Mentem lefele reggel és azon gondolkodtam, hogy mennyire kicsi is vagyok ebben az egészben. Az ok, hogy sok versenyen indulok és nagy rutinom van, de az csak futás. Ez meg azért mégis más. Persze megoldom és minden rendben megy, de valahogy nem érzem magam olyan otthonosan ebben a közegben. Na de mindegy is lépjünk gyorsan túl ezen és lássuk mi történt. 7:40-ig lehetett átvenni a rajtszámot én a 7h-t lőttem be érkezési időnek. Szerencsére gyorsan találtam is parkolóhelyet a közelben. Maga a procedúra hamar lezajlott. Nem kértek semmilyen igazolványt csak egy nevet és egy aláírást.

Még tettem egy kétbetűs kitérőt és irány vissza a kocsihoz. Több mint 1,5 óra volt még a rajtig. Rengeteg idő. Páran körülöttem már tettek-vettek én próbáltam aludni egy keveset. Nem sok sikerrel. Aztán én is nekiláttam a készülődésnek. Átöltöztem, összeraktam a bringát és bepakoltam a zsebeimbe a frissítést.

az elején jöhet a sós-vajas kifli aztán minden ami édes

15 perccel rajt előtt elindultam a B depo felé jelentsen ez bármit is. Összetalálkoztam egy sráccal akit a Kínok kínján ismertem meg, pár szót váltottunk majd ment mindenki a maga útjára. Sokan voltunk és mégis oly magányosnak éreztem magam. Besoroltam a depoba, már amennyire tudtam és vártam a jelet, hogy indulhassunk. Ez meg is történt. Jöhetett a lassú rajt. Na ez nagyjából annyira és addig volt lassú amíg ki nem értünk a főútra. Ott aztán megindult a helyezkedés és a tempómenés. Történt egy bukás és egy defekt is szerencsére mindkettőből kimaradtam. Iszonyat erős szél volt, ráadásul a legrosszabb. Oldal-szembeszél. Fújta is szét a mezőnyt rendesen. Nem baj majd ha az északi partra érünk akkor hátszelünk lesz. Naív voltam. Igyekeztem felzárkózni egy nagyobb bolyra. Rendesen kellett hozzá teperni ki is voltam mint a disznó. Basszus már elfáradtam és még alig mentünk 10-15 km-t. Majd a sor végén pihenek és körbeutazom a Balatont. Ebben is tévedtem. Összeáll egy 30-40 fős boly és utazóban kb. 35-ös tempót mentünk. Ez az idilli állapot 45 km-ig tartott ahol kaptunk egy vasúti pirosat. Nos amíg mi páran megálltunk, mert ugye meg kell, a boly eleje és vége áthaladt rajta. Majd szépen azok is akik lassabbak voltak de itt utolértek minket. Nabazmeg. Nem volt sportszerű ahogy a Coffeeride-os srác fogalmazott. Aztán nagyon sokadikként mi is átcsorogtunk a tilos jelzésen. Innen nagyrészt ketten mentünk. Sorra értük be az embereket, kisebb bolyokat de senki nem tudott beállni mögénk-mellénk. Pedig jól jött volna egy kis segítség. Egész jó és még kényelmes tempót mentünk kb. 60 km-ig. Innen azonban minden bajom volt. Fájt a seggem, a combom és fáradtnak éreztem a lábaimat. Hmm, remek végülis innen már csak 140 van hátra. A 6 órás célidőt kezdtem elengedni, de legalább a 30-as átlag legyen meg. Elértük a nyugati partot, itt jó kis emelkedő van ahol sokat előztem és a srác is leszakadt rólam. Én persze bíztam a kedvező szélirányban. Hiba volt. Totál szembeszél. Fasza ez legalább sokáig így lesz. A frissítő állomáson teletöltöttem a két kulacsomat vízzel + elvettem egy darabka banánt és irány tovább. Mit ne mondjak harcolni kellett az elemekkel. A magányomat azonban megtörték. Valaki beállt mögém szélárnyékba. Nem baj majd cserélünk. Újabb tévedés. Kiállok oldalra, hogy meg tudjon előzni, de int a lány, hogy neki ez nem fog menni. Nem nyertem. Király. Közben ahogy hátranéztem látom páran csak kicsivel vannak lemaradva. Bevárom őket csapatosan majd könnyebb lesz tempót menni. Igen. Megint tévedés. Senki nem vállalja fel rajtam kívül a vezetést. Most komolyan nekem a kis újoncnak kell húznia a sort. Nem gond csak érdekes. Ez így megy Gyenesdiásig ahol az emelkedőnek nem is nevezhető valamin leszakadnak. Már pedig én most már nem várok senkire. Újabb delikvenseket darálok be pedig nem egy fáklyás menet részemről. Aztán nagy nehezen utolér egy 5-6 fős boly akik jó tempót mennek. Ki is használok az alkalmat és beállok mögéjük. Így megyünk el a Badacsonyi frissítő pontig. Itt újabb kulacs vizeket veszek magamhoz valamint jöhet a nápolyi és a banán. Féltávnál vagyunk és tele a tököm az egésszel. De megyek tovább. Újdonsült társaim még maradnak így megint egyedül megyek. Szenvedek. Nem bírok ülni és a tekerés se kellemes. Kurva sok van még hátra. Páran megelőznek, de senki mögé nem bírok beállni, még pont előtti sorba sem. Nagynak tűnik a baj bár nem érzem magam se kiszáradva se eléhezve mégse megy. Vagyis megy, de ez számomra kevés. Jönnek sorba a települések melyek az UB-ról ismerősök. Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka aztán Aszófő. Húú az pedig már majdnem Tihany onnan meg csak 45 km a Club Aliga ahonnan meg már közel van Siófok. Legalábbis ezzel a béna dumával traktáltam saját magam. Mondjuk Aszófőig azért kellett menni egy keveset. Azt hittem soha nem érek oda. De csak elértem a tihanyi elágazást majd jön Balatonfüred. Itt majdnem sikerült elmennem a frissítőpont mellett annyira eldugták. Egy víz, egy iso, egy nápolyi valamint a benzinkúton vettem egy cola-t. A megmentő italt. Persze pisilni azt elfelejtettem. Menet közben rátoltam még egy cola-s gel-t. Nem volt egyszerű kibontani és megenni a szélben. Innen egy egész jó szakasz következett. Ugyan továbbra is fájt, de a tempó megvolt. Főleg hogy Alsóörsnél sikerült újra beállni abba a pár fős sorba amibe Badacsony előtt. 30 körüli tempóval haladtunk amikor egyszer csak furcsa dologra lettem figyelmes. Baszki, hátszelünk van! Élmény volt hallgatni ahogy a csendet csak a láncok, fogaskerekek és a gumik surrogása töri meg. Aztán persze ez hamar elmúlt és újra betalált minket a szembeszél. De ez már Balatonfűzfő ami jó majdnem Kenese onnan meg már hátra fele tekerve is beérek. De előtte még meg kellett mászni a sokak által rettegett kenesei emelkedőt. Én meg itt éreztem magam végre erősnek. Kiálltam a nyeregből és hadd szóljon, addig sem kellett ülnöm. Úgy mentem el a többiek mellett mintha álltak volna. Mint Armstrong fénykorában csak én nem szedek annyi cuccot. Balatonvilágosig jött egy kis lejtős rész talán a szél sem fújt annyira ezért itt haladtam rendesen. A 40 feletti tempó is ment. Közben számolgattam, hogy hogyan állok a 7 órás teljesítéshez. Nem jól, ahhoz nagyot kéne mennem a végén. A kis bolyunk teljesen szétszakadt megint egyedül tekerek. Siófokig akad pár kisebb emelkedő ezek újabb delikvenseket előzök. Fura érzés, mert fáj rendesen, de a kondiból még tudnék menni. De nem kell mert ez már Siófok és 5 kilin belül vagyunk. Még két bringást látok magam előtt őket meg akarom még fogni. Lefordulunk a főútról ez már a célegyenes. A páros egyre közelebb van, de tudom a célig már nem lesznek meg. Sebaj. Még egy kósza hajrá féleséget is bemutatok és vége! Kész! Megcsináltam, de kurvára fájt. 7:02:58 óra szerint. Még le kell gurulni a rajtközpontig ezt már a fene se kívánja. Leadom a chipet kicsit nyújtok és értékelem a helyzetet. Se ülni, se állni se menni nem nagyon tudok és nem is akarok. Azért csak kéne tenni valamit mert még haza kell jutni és másnap meg Normafán futás. Átöltözöm, bepakolok a kocsiba és irány Budapest.

még a rajt előtt

Egyelőre még kettős érzéseim vannak ezzel a Pelso-val kapcsolatban. Megcsináltam erre büszke vagyok, de nem esett jól és jobbat akartam. Oké a szél rengeteget számított és mindenki rosszabbat ment, mint tavaly, de akkor is. Az is tény, hogy életem második leghosszabb tekerése volt mint távban mint időben. A hivatalos időm 7:08:36 lett ezzel a 316-ik helyen végeztem az 523 célbaért férfi között. Ez nem is olyan rossz. És van egy olyan érzésem, hogy visszatérek még ide...

Szóval az UB. Mondhatni nagy fába vágtuk a fejszénket Kacsával amikor tavaly ősszel beneveztünk rá. 2 trió után emeltem a téten. Úgy éreztük, hogy valahogy csak végigmegyünk, ha kell sétálva, kúszva, mászva. Aztán Kacsát meg kellett műteni februárban. 1 hónap pihi. De nem aggódtam, megbeszéltük, hogy bármilyen leosztásban,de vele megyek párban 220 km-t. Jöttek sorban a versenyek és Bécsben már az is látszott, hogy jó formában vagyunk, Kacsán egyáltalán nem látszott az 1 hónap kihagyás. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy inkább rövidebbeket futunk és sokszor váltunk. A segítőket is időben beszerveztük. Eli biztos pont volt, mint hajcsár. Sofőr pozícióban viszont történt változás. Zolika helyett Ati lett. Ekkor még bíztunk, hogy Zolika applikációja kell majd az UB-soknak. Egy bibi volt még, Ati péntek este még esküvőn lesz, de a jelige a mindent megoldunk volt. Előzetesen az 5:40-es tempót lőttük be, ez 20 óra 36 perces teljesítés ami reálisnak tűnt. Legfeljebb majd lassulunk csak érjünk be. 1 héttel a verseny előtt nem is tudom, hogy miért, de elkezdtük böngészni a tavalyi eredményeket. 20:40 körüli idővel dobogóra lehetett állni. Hmmm, igen, elindult bennünk a kisördög. Meg kéne csípni. Basszus, most komolyan ezt csináljuk. Az már evidencia, hogy körbeérünk, de menjünk rá az időre is? Mivel Ati kocsija közben elromlott, így a lejutása problémás lett. Végül a péntek este felmegyek érte Pestre és leviszem lett a nyerő választás. Mert miért is ne nehezítenénk meg magunknak a dolgot. Kacsa még próbálkozott stresszelni egy tüdőgyulladással, de nem adtam meg magam. Azért a többi dolog szépen haladt. Zolika elkészült a póló tervekkel, én meg bevásároltam az ellátmányt. Konkrétan még egy UB-t tolhattunk volna annyi kaja-pia lett véve. Aztán egyszer csak eljött a nagy nap és irány a Club Aliga. Összeszedtem Elit majd irány Kacsáék, hogy aztán szépen kényelmesen leautózzunk. Elfoglaltuk a szállásunkat és irány a versenyközpont. Rajtszám és chip átvétel, na meg bandázzunk egy kicsit. Ez nem annyira sikerült a kevés ismerősnek köszönhetően. De akiket vártunk nagyjából megérkeztek. Többek között Evetkével, Dórival és Zolival, aki egyéniben nyomta és Attika aki Zolit kísérte. Sajnos az Ági, Timi, Brezkó és Geri által alkotott Ubul6-al nem sikerült. Vikitől és Köxitől akik bringával kerülték meg a tavat, még remek ajándékot is kaptunk. Szintén bringázott Bejja, Móni, Betti, Áron meg az autós support volt.

a meglepi ajándék, csookiiii

19h-re volt asztal foglalva egy olasz étterembe, így arra vettük az irányt. Azért én még betoltam előtte egy adag mákos tésztát. Atival úgy volt lebeszélve, hogy kb. 21:30-re megyek fel érte így az étteremből egy gyors kajálás után már léptem is Eli társaságában. Viszonylag gyorsan megjártuk oda-vissza, még Bencét, Dóri futó párját is lehoztuk. 23:30 körül már ágyban is voltunk. Fasza, másnap 4:15-kor ébresztő van. De a nagyok is biztos így csinálják. Reggel úgy ébredtem, mint aki egész éjjel bulizott. Nem voltam friss az egyszer tuti. Kacsa sem volt boldog, hogy 5:20-tól már futhat. Lehúztunk gyorsban az egyéniek rajtjára, nagyjából sikerült is leérni. Innen meg már mi következünk. Elindul a nagy napunk.

Két hülye egy pár(os)

Becsekkoltunk a rajtba és vártunk. Teljesen nyugodtak voltunk. Én legalábbis biztos, de Kacsán sem láttam, hogy izgulna a ránk váró 220 km miatt. 5 óra 20 perc és rajt! Elindulunk a többi, úgymond lassabb 2 és 3 fős csapatokkal. A célunk az volt, hogy a velünk együtt induló csapatokat lenyomjuk

Atival és Elivel irány a kocsi, majd azzal Balatonkenesére vettük az irányt ahol Jani a lelkes szurkolónk már sörrel várta a fiúkat, azaz csak Elit, mert Ati nem ihatott. Azt már itt éreztük, hogy erős szél van és később a nap miatt fázni sem fogunk. Kacsa a terveknek megfelelően kb. 1 óra alatt érkezett meg, egészen pontosan 58:35-öt ment. 5:25-ös átlag. Jók vagyunk.

repülő Tás

Én jövök. Itt volt egy kis izgalom, hogy végre futhatok. 11,7 km várt rám. Kényelmes tempóban kezdtem, főleg a pulzusomra figyeltem. Nem szerettem volna elfutni az elejét. Így is elég sok embert megelőztem míg engem csak ketten. De már ekkor elkezdtük nézegetni a többi párost. Igen, nem bírunk magunkkal. 5:28-al és 145-ös átlagpulzussal tudtam le az első részt és olyan érzésem volt, mintha semmit nem csináltam volna. Remek. Kacsával egy pacsival elváltunk és ment is tovább. Én egy kis nyújtás után ettem egy müzliszeletet és igyekeztem pótolni a folyadékot. Csopak volt a következő váltásunk helye, de útközben megálltunk Kacsának szurkolni.

A váltópontra menetrendszerűen érkezünk. Mind mi kocsival, mind Kacsa futva. 5:27-es átlag. Parádés. Innen én Aszófőig nyomom. Kezd nagyon meleg lenni és a szél sem lankad. De kitartunk és haladunk a célunk felé. Egy dolog azonban belezavart a nagy idillbe. A szakasz felétől a pulzusövem elkezdett össze-vissza mérni. Király. Próbáltam igazgatni, de nem javult a helyzet. Ok, semmi gond akkor innen rutinból, érzésre futunk. Bejött. 5:29-es átlag és megint csak 2 ember előzött meg, de egyik sem páros tagja volt.

Csopaki titkos megbeszélés, ebbe a csajok nem zavarhatnak bele

Aszófő után már jönnek a rettegett hegyek. Vagyis rengetegen tartanak az Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse résztől. Nem mondom, hogy könnyű, de azért futható. Kacsa közli velünk, hogy ez most nem lesz gyors. Nem is kell, csak legyen meg, fussa ésszel. Lelövöm a poént. Nem sikerült.

Aszófői jól elkapott pillanat, profi a fotós

Dörgicse: itt már találkoztunk Krisztiánnal aki Zoli kísérte kocsival. Kicsit korainak tartottam, de Zolival ekkor még nem volt baj. Szóval az úgy volt, hogy mi Dörgicsén szépen, kényelmesen készülődünk a kb. 5 perc múlva esedékes váltásra. Eli azért kisétált a váltópontra ahol kap egy telefonhívást. Kacsa az. Már elhagyta a pontot, nem voltunk ott így tovább futott. Bazzeg ember! Mit csinálsz? Be a kocsiba és spuri utána. Váltás közben mondja, hogy 5:15 lett az átlag, de így esett jól. Rendben öcsém ügyes vagy. :) Itt azért észnél kellett lennem. Nem volt szabad belemennem a tempó hajszolásba. Nem is tettem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Kacsának ez ez erős tempó később visszaüthet, de aztán újra magamra koncentráltam. Meg a megint szarakodó övemre. Azonban nem hagytam, hogy mindez megzavarjon. Mentem úgy ahogy kényelmes és amint tudtam oda is adtam a srácoknak. Ha szar akkor minek cipeljem.

ahogy Kacsa fogalmazott: és még élvezi is!

Köveskálig mentem és itt már nagyon meleg volt a bringaút csak úgy ontotta magából a hőséget. Zánkáról egy egész flakon vizet cipeltem magammal. Ittam és locsoltam magam. A szél annyiban nehezítette még a dolgot, hogy nem éreztük mennyire is süt a nap. Újabb szakasz pipa, megvan a harmada.

a hidratálás és a pillanatok megörökítése is fontos, Zánka környékén

Kacsára újabb húzós szakasz várt a Varga pincészetig. Közben megálltunk a Salföldi ponton is ahol újra találkoztunk Krisztiánnal és Zolit is elkaptuk, pár szót váltottam is vele futás közben. Itt történt az ominózus sós eset is. Egy tálba kiöntöttem a sima asztali sót (a paradicsomot akartam vele enni) és leraktam a két ülés közé a kocsiban. Mivel Ati nagyon figyelt hátra szólta, hogy vigyázzon és ne lökje le. Na Eli ezzel a lendülettel fordult hátra, hogy mi van és borította a padlóra. Tisztára be lettünk sózva. :) Jót röhögtünk rajta, Eli kilapátolta a nagyját és le is tudtuk az egészet. Gurultunk is tovább Vargáékhoz, hogy időben elcsípjük Kacsát aki megint jót futott és közelített az előttünk futó pároshoz.

tényleg eltévedtünk?

 hmm, volt már jobb?

Eli a social media director

Innen nekem csak egy 10 km-es szakaszom volt. Az elején szenvedtem egy kicsit mire be tudtam állítani a live track-et, de végül sikerült belőni. Gyorsban előztem 3-at, 2 egyénit és egy 6 fős csapatot. Az szakasz első fele hátszél fújt ami később szembe széllé alakult. Ennek ellenére kiváló szakasz volt. Elfutottam a tavalyi Fish-Pitya esküvői helyszínek mellett. Hullámzott a pálya és én rettentően élveztem. Csodáltam a balatoni tájat és rengeteg kedves, kellemes gondolatom támadt. Szinte sajnáltam, hogy vége van. Örömfutás volt a javából, a legjobb szakaszom volt.

Kacsa rohadtul készül és várja, hogy futhasson

A következő pontunk Balatongyörök volt ahová Kacsának egy laza 10-est kellett futnia. Miközben mi kocsival haladtunk át láttuk, hogy egyre közelebb vagyunk 2 másik pároshoz valamint közeledünk Zolihoz. Jó eséllyel már Kacsa meg fogja előzni. A ponton újabb meeting Krisztiánnal majd ahogy számítottuk Kacsa érkezik Zoli előtt valamint kb. 3-4 perc hátrányunk van a dobogóhoz képest. Nekem Keszthelyig kell futnom 13 km-t. Ez jó mert onnan már fordulunk rá a déli partra és túl vagyunk a felén. Ez a szakasz viszont rohadt unalmas volt. Összesen egy futóval találkoztam, Maráz Zsuzsit előztem meg féltáv környékén.  Nem is volt annyira jó érzés, ez egy kicsit aggasztott, hogy ilyen korán, már az 5-ik szakaszon előjön. De stabil tempót tudtam futni. Eddig ez a legrosszabb futásom. De annyira nagy baj nem lehet ha ez is 5:29 lett.

 tiszteletem, ez most nem volt annyira jó

Balatonberényig Kacsa megint nagyon stabilat ment. 5:24-es átlag és teljesen ráfutott az előttünk haladó két párosra. Ekkor az 5-ik helyen álltunk, de már csak 1-2 perc hátrányunk volt. Úgy indulhattam neki, hogy látótávolságban voltak. Ez egyiket egyből meg is előztem és láttam rajta, hogy velük már nem kell számolni. Nekik végük. A harmadik helyezett kicsit távolabb volt. Próbáltam csökkenteni a távolságot ugyanakkor nem akartam felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy túl erős tempót megyek. Ráálltam az 5:20-ra amit kényelmesen tudtam tartani és a távolság is érezhetően csökkent. 8 km után meg is előztem. Király! Már a dobogón vagyunk! A szakasz maradék része az érzelmeké volt. Sokat gondoltam Apura és arra, hogy már elérhető közelségben van a teljesítés. Ezek néha könnyeket csaltak a szemembe. A váltópontig rendeződtek a dolgok bennem. Jó szakasz volt.

Balatonfenyvestől megint Kacsa jött egy 11-essel. Iszonyat stabilan ment. Megint 5:25. Nem ember az biztos. Nekem még a maradék három szakaszom mindegyike 11 km körüli volt. Mondtam is a srácoknak, hogy nem szeretnék már 1 óránál többet futni egyiken se. Az utolsón meg odacsapunk. A 7-ikre Zsömi csatlakozott hozzám bringával. Nagy köszönet neki ezért. Időnként küzdöttünk a hatalmas széllel, de ennek ellenére is 5:24-es átlagot mentem. És már csak 2-2 szakasz van hátra. Összesen egy maraton. Közben persze nézegettük hogyan állnak az előttünk állók. Már a második helyen állunk, folyamatosan közelítünk, de az első hely messze van, majdnem 15 perc. Zsömi Kacsát is elkíséri aki továbbra is gépként tolja a kiliket. Alig 55 perc és újra rajtam a sor. Bónuszként a fejlámpát is fel kell venni. Zsömi továbbra is jön velem és megjegyzi, hogy még mindig ruganyos a mozgásom. Én közlöm vele, hogy szerintem most nem leszek olyan beszédes, mint az előbb. Azért jól elvoltunk sokat segített, hogy ott volt mellettem. A végére már nem nagyon tudtam tempót menni és folyamatosan lassultam. De egy 5:30-as átlag így is összejött és talán 90 km környékén már normális, hogy nem annyira jó. Ekkor már éreztem, hogy az uccsó szakaszt nem fogom tudni annyira tolni, mint szeretném. Mindegy csak érjünk be.

minden fasza, minden jó

Kacsa utolsó szakaszára Ati beállt mellé. 13 km Siófokig. Ez a rész már tavalyelőtt sem esett jól neki. Most sem volt másként. Elivel a váltóponton dekkolva nézegettük az eredményeket és meglepődve láttuk, hogy Kacsa 4 percet hozott az előttünk lévőn 5 km alatt. Nocsak, meglehet az első hely is? Bár még mindig 10 perc a hátrányunk. Kint brutális szél van én meg a kocsiban szépen összekészülök és felveszem a másik cipőmet. Ahogy viccesen megjegyeztem a gyorsabbat. Várjuk Kacsékat és közben figyeljük mikor mennek el az ellenfeleink. De nem jönnek és egyszer csak két fejlámpa fénye bukkan fel a sötétben. Ati és Kacsa az! Előztünk! A váltásnál közlöm Kacsával, de nem nagyon fogja fel. Eléggé elfáradt, de innen neki már nem kell futnia. Én meg nagy lendülettel megindulok az utolsó 11 km-re. Próbálok erősebb tempót menni ez úgy ahogy sikerül is 5:10-15 formájában. 3 km után viszont lassulok, még ha érzésre jól is megy. Ez már csak 5:30-5:40. Várom a srácokat, hogy kocsival megelőzzenek és informáljanak, hogy mennyire van mögöttem a másik csapat. Nem jönnek. Egy futó megelőz sajnos a rajtszámát nem látom így nem tudom vele küzdünk-e az első helyért. Meg sem próbálom átvenni a tempóját, mert nem is menne. Közben elkezd esni az eső. Csak nem úsztuk meg. Nem voltunk elég gyorsak. Megérkezik Áron aki éppen Kacsával telefonál és közlik velem, hogy 1 perccel vannak mögöttem. Nagyon jó, de engem az érdekelne inkább, hogy milyen tempót fut! Erre nem kapok választ. Utólag megtudom, hogy Kacsa mondta, hogy van 4 perc jóváírása a másik csapatnak. Hozzám nem jutott el az info. Gyorsítok a tempón elérem az 5:25-öt is. Jön az utolsó checkpoint én meg folyamatosan hátra felé nézegetek. Mindjárt itt van a Club Aliga bejárata. Onnan lejtő jön és bent is vagyunk. A sorompónál gurul el végképp az összes gyógyszerem. 500 méter van hátra, lejt és esik is. A kedvenc körülményeim. Atit látom melegíteni az út szélén, hogy beálljon mellém a végére. Mondom neki, hogy szedje össze magát, mert ez már 4:25-ös tempó és még gyorsulok. Becsületére legyen mondva, hogy jött is amíg bírta, de 4 perc alatt már elfogyott. 100 méter sincs hátra és megcsináljuk. Egy kanyar és az már a célegyenes. Vége! Beértünk! gyorsan lecsippantok és Atival megvárjuk a többieket, hogy együtt futhassunk át a célvonalon. Az érmeket osztogató lány megkérdezi hány fős csapat voltunk. Páros vagyunk! Húú Ti vagytok az első páros aki célba ért! Ezt de jó volt hallani!

Megcsináltuk!!!

legalább 2 óráig elsők voltunk, aztán jöttek a később rajtolók

 erre inni kell!

Leülünk a sátorban és bedobunk egy forró teát. Kint már ítéletidő tombol. Szegény csajoknak még tekerniük kell 1-1,5 órát. Nem irigylem őket. De hősiesen lenyomják a távot és beérnek. Mi meg nem igazán hisszük el, hogy mit is csináltunk. Böngésszük az eredményeket és sajnálattal látjuk, hogy legalább 3 csapat sokkal gyorsabb nálunk. Nem lesz belőle dobogó. Basszus életünk versenye volt és azon bosszankodunk, hogy nem végzünk az első háromban? Komolyan nem vagyunk normálisak. De ugye ezt már a csapatnevünk is jól jellemzi.

A 19:44:03-as idővel 5-ikek lettünk a 47 páros között. Az összes csapatot nézve 192-ik helyezés a 960-ból. Bődületes. Főleg az, hogy egyáltalán nem lassultunk. Az összesített átlagtempónk 5:23 és 5:30 között ingadozott egész nap. A 20:36-ért mentünk és nagyon jó lenne 20 órán belül megcsinálni. Ez volt a tervünk. Ehhez képest bőven túlteljesítettünk. Igazi csapatmunka volt. Ugyan ketten futottunk, de ehhez 4 ember tökéletes együttműködése kellett. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik. Ati és Eli: szavakkal nem igazán lehet kifejezni mit köszönhetünk Nektek. Köszönjük, hogy ránk áldoztátok az egész hétvégét és lestétek minden kívánságunkat. Mindenkinek ilyen barátokat/segítőket kívánok! Itthon nézegettem a részeredményeket köztünk és mögöttünk végzett Készenlétiek között. Napközben a Varga pincészetnél 37 perc és még este Széplaknál is 10 perc hátrányunk volt. Innen jöttünk fel odáig, hogy az utolsó 3 szakaszon ki-ki meccset vívhassunk. Az utolsó előtti pontnál mi vezettünk fél perccel, de az utolsónál viszont 1,5 perc hátrányunk volt. Innen sikerült behúzni. Elképesztő.

csak felálltunk arra a nyamvadt dobogóra...

Egy hét telt el, de még mindig nem tudom, hogyan csináltuk. A legsimább UB-m volt. Minden szempontból. 2 vízhólyag és minimális izomláz másnapra. Ennyi. Sehol nem fájt, nem volt utána robotmozgás. Ebben a formában és tempóban simán mentem volna még 30-40 km-t. Előzetesen jó, nagyon jó érzéseim voltak az UB-val kapcsolatban, dehogy ennyire jó legyen azt nem hittem volna. A legnagyobb gondjaink: egy mondjuk úgy elrontott váltás, egy lemerült gps és hogy kiborult a só. Ennyi. Zéró nagy halál vagy szenvedés. Egy rohadt nagy örömfutás volt az egész. És ezzel csak egy nagy bajom van. Kurva nehéz lesz akár csak megismételni is. De törekedni fogok rá és egy nagyobbat el tudok képzelni...

Szuper hétvégén vagyok megint túl ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Szombaton a szekszárdi Borvidék félmaraton+, vasárnap meg a Kínok Kínja országúti kerékpárverseny volt terítéken. A Borvidékre már nagyon régen neveztem, imádom annak ellenére ugye, hogy én nem iszom, de egy fantasztikus verseny. A bringaverseny csak nemrég került előtérbe és hát ugye ami nem öl meg az erősít és a mindmegdöglünk jeligéket szem előtt tartva be is neveztem rá. Nézzük is sorban őket.

Szekszárd Borvidék félmaraton+

igen, ez várt ránk

A reggeli úszás utáni kis intermezzo-nak köszönhetően késve értem mindenkihez. Szerencsére megvártak igaz más választásuk nem volt. Mindegy is, Katával, Zolikával, Attikával és Kacsával ötösben igyekeztünk időben leérni. Ez sikerült is, kb. negyed 1 fele értünk le és még parkolóhelyet is találtunk. Ekkor találkoztunk össze Eszterrel. Ezután átvettük a rajtszámokat majd neki kezdtünk a készülődésnek. Szépen sütött a nap, látszott fázni azt nem fogunk. Igyekeztünk folyamatosan hidratálni, bár néhányan ezt speciálisan értelmezték. A rajtcsomagban kapott bornak hamar vége lett. De ez erről is szól. Szépen lassan összefutottunk a többiekkel is. Timivel, Evetkével, Ágival és Giorgione-val. Előbb-utóbb eljött a rajt ideje is. Igyekeztünk Attikával és Kacsával viszonylag előre állni, hogy tudjunk haladni. Konkrét tervem is volt: 2:30 alatt beérni, ez elvileg 5:30-as pace. RajT! Az elején nagyon megindult mindenki. Nem baj majd felfele vissza előzzük őket. Mi visszafogottan is 4:20ban kezdtünk, ekkor még nem annyira éreztem magamban az erőt, de menni kell. Az első pár emelkedő még futható, jöttünk is felfele a mezőnyben. Lefele nem csapattunk, mert még sok van hátra.

A következő emelkedőn már bele sétáltunk. Így is gyorsabban haladtunk egy-két futó mozgást mímelő sporttársnál. Innen tartjuk ezt a ritmust. Felfele a meredeken séta, ahol lehet azért belefutunk, lefele meg kényelmes haladósban (4:30). Gyorsan pörögnek a km-ek már 10-nél járunk. Jó így beszélgetve haladni. 12-nél akartam sótabizni, de mivel az Attikánál volt és a lejtmenetben lemaradtak Kacsával így kimaradt. Ekkor jött egy meredek, hosszú emelkedő. Azt hittem soha nem ér véget. A felfelét Attikával együtt toltuk, de lefele megint lemaradt. A Bodri pincénél viszont bevártam. Itt egy nagyobbat frissítettünk és irány tovább. Ez elmúlt évekkel ellentétben most ezt a részt visszafele futottuk. Tudtam, hogy megint egy meredek mászás jön, de ez már ötödik és már csak kb. 11km van hátra. A 2:30-as időterv kezdett szűkös lenni. Felérve kicsit bizonytalanok lettünk merre is kell menni, egy-két felfestés hiányzott. Csak-csak meglett a helyes út és lefele a tempó is egész jó volt. Újra összeértünk a félmaratonosokkal, kerestem is ismerősöket, de nem láttam. 23-nál végre volt cola! Hú, de jól esett. Innen már csak egy 5-ös, de tudtam abban lesz brutál rész rendesen. Itt megint együtt mentünk a félmarisokkal és végre megláttam egy ismerőst. Azaz kettőt. Katát és Zolikát. Zolika be is állt nekem kicsit tempót futni, de nem nagyon tudtam menni. Séta, persze csak felfelé, de utána a síkon is e nehéz volt elindulni. Zolika természetesen megtalálta a legmegfelelőbb motivációs mondatot. Nehogy már Attika utolérjen! :) Még a kilátóhoz kell felmenni és onnan már csak lefele 2km. Nézem az órámat a 2:30-at végleg elengedtem, de az 5:30-as pace meglehet. Az utolsó csúcson gyorsan lehúzok egy iso-t és mehet a csapatás. A lejtő aljában pacsizok Attikával, tudom innen már ne fog utolérni. De keményen tolom tovább. Meg is lesz az eredménye egy 4:10-es kiliben. A leggyorsabb km a végén jön. Már látom a templom tornyot, hallom a szpíkert. Úgy zúgok el a többiek mellett, mintha állnának. Az út mentén rengeteg szurkoló buzdít minden futót. Már csak a templomot kell megkerülni és vége. Két kanyar, egy kanyar. Ott a cél! Megvan, megcsináltam. Megkapom az érmemet majd Márkus Öcsivel a szervezővel pacsizom és közlöm vele, hogy ez kurva jó volt. És tényleg az volt. Rettenetesen fáj, de jó volt ez!

Hupikék Törpikék

 vállalható, jó a fotós

 a számok alapján is jól sikerült

Pont meglett az 5:30-as átlag. Elégedett vagyok, ez is egy rohadt jó verseny volt.

Kínok Kínja másnaposan:

Az első kerékpárversenyem. Jobbat nem is választhattam volna. Kicsit tartottam a bolyos tekeréstől, mert még nem volt bennem részem. De menjünk, csináljuk. Azt tudtam, hogy Szami is jön, így legalább egy ismerős lesz. Reggel jó korán kiértem Esztergomba ahonnan a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtcsomagot és visszamásztam a kocsiba pihenni és közben figyeltem ahogy körülöttem az emberkék készülődtek.

véletlen lenne?

Meg persze erősen szuggeráltam az időjárást, hogy ne essen. Ne sok esélyt láttam rá, hogy megússzuk szárazon. Elkezdtem kényelmesen összekészülni, versenyre kész állapotba hoztam magam. Szami hívott is, hogy merre vagyok és menjek oda hozzá neki kell még pár perc. Gyorsba átgurultam majd elmentünk melegíteni nem mondom, hogy jól esett.  Fáradtnak éreztem magam. Mindegy, beálltunk a rajtba Szami még elmagyarázott egy-két dolgot aztán belecsaptunk. Ezek úgy megindultak mintha puskából lőtték volna ki őket. Még jó, hogy lassú rajt. Próbáltam Szami mögé helyezkedni, de elég gyorsan elvesztettem. Köszönhetően annak, hogy bár érzésre jó tempót mentem folyamatosan estem hátra a mezőnyben. Az út már emelkedett én meg éreztem a frissesség hiányát. Nem tudtam senki mögé beállni szélárnyékba. Nem baj megyünk a saját tempóban aztán lesz ami lesz. Tudom hosszú mászás jön a dobogókői elágazásig. Meglepetésemre több embert is megelőzök. 50 perc alatt érek fel, hát volt már jobb, na.

 igen, még oda is fel kell menni

minden fasza csak nem látszik

Megyünk tovább jöhet a lefele csapatás egészen Pomázig ahol dobunk egy balost Csobánka felé. Ott meg jön majd a nagyon meredek rész. Szerencsére rövid. Lefele páran utolérnek azok közül akiket lehagytam. Összeállunk egy páran közösen csak jobb szenvedni.A siratófalon megint elhagyom őket, de újfent utolérnek lefele. Így szépen haladgatunk együtt. Ez az a rész ahol majd még egyszer jönni kell. Az egyik srác közli, ő akkor sem jön ha kiengedik szóval lassítsunk. Persze nem tesszük, de a pilisszántói emelkedő megint szétszór minket. A végén van két meredekebb rész ott két embert látok aki tolja  a bringáját. Mi van he? Olyan isten nincs, hogy én is leszálljak. Fel is tekerek ahol jutalomként ott vár a frissítőpont. Kivagyok, mint a liba és ugye ezt újra meg kell mászni. De nincs rinyálás tekerni kell tovább. Kis lejtmenet és újra Pilisszentkereszten vagyunk ahonnan megint száguldás lefele. Megint ugyanaz a lemez. Jönnek a srácok Csobánkától megint együtt haladunk egészen a pilisszántói emelkedőig. És bennem igazából csak most tudatosul, hogy nem csak ezt kell megmászni hanem még majdnem dobogókőig fel kell menni. Baszki, az fájni fog. Pörgetek rendesen a nagyobb áttételt nem is bírnám el. De ennek ellenére megint csak kezdem előzgetni a többi versenyzőt. Vagy 4 embert bedarálok. Végre felérek már csak le kell zúzni Esztergomig ott még van egy kis szopó, de mindjárt vége. Egész jó tempóban sikerül beérnem a városba ahol elkezd csepegni az eső. Ne basz már fel, hogy a végén még megázok! De le van tojva most már megyek, mint az állat. 500-al a vége előtt már erősen szakad majd a kanyarban meglátom Anyut, Krisztit és Pistit! Kijöttek nekem szurkolni! Még két kanyar, naná, hogy a cél is egy emelkedőn van. De megvan! megcsináltam. Ez de nagyon fájt. Annyira, hogy még zsíros kenyeret sem bírok enni. Anyuék gratulálnak a szakadó esőben. Mehetünk enni és Anyák napját ünnepelni.

 pihenten is húzós lett volna, de így...

elég gyászos, de az enyém

Itt is tizedik lettem csak éppen hátulról. De a lényeg, hogy megcsináltam. És, hogy fájt-e? Nem. Mert még mindig fáj. :-D

pótoltam a kalóriát

Most versenyzés szempontjából szünet jön, de utána viszont Ultrabalaton. Kacsával párosban futjuk. 110km fejenként. Igaz csak egy kör. Jó lesz.

Bécs Maraton. 4 éve egy térdszalag szakadásból éppen felépülve nem tudtam elindulni. Már akkor tudtam, hogy egy nap majd lefutom. Aztán idén, az elmúlt évek 2 félmaratonja után eljött az idő. Maratont fogok futni Bécsben. Kacsával konkrét időbeni célunk is volt már jó előre: 3:20-at akartunk futni. Erre reális esélyem is volt. Minden ideálisnak tűnt hozzá. Az elmúlt hetekben jól mentek az edzések és jó formában is éreztem magam annak ellenére, hogy az 1:30-at nem sikerült megfutnom se a Rotary-n, se a Vivicittán. Az időjárás előrejelzés is biztató volt. Nem mondtak meleget, a szél meg az eső jöhet. Az is jól jött ki, hogy péntekre szabadnapot kaptam. Kényelmesen el tudtam mindent intézni. Apuhoz is kimentem egy szál virággal, legalábbis oda ahova be lettek szórva a Dunába a hamvai. Aznap volt a születésnapja, azaz csak lett volna. Délután még Anyut is megünnepeltük hasonló okból majd futottam egy könnyed átmozgatót, benne egy 1k pb-vel. A másnap viszont eléggé kaotikus lett. Az egész szombat reggel egy rohanás volt. Rám nem jellemző módon sikerült elaludnom. Az úszást kivéve, ami szerintem botrányosan ment, mindenhonnan elkéstem. Még szerencse, hogy nem siettünk sehová. Bécs pedig megvárt minket. Összeszedtem Ditkét és Kacsát aztán irány az autópálya. A határnál lévő dugót leszámítva sok minden nem történt. Még beugrottunk Parndorfba ahol találkoztunk a többiekkel, Evetkével, Timivel és Lepkével. Kicsit körbe is néztünk, de venni nem vettünk semmit. Haladtunk is tovább a szállásra amit kis eltévedés után megtaláltunk és elfoglalhattuk a szobákat. Megvártuk amíg Attika is megérkezik és az Expo felé vettük az irányt. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott, kis nézelődés után átugrottunk a szembe lévő Sparba egy kis bevásárlásra. Vissza a szállásra majd irány vacsizni. A közelben találtuk is egy éttermet ahol én egy frankó hamburgert ettem. Este még a szobában csevegtünk 1-2 órát majd mindenki elrakta magát másnapra. A 6:30-as ébredés után dobtam egy gyors borotválkozást majd betoltam egy sonkás szendvicset reggelire.

vacsora

útra készen

A cuccom nagyjából össze volt készítve így azzal nem kellett sokat bíbelődni. Az időjáráson látszott, hogy lesz itt minden. Napsütés, szél, felhők és egy kis eső is kinézett. Villámgyorsan kiértünk a rajt helyszínére. Még több mint egy óránk volt addig. Beálltunk a pisis sorba, mert ugye jobb kint mint bent. Nagyon fújt a szél. Fel is vettem az aláöltözetet, hogy majd abban futok. Jöhetett az elmaradhatatlan mars csoki. Ezután elindultunk a csomag leadós kamionok felé. Nekünk Kacsával kicsit előrébb volt így a többiektől elváltunk. Amikor ott álltunk akkor éppen sütött a nap. Melegem van. Azon nyomban le is téptem magamról a hosszú ujjút. Marad az eredeti felállás. Fent is, lent is rövidben tolom. Jó döntés volt. Azért a kukás zsákot magunkra húztuk a rajtig. Vissza a többiekhez, hogy együtt mehessünk a rajtzónába.

 Csipet-csapat

A lányok a 4-esből mi a 2-esből indulunk. Még egy kis dolgot elintéztünk a kerítés mellett aztán be a zónánkba. Itt közben elvesztettük Lepkét és Attikát. Sajnos eléggé a végére sikerült csak, de ez van. Rajt! Megindul a tömeg. A chipszőnyegnél már szaladunk, óra indít és megkezdődik a menet. Próbálom felvenni a tervezett tempót ami a tömeg miatt nem egyszerű. Bitang szembe szél is van, de mi csak törünk előre, gázolunk át az embereken. Első kili 4:50. Lassú, de azért ez kalkulálható volt. Minden kis résbe befurakszunk bár időnként kénytelenek vagyunk lassítani. Ennek ellenére megvan a tempó, jól haladunk. A Prater után szűkül az út, nő a népsűrűség. De mi csak megyünk előre rendületlenül. Hipp--hopp máris itt az első frissítőpont illetve az 5 km-es chipszőnyeg. 23:31-nél járunk. 11 másodperccel túl vagyunk a 4:40-es átlagon. Egy kis víz és nyomás tovább. Kacsa kicsit szenved mellettem de én nagyon könnyedén futok. pedig ez már inkább 4:30-4:35. Többször eszembe is jut Richard Nerurkar híres mondása: ha 10km-nél jól vagy vegyél vissza, ha 20-nál jól vagy vegyél vissza mert 30-nál már nem leszel jól. De ez így most nagyon kényelmes, mintha repülnék. A pulzusom 154-162 között. Baszki, csak ennyi? Ilyen tempónál? Nem hiszem el. 11-nél keressük Ditkét, de nem látjuk. Attika korábban elment már biztosan őt követi végülis neki (is) jött szurkolni. Kacsával nem sokat beszélgetünk inkább a matek megy. 15-nél majdnem fél perc előnyünk van. Jól állunk, nagyon jól. És ugye mindez nem a 3:20-hoz hanem a 4:40-es tempóhoz számolva, ami ugye 3:17. De tudjuk sok van még hátra. Itt is van egy frissítőpont ahol betolom az első gel-t. Nem tudom ennek hatására-e, de innen már nincs meg az a laza könnyedség ami eddig volt. Érezhetően lassulunk és ismervén a pályát innen emelkedő jön ami további tempó csökkenést eredményezhet. Pluszban a jobb oldali IT szalagom is kezd rendetlenkedni. 2-3 km után normalizálódik a helyzet, ebben sokat segít a Mariahilfer strasse lejtője és újra megy a 4:35-4:40. 20 km-nél kettéválik a mezőny, hurrá, legalább nem lesz akkora tömeg. Hamar elérjük a féltávot is, 1:38:24 az időnk. Brutális. Pár éve nem hittük volna, hogy egyáltalán tudunk ilyen félmaratont futni. Nem hogy maratonon részidőnek! Ha nem lassulunk akkor akár a 3:17 is meglehet. De jól tudjuk, még mindig nagyon sok van hátra. Jön egy jó kis szeles szakasz, de mi továbbra is nyomulunk előre. Azonban 25-nél megint kicsit lassabbak vagyunk. 26 km környékén jut eszembe, hogy a magyar zászlót otthon hagytam. Basszus. Újra le kell futnunk. Itt már Kacsa le-lemaradozik. Én meg éppen egy jó tempót menő magyar csaj mögé zárkózok fel. 27 km után megint a Prater-nél vagyunk. Itt már azért eléggé melegem van, a sétányon próbálok az árnyékban futni. Most éppen egy olasz nő tempóját igyekszem tartani. Hol Ő, hol vagyok előrébb. Úgy érzem mindketten jól járunk ezzel. Jön a 30-as tábla. Elvileg ez a fele, most azért ez rendesen bebaszna. Másodpercre kereken 2:20-al megyek a chipszőnyegen. Ez pont a 4:40-es pace. Innen már csak 12 km meg egy kicsi és erre pont 1 órám van. Biztos vagyok a PB-ben, de én nem ezért jöttem! A fordítónál látom Kacsát, nincs messze, kb. 50 méterrel lehet mögöttem. 30,5 km körül jön egy újabb frissítőpont és a második gel. És megint megfog csak úgy, mint 15-nél. Hmm, érdekes. Kezd beszúrni az oldalam, a tempó még úgy ahogy megvan, de kezd szar lenni. Jó akkor innen jön a küzdés. Ennek ellenére lassulok ez már csak 5 perces iram. Jön a következő pont ahol belesétálok. Iszom iso-t, vizet és cola-t ami jó szénsavas volt. Kacsa itt visszaelőz, mondja, hogy menjek. Intek neki, hogy így lesz. Abban bízom, hogy megint gyorsan utolérem. De nem így van. Egyre csak távolodik. Nem érzem magamban az erőt. Ezen az sem segít, hogy folyamatosan előznek vissza azok akiket nemrég elhagytam. Jönnek sorba a kilik: 5:26, 5:02, 5:00 legalábbis óra szerint. Igaz itt már több, mint 300 méterrel többet mér. Közben megint egy szembe szeles szakaszon haladok. Kacsát még látótávolságban van. Egy újabb kili végére érek: 5:10. Basszus baj van. Ha ez így megy tovább nem lesz meg a 3:20 azt meg nem lehet. Közben a magyar csaj is utolér akit 28 km környékén előztem meg. Na azt már nem, Te itt és most nem fogsz elfutni mellettem. Gyors fejszámolás után tudatosul bennem, hogy innen ha 4:50-ben megyek akkor meglesz. Kicsit gyorsítok is szerencsére az oldalam sem szúr már annyira. 4 km van hátra. Nem picsogni kell hanem menni előre. Újra előzgetem az emberkéket. Sikerül is összerakni egy 4:50-es km-t. Jó ez csak tartsuk is. De nem tartom, mert gyorsulok. A következő ponton nem is frissítek csak rohanok tovább. 40 km-nél pont 3 perccel vagyok elmaradva a 4:40-es átlagtól. Azaz már 3:20-on belül vagyok! Meglátom Kacsát. Közelebb van, mint az előbb. Ez újabb erőt ad ami egy újabb 4:40-es kiliben realizálódik. Ráfordulunk a Ring-re. Csak Kacsát és a már látható célt nézem. Jobb oldalról Attika kiabál rám, hogy toljam neki és hol hagytam Kacsát. Ember, hát nem látod? Ott fut előttem! 6-700 méterrel a vége előtt elkezdem a nagy hajrát. Megint tör fel belőlem az erő. Bal oldalt még látok egy-két félmaratoni beérkezőt, de igyekszem magam elé koncentrálni. Száguldok el a többi futó mellet. Beérem Kacsát közlöm vele, hogy most aztán tolja, mint állat, mert én már nem lassítok (utólag megnézve 4 percesben toltam). Pár másodperc múlva felveszi a ritmust és egymást mellett futunk. Mit futunk, hasítunk, repülünk! Kezeket fel, Kacsával pacsi a magasban így futunk át a célvonalon. Vége! Beértünk! Katarzis! 3:19:41. Atyaég! Megvan! Megcsináltam! Elérzékenyülök majdnem sírok. Gratulálok Kacsának aki nem hiszi el, hogy Ő is megcsinálta. Kurva jók vagyunk! Megkapjuk a jól megérdemelt érmünket. Nagyon jó ránézni! Ezért (is) csináltam az egészet. Felvesszük a befutó csomagot én meg még elmegyek érmet gravíroztatni. Fájnak a lábaim főleg az IT-m. Szép lassan meglesznek a többiek is. Mindenki jót futott, Attika meg különösen. 1:35 jó nagy PB. Hinnye közeledik a srác.

szép, és az enyém

Összeszedjük magunka és irány a kajálda. A lépcsőzés a metróban kifejezetten jól megy. Komoly gond úgy tűnik nincs. Én maradok a tavaly már jól bevált hamburgernél a többiek inkább tésztát esznek. Jót dumálunk, de lassan ideje haza fele venni az irányt. Maradnék még 1-2 napot, de holnap már meló van.

ez is új rekord

A számokat nézve sem lett rossz. 3 percet lassultam a második felében, az 1:38:24-es első fm-re futottam egy 1:41:15-es másodikat. Nem kevés, de nem is vészesen sok és ennek a nagy része abban a bizonyos 4 km-ben jött össze. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy ez egy jól felépített, megtervezett és végrehajtott maraton volt. Belülről azonban nem pont így érzem. Volt benne könnyedség, küzdés, szenvedés és öröm. Tudom, megint az elégedetlenség szól belőlem, de talán egy kis hiányérzet van bennem. De nagyon örülök és büszke vagyok az eredményre. Megint bebizonyosodott, hogy ha van valami időterved akkor a tempót az alá kell belőni. Számolni kell a frissítésekkel és a lassulással is. Így utólag azt mondom jobb volt így kicentizve beesni 3:20 alá mintha mentem volna egy amolyan semmilyen 3:17-et. Persze az időnek örültem volna, de így nagyobb volt a flow. Most már lehet koncentrálni a következő nagy feladatra, az UB-ra. Addig azért lesznek még versenyek, pl. Móri félmaraton és Szekszárdon a Borvidék 28 km-e. De a célkereszt már arra a bizonyos 110 km-re van irányítva.

A múlt heti Rotary után, ahol nem sikerült megfutni az 1:30 alattit most a Vivicittán megint ez volt a cél. Az időjárás előrejelzés nem volt megnyugtató, mert 20 fokot és napsütést ígértek. Majdnem igazuk lett. Úgy voltam vele, hogy megyek Zolival aki 1:30-as iramfutó volt és lesz ami lesz. Szombaton nagyjából megint csak a pihenésé volt a főszerep egy kis úszást leszámítva. Délután viszont pihi és csokizabálás. Reggel 8:30-ra beszéltük meg a találkát a többiekkel. Eszter, Timi, Kacsa és Zolika. Szurkolóként befutott még Ditke, Dóri, Kata és Attika. Atiról meg tudtam, hogy 11 km körül vár csőre töltött fényképezőgéppel. Kényelmesen, nyugodtan készülődtem. Az idő pedig tökéletesnek tűnt. Nem süt a nap, nincs meleg. Kis szél ugyan van, de az nem baj. Aztán 9h után egyszer csak felhők el és a napocska meg előkerül. Fasza. No mindegy, ez van ezt kell szeretni.

nem teljes csapat

Kacsával elindulunk a ruhatár felé, hogy leadjuk a cuccokat. Közben nagy örömünkre összefutunk Kockapuval. Dobunk egy gyors kisdolgot is és irány vissza a többiekhez. Még 20 perc a rajtig, de menjünk álljunk be. Mindenki jön mögöttem aztán egyszer csak sehol senki. Mi a tosz? Hova tűntek? Egyedül maradtam, de lehet nem is baj. Magányosan, több ezer ember között. Csak én és a gondolataim. Beállok az 1-es zónába, köszönök Zolinak és 2 méterrel mögötte elhelyezkedem és várok. Várom a rajtot aminek eljön az ideje. Indulás! Kis toporgás után meglódulunk, mint a karámból kiszabadult versenylovak. Jó sokan vannak Zoli körül, úgy látszik másnak is az 1:30 a cél. Kicsit jobban lemaradok, mert nem akarok senki lábában felbukni. Hopp már itt is az első kili:4:14. Jó, még jó. Gyorsan jönnek a következők is. 4:08, 4:05. Azta büdös kurva. Ez gyors lesz, ezt nem fogom végig bírni annak ellenére, hogy most még menne, tudnék gyorsabban futni. Igaz nem pont a táblánál csippan, de ez brutál eddig. Nem is esik jól felfutni a Lánchídra. Bazzeg pedig ez elvileg nem is emelkedő. Szimpla edzésen kiröhögném. Belegondolva a pályarajzba rájövök, lesz még itt szopó rész. Várkert Bazár előtt gyors frissítés és egy újabb emelkedő majd az Alagút, de ez már lejt. Ennek ellenére lassulok már csak 4:20-4:25 a tempó, igaz még így is jó vagyok ahogy számolgatom az időt. Zoliék már messze járnak, de mindig találok magamnak másik iramfutót. Irány le a rakpart és ott végigzúzunk a Kopaszi gátig. Hosszú lesz, nagyon hosszú és ráadásul szembe fúj a szél. 7-10 km-ig tartom nagyjából a tervezett tempót, 4:18-as átlag. 10-nél 42:51-el csekkolok. Jól van csak 30 másodperc a hátrányom ez nem vészes. Igaz, hogy rohadt melegem van, de menni kell és megyek is. Még előzök is egy párat. Köztük Vincze Zsófit akinek tolok egy közepesen gyenge hajrát aki cserébe a hátamra akar ülni, hogy vigyem. Kössz, épp meg akarok halni. Aztán feltűnik Ati sziluettje. Király, hogy én ezt milyen rohadtul vártam. Főleg azért, bocs Ati, mert ez akkor már a fele! Kellemes meglepetésemre, Tini és Ziti is kint vannak szurkolni. A kiscsaj nagyon cuki volt.

repülök

Mondhatnám, hogy erőt adott, de ekkor éppen nagyon másképp volt jó. Összejön 3 szinte egyforma 4:25-ös kili miközben még a Szabadság hidat is meg kellett mászni. Olyan érzés mintha a Kékesre kellene felfutni. Kivagyok, mint a liba. A hídról lefele a rakpartra még összerakok egy viszonylag normális km-t, de aztán vége. Beszúr az oldalam. Szerencsére jön egy frissítőpont ahol belesétálok. Amúgy sem tudok futás közben inni, de most még jól is jön a kis szünet. Ezalatt persze sokan visszaelőznek. Óra csippan, 4:44-es km. Baj lesz, ha ez így megy tovább. Még a pb időmön belül vagyok, de vészesen fogy a különbség. A Lánchídnál feltűnnek a lelkes szurkolóink. Ditke, Kata, Attika és Kockapu is feltűnik.. Erőm nem nagyon van, de azért sikerül valamit reagálni. Közben kiszámolom, hogy innen nem futhatok 4:20-nál lassabban és akkor legalább a pb meglesz. Na, ezt konkrétan 2 km alatt nullázom le, nem hiába a Nyugati téri felüljáró megfogott. De már csak négy nyamvadt kilométer. 18-nál nem állok meg frissíteni, próbálok futás közben inni. Több-kevesebb sikerrel abszolválom ezt a projektet. 19-nél újraszámolok 22 másodperc hátrányom van a csúcshoz. Innen nagyon kell teperni, hogy meglegyen. Gyorsítok, már amennyire tudok. Egy, az Optivitáról ismerős lány megelőz, na vele most menni kell, mert jó a tempója. Így is lesz egészen a Hősök teréig ahol nem tudom hol, de találok még egy kis erőt és tovább fokozom a tempót. Nyomom, mint süket a csengőt. Beérünk a Városligetbe, 4:10-es kili. Hallom a szpíkert. Már csak két kanyar és megvan. Legalábbis maga a félmaraton, mert az órára nézve tudom, hogy nem lesz pb. Kicsit csalódottan hajrázok, tán még előzök is és vége! Bent vagyok. 1:32:30. Francos 17 másodperc. Szomorú vagyok. Kapok érmet meg csomagot, de szerintem minden az arcomra van írva. Összefutok Dórival és Zolival, majd nem sokára megjön Kacsa is. 1:37-et ment. Még jó, hogy be volt szarva attól, hogy nem fogja bírni. Itt a kijáratnál le is táborozunk, várjuk a többieket. Szép lassan mindenki megjön. Futók, szurkolók. Zolika: 1:47, Eszter: 1:52:56 PB!! Zsófi: 2:11. Csak Timi nem akar megjönni. Atitól aztán megtudjuk, hogy már beért 2:06-al. Mindenkinek gratula.Ez is megvolt. Irány haza.

Nézzük a számokat. A hivatalos időm 1:32:29 lett. Ami egyébként kurva jó. Majdnem bármikor elfogadnám. Ezzel az idővel abszolút 252-ik lettem a 6864-ből. Ez 3,67%. A férfiak között 237-ik a 4303-ból, 4,76%. A kategóriámban pedig 51-ik a 790-ből, 6,46%. Hogy elégedett vagyok-e? Is-is. Igen, mert nem sok olyan perc volt amit élveztem. Ez meg ugye azt jelenti, hogy elmentem a maximumig. Így is érzem. Az idő miatt viszont elégedetlen vagyok. Na, de én általában mindig az vagyok. Ez visz előre, újra és újra. Mindig gyorsabban, többet.. És ezért is fogom megcsinálni. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Mondjuk jó eséllyel csak ősszel, mert az látszik, hogy a meleg nem a barátom. De most amúgy is a hosszabb versenyekre gyúrunk. 2 hét múlva Bécs maraton ahol a 3:20-nak továbbra is nagyobb esélyt adok, mint ennek a nyamvadt 1:30-nak. Ja, azért egy 10 km pb-t csak sikerült összehoznom.

Az egész tavaly ősszel, egy messenger-beszélgetéssel kezdődött. Timi fejébe vette, hogy kéne már futni egy maratont, lehetőleg nem melegben, mire Dari a debreceni Rotary maratont javasolta. Én mosolyogva néztem, hogy rángatják bele egymást a balhéba, de azt akkor még nem tudtam, hogy a háttérben már azon is dolgoznak, hogy engem is rá kéne venni. Jó munkát végeztek, Timi meggyőzött (2016.09.08, 13:21), neveztem. Toltam is a felkészülést aránylag rendesen, idén az első három hónapban majdnem 800km-t futottam. Amivel csak egy aprócska gond volt, és ezzel vette kezdetét a kálváriám. A cipő. Januárban is sejthető volt már, hogy áprilisra túl sok km lesz benne ahhoz, hogy egy maratont végig bírjak vele, de akkor még nem foglalkoztam a kérdéssel. Március elején jöttem rá, hogy ezzel valamit csak kezdeni kéne, ekkor merült fel a Hoka, mint márka. Addig agyaltam rajta, míg újdonsült behülyítettünk, Eszter gyorsan vett is magának egyet, ezzel teljesen megerősítve szándékomat. Aztán bementem a bótba, megláttam az árcédulát, és hüppögve távoztam. Sajnos nekem való cipő nem volt leakciózva, 55ezerért meg akkor sem veszek cipőt, ha helyettem fut. (na jó, akkor lehet...) Nos, akkor maradjunk a jól bevált Nike Vomero vonalnál, a 9-es szériából már a negyediket használom, ráadásul outletben néha egész baráti áron ki lehet fogni. De nincs. Sehol! Kapok egy nagyon jó tippet, hol lehet neten éppen tűrhető áron Hokát venni, és tényleg. Viszont necces, hogy megérkezik-e időben, ráadásul új cipőben, pláne ismeretlenben nem futunk versenyt - elvileg. Közben folyamatosan keresek Vomero-t, sehol sincs. Heti szinten megyek a Premier outletbe (na nem azért, mert szeretem őket, ugyanis nagyon nem), de nincs. Van 11-es széria, de nagyon kényelmetlen. Pedig muszáj megoldást találni, egy hete Eszterrel futottam 22km-t, és a végére alaposan megfájdult a térdem, ami azóta sem javult, nem csillapít már rendesen az "öreg"cipőm. (nem bírta a több mint 1000km-t, van ilyen) Az is látszott, hogy a kellemes tavaszi idő helyett kánikula lesz hétvégén, majd mindezek tetejébe szerdán elszakadt az órám szíja, és itt már kiborultam. A verseny miatt egyébként is egyre nagyobb feszültségre csak rakódtak a dolgok egymás után, és ez volt az a pont, ahol elegem lett. Egy kicsit feladtam lélekben az egészet, mondtam is a többieknek, hogy innentől nem érdekel, ha nem sikerül, majd pár hét múlva kimegyek a szigetre, és lefutom ott.
Verseny előtti péntek reggel még szuggerálom a kapucsengőt, hátha megjön a várva várt csomag. Nem jön. Pakolunk, indulunk, de azért a szomszédot még elkapom, ha jönne a csomag mégis, legyen oly kedves és hívjon, Dari érte jön, utánam hozza... Nem hív. Három, halálán lévő futócipőt rakok el, valamelyik csak jó lesz, ha kell, körönként cserélek, de meg kell oldani. Az óraszíjat megoldottam, ráeszkábáltam a 410-es tépőzáras szíját. Szépnek nem szép, de működik. Úton Hajdúszoboszlóra megálltunk a polgári outletben, hátha... Nem volt 9-es Vomero, viszont volt egyetlen darab a 10-esből, ilyenben már anno futottam kétszer, nem a kedvencem, de nem volt vele komoly bajom. Igenám, de ronda. Nagyon. Mennyi? Hogy az akció akciója leakciózva, és így 11.800ft?!?! Van még egy???? Nem volt, de végülis nekem csak egy pár kell, és már az sem érdekel hogy néz ki, legyen, vigyen, védje a lábam. Földöntúli boldogságban utaztunk tovább, már csak a meleg miatt aggódtam, de azzal úgysem tudok mit kezdeni. Amit meg lehetett oldani, megoldottunk. Megérkezés után azért elvittem az új cipőt egy rövid karikára, bemutatkoztunk egymásnak, szerencsére nem volt vele gond. A térdemmel ellenben igen.

A szépség és a szörnyeteg...

Szombatról vasárnapra szinte semmit sem tudtam aludni, nagyon feszült voltam. Gyors reggeli, pakolás, öltözés, majd Tinivel áttepertünk Debibe. Kocsi leparkol, versenyközpontba elsétál (azért kicsit aggódtam, hogy ezt a távot visszafelé hogy fogom majd gyalog megtenni :-)), rajtszámot átvesz, árnyékos padot elfoglal, remek. Volt másfél óránk a rajtig, ettem-ittam, pihentem. Aztán elkezdtek szállingózni az ismerősök, méghozzá Kacsával az élen, akinek baromira örültem, abszolút meglepetés volt. Közölte, hogy ezt látnia kell, ezért képes volt Debrecenig jönni. Hülye. :-) Aztán Evetke, Timi, Dari, majd Eszter is befutott. Evetke bemutatta a szurkolásra készített egyedi molinót, majd megnyugtatott, hogy a pályát is kidekorálták pár nekem szánt buzdító üzenettel. Nagyon röhögtem, és nagyon jól esett.

Szurkolói molinó, Timi, Eszter, Dari. Szerintem Eszter Dari seggét fogja, de biztosat nem tudok.

Gyors toitoi-látogatás Timivel (persze külön-külön), közben azért lecsesztem, amiért végül "csak" félmaratont fut, és cserbenhagy, miközben ő rángatott bele, de megért, tudja hogy ez csak hiszti. Na meg hogy igazam van...
Lassan rajt, állnánk be a rajtzónába, de eszesen csak szemből lehet bemenni, azokon keresztültörve, akik már ott állnak. Mivel szakaszos rajt van, és a maraton rajtol utoljára, persze a sor végére kéne átverekedni magam, király. Pacsi a többieknek, ők végre indulnak, a baráti társaságból itt csak én futok ma maratont. Asszem. Nem vagyok jól, kicsit forog a világ, nagyon melegem van, izgulok, valószínűleg a vérnyomásom az egekben. Még meghallgatjuk a szpíkertől, hogy akik a 30km-es számban indulnak, ők gyengék és gyávák (értem én, hogy humor, de azért az ő nevükben is anyukádat, drága), majd végre rajt. Nem vagyunk sokan, nincs nagy tolongás, nem kell percekig sétálni, mint egy nagy budapesti versenyen, egyből futhatok. És csak rohannak el mellettem az emberek, mi a f... Pedig a tempó jó. Folyamatosan mantrázom magamnak, hogy nem kell velük elrohanni, hosszú még a verseny, nem az első kilométeren kell megnyerni, saját tempó, nyugiiiii... Sikerül, bár zavar, hogy egyre hátrébb vagyok. Nagyon meleg van, semmi árnyék, de azért a levegő mozog. Minden frissítőpontnál iszom egy korty vizet, maradék megy a fejre. A fordítónál vár a csapat éppen nem futó része, és szurkolnak, fotóznak, molinót lóbálnak, Kacsa meg elém rohan a stadion bejáratához pár szóra. Feltuningolnak.

Kacsa rohan a leadott megrendeléssel a következő kanyarhoz. Örök hála, Tás!

A második körben a Nagyerdei körút egyik sávját már megnyitják a forgalom előtt, egy busz félig a villamossínen megy mint állat, olyan port felverve, hogy sokan foglaljuk imába a nevét. Még mindig inkább engem előznek, mint én mást. Kör végén megint buzdítás, kapok sótablettát, fullextrás a kiszolgálás. Stabil 5:30 körüli a tempó, félek hogy ez meg fogja bosszulni magát. A harmadik körben beköszön a térdem, lépésről lépésre egyre jobban fáj, mire a negyedik kört kezdem, már azon gondolkodom, hogy hagyni kéne az egészet a pi... csudába. Viszont nem kaptam Daritól kört eddig, akkor most már nem is fogok. Hoppá... Pedig azt jósolta. Közben rájövök, hogy nem adhatom fel, annyian csápolnak itt, nem tehetem meg velük. Dari már a szurkolói stábbal, a futását "szar"-ként aposztrofálja. (kibékülnék én azzal a szar futással, nem csak ilyen melegben) Timit közben pont elhagyom, ő ma nem siet, kényelmes tempóban köröz. Eszterrel a célkapunál futok össze, Darival ellentétben ő a "fos" szót használja. (lehet hogy mindez pont fordítva volt, ha igen, bocs) Azért egyéni legjobbját futja. Kezd tisztulni a pálya, a rövidebb távokon szép lassan mindenki végez, nekem sikerül továbbra is tartani a tempómat, körülöttem viszont egyre jobban lassulnak. Amikor az ötödik kört fejezem be, már Dari is elém rohan Kacsával együtt, és realizálják, hogy már csak három köröm van hátra. Nem négy?! Megnyugtatnak, mehetek négyet is, megvárnak, de a verseny vége már csak három kör. Nem egész 16km. Szarul hangzik, de ez akkor mégis feldobott. Láttam a végét! Nagyon jól jött a 6 órásokon szerzett rutin, tudtam, hogy ahogy most érzem magam, az még bőven jó, lehet még ebben az állapotban eleget menni. 30 körül még mindig teljesen egyben voltam, sikerült kontroll alatt tartanom a tempómat, a lépéseimet, kezdtem elhinni, hogy ez tényleg sikerülni fog.

30km, Debrecen, tűző napsütés, de a hajam még mindig tart

De ilyenkor szokott kezdődni a görcs... 33-nál egyszercsak érzem, hogy elkezd "libegni" a jobb lábfejem. Aha! Jobb vádli off lesz itt perceken belül, ismerem én már ezt. Kezdi is. Majd ahogy jött, el is múlik, mozgás rendeződik. Jó, ilyenkor szokott jönni a másik oldal, majd a combhajlítók, végül majd negyvennél beállok mint a szeg. Ismerem én már ezt... És nem. A jobb combom néha diszkréten bejelez, de semmi komoly, sőt a bal térdem is egyre kevésbé fáj, amióta az egyik frissítőpontnál mindig guggolok gyorsan egyet, amíg iszom. 36, rendben vagyok, utolsó kör kezdődik. Bakker, én ezt megcsinálom! Azonnal össze is kell szednem magam, mert megindulnék mint a barom, pedig azért még 5km hátra van. Nehéz kordában tartanom az érzelmeket és az erőmet, most mindenből van. Csak a kör felénél lévő frissítőpontig jussak el görcs nélkül, csak ne legyen gond, onnantól már jobban futható, nyugiiiii! Egy korty víz, többi zutty a fejre, ahogy eddig, aztán gyerünk. Két lépéssel később azonnal visszaveszek, jelez a combom. Hideg fejjel átgondolom, hogy egy esetleges görccsel többet vesztek, mint ha végigtolom az eddigi tempóban. Oké, nyugi. A szokott helyen már nincs ott a stáb, átköltöztek a célba, ott várnak. Imádom őket... Kacsa azért a szokott helyen megvár, váltunk két szót, majd ő a legrövidebb úton viharzik vissza, én még körbefutok a stadionban, nyolcadszor. (anno, 15 évesen, fociedzésre járva - igaz kapusként - négy kör volt a max, amit a pálya körül le tudtam futni, változnak az idők) Egy csaj még megvezet a végén, mindketten rossz irányból kerüljük meg a szalagozást (tényleg úgy nézett ki, mintha az addigi útvonal le lett volna zárva), gyors korrekció, majd robbanok, az utolsó 50 métert sprintben tolom végig, és kiszakad belőlem minden addig felgyűlt feszültség, üvöltve esek be a célba. Sikerült!!!

Extázis.

Az órát megállítom, de nem nézem. Kapok egy csodás érmet, aztán egy még csodásabb csajt a nyakamba, de aztán mindenkitől bocsi, vennék egy kis levegőt is. Egyezményes nemzetközi jellel megköszönöm Timinek és Darinak, hogy ebbe belerángattak, de nem sértődnek meg, tudják, hogy valójában hálás vagyok nekik. Az órára nézve viszont láttam, hogy konkrétan egy kilométerrel rövidebb lett a táv, mint a tényleges maraton. Na azt már nem! Közöltem Darival és Kacsával, hogy pakoljanak le mindent, megyünk futni. :-) Nem kérdeztek semmit, jöttek velem, és a maradékot kényelmesen lekocogtuk, már amennyire 41km után a kocogás kényelmes lehet. De ez már örömfutás volt a javából. A srácok ugyan közben azt gondolták, hogy viccesek lesznek, és megkérdezték, hogy futunk-e egy teljes tiszteletkört, de nem voltak viccesek. Nem tudom, mit válaszoltam, de biztos nem volt szép.

Repeta :-)

Ülünk a fűben, persze nem nyújtottam. Eszem a hotdogot, ami finoman szólva sem a legjobb, pláne hogy tele van majonézzel (agyoncsapnám, aki feltalálta), de nekem most kincs, elmondhatatlanul éhes vagyok. Dari nézi az időeredményeket. Férfiak között 41, kategória 14. Jól hangzik, na de mennyiből? Azóta tudom, hogy 95 férfi (86 célba érő) és 38 kategóriatárs (31-40év közötti férfiak, 35 célba érő) közül sikerült ezt elérni. Hogy egy kis Dari-féle statisztika is legyen, ha jól sikerült volna a műtét, akkor a nők között abszolút harmadik lennék. :-) Ami nekem sokkal jobban tetszik: A nyolc kör végig annyira egyenletes volt, hogy a leggyorsabb és leglassabb kör között sem volt egy percnél nagyobb különbség, és ezzel a tempóval a harmadik körtől folyamatosan javítottam a pozíciómon. Ezekből is látszik, hogy bár talán még egy pici maradt ebben, de úgy gondolom, hogy a körülményekhez és az előzményekhez képest maximálisan jól sikerült összerakni ezt a futást fejben, testben, frissítésben, tempóban, mindenben. Nem egy űridő, elég sokan vannak, akik ennél sokkal jobbat tudnak futni, szerintem bennem is több van, de úgy érzem, hogy soha nem voltam még ennyire stabil, összeszedett és magabiztos akármelyik korábbi versenyemen. Hogy mit csinálnék másként? Semmit. Első maratonnak álmodni sem lehetne jobbat.
Ismerem már magam, tudom, hogy jó jel, ha izgulok. Hát most izgultam rendesen, jó is lett. :-) Hozzá kell tennem, hogy Darival ellentétben én nem csak a hivatalosan kiírt távot veszem figyelembe, elvégre azért használunk GPS-es futóórát, hogy mérjük a távot. Természetesen pár tíz méter eltéréssel nem foglalkozik az ember, de amikor adott versenyen mindenki kb ugyanannyit mér, és ez jelentősen eltér a hivatalos távtól, akkor inkább előbbit  veszem alapul. A félmaraton PB-m például hivatalosan 4 perccel lassabb, mint a tényleges, hiszen hosszabb volt a pálya. Ezúttal viszont pont fordított helyzet állt elő, hiszen a hivatalos időm 3:51:39, az általam mért tényleges maratoni táv viszont 3:56:43, és én ez utóbbit tekintem a tényleges és egyben eddigi legjobb maratoni időmnek. Most viszont Timi és Eszter jön, adósaink egy maratonnal, Dari meg egy tőle elvárható, 60km fölötti 6 órással. Én meg majd szurkolok! :-)

Pedig esküszöm bírom őket. :-)

Hulla

Debrecen, Rotary. Tavaly a Barcelona maraton után is jót mentem idén meg egyértelműen a pb, sőt az 1:30 alatti idő volt a cél. Plusz Ati első maratonja is ide esett, amit parádésan futott meg. Remélem írni fog róla. Eszter és Timi szintén félmaratont futottak, Eszter egyéni csúcsot is ment. Idén nem Evetkénél és Lepkénél aludtam előző este, hanem reggel indultunk Timivel és Kacsával aki a meglepetés szurkoló volt. Szóval korai indulás és egy kis kitérő miatt, 9h-re lent is voltunk. Már ekkor kezdtem érezni, hogy ma meleg, nagyon meleg lesz. Ezt a ruhatárba sorban állva érzékelem is. Meg fogunk dögleni. Szóltak, hogy álljunk be a rajtba. Idén ez kicsit nehézkesen ment, mert át kellett verekedni magunkat a kerekesszékeseken, a mini és a negyedmaratonos mezőnyön. Azért valahogy csak sikerült. Eljött a mi időnk. Előre sétáltunk a startvonalhoz. Konkrétan a második sorból rajtoltam. Indulás! Kilőttem, óriási elánnal indultam meg. 7-8-ik helyen haladhattam néztem is az órámat, 3:30-as pace. Na ez biztos gyors lesz. Vissza is veszek miközben iszonyat fáradtságot érzek a combjaimban. Hinnye, már itt az elején?

itt még minden jó, minden szép

Tolom tovább és a szembeszél is csak kicsit zavar. Ott viszont ahol nem fúj vagyis nem szembe rohasztó meleg van. Az egy frissítéses terv megy a kukába. 4 km-nél Tini és Kacsa szurkol lelkesen. Itt még a tartom a tervezett tempót, de olyan érzéseim vannak, mintha a verseny utolsó körében lennék. De sajnos ez még csak kurvára az első. Beérve a stadionba nyakon ver a hőség. Olyan mint egy katlan. Szerencsére csak pár száz métert kell benne futni majd ki és jöhet is a második kör. 22:07 az első. Ez jó bár nincs meg a kellő táv az óra is csak 5,1 km-t mért. Sebaj még 3 ilyen és megvagyok. Akad azonban egy bökkenő. Nem bírom tartani a tempót. Lassulok. Gyors frissítés után nem tudok visszaállni. 4:25-4:30-ban megyek tovább. Semmi gond majd a végén amikor jön az erő akkor behozom. Óriásit tévedek. Újabb lassulás. Basszus ez már csak 4:40 körüli. Próbálok gyorsítani, de nem igazán sikerül. Apró, pár száz méteres szakaszokra elérem a 4:25-öt is. Tartósan azonban nem tudom tartani. Tudom ez már nem lesz meg. A kör végén Kacsa látja rajtam, hogy kész vagyok, mint a házifeladat. Közlöm vele ha ez így megy tovább akkor pb sem lesz. 45:24-el haladok át a leendő célkapun. Csak nyamvadt 24 másodperc a hátrányom. A valóságban viszont sokkal több. Ha jól lennék és érezném az erőt ez innen sima liba lenne. Most másképp van. Tudom, hogy innen már nem lesz meg. Kényelmesen frissítek minden ponton, kell is mert szinte éget a nap. Tovább lassulok az eddig sem acélos tempóból. 4:40-4:50, de a maxon megyek. A 3-ik kör megint egy perccel rosszabb mint az előző. Kacsa kínál minden földi jóval, de nem kérek. Egy rohadványos kör van hátra azt valahogy csak végigszenvedem. Persze azért is így folyamatosan előzöm a lassabb futókat azonban nem velük vagyok versenyben. A saját távom mezőnye már beállt. Az utolsó körben újabb próbálkozás egy nagy hajrára, de gyorsan elhal. Bele kell törődnöm, hogy mára ennyi jutott. A kör felétől már nézegetek előre hátha meglátom Atit hátha utolérem és legalább hátba veregethetem a maradék 5 körére. A fordítónál Tini közli velem, hogy kb. 6 perce ment el. Jól megy a srác. Nekem meg innen már csak 1 km. A stadionba beérve megnyomom így legalább szépen fejezhetem be. Vége! Végre.1:34:13 azaz nem sikerült. Kacsa vár a célban és próbál lelket önteni belém. Nincs gond csak bosszant.

Végstádium

Elmegyek a ruhatárba a cuccomért és innentől szurkolója leszek Atinak, aki egyenletesen rótta köröket és tolt egy 3:51-es maratont. Elsőre. Profi munka.

jól látszik minden a részidőkön

Óriási köszönet a szurkolóknak. Tininek, Csigunak, Evetkének, Gergőnek és Kacsának. Nélkülük még mindig ott köröznék.

ilyen szép transzparenst kaptam

Ha csak a számokat nézzük és elfogadjuk, hogy a 600 méter mínusz ellenére félmaraton volt, mert hivatalosan az volt akkor nincs gond. Életem második legjobb fm-je, abszolútban (16-ik), nemenként (14-ik) és kategóriában (6-ik) is jobb helyen végeztem, mint tavaly. És nehogy már egy 1:34-es fm után szomorkodjunk. Nem is kudarcként élem meg, mert a maximumot hoztam ki magamból. Most ez ennyire volt elég. De ez akkor is egy rohadt nagy fos futás volt. És, hogy mi vezethetett idáig. Jó kérdés. Nagyrészt a meleg, valamint még a korán kelés, az utazás és a kajálás is közrejátszott. De nincs dráma, előbb-utóbb elérem a célomat. Talán már a Vivicittán!

Vártam már a VTM-et, tavaly fantasztikus volt. Kicsit kacérkodtam a hosszabb távokkal, de a Rotary közelsége miatt maradtam inkább a félmaratonnál. Erre a napra került még egy családlátogatás is valamint Kacsa szülinapi futása, de utóbbira már nem tudtam elmenni. Ezért is tekertem vele és Tibivel egy nappal korábban. Szombaton sikerült későn lefeküdni ezt még megfejelni egy korán keléssel (Anyut levittem még Bokodra én onnan mentem Szárra) és ugye az óraátállítással. Finoman szólva sem voltam kipihent. Mindegy, ez nem annyira fontos verseny. Egy célom volt, 5 perc alatti átlagot akartam (tavaly 5:07 volt). Pont a hosszabb távok rajtjára sikerült odaérni, láthattam a nagyokat és egy picit irigykedtem, hogy de jó lenne itt indulni. Talán jövőre. Behaladtam a sportcsarnokba a rajtszám átvétel pikk-pakk lezajlott, itt találkoztam Cögével, majd az egyik padon helyet foglaltam és lassan elkezdtem összekészülni. Kényelmesen leadtam a csomagomat majd Gerivel is összefutottam. Beszéltünk pár percet utána mindenki ment a saját dolgára. Én speciel a két betűs kitérőre. A rajtnál igyekeztem előre állni, ez sikerült is. Elérkezett a visszaszámlálás és rajt!

a mini és félmaraton rajtja      fotó: Terepfutás.hu

Mindenki meglódul itt még mindenki friss és erős. Én elkezdek előzgetni. 100 méter után jön az első meredek, nem hosszú, de itt az elején elég fájdalmas sokaknak. Folyamatosan török felfele a legeleje viszont már messze jár. Nem baj, nem velük versenyzem sőt igazából most senkivel. Na persze, hogy ez nem így van. Első kili 4:59! Húba ez elég erős lett. 4-en megelőznek köztük Sanyosz is. Na jó, vele tényleg nem kellene elmenni, mert jobb futó, mint én. De a többieket vissza kell előzni. A második km is 5-ön belül. Kis időre felmerül bennem, hogy lehet elfutom az elejét, de gyorsan elkergetem ezen gondolatot. 2 km után be az erdőbe itt már jó páran erősen szuszognak. Jól hallatszik kinek volt sok az eddigi tempó. A negyedik kilométer után kezdődik a mászás. Itt még pont a tervezett átlagon belül vagyok. Hamar elmúlik. Sétára váltok a többiekkel egyetemben. Na bazz, Annamari is megelőz. Ne már! Sikerül egy 8-as és egy 6:30-as ezret összehozni. Ez van, de tudom, hogy ezzel a nagyja szint megvan. A lankásabb és sík részen visszaelőzöm azt a 4 embert aki lehagyott és Sanyosz is közel van. Jön az első ellenőrző pont ahol gyors csippantás után szaladok is tovább. Közben azon gondolkozom célszerű-e egy héttel a főverseny előtt max-ra futni egy félmaratont. Biztosan nem, de nem tudok nem versenyezni. Leginkább magammal, de aki látótávolságon belül azokat is meg akarom fogni és persze engem már nem előzhetnek meg. Azért igyekszem figyelni a pulzusomra is nem nagyon akarom 170 fölé engedni. 7 km-nél azt számolom, hogy mekkora a hátrányom az 5-ös átlaghoz képest. Majdnem 5 perc. Hűha, innen végig 4:40-es ezreket kellene menni. Nem lesz könnyű, bár ez egy gyors pálya. Eközben utolérem és megelőzöm Sanyoszt. Na igen, az óra szerint 4:30-as ezreket futok most. Tolom tovább és már ott tartok ahol a mini és a félmaraton útvonala kettéválik. Emlékszem itt jön a meredek ereszkedés. Pár embert látok magam előtt, őket jó lenne még utolérni.

erősen koncentrálok            fotó: Terepfutás.hu

Lezúzok a lejtőn és azt érzem elpusztíthatatlan vagyok. A síkabb részre érve újabb futót darálok be. A tempóm jó és jól is érzem magam. A távolban 5-6 embert látok, na őket azért még csak-csak. Jön az első frissítő pont egyben a második checkpoint. Én gyorsan dugókázok egyet és robogok is tovább. 3 ember pipa, Ők megálltak enni-inni. Épp egy fakitermelés útvonalán járunk. Az úton keresztbe kivágott fák valamint maga sz út szana-szét járva traktorral. Iszonyat nyomvályuk vannak, puha, süppedős. nem esik jól itt futni, de nem tudok mit tenni. Ráadásul ketten pont itt vannak előttem, ha jól számolom/érzem a női első az egyik. Na, úgy néz ki idén meglesz a női dobogó. :) Jönnek is az egyre gyorsuló ezrek. 4:33, 4:27, 4:18. Frankón haladok már 2 percen belül vagyok a tervhez képest. Látok egy fekete pólós srácot elég messze van, de meg lehetne, meg akarom fogni. 

nagy a hasam         fotó: Terepfutás.hu

15 km körül összetalálkozunk újra a legrövidebb távosokkal. Eléggé a végével, nagyon szembetűnő a tempókülönbség. Viszont a folyamatos előzés újabb erőt ad. Atyaisten 4:06-os kili! Elérem a harmadik, egyben utolsó ellenőrző pontot ahol ismét Csipinél dugókázok (aki idén futva jött a versenyre, igen Pestről). Itt sem frissítek csak szaladok tovább. Kiérek az aszfaltútra és elönti a combjaimat a fáradtság. Úgy néz ki megvan a brutális lejtmenetnek a böjtje. Vissza is esik egy picit a tempó, igaz van benne egy minimális emelkedő. Egy kanyarból kijövet meglátom a fekete pólós srácot sétálni. Nagyon közel van, innen meglesz, hiszem, tudom, akarom. Utol is érem mielőtt visszakanyarodnánk az erdőbe. Ott lihegek a sarkában, biztosan idegesítem. Pár rövid távost lehagyunk majd úgy döntök ideje a srácot is megelőzni. Így is lesz, de meglépni nem tudok. Beszúr az oldalam, kezdem azt érezni, hogy túl erős ez a 4:15 körüli tempó. Igyekszem figyelni a légzésre és közben folyamatosan az órámat nézem. A pulzusom 170-175 között. Nem engedem feljebb, meg nem is igazán menne a gyorsabb tempó. Próbálok kicsit tartalékolni a végére. Kiérve az aszfaltos részre, ahonnan már csak 2 km a cél, a srác beér. Most egymás mellett haladunk igazi ki-ki meccs a ki tudja hányadik helyért. Már csak 1 kili van hátra amikor döntök, odabaszunk ennek hátralévő távnak és ezzel lelkileg összetöröm a srácot. Nem is bírja lekövetni a tempóváltásomat. Nyomom, mint süket a csengőt. A szembejövő már beérkezettek szurkolnak, buzdítanak, hogy jó a mozgásom és mindjárt bent vagyok. Én is így érzem és az óra is igazolja. 4:04! Jön a meredek lefele rész innen már csak 200-300 méter lehet. Kemény tempót megyek, utólag láttam, hogy 3:30, nincs ami megállítson. Vagyis van, a cél! Bent vagyok! Megcsináltam. Egy gyors csippantás után az órámat leállítom. 1:39:25! Azanyja! Több mint 5 perccel jobb a tavalyinál. Cögével gyorsan cserélek egy dugókát egy ötezresre megkapom a jól megérdemelt érmemet majd pihenek és nyújtok. Kis ideig téblábolok és élvezem a napsütést és a hangulatot. Cöge készít rólam egy fotót, ami olyan lett amilyen. Na igen, a hozott anyag sokat számít.

 zöldike

Beslattyogok a csarnokba magamhoz veszem a táskámat és megkapom a gulyást. Leülök hátul egy padra ahol jóízűen elfogyasztom egy kis cola-val. Átöltözés után irány Bokodra a családhoz. Jó kis napot zártam.

 finom volt a gulyás

szép érem és az enyém

https://connect.garmin.com/modern/activity/1640571022

Idén is 17-ik lettem, mind a férfiak (176 célba érkező), mind az összetettben (271-ből) pedig több, 5:55-el futottam jobbat a tavalyinál. Nem baj a fontosabb verseny a Rotary, ahol ha ugyan ennyivel futok jobbat a tavalyinál  akkor nagyon boldog leszek, ez csak úgymond egy volt a sok közül, de imádtam. Még akkor is amikor nagyon másképp volt jó. Remélem jövőre nem egyszerre lesz a BSZM-el, mert akkor nagyon nehéz döntést kell meghoznom.

Kissé rendhagyó post lesz ez, mert Eszter és Ati is írt hozzá pár sort. Ennek több okból is örülök. Számomra jó volt olvasni, hogy Ők hogyan élik meg a versenyt valamint a blog velük színesebb, több lesz. Na, kezdjünk is neki.

Az élet úgy hozta, hogy március második hétvégéjére két verseny került, az Optivita és a Dunaújvárosi Duatlon (utóbbi eredetileg egy héttel később lett volna, de ez egy másik post lesz). Az Optivitát már régebben kinéztem.100 és 50km. Az előbbi egyértelműen sok, utóbbin azért erősen gondolkodtam. Végül 3 héttel a Rotary (ami egyértelműen a főverseny tavasszal) előtt nem mertem bevállalni az 50-est, de menni mindenképpen akartam. Szerencsére lehetett váltóban is nevezni, így egy gyors körkérdés után Eszterrel, Timivel és Atival közösen megalakult a Vércsigák csapata. Ez ráadásul Timinek és Atinak egy hosszú futásnak is beillett a maraton előtt. Én egy jó, tempós 10km-t akartam az elején. Menni a mezőny elejével aztán lesz ami lesz. A rajt 9h-kor volt, mi időben, talán túlságosan is korán leértünk. Gyors rajtszám átvétel után visszaültünk a kocsiba és vártunk. Az látszott, hogy annyira jó idő nem lesz ma. Fújt a szél, de napsütésre azért volt remény.

mars csoki nélkül egy métert sem

Kipakoltuk a cuccokat a padokra, próbáltunk ráhangolódni a verseny hangulatára. Kellemes napsütés volt, már amikor volt, de a hideg szél rontott az összképen. Kis dilemma után a vékony aláöltözet mellett döntöttem.

A szpíker hívta a rajthoz Magyarország legjobb ultrafutóit. Hoppá mennem kell nekem is! A rajtban mellettem Lubics Szilvi, előttem Muhari Gábor, körülöttem Csécsei Zoli és még sokan mások. Csupa ultrafutó nagyágyú. Mit is keresek én itt? Keveset, de az legalább hasznos tapasztalat lesz.

Jó helyről indultam hamar az első tízben találtam magam. A tempó az brutális, 4 perces volt, de én akartam. 5-600 méter után beállt a mezőny eleje, ekkor már az 5-ik helyen haladtam bár én csak váltóban indultam, gondolom néztek is a többiek, hogy mit keres itt ez az ismeretlen ember ennyire az elején. Gyorsan pörögtek a km-ek tervszerűen, 4:10 körülii tempóban. Első kör vége 20:47, te jó ég, ebből nekem a Rotary-n még 3-at kell futnom! De most az Optivitán vagyunk és már csak 1 kör. A kis emelkedőn érzem, hogy fogy az erőm. Jön a lassulás is majd a fordító után a vég. Elfogytam, szúr az oldalam már csak a 4:40-4:50-es tempó megy. Ha nem verseny lenne megállnék és belesétálnék. Most ezt nem tehetem meg, futni kell tovább. Szerencsére egy kisebb csoport utolér és megelőz. Be kell állni mögéjük és tartani a tempót. Sokat segít a tudat, hogy már csak 1 km van hátra. Ezt sikerül is 4:20-ban abszolválni.

Gyors váltás után Eszter neki iramodik a saját 15 km-nek. Első etapon túl vagyok: 43:33-as 10 km, 4:19-es pace. Gyenge, nem vagyok vele elégedett. Vigaszdíjként azért beesett egy 5 km-es egyéni csúcs. Talán jobb lett volna éjszaka rendesen aludni, nem hajnal 3-kor arra ébredni, hogy még farmerban vagyok, megy a tv és a számítógép és még az ébresztő sincs beállítva. Mindegy ez már a múlt én most jó ideig nem futok. Jöhet a pihenés és az eszem-iszom.

éppen nagyon másképp jó

10 kili után, nem annyira vagyok megelégedve

Eszter közben rohamtempóban érkezik. Elképesztő 5 perc alatti átlaggal futotta az első körét. Nyerni akar a váltók között. Villámban lenyomja a 3 kört és már Ati jön. Amúgy éppen vezetünk a versenyben. Mondjuk közben kiderült az is, hogy összesen 3 csapat van a 100 km-es versenyben és a másik kettő az női páros. Ati megérkezik az első köréről, hamarabb mint vártam. Nézem az időt és szörnyülködök. Nabazzeg ez is megy mint állat 5 percesben. No comment. Nos ez így ment még 4 körön keresztül. Nem normálisak én mondom. Timi már nagyon készül, Ő nem siet amúgy is éppen betegségből lábadozik. Sajnos a pulzusöve szarakodik és a gyors elemcsere sem oldja meg a problémát. Nyugtatom, semmi gond csak tartsa az 5:50-es tempót és nem lesz gond. Nem is lett, bár nem esett neki annyira jól végig hányingere volt. De letolta az 5 kör 25 km-ét jó 5:54-es átlaggal Közben Eszterrel megszültük a további sorrendet. Jön Ő és én meg befejezhetem. Mindjárt vége pedig szinte csak most kezdtük ezt az egészet. Eszter már túl is van az első körön kezdhetek készülődni. A bal combom kicsit fáj, de csak kibírja ezt a 15 km-t. Tervem is van ám, jó lenne 4:30-as átlaggal letudni. Eszter jön is menetrendszerűen gyorsan váltunk és már indulok is.

mert minden másodperc számít avagy nem érünk rá egész nap

Kirobbanok, mint versenyló a rajtkapuból. 4:30-as pace-val. Azonban jön az emelkedő és érzem erős lesz ez a tempó. Jó, legyen inkább 4:40, de azt akkor már végigviszem. Át is állítom az órán a virtual partnert. A fordító után kicsit gyorsulok, érzésre mintha a reggelhez képest a szél is megfordult volna. Első kör végén nézem a monitort 23:03. Nem rossz, de be kéne húzni 1:09 alá. Ehhez nem kell sokat gyorsulni. Az emelkedő megint kicsit nehezen megy, de aztán a sík részen nagyon könnyűnek érzem a tempót. A pulzusom is csak 160 körül van. Ez kurva jó. A fordítónál annyira sietek, hogy a bóját is majdnem felborítom. Jó érzés az is, hogy folyamatosan előzök. Igaz a többiek egyéniben nyomják és túl vannak már 70-80 km-en. Hamar elmegy a második kör is. Ez 22:51 lett.

repülőfázis

Jó lesz. Timiék biztatnak, hogy már csak egy kör és vége. Most az emelkedős részen is megy a 4:30-as tempó, már csak 4 km. Ha beledöglök is végig tolom így. Sőt, tudom ennél bírok gyorsabban futni. A fordító után nézem az átlagot 4:33. Számolgatok, tervezgetek. Csak meg kéne csinálni azt a 4:30-at ami az előzetes terv volt. Ehhez azonban menni kell, nagyon menni. 4:25-ös majd egy 4:20 km képében ez realizálódik is. Már csak egy kili és abban van a lejtő is. Nyomom, mint süket a csengőt érzem a mindent elsöprő erőt. Már 4 perc alatt járok tempóban. Rohadt jó érzés és már csak 300 méter. Még gyorsítok egy kicsit, engem is meglep, hogy tudok. Látom a célkaput mindjárt vége! Kész! Beértünk! Megcsináltuk! 8:33:45 alatt futottunk 100 km-t. Kurva jók vagyunk!

 nagy a megkönnyebbülés

Összességében a 25 km-t 1:50:26 alatt szaladtam, 4:25-ös pace. Nem rossz, de nem is az igazi. A Rotary-t illetően még nem vagyok teljesen biztos, Bécsre viszont remekek a kilátások. Ha még egy-két kilót fogynék, nos akkor nagyon szép dolgok történhetnének...

ez azért sikerült mára, de az első két kör apró kudarcát nem feledteti

És most jön sajnos az a része a dolognak amiért nem kicsit jöttünk el rossz szájízzel. Az a nevezésekből tudható volt, hogy mi vagyunk az egyetlen 4 fős csapat. Rajtunk kívül még két páros indult a 100 km-es távon. Amikor végeztünk azt mondták, hogy várjuk meg az eredményhirdetést hiszen nekünk is lesz. Ott dekkoltunk 1,5 órát a hideg sátorban amikor nagy nehezen kiderült, amúgy csak azért mert rákérdeztünk, hogy mivel egyedüli 4 fős csapat voltunk nem jár érem, de felajánlanak ingyen nevezést a következő versenyükre. Erre Eszter csak annyit mondott: dugják fel maguknak. Irány inkább haza.

Első kör vége. Minden szép, minden jó.

Elkezdtem darálni az 5 perc körüli kilométereket. Éreztem, hogy meglehetne a tavalyi félmaraton pb, de tudtam, hogy most tovább kell menni egy kicsit, úgyhogy nem engedtem magam a mágikus öt alá. 15-ig minden tuti volt, ott jött egy kis fáradtság, és a legrosszabb, a görcs első jelzései. Túltettem magam rajta. Közben egy srác minden körben nagyon tapsolt és biztatott, a rajtszámból csak annyit látott, hogy 100km-en futok, azt nem, hogy váltóban. Körről körre egyre kellemetlenebb volt a helyzet, végül odaszóltam neki, hogy nyugi, csak váltó. Persze az egómnak jól esett, hogy kinézi belőlem a távot ebben a tempóban (meg úgy általában).
Az utolsó métereken lett elege a combomnak, de ott már nem érdekelt, kibírtam. Timi lehorgászta a chip-et a bokámról, átadtam neki a rajtszámövet, Dari meg elkergette futni. Ennek a palinak blogja van meg minden, de agresszív egy figura, én mondom.

Timi lábaim elé borul, de csak a chip kell neki.

Aztán csak nézegettük az időeredményeket, láttuk, hogy a többi csapat neve mellett "páros" szerepel. Tudtuk, hogy egyenlőtlen verseny ez így, ergo feleslegesen rohantam. Timi nem volt ennyire eszetlen, ő az eredetileg tervezett tempójában ment, bár az első kör végén nem volt őszinte a vigyora. Aztán beállt utazósebességre, és teljesítette a feladatot, bár a végén nem voltunk benne biztosak, hogy haza is kell vinnünk, nem volt egyértelmű, hogy életben marad. De aztán felállított egy gyors diagnózist, és spontán gyógyult. Eszter volt újra a pályán, még 25km volt hátra négy fős váltónknak a százból, amikor az EGYÉNI első helyezett már beért. Erre nincsenek szavak. Azért mi is haladtunk, a végén Darinak úgy kellett lassítania, hogy ne Lubics Szilvivel együtt érjen be, mert tudtuk, hogy elvinné a show-t :-D (el is vitte egy nem gyenge idővel, női elsőként) Majd bekocogott Dari a visszalassított 3:49-es utolsó kilijével, együtt örültünk a szpíkerrel, miszerint Vércsigák a célban, majd...
...majd eltűntünk az eredményjelzőről, vele együtt az utolsó kör hivatalos eredménye. Erre jött még rá a Dari által vázolt eredményhirdetős kabaré. Mindent értek, minden jogos, DE mi ott voltunk, kiálltunk, legjobb tudásunk szerint lefutottuk, szabályt nem sértettünk, kategóriánkat (100km váltó) megnyertük. Pont. Nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy a többi váltó nem 4 fős, a lehetőség adott volt, a nevezésünket elfogadták, csak a verseny után jelezték, hogy gyakorlatilag versenyen kívül futottunk. Nem az érem, nem a dobogó, hanem az elv az, ami bánt. De az nagyon. Eszternek igaza lehet.

Póni monológ:

Reggel nehezemre esett felkelni. A járás sem ment könnyen, de ha már egyszer a szavamat adtam, hogy megyek és Gyulával futónagykövetünkkel is meg volt beszélve nem volt választásom. Akartam én ezt meg nem is csak ott volt ugye az Optivita ami elég húzós lett és nem tudtam mennyi maradt bennem. Amúgy a szervező hölgynek óriási szerepe volt abban, hogy végül mentem. A post-omra gyorsan reagált még magánban is megkeresett és jót beszélgettünk. Ezúton is köszönöm neki, bár jó eséllyel nem fogja olvasni ezeket a sorokat. Délben van csak rajt, Gyulához 8h-ra megyek így kapkodni nem kell. A két bringát valahogy betuszkoltuk a kocsiba és irány Dunaújváros. Hamar le is értünk épp a gyerek futam zajlott. Az látszott, hogy ma sem lesz az a hű de jó idő. Elég sokáig ment is a dilemma, hogy milyen ruhában induljunk. Én végül a hosszú futógatya, rá a bringás nadrág, felülre meg a vékony aláöltöző, futópóló és bringás mez kombinációra szavaztam. A nevezés gyorsan ment (csak a helyszínen lehetett) nem volt semmi fennakadás. Közben összefutottam Dáviddal aki a mai nap nagy esélyese volt. Mivel rengeteg időnk volt még jobb híján a meleg épületben lebzseltünk. Azért a 11h-ás női rajtra kibotorkáltunk és a mi rajtunkig ami 30 percet csúszott kint is maradtunk. Átöltözés a kocsiban, bringa be a depóba és már indulhatunk is. Próbáltam viszonylag előre állni, bár a mezőnyt egy--két embert leszámítva nem ismertem. A futásra a 4:40-es tempót lőttem be, azzal jó eséllyel végig bírom az 5+2,5km-t. A közbenső bringán meg lesz ami lesz. Összességében egy 1:10-es időt akartam. Indul a visszaszámlálás, majd eldörren a startpisztoly. Mindenki meglódul, nekem meg rohadtul nem esik jól a futás. Hú bazzeg nem baj ha 5 perces lesz csak éljem túl ezt a napot valahogy. Nézem az órát és 4:20-as tempót mutat. Már értem miért ennyire kellemetlen. De aztán ez az érzés elmúlik és elönt az erő. Kezd egészen jól esni. Folyamatosan előzök, főleg a szembe szeles szakaszon. A második körben kezdek közeledni az előttem futó Gyulához. Ez újabb löketet ad és az utolsó km-t megnyomom. Te jó ég ez már 4 perces tempó! Irány a depó. Na itt aztán rendesen eltökölök a cipőcserével. Páran vissza is előznek, köztük Gyula is. Jöhet a bringa 4 köre. Elkezdek pörgetni, pulzusom az egekben és iszonyat nehéznek érzem a lábaimat. De menni kell előre és megyek is. Óra csippan, 30-as átlag felett vagyok, ez jó, de több kéne csak nem igazán érzem az erőt. Magányosan tekerek, se előttem, se mögöttem senki a közelben. A második körben viszont utolér egy 4-es boly. Ebbe nekem most be kell csatlakoznom (itt lehet bolyozni). Sikerül is, szélárnyékban csak könnyebb. A fordítóknál azonban mindig leszakadok, sprintelni kell az újabb és újabb felzárkózásokhoz. A negyedik kör elején kezd lassulni a tempó plusz még nem is vezettem a bolyt így az élre állok és megrántom a sort. Azonban az erősebb tempót nem bírom sokáig és visszalassulok, sőt a fordító után végleg leszakadok. Fájdalmas ahogy egyre csak távolodnak. Már csak fél kör, rongyos 2,5 km és vége van a bringának. Onnan meg már csak futni kell egy keveset. Közeledik az a bizonyos zöld vonal ahol le kell pattanni a kerékpárról. Leugrom nagy merészen, de mindkét vádlim görcs közeli állapotba kerül. Bekocogok a depóba, gyors cipőcsere, bukósisak le és irány a futópálya. Iszonyat nehéznek érzem a lábaimat. Magam előtt látom azt a három sporttárasat akik a bringán megelőztek. Vissza kell őket előzni. Ketten elég messze vannak, de az előttem lévő srác biztosan meglesz. 4:40-es a tempó és megint kezd elmúlni a szar amit felvált a mindent elsöprő erő érzése. Gyorsítok is az első srácot be is darálom hamarosan, de a másik kettő elég messze van. Mindegy nyomom ami a csövön kifér ezt a fostos 1,5 km-t kibírom már. Jön az utolsó fordító onnan már csak kb. 600 méter és közeledek az előttem lévőkhöz. Tudom, hogy meglesznek, meg kell lenniük. Fokozom a tempót már bőven 4 perc alatt járok magam sem értem, hogyan és miként. 150 méter lehet hátra amikor elszáguldok a két delikvens mellett és én hülye nekiállok még sprintelni. Szinte berobbanok a célba! Igen! Megcsináltam! Kapok egy érmet a nyakamba majd frissítek egyet. Így a verseny után már nem árt. Megjön Gyula is gratulálunk egymásnak és kicsit nyújtunk.

Begyűjtjük a jól megérdemelt babgulyásunkat és bevonulunk vele a jó meleg épületbe ahol kellemesen elfogyasztjuk. Egy-két ismerőse csatlakozik hozzánk. Szép lassan összekaparjuk magunkat, bepakolunk a kocsiba és irány haza. Remek verseny volt, örülök, hogy mentem. 2000Ft volt a nevezési díj és ezért volt chip-es időmérés, kedves, ügyes segítők teljes pályazár és korlátlan babgulyás. Abszolút megérte. Elégedett vagyok az eredményemmel, különösen az Optivita után. Saját mérésem szerint az első futás 4:16-os, a bringa 32km/h a második futás pedig 4:19-es átlag lett. A nettó összidőm 1:09:58. Ha direkt akarom akkor sem sikerült volna így. Hivatalosan 11-ik lettem az 50 fős férfi mezőnyben 1:13:10-es idővel. Ebből kiderül, hogy a depózáson van még mit javítani, mert rengeteg az a 3 perc. Ja, pluszban azért ma is sikerült egy rekordot elérni:

a kis hazudós...