Fejlemény van!
Hűséges rajongóim blogbejegyzés nélkül is tudják, hogy az elmúlt közel egy évben milyen mélyrepülést hajtottam végre: szétestem, leálltam, meghíztam, satöbbi. Hullámvölgy-hegyek. Mindig mire egy kis remény felcsillan, közbejön valami.
Olvasom Dari blogját. Elmaradása volt, egy bejegyzésbe belepakolt vagy négy versenyt. (szerk.: Visszanéztem, egész pontosan hatot) És sehol egy Ati. Nincs olyan, hogy "visszafutottunk Atiért a célba", vagy "a Ati a kísérőkocsival jött utánunk", de még egy árva "ha Ati nem a koffeines gélt adja fel, még most is futnék". Semmi. Ati nincs. (így hát kénytelen vagyok idetrollkodni, és leírni százszor, hogy AtiAtiAti…) Na nem összevesztünk Darival, egyszerűen ennyire kikerültem a körforgásból, a versenyekből. És ekkor egy hang a fejemben azt üvöltötte, hogy ELÉG! Az én hangom volt, hiszen ez az egyetlen beszédképes hang, ami a testemen belül jön létre... Gyorsan írtam is Darinak, hogy javasoljon visszatérős versenyt, de nem annyira sikerült, nem vagyunk egy hullámhosszon, nem egy ligában játszunk. Elkezddtem hát bújni a netet, megfizethető, teljesíthető versenyeket keresgéltem és jegyzeteltem vadul. Az augusztus negyedike elég sűrű lett, négy szimpatikus versenyt is kiírtam, dönteni kellett. A tatai minimaratont szeretem, de már tavaly is kimaradt, így végül elengedtem idén is. Végül a Dynafit Lynx trail lett a befutó. Nógrád, 12km, kulturált szint (én nem értem, miért jó száz méteren kétszázat mászni, egyre inkább ez a divat. Csinálják, én inkább kihagyom. Okééé, puha vagyok, és?!), megfizethető ár. Legyen. Póni is beszállt a buliba, majd hamarosan jelezte, hogy hozna még két csajt, Dórát a tesóját, és Titát. Oké, de a puntó kicsi, fekete, és nuku klíma. Sebaj.
Két héttel a verseny előtt felmentem Budaörsre egy edző/felmérő kocogásra. Nem sikerült túl jól, de legalább az előre megtervezett útvonalat az órának hála szépen le tudtam követni. És ennek a tapasztalatnak később nagy hasznát vettem. Viszont tudtam, hogy ez a teljesítmény kevés lesz oda, úgyhogy az utolsó napokban a szokásosnál feszültebb is voltam. Versenydrukk? Végre! Újra izgulok verseny előtt, ilyen is rég volt. (idei statisztika: 14 év - 14km Tini betegsége miatt Eszterrel, abszolút edzőtempóban, valamint K&H maratonváltó GH-s "lányként", lasztminit beugorva 7km-re, ezúttal már Tinivel. Nem sok, izgulás ennyi se.) Most viszont összeszorult kloákával várom a szombat reggelt.
Pontosabban hajnalt, mert 6-kor már a lányokat gyűjtöm be a Nyugatinál. Dóra és Tita velem együtt a minimaratont futja, de Pónika különcködik, neki a 24 kili kell, ami egy órával korábban rajtol. Hálásak is vagyunk neki. Érzi is, hoz nekem bocsisört, amire aztán rácsukja a kesztyűtartót, a sörtől pánikszerűen szabadulunk, nem túl etikus módon. (egyikünket sem hagyta nyugodni a dolog, a verseny után vissza is mentünk érte) Így érkeztünk meg a versenyközpontba. A rajtszámátvétel aránylag zökkenőmentesen zajlott. Eszter összekapta magát, és húztunk a várba, ahonnan a távok rajtolnak és ahova aztán be is futnak. Kár, hogy ennél magasabb pont már nem akadt... Míg Póni rajtját várjuk, eszembe jut, hogy még mindig nem töltöttem fel az órára az útvonalat. Kis bénázás után megoldom, majd csápolunk Póninak. Megkérem, hogy ne tököljön, nem szeretnénk túl sokat várni rá. Valójában biztos voltam benne, hogy előttem beér. Dóráékkal visszacammogtunk a kocsihoz, mindenki összeszedte a motyóját, én cipőt cseréltem, mert úgy gondoltam, hogy ide a hoka jobb lesz mint a vomero vagy akár a terep Adidas. Utólag tudom, hogy a vomero jobb döntés volt, de utólag már amúgy is kurva sok mindenben tudok okos lenni... Felszerelés-ellenőrzés, majd várakozás jön, tesséklássék melegítek, közben lopva felmérem az ellenfeleket. Esélyem sincs. A hivatalos eredménylista szerint 16 nevező volt, megkockáztatom, hogy ennél azért többen voltunk a rajtban.

16. Tévedtem.

Visszaszámolás, rajt. Zúzunk lefelé a nógrádi várból. Vagyis a profik zúznak, én óvatosan tipegek. Ha ez a tömeg egyszer megindul.... Szinte a sor legvégén vagyok, de nem zavar. Egyszer már volt egy verseny, ahol tök utolsó lettem, akkor most lesz még egy.

Zúzok. 

Lefutunk a várból, végig egy bringaúton, át egy sorompón, majd jobbra fordulva elhagyjuk a települést, és jön is az első emelkedő. Még nem durva, abszolút futhatónak érzem, miközben páran körülöttem sétára váltanak. Nem száguldok, de azért stabilan kocogok, elhagyom Dórát meg egy srácot, akivel még a rajtban beszéltük, hogy engedjük előre a zergéket. Azért gyanús, hogy lesz itt még több és komolyabb szint, úgyhogy óvatos vagyok, de egyszerre megint sík a terep, tágas mezők mellett futunk. Gyönyörű. (a telefont amatőr módon hátra tettem a zsákba, így nem fotóztam, pedig szántam volna rá időt) mentem a többiek után, be az erdőbe. Hirtelen pár tanácstalan futóba botlottam. Lehet nem erre kell menni? Biztos, az óra hisztizik a kezemen, hogy letérés van. Egy bő 6-8 fős brigádot visszafordítok, rávezetem őket a helyes útra. Van némi bizonytalanság, nem mindenki hisz nekem, de aztán kiszúrunk egy szalagot, úton vagyunk. Éles balkanyar vezet az erdőbe, de itt már van jelzés. Kicsit azért várok, hátha meglátom Dórát, hogy jelezzem neki a fordulót. Sehol senki, muszáj tovább mennem. Ismét utolérem a srácot egy emelkedőn, ami most tűrhetően megy, és még mindig nem volt igazán futhatatlan szint. Mikor elkocognék mellette, ő is kocogásba kezd és beszélgetésbe elegyedünk. Versenyeken szeretek magamra figyelni, pár szóra jó vagyok, de beszélgetni inkább edzésen vagy a kocsmában. Ezt megpróbálom úgy tudtára adni, hogy ne legyek bunkó. Nem sikerül. Á, le van szarva, akkor beszélgessünk, menjünk együtt, végülis azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, nem azért, hogy kihajtsam magamból a szart is. (dehogynem, de mindegy) innentől emelkedőkön séta, lejtőn óvatos tempó, pedig néhol nagyon lehetne zúzni.
Útelg... Útelágog.... Útelágozad.... Útelágazóg.... Kereszteződéshez érünk, szalagok jobbra föl, Tita előttünk kb 100 méterre szintén arra. De az óra csippan, menj balra. Biztos? Befutunk a szalagos ösvényre, tiktak üvölt, hogy letérés van. Megállunk, tanakodunk. Nézzük meg, mit mond az óra, irány a másik ösvény. Fenix elégedetten prüttyen egyet, mint amikor az asszony nyugtázza, hogy igaza volt. Megint. Megyünk, mendegélünk, szalag sehol, de az óra szerint minden rendben. Hát lehet, de sehol egy lélek. Aztán egy kanyar után ott vannak a szalagok, és egy futó lány jön szembe meglehetősen tanácstalanul. Nem beszél magyarul, szóval biztos migráns. Kérdezzük, hogy melyik távon van. Minimaraton, mint mi. Na akkor törn bekk aranyom, mert a másik irányba még sokat fogsz futni. Rili? Rili. Hárman futunk tovább, s egyszer csak előbukkan a Koponyányi Monyók az esemény fotósa, akitől megtudjuk, hogy az előkelő 3-4-5. helyen vagyunk. Azt hogy?! Nem volt szalag, óra után jöttünk, akkor letértünk volna? Nem, ti jöttetek jó irányba, a többiek eltévedtek. Bakker!

Ott vagyunk már?

Lefordítjuk a csajszinak a híreket, hitetlenkedik, aztán amikor mondom, hogy a hetedik kilométert fejezzük be épp, kicsit kiakad. Az ő lábában már sokkal több van, és fáj is neki. Lassítsunk? Nem, ez így oké. Oké. Aztán lemarad, és mondja, hogy menjünk csak. Hát jó, innen már irányba van állítva, hajrá. Leelőz minket két srác, majd még kettő. Jó, a dobogó ugrott, de legyünk reálisak, katonaszlenggel élve égetné az a talpunkat :)
Aszfaltra érünk, lejt, lehetne menni, de a kollégának a térdhajlata, nekem a hoka miatt a bokám hisztizik, megyünk óvatosba. Sorompó, bringaút, aztán jön az emelkedő. Szerencsére végül a befutó nem a várban van, így nem kell annyira sokat mászni, mint amennyit az elején lefelé jöttünk. Futótársam így is megállna, de nem hagyom, 2-300 méter lehet hátra, azt már csináljuk meg. Megegyeztünk, hogy ha már együtt mentünk végig, együtt is futunk be, végülis mit számít, hogy 10. vagy 11. helyen végzel? Így is teszünk, egyszerre lépjük át a chipszőnyeget. Megvan. Ez jó volt, és bizony nem volt benne komoly emelkedő. Tudnék még futni, ha kéne, de szerencsére nem kell. Páran már bent vannak, beszélgetünk. Kiderül, hogy minimaratonon csak négyen értek be előttünk, mindenki más a korábban rajtoló félmaratonról jött. Hoppá. Ráadásul a négyből kettő másik korosztály, és mivel van korosztályos rangsor.... Hogy mi?! Bizony, harmadikként értünk be, holtversenyben. Aztán hallom, hogy az időmérés kuka, a mezőny nagy része eltévedt, szegény szervező föl-alá rohangál, valahogy szinte semmi sincs rendben. Közben befutnak mind a lányok, náluk ugyanúgy nem tudni pontos végeredményt. 11 óra volt a minimaraton eredményhirdetésének időpontja, gyakorlatban délután kettőig vártunk a hivatalos eredményre. Ami rendkívül érdekes lett. Kicsit féltem tőle, hogy a velem futó srácot hozzák ki harmadiknak, ezt azért a körülmények tükrében igazságtalannak tartottam volna. Végül nem ez történt, de hasonlóan érdekes lett az a 20 perces hátrány, amit az időmérő rendszer hozzám képest neki kidobott. Hiába jeleztük, hogy együtt léptünk be a célba, nem adták meg holtversenynek, jóváírták a rendszer tévedését ugyan, de én maradtam a harmadik. Ha kettőnk közül csak egy állhat a dobogóra, akkor így tartottam igazságosabbnak, de valójában együtt indultunk, együtt érkeztünk, a holtverseny lett volna a korrekt eredmény. De sebaj. Az eredményhirdetés is akadozott, de végül csak megkaptam azt a kis fa érmet. Rajta a szenior felirattal.... 40 évesen. Tiszta vicc :)

Virtuális dobogó is dobogó...

Szenior...

Ami még sajnos vicc volt, az a verseny szervezése. Nagyon jó alapötlet, hibátlan környezet, versenyközpont, a várból rajtolás is menő, a főszervező pedig a szívét kitette az egészért. Talán pont ez is volt a baj. Mindent ő akart/neki kellett elvinnie a hátán, és ezt ezek szerint nem lehet. Több szakaszon nem volt, vagy idő előtt el lett távolítva a szalagozás, Hiába vártuk, nem volt frissítőpont, a befutó helyszíne idő közben lett változtatva, és erről sajnos nem mindenki tudott, az időmérés kritikán alul "működött". Valahogy az volt az ember érzése (nem csak az enyém, sok emberrel beszéltem, mindenki így látta), hogy túl lett vállalva a dolog. Sok és hosszú táv, kevés segítő, és egyetlen ember, aki szinte mindent egyedül intéz, az időmérő javítását, eltévedt emberek navigálását, eredmények összesítését, kihirdetését, segítők irányítását, mindent. Így szerintem nem lehet. Viszont ha a lelkessége megmarad, benne és ebben a versenyben nagyon sok van. Azt gondolom, hogy adok neki jövőre még egy esélyt, ha úgy alakul.
A helyezésemet tudom a helyén kezelni. Alig voltunk páran, ráadásul a többségnek GPS-es óra nélkül tájékozódási gondjai akadtak, ennek tükrében egy korosztályos 3. hely nem a világ. Másfelől tudni kell jól versenyt választani :) és szerencsésen végigmenni rajta. Mindenkinek meg volt a lehetősége, nekem volt szerencsém.Sosem volt még ilyen, és nem sok esélyét látom, hogy a jövőben megismétlődik. De új kategória, új remények, a B oldalon is lehet a zavarosban halászni :)
Felkészül a Nato futás ;)

Hajnali hangulat

Azóta kaptam a srácoktól egy kicsit optimistán méretezett csapatpólót, már csak bele kell fogyni, és onnantól ebben csapatom :-)

Ismét Nagyatád és én ismét párosban vágtam neki Elivel. Annyi változás volt a leosztásban, hogy most már Eli is fut egy-két kört a 8-ból. Kacsa szokás szerint egyéniben és újfent az utolérése a cél. Erre volt is esély még ha nehéz is lesz. Előzetesen úgy számoltam, hogy nagyjából az utolsó futókörben fogjuk meg. Support részen sem volt változás. Zolika megint a verseny napján jött-ment. Szállásunk is a szokásos csurgói csak most a tetőtéri apartmant kaptunk ami jó tágas. Pénteken viszonylag későn értünk le, nem is tököltünk sokat a rajtszámátvétellel. Még leadtuk Kacsa futócuccát és irány a szállás. Este még felmatricáztuk a bringákat és irány az ágy.

Szombat reggel nem csak az ébresztőre keltünk hanem az eső kopogására is az ablakon. Nem vicces. Kacsa egész egyszerűen közli Ő be nem megy esőben a tóban. Nekem sem sok kedvem van így bringázni. Nem elég, hogy veszélyes, mert csúszik, de még a bringa is koszos lesz. Persze azért összeszedtük magunkat és elindultunk Gyékényesre az időközben befutott Zolika vezetésével.

A tó parton a megszokott látvány fogadott minket. A hangulat ugyan nem az igazi, talán az eső miatt, de később elérjük a megfelelő szintet. A bringákat gyorsan bedepózzuk és várjuk az egyéni rajtot. Eközben találkozunk Balázzsal és Krisztivel. Balázs egy trióban úszik és bringázik, Kriszti meg szurkol. 4 nap múlva meg majd együtt koptatjuk a lengyel Tátra szikláit. El is jön az ideje még ha apróbb döccenők is vannak. Összeomlik a rajtkapu, elnémul a zene. De aztán csak eldörren az az ágyú és felpezsdül a víz ahogy a leendő ironman-ek bezúdulnak. MI Zolikával és Elivel várunk a parton. Várjuk Kacsát és a váltók rajtját. Én még a vízbe is bemerészkedtem egészen vádliig.

Kacsa az első kört 56 perc alatt teljesítette, annyira nem tűnt boldognak, hogy még egyet úsznia kell. Közben Eli is becsekkolt az úszásra és 8:51-kor a vízbe vetette magát. Nekünk is megkezdődött. A magam részéről jó lett volna leülni, de minden vizes volt így esélytelennek látszott. Bíztam benne, hogy nem lesz negatív hatása a bringázásra nézve. Kacsa 1:52-vel jön ki a vízből, mehet a depóba amíg Zolikával Elit várjuk az első kör végén.

Balázs jön előbb 38 perccel majd Eli  43 perccel. Hűűha, nekem itt mindjárt tekerni kell! Kacsa telefonál, hogy már úton van. Mondom király vagy, de inkább tekerjél nem piknikezni jöttél! Gyerünk a depóba! Kesztyű fel, sisak fel, mehetünk.

Megyek is, de csak a toi-toi-ba. Pisilni kell. Basszus, Eli bármikor befuthat én meg éppen a kisdolgomat végzem. Az órámra nézve azért látszott van még időm. Egyszer csak bemondják a csapatnevünket: Kacsakergetők. Nincs mese itt másodperceken belül hajtani kell. Kocog is Eli felfele, gyors pacsi után megkapom a chip-et, leakasztom a bringát és kitolom a depóból. Felpattanok rá, jöhet aminek jönnie kell. Újra elkezd csöpögni az eső és nagy szél is van. Nem pont ideális körülmények. Hamar felveszem az utazótempót amit úgy érzek, hogy végig is fogom bírni. Sajnos hamar elmúlt mert amint kiértem Gyékényesről megállásra kényszerített a vasúti átjáró piros jelzése. Ez van. Rajtszámot felírták, majd jóváírják az órámat mindenesetre megállítottam. Vonat balra el, én tovább. Újra felveszem a tempót, jön a Csurgó előtti emelkedő aminek a másik, lejtő felőli oldalán szintén van egy vasúti átjáró amin mindig óvatosan kell átmenni. Most esőben ez különösen így lesz. Vagyis lenne, mert ez is piros. Baszki, ezt nem hiszem el. Megint állunk, ez ráadásul tehervonat. Jó sokan össze is gyűlünk mire szabad jelzés lesz. Na most aztán próbálj nem bolyozni. Csurgóról kiérve a jó minőségű utat is elhagyjuk. Jön az erdei rész ahol kb. 6-8-an kerülgetjük egymást és csapjuk fel a másikra a sarat. Úgy nézek ki, mint egy disznó. El is értünk az első frissítőpontot Ágneslaknál. Innen legalább megint jobb minőségű út lesz. A ponton gyorsan kulacsot cserélek és tekerek is tovább. Az eső kezd elállni a szél viszont továbbra is rendületlenül fúj. Ez már úgy néz ki így marad viszont az eső helyét átveszi a napsütés. Na, kezd alakulni a szokásos nagyatádi időjárás. Jó tempóban haladok, inkább előzök, mint engem előznek. Sajnos egy sporttársra rá kellett szólnom, mert bolyozott. Mondjuk így is simán elmentem mellette. Jön a második frissítő pont rákanyarodunk a Nagyatádra vezető útra. Bízom benne, hogy végre nem szembe szél lesz, de csalódnom kell. Vagyis igazából nem tudom eldönteni honnan fúj. Na mindegy. Az út minősége itt megint rosszabb, ez a Segesd, Ötvöskónyi rész kimondottan szar. A segesdi vasút átjáró után, ahol kis kör fordítója is van már kezdem figyelni a szembejövőket, hátha meglátom Kacsát. Az elmúlt években kb. mindig itt találkoztunk. De most nem és csak nem akar jönni. Hmmm. Már majdnem az Atád előtti körforgalomnál látom meg. Mit mondjak, nem szaggatja éppen szét a kerékpárt. Úgy néz ki, mint aki csak lement egy liter tejért. Megyek tovább Eli és Zolika most egy kicsit lejjebb várnak és szurkolnak a pálya szélén. 75 km pipa, számomra brutálisan jó 2:20-as idővel. Sok van még hátra ezért menni kell. Újabb gyors kulacscsere és jöhet az első 35 km-es kör. Mostanra nagyon meleg lett már. Locsolom is magam a vizes kulaccsal. Kicsit lassulok, de ez normális, mert a nagy kör sokkal jobban bringázható, mint a kicsi. Ahol találkoztam Kacsával nézem az órámat, kb. 30 perccel van csak előttem. Utol fogjuk érni, jó eséllyel már a bringán. Jön is szembe és látszik nem nagyon kedve ehhez az egészhez ma. Hajtok tovább ahogy a csövön kifér. Nem kell és nem is tartalékolok. Ma nem kell maratont futnom hiszen Eli is fut.

Az már eldőlt, hogy 2 kört fog futni. Visszaérve Nagyatádra kapok egy cola-t a srácoktól. Végre! Valami új íz, a megmentő cola! A körforgónál megint számolok, 1:08 körüli időt mentem az első kis körön. Még ez is jó, sőt már biztosnak látszik, hogy 6 órán belül meglesz. Segesdről visszafele jövet érem utol Kacsát. Kicsit dumálunk, igyekszem sulykolni bele, hogy csak nyomja, ne foglalkozzon semmivel. Hasítok tovább már csak 35 kili van hátra. A lábaim azért mér fájdogálnak, de ez itt és most nem az a pillanat amikor el kell venni a gázt. Megint a körforgalomnál számolok. Ez is 1:08 lett. Fasza, nem lassulok és ha tudom tartani ezt a tempót akkor nagyon, de nagyon jó eredmény lesz. Már az 5:50-es idő is tutinak tűnik. A segesdi fordítónál majdnem nem kapok izó-t, de az uccsó asztalnál csak adnak egyet. Jöhet a hajrá, már csak be kell tekerni Nagyatádra és vége van. Jön a körforgó utána már a várost jelző tábla. Még egy visszafordító le a ki utcán és be a depóba.

Eli már vár a váltózónában. Mondanám, hogy lepattanok a bringáról, de nem lenne igaz. Valahogy azért leszállok, de kiegyenesedni nem tudok. Próbálok elkocogni Eliig. Chip-et átadom és közlöm vele, hogy akkor 2 kör kell futnia. Sporttörténeti pillanat! Eli versenyen fut! Én kitámolygok Zolikához és lerogyok a fűbe.

Örülök, hogy nem kell maratont futnom. Nagyjából egy és negyed órám van futót varázsolni magamból. Hááát, nem lesz egyszerű. Zolikával kimegyünk a futópálya mellé szurkolni.

Iszom, beverek egy gel-t és átöltözöm egy toi-toi-ban. Ez utóbbi felejthetetlen élmény volt. Mire összekapom magam Eli már túl is van az első körön. Bitang meleg van, szenved is tőle, de rendületlenül rója a kilométereket.

Lassan én jövök. 6 kört, valamivel több, mint 31 km-t kell futnom. Közeledik Eli Kacsával együtt futva. Jó ezt így látni.

Gyorsan váltunk és megiramodok. Bőven érzem még a lábaimban a bringázást, de igyekszem normális tempót felvenni. Nem akarom és nem is tudnám szétszaggatni magam. Minden ponton frissítek és pluszban még megállok Cögénél egy pacsira meg egy kicsit kutyázni. Irtó cuki az a blöki. 27,5 perces az első kör, de folyamatosan lassulok, még ha nem is vészesen.

A második körre is ez a tendencia és érzem ez így nem lesz jó. A kör megkérdezem Elit lenne-e kedve még egyet karikát futni. Meglátjuk. A második köröm közel 29 perces. Még 4 van hátra... Már csak 6 perc körüli tempó megy. Ugyan nem annyira szar, de azért lehetne jobb is érzés. A kör végén Eli vár a váltóponton! Óje! Igazi csapattárs.

Közben Zolikával elkezdünk számolgatni. 10 órája megyünk akár a 11,5-be is beleférhetünk, de majd ha Eli végez akkor okosabbak leszünk. Jön is a csávó, a végén még sprintel is. Elképesztő! Most oda kell tenni magam. Nézem a célkapunál lévő órát. 53 percem van 2 körre. 5 perces átlag..nincs mit tenni csapatni kell. Nem hiába, a pulzusövet se vettem fel. Első kili 5:05, jó-jó, bár nem az igazi. És tudom is, hogy ezt nem fogom végigbírni.

De hoppá! Hiszen ott van a vasúti átjárók miatti jóváírásunk. Kb. 1,5 perc lehet. Azzal meglehet. 27:09-es kör. Már csak egy, de annak 25 percesnek kell lennie. Mikor ezt megjegyzem Zolika csak annyit mond. Csak basszad neki! A nap mondata! Igyekszem eleget tenni a kérésnek. Csak egy ponton frissítek, hogy ezzel se húzzam az időt. Elhagyom a parkot. Már csak 1,5 km. Utolérem Szamit akinek szintén az utolsó köre. 13 órán belül akarta teljesíteni és ha innen sétál akkor is megvan neki. Uccsó kili, jöhet a szokásos hajrá. Nem számit semmi csak nyomni, mint süket a csengőt. Eli vár a becsatlakozásra a célegyenesben. Gond nélkül veszi fel a 4:30 körüli tempót és így robbanunk be a célba! Megcsináltuk! 11:31:32! Brutál idő!

Kis pihegés után irány a pálya széle ugyanis Kacsa még harcol a távval. Zolika el is megy vele egy kört futni mi Elivel a pálya mellől próbálunk erőt adni neki és az összes többi egyéni versenyzőnek. Kemény menet ez Kacsának, de nincsenek kétségeink. Végig fog menni.

És meg is csinálja! IronKacsa! Lemasszírozzák, átöltözik, gyorsan eszünk valamit majd a depó felé vesszük az irányt a bringákért. Gyerünk vissza a szállásra. Hosszú nap volt, az év leghosszabb napja. Zolikának még véget se ért, mert még hazavezet. Nézzük a számokat: össz időnk 11:31:32 lett, azaz végül nem írtak semmit jóvá. De nem érdekel. 35 perccel mentünk jobbat, mint tavaly. Eli 1:28:22-öt úszott, én 5:45:10-et bringáztam és 4:13:59-es maratont futottunk közösen. A többi 4:03 a depó idő. A magam részéről elképesztően örülök a kerékpáros időnek ami óra szerint 5:43:27 lett. 6 órán belülit szerettem volna, 5:50 lett volna a kurva jó ezen felül meg minden álom. Előtte még viccesen mondtam is Elinek, hogy ha 5:40 alá megyek akkor önként megyek dopping vizsgálatra és Ő meg maratont fut. Épphogy megúszta. Ez idei Extrememen verseny számomra jobb volt, mint a tavalyi. És kaptam egy olyan pluszt amire nem számítottam. Igen, az úszással kapcsolatos...A közeli jövőt nézve pár nap múlva lesz a Suhanj 6 órás futóverseny ami egészen a Lázbércig nem is volt olyan fontos. De az ott történtek miatt ebbe is bele kell dögleni.