1 hét alatt 2 maraton. Őrültség? Na de mikor mondtam azt, hogy normális vagyok? A Spar-ra a megyek-nem megyek volt a jellemző aztán csak beneveztem egy első maratonos kísérés céljából, de az élet illetve egy sérülés átírta ezt. Így Brüsszel közelsége okán, meg persze azért mert a Mátra-trail-re is beneveztem (nem is beszélve az október végi Piros85-ről) megint a lesz ami lesz alapján mentem. Lepke, aki egy hétre rá Amszterdamban fut még egy maratont kitalálta, hogy menjünk egy kényelmes 3:30-at. Ahha, csak az a kérdés kinek kényelmes. Kacsa nem meglepő módon ebben azonnal partner volt, de engem sem kellett nagyon győzködni. Voltak megérzéseim azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz, de nem én lennék ha nem próbáltam volna meg. A héten megint nem vittem túlzásba az edzéseket. Ez sajnos az eddigi őszt erősen jellemzi.
Szombat este még rám tört a hasmenés és ez másnap reggelig ki is kitartott. Nagyon jó lesz így. Igyekeztem időben kiérni, hogy legyen parkolóhelyem, de a 8 órai érkezés ellenére már nem volt hely a versenyközpont környékén. Azért az egyik utcában egészen közel sikerült helyet találni. Kellemesen sütött a nap így Kacsát kint a rajtszám átvevő sátor előtt vártam meg. Gyorsan átöltöztünk, leadtuk a cuccunkat a ruhatárba majd találkoztunk Lepkével. Mondani sem kell, hogy Kacsára a pisilés rám meg a hasmars jött, így irány a toi-toi. Brutális sorok voltak. Szerencsére Kacsa tudott róla, hogy távolabb a játszótéren is van. El is sétáltunk oda. Csak páran voltak, de így is csak 3 perccel a rajt előtt végeztünk. Húzzunk bele, mert lemaradunk. Kocogva haladtunk a rajtba, Lepkét nem találtuk sehol így beálltunk a Zoli által is képviselt 3:30-as iramfutók elé.Rajt! Neki lódulunk a tervezett 4:50-es tempóban. Lepke és Tibi is előkerült, innen négyesben folytattuk az akkor még kényelmes tempóban. Már az elején éreztem, hogy sok lesz és nem fogom végigbírni, de mindegy volt. Menjünk, csináljuk. Gyorsan pörögtek a km-k és mi nem lassultunk a frissítések ellenére sem. Tartottuk az inkább 4:50 alatti átlagot. Tibi aki váltóban futott 10km körül kicsit lemaradt, próbáltuk rángatni magunkkal, de sok volt neki. 18-19km körül elkezdtem érezni a combomat. Igen, a szokásos helyen. Elértünk a feléig ahol örömmel konstatáltuk, hogy Kacsának új fm pb lett. 1:41:37-el check-oltunk féltávnál Brutális! Én 22km-ig bírtam, ott lassítanom kellett. Ennyi volt bennem. Lepkének és Kacsának szóltam, menjenek nyugodtan tovább. Visszaálltam a kicsivel 5 perc feletti tempóra, de Atit aki a 26-os km-nél volt, nagyon vártam már. Meg is álltam nála egy pacsira aztán irány tovább.
másképp jó
Ekkor már az iramfutók előttem voltak és tudtam már nem lesz meg a 3:30. Visszafele 28-nál megint ott volt Ati, készített egy-két nem túl előnyös képet rólam és szinte szó szerint tovább rugdosott amikor megálltam nála. Még meglehet az egyéni csúcs és ehhez csak az 5:30-as pace-t kellene tartani. A következő frissítőpontnál hosszabbat sétáltam, majd a váltópontról Tibi is megjelent. Egy picit tudtam vele menni, de később leszakadtam. A 30km-es részidőm még 5 perc alatti átlag volt. Ez új pb 30km-en. 32-től viszont jött a neheze. Séta-futás-séta-futás. Ezt váltogattam. Nem ment, nagyon nem. Fejben erős voltam, tudtam, hogy mindenképpen végigmegyek. Ez 4-5km-en keresztül tartott utána valahonnan még előkapartam egy kis energiát és 6:30-as tempóval haladtam tovább. A Westend-nél újabb nagy frissítés, letoltam két cola-t, egy iso-t és egy magnéziumot. Rendesen tele ittam magam. Fordulunk a Dózsa György-re, közeledünk, bár a Városligetben még fogunk körözni. A Hősök terénél megelőz egy hölgy akinek a fenekén érdekes barna foltot látok. Nem, az nem lehet, hogy bekakált. Pár másodperc múlva azonban bebizonyosodott, hogy mégis. Megcsapta az orromat a bűz. Jól van akkor lassítsunk egy picit. Nem esett nehezemre ekkor már. Azért úgy 1 percig még lehetett érezni a nem túl kellemes szagot. Közben számolgatom az időt, a 4 órán belüli maratonért megyek, de az meglesz biztosan még 8 percesben is. A Ligetben már nem is frissítek, felesleges. Innen már csak 1km. Ezt hason kúszva is megcsinálom ha kell. Jön az célegyenesre fordító kanyar még valami hajrá félét is tudok produkálni. Kész! Beértem! 3:54:37! Megkapom az érmet, a befutócsomagot és a takarót. A kijáratnál Kacsa vár. Aki elképesztő 3:28-at ment Lepkével! Mindezt egy héttel Brüsszel után. Nem ember az biztos. Nyújtani kéne, de én lecsapom magam a földre. A vádlim nagyon fáj talán még ülve a legjobb.
az a durva, hogy Lepke és Kacsa el sem fáradt...
Közben befut Timi aki a 30km-en szaladt egy sub 3 órát. Még jó hogy nem hitt benne. Ati is megérkezik bringával, köszönöm neki a szurkolást és a fotókat. Kis bandázás után irány haza. A járásom egész jó. Jobban vagyok, mint egy héttel ezelőtt. Nem csináltam ki magam annyira, sikerült időben visszavenni. Bosszant, hogy csak 3:54 lett, de azért ne sírjunk már egy 4 órán belüli maraton miatt és ugye Spar csúcs lett. Mondjuk a múltat ismerve ez nem volt nehéz. Mindent összevetve, a hektikus őszt és az úgymond edzéshiányt is beleszámolva nem rossz eredmény ez. De továbbra is látszik, érzem, hogy valami nem stimmel.
Kis PB, nagy szint és a "halálos" október első felvonása
Brüsszel: Kacsa "bosszúja" Barcelonáért. Már a hazaérkezünk hetében elintézte a szállást, a nevezést és a repjegyeket. A közlést követő napon volt a reptéri robbantás, mondtuk is neki Elivel, hogy egész jó helyre sikerült szerveznie. Teltek-múltak a napok, hetek miközben azért ismerkedtem az útvonallal és a szinttérképpel. A közel 400 méter szintemelkedés nem tette túl gyors pályává. A nyáron és az ősz elején messze nem voltam olyan formában, mint tavasszal, de ennek ellenére egyre erősebbé vált bennem a gondolat: egyéni csúcsot kéne futni. Nem lesz könnyű, de nincs mit veszítenem. 1,5 héttel az utazás előtt kiderült, hogy Tibi is jön és ha lehet félmaratont fut. Így végül négyesben vágtunk neki a brüsszeli utazásnak. Persze, hogy ne menjen minden simán a keddi hazafutás során megfájdult a talpam. Igen, az ami tavaly is előjött, akkor Berlin után. Fasza. Gyorsban két okot is találtam rá, az új Nike Vomero cipőm vagy a túlterhelés. De simán lehet ezen okok kettős hatása is. Szerda délután kétségbeesve hívtam Zolit, a masszőrt, hogy tudok-e menni hozzá másnap vagy pénteken, hátha az segít. Egy darab szabad időpontja volt, biztos rám várt. Biztató volt amit mondott, futni fogok tudni, de akkor, ott helyben beszarok a fájdalomtól és 2 napig még érzékeny lesz. Király! Jó lesz, jöhet. Nagyjából össze voltam pakolva, így pénteken belefért, hogy új cipő után rohangáljak amit meg is találtam, de csak hétfőn mehetek érte. Nem baj, amúgy sem futnék abban, jó lesz a régi Asics-om is. Ennyit még elbír. A gépünk este ment, Kacsa már előre becsekkolt online, így ráérősen, kényelmesen kibuszoztunk, gyorsan átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, toltunk egy szendvicset majd felültünk a gépre. A közel 2 órás út eseménytelen volt, a kinti reptéren még pont elcsíptünk egy shuttle buszt ami bevitt minket a városba. A reptéren magát ajánlgató taxisban valamiért nem bíztunk, pedig majdnem 20 euro-val olcsóbban vitt volna négyünket. Buszról le, irány gyalog a 1,5km-re lévő szállásra.
séta a brüsszeli éjszakában
A kulcsok a postaládában voltak felragasztva a láda kulcsával egyetemben. Kacsa ezt kiügyeskedte, így erőszak nélkül jutottunk be a lakásba. Amely két szobából és egy fürdőszobából állt, kellemesen berendezve. A szállásadónk egy fiatal hölgy aki amúgy itt lakik a hűtőből és a fürdőből ítélve, de most valahol máshol tartózkodott. Kicsit körbenéztünk a környéken, beültünk vacsorázni egy hamburgereshez majd kis bevásárlás után a szálláson még átbeszéltük a másnapi látnivalókat.
hálószoba
nappali
Elsőként az Atomium-hoz mentünk, érdekes kis építmény, jó messzire ellátni belőle. A fényjátékos teremben mondjuk érdekes érzéseim voltak. Tuti besugároztak valami információt a fejünkbe. Láttuk, lépjünk tovább.
Atomium
éppen zajlik az elme befolyásolása
Mini Europa
Heysel stadion
Következő célunk a Sacre Coeur (Szent szív) bazilika volt. Útközben beugrottunk egy Lidl-be egy kis elemózsiáért. Útban a bazilika felé egy ilyen remekbe szabott szoborba botlottunk. Már ezen séta alkalmával is látszott, hogy elég hullámos a város.
pisilő fiú helyett köpködő vaddisznó
Maga a bazilika nagyon szép, főleg belülről. Nem túl nagy csicsa, egyszerűen nagyszerű. Nekem bejött. Kacsa még elmondott egy imát a másnapra vonatkozóan. Ártani nem árthat. Sőt!
Szent Szív bazilika
egyszerű, letisztult, szép
Diadalív
Mivel már a délutánban jártunk így az expo felé vettük az irányt, hogy meglegyenek a rajtszámok is holnapra. Egy sima sátor volt csak maga az expo, pár kiállítóval. Nem egy berlini hangár az tuti. Nem baj, ennek ez a varázsa és legalább nem tökölünk sokat. Egyből irányba álltunk a megfelelő sorba, bár sor nem igazán volt. Egy magyar szó ütötte meg a fülem, de először arra gondoltam biztos rosszul hallottam. Aztán kiderült, hogy mégsem. A két segítő magyar volt! Basszus, tényleg mindenhol ott vagyunk. Tibit mégy gyorsan beneveztük a félmaratonra valamint egy kicsit elidőztünk a Garmin óráknál aztán továbbálltunk. Itt volt még az Autoworld, egy nagy autós kiállítás, de ez annyira nem hozott lázba minket így kihagytuk. Jöjjön az Európai Parlament valamint a Parlamentárium.
tényleg nem nagy és nincsenek sokan
piros is, Ferrari is...
A Parlamentbe menet megéheztünk, így előbb egy bolt, aztán kiültünk egy parkba "csövezni".
de szépek vagyunk, na jó inkább sármosak
A Parlamentáriumba a bejutás pont ugyanolyan szigorú, mint a reptéri biztonsági check. Mindent ki kell pakolni a zsebekből és a detektoros kapun átmenni. Szerencsére itt sem akadtunk fent. Bent egy fantasztikus interaktív kiállítás van, a második világháborútól napjainkig lehet végig követni az eseményeket. Képekkel, szöveggel és audio kommentárral. Természetesen mindezt minden tagállam saját anyanyelvén. Jó hosszú, nem tudom mennyi időt töltöttünk bent, de a végén már Tibivel az alvás határán voltunk. Ezt is kipipáltuk. Kérjük a következőt!
Ezután az Eddy Merckx metró állomásra mentünk ami jól kint van a város szélén, utaztunk vagy 15 megállót, de megérte. Ugyanis itt van kiállítva Merckx azon kerékpárja amivel 1972-ben megdöntötte az 1 órás kerékpározás világcsúcsát. Mai szemmel nézve elég retro darab. Sehol egy patent pedál csak jó a öreg szíjas rögzítés. Egy áttétel, de ez ugye a kísérlet miatt. Igaz jó nagy áttétel. Azért ez a kerékpársport történelem egy darabja, egy legenda bringája. Látni kellett. Sajnos csak ennyi fért bele a városnézéses napba, ha lesz legközelebb akkor talán többet is látunk a városból. Így irány vissza a szállás ahol lepakoltunk majd irány valami kajálda. Együnk valamit. Kis töprengés után a tegnapi helyre ültünk be megint. Én a már bevált dupla húsos maxi burgert kértem. Ehhez járt két pohár üdítő és egy adag sült krumpli. Finom volt ismételten.
egy bringással kötelező látnivaló
vacsora
Este a szálláson még összekészítettem a felszerelést, kicsit nassoltuk, beszélgettünk és egyeztettünk Elivel, hogy hol fog nekünk szurkolni. Ebből a szempontból nem túl barátságos a pálya vonalvezetése, mert csak két helyen tud ott lenni. 15km-nél és a célban. Ezután nyugovóra tértünk. 9-kor lesz rajt, így reggel ráérősen 7 órakor keltünk. Kényelmesen megreggeliztünk és felöltöztünk. Kb. 20-30 perces út volt ki a diadalívhez. Fura módon egy budapesti versenyen hamarabb kimegyek, mint itt. A rajthoz menet elég hűvös idő volt, de nem akartunk Elinek nagy pakkot így csak egy felsőt vittem magammal. Végül elég is volt. Magában a rajtzónában már nem is fáztam, a körülöttem lévő emberek testhője nagy segítség volt. Még elintéztük a kis és nagy dolgokat, itt szerencsére volt még papír a budiban. Jöhetett a szokásos mars csoki, mert ugye anélkül egy métert sem.
rajt előtt
Kb. 1700 induló volt a maratonon, így elég közel voltak az iramfutók egymáshoz. A tervünk az volt Kacsával, hogy megyünk a 3:30-assal aztán lesz ami lesz. 3km-ig tartottuk is a kicsivel 5 perc alatti tempót aztán jött az alagút. Már a lefele menetben látszott, hogy ebből baj lesz. Meredek volt, sejtettük, hogy felfelé "érdekes" lesz. Igazunk lett. Annyira nem esett jól, ez a kilink csak 5:30-as lett. Meg is beszéltük Kacsával ha sok ilyen lesz még az szar. Nos, mire befejeztük az elmélkedést már jött is a következő alagút. Aztán a következő. Ezen 3 alagútnak köszönhetően elvesztettük szemünk elől az iramfutónkat és kb. 1,5 perces hátrányt szedtünk össze a 3:30-hoz képest. Nem baj, megyünk tovább a saját tempónkban. 6 km-nél behaladunk egy szép parkba, naná, hogy megint felfelé. Kacsa jobbra el, pisilnie kell. Nekem is, de még tartogatom az esetleges holtpontra. A kis felfele után egy meredekebb lefele következik. Itt sikerül bőven becsúszni 5 perces alá. Kacsa utolér és köszöni, hogy megvártam. Nem vártam, egész egyszerűen gyorsan fut. Kikeveredünk a parkból jön a 10 km-es chip kontroll. 51:14-el haladunk át. Jól állunk és még frissek vagyunk, de ugye rengeteg van még hátra. Bármi lehet. 12-nél Kacsa megint jobbra el. Igen, pisilős fiút játszik Brüsszelben. Jön egy jó hosszú, kényelmesen megfutható lejtő mindjárt jót tett a pace-nak. 4:45! Egy percet hoztam az iramfutón. Kacsa most kicsit lassabban ér utol pedig tolta neki rendesen egy 4:27-es kili formájában. Közeledünk Eli felé akinek a hangját már messziről halljuk. Igazi energiafröccs ez nekünk.
15km-nél frissen és üdén
Ezzel a plusszal megyünk tovább. Még mindig jól esik és jó a tempónk, tartjuk az 5 perces kiliket. Biztató. 17,5 körül dobunk egy jobbost, itt lesz a nagyon hosszú oda-vissza rész. Visszafele ugyanis már majdnem 35km-nél fogunk járni. Basszus, 9 kili oda, majd 9 kili vissza, szarul hangzik, de hát ezért jöttünk. Meg a következő emelkedőért ami soha nem akar véget érni. Lassulunk is a szokásos 5:30-as tempóig. Abban azonnal megegyeztünk, hogy ezt nem fogjuk tudni lefele visszahozni. Nagyjából itt engedtük el a 3:30-as célidőt. Az emelkedő 19km-ig, a frissítőpontig tart, legalábbis mi ezt hisszük és látjuk. Utólag nézegetve a szintrajzot igazából 20 km-ig. Így már érthetőbb ott miért lassú ez a km is. 20-tól viszont tényleg megint lefele haladunk és megint mennek az 5 alatti km-ek. Jön a féltáv, 1:47:17-el csippantunk. Kurva jó, egy kényelmes, beszélgetős fm nem túl szar idővel.
féltávnál
Azért itt már fájnak a talpaim és a vádlim is kezd összeállni, de még bírható. Itt már látjuk a visszafele futókat is. Nincsenek sokan, ez még bőven a mezőny eleje. Jön egy kis erdős rész egy tóval és nagyon meredek lefelével, de legalább rövid. Az erdőben elég szar az út, plusz tele van a gesztenyefákról lehullott cuccossal is. Nem volt annyira komfortos már a futás, de a tempó még mindig vállalható volt. És mellettünk nem nagyon mentek el, inkább mi előztünk. kiértünk az erdőből jöhet a hosszú, sunyi emelkedő, bónuszként egy kis szembe széllel. Kacsa próbál mindig valaki mögé beállni szélárnyékba, meg hogy tempót menjenek nekünk. Nem találunk senkit aki ugyanazt a tempót futná. Egy hölgy van, de ő gyorsabb, nem tudunk és nem is lenne érdemes vele elmenni. A 30 km-es kontrollnál is jó idővel haladunk át. 2:33:34. Jó, nagyon jó. Ugyan végleg letehetünk a 3:30-ról, de egy jó kis 3:36-3:37 még össze jöhet ami mindkettőnknek egyéni csúcs.
30 kilinél, már nem annyira őszinte a mosolyunk
Biztosak vagyunk benne, hogy az emelkedőkön időt veszítünk amit lefele nem tudunk behozni. A közel 4 km-es emelkedő viszonylag hamar eltelik. A 33 km-es frissítőpont után benyomunk 2-2 sótabit. Jól jöhet. Itt már noszogatom Kacsát, hogy húzzon, mert látom rajta, tudna jobb tempót menni. De marad, együtt jöttünk-együtt futunk. Jön a csatlakozási pont ahol találkozunk a félmaratont futókkal, hirtelen tömeg lesz és persze megint egy kis emelkedő. Kacsa szól, hogy figyeljünk, ne ragadjunk be a lassabb futók mögé. Látunk egy iramfutót, Kacsa persze egyből meg akarja nézni melyik az. Asszem itt elég durván szóltam rá. Hagyjon már bakker, 5 percesben megyünk fel az emelkedőn, sorra előzzük az embereket aztán még gyorsítsak és nézegessek mindenfelé? L...t! Persze ez nem komoly harag, no para. Már csak 7 km, ezt féllábon is kibírom.Kacsának már tuti a brutális egyéni csúcs és jó eséllyel nekem is meglesz. A combom is elkezd rendetlenkedni és a gyomrom is háborog, de fejben erősnek érzem magam. Marad a kicsivel több mint 5 perces tempó. Közeledünk a rajt helyszínéhez, innen már csak 3 km és meglesz. Biztosan meglesz. Elég szűk a hely, néha a padkán vagy a fűvőn futunk, mert csak ott férünk el. A pálya vége ismerős lesz hiszen ugyanaz mint a legeleje. A lejtőt nem szeretik a lábaim, de ez talán normális is. Persze a felfele meg egészen más miatt nem esik jól. Nincs bennem több, szerettem volna gyorsítani, de nem igazán sikerül. Kacsát végül 41 km körül sikerül rábírni, hogy menjen. Villámgyorsan eltűnik a szemem elől. Én küzdök a közeggel, a szűk úttal, az éles kanyarokkal és a macskakővel. Eli hangját hallom ahogy bőszen szurkol nekem és odaadja a zászlót a befutóhoz. Mindenre figyel Keripapa. Megvan az utolsó kanyar is jön a célegyenes. Még valami hajrá félét is produkálok, a zászlót a magasba emelem és beérek! Igen, megcsináltam! PB!!! 3:37:45! Kacsa vár a célban egy pacsival. Óriásit mentünk. Majdnem két perccel jobb, mint tavaly Berlinben, ami ugye egy sík maraton. Nagyon örülök és iszonyat fájnak a lábaim. A vádlim betonkemény, a talpaim zsibonganak, de megérte. Megkapom a befutócuccokat, érem, víz, iso, waffel. Az érmet a nyakamba akasztom, a folyékonyakat azonnal megiszom. Séta a lépcső felé. Elitől kapok egy cola-t. Tényleg mindenre gondol. A legjobb szurkolónk. Főtörzsszurkoló! Ez az eredmény az övé is. Sokat köszönhetek neki. Tibi is bent van már, örömmel közli, hogy Ő is egyéni csúcsot ment. Össze is állunk egy közös fotóra. jól nézünk ki. mintha semmit nem is csináltunk volna. Csak akkor tudnám mi a francba fáradtam el annyira és mitől fájnak a lábaim?
3 futó, 3 egyéni csúcs
Irány vissza a szállás, ami Kacsának köszönhetően nagyon közel, kb. 200 méterre volt. Igazán előrelátó. A gépünk 17:55-kor indult, így nyugodtan le tudtunk zuhanyozni és átöltözni. Pakolom a hátizsákba a holmimat, gyorsan meg is telik. Baj van. Ki van tömve, mint a déli busz, de a papucsom meg rajta. Kis dilemmázás után a futócipőnek mennie kell. Futni nem hiszem, hogy fogok még benne, akkor meg minek vigyem haza. Maradnia kell. Jött még a szokásos zászló aláírás. A lakásban rendet vágunk, főleg Tibinek köszönhetően. A házigazdánk biztos elégedett lesz, nem hagytunk nagy rumlit magunk után. Később kiderül így is volt, tökéletes vendégnek értékelt minket.
haza már nem jött, mert kitelt az ideje, na meg kellett a hely a sok csokinak
van még hely rajta...
Indulnunk kell, hogy elérjük a 15:30-as shuttle buszt. Na ez annyira nem sikerült. Igaz viszonylag gyorsan bevásároltunk az útra, de sikerült rossz metróra szállni. Ezt elkúrtuk. A következő 30 perc múlva megy, igaz meg is kéne találni, hogy honnan. Összefutunk egy magyar sráccal aki szintén a buszt keresi. Sok információt nem találunk a környéken. Felmerül a taxi, mint alternatíva. Meg is kérdezünk egyet mennyiért visz ki minket a reptérre. Kicsit sokkol a 150 euro-s ár amit hallunk. Inkább megkeressük a buszt. Elindulunk a leszállóhely felé ahol ismét egy taxiállomásba botlunk. Egyből meg is talál minket egy taxis. 15 euro/fő-ért kivisz minket. Olcsóbb, mint a busz, mi meg sietünk így áll az alku. Gyorsba verbuvál még pár embert mellénk. Bepakolja a táskáinkat a csomagtartóba és közli üljünk hátra mind a négyen. Hogy mi van? Megismétli újra, jól van elsőre is értettük csak nem hittünk neki. Szóval mi négyen hátul, a magyar srác meg négy ismeretlen meg középen és elől. 10-en egy 9 személyes autóban. Maximális profit. Jól csinálja. Nem is szarozik sokat ahol lehet 150-el hasítunk az autópályán. Hamar ki is érünk, fizetünk, minden rendben irány a terminál. Az előtérben még átesünk valami fura vizsgálaton aztán jöhet a security check. Bent veszünk még pár szendvicset meg üdítőt. Na meg egy-két csokit a duty free-ben. Mondjuk Kacsa nagyjából az összes gumicukrot felvásárolta. Beállunk a 14-es kapuhoz ahonnan a gépünk fog menni. Itt már sűrű a magyar beszéd, oda kell figyelni mit mondunk. Lassan, nagyon lassan jutunk be, de hát csak nem megy el nélkülünk. Felszállunk, eszünk, iszunk jól érezzük magunkat. Hamar eltelik az a szűk két óra amit repüléssel töltöttünk. Itthon a reptéren a szakadó eső fogad. Szar ügy. A Köki Terminál-ig még együtt megy a banda, onnan meg ki amerre lát.
emberünk sietett hazafele
Jó kis menet volt. Elfáradtam, főleg a lábaim. Pulzusadatokat figyelve sok maradt benne, de nem éreztem azt, hogy sokkal jobbat tudtam volna futni. 1-2 perc talán. Ez egy picit zavar, meg kell fejtenem, hogy mi lehet az oka. A tavaszi formámtól messze vagyok. A szeptember elég zaklatott volt, hiányoznak a minőségi edzések és 3-4 kiló plusz is van rajtam. Ezek is mind közre játszhatnak ebben. Pár szó a többiekről. Kacsa: egy nem normális állat. 3 pisililéssel is jobbat ment, mint én. Ha korábban otthagy akkor talán meg lehetett volna neki a 3:30. Elképesztő. Tibi: a bringás srác. Aki nulla edzéssel is szalad egy 1:48-at egy nem könnyű pályán. Lenyűgöző. Van még benne...Eli: A SZURKOLÓ, így végig nagybetűvel. Óriási köszönet, hogy ismételten elkísért minket, szurkolt és támogatott minket. Köszönöm. Azért felmerült bennünk, hogy mire lett volna ez elég egy sík maratonon. Nehéz átszámolni, de közel lettünk volna a 3:30-hoz. Hogy alulról vagy felülről az már más kérdés. Kacsa fogalmazta meg úgy, hogy megtanultunk ésszel futni. Nem csapjunk szét magunkat, ami igaz is. Másnap csak a vádlimat éreztem és egy kis izomlázam volt a combomban. Ez nem sok. Maga ez a szűk 3 nap remek volt. Jó emberekkel, jó barátokkal tölthettem. Várost néztünk, futottunk, jól éreztük magunkat. Nagyon szeretem ezeket az utazásokat. Most meg jön a SPAR maraton. Csak a nem normálisak futnak egy héten belül két maratont. Nem tudom mi lesz, de nekimegyek. Lepkével és Kacsával elindulunk a 3:30-as iramfutóval. Lepke biztos megfutja, Kacsa talán, én a magam részéről az érjünk végig kategóriába sorolnám magam. A héten nem futottam sokat, igyekeztem pihenni. Meglátjuk mi lesz, de vagyok olyan makacs, hogy végigcsináljam. És így is lesz, mindmegdöglünk jeligére!
3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és egy maraton, azaz 42,195 km futás. Ez az eredeti Ironman táv. Nekem ez az egész igazából 2 éve kezdődött. Szami már ekkor is triatlonos körökben mozgott és szeretett volna indulni. Egyedül akkor még sok volt neki (tavaly megcsinálta és idén is csak a térdműtétje miatt nem lett meg neki) így Fish-el hármasban megalakult az I(ra)Mcsigák nevű csapat. Eddig egy fellépésünk volt, ahol 12:00:41-es idővel és Fish első, s eddigi egyetlen maratonjával sikeresen szerepeltünk. Tavaly úgymond csak segítőként szerepeltem, de örömmel láttam, voltam részese Kacsa első IM-jének. Idén viszont ismét aktív szereplője lettem/voltam, köszönhetően Kacsának. Ő ugyanis rábeszélte Eli barátunkat, hogy ússzon helyettem, a többit meg megcsinálhatom. A feladat tehát adott volt, felkészülni erre a nem kis feladatra. Eli elképesztő erővel és lelki ismeretesen készült. Tavasszal megvettem az országúti bringámat is, így szinte minden adott volt a jó szerepléshez. A nagy napig kb. 2100 km bringát és 1700 km futást sikerült összehozni. Bíztam benne, hogy végig megyek, ha kell kúszva-mászva, de végigcsinálom. Kacsa még beszervezte Tibit, hogy segítsen nekünk meg elintézte a szállást Csurgón, ugyanott ahol tavaly is voltunk. A pénteki indulás előtt még elmentem Zolihoz a masszőrhöz (ez az UB előtt is bejött) meg elhoztam a bringámat a szervizből ahol a garanciális átvizsgálást végezték. Kacsa jött értem dél körül, majd felvettük Elit és Tibit. Irány Nagyatád! Az autópályán volt egy kis dugó, de leértünk, bár útközben valamelyik faluban majdnem összeszedtünk egy bringást.
megjöttünk
Leparkolunk a versenyközpont közelében, a srácok gyorsan letolnak egy sört én meg egy cola-t. Átvesszük a rajtcsomagokat és már kezdem érezni a versenyhangulatot. Jó itt lenni. Mivel már mindannyian éhesek voltunk, meg az idő is nagyjából úgy állt így beültünk a mondhatni megszokott helyre. Nagy nehezen ettünk-ittunk, mert rohadt sokáig tartott. Tény, tele volt az étterem, de akkor is. Mindegy, jóllaktunk ez a lényeg. Átgurultunk a szállásra ahol összekészültünk a szombatra. Rajtszámok felragasztgatása a bringákra és fejvédőkre, zselék, sótabik és energiaszeletek elrakása. Bezacskóztuk a kerékpáros és futó cuccot majd éjfél körül le is feküdtünk aludni. Reggel 5:15-ös kelés, hát nem voltam friss és fiatal, pedig hozzá vagyok szokva a korai ébredéshez. Kicsit reggeliztem (én ráértem bőven) majd becuccoltunk a kocsiba és felpakoltuk a bringákat. Előre Gyékényesig! Eseménytelen út a végén kis dugó, mert itt már mindenki ide. Igen, itt valami történni fog. A nagy placcon leparkolunk, Kacsa bringája le, irány a depó majd az úszás check-in. És jöjjön aminek jönnie kell. Felcsendül Vangelis és egyszer csak eldörren az ágyú. Raajt!! Több mint 600 versenyző rohan-sétál bele a tóba. Elképesztő!
egyéni rajt, felemelő, hátborzongató, remélem jövőre...
Ideje nekem is bedepóznom a bringát. Vissza a kocsihoz, gyors öltözés után indulok is. Eli meg elindul a váltók úszás check-injéhez. Én Tibivel, teljes menetfelszerelésben állok a parton. Basszus, le kéne ülni pihentetni a lábaimat, mert azokra még szükség lesz a mai napon. Így is teszek, de nem tart sokáig és megint falállva nézelődöm. Egyszer csak a hangosbemondó Kacsa nevét említi. Hűha, mit keres ez itt ilyen korán? Első köréről jön ki és még csak 51 perc telt el. Jó, nagyon jó! Negyed óra múlva újabb ágyúszó, indulnak a váltók. Közben folyamatosan jönnek az egyéni versenyzők kifele, és egyszer csak megjelenik Kacsa. 1:44-es úszás! 13 perccel jobb mint tavaly! Indul bringázni amitől valljuk meg, rendesen be volt fosva. Én azért hittem benne. Megint eltelik kis idő és jön Eli, 46 perces első körrel. Amikor megtudja dühösen csapja össze kezeit. Jót úszott, de nem elégedett és elképesztő erőt látok benne. Nem kérdés számomra, hogy már bocsánat, de a szart is ki fogja magából hajtani. Van még időm, elintézem amit el kell azután meg Tibivel beszélgetünk kicsit majd leülök a depóba és várom Elit. Egy-két ismerőssel találkozom, de igyekszem koncentrálni. Egyszer csak Eli alakja tűnik fel, eljött a várva várt pillanat. Indulni kell. Eli diadalittasan közli, hogy 1:35 alatt úszta le a 3,8 km-t. Szenzációs a srác! Mindent bele kell adnom nekem is. Mivel abban biztos voltam, hogy az órám nem bírja végig track-elni az egészet (vagyis nem vagyok elég gyors hozzá) így a kerékpárt a telefonon futó endomondo-val mértem. Az órán csak az időt és a pulzusomat figyeltem. Ezzel nem láttam a sebesség adatokat, de valamit valamiért és a körök végén már nagyjából ki lehet számolni az átlagokat. A pályát tavalyelőttről már ismertem, nagy meglepetés nem volt. A nagy, 75 km-es körön sikerült jó kis tempót menni, sokan nem előztek meg, aki meg igen, nos azok nagyon mentek. Érzésre 30 körüli tempó volt, de teljesen kényelmesen. Pulzusom rendben és figyeltem a pedálütemre is. Emelkedőn folyamatosan visszaváltottam így tartva a megfelelő fordulatot. A frissítéseknél nem sokat tököltem, 2 kulacs eldob, vizes majd iso-s elvesz, utána banán és energiaszelet. A vizet igazából csak saját magam locsolására, hűtésére használtam. Ezt a metódust végig megtartottam. Még egy fontos frissítési alapelvem volt, a 40 percenkénti 2db sótabletta. Itt kitérnék egy két szóra a frissítési pontokra. Mindenhol, tényleg mindenhol profi volt. Hideg vizet és iso-t adtak fel. Ez nagyon sokat számított. Le a kalappal a szervezők előtt. Telnek-múlnak a percek-órák és fordulok is rá a Nagyatádra vezető útra. Itt két dolog fogad: a második frissítési pont és a szembe szél. Nem kérdés melyiknek örültem. Az jó, hogy már 50 kilinél vagyok, de ugye innen még 130 km és ez a szél mindhárom kis körön meglesz. Jön a harmadik, segesdi frissítő illetve fordító, na itt legalább már van hangulat. Épphogy átérek a síneken és Kacsa jön szembe. Aztaa! Majdnem egy kör, 35km előnye van. Nagyon jót megy és teljesen egyben van még. Csak tudnám mitől tartott? Beérek Nagyatádra, Eli és Tini a megbeszélt helyen várnak és szurkolás közben is azt kérdezik mit kérek. Egy cola jól esne közlöm, de elég lesz a következő körben. Az órát elfelejtem megnézni a kör végén így csak később tudok számolgatni. 29,3-as átlagot számolok (tévesen, mert hivatalosan 29,8 lett). Ez jó, nagyon jó. A 3db, 35 km-es kör közben sok említésre méltó nem történik. Inkább előzök, mint engem előznek. A második körben a segesdi fordító után pisilnem kell, bármennyire is akartam nem tudtam elintézni menet közben. Nem baj, ennyinek bele kell férnie. Kacsához közelítek, mert egyre később találkozom vele. Tibiék hideg cola-val várnak, istenem de jól esett. A harmadik körre azért már nem nagyon volt kedvem elindulni, de mit lehet tenni. Kezdem érezni a napot is, de ezen felül semmi bajom. A tempó is megfelelő, a pályán már nem sokan vannak itt már sokan szenvednek. Én viszont jól vagyok, folyamatosan haladok el a többiek mellett. Azért már nagyon várom a végét és úgy kb. 5 km-el a vége előtt még rápakolok egy kicsit. Leérek a versenyközponthoz, irány a depó, óra leállít: 2:10! Hinnye. Ez de kurva jó volt/lett. A bringát elveszik tőlem én meg besétálok a depóba. Azt mondják, hogy pihenten kell elkezdeni a futást, mintha semmit sem csináltál volna addig. Nos ez rám annyira nem volt igaz. A depóban egy lassú átöltözés után nem nagyon akartam kimenni a futópályára. De mivel nem volt más választásom neki indultam. Az órát talán kicsit korán indítottam el, de sebaj. A depóból kifele jövet rengeteg az ember, szurkolnak is hangosan. Fáradtságot érzek a lábaimban, de talán ez normális. Figyelem a pulzusom és tetszik amit látok. Jön is az első kili:5:10 húbazzeg ez gyors lesz, bár egyelőre kényelmesnek tűnik. Kb. 2 perc után jön szembe Kacsa. Nagyon egyben van, legalábbis az én meglátásom szerint. Majdnem 2 kör az előnye, ha nem borul meg akkor nem érem utol. Majd kicsit később jön Dóri (UB csapattárs) aki Zolival, a párjával csinálja duóban és Ő futja a maratont. Kicsit lassulok egészen 5:30-ig. Közben rájövök arra is, hogy felesleges a pulzusomat néznem mert a fáradtság miatt nem fog feljebb menni. Nem baj, jól haladok és még jól is vagyok. Minden ponton frissítek és locsolom magam, miközben próbálom nem szétáztatni a cipőmet. Rohasztó meleg van én meg közben fokozatosan lassulok. Vége is az elsőnek 28 percen belül, ez 5:16-os pace. Erős lesz. A második kör elején megint tali Kacsával csak most később, a Cöge féle magán frissítőponton ahol Lizától kapok egy kis jeget. Ez a kör is eltelik 28:44 alatt. 1 percet lassultam, de ez még simán belefér. A harmadik körben nincs mese, megállás, mert pisilni kell. Gyorsan elintézem és haladok tovább. Kacsával egyre később találkozom, ezt jó jelnek veszem. A harmadik kör már csak 32 perces, de ez még mindig 6:05-ös átlag. Beleférek még a 4 órás tervbe. A negyedikben azonban már jelentősen lassulok, ez már csak 35 perces, így a fele kb. 2:04. El kell engednem az előzetes tervet. Annyira már nem is érzem jól magam. Sétára váltok, nem baj ez, csak menjek végig, ha 5 óra alatt akkor annyi alatt. Eli és Tibi egy alkoholmentes sörrel várnak a kör végén, a felét le is húzom egyből. Végre nem víz, iso vagy az a fertelmes pepsi ami a fordítónál van.
De ettől még váltok futásra, pedig Szami, Eperszem és Timi is nagyon szurkol. Döntök, 2 kört sétálok majd az utolsó kettőt megfutom. Fájnak a talpaim meg bal térdem. De talán ezek csak béna kifogások, hogy ne kelljen futnom. Ezzel telik el az ötödik kör és a hatodik eleje. Megint pisilni kell, sebaj pont jön a toi-toi kár hogy vannak benne. Jó lesz nekem a park is. Normális a színe, jó, legalább nem vagyok kiszáradva. Kacsa a fordító előtt utolér. Utolsó köre, iszonyat nagyot ment. Megindulok vele egy kicsit, hogy ne tartsam fel. Amikor visszaváltok sétára, Ő is sétálni kezd. Mondom neki, ne szarozzon fusson, mert ebből bazi nagy idő lesz neki. Sikerül meggyőznöm, ott is hagy gyorsan. Hirtelen belém hasít a gondolat, hogy bakker így lemaradok a befutójáról! Nosza szedjük a lábainkat talán utolérhető még. Ezen gondolatot gyorsan kiveri a fejemből az állapotom. Nem megy, akarom, de nem. Megint séta. Eszembe jut Fish itt futott öröm maratonja, meg örökbecsű kifejezése a puding. Nem lehetek ennyire puding, futnom kell! Törnek elő az újabb gondolatok, a szekszárdi Borvidék "Fuss Baszod" szlogenje meg egy, a facebook-on látott pólófelirat: Kussolsz, nem sírsz, csinálod! Ezek bejöttek! A nap is lement! Újra futok! Tudom a srácok nem lesznek ott, mert Kacsát szedik össze, de nem is baj, ez az én harcom. Egész jó tempót sikerül menni olyan 5:40 körüli, csak a frissítések miatt 6-os az átlag. Még 2 kör akár a 4:40-es maraton is meglehet. Emberek! Megy a futás és jól érzem magam. A 7-ik kör is végén már Kacsa is ott áll az út szélén és elnézést kér, hogy nem kísér el az utolsó körre. Nem is kell, nem szeretném, meg amúgy sem bírná az újjászületett tempómat. Uccsó körben csak a fordítónál frissítek, hogy ne húzzam tovább az időt. Darálom be sorba az embereket, itt azért már nagy halálok vannak. Jön a tér és az utolsó pont. Innen már csak 1200-1300 méter. 7-8 perc és bent vagyok. Már szürkület van, az út szélén a szurkolók is megritkultak, de nem számít. Itt és ekkor már nem. Nincs ami megállítson. Látom már a versenyközpont fényeit, közeledik a kordon és igen Eli már ott kiabál, hogy megcsináltam! Elérem a Welcome to the Finish Line kaput, kicsit utána Eli vár rám, kocogásra készen. És igen! Megcsináltuk! Kurva jók vagyunk! Megkapjuk jól megérdemelt érmeinket, bár én azt hittem nem kapunk.
Gyorsan gratulálok Kacsának majd leülünk szinte az első erre alkalmas helyre. Ne szépítsük, bazira elfáradtam. Próbálok kicsit nyújtani, de se kedvem, se energiám hozzá.
Eltelik jó pár perc, mire összeszedjük magunkat és átváltunk a keressünk valami kaját projektre. Az Athlete's Garden-ben az indulók kapnak kaját, ráadásul én előre vettem plusz két jegyet. Ez most jól jött, mert így 5 tál ételünk volt, meg 5 italunk. Ezzel a vacsora kérdést ki is pipáltuk. Evés közben befutott még Szebeni Bandi bá, az élő legenda. 73 éves és 26 teljesített nagyatádi IM-je van! Volt oly kedves és engedte, hogy közös képet csináljunk. Óriási megtiszteltetés.
Ideje lenne menni, irány a depó a bringákért, Tibi meg közelebb hozza a kocsit. Mire fel és bepakolunk már majdnem éjfél van. Maradunk még, mert mindjárt kezdődik a tűzijáték. Idén már ezt is látjuk.
Miután vége elindulunk vissza a szállásra. Kis beszélgetés, zuhanyzás után mindenki nyugovóra tér, hosszú volt ez a nap. Vasárnap ráértünk felkelni, mert csak 11h-kor kezdődött az eredményhirdetés. Összepakoltunk mindent, beugrottunk még egy kis reggeli vásárlásra a helyi élelmiszer ellátóba és Nagyatád felé fordultunk. Maga a ceremónia jó hangulatú és vannak megható pillanatai is.
A TTT azaz a tízen túliak társasága a színpadon
Amikor az első bálozókat név szerint kiszólítják hát az nagyon felemelő. Az eredményhirdetés maga sokáig tart, de nem számít, ez itt és most az ünneplés ideje. Nagyjából 2,5-3 órán keresztül tartott utána indulhattunk haza. Még bevásároltunk az útra, kaját-piát, ez mint később kiderült jól tettük, mert az autópályán volt sor rendesen. Félúttól én vezettem, Tibit hazadobtuk majd én következtem és így véget is ért a nagy kaland. Szuper hétvége volt, remek eredményekkel. Óriási köszönettel tartozom Tibinek a support-ért, Elinek az úszásért és a support-ért. Nélkülük biztosan nem lett volna ilyen jó. Kacsa meg szimplán egy állat!
Jöjjenek a számok: kezdjük Kacsával, elképesztő amit ez az ember csinált. 12:47:20-at ment, közel két órával jobbat, mint tavaly. 1:44:08-at úszott (529-ik hely), 6:12:51-et tekert (311-ik hely) és a végén futott egy 4:29:09-es maratont (167-ik), a többi időt a depóban töltötte el. Ez neki a 275-ik helyre volt jó egyéniben. Mi Elivel párban 12:32:15-öt mentünk. Eli fantasztikus, 1:34:35-öt úszott (187-ik hely). Nekem a bringa 6:10:06 lett (29,18km/h-s átlag, 97-ik hely a váltók közt) a maraton pedig 4:36:25 (167-ik hely). Ezzel a váltók között a 150-ik helyen végeztünk. Egyéni összegzésként csak annyi, hogy elégedett vagyok. A bringa brutálisan jó lett és még lehet rajta javítani. A futás nem lett olyan, mint szerettem volna, elvettem mikor úgy éreztem, hogy baj lehet. Idén ez már harmadszor (Vivicitta, Hortobágy) fordul elő, talán érettebben, okosabban versenyzem. Nem csaptam szét magam, kis izomfáradtság ugyan van, de kibírható. 6 nap telt azóta, 2 nap pihenés után túl vagyok négy munkából hazafutáson és csak az első, a keddi volt fos. Nem is annyira a tempó, inkább érzésre. Tapasztalatnak mindenképpen jó volt. Eddig is hittem benne, most már azonban tudom is, hogy készen állok egy IronMan-re, már persze ha megtanulok úszni. Nem lesz egyszerű az biztos, de az út maga a cél.