtünk hát nem mondom hogy jól esett. A hídról lefutni a rakpartra határozottan jobban esett. Az első kili 4:34-ét kompenzáltuk is egy 4:24-el. A tempót beállítottuk. Közben rohadtul rám jött a vizelési inger. Konkrétan fájdalmaim voltam. Mantráztam, hogy nem fáj és elmúlik de nem akart. Jó akkor nincs más hátra megállunk pisilni. A Várkert bazárnál a frissítő pontnál volt toi-toi be is rongyoltam az egyik szabadba rögvest. Kacsáéknak mondtam menjenek majd csak lesz velem valami. Kb. 30 másodpercet vesztettem ezzel a mutatvánnyal ezt megerősítette az is, hogy 5:02-es kilit csippantott az órám. Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy Attikáékat sokára kb. 5-6km után fogom utolérni. Igyekeztem nem túltolni a tempót a pulzusom amúgy is már 180 körül volt már. Fura módon már az alagútban megláttam őket. Hmmm, én továbbra is 4:30-ban megyek ezek szerint náluk esett a pace. A budai rakpartra leérve 6km-nél utol is értem őket. Attika itt le is maradt nem tudta átvenni a gyorsabb tempómat. Ketten maradtunk Kacsával mit mondjak, nem voltunk túl beszédesek. A tempónk állandó volt ami viszont változott az a szél. Vagyis inkább mi, mert fel/visszakanyarodtunk a felső rakpartra. Ez egyben azt is jelentette, hogy a féltáv megvan. Innen viszont szinte végig szembeszelünk lesz. Nem tudok ennek betudhatóan vagy sem de Kacsa a frissítőpont után lemaradt. Közölte menjek nyugodtan. Így is tettem, próbáltam egyensúlyozni a tempó/pulzus határán. Igaz sokkal gyorsabban aligha tudtam volna futni. De azért így is előztem a mezőnyben. A szél ellenére már rohasztó hőség volt, izzadtam is rendesen. Átérve a pesti alsó rakpartra a szél egy kicsit erősebb lett, de ez a tempómat nem befolyásolta. Mantráztam, hogy már csak pár kili és fordulunk igaz utána jön két emelkedő, de az már a vége és csak be kell futni a szigetre. Közben folyamatosan számoltam, hogy mi kellene az 1:35 alatti időhöz. Meg is világosodtam, hogy innen 4:20-ban kéne repeszteni. Próbáltam kicsit gyorsítani, de eredménye nem sok volt. Jöttek sorba a 4:30 körüli idő. 17km-nél egy gyors frissítés és már közel a fordító is.

forrás: BSI

Nyomás fel a felső rakpartra. Nem nagy emelkedő, de valahogy teljesen kivette az erőmet. Mire ezt kihevertem már jött is a Margit hídra való felfutás ami közben a pulzusom úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. 188-as értéket mutatott az órám. Kicsit visszavettem a tempóból és bíztam a bejáróban ami erősen lejtős. Valahogy csak felszenvedtem magam 4:50-ben a hídra. Juhuu, ez már a sziget! 2 kilométer és vége. A lejtő ellenére sem gyorsultam és a pulzusom is fent ragadt. Még ki kell futni a hátsó útra a büféknél vissza a központira és meg is vagyunk. A külső úton megint rám tört egy kis gyengeség, szar is lett a részidőm. Azonban az utolsó kilire összekaptam magam. Ebben sokat segített, hogy már hallottam a szpíkert és láttam a célt. A visszafordító után begyújtottam a rakétákat. Fejemet leszegtem és nyomás. Vagy 8 embert előztem meg az utolsó 100 méteren. Beértem! Megcsináltam! 1:35:25 és teljesen kihajtottam magam. Csima köszön rám a kordonok mögül én meg miután átvettem a befutócsomagot csatlakozom hozzá és együtt várjuk a többieket.

forrás: BSI

Csima amúgy egy nem gyenge1:25-öt ment. Kérdeztem is a titkát, de remélem nem igaz amit mond, mert akkor nagyon nagy bajban vagyok. Ugyanis úszni kell hozzá, sokat. Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is, majd később Tibi is. Átvesszük a csomagjainkat és leülünk a fűbe társalogni. Kis idő után mindenki hazafele veszi az irányt.

Jöjjenek a számok: A hivatalos időm 1:35:22 lett amivel abszolút 373-ik lettem a 7367-ből. Megint jól látszik, hogy egyre erősebb mezőny van. Kategóriában is "csak" egy 76-ik helyezés jött össze. Önmagában ez az idő nekem se nem jó, se nem rossz még akkor is ha leveszem belőle a pisi időt. Ebben a versenyben ennyi volt, max pár másodperccel tudtam volna jobbat futni. Ha kivetítem Bécsre akkor ebből még egy ugyanilyet kellene futni, hogy meg legyen a cél. Ezen a napon ez biztosan nem ment volna. De van még pár Bécsig és bármi megtörténhet. Reálisan nézve azonban jelenleg nincs bennem a 3:10-es idő, de ennek ellenére meg fogom próbálni, mert túl sok munka van ebben és nincs mit veszítenem. Pluszban ott lesz édesanyám és a nővérem is, mint szurkoló és motiváló erő. Szóval nincs más hátra, mint előre!

Tavaly váltóban voltunk Eszterrel, Timivel és Atival.amit megnyertünk úgy, hogy nem is nyertünk (erről írtunk is). Akkor fogant meg az elhatározás, hogy ide egyéniben is jönni kell. Végül Eszterrel beneveztünk a 100km-re. Azért ment a dilemmázás rendesen. Sok ez a 100, nagyon sok és csak 6 héttel van Bécs előtt. De úgy véltem még pont belefér. A téli alapozás során rengeteget futottam. Többet, mint bármikor. Főleg a február lett nagyon erős: 436km a valaha volt legtöbb futott km egy hónapban. Vártam is nagyon a hóvégét, mert érezhetően elfáradtam, nem nagyon estek már jól az edzések és a térdeim is kikészültek kicsit. Egy héttel előtte még toltam a Gánt trail-en 25km-t a bokáig érő hóban ami jó felvezetésnek tűnt. A szombat elvileg munkanap lett volna, de én szabit vettem ki, hogy rá tudjak pihenni a versenyre. Fura módon egyáltalán nem izgultam a 100km miatt. Éreztem, hogy végig tudok menni csak a térdeim miatt voltak apró kétségeim. Eszter felkérte Atit segítőnek így hármasban mentünk reggel. Dóri, Zoli és Attika majd jönnek, futnak egy Velencei tókört és csatlakoznak a support-hoz. 8h-ra lőttük be a leérkezést, hogy jó helyünk legyen. Ezt sikerült is tartani, de ekkor is már sokan voltak. Találtunk jó helyet, kipakoltunk, átvettük a rajtszámokat és kezdődött a nem is annyira feszült várakozás. A rajt előtt még egy gyors pacsi és ölelés Eszterrel aztán irány a pálya. Nagy a tömeg, próbálok lazán, kényelmesen kezdeni. Megvan a tervem csak be kell tartani. A második kilométerre beáll a tempóm bár a pulzusom kicsit magasabb az eltervezettnél. De nincs gond, megy a tempó és még egész jól esik. Be is baszna ha már most szar lenne. Első körnek vége is. 26:40. Pompás. Ati sótabit és iso-t ad én meg tolom tovább. Nagyjából beállt már a sorrend. Pár emberrel kerülgetjük egymást attól függően éppen kinek mit enged a pulzusa. A második kör 26:33 lett. Jó. Meg is jegyzem Atiéknak, hogy már csak 18.

Beverek egy gel-t, keveset iszom rá és indulok a harmadikra. Jól érzem magam a meleg ellenére is. Még úgyis, hogy a kör vége fele leköröz az első helyezett Muhari Gábor. Na hoppá. Előzetesen úgy számoltam, hogy minden 4-ik körben kapok egyet, hát nem így lett, kell neki 4 perc alattiban közlekedni. A 3-ik kör végén kerek 1:19-nél járok összidőben. Meg is jegyzem a többieknek, hogy kicsit gyorsultam, nyugtatnak is, hogy lassítsak nem sprint ez. Mondanám, hogy megfogadtam a tanácsukat, de nem. Megyek ahogy kényelmes és jólesik. Ezért vagy sem ez egy picit lassabb lett, kerek 27 perc. Nincs baj jó ez még. Már csak 16 van hátra.

A kör elején jön szembe Eszter és mondja, hogy vége, kiszáll. Ne tedd csak ennyit volt időm mondani, mert mindketten folytattuk utunkat. A fordító után kíváncsian figyelem jön-e szembe. Jön. Jól van. Végre Dóriék is leértek így gyors köszönés közben nyelem le az Atitól kapott újabb gel-t. Megvan a negyede 2:13 alatt. Jól állok csak így tovább. Legalábbis jó lenne, de valami nem stimmel. Megy felfele a pulzusom. Talán a koffeines gel miatt. Az emelkedő után kicsit lassítok. Jön szembe Eszter próbálok vele pacsizini, de nem kooperál ebben. Látszik, hogy nála sem ok minden. Visszafele futva nem látom így tudom, hogy jó eséllyel befejezte. A magam részéről 28 perces kört fejezek be éppen, hát nem éppen acélos, de a még elmegy kategória. A nagyobb baj, hogy annyira nem érzem már jól magam. Épp 3:10-en belül van meg a 35km. Azzal viccelődöm magamban, hogy Bécsben ilyenkor már végeztünk.

A következő körre a hetedikre csatlakozik Dóri, Zoli és Attika. Épp egy tó körre indulnak. Nem esik jól futni. 6 percesben megyek 155 körüli pulzussal Gáz.Érzem, hogy ez nem fog végigmenni. Igyekszem uralni a helyzetet azzal, hogy rész célokat tűzök ki. Legyen meg előbb az 50 kili aztán majd a 6 óra. Megvan a 8-ik kör is. Jöhet a kilencedik.

Az eleje megint séta ezúttal Eszter kísér el. Közli Ő megkönnyebbült, hogy kiszállt és igazából csak magamért csinálom az egészet. Igaza van, nagyon is. Valahogy ráveszem magam a futásra. 6:30-ban hasítok, de legalább a pulzusom normális tartományban van. Király. A combjaim és az achilles-em is egyre jobban fáj. Vergődés, talán ez a legjobb szó rá. Számolgatok közben és a 6 óra sehogy sem jön már ki úgy, hogy pont egész kör legyen. Nem is vágyom rá. Jöhet a tizedik kör. Persze, hogy sétával kezdem. Eszter és Ati is jön velem míg Kacsa telefonon jelentkezik be. Próbál tovább hajtani, de tudom, hogy ez lesz az utolsó. Elég volt és van fontosabb célom. Félre állok pisilni először a verseny folyamán. Látszik a színén a kiszáradás. Jön a fordító innen már csak 2,5km és vége. Sajnos nem úgy ahogy terveztem. Próbálok kipréselni magamból valami hajrá féleséget ami egy 6:45-ös kiliben realizálódik is. Eddig is tudtam, hogy nincs értelme tovább menni, de ez végleg betette a kaput. Poroszkálok, csoszogok a vég felé. Átlépve a célkapun megállítom az órámat és nagyot fújtatok. Megváltás. Leveszem a lábamról a chip-et és leadom azon nyomban. Köszönöm nekem ma ennyi volt. 50km, 4:54:55 alatt. Ez önmagában egy 50-esnek is szar lenne. Nem nyújtok inkább leülök, lerogyok a padra. Jöhet a buli része a dolognak az evés-ivás. Emlegetnek valami vaddisznó gulyást is csak még várni kell rá. Nem baj én már nem sietek sehová. Mondjuk nem is tudnék. Megbeszéljük a nap történéseit a többiekkel amíg várunk. Sok okosságra nem jutottunk. Mire végzünk a gulyással és összeszedjük magunkat indulásra készen Attikáék is visszaérnek. Egyiküknek sem esett jól ez a Velencei tó kör. Nem hiába. Ez egy ilyen nap.

Sok kis apró dolog játszhatott közre abban, hogy nem sikerült. A hirtelen meleg, a kevés folyadék bevitel az elején, a 25km-nél bevett koffeines gel, a kevés pihenő a brutális február után, az esti és reggeli hasmenés sem tett jót és biztosan lehetne még sorolni. Amúgy valami rontás lehetett ezen a versenyen. Nagyon sokan szálltak ki még az élmezőnyből is. A versenyzők 50%-a feladta. Ez sok. Nem érzem azt, hogy el lett futva az eleje. Ma is ugyanúgy nekiindulnék 5:20-ban. Ezt a tempót nekem el kell bírnom ilyen távon is. Előzetesen azt gondoltam, hogy 50-60km-ig nem lehet gond. Tévedtem, volt. Ennyi. Most tovább koncentrálunk Bécsre, mert az az év fő célja. Az Optivita csak egy állomás volt az oda vezető úton. De tudom visszatérek én még ide...

Idén is a Zúzmarával nyitottam az évet. Tavaly nem túl ideális pályán is 1:36:57-et sikerült menni. Ennél jobbat szerettem volna most, ha meg összejön akkor egy 1:35-nek nagyon örülnék. Egész héten jó idő volt és belül éreztem. hogy jó esélyem van a tervezettet megfutni. Erre mi történik hétvégén? Szombaton már esik az eső és másnapra fagyokat jósolnak. Ha-ha jó vicc. Nem volt az. Ahogy a vasárnap reggeli hó sem. Sejtettem, hogy nem lesznek ideálisak a körülmények a terv megfutásához, de úgy voltam vele, hogy megyek ahogy tudok/lehet aztán lesz ami lesz. 9h körül értem ki Eszter, Ditke és Attika már ott volt. Gyors rajtszám átvétel után letáboroztunk a földre, mert szabad asztal/pad már nem volt. Valami véletlen folyamán a rajtszámon nem stimmelt a rajtzóna száma, nosza gyorsan orvosoljuk is. Attikának ez valahogy nem jött össze. Közben megérkezett Kacsa is akinek szintén sikerült módosítania. Eszter a 3-as, Attika és Kacsa a 2-es én meg az 1-es zónából indulok. Teltek-múltak a percek és eljött a rajtba állás ideje. Kacsa szokás szerint pisil valahol így Eszterrel és Attikával lepacsizok majd húzok a helyemre. Basszus, jó közel van a rajtkapu. A szpíker be is mondja, hogy azok állnak itt akik 4 perces ezreket futnak. Hogy mi? Mit is keresek én itt? Na de futni jöttünk nem polemizálni úgyhogy csapjunk is bele. Rajt! Rendesen megindul a tömeg miközben mindenki próbál helyezkedni. A csarnokból kiérve szembecsap az amit már a kocsiból kiszállva is éreztem. Jó nagy szél van. Mindegy ez van, de ennek ellenére menni kell. Igyekszem megtalálni a megfelelő tempót, pulzust nem is nézek. Az 1:35-höz 4:30-as ezrek kellenek én meg folyamatosan számolok. Az egyik kanyarban Dóri és Zoli szurkol.

3 km környékén

3km-nél 21 másodperc előnyöm van, de amint kiérünk a lóversenypályára kicsit belassulok. Páran meg is előznek, sebaj gondolom magamban ők úgyis elfáradnak én meg a végén lenyomom őket.

csúszik mint a ...

A kinti frissítőponton több okból sem iszom. Biztosan nagyon hideg a cucc, nem akarok sok időt veszteni és igazából felesleges is majd iszom bent a csarnokban a kör végén. Újra rátérünk az aszfaltos/térköves részre, ez most jobban esik. Vége is az első körnek. Ránézek az órára és látom, hogy jól állok időben. Bent gyors frissítés és futás tovább. Jön a középső, rövidebb végig aszfaltos kör.

az első kör végén alacsony magasságon repülök

Az órám csak kint csippantja a 8km-t ami alapján nincs meg a kívánt átlag, de nincs gond, mert a kirakott táblákhoz számolok.

a fele már megvan

Kicsit sikerül gyorsulni is. Sikerül pacsizni sorban Attikával, Kacsával és Eszterrel is. Tartom a 4:30 alatti tempót, de ennek ellenére a 11 km-es tábla nagyon nem akar meglenni. Aztán meglett, de voltam tőle boldog. Gyors számolás után rájöttem, hogy késésben vagyok a tervhez képest. Baj van. Közben újfent találkozom Attikával és Kacsával. Kb. 2 km után jövök rá, hogy valamit nagyon elszámolhattam. Közel 1 perc előnyöm van 13-nál és már óra szerint is jó vagyok. Király, innen nincs más dolgom, mint 4:30-as kiliket futni és megvagyok valamint felcsillant a remény, hogy akár 1:34-en belüli idő is lehet. Visszaérve a Hungexpo területére jönnek a lekörözések. Becsatlakozom az első kört éppen befejezők közé. Kicsit zsufi van, de nem vészes kb. 100 méter és megint szétválunk. Bent újabb gyors frissítés és usgyi tovább.

A kör eleje megint jól megy, de amint letérünk az aszfaltról a jeges-havas-saras földútra ismét lassulok.

ehhez képest a kovácsnál lévő fújtató smafu

Egy lánnyal folyamatosan oda-vissza előzgetjük egymást. Ez talán picit segít tartani a tempót. De ugye fokozni kéne, mert ha már ilyen közel van az a fránya 1:33-al kezdődő idő csak meg kéne csinálni. 1km -el a vége előtt azt érzem, hogy minden erőm elhagy. 3-an is megelőznek. Ne már, nem lehetek ennyire csirke. Nagyon szűkös lesz innen. Még kb. 300 méter lehet hátra. Meg kell csinálnom és kész. És jön a mondhatni szokásos óriási hajrá. Nem tudom honnan van az erő, de váltok vagy két sebességi fokozatot és nyomom, mint süket a csengőt. Szinte berobbanok a csarnokba és lesem is az órát egyből. Meglesz ez! Igen! Meg is van! 1:34-en belül. Kurva jó! Gyorsan gratulálok és kezet fogok az ekkor még ismeretlen lánnyal akiről fél perc múlva kiderül, hogy Dóri barátnője Tera. Milyen kicsi a világ. Pár perc múlva megjön Attika majd Kacsa is. Bőven 1:40-en belül. Jól tolták. 1:50 körül Eszter is megérkezik. Neki ez volt mára elrendelve. Kis bandázás után irány haza.

kis lassulás, de ez még a belefér kategória

sár, hó jég és lószar... :-D

legalább hátulról jól nézünk ki

2017-es pulzusgörbe

2018-as pulzusgörbe

Ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei pulzusgörbét akkor nagyon hasonló. Az átlag ugyanúgy 176 mindkét esetben mégis 3 perccel sikerült jobbat futnom nagyjából ugyanolyan talajviszonyok között. A hivatalos időm 1:33:54. Ezzel abszolútban a 84-ik helyen végeztem. A férfiak között 78-ik, kategóriában pedig 13-ik helyen végeztem. Ebből is látszik, hogy a tavalyihoz képest mennyivel erősebb mezőny volt. Akkor a 3 perccel rosszabb idővel is jóval előrébb végeztem. De igazából mindegy is a lényeg az, hogy ez a 3 perc reménykeltő a szezonra nézve. Persze sok munkát és km-t kell még beletenni, de az irány jó.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Evetkétől kaptam karácsonyi ajándékba. Lepkét is benevezte és úgy volt, hogy együtt megyünk. Nekik és nekem is nyaralásként felfogva. Abban biztos voltam, hogy bringát is vinni akarok, mert ha már ott járok akkor  tekerni is kell. Ki tudja mikor jutok el legközelebb az Alpokba. Sajnos vagy nem másképp alakult. Lepke repült Londonba én meg kis időre egyedül maradtam. Aztán Attika becsatlakozott Ditkével így hármasban keltünk útra. Én szerda este meló után kimentem Ramsau-ba Attikáékhoz, hogy másnap reggel onnan induljunk Pitztal felé. Ezzel azért nyertünk 3 órát. Maga az odavezető út is rengeteg szépséget tartogatott ellensúlyozva a rohadt unalmas autópályát. Jöttek sorban a tavak majd előkerültek a hegyek is. Én meg is lennék. :) De hát ugye nem csak ezért jöttünk. A szállást gyorsan megtaláltuk a hegyoldalban és el is foglaltuk. Irány a közeli Imst ahol csaptunk egy bevásárlást. Én vacsora előtt még kimentem futni egyet, hogy meglegyen a 300 km a hónapban. Sikerült pont az eső érkeztére időzíteni. De nem baj akkor kell futni amikor jól esik és irgalmatlanul élveztem. Igaz a szinttel, amiből sikerült 350 métert gyűjteni a 7 km-en néha meggyűlt a bajom, de összességében remek futás volt. A vacsora helyéül a VaBene nevű olasz éttermet választottuk ahol én egy jó kis hawaii pizza-t ettem, mert fel kell tölteni rendesen a szénhidrát raktárakat. Pénteken ráérősen keltünk hiszen aznapra csak a bringázás volt tervezve. Igaz az 140 km és 4000 méter szint. A hűvös idő miatt kb. 10h indultunk. Az első 5 km-en nem is volt gond, mert lefele haladtunk majd jött az Arzl-ig tartó hegymenet. Rendesen kifulladtunk benne pedig nem volt hosszú. Itt azért egy pillanatra átgondoltuk a dolgokat, de végül a menjünk és csináljuk mellett döntöttünk. Nehogy már szégyenszemre visszaforduljunk. Innen viszonylag simán folytattuk utunkat csodaszép tájakon haladva.

Ahogy haladtunk felfele a nem túl meredek részen egyre baljósabb felhők kezdtek gyülekezni fejünk felett. Nem sokkal később el is kezdett esni az eső. Jött a  kupaktanács Attikával. Maga a csúcs még 30 km, de a tó is kb. 20 km. Ez 2-3 óra még felfele és lefele nagyon nem lesz vicces a csúszós út. Mivel vasárnap maraton van így észszerű döntést hoztunk. Visszafordulunk. Le is ereszkedtünk Prutz városáig ahol újabb megálló és döntési kényszer. Megyünk arra amerről jöttünk vagy a rövidebb, de sokkal szintesebb úton megyünk. Utóbbi lett a nyerő, de mint később kiderült nem annyira. Irgalmatlan emelkedők  vártak ránk. Volt olyan 5km-es szakaszunk ahol 500 métert másztunk felfele. Közben sikerült defektet is kapnom és mivel ez egy megállás után volt és nem vettem észre el is pereceltem. Szerencsére komolyabb baj nem lett belőle. Nem sokkal később sikerült 10 euro-ért vennünk 1,5 liter vizet és fél liter colat. Nem vót óccsó, de legalább az étteremben lévő csaj magyar volt.

defekt és perec helye

emelkedik...

Azért haladtunk hazafele bár néha megviccelt minket az út. A lejtős részen két helyen is fel volt bontva az út. Kapaszkodtunk rendesen a fékekbe. Wenns-nél már annyira elege volt Attikának az egészből, hogy inkább bevállaltuk a rövidebb kavicsos erdei utat. A lényeg, hogy haza vergődtünk valahogy. Sok mindent elmond, hogy a netto 3:50-es utat 7,5 óra alatt tettük meg. Este megint Imst-ben ettünk ezúttal egy jófajta burgert.

Szombatra fix programként csak a rajtszám átvétel volt így előtte tettünk egy kis kitérőt. Felmentünk a Wildspitze lábához. Ez azért is volt hasznos mert így bejártuk kocsival a maraton útvonalát. Maga a felvonózás sokba került (39 euro) de a látvány az magáért beszél. Az első felvonó konkrétan a hegy belsejében megy, nuku kilátás. Felérve gyorsan körbenézünk. Gyönyörű. Hó és hegycsúcsok mindenfele. Pár perc alatt körbenézünk majd irány tovább felfele a másik felvonóval. Ez 3440 méter magasra visz. Soha nem jártam még ennyire magasan. Fent csak hó van mindenütt meg egy kis köd. Nem baj így is szép a táj és a mínusz pár fok sem tűnik vészesnek. Egészen addig amíg nem kezd el fújni a szél. Nos nem volt melegünk. A lefele úton óriási köd fogad minket és elkezd havazni. Ezt felváltja az eső mire leérünk a parkolóba. Jó kilátások holnapra.  Még beugrunk Wenns-be a rajtszámokért és a tészta party-t sem hagyjuk.

Vissza a szállásra jöhet a cuccok összeszedése a maratonra. Este már csak egy kis nasit tolunk chips és csoki formájában miközben Irigy Mirigyeket nézünk Youtube-on. Vasárnap korán van ébresztő mert a transzfer busz 6:30-kor indul a rajtba. Nem érzem magam frissnek és kipihentnek. A rajt közelében letesszük a kocsit és pár perc után indulunk is. Felérünk és nagyon hideg van. Kb. 5 fok lehet de majd megfagyunk melegítőben is. És ahogy körbenézek ezzel sokan vannak még így.

Valahogy azért csak kihúzzuk a rajtig. Közben találkozunk pár magyarral. Váltunk pár szót egészen addig amíg szinte lekéssük a rajtot. A mezőny végéről indulunk csak. Attikával közlöm, hogy én azt futom ami jól esik és ne hagyatkozzon rám. Emelkedővel indítunk és nem komfortos. Szerencsére 1,5 kili után jön a lejtmenet. Fáradt éreztem magam de sikerült beállnom a 4:50 körüli tempóra. Ezt éreztem kényelmesnek. Attika kicsit lemaradt gondoltam majd később utolér. De csak nem akart megérkezni. Egy ideig figyelgettem hátrafelé és látszott, hogy távolodik. Kevés lesz ez a céljához. Mindegy az én gondolataimba beférkőzött a pisilés ingere. Basszus. Alig járunk 5 km-nél és máris kell és ezt tuti nem tudom végigcipelni. Ki is álltam 6,5 körül egy szimpatikus helyen ahol már valaki éppen hasonló dolgát végezte. Nosza szaladjunk is tovább. Kicsit aggasztott, hogy Attika a technikai szünet ellenére sem ért utol. Próbáltam magammal foglalkozni és élvezni a tájat. Az aláöltözet miatt kicsit melegem volt így pont kapóra jött a szemerkélő eső. Imádok esőben futni. Sikerült is kicsit gyorsulni amikor 13-14km-nél ismerős érzés kerített hatalmába. Igen, megint pisilni kell. Ha ez így megy tovább akkor nem is tudom mi lesz. Próbáltam legalább a feléig kihúzni de 17-nél megint megálltam. Ez van. Ja, a srác aki mellett megálltam előzőleg szintén megállt. Egymásra néztünk és csak nevettünk. Visszaállván fokoztam a tempón. Jól éreztem magam, tudtam, hogy elbírom. Megvolt a táv fele kb. 1:43-44-es idővel. 25 km környékén jött az első emelkedő amin sokat előztem. Igyekeztem továbbra is kényelmes tempóban haladni. Ez az emelkedőn 5:30-as tempót jelentett. Jött egy meredekebb lefele ahol nagyon elengedtem magam már közel 4 percesnél jártam amikor elértem a következő emelkedőt ami egészen Wenns-ig kitartott. Nagyon hosszú volt. Nem meredek ugyan és a tempó is vállalható volt, de azért örültem, hogy felértem. Wenns-ben még a nevemet is bemondták és mindenhonnan szurkoltak  Remek érzés volt. Ez a jelenet megismétlődött Arzl-ban is és itt már ugye 35-nél jártunk plusz végre volt cola. Le is húztam egy pohárral. Usgyi tovább Imst fele. Ezt az utat is jól ismertem hiszen kocsival sokat mentünk rajta. A tempóm még jó volt 4:40-50 körül viszont a vádlimat elkezdtem érezni. Konkrétan majd szétszakadt a bal oldali. Ilyet se nagyon éreztem még. Beérek Imst-be ahol egy újabb meredek rész fogad a vádli minden erejével tiltakozik ellene, de nem ő dönt. Jön egy kis sík rész az uccsó 3 km meg emelkedik. Kicsit örültem neki még ha lassabban is haladok. Az utolsó frissítőponton már nem állok meg csak haladok eltökélten a célom felé. Ez már a sportcentrum parkolója, látom Attika kocsiját. Jöhet a hajrá, már hallom a szpíkert és a kanyar után már a célt is látom. Igaz tenni kell egy kis kurflit, de már nagyon közel vagyok. Hátulról ketten óriási tempóban előznek. Félmaratonisták, nem akarom, de nem is tudnám átvenni a tempójukat. Így legalább egyedül futhatok be a célba. Kész! Vége! Megcsináltam! 3:28:43! És nagyon jó volt! Persze elfáradtam, meg fáj is egy kicsit, de egy maratonnak fájnia kell. Megkapom az érmet majd szinte rögtön utána a befutóképet. Ilyen se volt még. Iszom és leülök egy padra. Várom Attikát. Az már biztos, hogy a 3:30-as tervezett ideje nem lesz meg. Aztán csak megérkezett 3:41-es idővel. Maratonfutó lett! Leültünk padra és mondja, hogy nézzük meg hol végzett a kategóriájában. Hoppá! Második lett. Meg kell várnunk eredményhirdetést. Ránéztünk az enyémre is. Megint csak hoppá. Én is második lettem. Hogy mi van? Ditkének szóltunk ne nagyon várjon minket haza mostanában. Jelenésünk lesz. Átöltöztünk, lepakoltuk a felesleges cuccokat a kocsiba és visszamentünk a nagy sátorba. Jó hosszú procedúra volt, de csak túl lettünk rajta. Fura volt a dobogón állni. Talán soha nem lesz rá többet lehetőségem. Este ismét a VaBene étteremben pótoltuk az elvesztett kalóriákat.

 az egyik legjobb befutóképem

 hogy mik meg nem történnek

két Darabos, két második hely

Másnapra kerékpározást terveztem, azonban reggel felkelve eső fogadott bár volt esély az idő javulására. Végül közösen arra jutottunk, hogy menjünk túrázni a Riffelsee-hez. Na ez hiányzott Attikának, mint mókusnak ez erdőtűz. Nekem is fájtak a combjaim, de sokkal jobban voltam, mint Ő. Nem is igazából felfele volt gond hanem a lefele. Azért hősiesen végigtolta a 12 km-es túrát. Végül nagyon szép időnk lett és mesés tájakon jártunk. Fent a hüttében finomat ettünk és élveztük a napsütést és a kilátást. Magát a tavat már nem nagyon akarta Attika megkerülni, de mivel ketten voltunk ellene így nem volt választása. És mivel a felvonó bezárt így maradt a séta lefele. De hát kemények vagyunk vagy mi. Már lefele jöttünk amikor az összes birka körénk gyülekezett és követni kezdtek minket. Hmm, csak nem betámadnak minket. De semmi ilyenről nem volt szó csak barátkozni akartak.

Kedden irány haza. 10h fele indulunk mert 8-9 óra az út nekem hazáig és így még időben hazaérek, hogy másnap frissen és üdén mehessek dolgozni. Nem igazán jött össze. Attikáékhoz vissza érve nyitnám a kocsit, de semmi. Se kép, se hang. Basszus, lemerült az akksi. A bikázás első próbálkozásra nem jött össze, de legalább elfüstöltük Attika kábelét. Aztán másodszorra sem Krisztián autójáról a teherautós kábellel. Szívás van. Végül Attika akksiját tettük át és azzal jöttem haza. 2 órát buktam vele. Igaz ezt Krisztiánnal próbáltuk behozni az autópályán. Maradjunk annyiban, hogy nem mentünk lassan. 22h-re haza is értem. Másnap Krisztián szerzett egy akksit és este vissza is cseréltük. Köszönet érte.

nem jött be

Nézzük a számokat: A 3:28:41-es idővel abszolút 34-ik lettem a 170 célba érkezőből. A férfiak között 32-ik lettem a 138-ból, valamint ugye kategória második 15-ből. Nem túl kiemelkedő, de nem is ezért mentem. 4,5 perccel nyertek előttem. Ha nincs a két technikai szünet, ha tudom és gondolok rá, hogy kire kell figyelni akkor úgy érzem meglett volna. Tudtam volna jobbat futni ebben biztos vagyok. De a sportban nincsen ha és nem is ezért mentem. Futottam egy kényelmes maratont, minden ponton ráérősen frissítve. Jó volt ez így.

Mondhatnám, hogy egy kicsit átok ült ezen az utazáson az esős időjárással, az eséssel párosult defekt és a lerobbant kocsi miatt. De nem gondolom így. Hosszú és fárasztó volt, de nagyon jó. Sokat kaptam az úttól, többet mint amit vártam...