5:30. Ülök a vécén, radarképet meg hőmérsékletet nézek. Egész jó. Nem esik, a beígért 4 fok helyett 6-7 is van, tökéletes. Na jó, azt hiszem, tényleg nem vagyunk normálisak. Mindenkinek lett volna épp elég érve lemondani ezt a túrát, mint ahogy várhattunk volna kegyesebb időjárást is. De nem, ennek ma kell meglennie, különben a Piros 50/65 is biztos kimarad.
Mert ez az egész arról szól, hogy Dari(bari) és KacsaTacsaTás ki akarja nyírni magát Piros 85-ön, természetesen futva, mi meg Timivel úgy gondoltuk, hogy a magunk kis szintjén velük döglünk. Viszont én gyakorlatilag zéró terepgyakorlattal rendelkezem, nem tudom, hol vannak a határaim, és így elég bátor dolog lenne nekiindulni 50, pláne 65km-nek. Az alapötlet hamar megszületett, túrázni kell menni, ki kell próbálni, mit bírok. Egy 25-30km körüli távban állapodtunk meg, az útvonalat Timi állítja össze. A szervezés kicsit döcögős volt, nehéz volt időpontot találnunk, de megoldottuk. Persze közben Timi lesérült, én lebetegedtem, az idő elromlott. De addigra ez már senkit nem érdekelt.
Reggel 7, a csobánkai Coop parkolóban ülök az autóban, Timit várom. Útközben szólt, hogy késik, így visszaálltam a legális tempózónába. Így legalább volt lehetőségem körülnézni, amikor Szentendrén dobtam egy balost Dobogókő felé. Itt azért kezdett gyanús lenni, hogy lesz ebben némi szint... Lett.
Timi befutott, gyorsan elindultunk, majd kábé a tizennyolcadik méter környékén tanácstalanul megálltunk. Öt perc alatt meg is lett a helyes irány. Egészen a harmadik kilométerig eljutottunk következő elkavarodás előtt, tekeregtünk pár percet. Kezdtem fogni a fejem, mert híres eltévedő vagyok, a velem tartókat is képes vagyok magammal rántani. Nem nyugtatott meg az infó, amikor kiderült, hogy Timivel is megesik olykor. Innen egy hosszabb etap vezetett az első komolyabb célunkhoz. De a Prédikálószék csak nem akart elénk teremni, hiába hallgattam meg többször, hogy "itt kell lennie a fák után", "a durva emelkedő után már percek alatt ott vagyunk"(jó, de melyik után?), nem volt sehol. Ráadásul mindketten megéheztünk, de megállapodtunk, hogy majd ott eszünk, mert vannak padok, le tudunk ülni. Valamiért elkezdtem azzal viccelni, hogy azért remélem, nem lesz körbekerítve, lezárva, mert akkor itt halunk éhen. Nagyot röhögtünk kínunkban, amikor végre odaérve az első dolog, amit észrevettünk, egy kerítés és egy munkagép volt. Mint kiderült, kilátót építenek, lassan elkészülnek vele. Pad persze sehol...... :)

Épül a kilátó

Azért így sem rossz a kilátás

Leültünk a sziklákra, és gyorsan megreggeliztünk, aztán indultunk is tovább, mert kegyetlen hideg, szeles idő volt ott. Timi beígérte korábban, hogy a következő szakaszt utálni fogom, meredek, nagyon hosszú lejtő következik, így rendkívül elgondolkodtató volt az erdész megjegyzése, amikor meglátta, merre indulunk: "hát ez szép gurulás lesz..." Párszáz méterrel később egy másik erdészbe botlottunk, aki érdeklődött, merre megyünk. Timi tájékoztatta, mire emberünk szeme elhomályosult, és megértő türelemmel, mintha halálra ítélt őrültekkel beszélne, további jó utat kívánt. Nem, kicsit sem voltam nyugodt.

Szép gurulás...

Nem tréfáltak, tényleg szép ereszkedés volt, de igazából tetszett. Elgurultunk a Vadálló kövek mellett, majd irány le a völgybe. A kilométerek szép csendben gyűltek, a nyugalmam maradéka ezzel párhuzamosan kezdett elszállni. 25-30km-es terv esetén nem szívesen hallja azt az ember 15-16-17-18 kilométernél, hogy lassan majd elérjük a táv felét... Szóba került a Rám-szakadék, mondtam, hogy nem emlékszem, jártam-e arra. Timi gyilkos vigyorral közölte: "most fogsz!" Így is történt. Gyönyörű hely, a figyelmeztetések ellenére a kiépített úton haladva kicsit sem veszélyes, de azért gyakorlatlan túrázónak talán kihívás. A tetején - Timit idézve - egy fiatal párocska szívességet tett nekünk azzal, hogy kicsit eltévedtek, és minket is magukkal rántottak, így itt is kavarogtunk kicsit, mielőtt megtaláltuk a helyes irányt.

Láncosan azért nehezebb lehetett

Itt kisebb dilemmát kellett orvosolnunk. Vagy az eredeti tervnek megfelelően tovább megyünk a Szakó (Szako?) nyereg felé, ezzel azt kockáztatva, hogy jelentősen túllépjük a tervezett távot, vagy egyből Dobogókő, de akkor valami egész mást kockáztatunk... Maradjunk annyiban, hogy Zakopane-ban már láttam, mivel jár, ha Timi nem mehet végig azon az úton, amin szeretne... :) Úgyhogy célba vettük a Szakó nyerget. Nem kell nekem a baj, pláne egy erdő mélyén, térkép(olvasási képesség) hiányában. Nem tudom megerősíteni, hogy a következő szakaszt nagyon szerettem volna, de valahogy megcsináltuk. Onnan Dobogókőig egy aránylag könnyű, de nagyon hosszúnak tűnő út vezetett, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Őszintén megmondva még a Volán szolgáltatásainak igénybevétele is megfordult a fejemben, de addigra már megkaptam, hogy Timiben szétfoszlott az ufóságomba vetett hite, nem ronthattam tovább a renomémat. Megérkeztünk, gyorsan bevackoltuk magunkat a fedett buszmegálló alá, és megebédeltünk. Addigra 28km-nél jártunk, nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, ez még 35nél is bőven több lesz.

Dobogókő - nem őszinte a vigyorom.

A pihenés és a kaja a legjobbkor jött. Kicsit ugyan lemerevedtem, de sikerült annyi erőt gyűjteni, hogy azt érezzem, menni fog. Volt ugyan még pár keményebb lejtő (az elején meg sem éreztem volna) de aránylag eseménytelen volt az út hátralevő része. A cipő nyelve kezdte nagyon nyomni a lábfejemet, ezért kicsit lazítottam a kötésen, amivel sikeresen intéztem magamnak egy helyes kis vízhólyagot is, hogy a végére is jusson egy kis izgalom. Dobogókőn megjósoltuk, Csobánka felé közeledve már biztosak voltunk benne, hogy súrolni fogjuk a 40-et is. Közben még végigrongyoltunk egy tanösvényen, amin Timi korábban még sosem járt, így eléggé feldobódott, mi tagadás, szép volt az a szakasz.

Boldog.

De aztán már jó volt végre kiérni az erdőből, és megpillantani Csobánkát. Volt még hátra vagy másfél kilométer, de az már nagyon nem esett jól, mindenem fájt már. Végül visszaértünk a parkolóba, addigra mindkét fénix 40-et csippant. Hát igen, ha a párocska nem kavar el minket a Rám-szakadék tetején, most mehettünk volna még párszáz métert, hogy kerek legyen a táv...
Kicsit még hobóztunk a kocsiknál, ettünk, cipőt cseréltünk (nem egymással), aztán mindenki indult hazafelé. Eredetileg úgy gondoltam, hogy délután 2-3 felé visszaérünk, és sikerül elkerülni a délutáni csúcsot, ez a hosszabb táv és a csigaságom miatt nagyon nem sikerült, egy élmény volt égő talpakkal, görcsölő lábakkal másfél órát dugóban araszolni levezetésként. A forró zuhany megváltás volt. :)
Tanulságok:
A 40 km és az 1500m szint majdnem 10 óránkba került, ami nagyon sok. Gyorsulnom kéne, ha teljesítménytúrán bármit is el szeretnék érni. Megfázva, gyomorrontás után nem indulunk ilyen túrára. De a legfontosabb, hogy ha tényleg akarok hasonló túrákra menni még - amiben jelenleg bizonytalan vagyok - akkor kötelező beszerezni egy normális túrabakancsot. Sok múlt az egészségi állapotomon és az általános képességeimen is, de sajnos a cipő rontotta el leginkább az élményt. 10km után már szerintem egy fűszálat is képes lettem volna megérezni a talpammal - cipőn keresztül.
Viszont most már biztosan tudom, amiről Timivel és Darival hetek óta vitázunk: számomra 10 óra túra, 40km-el és 1500 szinttel durvább, mint megcsinálni egy 6 órás futóversenyt síkon, 54km-en át. Vagyis biztos, hogy még nem állok készen a P65-re, a P50A teljesítése is sok kérdőjelet vet fel. A Dóri-féle "fussukleazötvenbét" ötletet már inkább nem is kommentálnám :) 
Szeretném megköszönni Timinek ezt az alapvetően remek túrát, a gyönyörű útvonalat, és a kitartó türelmet hozzám. Cserébe megpróbálom megteremteni a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy talán mégis elindulhassunk a P50A-n. Mindmegdöglünk jeligére. :)

Útban Prédikálószék felé

Tényleg szép.

Vééége! :-)

Zárszóként szeretném megköszönni Darinak a bizalmat, hogy blogjára engedett, olykor fogok még itt garázdálkodni. :-)