Megint terep. Zoli osztotta meg velem ezt a versenyt és szimpatikus volt első látásra így elég hamar be is neveztem, ami gyorsan le is zajlott, pár perc alatt minden megvolt. Fizetés, számla és a visszaigazoló e-mail. Természetesen a leghosszabb, 'L' távra neveztem ami 24 km és kb. 500m szint. Ez azért teljesíthetőnek tűnt. A WizzAir után azért nem edzettem magam halálra, általában csak hazafutás volt a melóból. Ja, meg Kacsával beneveztünk a Piros 85-re. Még szerencse, hogy idén már semmi hülyeséget nem csinálunk és tapasztalt terepfutók vagyunk, az ultrafutásról már nem is beszélve. Na, de térjünk vissza a WadkanZ-hoz. A verseny előtti éjszaka közepén frankó kis vádligörcsre ébredtem. Mit mondjak nem volt kellemes. Reggelre valamivel jobb lett, de éreztem még a helyét. Egész héten jó idő volt, persze ez a verseny napjára megváltozott. Jelezték ugyan, de bíztam benne hogy valahogy megúszom. Nem sikerült. Ez nem, de legalább Atit rádumáltuk az indulásra. Reggel még egész vállalható volt az időjárás ez odafele menet egyre rosszabb lett. Biatorbágynál konkrétan leszakadt az ég. Fasza, sár az lesz. Még szerencse, hogy csak aszfaltcipőm van és annak is kopott már a talpa. Mi baj lehet így? A parkolóban összefutottunk Dórival, Zolival és Gerivel. Az összes ismerős kipipálva. A rajtszámátvétel kicsit lassú volt, de ezt tudjuk be az első szervezés hibájának.

A rajt maga egy kicsit csúszott áramszünet miatt. De aztán csak eljött a visszaszámlálás ideje és neki is iramodtunk. Az elején egyen-ketten nem nagyon mertek belelépni a tócsákba. Igazából nem tudom mire számítottak, úgyis bokáig sáros lesz mindenki.

Én a mezőny első felében haladtam, kb. a 10-15-ik hely környékén. Hamar elértünk az első emelkedőhöz, egy keskeny ösvényen kellett volna felszaladni. Ez nekem olyannyira nem sikerült, hogy konkrétan majdnem visszafele csúsztam. Nagy nehezen valahogy felbotorkáltam és tudomásul vettem. Itt én ma szopni fogok rendesen. Ahol nem volt nagy sár ott tudtam haladni rendesen és a pozíciómat is tartottam. A női első helyezettet itt még magam mögött tudtam tartani. 2-3 km-n keresztül egy srác mögött mentem, éreztem, hogy gyorsabb vagyok nála, de igazából se hely nem volt az előzéshez meg nem is akartam még. Egy idő után páran utolértek és el is mentek mellettem, ez főleg a vendégmarasztaló sárnak és az újabb emelkedőnek volt köszönhető.

sár, emelkedő és séta

Valahogy ezen is felkúsztam és ehhez csak kétszer kellett a földre tenyerelnem. Lefele és síkon nem volt gondom akit lehetett vissza is előztem. Ez olyannyira sikerült hogy a nagy pusztában egyedül találtam magam. Itt még teljesen jól voltam tudtam tartani a kicsivel 5 perc alatti tempót. 10 kilihez már 6-os pace alatt értem így továbbra is bíztam a 2,5 órás teljesítésben. A frissítőpont után megint jött egy emelkedő és a nap. Na ez betett rendesen a páratartalomnak és nekem is. Fent megálltam, készítettem pár fotót aztán irány lefele a meredeken.

Be az erdőbe ahol egy autónyi széles út fogadott, szanaszét járva és bokáig érő sárral. Annyira nem volt futható. Itt ért utol 3 srác velük aztán egész sokáig mentem együtt, beszélgettünk így a táv is jobban fogyott. Aztán előbukkant egy kis domb és a sziklafal ahol a 100 lépcsős felfutás volt.

hogy mire ez a nagy jókedv azt nem tudom

Itt már annyira nem voltam fitt, szépen komótosan felsétáltam. A tetőn fotózásnak álcázott pihenőt tartottam.

Innen már csak 6km volt hátra és időben is jól álltam, bár a frissesség hiánya látszott és a jobb combomat éreztem (igen, megint). Innen a felfelék csak kocogva és sétálva mentek annak ellenére, hogy nem volt egyik se meredek. Felértem ez a lényeg, bár lehet jobb lett volna ha nem teszem. Jött egy jó kis meredek, csúszós, fadarabokkal tarkított rész lefele ahol futni esélytelen voltam és egy szép nagy perecet is begyűjtöttem. Amint kicsit lankásabb részre értem megint neki iramodtam, de a térdem erősen ellenkezett. Kicsit félreálltam miközben páran megelőztek, de ők ha jól láttam a rövidebb távon indultak. Egy perc múlva hátulról hangosan rám köszönt Ati. Na ez meg mit keres itt gondoltam magamban, aztán gyorsan meg is kérdeztem tőle. Kiderült, hogy sikerült az "M"-es távra neveznie. Itt már azért elég viharvert állapotban lehettem. Innen együtt mentünk tovább, bár párszor megpróbáltam előre küldeni Atit. Nekem megint sikerült perecelnem egyet. Összekapartam magam és irány tovább, haladunk a szalagozott úton. Egyszer csak azt vettem észre, hogy körülöttünk senki. Viccesen meg is jegyeztem, hogy vagy tök utolsók vagyunk vagy eltévedtünk. Á, nem, dehogy. Közben leszakadt az ég, de kimondottan élveztük. Az emelkedőkön csak úgy zúgott lefele a saras víz. Kis idő után Ati megjegyezte, hogy a felfestések a fák másik oldalán vannak. Nagyon nem foglalkoztunk vele egészen addig amíg el nem értünk egy elágazáshoz ahol volt egy tábla és abba az irányba mutatott ahonnan jöttünk. Hoppá, baj van. Eltévedtünk. Néztünk órát, telefont és Atinak eszébe jutott, Ő már járt erre. Ez a távjának az eleje, tehát frankón benéztünk valamit. Nosza irány vissza amerről jöttünk. Elértünk egy elágazáshoz ahol egy széles utat egy kis ösvény keresztezett. A gyanús az volt, hogy a kis ösvényen mindkét irányban volt szalag. Király, most akkor hol is vagyunk és merre is kéne mennünk? Pár perc tanakodás és kütyü nézegetés után két futólány tűnt fel a széles úton. Emberek! Kiáltottam és üdvözöltük őket és közöltük velük, hogy bizony ők is eltévedtek. Nem-nem, hajtogatták. Jó akkor menjünk és egy kicsit tovább kocogtunk a széles úton egy újabb elágazásig ahol viszont nem volt semmilyen jelzés. Itt már a lányok is meggyőzhetőek voltak, hogy rossz az irány. Maradt a hátraarc. 5-600 méter után megint láttunk két futót és a jó irány is meglett. Egy hajtűkanyart néztünk be, de rendesen. Sebaj, haladjunk tovább. Kiértünk az erdőből és egy mezőn gázoltunk át mindenen. Bele az összes pocsolyába már semmi nem számít hiszen mindjárt vége. Meg is látjuk hamarosan a célkaput és itt jött az újabb felismerés. Egy checkpoint kimaradt az itiner szerint. Ez van, kilométerben jók vagyunk és fog a halál kerülni egy újabb csippantásért így szépen befutottunk a célba. Érem a nyakba és egy jó hideg alkoholmentes-citromos sör a kézbe. Megvan! Megcsináltuk és kurva jó volt! Pacsi Atval majd Zoli jön szembe. Kérdezem, hogy mi lett, de pontos választ nem tud adni. Ugyanis az első három helyezett is eltévedt, 3 különböző irányból érkeztek a célba. Ja, ha ők is akkor nekem sem ciki.  A versenyközpontban kiegészülve Dórival újra összeáll a Mindmegdöglünk UB trió és megtiszteltetésként Csere Gáspárral, maratonfutó olimpikonunkkal is készült közös fotó.

Mindmegdöglünk trió

Csere Gáspárral

Kicsit még téblábolunk majd kikérjük a gulyáslevest. Én ilyenkor nem nagyon tudok enni, de Ati hős volt és az enyémet is letolta. Közben lezajlott az eredményhirdetés is ahol Zolit 2. helyezettként ünnepelhettük és megnyerte a 100 lépcsős felfutás különdíját. Gratula neki itt is!

jó volt, de tényleg

Lassan ideje hazaindulni. Elvergődünk a kocsiig ahol a jó saras, vizes cuccokat lecseréljük száraz, tiszta ruhára. Sokkal jobb érzés. Na, akkor induljunk. Nos, ez az ami nem ment olyan könnyen. A sár nem engedett. Szerencsére pont ekkor jöttek Dóriék és Zoli segített kitolni a kocsit. Volt egy megérzésem, hogy nem szabad még elhagyni a helyszínt ami egy perc múlva bizonyítást is nyert. Igen, Zoli sem tudott kiállni. Persze mi azonnal ugrottunk és kitoltuk az Ő kocsiját is.

Igaz így megint bokáig sarasak lettünk Atival, de ez van. Jó buli volt! Frankó kis verseny volt ez. Első rendezésnek abszolút elmegy. Az informatikai háttér és az információ közlés elsőrangú volt. A jelölésen még lehetne javítani ugyanis a versenyzők 30%-a tévedt el. Ez talán egy picit sok. De jó volt, én jövőre is megyek!

ez csak a parkolós sár a többit a nagy eső lemosta

szép tiszta, volt sár, nincs sár