Évértékelőt végül nem írtam, mert nem és kész. Lépjünk is tovább az év első versenyére a negyedik alkalommal megrendezett Zúzmara futófesztiválra. Idén volt összetett táv ami az 5+21,1+10km-t takarta. Naná, hogy erre neveztem Attikával karöltve. Sajnos Ő közben lesérült így mehettem egyedül, de legalább szurkolni kijön majd valamikor. Persze érkeznek a többiek is, Kacsa a félmaratonra, Dóra, Eszter és Tita meg a délutáni 10 km-re. Zoli megengedte, hogy nyugodtan fussam max-ra az egész napot így fejben, lélekben erre készültem. Reggel 8h-ra már kint is voltam a rajtszám átvétel nem volt több 1 percnél így rengeteg időm maradt az 5 km, 9h-s rajtjáig.

5 km - nyomni, nyomni és nyomni: ezen a távon nincs választás, menni kell ahogy bírsz. Mindenképpen pb-t akartam futni ezen belül egy 20 perchez minél közelebbit esetleg valahogy ez alá kerülni. A rajtnál előre álltam, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Start! Megiramodunk. Pár száz méter kell mire beáll a tempó ami nem esik annyira jól így hirtelen. Elég gyorsan beáll a mezőny eleje nagyjából a tizedik helyen lehetek, de ugye vannak akik csak az 5 km-en indulnak. Első kili 4:02. Jó lesz ez csak tartani kell a tempót. Most már egész elviselhetőnek tűnik nem akarok egyből belehalni. Pár helyen jeges és latyakos a pálya, de nem tűnik vészesnek. Kettes számú km 3:57. Húbazz kereken 8 percnél járok. Jó, nagyon jó. Csak teperni tovább. Rátérünk egy murvás útra ami eléggé csúszik, érzem, hogy lassulok is. Ezt az óra is megerősíti, 4:09-es kili. Nem baj és már csak kettő van hátra. A mezőnyben sok minden nem történik. Ami az elején beállt az úgyis maradt. Se előzés, se lemaradás. Csak én és az óra vagyunk. Megvan a négyes számú km is ami 4:10-re sikerült. Nyavalyás 1 km van hátra. Ezt már valahogy túlélem. Próbálok hajrázni, jön az árkádok alatti rész ami fura módon csúszik pedig csak nedves. A visszafordítónál vigyázok is egy esés nem hiányzik. Nézem az órát, húú, de közel lesz ez a 20 perchez. Eddig is nyomni kellett, mostantól meg aztán pláne. Bezúdulok a csarnokba és vége! 20:03! Basszus! Egyfelől rohadjon meg az a 3 másodperc másfelől meg óriási egyéni rekord. Az eddig az 20:44 volt. Hivatalosan végül 20:01 lett és ezzel az 5 km-es mezőnyben abszolút 8-ik, a férfiak között 7-ik lettem. Na hoppá. Ráadásul csak 18 másodpercre volt a dobogó. Na mindegy, amiért igazából jöttem az meglett. És most próbáljunk meg pihenni a félmaratonra.

Félmaraton - kényelmes, vállalható iramot futni aztán mégis mi lett: az fm-re már megérkezett Kacsa is. Én eközben pótoltam az elégetett kalóriákat. Nem éreztem magam túl frissnek, de nem volt más hátra, mint elindulni a rajthoz. Kacsát meggyőztem, hogy menjünk együtt 4:30-ban aztán lesz ami lesz. Hülyeség az egész felelte. Erre aztán mi  történik? 2 km-nél Ő robog előttem 4:20-ban. Átérve a Kincsem Parkba eléggé csúszóssá válik a talaj. Mintha lassulnánk is kicsit, de az óra mást mond. Továbbra is 4:30 alatti kiliket megyünk. Kacsa picit lemarad, de még bőven látótávolságon belül van. A kör végén a csarnokban frissítek majd tovább robogok. Közben folyamatosan számolgatok, hogy mi lehet ennek a vége. Már az 1:33-34 körüli idő is elérhetőnek tűnik ha nem lassulok drasztikusan. Kint az Albertirsai úton feltűnik Attika is a bice-bóca. 10 kilinél 44:01-el állok. Hogy mi van? Ez jobb, mint az előbb számolt 1:33! Basszus menni kell, mert ebből akár még egy űridő is lehet. Attika azért megjegyzi, hogy mi ez a sétálgatás. Baszki fussál ilyet aztán beszélgethetünk. :) Két telibe 4:20 km következik amikor újra visszatérünk az expo területére és megint bemegyünk a csarnokba. Szeretnék frissíteni, de itt most nagyon sokan vagyunk. Sokan most fejezik be az első körüket és nagy a tolongás. Azért tudok inni, de viszonylag sok időt vesztek. Ez a kili csak 4:40 lesz. Nincs baj, menni kell tovább mantrázom magamnak. Pörögnek is a lábak meg a kilik. 4:17, 4:18, 4:14. Ekkor érünk ki megint a Kincsem Parkba. Most már sokkal jobban szét van taposva. Küzdök is, mint malac a jégen. Érzem, tudom, hogy iszonyat közel lehet a végidő az egyéni rekordomhoz. Innentől kezdve nem is nézem a tempót, az órán is átváltok a pontos időre. Persze ebből is van információm, de messze nem olyan pontos, mint amúgy. Jönnek a már jól ismert kanyarok, egyenesek. Eléggé lóg már a nyelvem, de menni kell immár a rekordért. 4:25 körüli km-k vannak. Nagyon közel lesz. Még kanyar és jöhet a csarnok bejárata. Szinte berobbanok a célba és már nézem is az órámat. 1:32:19. Neeem, ilyen nincs és mégis van. Nem lett meg a rekord, ugyanakkor önmagában ez nekem egy bődületesen nagy idő pláne a reggeli 5 km pb-vel a lábamban. Azért picit csalódott vagyok. Oly közel volt és mégis annyira távol...Hivatalosan végül 1:32:17 lett. 4 másodperc... nyamvadt 4 másodperc. Sok helyen mehetett el, de ezen már kár keseregni. Férfi 36.hely, abszolút 41. Nem lett rossz na. És akkor jöjjön a finálé a 10 km.

10 km - túlélni a hősi halált: erre a versenyszámra már megjöttek a lányok is. Dóra, Eszter és Tita. Végül Kacsa is kint maradt szurkolni így egész népes kis csapat lettünk. Az első két jól sikerült futás után ezt is szerettem volna minél jobban teljesíteni, kis célként a 4:30-as átlag lett belőve, de azért már eléggé fáradt voltam. No akkor irány a rajtzóna a mai napon utoljára. Rajt! Meglódulunk, az első érzés ami elönt az a fájdalom. Húú, ez a tízes most rettenetes lesz. 4:25-ös az első majd szépen elkezdek lassulni. 3,5 km körül már azon gondolkozom, hogy a ...ba az egészet és inkább sétálok.  A negyedik kili már csak 4:40 majd elérem a mélypontot egy 4:57-essel. Szerencsémre Annamari megelőz én meg rá tudok tapadni. Csak menni vele és bízni abban, hogy jó lesz. A félmaratonon is 6 km után jobb lett a helyzet. Úgy néz ki sikerült úrrá lenni a káoszon, mert ha nem száguldok, de megint tudok 4:30-as iramot menni. A fordító után visszaelőzöm Annamarit akinek utólag is köszönet a nyulazásért. Gyors fejszámolással kiderül, hogy a 45 perces célidőhöz menni kell, különben kicsúszok belőle. Összeszedem a maradék erőmet és csak nyomom. Azt nem mondom, hogy jól esik, de valahogy mégis elönt a jó érzés. Elmenni a végsőkig, kihajtani mindent magadból. Ezért is szeretem ezt csinálni. A végén még előzök is kettőt aztán átérek a célvonalon. Vége! Végre vége. 44:32! Megvan ez is. Nem ez volt életem futása, mert ha jó összesen 2,5 km jó volt belőle, de a célt elértem. Hivatalosan 44:29 lett amivel abszolút 20., a férfiak között a 17. lettem.  

Zárszóként akkor jöhet(ne) az összetett, mert ugyan én ebben a számban indultam, de eredményhirdetés az nem volt. Így utólag már jó lett volna ha van, mert hát mit szépítsük, rohadt jól néz ki az a táblázat legfelül az én nevemmel és a dobogó tetején állni is menő lett volna. Na mindegy talán majd legközelebb. És ugyebár nem ezért jöttem hanem, hogy fussak és azok jól sikerültek. Messzemenő következtetést nehéz levonni ebből és a tavaszi célok nem igazán erről szólnak, de én bizakodó vagyok.

Az év utolsó versenyére nem túl jó előjelekkel mentem. 1 héttel előtte a Spártai 100-as ahol csak egy 50-est akartam futni nem sikerült túl jól. 31-nél abbahagytam mert megfájdult mindkét bokám. Amiből végül mire hazaértem achilles fájdalom lett. Pár nap pihenés és krémezés sem hozott nagy javulást így a futás mellett döntöttem. A verseny előtti napon kimentem a Szilas patakhoz Zolival futni egyet. 15 km volt tervben hát végül 26 lett. Ja és ugye mindezt bokáig érő hóban, mert ugye az is megérkezett a hétvégére. Kicsit tartottam is a csúszkálástól kint a terepen. Reggel a telekocsi jegyében összeszedtem útitársaimat majd Telki felé vettük az irányt. A versenyközpontban találkoztam Annával a Szimpla élményes párommal. Pár szót beszélgettünk majd mindenki ment a dolgára. A budai trail-en még nem jártam így az útvonal is ismeretlen volt. Előzetesen a 3 órás célidőt tűztem ki. Ez teljesíthetőnek tűnt bár nem tudtam a hó mennyire nehezíti majd meg a helyzetet. Gyors készülődés után már a rajtban is álltam várván a visszaszámlálást. Indulás! Egyből emelkedővel kezdünk itt próbálok is minél előrébb jutni az esetleges single track előtt. Jött is, kicsit be is szorultam egy lassabb futó mögé, de nem gond. legalább nem futom el. Persze amint lehetőségem volt megelőztem. Alapvetően így vonatoztunk addig amíg ki nem értünk egy szélesebb útra. Ráadásul itt az emelkedőnek is vége volt lehetett egy kicsit haladósabbra venni. Egy ponton Lőrincz Oliék biztatták a futókat. Megint jött egy single track-es rész most azonban lefelé. Élveztem, de próbáltam arra is figyelni, hogy ne taknyoljak el. Az első csippantós pont után hirtelen belém hasított az érzés. Én már jártam erre. Bizony-bizony ez a Szénás kör útvonala. Jó volt ismerős terepen futni viszont tudtam azt is, hogy Nagykovácsinál az emelkedő nem a barátom. Kétszer jártam arra és mindkettő másképp volt jó. Nem meredek, meg semmi extra csak eddig nem jött ki lépés rajta. Nyáron a kurva melegben voltunk Eszterrel, míg ősszel Attikával a sérülésem után. Most azonban nem volt gond. Simán feljutottam rajta. Jön a forgókapu és a mászás a Nagyszénásra. Felérvén újabb csippantás  és egy pár másodperces megállás. Megcsodáltam a gyönyörű téli tájat. Fantasztikus élmény volt.  

Na akkor zúzzunk lefele. Rátérünk a piros jelzésre. Ezen is jártam már, de akkor sötét volt. Egy-két helyen csúszott, de megúsztam esés nélkül. Leérvén Nagykovácsiba az aszfaltra elkezdett sajogni az achillesem. Nem lesz ez így jó. Vissza is fogtam a tempót a békesség érdekében. A frissítőponton csak vizet töltök és megyek tovább még mindig a piros jelzésen. 1,5 óránál járok simán tarthatónak tűnik a 3 órás célidő. Az erdőben beérve a térdem kezd el fájni. Séta-futás-séta és mintha itt a hó is jobban csúszna. Óbaszki ,még van 13 km hosszú lesz ez még, de csak azért is végigmegyek. Szerencsére komoly baj nincs kis idő múlva újra tudok futni. Megint ismerős rész és igen, megint a Szénás kör útvonala. Sokan nincsenek körülöttem. Szinte csak én vagyok és az erdő.

Jön a harmadik pont ahol ismét megállok ezúttal a ponton lévőkkel váltok pár szót és cipőt kötök. Gyerünk tovább. Mondjuk nem pont így gondoltam. Lefele az egyik kanyarban kicsúszok és beledőlök a hóba. Ezt sem úsztam meg esés nélkül. Jön egy iszonyatosan kellemes rész. Lejtős-kanyargós remekül futható. Ki is élvezem az egészet. A száguldós rész után kis emelkedő jön aztán megint lejtmenet és az utolsó pont. Itt csak köszönök és megyek is tovább. Innen már fél lábbal is. Aztán egyszer csak megint egy emelkedő jön. Nagyrészt mindenki sétál rajta, itt már együtt futunk a rövidebb távosokkal. Én felváltva futok és sétálok. Igazából annyira nem meredek, pont az a kellemetlen fajta és itt 23 km környékén már kellően fáj. Rettenet hosszúnak tűnt. Azt hittem soha nem érek fel rajta. De mint mindennek ennek is vége van egyszer és jöhet a végjáték. 4:40-ben hasítok lefele a hóban majd kiérvén az aszfaltra ebből 4 perces lesz. A lábam sem fáj már talán csak az adrenalin nyomja el, de kit érdekel ez amikor repesztek. Még két kanyar és beérek. Kész! Vége! 2:48:11! Hűű ez aztán jóval 3 órán belül lett. Fura módon az előző napi 26-ost se nagyon éreztem meg. Remek verseny volt, csodás idővel, szép helyekkel és egy jól futható útvonallal amit a hó külön élvezetessé tett. Imádtam az egészet, de a lejtmenetem nagyon érződik a szeptemberi horror sérülés. Valahogy nem merek annyira csapatni. Előbb-utóbb csak elmúlik. Ezt leszámítva azt érzem, hogy erős vagyok és a formám is megfelelő. Hazafele a kocsiban megint fájt a lábam ezzel valamit kezdeni kell majd.

Egy nyuszis érem mind felett

Eléggé nehezen készült el ez a beszámoló, de hát ez van. Nézzük is mi történt. A nevezésnél még optimista és nagyravágyó voltam. Nem tagadom megnéztem a tavalyi eredménylistát és arra a következtetésre jutottam, hogy az egy nap (szombat) 3 részletben maratonon jó esélyem lehet dobogóra állni. A másnapi vasárnapi félmaraton meg valamiféle bónuszként volt ott. Így legalább a hétvége is ki van maxolva. Szerencsére Attikában partnerre is találtam ebben az okos döntésben. Aztán ugye jött a csákvári sérülés és azzal járó kihagyás. Ez alapjaiban változtatta meg az elérni kívánt eredményeket. Mondhatni edzőversennyé silányult az egész. 1 hónappal a verseny előtt önkéntes nasi megvonást vállaltam, hogy ha már nem vagyok formában legalább a súlyom legyen rendben. A verseny hetében már egész jól mentek az edzések és ismervén engem azért sejthető volt, hogy kihajtom a belemet is mindkét nap. Végül úgy beszéltük meg, hogy az első futáson a 14 km-en Attikának nyulazok 4:30-as tempót (nehogy elfussa) a következőn, a szintén 2 körös félmaratonon meg Eszternek (aki párban futja)  az első kört szintén valami hasonló tempóban. A maradékon meg lesz ami lesz. Még egy nagy dolog fog történni ezen a napon. Eli félmaratont fut! Hát ez a nap is eljött. Kacsa supportálása mellett nem volt kérdéses a kimenetel. Attikával beállunk az 1-es zónába, ha már odaszól a jegyünk. Meg hát ugye azt a tempót szeretnénk futni. Rajt! Megindulunk az első pár kili gyorsra sikerül, de a harmadik után beállunk a tervezett iramra. Kényelmes, beszélgetősnek tűnik nincs itt semmi gond. Azt érzem, hogy tudnék gyorsabban haladni, de Attikát, aki nem akart jobban menni nem hagyom el ha már megbeszéltük, hogy tempót futok neki. Legfeljebb majd a végén az utolsó 2 km-en. 12-ig így haladunk szépen párban tartva a megbeszélt iramot. Itt búcsút intek Attikának és gyorsítok. Erősnek érzem magam és könnyedén tudok gyorsítani. Hoppá, egy 4 perces km! Azta! Még egy van hátra és nem lassítok. Jön a cél és vége. 1:01:41 lett a 14 km az uccsó meg 3:58! Kicsit hihetetlennek tűnik, de csak megcsináltam és nem is igazán fáradtam el. Most jöhet 1,5 óra szünet majd a félmaraton ami biztos fájni fog. Közben megérkezik Eszter, Eli és Kacsa. Második felvonás: Eszterrel beállunk a megfelelő helyre, cél az elején a 4:40-es tempó amiből majd gyorsítunk, a második körre nekem meg lesz ami lesz. Ennek megfelelően kezdünk is. Nem mondom, hogy az első pár kili komfortos, de miután bemelegszem már nincs gond. Attika kicsivel előttünk kívülről valahogy nem megy neki az amit eltervezett. Mi 4:35-4:40 körüli kiliket futunk, de gyorsulni valahogy nem akaródzik. Nem baj akkor ebben toljuk végig. Viszont Attikát így is megelőzzük. Hoppá, lehet elfáradt. Jön az első kör vége Eszter vált én meg továbbrobogok. 48:16-ra sikerült. Ha tudok még egy ilyet futni akkor jók vagyunk. Bízom benne, hogy akár még gyorsulnom is sikerül. Sajnos ez nem így lesz. Sőt, ez már inkább 4:45-4:50-es tempó. Valahogy nem az igazi. Megyek ahogy bírok most ez csak ennyire elég. Beérek 1:38:25 lett a félmarcsi. Nem vagyok elégedett bár ez azért még bőven jó idő. A második kör 50 perc felettire sikerült. Pár perc múlva Attika is megjön. Háát Ő sem néz ki túl jól. Össze kell kapnunk magunkat a 7 km-re. Közben kiderül, hogy Eszter párosban dobogóra állhat! Ügyesek voltak! Attika bekuckózik a kocsiba melegedni mi Eszterrel tovább várjuk Elit és Kacsát. Jönnek is 2:30 körüli idővel. Igen! Eli bácsi megcsinálta! Félmaratonista lett! Na nem mintha olyan nagyon kételkedtem volna ebben. Attika hív, hogy jó lenne ha összeszedném magam mert mindjárt rajtolunk. Baszki jól elment az idő. A kocsiban ránézünk az eredményekre. Lehet nem kellett volna. Attiká abszolút 6. és 8 másodperc hiányzik neki a kategória második helyhez. Én 4-ik vagyok és 13 másodpercre az abszolút 3-ik helytől. Ójajj. Azt eddig is tudtuk, hogy rettentően fájni fog ez a 7-es, de most még ráadásul versenyezni is kéne. A riválisok rajtszámait azért megjegyeztük. Az enyémet meg is találjuk gyorsan a rajtzónában. Tervem is van: utazni mögötte az uccsó kiliig és aztán lehajrázni. Indulunk. Igyekszem nem szem elől téveszteni a srácot, de erősen kezd. Megyek vele és szörnyülködöm. 4:18-as első km. Atyaég ebbe bele fogok pusztulni. Szerencsére lassulunk egészen 4:35-4:40-ig. Úgy gondolom ez jó nekem. Árnyékként követem és közben azon morfondírozom, hogy mikor induljak meg. 5-nél még korainak érzem aztán 2 perc múlva minden okafogyottá válik. Kipurcantam. Ennyi volt. Fejben és testben is elengedtem. Szúr az oldalam, minden bajom van. Attika üvölt rám, hogy most indulj meg bazdmeg. De nem tudok, nem megy. Az utolsó 2 km-en azért is küzdenem kell, hogy egyáltalán 5 percen belüli időket fussak. Hajrázni sincs nagyon erőm, se kedvem. Vége van. 32:26 lett. De ez mindegy is, a dobogó elúszott. Na nem mintha ezért jöttem volna, de olyan közel volt. Gratulálok a srácnak, kicsit beszélgetünk majd Attikával a kocsi felé vesszük az irányt. Nézzük a jó oldalát. Nem kell megvárnunk az eredményhirdetést. Irány haza, vacsorázni a többiekkel, mert megérdemeljük. Hivatalosan 3:12:24-et futottam, ebből a 14 km 1:01:37, az FM 1:38:21 a 7 km meg 32:25 lett. Ezzel abszolút 4-ik és kategória 3-ik lettem. Innen nézve ez jó eredmény a majdnem 1 hónapos kihagyást is beleszámolva meg egyenesen parádés. De azért ott motoszkál bennem, hogy ez a dobogó meg lehetett volna. Ha Attikát korábban otthagyom az első szakaszon, ha többet pihenek a félmaraton után, de a ha nem játszik a sportban és különben is, most próbáltam a többieknek segíteni. Akikről most ejtsünk is pár szót. Eszter ugye második helyen végzett a páros félmaratonon. Eli 2:31:05-öt futott elsőre ami parádés. Attika végül behúzta a kategória második helyet és abszolútban is feljött mögém az ötödik helyre 3:15:30-as összesített idővel. Gratula nekik. 

Vasárnapra csak egy félmaraton maradt. Éreztem a szombati napot, igazából nem tudtam mire számíthatok. Szerettem volna 1:40-en belüli idővel célba érni, de igazából a lesz ami lesz alapon indultam.

Irány a rajt és az egyes zóna. Fáradtnak érzem magam azért csak egy maraton volt az előző napi penzum. Rajt! Elindulunk igyekszem felvenni egy kényelmes tempót amibe nem szakadok bele. 4:40-ben haladok a volt már jobb, de rosszabb is érzéssel. Ha így megy tovább akkor ez 1:38-as idő is lehet. Attika kicsit lemaradt a fordítónál kb. fél perccel volt mögöttem. 6-7 km környékén összeverődök egy sráccal, akivel azóta szinte mindenhol összefutok, és elkezdünk beszélgetni. Innentől sokkal jobb lesz a helyzet. Kényelmesen haladunk és még valamelyest gyorsultam is. Valahogy az egész fáradtság leverődött rólam. Az első kör hamar el is telik. 48:45-nél haladok át a későbbi célkapun. Kicsit lassabb, mint a tegnapi, de jól érzem magam. Gyors frissítés után megyek tovább. 12-től megint sikerül kicsit gyorsítani az eddigi beszélgető társamat újra cserélem. Az Optivitákról ismerős futóval is megyek kb. 1 km-t majd minden nehézség nélkül ellépek tőle is. Nem az az igazi száguldós tempó, de jobb, mint amire számítottam. Már az 1:37-es idő sem tűnik elérhetetlennek. Ennek érdekében nyitok egy hosszabb hajrát. 4:20 környékén haladok és érzem, tudom ezzel már végig is bírom. Jön a 2 nap alatt elég sokszor látott partszakasz vége, két bal-jobb kombináció után már el is értem a célegyenest. Vége! Bent vagyok! 1:36:16! Te jó ég! Ez így egy maraton másnapján remek idő. Lassan Attika is beér, az Ő ideje végül 1:45 lett. Szépet futott és remekül kihasználtuk a hétvége lehetőségeit. Ennél többet itt nem lehetett futni.

Zárszóként: Jobban, sokkal jobban sikerült a hétvége, mint előre hittem volna. Ha úgy vesszük megfutottam életem leggyorsabb maratonját igaz csak 3 részletben (szóval nem is maraton). Remélem egyszer majd egyben is tudok ilyet vagy akár ennél jobbat is. A vasárnapi meg tényleg bónusz volt, egy beszélgetős, kényelmes félmaraton amiben maradt legalább fél perc. De mindegy is. A lényeg, hogy jó hétvégét zártam.

A csákvári balesettel 3 heti kényszerpihenőt sikerült kiesnem magamnak. A visszatérés a Mátra trail-re sikeredett, de úgy gondoltam, hogy nem mehetek úgymond szüzen arra 28 km-re. Így szombaton ha már úgyis arra volt dolgom beugrottam egy kicsit a Gerecsébe.  Sikerült is egy 16 km-es karikát megtervezni. Kicsit soknak tűnt, de tesztelni kell és ugye november elején meg ott van a Piros 85 ahol ha nem is a tervezett idővel, de jó lenne végigérni. Szóval szombat reggel irány Tatabánya és az erdő. A ködös idő nem tetszett annyira, de végül szép idő lett. A futás is jó volt, de a térdemet éreztem rendesen. Elsősorban nem is a sebet, bár az is sajgott rendesen hanem hátul a térdhajlatot. Úgy 6 km után kezdett el fájni. Innen nem nagyon tudtam egyben többet futni 1-2 kilinél. Nem igazán volt jó előjel a másnapi Mátra előtt. Mindenesetre jó levegőn voltam és csináltam pár szép képet is.

Mátra Trail L 28 km:

Annával, Eszterrel és Titával négyesben mentünk Mátraházára. Az odafele úton folyamatosan változott az időjárás. Hol esett az eső, hol nem. Mi azért reménykedtünk benne, hogy megússzuk szárazon. A rajtszám átvétel a szokásos menetben, gyorsan megvolt. Én 30 perccel korábban rajtoltam, mint a többiek, így úgymond ők még ráértek. Összepakoltam a cuccomat és egy kis ruha dilemma után végül rövid nadrágban és felül csak egy hosszú ujjúban indultam a rajthoz. Mivel mindezt csak egy perccel a rajt előtt tettem meg ezért csak hátulra tudtam állni. Ez majd a szűk helyeken rosszul fog jönni, de hát úgysem nyerni jöttem meg ki tudja milyen állapotban vagyok egyáltalán. Előzetes tervem a 4 órás teljesítés volt. Meglátjuk sikerül-e. Indulás után az aszfaltos részen igyekeztem előrébb kerülni ez egész jól sikerült is. 1,5 km után elkezdtem érezni a térdhajlatomat. Nem jó jel. Nagyon vártam már a meredekebb részeket ahol már úgyis séta lesz.

itt még minden rendben volt

Ez így is lett. Apró bibi volt a dologban, hogy a futható részeken nem nagyon tudtam futni. Pár száz méter futás után séta. Majd megint futás és megint séta. 5 kili után jött egy kis lefele. Nagyon meredek volt és félvén Eszter haragjától, aki  még szombaton megfenyegetett, hogy ha bármi bajom lesz akkor megöl, meg persze az ésszerűség és a térdfájás miatt sétálva ereszkedtem le. Sajnos így is egyszer-kétszer belém nyílalt a fájdalom. Egy idő után lankásabb lett, egy újabb jól futható rész jött. Csak nem nekem. Ekkor ért utol az első M-es távon induló versenyző. Itt komolyan elgondolkodtam rajta, hogy csak a frissítőpontig, Mátraházáig megyek. Onnan meg csak lejutok valahogy. Persze próbálgattam a lábamat és néha sikerült is eltalálni azt a mozgást amikor egész jó volt. Ezzel a metódussal értem fel Mátraházára a pontra. Vizet töltöttem csak, váltottam pár szót Istivel majd tovább baktattam. Valahogy itt fel sem merült bennem, hogy kiszálljak. Pedig még egy félmaraton volt hátra. 1,5 óránál jártam, módosítottam is a célba érési tervet 4,5 órára. Ez reálisnak tűnt. Irány a Kékes kis kitérővel. Először kis lefele az aszfalton. Ezen a részen tudtam futni még ha nem is nagy tempóban. Visszaérvén az erdőbe megint jött az újraértelmezett intervall. Futás, séta, futás.

A húzósabb részeket, mint a Gbai halála és az utána következő a Kékesre vezető kék jelzést szerettem. Erőm volt csak ugye éppen futni nem tudtam. Na mindegy ez már így marad. A csúcs előtt elkezdett esni az eső. Na már csak ez hiányzott. Jöhet a lejtmenet a sípályán a nedves, csúszós füvön. Nem volt gond, mert ugye a futás nem nagyon megy. Pont elmerengtem azon, hogy tavaly itt 4 percesben eresztettem lefele, most meg 8 percesben tötymörgök. Ez van. Leérvén Mátraházára a ponton nem is kértem semmit, gyors csippantás után irány tovább lefele. Időben 2:56-al álltam. Tarthatónak tűnt a 4:30-as célidő. Kis kocogás után DonRazzinno fotózott, az Ő versenyén estem el 3 hete ugye. Pár szót vele is váltottam majd húztam tovább. Ez a rész nem feltétlen fáklyás menet lefele. Vannak benn nagyon meredek részek is ahol azért illik óvatosan közlekedni.

Valahogy azért lejutottam rajta.Jöhet az utolsó emelkedő. Ez is jó volt. Élveztem az erdőt és az erőt. Ahol kicsit engedte a terep ott bele-bele futottam. Vagy azért mert megtaláltam a jó mozgást vagy egyszerűen hozzászoktam, innen egész jól tudtam futni. A tempó nem volt nagy, de legalább haladtam. A sziklás részeket nem annyira kedveltem, de tenni ellene nem tudtam. Vártam az aszfaltos részt nagyon. Mindig várom a terepversenyeken, de most aztán tényleg nagyon. Leértem. Innen már csak be kell kocogni. Itt már valami csoda folytán az 5 perces is ment igaz lefele. Még két kanyar és vége. Eszter kint vár a cél előtt. Aggódhatott értem. Bent vagyok. Igazából el sem fáradtam. Megkapom az érmemet. 4:34:28 lett. Jó volt ez, de a térdem katasztrófa. Anna és Tita bent várnak. A lányok akik mindhárman nagyon ügyesek voltak már mosva-vasalva készen vannak az indulásra. nem is akarom nagyon húzni az időt. Induljunk haza.

 azért csak megvan a 3-ik érem is

Örülök, hogy nem szálltam ki, de annak még jobban, hogy nem nyírtam ki magam. A térdem estére azért eléggé fájt. Gyorsban vissza is mondtam a Piros 85 nevezésemet, ami 1 nap alatt el is kelt. Ekkor elég borúsan láttam a jövőképemet...

Intersport Terepfutás:

A Mátra trail után 3 napig nem is futottam. Pihentettem a lábam és bíztam abban, hogy egyszer csak jó lesz. Csütörtökön kimentem egy laza 7-8 km-re. És hoppá! Nem fáj! Nem tudom, hogy azért mert lekerült róla a kötés vagy mert a doki gyógyultnak nyilvánított, de nem éreztem fájdalmat. Mondjuk pont nem érdekel miért. Örülök, hogy jó. Szombatra meg ott volt az Intersport terepfélmaraton ami egy újabb teszt lesz. Eszterrel és Titával mentünk a korai 7:45-ös rajthoz. Komolyan, már hétvégén is korán kell kelni. A korai időpont ellenére egész jó idő volt, így alul felül rövidben készültem indulni. Az útvonal ismerős volt nagy meglepetés nem érhetett. A rajt párosával vonalkódos rendszerrel volt. Talán így meg lehet előzni a nagy tömeget a lépcsőknél. Eszterrel együtt indultunk. Kis füves rész után jön az aszfalt és a meredek felfele. Hamar sétára váltunk, de nem is baj. A lépcsős rész nehéz és meredek. Azért valahogy felküzdöttük magunkat. A single track után rátérünk a piros jelzésre. Ismerős és jó emlékű terep. Innen, ezen irány a Kevélyek. Az ezüst és a nagy. Ahol lehetett ott futottunk amúgy meg séta. A Kevély se felfele, se lefele nem egyszerű. Kemény, sziklás terep. A lejtmenetet is óvatosan abszolváltuk.

 közvetlenül a rajt után, egész jó kép lett

A Kevélyek után kicsit elkezdett esni az eső. Nem volt zavaró és nem is tűnt úgy, hogy nagy sarat fog csinálni. Szerencsére nem is csinált. Ezen a helyen elég agyagos a talaj és nagyon ragaszkodó tud lenni a sár. az erdei egysávos brutális mászásnál is jól, jött, hogy csak a meredekséggel kellett megküzdeni. Gyerünk le az egri várhoz. Vagyis a másolatához. Éppen készülődtek a várjátékokhoz, de mi nem ezért jöttünk. A vonalkódot lecsippantották a frissítőponton és mentünk is tovább. Valahol itt előzött meg minket a hosszú, 31 kilis távon induló első helyezett. Az igen szép tempó. Innen egy jól futható rész jön egészen Pilisborosjenőig ahonnan megint be az erdőbe és már csak egy kicsit kell mászni. Az uccsó 3-4 kili lejtmenet leszámítva egy 200 méteres aszfaltos emelkedőt. Nem kapkodtuk el, de nem is ez volt a cél, ráadásul azért akadt benne szemét rész. Sajnos szó szerint, mert egy pár száz méteres szakaszon sittes törmelék van leszórva. Hogy ez most direkt vagy valaki csak ide hányta azt nem tudom. Az aszfaltra érve már jók voltunk. Mondjuk eddig is, de azért csak ez a mi pályánk. Már csak be kell futni a sulihoz a célba. Itt majdnem elkavartunk, mert annyira beszélgettünk Eszterrel, hogy nem is figyeltük a jelzéseket. Hátulról szóltak ránk, merre is van a helyes irány. Még kb. 300 méter és megvan. Na nem mintha kérdés lett volna eddig is. Uccsó kanyar ez már a suli hátsó bejárata. Lecsipogják a vonalkódot és vége. 2:40:23. Eszterrel pacsizunk majd iszunk egy meleg teát és nyújtunk Idén nincs zsíros kenyér pedig most milyen jól esne. Na mindegy. Átöltözünk és várjuk Titát. Már majdnem aggódni kezdünk amikor megjelenik a célban mosolyogva. Jól van. Akkor neki is jó volt. Az eső esik így nem tökölünk sokat. Irány az autó és haza. 

Szeretem ezt az Intersport-os félmaratont még akkor is ha nem könnyű pálya és a sziklás részek nem annyira kedvencek. Ha jól emlékszem ez volt anno az első terepversenyem. Akkor nem volt nálam semmi a kocsikulcson kívül. Most meg már hátizsák, soft kulacs, gel-ek, meg miegyebek.  A legfontosabb azonban, hogy a térdhajlatom nem fájt. Egy kicsit éreztem, de egyáltalán nem vészes. Most arccal irány a november végi Siófoki 2 napos mulatság. Sokat kell edzeni és addigra talán a botrányos pulzusom is helyreáll.

Következzen pár elrettentő kép a sérülésről. A lényeg: don't try it anywhere

frissen, fürdés után

másnaposan

3 hetesen

 4 hetes stádiumban

Nagyon régen írtam. Valahogy nem volt kedvem és hát nagyon nem is történt semmi a Suhanj6 óta. De azért nézzük röviden azt az egy-kettőt. A félre sikerült 6 órás után jött a nagy elhatározás, hogy akarok végre egy rendeset. Pont kapóra jött, hogy szeptember közepén lesz az Optivita. Előtte egy héttel van a WizzAir, pont ideális felosztás. Na akkor kezdjünk el készülni. A nagy felbuzdulás sajnos csak egy hétig tartott, mert beütött a betegség. Megfáztam. Próbáltam a WizzAir-ig valahogy rendbe jönni, de még nem voltam teljesen egészséges. Olyan is lett. 2 km-ig jó nagyon jó volt, majd kb. 13 km-t Attikával együtt úgymond beszélgetősben, de 17-től iszonyatosan elfogytam. A vége 1:47 lett. Ha reálisan nézem még így is jobb, mint ami várható lett volna. Ezzel a minimális lendülettel az Optivta 6 órását dobtam is. Esélytelen volt rá rendesen felkészülni és így nem volt értelme elindulni. Inkább igyekeztem magam újra felépíteni az október célokra. Szeptemberben volt még egy terepfutás, a Csákvár Ecotrail. Félmaraton a Vértesben nem túl sok szinttel. Pont nekem való. A versenyt megelőző 2 hétben már teljes értékű edzésmunkát végeztem, benne egy 2 körös Normafa hosszú futással, amelyikben mind az 1, mind a 2 körös rekordomat megdöntöttem. Szóval biztató jelekkel mehettem Csákvárra. Ahol aztán beütött a krach. 8 km környékén egy nem is annyira csapatós lejtmenetben megbotlottam és elestem. Ne szépítsük, kurva nagyot borultam. Volt már ilyen, semmi gond megyünk tovább. Amikor viszont a földön ülve megnéztem a sérüléseket láttam a térdem szétnyílt. Fasza. Megvártam Esztert és Kacsát akiknek a segítségével lebotorkáltam a főútig ahonnan bevittek kocsival a versenyközpontba. Ott és a helyi klinikán ellátták a sebet, sebösszehúzó ragasztóval. Legalább a sürgősségire nem kell elmennem. Másnap amikor átkötöttem a sebet láttam, hogy eléggé szét van nyílva. Nosza mégis irány a sürgősségi ahol közölték, hogy ezt bizony varrni kellett volna. Csodás. Csak friss sebet varrnak így mostantól marad a nyitott sebkezelés. Nem csak, hogy csúnyább lesz a heg amit pont leszarok hanem lassabb is a gyógyulás. Na ez már baj. A Spar maraton egyértelműen kuka, de talán München-re rendbe jövök. Nem pont így lett. A doki szerint futni futhatnék csak a kötésre kell vigyázni. Ne érje víz, ne essen le meg ilyenek. Nos ez szerintem nem túl kompatibilis a futással. Tehát újabb egy hét pihi és a münchen-i utazás is ugrott. Szerencsére csak a nevezési díjat buktuk meg az élményt, de ezt talán valamikor a jövőbe pótolhatjuk. Most marad a bizakodás, hogy a Mátra trail-re jó leszek. Mert aztán utána jön a pilisi terepfutás és a Piros 85 ahol ugyan nem sok esélyem van a tervezett időt megfutni, de előre nem adjuk fel. Megyünk és lesz ami lesz. Nem lett túl vidám, de mindenképpen okulni lehet ebből is. Most ezt dobta a gép, ezt kell elfogadni. Nagyon úgysem tehetek mást. 

A jól sikerült július után augusztusban csak a Suhanj6 éjszakai 6 órás versenye volt egyedül. Nem mondanám célversenynek, de kiindulva a Lázbércből fontosnak fontos lett. Minden adott volt egy végre igazán jó 6 órás eredményhez. Még úgy is, hogy azért a hónapban nem vittem túlzásba a futást inkább bringáztam, még péntek délután is kimentem egy lazának induló 50-esre. Tervem is volt 5 percben kezdek és abból majd úgyis lassulok. Úgy voltam voltam vele 66 km legalább legyen meg ennél több az már ajándék. Ez reálisnak is tűnt. Szombaton délelőtt jött Attika (aki szintén egyénit futott) még vettünk pár dolgot estére majd nem volt más dolgunk, mint pihenni. 19h körül vacsoráztunk egy kis fasírtot úgy éreztem ez még belefér előtte. Eszterért és Titáért akik párost indultak, 21h-re mentünk, hogy kényelmesen kiérjünk Szigetmonostorra. A rajtszámátvétel gyorsan lezajlott ezután kipakoltunk, kiköltöztünk a töltésre.

Még 2 óra volt a rajtig. Rengeteg. Próbáltam pihenni még egy keveset, de az egyik helyen irtó nagy buli zajlott így ez esélytelen volt. Legalább a zenei aláfestés meglesz. A készülődés közben észrevettem, hogy a kompressziós nadrágom ki van lyukadva. Basszus. Nem jó előjel. Mivel másikat nem hoztam magammal ebben kell futnom. Lassan eljött a rajt ideje is. Kicsit zavart ugyan, hogy nem tudtam wc-re menni nagydolgot intézni. Egyszerűen nem kellett. Ez van. Igyekeztem viszonylag előre állni, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Kicsivel éjfél után durrant is a startpisztolyt. Az eleje iszonyatosan meglódult. Próbáltam nem menni velük, mert az tuti túl gyors lesz nekem. Azért így is tempósan haladtam. Mire visszaértünk a rajtkapuhoz már be is állt a mezőny eleje. Csippan is az órám: 4:48. Kicsit talán gyors, de még a belefér kategória. Ez a 4:50-es tempó maradt is jó pár kili erejéig. Egészen jól esett és a pulzusom is rendben volt. Gyanús lehetett volna, hogy az akkor még első helyen lévő nőt, Vágó Bogit egészen simán megelőztem, nyomomban a második helyezettel. Mondjuk nagyon nem foglalkoztam vele. A frissítésnél elém került Fűrész Edit a későbbi női győztes. Innen kezdve a nyomában futottam. A tempó jó volt és nekem csak egy dolgom volt. Követni őt. Eltelt 1 óra jöhet az első gel. Nem bírom letépni a tetejét. Nem hiszem el, hogy megint ezzel bénázom. Elkocogok vele a pontig ahol egy késsel vágják le nekem. Kb. 30 másodpercet veszthettem vele. Az iramfutóm meg már messze jár. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de igyekeztem gyorsan behozni az elvesztegetett időt. Ez egy 4:30-as km-ben realizálódott is. Utol is értem a női elsőt és innen megint vonatoztunk. 17-18 km környékén elkezdtem eléggé érezni a jobb combhajlítómat. Nagy gond nincs néha szokott fájni a műtét óta, majd elmúlik. Így is lett pár perc után normalizálódott a helyzet. Kicsit lassult a tempóm, de még mindig 5 perces kiliket futok. Jó ez így, 2 óra után 24,5-nél járok. Ha ezt tudnám így tartani akkor egy nagyon szép eredmény lenne belőle. Azt viszont tudom, hogy ezt biztosan nem bírom így végig futni. Már csak azért sem, mert elkezd fájni a bal combom is. Fasza. Ez király lesz így végig. Már csak 5:20-5:30 körül megy ami még mindig jó, de valami nem stimmel. A combjaim majd szétrobbannak a fájdalomtól és legbelül már tudom, ennek vége van. Még haladok tovább, próbálok részcélokat kitűzni magam elé. De nem, valahogy nem megy. Még a jussunk el a maratonig tervet is pillanatok alatt elvetem. Közben már esik az eső, igaz ez nem annyira zavar, sőt ha jól lennék imádnám ezt az időjárást. Végül 34 km-nél szállok ki és csatlakozom a már korábban megálló Attikához. Rettenetesen fájnak a combjaim. Semmi más bajom nincs, de ez most nagyon szar. Ilyet még nem éreztem, pedig sok mindent csináltam már. Mindegy már vége van innen nincs más dolgunk, mint segíteni a lányoknak amiben tudunk. Az eső már elég rendesen esik, de ők csak gyűrik a kilométereket. Küzdenek a második helyért. Olyan jól csinálják, hogy meg is lesz nekik! Ügyesek voltak nagyon. A díjátadónál jobban már csak a forró teát és bundáskenyeret vártuk.

A lányok kapnak szép oklevelet meg tapsot és mehetünk is haza. Mindenki ronggyá van ázva és fáradtak is vagyunk. A magam részéről már egész jól tudok járni bár a kuplung használata kicsit fájdalmas, de azért biztonságban hazaértünk. A legnagyobb megkönnyebbülés az volt amikor a kompressziós gatyát levakartam magamról.

Minden adott volt a jó eredményhez, de mégsem jött ki. Hogy miért? Hát annak van pár oka. Hiba volt kimenni pénteken bringázni, a tempó választás is lehetett volna jobb, bár jól esett és kényelmes is volt és ma is így kezdeném el. Szintén hibának számítom, hogy elvártam magamtól, biztos voltam a jó eredményben, de futásban, különösen az ultrafutásban nincs garancia semmire pláne úgy, hogy az utóbbi időben nem nagyon futottam hosszút. Az is hiba, hogy nem tudtam a verseny előtt elmenni wc-re. De ezeket leszámítva sem bánom, hogy így alakult. 2 óráig nagyon jó volt és ez is valami. Amúgy nagyon jó helyről, az 5-ikről szálltam ki és nézve az eredmény listát a 4-5-ik hely meg is lehetett volna. Végülis 2:56 alatt futottam 34 km-et. Egy hosszú futásnak elment. Könnyen szálltam ki? Igen. Volt értelme tovább menni? Nem. Nem, mert nem akartam összszedni egy esetleg komolyabb sérülést. Valahogy ez a 6 órás nem igazán akarja oda adni magát. Valami mindig közbejön, jelen esetben a sok hiba amit elkövettem, mind előtte, mind közben. De nem sajnálom. Ebből is tanulni kell és fogok is. Egyszer vagyis legalább egyszer úgyis összeáll minden...

Fejlemény van!
Hűséges rajongóim blogbejegyzés nélkül is tudják, hogy az elmúlt közel egy évben milyen mélyrepülést hajtottam végre: szétestem, leálltam, meghíztam, satöbbi. Hullámvölgy-hegyek. Mindig mire egy kis remény felcsillan, közbejön valami.
Olvasom Dari blogját. Elmaradása volt, egy bejegyzésbe belepakolt vagy négy versenyt. (szerk.: Visszanéztem, egész pontosan hatot) És sehol egy Ati. Nincs olyan, hogy "visszafutottunk Atiért a célba", vagy "a Ati a kísérőkocsival jött utánunk", de még egy árva "ha Ati nem a koffeines gélt adja fel, még most is futnék". Semmi. Ati nincs. (így hát kénytelen vagyok idetrollkodni, és leírni százszor, hogy AtiAtiAti…) Na nem összevesztünk Darival, egyszerűen ennyire kikerültem a körforgásból, a versenyekből. És ekkor egy hang a fejemben azt üvöltötte, hogy ELÉG! Az én hangom volt, hiszen ez az egyetlen beszédképes hang, ami a testemen belül jön létre... Gyorsan írtam is Darinak, hogy javasoljon visszatérős versenyt, de nem annyira sikerült, nem vagyunk egy hullámhosszon, nem egy ligában játszunk. Elkezddtem hát bújni a netet, megfizethető, teljesíthető versenyeket keresgéltem és jegyzeteltem vadul. Az augusztus negyedike elég sűrű lett, négy szimpatikus versenyt is kiírtam, dönteni kellett. A tatai minimaratont szeretem, de már tavaly is kimaradt, így végül elengedtem idén is. Végül a Dynafit Lynx trail lett a befutó. Nógrád, 12km, kulturált szint (én nem értem, miért jó száz méteren kétszázat mászni, egyre inkább ez a divat. Csinálják, én inkább kihagyom. Okééé, puha vagyok, és?!), megfizethető ár. Legyen. Póni is beszállt a buliba, majd hamarosan jelezte, hogy hozna még két csajt, Dórát a tesóját, és Titát. Oké, de a puntó kicsi, fekete, és nuku klíma. Sebaj.
Két héttel a verseny előtt felmentem Budaörsre egy edző/felmérő kocogásra. Nem sikerült túl jól, de legalább az előre megtervezett útvonalat az órának hála szépen le tudtam követni. És ennek a tapasztalatnak később nagy hasznát vettem. Viszont tudtam, hogy ez a teljesítmény kevés lesz oda, úgyhogy az utolsó napokban a szokásosnál feszültebb is voltam. Versenydrukk? Végre! Újra izgulok verseny előtt, ilyen is rég volt. (idei statisztika: 14 év - 14km Tini betegsége miatt Eszterrel, abszolút edzőtempóban, valamint K&H maratonváltó GH-s "lányként", lasztminit beugorva 7km-re, ezúttal már Tinivel. Nem sok, izgulás ennyi se.) Most viszont összeszorult kloákával várom a szombat reggelt.
Pontosabban hajnalt, mert 6-kor már a lányokat gyűjtöm be a Nyugatinál. Dóra és Tita velem együtt a minimaratont futja, de Pónika különcködik, neki a 24 kili kell, ami egy órával korábban rajtol. Hálásak is vagyunk neki. Érzi is, hoz nekem bocsisört, amire aztán rácsukja a kesztyűtartót, a sörtől pánikszerűen szabadulunk, nem túl etikus módon. (egyikünket sem hagyta nyugodni a dolog, a verseny után vissza is mentünk érte) Így érkeztünk meg a versenyközpontba. A rajtszámátvétel aránylag zökkenőmentesen zajlott. Eszter összekapta magát, és húztunk a várba, ahonnan a távok rajtolnak és ahova aztán be is futnak. Kár, hogy ennél magasabb pont már nem akadt... Míg Póni rajtját várjuk, eszembe jut, hogy még mindig nem töltöttem fel az órára az útvonalat. Kis bénázás után megoldom, majd csápolunk Póninak. Megkérem, hogy ne tököljön, nem szeretnénk túl sokat várni rá. Valójában biztos voltam benne, hogy előttem beér. Dóráékkal visszacammogtunk a kocsihoz, mindenki összeszedte a motyóját, én cipőt cseréltem, mert úgy gondoltam, hogy ide a hoka jobb lesz mint a vomero vagy akár a terep Adidas. Utólag tudom, hogy a vomero jobb döntés volt, de utólag már amúgy is kurva sok mindenben tudok okos lenni... Felszerelés-ellenőrzés, majd várakozás jön, tesséklássék melegítek, közben lopva felmérem az ellenfeleket. Esélyem sincs. A hivatalos eredménylista szerint 16 nevező volt, megkockáztatom, hogy ennél azért többen voltunk a rajtban.

16. Tévedtem.

Visszaszámolás, rajt. Zúzunk lefelé a nógrádi várból. Vagyis a profik zúznak, én óvatosan tipegek. Ha ez a tömeg egyszer megindul.... Szinte a sor legvégén vagyok, de nem zavar. Egyszer már volt egy verseny, ahol tök utolsó lettem, akkor most lesz még egy.

Zúzok. 

Lefutunk a várból, végig egy bringaúton, át egy sorompón, majd jobbra fordulva elhagyjuk a települést, és jön is az első emelkedő. Még nem durva, abszolút futhatónak érzem, miközben páran körülöttem sétára váltanak. Nem száguldok, de azért stabilan kocogok, elhagyom Dórát meg egy srácot, akivel még a rajtban beszéltük, hogy engedjük előre a zergéket. Azért gyanús, hogy lesz itt még több és komolyabb szint, úgyhogy óvatos vagyok, de egyszerre megint sík a terep, tágas mezők mellett futunk. Gyönyörű. (a telefont amatőr módon hátra tettem a zsákba, így nem fotóztam, pedig szántam volna rá időt) mentem a többiek után, be az erdőbe. Hirtelen pár tanácstalan futóba botlottam. Lehet nem erre kell menni? Biztos, az óra hisztizik a kezemen, hogy letérés van. Egy bő 6-8 fős brigádot visszafordítok, rávezetem őket a helyes útra. Van némi bizonytalanság, nem mindenki hisz nekem, de aztán kiszúrunk egy szalagot, úton vagyunk. Éles balkanyar vezet az erdőbe, de itt már van jelzés. Kicsit azért várok, hátha meglátom Dórát, hogy jelezzem neki a fordulót. Sehol senki, muszáj tovább mennem. Ismét utolérem a srácot egy emelkedőn, ami most tűrhetően megy, és még mindig nem volt igazán futhatatlan szint. Mikor elkocognék mellette, ő is kocogásba kezd és beszélgetésbe elegyedünk. Versenyeken szeretek magamra figyelni, pár szóra jó vagyok, de beszélgetni inkább edzésen vagy a kocsmában. Ezt megpróbálom úgy tudtára adni, hogy ne legyek bunkó. Nem sikerül. Á, le van szarva, akkor beszélgessünk, menjünk együtt, végülis azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, nem azért, hogy kihajtsam magamból a szart is. (dehogynem, de mindegy) innentől emelkedőkön séta, lejtőn óvatos tempó, pedig néhol nagyon lehetne zúzni.
Útelg... Útelágog.... Útelágozad.... Útelágazóg.... Kereszteződéshez érünk, szalagok jobbra föl, Tita előttünk kb 100 méterre szintén arra. De az óra csippan, menj balra. Biztos? Befutunk a szalagos ösvényre, tiktak üvölt, hogy letérés van. Megállunk, tanakodunk. Nézzük meg, mit mond az óra, irány a másik ösvény. Fenix elégedetten prüttyen egyet, mint amikor az asszony nyugtázza, hogy igaza volt. Megint. Megyünk, mendegélünk, szalag sehol, de az óra szerint minden rendben. Hát lehet, de sehol egy lélek. Aztán egy kanyar után ott vannak a szalagok, és egy futó lány jön szembe meglehetősen tanácstalanul. Nem beszél magyarul, szóval biztos migráns. Kérdezzük, hogy melyik távon van. Minimaraton, mint mi. Na akkor törn bekk aranyom, mert a másik irányba még sokat fogsz futni. Rili? Rili. Hárman futunk tovább, s egyszer csak előbukkan a Koponyányi Monyók az esemény fotósa, akitől megtudjuk, hogy az előkelő 3-4-5. helyen vagyunk. Azt hogy?! Nem volt szalag, óra után jöttünk, akkor letértünk volna? Nem, ti jöttetek jó irányba, a többiek eltévedtek. Bakker!

Ott vagyunk már?

Lefordítjuk a csajszinak a híreket, hitetlenkedik, aztán amikor mondom, hogy a hetedik kilométert fejezzük be épp, kicsit kiakad. Az ő lábában már sokkal több van, és fáj is neki. Lassítsunk? Nem, ez így oké. Oké. Aztán lemarad, és mondja, hogy menjünk csak. Hát jó, innen már irányba van állítva, hajrá. Leelőz minket két srác, majd még kettő. Jó, a dobogó ugrott, de legyünk reálisak, katonaszlenggel élve égetné az a talpunkat :)
Aszfaltra érünk, lejt, lehetne menni, de a kollégának a térdhajlata, nekem a hoka miatt a bokám hisztizik, megyünk óvatosba. Sorompó, bringaút, aztán jön az emelkedő. Szerencsére végül a befutó nem a várban van, így nem kell annyira sokat mászni, mint amennyit az elején lefelé jöttünk. Futótársam így is megállna, de nem hagyom, 2-300 méter lehet hátra, azt már csináljuk meg. Megegyeztünk, hogy ha már együtt mentünk végig, együtt is futunk be, végülis mit számít, hogy 10. vagy 11. helyen végzel? Így is teszünk, egyszerre lépjük át a chipszőnyeget. Megvan. Ez jó volt, és bizony nem volt benne komoly emelkedő. Tudnék még futni, ha kéne, de szerencsére nem kell. Páran már bent vannak, beszélgetünk. Kiderül, hogy minimaratonon csak négyen értek be előttünk, mindenki más a korábban rajtoló félmaratonról jött. Hoppá. Ráadásul a négyből kettő másik korosztály, és mivel van korosztályos rangsor.... Hogy mi?! Bizony, harmadikként értünk be, holtversenyben. Aztán hallom, hogy az időmérés kuka, a mezőny nagy része eltévedt, szegény szervező föl-alá rohangál, valahogy szinte semmi sincs rendben. Közben befutnak mind a lányok, náluk ugyanúgy nem tudni pontos végeredményt. 11 óra volt a minimaraton eredményhirdetésének időpontja, gyakorlatban délután kettőig vártunk a hivatalos eredményre. Ami rendkívül érdekes lett. Kicsit féltem tőle, hogy a velem futó srácot hozzák ki harmadiknak, ezt azért a körülmények tükrében igazságtalannak tartottam volna. Végül nem ez történt, de hasonlóan érdekes lett az a 20 perces hátrány, amit az időmérő rendszer hozzám képest neki kidobott. Hiába jeleztük, hogy együtt léptünk be a célba, nem adták meg holtversenynek, jóváírták a rendszer tévedését ugyan, de én maradtam a harmadik. Ha kettőnk közül csak egy állhat a dobogóra, akkor így tartottam igazságosabbnak, de valójában együtt indultunk, együtt érkeztünk, a holtverseny lett volna a korrekt eredmény. De sebaj. Az eredményhirdetés is akadozott, de végül csak megkaptam azt a kis fa érmet. Rajta a szenior felirattal.... 40 évesen. Tiszta vicc :)

Virtuális dobogó is dobogó...

Szenior...

Ami még sajnos vicc volt, az a verseny szervezése. Nagyon jó alapötlet, hibátlan környezet, versenyközpont, a várból rajtolás is menő, a főszervező pedig a szívét kitette az egészért. Talán pont ez is volt a baj. Mindent ő akart/neki kellett elvinnie a hátán, és ezt ezek szerint nem lehet. Több szakaszon nem volt, vagy idő előtt el lett távolítva a szalagozás, Hiába vártuk, nem volt frissítőpont, a befutó helyszíne idő közben lett változtatva, és erről sajnos nem mindenki tudott, az időmérés kritikán alul "működött". Valahogy az volt az ember érzése (nem csak az enyém, sok emberrel beszéltem, mindenki így látta), hogy túl lett vállalva a dolog. Sok és hosszú táv, kevés segítő, és egyetlen ember, aki szinte mindent egyedül intéz, az időmérő javítását, eltévedt emberek navigálását, eredmények összesítését, kihirdetését, segítők irányítását, mindent. Így szerintem nem lehet. Viszont ha a lelkessége megmarad, benne és ebben a versenyben nagyon sok van. Azt gondolom, hogy adok neki jövőre még egy esélyt, ha úgy alakul.
A helyezésemet tudom a helyén kezelni. Alig voltunk páran, ráadásul a többségnek GPS-es óra nélkül tájékozódási gondjai akadtak, ennek tükrében egy korosztályos 3. hely nem a világ. Másfelől tudni kell jól versenyt választani :) és szerencsésen végigmenni rajta. Mindenkinek meg volt a lehetősége, nekem volt szerencsém.Sosem volt még ilyen, és nem sok esélyét látom, hogy a jövőben megismétlődik. De új kategória, új remények, a B oldalon is lehet a zavarosban halászni :)
Felkészül a Nato futás ;)

Hajnali hangulat

Azóta kaptam a srácoktól egy kicsit optimistán méretezett csapatpólót, már csak bele kell fogyni, és onnantól ebben csapatom :-)

Ismét Nagyatád és én ismét párosban vágtam neki Elivel. Annyi változás volt a leosztásban, hogy most már Eli is fut egy-két kört a 8-ból. Kacsa szokás szerint egyéniben és újfent az utolérése a cél. Erre volt is esély még ha nehéz is lesz. Előzetesen úgy számoltam, hogy nagyjából az utolsó futókörben fogjuk meg. Support részen sem volt változás. Zolika megint a verseny napján jött-ment. Szállásunk is a szokásos csurgói csak most a tetőtéri apartmant kaptunk ami jó tágas. Pénteken viszonylag későn értünk le, nem is tököltünk sokat a rajtszámátvétellel. Még leadtuk Kacsa futócuccát és irány a szállás. Este még felmatricáztuk a bringákat és irány az ágy.

Szombat reggel nem csak az ébresztőre keltünk hanem az eső kopogására is az ablakon. Nem vicces. Kacsa egész egyszerűen közli Ő be nem megy esőben a tóban. Nekem sem sok kedvem van így bringázni. Nem elég, hogy veszélyes, mert csúszik, de még a bringa is koszos lesz. Persze azért összeszedtük magunkat és elindultunk Gyékényesre az időközben befutott Zolika vezetésével.

A tó parton a megszokott látvány fogadott minket. A hangulat ugyan nem az igazi, talán az eső miatt, de később elérjük a megfelelő szintet. A bringákat gyorsan bedepózzuk és várjuk az egyéni rajtot. Eközben találkozunk Balázzsal és Krisztivel. Balázs egy trióban úszik és bringázik, Kriszti meg szurkol. 4 nap múlva meg majd együtt koptatjuk a lengyel Tátra szikláit. El is jön az ideje még ha apróbb döccenők is vannak. Összeomlik a rajtkapu, elnémul a zene. De aztán csak eldörren az az ágyú és felpezsdül a víz ahogy a leendő ironman-ek bezúdulnak. MI Zolikával és Elivel várunk a parton. Várjuk Kacsát és a váltók rajtját. Én még a vízbe is bemerészkedtem egészen vádliig.

Kacsa az első kört 56 perc alatt teljesítette, annyira nem tűnt boldognak, hogy még egyet úsznia kell. Közben Eli is becsekkolt az úszásra és 8:51-kor a vízbe vetette magát. Nekünk is megkezdődött. A magam részéről jó lett volna leülni, de minden vizes volt így esélytelennek látszott. Bíztam benne, hogy nem lesz negatív hatása a bringázásra nézve. Kacsa 1:52-vel jön ki a vízből, mehet a depóba amíg Zolikával Elit várjuk az első kör végén.

Balázs jön előbb 38 perccel majd Eli  43 perccel. Hűűha, nekem itt mindjárt tekerni kell! Kacsa telefonál, hogy már úton van. Mondom király vagy, de inkább tekerjél nem piknikezni jöttél! Gyerünk a depóba! Kesztyű fel, sisak fel, mehetünk.

Megyek is, de csak a toi-toi-ba. Pisilni kell. Basszus, Eli bármikor befuthat én meg éppen a kisdolgomat végzem. Az órámra nézve azért látszott van még időm. Egyszer csak bemondják a csapatnevünket: Kacsakergetők. Nincs mese itt másodperceken belül hajtani kell. Kocog is Eli felfele, gyors pacsi után megkapom a chip-et, leakasztom a bringát és kitolom a depóból. Felpattanok rá, jöhet aminek jönnie kell. Újra elkezd csöpögni az eső és nagy szél is van. Nem pont ideális körülmények. Hamar felveszem az utazótempót amit úgy érzek, hogy végig is fogom bírni. Sajnos hamar elmúlt mert amint kiértem Gyékényesről megállásra kényszerített a vasúti átjáró piros jelzése. Ez van. Rajtszámot felírták, majd jóváírják az órámat mindenesetre megállítottam. Vonat balra el, én tovább. Újra felveszem a tempót, jön a Csurgó előtti emelkedő aminek a másik, lejtő felőli oldalán szintén van egy vasúti átjáró amin mindig óvatosan kell átmenni. Most esőben ez különösen így lesz. Vagyis lenne, mert ez is piros. Baszki, ezt nem hiszem el. Megint állunk, ez ráadásul tehervonat. Jó sokan össze is gyűlünk mire szabad jelzés lesz. Na most aztán próbálj nem bolyozni. Csurgóról kiérve a jó minőségű utat is elhagyjuk. Jön az erdei rész ahol kb. 6-8-an kerülgetjük egymást és csapjuk fel a másikra a sarat. Úgy nézek ki, mint egy disznó. El is értünk az első frissítőpontot Ágneslaknál. Innen legalább megint jobb minőségű út lesz. A ponton gyorsan kulacsot cserélek és tekerek is tovább. Az eső kezd elállni a szél viszont továbbra is rendületlenül fúj. Ez már úgy néz ki így marad viszont az eső helyét átveszi a napsütés. Na, kezd alakulni a szokásos nagyatádi időjárás. Jó tempóban haladok, inkább előzök, mint engem előznek. Sajnos egy sporttársra rá kellett szólnom, mert bolyozott. Mondjuk így is simán elmentem mellette. Jön a második frissítő pont rákanyarodunk a Nagyatádra vezető útra. Bízom benne, hogy végre nem szembe szél lesz, de csalódnom kell. Vagyis igazából nem tudom eldönteni honnan fúj. Na mindegy. Az út minősége itt megint rosszabb, ez a Segesd, Ötvöskónyi rész kimondottan szar. A segesdi vasút átjáró után, ahol kis kör fordítója is van már kezdem figyelni a szembejövőket, hátha meglátom Kacsát. Az elmúlt években kb. mindig itt találkoztunk. De most nem és csak nem akar jönni. Hmmm. Már majdnem az Atád előtti körforgalomnál látom meg. Mit mondjak, nem szaggatja éppen szét a kerékpárt. Úgy néz ki, mint aki csak lement egy liter tejért. Megyek tovább Eli és Zolika most egy kicsit lejjebb várnak és szurkolnak a pálya szélén. 75 km pipa, számomra brutálisan jó 2:20-as idővel. Sok van még hátra ezért menni kell. Újabb gyors kulacscsere és jöhet az első 35 km-es kör. Mostanra nagyon meleg lett már. Locsolom is magam a vizes kulaccsal. Kicsit lassulok, de ez normális, mert a nagy kör sokkal jobban bringázható, mint a kicsi. Ahol találkoztam Kacsával nézem az órámat, kb. 30 perccel van csak előttem. Utol fogjuk érni, jó eséllyel már a bringán. Jön is szembe és látszik nem nagyon kedve ehhez az egészhez ma. Hajtok tovább ahogy a csövön kifér. Nem kell és nem is tartalékolok. Ma nem kell maratont futnom hiszen Eli is fut.

Az már eldőlt, hogy 2 kört fog futni. Visszaérve Nagyatádra kapok egy cola-t a srácoktól. Végre! Valami új íz, a megmentő cola! A körforgónál megint számolok, 1:08 körüli időt mentem az első kis körön. Még ez is jó, sőt már biztosnak látszik, hogy 6 órán belül meglesz. Segesdről visszafele jövet érem utol Kacsát. Kicsit dumálunk, igyekszem sulykolni bele, hogy csak nyomja, ne foglalkozzon semmivel. Hasítok tovább már csak 35 kili van hátra. A lábaim azért mér fájdogálnak, de ez itt és most nem az a pillanat amikor el kell venni a gázt. Megint a körforgalomnál számolok. Ez is 1:08 lett. Fasza, nem lassulok és ha tudom tartani ezt a tempót akkor nagyon, de nagyon jó eredmény lesz. Már az 5:50-es idő is tutinak tűnik. A segesdi fordítónál majdnem nem kapok izó-t, de az uccsó asztalnál csak adnak egyet. Jöhet a hajrá, már csak be kell tekerni Nagyatádra és vége van. Jön a körforgó utána már a várost jelző tábla. Még egy visszafordító le a ki utcán és be a depóba.

Eli már vár a váltózónában. Mondanám, hogy lepattanok a bringáról, de nem lenne igaz. Valahogy azért leszállok, de kiegyenesedni nem tudok. Próbálok elkocogni Eliig. Chip-et átadom és közlöm vele, hogy akkor 2 kör kell futnia. Sporttörténeti pillanat! Eli versenyen fut! Én kitámolygok Zolikához és lerogyok a fűbe.

Örülök, hogy nem kell maratont futnom. Nagyjából egy és negyed órám van futót varázsolni magamból. Hááát, nem lesz egyszerű. Zolikával kimegyünk a futópálya mellé szurkolni.

Iszom, beverek egy gel-t és átöltözöm egy toi-toi-ban. Ez utóbbi felejthetetlen élmény volt. Mire összekapom magam Eli már túl is van az első körön. Bitang meleg van, szenved is tőle, de rendületlenül rója a kilométereket.

Lassan én jövök. 6 kört, valamivel több, mint 31 km-t kell futnom. Közeledik Eli Kacsával együtt futva. Jó ezt így látni.

Gyorsan váltunk és megiramodok. Bőven érzem még a lábaimban a bringázást, de igyekszem normális tempót felvenni. Nem akarom és nem is tudnám szétszaggatni magam. Minden ponton frissítek és pluszban még megállok Cögénél egy pacsira meg egy kicsit kutyázni. Irtó cuki az a blöki. 27,5 perces az első kör, de folyamatosan lassulok, még ha nem is vészesen.

A második körre is ez a tendencia és érzem ez így nem lesz jó. A kör megkérdezem Elit lenne-e kedve még egyet karikát futni. Meglátjuk. A második köröm közel 29 perces. Még 4 van hátra... Már csak 6 perc körüli tempó megy. Ugyan nem annyira szar, de azért lehetne jobb is érzés. A kör végén Eli vár a váltóponton! Óje! Igazi csapattárs.

Közben Zolikával elkezdünk számolgatni. 10 órája megyünk akár a 11,5-be is beleférhetünk, de majd ha Eli végez akkor okosabbak leszünk. Jön is a csávó, a végén még sprintel is. Elképesztő! Most oda kell tenni magam. Nézem a célkapunál lévő órát. 53 percem van 2 körre. 5 perces átlag..nincs mit tenni csapatni kell. Nem hiába, a pulzusövet se vettem fel. Első kili 5:05, jó-jó, bár nem az igazi. És tudom is, hogy ezt nem fogom végigbírni.

De hoppá! Hiszen ott van a vasúti átjárók miatti jóváírásunk. Kb. 1,5 perc lehet. Azzal meglehet. 27:09-es kör. Már csak egy, de annak 25 percesnek kell lennie. Mikor ezt megjegyzem Zolika csak annyit mond. Csak basszad neki! A nap mondata! Igyekszem eleget tenni a kérésnek. Csak egy ponton frissítek, hogy ezzel se húzzam az időt. Elhagyom a parkot. Már csak 1,5 km. Utolérem Szamit akinek szintén az utolsó köre. 13 órán belül akarta teljesíteni és ha innen sétál akkor is megvan neki. Uccsó kili, jöhet a szokásos hajrá. Nem számit semmi csak nyomni, mint süket a csengőt. Eli vár a becsatlakozásra a célegyenesben. Gond nélkül veszi fel a 4:30 körüli tempót és így robbanunk be a célba! Megcsináltuk! 11:31:32! Brutál idő!

Kis pihegés után irány a pálya széle ugyanis Kacsa még harcol a távval. Zolika el is megy vele egy kört futni mi Elivel a pálya mellől próbálunk erőt adni neki és az összes többi egyéni versenyzőnek. Kemény menet ez Kacsának, de nincsenek kétségeink. Végig fog menni.

És meg is csinálja! IronKacsa! Lemasszírozzák, átöltözik, gyorsan eszünk valamit majd a depó felé vesszük az irányt a bringákért. Gyerünk vissza a szállásra. Hosszú nap volt, az év leghosszabb napja. Zolikának még véget se ért, mert még hazavezet. Nézzük a számokat: össz időnk 11:31:32 lett, azaz végül nem írtak semmit jóvá. De nem érdekel. 35 perccel mentünk jobbat, mint tavaly. Eli 1:28:22-öt úszott, én 5:45:10-et bringáztam és 4:13:59-es maratont futottunk közösen. A többi 4:03 a depó idő. A magam részéről elképesztően örülök a kerékpáros időnek ami óra szerint 5:43:27 lett. 6 órán belülit szerettem volna, 5:50 lett volna a kurva jó ezen felül meg minden álom. Előtte még viccesen mondtam is Elinek, hogy ha 5:40 alá megyek akkor önként megyek dopping vizsgálatra és Ő meg maratont fut. Épphogy megúszta. Ez idei Extrememen verseny számomra jobb volt, mint a tavalyi. És kaptam egy olyan pluszt amire nem számítottam. Igen, az úszással kapcsolatos...A közeli jövőt nézve pár nap múlva lesz a Suhanj 6 órás futóverseny ami egészen a Lázbércig nem is volt olyan fontos. De az ott történtek miatt ebbe is bele kell dögleni.

Börzsöny Trail: A Nyúlcipőbolt Trail sorozat második állomása. Itt is az L távra neveztem ami 35 km és kb. 1500 méter szintemelkedést jelentett. Kicsit tartottam tőle, mert tudjuk a Börzsöny nem viccel és a Lázbérci 50-es is csak két hete volt és azóta ugyan kevesebbet futottam, de a bringa viszont előretört. Szóval mondhatni lendületből, nem pihenten mentem neki. A múltkori siker után újra összeállt a lázbérci csapat, Együtt mentünk Eszterrel aki az M-es távon indult, Dórával és Titával akik az S-en kezdték terepfutó karrierjüket. Időben megérkeztünk Diósjenőre, behaladtunk az iskolába ahol szokás szerint gördülékenyen ment a rajtszám átvétel. Bent összefutottam ismerősökkel pár szót váltottunk is majd mindenki ment a saját dolgára. Én még feltöltöttem a két soft kulacsot, elintéztem kisebb-nagyobb folyó ügyeimet és hipp-hopp máris menni kell a rajthoz. Eszter kikísért, pont úgy néztünk ki mint amikor a halálraítéltet az utolsó útjára kísérik. A rajtban Anna (Szimpla Élményes párom) mellett találtam magam. Eléggé hátra sikerült beállni, de hát ez van. Rajt! Kis tötymörgés után sikerül kihúzódni a jobb szélre és előzni a tömeget. Mikor kicsit szellősebb lesz pont Mag Erika mellé sodródok. Elkezdünk beszélgetni úgyis majd csak jobban telik az idő. Mondja, hogy szeret óvatosan kezdeni és nem nyomorogni, egymást taposni. Na ez pont jó lesz nekem, bár ismerve a tempóját lehet még ez is sok. Magamnak a 170-es pulzust lőttem be plafonnak azzal végig kell bírnom, időtervben meg a 4:20-4:30 körüli teljesítés tűnt reálisnak. 1,5 kili után már csöndben vagyunk, mert ilyenkor nem tud beszélni. Sebaj, így mindenki tud magára figyelni. Vele és még pár futóval előzgetjük egymást oda-vissza.

Az első meredek tetején Csipi a börzsönyi betyár szurkol és igazít útba minket. Innen van egy kis lefele, de ez csak a beetetés mert után kiérünk a mezőre és megint emelkedni fog. Fel akarok menni a kilátóba fotózni, de hamar észreveszem, hogy le van szakadva a padló. Na ez nem jött be. Végre fényképeznék aztán így járok. Irány tovább. Jön az a mászás amire tavalyról emlékeztem. Akkor Esztert kísértem és alaposan megszenvedtük. Most valahogy jól esik. Nem futok, de tempósan tudok rajta sétálni. Közben betolok egy zabszeletet és iszom, hogy pótoljam az energiát. Igaz a folyadék készletem vészesen fogy és még messze a frissítőpont. Jön a meredek lefele ahol kis tétovázás után lerombolok. Majd egy kis hullámvasút után egy nagyon jól futható rész jön. Páran vonatozunk egymás mögött 2-3 méteres közökkel. Csend van. Csak az erdő és a lépteink zajonganak. Elmerülök magamban. Én vagyok és az erdő. Itt és most jó, nagyon jó. Olyannyira elvagyok, hogy majdnem elfelejtek balra kanyarodni ahol kell. Hmm, tavaly itt mintha egyenesen mentünk volna. Nagyon köves, kavicsos lejtő jön. Nem teljesen esik jól rajta lefutni, nem is feszülök bele annyira, de egy bokorba csak sikerül beakadnom. A jobb karom vérzik, de menni kell tovább. Kimosni nincs felesleges vizem majd a ponton elintézem. Csak ahogy jól esik. Vége is lesz hamar majd jön egy patakátkelés és akkor valahol itt lesz a frissítőpont, legalábbis tavalyról rémlik valami. A ponton, mint mindig nagyon kedvesen fogadnak. Gyorsan csippantok, kapok cola-t, vizet és még a karomat is leöblítik.

Börzsöny Te csodás...

repülőfázis

Igen, ennyire jó volt

Gyerünk tovább. Egy kis majdnem sík után irány fel a Nagy Mána irányába. És akkor egyszer csak ott termett Ő. Maga a meredek napsütötte emelkedő. Hirtelen egy óbazdmeg szaladt ki mindhármunk szájából akik ott voltunk. Na de nincs mit tenni mint felmenni. Komolyan mondom, hogy imádtam ezt a részt. Csak baktatni felfelé és nem foglalkozni semmi mással. Egyszer aztán véget ér a meredek rész és egy kellemes kis ösvényen kerüljük éppen a hegyet.

ezt is szerettem, de tényleg

csöppet meredek

A női harmadik helyezettel futok együtt miközben jól elbeszélgetünk. Jöhetne már a második frissítőpont mert Ő is és én is szinte teljesen kifogytunk. Megnyugtat, hogy odébb van az még kb. 3-4 km. Ez van valahogy csak kihúzom addig. Jön a NHH-ra vezető oda-vissza rész. Ez is jó meredek és figyelni kell az éppen lefele száguldókra is. Felérek. A ponton csak vizet töltök, igyekszem nem sokat időzni. Innen már csak 10 kili és az majdnem mind lefele. Az elágazásban lévő keresztig ez így is volt onnan meg gyerünk fel a Csóványosra. Megint páran összeverődünk csak jobb együtt szenvedni. Érzem egy kicsit fáradok be is verek egy gel-t biztos ami biztos alapon. Fent vagyok. Volt benne kis szenvedés, de ennyi bőven belefér. Jöhet a lefele rész. Valahol itt fogunk összeérni az M távosokkal is. A checkpoint-nál adok egy sótabit az egyik kollégának, mert görcsöl a vádlija. Mire leér talán hat is. Nem nagyon veretem lefele, igyekszem kényelmesen haladni. Párszor így is megbotlom, ezt a fáradtságnak tudom be, de szerencsére egyikből sem lesz esés.

annyira kergettem, hogy végül dobogóra állt

Jöhetne már az aszfalt.. Jön és mellbe is vág rendesen a meleg amit áraszt magából. Még kb. 2 km és az már biztosnak látszik, hogy bőven 4:20 alatt lesz. A maradék vizemet a fejemre locsolom és elkezdek hajrázni, na jó nevezzük hajrának. Úgy 4:50-es tempó környékén haladok. Már látom a célt. Még el kell futni a sarokig és onnan már mindjárt vége. Befordulok az iskola kapuján. Még egy utolsó kis emelkedő és vége. Beértem! 4:12:46! Hát ez rohadt jó volt! Megkapom az érmet és a megváltó hideg vizes törülközőt a fejemre. Ez valami isteni. Ledobom magam a földre és lekapom magamról a cipőket. Sokkal jobb így. Összekaparom magam és megkeresem a csajokat. Ők már mosva vasalva várnak engem. Kis pihenés után lezuhanyzom, nos a hideg víz gyorsította a folyamatot. Egy kicsit a többiekről is. Eszter egy jót futott, végig élvezte az egészet és ez így a jó. Dóra és Tita is szépen lefutotta a maga távját és nagyon úgy néz ki két új terepfutó született. Maga a rendezvény nagyon profi. Mindeni kedves és segítőkész. Szuper crew és rendezés. Köszönet a fotókért is. Nem időért, nem helyezésért mentem. Hanem, hogy élvezzem. Feleslegesen tartottam tőle. Iszonyat jó volt. Talán az eddigi legjobb terepfutásom...

Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd