Brüsszel Maraton

Kis PB, nagy szint és a "halálos" október első felvonása

Brüsszel: Kacsa "bosszúja" Barcelonáért. Már a hazaérkezünk hetében elintézte a szállást, a nevezést és a repjegyeket. A közlést követő napon volt a reptéri robbantás, mondtuk is neki Elivel, hogy egész jó helyre sikerült szerveznie. Teltek-múltak a napok, hetek miközben azért ismerkedtem az útvonallal és a szinttérképpel. A közel 400 méter szintemelkedés nem tette túl gyors pályává. A nyáron és az ősz elején messze nem voltam olyan formában, mint tavasszal, de ennek ellenére egyre erősebbé vált bennem a gondolat: egyéni csúcsot kéne futni. Nem lesz könnyű, de nincs mit veszítenem. 1,5 héttel az utazás előtt kiderült, hogy Tibi is jön és ha lehet félmaratont fut. Így végül négyesben vágtunk neki a brüsszeli utazásnak. Persze, hogy ne menjen minden simán a keddi hazafutás során megfájdult a talpam. Igen, az ami tavaly is előjött, akkor Berlin után. Fasza. Gyorsban két okot is találtam rá, az új Nike Vomero cipőm vagy a túlterhelés. De simán lehet ezen okok kettős hatása is. Szerda délután kétségbeesve hívtam Zolit, a masszőrt, hogy tudok-e menni hozzá másnap vagy pénteken, hátha az segít. Egy darab szabad időpontja volt, biztos rám várt. Biztató volt amit mondott, futni fogok tudni, de akkor, ott helyben beszarok a fájdalomtól és 2 napig még érzékeny lesz. Király! Jó lesz, jöhet. Nagyjából össze voltam pakolva, így pénteken belefért, hogy új cipő után rohangáljak amit meg is találtam, de csak hétfőn mehetek érte. Nem baj, amúgy sem futnék abban, jó lesz a régi Asics-om is. Ennyit még elbír. A gépünk este ment, Kacsa már előre becsekkolt online, így ráérősen, kényelmesen kibuszoztunk, gyorsan átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, toltunk egy szendvicset majd felültünk a gépre. A közel 2 órás út eseménytelen volt, a kinti reptéren még pont elcsíptünk egy shuttle buszt ami bevitt minket a városba. A reptéren magát ajánlgató taxisban valamiért nem bíztunk, pedig majdnem 20 euro-val olcsóbban vitt volna négyünket. Buszról le, irány gyalog a 1,5km-re lévő szállásra.

szallas_fele.jpg

séta a brüsszeli éjszakában

A kulcsok a postaládában voltak felragasztva a láda kulcsával egyetemben. Kacsa ezt kiügyeskedte, így erőszak nélkül jutottunk be a lakásba. Amely két szobából és egy fürdőszobából állt, kellemesen berendezve. A szállásadónk egy fiatal hölgy aki amúgy itt lakik a hűtőből és a fürdőből ítélve, de most valahol máshol tartózkodott. Kicsit körbenéztünk a környéken, beültünk vacsorázni egy hamburgereshez majd kis bevásárlás után a szálláson még átbeszéltük a másnapi látnivalókat.

haloszoba.jpg

hálószoba

nappali2.jpg

nappali

Elsőként az Atomium-hoz mentünk, érdekes kis építmény, jó messzire ellátni belőle. A fényjátékos teremben mondjuk érdekes érzéseim voltak. Tuti besugároztak valami információt a fejünkbe. Láttuk, lépjünk tovább.

p1060120.jpg

Atomium

p1060180.jpg

p1060248.jpg

éppen zajlik az elme befolyásolása

p1060130.jpg

Mini Europa

p1060131.jpg

Heysel stadion

Következő célunk a Sacre Coeur (Szent szív) bazilika volt. Útközben beugrottunk egy Lidl-be egy kis elemózsiáért. Útban a bazilika felé egy ilyen remekbe szabott szoborba botlottunk. Már ezen séta alkalmával is látszott, hogy elég hullámos a város.

p1060274.jpg

pisilő fiú helyett köpködő vaddisznó

Maga a bazilika nagyon szép, főleg belülről. Nem túl nagy csicsa, egyszerűen nagyszerű. Nekem bejött. Kacsa még elmondott egy imát a másnapra vonatkozóan. Ártani nem árthat. Sőt!

p1060278.jpg

 Szent Szív bazilika

p1060288.jpg

egyszerű, letisztult, szép

p1060340.jpg

Diadalív

Mivel már a délutánban jártunk így az expo felé vettük az irányt, hogy meglegyenek a rajtszámok is holnapra. Egy sima sátor volt csak maga az expo, pár kiállítóval. Nem egy berlini hangár az tuti. Nem baj, ennek ez a varázsa és legalább nem tökölünk sokat. Egyből irányba álltunk a megfelelő sorba, bár sor nem igazán volt. Egy magyar szó ütötte meg a fülem, de először arra gondoltam biztos rosszul hallottam. Aztán kiderült, hogy mégsem. A két segítő magyar volt! Basszus, tényleg mindenhol ott vagyunk. Tibit mégy gyorsan beneveztük a félmaratonra valamint egy kicsit elidőztünk a Garmin óráknál aztán továbbálltunk. Itt volt még az Autoworld, egy nagy autós kiállítás, de ez annyira nem hozott lázba minket így kihagytuk. Jöjjön az Európai Parlament valamint a Parlamentárium.

expo.JPG

tényleg nem nagy és nincsenek sokan

autoworld.jpg

piros is, Ferrari is...

A Parlamentbe menet megéheztünk, így előbb egy bolt, aztán kiültünk egy parkba "csövezni".

parkban_csovezos.jpg

de szépek vagyunk, na jó inkább sármosak

A Parlamentáriumba a bejutás pont ugyanolyan szigorú, mint a reptéri biztonsági check. Mindent ki kell pakolni a zsebekből és a detektoros kapun átmenni. Szerencsére itt sem akadtunk fent. Bent egy fantasztikus interaktív kiállítás van, a második világháborútól napjainkig lehet végig követni az eseményeket. Képekkel, szöveggel és audio kommentárral. Természetesen mindezt minden tagállam saját anyanyelvén. Jó hosszú, nem tudom mennyi időt töltöttünk bent, de a végén már Tibivel az alvás határán voltunk. Ezt is kipipáltuk. Kérjük a következőt!

europai_parlament.jpg

Ezután az Eddy Merckx metró állomásra mentünk ami jól kint van a város szélén, utaztunk vagy 15 megállót, de megérte. Ugyanis itt van kiállítva Merckx azon kerékpárja amivel 1972-ben megdöntötte az 1 órás kerékpározás világcsúcsát. Mai szemmel nézve elég retro darab. Sehol egy patent pedál csak jó a öreg szíjas rögzítés. Egy áttétel, de ez ugye a kísérlet miatt. Igaz jó nagy áttétel. Azért ez a kerékpársport történelem egy darabja, egy legenda bringája. Látni kellett. Sajnos csak ennyi fért bele a városnézéses napba, ha lesz legközelebb akkor talán többet is látunk a városból. Így irány vissza a szállás ahol lepakoltunk majd irány valami kajálda. Együnk valamit. Kis töprengés után a tegnapi helyre ültünk be megint. Én a már bevált dupla húsos maxi burgert kértem. Ehhez járt két pohár üdítő és egy adag sült krumpli. Finom volt ismételten. 

eddy_merckx.jpg

 egy bringással kötelező látnivaló

20161001_003251.jpg

vacsora

Este a szálláson még összekészítettem a felszerelést, kicsit nassoltuk, beszélgettünk és egyeztettünk Elivel, hogy hol fog nekünk szurkolni. Ebből a szempontból nem túl barátságos a pálya vonalvezetése, mert csak két helyen tud ott lenni. 15km-nél és a célban. Ezután nyugovóra tértünk. 9-kor lesz rajt, így reggel ráérősen 7 órakor keltünk. Kényelmesen megreggeliztünk és felöltöztünk. Kb. 20-30 perces út volt ki a diadalívhez. Fura módon egy budapesti versenyen hamarabb kimegyek, mint itt. A rajthoz menet elég hűvös idő volt, de nem akartunk Elinek nagy pakkot így csak egy felsőt vittem magammal. Végül elég is volt. Magában a rajtzónában már nem is fáztam, a körülöttem lévő emberek testhője nagy segítség volt. Még elintéztük a kis és nagy dolgokat, itt szerencsére volt még papír a budiban. Jöhetett a szokásos mars csoki, mert ugye anélkül egy métert sem.

3_musketas_elotte.jpg

rajt előtt

Kb. 1700 induló volt a maratonon, így elég közel voltak az iramfutók egymáshoz. A tervünk az volt Kacsával, hogy megyünk a 3:30-assal aztán lesz ami lesz. 3km-ig tartottuk is a kicsivel 5 perc alatti tempót aztán jött az alagút. Már a lefele menetben látszott, hogy ebből baj lesz. Meredek volt, sejtettük, hogy felfelé "érdekes" lesz. Igazunk lett. Annyira nem esett jól, ez a kilink csak 5:30-as lett. Meg is beszéltük Kacsával ha sok ilyen lesz még az szar. Nos, mire befejeztük az elmélkedést már jött is a következő alagút. Aztán a következő.  Ezen 3 alagútnak köszönhetően elvesztettük szemünk elől az iramfutónkat és kb. 1,5 perces hátrányt szedtünk össze a 3:30-hoz képest. Nem baj, megyünk tovább a saját tempónkban. 6 km-nél behaladunk egy szép parkba, naná, hogy megint felfelé. Kacsa jobbra el, pisilnie kell. Nekem is, de még tartogatom az esetleges holtpontra. A kis felfele után egy meredekebb lefele következik. Itt sikerül bőven becsúszni 5 perces alá. Kacsa utolér és köszöni, hogy megvártam. Nem vártam, egész egyszerűen gyorsan fut. Kikeveredünk a parkból jön a 10 km-es chip kontroll. 51:14-el haladunk át. Jól állunk és még frissek vagyunk, de ugye rengeteg van még hátra. Bármi lehet. 12-nél Kacsa megint jobbra el. Igen, pisilős fiút játszik Brüsszelben. Jön egy jó hosszú, kényelmesen megfutható lejtő mindjárt jót tett a pace-nak. 4:45! Egy percet hoztam az iramfutón. Kacsa most kicsit lassabban ér utol pedig tolta neki rendesen egy 4:27-es kili formájában. Közeledünk Eli felé akinek a hangját már messziről halljuk. Igazi energiafröccs ez nekünk. 

15km.jpg

15km-nél frissen és üdén

Ezzel a plusszal megyünk tovább. Még mindig jól esik és jó a tempónk, tartjuk az 5 perces kiliket. Biztató. 17,5 körül dobunk egy jobbost, itt lesz a nagyon hosszú oda-vissza rész. Visszafele ugyanis már majdnem 35km-nél fogunk járni. Basszus, 9 kili oda, majd 9 kili vissza, szarul hangzik, de hát ezért jöttünk. Meg a következő emelkedőért ami soha nem akar véget érni. Lassulunk is a szokásos 5:30-as tempóig. Abban azonnal megegyeztünk, hogy ezt nem fogjuk tudni lefele visszahozni. Nagyjából itt engedtük el a 3:30-as célidőt. Az emelkedő 19km-ig, a frissítőpontig tart, legalábbis mi ezt hisszük és látjuk. Utólag nézegetve a szintrajzot igazából 20 km-ig. Így már érthetőbb ott miért lassú ez a km is. 20-tól viszont tényleg megint lefele haladunk és megint mennek az 5 alatti km-ek. Jön a féltáv, 1:47:17-el csippantunk. Kurva jó, egy kényelmes, beszélgetős fm nem túl szar idővel.

féltávnál

Azért itt már fájnak a talpaim és a vádlim is kezd összeállni, de még bírható. Itt már látjuk a visszafele futókat is. Nincsenek sokan, ez még bőven a mezőny eleje. Jön egy kis erdős rész egy tóval és nagyon meredek lefelével, de legalább rövid. Az erdőben elég szar az út, plusz tele van a gesztenyefákról lehullott cuccossal is. Nem volt annyira komfortos már a futás, de a tempó még mindig vállalható volt. És mellettünk nem nagyon mentek el, inkább mi előztünk. kiértünk az erdőből jöhet a hosszú, sunyi emelkedő, bónuszként egy kis szembe széllel. Kacsa próbál mindig valaki mögé beállni szélárnyékba, meg hogy tempót menjenek nekünk. Nem találunk senkit aki ugyanazt a tempót futná. Egy hölgy van, de ő gyorsabb, nem tudunk és nem is lenne érdemes vele elmenni. A 30 km-es kontrollnál is jó idővel haladunk át. 2:33:34. Jó, nagyon jó. Ugyan végleg letehetünk a 3:30-ról, de egy jó kis 3:36-3:37 még össze jöhet ami mindkettőnknek egyéni csúcs.

30 kilinél, már nem annyira őszinte a mosolyunk

Biztosak vagyunk benne, hogy az emelkedőkön időt veszítünk amit lefele nem tudunk behozni. A közel 4 km-es emelkedő viszonylag hamar eltelik. A 33 km-es frissítőpont után benyomunk 2-2 sótabit. Jól jöhet. Itt már noszogatom Kacsát, hogy húzzon, mert látom rajta, tudna jobb tempót menni. De marad, együtt jöttünk-együtt futunk. Jön a csatlakozási pont ahol találkozunk a félmaratont futókkal, hirtelen tömeg lesz és persze megint egy kis emelkedő. Kacsa szól, hogy figyeljünk, ne ragadjunk be a lassabb futók mögé. Látunk egy iramfutót, Kacsa persze egyből meg akarja nézni melyik az. Asszem itt elég durván szóltam rá. Hagyjon már bakker, 5 percesben megyünk fel az emelkedőn, sorra előzzük az embereket aztán még gyorsítsak és nézegessek mindenfelé? L...t! Persze ez nem komoly harag, no para. Már csak 7 km, ezt féllábon is kibírom.Kacsának már tuti a brutális egyéni csúcs és jó eséllyel nekem is meglesz. A combom is elkezd rendetlenkedni és a gyomrom is háborog, de fejben erősnek érzem magam. Marad a kicsivel több mint 5 perces tempó. Közeledünk a rajt helyszínéhez, innen már csak 3 km és meglesz. Biztosan meglesz. Elég szűk a hely, néha a padkán vagy a fűvőn futunk, mert csak ott férünk el. A pálya vége ismerős lesz hiszen ugyanaz mint a legeleje. A lejtőt nem szeretik a lábaim, de ez talán normális is. Persze a felfele meg egészen más miatt nem esik jól. Nincs bennem több, szerettem volna gyorsítani, de nem igazán sikerül. Kacsát végül 41 km körül sikerül rábírni, hogy menjen. Villámgyorsan eltűnik a szemem elől. Én küzdök a közeggel, a szűk úttal, az éles kanyarokkal és a macskakővel. Eli hangját hallom ahogy bőszen szurkol nekem és odaadja a zászlót a befutóhoz. Mindenre figyel Keripapa. Megvan az utolsó kanyar is jön a célegyenes. Még valami hajrá félét is produkálok, a zászlót a magasba emelem és beérek! Igen, megcsináltam! PB!!! 3:37:45! Kacsa vár a célban egy pacsival. Óriásit mentünk. Majdnem két perccel jobb, mint tavaly Berlinben, ami ugye egy sík maraton. Nagyon örülök és iszonyat fájnak a lábaim. A vádlim betonkemény, a talpaim zsibonganak, de megérte. Megkapom a befutócuccokat, érem, víz, iso, waffel. Az érmet a nyakamba akasztom, a folyékonyakat azonnal megiszom. Séta a lépcső felé. Elitől kapok egy cola-t. Tényleg mindenre gondol. A legjobb szurkolónk. Főtörzsszurkoló! Ez az eredmény az övé is. Sokat köszönhetek neki. Tibi is bent van már, örömmel közli, hogy Ő is egyéni csúcsot ment. Össze is állunk egy közös fotóra. jól nézünk ki. mintha semmit nem is csináltunk volna. Csak akkor tudnám mi a francba fáradtam el annyira és mitől fájnak a lábaim?

3_musketas.jpg

3 futó, 3 egyéni csúcs

Irány vissza a szállás, ami Kacsának köszönhetően nagyon közel, kb. 200 méterre volt. Igazán előrelátó. A gépünk 17:55-kor indult, így nyugodtan le tudtunk zuhanyozni és átöltözni. Pakolom a hátizsákba a holmimat, gyorsan meg is telik. Baj van. Ki van tömve, mint a déli busz, de a papucsom meg rajta. Kis dilemmázás után a futócipőnek mennie kell. Futni nem hiszem, hogy fogok még benne, akkor meg minek vigyem haza. Maradnia kell. Jött még a szokásos zászló aláírás. A lakásban rendet vágunk, főleg Tibinek köszönhetően. A házigazdánk biztos elégedett lesz, nem hagytunk nagy rumlit magunk után. Később kiderül így is volt, tökéletes vendégnek értékelt minket.

cipo.jpg

haza már nem jött, mert kitelt az ideje, na meg kellett a hely a sok csokinak

zaszlo.jpg

van még hely rajta...

Indulnunk kell, hogy elérjük a 15:30-as shuttle buszt. Na ez annyira nem sikerült. Igaz viszonylag gyorsan bevásároltunk az útra, de sikerült rossz metróra szállni. Ezt elkúrtuk. A következő 30 perc múlva megy, igaz meg is kéne találni, hogy honnan. Összefutunk egy magyar sráccal aki szintén a buszt keresi. Sok információt nem találunk a környéken. Felmerül a taxi, mint alternatíva. Meg is kérdezünk egyet mennyiért visz ki minket a reptérre. Kicsit sokkol a 150 euro-s ár amit hallunk. Inkább megkeressük a buszt. Elindulunk a leszállóhely felé ahol ismét egy taxiállomásba botlunk. Egyből meg is talál minket egy taxis. 15 euro/fő-ért kivisz minket. Olcsóbb, mint a busz, mi meg sietünk így áll az alku. Gyorsba verbuvál még pár embert mellénk. Bepakolja a táskáinkat a csomagtartóba és közli üljünk hátra mind a négyen. Hogy mi van? Megismétli újra, jól van elsőre is értettük csak nem hittünk neki. Szóval mi négyen hátul, a magyar srác meg négy ismeretlen meg középen és elől. 10-en egy 9 személyes autóban. Maximális profit. Jól csinálja. Nem is szarozik sokat ahol lehet 150-el hasítunk az autópályán. Hamar ki is érünk, fizetünk, minden rendben irány a terminál. Az előtérben még átesünk valami fura vizsgálaton aztán jöhet a security check. Bent veszünk még pár szendvicset meg üdítőt. Na meg egy-két csokit a duty free-ben. Mondjuk Kacsa nagyjából az összes gumicukrot felvásárolta. Beállunk a 14-es kapuhoz ahonnan a gépünk fog menni. Itt már sűrű a magyar beszéd, oda kell figyelni mit mondunk. Lassan, nagyon lassan jutunk be, de hát csak nem megy el nélkülünk. Felszállunk, eszünk, iszunk jól érezzük magunkat. Hamar eltelik az a szűk két óra amit repüléssel töltöttünk. Itthon a reptéren a szakadó eső fogad. Szar ügy. A Köki Terminál-ig még együtt megy a banda, onnan meg ki amerre lát.

ora_sebesseg.jpg

emberünk sietett hazafele

erem_rajtszam.jpg

erem.jpg

Jó kis menet volt. Elfáradtam, főleg a lábaim. Pulzusadatokat figyelve sok maradt benne, de nem éreztem azt, hogy sokkal jobbat tudtam volna futni. 1-2 perc talán. Ez egy picit zavar, meg kell fejtenem, hogy mi lehet az oka. A tavaszi formámtól messze vagyok. A szeptember elég zaklatott volt, hiányoznak a minőségi edzések és 3-4 kiló plusz is van rajtam. Ezek is mind közre játszhatnak ebben. Pár szó a többiekről. Kacsa: egy nem normális állat. 3 pisililéssel is jobbat ment, mint én. Ha korábban otthagy akkor talán meg lehetett volna neki a 3:30. Elképesztő. Tibi: a bringás srác. Aki nulla edzéssel is szalad egy 1:48-at egy nem könnyű pályán. Lenyűgöző. Van még benne...Eli: A SZURKOLÓ, így végig nagybetűvel. Óriási köszönet, hogy ismételten elkísért minket, szurkolt és támogatott minket. Köszönöm. Azért felmerült bennünk, hogy mire lett volna ez elég egy sík maratonon. Nehéz átszámolni, de közel lettünk volna a 3:30-hoz. Hogy alulról vagy felülről az már más kérdés. Kacsa fogalmazta meg úgy, hogy megtanultunk ésszel futni. Nem csapjunk szét magunkat, ami igaz is. Másnap csak a vádlimat éreztem és egy kis izomlázam volt a combomban. Ez nem sok. Maga ez a szűk 3 nap remek volt. Jó emberekkel, jó barátokkal tölthettem. Várost néztünk, futottunk, jól éreztük magunkat. Nagyon szeretem ezeket az utazásokat. Most meg jön a SPAR maraton. Csak a nem normálisak futnak egy héten belül két maratont. Nem tudom mi lesz, de nekimegyek. Lepkével és Kacsával elindulunk a 3:30-as iramfutóval. Lepke biztos megfutja, Kacsa talán, én a magam részéről az érjünk végig kategóriába sorolnám magam. A héten nem futottam sokat, igyekeztem pihenni. Meglátjuk mi lesz, de vagyok olyan makacs, hogy végigcsináljam. És így is lesz, mindmegdöglünk jeligére!