Szekszárd Borvidék

Fuss Baszod!

A kedvenc versenyem. Talán a legjobb itthoni esemény. Nekem legalábbis mindenképpen még akkor is ha egyáltalán nem iszom. Mert itt azért erről is szó van egy kicsit (sőt). A pontokon van fröccs és pálinka is. Nagyon egyben van az egész. A szervezés, a hangulat, a helyiek akik teljesen magukénak érzik a versenyt. Természetesen idén is a leghosszabb, most éppen 29 km-es távra neveztem. Plusz motivációként megkaptam az 1-es rajtszámot mert ezek szerint én voltam aki elsőként utalta el a nevezési díjat. Attikával ketten mentünk le ahol csatlakozott hozzánk Eszter, Dóra, Tita és Gergő. A rajtszámátvétel gyorsan, simán ment időben jól álltunk kényelmesen készülődhettünk. Az jól látszott, hogy ma is rohadt meleg lesz. Pálya és szintrajzot nem nagyon néztem, de volt időbeni és frissítési tervem is. Az elmúlt évek alapján az 5:30-as átlagot tűztem ki célként. Frissítés gyanánt 4 gel-t és sótabit vittem magammal.

31944266_590058361373703_1071286180743479296_n.jpg

Mivel egyszerre indítják mind a 4 távot így Attikával beálltunk jó előre a rajtnál, ne kelljen már annyi embert kerülgetni. 14:01-kor ellövik a startot. Kis helyezkedés után beáll a mezőny.

31498097_10156492806237878_822174216399880192_n.jpg

Jó a tempó, első kili 4:32 és volt benne felfele is. Mászunk felfele a kilátó irányába, de most még nem megyünk fel. Jön két 5:07-es részidő. Jól érzem magam és jól is állok a női elsővel haladok együtt. El is gondolkozom, hogy nem tolom-e túl. A pulzusom 170 körüli nagyjából ilyen átlaggal szoktam itt futni. A harmadik emelkedőn már sétáltam, mert elértem a 180-as limitet amit megszabtam magamnak. Páran meg is előznek, de őket a lejtmenetben mind visszaelőzöm. 7 km-től jön az igazi móka. Itt már komoly emelkedő is akad szinte mindenki sétál. A frissítőpontokon iszom, locsolom magam és már az első gel-en is túl vagyok. Egyelőre minden rendben. Haladok tovább, felfele továbbra is séta, lefele viszont nem finomkodok. Össze is jön egy 4:07-es kili. 13-nál Cögével pacsizok egyet, majd a frissítés után irány a meredek emelkedő. Itt végre félreállok elvégezni amit el kell. Pisiszünet. Az emelkedő végén válik szét a félmaraton és a 29 km mezőnye. Fent szakadár helyiek osztogatnak vizet. Nem kérek inkább jobbra el bízván abban, hogy nemsokára lesz hivatalos pont is. Hiba volt. Féltáv könyékén 1:29-el állok. Háát, innen azért necces lesz beérni a tervezett 2:42-vel. Sebaj, megyek ahogy tudok és lesz ami lesz. Lett is. Az ereszkedés során érzem valami nem stimmel. Az még oké, hogy már innék valamit és fogalmam sincs hol lesz a következő pont, de mintha elfogyott volna erő. A 17-ik km 5:07 lett. Pff, mindezt lefelé és most már tudom messze még a Bodri pincészet ahol végre újra ihatok. Leérvén a sík részre nem esik jól a futás. Vannak ezzel még így páran, de ez sem vigasztal. Kétszer is belesétálok. A Bodri felé kanyarodva meglátom Attikát. Jó közel van, nemsokára utol is fog érni. A frissítőpontnál alaposan elidőzöm. Sótabi, gel, víz, iso, cola. Végig ettem-ittam a palettát. Mire végeztem Attika is megérkezett. Tovább indulok, hiszen úgyis gyorsabb. Az emelkedőn be is ér. Innen együtt mentünk, mert hiába mondtam neki, hogy menjen nem akart. Pedig látszott, hogy most feltartom. Azért persze jól elvoltunk így talán neki is jobb volt, hogy nem egyedül kell szenvednie. Annyira azért nem volt szar, de nem is nagyon akaródzott gyorsabban menni. 20 km-nél megint technikai szünet. A színe alapján jól látszott: kiszáradtam.

32089324_10156495340267878_8218918334670831616_n.jpg

baszki oda is fel kell futni?

32191706_10156495340237878_8676021494846849024_n.jpg

Brutál meleg volt, nagyon vártunk minden egyes pontot ahol inni lehetett. Szerencsére pár helyi is kipakolt. Örök hála nekik az életmentő hideg vízért. Közben elengedtük a 3 órás tervet is és az is egyre gyanúsabb volt, hogy ez bizony több lesz, mint 29 km. Ez 27-nél realizálódott teljesen amikor még mindig felfele másztunk, a kilátó még sehol és ugye még oda is fel ahonnan még majdnem 2 km a cél. Kósza gondolatként megfordult a fejemben, hogy felfutok a kilátóhoz, de hamar elvetéltem. Fent cola-ztunk egy jót majd irány lefele és innen szinte végig lejtő amin még a szar is gurul. A hasamban lötyögött rendesen a sok folyadék, de ezt a keveset már kibírom valahogy. A meredek rész után meg is indultunk Attikával. Volt egy srác aki fent a kilátónál nagyszájú volt, hogy aki nem megy fel a lápcsőn az gagyi. Hah könnyű neki csak párost fut.Na őt mindenképpen meg akartam előzni. Erre Attika: nemcsak őt hanem mindhárom előttünk haladót le kell nyomni. Nos akkor basszunk oda rendesen. Újra tempót váltottunk, jöhet a hosszú hajrá. Egészen 4 percesig fokoztuk a tempót, be is daráltunk mindenkit viszonylag gyorsan. Közel a templom már csak meg kell kerülni és bent is vagyunk. Kész! Vége! Attikával egymás mellett szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot. Megvan. 3:17:13!

facebook_1525925103407.jpg

Elfáradtam, főleg a combjaim és a vádlim fáj megint. Leülök a földre és leveszem a cipőmet. Így most már sokkal jobb. Dóra, Tita és Gergő csatlakozik hozzánk mostantól együtt várjuk Esztert. Kis idő után Attikával beülünk a kútba. Nyújtás helyett megteszi a hideg vizes fürdő is. Eszter is megérkezik 3:41 körüli idővel. Látszik neki is jó volt. Jöhet a jó része a dolognak. A zsíroskenyér-fröccs kombó. Erre még toltunk egy fagyis-kürtőskalácsot és máris sokkal jobb a helyzet. Persze simán tudnék még zabálni. Elsétálunk a kocsikhoz ahol mindenki kicsit rendbe szedi magát. Még megvárom Brezkót és indulás haza.

31947242_590058464707026_7181494225844830208_n.jpg

afterfotó, igen vannak akik most is jól néznek ki

20180505_222646_1.jpg

20180505_222627_1.jpg

20180505_222708_1.jpg

szintrajz.jpg

a szintrajz (össz emelkedés 842 méter), köszönjük Márkus Öcsi lehetne több is

Jó volt ez, még ha néha nagyon másképp is. Utólag az eredményeket nézve nem volt reális a 2:42-es célidő. Azzal konkrétan 15-ik helyen végeztem volna. Így is a férfi 87-ik helyen fejeztem be a 289 indulóból. Tudok ennél jobbat ez tény, de az is, hogy fáradt vagyok. Ez közben is érződött. Sok volt az elmúlt pár hét Béccsel, Mecsekkel és a keddi Gerecsével együtt. 13 nap alatt 4 hosszú futás ráadásul mindegyik nagy melegben. Nem túl jó előjel az UB és az UTH előtt, de összekapom magam és nem lesz gond egyiken sem.