Régen jelentkeztem. Utoljára az Ultrabalatonról írtam és azóta történt egy-két dolog. Nézzük is sorban.

UTH112 - Ultra Trail Hungary:

Talán az eddigi legnagyobb, legnehezebb feladat. 112km, 4200méter szint a pilisi és visegrádi hegységben. Mindezt 20 órás szintidővel éjfélkor rajtolva. Eredetileg az 55km-es táv volt betervezve, ez tűnt jónak 1 héttel az UB után. Aztán úgy alakult, hogy a leghosszabb táv lett belőle Eszterrel és Kacsával egyetemben. Úgy voltunk vele így együtt hárman végig tudunk menni. Nem lesz könnyű menet, de megcsináljuk.

Este mentem Kacsáért majd felvettük Esztert és irány Szentendre. Bőven volt időnk a rajtig így kényelmesen készülődhettünk. Pakolásztuk az előre küldendő csomagokat, kulacsokat töltögettünk és jól éreztünk magunkat. Viccelődtünk, nem bele gondolván, hogy milyen nehéz feladat is vár ránk. Szerintem sokan nézték, hogy ki ez a  3 hülye aki itt röhögcsél.

a chips-es fiúk, csak nehogy leessen a cukrunk, mert akkor meghalunk a ....

Eljött az ideje, hogy lesétáljunk a rajtba és becsekkoljunk valamint átnézzék a kötelező felszerelésünket. Minden rendben zajlott, gyorsan bejutottunk a zónába és nem volt más dolgunk, mint várni az éjfélt. Nagyon jó hangulata van az éjszakai szentendrei korzónak. Ott a gyönyörű óváros,és a Duna. Rám iszonyatos álmosság tört, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, majd ha elindultunk akkor elmúlik.

Ahojnindzsák: mindenre is készen

Rajt! Végre elindulhattunk. Nem kell kapkodnunk, szépen nyugodtan a cél az, hogy végigérjünk. Az első pár km még bent halad a városban aszfalton, de már itt is akadt benne emelkedő. Nekem félre kellett állnom elvégezni a kisdolgomat, de gyorsan utolértem Esztert és Kacsát. Igyekeztem nem túl erős tempót diktálni, nehogy elfussuk az elejét. Az első pontig Dobogókőig 20km és 1000 méter szint várt ránk. Jobb az óvatos kezdés. 40-45 perc után jöhet az első sótabi és zabszelet. Haladunk előre, felfele a vaksötétben csak a fejlámpáink fénye ad egy kis támpontot hova is kellene lépnünk. Azon a kevés síkon, lejtőn sem haladunk úgy ahogy amúgy lehetne. Gyakorolni kéne ezt az éjszakai futást is. 10 km után érzem, valami nincs rendben. Szédelgek. Gyorsan lenyomok egy gel-t hátha a cukor rendbe hozza a dolgot. Megyünk tovább. Azonban ahogy haladunk előre a helyzet nem javul. Egyre gyengébbnek érzem magam. Már nem én diktálom a tempót hanem hátul kullogok a kis hármas sorunk végén. Nagy a baj. Nem bírok koncentrálni, a kevés fény is zavar. Minden bajom van. Nagyjából hasonlóan vagyok, mint az első Piros 85-ön. Akkor Dobogókőn szálltam ki 35 km-nél. Igaz annak inkább lelki okai voltak. 15-nél már tudom. Most is fent lesz vége. Úgy néz ki ezzel a hegycsúccsal különleges kapcsolatom van. A meredek részeken a sétához is alig van erőm. Nincs mese. Fent ki kell szállnom. Nagyon sok lenne az a maradék 90 km. Főleg, hogy abból még legalább 3 órát a sötétben kellene megtenni. Nem, ezt a rizikót nem vállalhatom sem a többiek sem a magam érdekében.

fény az éjszakában

Szerencsére már nem olyan meredek. Nem kell kúsznom-másznom. Elkocorászok a többiek mögött és várom, hogy jöjjön a megváltó pont. Azt még nem tudom, hogyan fogok vissza jutni Szentendrére, de majd csak lesz valami. Fent vagyunk, végre. Vége. Nekem legalábbis ez a valamivel több, mint 20 km 3:15 alatt elég volt. Közlöm Kacsával, hogy ennyi volt. Kicsit próbál győzködni, de aztán nem nagyon erőlteti. Megy Eszter után aki már tovább suhant. Megkönnyebbültem. Szerencsére van is valaki aki autóval le tud majd vinni csak még várja a párját. Jó lesz, én már nem sietek sehova. Már világos van mire leérünk Szentendrére. Én behaladok a versenyközpontba ahol nagy a csönd. A crew pihen. Leadom a chip-t és leteszem magam egy padra. Iszonyat fáradt vagyok. Pár percekre elalszom néha beszélgetek valakivel. Legfőképpen azonban várom Kacsáékat. Igaz simán hazamehetnék aludni is, de úgy vagyok vele bármikor szükségük lehet rám. Befekszem a kocsiba ahol próbálok aludni. Talán ha 1 órát sikerült. Figyelem az eredményeket merre járhatnak Eszterék. Azt látom, hogy sokat lassultak és egyre neccesebb a szintidő kérdése. Aztán sajnos ez lett a vesztük. Kacsa hív kicsúsztak és nem engedik tovább őket. Basszus. Elrobogok értük kocsival a lepencei pontra. Látszik rajtuk a csalódottság. Visszakocsikázunk Szentendrére összeszedjük a cuccunkat, az enyémre nem keveset kell várni, de csak meglesz. Irány haza. Na ez a nap nem pont úgy sikerült, mint ahogy gondoltuk volna. A magam részéről főleg a kialvatlanságot tartom az oknak amiért nem sikerült. Egész héten keveset aludtam mindezt megfejelve az éjféli rajttal. Az UB is közel volt, de annak a hatása talán később 50 km felett jött volna ki. Mindegy, ez már történelem és mindannyian tudjuk, hogy újra neki fogok menni. Jó eséllyel nem jövőre, de egyszer tuti. Azért másnap biztos ami biztos alapon feltekertem Dobogókőre, hogy lássam világosban is. Talán az egóm miatt, talán csak könnyíteni akartam a lelkemen. Nem tudom, de kellett. Ja és még valami. A verseny előtt ugyanolyan érzéseim voltak, mint az Optivita előtt. Előre átéltem a célba érkezés élményét, de se az, se ez nem sikerült...

BalatonMan Kenese:

Az év elején nem volt tervben, de valaki megnézte a tavalyi váltó eredményeket és kitalálta, hogy akár mi ezt Elivel és Tibivel összeállva meg is nyerhetnénk. Egyszerű a leosztás: Eli szeli a habokat, Tibi széthajtja a bringát én meg rohanok, mint állat. Mindez lefordítva számokra: 45 perc úszás, 2,5 óra bringa és 1:35-ös félmaraton. Ez összesen 4:50. Tavaly ezzel nyerni lehetett. A matek szintjén megvagyunk. Megalakult a Negyvenesek csapat. Kacsa ezúttal egy másik csapatban Gézuval és fiával Bálinttal indult Three Amigos név alatt. Az látszott jó előre, hogy aznap nagyon meleg lesz. 10h-kor van rajt lesz vagy fél 2 mire futni fogok. Kész szerencse, hogy jól bírom a napot és a meleget. Ja, nem is. Amennyire lehetett igyekeztem az árnyékban maradni és megfelelően ráhangolódni a versenyre. Persze a folyamatos folyadékbevitelre is ügyeltem. Elrajtolunk. Eli a vízben megkezdi a 2 körös úszást. Nekünk marad a feszült várakozás. Kacsáék hamarabb végeznek az úszással Gézu már a bringán amikor Eli kijön és átadja Tibinek a chip-et. A 43:10-et úszott amivel nincs megelégedve. A 43. helyen állunk, de ez igazából nem annyira lényeges. Persze azért figyeljük az eredményeket és hát látunk elképesztő tempókat amit az élmezőny teker. Leginkább azonban Gézut és Tibit nézzük. Tibi jó tempóban jön felfele a mezőnyben míg Gézu kicsit visszaesett. De ez is volt várható. Basszus, esik le a papírtantusz, nekem itt lassan vagyis gyorsan futnom kell. Jön is Tibi, mint a gyorsvonat. 2:33:32 alatt letudta a 86 km-t. Nem szarozott. Megkapom a chip-et és neki iramodok. 3db 7 km-es kört kell futnom. 3x35 perc az amit vállaltam.  Egyszerű ez. Rohasztó a hőség, de nincs mese futni kell. Pörögnek a lábaim rendesen. 4:20-as tempóban megyek, de azért érzem ez tuti sok lesz a végére. Vissza is veszek egy kicsit. A pálya nem túl jó, sok a fordító és néhol szűk is. Továbbra is jól érzem magam folyamatosan előzök. Próbálom figyelni a rajtszámokat, hogy kikkel vagyunk versenyben. Amúgy fogalmam sincs hányadik helyen állunk és igyekszem nem is foglalkozni vele. Csak futni ahogy bírok, mert itt most teljesíteni kell a csapat miatt. Az első körben visszafele jön szembe Kacsa. A szokásos pacsi után a frissítőnél iszom és locsolom magam. A kör végén Eli és Tibi szurkol valamint mondják, hogy jól állunk. Fogalmam sincs ez mit jelent. Pff, 31 perces első kör. Aztapicsa. Ebből még akár egy jó idő is lehet annak ellenére, hogy a meleg nem a barátom. Azért érzem, hogy kicsit lassulok, de abszolút nem vészes a dolog. Továbbra sem előz meg senki pedig biztosan nem én vagyok a legjobb futó a pályán. A második kör is az elsőhöz hasonlóan telik el a vége felé betolom az isogel-t iszom rá és usgyi tovább. Kicsivel 31 perc feletti kör. Atyaág. Ezt tényleg én futom? Uccsó kör jön. A meleg kezd elviselhetetlen lenni, de a fejlocsolásoknak és a sapkának köszönhetően egész jól viselem. Azért már fáradok a tempó is visszaesett, de még így is 4:40-4:50 körüli. A fordítóknál látom, hogy egy szintén triót futó nem sokkal van előttem. Na, őt még meg kell előzni. Nem tudom hányadik helyen állunk és, hogy egyáltalán egy körön vagyunk-e, de le kell nyomni. Tudom és látszik is, hogy gyorsabb vagyok. A frissítőponton nem is iszom csak a fejemre öntök egy kis vizet. Kb. 2 km lehet hátra ezen már nem fog múlni. A kis emelkedőn utol is érem majd miután kicsit elbeszélgettünk és kiderült, hogy neki is az utolsó köre, szóval úgymond versenyben vagyunk egymással ritmust váltok és ellépek tőle. Lelkileg kell megtörni bár tisztán látszott, hogy nem tudja tartani a tempómat. Már csak 1 km. Látom a strandot. Mindig imádom az utolsó km-t. Lehet nyomni a tempót padlógázon. Így is teszek. Jól esik az út mentén állók szurkolása úgy érzem magam mintha repülnék. Látom Elit és Tibit ahogy készülődnek, hogy beálljanak mellém és együtt haladjunk át a célvonalon. Vége! Megcsináltuk! A Negyvenesek csapata a célban! Nézem az órámat: 1:34:09, rohadt jó idő igaz csak 20,21km-t mértem. 4:39-es pace, ez a lényeg. Megkapjuk az érmeinket és nekiállunk a finisher zone-ban enni-inni. Közben várjuk Kacsát aki már az utolsó körét futja. Az árnyékban pihengetve nézzük az eredményeket. Végül az 5. helyen végeztünk 4:53:01-es idővel. Ez tavaly elég lett volna a győzelemhez. Ez van. A lényeg, hogy mindenki hozta amit vállalt. Én hivatalosan végül 1:33:41-et futottam ami abszolút 2. legjobb idő a váltók között. Ezt én jónak értékelem. Bálint, Gézu és Kacsa végül a 29. helyen végeztek. Jó napot zártunk, mindenki elégedett.

Thrre Amigos és a Negyvenesek

Optivita éjszakai 6 órás, párban:

Ez a verseny érdekelt, de a másnapi/aznapi K&H miatt végül letettem róla. Aztán mégis úgy alakult, hogy Eszternek pár kellett én meg igent mondtam. Mi bajom lehet? Minden, minden is. Pluszban délelőttre melót is vállaltam apró bibi volt, hogy hajnali fél négykor kellett emiatt kelni. Sebaj, majd délután alszom. Nos nem pont így történt. Aludnom ugyan sikerült de csak 2 órát. 18h-ra mentem Eszterért aztán irány Velence. Ismerős a helyszín jártunk már itt párszor, egyedül az útvonal volt új ami végig bent vezetett a vízi várban. 1052 méteres karika. Bejárni nem járjuk mert minek. Menni kell az elejével aztán meglátjuk merre kell menni. Ekkor ezt még félig viccesen mondtam. A helyszínen neveztünk, kis töprengés után megalakult a P and D. Úgy egyeztünk meg végül, hogy én kezdek és óránként váltunk. Így talán nem annyira unalmas annak aki éppen nem fut. Nem voltak sokan rajtunk kívül pedig elviekben ez volt a 12 órás országos bajnokság is. Mindegy is, mi egy jót futni jöttünk. A rajtnál azért igyekeztem előre helyezkedni. A himnusz meghallgatása után eldördült a startpisztoly. A kör felénél sikerült felzárkóznom az esélyesek mögé (Csécsei Zoli, Halama Levente). A harmadikban azt éreztem, hogy lassulunk így kielőztem őket és beálltam a 4:30-as tempóra. Ment is a nagy tanakodás közöttük, hogy ki a fene lehetek. Csecsei Zoli be is állt mögém mondván, hogy jó tempót megyek. Ekkor megnyugtattam, hogy csak 1 órán keresztül tudok neki nyulazni. Le is maradt. Nem bírta a nyomást. Ekkor meg egy valaki volt előttem, de nem tudtam, hogy min indult. Igaz nem versenyezni jöttünk, de le akartam nyomni. Fokozatosan csökkentettem a különbséget majd simán megelőztem. Ekkor az egész mezőnyt én vezettem. Tudtam, hogy csak párosban indultunk meg csak 6 órás, de ez akkor is jó érzés volt. Közeledett a váltás kb. 56 perc után Eszter suhant tovább. Én mondanám hogy szépen lenyújtottam de nem így volt. Pótoltam a folyadékot, ettem egy kis ropit és igyekeztem segíteni a frissítésben Eszternek aki nagyon szépen, egyenletesen rótta a köröket. Maga az Optivita hangulata most nem volt nagy szám. Szólt a zene a szpíker beszélt és ennyi. Semmi extra, meglátszott, hogy kevesen vagyunk. Eszter jelezte még egy kört megy és csere. Megint a pályán találtam magam. Kellet 1-2 km mire fel tudtam venni a ritmust. Utána igyekeztem szépen egyenletesen futni. A tempó ugyan lassabb volt mint előzőleg, de ez kalkulálható volt. Közben azért el-elkezdtük nézegetni vajon hogyan is állunk. Másodikak voltunk, de próbáltunk nem ezzel foglalkozni. Mi csak futni jöttünk. Jött az újabb váltás Eszter a pályán. Én megint ugyanazt művelem mint az előbb. Eszem-iszom, kulacsot töltök és sótabit adok. Hamar elröppen ez az óra és újra futni kell. Kicsit nehezemre esik felpörögni, de ez azért már a harmadik etap. Pár másodperccel 5 perc feletti a tempó. Nem rossz, de az istennek sem akar becsúszni 5 alá. No mindegy akkor ez már így marad. A 10. km-re végre áttöröm ezt a határt még ha csak 2 másodperccel is. Juhéé, érzésre tovább gyorsulok, de az időmön ez nem látszik meg. 4:57 és 4:55 ezzel zárom a harmadik szakaszomat. Eszter jön és az utolsó óra. Neki is nehezére esik elindulni aztán csak bemelegszik. Sajnos szó szerint is, mert kicsit túlöltözte a dolgot a hosszú ujjúval. De kemény, mint a vídia és tolja sorban a köröket. Közben én átöltözöm száraz ruhába és így várom a verseny végét. Hajnal kettőkor meg is szólal a sziréna. Vége! Odasétálok Eszterhez akit valahol a pálya közepén ért a végszó. Innentől együtt várjuk, hogy lemérjék a tört körünket. Hamar meg is érkeznek mi meg mehetünk vissza a cuccunkhoz. Gyorsan kiderül, hogy végül 70,954 km-el a harmadik helyen végeztünk a férfi párosok között. Juhé!! Szép eredmény! Öröm és boldogság. Kis negatívum, hogy így meg kell várnunk az eredmény hirdetést ami 3-kor lesz. Nekem már minden mindegy. Szerencsére hamarabb sor kerül a díjátadó ceremóniára így gyors pakolás után irány haza. A kocsiban átbeszéljük a történteket és megállapítjuk, hogy jók voltunk. Na nem mintha ez kérdés lett volna.  Hajnali 4-re hazaérek és nem szégyellem úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. 4,5 óra múlva K&H rajt. Érdekes lesz...

a rajtcsomagunk

indulhat a buli

repülőfázis

 A P and D a dobogón. A legszebb páros és a vegyes páros kategória fölényes győztese

K&H félmaraton:

Igazából az Optivitával egybe kellene venni hiszen szinte egybeért a két verseny. Amúgy is csak a 4 évszak 4 félmaraton érem miatt neveztem, Attika miatt a reggeli 8:30-as rajtra. Ő sajnos időközben megsérült nekem meg ugye ott volt az éjszakai verseny ami jól sikerült csak ugye az alváshiány. Szombaton 3+2 órát vasárnap reggel 2 órát sikerült aludni. Fogalmazzunk úgy nem túl sok. Valahogy csak túl leszek ezen az fm-n. Kacsával beállunk a 2-es zóna elejére, ha már oda szól a rajszámunk és én balga módon 1:40-en belüli időt tervezek. El is indulunk 4:45-ben nagy lendülettel. Legbelül azonban érzem ez nem fog menni végig. Pulzusövet nem is hoztam, nem akarom tudni mennyi az annyi inkább érzésre futok. Igazából egyetlen cél van. A teljesítés. Időközben megjelenik Eszter is. Ahelyett, hogy otthon aludna kijött nekünk szurkolni. 5 km után jön a lassulás. Kacsát szélnek eresztem menjen csak a saját tempójában. Nem akarom szétcsapni magam bár lehet ezen már túl vagyok. 10-nél nagy nehezen kibontom a gel-t és betolom az arcomba. Itt már csak 5:30 körüli iram megy. Nem baj, ma ez van. Már csak 1 kör, 7 km. Nagyon meleg van már. Minden ponton iszom és locsolom magam. A tempót nem erőltetem, lesz amennyi lesz. Most éppen 5:45-5:50 körüli. Már csak 1 km. Próbálok valami hajrá félét kivágni. Elérem az egészen szédületes 5:20-as tempót és ezzel fordulok rá a célegyenesre. Vége! Megvan. Nem volt egyszerű menet, de megcsináltam. Kacsa szinte egyből a célvonal után vár, Eszter meg bent a csarnokban. Nem tudom voltam-e valaha ilyen fáradt.Felvesszük a leadott csomagjainkat és leülünk. Közlöm én innen most nem mozdulok jó darabig. Konkrétan ülve el tudnék aludni. Beszélgetünk, de Kacsának lassan mennie kell. Érthető hiszen házassági évfordulója van. Pár perc után összekaparom magam és elindulunk. Eszter gyorsan hazaviszem, hogy én is mihamarabb otthon legyek. Nem vágyom másra, mint egy fürdés és alvás. Sok alvás. 1:53:32-öt mentem a K&H-n. Ez a körülményeket figyelembe véve egész jó. A hétvége mérlege: 57,92 km futás szombat este 8-tól vasárnap reggel 10:30-ig. Mindezt 2+2 óra alvással. Asszem elfáradtam.

Vágjunk értelmes fejet Kacsával

P and D élményfotózás

Szimpla Élmény:

Kacérkodtam ezzel a Szimpla/Dupla Élménnyel. Párban kell futni 36 km és 1500 méter szint a Szimpla távja. 2x kell megmászni a Kékest. A Dupla értelemszerűen ennek pont a kétszerese. Alapban azonban erre a hétvégére a Mozart100 Ultra, 62 km-es távja volt tervben egybekötve egy kis salzburgi városnézéssel és bringázással. Aztán a munkahelyi és anyagi okokból kifolyólag maradtam itthon. Párt viszont nem nagyon találtam. Se Eszter, se Annamari (neki programja lett közben erre a napra) se Attika (aki ugye később meg is sérült) se Kacsa nem érezte magáénak a lehetőséget. Végül az esemény facebook oldalán rátaláltam Annára aki szintén párt keresett. Gyors egyeztetés után kiderült, hogy nagyon jó fej és Ő is inkább a Szimplán indulna. Nagyjából 3 percbe telt mire megalakult a Jujj, de izgi csapatunk. Igen, ez lett a nevünk. Nem kell ezt túlbonyolítani. Le is szerveztünk május elsejére egy ismerkedős futást. Végre személyesen is találkoztunk. Másodszor az UTH-n találkoztunk ahol crew volt én meg műveltem azt amit. Messenger-en persze tartottuk a kapcsolatot és így futottunk neki a Szimplának. De tudtam nem lesz gond. Időközben Eszter és Kacsa is összeálltak Pufirizsák néven. Irány a Mátra! Felmerült a korai rajt miatt az előtte való napi ott alvás, de Anna és én dolgoztunk, Kacsa ekkor jött haza céges rendezvényről így maradt a hajnali indulás.7h-re le is értünk pont láttuk a duplások végét. A rajtszám átvétel gyorsan zajlott és nekiálltunk készülődni. Meg mindenki intézte apró-cseprő ügyeit és hipp-hopp máris a rajtban találtuk magunkat. Időtervünk nem volt, szépen nyugiban végigérni. Amúgy is ez nem verseny, itt nincsenek győztesek csak túlélők. A pálya eleje ugyanaz volt mint a tavalyi Mátra trail eleje így ez mar ismerős volt. Az erdőben viszont már másik ösvényen mentünk fel a Kékesre. Ha kicsit is meredekebb volt akkor sétáltunk amúgy szépen haladtunk felfele. Eszter és Kacsa kicsivel mögöttünk jöttek. Ekkor még viszonylag többen voltunk így a hangulatra sem lehetett panasz. Jó kis beszélgetések alakultak ki. A tempóval és az idővel nem foglalkoztunk mi ezt most élvezni szeretnénk. Kacsáékat mar nem latom amikor visszafele nézegetek, egy-két másik párossal kerülgetjük egymást éppen kinek megy jobban alapon. Egy valami viszont állandó. A jó kedvünk. Kezd ismerőssé válni a környezet. Jé ez a csúcshoz vezető aszfaltos út. Ó hat akkor mindjárt fent vagyunk. Kb. 1 órája jövünk egész jó időt megyünk. Persze tévedek mert az a mindjárt meg közel 15 perc, de tény hogy fent vagyunk. Gyors csippantás után megtöltjük a kulacsokat és irány lefele. Hivatalosan 1:18 alatt értünk fel. Kényelmes tempóban ereszkedünk nem akarjuk magunkat szétcsapni. Jöhet a rettegett Sombokor. Mi még nem jártunk arra, de az elbeszélések alapján nagyon durva. Odaérvén látjuk, hogy a több másik páros próbál valahogy lejutni, általában fenéken csúszva. Mi nem tökölünk hanem lerombolunk rajta minden nehézség nélkül. Na ezen túl vagyunk. Mehetünk tovább lefele. Aztán egyszer csak puff. Anna elterül a földön. Basszus elesett. Felsegítem szerencsére nincs komoly baja így folytathatjuk az ereszkedést. Tök menő lett a véres sebével. Leérünk Parádra ahol a frissítőponton ellátják a sebét. Annyira örül majd bepisil. Újabb kulacstöltés után folytatjuk utunkat. Még egy kis aszfaltos lejtmenet következik majd utána be az erdőbe. Megint mászhatunk fel a Kékesre. Nagyjából féltávnál járhatunk 2:30-as idővel. Bőven benne leszünk a 6 órás szintidőben. Felfele a kevésbé meredek részen is sétálunk. Továbbra sem sietünk sehová. Közben még a nyúlhatsz bárhová csodamondat is elhangzik. A körülöttünk lévők és persze mi is ezen jót derülünk. A hangulat még mindig tart. A második csúcsmászáson is túl vagyunk. Pár percet téblábolunk a frissítőponton majd a cél felé vesszük az irányt. Az egyik crew tag szól, hogy innen már csak lefelé kell menni. Tök jó csak sajnos nem igaz. Nagy emelkedők tényleg nincsenek benne, de kellett felfelé mennünk. Ezt kikérjük magunknak. Viccet félretéve óvatosan haladunk a lejtőn erre mi történik. Anna elesik. Megint. De annyira jól csinálja, hogy pont ugyanúgy, mint előzőleg. Új seb nincs csak a régieket frissítette. Jó, innen akkor már tényleg az egyben érjünk le a fő szempont. Szeretném azt mondani, hogy így is lett, de sajnos kis idő múlva harmadszor is elesik. Ezúttal viszont a bal lábát üti be és ez most sokkal jobban is fáj neki. Összeszedi magát, mert kemény csaj és megyünk tovább. Elérjük az aszfaltos részt, szerintem ezt most mindketten megváltásnak érezzük. Pár kanyar és bent vagyunk. Nézem az órámat ez telibe 5:30-as idő lesz. Beérünk! Vége! 5:29:39! Volt ebben minden. Vér, verejték stb. Kapunk a fejünkre egy-egy vizes törülközőt a nap fénypontja ez. Annyira jól esik, hogy el nem lehet mondani. Az épületben lehuppanunk egy zsámolyra és pihegünk. Annát elzavarják sebmosásra én meg elindulok visszafele Eszterék elé. Egészen a célig jutok amikor beérnek 5:41-el. Szépet mentek ők is. Bemegyünk a terembe leülünk egy asztalhoz és elfogyasztjuk a jól megérdemelt ebédünket. Zuhanyzás után be a kocsiba és gyerünk haza. Jó kis móka volt ez a nem verseny. A Mátra szép és ez a páros dolog is jópofa. Azt nagyon sajnálom, hogy Anna 3x is elesett. Nem voltam jó párja nem vigyáztam rá eléggé. Vagy csak szimplán nem hozok neki szerencsét.

ne tököljünk, csapassunk

sebesült büszke hősnő

csak úgy suhanunk

nem csúnya kilátás

a jól megérdemelt dögcédula

Sri Chinmoy Lázbérc maraton+:

A hab a tortán, a pont az i-n a végső lökés a szakadék szélén. Emiatt a verseny miatt vettem erőt magamon, hogy megírjam ezt a post-ot. Nem emlékszem pontosan hogyan akadtam rá erre versenyre, de egyből megtetszett. Ráadásként elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a tavalyi eredményeket. Mind a maratonon, mind az 50 km-en relatív gyenge időkkel nyertek. Ez, hogy akár nyerhetek is olaj volt a tűzre. Még a távon ment egy kis dilemmázás aztán végül az 50 kilis mellett döntöttem. Esztert sem kellett sokat győzködni, mert neki is tetszett. Később csatlakozott hozzánk Tita és Eszter testvére Dóra is. Ők a félmaratoni távra neveztek. Néha-néha ránéztem a nevezettek listájára, de csak egy ismerőst találtam, Drexler Zolit. Na, őt viszont nem tudom megelőzni. Így egy kicsit el is engedtem ezt a dolgot. Persze legbelül valahol biztos bennem volt. Mivel 8h-kor van rajt és 2,5 óra az út így szállás is kellett szombat estére. Egy kis faluban találtunk is 7000Ft-ért. Nem fejenként, összesen, egy egész házért. Vacsorára Egerben foglaltunk asztalt a Peppino étteremben. Szombaton ráértünk napközben indulni Dédestapolcsányra ahol a szállásunk volt. Egy piciny kis faluban ami a Bükkben található csodaszép környezetben. A ház finoman fogalmazva is régies volt. Igazi retro erős dohos szaggal. Lepakoltunk és elmentünk a rajtszámokért. Útközben megálltunk egy helyen, Dóra és Eszter gyrost evett, Tita és én fagyiztunk. A rajtszám átvétel rendben lezajlott és egy kis széna bálás fotózás után Eger felé indultunk vacsorázni.

a retro retroja, egy éjszakára tökéletes volt

Az étterem remek helyen az egri vár lábánál volt, bár magát a várat nem láttuk. Gyorsan rendeltünk én New Yorker pizzaburgert rendeltem. Hát jobban nézett ki, mint amilyen finom volt. A hús nem volt az igazi benne. Azért persze megettem, tele is lettem, mint a déli busz. A szállás fele még beugrottunk a Lidl-be bevásárolni egy-két dolgot estére és másnapra

Ez lenne a pizzabruger...

Este fürdés után igyekeztünk időben lefeküdni, hogy másnap kipihenten tudjunk rajthoz állni. Ezt kicsit hátráltatta a folyamatosan rezgő órám és a hívatlan vendég egy kiskutya formájában aki nem bírt egy műanyag flakonnal a kertben. Kénytelen voltam elvenni tőle. Ettől kezdve már semmi érdemleges nem történt éjszaka. Reggel 6h-kor volt ébresztő így kényelmesen össze tudunk készülni és átérünk Upponyba a rajt helyszínére. Eszter időközben átnevezett a félmaratonra kímélvén a bokáját. Titát fogja kísérni, hogy új egyéni csúcsot fusson. Parkolás után beállunk a nem rövid pisi sorba én végül az épület mögött végzem el a kisdolgomat. Az egyéni frissítőmet lepakolom egy asztalra ami alatt a lányok pont végeznek. Egy-két apró simítás után megyünk a rajtba. A csajok kicsit hátrébb helyezkednek én meg próbálok minél előrébb állni. Tervem is van. 4:10-et szeretnék ami kereken 5 perces átlag. Ezt illene tudnom, bár a körönként 35 méter szintemelkedést nagyvonalúan mindig elfelejtem. Pedig 12 körön az már azért jelentős 420 méter. Mindegy, futok és lesz ami lesz.Rajt! Kis toporgás után meglódulok és felveszem az utazótempót. Első kili 4:44, hú lehet kicsit gyors lesz. Aztán megjelent ő, az emelkedő. Nem meredek, de hosszú. Felérvén rajta konstatálom, hogy ez még 11x fájni fog. A második km-m 5:05 lett. Végülis ha felfele ez, lefele meg 4:45 akkor egész jó lesz ez. De ugye rengeteg van még hátra. Első kör megvan 20 percen belül. Ahhoz képest, hogy 21 perces köröket terveztem egész jó. Kell a tartalék a végére. A második körben figyelem a szembejövő rajtszámokat. Kiderül, hogy az ötödik helyen vagyok. Nem baj hosszú verseny ez. Az első helyezett iszonyatos tempót diktál, egy félmaratonon indulóval meg dumálom, hogy majd elfárad. Nem fog, válaszolja. Ismeri és a srác itt nőtt fel. Na mindegy. Második kör is pipa, ez is 20 percen belül. A frissítési terv egyszerű volt. Minden páros körben sótabi, a páratlanokban gel valamint minden ponton iszom és locsolom magam. Közben a lányok is szépen, mosolygósan gyűrték a kilométereket. a harmadik körben látom, hogy az addigi második helyezett már csak 4. és a mozgása sem az igazi. Na ő tuti meglesz max. 2 körön belül. 3 kör után szinte kereken 1 órával állok. Jó, nagyon jó. a negyedik vége felé érem utol Dórát aki egy vihetnél a hátadon kisköcsöggel üdvözöl. A kis jelzőt kikérem magamnak. Egy újabb 20 perces kör után elhatalmasodik rajtam  az érzés. Wc-re kéne menni és nem csak kisdologra. Az 5. kör fordítója után Esztert és Titát is utolérem, egy gyors hajrá után robogok is tovább. A kör végén megvan a srác is és egy 1:40-es félmaratoni idő. Nekem azonban be kell rombolnom az egyik toi-toi-ba. Jól éreztem, fosni kellett.Ez van. Fussunk tovább. De valahogy azt érzem, hogy nem csak a felesleges dolgoktól szabadultam meg hanem az erőmtől is. Gyengének érzem magam. Szerencsére ez a fordítóig elmúlik és újra tudok tempót futni. Nagyjából 2-2,5p percet bukhattam a dologgal. A kör végén látom az előttem lévő srác megállt, neki ennyi volt. Megvan a féltáv és negyedik vagyok. Persze azonnal megy a vizslatás milyen messze van a harmadik. Még jó, hogy nem versenyezni jöttem. A fordítónál látom, hogy bő másfél perc előnye van. Csak utol kéne érni valahogy.

hasi-tasi nem kér kódot

A lányok már célban töltik megérdemelt pihenőjüket. Én továbbra is jól érzem magam és tartom a 21 perces köröket, de sok van még hátra. Egyre közelebb és közelebb lopom magam az előttem futóhoz. Főleg felfele sikerül közelednem, lefele ő a gyorsabb. Megvan a kilencedik kör is. Most már azért kezdek fáradni. A pulzusomat sem sikerül kordában tartani, de igazából nem is cél. Ezt már így kell végig tolni. Fent a fordítónál látom, hogy nagyon közel vagyok a harmadik helyhez. Kb. 20 másodperc lehet az előnye. Innen meglesz, meg kell lennie. A lejtmenetben megint elhúz, egyszerűen nem bírom a lépést tartani vele. Nem baj van még két felfele azokon majd megfogom.

Itt már kicsit másképp jó

A tizedik körnek is vége. Megvan a maraton. Jézusom, ez egy 3:26-os maraton! Bakker ez életem második leggyorsabb ideje egy ilyen szintes pályán! Hogy ez miért nem Bécsben jött ki? Ezen már kár keseregni inkább fussunk tovább. Próbálom tolni felfele ahogy bírom, de nem igazán sikerül 5 perc alá kerülni. Közeledni sem közeledek a dobogóhoz. Megint 1,5 perc a hátrányom és ez lefele még nőni fog. Fejben teljesen elengedem a harmadik helyet. Uccsó kör jön. Eszter rohan oda hozzám, hogy siessek, mert még a végén lemaradunk a dobogóról. Én meg azt hittem beáll nekem tempót futni. Egy halvány próbát teszek még, de látom, hogy nem sikerül csökkenteni a különbséget. A fordítónál nyugodtan iszom és locsolom magam hiszen ez a hajó már elment és a negyedik helyemet senki nem veszélyezteti. Már lefele sem tudok 5 perces alá menni. Egy célom maradt: a 4:10-en belüli idő. Ha összekapom magam akkor még meglehet. Összeszedem minden erőmet és elkezdek hajrázni. Meglesz ez, meg kell lennie. átfutok a kis hídon, még 10 méter és vége. Csippantok és tényleg vége. 4:09:28! Atyaég! Ezt tényleg én futottam?! Megkapom az érmemet és gratulálok az előttem végzőknek. A szpíker bemondja, hogy ne menjek messzire mert a korcsoportomban a második helyen végeztem. Hoppá! Mégis meg kell várnunk az eredményhirdetést. Megint dobogóra állhatok. Kapok szép kupát, oklevelet és nasis zacsit. . 

egyéni csúcsot futók

Ezután vissza megyünk a szállásra, kényelmesen letusolunk és elindulunk haza. Remek kis hétvége volt. A csajok is jól szerepeltek. Dóra és Tita is egyéni csúcsot futott félmaratonon, Eszter meg szépen lenyulazta Titának mindezt és még a bokájára is vigyázott. A magam részéről hivatalosan 4:08:27-et futottam. Ez nekem is egyéni csúcs 50 kilin. Na nem mintha olyan sok lett volna idáig. 35 km-ig nagyon jó volt onnan jött a küzdés része. Egy kicsit hihetlen, mert abszolút nem érzem magam jó formában. De most nagyon kijött a lépés. A frissítés is jól működött, a technikai szünetet nem ennek a számlájára írom. Kicsit tovább gondolva ebből egy jó 6 órás is meglehet a Suhanj6-on. Legalábbis jó alapot és önbizalmat ad hozzá. De ez messze van még és addig azért lesz egy-két verseny. Remélem azokról is írok majd

Az előkészületek elég döcögősen mentek. Már maga az indulás formája is állandóan változott. Kezdetnek volt a trió amiből duó lett, majd megint trió és mivel Attika végül Zolival megy párban, Kacsa meg teker Bejjával így egyszer csak egyedül maradtam. Ekkor megkerestem Lepkét aki nagy örömömre igent mondott. Pár nap múlva bejelentkezett Dóri is és mivel nekem közben bejött a képbe az UTH is így a bulifutás és a trió nyert. Innen ez a része már sínen volt. Eközben a szállással is megszívtuk. A Frida amelyikben az elmúlt években voltunk bemondta az unalmast és nem nyitnak ki addig. Fasza. Találjunk 20 emberre szállást az utolsó pillanatokban. Végül sikerült igaz két külön helyre. Itt volt még a bringás/autós kísérő kérdése. Ez is az utolsó hétig a levegőben lógott. Végül Evetke sajnálatos sérülése hozta meg nekünk a megoldást. Futni nem tud a saját csapatában, de az UB-ből nem maradna ki így csatlakozott hozzánk. A jó hangulat is garantált már. Pénteken nálam volt a találka és innen terveztük a korai indulást. Ez sem jött össze teljesen. Pluszban sikerült szarul feltennünk a bringaszállítót és mire leértünk két helyen szépen leverte a fényezést a csomagtartótól. Nem voltam boldog ettől a ténytől. Mintha átok ülne ezen az versenyen. Elfoglaltuk az eléggé retro szállásunkat majd átmentünk a versenyközpontba elvegyülni. Kacsáékon kívül sok ismerőssel nem találkoztam. Ugyan volt asztalfoglalásunk egy nagy közös vacsira, de azért lenyomtam valahogy a mákos tésztát. A közös kajálás jól sikerült én speciel egy nagy pizzát ettem. Tele is voltam rendesen. Jöhet a másnap amikor már csak futni kell. Dórival és Lepkével is futottam már külön-külön triót. Nem volt semmi konkrét elvárás a csapattól az időt illetve a helyezést illetően (magamtól persze igen, de ezzel szerintem a többiek is így voltak). A legfontosabb az volt, hogy érezzük magunkat jól és a sok előzetes viszontagság ellenére valahogy azt éreztem ez így is lesz. Abban meg egészen biztos voltam, hogy végigmegyünk. A leosztás is egyszerű volt. Kb. mindenki ugyanannyit fut és hétszer kell nekiindulni. Dóri kezd, Lepke a második és én zárok. 

előtte

Idén is közös rajt volt a trióknak így jó nagy tömegben indulhattuk útnak. Nagyjából 100 méterig futottunk egxütt amikor is Lepkével kiváltunk a mezőnyből. Innen Dórié a terep. Mi elsétáltunk a kocsihoz és átmentünk Balatonkenesére az első váltópontunkra. Ekkor már érezhető volt, hogy ma sem fogunk fázni. Konkrétan rohadt meleg volt. Lepke szépen összekészülődött és kisétáltunk a pontra. Nemsokára jött is Dóri széles mosollyal az arcán.

Innen Lepke mesteré volt a pálya, Ő koptatta a forró aszfaltot. Mi egy kis rúdtánc után kocsiba vágtunk magunkat és irány Balatonalmádi az Oázis váltópont. Szerencsére sikerült árnyékban helyet találni így legalább nem főttünk meg egyből. Elkezdtem készülődni. Rajtszám fel, sapka fel majd jobb kint, mint bent elven elsétáltam a toi-toi-ig. Lepkét rajtunk kívül fűszoknyás lányok is várták, nem tudom kiknek örült jobban. Huh, innen én jövök. Még csak most rajtoltunk és máris rajtam a sor. Közel 17 km, jó is hosszú szakasz. Pulzuskontroll van max. 156 esetleg ez felmehet 160-ig is. Ez eddig mindig bejött. Az első kili kicsit gyorsra 5:04-esre sikerült. Jó hát lejtő is volt meg minden. A síkon azért lassultam. Szépen beálltam 5:25 körüli tempóra. A tervem ugyan az 5:20 volt, de ne szaggassuk szét magunkat az első szakaszon sok van még hátra. Pörögtek a lábak és a kilik viszonylag gyorsan eltelt a szakaszom. A végére kicsit belehúztam, a pulzust is elengedtem így pont 5:20-as átlag lett. Remek. Jön Dóri aki egészen Aszófőig szalad.

Nagyon meleg van már. Mindenki iszik és locsolja magát. Csak így lehet kibírni. Itt Aszófőn összefutok pár régi baráttal akik 2 keréken teljesítik a távot. Jót beszélgetünk majd mindenki megy a saját dolgára. Dóri érkezik látszik ez egy kicsit küzdősebb szakasz volt számára, de megcsinálta. Lepke: megnyerte a hegyeket. Az UB-s szitokszavak: Pécsely, Vászoly és Dörgicse. De Ő bírja és amúgy is futunk ahogy jól esik. Ezután nekem ugyanaz lesz az etapom, mint tavaly Dörgicsétől Zánkáig. Jön is Lepke és miután megkaptam tőle az útravalót neki is állok futni. 4:55, 5:05 hűha ez megint gyors egy picit. De jól esik és a pulzusom is rendben talán egy-két ütéssel magasabb ez előzetesen engedélyezettnél. Leérvén a sík részre azért visszább esik a tempó viszont az is kiderül, hogy nem tudok nem versenyezni. Figyelem a rajtszámokat és amikor egy szintén 3 fős csapat megelőz akkor utána tapadok rájuk. Kicsivel később vissza is előzöm bár ez nem kerül extra erőfeszítésembe. Én továbbra is fix tempót futok ők lassultak le. Ezzel egész jól el is vagyok a szakasz végéig ahol ismét felpörgetem a tempót. Váltunk, jöhet Dóri. Jók vagyunk az össz táv harmada már meg is van.  

Kővágóörs. Ez egy új rész, idén valamiért erre megy az útvonal. A váltópont egy szűk út végén van. Nem volt túl szerencsés ötlet ide rakni, de valószínűleg nem volt választásuk a rendezőknek. Jó nagy nyüzsi volt, kisebb-nagyobb torlódásokkal, de megoldottuk. Innen Lepke fut egészen a Varga pincészetig. Dóri érkezése után Lepke jobbra el. Mi kocsival utána, haladunk a Varga pincészet felé. Fix és nagy váltópont, szerencsére normális mellékhelyiség is van. Plusz helyben sütött finomságok is amiből persze én nem ehettem. Azért Evetke és Dóri ettek valami jól megérdemelt finomat. Még mindig nagyon meleg van. Miközben várjuk Lepkét a bevizezett sapkám pár perc alatt megszárad. Egyszer csak feltűnik a Mester az emelkedőn egy gyors pacsi és mehetek le a pincébe.

Tavaly szintén ugyanezt a szakaszt futottam, akkor is imádtam és most is nagyon jó volt. Szeretem az ilyen hullámos jól futható pályát. A Római útról nyíló kilátás meg egyszerűen gyönyörű. Nem is nagyon foglalkoztam a pulzusommal. Igaz ez nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenképpen utol akartam érni az előttünk futó triókat. De éreztem, tudtam, hogy később ebből nem lesz gond. Sikerült is 5:10-es átlagot össze kalapálni. A csúcspont az volt, hogy a váltóponton kiabálták a nevemet. Nem tudom melyik lány intézte el, de rohadt jó volt! Köszönöm.

A frissítést a tavaly is jól bevált módszerre alapoztam. Semmi nehéz kaja csak műzli és zabszeletek, chips és az elmaradhatatlan nutellás kenyér. Az első szakasz közepén toltam egy gel-t, de ezen felül semmi hasonló. Folyadék szinten a víz, High5 zero és a szent cola amit végig ittam. Eközben Dóri m,ár át is lépte a képzeletbeli féltávot. Kezd sötétedni Lepke fel is veszi a fejlámpát, mert mire beér már sötét lesz. A váltás után kicsit fel kell pörgetnünk a dolgokat, mert itt most mindenki rövidebb részeket fut. Olyan luxusra, mint a nyújáts nem nagyon van idő. De ez ilyen kávéház.

Gyenesdiáson váltunk Lepkével én innen Fenékpusztáig futok. Sötét és unalmas rész, de valahogy iszonyatosan éveztem. Ati folyamatosan írt nekem chat-en, válaszolni nem tudtam ugyan, de plusz erőt adott ahogy olvastam az üzeneteket. Nem tudom, hogy ennek köszönhető-e, de nagyon stabil tempót és pulzust produkáltam ezen a 9,5 km-es szakaszon. És innen már csak háromszor kell futni. Következik Dóri Balatonmáriafürdőig és itt már Evetke is felpattant a bringára kísérni minket a sötétben. Én Balatonfenyvesen váltom majd Lepkét. Itt megint volt rendes wc amit sajnos ki is kellett használni. A gyomrom kicsit rakoncátlankodott és ennek meg is lett az eredménye egy fosás képében. Nagy baj nincs, de azért figyelni kell. Balga módon a fejlámpámat a kocsiban hagytam. Basszus futás közben meg kell állni kivenni. A kulcsot odaadom evetkének aki megvárja a többiket engem meg majd utolér. Valahol itt előzöm meg későbbi női győztes Bogárdi Szilvit. De alapvetően jellemző az egész napra, hogy inkább én előzök, mint fordítva. Megint sikerül rettentő stabil átlagot produkálni, egyszerűen jól esik a futás ebben a tempóban/pulzussal. Futás közben várom Evetkét aki csak nem akar megjelenni. Hív is közben, hogy merre járok. Kívülről viccesen mutathattam, hogy futás közben telefonálgatok. Egészen a következő váltópontig kergetett majd gyorsan Dóri után eredt. Most már neki van rá szüksége. Mint később kiderült így is lett. Dórinak jött a holtpont ahol csak sétálni tudott. Mi Lepkével kicsit aggódtunk, készültek a vésztervek is ha Dóri esetleg nem tudná folytatni. Szerencsére erről szó sem volt. Kemény csaj, lenyomja ami hátra van. Lepkén is látszik már a fáradtság, de ez már érthető hosszú nap van mögöttünk és nincs még vége. Balatonszárszón váltunk ahonnan én Zamárdiig futok. 3 éve futottam ezen a részen akkor nekem az volt az utolsó szakaszom. Most egy laza majdnem 11 km várt rám. Evetkével jól elbeszélgettünk, szórakoztattuk egymást. Kellett 1 kili mire bemelegedtem és úgy 7-8 km környékén nem is esett annyira jól, lassultam is, de nyomtam tovább és a végére megint meg tudtam pörgetni tempót. 5:18-as lett az átlag. Ma valahogy erre álltam be. Már csak egyet kell futni. Dóri következik és én nem tudom honnan szedte az erőt, de letolta ezt a szakaszt is, mint a szaros gatyát. És már Siófokon vagyunk... Lepke is elindul az utolsó etapjára. Evetke innen már nem kísér. Világos is van és érthető módon nagyon elfáradt. Bringa fel a kocsira és átgurulunk Siófok-Sóstóra. Amíg várunk a ponton a lányok bealszanak nekem meg megint wc-re kell mennem. Majd még egyszer. Hát ez van, de innen már akár lapos kúszásban is teljesítem a maradék 6,4 km-t. De nekem tervem van. Már az egész előtt tudtam, hogy én ezt nagyon meg akarom futni 30 percen belül. Ez ugye 4:37-es pace. Nem lesz könnyű, de itt már nem kell finomkodni. Közben a pulzusövem meghülyül 180-as értéket mutat álló helyzetben. Végül úgy döntök leveszem. Úgyse kell a kontroll. Jön Lepke, gyorsan megmutatom neki hol van a kocsi és kezébe nyomom az övemet. Csapassunk. Megyek ahogy bírok, de a kívánt tempó nincs meg. Mindegy legyen 5 perces alatt az is jó. A többi futóhoz viszonyítva jól haladok. Már megint a versenyszellem. Mindenkit is meg akarok előzni, de eközben hajrázok is nekik. A ponton nem is frissítek csak csippantok innen már 3 km sincs hátra. A club Aliga előtt van egy kis emelkedő, de a vége viszont lejt. Szúr az oldalam nem is esik jól, de ez most pont nem érdekel. Mint süket a csengőt. Jön a Club Aliga bejárata. Az már tuti, hogy nem lesz 6,4 km, de így legalább beférhetek 30 perc alá. A sorompótól már csak pár száz méter itt már bőven 4 perces alatt megyek, de nagyon jól esik. Kész. Vége! Csippantok. Ennyi volt az UB, a végére értünk. Keresem a többieket, de nem látom őket sehol. Kis téblábolás után megjelennek. Elsétálunk a cél előtti pontra ahol bemondják a csapatnevünket és együtt kocoghatunk át a célvonalon. Megcsináltuk és rohadt jó volt! Minden előzetes döccenő ellenére fantasztikus volt. Közben semmi gondunk nem volt. Köszönöm a társaságot Dóri, Evetke és Lepke. 

21:48:29-es idővel a 20-ik helyen végeztünk a 95 indulóból a férfi 3 fős csapatok között. Nem a helyezésekért küzdöttünk, de ez több mint jó. A legjobb az egészben, hogy a hangulat végig remek volt. Öröm, móka és kacagás. Persze akadtak holtpontok és el is fáradtunk. Köszönöm az élményt ennek a 3 embernek. Bebizonyosodott, hogy jó döntést volt amikor összeálltunk. Evetke a hős, hogy elviselte miden nyűgünket és a szagunkat is. Dóri a Kicsi, akinek hatalmas szíve van és főnix madárként támadt fel az utolsó szakaszára. Lepke a Mester aki a legnehezebb részeket futotta nagy nyugalommal. A magam részéről 6:26:28 alatt futottam 73,55 km-t, ez 5:15-ös átlag. Én ezzel is teljesen elégedett vagyok. És, hogy mi lesz jövőre? Egyelőre 2 utat látok magam előtt. Egy padlógázos páros és igen, a másik az egyéni indulás. Egyik sem könnyű és alaposan át kell gondolni, hogy mi legyen. Mondjuk első körben éljem túl az UTH-t ami életem eddigi legnehezebb próbatétele lesz.

A kedvenc versenyem. Talán a legjobb itthoni esemény. Nekem legalábbis mindenképpen még akkor is ha egyáltalán nem iszom. Mert itt azért erről is szó van egy kicsit (sőt). A pontokon van fröccs és pálinka is. Nagyon egyben van az egész. A szervezés, a hangulat, a helyiek akik teljesen magukénak érzik a versenyt. Természetesen idén is a leghosszabb, most éppen 29 km-es távra neveztem. Plusz motivációként megkaptam az 1-es rajtszámot mert ezek szerint én voltam aki elsőként utalta el a nevezési díjat. Attikával ketten mentünk le ahol csatlakozott hozzánk Eszter, Dóra, Tita és Gergő. A rajtszámátvétel gyorsan, simán ment időben jól álltunk kényelmesen készülődhettünk. Az jól látszott, hogy ma is rohadt meleg lesz. Pálya és szintrajzot nem nagyon néztem, de volt időbeni és frissítési tervem is. Az elmúlt évek alapján az 5:30-as átlagot tűztem ki célként. Frissítés gyanánt 4 gel-t és sótabit vittem magammal.

Mivel egyszerre indítják mind a 4 távot így Attikával beálltunk jó előre a rajtnál, ne kelljen már annyi embert kerülgetni. 14:01-kor ellövik a startot. Kis helyezkedés után beáll a mezőny.

Jó a tempó, első kili 4:32 és volt benne felfele is. Mászunk felfele a kilátó irányába, de most még nem megyünk fel. Jön két 5:07-es részidő. Jól érzem magam és jól is állok a női elsővel haladok együtt. El is gondolkozom, hogy nem tolom-e túl. A pulzusom 170 körüli nagyjából ilyen átlaggal szoktam itt futni. A harmadik emelkedőn már sétáltam, mert elértem a 180-as limitet amit megszabtam magamnak. Páran meg is előznek, de őket a lejtmenetben mind visszaelőzöm. 7 km-től jön az igazi móka. Itt már komoly emelkedő is akad szinte mindenki sétál. A frissítőpontokon iszom, locsolom magam és már az első gel-en is túl vagyok. Egyelőre minden rendben. Haladok tovább, felfele továbbra is séta, lefele viszont nem finomkodok. Össze is jön egy 4:07-es kili. 13-nál Cögével pacsizok egyet, majd a frissítés után irány a meredek emelkedő. Itt végre félreállok elvégezni amit el kell. Pisiszünet. Az emelkedő végén válik szét a félmaraton és a 29 km mezőnye. Fent szakadár helyiek osztogatnak vizet. Nem kérek inkább jobbra el bízván abban, hogy nemsokára lesz hivatalos pont is. Hiba volt. Féltáv könyékén 1:29-el állok. Háát, innen azért necces lesz beérni a tervezett 2:42-vel. Sebaj, megyek ahogy tudok és lesz ami lesz. Lett is. Az ereszkedés során érzem valami nem stimmel. Az még oké, hogy már innék valamit és fogalmam sincs hol lesz a következő pont, de mintha elfogyott volna erő. A 17-ik km 5:07 lett. Pff, mindezt lefelé és most már tudom messze még a Bodri pincészet ahol végre újra ihatok. Leérvén a sík részre nem esik jól a futás. Vannak ezzel még így páran, de ez sem vigasztal. Kétszer is belesétálok. A Bodri felé kanyarodva meglátom Attikát. Jó közel van, nemsokára utol is fog érni. A frissítőpontnál alaposan elidőzöm. Sótabi, gel, víz, iso, cola. Végig ettem-ittam a palettát. Mire végeztem Attika is megérkezett. Tovább indulok, hiszen úgyis gyorsabb. Az emelkedőn be is ér. Innen együtt mentünk, mert hiába mondtam neki, hogy menjen nem akart. Pedig látszott, hogy most feltartom. Azért persze jól elvoltunk így talán neki is jobb volt, hogy nem egyedül kell szenvednie. Annyira azért nem volt szar, de nem is nagyon akaródzott gyorsabban menni. 20 km-nél megint technikai szünet. A színe alapján jól látszott: kiszáradtam.

baszki oda is fel kell futni?

Brutál meleg volt, nagyon vártunk minden egyes pontot ahol inni lehetett. Szerencsére pár helyi is kipakolt. Örök hála nekik az életmentő hideg vízért. Közben elengedtük a 3 órás tervet is és az is egyre gyanúsabb volt, hogy ez bizony több lesz, mint 29 km. Ez 27-nél realizálódott teljesen amikor még mindig felfele másztunk, a kilátó még sehol és ugye még oda is fel ahonnan még majdnem 2 km a cél. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy felfutok a kilátóhoz, de hamar elvetéltem. Fent cola-ztunk egy jót majd irány lefele és innen szinte végig lejtő amin még a szar is gurul. A hasamban lötyögött rendesen a sok folyadék, de ezt a keveset már kibírom valahogy. A meredek rész után meg is indultunk Attikával. Volt egy srác aki fent a kilátónál nagyszájú volt, hogy aki nem megy fel a lápcsőn az gagyi. Hah könnyű neki csak párost fut.Na őt mindenképpen meg akartam előzni. Erre Attika: nemcsak őt hanem mindhárom előttünk haladót le kell nyomni. Nos akkor basszunk oda rendesen. Újra tempót váltottunk, jöhet a hosszú hajrá. Egészen 4 percesig fokoztuk a tempót, be is daráltunk mindenkit viszonylag gyorsan. Közel a templom már csak meg kell kerülni és bent is vagyunk. Kész! Vége! Attikával egymás mellett szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot. Megvan. 3:17:13!

Elfáradtam, főleg a combjaim és a vádlim fáj megint. Leülök a földre és leveszem a cipőmet. Így most már sokkal jobb. Dóra, Tita és Gergő csatlakozik hozzánk mostantól együtt várjuk Esztert. Kis idő után Attikával beülünk a kútba. Nyújtás helyett megteszi a hideg vizes fürdő is. Eszter is megérkezik 3:41 körüli idővel. Látszik neki is jó volt. Jöhet a jó része a dolognak. A zsíroskenyér-fröccs kombó. Erre még toltunk egy fagyis-kürtőskalácsot és máris sokkal jobb a helyzet. Persze simán tudnék még zabálni. Elsétálunk a kocsikhoz ahol mindenki kicsit rendbe szedi magát. Még megvárom Brezkót és indulás haza.

afterfotó, igen vannak akik most is jól néznek ki

a szintrajz (össz emelkedés 842 méter), köszönjük Márkus Öcsi lehetne több is

Jó volt ez, még ha néha nagyon másképp is. Utólag az eredményeket nézve nem volt reális a 2:42-es célidő. Azzal konkrétan 15-ik helyen végeztem volna. Így is a férfi 87-ik helyen fejeztem be a 289 indulóból. Tudok ennél jobbat ez tény, de az is, hogy fáradt vagyok. Ez közben is érződött. Sok volt az elmúlt pár hét Béccsel, Mecsekkel és a keddi Gerecsével együtt. 13 nap alatt 4 hosszú futás ráadásul mindegyik nagy melegben. Nem túl jó előjel az UB és az UTH előtt, de összekapom magam és nem lesz gond egyiken sem.

Eljött a nagy nap. Az, amire igazából egész télen készültem. Mondhatni a szent cél. Bécs 3:10. Igazából Londonba szerettem/szeretnék menni, de sosem sorsolnak ki, így jobb híján marad Bécs (ha már egy napon vannak). Tavaly is így volt, és az egész jól sült el. Azt tudtam előre, hogy kicsi az esélye a tervnek, de egy pb-nek volt realitása. Szokás szerint szombaton mentünk, ezúttal Anyu és Kriszti is elkísért. Reggel még felvettük Kacsát és irány a hanyatló nyugat. Útközben még beugrottunk Parndorfba az outlet-be körbenézni. Laza 4,5 órát töltöttünk ott. Én egy pár cipővel lettem gazdagabb, de mindenki vett valamit. Az átmozgatás megvolt.

Lindt csokimennyország

Bécsbe érve elfoglaltuk a szállást, ami nagyon jó helyen volt. Közel a rajt és a cél is. Ezután az expo fele vezetett az utunk, ahol kicsit később már Ditke és Attika is csatlakozott hozzánk. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott. Sokan panaszkodnak itthon a rajtcsomagokra. Nos itt kint konkrétan semmi nincs benne. Egy programfüzet, egy kuponfüzet és ennyi.

Az expo után átmentünk vásárolni a Sparba, majd a szálláson lepakoltunk és elmentünk vacsorázni. Attika talált egy jó kis grill-es éttermet, ahol ráadásul óriás hamburger is van. Asszem meglennénk. Kis tanakodás után Attika rendelt is. Naná, hogy a saját feje után ment. Ugyanis rendelt egy óriás hamburgert és 2 db 2 személyes tálat. Mindezt 6 emberre. Hát ő tudja. Kacsa biztos ami biztos alapon bevert még egy levest is. Aztán kihozták a hambit. Húbazmeg. Ez volt az első ami eszembe jutott. Majd megjött a 2 tál is. Aztapicsa. Tálanként 6 szelet rántott hús és 1kg sült krumpli. Az tisztán látszott, hogy ezt nem bírjuk megenni. De hát nincs mit tenni mint nekigyürkőzni még akkor is, ha nem a legjobb ötlet a maraton előestéjén halálra zabálni magunkat. Ciki vagy nem ciki, de kb. a fele kaja megmaradt, a sült krumpli meg majdnem teljesen. Ez van, de legalább finom volt.

A csapat

Big Mama's burger és ez nem a legnagyobb...

Vacsora után visszamentünk a szállásra, ahol fogyott még egy kis nasi, chips és csoki formájában, valamint Attika kiszúrta, hogy az órám szíja eltört. Na ez aztán hiányzott mint kígyónak a térdzokni. Kapott egy kis ragtapaszt gyógyításként, majd szépen lassan lefeküdtünk aludni.

ellátott beteg

Vasárnap reggel 6:30-kor volt ébresztő. A tervek szerint 8h körül akartunk kiérni a rajthoz, ami közel, mindössze 4 metró megállónyira volt, így nem kellett kapkodni. Kényelmesen össze lehetett rakni mindent. Rajtszámövbe a gel-eket, sótabit meg zsebre. Végül úgy döntöttünk, hogy egyikünk sem ad le csomagot, ezzel is nyervén 20 percet. Ezt ki is használtuk, mert ennyivel később is indultunk el.

Kilépve a hotelből érzékeltük azt, amit tudtunk előre. Kurva meleg van. Nem éppen ideálisak a viszonyok. A metrón a szokásos tömeg, de azért felfértünk az elsőre. Leszállás után egyből beálltunk a wc-re várakozó sorba. Kb.10 perc alatt végeztünk, majd irány a rajtzóna ami az út másik oldalán van. Akkora volt a tömeg, hogy nem tudtunk beállni, így a kordonon kívül vártuk a rajtot. Meleg volt, emlegettük is, hogy tavaly ilyenkor kukás zsákban is fáztunk. Rajt! Másodpercre pontosan 9h-kor lövik el, és megindul az emberáradat. Igyekszünk Kacsával felvenni az utazótempót, de ehhez rengeteget kell kerülgetni. Attika visszafogottabban kezd, hamar el is hagyjuk ezáltal. 4:47-re sikerül az első kili. Nem baj ezt tudtuk, hogy ilyen lesz. A második már 4:29 lett. Közlöm is Kacsával, hogy ha az összes többi ilyen lesz, akkor jók vagyunk. 2 km után kicsivel anyuék szurkolnak a jobb oldalon. Az első olyan külföldi versenyem, ahol ott vannak és hamar átvették a hangulatot.

A harmadik részidő is 4:29 lett, ha nem tudok gyorsítani, azért ez elég necces lesz a végére, számolván a frissítésekkel és a lassulással. Kacsának nem volt túl komfortos, mondta is, hogy ő ennél nem bír gyorsabban futni. Aztán valahol az első frissítésnél el is hagytuk egymást. 5km-nél jártunk és már most fél perc hátrányom volt a tervhez képest. Kicsit fokoztam a tempót, de valahogy ez az részidőkön nem látszott. A pulzusom rendben, 170 körüli volt és folyamatosan előztem a mezőnyt. A második ponton 10km előtt kevéssel bevettem az első gel-t valamint egy sótabit. Viszont valahogy elbénáztam, mert a sótabis tartót nem sikerült visszarakni a zsebembe. Vissza biztos nem fordulok érte, de ennek még lehet következménye. Tudtam, hogy a Anyu, Krisz és Ditke 11km-nél várnak. Ott is voltak a megszokott szurkolói helyen. Ekkor sikerült összeraknom a legjobb kilimet 4:20 formájában, de még mindig több, mint fél perc a hátrányom. Nemsokára utolértem Verát, akit a garmin-os kihívásból ismerek. Megállapítottuk újfent, hogy nagyon meleg van, ő speciel elengedte már a célját. Mondtam, hogy annyira szarul azért nem áll. Kicsit próbált velem jönni, de nem ment neki. Jön a Schönbrunn-i rész, ami után kanyarodunk fel a Mariahilfer-re. Ez a rész nem esett jól, ahogy tavaly sem. Már csak 4:50-5:00-ös tempó ment. Bíztam benne, hogy majd lefele összeszedem magam. A lejtő végén, ahol szétválik a félmaraton a maratontól, úgyis megint ott lesznek anyuék, és különben is az meg már majdnem a fele. Szóval próbáltam pozitív gondolatokkal erősíteni magam, de nem ment igazán. Bevertem a második gel-t a tervnek megfelelően. 20 után gyors pacsi Krisztivel, majd irány tovább.

Óriási volt a kontraszt. A Mariahilferen tomboló szurkolás, majd a két táv szétválása után csak a léptek zaja maradt. A hosszútávfutó magányossága. Megvan a fele. 1:38:42 hát ez bizony szar és a tavalyinál is rosszabb. Tudtam a pb sem lesz meg. Nem éreztem magamban annyi erőt. Mindegy, menjünk toljuk lesz ami lesz. Ezzel nyugtattam magam. Tempóban 5 perc környéki kiliket futottam, nagyon szar nem volt, de nem is esett jól. Középszar. Folyamatosan számolom az célidőmet. Jó lenne a 3:30, de majd 30-nal okosabb leszek. Előkotrom a harmadik gel-t is, kisebb nehézségek árán kibontom és lenyelem. Jön a Práter, megint. Kurva hosszú egyenes benne egy kurflival, majd egy szintén hosszú oda-vissza rész. Már tavaly is utáltam. Ez idén se volt másként. Mivel lassultam, néha-néha hátranézek hátha Kacsa utolér. Persze azon is gondolkozom, hogy neki ugyanilyen szar és pont úgy lassul ahogy én. 29 km-nél viszont meglátom Verát. Utolért. Nahoppá. Nekem pont kapóra jött, mert be tudtam állni mellé beszélgetni, és rögtön sikerült is egy 4:50-es km. 30-nál a stadionnál Anyu és Kriszti lelkesen szurkol, én meg próbálok értelmes fejet vágni nekik. Nem hiszem, hogy sikerült. Ditkét nem látom, de mint kiderült, ott volt, csak én vagyok a vak. A frissítés után nem bírom tartani Vera tempóját. Mindegy nekem, hogy 3:25 vagy 3:35 lesz. Mondjuk a 3:30-ra sincs már esélyem. 1 óra alatt kéne 12km-t futnom hozzá. Aha, jelenleg 5:30-40-ben megyek. Meg kell kerülni azt a torony biz-baszt, és akkor már visszafele futunk. Remek, talán meglátom Kacsát is. Fürkészem a szembejövőket, de semmi. Már elhagyom a 34-es táblát, amikor megjelenik. Nem őszinte a mosolya. Nem is mosoly az igazán. Szar neki is. Kb.2km van köztünk, ami nagyjából 11 perc. Utolérni nem fog, hacsak nem lesz velem valami extra gubanc. Frissítőpont jön és az utolsó, negyedik gel ideje. A koffeinest tartogattam a végére. Elveszek 2 pohár vizet meg egy pohár iso-t. Az iso-t egyből lehúzom, rá egy kis víz, a 3 poharat egyberakom, hogy ki tudjam nyitni a gel-t. Baszki ilyen béna nem lehetek. Nem bírom letépni a tasak fejét. Nagy nehezen azért sikerül, de beletelt vagy 2 percbe. Közben ugye sétálok és elérek egy következő asztalig ahol cola-t osztogatnak. Mondom is halkan na öcsém te vagy a király, az isten és a megmentőm. Érdekesen nézhettem ki. Bal kezemben egy pohár cola, jobb kezemben a gel, amíg a számban a pohár víz. Mindegy, nem szépségverseny ez, meg hát ugye azon úgyse lenne esélyem. A koffein viszont jót tett. Jobban érzem magam, bár ez a tempón nem látszik. 37-nél törnek rám az érzelmek. Volt egy célom, küldetésem amiben kudarcot vallottam. Igyekeztem Apuért is futni a mai napon, de nem tudtam azt nyújtani, elérni, amit akartam. Újabb számolás. Ha innen 6 percesben megyek, akkor 3:35 alá beférhetek. Nagyon jó lenne a 3:33:33 is de az nem reális. Még 3 pont van a maradék 5 kilin, úgy érzem felesleges mindegyiken inni. A középsőt választom, ahogy tavaly is. Tervezgetek, hogy mikor induljak meg. A 40 túl korainak tűnik, legyen 41, és talán 3:34 alá is beférek még. Érzésre tempót váltok, de ez a számokban nem mutatkozik meg. Mindegy már a Ring-en vagyunk, és közel a cél. Újra összecsatlakozik a két táv, csak egy kordon választ el minket. Vannak akik most érnek a félmaratonjuk végére. A zombihősök. Egyszer csak megelőz Superman. Vagy legalábbis egy annak öltözött futó. Nem szabad elengedni. Ezen a részen megint fergeteges a hangulat. Két oldalról üvöltenek és szurkolnak. 500 méterrel a vége előtt eljön az én időm. Oda kell baszni a végén. 4:30 alatti tempóban tolom, a pulzusom már 183, de nem számít. Itt már nem. Cél. Beértem. Óra leállít. 3:34:00! Legalább ez a kis célom megvan. Nincs katarzis, nincs öröm, helyette van csalódottság és fájdalom. Főleg a combjaim és a vádlim fáj (ez akár a sótabi hiányára is visszavezethető). Megcsináltam, de jó szar volt. Megkapom az érmem és indulok kifele a célzónából. Elveszek 3 flakon vizet. Húgymeleg mindegyik, de egyet azonnal megiszok. A csomagleadós kamionoknál volt megbeszélve a találkozó. Kisétálok, de anyuék sehol. Nem baj, majd megtalálnak. Leülök a járdára és várok. Pár perc múlva meg is jelennek. Nem tudom és nem is akarom leplezni a csalódottságomat. Vigasztalnak, hogy ez most ilyen lett, beteg is voltam. Végülis igazuk van. Várjuk Kacsát és Attikát. Kacsa 11 perccel utánam ér be, hát neki sem volt egy fáklyás menet a mai. Telnek-múlnak a percek, Attika meg sehol. Az applikáció szerint már beért, aztán valahogy Ditke kiszúrja, hogy egy másik utcában szintén a járdán ül. Ő sem néz ki túl jól. Ez ma egy ilyen nap volt. A lányok viszont fantasztikusan szurkoltak. Köszönet érte.

bécsi csendélet

Összeszedjük magunkat és irány a kocsi. A metróba vezető lépcső lefele nem volt vicces. A kocsinál rögtönzött kaja after party-t szervezünk. Eszünk egy kis tegnap esti maradékot. Hideg hamburgert se nagyon ettem még. 

 afterparty

buli van

A kajálás után elindultunk haza. A kocsiban még átbeszéljük az elmúlt 2 napot, de nagy okosságra nem lelünk. Nem ez volt életem maratonja. 12km-ig rendben volt még akkor is ha a 3:10-re egy másodpercig sem volt esélyem. 15-től viszont kifejezetten szar volt. De ez a 3:33:59 önmagában nem rossz idő. Sőt, életem harmadik leggyorsabb maratonja. Szinte biztos, ha lassabban kezdek akkor valami hasonló vagy akár kicsivel jobb időt is futhattam volna, de meg kellett próbálni. Számok-számok és számok. Hivatalosan a 845-ik helyen végeztem. A férfiak között a 783-ik, míg a kategóriámban a 146-ik lettem. Abból is látszik, hogy idén milyen rohadás meleg volt, hogy a tavalyi 14 perccel jobb időmmel is nagyjából hasonló helyen végeztem a mezőnyben. +10-15 hely a különbség. Apró megjegyzés, hogy a jelenlegi világcsúcstartó 25km-nél kiszállt.

Annak viszont nagyon örülök, hogy édesanyám és a nővérem kint volt és jól érezte magát. Talán ez a legfontosabb is. Biztos vagyok benne, hogy lesz folytatása. És nekem mit hoz a jövő? A közeli először is a Mecsek trail-t, aztán jön a brutális május Ultrabalatonnal és az Ultra Trail Hungary-vel megspékelve. A távoli meg reményeim szerint egy 3:10-en belüli maratont, de hogy hol és mikor, az nagy kérdés. Jövőre szerencsére London (ápr.28.) és Bécs (ápr.7)  nem egy napra esik, bár Bécsben szinte tuti nem futok. Londonra mindenképpen jelentkezem és Bécs helyett meg Hannover indul jó esélyekkel. De ez még nagyon messze van.

Maga a Vivicitta nem volt annyira fontos idén. Csak egy állomás a Bécsig vezető úton. Ugyanakkor úgy voltam vele ha a felkészülésem rendben zajlik akkor itt is jó eredményt érhetek el. Ha nem is az álom 1:30 alatti időt, de egy félmaratoni egyéni csúcs beeshet. Azonban egy héttel az Optivita után beütött a krach. Egy Normafás futás alkalmával eláztam az amúgy is rusnya időjárásban. Az eredmény: megfázás, torokfájással és takonykórral. Fasza. Bíztam benne, hogy gyorsan túl leszek rajta, de csalódnom kellett. 1 hét után még rosszabbul voltam igaz a körülmények sem voltak ideálisak a gyógyuláshoz. 2 teljes futásmentes hét jött mire úgymond újra elkezdtem edzeni igaz jóval alacsonyabb intenzitással. Lelkileg nem viseltem túl jól ezt az időszakot. Úgy éreztem teljesen felesleges volt az egész téli alapozás és ezért utáltam magam. A bécsi 3:10-ről is letettem, mert nem láttam rá esélyt a kimaradó edzések hatása miatt. A Vivicitta hetének az elején is nehezen mentek még az edzések aztán péntekre tervezett 4km iram jó lett, 4:20-40 helyett 4:13-ra futottam. Ez egy kicsit helyretett. Tudtam, hogy nem most fogok 1:30 alá menni, de az 1:35-36-ot elvárhatom magamtól. Szombaton a kert rendberakása volt terítéken. Sikerült is megtöltenünk minden jóval egy 8 köbméteres konténert.

szombati nap termése

Nem is csodálkoztam a verseny napjának reggelén, hogy hullafáradt vagyok. De belül éreztem, hogy ez nem fog hátráltatni. Attikával (aki szintén konténert pakolt szombaton), Kacsával és Tibivel 8h-ra beszéltük meg a találkozót a Margitsziget bejáratánál. Kényelmesen időben kiértem. A beígért nagy meleg szerencsére egyelőre sehol sem volt. Bar ez tavaly is így volt aztán 10 perccel rajt előtt bedurrantotta magág a nap. Leadtuk a cuccunkat a célnál majd irány vissza a rajthoz. Volt időnk, de még el kellett intézni a nagy dolgot. Ez olyannyira jól sikerült, hogy 2 perccel rajt előtt jöttünk ki a budiból. Na akkor kocogjunk gyorsan a megfelelő zónába mert még lemaradunk az egészről. Keresztül másztunk a kordonon, körbenéztünk láttuk magunk mellett az 1:30-as iramfutóakat, mondtam is, hogy jó helyen vagyunk. Egy gyors pacsi és már indultunk is. Egyből emelkedővel kezdtünk hát nem mondom hogy jól esett. A hídról lefutni a rakpartra határozottan jobban esett. Az első kili 4:34-ét kompenzáltuk is egy 4:24-el. A tempót beállítottuk. Közben rohadtul rám jött a vizelési inger. Konkrétan fájdalmaim voltam. Mantráztam, hogy nem fáj és elmúlik de nem akart. Jó akkor nincs más hátra megállunk pisilni. A Várkert bazárnál a frissítő pontnál volt toi-toi be is rongyoltam az egyik szabadba rögvest. Kacsáéknak mondtam menjenek majd csak lesz velem valami. Kb. 30 másodpercet vesztettem ezzel a mutatvánnyal ezt megerősítette az is, hogy 5:02-es kilit csippantott az órám. Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy Attikáékat sokára kb. 5-6km után fogom utolérni. Igyekeztem nem túltolni a tempót a pulzusom amúgy is már 180 körül volt már. Fura módon már az alagútban megláttam őket. Hmmm, én továbbra is 4:30-ban megyek ezek szerint náluk esett a pace. A budai rakpartra leérve 6km-nél utol is értem őket. Attika itt le is maradt nem tudta átvenni a gyorsabb tempómat. Ketten maradtunk Kacsával mit mondjak, nem voltunk túl beszédesek. A tempónk állandó volt ami viszont változott az a szél. Vagyis inkább mi, mert fel/visszakanyarodtunk a felső rakpartra. Ez egyben azt is jelentette, hogy a féltáv megvan. Innen viszont szinte végig szembeszelünk lesz. Nem tudok ennek betudhatóan vagy sem de Kacsa a frissítőpont után lemaradt. Közölte menjek nyugodtan. Így is tettem, próbáltam egyensúlyozni a tempó/pulzus határán. Igaz sokkal gyorsabban aligha tudtam volna futni. De azért így is előztem a mezőnyben. A szél ellenére már rohasztó hőség volt, izzadtam is rendesen. Átérve a pesti alsó rakpartra a szél egy kicsit erősebb lett, de ez a tempómat nem befolyásolta. Mantráztam, hogy már csak pár kili és fordulunk igaz utána jön két emelkedő, de az már a vége és csak be kell futni a szigetre. Közben folyamatosan számoltam, hogy mi kellene az 1:35 alatti időhöz. Meg is világosodtam, hogy innen 4:20-ban kéne repeszteni. Próbáltam kicsit gyorsítani, de eredménye nem sok volt. Jöttek sorba a 4:30 körüli idő. 17km-nél egy gyors frissítés és már közel a fordító is.

forrás: BSI

Nyomás fel a felső rakpartra. Nem nagy emelkedő, de valahogy teljesen kivette az erőmet. Mire ezt kihevertem már jött is a Margit hídra való felfutás ami közben a pulzusom úgy elszállt, mint a győzelmi zászló. 188-as értéket mutatott az órám. Kicsit visszavettem a tempóból és bíztam a bejáróban ami erősen lejtős. Valahogy csak felszenvedtem magam 4:50-ben a hídra. Juhuu, ez már a sziget! 2 kilométer és vége. A lejtő ellenére sem gyorsultam és a pulzusom is fent ragadt. Még ki kell futni a hátsó útra a büféknél vissza a központira és meg is vagyunk. A külső úton megint rám tört egy kis gyengeség, szar is lett a részidőm. Azonban az utolsó kilire összekaptam magam. Ebben sokat segített, hogy már hallottam a szpíkert és láttam a célt. A visszafordító után begyújtottam a rakétákat. Fejemet leszegtem és nyomás. Vagy 8 embert előztem meg az utolsó 100 méteren. Beértem! Megcsináltam! 1:35:25 és teljesen kihajtottam magam. Csima köszön rám a kordonok mögül én meg miután átvettem a befutócsomagot csatlakozom hozzá és együtt várjuk a többieket.

forrás: BSI

Csima amúgy egy nem gyenge1:25-öt ment. Kérdeztem is a titkát, de remélem nem igaz amit mond, mert akkor nagyon nagy bajban vagyok. Ugyanis úszni kell hozzá, sokat. Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is, majd később Tibi is. Átvesszük a csomagjainkat és leülünk a fűbe társalogni. Kis idő után mindenki hazafele veszi az irányt.

Jöjjenek a számok: A hivatalos időm 1:35:22 lett amivel abszolút 373-ik lettem a 7367-ből. Megint jól látszik, hogy egyre erősebb mezőny van. Kategóriában is "csak" egy 76-ik helyezés jött össze. Önmagában ez az idő nekem se nem jó, se nem rossz még akkor is ha leveszem belőle a pisi időt. Ebben a versenyben ennyi volt, max pár másodperccel tudtam volna jobbat futni. Ha kivetítem Bécsre akkor ebből még egy ugyanilyet kellene futni, hogy meg legyen a cél. Ezen a napon ez biztosan nem ment volna. De van még pár Bécsig és bármi megtörténhet. Reálisan nézve azonban jelenleg nincs bennem a 3:10-es idő, de ennek ellenére meg fogom próbálni, mert túl sok munka van ebben és nincs mit veszítenem. Pluszban ott lesz édesanyám és a nővérem is, mint szurkoló és motiváló erő. Szóval nincs más hátra, mint előre!

Tavaly váltóban voltunk Eszterrel, Timivel és Atival.amit megnyertünk úgy, hogy nem is nyertünk (erről írtunk is). Akkor fogant meg az elhatározás, hogy ide egyéniben is jönni kell. Végül Eszterrel beneveztünk a 100km-re. Azért ment a dilemmázás rendesen. Sok ez a 100, nagyon sok és csak 6 héttel van Bécs előtt. De úgy véltem még pont belefér. A téli alapozás során rengeteget futottam. Többet, mint bármikor. Főleg a február lett nagyon erős: 436km a valaha volt legtöbb futott km egy hónapban. Vártam is nagyon a hóvégét, mert érezhetően elfáradtam, nem nagyon estek már jól az edzések és a térdeim is kikészültek kicsit. Egy héttel előtte még toltam a Gánt trail-en 25km-t a bokáig érő hóban ami jó felvezetésnek tűnt. A szombat elvileg munkanap lett volna, de én szabit vettem ki, hogy rá tudjak pihenni a versenyre. Fura módon egyáltalán nem izgultam a 100km miatt. Éreztem, hogy végig tudok menni csak a térdeim miatt voltak apró kétségeim. Eszter felkérte Atit segítőnek így hármasban mentünk reggel. Dóri, Zoli és Attika majd jönnek, futnak egy Velencei tókört és csatlakoznak a support-hoz. 8h-ra lőttük be a leérkezést, hogy jó helyünk legyen. Ezt sikerült is tartani, de ekkor is már sokan voltak. Találtunk jó helyet, kipakoltunk, átvettük a rajtszámokat és kezdődött a nem is annyira feszült várakozás. A rajt előtt még egy gyors pacsi és ölelés Eszterrel aztán irány a pálya. Nagy a tömeg, próbálok lazán, kényelmesen kezdeni. Megvan a tervem csak be kell tartani. A második kilométerre beáll a tempóm bár a pulzusom kicsit magasabb az eltervezettnél. De nincs gond, megy a tempó és még egész jól esik. Be is baszna ha már most szar lenne. Első körnek vége is. 26:40. Pompás. Ati sótabit és iso-t ad én meg tolom tovább. Nagyjából beállt már a sorrend. Pár emberrel kerülgetjük egymást attól függően éppen kinek mit enged a pulzusa. A második kör 26:33 lett. Jó. Meg is jegyzem Atiéknak, hogy már csak 18.

Beverek egy gel-t, keveset iszom rá és indulok a harmadikra. Jól érzem magam a meleg ellenére is. Még úgyis, hogy a kör vége fele leköröz az első helyezett Muhari Gábor. Na hoppá. Előzetesen úgy számoltam, hogy minden 4-ik körben kapok egyet, hát nem így lett, kell neki 4 perc alattiban közlekedni. A 3-ik kör végén kerek 1:19-nél járok összidőben. Meg is jegyzem a többieknek, hogy kicsit gyorsultam, nyugtatnak is, hogy lassítsak nem sprint ez. Mondanám, hogy megfogadtam a tanácsukat, de nem. Megyek ahogy kényelmes és jólesik. Ezért vagy sem ez egy picit lassabb lett, kerek 27 perc. Nincs baj jó ez még. Már csak 16 van hátra.

A kör elején jön szembe Eszter és mondja, hogy vége, kiszáll. Ne tedd csak ennyit volt időm mondani, mert mindketten folytattuk utunkat. A fordító után kíváncsian figyelem jön-e szembe. Jön. Jól van. Végre Dóriék is leértek így gyors köszönés közben nyelem le az Atitól kapott újabb gel-t. Megvan a negyede 2:13 alatt. Jól állok csak így tovább. Legalábbis jó lenne, de valami nem stimmel. Megy felfele a pulzusom. Talán a koffeines gel miatt. Az emelkedő után kicsit lassítok. Jön szembe Eszter próbálok vele pacsizini, de nem kooperál ebben. Látszik, hogy nála sem ok minden. Visszafele futva nem látom így tudom, hogy jó eséllyel befejezte. A magam részéről 28 perces kört fejezek be éppen, hát nem éppen acélos, de a még elmegy kategória. A nagyobb baj, hogy annyira nem érzem már jól magam. Épp 3:10-en belül van meg a 35km. Azzal viccelődöm magamban, hogy Bécsben ilyenkor már végeztünk.

A következő körre a hetedikre csatlakozik Dóri, Zoli és Attika. Épp egy tó körre indulnak. Nem esik jól futni. 6 percesben megyek 155 körüli pulzussal Gáz.Érzem, hogy ez nem fog végigmenni. Igyekszem uralni a helyzetet azzal, hogy rész célokat tűzök ki. Legyen meg előbb az 50 kili aztán majd a 6 óra. Megvan a 8-ik kör is. Jöhet a kilencedik.

Az eleje megint séta ezúttal Eszter kísér el. Közli Ő megkönnyebbült, hogy kiszállt és igazából csak magamért csinálom az egészet. Igaza van, nagyon is. Valahogy ráveszem magam a futásra. 6:30-ban hasítok, de legalább a pulzusom normális tartományban van. Király. A combjaim és az achilles-em is egyre jobban fáj. Vergődés, talán ez a legjobb szó rá. Számolgatok közben és a 6 óra sehogy sem jön már ki úgy, hogy pont egész kör legyen. Nem is vágyom rá. Jöhet a tizedik kör. Persze, hogy sétával kezdem. Eszter és Ati is jön velem míg Kacsa telefonon jelentkezik be. Próbál tovább hajtani, de tudom, hogy ez lesz az utolsó. Elég volt és van fontosabb célom. Félre állok pisilni először a verseny folyamán. Látszik a színén a kiszáradás. Jön a fordító innen már csak 2,5km és vége. Sajnos nem úgy ahogy terveztem. Próbálok kipréselni magamból valami hajrá féleséget ami egy 6:45-ös kiliben realizálódik is. Eddig is tudtam, hogy nincs értelme tovább menni, de ez végleg betette a kaput. Poroszkálok, csoszogok a vég felé. Átlépve a célkapun megállítom az órámat és nagyot fújtatok. Megváltás. Leveszem a lábamról a chip-et és leadom azon nyomban. Köszönöm nekem ma ennyi volt. 50km, 4:54:55 alatt. Ez önmagában egy 50-esnek is szar lenne. Nem nyújtok inkább leülök, lerogyok a padra. Jöhet a buli része a dolognak az evés-ivás. Emlegetnek valami vaddisznó gulyást is csak még várni kell rá. Nem baj én már nem sietek sehová. Mondjuk nem is tudnék. Megbeszéljük a nap történéseit a többiekkel amíg várunk. Sok okosságra nem jutottunk. Mire végzünk a gulyással és összeszedjük magunkat indulásra készen Attikáék is visszaérnek. Egyiküknek sem esett jól ez a Velencei tó kör. Nem hiába. Ez egy ilyen nap.

Sok kis apró dolog játszhatott közre abban, hogy nem sikerült. A hirtelen meleg, a kevés folyadék bevitel az elején, a 25km-nél bevett koffeines gel, a kevés pihenő a brutális február után, az esti és reggeli hasmenés sem tett jót és biztosan lehetne még sorolni. Amúgy valami rontás lehetett ezen a versenyen. Nagyon sokan szálltak ki még az élmezőnyből is. A versenyzők 50%-a feladta. Ez sok. Nem érzem azt, hogy el lett futva az eleje. Ma is ugyanúgy nekiindulnék 5:20-ban. Ezt a tempót nekem el kell bírnom ilyen távon is. Előzetesen azt gondoltam, hogy 50-60km-ig nem lehet gond. Tévedtem, volt. Ennyi. Most tovább koncentrálunk Bécsre, mert az az év fő célja. Az Optivita csak egy állomás volt az oda vezető úton. De tudom visszatérek én még ide...

Idén is a Zúzmarával nyitottam az évet. Tavaly nem túl ideális pályán is 1:36:57-et sikerült menni. Ennél jobbat szerettem volna most, ha meg összejön akkor egy 1:35-nek nagyon örülnék. Egész héten jó idő volt és belül éreztem. hogy jó esélyem van a tervezettet megfutni. Erre mi történik hétvégén? Szombaton már esik az eső és másnapra fagyokat jósolnak. Ha-ha jó vicc. Nem volt az. Ahogy a vasárnap reggeli hó sem. Sejtettem, hogy nem lesznek ideálisak a körülmények a terv megfutásához, de úgy voltam vele, hogy megyek ahogy tudok/lehet aztán lesz ami lesz. 9h körül értem ki Eszter, Ditke és Attika már ott volt. Gyors rajtszám átvétel után letáboroztunk a földre, mert szabad asztal/pad már nem volt. Valami véletlen folyamán a rajtszámon nem stimmelt a rajtzóna száma, nosza gyorsan orvosoljuk is. Attikának ez valahogy nem jött össze. Közben megérkezett Kacsa is akinek szintén sikerült módosítania. Eszter a 3-as, Attika és Kacsa a 2-es én meg az 1-es zónából indulok. Teltek-múltak a percek és eljött a rajtba állás ideje. Kacsa szokás szerint pisil valahol így Eszterrel és Attikával lepacsizok majd húzok a helyemre. Basszus, jó közel van a rajtkapu. A szpíker be is mondja, hogy azok állnak itt akik 4 perces ezreket futnak. Hogy mi? Mit is keresek én itt? Na de futni jöttünk nem polemizálni úgyhogy csapjunk is bele. Rajt! Rendesen megindul a tömeg miközben mindenki próbál helyezkedni. A csarnokból kiérve szembecsap az amit már a kocsiból kiszállva is éreztem. Jó nagy szél van. Mindegy ez van, de ennek ellenére menni kell. Igyekszem megtalálni a megfelelő tempót, pulzust nem is nézek. Az 1:35-höz 4:30-as ezrek kellenek én meg folyamatosan számolok. Az egyik kanyarban Dóri és Zoli szurkol.

3 km környékén

3km-nél 21 másodperc előnyöm van, de amint kiérünk a lóversenypályára kicsit belassulok. Páran meg is előznek, sebaj gondolom magamban ők úgyis elfáradnak én meg a végén lenyomom őket.

csúszik mint a ...

A kinti frissítőponton több okból sem iszom. Biztosan nagyon hideg a cucc, nem akarok sok időt veszteni és igazából felesleges is majd iszom bent a csarnokban a kör végén. Újra rátérünk az aszfaltos/térköves részre, ez most jobban esik. Vége is az első körnek. Ránézek az órára és látom, hogy jól állok időben. Bent gyors frissítés és futás tovább. Jön a középső, rövidebb végig aszfaltos kör.

az első kör végén alacsony magasságon repülök

Az órám csak kint csippantja a 8km-t ami alapján nincs meg a kívánt átlag, de nincs gond, mert a kirakott táblákhoz számolok.

a fele már megvan

Kicsit sikerül gyorsulni is. Sikerül pacsizni sorban Attikával, Kacsával és Eszterrel is. Tartom a 4:30 alatti tempót, de ennek ellenére a 11 km-es tábla nagyon nem akar meglenni. Aztán meglett, de voltam tőle boldog. Gyors számolás után rájöttem, hogy késésben vagyok a tervhez képest. Baj van. Közben újfent találkozom Attikával és Kacsával. Kb. 2 km után jövök rá, hogy valamit nagyon elszámolhattam. Közel 1 perc előnyöm van 13-nál és már óra szerint is jó vagyok. Király, innen nincs más dolgom, mint 4:30-as kiliket futni és megvagyok valamint felcsillant a remény, hogy akár 1:34-en belüli idő is lehet. Visszaérve a Hungexpo területére jönnek a lekörözések. Becsatlakozom az első kört éppen befejezők közé. Kicsit zsufi van, de nem vészes kb. 100 méter és megint szétválunk. Bent újabb gyors frissítés és usgyi tovább.

A kör eleje megint jól megy, de amint letérünk az aszfaltról a jeges-havas-saras földútra ismét lassulok.

ehhez képest a kovácsnál lévő fújtató smafu

Egy lánnyal folyamatosan oda-vissza előzgetjük egymást. Ez talán picit segít tartani a tempót. De ugye fokozni kéne, mert ha már ilyen közel van az a fránya 1:33-al kezdődő idő csak meg kéne csinálni. 1km -el a vége előtt azt érzem, hogy minden erőm elhagy. 3-an is megelőznek. Ne már, nem lehetek ennyire csirke. Nagyon szűkös lesz innen. Még kb. 300 méter lehet hátra. Meg kell csinálnom és kész. És jön a mondhatni szokásos óriási hajrá. Nem tudom honnan van az erő, de váltok vagy két sebességi fokozatot és nyomom, mint süket a csengőt. Szinte berobbanok a csarnokba és lesem is az órát egyből. Meglesz ez! Igen! Meg is van! 1:34-en belül. Kurva jó! Gyorsan gratulálok és kezet fogok az ekkor még ismeretlen lánnyal akiről fél perc múlva kiderül, hogy Dóri barátnője Tera. Milyen kicsi a világ. Pár perc múlva megjön Attika majd Kacsa is. Bőven 1:40-en belül. Jól tolták. 1:50 körül Eszter is megérkezik. Neki ez volt mára elrendelve. Kis bandázás után irány haza.

kis lassulás, de ez még a belefér kategória

sár, hó jég és lószar... :-D

legalább hátulról jól nézünk ki

2017-es pulzusgörbe

2018-as pulzusgörbe

Ha összehasonlítjuk a tavalyi és az idei pulzusgörbét akkor nagyon hasonló. Az átlag ugyanúgy 176 mindkét esetben mégis 3 perccel sikerült jobbat futnom nagyjából ugyanolyan talajviszonyok között. A hivatalos időm 1:33:54. Ezzel abszolútban a 84-ik helyen végeztem. A férfiak között 78-ik, kategóriában pedig 13-ik helyen végeztem. Ebből is látszik, hogy a tavalyihoz képest mennyivel erősebb mezőny volt. Akkor a 3 perccel rosszabb idővel is jóval előrébb végeztem. De igazából mindegy is a lényeg az, hogy ez a 3 perc reménykeltő a szezonra nézve. Persze sok munkát és km-t kell még beletenni, de az irány jó.

Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Szóval az UB. Mondhatni nagy fába vágtuk a fejszénket Kacsával amikor tavaly ősszel beneveztünk rá. 2 trió után emeltem a téten. Úgy éreztük, hogy valahogy csak végigmegyünk, ha kell sétálva, kúszva, mászva. Aztán Kacsát meg kellett műteni februárban. 1 hónap pihi. De nem aggódtam, megbeszéltük, hogy bármilyen leosztásban,de vele megyek párban 220 km-t. Jöttek sorban a versenyek és Bécsben már az is látszott, hogy jó formában vagyunk, Kacsán egyáltalán nem látszott az 1 hónap kihagyás. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy inkább rövidebbeket futunk és sokszor váltunk. A segítőket is időben beszerveztük. Eli biztos pont volt, mint hajcsár. Sofőr pozícióban viszont történt változás. Zolika helyett Ati lett. Ekkor még bíztunk, hogy Zolika applikációja kell majd az UB-soknak. Egy bibi volt még, Ati péntek este még esküvőn lesz, de a jelige a mindent megoldunk volt. Előzetesen az 5:40-es tempót lőttük be, ez 20 óra 36 perces teljesítés ami reálisnak tűnt. Legfeljebb majd lassulunk csak érjünk be. 1 héttel a verseny előtt nem is tudom, hogy miért, de elkezdtük böngészni a tavalyi eredményeket. 20:40 körüli idővel dobogóra lehetett állni. Hmmm, igen, elindult bennünk a kisördög. Meg kéne csípni. Basszus, most komolyan ezt csináljuk. Az már evidencia, hogy körbeérünk, de menjünk rá az időre is? Mivel Ati kocsija közben elromlott, így a lejutása problémás lett. Végül a péntek este felmegyek érte Pestre és leviszem lett a nyerő választás. Mert miért is ne nehezítenénk meg magunknak a dolgot. Kacsa még próbálkozott stresszelni egy tüdőgyulladással, de nem adtam meg magam. Azért a többi dolog szépen haladt. Zolika elkészült a póló tervekkel, én meg bevásároltam az ellátmányt. Konkrétan még egy UB-t tolhattunk volna annyi kaja-pia lett véve. Aztán egyszer csak eljött a nagy nap és irány a Club Aliga. Összeszedtem Elit majd irány Kacsáék, hogy aztán szépen kényelmesen leautózzunk. Elfoglaltuk a szállásunkat és irány a versenyközpont. Rajtszám és chip átvétel, na meg bandázzunk egy kicsit. Ez nem annyira sikerült a kevés ismerősnek köszönhetően. De akiket vártunk nagyjából megérkeztek. Többek között Evetkével, Dórival és Zolival, aki egyéniben nyomta és Attika aki Zolit kísérte. Sajnos az Ági, Timi, Brezkó és Geri által alkotott Ubul6-al nem sikerült. Vikitől és Köxitől akik bringával kerülték meg a tavat, még remek ajándékot is kaptunk. Szintén bringázott Bejja, Móni, Betti, Áron meg az autós support volt.

a meglepi ajándék, csookiiii

19h-re volt asztal foglalva egy olasz étterembe, így arra vettük az irányt. Azért én még betoltam előtte egy adag mákos tésztát. Atival úgy volt lebeszélve, hogy kb. 21:30-re megyek fel érte így az étteremből egy gyors kajálás után már léptem is Eli társaságában. Viszonylag gyorsan megjártuk oda-vissza, még Bencét, Dóri futó párját is lehoztuk. 23:30 körül már ágyban is voltunk. Fasza, másnap 4:15-kor ébresztő van. De a nagyok is biztos így csinálják. Reggel úgy ébredtem, mint aki egész éjjel bulizott. Nem voltam friss az egyszer tuti. Kacsa sem volt boldog, hogy 5:20-tól már futhat. Lehúztunk gyorsban az egyéniek rajtjára, nagyjából sikerült is leérni. Innen meg már mi következünk. Elindul a nagy napunk.

Két hülye egy pár(os)

Becsekkoltunk a rajtba és vártunk. Teljesen nyugodtak voltunk. Én legalábbis biztos, de Kacsán sem láttam, hogy izgulna a ránk váró 220 km miatt. 5 óra 20 perc és rajt! Elindulunk a többi, úgymond lassabb 2 és 3 fős csapatokkal. A célunk az volt, hogy a velünk együtt induló csapatokat lenyomjuk

Atival és Elivel irány a kocsi, majd azzal Balatonkenesére vettük az irányt ahol Jani a lelkes szurkolónk már sörrel várta a fiúkat, azaz csak Elit, mert Ati nem ihatott. Azt már itt éreztük, hogy erős szél van és később a nap miatt fázni sem fogunk. Kacsa a terveknek megfelelően kb. 1 óra alatt érkezett meg, egészen pontosan 58:35-öt ment. 5:25-ös átlag. Jók vagyunk.

repülő Tás

Én jövök. Itt volt egy kis izgalom, hogy végre futhatok. 11,7 km várt rám. Kényelmes tempóban kezdtem, főleg a pulzusomra figyeltem. Nem szerettem volna elfutni az elejét. Így is elég sok embert megelőztem míg engem csak ketten. De már ekkor elkezdtük nézegetni a többi párost. Igen, nem bírunk magunkkal. 5:28-al és 145-ös átlagpulzussal tudtam le az első részt és olyan érzésem volt, mintha semmit nem csináltam volna. Remek. Kacsával egy pacsival elváltunk és ment is tovább. Én egy kis nyújtás után ettem egy müzliszeletet és igyekeztem pótolni a folyadékot. Csopak volt a következő váltásunk helye, de útközben megálltunk Kacsának szurkolni.

A váltópontra menetrendszerűen érkezünk. Mind mi kocsival, mind Kacsa futva. 5:27-es átlag. Parádés. Innen én Aszófőig nyomom. Kezd nagyon meleg lenni és a szél sem lankad. De kitartunk és haladunk a célunk felé. Egy dolog azonban belezavart a nagy idillbe. A szakasz felétől a pulzusövem elkezdett össze-vissza mérni. Király. Próbáltam igazgatni, de nem javult a helyzet. Ok, semmi gond akkor innen rutinból, érzésre futunk. Bejött. 5:29-es átlag és megint csak 2 ember előzött meg, de egyik sem páros tagja volt.

Csopaki titkos megbeszélés, ebbe a csajok nem zavarhatnak bele

Aszófő után már jönnek a rettegett hegyek. Vagyis rengetegen tartanak az Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse résztől. Nem mondom, hogy könnyű, de azért futható. Kacsa közli velünk, hogy ez most nem lesz gyors. Nem is kell, csak legyen meg, fussa ésszel. Lelövöm a poént. Nem sikerült.

Aszófői jól elkapott pillanat, profi a fotós

Dörgicse: itt már találkoztunk Krisztiánnal aki Zoli kísérte kocsival. Kicsit korainak tartottam, de Zolival ekkor még nem volt baj. Szóval az úgy volt, hogy mi Dörgicsén szépen, kényelmesen készülődünk a kb. 5 perc múlva esedékes váltásra. Eli azért kisétált a váltópontra ahol kap egy telefonhívást. Kacsa az. Már elhagyta a pontot, nem voltunk ott így tovább futott. Bazzeg ember! Mit csinálsz? Be a kocsiba és spuri utána. Váltás közben mondja, hogy 5:15 lett az átlag, de így esett jól. Rendben öcsém ügyes vagy. :) Itt azért észnél kellett lennem. Nem volt szabad belemennem a tempó hajszolásba. Nem is tettem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Kacsának ez ez erős tempó később visszaüthet, de aztán újra magamra koncentráltam. Meg a megint szarakodó övemre. Azonban nem hagytam, hogy mindez megzavarjon. Mentem úgy ahogy kényelmes és amint tudtam oda is adtam a srácoknak. Ha szar akkor minek cipeljem.

ahogy Kacsa fogalmazott: és még élvezi is!

Köveskálig mentem és itt már nagyon meleg volt a bringaút csak úgy ontotta magából a hőséget. Zánkáról egy egész flakon vizet cipeltem magammal. Ittam és locsoltam magam. A szél annyiban nehezítette még a dolgot, hogy nem éreztük mennyire is süt a nap. Újabb szakasz pipa, megvan a harmada.

a hidratálás és a pillanatok megörökítése is fontos, Zánka környékén

Kacsára újabb húzós szakasz várt a Varga pincészetig. Közben megálltunk a Salföldi ponton is ahol újra találkoztunk Krisztiánnal és Zolit is elkaptuk, pár szót váltottam is vele futás közben. Itt történt az ominózus sós eset is. Egy tálba kiöntöttem a sima asztali sót (a paradicsomot akartam vele enni) és leraktam a két ülés közé a kocsiban. Mivel Ati nagyon figyelt hátra szólta, hogy vigyázzon és ne lökje le. Na Eli ezzel a lendülettel fordult hátra, hogy mi van és borította a padlóra. Tisztára be lettünk sózva. :) Jót röhögtünk rajta, Eli kilapátolta a nagyját és le is tudtuk az egészet. Gurultunk is tovább Vargáékhoz, hogy időben elcsípjük Kacsát aki megint jót futott és közelített az előttünk futó pároshoz.

tényleg eltévedtünk?

 hmm, volt már jobb?

Eli a social media director

Innen nekem csak egy 10 km-es szakaszom volt. Az elején szenvedtem egy kicsit mire be tudtam állítani a live track-et, de végül sikerült belőni. Gyorsban előztem 3-at, 2 egyénit és egy 6 fős csapatot. Az szakasz első fele hátszél fújt ami később szembe széllé alakult. Ennek ellenére kiváló szakasz volt. Elfutottam a tavalyi Fish-Pitya esküvői helyszínek mellett. Hullámzott a pálya és én rettentően élveztem. Csodáltam a balatoni tájat és rengeteg kedves, kellemes gondolatom támadt. Szinte sajnáltam, hogy vége van. Örömfutás volt a javából, a legjobb szakaszom volt.

Kacsa rohadtul készül és várja, hogy futhasson

A következő pontunk Balatongyörök volt ahová Kacsának egy laza 10-est kellett futnia. Miközben mi kocsival haladtunk át láttuk, hogy egyre közelebb vagyunk 2 másik pároshoz valamint közeledünk Zolihoz. Jó eséllyel már Kacsa meg fogja előzni. A ponton újabb meeting Krisztiánnal majd ahogy számítottuk Kacsa érkezik Zoli előtt valamint kb. 3-4 perc hátrányunk van a dobogóhoz képest. Nekem Keszthelyig kell futnom 13 km-t. Ez jó mert onnan már fordulunk rá a déli partra és túl vagyunk a felén. Ez a szakasz viszont rohadt unalmas volt. Összesen egy futóval találkoztam, Maráz Zsuzsit előztem meg féltáv környékén.  Nem is volt annyira jó érzés, ez egy kicsit aggasztott, hogy ilyen korán, már az 5-ik szakaszon előjön. De stabil tempót tudtam futni. Eddig ez a legrosszabb futásom. De annyira nagy baj nem lehet ha ez is 5:29 lett.

 tiszteletem, ez most nem volt annyira jó

Balatonberényig Kacsa megint nagyon stabilat ment. 5:24-es átlag és teljesen ráfutott az előttünk haladó két párosra. Ekkor az 5-ik helyen álltunk, de már csak 1-2 perc hátrányunk volt. Úgy indulhattam neki, hogy látótávolságban voltak. Ez egyiket egyből meg is előztem és láttam rajta, hogy velük már nem kell számolni. Nekik végük. A harmadik helyezett kicsit távolabb volt. Próbáltam csökkenteni a távolságot ugyanakkor nem akartam felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy túl erős tempót megyek. Ráálltam az 5:20-ra amit kényelmesen tudtam tartani és a távolság is érezhetően csökkent. 8 km után meg is előztem. Király! Már a dobogón vagyunk! A szakasz maradék része az érzelmeké volt. Sokat gondoltam Apura és arra, hogy már elérhető közelségben van a teljesítés. Ezek néha könnyeket csaltak a szemembe. A váltópontig rendeződtek a dolgok bennem. Jó szakasz volt.

Balatonfenyvestől megint Kacsa jött egy 11-essel. Iszonyat stabilan ment. Megint 5:25. Nem ember az biztos. Nekem még a maradék három szakaszom mindegyike 11 km körüli volt. Mondtam is a srácoknak, hogy nem szeretnék már 1 óránál többet futni egyiken se. Az utolsón meg odacsapunk. A 7-ikre Zsömi csatlakozott hozzám bringával. Nagy köszönet neki ezért. Időnként küzdöttünk a hatalmas széllel, de ennek ellenére is 5:24-es átlagot mentem. És már csak 2-2 szakasz van hátra. Összesen egy maraton. Közben persze nézegettük hogyan állnak az előttünk állók. Már a második helyen állunk, folyamatosan közelítünk, de az első hely messze van, majdnem 15 perc. Zsömi Kacsát is elkíséri aki továbbra is gépként tolja a kiliket. Alig 55 perc és újra rajtam a sor. Bónuszként a fejlámpát is fel kell venni. Zsömi továbbra is jön velem és megjegyzi, hogy még mindig ruganyos a mozgásom. Én közlöm vele, hogy szerintem most nem leszek olyan beszédes, mint az előbb. Azért jól elvoltunk sokat segített, hogy ott volt mellettem. A végére már nem nagyon tudtam tempót menni és folyamatosan lassultam. De egy 5:30-as átlag így is összejött és talán 90 km környékén már normális, hogy nem annyira jó. Ekkor már éreztem, hogy az uccsó szakaszt nem fogom tudni annyira tolni, mint szeretném. Mindegy csak érjünk be.

minden fasza, minden jó

Kacsa utolsó szakaszára Ati beállt mellé. 13 km Siófokig. Ez a rész már tavalyelőtt sem esett jól neki. Most sem volt másként. Elivel a váltóponton dekkolva nézegettük az eredményeket és meglepődve láttuk, hogy Kacsa 4 percet hozott az előttünk lévőn 5 km alatt. Nocsak, meglehet az első hely is? Bár még mindig 10 perc a hátrányunk. Kint brutális szél van én meg a kocsiban szépen összekészülök és felveszem a másik cipőmet. Ahogy viccesen megjegyeztem a gyorsabbat. Várjuk Kacsékat és közben figyeljük mikor mennek el az ellenfeleink. De nem jönnek és egyszer csak két fejlámpa fénye bukkan fel a sötétben. Ati és Kacsa az! Előztünk! A váltásnál közlöm Kacsával, de nem nagyon fogja fel. Eléggé elfáradt, de innen neki már nem kell futnia. Én meg nagy lendülettel megindulok az utolsó 11 km-re. Próbálok erősebb tempót menni ez úgy ahogy sikerül is 5:10-15 formájában. 3 km után viszont lassulok, még ha érzésre jól is megy. Ez már csak 5:30-5:40. Várom a srácokat, hogy kocsival megelőzzenek és informáljanak, hogy mennyire van mögöttem a másik csapat. Nem jönnek. Egy futó megelőz sajnos a rajtszámát nem látom így nem tudom vele küzdünk-e az első helyért. Meg sem próbálom átvenni a tempóját, mert nem is menne. Közben elkezd esni az eső. Csak nem úsztuk meg. Nem voltunk elég gyorsak. Megérkezik Áron aki éppen Kacsával telefonál és közlik velem, hogy 1 perccel vannak mögöttem. Nagyon jó, de engem az érdekelne inkább, hogy milyen tempót fut! Erre nem kapok választ. Utólag megtudom, hogy Kacsa mondta, hogy van 4 perc jóváírása a másik csapatnak. Hozzám nem jutott el az info. Gyorsítok a tempón elérem az 5:25-öt is. Jön az utolsó checkpoint én meg folyamatosan hátra felé nézegetek. Mindjárt itt van a Club Aliga bejárata. Onnan lejtő jön és bent is vagyunk. A sorompónál gurul el végképp az összes gyógyszerem. 500 méter van hátra, lejt és esik is. A kedvenc körülményeim. Atit látom melegíteni az út szélén, hogy beálljon mellém a végére. Mondom neki, hogy szedje össze magát, mert ez már 4:25-ös tempó és még gyorsulok. Becsületére legyen mondva, hogy jött is amíg bírta, de 4 perc alatt már elfogyott. 100 méter sincs hátra és megcsináljuk. Egy kanyar és az már a célegyenes. Vége! Beértünk! gyorsan lecsippantok és Atival megvárjuk a többieket, hogy együtt futhassunk át a célvonalon. Az érmeket osztogató lány megkérdezi hány fős csapat voltunk. Páros vagyunk! Húú Ti vagytok az első páros aki célba ért! Ezt de jó volt hallani!

Megcsináltuk!!!

legalább 2 óráig elsők voltunk, aztán jöttek a később rajtolók

 erre inni kell!

Leülünk a sátorban és bedobunk egy forró teát. Kint már ítéletidő tombol. Szegény csajoknak még tekerniük kell 1-1,5 órát. Nem irigylem őket. De hősiesen lenyomják a távot és beérnek. Mi meg nem igazán hisszük el, hogy mit is csináltunk. Böngésszük az eredményeket és sajnálattal látjuk, hogy legalább 3 csapat sokkal gyorsabb nálunk. Nem lesz belőle dobogó. Basszus életünk versenye volt és azon bosszankodunk, hogy nem végzünk az első háromban? Komolyan nem vagyunk normálisak. De ugye ezt már a csapatnevünk is jól jellemzi.

A 19:44:03-as idővel 5-ikek lettünk a 47 páros között. Az összes csapatot nézve 192-ik helyezés a 960-ból. Bődületes. Főleg az, hogy egyáltalán nem lassultunk. Az összesített átlagtempónk 5:23 és 5:30 között ingadozott egész nap. A 20:36-ért mentünk és nagyon jó lenne 20 órán belül megcsinálni. Ez volt a tervünk. Ehhez képest bőven túlteljesítettünk. Igazi csapatmunka volt. Ugyan ketten futottunk, de ehhez 4 ember tökéletes együttműködése kellett. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik. Ati és Eli: szavakkal nem igazán lehet kifejezni mit köszönhetünk Nektek. Köszönjük, hogy ránk áldoztátok az egész hétvégét és lestétek minden kívánságunkat. Mindenkinek ilyen barátokat/segítőket kívánok! Itthon nézegettem a részeredményeket köztünk és mögöttünk végzett Készenlétiek között. Napközben a Varga pincészetnél 37 perc és még este Széplaknál is 10 perc hátrányunk volt. Innen jöttünk fel odáig, hogy az utolsó 3 szakaszon ki-ki meccset vívhassunk. Az utolsó előtti pontnál mi vezettünk fél perccel, de az utolsónál viszont 1,5 perc hátrányunk volt. Innen sikerült behúzni. Elképesztő.

csak felálltunk arra a nyamvadt dobogóra...

Egy hét telt el, de még mindig nem tudom, hogyan csináltuk. A legsimább UB-m volt. Minden szempontból. 2 vízhólyag és minimális izomláz másnapra. Ennyi. Sehol nem fájt, nem volt utána robotmozgás. Ebben a formában és tempóban simán mentem volna még 30-40 km-t. Előzetesen jó, nagyon jó érzéseim voltak az UB-val kapcsolatban, dehogy ennyire jó legyen azt nem hittem volna. A legnagyobb gondjaink: egy mondjuk úgy elrontott váltás, egy lemerült gps és hogy kiborult a só. Ennyi. Zéró nagy halál vagy szenvedés. Egy rohadt nagy örömfutás volt az egész. És ezzel csak egy nagy bajom van. Kurva nehéz lesz akár csak megismételni is. De törekedni fogok rá és egy nagyobbat el tudok képzelni...