Szuper hétvégén vagyok megint túl ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Szombaton a szekszárdi Borvidék félmaraton+, vasárnap meg a Kínok Kínja országúti kerékpárverseny volt terítéken. A Borvidékre már nagyon régen neveztem, imádom annak ellenére ugye, hogy én nem iszom, de egy fantasztikus verseny. A bringaverseny csak nemrég került előtérbe és hát ugye ami nem öl meg az erősít és a mindmegdöglünk jeligéket szem előtt tartva be is neveztem rá. Nézzük is sorban őket.

Szekszárd Borvidék félmaraton+

igen, ez várt ránk

A reggeli úszás utáni kis intermezzo-nak köszönhetően késve értem mindenkihez. Szerencsére megvártak igaz más választásuk nem volt. Mindegy is, Katával, Zolikával, Attikával és Kacsával ötösben igyekeztünk időben leérni. Ez sikerült is, kb. negyed 1 fele értünk le és még parkolóhelyet is találtunk. Ekkor találkoztunk össze Eszterrel. Ezután átvettük a rajtszámokat majd neki kezdtünk a készülődésnek. Szépen sütött a nap, látszott fázni azt nem fogunk. Igyekeztünk folyamatosan hidratálni, bár néhányan ezt speciálisan értelmezték. A rajtcsomagban kapott bornak hamar vége lett. De ez erről is szól. Szépen lassan összefutottunk a többiekkel is. Timivel, Evetkével, Ágival és Giorgione-val. Előbb-utóbb eljött a rajt ideje is. Igyekeztünk Attikával és Kacsával viszonylag előre állni, hogy tudjunk haladni. Konkrét tervem is volt: 2:30 alatt beérni, ez elvileg 5:30-as pace. RajT! Az elején nagyon megindult mindenki. Nem baj majd felfele vissza előzzük őket. Mi visszafogottan is 4:20ban kezdtünk, ekkor még nem annyira éreztem magamban az erőt, de menni kell. Az első pár emelkedő még futható, jöttünk is felfele a mezőnyben. Lefele nem csapattunk, mert még sok van hátra.

A következő emelkedőn már bele sétáltunk. Így is gyorsabban haladtunk egy-két futó mozgást mímelő sporttársnál. Innen tartjuk ezt a ritmust. Felfele a meredeken séta, ahol lehet azért belefutunk, lefele meg kényelmes haladósban (4:30). Gyorsan pörögnek a km-ek már 10-nél járunk. Jó így beszélgetve haladni. 12-nél akartam sótabizni, de mivel az Attikánál volt és a lejtmenetben lemaradtak Kacsával így kimaradt. Ekkor jött egy meredek, hosszú emelkedő. Azt hittem soha nem ér véget. A felfelét Attikával együtt toltuk, de lefele megint lemaradt. A Bodri pincénél viszont bevártam. Itt egy nagyobbat frissítettünk és irány tovább. Ez elmúlt évekkel ellentétben most ezt a részt visszafele futottuk. Tudtam, hogy megint egy meredek mászás jön, de ez már ötödik és már csak kb. 11km van hátra. A 2:30-as időterv kezdett szűkös lenni. Felérve kicsit bizonytalanok lettünk merre is kell menni, egy-két felfestés hiányzott. Csak-csak meglett a helyes út és lefele a tempó is egész jó volt. Újra összeértünk a félmaratonosokkal, kerestem is ismerősöket, de nem láttam. 23-nál végre volt cola! Hú, de jól esett. Innen már csak egy 5-ös, de tudtam abban lesz brutál rész rendesen. Itt megint együtt mentünk a félmarisokkal és végre megláttam egy ismerőst. Azaz kettőt. Katát és Zolikát. Zolika be is állt nekem kicsit tempót futni, de nem nagyon tudtam menni. Séta, persze csak felfelé, de utána a síkon is e nehéz volt elindulni. Zolika természetesen megtalálta a legmegfelelőbb motivációs mondatot. Nehogy már Attika utolérjen! :) Még a kilátóhoz kell felmenni és onnan már csak lefele 2km. Nézem az órámat a 2:30-at végleg elengedtem, de az 5:30-as pace meglehet. Az utolsó csúcson gyorsan lehúzok egy iso-t és mehet a csapatás. A lejtő aljában pacsizok Attikával, tudom innen már ne fog utolérni. De keményen tolom tovább. Meg is lesz az eredménye egy 4:10-es kiliben. A leggyorsabb km a végén jön. Már látom a templom tornyot, hallom a szpíkert. Úgy zúgok el a többiek mellett, mintha állnának. Az út mentén rengeteg szurkoló buzdít minden futót. Már csak a templomot kell megkerülni és vége. Két kanyar, egy kanyar. Ott a cél! Megvan, megcsináltam. Megkapom az érmemet majd Márkus Öcsivel a szervezővel pacsizom és közlöm vele, hogy ez kurva jó volt. És tényleg az volt. Rettenetesen fáj, de jó volt ez!

Hupikék Törpikék

 vállalható, jó a fotós

 a számok alapján is jól sikerült

Pont meglett az 5:30-as átlag. Elégedett vagyok, ez is egy rohadt jó verseny volt.

Kínok Kínja másnaposan:

Az első kerékpárversenyem. Jobbat nem is választhattam volna. Kicsit tartottam a bolyos tekeréstől, mert még nem volt bennem részem. De menjünk, csináljuk. Azt tudtam, hogy Szami is jön, így legalább egy ismerős lesz. Reggel jó korán kiértem Esztergomba ahonnan a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtcsomagot és visszamásztam a kocsiba pihenni és közben figyeltem ahogy körülöttem az emberkék készülődtek.

véletlen lenne?

Meg persze erősen szuggeráltam az időjárást, hogy ne essen. Ne sok esélyt láttam rá, hogy megússzuk szárazon. Elkezdtem kényelmesen összekészülni, versenyre kész állapotba hoztam magam. Szami hívott is, hogy merre vagyok és menjek oda hozzá neki kell még pár perc. Gyorsba átgurultam majd elmentünk melegíteni nem mondom, hogy jól esett.  Fáradtnak éreztem magam. Mindegy, beálltunk a rajtba Szami még elmagyarázott egy-két dolgot aztán belecsaptunk. Ezek úgy megindultak mintha puskából lőtték volna ki őket. Még jó, hogy lassú rajt. Próbáltam Szami mögé helyezkedni, de elég gyorsan elvesztettem. Köszönhetően annak, hogy bár érzésre jó tempót mentem folyamatosan estem hátra a mezőnyben. Az út már emelkedett én meg éreztem a frissesség hiányát. Nem tudtam senki mögé beállni szélárnyékba. Nem baj megyünk a saját tempóban aztán lesz ami lesz. Tudom hosszú mászás jön a dobogókői elágazásig. Meglepetésemre több embert is megelőzök. 50 perc alatt érek fel, hát volt már jobb, na.

 igen, még oda is fel kell menni

minden fasza csak nem látszik

Megyünk tovább jöhet a lefele csapatás egészen Pomázig ahol dobunk egy balost Csobánka felé. Ott meg jön majd a nagyon meredek rész. Szerencsére rövid. Lefele páran utolérnek azok közül akiket lehagytam. Összeállunk egy páran közösen csak jobb szenvedni.A siratófalon megint elhagyom őket, de újfent utolérnek lefele. Így szépen haladgatunk együtt. Ez az a rész ahol majd még egyszer jönni kell. Az egyik srác közli, ő akkor sem jön ha kiengedik szóval lassítsunk. Persze nem tesszük, de a pilisszántói emelkedő megint szétszór minket. A végén van két meredekebb rész ott két embert látok aki tolja  a bringáját. Mi van he? Olyan isten nincs, hogy én is leszálljak. Fel is tekerek ahol jutalomként ott vár a frissítőpont. Kivagyok, mint a liba és ugye ezt újra meg kell mászni. De nincs rinyálás tekerni kell tovább. Kis lejtmenet és újra Pilisszentkereszten vagyunk ahonnan megint száguldás lefele. Megint ugyanaz a lemez. Jönnek a srácok Csobánkától megint együtt haladunk egészen a pilisszántói emelkedőig. És bennem igazából csak most tudatosul, hogy nem csak ezt kell megmászni hanem még majdnem dobogókőig fel kell menni. Baszki, az fájni fog. Pörgetek rendesen a nagyobb áttételt nem is bírnám el. De ennek ellenére megint csak kezdem előzgetni a többi versenyzőt. Vagy 4 embert bedarálok. Végre felérek már csak le kell zúzni Esztergomig ott még van egy kis szopó, de mindjárt vége. Egész jó tempóban sikerül beérnem a városba ahol elkezd csepegni az eső. Ne basz már fel, hogy a végén még megázok! De le van tojva most már megyek, mint az állat. 500-al a vége előtt már erősen szakad majd a kanyarban meglátom Anyut, Krisztit és Pistit! Kijöttek nekem szurkolni! Még két kanyar, naná, hogy a cél is egy emelkedőn van. De megvan! megcsináltam. Ez de nagyon fájt. Annyira, hogy még zsíros kenyeret sem bírok enni. Anyuék gratulálnak a szakadó esőben. Mehetünk enni és Anyák napját ünnepelni.

 pihenten is húzós lett volna, de így...

elég gyászos, de az enyém

Itt is tizedik lettem csak éppen hátulról. De a lényeg, hogy megcsináltam. És, hogy fájt-e? Nem. Mert még mindig fáj. :-D

pótoltam a kalóriát

Most versenyzés szempontjából szünet jön, de utána viszont Ultrabalaton. Kacsával párosban futjuk. 110km fejenként. Igaz csak egy kör. Jó lesz.

Bécs Maraton. 4 éve egy térdszalag szakadásból éppen felépülve nem tudtam elindulni. Már akkor tudtam, hogy egy nap majd lefutom. Aztán idén, az elmúlt évek 2 félmaratonja után eljött az idő. Maratont fogok futni Bécsben. Kacsával konkrét időbeni célunk is volt már jó előre: 3:20-at akartunk futni. Erre reális esélyem is volt. Minden ideálisnak tűnt hozzá. Az elmúlt hetekben jól mentek az edzések és jó formában is éreztem magam annak ellenére, hogy az 1:30-at nem sikerült megfutnom se a Rotary-n, se a Vivicittán. Az időjárás előrejelzés is biztató volt. Nem mondtak meleget, a szél meg az eső jöhet. Az is jól jött ki, hogy péntekre szabadnapot kaptam. Kényelmesen el tudtam mindent intézni. Apuhoz is kimentem egy szál virággal, legalábbis oda ahova be lettek szórva a Dunába a hamvai. Aznap volt a születésnapja, azaz csak lett volna. Délután még Anyut is megünnepeltük hasonló okból majd futottam egy könnyed átmozgatót, benne egy 1k pb-vel. A másnap viszont eléggé kaotikus lett. Az egész szombat reggel egy rohanás volt. Rám nem jellemző módon sikerült elaludnom. Az úszást kivéve, ami szerintem botrányosan ment, mindenhonnan elkéstem. Még szerencse, hogy nem siettünk sehová. Bécs pedig megvárt minket. Összeszedtem Ditkét és Kacsát aztán irány az autópálya. A határnál lévő dugót leszámítva sok minden nem történt. Még beugrottunk Parndorfba ahol találkoztunk a többiekkel, Evetkével, Timivel és Lepkével. Kicsit körbe is néztünk, de venni nem vettünk semmit. Haladtunk is tovább a szállásra amit kis eltévedés után megtaláltunk és elfoglalhattuk a szobákat. Megvártuk amíg Attika is megérkezik és az Expo felé vettük az irányt. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott, kis nézelődés után átugrottunk a szembe lévő Sparba egy kis bevásárlásra. Vissza a szállásra majd irány vacsizni. A közelben találtuk is egy éttermet ahol én egy frankó hamburgert ettem. Este még a szobában csevegtünk 1-2 órát majd mindenki elrakta magát másnapra. A 6:30-as ébredés után dobtam egy gyors borotválkozást majd betoltam egy sonkás szendvicset reggelire.

vacsora

útra készen

A cuccom nagyjából össze volt készítve így azzal nem kellett sokat bíbelődni. Az időjáráson látszott, hogy lesz itt minden. Napsütés, szél, felhők és egy kis eső is kinézett. Villámgyorsan kiértünk a rajt helyszínére. Még több mint egy óránk volt addig. Beálltunk a pisis sorba, mert ugye jobb kint mint bent. Nagyon fújt a szél. Fel is vettem az aláöltözetet, hogy majd abban futok. Jöhetett az elmaradhatatlan mars csoki. Ezután elindultunk a csomag leadós kamionok felé. Nekünk Kacsával kicsit előrébb volt így a többiektől elváltunk. Amikor ott álltunk akkor éppen sütött a nap. Melegem van. Azon nyomban le is téptem magamról a hosszú ujjút. Marad az eredeti felállás. Fent is, lent is rövidben tolom. Jó döntés volt. Azért a kukás zsákot magunkra húztuk a rajtig. Vissza a többiekhez, hogy együtt mehessünk a rajtzónába.

 Csipet-csapat

A lányok a 4-esből mi a 2-esből indulunk. Még egy kis dolgot elintéztünk a kerítés mellett aztán be a zónánkba. Itt közben elvesztettük Lepkét és Attikát. Sajnos eléggé a végére sikerült csak, de ez van. Rajt! Megindul a tömeg. A chipszőnyegnél már szaladunk, óra indít és megkezdődik a menet. Próbálom felvenni a tervezett tempót ami a tömeg miatt nem egyszerű. Bitang szembe szél is van, de mi csak törünk előre, gázolunk át az embereken. Első kili 4:50. Lassú, de azért ez kalkulálható volt. Minden kis résbe befurakszunk bár időnként kénytelenek vagyunk lassítani. Ennek ellenére megvan a tempó, jól haladunk. A Prater után szűkül az út, nő a népsűrűség. De mi csak megyünk előre rendületlenül. Hipp--hopp máris itt az első frissítőpont illetve az 5 km-es chipszőnyeg. 23:31-nél járunk. 11 másodperccel túl vagyunk a 4:40-es átlagon. Egy kis víz és nyomás tovább. Kacsa kicsit szenved mellettem de én nagyon könnyedén futok. pedig ez már inkább 4:30-4:35. Többször eszembe is jut Richard Nerurkar híres mondása: ha 10km-nél jól vagy vegyél vissza, ha 20-nál jól vagy vegyél vissza mert 30-nál már nem leszel jól. De ez így most nagyon kényelmes, mintha repülnék. A pulzusom 154-162 között. Baszki, csak ennyi? Ilyen tempónál? Nem hiszem el. 11-nél keressük Ditkét, de nem látjuk. Attika korábban elment már biztosan őt követi végülis neki (is) jött szurkolni. Kacsával nem sokat beszélgetünk inkább a matek megy. 15-nél majdnem fél perc előnyünk van. Jól állunk, nagyon jól. És ugye mindez nem a 3:20-hoz hanem a 4:40-es tempóhoz számolva, ami ugye 3:17. De tudjuk sok van még hátra. Itt is van egy frissítőpont ahol betolom az első gel-t. Nem tudom ennek hatására-e, de innen már nincs meg az a laza könnyedség ami eddig volt. Érezhetően lassulunk és ismervén a pályát innen emelkedő jön ami további tempó csökkenést eredményezhet. Pluszban a jobb oldali IT szalagom is kezd rendetlenkedni. 2-3 km után normalizálódik a helyzet, ebben sokat segít a Mariahilfer strasse lejtője és újra megy a 4:35-4:40. 20 km-nél kettéválik a mezőny, hurrá, legalább nem lesz akkora tömeg. Hamar elérjük a féltávot is, 1:38:24 az időnk. Brutális. Pár éve nem hittük volna, hogy egyáltalán tudunk ilyen félmaratont futni. Nem hogy maratonon részidőnek! Ha nem lassulunk akkor akár a 3:17 is meglehet. De jól tudjuk, még mindig nagyon sok van hátra. Jön egy jó kis szeles szakasz, de mi továbbra is nyomulunk előre. Azonban 25-nél megint kicsit lassabbak vagyunk. 26 km környékén jut eszembe, hogy a magyar zászlót otthon hagytam. Basszus. Újra le kell futnunk. Itt már Kacsa le-lemaradozik. Én meg éppen egy jó tempót menő magyar csaj mögé zárkózok fel. 27 km után megint a Prater-nél vagyunk. Itt már azért eléggé melegem van, a sétányon próbálok az árnyékban futni. Most éppen egy olasz nő tempóját igyekszem tartani. Hol Ő, hol vagyok előrébb. Úgy érzem mindketten jól járunk ezzel. Jön a 30-as tábla. Elvileg ez a fele, most azért ez rendesen bebaszna. Másodpercre kereken 2:20-al megyek a chipszőnyegen. Ez pont a 4:40-es pace. Innen már csak 12 km meg egy kicsi és erre pont 1 órám van. Biztos vagyok a PB-ben, de én nem ezért jöttem! A fordítónál látom Kacsát, nincs messze, kb. 50 méterrel lehet mögöttem. 30,5 km körül jön egy újabb frissítőpont és a második gel. És megint megfog csak úgy, mint 15-nél. Hmm, érdekes. Kezd beszúrni az oldalam, a tempó még úgy ahogy megvan, de kezd szar lenni. Jó akkor innen jön a küzdés. Ennek ellenére lassulok ez már csak 5 perces iram. Jön a következő pont ahol belesétálok. Iszom iso-t, vizet és cola-t ami jó szénsavas volt. Kacsa itt visszaelőz, mondja, hogy menjek. Intek neki, hogy így lesz. Abban bízom, hogy megint gyorsan utolérem. De nem így van. Egyre csak távolodik. Nem érzem magamban az erőt. Ezen az sem segít, hogy folyamatosan előznek vissza azok akiket nemrég elhagytam. Jönnek sorba a kilik: 5:26, 5:02, 5:00 legalábbis óra szerint. Igaz itt már több, mint 300 méterrel többet mér. Közben megint egy szembe szeles szakaszon haladok. Kacsát még látótávolságban van. Egy újabb kili végére érek: 5:10. Basszus baj van. Ha ez így megy tovább nem lesz meg a 3:20 azt meg nem lehet. Közben a magyar csaj is utolér akit 28 km környékén előztem meg. Na azt már nem, Te itt és most nem fogsz elfutni mellettem. Gyors fejszámolás után tudatosul bennem, hogy innen ha 4:50-ben megyek akkor meglesz. Kicsit gyorsítok is szerencsére az oldalam sem szúr már annyira. 4 km van hátra. Nem picsogni kell hanem menni előre. Újra előzgetem az emberkéket. Sikerül is összerakni egy 4:50-es km-t. Jó ez csak tartsuk is. De nem tartom, mert gyorsulok. A következő ponton nem is frissítek csak rohanok tovább. 40 km-nél pont 3 perccel vagyok elmaradva a 4:40-es átlagtól. Azaz már 3:20-on belül vagyok! Meglátom Kacsát. Közelebb van, mint az előbb. Ez újabb erőt ad ami egy újabb 4:40-es kiliben realizálódik. Ráfordulunk a Ring-re. Csak Kacsát és a már látható célt nézem. Jobb oldalról Attika kiabál rám, hogy toljam neki és hol hagytam Kacsát. Ember, hát nem látod? Ott fut előttem! 6-700 méterrel a vége előtt elkezdem a nagy hajrát. Megint tör fel belőlem az erő. Bal oldalt még látok egy-két félmaratoni beérkezőt, de igyekszem magam elé koncentrálni. Száguldok el a többi futó mellet. Beérem Kacsát közlöm vele, hogy most aztán tolja, mint állat, mert én már nem lassítok (utólag megnézve 4 percesben toltam). Pár másodperc múlva felveszi a ritmust és egymást mellett futunk. Mit futunk, hasítunk, repülünk! Kezeket fel, Kacsával pacsi a magasban így futunk át a célvonalon. Vége! Beértünk! Katarzis! 3:19:41. Atyaég! Megvan! Megcsináltam! Elérzékenyülök majdnem sírok. Gratulálok Kacsának aki nem hiszi el, hogy Ő is megcsinálta. Kurva jók vagyunk! Megkapjuk a jól megérdemelt érmünket. Nagyon jó ránézni! Ezért (is) csináltam az egészet. Felvesszük a befutó csomagot én meg még elmegyek érmet gravíroztatni. Fájnak a lábaim főleg az IT-m. Szép lassan meglesznek a többiek is. Mindenki jót futott, Attika meg különösen. 1:35 jó nagy PB. Hinnye közeledik a srác.

szép, és az enyém

Összeszedjük magunka és irány a kajálda. A lépcsőzés a metróban kifejezetten jól megy. Komoly gond úgy tűnik nincs. Én maradok a tavaly már jól bevált hamburgernél a többiek inkább tésztát esznek. Jót dumálunk, de lassan ideje haza fele venni az irányt. Maradnék még 1-2 napot, de holnap már meló van.

ez is új rekord

A számokat nézve sem lett rossz. 3 percet lassultam a második felében, az 1:38:24-es első fm-re futottam egy 1:41:15-es másodikat. Nem kevés, de nem is vészesen sok és ennek a nagy része abban a bizonyos 4 km-ben jött össze. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy ez egy jól felépített, megtervezett és végrehajtott maraton volt. Belülről azonban nem pont így érzem. Volt benne könnyedség, küzdés, szenvedés és öröm. Tudom, megint az elégedetlenség szól belőlem, de talán egy kis hiányérzet van bennem. De nagyon örülök és büszke vagyok az eredményre. Megint bebizonyosodott, hogy ha van valami időterved akkor a tempót az alá kell belőni. Számolni kell a frissítésekkel és a lassulással is. Így utólag azt mondom jobb volt így kicentizve beesni 3:20 alá mintha mentem volna egy amolyan semmilyen 3:17-et. Persze az időnek örültem volna, de így nagyobb volt a flow. Most már lehet koncentrálni a következő nagy feladatra, az UB-ra. Addig azért lesznek még versenyek, pl. Móri félmaraton és Szekszárdon a Borvidék 28 km-e. De a célkereszt már arra a bizonyos 110 km-re van irányítva.

A múlt heti Rotary után, ahol nem sikerült megfutni az 1:30 alattit most a Vivicittán megint ez volt a cél. Az időjárás előrejelzés nem volt megnyugtató, mert 20 fokot és napsütést ígértek. Majdnem igazuk lett. Úgy voltam vele, hogy megyek Zolival aki 1:30-as iramfutó volt és lesz ami lesz. Szombaton nagyjából megint csak a pihenésé volt a főszerep egy kis úszást leszámítva. Délután viszont pihi és csokizabálás. Reggel 8:30-ra beszéltük meg a találkát a többiekkel. Eszter, Timi, Kacsa és Zolika. Szurkolóként befutott még Ditke, Dóri, Kata és Attika. Atiról meg tudtam, hogy 11 km körül vár csőre töltött fényképezőgéppel. Kényelmesen, nyugodtan készülődtem. Az idő pedig tökéletesnek tűnt. Nem süt a nap, nincs meleg. Kis szél ugyan van, de az nem baj. Aztán 9h után egyszer csak felhők el és a napocska meg előkerül. Fasza. No mindegy, ez van ezt kell szeretni.

nem teljes csapat

Kacsával elindulunk a ruhatár felé, hogy leadjuk a cuccokat. Közben nagy örömünkre összefutunk Kockapuval. Dobunk egy gyors kisdolgot is és irány vissza a többiekhez. Még 20 perc a rajtig, de menjünk álljunk be. Mindenki jön mögöttem aztán egyszer csak sehol senki. Mi a tosz? Hova tűntek? Egyedül maradtam, de lehet nem is baj. Magányosan, több ezer ember között. Csak én és a gondolataim. Beállok az 1-es zónába, köszönök Zolinak és 2 méterrel mögötte elhelyezkedem és várok. Várom a rajtot aminek eljön az ideje. Indulás! Kis toporgás után meglódulunk, mint a karámból kiszabadult versenylovak. Jó sokan vannak Zoli körül, úgy látszik másnak is az 1:30 a cél. Kicsit jobban lemaradok, mert nem akarok senki lábában felbukni. Hopp már itt is az első kili:4:14. Jó, még jó. Gyorsan jönnek a következők is. 4:08, 4:05. Azta büdös kurva. Ez gyors lesz, ezt nem fogom végig bírni annak ellenére, hogy most még menne, tudnék gyorsabban futni. Igaz nem pont a táblánál csippan, de ez brutál eddig. Nem is esik jól felfutni a Lánchídra. Bazzeg pedig ez elvileg nem is emelkedő. Szimpla edzésen kiröhögném. Belegondolva a pályarajzba rájövök, lesz még itt szopó rész. Várkert Bazár előtt gyors frissítés és egy újabb emelkedő majd az Alagút, de ez már lejt. Ennek ellenére lassulok már csak 4:20-4:25 a tempó, igaz még így is jó vagyok ahogy számolgatom az időt. Zoliék már messze járnak, de mindig találok magamnak másik iramfutót. Irány le a rakpart és ott végigzúzunk a Kopaszi gátig. Hosszú lesz, nagyon hosszú és ráadásul szembe fúj a szél. 7-10 km-ig tartom nagyjából a tervezett tempót, 4:18-as átlag. 10-nél 42:51-el csekkolok. Jól van csak 30 másodperc a hátrányom ez nem vészes. Igaz, hogy rohadt melegem van, de menni kell és megyek is. Még előzök is egy párat. Köztük Vincze Zsófit akinek tolok egy közepesen gyenge hajrát aki cserébe a hátamra akar ülni, hogy vigyem. Kössz, épp meg akarok halni. Aztán feltűnik Ati sziluettje. Király, hogy én ezt milyen rohadtul vártam. Főleg azért, bocs Ati, mert ez akkor már a fele! Kellemes meglepetésemre, Tini és Ziti is kint vannak szurkolni. A kiscsaj nagyon cuki volt.

repülök

Mondhatnám, hogy erőt adott, de ekkor éppen nagyon másképp volt jó. Összejön 3 szinte egyforma 4:25-ös kili miközben még a Szabadság hidat is meg kellett mászni. Olyan érzés mintha a Kékesre kellene felfutni. Kivagyok, mint a liba. A hídról lefele a rakpartra még összerakok egy viszonylag normális km-t, de aztán vége. Beszúr az oldalam. Szerencsére jön egy frissítőpont ahol belesétálok. Amúgy sem tudok futás közben inni, de most még jól is jön a kis szünet. Ezalatt persze sokan visszaelőznek. Óra csippan, 4:44-es km. Baj lesz, ha ez így megy tovább. Még a pb időmön belül vagyok, de vészesen fogy a különbség. A Lánchídnál feltűnnek a lelkes szurkolóink. Ditke, Kata, Attika és Kockapu is feltűnik.. Erőm nem nagyon van, de azért sikerül valamit reagálni. Közben kiszámolom, hogy innen nem futhatok 4:20-nál lassabban és akkor legalább a pb meglesz. Na, ezt konkrétan 2 km alatt nullázom le, nem hiába a Nyugati téri felüljáró megfogott. De már csak négy nyamvadt kilométer. 18-nál nem állok meg frissíteni, próbálok futás közben inni. Több-kevesebb sikerrel abszolválom ezt a projektet. 19-nél újraszámolok 22 másodperc hátrányom van a csúcshoz. Innen nagyon kell teperni, hogy meglegyen. Gyorsítok, már amennyire tudok. Egy, az Optivitáról ismerős lány megelőz, na vele most menni kell, mert jó a tempója. Így is lesz egészen a Hősök teréig ahol nem tudom hol, de találok még egy kis erőt és tovább fokozom a tempót. Nyomom, mint süket a csengőt. Beérünk a Városligetbe, 4:10-es kili. Hallom a szpíkert. Már csak két kanyar és megvan. Legalábbis maga a félmaraton, mert az órára nézve tudom, hogy nem lesz pb. Kicsit csalódottan hajrázok, tán még előzök is és vége! Bent vagyok. 1:32:30. Francos 17 másodperc. Szomorú vagyok. Kapok érmet meg csomagot, de szerintem minden az arcomra van írva. Összefutok Dórival és Zolival, majd nem sokára megjön Kacsa is. 1:37-et ment. Még jó, hogy be volt szarva attól, hogy nem fogja bírni. Itt a kijáratnál le is táborozunk, várjuk a többieket. Szép lassan mindenki megjön. Futók, szurkolók. Zolika: 1:47, Eszter: 1:52:56 PB!! Zsófi: 2:11. Csak Timi nem akar megjönni. Atitól aztán megtudjuk, hogy már beért 2:06-al. Mindenkinek gratula.Ez is megvolt. Irány haza.

Nézzük a számokat. A hivatalos időm 1:32:29 lett. Ami egyébként kurva jó. Majdnem bármikor elfogadnám. Ezzel az idővel abszolút 252-ik lettem a 6864-ből. Ez 3,67%. A férfiak között 237-ik a 4303-ból, 4,76%. A kategóriámban pedig 51-ik a 790-ből, 6,46%. Hogy elégedett vagyok-e? Is-is. Igen, mert nem sok olyan perc volt amit élveztem. Ez meg ugye azt jelenti, hogy elmentem a maximumig. Így is érzem. Az idő miatt viszont elégedetlen vagyok. Na, de én általában mindig az vagyok. Ez visz előre, újra és újra. Mindig gyorsabban, többet.. És ezért is fogom megcsinálni. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Mondjuk jó eséllyel csak ősszel, mert az látszik, hogy a meleg nem a barátom. De most amúgy is a hosszabb versenyekre gyúrunk. 2 hét múlva Bécs maraton ahol a 3:20-nak továbbra is nagyobb esélyt adok, mint ennek a nyamvadt 1:30-nak. Ja, azért egy 10 km pb-t csak sikerült összehoznom.

Debrecen, Rotary. Tavaly a Barcelona maraton után is jót mentem idén meg egyértelműen a pb, sőt az 1:30 alatti idő volt a cél. Plusz Ati első maratonja is ide esett, amit parádésan futott meg. Remélem írni fog róla. Eszter és Timi szintén félmaratont futottak, Eszter egyéni csúcsot is ment. Idén nem Evetkénél és Lepkénél aludtam előző este, hanem reggel indultunk Timivel és Kacsával aki a meglepetés szurkoló volt. Szóval korai indulás és egy kis kitérő miatt, 9h-re lent is voltunk. Már ekkor kezdtem érezni, hogy ma meleg, nagyon meleg lesz. Ezt a ruhatárba sorban állva érzékelem is. Meg fogunk dögleni. Szóltak, hogy álljunk be a rajtba. Idén ez kicsit nehézkesen ment, mert át kellett verekedni magunkat a kerekesszékeseken, a mini és a negyedmaratonos mezőnyön. Azért valahogy csak sikerült. Eljött a mi időnk. Előre sétáltunk a startvonalhoz. Konkrétan a második sorból rajtoltam. Indulás! Kilőttem, óriási elánnal indultam meg. 7-8-ik helyen haladhattam néztem is az órámat, 3:30-as pace. Na ez biztos gyors lesz. Vissza is veszek miközben iszonyat fáradtságot érzek a combjaimban. Hinnye, már itt az elején?

itt még minden jó, minden szép

Tolom tovább és a szembeszél is csak kicsit zavar. Ott viszont ahol nem fúj vagyis nem szembe rohasztó meleg van. Az egy frissítéses terv megy a kukába. 4 km-nél Tini és Kacsa szurkol lelkesen. Itt még a tartom a tervezett tempót, de olyan érzéseim vannak, mintha a verseny utolsó körében lennék. De sajnos ez még csak kurvára az első. Beérve a stadionba nyakon ver a hőség. Olyan mint egy katlan. Szerencsére csak pár száz métert kell benne futni majd ki és jöhet is a második kör. 22:07 az első. Ez jó bár nincs meg a kellő táv az óra is csak 5,1 km-t mért. Sebaj még 3 ilyen és megvagyok. Akad azonban egy bökkenő. Nem bírom tartani a tempót. Lassulok. Gyors frissítés után nem tudok visszaállni. 4:25-4:30-ban megyek tovább. Semmi gond majd a végén amikor jön az erő akkor behozom. Óriásit tévedek. Újabb lassulás. Basszus ez már csak 4:40 körüli. Próbálok gyorsítani, de nem igazán sikerül. Apró, pár száz méteres szakaszokra elérem a 4:25-öt is. Tartósan azonban nem tudom tartani. Tudom ez már nem lesz meg. A kör végén Kacsa látja rajtam, hogy kész vagyok, mint a házifeladat. Közlöm vele ha ez így megy tovább akkor pb sem lesz. 45:24-el haladok át a leendő célkapun. Csak nyamvadt 24 másodperc a hátrányom. A valóságban viszont sokkal több. Ha jól lennék és érezném az erőt ez innen sima liba lenne. Most másképp van. Tudom, hogy innen már nem lesz meg. Kényelmesen frissítek minden ponton, kell is mert szinte éget a nap. Tovább lassulok az eddig sem acélos tempóból. 4:40-4:50, de a maxon megyek. A 3-ik kör megint egy perccel rosszabb mint az előző. Kacsa kínál minden földi jóval, de nem kérek. Egy rohadványos kör van hátra azt valahogy csak végigszenvedem. Persze azért is így folyamatosan előzöm a lassabb futókat azonban nem velük vagyok versenyben. A saját távom mezőnye már beállt. Az utolsó körben újabb próbálkozás egy nagy hajrára, de gyorsan elhal. Bele kell törődnöm, hogy mára ennyi jutott. A kör felétől már nézegetek előre hátha meglátom Atit hátha utolérem és legalább hátba veregethetem a maradék 5 körére. A fordítónál Tini közli velem, hogy kb. 6 perce ment el. Jól megy a srác. Nekem meg innen már csak 1 km. A stadionba beérve megnyomom így legalább szépen fejezhetem be. Vége! Végre.1:34:13 azaz nem sikerült. Kacsa vár a célban és próbál lelket önteni belém. Nincs gond csak bosszant.

Végstádium

Elmegyek a ruhatárba a cuccomért és innentől szurkolója leszek Atinak, aki egyenletesen rótta köröket és tolt egy 3:51-es maratont. Elsőre. Profi munka.

jól látszik minden a részidőkön

Óriási köszönet a szurkolóknak. Tininek, Csigunak, Evetkének, Gergőnek és Kacsának. Nélkülük még mindig ott köröznék.

ilyen szép transzparenst kaptam

Ha csak a számokat nézzük és elfogadjuk, hogy a 600 méter mínusz ellenére félmaraton volt, mert hivatalosan az volt akkor nincs gond. Életem második legjobb fm-je, abszolútban (16-ik), nemenként (14-ik) és kategóriában (6-ik) is jobb helyen végeztem, mint tavaly. És nehogy már egy 1:34-es fm után szomorkodjunk. Nem is kudarcként élem meg, mert a maximumot hoztam ki magamból. Most ez ennyire volt elég. De ez akkor is egy rohadt nagy fos futás volt. És, hogy mi vezethetett idáig. Jó kérdés. Nagyrészt a meleg, valamint még a korán kelés, az utazás és a kajálás is közrejátszott. De nincs dráma, előbb-utóbb elérem a célomat. Talán már a Vivicittán!

Kissé rendhagyó post lesz ez, mert Eszter és Ati is írt hozzá pár sort. Ennek több okból is örülök. Számomra jó volt olvasni, hogy Ők hogyan élik meg a versenyt valamint a blog velük színesebb, több lesz. Na, kezdjünk is neki.

Az élet úgy hozta, hogy március második hétvégéjére két verseny került, az Optivita és a Dunaújvárosi Duatlon (utóbbi eredetileg egy héttel később lett volna, de ez egy másik post lesz). Az Optivitát már régebben kinéztem.100 és 50km. Az előbbi egyértelműen sok, utóbbin azért erősen gondolkodtam. Végül 3 héttel a Rotary (ami egyértelműen a főverseny tavasszal) előtt nem mertem bevállalni az 50-est, de menni mindenképpen akartam. Szerencsére lehetett váltóban is nevezni, így egy gyors körkérdés után Eszterrel, Timivel és Atival közösen megalakult a Vércsigák csapata. Ez ráadásul Timinek és Atinak egy hosszú futásnak is beillett a maraton előtt. Én egy jó, tempós 10km-t akartam az elején. Menni a mezőny elejével aztán lesz ami lesz. A rajt 9h-kor volt, mi időben, talán túlságosan is korán leértünk. Gyors rajtszám átvétel után visszaültünk a kocsiba és vártunk. Az látszott, hogy annyira jó idő nem lesz ma. Fújt a szél, de napsütésre azért volt remény.

mars csoki nélkül egy métert sem

Kipakoltuk a cuccokat a padokra, próbáltunk ráhangolódni a verseny hangulatára. Kellemes napsütés volt, már amikor volt, de a hideg szél rontott az összképen. Kis dilemma után a vékony aláöltözet mellett döntöttem.

A szpíker hívta a rajthoz Magyarország legjobb ultrafutóit. Hoppá mennem kell nekem is! A rajtban mellettem Lubics Szilvi, előttem Muhari Gábor, körülöttem Csécsei Zoli és még sokan mások. Csupa ultrafutó nagyágyú. Mit is keresek én itt? Keveset, de az legalább hasznos tapasztalat lesz.

Jó helyről indultam hamar az első tízben találtam magam. A tempó az brutális, 4 perces volt, de én akartam. 5-600 méter után beállt a mezőny eleje, ekkor már az 5-ik helyen haladtam bár én csak váltóban indultam, gondolom néztek is a többiek, hogy mit keres itt ez az ismeretlen ember ennyire az elején. Gyorsan pörögtek a km-ek tervszerűen, 4:10 körülii tempóban. Első kör vége 20:47, te jó ég, ebből nekem a Rotary-n még 3-at kell futnom! De most az Optivitán vagyunk és már csak 1 kör. A kis emelkedőn érzem, hogy fogy az erőm. Jön a lassulás is majd a fordító után a vég. Elfogytam, szúr az oldalam már csak a 4:40-4:50-es tempó megy. Ha nem verseny lenne megállnék és belesétálnék. Most ezt nem tehetem meg, futni kell tovább. Szerencsére egy kisebb csoport utolér és megelőz. Be kell állni mögéjük és tartani a tempót. Sokat segít a tudat, hogy már csak 1 km van hátra. Ezt sikerül is 4:20-ban abszolválni.

Gyors váltás után Eszter neki iramodik a saját 15 km-nek. Első etapon túl vagyok: 43:33-as 10 km, 4:19-es pace. Gyenge, nem vagyok vele elégedett. Vigaszdíjként azért beesett egy 5 km-es egyéni csúcs. Talán jobb lett volna éjszaka rendesen aludni, nem hajnal 3-kor arra ébredni, hogy még farmerban vagyok, megy a tv és a számítógép és még az ébresztő sincs beállítva. Mindegy ez már a múlt én most jó ideig nem futok. Jöhet a pihenés és az eszem-iszom.

éppen nagyon másképp jó

10 kili után, nem annyira vagyok megelégedve

Eszter közben rohamtempóban érkezik. Elképesztő 5 perc alatti átlaggal futotta az első körét. Nyerni akar a váltók között. Villámban lenyomja a 3 kört és már Ati jön. Amúgy éppen vezetünk a versenyben. Mondjuk közben kiderült az is, hogy összesen 3 csapat van a 100 km-es versenyben és a másik kettő az női páros. Ati megérkezik az első köréről, hamarabb mint vártam. Nézem az időt és szörnyülködök. Nabazzeg ez is megy mint állat 5 percesben. No comment. Nos ez így ment még 4 körön keresztül. Nem normálisak én mondom. Timi már nagyon készül, Ő nem siet amúgy is éppen betegségből lábadozik. Sajnos a pulzusöve szarakodik és a gyors elemcsere sem oldja meg a problémát. Nyugtatom, semmi gond csak tartsa az 5:50-es tempót és nem lesz gond. Nem is lett, bár nem esett neki annyira jól végig hányingere volt. De letolta az 5 kör 25 km-ét jó 5:54-es átlaggal Közben Eszterrel megszültük a további sorrendet. Jön Ő és én meg befejezhetem. Mindjárt vége pedig szinte csak most kezdtük ezt az egészet. Eszter már túl is van az első körön kezdhetek készülődni. A bal combom kicsit fáj, de csak kibírja ezt a 15 km-t. Tervem is van ám, jó lenne 4:30-as átlaggal letudni. Eszter jön is menetrendszerűen gyorsan váltunk és már indulok is.

mert minden másodperc számít avagy nem érünk rá egész nap

Kirobbanok, mint versenyló a rajtkapuból. 4:30-as pace-val. Azonban jön az emelkedő és érzem erős lesz ez a tempó. Jó, legyen inkább 4:40, de azt akkor már végigviszem. Át is állítom az órán a virtual partnert. A fordító után kicsit gyorsulok, érzésre mintha a reggelhez képest a szél is megfordult volna. Első kör végén nézem a monitort 23:03. Nem rossz, de be kéne húzni 1:09 alá. Ehhez nem kell sokat gyorsulni. Az emelkedő megint kicsit nehezen megy, de aztán a sík részen nagyon könnyűnek érzem a tempót. A pulzusom is csak 160 körül van. Ez kurva jó. A fordítónál annyira sietek, hogy a bóját is majdnem felborítom. Jó érzés az is, hogy folyamatosan előzök. Igaz a többiek egyéniben nyomják és túl vannak már 70-80 km-en. Hamar elmegy a második kör is. Ez 22:51 lett.

repülőfázis

Jó lesz. Timiék biztatnak, hogy már csak egy kör és vége. Most az emelkedős részen is megy a 4:30-as tempó, már csak 4 km. Ha beledöglök is végig tolom így. Sőt, tudom ennél bírok gyorsabban futni. A fordító után nézem az átlagot 4:33. Számolgatok, tervezgetek. Csak meg kéne csinálni azt a 4:30-at ami az előzetes terv volt. Ehhez azonban menni kell, nagyon menni. 4:25-ös majd egy 4:20 km képében ez realizálódik is. Már csak egy kili és abban van a lejtő is. Nyomom, mint süket a csengőt érzem a mindent elsöprő erőt. Már 4 perc alatt járok tempóban. Rohadt jó érzés és már csak 300 méter. Még gyorsítok egy kicsit, engem is meglep, hogy tudok. Látom a célkaput mindjárt vége! Kész! Beértünk! Megcsináltuk! 8:33:45 alatt futottunk 100 km-t. Kurva jók vagyunk!

 nagy a megkönnyebbülés

Összességében a 25 km-t 1:50:26 alatt szaladtam, 4:25-ös pace. Nem rossz, de nem is az igazi. A Rotary-t illetően még nem vagyok teljesen biztos, Bécsre viszont remekek a kilátások. Ha még egy-két kilót fogynék, nos akkor nagyon szép dolgok történhetnének...

ez azért sikerült mára, de az első két kör apró kudarcát nem feledteti

És most jön sajnos az a része a dolognak amiért nem kicsit jöttünk el rossz szájízzel. Az a nevezésekből tudható volt, hogy mi vagyunk az egyetlen 4 fős csapat. Rajtunk kívül még két páros indult a 100 km-es távon. Amikor végeztünk azt mondták, hogy várjuk meg az eredményhirdetést hiszen nekünk is lesz. Ott dekkoltunk 1,5 órát a hideg sátorban amikor nagy nehezen kiderült, amúgy csak azért mert rákérdeztünk, hogy mivel egyedüli 4 fős csapat voltunk nem jár érem, de felajánlanak ingyen nevezést a következő versenyükre. Erre Eszter csak annyit mondott: dugják fel maguknak. Irány inkább haza.

Első kör vége. Minden szép, minden jó.

Elkezdtem darálni az 5 perc körüli kilométereket. Éreztem, hogy meglehetne a tavalyi félmaraton pb, de tudtam, hogy most tovább kell menni egy kicsit, úgyhogy nem engedtem magam a mágikus öt alá. 15-ig minden tuti volt, ott jött egy kis fáradtság, és a legrosszabb, a görcs első jelzései. Túltettem magam rajta. Közben egy srác minden körben nagyon tapsolt és biztatott, a rajtszámból csak annyit látott, hogy 100km-en futok, azt nem, hogy váltóban. Körről körre egyre kellemetlenebb volt a helyzet, végül odaszóltam neki, hogy nyugi, csak váltó. Persze az egómnak jól esett, hogy kinézi belőlem a távot ebben a tempóban (meg úgy általában).
Az utolsó métereken lett elege a combomnak, de ott már nem érdekelt, kibírtam. Timi lehorgászta a chip-et a bokámról, átadtam neki a rajtszámövet, Dari meg elkergette futni. Ennek a palinak blogja van meg minden, de agresszív egy figura, én mondom.

Timi lábaim elé borul, de csak a chip kell neki.

Aztán csak nézegettük az időeredményeket, láttuk, hogy a többi csapat neve mellett "páros" szerepel. Tudtuk, hogy egyenlőtlen verseny ez így, ergo feleslegesen rohantam. Timi nem volt ennyire eszetlen, ő az eredetileg tervezett tempójában ment, bár az első kör végén nem volt őszinte a vigyora. Aztán beállt utazósebességre, és teljesítette a feladatot, bár a végén nem voltunk benne biztosak, hogy haza is kell vinnünk, nem volt egyértelmű, hogy életben marad. De aztán felállított egy gyors diagnózist, és spontán gyógyult. Eszter volt újra a pályán, még 25km volt hátra négy fős váltónknak a százból, amikor az EGYÉNI első helyezett már beért. Erre nincsenek szavak. Azért mi is haladtunk, a végén Darinak úgy kellett lassítania, hogy ne Lubics Szilvivel együtt érjen be, mert tudtuk, hogy elvinné a show-t :-D (el is vitte egy nem gyenge idővel, női elsőként) Majd bekocogott Dari a visszalassított 3:49-es utolsó kilijével, együtt örültünk a szpíkerrel, miszerint Vércsigák a célban, majd...
...majd eltűntünk az eredményjelzőről, vele együtt az utolsó kör hivatalos eredménye. Erre jött még rá a Dari által vázolt eredményhirdetős kabaré. Mindent értek, minden jogos, DE mi ott voltunk, kiálltunk, legjobb tudásunk szerint lefutottuk, szabályt nem sértettünk, kategóriánkat (100km váltó) megnyertük. Pont. Nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy a többi váltó nem 4 fős, a lehetőség adott volt, a nevezésünket elfogadták, csak a verseny után jelezték, hogy gyakorlatilag versenyen kívül futottunk. Nem az érem, nem a dobogó, hanem az elv az, ami bánt. De az nagyon. Eszternek igaza lehet.

Póni monológ:

Tavaly egész jól sikerült annak ellenére, hogy akkor még ennél is kövérebb voltam. :) Így szinte amint lehetett beneveztem. Teltek-múltak a napok és eljött ennek is az ideje. A tavalyi év végén most elmaradt a szokásosnak mondható sérülés miatti kényszerpihenő. Igaz most ősszel volt egy hullámvölgy, de az ugye mint ismert inkább a lelkemre volt/van hatással. A decemberi hónap nagyon jól sikerült futás szempontjából bőven 300km felett futottam és inkább hosszabbakat alacsony pulzussal.

Előzetesen megbeszéltük Kacsával, hogy legyen 1:40 alatt a többi nem számít. Ez az időjárásra és a pályaviszonyokra való tekintettel még kiegészült két dologgal: éljük túl valahogy valamint nem kéne balfasz módjára az év első versenyén megsérülni gondolván az UB párosunkra is. Pénteken még kimentem az esőben egy tízesre, hogy szokjam a jeget. Gondoltam nem oszt nem szoroz az időeredményt illetően, ha emiatt 1-2 perccel rosszabb lesz az meg nem érdekel. Reggel időben kiértem, még az utcán tali Kacsával, Attika meg Ditke már bent várnak. Gyors rajtszám átvétel után helyet foglalunk az egyik padon és várunk. Szép lassan megjött mindenki. Eszter, Timi, Dóri, Gergő és Zoli.

igen, nagy a hasam

A hangulat remek, semmi izgulás, de hát miért is lenne. Nem az első félmaratonom (idén igen), mondhatni rutinból futjuk. Irány a rajtzóna, mindenki elfoglalja a saját helyét. Mi Kacsával a 2-es elejére állunk és megállapodunk egy 4:40-es tempóban, jó lesz ez nekünk felkiáltással. Rajt! Megiramodunk kiérvén a csarnokból mondom Kacsának félig viccesen, hogy elfáradtam. Akkor tényleg ezt éreztem. Jön is az első km óra szerint 4:16, de tábla alapján "csak 4:25". Húbazze ez erős lesz! Kacsa persze nem lassít én próbálok visszaállni a tervezett tempóra. Naná, hogy nem sikerül. 4km-nél is 4:30 alatti átlagunk van. 5-nél végre sikerül elérni a 4:40-et, Kacsa ekkor már 10 méterrel előttem fut. Talált magának másik iramfutót, egy lila nadrágos lány személyében. Igaza volt. :) Attikát néha látjuk a fordulóknál, jó tempóban jön, reméljük meglesz neki amit szeretne. Az első kör végére utolérem Kacsát, gyors frissítés után nyomás ki az Albertirsai úti aszfaltos részre. Itt azt érzem, hogy nem haladok. A körülöttünk lévők is meglépnek, a lány akit eddig követtünk pedig már messze jár. Óra szerint viszont jó a tempónk és elkezdjük számolgatni a várható célidőt és az előttünk lévőket. Kb. a 60-ik helyre tesszük magunkat. Jó lesz ez, próbáljuk megtartani. Vissza az expo területére itt egy-pár lassabb futót kell kerülgetni, de nem vészes. Frissítésnél megfelezünk egy pohár iso-t, hogy legyen mit visszaböfögni. Nem volt annyira jó ötlet meginni.

A harmadik kör elején megosztjuk egymással ugyanazon érzésünket, bedobták a vasmacskát és bakker pont minket találtak el vele. Na akkor most kell elkezdeni tolni neki ami a csövön kifér. Így is teszek és most jönnek is könnyedén a 4:30-as kilik. Kacsa kicsit lemarad, de jön utánam és kezdjük bedarálni az előttünk lévőket. Egy, csak egy srác tudja felvenni a tempónkat és próbál visszaelőzni. Abból aztán nem eszel barátom. Nincs azaz isten, hogy engem az uccsó körben bárki is megelőzzön. Az órát már nem nézem, csak az utat magam előtt és tolom ahogy bírom. Már látom a csarnok bejáratát, még átslisszolok két-három lassabb futó között és fordulok be az ajtón. Vége! Beértem! 1:36:59! Óriási! Bevárom Kacsát, jöhet az elmaradhatatlan pacsi. Megkapjuk a jól megérdemelt jegesmedvés érmünket és a befutó csomagot is. Készül jó pár vállalhatatlan fotó is miközben a többieket várjuk.

nem az aminek látszik. :)

jók voltunk, ha szépek nem is

Megjön Attika. 1:46-ot ment és nem boldog. Ja, végülis csak 8 percet javított az eddigi legjobbján, igaz a végére nagyon elfáradt és sokat lassult. Nekiállunk nyújtani, igen, még én is mostanában szoktam. Biztos öregszem azért. Megjönnek a lányok is, nekik most csak a teljesítés volt a cél nem stresszelték magukat holmi időeredményekkel. Lehet nekik volt igazuk. Szép lassan összeszedjük magunkat és irány haza. Jó volt ez a Zúzmara főleg a talajviszonyokat is számításba véve, bár én rosszabbra számítottam. Nem is csúszott annyira. Sok nem maradt benne talán 1 perc. Szegeden hasonló időt mentem, de az érzésre sokkal rosszabb volt. Itt ha volt is holtpont akkor átgázoltam rajta. Stabil, nagyjából végig egyenletes tempót mentem és újra azt éreztem, hogy el tudok menni a végső határig.

Nézzük a száraz számokat: a hivatalos időeredményem 1:36:57 (4:36-os pace) ez az abszolút 46-ik helyre volt elég az 1363-ból, ez 3,37%. A férfiak között 42-ik hely a 861 indulóból (4,88%) és beesett egy kategória 9-ik helyezés 163-ból (5,52%). Ezek az eddigi legjobb százalékos eredményeim életem 5-ik legjobb idejével. Az is jó, hogy most így kis túlsúllyal is ment az 1:40 alatti idő. De tény, hogy az 1:29:59 még messze van, de nagyon biztatóak a jelek.

Most inkább a képek beszélnek helyettem. Jöjjön az éremkavalkád.

 A jövőbeli célok már megvannak. Röviden összefoglalva többet, gyorsabban és jobban.

Apu halála érthető módon sok mindent megváltoztatott. Kihatott minden területre. A futást illetően a november lett a legerősebb, 305km-t magába foglaló hónapom. Talán menekülés volt. Magam elöl, az érzéseim elöl. Eléggé magamba fordultam. A Piros85 ugye nem sikerült, de nem éltem meg kudarcként. Erről még született post, de utána nagy lett a csend. Nagyképűen mondhatnám, hogy alkotói válság van/volt. Szimplán nem sok kedvem volt semmihez. Versenyek azért voltak, most itt rendhagyó módon egy bejegyzésben, blokkonként veszem őket végig.

Intersport terepfutás:

3 éve voltam már akkor nagyon bejött. Menni is akartam már korábban is csak mindig közbejött valami. Most azonban nem volt akadály/sérülés és mivel szép érmet is osztogattak ott volt a helyem. Timi és Ati is jött bár utóbbi csak a túrára nevezett és azt tervezte lefutni mint sokan mások. A futóknak reggel 8h-kor volt szakaszos, vonalkód leolvasós rajt.

Jó korán ott voltam már a rajtközpontban így kényelmesen elintéztem a rajtszám átvételt és az öltözést. A csomag megőrzőnél hatalmas sor volt, itt összefutottam Timivel. Irány a rajt mert már csak pár perc van addig. Sajnos nem sikerült kellően előre állni ez az elején, a szűk lépcsős részen visszaütött. Előzetesen a 2 óra alatti idő volt belőve ez a 750 méter szinttel dúsított távon elég merész ötlet volt.

Indulás! Az elején aszfalton próbáltam minél többet előzni, hogy elkerüljem a későbbi szűk részen való sorban állást. Nem jött össze. Mindegy legalább a kilátás szép. Ja, az sem mert köd van. A Kevélyig felfele vezető út ismerős volt a Pirosról. Tudtam nem szabad nagyon megindulni mert visszaüt. Sokan másképp gondolták. Nem nekik lett igazuk. Aki felfele megelőzött azt később simán visszaelőztem. Ha-ha, nem hiába a rutin meg az évek, na és a terepfutó tapasztalat. Lefelé magam sem értem hogyan de nagyon zúztam. Sokkal bátrabb voltam mint egy hete. Tartottam az egész jó tempót, de a 2 óráról letehettem. Sebaj, megyünk ahogy tudunk. Amúgy nagyon szép helyeken mentünk, gyönyörű a Pilis is ősszel. Az egyik lejtőn talán az egri vár előttin találkoztam egy mezítlábas futóval. Ó te jó ég! Ezeken a köveken,sziklákon? Basszus, kemény vagy csoki felkiáltással ott is hagytam. A várnál gyors frissítés és már húztam is tovább. A felfele azért bele-bele sétáltam, mind pulzus (nem akartam laktát fölé menni) mind kondicionális hiányosságok okán. Lefele és síkon viszont téptem mint a gép. A pálya vége ugyanaz volt mint 3 éve. Az utolsó 3 km aszfalt is, lejtő is. Ugyan van benne egy meredek emelkedő de az rövid. Mentem is mint a meszes. 4:20-ban toltam és előztem az emberkéket. Itt már nem számított semmi és senki. Már hallom a szpíkert, már látom az iskolát, az utolsó egyenes jön. Vége! 2:08:32. Se 2 óra alatti, se nem 6-os pace, de le van szarva nagy ívben. A célban meleg tea és zsíros kenyér. Be is verek vagy két szelettel. Felmegyek átöltözöm és melegszem. Meg persze várom a többieket. Egyszer csak megjön Timi. 2:55-el csekkol. Én megmondtam neki már előtte. Atira várunk rohadt sokat. Közben beesik Szami aki szintén túrázott egy kellemeset. Ati persze nem jön. Mondjuk ha tudnánk mikor indult... Na jó várjunk félig aztán irány haza mert kockára fagyunk. Erre ez a jó ember Sipivel karöltve 15 másodperccel fél előtt beesik a célba. Kicentizte rendesen. Nem őszinte a mosolya. Igazából mosoly sincs. Azért jót szaladt. Hideg van irány haza. Jó volt ez a kis terep félmaraton. A férfiak között 30-ik, abszolútban pedig 33-ik lettem. Százalékosan itt végeztem a legjobban az idei versenyeket tekintve. Nem gondoltam volna.

Siófok félmaraton:

Az eredeti terv a 2 nap, 2 fm, 2 egyéni csúcs volt. Szombatra nekem az 1:30 alá, vasárnap meg Timinek nyulazok egy 2 óra alattit. Ezt még tavalyra ígértem meg neki csak  akkor sérülés és nem készülés okán egyikünk sem futott. Szombaton volt apu temetése így értelemszerűen nem indultam. Miután vége lett a búcsúztatónak, elmentek a vendégek és elpakoltunk rám tört egy érzés. Futnom kell. Egy beledöglőset. Legyen 5k pb! Holnap ugyan fm, de sebaj az úgyis könnyebb tempó most ez belefér. Ki is mentem és megcsináltam. Ő érte... Másnap reggel Timi jött értem, levitt-hazahozott. Jó dolgom volt. Időben leértünk és a rajtszám átvétel is gyorsan megvolt. Közben ment a körkérdés, hogy mit vegyünk fel. Naná, hogy rövidben alul-felül. 10 fok volt nem kell a hosszú ujjú. Beálltunk a rajtzónába, eggyel előrébb mint Timi szerette volna, de mondtam neki jó lesz ez. A tervezett tempó az 5:35 volt. Rajt. Nekiindulunk a mezőnnyel, próbálom visszafogni a lovakat. Ne fussuk el az elejét ha nem muszáj. Így sem sokan előznek meg. Nahát mégis jól választottam zónát? Múlnak a km-ek mi meg nagyon stabil egyenletes tempót megyünk talán kicsit gyorsabb is mint a tervezett. Jön is az első kör vége 59:15-el haladunk át a kapun. Remek, még akár lassulhatunk is. De nem, Timi konokul megy előre és gyorsulunk. Már inkább 5:20-5:30-as ezreket megyünk. Még bedob egy 15-től gyorsíthatunk ha bírom szöveget, de aztán ez hamar elmúlik nála. Kiérve a partra jön egy kis holtpont. Fáj a lába, elfáradt és még az út is szar. Semmi gond mondom neki, innen egy dolgod van jönni mögöttem és kész. Ez lett amúgy a leglassabb kilink (5:38). 18-nál járunk mikor véget ért a partszakasz. Ideje volt. Innen már csak 3km! Egy befutás a munkahelyére. Gyorsan javít, hogy inkább hazafele futna. Igaza van, az jobban hangzik. Már az sem érdekli időben hogyan állunk csak fut, fut és fut. Ráfordulunk a célegyenesre és ugyan látszik rajta, hogy teljesen elfáradt de akkor is tovább tolja. Gyorsít. Így is kell a befutónál. Vége! Beértünk! 1:57:07. Simán, lazán 2 óra alatti fm! Én megmondtam előre csak soha nem hisz nekem. Találkoztunk még Dórival, Vikivel, Endrével és Zolival. Kis beszélgetés után mindenki megy a dolgára. Nekem ezzel meglett a négy évszak, négy félmaraton is, így még egy éremmel leszek gazdagabb. Aztán öltözés és irány haza.

Szegedi jótékonysági félmaraton:

Kacsa rángatott bele az egészbe. Na jó, olyan nagyon nem kellett neki. Amolyan év végi, utolsó bónusz verseny. Két dolgom volt. Megjelenni reggel a Népligetnél és nyulazni egy kényelmes 4:40-es tempót neki. Az első sikerült. Végre megismerhettem Snow Andit a Csemete (Team Heart) alapítvány egyik alapítóját. Az Ő kisbuszukkal mentünk le 8-an. 1 sofőr, 1 szurkoló (Bejja asszonyság) és a 6 futó. Az út gyorsan elröppent és már a versenyközpont melletti parkolóban voltunk.

A rajtszám átvétel is flottul ment. Gyorsan dobtunk egy öltözést a kocsiban aztán irány a rajt. 2-es zóna legeleje, én előrébb álltam volna, de Kacsa nem akart. Mindegy is volt, mert végül egyben rajtolt a 2 zóna.

Rajt! Nekiindulunk igyekszünk nem elfutni az elejét. Ennek ellenére is inkább 4:30-as kiliket megyünk. Nem lesz ebből baj? Kacsa annyira nem élvezi, nekem elég kényelmes. Most még. Erősnek érzem magam ez úgy 6 km környékén kezd elmúlni. Itt már Kacsa is fel van pörögve, inkább Ő diktálja a tempót ami gyorsul. Érzem, hogy nem kéne se laktát fölé, se 4:30 alá menni. Ez a kettő most a limit. 10 km-nél brutális 45:30-al csekkolunk. Innen nehéz lesz elrontani az 1:40-et. Itt frissítek is, de csak egy cola-t veszek el. Nem kellett volna. Hideg is és nagyon szénsavas. A végét ki is köpöm. Haladunk tovább Kacsa erősnek tűnik, bár állítása szerint csak a túlélésre játszik. Az jó mert én is. 16-17 körül szólok, hogy menjen nyugodtan mert nagy idő mehet. Ott is hagy. 18-nál visszaköszön a cola egy kis hányingerrel karöltve. Végem van. Elfogytam. Igaz ez még így is 4:40-es tempó. Kacsát látom egyre távolodni innen már nem érem utol. Nem is tudnám, mert gyorsítani nincs erőm. Azért az utolsó 100 métert megtolom és kész. Vége! 1:37:05! Kacsa vár a célban 1:35:55-öt ment. Elképesztő. Kis pihi után visszakocogunk Andiék elé. Levezetésnek jó lesz meg ugye meg is ígértük. Azt nem mondom, hogy az eleje jól esett. Nagyon fáztam. Kb. 3 km-t mehettünk visszafele amikor mosolyogva jönnek szembe a lányok. Innen négyesben haladunk a cél felé. Útközben megállunk a Dómnál fényképezkedni.

Ráérünk, nem sietünk sehová a nap is szépen süt tehát miért ne. Jókedvűen szaladunk tova a cél felé. A befutó után összeállunk egy közös képre majd mindenki átöltözik és irány haza. Jó kis verseny volt. Az eredmény lehetett volna jobb is, de olyan nagy baj nincs ha egy 1:37-el elégedetlen vagyok.

Idén több verseny már nincs. Csak öröm és bulifutásként egy 2 napos Balaton kerülés (amin már túl is vagyok) és jó eséllyel egy Velencei tó kör. Hosszú edzéseknek megteszi. És persze indul a téli km gyűjtés.

Nincsenek se csodák, se véletlenek. A kihagyott Mátra trail után sem javult sokat a helyzet az edzéseket tekintve. Az elmúlt 3 héten sikerült összesen három alkalommal futni és ezzel kb. 25 km-t összehozni. Kevés, nagyon kevés. Az okok: a betegségem és a totális kedvetlenség ami egy sajnálatos esetből fakad. Apu a Spar maraton utáni szerdán újra kórházba került. Bizakodtunk, reménykedtünk volt is amikor jobban volt, de szerda este (kicsit azért hirtelen) megtörtént a feldolgozhatatlan. Végleg elment Ő, az első számú példaképem. Az én Drága Édesapám. Nyugodjál békében. Sokat agyaltam rajta, hogy egyáltalán elinduljak-e a versenyen. A családi kupaktanács és a ne szívassuk meg Kacsát eredménye az lett, hogy indulok és végigcsinálom. Így is készültem, bepakoltam 3 váltás ruhát és az otthon található összes gel-t, energiaszeletet, isot és cola-t. Persze megígértem Anyunak és a Csigáknak is, hogy vigyázok magamra. Ati volt oly kedves és bevállalta az autós segítő szerepét. Megvolt az időterv is. 3 részre osztottam. 5 óra Dobogókőig ami 36 km-nél van. Onnan újabb 5 óra a 65 km-nél lévő Nagykovácsiig ahonnan megint 5 óra a célig. Matematikailag megvoltunk. Reggel jöttek értem a srácok, kocsit cseréltünk és irány a rajtközpontba. Itt összefutottunk Márióval aki ma szintén a support nemes és nehéz feladatát vállalta magára. Bent egy kicsit el voltunk veszve, nem hiába na, rutinos terepfutók vagyunk. Ja, nem is.

rajtszám és dugóka átvétel

A gyors rajtszám átvétel után ment egy kis tökölés. Pisilni kell, mit vegyek fel, jaj a kocsiban hagytam a rajtszámövem. Én vékony hosszúgatyát és az egyetlen aláöltözetemben kezdtem. Így viszonylag hamar eltelt az idő a 8:30-as rajtig. Természetesen az elmaradhatatlan mars csoki is megvolt.

mit vegyek fel, mit vigyek magammal?

egyencipő

Pár szót még váltottam Herczku Timivel (a kevés ismerős egyike) majd beálltunk nagyjából a mezőny közepére. Rajt! Az eleje aszfalt is meg sík, de ez hamar megváltozott. Már itt elég magas volt a pulzusom, mondogattam is Kacsának, hogy elfáradtam, de igyekeztem nem foglalkozni ezekkel csak menni-mászni előre. Egyszer csak elmúlik. Lelövöm előre a poént, de a címből is azért kitalálható, nem így lett. A Kevély-re felfele menet éreztem, hogy túlöltöztem. Izzadtam rendesen és amikor éppen fújt a szél akkor meg nagyon fáztam. Lefele szenvedtünk a csúszós, köves részeken. Nagyon hiányzik a tereptapasztalat (meg talán két jó térd is). Valahol itt futhattunk össze Juhász Timivel aki a P35-ön túrázott. Szerencsére Ati a megbeszéltek szerint Csobánkánál várt minket. Dobtam is egy gyors átöltözést.

itt még jó volt?!

rövidben rögtön komfortosabb lett

A nyári bringázásokról ismerős úton voltunk, előttünk tornyosult Dobogókő, de nekünk előbb Dömös felé kellett vennünk az irányt. Kis aszfaltozás után ismét be az erdőbe és jöhetett a következő mászás. A tempónk nem volt rossz, ahol tudtunk futottunk, ahol nem ott meg sétáltunk. 16km-nél elkezdtem szenvedni. Nem ment, nagyon nem. Nehezemre esett a levegővétel is, kicsit szédültem és nem éreztem a tempót. Egyszóval: minden bajom volt. Igazából már itt éreztem, hogy nem tudok végigmenni. Igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni, kiűzni a fejemből. Menjünk, érjünk fel Dobogókőre aztán meglátjuk. Betoltam egy gel-t is hátha rendbe rak. Jött egy kis lejtmenet, de ennek ellenére sem tudtam 6:30-nál jobb tempót menni. Ez köszönhető volt a terep adottságainak is, de inkább az állapotomra vezethető vissza. Nagyon szép tájakon futottunk, de nem volt arra plusz energiám, hogy gyönyörködjek benne vagy esetleg megálljak fotózni. Vártam a Dömösi pontot, mint a megváltót. Szívem szerint már itt kiszálltam volna. Azonban Atival Dobogókőn volt megbeszélve a következő találka, ide csak nagy kerülővel jutott volna el. Ez is közrejátszott abban, hogy továbbmentem. Gyors kulacstöltés, elvettem egy szelet vajas kenyeret és két darab nutellás kekszet és haladtam tovább. Kacsa még maradt egy kicsit, de úgyis gyorsan utol fog érni. Jöhet Dobogókő. 8 km, 600 méter szintemelkedés. Brutális lesz. E résznek az elejét egy a Wadkanz-on megismert sporttárssal tettem meg. Beszélgettünk versenyekről, tapasztalatokról. Talán így még az idő is jobban telt. Még fényképezni is megálltam, hiszen már minden mindegy volt.

Közben Kacsa is utolért és ha lassan, szenvedősen is, de fogytak a méterek. Akadt mászós, meredek rész is ahol majdnem négykézláb mentünk fel. Nem volt őszinte a mosolyom közben. Igaz mosoly sem nagyon volt. Itt már néhol az alig emelkedős részeken is bele kellett sétálnom. Kacsa próbált győzködni, hogy ne szálljak ki, de hajthatatlan voltam. Túl sok a hátralévő 50 km. Ha 10-15 km lenne csak akkor mennék. Fejben teljesen feladtam, a gondolataim máshol jártak voltak pontok amikor bizony elérzékenyültem és majdnem elsírtam magam. Felfelé séta közben számolgattam még mennyi lehet vissza, szerencsére volt egy ellenőrzőpont ahol ki volt rakva egy tábla. 2,5 km és 210 méter szint. Remek, mindjárt fent vagyunk, már csak 30 perc és vége. Jött egy kis lankásabb rész itt bele-bele futottam, de beütött a vádligörcs. Nem volt vészes csak jelzésértékű. Ne futkorásszak itt össze-vissza.

kilátás Dobogókőről

Dobogókőn, nekem most itt lett vége. És itt állítólag nem néztem ki szarul...

Egyben, épen értem fel a csúcsra ahol Dóri és Ati várt minket. Ati frissít, fotóz, Dóri meg fut tovább amíg bír Kacsával. Az eredeti terv a Piros 50B volt velünk a célig, de ő beteg én meg ugye kiszállok. Ati biztos ami biztos vagy háromszor megkérdezi, hogy tényleg vége-e. Igen, vége. Nekem ma ennyi volt. Óra szerint 4:57:00 alatt értem fel. Hivatalosan 4:52:38 lett. Innen eszem-iszom, ülök a kocsiban és segítek a többieknek. Megkapom a teljesített P35-ért járó oklevelet és kitűzőt. Vigaszdíjnak jó lesz. Dóri és Kacsa útnak indult, mi Atival a kocsi fele vettük az irányt. Lassú átöltözés és a nyújtás kihagyása után be az anyósülésre. Jöhet a csoki, a chips és a cola.

A következő találkozási pont a Kopár csárda. Bőven a többiek előtt értünk oda, Ati fényképezett én meg próbáltam a telefonomat és az órát párosítani, hogy a track-et fel tudjam tölteni. Nem jött össze, itt még nem.

a "vigaszdíj"

na de Kacsa...

Teltek-múltak a percek, tippeltünk milyen tempót jöhetnek, mikorra érnek ide. Dóri hív is, hogy kb. 20-30 perc. Ok, mi már itt vagyunk gyertek. Jó tempót jöhettek, mert az előzetes számításokhoz képest 7 perccel hamarabb érkeztek. Dóri betegen eddig jött. Kacsán meg rohadtul nem látszik, hogy bármit is csinált volna eddig. Basszus ember! 54 km-t futottál 2000 méter szinttel. Legalább izzadtál volna meg! Rábeszéljük egy levesre amit a frissítőponton osztogatnak. Erről hallottam, hogy kell enni. Evett és jólesett neki. Feltöltjük még a kulacsait és útjára engedjük. 12 kili múlva megint tali.

nem is nehéz ez a Piros 85, mi legalábbis jól elvagyunk a kocsiban

Nagykovácsi, 65 km és állítólag innen kezdődik igazán. Várjuk Kacsát aki nem akar jönni. Picit kezdünk aggódni, de tudjuk, hogy jönni fog. Jön is kicsit meggyötört ábrázattal. Nem tett neki jót az egyedül futás. Lassult és talán belefásult a futásba. Megkapja a fejlámpát valamint egy száraz, vastagabb hosszú felsőt. Gyorsan frissít és tovakocog. Biztosak vagyunk benne, hogy végigcsinálja.

Egyre sötétebb van, mi átgurulunk Szépjuhásznéhoz. Dóri kimegy a pontra szurkolni mi Atival megegyezzünk abba, hogy jó lenne ha innen valaki futna Kacsával. Dóri és én ugye kilőve. Ki marad? Szabadkozik, hogy nincsen cucca. Bocs haver, nálam minden van. Végül rászánja magát és felvesz szinte mindent amit a kocsiban talál. Aztán valósággal magára gyújtja az autót. Maxra tekeri a fűtést lett is vagy 40 fok a kocsiban. Dóri telefonál a frissítőnél vannak készítsünk vizet, mert a ponton nem volt. Sebaj mi felkészültek vagyunk. Kacsa eléggé kivan nem is csoda. 75 km-nél jár. Jól fog jönni Ati kísérete a célig. el is indulnak a János hegyi kilátó felé. Szép séta lesz.

Ati mindenre elszánt

Dórit kirakom a Széll Kálmán téren majd Budaörs, a cél felé veszem az irányt. Sikerül a kapu közelében megállni, ez milyen jól fog jönni a végén. Várakozás közben nézegetem az eredményeket. Leesik az állam amikor látom, hogy a nőknél és a férfiaknál is megdőlt a pályacsúcs. 9:14 illetve 7:24! Elképesztően brutális idők. Kis időre bementem a tornaterembe ahol a cél volt. Szerencsére összefutottam Herczku Timivel aki második lett és szintén a régi csúcson belül ért be. Gratuláltam neki, volt mihez. Vissza a kocsiba, megint várakozás. Ati nemsokára hív, hogy Makkosmáriát elhagyták, még kb. 5 km. Nincs nagy tempó, de jönnek. Felkészülten várom őket, fényképezőgép beizzítva. Várakozás közben csinálok pár képet és gratulálok az éppen érkezőknek. Egyszer csak feltűnnek az ismerős alakok. Jönnek! Kacsa megcsinálta! Hihetetlen amit művelt. Nulla terep és ultrafutás tapasztalattal idejön és lenyomja. Hivatalos ideje: 12:20:13!

Érmet kap, de szerintem a sörnek most jobban örült. Iszik is kettőt naná, hogy megcsapja. Kicsit időzünk csak mert kezd fázni. Teljesen kimerült ami nem meglepő a 87,66 km és 3205 méter szint után. Hazavisszük kapunk finom nutellás palacsintát. Igyekszünk nem sokat időzni, a mai nap mindenkinek fárasztó volt. Irány haza. Ati még dilemmázik, hogy jöjjön-e a kocsijáért vagy másnap fusson el érte. Végül a józan ész dönt és jön velem. Nagyon élveztem ezt a napot kár, hogy a futás része elég fos lett.

Feladtam, ez tény. Fejben és lélekben nem voltam ott. A testem igen, de ez most kevés volt. Tovább mehettem volna, de az már átlépte volna a felelőtlenség határát. Úgy érzem mind Kacsát mind magamat veszélyeztettem volna vele. Nem élem meg kudarcként. Megígértem, hogy vigyázok és én azt tanultam a szüleimtől, hogy amit ígérünk azt tartsuk be. Megtettem. Kicsit bánt, hogy nem sikerült, de ezért fogok visszamenni. Lehet nem jövőre, de egyszer biztosan.

1 hét alatt 2 maraton. Őrültség? Na de mikor mondtam azt, hogy normális vagyok? A Spar-ra a megyek-nem megyek volt a jellemző aztán csak beneveztem egy első maratonos kísérés céljából, de az élet illetve egy sérülés átírta ezt. Így Brüsszel közelsége okán, meg persze azért mert a Mátra-trail-re is beneveztem (nem is beszélve az október végi Piros85-ről) megint a lesz ami lesz alapján mentem. Lepke, aki egy hétre rá Amszterdamban fut még egy maratont kitalálta, hogy menjünk egy kényelmes 3:30-at. Ahha, csak az a kérdés kinek kényelmes. Kacsa nem meglepő módon ebben azonnal partner volt, de engem sem kellett nagyon győzködni. Voltak megérzéseim azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz, de nem én lennék ha nem próbáltam volna meg. A héten megint nem vittem túlzásba az edzéseket. Ez sajnos az eddigi őszt erősen jellemzi.

Szombat este még rám tört a hasmenés és ez másnap reggelig ki is kitartott. Nagyon jó lesz így. Igyekeztem időben kiérni, hogy legyen parkolóhelyem, de a 8 órai érkezés ellenére már nem volt hely a versenyközpont környékén. Azért az egyik utcában egészen közel sikerült helyet találni. Kellemesen sütött a nap így Kacsát kint a rajtszám átvevő sátor előtt vártam meg. Gyorsan átöltöztünk, leadtuk a cuccunkat a ruhatárba majd találkoztunk Lepkével. Mondani sem kell, hogy Kacsára a pisilés rám meg a hasmars jött, így irány a toi-toi. Brutális sorok voltak. Szerencsére Kacsa tudott róla, hogy távolabb a játszótéren is van. El is sétáltunk oda. Csak páran voltak, de így is csak 3 perccel a rajt előtt végeztünk. Húzzunk bele, mert lemaradunk. Kocogva haladtunk a rajtba, Lepkét nem találtuk sehol így beálltunk a Zoli által is képviselt 3:30-as iramfutók elé.Rajt! Neki lódulunk a tervezett 4:50-es tempóban. Lepke és Tibi is előkerült, innen négyesben folytattuk az akkor még kényelmes tempóban. Már az elején éreztem, hogy sok lesz és nem fogom végigbírni, de mindegy volt. Menjünk, csináljuk. Gyorsan pörögtek a km-k és mi nem lassultunk a frissítések ellenére sem. Tartottuk az inkább 4:50 alatti átlagot. Tibi aki váltóban futott 10km körül kicsit lemaradt, próbáltuk rángatni magunkkal, de sok volt neki. 18-19km körül elkezdtem érezni a combomat. Igen, a szokásos helyen. Elértünk a feléig ahol örömmel konstatáltuk, hogy Kacsának új fm pb lett. 1:41:37-el check-oltunk féltávnál Brutális! Én 22km-ig bírtam, ott lassítanom kellett. Ennyi volt bennem. Lepkének és Kacsának szóltam, menjenek nyugodtan tovább. Visszaálltam a kicsivel 5 perc feletti tempóra, de Atit aki a 26-os km-nél volt, nagyon vártam már. Meg is álltam nála egy pacsira aztán irány tovább.

másképp jó

Ekkor már az iramfutók előttem voltak és tudtam már nem lesz meg a 3:30. Visszafele 28-nál megint ott volt Ati, készített egy-két nem túl előnyös képet rólam és szinte szó szerint tovább rugdosott amikor megálltam nála. Még meglehet az egyéni csúcs és ehhez csak az 5:30-as pace-t kellene tartani. A következő frissítőpontnál hosszabbat sétáltam, majd a váltópontról Tibi is megjelent. Egy picit tudtam vele menni, de később leszakadtam. A 30km-es részidőm még 5 perc alatti átlag volt. Ez új pb 30km-en. 32-től viszont jött a neheze. Séta-futás-séta-futás. Ezt váltogattam. Nem ment, nagyon nem. Fejben erős voltam, tudtam, hogy mindenképpen végigmegyek. Ez 4-5km-en keresztül tartott utána valahonnan még előkapartam egy kis energiát és 6:30-as tempóval haladtam tovább. A Westend-nél újabb nagy frissítés, letoltam két cola-t, egy iso-t és egy magnéziumot. Rendesen tele ittam magam. Fordulunk a Dózsa György-re, közeledünk, bár a Városligetben még fogunk körözni. A Hősök terénél megelőz egy hölgy akinek a fenekén érdekes barna foltot látok. Nem, az nem lehet, hogy bekakált. Pár másodperc múlva azonban bebizonyosodott, hogy mégis. Megcsapta az orromat a bűz. Jól van akkor lassítsunk egy picit. Nem esett nehezemre ekkor már. Azért úgy 1 percig még lehetett érezni a nem túl kellemes szagot. Közben számolgatom az időt, a 4 órán belüli maratonért megyek, de az meglesz biztosan még 8 percesben is. A Ligetben már nem is frissítek, felesleges. Innen már csak 1km. Ezt hason kúszva is megcsinálom ha kell. Jön az célegyenesre fordító kanyar még valami hajrá félét is tudok produkálni. Kész! Beértem! 3:54:37! Megkapom az érmet, a befutócsomagot és a takarót. A kijáratnál Kacsa vár. Aki elképesztő 3:28-at ment Lepkével! Mindezt egy héttel Brüsszel után. Nem ember az biztos. Nyújtani kéne, de én lecsapom magam a földre. A vádlim nagyon fáj talán még ülve a legjobb.

az a durva, hogy Lepke és Kacsa el sem fáradt...

Közben befut Timi aki a 30km-en szaladt egy sub 3 órát. Még jó hogy nem hitt benne. Ati is megérkezik bringával, köszönöm neki a szurkolást és a fotókat. Kis bandázás után irány haza. A járásom egész jó. Jobban vagyok, mint egy héttel ezelőtt. Nem csináltam ki magam annyira, sikerült időben visszavenni. Bosszant, hogy csak 3:54 lett, de azért ne sírjunk már egy 4 órán belüli maraton miatt és ugye Spar csúcs lett. Mondjuk a múltat ismerve ez nem volt nehéz. Mindent összevetve, a hektikus őszt és az úgymond edzéshiányt is beleszámolva nem rossz eredmény ez. De továbbra is látszik, érzem, hogy valami nem stimmel.