Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.
Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton
Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.
Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás: Bad Füssing maraton
Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.
Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...
Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.
Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.
Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton
A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.
A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton
A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.
Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton
Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.
Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.
Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.
Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.
Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.
A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.
Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.
Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.
Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.
Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton
Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.
Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.
Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.
Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja
Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.
December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.
Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.
Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.
Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.
Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.
Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton
A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!
Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.
Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.
És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.
