Az UB óta sajnos nem az edzésről szólt a világ. Ott szétment a bal lábam, ki tudja mi a baja, igazából most sem tudom mi van vele. Túlterhelés, ínhüvelygyulladás, fáradásos törés is szóba került. Az UB után 1,5 szünet volt ami alatt teljesen elengedtem magam kaja ügyileg. Fel is kaptam hirtelen 2-3 kilót.  A BUFF-on ami 2 héttel a Balaton kerülés után volt még várt rám egy félmaraton amit köszönhetően a gyenge mezőnynek sikerült megnyernem 1:30 alatti idővel. Sajnos a lábam 17 km körül megint fájni kezdett ami nem jelentett semmi jót. Ezután megint 2 hét pihenő jött amit egy betegség is súlyosbított. Az októbert 150km-el zártam amiből az UB 110 volt...

A novemberi kezdet nem volt kellemes 2x futottam 8km-t, mindkét esetben fájt a térdem úgy kb. 4km-bel. Így mentem neki a barcelonai maratonnak. Fogalmam sem volt mit bírnak a lábaim benne volt a pakliban, hogy közel sem biztos a végigmenetel.

Zsuzsi volt oly kedves és elkísért és ha már akkor egyértelmű volt. hogy ő is fut. Neki Zoli még célidőt is írt, így nem tudta ellustálkodni velem. Én meg amolyan lesz ami lesz alapon indultam el. Azt megbeszéltük, hogy ugyan maratont nem adunk fel, nem mindenáron megyek végig ha úgy alakul. Szombaton korán kiértünk így egész sok időnk volt már ekkor várost nézni valamint átvenni a rajtcsomagot.

Maga az expo csalódás volt, de most a covid mindent átír. Alig pár kiállító volt, hamar végeztünk is.

A szállást is gyorsan megtaláltuk, igaz 3,5km-t sétáltunk az expo-tól. Jó kis bemelegítés. Aztán persze került még pár lépés a cipőkbe. A másnapi rajt 8:30-kor volt így reggel eléggé hűvös idő volt. Mi persze leleményes módon vettünk előző nap kukás zsákot így miután leadtuk a csomagjainkat sem fagytunk meg. Nem volt egy banánérlelő hőség. De az látszott, hogy szép tiszta időnk lesz később. Maga a rajt egészen felemelő volt. A speaker-ek ordítottak a tömeg tapsolt, tombolt és két énekes a Barcelona című dalt énekelte. Hátborzongatóan jó volt.

Elindultunk...Zsuzsinak a 3:25-ös célidőhöz a 4:50 körüli tempó kellett így ezt lőttük be. Igen, én is ezzel kezdtem bár fogalmam sem volt meddig és hogyan bírom egyáltalán. Az elején egyértelműen én loholtam utána. Pörögtek szépen a kilométerek egyszer-kétszer rá is szóltam (bár lehet nem kellett volna), hogy 4:30-ban tolja. Szépen építgettük az előnyt, még egy gyors pisiszünet is belefért. Néhol elég szűk utcákon haladtunk így kicsit idegőrlő volt az állandó beragadás/kerülgetés. Amikor viszont kiszabadultunk akkor ütemszerűen ment a 4:45-4:50. Mivel én már 2016-ban jártam itt így volt pályaismeretem. Tudtam, hogy a fele előtt van benne egy hosszú oda-vissza rész ami emelkedik is. Ezt már akkor sem szerettem és most is nehezemre esett ez főleg a pulzusomon látszott ami a 180-at ostromolta. Ez nem az amivel egy maratont végig tudok tolni. Bíztam benne, hogy a lefelében ez esik kicsit, de nem így nem. De végül nem elsősorban ez hanem a jobb combhajlítóm mondta azt: ennyi és nem több. Zsuzsit saját útjára engedtem én meg bevánszorgok valahogy. Kissé visszább vettem a tempóból és ez hatni látszott  az egészen biztos volt, hogy elfutottam az elejét, mint a disznó. Az viszont, hogy a térdem és a bokám még jó volt örömmel töltött el. Helyette most jött a hajlító. Nem baj megyünk ahogy tudunk. Pár kiliig egész jó tempót sikerült menni. Jön a rettegett másik oda-vissza a Torre Agbar-nál. 26 előtt kanyarodunk rá és 30 után le róla. Itt már kezdek rottyon lenni, de a 30-as frissítőpontig nem akarok belesétálni. Na ez nem megy. Sebaj Zsuzsi lassan jön szembe és az jó lesz. Nemsokára meg is látjuk egymást, egy gyors integetés és már ott sincs. Ha nem is száguldok azért az a bazi nagy uborka csak közeledik. És ahogy egyre közelebb és közelebb van a szurkolók hangereje is egyre jobban nő. A fordítóban egész egyszerűen megvannak örülve az emberek! Felemelő a hangulat ami ugyan halkul, de végig velünk marad. 30 után jön egy jobbos és kiérünk a tengerpartra. Egy csoda az egész. Fotóért kiált, meg is állok elkészíteni.

Nekem ez már városnézős maraton. Persze közben számolgatok milyen idő lehet belőle és egy 4 órás teljesítés bőven benne van. Igyekszem tartani a 7 perces átlagot. Amikor tudok/akarok futni akkor megy a 6 perces a sok séta rontja úgymond le az egészet. Tudom, hogy a partól felmegyünk, hogy újra lejöhessünk.

Arc de Triomf: emlékszem mi volt 5 évvel ezelőtt, Eli bácsi hangjától zengett az egész. Olyannyira, hogy még most előttem van ahogy Kacsával futunk felfele és Eli a kanyarban kiabál úgy, ahogy csak ő tud! A diadalív utáni kanyarban meg a helyiek buzdítanak ordítva elő is kell vennem a telefont, hogy videót készítsek róla!

Placa Catalyunya, elindulunk lefele újfent a tengerpartra. Továbbra is tolom a séta-futás-fényképezés háromszöget. Sokkal jobban vagyok/érzem magam, mint Berlinben. Persze a tempó is más volt akkor, de inkább a lábaimban érzem azt, hogy ez most így jobb. Colombus szobor és a 39-es km tábla. Bő 600 méterrel mérek már többet, de ez sajnos benne van. Itt kanyarodunk fel a cél felé, bár most másfele megyünk, mint 2016-ban. Az akkori uccsó 2 km örökre beégett. Ahogy a 3 sávos úton 2 méteren haladsz és a két oldalon üvöltenek az emberek...na ez az amit át kell élni mert elmesélni nem lehet. Az emelkedő nem esik jól, de megyek előre rendületlenül. A 4 órán belüli idő már szinte tuti. Jön a végjáték, nem tudom honnan, de 1,5km-el a vége előtt megint elszabadul a pokol. A hangulat frenetikus. Tombolnak az emberek, itt nincs azaz isten, hogy ne fussak. Egész egyszerűen nem lehet, a holtak életre kelnek akkora a hangerő. Már felsejlik a két torony egyikének a teteje, megérkeztünk. Ugyan még egy kicsit futni kell, de mit számít ez már ekkor. Még 3 kanyar és ott a célegyenes. Ezt is le kell videóznom. Bénázok a telefonnal, a befutó videókon is az látszok, hogy ezzel babrálok, de kit érdekel? Bent vagyok! 3:58:25!

Komoly bajom nincs, azt ugyan nem mondom, hogy nem fáj semmim, de amitől féltem előtte, a bokám és a térdem, azok rendben vannak. Talán kicsit csak a bokám és ez főleg a nap további részében jön elő. Megkeresem Zsuzsit a megbeszélt helyen. Ott ül a fal tövében és napozik. Egyből az idejéről kérdezem: 43,6  mondom nem az érdekel mennyit mértél hanem az idő! 3:29:25! Szuper új egyéni csúcs! Ja, amúgy ez volt az első hivatalos maratonja...

A további két napban mindent is megnéztünk amit lehetett. Köztük volt a La Boqueria, a Sagrada Familia, a Güell park, a Katedrális, a Santa del Mar bazilika, a Gótikus negyed a tengerpart és még nem tudom mi minden.

Nem spóroltunk a lépésszámmal az egyszer biztos. Mindegyik egy kis mini csoda önmagában.

5 éve ez a város mondhatni elrabolta egy kicsit a szívem ami most kapott egy újabb löketet. Fogok még ide jönni ez egészen biztos...

Fura egy év volt ez a 2020-as. Az egészet átitatta a Covid19. Rengeteg verseny maradt el miatta valamint tologatták ide-oda őket. Nekem úgymond hazavágta teljesen a terveimet. De ha belegondolunk, hogy sokan a munkájukat vesztették el ez nem is olyan nagy probléma. Na, de nem okoskodni akarok hanem egy kicsit visszatekinteni ez elmúlt évre. Januárban és februárban rendben lement a külföldi maraton. Az első picit szenvedős, a második viszont igazi örömfutás volt. Mélyebben nem mennék bele, aki szeretné el tudja olvasni itt a blog-on.

Január elején Szlovákiába Gúta felé vettük az irányt, Kriszti és Kacsa kísért el, mint szurkoló. A beszámolót itt láthatjátok: Gúta maraton  

Egy héttel később a Zúzmarán is elindultam. 3 táv, 5km, Félmaraton és 10km sorrendben. Zolival megbeszéltük melyik távon mit fussak aztán engem meg elvitt a versenyláz. nem voltam elég felkészült és hát mit tagadjuk a súlyom sem volt rendben. Hiba volt, nem is kicsi. Iszonyat szarul esett az egész és még a vádlim is megfájdult. Szerencsére pár nap alatt kihevertem és innentől az inkább szót fogadok Zolinak abból nem lesz baj elvet követtem.

Februárban a külföldi maratonra Attika kísért el. Itt elolvasható milyen is volt a németországi kiruccanás:           Bad Füssing maraton

Ebben a hónapban volt a Bodri trail is ahol rámentem az élményfutásra, edzőbá amúgy is azt mondta, hogy ne nyírjam ki magam és vigyázzak magamra. Én meg ugye most már szófogadó vagyok...A szőkönapon meg szaladtunk egy Mókus kört ami szintén egy QR kódos történet.

Ezek után lélekben és már szinte testben is készültem Barcelonába a márciusi helyszínre. Ekkor ütött be a krach. Már tombolt Spanyolországban a vírus és végül úgy döntöttem, hogy nem utazom ki. Ez jó döntésnek bizonyult, mert végül a verseny előtti napokban be is zárt az ország és a versenyt is elhalasztották októberre. Egy dologban biztos voltam. Én, március 15-én maratont futok valahol! Az Omszki-tóra esett a választás. 1,69km körpálya, mindössze 25 kört kell futni. Sima ügy. Kriszti és Pisti (tesóm és párja) jöttek frissíteni. Vitt is a lendület rendesen és életem második legjobb idejét sikerült megfutnom, köszönhetően Zsuzsinak is aki megjelent közben és futott velem pár kört, pont akkor amikor éppen holtpontom volt. A befutó meg egyenesen fantasztikus volt, célszalaggal éremmel, úgy ahogy az szokás. Nagyon élveztem azt a napot és talán már nem is bántam (annyira), hogy elmaradt a verseny. És mivel itt jól ment, elhittem, hogy a bab is hús. Hát nem igazán...és közben a járványhelyzet miatt az összes tavaszi verseny ment a levesbe és átkerült őszre. Jól nézünk ki...

Jött az április és a Szilas patak. Zolinál láttam egyszer, hogy futott itt egy maratont. Akkor miért is ne tegyem én is. Zsuzsi elszegődött mellém bringás kísérőnek, Zoli kiírta a tempót és már indulhattunk is. Kellemes bár kissé szeles idő volt, de bőven megfelelő a futáshoz. Nem is volt semmi gond úgy kb.30km-ig. Ott egész egyszerűen elfáradtam és nem tudtam tartani az addigi tempót. Így lett 3:40 ami azért annyira nem rossz, de hát ugye az előző...na mindegy. Az viszont jó jel volt, hogy másnapra szinte semmilyen fáradtságot nem tapasztaltam. Asszem itt kezdtem el használni a Hammer-es tablettákat és ennek is tulajdonítottam, hogy igazából semmi bajom.

Májusra fordulván nem látszott, hogy ebből a bezárkózott helyzetből mikor lesz kiút. Maradtak továbbra is az edzések, amik nem feltétlen mentek jól, de csinálni kellett. Már a bringázás is képbe került így azért volt változatosság. Az e havi maratonra a Duna parton esett meg. Majdnem itthonról indultam déli irányba a ráckevei ág felé. Zsuzsi ezúttal is jött velem bringán, hogy nekem csak a futásra kelljen koncentrálnom. Jó tempóban is indultam neki, bár egy kis technikai probléma miatt csak 30 perccel később sikerült elkezdeni a tervezettnél. A jó érzés/tempó kb. 27-28km-ig tartott. Ekkor már nagyon meleg volt, el is fáradtam és a bokám is elkezdett fájdogálni. Egyszer meg is álltam miatta, de a feladás nem merült fel opcióként. Innentől nagyjából a túlélés volt a cél és persze, hogy ne nyírjam ki a lábamat. Végül sikeresen abszolváltam mindkét feladatot. És önmagában a 3:37 sem rossz idő. Az egy kicsit aggasztott, hogy a második felére megint elfáradtam. A hónap közepén elmentem terepfutni, megnézni végre a Spartacus ösvényt, mert fura módon ott még nem jártam. Nos ezúttal sem sikerült. 7km-nél jártunk amikor kiment a bal bokám. Sebaj, menjünk tovább a fájdalom majd elmúlik. Dagadni sem dagadt be, szóval jó lesz ez. Nem lett az. A fájdalom nem múlt és mit tagadjuk bucira dagadt. Fasza. Irány a kocsi a legrövidebb úton. Hosszú séta volt...a végére nem sokkal lett rövidebb, mintha végig a track-en mentünk volna. Másnap meg mehettem a sürgősségire mert olyan lila lett, hogy csak na. A törést megúsztam, de pihentetni kell. 1 hét teljes pihenő után jöhetett az óvatos kerékpározás, majd egy újabb hét elteltével a futás is közben meg csináltam a gyógytornát. Közbe azért beesett egy qr kódos Nyuszis kör, de csak mert cuki az érem. Így léptünk át a következő hónapba.

Júniusban sem rendeztek meg sok versenyt, konkrétan talán egyet sem. Volt egy virtuális Vivicitta félmaraton, egyre több bringázás és a hónap 20-ik napján egy maraton. Maraton a Balatonnál egy kis extrával a Folly Arborétummal. Jó olvasást hozzá: Balaton maraton

A hónapban még két nagyobbacska feladat volt. A Balathlon keretein belül egy teljes Balaton kerülés kerékpárral és a Hammer tesztnap a velencei tónál ahol Zsuzsit kísértem. A Balathlon egy QR kódos történet. 4 szakaszra van osztva a kör és lehet egyesével vagy akár egyben az egészet bármelyik főpontról indulva. Én a Pestről legközelebbi pontot Balatonvilágost választottam rajthelyül. Kapóra jött, hogy pénteken szabadnapos voltam így tudtam hétköznap menni ami a Balatonnál jóval kisebb forgalmat jelenthet. A célidőm 8:30 volt ami kellemesen tarthatónak tűnt és nem mellékesen a legjobb idő is lett volna. Reggel még esőben indultam, de később alaposan befűtöttek. Kb a harmadától, Keszthelytől rettenet meleg volt. Naná, hogy itt kellett felmenni a hegyekbe. Itt meg is kellett állnom egy benzinkúton feltölteni a kulacsokat. Nem mondom, hogy jól esett minden emelkedő, de a lelkesedésem töretlen volt és jó tempóban haladtam. Szerencsére a kódokat is gyorsan megtaláltam így ezzel sem tököltem sokat. Később volt még egy nagyobb megállás amikor szintén utántöltés miatt álltam meg Köveskálon egy kisboltnál. A dörgicsei mászást már kifejezetten szerettem. Sokszor jártam már erre futva is. Az Ultrabalatonon ezek a szitok szavak: Pécsely, Vászoly, Dörgicse. Én bezzeg imádtam bár lógott a nyelvem rendesen. Pécselyen egy utolsó kulacs töltés a szent kék kútból és jöhet a hajrá.A hajrá amit jól bírtam bár a végére teljesen elfogyott a vizem. Az időm 8:29:44 lett. Tervszerűen sikerült. Vasárnapra volt a velencei tó kerülés egy kis Hammer termék teszteléssel. Ezen a napon is jó meleg volt és bár jó tempóban kezdtünk, Zsuzsi gyomra nem nagyon bírta a cuccot. A vége így eléggé szenvedős lett, de végigcsináltuk. Tapasztalatnak mindenesetre jó volt.

A júliust egy kis kíséréssel kezdtem, Dóri ment az Ultra Tisza tóra, Máté meg a vasárnapi félmaratonra. Egy pár percig én is eljátszottam a gondolattal, de szerencsére kivertem a fejemből. Bitang meleg volt mindkét nap. Dóri szuperül végigment a 126km-en míg Máté második lett úridővel. A rá következő héten megcsodáltuk a Bakonyt is a Kisördög kör keretein belül. Voltak szép részei, de annyira nem fogott meg, persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogok visszamenni. A maratonnál végül a Sunset trail-re esett a választásom. Korábban írtam is róla: Sunset trail maraton

A hónap további részében tovább edzettem és Zolival elkezdtünk pályán résztávozni, hogy elsősorban Ő gyorsuljon, de nekem se fog megártani.

Az augusztusi maratonról véletlenül még írtam is, itt el is olvasható: Dunakanyar maraton

Erre a hónapra is volt még terv az erős hónapkezdés utánra. Mivel idén nem mentünk Nagyatádra az Extrememen-re, de én azért aznap szerettem volna egy nagyot menni így a Bakony felé vettem az irányt a bringámmal. Sikerült egy 170 kilis, 1500 méter szinttel és bitang emelkedőkkel tarkított útvonalat összehozni ami a melegben igazán nagy kihívás volt. 6,5 óráig el is tartott. A másik egy kis balatoni edzőtábor Zsuzsival egy Fonyód-Keszthely Balathlon szakasszal megfűszerezve. Az egész ott kapott léket először amikor Zsuzsi nem nagyon tudott edzeni a fájó lába miatt. Másodszor akkor amikor nekem meg sikerült meghúznom a combhajlítómat az egyik résztávnál. Tanulság: ne akard visszaelőzni az edződet. Szóval kicsit defektes lett ez az edzőtábor. Magát a futást feladtam az első ellenőrzőpontnál, mert a bár a tervezett tempó megvolt, de egyre jobban fájt a combom. A lent töltött hátralévő időben maradtak a könnyű futások és rengeteg bringa valamint az év versenye: a Beach run. Homokban, vízben mindenen is keresztül. Mókának jó volt. Egyik nap Zsuzsival még a Balatont is megkerültük. Szuper élmény volt. A hó végén rendezték Badacsonyban a Dűlőre futunk versenyt. A combomat még éreztem, de ennek ellenére is jobbat tudtam futni a 2019-es eredményemnél. 4:35-ös átlag a hegy körül, talán még az első húszban is sikerült végeznem. Ezzel le is zártuk ezt a hónapot is.

Szeptemberben is rögtön belecsaptunk a lecsóba. 5-én Szőlőskör 50km, 700 méter szinttel majd másnap egy WizzAir félmaraton. Húzós hétvége volt. A Szőlőskörön már régóta szerettem volna elindulni. Előző évben ugye a 10km-en sikerült valami fatális véletlen folyamán nyernem. Szerencsére erre az 50-en esélyem se volt. Én élvezni akartam az egészet. Na ez majdnem sikerült. Zsuzsi a 10km-en indult aztán ha végzett és nem fáj a lába akkor indul utánam bringával Zoli meg szintén az 50-en. A rajt előtt ment a vergődés, hogy akkor most mit is, hogyan is. táskával vagy nélküle. Tisztára, mint a kezdők. Végül a zsák mellett döntöttem.

Az első pár kili rettentő jó volt bár erős mászással kezdtünk. Intő jel volt avagy lehetett volna, hogy Maráz Zsuzsi mögött mentem nem sokkal. Próbáltam visszavenni a felfelében és a lejtőkön sem lerombolni. Ezen a napon is nagyon meleg volt, így erre is figyelnem kellett. Az útvonal nagy része ismerős volt és naná, hogy a Pécsely-Vászoly-Dörgicse rész is fellelhető volt benne. Ráadásul oda-vissza megspékelve azzal, hogy egészen Balatonakaliig le kellett menni. A feléig egész jól ment és még az idővel is elégedett voltam. Aztán valahogy Dörgicsétől lefele valami félrement. Lejtőn sem tudtam 5 perc alá menni és a mellkasom is elkezdett fájni ott ahol a soft kulacs hozzáért. Na, ilyen se volt még. Közben folyamatosan figyeltem hátrafelé hátha megjelenik Zsuzsi bringával. De csak nem akart. Lent a fordítónál Cöge buzdított én meg neki indultam az emelkedőnek.

Elkezdtem érezni a meghúzott combomat is így futás-séta-futás kombóra váltottam. Fent Cögétől jeget kapok így ballagok tovább. És amikor már letettem róla akkor jött a megváltó! Zsuzsi gurul szembe velem. Ó igen, végre levehetem a zsákot. Mintha mázsányi tehertől szabadultam volna meg. Mondanám, hogy innen sokkal könnyebb volt, de nem lenne igaz.

Abban biztos voltam, hogy végigcsinálom. Kell az a nyamvadt szalag! Ha testben nem is, lélekben erős voltam és csak végigmentem. 5:16-al értem célba. Időben jobbat akartam és terveztem, de most csak ennyi jött ki.

A másnapi WizzAir-en megtisztelő és fontos feladatom volt. Esztert kísértem aki első fm-jén indul. Nagyon kis ügyes volt és megcsinálta. Büszkék vagyunk rá. Még egy hét sem telik el és már megint egy rajtban állunk. Ezúttal Szigligeten egy fm-en. Párban futjuk Zsuzsival. Anyu, Kriszti és Pisti lekísért minket, utána megyünk Tapolcára Tavasbarlangot nézni. Ő kezd 9km-el, én a maradék 12-öt futom. Mivel még nyár van nem meglepő, hogy ismét rohasztó hőség van. Valamint deles rajt. Jó lesz ez. Zsuzsi szuper idővel érkezik innen enyém a terep. 6km-es kör kétszer. Erős 4:10-es tempóban kezdek, fel is merül bennem, hogy sok lesz ez. Az emelkedőn is felszáguldok és máris lehet lefele veretni. Villámgyorsan eltelik az első kör. 26 percnél kezdem a másodikat. A meleg tombol, én kicsit nehezebben veszem a levegőt. Az emelkedő másodjára már közel sem esik jól, de tolni kell, mint süket a csengőt. A hajrára is maradt egy kis kraft, a legvégén Zsuzsi is beszállt mellém és így értünk be a célba. 4:22-es átlagot sikerült mennem ebben a melegben. Hmm, talán mégis bírom a hőséget? Párban 1:36:57-et mentünk ami szintén jó idő. Itt jön a kellemetlen rész. Ugyanis böngészvén az eredményeket a 3-ik helyen végeztünk. Ennek megfelelően mi szépen végigvártuk az eredményhirdetést majd amikor a legvégén kihirdették a párosokat akkor nem minket hívtak ki. Most mi a fa... van? Hát az, hogy csak negyedikek lettünk. Igazából nem is ezzel volt bajunk hanem, hogy ez miért nem derült ki amikor érdeklődtünk, meg hogy elba...unk erre 4 órát. Persze így Tapolcára sem jutottunk el. Csak az eredmény miatt volt okunk az örömre. Nekem meg kezdett gyanús lenni, hogy kezdek jó formába kerülni. Újabb hét elteltével irány a Szénáskör. Háromszor voltam már és mindannyiszor valakivel. Ezúttal viszont egyedül. A célom: jobbat futni 3:15-nél amit kb. 1 éve futottam Zolival. Megjegyeztem (majdnem) az akkori részidőket és elindultam. Az első pontig egy kisszünettel is 2 percet tudtam faragni. Érzésre nagyon jó tempót mentem, de igyekeztem az órát nem figyelni. Még az autolap-ot is kikapcsoltam. A második pontra érvén már fogalmam sem volt hogyan állok a saját összevetésemben. 1:30-al csekkoltam és másztam felfele a kilátó fele. Innen úgymond vakon mentem. Az sem segített, hogy többször is belebotlottam a Crosskovácsi bringaversenybe. Ezzel bukhattam valamennyi időt. De erősnek éreztem magam és igyekeztem mindenhol futni. Még fotózni sem álltam meg. Most csak az idő számít. Felérvén a Nagyszénásra azért mégis lőttem pár képet majd csekkoltam. 2:31-el állok! Hogy mi? Ebből brutális idő lehet. Innen még 5km a vége és nincs azaz isten, hogy ne legyen 3 óra alatt.

Ennek tudatában veretek lefele. Beérek, QR kódot olvasok és elképedek. 2:56:11-el finiselek! Atyaég! Most már biztosan jó formában vagyok. Elképesztően örülök neki. Újabb hét, újabb feladat. Ezúttal a havi maraton van terítéken ami kapott egy kis jótékonysági felhangot. A Fészek Gyermekvédő Egyesületnek javára lehetett futni illetve utalni. Én mindkettőt megtettem. Tatára esett a választás, a tó körül fogok körözni. Mindössze 6 karika. 3:30-at lőttem be célidőnek ami tarthatónak tűnt. Zsuzsi ezúttal is vállalta a frissítést. Persze azért kicsit futkosott is. Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, kissé hűvös, szeles idő,de futni azért még egész vállalható volt. Csodaszép környezetben kezdhetem a kilencedik maratonomat. Egyszerűen lenyűgöz a környezet és ezért is meg mert szimplán jól érzem magam 4:45-:4:50-ben megyek. Mintha flow-ban lennék. Suhanok és röppenek a kilométerek. Fejben már eljátszom a gondolattal, hogy akár egy 3:20 körüli időt is mehetnék. 30-nál konkrétan 3:22-re állok.

Aztán jön a kijózanító pofon. Kimegy a lábamból az erő és a combom is elkezd fájni. Megint elfáradtam. Most 30km felett. Egyik pillanatról a másikra csak 5:30-as tempó megy. Ez van nincs mit tenni, mint becsülettel végigcsinálni. Nem számolok csak összeszorított fogakkal megyek előre. A végén kicsit tudok gyorsulni és így 3:28:53-al érek be.

Végülis az előzetes tervnél jobb lett. Jobban belegondolva nem azért nem meglepő, hogy a vége megint ilyen lett. Kemény hónap volt és tutira bennem van még az előző heti Szénás és talán még a Szőlőskör is. Nem baj, a jelek biztatóak és mivel úgymond csak 1220 km hiányzik a 4000-hez így azt is célba vettem. 3db 400-as hónap kell és meg is van.

Októberbe lépvén egyből az Ultrabalatonra csöppentünk. Zolit kísértem, de sajnos nem volt olyan formában, hogy reális esélye legyen végigmenni. Majd legközelebb. Maratonként a Spar adta magát. Ráadásul ezúttal is nemes feladat jutott, Kacsával Bélust kísértül. Erről Ő írt pár sort ami itt olvasható: Spar maraton

Ebben a hónapban a fő cél, sőt igazából az utóbbi jópár hétben a hosszú hétvégén megrendezendő BUFF félmaraton volt. 100kilit nem mehettem és ez tűnt a legjobb megoldásnak az időrend miatt. Aztán a járványhelyzet miatt jól lemondták az egészet. Ez egy ilyen év. Én viszont nem akartam úgymond hagyni azt, hogy kárba vesszen az edzésmunka. Így kiballagtam az Omszki tóhoz és kiadtam azt ami akkor bennem volt. Az egyéni rekord szinte biztos volt és reménykedtem az 1:30-on belüli időben. Semmi sallang csak a kőkemény tempó. Olyannyira sikerült, hogy 4:10 helyett 4:00 lett az első kili. Hűha ebből még baj lesz. 10-ig mindegyik 4:10 alatt van! Bakker ez így 10km PB is egyben! Innen már nincs mese, menni kell mert...14km-nél jön  a holtpont. Már nem tudok 4:10 alatt futni, sőt 16-nál már csak 4:20. Ahogy számolok még így is meglesz az 1:30. 18km után sikerül picit gyorsulni, úgy tűnik túl vagyok a nehezén. Pár ott sétáló ember még szurkol is, mintha tudnák (és tudják is), hogy mi a célom. Ez is ad egy kis erőt a végére még valamiféle hajrát is kipréselek magamból. Vége! Megnézem az órám, 1:27:48!!! Megvan! Megcsináltam! Ha ez versenyhelyzetben jött volna ki akár még jobb is lehetne. De abszolúte elégedett vagyok. elértem azt amit már régen akartam, átléptem, sőt átrobbantam a határon. A hónap fennmaradó részében jól mentek az edzések míg az utolsó napra jutott még egy kihívás. Csanya létrehozta a Peaks of Hungary-t. Ismeretlen hegycsúcsokat kell meglátogatni adott hegységben, egy adott időn belül, útvonal megkötés nélkül. A Mátra volt a debütáns. Zsuzsit nagy nehezen rádumáltam a track-et megrajzoltam és uccu neki elindultunk. Ködös, hideg idő jutott meg egy jó adag sár.

Alaposan megküzdöttünk az elemekkel és a tereppel. Nem mindig volt őszinte a mosolyunk. Terepfutásnak neveztük, de rengeteget sétáltunk mindenen is keresztül.

Tartalmas 5 óra volt az biztos. A végén bezsebeltük az elismerést, a hamburgert és kicsivel később a szép érmet is.

Át is léptünk a novemberbe. A maratonra nem nagyon volt ötletem. Első körben a siófoki K&H Balaton maraton volt fókuszban. Szombaton maraton 3 részletben, vasárnap meg egy bónusz félmaraton. Aztán az egészből lett egy fonyódi egynapos, majd végül az sem. Érthető volt, de csöppet bosszantott, mert edzéseken nagyon jól ment a tempófutás. Mivel Zsuzsi is erre készült így adta magát az ötlet, hogy akkor megfutjuk a nyáron elmaradt/feladott Balathlon Fonyód-Keszthely szakaszt. Amiből aztán nem is annyira véletlenül maraton lett. De erről ugyebár Zsuzsi nagyon szépet írt: Zsuzsi maratonja

Én meg nagyon örültem, hogy egy kicsit vissza tudtam adni a sok segítségből amit tőle kaptam egész évben és pluszban még két legyet is ütöttem egy csapásra. Megúsztam az írást és a maratont is kipipáltam. Következő hétre Zoli Szénáskört írt ki Zsuzsinak én meg elkísértem. Ha már lúd legyen kövér. Csodaszép időnk volt, na meg rengeteg sár miután kiolvadt a talaj. Olyannyira sikerült vigyázni, hogy sikerült elperecelnem. Nem estem nagyot csak úgy letérdeltem. Úgy tűnt nincs semmi komoly baj. Kicsivel később elkezdett néha fájni a térdem a sípcsont tetejénél. Hmmm, nem jó jel. A vége az lett, hogy egy  hetet ki kellett hagynom, mert hétfőn már a járás is nehezen ment. Igyekeztem nem rástresszelni, 1 hét kihagyás nem a világ vége. Szerencsére igazam lett és mondhatni kipihenten vártam a decembert.

December: tudtam előre, hogy húzós hónap lesz. 500 km hiányzott (köszönhetően a Szénásos esés miatti kihagyásnak) a szeptember végén megálmodott éves 4000-hez. Eleinte nem is akartam, de Zoli levezette: 4 hét, 100, 110, 120 és 130km-es lebontásban a maradék 40-re meg van még 4 napom. Végülis sima ügy. Mikulás napján a Pilis felé vettem az irányt. Ugyanis Csanya kiírta a következő kihívást nekem meg ugye kell az érem. Rajzoltam track-et, igyekeztem jelölt ösvényeken vezetni, de a kevésbé ismert és látogatott csúcsokra nem vezet ilyen út. Szóval a tervezet lett közel 30km és 1500 méter szint. Szép lesz. Kiindulópontként Dobogókőt választottam. Felérvén 3 fok és tejköd fogadott. Ennek ellenére bevállaltam a rövidnadrágot ami végülis jó döntésnek bizonyult. Talán csak egyszer-kétszer fáztam. Volt nekem más bajom is. Dobogókőről lefelé még jó volt, nagyon saras, de jó. Aztán valahogy az addigi futást elmentette az órám. Egy pillanatra meg is álltam, de aztán rájöttem, hogy elég ha a 4 csúcs benne. Na menjünk tovább a Prédikálószék felé.

Onnan egy kis ösvény vezet az első csúcsra. Nekem ezen a rövid szakaszon háromszor sikerült elesnem. Óriási mák, hogy mindannyiszor seggre estem. Az egész hátam, oldalam, tenyerem saras lett. Bakker még csak 7 kilinél járok, mi lesz itt később? Semmi, vagyis semmi esés. Pedig a Vadállókövek következett lefele. Nem mindig tudtam rendesen haladni, mert elég sokan jöttek felfelé. De igyekeztek félreállni.Jött a Rám-szakadék ahol felszaladtam ahol lehetett. Átgázolván mindenen és mindenkin. Bokáig jártam a vízben és szerettem.

Hamar elmúlt mert a második csúcsot nehezen vettem be. Lehet, hogy volt ösvény, de bazira nem találtam. Így mentem amerre mondták akikkel találkoztam, meg amerre lehetett. Igazából tökmindegy volt. Gyerünk a Nagy-Szoplákra. Hát az oda vezető úton is volt minden, mint a búcsúban. Amúgy naná, hogy először lefele kellett menni, de csak azért, hogy többet mászhassak felfelé. Két-Bükkfáig még nagyjából rendben volt, bár már itt sem mindig volt kedvem futni. Ezért is választottam inkább a Pilis tetőre vezető aszfaltos utat amit persze nem sokáig élvezhettem. Megint bele a sárba. De felküzdöttem magam és egy szép nemzeti színű szalaggal átkötött csúcskövet találtam.

Ez is megvan. Meg, nem úgy, mint az út lefele. Sehogy sem leltem rá. Track ugyan volt, de igazából minek. Így inkább elindultam arra amerre kb. kellett. Valahova csak kijutok. Végül sikerült rálelnem az útvonalra így ismét pályán voltam. Egy kanyart azért benéztem, tettem is bele vagy 500 métert pluszban. Örültem, hogy felfele kell menni, mert sétálhattam lelkiismeret furdalás nélkül. Sötét és ködös völgyben haladtam amikor a telefonom egyszer csak kikapcsolt. Lemerült. Na, de mi a f...tól? Jól nézünk ki. Itt ballagok az erdőben tök egyedül, nagyjából azt sem tudom merre, de ha tudnám is akkor se mondhatnám el senkinek. Pár újraindítás után 14%-ot varázsoltam az akksiba, de hogy ezt miképp arról fogalmam sincs. Mindegy is, reméljük elég lesz a végéig. Az utolsó csúcs nem volt messze és könnyen megközelíthető is volt.

Ezzel megvolnánk már csak a kocsihoz kell visszajutni. Mondjuk pont ez nem lesz egyszerű. Elsőként a track szerint ott kellett volna lemenni ahol még jó időben sem mentem volna le. Harmadszorra megleltem a helyes utat. Szép kis meredek lejtő, hogy aztán majd megint még többet lehessen mászni. Elkezdtem hallani az autók zaját. Juhuuu, jó helyen vagyok. Megvan a kék jelzés is. Na ezen kell feltotyogni és megvagyunk. Na ja, csak néhol akkora a sár, hogy majdnem benne marad a cipőm, a vizem elfogyott és az iso is minimális. Ekkor önt el az egóm. Baszki, innen én ezt végigfutom felfelé bármi is legyen.

Így is teszek, a körülményekhez képest egész jó tempóban. Egyre több embert látok akik furán néznek rám, mit keres itt ez az ember szutykosan, rövidgatyában. Nekem mindez annyit jelent, hogy közeledem a csúcshoz. Felérek Dobogókőre. Az órám csipog, hogy vége a tracknek és végeztem. Na persze, a kocsi még van vagy 700 méter. De oda már csak le kell kocogni.Elfogyott, lemerült, vége(m). Ennyi jut eszembe. Végül 32km és 1500 méter szint lett. Nem túlzás ez a Peaks of Pilis alaposan beégett, de imádtam az egészet. Az edzések nem változak, picivel többet futottam ugyan és mondhatni edzésből/lendületből mentem neki az utolsó maratonnak. Ahol könnyű dolgom volt. Összekötöttem az előkarácsonyi Normafával és így lesz egy szép kis közösségi futásom, forró teával és szaloncukorral. Hiba ott csúszott a számításba, hogy ugyan nagy örömömre sokan eljöttek futni csak Zsuzsi futott. Mondjuk ezt ő is megszívta. Hogy hogyan az itt kiderül: Normafa maraton

A Családomtól Karácsonyra pedig megkaptam a maratonokról összeállított kollázst. Szuper ajándék!

Az évből hátralévő részben könnyű edzések jöttek, gyűltek a kilométerek és látszott meglesz az extra cél is. Utolsó napra egy tempófutásom volt amit úgy gondoltam megfejelek egy 5k pb-vel. Ezzel sikerült egy kis koronát tenni az egész éves teljesítményemre.

Fantasztikus évet zártam. 12 maraton, megannyi élménnyel, örök emlékekkel. A covid miatt nem úgy alakult ahogy én azt kitaláltam, de ezt dobta a gép és kihoztam belőle a lehető legtöbbet. A december futott 500km és az éves 4000km is az eddigi legtöbb. Megdőlt az 5k, a 10k és a félmaratoni egyéni csúcsom is. Az év második felére vagy nagyon eltaláltunk valamit Zolival vagy beérett az eddigi közös munka. Mindegy is, a lényeg, hogy sikerült szintet lépni. Szerencsére a sérülések is elkerültek, összesen 2,5 hét maradt csak ki (az is inkább csak a két esés miatt) és ez az elmúlt évek, főleg a 2019-hez képest jelentős javulás. Fogynom sikerült pár kilót, a sok apró részlet így állt össze kerek egésszé. Kerékpárral is mentem több, mint 2600km-t amivel az év eleji tervet túlteljesítettem. Azért itt akad bennem némi hiányérzet, de a futás volt fókuszban és mivel jól is ment így valahonnan el kellett venni. Nem baj, a bringán eltöltött időt is szerettem.

És mi lesz 2021-ben? Vannak szép és nagy célok valamint lesznek maratonok is, ugyanis a továbbvitt nevezések, úgymint Barcelona, Bristol és Prága remélhetőleg meg lesznek tartva. Ezen felül szeretnék visszamenni Pitztal-ba is. A tavasz fő célja az Ultrabalaton páros Zsuzsival, emellett lesz egy már nem is annyira fontos Szentendre Trail (54km, 2200m szint). Nyáron egy különös verseny a One Way Ticket, ahol 90 percenként van rajt és 10km egy kör. Futás az utolsó emberig. Ősszel meg jön talán az év fő versenye: Berlin maraton, ahova óriási mázlival kisorsoltak. Itt szeretnék olyat futni amiről pár éve, de akár pár hónapja sem gondoltam volna, hogy meglehet. Óriási cél és feladat, de hiszünk benne, hogy meglehet. És, hogy mi is ez? Aki nagyon kíváncsi az megöregszik vagy fogja magát és megkérdezi.

Eljött a december és ezzel az év vége is. Na és persze az utolsó maratoné. Mely hol is lehetne, mint az oly sokszor látogatott Normafán, összekötvén a hagyományosan Karácsony előtt tartandó közös futással. Egy könnyed, jól eső, beszélgetős szaladásra gondoltam. Nem pont így lett. Azt lehetett tudni előre, hogy hűvös, ködös amolyan igazi takony idő lesz. Ennek ellenére sokan eljöttek az eseményre. Kacsáék, Zolikáék, Pityáék, Eli, Eszter, Zsuzsi és a családom. Kissé meglepett, hogy Zsuzsin kívül senki nem hozott futócuccot. Talán nem mertek, mondjuk így Zsuzsi járt csöppet pórul...Ő biztosan 28km-t jön velem. A szokásos Normafa kört kicsit kibővítettem, így 12,57km lett. Ebből kell 3db plusz egy kilátó oda-vissza és meg is vagyunk. Ha ez ilyen könnyű lenne...Reggel 8:45-kor találkozó. Öröm újra látni a jóbarátokat. Ez a különös, furcsa év sajnos erről (is) szól. De kanyarodjunk vissza a futáshoz. 9h után pár perccel indulás van. Nincs semmilyen tempó tervem, amolyan lesz ami lesz alapon megyek. Kényelmesen kezdünk Zsuzsival, az első kilátó sima ügy egész jól fellépkedek. Irány lefele, kb 4km veretés, de most visszafogjuk magunkat. Szépen fogynak a kilik és a hajam (az a kevés) még mindig tart. Az alsó részen majdnem benézünk egy kanyart, de gyorsan korrigálunk. Visszaérvén a parkolóba nem találunk senkit. 1:03 lett az első kör. Bitang jó. Igaz csak 12,3km lett szóval valahol még bele kell tenni egy kis többletet. Továbbmenve Zolikáék jönnek szembe. Ők indulnak haza. Örülök, hogy kijöttek. A többiek kicsit később várnak vagyis inkább fagyoskodnak. Tesómtól megkapom a tabikat és már robogunk is tovább. Jöhet a második kilátó és itt már meg is kerülöm ahogy a Balboán szokás. Ez már kicsit rosszabbul esik és belegondolván, hogy van még 2 nem leszek derűs. Na de mindegy, ha könnyű lenne mindenki ezt csinálná. A kör további része mondhatni eseménytelenül telik. A felfelében Zsuzsi kicsit lemarad, lehet picit gyorsabb volt a tempó a kelleténél. 2:06 körül járunk. Nagyon is jó. Megint a parkoló és megint senki sehol. Ugyanott várnak ahol az előbb és ugyanúgy kockára fagyva páran. Kapok egy gel-t, a tabikat és egy ki vizet. Kacsáéktól elköszönök, indulnak haza kiolvadni. Én is indulok mert kezdek fázni. Szerencsére amint mozgásba lendülök már jobb a helyzet. A harmadik kilátó: volt már ilyen és az is hasonló élmény volt. Zsuzsit az emelkedő közepén érem utol. Innen neki már csak 2 kili és végez. Nekem van még egy kis dolgom. Egyedül maradtam. Csak én és az aszfalt, meg persze a kilométerek. A kör elején még eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha behúznám 3:30-ra. Kacsának is említettem korábban, hogy csak 51 másodpercre vagyok tőle. Ennek megfelelően ereszkedek lefele. Közben számolok és a predict time adatmező az órán megviccelt. Azaz 51 másodperc van 2,5 perc is. Hát innen sokkal nehezebb lesz. 4:50-es tempó végig, fel is meg le is. De nem én lennék ha nem mennék neki. Szóval veretek lefele és felfelé sem spórolunk a pulzustartománnyal. Adunk a kardiónak az biztos. Meg is lesz a böjtje nemsokára. A fogaskerekűtől felfelé kezdek fáradni és nem is megy annyira. El kell engednem azt a 3:30-at. Sebaj, koncentráljunk a hátralévő távra. Még 6km és vége. Felérek a parkolóba. Anyu, Kriszti, Zsuzsi, Pisti és Eli a kocsiknál várnak. 1:01-es kör lett. Eli meg is jegyzi milyen gyors lett. Fájnak is a lábaim. Beveszem az utolsó adag tabit és elindulok a végjátékra. Már csak egy nyamvadt kilátó oda-vissza. Nem mondom, hogy jól esik de feltolom a fenekemet negyedszerre is. Innen már csak 2km és majdnem mind lefele. Kívülről úgy látszhat, hogy szenvedek, de belül öröm járja át a testemet. Tudom, várnak rám a végén. Meg gondolom ők is várják már mert bazi hideg van. Látom őket pedig köd van. Az uccsó 200 méter jön. A tesóm képre éhes telefonnal vár, de még hiányzik 30 méter. Teszek egy tiszteletkört és így van vége! Megcsináltam!

Fájnak az izmaim, de boldog vagyok. Itt és most jó! Választhattam volna könnyebb pályát is, de az nem feltétlen én lennék. 42,2km 700 méter szintemelkedéssel és így lett 3:34:19. Ez egy jó kis idő. Ha belegondolok  mi volt az év elején egész szép fejlődésen mentem át. De ez már egy másik történet...

Ezúttal is más tollával ékeskedek. Még a végén rendszer lesz belőle.Most Zsuzsitól olvashattok egy remek kis beszámolót, hogy Ő hogyan élte meg az első maratonját.

Az elmaradt K&H Balaton maraton reggele. Ma valahogy a hét fok nem is olyan borzasztó hideg. Szokásos dilemma … hosszú,  háromnegyedes vagy rövid?!?!

Egy héttel ezelőtt még a helyszínen agonizáltam. Siófokról Fonyódra települt át a szervezés, amit második otthonomnak is nevezhetnék, ismerem minden zugát. És ha pont ez lesz a bökkenő? Röpke egy éve várom, kis túlzással a három részletben maratont. Tavaly még nem volt jóváhagyva ez a táv ilyesforma teljesítése … egybe maratonra meg reményeim és még akarásom se volt. Aztán jött a hír kedden, nem lesz verseny. Semmi probléma, ez az év -annyiszor hallottuk már! – ilyen, zökkenőmentesen életbe lép a B terv. A B terv pedig a nyárra tervezett és oly áhított Balathlon II. szakasza Fonyód-Keszthely 33 km egyben. Annyira szerettem volna! De az a fránya sérülés a nyár közepén pár héttel a teljesítés előtt taccsra vágott úgy három hónapra. Na de most!!

Kilenc órai indulás hogy hogy nem, most sem tartható. Félreértések elkerülése végett nem csak miattam, de én se parázok rá, tulajdonképpen kész vagyok. Dari még a frissítésével molyol, így van időm kilométerről kilométerre átgondolni az útvonalat. Nem ismeretlen, gyerekkorom felét itt töltöttem, bár a fenyvesi pizzérián túl már Mordornak tekinthető a Máriafürdő végeláthatatlan nyílegyes kilométerei … főleg érzésre!! Idén nyáron párszor volt szerencsém ehhez a röpke 33 km-hez. UB-n, Balaton körön is, ha már futni nem tudok legalább egy fagyira ugorjunk át Szigligetre bicajozás keretében!

9:27 - na jó most már indulni kéne. A reggeli kevéske magőrlemény sokáig nem tart ki és mostanában rosszul bírja a hasam a frissítést. El kell indulni, mielőtt megéhezem. Márpedig én már csak a kajára tudok gondolni. Az előre kinézett hambizó volt a fő-fő úticél, mi más?!

Induljunk mert már nincs mire fogni a maradást. Fonyódig egy kis bemelegítő 3,3 km…az első kilométer kicsit gyors, fogjuk rá, hogy be kell melegíteni magunkat. 2,7 km-nél megalapozom a napot egy négylevelű lóhere társaságával, amit eskü futás közben veszek észre jobbra lent a járda mellett, pont felém fordulva. - "Na, én mindent megtettem a nap sikeres teljesítéséhez!"- gyorsan leszögezem Darinak! Ezzel mosom kezeim!

Fonyód vasútállomás várója egyik ablakának alig eldugott jobb felső sarkában leolvassuk az első QR kódot, megkezdjük a 33 km-t. Jó kedvvel elmélkedve vajon hány lelkes futóval találkozunk...őszintén nem emlékszem talán ha ötnek intettünk pacsit a távon.

A hosszabb futásokat rendszeresen részekre szedem. Itt adott volt, hogy a QR kódok lesznek a támpontjaim, vagyis mindig csak odáig kell eljutni. A fenyvesi pont egész hamar közelített. Egy kisebb kitérőt kell csak eszközölni egy csinos bokorral megfűszerezve….sok volt a reggeli tea. Jönnek a pillanatképek a múltból, elmélázok rajtuk és felelevenítem Darinak. Halacskás tábor az első csókkal, Marci UB-s aranyköpése a Sashegyi Gepárdokkal, Esztis váltópont Berényben, ahol a cipőmet az induláskor a kocsi tetején hagytuk, a nyitott csomagtartót már meg se említve, no meg a nyári 100 km feletti magányos étlen-szomjan öngyilkos biciklis túrám. Lelkesen hallgatja, vagy legalábbis nem ellenkezik. Szerintem már mind hallotta valamelyik terepfutáson, vagy élménybeszámoló alatt. Hihetetlen, hogy ez alatt milyen gyorsan csippan az óra kilométerenként. Egyre csak azt veszem észre, hogy újabb és újabb kilométert teljesítünk. Marcsipancsi (Dari nyelvújítónk új találmányával élve) hosszú, hozza a hozzá fűzött reményeket. De valahogy ez is olyan gyorsan elsuhan. Fenékpusztán utolér egy kis mélypont. Igazából úgy voltam vele mára akár elég is lehetne, nem is igazán fizikailag inkább mentálisan. Figyelem a pulzusom, rá akarom kenni, hogy az miatt, de teljesen jó zónában mozgolódik, ezzel nem takaródzhatok. Manóba! Menni kell tovább! Magam elé helyezem a tekintetem és a jól bevált fókuszálással előttem terem a keszthelyi utolsó checkpoint. Megcsináltuk! ....na de Forrest Gumposan élve...ha már idáig eljöttünk .... és még egész tűrhető a pulzusom futhatnánk is 40-ig hogy kerek legyen...vagy 42,2-ig… Dari már korábban sem volt elragadtatva a kósza ötletemtől, amit elejtettem pár kilométerrel ezelőtt és ami előző este megágyazott magának a gondolataimban. De könnyű volt “táncba” vinni. Nem lett volna túlzás azt se mondani, hogy nem is lepődött meg, ismer már ennyire. Kaptunk hét perc gondolkodási időt a Balathlon szervezőjének hívásával, aki gratulált a teljesítéshez. Jól estek a szavai. Pár korty víz, Cola-hoz még nem nyúlunk. A futóhátitáskát leszaggatva magamról indulunk is, nehogy teljesen kihűljünk. Csak három oda három vissza és már meg is vagyunk. Semmi extra fordulat, csak a teljesítés gondolata bélel ki, maximális összpontosítás! Letudtuk szó nélkül, csak Dari mint egy élő számláló az utolsó nyolcszázon száz méterenként óramű pontossággal számolt vissza és a kijelzőn megjelent a 42,2! El se hiszem. Nagyjából az “Ok, megvan”-ig jutottam el! Megjegyzem így pár nap után, már kezdem megérteni és örülni neki.

Minden történetnek van egy íve. Kezdete és vége, benne sok megélt pillanattal. Ennek a történetnek a fénypontja pedig az volt, mikor Zoli megdicsért. Volt bennem félsz mit fog szólni, de erre nem számítottam. Mesés, egyben felemelő érzés fogott el. Kellett mint macinak a méz. Ki másnak ha nem az edzőnek szeretne megfelelni az ember. No meg magának, de ezt még tanulnom kell. És itt fordulnék utazótársam felé. Köszönöm hogy bár nem tudtad maraton lesz, végig kísértél egy zokszó nélkül! Tudtam, hogy Neked ez nem kihívás, sima ügy, számodra könnyed futás …az már csak hab a tortán, amit az út közben találtál ki, miszerint a Maratoni év 11. havi teljesítését én fogalmazzam meg. Ahogy ígérted, végig kísértél az első ilyen távon. De legfőképpen azt köszönöm, hogy így bízol és bíztok bennem! Nagyon sokat jelent Nekem. 

Eljátszottam a gondolattal korábban, fel-fel ötlött bennem mikor vagy egyáltalán kéne e ilyen hosszút futni még idén. Igazán nem terveztem, az érzést vártam. És az most volt itt! Ez az év ilyen “véletlenekből” táplálkozik. Hol egy véletlen félmaraton PB, hol egy gondolatban eljátszott és valósággá vált maraton. Nem így terveztem, de van hogy jobban jön ki terv nélkül.

Szombat délután van és a frissen kisült burgonyámat majszolom. Jó-jó tömöm befele. Futásaim alatti gondolataim nagy részét az teszi ki hogy a büntetlenül megehető ételre gondolok. Azért futok, hogy ehessek!! De valószínű nem vagyok ezzel egyedül! Ugyanakkor ez szöges ellentétben van azzal a ténnyel, hogy futás alatt csak egy gélt tuszkoltam le…azt is csak háromnegyedig, saccperkábé tíz kilométeren keresztül. Erre még nagyon rá kell feküdni.

Mindeközben arra gondolok mi minden történt. Sokat tanultam, tapasztaltam, barátságok fejlődtek és érzések éledtek fel. Amit csak bele lehetett zsúfolni egy napban, annak hullámhegyeivel és völgyeivel együtt. Nem tudtam mit is jelent a 42 kilométer, de többet adott mint azt gondoltam. Jó volt ellenni a gondolatokkal, megjelent jelen és jövő, emberek és érzések. Volt időm álmodozni, amit olyan régen engedtem meg magamnak. Ez egy olyan futás volt a számomra amit tényleg magamban utazhattam végig.

Summa summarum a négylevelű tette a dolgát!

Előzetesen októberre több variáció is volt végül maradt a budapesti helyszín és a SPAR maraton. Ezúttal a kísérés nemes és felelősségteljes feladata volt adott. Kacsával Bélust kísértük aki az első maratonjára készült. Mi is lehet ennél szebb feladat? És így rendhagyó módon Bélus ír beszámolót arról mi is történt a maratonon és az addig vezető úton. Fogadjátok tőle szeretettel ezen sorokat:

Első maratonom:

Először is úgy mentem oda, hogy sikerülni fog. Ez azért fontos, mert úgy érzem a mentális felkészülés nélkül a fizikai csak féllábú óriás. Ez fordítva is igaz, amit még most is érzek mindkét csípőízületemben. És ami mindennél többet segít, hogy olyanokkal futottam, akiknek már van rengeteg tapasztalatuk, és mindenben segítettek. Köszönöm Dari és Kacsa!

Még valami. A 15kg túlsúly hozzájárult a ízületeim túlterheléséhez.

2018-ban kezdtem el futni, mert rengeteg jó példát láttam magam előtt, és mert nem tudtam a fiaimmal focizni, 10 perc alatt kifulladtam. Most már nem!

Először csak 6km-t futottam hetente 2-3-szor. Fél év múlva már 10-12-őt. 2019-ben volt az első versenyem Balatonfüreden 10km 540m (1/4 Maraton). Rengeteg tanácsot és segítséget kaptam a futótársaktól, és egyre jobban fejlődtem. 16km-eket is kezdetem futni, szép nyugis tempóban. 2019 szeptemberben futottam az első ½ Maratont. Később többször is lefutottam, volt, hogy 2 órán belül. Ekkor már azon gondolkoztam, hogy vajon képes leszek-e a teljes maratoni távot lefutni. Mindenki biztatott, edzéstervvel segítettek (amit jól nem tartottam be), futottam két, vagy három héttel előtte 30km-t (dögmelegben). Ezután viszont csak pihengettem, illetve volt még egy 12km-es futásom.

A maratonon kiváló idő volt, hűvös, szeles picit szemerkélt az eső is. Kitűnő hangulatban indultunk, 6:10-es km átlaggal. 14km-nél, amikor visszaértünk az indítóponthoz, még sprintelni is tudtam. Szépen frissítettem minden ponton, de nem fulladtam ki, tele voltam energiával, pulzusom a béka feneke alatt kellemes nyugodt tempó.

Aztán az edzéshiány megbosszulta magát. Kb. 22km-nél már éreztem a csípőízületeimet. Ekkor kaptam a társaktól valami „doppingszert” is, hogy bírjam a végét. 30-nál már b@szottul fájtak. Szerencsére két „iramfutóm” tartotta bennem a lelket. 12km-t bármikor le tudsz futni, nemsokára egyszámjegyű lesz a maradék táv, ilyesmi. 36km-nél viszont eléggé megijedtem, mert úgy megfájdult a bal térdízületem, hogy nem tudtam futni, csak tempósan sétálni. 37-ig sétáltunk és ott újra megpróbáltam a kocogást.

Szerencsére ment, de hol volt már a 6:10, meg a sprint… Eközben végig tudtam, hogy meg fogom csinálni. Ha nem cseszem el a felkészülést a lustaságommal úgy futottam volna végig, mint a nyúl. Tele voltam energiával és ezt az energiát nem tudtam kihasználni, mert úgy fájtak a csípőim, mintha onnan akartak volna leszakadni a lábaim…

Ha nem fájt volna a lábam simán 4 óra harminc percen belüli eredményt értem volna el, így 4:58:07 lett, de teljesen elégedett vagyok vele. Öt órán belüli eredményt képzeltem el a verseny előtt.

Még egyszer köszönöm Darinak és Kacsának, hatalmas élmény volt!

Zárszóként annyit tennék hozzá, hogy felemelő érzés látni azt amikor a kísért delikvens átlépi a célvonalat és az átélt öröme elfeledteti vele az összes addigi szenvedést.

Az, hogy szeptemberi Szőlőskörön nem rendeznek maratont (50 km-t futok ott helyette és szeretnék jót is) kicsit megkavarta a dolgokat. Mivel igyekeztem időben viszonylag messze kerülni tőle így esett a választás az első hétvégére, azon belül is elsejére. Ütős kis hó kezdés az biztos. Helyszínként ismét a Duna part lett a kiválasztott, azon belül is a Dunakanyar. Az igazság az, hogy a helyszín kiválasztásánál sokat nyomott latba az Ájj Burger nevezetű hely. Igen, már megint a zabálás. Szóval a kiindulási pont Nagymaros lett és onnan fogok/fogunk jobbra-balra rohangálni. Ezúttal Dóri, Zsuzsi és Máté csatlakozott. Sajnos Zsuzsi csak bringával tudott kísérni, igaz én ezzel jól jártam, mert a frissítésben sokat segített. Konkrétan mindent is. A nagy meleg miatt 8h-ás rajt volt tervezve ezt majdnem sikerült is tartani. Ezúttal a frissítésben tesztnapot tartottam. Minden bogyó, gél meg ki tudja még mi Hammer termék volt. A csodás rajtfotó után már indulhatunk is. Tempóban a kicsivel 5 perc alatti volt a terv, meglátjuk meddig bírom.  

Verőce fele (úgymond visszafele) indulunk. A múlt heti bringás pályabejárás alkalmával ez nem szeretem rész volt így igyekeztem hamar túl lenni rajta. Futás közben persze megy az ökörködés, röhögés, egyelőre még könnyedén megy mindkettő. egy pisiszünetre azért meg kell állni, de nem zökkenünk ki a ritmusból. Dóri kicsit lemarad, neki csöppet gyors a tempó és mivel még a lába sem100%-os így majd visszafele becsatlakozik.

 Az már látszik, sőt érződik, hogy ma sem lesz hideg. Már most izzadok, mint k...a a templomban. Sebaj igyekszem odafigyelni a frissítésre és sokat inni. Zsuzsi remek ritmusban nyomja a kezembe a soft kulacsokat. Máté meg lazán elvan a számára könnyed kocogós tempóban. Neki mára 30 kili van, 21 km-ig jön velem aztán visszafordul. Mi is fordulunk, azaz fordultunk, de még csak Verőcénél. Dóri vár minket az útszélén, hmm mit mondhatnék, elhangzik pár olyan poén...

Na haladjunk tovább mert sok van még hátra. Megvan a táv harmada és még minden rendben. A tempó továbbra is 4:55 körül és még egész jól is esik. Már elhagytuk a kiindulási pontot. Igazából csak el kell futni Szobig és vissza. Na jó, ott kell egy kicsit kacskaringózni, hogy meglegyen a táv és ne kelljen sokat futni Verőcéig amerre kezdtünk. A táj, maga a Dunakanyar csodaszép. Elképesztő színekben pompázik. A másik oldalon ott magasodik a Visegrádi vár meg maga az egész Pilisi és Visegrádi hegység. De ez az oldal is szép, hangulatos, Nagymaroson például rózsabokrokkal van kirakva a sétány. Elhagyjuk ezt a részt és indul a kacskaringós részt Zebegény felé. Jó pár éve jártam erre egy Panoráma futás alkalmával. Annó iszonyat meleg volt. 37-et mutatott a kocsi hőmérője. Nem nagyon akaródzott kiszállni akkor. Most ennyi nem volt, de nem fáztam. Jön egy kis emelkedő és a hosszú végelláthatatlan kanyar. Nem mondom, hogy jól esik. Zebegénynél fürdünk közlöm a többiekkel. A kék kút megváltóként hat. Nagyon jól esik megmosni a fejem. Na igen, a sapka az otthon maradt. Most már mindegy irány tovább. Máté visszafordul én meg elérem a táv felét. 1:45-ön belüli félmarcsi. Nem rossz, de azt érzem, hogy ez nehezen lesz fenntartható. Főleg, hogy jön a hullámvasutas rész. Emelkedő-lejtő-emelkedő, így haladunk szépen. A tempó már inkább csak 5:20-5:30, de sebaj csak haladjunk előre. Viszont meg kell állni, szoros a cipőm...lazítok rajta és megyek tovább. Beérünk Szobra ahol van egy kis kacskaringózás, mondhatni városnézés. Az emberek is néztek, hogy ez a hülye mit rohangál a 30 fokban. Ez a rész már kifejezetten rosszul esett. Egy újabb kék kútnál ismételt megálló van. Egy nem annyira gyors zuhany után megint neki kell indulni. Nem nagyon akaródzik. Zsuzsi szerencsére tovább rugdos. Messzire nem.jutok mert a cipőfüzőm kilazul. Ez az egész kezd nagyon vontatott lenni. Pláne akkor amikor egy hajót vízre bocsátani igyekvő autós elkezd rutinozni a bringaúton ahol éppen haladnék. Ez van. A frissesség már messze van, de darálni kell a métereket. A zebegényi kútnál megint fürdés van, de a kálvária csak ezután jön. Elegem van és nem nagyon akarom én ezt az egészet. Megint megállok cipőt lazítani, talán harmadszor. Fáj a talpam is, egyszóval minden bajom van. Zsuzsi igyekszik lelket önteni belém. Egy biztos, végigmegyek, a kérdés a hogyan. Szűk 1 kilit sétálok, Zsuzsi mögöttem csendben teker. Úgy érzi ezzel segít. Összekaparom magam és kocogásra váltok. A szemem előtt nemcsak a cél, hanem a hamburger is lebeg. 

10 kilin belül vagyunk. Megint dobunk egy pisiszünetet, hát látszik, hogy kicsit ki vagyok száradva. Ezen nagyon már nem tudunk változtatni inkább menjünk. Ahogy számolgatom a 3:50-es célidő meglehet az meg nem annyira szar. A hátralévő időben azt is megfejtjük Zsuzsival, hogy mi a baj. Nem vagyok elég motivált és hajszolom az időeredményeket. Végülis igen. Az, hogy nincs verseny sokat számít, mintha nem lenne miért küzdenem. Nekem pedig elég sokat számít a verseny hangulat és ezek most nincsenek meg. De majd eljön ennek is az ideje. Ahogy annak is, hogy beérünk Nagymarosra. Ez már a véghajrá. Dóri és Máté szurkol a pálya szélén. Nekem még van 1,5 km hátra. Zsuzsi megáll a célnál. Egyedül maradtam. Csak én és a hátralévő táv. Nagy dolgok itt már nincsenek. Megyek ahogy bírok. Még valami hajrá félére is futja az erőmből. 

Fordulok, na innen már csak tényleg vissza kell futni a kajáldáig. 500 métert valahogy még kipréselek magamból. A többiek már ott állnak a célban és a befutóra várnak felizzított kamerákkal. Arcomra kiül a mosoly is és beérek, átérek a kapu alatt. Megvan az augusztusi is! Az idő nem is lényeges. 

Zsuszi cola-val vár. Jajj, de mennyit sírtam neki érte. Megígérte és a célban hozta is. Vágytam rá...

Kicsit rendbe szedem magam és mehetünk enni. Közlik velünk, hogy 2 óra múlva fáradjunk vissza, addigra lesz kész. Hogy mi a ... Valahogy elütjük addig az időt. Bemereszkedünk a Dunába is, nekem, főleg a combjaimnak különösen jól esett a víz. Ezután egy kis séta következett valamint az, hogy beülünk a Piknik-be.  Én a magam részéről egy frissítő limonádét tettem magamévá. 

Lassan visszabattyogtunk az Ájj Burgerhez, abban reménykedvén hátha korábban meglesz a kajánk. Nem nyertünk. A pultos lány kategorikusan kijelentette, hogy akkor amit még az elején mondott. Ahhoz képest azért 7 perccel hamarabb meglett. Szerencsére helyünk is pont lett így kényelmes környezetben tudtuk elfogyasztani jól megérdemelt ételünket. Nagyon finom volt, de abban korántsem vagyok biztos, hogy megérte 2 órát várni rá...

Ezek után sok minden már nem maradt elindultunk hazafelé. Jó kis napot zártam, mégha nem is pont így képzeltem az egészet. Szerettem volna jobbat futni, de ebben most ennyi volt. Vagyis ki tudja, rengeteget picsogtam Zsuzsinak, kész csoda, hogy nem hagyott ott a picsába. Ami viszont biztos, hogy alaposan megfőztem magam a napon. Ez a rákövetkező két nap érzése alapján pláne bebizonyosodott. Kellett volna az a nyűves sapka. Így az sem nagyon derült ki, hogy a Hammer frissítés mennyire vált be. Na mindegy, 8 megvan, még 4 van hátra. Vagy már csak 4?

Amikor tavaly kitaláltam ezt az idei évet akkor eleinte tervben volt, hogy az egyik maratont a tizenkettőből terepen futom. Elsősorban külföldi versenyeket néztem, de végül maradtam az aszfaltos futásoknál. Azonban, hogy ez a mizéria beütött így már szabadon lehet variálni. Így esett a választás a Sunset Trail-re. Ez is egy QR kódos instant kör a Vértesben és mit ad a sors, pont maratoni hosszúságú, a Vértest meg amúgy is szeretem. Sőt ezen a pályán már jártam 2 éve. Az előzőhöz hasonlóan ehhez is lehetett csatlakozni, akár rövidebb távra is, de végül úgy alakult, hogy egyedül Zsuzsi tudott velem tartani. Ő egy valamivel rövidebb, 27 km-es távot fut majd amiből az első 10,5 km-en tudunk együtt menni. Szóval 9h után kicsivel rajt Oroszlányról. Az idő tökéletesnek tűnik. Kellemes 15 fok és nem esik. Bízunk benne ez így is marad. Az elején nem kapkodunk több okból sem, bár sikerül 5:20-ben kezdeni. Kis aszfaltos rész (ahol azért meg kellett állnom a kisdologra) után már be is vesszük magunkat az erdőbe és 2,7 km-nél elérjük az első pontot ahol csekkolni kell. Gyors beolvasás után már szaladunk is tovább. Persze továbbra sem kapkodunk, mert bár ugyan van kitűzött célom időben (a 4 óra), de azért nem kéne beledögleni. Jöhet az első gel. Most próbálom kicsit sűrűbben tolni őket, mint az előzőleg.

A Várgesztesi várig szinte folyamatosan emelkedünk, ha olyan van akkor sétára váltunk. Maga az erdő kicsit komornak tűnik mivel nem süt a nap, de ennek ellenére szép látványban van részünk. A vár előtt elbizonytalanodok, hogy hol is kéne elválnunk aztán kiderül a helyes irány. A várba még együtt megyünk fel. Amíg Zsuzsi fotóz addig én beolvasom a következő kódot.

Megvan, mehetünk is tovább. Most már tényleg elérünk oda ahol Zsuzsi egyenesen megy tovább én meg balra el Vérteskozma felé. Én kis balga azt hittem odáig lejteni fog, de nem ez volt a jellemző. Hiába jártam már itt nem minden részre emlékszem. Na de sebaj ez egy jól futható rész. Közben elfogyasztok egy fél zabszeletet is, hogy a frissítés is rendben legyen.

Magára a harmadik pontra viszont jól emlékeztem és arra is, hogy ott pont nincs térerő így a beküldés nehézkes. Nem is tököltem sokat mentem tovább majd később elküldi a telefonom. Itt jött egy meredek lejtős rész amin egyszer csak észrevettem egy rókát. A kis ravaszdi ott ült/feküdt az út közepén. Persze szinte azonnal megriadt és elszaladt így esélyem se volt fotót készíteni róla. Reméltem, hogy fogok találkozni vaddal, de hogy pont egy rókával... Leérvén a völgybe szinte esti sötétség volt. Olyan volt mintha korai ősz lett volna. Kicsit bele is feledkeztem a természetbe és tovább is mentem egy kicsit egy éles jobbosnál. Az óra azonban szólt így sokat nem tettem bele pluszban. Ez a rész annyira nem esett jól mert nehezen járható volt az ösvény a sok földön heverő ág és gally miatt. Azért csak felküzdöttem magam rajta.

Pikk-pakk el is érek a negyedik ponthoz. Időben 1:55-nél járok és nagyjából tudván mi vár még rám elengedem az előzetes 4 órás tervet. Cél egyértelműen, hogy ne nyírjam ki magam és hogy ne essek el! Áttérek a kék kereszt jelzésre. Nem emlékeztem erre a részre, de amint ráléptem az ösvényre beugrott. Ez az a szívatós rész. Meg is eszem a zabszelet másik felét. Ha már sétálok felfelé (igaz tempósan) legalább frissítsek. Azért csak felküzdöttem magam a tetejére, hogy aztán lefussak onnan. Ismerős részre érek nem is olyan rég  jártam erre. Tudtam mi vár rám. Átváltván a piros jelzésre elhaladok a Szűz Mária szobor mellett.

Ez egy jó kis emelkedő szerencsére annyira nem hosszú a meredek rész pont elég arra, hogy egyek egy újabb gel-t. Van egy pár kidőlt fa keresztben, ez kicsit nehezíti az előre jutást. Innen egészen az ötödik pontig, Körtvélyespusztáig teljesen ismerős útvonalon haladok. Az itten pontnál sincs térerő, úgyhogy megint a már jól bevált módszerhez folyamodok. Futok tovább és legfeljebb majd a kilátónál az uccsó pont előtt elküldöm ezt is.

Addig is megint ismerős utakon járok. Sokszor jártam már erre a kék jelzésen. Ez visz fel Vitányvárhoz ahol ugyan csekkolási pont nincs, de azért fel kell mászni. A lejtmenetben majdnem sikerült elzakóznom, de szerencsére megúsztam egy kőbe rúgással. Ez van, haladjunk tovább. Jön a  Rockenbauer emlékfa ami sokat változott az elmúlt években. Mondhatom, hogy előnyére, mert eltűnt róla a rengeteg kitűző meg ilyenek.

Felérvén a kis emelkedőn ismét egy jól futható rész jön. Ez már a végjáték kezdete. A kékről áttérek a piros jelzésre. Sajnos az út tele lett hordva sittel, mint utólag megtudtam így szokták feltölteni az utat. Nem verettem annyira lefele, nem hiányzik egy esés. Elérek a kilátóhoz vezető elágazáshoz.

Azt tudtam, hogy az uccsó ponthoz mászni kell csak azt felejtettem el, hogy mennyit. Kicsivel több, mint 1 km-es út oda, majd ugyanezen vissza is. Az órát nézvén a 4:30-as célidő reálisnak tűnik, jó akkor legyen ez a cél. A felfele vezető rész néhol süppedős homokos, néhol sittes volt. A vége azért már hasonlított egy erdei útra. Felérvén gyors csekkolás után, bár nem kötelező, de felmásztam a kilátóba is. Gyönyörű körpanoráma tárult elém. Megérte felmenni. Készítettem pár fotót és irány lefele.

Most már tényleg jöhet a végjáték. Innen még 7,5 km és nagyjából mind lejtő. Közben számolok és arra jutok, hogy közel 5 perces tempót kell a végéig futnom, hogy beférjek 4:30 alá. Ez azért teljesíthetőnek tűnik. Na nem mintha sok múlna rajta, de valahogy mégis kellett ez a cél. Azért nem szaggatom szét magam lefelé. Vértessomlón megint kicsit elkavarok, nem vettem észre, hogy élesen balra be kell vágni az erdőbe. Ezzel bukok egy percet, de annyira nem vészes a helyzet. Kiérvén a kukorica földön átvezető útra megcsap a meleg. Az erdőben ezt nem is érzékeltem. A vizem szinte teljesen elfogyott, de ebből már nem lesz gond. Átkelek a főúton, elhaladok a remeteség mellett is. Na, innen már csak 3 km és az mind aszfalt. Ugyan van benne emelkedő is, de akkor is be akarom húzni. Bár nagyon szeretem a terepet, de valahogy mindig várom a végén az aszfaltos részeket. Szépen fogynak a méterek, az emelkedő ellenére is 5 percen belüli kilit futok. Még pár kanyar és megvan. A vége majdnem csukott szemmel is menne, de azért nyitva tartom. Jön a kis híd, szinte már látom a célt. 200-al a vége előtt már veszem elő a telefonomat, hogy azonnal be tudjam olvasni a kódot

Zsuzsit és az egyik szervezőt látom, hogy rám várnak. Az utolsó lépéseket kiélvezem legbelül. Leolvasom a kódot és ezzel meg is volnánk. Megcsináltam. 4:28:53! Egyből a nyakamba is akasztják az érmet.

Úgy érzem megérdemeltem. Pár szót (jó párat) váltunk a sráccal, nagyon kedves tőle, hogy kijött elém. Jót beszélgettünk, még a kocsiig is elkísért minket. És most akkor jöhet a nap fénypontja: a kajálás. Rendbe szedem magam és elsétálunk a Magyar Vándorba. Ahol Zsuzsi egy quesadilla-t én meg természetesen egy hamburgert eszem. Maga a főétel iszonyat jó volt. A köretnek kért édesburgonya kis, a desszertnek csúfolt gesztenyepüré meg óriási csalódás volt.

Na mindegy, most már ezt is tudjuk. Összességében szerintem jót futottam (nem mellékesen Zsuzsi is). Kellemesen elfáradtam, de nem csináltam ki magam.  Igazából ez a legfontosabb. Maradt benne jó pár perc, elég ha csak a fotózások miatti megállásokat számolom. Az utolsó szakaszon még úgyis top 10-es időt mentem a Strava-n, hogy felmentem a kilátóba.

Egy 4 órán belüli időt tudnék ha minden összejön. Az, hogy mennyivel jobbat az majd egyszer talán kiderül...

Ez a vírus mizéria alaposan bekavart. A márciusi, barcelonai utazás szinte az utolsó pillanatban dobtuk. Később kiderült így jártam jobban mert addigra nagyon eldurvult a helyzet a spanyoloknál. Persze azért lefutottam ugyanazon a napon az Omszki-tónál. Aztán így lett a következő kettővel is. Ezekről valahogy nem volt kedvem írni. De nézzük is inkább az aktuálisat. A Balatonra esett a választás. Kicsit ment a matek, hogy hol is, aztán megszültem, hogy legyen a cél a Szigligeti vár ahol isteni a fagyi. Innen már csak meg kellett rajzolni térképen az útvonalat és kiderült a rajt helye is. Majd egy sugallat hatására eszembe ötlött mi lenne ha valami egyéb programmal is egybe kötnének. Zsuzsi alapból is kísért volna bringával, de így tesómék és anyu is csatlakozott. A futás után nézzük meg a Folly arborétumot Badacsonyban valamint itt együnk is valamit.  Valahogy Dóri is kiszagolta a tervemet (beszélt velem) így ő és Lilla is megtisztelt a jelenlétével. Tesómék szereztek céges kisbuszt, szinte már tökéletes logisztika. Ja, azért futni is kell majd. A tervezgetésnél féltem a melegtől ezért próbáltam a korai indulást preferálni, de mire mindenkit begyűjtünk és leérünk az sok idő így ezt egy picit elengedtem, meg 1-2 nappal előtte már látszott, hogy nagyon meleg nem lesz, inkább az eső fenyegetett. Szombatra már előre összeraktam mindent ami kellhet, kicsit olyan volt mintha megint versenyre készülnék.

Reggel minden menetrendszerűen zajlott, kb. 9h-re le is értünk Örvényesre. Még egy gyors kisdolog és indulhatunk. Dóri és Lilla fut velem addig-ameddig, Zsuzsi meg bringázik aztán meg kialakul.

Tempótervem az 5:10 volt, de persze ez azért valamennyire flexibilis. Az első pár km eseménytelen, a hangulat viszont már ekkor is emelkedett volt. 5,5-ig ment így ekkor megálltunk egy kis szünetre. Lilla gyomra nem volt az igazi, de azért folytattuk. Zsuzsi rendületlenül adogatta nekem a frissítést. Én jól éreztem magam, nem fájt semmim a tempó is megfelelő volt. Kis idő múlva újabb megállás következett. Sajnos nem lett jobb Lilla hasa. Sebaj, egy kis pihenés sose árt. Anyuék Zánka után vártak ránk. Ekkor már Dóri és Lilla kicsit lemaradt én pedig 5 perces tempóra váltottam. Balatonszepezdnél Dóriék beültek a kocsiba, Zsuzsi jön velem tovább bringával. Később ha úgy van akkor Lilla leváltja és onnan futni fog velem. 24-nél van az újabb tali a benzinkúton. Bringán váltás, innen Zsuzsi fut velem, Lilla teker. Ekkor már korántsem érzem magam annyira erősnek. Mintha elfogytam volna. Már az elején melegem volt, de most kifejezetten azt érzem, hogy hőség van. Kicsit lassítok, próbálom normalizálni a helyzetet. Nagyon várom a badacsonyi részt, azon belül a Római utat. Szeretem azt a környéket. Kriszék a híres bazalttemplomnál várnak. Ide már eléggé elcsigázva érek. Le is öntöm gyorsan magam vízzel.

Innen még kb. 9 km és vége van. Vártam ezt a részt, de bíztam benne, hogy jobb állapotban érek ide. Nem így történt. Sebaj, ez a helyzet most, ezt kell megoldani. Zsuzsi mondja is, hogy innen már behúzzuk. Ez nem is lehet kérdés. A tempóm már inkább a 6 perceshez közelít, egy-két emelkedőn már séta is van. Néhol viharos erejű szembeszél is van. Nem mondhatnám, hogy segít rajtam. Várom az újabb találkozási pontot ahol Dóri majd újra csatlakozik. Meg ugye onnan már csak 4 km lesz hátra.

 a három grácia

Itt már előkerül az életmentő cola is. A leülés lehet nem volt a legjobb ötlet, de bíztam benn, hogy fel tudok majd kelni. Ha nem akkor a többiek úgyis tovább rugdosnának. Így inkább magamtól indultam el újra. Jöhet a végjáték.

 hátulról is milyen jól nézünk ki...

 Kis lejtő után átkelünk a főúton és kezdődhet a mászás a várhoz, legfőképp a fagyihoz! Itt már 6:20-as csoszogósban haladunk, egyszerűen nem megy több, a bokáim is be-bejeleznek néha, hogy nem minden stimmel. A hangulat viszont továbbra is frenetikus. Előkerül a youtube diszkó is. Én a  végére a Ne mondd című slágert kértem a Road-tól. Nem véletlenül, remekül lehet tempózni a ritmusára. Olyan közel a vég, hogy fel is pörgetem a ritmust. Már-már újfent szárnyalok és így érem el a képzeletbeli célvonalat. Kész, ez is megvan. AZ idei hatodik maraton. Az idő 3:49:59, de igazából lényegtelen. Elbattyogunk a kocsihoz ahol szépen mindenki átöltözik és kicsit (én nagyon) rendbe szedi magát. Irány a fagylaltozó! Elképesztően jól esik a hideg fagyi. Kis pihegés után irány a Folly arborétum ahol egy kis asztal és helycserés támadás után egy jóízűt ettünk. Ezután körbenéztünk a csodaszép arborétumban. Aki erre jár az ne hagyja ki!

el vannak a gyerekek ha játszanak

csipet-csapat

És, hogy milyen volt a maraton? Jó, néha másképp, de jó. Szerettem volna jobbat futni, de ez most így sikerült. Viszont a társaság mindenért kárpótolt. Ha mindegyik ilyen lesz az simán elfogadható és akkor kinek kellenek a versenyek? A következőre meg is van már a terv. A Sunset trail-en, ami egy instant qr kódos kör, fogok maratont futni amihez szintén lehet csatlakozni. Én már nagyon várom.

A január hipp-hopp elrohant és már meg is érkeztünk a februári állomáshoz. Az első terv nem ez volt hanem Hollandia, Zaltbommel városa amikor végül ráakadtam erre a Bad Füssing-i maratonra és egyből megtetszett. Utazás szempontjából is jobb volt és a dátum eleve nyerővé tette. 2020.02.02. Visszafele is ugyanaz, zseniális. Az, hogy a nevezési díj nem volt tízezer sem az extra bónusz. Úgy alakult, hogy ezúttal Attika lett az útitársam, valamint egyszemélyben a frissítő, szurkoló és közvetítő, ha már szegény egyelőre nem futhat. Szombat hajnalban indultam el ki hozzájuk Ausztriába ahonnan kis pihenő után mentünk is tovább Bad Füssing-be. Ez egy helyes kis bajor falu az osztrák határ mellett. Olyan kis igazi üdülő település. Nagy nyüzsi nem volt a verseny ellenére sem. Mondjuk ez nem csoda ismervén a létszámot. A maratonon mindössze 300-an indultunk, a többi távon még kb. 1800-an. A szállásunk kis egyszerű apartman volt. 2 külön ágy, egy előszobai konyha és egy zuhanyzós fürdőszoba. Semmi extra, pont megfelel. Még gyorsan elugrottunk felvenni a rajtszámot, ez a rész gyorsan flottul lezajlott, nem úgy , mint az esemény pólójának megvásárlása. Mondjuk ki, sokat tököltem mire le tudtam dönteni kell-e. Végül megvettem. A bevásárlás után belaktuk a szobát majd elmentünk vacsorázni. Azaz mentünk volna, mert a helyen amit kinéztünk nem volt szabad asztal. Sebaj, akkor elvisszük és megesszük a szálláson. Én egy jó kis hawaii pizzát ettem. Kaja után összepakoltam a másnapi cuccokat. Cipő, ruha és a frissítés.  

 már megint egy 'B' betűs város, mi baj lehet...

A pályarajzot is ekkor kezdtük el tanulmányozni 2 különböző kör lesz, mindkettőt kétszer kell lefutni. Attika vár a rajt/célban én meg kb. 55 percenként érkezem. Ezzel az is eldőlt, hogy a sótabit és a gel-eket magammal viszem különben nem tudnám időben megenni őket. Sebaj, a Compressport-os öv ismét jó szolgálatot fog tenni. Este még néztünk egy kis tv-t, nasiztunk majd nyugovóra tértünk. Felkelni ráértünk mert csak 10h-kor volt rajt és nagyjából 1km-re kellett menni. A versenyközpont a hotel és termálfürdő aulájában volt ahol szokás szerint kilométeres sor kígyózott a budira várva. Kész szerencse, hogy kétszer is végig kellett állni. No comment...

hol máshol is fényképezkedhetnénk...

Nagyjából 5 perccel a rajt előtt mentem ki az utcára, addig bent melegedtem bár igazán hideg nem volt kint. Ennek köszönhetően nem tudtam a mezőny elejére állni na nem mintha a mostani tempóm erre predesztinálna. Az időtervem is a 3:40-45 volt és bíztam benne, hogy nem olyan lesz, mint Gútán ahol a végén már csak vonszoltam magam. Maga a rajt fantasztikus volt. Puskaklövésekre indultunk! Iszonyat hangulatos volt! És ezzel meg is kezdődött a Maratoni év második felvonása. Az elején ment rendesen a helyezkedés ami a néhol eléggé szűk helyeken nem is volt olyan könnyű. Nem baj kitisztul ez majd, pláne ha a félmaratonisták kiszállnak a buliból. A kezdés ugyanúgy volt, mint az előzőn. Kicsivel 5:10 alatt bár a második kili beesett 5 alá, de próbáltam visszafogni magam. 4,5-nél volt az első frissítés ahol csak vizet ittam. Sótabi majd jöhet 30, a gel meg 40-45 percenként. Közben kiderült számomra, hogy ez a kör 11,1km-es (míg a másik ugye 10km) így egy kicsit később érek Attikához vissza mint ahogy azt megbeszéltük. A tempóm továbbra 5-5:10, a pulzusom meg egyenesen frenetikus még az 1-es zónában van. Remek csak így tovább bár nagyjából így kezdtem Gútán is (utólag megnéztem a részidőket és szinte pontosan így). Forgolódunk itt jobbra-balra és már az első kör végén járok. Attika lelkesen fotóz én meg igyekszem jó alanyként viselkedni. Első kör vége 47 perc. Jól hangzik és jól is vagyok. Gyors frissítés után irány a következő. Minimálisan gyorsulok már inkább 5 percesnél járok, sőt 15 után, ahol megeszem a második gelt-t, jön két 4:50-es km. Vissza kell venni mondogatom magamnak. Ez nagyjából 2 kiliig tart ki, azután megint 5 alatt futok. A második kör így telik el, sőt ezzel már megkezdem a harmadikat is. Kiabálom is Atttikának, hogy 1:47 a fele és hogy kelleni fog az ötödik gel is ami a kocsiban van! Hmm, ez 50 perces 10km-t jelent. Azta! Persze nem én lennék ha nem kezdenék el számolgatni, hogy mi is lehet ebből. Ugyan sok van még hátra és Gútán is 25 km-nél jött a lassulás, de azért még megy a matek. A matek megy az égi áldás meg jön. Elkezd esni az eső. Ígérték és be is következett. 

Most mondhatnám, hogy b...a meg és miegymás, de az az igazság, hogy én szeretek esőben futni. Különben is, akkor kell futni amikor jól esik. A mezőny jelentősen megritkult így, hogy túl vagyunk már a félmarcsin. Van, hogy se előttem, se mögöttem nincs senki 100 méteres távolságon belül. Jó is ez a kis magány. Lehet küzdeni egyedül az elemekkel. Esik az eső, fúj a szél, ideális futóidő. Legalábbis nekem. A frissítőponton jöhet a sótabi, gel, víz kombó. 25-nél járok és egyelőre semmi bajom. Jól is érzem magam, bízom benne, hogy ez ki is tart a végéig.

Haladok tovább. Mindenem csurom vizes már, de most ez van és egyébként élvezem! Megy a tempó, nincsen semmi gond. Közben persze számolgatok tovább, hogy mi is lehet ebből. 3:35 reális ha nem üt be semmi, de ha mégis akkor is jobb lesz, mint Gúta. De valahol belül érzem, hogy ezúttal nem lesz akkora visszaesés. Viszont azt is érzem, hogy nem fog több gel lemenni. Tele van a bélésem és inkább nem erőltetem magamba a cuccot. A harmadik kör végén azért elveszem Attikától a gel-t amit a kocsiból hozott, de tudom nem fogom megenni. Reménykedem benne, hogy nem fog visszaütni. 1 kör, azaz 10 km van hátra. Ezt már féllábbal is illene. Az eső kicsit csillapodott, de igazából már mindegy, mert ott is vizes vagyok ahol...

Gyors frissítés, azaz egy pohár víz után már szaladok is tovább. Ez egy újabb 5 perc alatti kiliben csúcsosodik ki. Már azt számolgatom amiről Attikával az elején beszéltünk. Milyen menő lenne egy 3:33:33. Hamar kiderül ehhez 5:08-as tempót kell futni a hátralévő 9 km-en. Ez tarthatónak tűnik ahogy az is, hogy ez brutál jó idő lesz. Beleélni ugyan még nem akarom magam, de mint írtam már valahol belül éreztem, hogy meglesz. A következő 7-8 km-en ment is ez 5:08 körüli tempó, na jó, egy 4:58 azért beesett. Ennek köszönhetően 40-nél már túl jól álltam a 3:33:33-hoz. Na most akkor mi legyen? Lassítsak? Na azt ugyan nem! Inkább nyomjuk neki ami! Az uccsó 1,5 kilire így is teszek. Szépen pörgetem fel a fordulatszámot. Már látszik a célkapu, egy km sincs hátra és már 4:40-ben megyek. Jön az utolsó kanyar és a befutó 200 métere. Egy merő boldogság van bennem amikor átfutok a célkapun. Megvan a második is! 3:32:51! Te atyaég!

Hát ez iszonyat jó volt! A bal combom kicsit kivan, de ezt leszámítva semmi gond. A beérkezés után egyből kapok egy melegítő fóliát valamint az érmet a nyakamba. A sátor tele van mindenféle finomsággal és még alkoholmentes sört is osztogatnak. Bakker én meg pont nem tudok enni egy falatot sem. Két sört azért elveszek majd Attikával megfelezzük. Fáradt vagyok, de boldogság van. Nem igazán hittem, hogy ilyen időt tudok menni. Bemegyünk az előtérbe, mert kint azért így vizesen elég hideg van. Csinálok valami nyújtásnak nehezen csúfolható dolgot majd ledöglünk a kávézóba és iszunk egy forró teát. Mindkettőnkre ráfár. Én még elhúzok átöltözni, hogy egy kicsit kevesebb nedves ruha legyen rajtam. 

 boldog...

Irány vissza a szállásra. Én bevágom magam a zuhany alá. El sem lehet mondani mennyire jól esik. Nem nagyon akaródzott kimászni onnan. De meg kellett tenni mert már eléggé éhes voltam. Menjünk kajálni. Ismét a tegnapi helyet vettük célba csak ezúttal le is tudtunk ülni. Én ismét egy pizza-t ettem, nos mit mondjak, elég gyorsan elfogyott. A további délutáni és esti programot jelentősen befolyásolta, hogy pocsék idő volt. Így maradt a szálláson gubbasztás és beszélgetés, tévézés. Másnapra, hétfőre sem sokkal jobb így a kényelmes ébredés után el is indultunk hazafele. Az úton végig szakadt az eső, de rendben hazaértünk. Köszönet Attikának a társaságért, hogy elkísért meg minden. Pár szó magáról a rendezésről. Tökéletes volt az egész! Kedves emberek, tökéletes útvonalbiztosítás, habzsi-dözsi a pontokon, minden ami kell. Ha nagyon akarok valami hibát keresni az az, hogy a pontok nem a kör távolság alapú közepén találhatóak. Ennyi, minden más rendben volt. És akkor jöjjenek egy kicsit a számok. Kategória 12-ik, abszolút 80-ik hely. Volt jobb lesz jobb. Jelen állapotomban ez a 3:32:51 egy rohadt jó idő! Úgy meg pláne, hogy sikerült negatív split-el megfutni és nem haltam bele. Mivel még közel sem végzem teljes értékű edzésmunkát és pár plusz kiló is akad rajtam ez az idő azért nagyon is reményt keltő. Nem is feltétlen a további maratonokra hanem azért akad még nagy célom-feladatom ebben az évben. De minderről majd a megfelelő időben. Addig is várom a következő állomást, Barcelona-t!

Elérkezett a nagy nap. A 2020-ra vállalt 12 maratonomból (minden hónapban egy, különböző országokban) az első. Gúta Vízkereszt maraton Szlovákiában. Még nem jártam itt pedig jókat hallottam róla. Most eljött az idő. Eleinte úgy tűnt, hogy egész népes társaság fog összejönni, de közbejöttek dolgok így végül Krisztivel ( a tesómmal) és Kacsával (aki ezúttal igazán örült annak, hogy nem kell futnia) keltünk útra. Nincs messze kb. 1,5 óra az út. Az autópályán nem számoltam a karácsonyi szünet után nyugat felé haladó munkásokkal. Kicsit stresszesebb volt az út. Na mindegy. A versenyközpontot és a rajtot gyorsan megtaláltuk még parkolóhelyünk is akadt. Nosza irány be felvenni a rajtszámot. Kint még összefutottam Ágival és Árpival akik szintén maratont futottak. Árpi kényelmes 5 perces tempót tervezett, hát ez nekem most messze nem vállalható inkább a túlélés a cél.

Bent meg Maráz Zsuzsi és Szőnyi Feri kokettál éppen. Micsoda illusztris társaságban futhatok majd. Maga a rajtcsomag nem volt túlcsicsázva. A kukásmellényre hajazó rajtszám (kész szerencse, hogy péntek este előkapartam a rajtszámövet, ja nem is), a bokachip, egy toll és az ebédjegy volt megtalálható benne. Ennyi. Semmi felesleges magazin vagy papírszemét. Öltözékben végül a hosszúnadrág (közel sem volt rövidgatyás idő) vastag aláöltözet és póló mellett döntöttem. Sapkát-kesztyűt azért elraktam ha már a csősálat otthon felejtettem. Felvettem még a freebelt-et amibe elraktam a telefont valamint a frissítésül szolgáló 3 gel-t, sótabikat és a soft kulacsot iso-val megtöltve. Rajt előtt még jöhetett a szokásos kisdolog, aztán rám jött a nagy is. Na, papír az nem volt. :( No mindegy. A többiek még lőttek rólam pár fotót és már mehettünk is a rajtkapuhoz.

mosolygós fiú

az ünnepi túlsúly vagy a 6 hónapos terhesség (csak nem tudjuk ki az apa)

Zolival előzetesen az 5:30-5:40-es tempót lőttük be. Ez tűnt olyannak amivel jó eséllyel nem nyírom ki magam és talán a bokám is megússza. Az biztos volt, hogy fizikailag kibírom, egyedül a lábam volt kérdéses. Mert azért valljuk közel sincs 100%-os állapotban. A múlt héten futottam vele 96 km-t amit már megérzett így végül ezen a héten csak egyszer 1-én futottam egy órát. Végülis a maratonokra így is fel lehet készülni. A rajtban nagyjából középre álltam. Jelenlegi állapotomban itt a helyem és sokan sem vagyunk, hogy ez bármiben is hátráltatna meg ugye amúgy sem sietünk. Most nem az egyéni csúcs a cél.

ágyúdörrenésre rajtoltunk

Rajt után próbálom megtalálni a tempót. Az elején a városban kacskaringózunk bár az útvonalat nem nagyon néztem meg. Jön is az első kili. Óra csippan: 5:09. Hűha ez lehet gyors lesz. Visszaérünk a rajtnál lévő körforgalomhoz. Krisz és Kacsa szurkol-fotóz. Közlöm is velük, hogy még jó. :-D Nosza gyerünk tovább. Újfent jobbra-balra forgolódunk mát nem is tudom merre járunk. Megint feltűnnek a többiek. Én továbbra is ebbe a kicsivel 5:10 alatti tempóban futok. A frissítést úgy osztottam el, hogy kb. 6 km-ként iszom a soft kulacsból, sótabi 45 percenként a gel-ek meg óránként.

1 kilinél még jól voltam

A kis utcákból ráfordulunk a városból kivezető útra. Teljes útzár nincs, kicsit furcsállom, de annyira nem gáz. 6,5 km környékén Kacsát látom oldalról rohanni. Közli is kedvesen, hogy futhatnék is, mert nem érünk rá egész nap. Köszi. :) Haladjunk inkább. Kis emelkedő jön egy híd formájában majd azt követő lejtőn már 5 percen belüli tempónál járok. Vissza is veszek még ráérünk a 4 percesekkel, majd a végén ha marad erő. A főútról jobbra fordulunk a gátra. Az út minősége nem a legjobb, de ez van. Az égen mintha a nap sziluettjét venném ki. Az időjárásra amúgy sem lehet panasz. Nincs szél, se nagyon hideg olyan pont kellemes. Az első frissítőponton nem iszom majd ugye 12 környékén amikor az első gel is esedékes lesz. A gátról letérünk a mellette futó útra. Ez sincs sokkal jobb állapotban. Sok a kátyú és ami talán rosszabb az egész dől az egyik oldalra. Közben a mezőnyben folyamatosan előzök. A tempóban továbbra is tartom az 5:05 környékén. Jól esik, jó a pulzus szóval miért ne. Már kezdem számolgatni milyen célidő lehet belőle. Sok van még hátra, de ebből 3:40 alatti idő is kisülhet. A km jelző táblák 5 kilinként vannak, az már látszik, hogy közel 500 méterrel mérek többet. Ez bezavarhat. 14-nél 1:11-el állok. Basszus ha nem fáradok el akkor akár a 3:35 is meglehet. De inkább ne is foglalkozzunk ezzel csak menjünk tovább. Fogynak szépen a kilométerek. A kis útról ráfordulunk a vágfüzesi útra. Néha-néha tényleg vissza kell magam fogni hogy ne csússzak be 5 perc alá. A faluban található ponton iszom egy pohár vizet, igyekszem spórolni a kulacsban lévő iso-val. Kiérvén a faluból jobbra követjük a főutat. Kisüt a nap és nekem hirtelen melegem lesz. Azt érzem, hogy most már sok a vastag aláöltözet. Érzek egy kis oldalszelet is ebből levonom a következtetést, hogy eddig hátszél volt és visszafele meglesz a böjtje. 21 km-nél 1:47-en belüli idővel vagyok. Ez jó, nagyon jó. Nemsokára jön szembe az első helyezett. Na az szép, 5 km hátrányom van hozzá képest. Igaz nem versenyezni jöttem. Később érkezik szembe Maráz Zsuzsi, Ági majd Árpi is. Árpi mondja is, hogy egész jól megy a túléléshez képest. Na igen, de most nagyon melegem van és mintha el is fáradtam volna. Várom már nagyon a fordítót ahol frissítőpont is található. A pont előtt vagy 1 percig azzal szenvedek, hogy visszarakjam a kulacsot az övbe. Rohadtul zavar ebben a zsebemben található sapka és kesztyű. Valahogy azért beletunkolom. A ponton megeszem a második gel-t és iszom rá egy pohár szódát. Viszont az is látszik, hogy a sótabi kevés lesz, elrakhattam volna pár darabbal többet, dehát igazából meg sem néztem mennyit viszek magammal. Amatőr... Innen már csak vissza kell futni. Vár rám 19 km szembeszélben. A tempó visszesik 5:15-20-ra. Ez még nem baj, betudom a szélnek. Azért már nehezebben mozognak a lábaim. Megint a vágfüzesi pont jön. Itt meglep Krisz és Kacsa. Mondjuk eltart pár másodpercig mire észreveszem őket. Itt megint kicsit büfézem, de menni kell tovább. Kacsa persze újfent ellát egy jótanáccsal. :)

aki nem lép egyszerre...

 A pontot elhagyva jön egy kisebb holtpont. Már csak az 5:40 megy. Nem baj mantrázom magamban csak menjünk, jó ez még. Ráfordulunk a gát melletti útra ahol a egyből a 30-as tábla is kint van. Na még 12, de hosszú lesz. Kis idő elteltével azt érzem túl vagyok rajta, de ez nem látszik a sebességen. Sőt, lassulok. Kész, elfogytam. 34 km-nél a ponton beveszem az uccsó gel-t, iszom rá egy kis szódát és cola-t (pepsi) mondván hátha rendbe rak. Nem lett így. 35-től már csak 6:20-ban haladok. Továbbra is azt sulykolom magamban, hogy haladjunk, ha ennyiben akkor ennyiben és ne sétáljunk bele pedig volna rá igény. :) Számolom a hátralévő kilométerek és persze a várható célidőt. A 4 órán belüli szinte tuti, de ebből még kijöhet egy 3:50-3:52 környéki idő is. Bár ugye ott van az a rettegett híd (amúgy simán futható, de ez most nem az a helyzet) Gúta előtt. Várom az utolsó pontot mert onnan már csak fel kell menni a gátra majd balra az útra jön a híd és akkor már tényleg bent vagyunk a célban. Elérem a pontot. Persze, hogy megállok büfézni. Kínálnak sörrel és pálinkával is. Mondom, köszönöm nem kérek. Erre azt a választ kapom, hogy nem köszönni kell hanem inni. :-D Ezen azért magamban jót röhögtem. Kifele már nem volt erőm megmutatni ugyanezt. Nosza fel a gátra. Itt már kezdi rángatni a görcs a combjaimat. Óóó csak ezt ne. Ezt a nyamvadt 3,5 km-t kéne kibírnia. Igen, nagyon hiányzott pár darab sótabi. Elérem az utat, jöhet az emelkedő és ekkor már 40-nél vagyok. Meglesz ez rendben. Azért a hídra való felfutás nem esett  jól. A híd és a lejtő után balra fordulunk. Ez már a főút amin reggel kocsival is bejöttünk. Jó érzés tudni, hogy innen már tényleg nincs sok. Próbálok valamiféle hajrázást kipréselni magamból de nem igazán sikerül. Tartott vagy 100 méterig. :-D A combom veszettül fáj, nem hiába azért régen futottam egyben ennyit és ugye a megfelelő edzésmunka is hiányzik. Már látszódik az a hely ahol balra kell fordulni a célkapu felé. Krisz és Kacsa itt várnak és természetesen fotóznak.

meggyötörve, de nem megtörve

Bent vagyok! Megcsináltam! Megkapom az érmem a nyakamba és azzal a lendülettel le is veszik róla a bokachip-et. Húú, ezt külön köszönöm, hogy nem nekem kellett lehajolni érte. Visszaadom a rajtszámot és próbálok járni tanulni. Fáj a combom, feszül a vádlim, de megvan. Óra szerint 3:51:12 és 42,4m km. Krisz és Kacsa úgy fényképez engem, mintha valami celeb lennék. Remekül sikerült példányok is vannak a képek között. Nem is mindegyik publikus. :-D

igen, ennyire jó volt

öröm és boldogság, na meg a fáradtság

jó szarul nézek ki

A kocsi felé vesszük az irányt, nem sietünk igaz nem is nagyon tudnék. :) Kis üldögélés után átöltözöm száraz ruhába, felveszem a kompressziós szárat (szükség is van rá) bekeverem a recovery-t. Igazából részemről mehetünk is haza. Mivel a többiek is így vannak vele el is indulunk. Kacsa bevállalta a vezetést a házukig addig összekaparom magam annyira, hogy onnan már megoldom. Jól esik ülni a hátsó ülésen és semmit sem csinálni. Vizet, cola-t (végre coca) és recovery-t iszom. Próbálok enni, de csak egy fél zabszelet megy le. Majd otthon, addigra úgyis éhes leszek. A visszafele út is jó hangulatban telik. A bokámat kezdem érezni, de közel sem vészes a dolog. Ha ennyivel megúszom akkor teljesen jó. Hivatalos eredményt nem találtam még. Igazából nem is számít. Óra szerint 3:51:12 lett. 5:27-es átlag. A terv ez volt. Mondjuk nem pont ilyen kivitelezésben. El lett futva? Igen, nem kicsit. De annyira jól esett és a pulzusom is rendben volt. Igaz csak 23 kiliig. De kezdésnek ez is jó. Le kell dobni azt a jó pár kilót, rendesen edzeni és akkor nem lesz itt gond.

Egy nappal később egész jól vagyok. A bokám úgy néz ki túlélte ami az elsődleges cél volt. A combjaim ugyan romokban vannak, de az izomláz majd elmúlik. Mondjuk a hétfői erősítő edzés fájni fog. Nagyon. A következő célpont Bad Füssing Németországban február 2-án. Én már nagyon várom.