Nincsenek se csodák, se véletlenek. A kihagyott Mátra trail után sem javult sokat a helyzet az edzéseket tekintve. Az elmúlt 3 héten sikerült összesen három alkalommal futni és ezzel kb. 25 km-t összehozni. Kevés, nagyon kevés. Az okok: a betegségem és a totális kedvetlenség ami egy sajnálatos esetből fakad. Apu a Spar maraton utáni szerdán újra kórházba került. Bizakodtunk, reménykedtünk volt is amikor jobban volt, de szerda este (kicsit azért hirtelen) megtörtént a feldolgozhatatlan. Végleg elment Ő, az első számú példaképem. Az én Drága Édesapám. Nyugodjál békében. Sokat agyaltam rajta, hogy egyáltalán elinduljak-e a versenyen. A családi kupaktanács és a ne szívassuk meg Kacsát eredménye az lett, hogy indulok és végigcsinálom. Így is készültem, bepakoltam 3 váltás ruhát és az otthon található összes gel-t, energiaszeletet, isot és cola-t. Persze megígértem Anyunak és a Csigáknak is, hogy vigyázok magamra. Ati volt oly kedves és bevállalta az autós segítő szerepét. Megvolt az időterv is. 3 részre osztottam. 5 óra Dobogókőig ami 36 km-nél van. Onnan újabb 5 óra a 65 km-nél lévő Nagykovácsiig ahonnan megint 5 óra a célig. Matematikailag megvoltunk. Reggel jöttek értem a srácok, kocsit cseréltünk és irány a rajtközpontba. Itt összefutottunk Márióval aki ma szintén a support nemes és nehéz feladatát vállalta magára. Bent egy kicsit el voltunk veszve, nem hiába na, rutinos terepfutók vagyunk. Ja, nem is.

rajtszám és dugóka átvétel

A gyors rajtszám átvétel után ment egy kis tökölés. Pisilni kell, mit vegyek fel, jaj a kocsiban hagytam a rajtszámövem. Én vékony hosszúgatyát és az egyetlen aláöltözetemben kezdtem. Így viszonylag hamar eltelt az idő a 8:30-as rajtig. Természetesen az elmaradhatatlan mars csoki is megvolt.

mit vegyek fel, mit vigyek magammal?

egyencipő

Pár szót még váltottam Herczku Timivel (a kevés ismerős egyike) majd beálltunk nagyjából a mezőny közepére. Rajt! Az eleje aszfalt is meg sík, de ez hamar megváltozott. Már itt elég magas volt a pulzusom, mondogattam is Kacsának, hogy elfáradtam, de igyekeztem nem foglalkozni ezekkel csak menni-mászni előre. Egyszer csak elmúlik. Lelövöm előre a poént, de a címből is azért kitalálható, nem így lett. A Kevély-re felfele menet éreztem, hogy túlöltöztem. Izzadtam rendesen és amikor éppen fújt a szél akkor meg nagyon fáztam. Lefele szenvedtünk a csúszós, köves részeken. Nagyon hiányzik a tereptapasztalat (meg talán két jó térd is). Valahol itt futhattunk össze Juhász Timivel aki a P35-ön túrázott. Szerencsére Ati a megbeszéltek szerint Csobánkánál várt minket. Dobtam is egy gyors átöltözést.

itt még jó volt?!

rövidben rögtön komfortosabb lett

A nyári bringázásokról ismerős úton voltunk, előttünk tornyosult Dobogókő, de nekünk előbb Dömös felé kellett vennünk az irányt. Kis aszfaltozás után ismét be az erdőbe és jöhetett a következő mászás. A tempónk nem volt rossz, ahol tudtunk futottunk, ahol nem ott meg sétáltunk. 16km-nél elkezdtem szenvedni. Nem ment, nagyon nem. Nehezemre esett a levegővétel is, kicsit szédültem és nem éreztem a tempót. Egyszóval: minden bajom volt. Igazából már itt éreztem, hogy nem tudok végigmenni. Igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni, kiűzni a fejemből. Menjünk, érjünk fel Dobogókőre aztán meglátjuk. Betoltam egy gel-t is hátha rendbe rak. Jött egy kis lejtmenet, de ennek ellenére sem tudtam 6:30-nál jobb tempót menni. Ez köszönhető volt a terep adottságainak is, de inkább az állapotomra vezethető vissza. Nagyon szép tájakon futottunk, de nem volt arra plusz energiám, hogy gyönyörködjek benne vagy esetleg megálljak fotózni. Vártam a Dömösi pontot, mint a megváltót. Szívem szerint már itt kiszálltam volna. Azonban Atival Dobogókőn volt megbeszélve a következő találka, ide csak nagy kerülővel jutott volna el. Ez is közrejátszott abban, hogy továbbmentem. Gyors kulacstöltés, elvettem egy szelet vajas kenyeret és két darab nutellás kekszet és haladtam tovább. Kacsa még maradt egy kicsit, de úgyis gyorsan utol fog érni. Jöhet Dobogókő. 8 km, 600 méter szintemelkedés. Brutális lesz. E résznek az elejét egy a Wadkanz-on megismert sporttárssal tettem meg. Beszélgettünk versenyekről, tapasztalatokról. Talán így még az idő is jobban telt. Még fényképezni is megálltam, hiszen már minden mindegy volt.

Közben Kacsa is utolért és ha lassan, szenvedősen is, de fogytak a méterek. Akadt mászós, meredek rész is ahol majdnem négykézláb mentünk fel. Nem volt őszinte a mosolyom közben. Igaz mosoly sem nagyon volt. Itt már néhol az alig emelkedős részeken is bele kellett sétálnom. Kacsa próbált győzködni, hogy ne szálljak ki, de hajthatatlan voltam. Túl sok a hátralévő 50 km. Ha 10-15 km lenne csak akkor mennék. Fejben teljesen feladtam, a gondolataim máshol jártak voltak pontok amikor bizony elérzékenyültem és majdnem elsírtam magam. Felfelé séta közben számolgattam még mennyi lehet vissza, szerencsére volt egy ellenőrzőpont ahol ki volt rakva egy tábla. 2,5 km és 210 méter szint. Remek, mindjárt fent vagyunk, már csak 30 perc és vége. Jött egy kis lankásabb rész itt bele-bele futottam, de beütött a vádligörcs. Nem volt vészes csak jelzésértékű. Ne futkorásszak itt össze-vissza.

kilátás Dobogókőről

Dobogókőn, nekem most itt lett vége. És itt állítólag nem néztem ki szarul...

Egyben, épen értem fel a csúcsra ahol Dóri és Ati várt minket. Ati frissít, fotóz, Dóri meg fut tovább amíg bír Kacsával. Az eredeti terv a Piros 50B volt velünk a célig, de ő beteg én meg ugye kiszállok. Ati biztos ami biztos vagy háromszor megkérdezi, hogy tényleg vége-e. Igen, vége. Nekem ma ennyi volt. Óra szerint 4:57:00 alatt értem fel. Hivatalosan 4:52:38 lett. Innen eszem-iszom, ülök a kocsiban és segítek a többieknek. Megkapom a teljesített P35-ért járó oklevelet és kitűzőt. Vigaszdíjnak jó lesz. Dóri és Kacsa útnak indult, mi Atival a kocsi fele vettük az irányt. Lassú átöltözés és a nyújtás kihagyása után be az anyósülésre. Jöhet a csoki, a chips és a cola.

A következő találkozási pont a Kopár csárda. Bőven a többiek előtt értünk oda, Ati fényképezett én meg próbáltam a telefonomat és az órát párosítani, hogy a track-et fel tudjam tölteni. Nem jött össze, itt még nem.

a "vigaszdíj"

na de Kacsa...

Teltek-múltak a percek, tippeltünk milyen tempót jöhetnek, mikorra érnek ide. Dóri hív is, hogy kb. 20-30 perc. Ok, mi már itt vagyunk gyertek. Jó tempót jöhettek, mert az előzetes számításokhoz képest 7 perccel hamarabb érkeztek. Dóri betegen eddig jött. Kacsán meg rohadtul nem látszik, hogy bármit is csinált volna eddig. Basszus ember! 54 km-t futottál 2000 méter szinttel. Legalább izzadtál volna meg! Rábeszéljük egy levesre amit a frissítőponton osztogatnak. Erről hallottam, hogy kell enni. Evett és jólesett neki. Feltöltjük még a kulacsait és útjára engedjük. 12 kili múlva megint tali.

nem is nehéz ez a Piros 85, mi legalábbis jól elvagyunk a kocsiban

Nagykovácsi, 65 km és állítólag innen kezdődik igazán. Várjuk Kacsát aki nem akar jönni. Picit kezdünk aggódni, de tudjuk, hogy jönni fog. Jön is kicsit meggyötört ábrázattal. Nem tett neki jót az egyedül futás. Lassult és talán belefásult a futásba. Megkapja a fejlámpát valamint egy száraz, vastagabb hosszú felsőt. Gyorsan frissít és tovakocog. Biztosak vagyunk benne, hogy végigcsinálja.

Egyre sötétebb van, mi átgurulunk Szépjuhásznéhoz. Dóri kimegy a pontra szurkolni mi Atival megegyezzünk abba, hogy jó lenne ha innen valaki futna Kacsával. Dóri és én ugye kilőve. Ki marad? Szabadkozik, hogy nincsen cucca. Bocs haver, nálam minden van. Végül rászánja magát és felvesz szinte mindent amit a kocsiban talál. Aztán valósággal magára gyújtja az autót. Maxra tekeri a fűtést lett is vagy 40 fok a kocsiban. Dóri telefonál a frissítőnél vannak készítsünk vizet, mert a ponton nem volt. Sebaj mi felkészültek vagyunk. Kacsa eléggé kivan nem is csoda. 75 km-nél jár. Jól fog jönni Ati kísérete a célig. el is indulnak a János hegyi kilátó felé. Szép séta lesz.

Ati mindenre elszánt

Dórit kirakom a Széll Kálmán téren majd Budaörs, a cél felé veszem az irányt. Sikerül a kapu közelében megállni, ez milyen jól fog jönni a végén. Várakozás közben nézegetem az eredményeket. Leesik az állam amikor látom, hogy a nőknél és a férfiaknál is megdőlt a pályacsúcs. 9:14 illetve 7:24! Elképesztően brutális idők. Kis időre bementem a tornaterembe ahol a cél volt. Szerencsére összefutottam Herczku Timivel aki második lett és szintén a régi csúcson belül ért be. Gratuláltam neki, volt mihez. Vissza a kocsiba, megint várakozás. Ati nemsokára hív, hogy Makkosmáriát elhagyták, még kb. 5 km. Nincs nagy tempó, de jönnek. Felkészülten várom őket, fényképezőgép beizzítva. Várakozás közben csinálok pár képet és gratulálok az éppen érkezőknek. Egyszer csak feltűnnek az ismerős alakok. Jönnek! Kacsa megcsinálta! Hihetetlen amit művelt. Nulla terep és ultrafutás tapasztalattal idejön és lenyomja. Hivatalos ideje: 12:20:13!

Érmet kap, de szerintem a sörnek most jobban örült. Iszik is kettőt naná, hogy megcsapja. Kicsit időzünk csak mert kezd fázni. Teljesen kimerült ami nem meglepő a 87,66 km és 3205 méter szint után. Hazavisszük kapunk finom nutellás palacsintát. Igyekszünk nem sokat időzni, a mai nap mindenkinek fárasztó volt. Irány haza. Ati még dilemmázik, hogy jöjjön-e a kocsijáért vagy másnap fusson el érte. Végül a józan ész dönt és jön velem. Nagyon élveztem ezt a napot kár, hogy a futás része elég fos lett.

Feladtam, ez tény. Fejben és lélekben nem voltam ott. A testem igen, de ez most kevés volt. Tovább mehettem volna, de az már átlépte volna a felelőtlenség határát. Úgy érzem mind Kacsát mind magamat veszélyeztettem volna vele. Nem élem meg kudarcként. Megígértem, hogy vigyázok és én azt tanultam a szüleimtől, hogy amit ígérünk azt tartsuk be. Megtettem. Kicsit bánt, hogy nem sikerült, de ezért fogok visszamenni. Lehet nem jövőre, de egyszer biztosan.

A Spar maraton utáni héten lett volna a Nyúlcipőbolt Mátra Trail. Na ez az ami bizonyos okok miatt, pl. betegség kimaradt. A héten nem is csináltam semmit. Se futás, se bringa. Nagyon sajnálom, de most ez van. Direkt az "M"-es, csak 19km-es távra neveztem, hogy ne legyen sok. Nem lett az. Semennyire. El kell fogadnom, de olyan szép az érem és még a szalag is kék. Na ilyenem nem lesz.

1 hét alatt 2 maraton. Őrültség? Na de mikor mondtam azt, hogy normális vagyok? A Spar-ra a megyek-nem megyek volt a jellemző aztán csak beneveztem egy első maratonos kísérés céljából, de az élet illetve egy sérülés átírta ezt. Így Brüsszel közelsége okán, meg persze azért mert a Mátra-trail-re is beneveztem (nem is beszélve az október végi Piros85-ről) megint a lesz ami lesz alapján mentem. Lepke, aki egy hétre rá Amszterdamban fut még egy maratont kitalálta, hogy menjünk egy kényelmes 3:30-at. Ahha, csak az a kérdés kinek kényelmes. Kacsa nem meglepő módon ebben azonnal partner volt, de engem sem kellett nagyon győzködni. Voltak megérzéseim azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz, de nem én lennék ha nem próbáltam volna meg. A héten megint nem vittem túlzásba az edzéseket. Ez sajnos az eddigi őszt erősen jellemzi.

Szombat este még rám tört a hasmenés és ez másnap reggelig ki is kitartott. Nagyon jó lesz így. Igyekeztem időben kiérni, hogy legyen parkolóhelyem, de a 8 órai érkezés ellenére már nem volt hely a versenyközpont környékén. Azért az egyik utcában egészen közel sikerült helyet találni. Kellemesen sütött a nap így Kacsát kint a rajtszám átvevő sátor előtt vártam meg. Gyorsan átöltöztünk, leadtuk a cuccunkat a ruhatárba majd találkoztunk Lepkével. Mondani sem kell, hogy Kacsára a pisilés rám meg a hasmars jött, így irány a toi-toi. Brutális sorok voltak. Szerencsére Kacsa tudott róla, hogy távolabb a játszótéren is van. El is sétáltunk oda. Csak páran voltak, de így is csak 3 perccel a rajt előtt végeztünk. Húzzunk bele, mert lemaradunk. Kocogva haladtunk a rajtba, Lepkét nem találtuk sehol így beálltunk a Zoli által is képviselt 3:30-as iramfutók elé.Rajt! Neki lódulunk a tervezett 4:50-es tempóban. Lepke és Tibi is előkerült, innen négyesben folytattuk az akkor még kényelmes tempóban. Már az elején éreztem, hogy sok lesz és nem fogom végigbírni, de mindegy volt. Menjünk, csináljuk. Gyorsan pörögtek a km-k és mi nem lassultunk a frissítések ellenére sem. Tartottuk az inkább 4:50 alatti átlagot. Tibi aki váltóban futott 10km körül kicsit lemaradt, próbáltuk rángatni magunkkal, de sok volt neki. 18-19km körül elkezdtem érezni a combomat. Igen, a szokásos helyen. Elértünk a feléig ahol örömmel konstatáltuk, hogy Kacsának új fm pb lett. 1:41:37-el check-oltunk féltávnál Brutális! Én 22km-ig bírtam, ott lassítanom kellett. Ennyi volt bennem. Lepkének és Kacsának szóltam, menjenek nyugodtan tovább. Visszaálltam a kicsivel 5 perc feletti tempóra, de Atit aki a 26-os km-nél volt, nagyon vártam már. Meg is álltam nála egy pacsira aztán irány tovább.

másképp jó

Ekkor már az iramfutók előttem voltak és tudtam már nem lesz meg a 3:30. Visszafele 28-nál megint ott volt Ati, készített egy-két nem túl előnyös képet rólam és szinte szó szerint tovább rugdosott amikor megálltam nála. Még meglehet az egyéni csúcs és ehhez csak az 5:30-as pace-t kellene tartani. A következő frissítőpontnál hosszabbat sétáltam, majd a váltópontról Tibi is megjelent. Egy picit tudtam vele menni, de később leszakadtam. A 30km-es részidőm még 5 perc alatti átlag volt. Ez új pb 30km-en. 32-től viszont jött a neheze. Séta-futás-séta-futás. Ezt váltogattam. Nem ment, nagyon nem. Fejben erős voltam, tudtam, hogy mindenképpen végigmegyek. Ez 4-5km-en keresztül tartott utána valahonnan még előkapartam egy kis energiát és 6:30-as tempóval haladtam tovább. A Westend-nél újabb nagy frissítés, letoltam két cola-t, egy iso-t és egy magnéziumot. Rendesen tele ittam magam. Fordulunk a Dózsa György-re, közeledünk, bár a Városligetben még fogunk körözni. A Hősök terénél megelőz egy hölgy akinek a fenekén érdekes barna foltot látok. Nem, az nem lehet, hogy bekakált. Pár másodperc múlva azonban bebizonyosodott, hogy mégis. Megcsapta az orromat a bűz. Jól van akkor lassítsunk egy picit. Nem esett nehezemre ekkor már. Azért úgy 1 percig még lehetett érezni a nem túl kellemes szagot. Közben számolgatom az időt, a 4 órán belüli maratonért megyek, de az meglesz biztosan még 8 percesben is. A Ligetben már nem is frissítek, felesleges. Innen már csak 1km. Ezt hason kúszva is megcsinálom ha kell. Jön az célegyenesre fordító kanyar még valami hajrá félét is tudok produkálni. Kész! Beértem! 3:54:37! Megkapom az érmet, a befutócsomagot és a takarót. A kijáratnál Kacsa vár. Aki elképesztő 3:28-at ment Lepkével! Mindezt egy héttel Brüsszel után. Nem ember az biztos. Nyújtani kéne, de én lecsapom magam a földre. A vádlim nagyon fáj talán még ülve a legjobb.

az a durva, hogy Lepke és Kacsa el sem fáradt...

Közben befut Timi aki a 30km-en szaladt egy sub 3 órát. Még jó hogy nem hitt benne. Ati is megérkezik bringával, köszönöm neki a szurkolást és a fotókat. Kis bandázás után irány haza. A járásom egész jó. Jobban vagyok, mint egy héttel ezelőtt. Nem csináltam ki magam annyira, sikerült időben visszavenni. Bosszant, hogy csak 3:54 lett, de azért ne sírjunk már egy 4 órán belüli maraton miatt és ugye Spar csúcs lett. Mondjuk a múltat ismerve ez nem volt nehéz. Mindent összevetve, a hektikus őszt és az úgymond edzéshiányt is beleszámolva nem rossz eredmény ez. De továbbra is látszik, érzem, hogy valami nem stimmel.

Brüsszel: Kacsa "bosszúja" Barcelonáért. Már a hazaérkezünk hetében elintézte a szállást, a nevezést és a repjegyeket. A közlést követő napon volt a reptéri robbantás, mondtuk is neki Elivel, hogy egész jó helyre sikerült szerveznie. Teltek-múltak a napok, hetek miközben azért ismerkedtem az útvonallal és a szinttérképpel. A közel 400 méter szintemelkedés nem tette túl gyors pályává. A nyáron és az ősz elején messze nem voltam olyan formában, mint tavasszal, de ennek ellenére egyre erősebbé vált bennem a gondolat: egyéni csúcsot kéne futni. Nem lesz könnyű, de nincs mit veszítenem. 1,5 héttel az utazás előtt kiderült, hogy Tibi is jön és ha lehet félmaratont fut. Így végül négyesben vágtunk neki a brüsszeli utazásnak. Persze, hogy ne menjen minden simán a keddi hazafutás során megfájdult a talpam. Igen, az ami tavaly is előjött, akkor Berlin után. Fasza. Gyorsban két okot is találtam rá, az új Nike Vomero cipőm vagy a túlterhelés. De simán lehet ezen okok kettős hatása is. Szerda délután kétségbeesve hívtam Zolit, a masszőrt, hogy tudok-e menni hozzá másnap vagy pénteken, hátha az segít. Egy darab szabad időpontja volt, biztos rám várt. Biztató volt amit mondott, futni fogok tudni, de akkor, ott helyben beszarok a fájdalomtól és 2 napig még érzékeny lesz. Király! Jó lesz, jöhet. Nagyjából össze voltam pakolva, így pénteken belefért, hogy új cipő után rohangáljak amit meg is találtam, de csak hétfőn mehetek érte. Nem baj, amúgy sem futnék abban, jó lesz a régi Asics-om is. Ennyit még elbír. A gépünk este ment, Kacsa már előre becsekkolt online, így ráérősen, kényelmesen kibuszoztunk, gyorsan átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, toltunk egy szendvicset majd felültünk a gépre. A közel 2 órás út eseménytelen volt, a kinti reptéren még pont elcsíptünk egy shuttle buszt ami bevitt minket a városba. A reptéren magát ajánlgató taxisban valamiért nem bíztunk, pedig majdnem 20 euro-val olcsóbban vitt volna négyünket. Buszról le, irány gyalog a 1,5km-re lévő szállásra.

séta a brüsszeli éjszakában

A kulcsok a postaládában voltak felragasztva a láda kulcsával egyetemben. Kacsa ezt kiügyeskedte, így erőszak nélkül jutottunk be a lakásba. Amely két szobából és egy fürdőszobából állt, kellemesen berendezve. A szállásadónk egy fiatal hölgy aki amúgy itt lakik a hűtőből és a fürdőből ítélve, de most valahol máshol tartózkodott. Kicsit körbenéztünk a környéken, beültünk vacsorázni egy hamburgereshez majd kis bevásárlás után a szálláson még átbeszéltük a másnapi látnivalókat.

hálószoba

nappali

Elsőként az Atomium-hoz mentünk, érdekes kis építmény, jó messzire ellátni belőle. A fényjátékos teremben mondjuk érdekes érzéseim voltak. Tuti besugároztak valami információt a fejünkbe. Láttuk, lépjünk tovább.

Atomium

éppen zajlik az elme befolyásolása

Mini Europa

Heysel stadion

Következő célunk a Sacre Coeur (Szent szív) bazilika volt. Útközben beugrottunk egy Lidl-be egy kis elemózsiáért. Útban a bazilika felé egy ilyen remekbe szabott szoborba botlottunk. Már ezen séta alkalmával is látszott, hogy elég hullámos a város.

pisilő fiú helyett köpködő vaddisznó

Maga a bazilika nagyon szép, főleg belülről. Nem túl nagy csicsa, egyszerűen nagyszerű. Nekem bejött. Kacsa még elmondott egy imát a másnapra vonatkozóan. Ártani nem árthat. Sőt!

 Szent Szív bazilika

egyszerű, letisztult, szép

Diadalív

Mivel már a délutánban jártunk így az expo felé vettük az irányt, hogy meglegyenek a rajtszámok is holnapra. Egy sima sátor volt csak maga az expo, pár kiállítóval. Nem egy berlini hangár az tuti. Nem baj, ennek ez a varázsa és legalább nem tökölünk sokat. Egyből irányba álltunk a megfelelő sorba, bár sor nem igazán volt. Egy magyar szó ütötte meg a fülem, de először arra gondoltam biztos rosszul hallottam. Aztán kiderült, hogy mégsem. A két segítő magyar volt! Basszus, tényleg mindenhol ott vagyunk. Tibit mégy gyorsan beneveztük a félmaratonra valamint egy kicsit elidőztünk a Garmin óráknál aztán továbbálltunk. Itt volt még az Autoworld, egy nagy autós kiállítás, de ez annyira nem hozott lázba minket így kihagytuk. Jöjjön az Európai Parlament valamint a Parlamentárium.

tényleg nem nagy és nincsenek sokan

piros is, Ferrari is...

A Parlamentbe menet megéheztünk, így előbb egy bolt, aztán kiültünk egy parkba "csövezni".

de szépek vagyunk, na jó inkább sármosak

A Parlamentáriumba a bejutás pont ugyanolyan szigorú, mint a reptéri biztonsági check. Mindent ki kell pakolni a zsebekből és a detektoros kapun átmenni. Szerencsére itt sem akadtunk fent. Bent egy fantasztikus interaktív kiállítás van, a második világháborútól napjainkig lehet végig követni az eseményeket. Képekkel, szöveggel és audio kommentárral. Természetesen mindezt minden tagállam saját anyanyelvén. Jó hosszú, nem tudom mennyi időt töltöttünk bent, de a végén már Tibivel az alvás határán voltunk. Ezt is kipipáltuk. Kérjük a következőt!

Ezután az Eddy Merckx metró állomásra mentünk ami jól kint van a város szélén, utaztunk vagy 15 megállót, de megérte. Ugyanis itt van kiállítva Merckx azon kerékpárja amivel 1972-ben megdöntötte az 1 órás kerékpározás világcsúcsát. Mai szemmel nézve elég retro darab. Sehol egy patent pedál csak jó a öreg szíjas rögzítés. Egy áttétel, de ez ugye a kísérlet miatt. Igaz jó nagy áttétel. Azért ez a kerékpársport történelem egy darabja, egy legenda bringája. Látni kellett. Sajnos csak ennyi fért bele a városnézéses napba, ha lesz legközelebb akkor talán többet is látunk a városból. Így irány vissza a szállás ahol lepakoltunk majd irány valami kajálda. Együnk valamit. Kis töprengés után a tegnapi helyre ültünk be megint. Én a már bevált dupla húsos maxi burgert kértem. Ehhez járt két pohár üdítő és egy adag sült krumpli. Finom volt ismételten. 

 egy bringással kötelező látnivaló

vacsora

Este a szálláson még összekészítettem a felszerelést, kicsit nassoltuk, beszélgettünk és egyeztettünk Elivel, hogy hol fog nekünk szurkolni. Ebből a szempontból nem túl barátságos a pálya vonalvezetése, mert csak két helyen tud ott lenni. 15km-nél és a célban. Ezután nyugovóra tértünk. 9-kor lesz rajt, így reggel ráérősen 7 órakor keltünk. Kényelmesen megreggeliztünk és felöltöztünk. Kb. 20-30 perces út volt ki a diadalívhez. Fura módon egy budapesti versenyen hamarabb kimegyek, mint itt. A rajthoz menet elég hűvös idő volt, de nem akartunk Elinek nagy pakkot így csak egy felsőt vittem magammal. Végül elég is volt. Magában a rajtzónában már nem is fáztam, a körülöttem lévő emberek testhője nagy segítség volt. Még elintéztük a kis és nagy dolgokat, itt szerencsére volt még papír a budiban. Jöhetett a szokásos mars csoki, mert ugye anélkül egy métert sem.

rajt előtt

Kb. 1700 induló volt a maratonon, így elég közel voltak az iramfutók egymáshoz. A tervünk az volt Kacsával, hogy megyünk a 3:30-assal aztán lesz ami lesz. 3km-ig tartottuk is a kicsivel 5 perc alatti tempót aztán jött az alagút. Már a lefele menetben látszott, hogy ebből baj lesz. Meredek volt, sejtettük, hogy felfelé "érdekes" lesz. Igazunk lett. Annyira nem esett jól, ez a kilink csak 5:30-as lett. Meg is beszéltük Kacsával ha sok ilyen lesz még az szar. Nos, mire befejeztük az elmélkedést már jött is a következő alagút. Aztán a következő.  Ezen 3 alagútnak köszönhetően elvesztettük szemünk elől az iramfutónkat és kb. 1,5 perces hátrányt szedtünk össze a 3:30-hoz képest. Nem baj, megyünk tovább a saját tempónkban. 6 km-nél behaladunk egy szép parkba, naná, hogy megint felfelé. Kacsa jobbra el, pisilnie kell. Nekem is, de még tartogatom az esetleges holtpontra. A kis felfele után egy meredekebb lefele következik. Itt sikerül bőven becsúszni 5 perces alá. Kacsa utolér és köszöni, hogy megvártam. Nem vártam, egész egyszerűen gyorsan fut. Kikeveredünk a parkból jön a 10 km-es chip kontroll. 51:14-el haladunk át. Jól állunk és még frissek vagyunk, de ugye rengeteg van még hátra. Bármi lehet. 12-nél Kacsa megint jobbra el. Igen, pisilős fiút játszik Brüsszelben. Jön egy jó hosszú, kényelmesen megfutható lejtő mindjárt jót tett a pace-nak. 4:45! Egy percet hoztam az iramfutón. Kacsa most kicsit lassabban ér utol pedig tolta neki rendesen egy 4:27-es kili formájában. Közeledünk Eli felé akinek a hangját már messziről halljuk. Igazi energiafröccs ez nekünk. 

15km-nél frissen és üdén

Ezzel a plusszal megyünk tovább. Még mindig jól esik és jó a tempónk, tartjuk az 5 perces kiliket. Biztató. 17,5 körül dobunk egy jobbost, itt lesz a nagyon hosszú oda-vissza rész. Visszafele ugyanis már majdnem 35km-nél fogunk járni. Basszus, 9 kili oda, majd 9 kili vissza, szarul hangzik, de hát ezért jöttünk. Meg a következő emelkedőért ami soha nem akar véget érni. Lassulunk is a szokásos 5:30-as tempóig. Abban azonnal megegyeztünk, hogy ezt nem fogjuk tudni lefele visszahozni. Nagyjából itt engedtük el a 3:30-as célidőt. Az emelkedő 19km-ig, a frissítőpontig tart, legalábbis mi ezt hisszük és látjuk. Utólag nézegetve a szintrajzot igazából 20 km-ig. Így már érthetőbb ott miért lassú ez a km is. 20-tól viszont tényleg megint lefele haladunk és megint mennek az 5 alatti km-ek. Jön a féltáv, 1:47:17-el csippantunk. Kurva jó, egy kényelmes, beszélgetős fm nem túl szar idővel.

féltávnál

Azért itt már fájnak a talpaim és a vádlim is kezd összeállni, de még bírható. Itt már látjuk a visszafele futókat is. Nincsenek sokan, ez még bőven a mezőny eleje. Jön egy kis erdős rész egy tóval és nagyon meredek lefelével, de legalább rövid. Az erdőben elég szar az út, plusz tele van a gesztenyefákról lehullott cuccossal is. Nem volt annyira komfortos már a futás, de a tempó még mindig vállalható volt. És mellettünk nem nagyon mentek el, inkább mi előztünk. kiértünk az erdőből jöhet a hosszú, sunyi emelkedő, bónuszként egy kis szembe széllel. Kacsa próbál mindig valaki mögé beállni szélárnyékba, meg hogy tempót menjenek nekünk. Nem találunk senkit aki ugyanazt a tempót futná. Egy hölgy van, de ő gyorsabb, nem tudunk és nem is lenne érdemes vele elmenni. A 30 km-es kontrollnál is jó idővel haladunk át. 2:33:34. Jó, nagyon jó. Ugyan végleg letehetünk a 3:30-ról, de egy jó kis 3:36-3:37 még össze jöhet ami mindkettőnknek egyéni csúcs.

30 kilinél, már nem annyira őszinte a mosolyunk

Biztosak vagyunk benne, hogy az emelkedőkön időt veszítünk amit lefele nem tudunk behozni. A közel 4 km-es emelkedő viszonylag hamar eltelik. A 33 km-es frissítőpont után benyomunk 2-2 sótabit. Jól jöhet. Itt már noszogatom Kacsát, hogy húzzon, mert látom rajta, tudna jobb tempót menni. De marad, együtt jöttünk-együtt futunk. Jön a csatlakozási pont ahol találkozunk a félmaratont futókkal, hirtelen tömeg lesz és persze megint egy kis emelkedő. Kacsa szól, hogy figyeljünk, ne ragadjunk be a lassabb futók mögé. Látunk egy iramfutót, Kacsa persze egyből meg akarja nézni melyik az. Asszem itt elég durván szóltam rá. Hagyjon már bakker, 5 percesben megyünk fel az emelkedőn, sorra előzzük az embereket aztán még gyorsítsak és nézegessek mindenfelé? L...t! Persze ez nem komoly harag, no para. Már csak 7 km, ezt féllábon is kibírom.Kacsának már tuti a brutális egyéni csúcs és jó eséllyel nekem is meglesz. A combom is elkezd rendetlenkedni és a gyomrom is háborog, de fejben erősnek érzem magam. Marad a kicsivel több mint 5 perces tempó. Közeledünk a rajt helyszínéhez, innen már csak 3 km és meglesz. Biztosan meglesz. Elég szűk a hely, néha a padkán vagy a fűvőn futunk, mert csak ott férünk el. A pálya vége ismerős lesz hiszen ugyanaz mint a legeleje. A lejtőt nem szeretik a lábaim, de ez talán normális is. Persze a felfele meg egészen más miatt nem esik jól. Nincs bennem több, szerettem volna gyorsítani, de nem igazán sikerül. Kacsát végül 41 km körül sikerül rábírni, hogy menjen. Villámgyorsan eltűnik a szemem elől. Én küzdök a közeggel, a szűk úttal, az éles kanyarokkal és a macskakővel. Eli hangját hallom ahogy bőszen szurkol nekem és odaadja a zászlót a befutóhoz. Mindenre figyel Keripapa. Megvan az utolsó kanyar is jön a célegyenes. Még valami hajrá félét is produkálok, a zászlót a magasba emelem és beérek! Igen, megcsináltam! PB!!! 3:37:45! Kacsa vár a célban egy pacsival. Óriásit mentünk. Majdnem két perccel jobb, mint tavaly Berlinben, ami ugye egy sík maraton. Nagyon örülök és iszonyat fájnak a lábaim. A vádlim betonkemény, a talpaim zsibonganak, de megérte. Megkapom a befutócuccokat, érem, víz, iso, waffel. Az érmet a nyakamba akasztom, a folyékonyakat azonnal megiszom. Séta a lépcső felé. Elitől kapok egy cola-t. Tényleg mindenre gondol. A legjobb szurkolónk. Főtörzsszurkoló! Ez az eredmény az övé is. Sokat köszönhetek neki. Tibi is bent van már, örömmel közli, hogy Ő is egyéni csúcsot ment. Össze is állunk egy közös fotóra. jól nézünk ki. mintha semmit nem is csináltunk volna. Csak akkor tudnám mi a francba fáradtam el annyira és mitől fájnak a lábaim?

3 futó, 3 egyéni csúcs

Irány vissza a szállás, ami Kacsának köszönhetően nagyon közel, kb. 200 méterre volt. Igazán előrelátó. A gépünk 17:55-kor indult, így nyugodtan le tudtunk zuhanyozni és átöltözni. Pakolom a hátizsákba a holmimat, gyorsan meg is telik. Baj van. Ki van tömve, mint a déli busz, de a papucsom meg rajta. Kis dilemmázás után a futócipőnek mennie kell. Futni nem hiszem, hogy fogok még benne, akkor meg minek vigyem haza. Maradnia kell. Jött még a szokásos zászló aláírás. A lakásban rendet vágunk, főleg Tibinek köszönhetően. A házigazdánk biztos elégedett lesz, nem hagytunk nagy rumlit magunk után. Később kiderül így is volt, tökéletes vendégnek értékelt minket.

haza már nem jött, mert kitelt az ideje, na meg kellett a hely a sok csokinak

van még hely rajta...

Indulnunk kell, hogy elérjük a 15:30-as shuttle buszt. Na ez annyira nem sikerült. Igaz viszonylag gyorsan bevásároltunk az útra, de sikerült rossz metróra szállni. Ezt elkúrtuk. A következő 30 perc múlva megy, igaz meg is kéne találni, hogy honnan. Összefutunk egy magyar sráccal aki szintén a buszt keresi. Sok információt nem találunk a környéken. Felmerül a taxi, mint alternatíva. Meg is kérdezünk egyet mennyiért visz ki minket a reptérre. Kicsit sokkol a 150 euro-s ár amit hallunk. Inkább megkeressük a buszt. Elindulunk a leszállóhely felé ahol ismét egy taxiállomásba botlunk. Egyből meg is talál minket egy taxis. 15 euro/fő-ért kivisz minket. Olcsóbb, mint a busz, mi meg sietünk így áll az alku. Gyorsba verbuvál még pár embert mellénk. Bepakolja a táskáinkat a csomagtartóba és közli üljünk hátra mind a négyen. Hogy mi van? Megismétli újra, jól van elsőre is értettük csak nem hittünk neki. Szóval mi négyen hátul, a magyar srác meg négy ismeretlen meg középen és elől. 10-en egy 9 személyes autóban. Maximális profit. Jól csinálja. Nem is szarozik sokat ahol lehet 150-el hasítunk az autópályán. Hamar ki is érünk, fizetünk, minden rendben irány a terminál. Az előtérben még átesünk valami fura vizsgálaton aztán jöhet a security check. Bent veszünk még pár szendvicset meg üdítőt. Na meg egy-két csokit a duty free-ben. Mondjuk Kacsa nagyjából az összes gumicukrot felvásárolta. Beállunk a 14-es kapuhoz ahonnan a gépünk fog menni. Itt már sűrű a magyar beszéd, oda kell figyelni mit mondunk. Lassan, nagyon lassan jutunk be, de hát csak nem megy el nélkülünk. Felszállunk, eszünk, iszunk jól érezzük magunkat. Hamar eltelik az a szűk két óra amit repüléssel töltöttünk. Itthon a reptéren a szakadó eső fogad. Szar ügy. A Köki Terminál-ig még együtt megy a banda, onnan meg ki amerre lát.

emberünk sietett hazafele

Jó kis menet volt. Elfáradtam, főleg a lábaim. Pulzusadatokat figyelve sok maradt benne, de nem éreztem azt, hogy sokkal jobbat tudtam volna futni. 1-2 perc talán. Ez egy picit zavar, meg kell fejtenem, hogy mi lehet az oka. A tavaszi formámtól messze vagyok. A szeptember elég zaklatott volt, hiányoznak a minőségi edzések és 3-4 kiló plusz is van rajtam. Ezek is mind közre játszhatnak ebben. Pár szó a többiekről. Kacsa: egy nem normális állat. 3 pisililéssel is jobbat ment, mint én. Ha korábban otthagy akkor talán meg lehetett volna neki a 3:30. Elképesztő. Tibi: a bringás srác. Aki nulla edzéssel is szalad egy 1:48-at egy nem könnyű pályán. Lenyűgöző. Van még benne...Eli: A SZURKOLÓ, így végig nagybetűvel. Óriási köszönet, hogy ismételten elkísért minket, szurkolt és támogatott minket. Köszönöm. Azért felmerült bennünk, hogy mire lett volna ez elég egy sík maratonon. Nehéz átszámolni, de közel lettünk volna a 3:30-hoz. Hogy alulról vagy felülről az már más kérdés. Kacsa fogalmazta meg úgy, hogy megtanultunk ésszel futni. Nem csapjunk szét magunkat, ami igaz is. Másnap csak a vádlimat éreztem és egy kis izomlázam volt a combomban. Ez nem sok. Maga ez a szűk 3 nap remek volt. Jó emberekkel, jó barátokkal tölthettem. Várost néztünk, futottunk, jól éreztük magunkat. Nagyon szeretem ezeket az utazásokat. Most meg jön a SPAR maraton. Csak a nem normálisak futnak egy héten belül két maratont. Nem tudom mi lesz, de nekimegyek. Lepkével és Kacsával elindulunk a 3:30-as iramfutóval. Lepke biztos megfutja, Kacsa talán, én a magam részéről az érjünk végig kategóriába sorolnám magam. A héten nem futottam sokat, igyekeztem pihenni. Meglátjuk mi lesz, de vagyok olyan makacs, hogy végigcsináljam. És így is lesz, mindmegdöglünk jeligére!

5:30. Ülök a vécén, radarképet meg hőmérsékletet nézek. Egész jó. Nem esik, a beígért 4 fok helyett 6-7 is van, tökéletes. Na jó, azt hiszem, tényleg nem vagyunk normálisak. Mindenkinek lett volna épp elég érve lemondani ezt a túrát, mint ahogy várhattunk volna kegyesebb időjárást is. De nem, ennek ma kell meglennie, különben a Piros 50/65 is biztos kimarad.
Mert ez az egész arról szól, hogy Dari(bari) és KacsaTacsaTás ki akarja nyírni magát Piros 85-ön, természetesen futva, mi meg Timivel úgy gondoltuk, hogy a magunk kis szintjén velük döglünk. Viszont én gyakorlatilag zéró terepgyakorlattal rendelkezem, nem tudom, hol vannak a határaim, és így elég bátor dolog lenne nekiindulni 50, pláne 65km-nek. Az alapötlet hamar megszületett, túrázni kell menni, ki kell próbálni, mit bírok. Egy 25-30km körüli távban állapodtunk meg, az útvonalat Timi állítja össze. A szervezés kicsit döcögős volt, nehéz volt időpontot találnunk, de megoldottuk. Persze közben Timi lesérült, én lebetegedtem, az idő elromlott. De addigra ez már senkit nem érdekelt.
Reggel 7, a csobánkai Coop parkolóban ülök az autóban, Timit várom. Útközben szólt, hogy késik, így visszaálltam a legális tempózónába. Így legalább volt lehetőségem körülnézni, amikor Szentendrén dobtam egy balost Dobogókő felé. Itt azért kezdett gyanús lenni, hogy lesz ebben némi szint... Lett.
Timi befutott, gyorsan elindultunk, majd kábé a tizennyolcadik méter környékén tanácstalanul megálltunk. Öt perc alatt meg is lett a helyes irány. Egészen a harmadik kilométerig eljutottunk következő elkavarodás előtt, tekeregtünk pár percet. Kezdtem fogni a fejem, mert híres eltévedő vagyok, a velem tartókat is képes vagyok magammal rántani. Nem nyugtatott meg az infó, amikor kiderült, hogy Timivel is megesik olykor. Innen egy hosszabb etap vezetett az első komolyabb célunkhoz. De a Prédikálószék csak nem akart elénk teremni, hiába hallgattam meg többször, hogy "itt kell lennie a fák után", "a durva emelkedő után már percek alatt ott vagyunk"(jó, de melyik után?), nem volt sehol. Ráadásul mindketten megéheztünk, de megállapodtunk, hogy majd ott eszünk, mert vannak padok, le tudunk ülni. Valamiért elkezdtem azzal viccelni, hogy azért remélem, nem lesz körbekerítve, lezárva, mert akkor itt halunk éhen. Nagyot röhögtünk kínunkban, amikor végre odaérve az első dolog, amit észrevettünk, egy kerítés és egy munkagép volt. Mint kiderült, kilátót építenek, lassan elkészülnek vele. Pad persze sehol...... :)

Épül a kilátó

Azért így sem rossz a kilátás

Leültünk a sziklákra, és gyorsan megreggeliztünk, aztán indultunk is tovább, mert kegyetlen hideg, szeles idő volt ott. Timi beígérte korábban, hogy a következő szakaszt utálni fogom, meredek, nagyon hosszú lejtő következik, így rendkívül elgondolkodtató volt az erdész megjegyzése, amikor meglátta, merre indulunk: "hát ez szép gurulás lesz..." Párszáz méterrel később egy másik erdészbe botlottunk, aki érdeklődött, merre megyünk. Timi tájékoztatta, mire emberünk szeme elhomályosult, és megértő türelemmel, mintha halálra ítélt őrültekkel beszélne, további jó utat kívánt. Nem, kicsit sem voltam nyugodt.

Szép gurulás...

Nem tréfáltak, tényleg szép ereszkedés volt, de igazából tetszett. Elgurultunk a Vadálló kövek mellett, majd irány le a völgybe. A kilométerek szép csendben gyűltek, a nyugalmam maradéka ezzel párhuzamosan kezdett elszállni. 25-30km-es terv esetén nem szívesen hallja azt az ember 15-16-17-18 kilométernél, hogy lassan majd elérjük a táv felét... Szóba került a Rám-szakadék, mondtam, hogy nem emlékszem, jártam-e arra. Timi gyilkos vigyorral közölte: "most fogsz!" Így is történt. Gyönyörű hely, a figyelmeztetések ellenére a kiépített úton haladva kicsit sem veszélyes, de azért gyakorlatlan túrázónak talán kihívás. A tetején - Timit idézve - egy fiatal párocska szívességet tett nekünk azzal, hogy kicsit eltévedtek, és minket is magukkal rántottak, így itt is kavarogtunk kicsit, mielőtt megtaláltuk a helyes irányt.

Láncosan azért nehezebb lehetett

Itt kisebb dilemmát kellett orvosolnunk. Vagy az eredeti tervnek megfelelően tovább megyünk a Szakó (Szako?) nyereg felé, ezzel azt kockáztatva, hogy jelentősen túllépjük a tervezett távot, vagy egyből Dobogókő, de akkor valami egész mást kockáztatunk... Maradjunk annyiban, hogy Zakopane-ban már láttam, mivel jár, ha Timi nem mehet végig azon az úton, amin szeretne... :) Úgyhogy célba vettük a Szakó nyerget. Nem kell nekem a baj, pláne egy erdő mélyén, térkép(olvasási képesség) hiányában. Nem tudom megerősíteni, hogy a következő szakaszt nagyon szerettem volna, de valahogy megcsináltuk. Onnan Dobogókőig egy aránylag könnyű, de nagyon hosszúnak tűnő út vezetett, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Őszintén megmondva még a Volán szolgáltatásainak igénybevétele is megfordult a fejemben, de addigra már megkaptam, hogy Timiben szétfoszlott az ufóságomba vetett hite, nem ronthattam tovább a renomémat. Megérkeztünk, gyorsan bevackoltuk magunkat a fedett buszmegálló alá, és megebédeltünk. Addigra 28km-nél jártunk, nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, ez még 35nél is bőven több lesz.

Dobogókő - nem őszinte a vigyorom.

A pihenés és a kaja a legjobbkor jött. Kicsit ugyan lemerevedtem, de sikerült annyi erőt gyűjteni, hogy azt érezzem, menni fog. Volt ugyan még pár keményebb lejtő (az elején meg sem éreztem volna) de aránylag eseménytelen volt az út hátralevő része. A cipő nyelve kezdte nagyon nyomni a lábfejemet, ezért kicsit lazítottam a kötésen, amivel sikeresen intéztem magamnak egy helyes kis vízhólyagot is, hogy a végére is jusson egy kis izgalom. Dobogókőn megjósoltuk, Csobánka felé közeledve már biztosak voltunk benne, hogy súrolni fogjuk a 40-et is. Közben még végigrongyoltunk egy tanösvényen, amin Timi korábban még sosem járt, így eléggé feldobódott, mi tagadás, szép volt az a szakasz.

Boldog.

De aztán már jó volt végre kiérni az erdőből, és megpillantani Csobánkát. Volt még hátra vagy másfél kilométer, de az már nagyon nem esett jól, mindenem fájt már. Végül visszaértünk a parkolóba, addigra mindkét fénix 40-et csippant. Hát igen, ha a párocska nem kavar el minket a Rám-szakadék tetején, most mehettünk volna még párszáz métert, hogy kerek legyen a táv...
Kicsit még hobóztunk a kocsiknál, ettünk, cipőt cseréltünk (nem egymással), aztán mindenki indult hazafelé. Eredetileg úgy gondoltam, hogy délután 2-3 felé visszaérünk, és sikerül elkerülni a délutáni csúcsot, ez a hosszabb táv és a csigaságom miatt nagyon nem sikerült, egy élmény volt égő talpakkal, görcsölő lábakkal másfél órát dugóban araszolni levezetésként. A forró zuhany megváltás volt. :)
Tanulságok:
A 40 km és az 1500m szint majdnem 10 óránkba került, ami nagyon sok. Gyorsulnom kéne, ha teljesítménytúrán bármit is el szeretnék érni. Megfázva, gyomorrontás után nem indulunk ilyen túrára. De a legfontosabb, hogy ha tényleg akarok hasonló túrákra menni még - amiben jelenleg bizonytalan vagyok - akkor kötelező beszerezni egy normális túrabakancsot. Sok múlt az egészségi állapotomon és az általános képességeimen is, de sajnos a cipő rontotta el leginkább az élményt. 10km után már szerintem egy fűszálat is képes lettem volna megérezni a talpammal - cipőn keresztül.
Viszont most már biztosan tudom, amiről Timivel és Darival hetek óta vitázunk: számomra 10 óra túra, 40km-el és 1500 szinttel durvább, mint megcsinálni egy 6 órás futóversenyt síkon, 54km-en át. Vagyis biztos, hogy még nem állok készen a P65-re, a P50A teljesítése is sok kérdőjelet vet fel. A Dóri-féle "fussukleazötvenbét" ötletet már inkább nem is kommentálnám :) 
Szeretném megköszönni Timinek ezt az alapvetően remek túrát, a gyönyörű útvonalat, és a kitartó türelmet hozzám. Cserébe megpróbálom megteremteni a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy talán mégis elindulhassunk a P50A-n. Mindmegdöglünk jeligére. :)

Útban Prédikálószék felé

Tényleg szép.

Vééége! :-)

Zárszóként szeretném megköszönni Darinak a bizalmat, hogy blogjára engedett, olykor fogok még itt garázdálkodni. :-)