Most inkább a képek beszélnek helyettem. Jöjjön az éremkavalkád.

 A jövőbeli célok már megvannak. Röviden összefoglalva többet, gyorsabban és jobban.

Apu halála érthető módon sok mindent megváltoztatott. Kihatott minden területre. A futást illetően a november lett a legerősebb, 305km-t magába foglaló hónapom. Talán menekülés volt. Magam elöl, az érzéseim elöl. Eléggé magamba fordultam. A Piros85 ugye nem sikerült, de nem éltem meg kudarcként. Erről még született post, de utána nagy lett a csend. Nagyképűen mondhatnám, hogy alkotói válság van/volt. Szimplán nem sok kedvem volt semmihez. Versenyek azért voltak, most itt rendhagyó módon egy bejegyzésben, blokkonként veszem őket végig.

Intersport terepfutás:

3 éve voltam már akkor nagyon bejött. Menni is akartam már korábban is csak mindig közbejött valami. Most azonban nem volt akadály/sérülés és mivel szép érmet is osztogattak ott volt a helyem. Timi és Ati is jött bár utóbbi csak a túrára nevezett és azt tervezte lefutni mint sokan mások. A futóknak reggel 8h-kor volt szakaszos, vonalkód leolvasós rajt.

Jó korán ott voltam már a rajtközpontban így kényelmesen elintéztem a rajtszám átvételt és az öltözést. A csomag megőrzőnél hatalmas sor volt, itt összefutottam Timivel. Irány a rajt mert már csak pár perc van addig. Sajnos nem sikerült kellően előre állni ez az elején, a szűk lépcsős részen visszaütött. Előzetesen a 2 óra alatti idő volt belőve ez a 750 méter szinttel dúsított távon elég merész ötlet volt.

Indulás! Az elején aszfalton próbáltam minél többet előzni, hogy elkerüljem a későbbi szűk részen való sorban állást. Nem jött össze. Mindegy legalább a kilátás szép. Ja, az sem mert köd van. A Kevélyig felfele vezető út ismerős volt a Pirosról. Tudtam nem szabad nagyon megindulni mert visszaüt. Sokan másképp gondolták. Nem nekik lett igazuk. Aki felfele megelőzött azt később simán visszaelőztem. Ha-ha, nem hiába a rutin meg az évek, na és a terepfutó tapasztalat. Lefelé magam sem értem hogyan de nagyon zúztam. Sokkal bátrabb voltam mint egy hete. Tartottam az egész jó tempót, de a 2 óráról letehettem. Sebaj, megyünk ahogy tudunk. Amúgy nagyon szép helyeken mentünk, gyönyörű a Pilis is ősszel. Az egyik lejtőn talán az egri vár előttin találkoztam egy mezítlábas futóval. Ó te jó ég! Ezeken a köveken,sziklákon? Basszus, kemény vagy csoki felkiáltással ott is hagytam. A várnál gyors frissítés és már húztam is tovább. A felfele azért bele-bele sétáltam, mind pulzus (nem akartam laktát fölé menni) mind kondicionális hiányosságok okán. Lefele és síkon viszont téptem mint a gép. A pálya vége ugyanaz volt mint 3 éve. Az utolsó 3 km aszfalt is, lejtő is. Ugyan van benne egy meredek emelkedő de az rövid. Mentem is mint a meszes. 4:20-ban toltam és előztem az emberkéket. Itt már nem számított semmi és senki. Már hallom a szpíkert, már látom az iskolát, az utolsó egyenes jön. Vége! 2:08:32. Se 2 óra alatti, se nem 6-os pace, de le van szarva nagy ívben. A célban meleg tea és zsíros kenyér. Be is verek vagy két szelettel. Felmegyek átöltözöm és melegszem. Meg persze várom a többieket. Egyszer csak megjön Timi. 2:55-el csekkol. Én megmondtam neki már előtte. Atira várunk rohadt sokat. Közben beesik Szami aki szintén túrázott egy kellemeset. Ati persze nem jön. Mondjuk ha tudnánk mikor indult... Na jó várjunk félig aztán irány haza mert kockára fagyunk. Erre ez a jó ember Sipivel karöltve 15 másodperccel fél előtt beesik a célba. Kicentizte rendesen. Nem őszinte a mosolya. Igazából mosoly sincs. Azért jót szaladt. Hideg van irány haza. Jó volt ez a kis terep félmaraton. A férfiak között 30-ik, abszolútban pedig 33-ik lettem. Százalékosan itt végeztem a legjobban az idei versenyeket tekintve. Nem gondoltam volna.

Siófok félmaraton:

Az eredeti terv a 2 nap, 2 fm, 2 egyéni csúcs volt. Szombatra nekem az 1:30 alá, vasárnap meg Timinek nyulazok egy 2 óra alattit. Ezt még tavalyra ígértem meg neki csak  akkor sérülés és nem készülés okán egyikünk sem futott. Szombaton volt apu temetése így értelemszerűen nem indultam. Miután vége lett a búcsúztatónak, elmentek a vendégek és elpakoltunk rám tört egy érzés. Futnom kell. Egy beledöglőset. Legyen 5k pb! Holnap ugyan fm, de sebaj az úgyis könnyebb tempó most ez belefér. Ki is mentem és megcsináltam. Ő érte... Másnap reggel Timi jött értem, levitt-hazahozott. Jó dolgom volt. Időben leértünk és a rajtszám átvétel is gyorsan megvolt. Közben ment a körkérdés, hogy mit vegyünk fel. Naná, hogy rövidben alul-felül. 10 fok volt nem kell a hosszú ujjú. Beálltunk a rajtzónába, eggyel előrébb mint Timi szerette volna, de mondtam neki jó lesz ez. A tervezett tempó az 5:35 volt. Rajt. Nekiindulunk a mezőnnyel, próbálom visszafogni a lovakat. Ne fussuk el az elejét ha nem muszáj. Így sem sokan előznek meg. Nahát mégis jól választottam zónát? Múlnak a km-ek mi meg nagyon stabil egyenletes tempót megyünk talán kicsit gyorsabb is mint a tervezett. Jön is az első kör vége 59:15-el haladunk át a kapun. Remek, még akár lassulhatunk is. De nem, Timi konokul megy előre és gyorsulunk. Már inkább 5:20-5:30-as ezreket megyünk. Még bedob egy 15-től gyorsíthatunk ha bírom szöveget, de aztán ez hamar elmúlik nála. Kiérve a partra jön egy kis holtpont. Fáj a lába, elfáradt és még az út is szar. Semmi gond mondom neki, innen egy dolgod van jönni mögöttem és kész. Ez lett amúgy a leglassabb kilink (5:38). 18-nál járunk mikor véget ért a partszakasz. Ideje volt. Innen már csak 3km! Egy befutás a munkahelyére. Gyorsan javít, hogy inkább hazafele futna. Igaza van, az jobban hangzik. Már az sem érdekli időben hogyan állunk csak fut, fut és fut. Ráfordulunk a célegyenesre és ugyan látszik rajta, hogy teljesen elfáradt de akkor is tovább tolja. Gyorsít. Így is kell a befutónál. Vége! Beértünk! 1:57:07. Simán, lazán 2 óra alatti fm! Én megmondtam előre csak soha nem hisz nekem. Találkoztunk még Dórival, Vikivel, Endrével és Zolival. Kis beszélgetés után mindenki megy a dolgára. Nekem ezzel meglett a négy évszak, négy félmaraton is, így még egy éremmel leszek gazdagabb. Aztán öltözés és irány haza.

Szegedi jótékonysági félmaraton:

Kacsa rángatott bele az egészbe. Na jó, olyan nagyon nem kellett neki. Amolyan év végi, utolsó bónusz verseny. Két dolgom volt. Megjelenni reggel a Népligetnél és nyulazni egy kényelmes 4:40-es tempót neki. Az első sikerült. Végre megismerhettem Snow Andit a Csemete (Team Heart) alapítvány egyik alapítóját. Az Ő kisbuszukkal mentünk le 8-an. 1 sofőr, 1 szurkoló (Bejja asszonyság) és a 6 futó. Az út gyorsan elröppent és már a versenyközpont melletti parkolóban voltunk.

A rajtszám átvétel is flottul ment. Gyorsan dobtunk egy öltözést a kocsiban aztán irány a rajt. 2-es zóna legeleje, én előrébb álltam volna, de Kacsa nem akart. Mindegy is volt, mert végül egyben rajtolt a 2 zóna.

Rajt! Nekiindulunk igyekszünk nem elfutni az elejét. Ennek ellenére is inkább 4:30-as kiliket megyünk. Nem lesz ebből baj? Kacsa annyira nem élvezi, nekem elég kényelmes. Most még. Erősnek érzem magam ez úgy 6 km környékén kezd elmúlni. Itt már Kacsa is fel van pörögve, inkább Ő diktálja a tempót ami gyorsul. Érzem, hogy nem kéne se laktát fölé, se 4:30 alá menni. Ez a kettő most a limit. 10 km-nél brutális 45:30-al csekkolunk. Innen nehéz lesz elrontani az 1:40-et. Itt frissítek is, de csak egy cola-t veszek el. Nem kellett volna. Hideg is és nagyon szénsavas. A végét ki is köpöm. Haladunk tovább Kacsa erősnek tűnik, bár állítása szerint csak a túlélésre játszik. Az jó mert én is. 16-17 körül szólok, hogy menjen nyugodtan mert nagy idő mehet. Ott is hagy. 18-nál visszaköszön a cola egy kis hányingerrel karöltve. Végem van. Elfogytam. Igaz ez még így is 4:40-es tempó. Kacsát látom egyre távolodni innen már nem érem utol. Nem is tudnám, mert gyorsítani nincs erőm. Azért az utolsó 100 métert megtolom és kész. Vége! 1:37:05! Kacsa vár a célban 1:35:55-öt ment. Elképesztő. Kis pihi után visszakocogunk Andiék elé. Levezetésnek jó lesz meg ugye meg is ígértük. Azt nem mondom, hogy az eleje jól esett. Nagyon fáztam. Kb. 3 km-t mehettünk visszafele amikor mosolyogva jönnek szembe a lányok. Innen négyesben haladunk a cél felé. Útközben megállunk a Dómnál fényképezkedni.

Ráérünk, nem sietünk sehová a nap is szépen süt tehát miért ne. Jókedvűen szaladunk tova a cél felé. A befutó után összeállunk egy közös képre majd mindenki átöltözik és irány haza. Jó kis verseny volt. Az eredmény lehetett volna jobb is, de olyan nagy baj nincs ha egy 1:37-el elégedetlen vagyok.

Idén több verseny már nincs. Csak öröm és bulifutásként egy 2 napos Balaton kerülés (amin már túl is vagyok) és jó eséllyel egy Velencei tó kör. Hosszú edzéseknek megteszi. És persze indul a téli km gyűjtés.

Nincsenek se csodák, se véletlenek. A kihagyott Mátra trail után sem javult sokat a helyzet az edzéseket tekintve. Az elmúlt 3 héten sikerült összesen három alkalommal futni és ezzel kb. 25 km-t összehozni. Kevés, nagyon kevés. Az okok: a betegségem és a totális kedvetlenség ami egy sajnálatos esetből fakad. Apu a Spar maraton utáni szerdán újra kórházba került. Bizakodtunk, reménykedtünk volt is amikor jobban volt, de szerda este (kicsit azért hirtelen) megtörtént a feldolgozhatatlan. Végleg elment Ő, az első számú példaképem. Az én Drága Édesapám. Nyugodjál békében. Sokat agyaltam rajta, hogy egyáltalán elinduljak-e a versenyen. A családi kupaktanács és a ne szívassuk meg Kacsát eredménye az lett, hogy indulok és végigcsinálom. Így is készültem, bepakoltam 3 váltás ruhát és az otthon található összes gel-t, energiaszeletet, isot és cola-t. Persze megígértem Anyunak és a Csigáknak is, hogy vigyázok magamra. Ati volt oly kedves és bevállalta az autós segítő szerepét. Megvolt az időterv is. 3 részre osztottam. 5 óra Dobogókőig ami 36 km-nél van. Onnan újabb 5 óra a 65 km-nél lévő Nagykovácsiig ahonnan megint 5 óra a célig. Matematikailag megvoltunk. Reggel jöttek értem a srácok, kocsit cseréltünk és irány a rajtközpontba. Itt összefutottunk Márióval aki ma szintén a support nemes és nehéz feladatát vállalta magára. Bent egy kicsit el voltunk veszve, nem hiába na, rutinos terepfutók vagyunk. Ja, nem is.

rajtszám és dugóka átvétel

A gyors rajtszám átvétel után ment egy kis tökölés. Pisilni kell, mit vegyek fel, jaj a kocsiban hagytam a rajtszámövem. Én vékony hosszúgatyát és az egyetlen aláöltözetemben kezdtem. Így viszonylag hamar eltelt az idő a 8:30-as rajtig. Természetesen az elmaradhatatlan mars csoki is megvolt.

mit vegyek fel, mit vigyek magammal?

egyencipő

Pár szót még váltottam Herczku Timivel (a kevés ismerős egyike) majd beálltunk nagyjából a mezőny közepére. Rajt! Az eleje aszfalt is meg sík, de ez hamar megváltozott. Már itt elég magas volt a pulzusom, mondogattam is Kacsának, hogy elfáradtam, de igyekeztem nem foglalkozni ezekkel csak menni-mászni előre. Egyszer csak elmúlik. Lelövöm előre a poént, de a címből is azért kitalálható, nem így lett. A Kevély-re felfele menet éreztem, hogy túlöltöztem. Izzadtam rendesen és amikor éppen fújt a szél akkor meg nagyon fáztam. Lefele szenvedtünk a csúszós, köves részeken. Nagyon hiányzik a tereptapasztalat (meg talán két jó térd is). Valahol itt futhattunk össze Juhász Timivel aki a P35-ön túrázott. Szerencsére Ati a megbeszéltek szerint Csobánkánál várt minket. Dobtam is egy gyors átöltözést.

itt még jó volt?!

rövidben rögtön komfortosabb lett

A nyári bringázásokról ismerős úton voltunk, előttünk tornyosult Dobogókő, de nekünk előbb Dömös felé kellett vennünk az irányt. Kis aszfaltozás után ismét be az erdőbe és jöhetett a következő mászás. A tempónk nem volt rossz, ahol tudtunk futottunk, ahol nem ott meg sétáltunk. 16km-nél elkezdtem szenvedni. Nem ment, nagyon nem. Nehezemre esett a levegővétel is, kicsit szédültem és nem éreztem a tempót. Egyszóval: minden bajom volt. Igazából már itt éreztem, hogy nem tudok végigmenni. Igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni, kiűzni a fejemből. Menjünk, érjünk fel Dobogókőre aztán meglátjuk. Betoltam egy gel-t is hátha rendbe rak. Jött egy kis lejtmenet, de ennek ellenére sem tudtam 6:30-nál jobb tempót menni. Ez köszönhető volt a terep adottságainak is, de inkább az állapotomra vezethető vissza. Nagyon szép tájakon futottunk, de nem volt arra plusz energiám, hogy gyönyörködjek benne vagy esetleg megálljak fotózni. Vártam a Dömösi pontot, mint a megváltót. Szívem szerint már itt kiszálltam volna. Azonban Atival Dobogókőn volt megbeszélve a következő találka, ide csak nagy kerülővel jutott volna el. Ez is közrejátszott abban, hogy továbbmentem. Gyors kulacstöltés, elvettem egy szelet vajas kenyeret és két darab nutellás kekszet és haladtam tovább. Kacsa még maradt egy kicsit, de úgyis gyorsan utol fog érni. Jöhet Dobogókő. 8 km, 600 méter szintemelkedés. Brutális lesz. E résznek az elejét egy a Wadkanz-on megismert sporttárssal tettem meg. Beszélgettünk versenyekről, tapasztalatokról. Talán így még az idő is jobban telt. Még fényképezni is megálltam, hiszen már minden mindegy volt.

Közben Kacsa is utolért és ha lassan, szenvedősen is, de fogytak a méterek. Akadt mászós, meredek rész is ahol majdnem négykézláb mentünk fel. Nem volt őszinte a mosolyom közben. Igaz mosoly sem nagyon volt. Itt már néhol az alig emelkedős részeken is bele kellett sétálnom. Kacsa próbált győzködni, hogy ne szálljak ki, de hajthatatlan voltam. Túl sok a hátralévő 50 km. Ha 10-15 km lenne csak akkor mennék. Fejben teljesen feladtam, a gondolataim máshol jártak voltak pontok amikor bizony elérzékenyültem és majdnem elsírtam magam. Felfelé séta közben számolgattam még mennyi lehet vissza, szerencsére volt egy ellenőrzőpont ahol ki volt rakva egy tábla. 2,5 km és 210 méter szint. Remek, mindjárt fent vagyunk, már csak 30 perc és vége. Jött egy kis lankásabb rész itt bele-bele futottam, de beütött a vádligörcs. Nem volt vészes csak jelzésértékű. Ne futkorásszak itt össze-vissza.

kilátás Dobogókőről

Dobogókőn, nekem most itt lett vége. És itt állítólag nem néztem ki szarul...

Egyben, épen értem fel a csúcsra ahol Dóri és Ati várt minket. Ati frissít, fotóz, Dóri meg fut tovább amíg bír Kacsával. Az eredeti terv a Piros 50B volt velünk a célig, de ő beteg én meg ugye kiszállok. Ati biztos ami biztos vagy háromszor megkérdezi, hogy tényleg vége-e. Igen, vége. Nekem ma ennyi volt. Óra szerint 4:57:00 alatt értem fel. Hivatalosan 4:52:38 lett. Innen eszem-iszom, ülök a kocsiban és segítek a többieknek. Megkapom a teljesített P35-ért járó oklevelet és kitűzőt. Vigaszdíjnak jó lesz. Dóri és Kacsa útnak indult, mi Atival a kocsi fele vettük az irányt. Lassú átöltözés és a nyújtás kihagyása után be az anyósülésre. Jöhet a csoki, a chips és a cola.

A következő találkozási pont a Kopár csárda. Bőven a többiek előtt értünk oda, Ati fényképezett én meg próbáltam a telefonomat és az órát párosítani, hogy a track-et fel tudjam tölteni. Nem jött össze, itt még nem.

a "vigaszdíj"

na de Kacsa...

Teltek-múltak a percek, tippeltünk milyen tempót jöhetnek, mikorra érnek ide. Dóri hív is, hogy kb. 20-30 perc. Ok, mi már itt vagyunk gyertek. Jó tempót jöhettek, mert az előzetes számításokhoz képest 7 perccel hamarabb érkeztek. Dóri betegen eddig jött. Kacsán meg rohadtul nem látszik, hogy bármit is csinált volna eddig. Basszus ember! 54 km-t futottál 2000 méter szinttel. Legalább izzadtál volna meg! Rábeszéljük egy levesre amit a frissítőponton osztogatnak. Erről hallottam, hogy kell enni. Evett és jólesett neki. Feltöltjük még a kulacsait és útjára engedjük. 12 kili múlva megint tali.

nem is nehéz ez a Piros 85, mi legalábbis jól elvagyunk a kocsiban

Nagykovácsi, 65 km és állítólag innen kezdődik igazán. Várjuk Kacsát aki nem akar jönni. Picit kezdünk aggódni, de tudjuk, hogy jönni fog. Jön is kicsit meggyötört ábrázattal. Nem tett neki jót az egyedül futás. Lassult és talán belefásult a futásba. Megkapja a fejlámpát valamint egy száraz, vastagabb hosszú felsőt. Gyorsan frissít és tovakocog. Biztosak vagyunk benne, hogy végigcsinálja.

Egyre sötétebb van, mi átgurulunk Szépjuhásznéhoz. Dóri kimegy a pontra szurkolni mi Atival megegyezzünk abba, hogy jó lenne ha innen valaki futna Kacsával. Dóri és én ugye kilőve. Ki marad? Szabadkozik, hogy nincsen cucca. Bocs haver, nálam minden van. Végül rászánja magát és felvesz szinte mindent amit a kocsiban talál. Aztán valósággal magára gyújtja az autót. Maxra tekeri a fűtést lett is vagy 40 fok a kocsiban. Dóri telefonál a frissítőnél vannak készítsünk vizet, mert a ponton nem volt. Sebaj mi felkészültek vagyunk. Kacsa eléggé kivan nem is csoda. 75 km-nél jár. Jól fog jönni Ati kísérete a célig. el is indulnak a János hegyi kilátó felé. Szép séta lesz.

Ati mindenre elszánt

Dórit kirakom a Széll Kálmán téren majd Budaörs, a cél felé veszem az irányt. Sikerül a kapu közelében megállni, ez milyen jól fog jönni a végén. Várakozás közben nézegetem az eredményeket. Leesik az állam amikor látom, hogy a nőknél és a férfiaknál is megdőlt a pályacsúcs. 9:14 illetve 7:24! Elképesztően brutális idők. Kis időre bementem a tornaterembe ahol a cél volt. Szerencsére összefutottam Herczku Timivel aki második lett és szintén a régi csúcson belül ért be. Gratuláltam neki, volt mihez. Vissza a kocsiba, megint várakozás. Ati nemsokára hív, hogy Makkosmáriát elhagyták, még kb. 5 km. Nincs nagy tempó, de jönnek. Felkészülten várom őket, fényképezőgép beizzítva. Várakozás közben csinálok pár képet és gratulálok az éppen érkezőknek. Egyszer csak feltűnnek az ismerős alakok. Jönnek! Kacsa megcsinálta! Hihetetlen amit művelt. Nulla terep és ultrafutás tapasztalattal idejön és lenyomja. Hivatalos ideje: 12:20:13!

Érmet kap, de szerintem a sörnek most jobban örült. Iszik is kettőt naná, hogy megcsapja. Kicsit időzünk csak mert kezd fázni. Teljesen kimerült ami nem meglepő a 87,66 km és 3205 méter szint után. Hazavisszük kapunk finom nutellás palacsintát. Igyekszünk nem sokat időzni, a mai nap mindenkinek fárasztó volt. Irány haza. Ati még dilemmázik, hogy jöjjön-e a kocsijáért vagy másnap fusson el érte. Végül a józan ész dönt és jön velem. Nagyon élveztem ezt a napot kár, hogy a futás része elég fos lett.

Feladtam, ez tény. Fejben és lélekben nem voltam ott. A testem igen, de ez most kevés volt. Tovább mehettem volna, de az már átlépte volna a felelőtlenség határát. Úgy érzem mind Kacsát mind magamat veszélyeztettem volna vele. Nem élem meg kudarcként. Megígértem, hogy vigyázok és én azt tanultam a szüleimtől, hogy amit ígérünk azt tartsuk be. Megtettem. Kicsit bánt, hogy nem sikerült, de ezért fogok visszamenni. Lehet nem jövőre, de egyszer biztosan.

A Spar maraton utáni héten lett volna a Nyúlcipőbolt Mátra Trail. Na ez az ami bizonyos okok miatt, pl. betegség kimaradt. A héten nem is csináltam semmit. Se futás, se bringa. Nagyon sajnálom, de most ez van. Direkt az "M"-es, csak 19km-es távra neveztem, hogy ne legyen sok. Nem lett az. Semennyire. El kell fogadnom, de olyan szép az érem és még a szalag is kék. Na ilyenem nem lesz.

1 hét alatt 2 maraton. Őrültség? Na de mikor mondtam azt, hogy normális vagyok? A Spar-ra a megyek-nem megyek volt a jellemző aztán csak beneveztem egy első maratonos kísérés céljából, de az élet illetve egy sérülés átírta ezt. Így Brüsszel közelsége okán, meg persze azért mert a Mátra-trail-re is beneveztem (nem is beszélve az október végi Piros85-ről) megint a lesz ami lesz alapján mentem. Lepke, aki egy hétre rá Amszterdamban fut még egy maratont kitalálta, hogy menjünk egy kényelmes 3:30-at. Ahha, csak az a kérdés kinek kényelmes. Kacsa nem meglepő módon ebben azonnal partner volt, de engem sem kellett nagyon győzködni. Voltak megérzéseim azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz, de nem én lennék ha nem próbáltam volna meg. A héten megint nem vittem túlzásba az edzéseket. Ez sajnos az eddigi őszt erősen jellemzi.

Szombat este még rám tört a hasmenés és ez másnap reggelig ki is kitartott. Nagyon jó lesz így. Igyekeztem időben kiérni, hogy legyen parkolóhelyem, de a 8 órai érkezés ellenére már nem volt hely a versenyközpont környékén. Azért az egyik utcában egészen közel sikerült helyet találni. Kellemesen sütött a nap így Kacsát kint a rajtszám átvevő sátor előtt vártam meg. Gyorsan átöltöztünk, leadtuk a cuccunkat a ruhatárba majd találkoztunk Lepkével. Mondani sem kell, hogy Kacsára a pisilés rám meg a hasmars jött, így irány a toi-toi. Brutális sorok voltak. Szerencsére Kacsa tudott róla, hogy távolabb a játszótéren is van. El is sétáltunk oda. Csak páran voltak, de így is csak 3 perccel a rajt előtt végeztünk. Húzzunk bele, mert lemaradunk. Kocogva haladtunk a rajtba, Lepkét nem találtuk sehol így beálltunk a Zoli által is képviselt 3:30-as iramfutók elé.Rajt! Neki lódulunk a tervezett 4:50-es tempóban. Lepke és Tibi is előkerült, innen négyesben folytattuk az akkor még kényelmes tempóban. Már az elején éreztem, hogy sok lesz és nem fogom végigbírni, de mindegy volt. Menjünk, csináljuk. Gyorsan pörögtek a km-k és mi nem lassultunk a frissítések ellenére sem. Tartottuk az inkább 4:50 alatti átlagot. Tibi aki váltóban futott 10km körül kicsit lemaradt, próbáltuk rángatni magunkkal, de sok volt neki. 18-19km körül elkezdtem érezni a combomat. Igen, a szokásos helyen. Elértünk a feléig ahol örömmel konstatáltuk, hogy Kacsának új fm pb lett. 1:41:37-el check-oltunk féltávnál Brutális! Én 22km-ig bírtam, ott lassítanom kellett. Ennyi volt bennem. Lepkének és Kacsának szóltam, menjenek nyugodtan tovább. Visszaálltam a kicsivel 5 perc feletti tempóra, de Atit aki a 26-os km-nél volt, nagyon vártam már. Meg is álltam nála egy pacsira aztán irány tovább.

másképp jó

Ekkor már az iramfutók előttem voltak és tudtam már nem lesz meg a 3:30. Visszafele 28-nál megint ott volt Ati, készített egy-két nem túl előnyös képet rólam és szinte szó szerint tovább rugdosott amikor megálltam nála. Még meglehet az egyéni csúcs és ehhez csak az 5:30-as pace-t kellene tartani. A következő frissítőpontnál hosszabbat sétáltam, majd a váltópontról Tibi is megjelent. Egy picit tudtam vele menni, de később leszakadtam. A 30km-es részidőm még 5 perc alatti átlag volt. Ez új pb 30km-en. 32-től viszont jött a neheze. Séta-futás-séta-futás. Ezt váltogattam. Nem ment, nagyon nem. Fejben erős voltam, tudtam, hogy mindenképpen végigmegyek. Ez 4-5km-en keresztül tartott utána valahonnan még előkapartam egy kis energiát és 6:30-as tempóval haladtam tovább. A Westend-nél újabb nagy frissítés, letoltam két cola-t, egy iso-t és egy magnéziumot. Rendesen tele ittam magam. Fordulunk a Dózsa György-re, közeledünk, bár a Városligetben még fogunk körözni. A Hősök terénél megelőz egy hölgy akinek a fenekén érdekes barna foltot látok. Nem, az nem lehet, hogy bekakált. Pár másodperc múlva azonban bebizonyosodott, hogy mégis. Megcsapta az orromat a bűz. Jól van akkor lassítsunk egy picit. Nem esett nehezemre ekkor már. Azért úgy 1 percig még lehetett érezni a nem túl kellemes szagot. Közben számolgatom az időt, a 4 órán belüli maratonért megyek, de az meglesz biztosan még 8 percesben is. A Ligetben már nem is frissítek, felesleges. Innen már csak 1km. Ezt hason kúszva is megcsinálom ha kell. Jön az célegyenesre fordító kanyar még valami hajrá félét is tudok produkálni. Kész! Beértem! 3:54:37! Megkapom az érmet, a befutócsomagot és a takarót. A kijáratnál Kacsa vár. Aki elképesztő 3:28-at ment Lepkével! Mindezt egy héttel Brüsszel után. Nem ember az biztos. Nyújtani kéne, de én lecsapom magam a földre. A vádlim nagyon fáj talán még ülve a legjobb.

az a durva, hogy Lepke és Kacsa el sem fáradt...

Közben befut Timi aki a 30km-en szaladt egy sub 3 órát. Még jó hogy nem hitt benne. Ati is megérkezik bringával, köszönöm neki a szurkolást és a fotókat. Kis bandázás után irány haza. A járásom egész jó. Jobban vagyok, mint egy héttel ezelőtt. Nem csináltam ki magam annyira, sikerült időben visszavenni. Bosszant, hogy csak 3:54 lett, de azért ne sírjunk már egy 4 órán belüli maraton miatt és ugye Spar csúcs lett. Mondjuk a múltat ismerve ez nem volt nehéz. Mindent összevetve, a hektikus őszt és az úgymond edzéshiányt is beleszámolva nem rossz eredmény ez. De továbbra is látszik, érzem, hogy valami nem stimmel.

Brüsszel: Kacsa "bosszúja" Barcelonáért. Már a hazaérkezünk hetében elintézte a szállást, a nevezést és a repjegyeket. A közlést követő napon volt a reptéri robbantás, mondtuk is neki Elivel, hogy egész jó helyre sikerült szerveznie. Teltek-múltak a napok, hetek miközben azért ismerkedtem az útvonallal és a szinttérképpel. A közel 400 méter szintemelkedés nem tette túl gyors pályává. A nyáron és az ősz elején messze nem voltam olyan formában, mint tavasszal, de ennek ellenére egyre erősebbé vált bennem a gondolat: egyéni csúcsot kéne futni. Nem lesz könnyű, de nincs mit veszítenem. 1,5 héttel az utazás előtt kiderült, hogy Tibi is jön és ha lehet félmaratont fut. Így végül négyesben vágtunk neki a brüsszeli utazásnak. Persze, hogy ne menjen minden simán a keddi hazafutás során megfájdult a talpam. Igen, az ami tavaly is előjött, akkor Berlin után. Fasza. Gyorsban két okot is találtam rá, az új Nike Vomero cipőm vagy a túlterhelés. De simán lehet ezen okok kettős hatása is. Szerda délután kétségbeesve hívtam Zolit, a masszőrt, hogy tudok-e menni hozzá másnap vagy pénteken, hátha az segít. Egy darab szabad időpontja volt, biztos rám várt. Biztató volt amit mondott, futni fogok tudni, de akkor, ott helyben beszarok a fájdalomtól és 2 napig még érzékeny lesz. Király! Jó lesz, jöhet. Nagyjából össze voltam pakolva, így pénteken belefért, hogy új cipő után rohangáljak amit meg is találtam, de csak hétfőn mehetek érte. Nem baj, amúgy sem futnék abban, jó lesz a régi Asics-om is. Ennyit még elbír. A gépünk este ment, Kacsa már előre becsekkolt online, így ráérősen, kényelmesen kibuszoztunk, gyorsan átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, toltunk egy szendvicset majd felültünk a gépre. A közel 2 órás út eseménytelen volt, a kinti reptéren még pont elcsíptünk egy shuttle buszt ami bevitt minket a városba. A reptéren magát ajánlgató taxisban valamiért nem bíztunk, pedig majdnem 20 euro-val olcsóbban vitt volna négyünket. Buszról le, irány gyalog a 1,5km-re lévő szállásra.

séta a brüsszeli éjszakában

A kulcsok a postaládában voltak felragasztva a láda kulcsával egyetemben. Kacsa ezt kiügyeskedte, így erőszak nélkül jutottunk be a lakásba. Amely két szobából és egy fürdőszobából állt, kellemesen berendezve. A szállásadónk egy fiatal hölgy aki amúgy itt lakik a hűtőből és a fürdőből ítélve, de most valahol máshol tartózkodott. Kicsit körbenéztünk a környéken, beültünk vacsorázni egy hamburgereshez majd kis bevásárlás után a szálláson még átbeszéltük a másnapi látnivalókat.

hálószoba

nappali

Elsőként az Atomium-hoz mentünk, érdekes kis építmény, jó messzire ellátni belőle. A fényjátékos teremben mondjuk érdekes érzéseim voltak. Tuti besugároztak valami információt a fejünkbe. Láttuk, lépjünk tovább.

Atomium

éppen zajlik az elme befolyásolása

Mini Europa

Heysel stadion

Következő célunk a Sacre Coeur (Szent szív) bazilika volt. Útközben beugrottunk egy Lidl-be egy kis elemózsiáért. Útban a bazilika felé egy ilyen remekbe szabott szoborba botlottunk. Már ezen séta alkalmával is látszott, hogy elég hullámos a város.

pisilő fiú helyett köpködő vaddisznó

Maga a bazilika nagyon szép, főleg belülről. Nem túl nagy csicsa, egyszerűen nagyszerű. Nekem bejött. Kacsa még elmondott egy imát a másnapra vonatkozóan. Ártani nem árthat. Sőt!

 Szent Szív bazilika

egyszerű, letisztult, szép

Diadalív

Mivel már a délutánban jártunk így az expo felé vettük az irányt, hogy meglegyenek a rajtszámok is holnapra. Egy sima sátor volt csak maga az expo, pár kiállítóval. Nem egy berlini hangár az tuti. Nem baj, ennek ez a varázsa és legalább nem tökölünk sokat. Egyből irányba álltunk a megfelelő sorba, bár sor nem igazán volt. Egy magyar szó ütötte meg a fülem, de először arra gondoltam biztos rosszul hallottam. Aztán kiderült, hogy mégsem. A két segítő magyar volt! Basszus, tényleg mindenhol ott vagyunk. Tibit mégy gyorsan beneveztük a félmaratonra valamint egy kicsit elidőztünk a Garmin óráknál aztán továbbálltunk. Itt volt még az Autoworld, egy nagy autós kiállítás, de ez annyira nem hozott lázba minket így kihagytuk. Jöjjön az Európai Parlament valamint a Parlamentárium.

tényleg nem nagy és nincsenek sokan

piros is, Ferrari is...

A Parlamentbe menet megéheztünk, így előbb egy bolt, aztán kiültünk egy parkba "csövezni".

de szépek vagyunk, na jó inkább sármosak

A Parlamentáriumba a bejutás pont ugyanolyan szigorú, mint a reptéri biztonsági check. Mindent ki kell pakolni a zsebekből és a detektoros kapun átmenni. Szerencsére itt sem akadtunk fent. Bent egy fantasztikus interaktív kiállítás van, a második világháborútól napjainkig lehet végig követni az eseményeket. Képekkel, szöveggel és audio kommentárral. Természetesen mindezt minden tagállam saját anyanyelvén. Jó hosszú, nem tudom mennyi időt töltöttünk bent, de a végén már Tibivel az alvás határán voltunk. Ezt is kipipáltuk. Kérjük a következőt!

Ezután az Eddy Merckx metró állomásra mentünk ami jól kint van a város szélén, utaztunk vagy 15 megállót, de megérte. Ugyanis itt van kiállítva Merckx azon kerékpárja amivel 1972-ben megdöntötte az 1 órás kerékpározás világcsúcsát. Mai szemmel nézve elég retro darab. Sehol egy patent pedál csak jó a öreg szíjas rögzítés. Egy áttétel, de ez ugye a kísérlet miatt. Igaz jó nagy áttétel. Azért ez a kerékpársport történelem egy darabja, egy legenda bringája. Látni kellett. Sajnos csak ennyi fért bele a városnézéses napba, ha lesz legközelebb akkor talán többet is látunk a városból. Így irány vissza a szállás ahol lepakoltunk majd irány valami kajálda. Együnk valamit. Kis töprengés után a tegnapi helyre ültünk be megint. Én a már bevált dupla húsos maxi burgert kértem. Ehhez járt két pohár üdítő és egy adag sült krumpli. Finom volt ismételten. 

 egy bringással kötelező látnivaló

vacsora

Este a szálláson még összekészítettem a felszerelést, kicsit nassoltuk, beszélgettünk és egyeztettünk Elivel, hogy hol fog nekünk szurkolni. Ebből a szempontból nem túl barátságos a pálya vonalvezetése, mert csak két helyen tud ott lenni. 15km-nél és a célban. Ezután nyugovóra tértünk. 9-kor lesz rajt, így reggel ráérősen 7 órakor keltünk. Kényelmesen megreggeliztünk és felöltöztünk. Kb. 20-30 perces út volt ki a diadalívhez. Fura módon egy budapesti versenyen hamarabb kimegyek, mint itt. A rajthoz menet elég hűvös idő volt, de nem akartunk Elinek nagy pakkot így csak egy felsőt vittem magammal. Végül elég is volt. Magában a rajtzónában már nem is fáztam, a körülöttem lévő emberek testhője nagy segítség volt. Még elintéztük a kis és nagy dolgokat, itt szerencsére volt még papír a budiban. Jöhetett a szokásos mars csoki, mert ugye anélkül egy métert sem.

rajt előtt

Kb. 1700 induló volt a maratonon, így elég közel voltak az iramfutók egymáshoz. A tervünk az volt Kacsával, hogy megyünk a 3:30-assal aztán lesz ami lesz. 3km-ig tartottuk is a kicsivel 5 perc alatti tempót aztán jött az alagút. Már a lefele menetben látszott, hogy ebből baj lesz. Meredek volt, sejtettük, hogy felfelé "érdekes" lesz. Igazunk lett. Annyira nem esett jól, ez a kilink csak 5:30-as lett. Meg is beszéltük Kacsával ha sok ilyen lesz még az szar. Nos, mire befejeztük az elmélkedést már jött is a következő alagút. Aztán a következő.  Ezen 3 alagútnak köszönhetően elvesztettük szemünk elől az iramfutónkat és kb. 1,5 perces hátrányt szedtünk össze a 3:30-hoz képest. Nem baj, megyünk tovább a saját tempónkban. 6 km-nél behaladunk egy szép parkba, naná, hogy megint felfelé. Kacsa jobbra el, pisilnie kell. Nekem is, de még tartogatom az esetleges holtpontra. A kis felfele után egy meredekebb lefele következik. Itt sikerül bőven becsúszni 5 perces alá. Kacsa utolér és köszöni, hogy megvártam. Nem vártam, egész egyszerűen gyorsan fut. Kikeveredünk a parkból jön a 10 km-es chip kontroll. 51:14-el haladunk át. Jól állunk és még frissek vagyunk, de ugye rengeteg van még hátra. Bármi lehet. 12-nél Kacsa megint jobbra el. Igen, pisilős fiút játszik Brüsszelben. Jön egy jó hosszú, kényelmesen megfutható lejtő mindjárt jót tett a pace-nak. 4:45! Egy percet hoztam az iramfutón. Kacsa most kicsit lassabban ér utol pedig tolta neki rendesen egy 4:27-es kili formájában. Közeledünk Eli felé akinek a hangját már messziről halljuk. Igazi energiafröccs ez nekünk. 

15km-nél frissen és üdén

Ezzel a plusszal megyünk tovább. Még mindig jól esik és jó a tempónk, tartjuk az 5 perces kiliket. Biztató. 17,5 körül dobunk egy jobbost, itt lesz a nagyon hosszú oda-vissza rész. Visszafele ugyanis már majdnem 35km-nél fogunk járni. Basszus, 9 kili oda, majd 9 kili vissza, szarul hangzik, de hát ezért jöttünk. Meg a következő emelkedőért ami soha nem akar véget érni. Lassulunk is a szokásos 5:30-as tempóig. Abban azonnal megegyeztünk, hogy ezt nem fogjuk tudni lefele visszahozni. Nagyjából itt engedtük el a 3:30-as célidőt. Az emelkedő 19km-ig, a frissítőpontig tart, legalábbis mi ezt hisszük és látjuk. Utólag nézegetve a szintrajzot igazából 20 km-ig. Így már érthetőbb ott miért lassú ez a km is. 20-tól viszont tényleg megint lefele haladunk és megint mennek az 5 alatti km-ek. Jön a féltáv, 1:47:17-el csippantunk. Kurva jó, egy kényelmes, beszélgetős fm nem túl szar idővel.

féltávnál

Azért itt már fájnak a talpaim és a vádlim is kezd összeállni, de még bírható. Itt már látjuk a visszafele futókat is. Nincsenek sokan, ez még bőven a mezőny eleje. Jön egy kis erdős rész egy tóval és nagyon meredek lefelével, de legalább rövid. Az erdőben elég szar az út, plusz tele van a gesztenyefákról lehullott cuccossal is. Nem volt annyira komfortos már a futás, de a tempó még mindig vállalható volt. És mellettünk nem nagyon mentek el, inkább mi előztünk. kiértünk az erdőből jöhet a hosszú, sunyi emelkedő, bónuszként egy kis szembe széllel. Kacsa próbál mindig valaki mögé beállni szélárnyékba, meg hogy tempót menjenek nekünk. Nem találunk senkit aki ugyanazt a tempót futná. Egy hölgy van, de ő gyorsabb, nem tudunk és nem is lenne érdemes vele elmenni. A 30 km-es kontrollnál is jó idővel haladunk át. 2:33:34. Jó, nagyon jó. Ugyan végleg letehetünk a 3:30-ról, de egy jó kis 3:36-3:37 még össze jöhet ami mindkettőnknek egyéni csúcs.

30 kilinél, már nem annyira őszinte a mosolyunk

Biztosak vagyunk benne, hogy az emelkedőkön időt veszítünk amit lefele nem tudunk behozni. A közel 4 km-es emelkedő viszonylag hamar eltelik. A 33 km-es frissítőpont után benyomunk 2-2 sótabit. Jól jöhet. Itt már noszogatom Kacsát, hogy húzzon, mert látom rajta, tudna jobb tempót menni. De marad, együtt jöttünk-együtt futunk. Jön a csatlakozási pont ahol találkozunk a félmaratont futókkal, hirtelen tömeg lesz és persze megint egy kis emelkedő. Kacsa szól, hogy figyeljünk, ne ragadjunk be a lassabb futók mögé. Látunk egy iramfutót, Kacsa persze egyből meg akarja nézni melyik az. Asszem itt elég durván szóltam rá. Hagyjon már bakker, 5 percesben megyünk fel az emelkedőn, sorra előzzük az embereket aztán még gyorsítsak és nézegessek mindenfelé? L...t! Persze ez nem komoly harag, no para. Már csak 7 km, ezt féllábon is kibírom.Kacsának már tuti a brutális egyéni csúcs és jó eséllyel nekem is meglesz. A combom is elkezd rendetlenkedni és a gyomrom is háborog, de fejben erősnek érzem magam. Marad a kicsivel több mint 5 perces tempó. Közeledünk a rajt helyszínéhez, innen már csak 3 km és meglesz. Biztosan meglesz. Elég szűk a hely, néha a padkán vagy a fűvőn futunk, mert csak ott férünk el. A pálya vége ismerős lesz hiszen ugyanaz mint a legeleje. A lejtőt nem szeretik a lábaim, de ez talán normális is. Persze a felfele meg egészen más miatt nem esik jól. Nincs bennem több, szerettem volna gyorsítani, de nem igazán sikerül. Kacsát végül 41 km körül sikerül rábírni, hogy menjen. Villámgyorsan eltűnik a szemem elől. Én küzdök a közeggel, a szűk úttal, az éles kanyarokkal és a macskakővel. Eli hangját hallom ahogy bőszen szurkol nekem és odaadja a zászlót a befutóhoz. Mindenre figyel Keripapa. Megvan az utolsó kanyar is jön a célegyenes. Még valami hajrá félét is produkálok, a zászlót a magasba emelem és beérek! Igen, megcsináltam! PB!!! 3:37:45! Kacsa vár a célban egy pacsival. Óriásit mentünk. Majdnem két perccel jobb, mint tavaly Berlinben, ami ugye egy sík maraton. Nagyon örülök és iszonyat fájnak a lábaim. A vádlim betonkemény, a talpaim zsibonganak, de megérte. Megkapom a befutócuccokat, érem, víz, iso, waffel. Az érmet a nyakamba akasztom, a folyékonyakat azonnal megiszom. Séta a lépcső felé. Elitől kapok egy cola-t. Tényleg mindenre gondol. A legjobb szurkolónk. Főtörzsszurkoló! Ez az eredmény az övé is. Sokat köszönhetek neki. Tibi is bent van már, örömmel közli, hogy Ő is egyéni csúcsot ment. Össze is állunk egy közös fotóra. jól nézünk ki. mintha semmit nem is csináltunk volna. Csak akkor tudnám mi a francba fáradtam el annyira és mitől fájnak a lábaim?

3 futó, 3 egyéni csúcs

Irány vissza a szállás, ami Kacsának köszönhetően nagyon közel, kb. 200 méterre volt. Igazán előrelátó. A gépünk 17:55-kor indult, így nyugodtan le tudtunk zuhanyozni és átöltözni. Pakolom a hátizsákba a holmimat, gyorsan meg is telik. Baj van. Ki van tömve, mint a déli busz, de a papucsom meg rajta. Kis dilemmázás után a futócipőnek mennie kell. Futni nem hiszem, hogy fogok még benne, akkor meg minek vigyem haza. Maradnia kell. Jött még a szokásos zászló aláírás. A lakásban rendet vágunk, főleg Tibinek köszönhetően. A házigazdánk biztos elégedett lesz, nem hagytunk nagy rumlit magunk után. Később kiderül így is volt, tökéletes vendégnek értékelt minket.

haza már nem jött, mert kitelt az ideje, na meg kellett a hely a sok csokinak

van még hely rajta...

Indulnunk kell, hogy elérjük a 15:30-as shuttle buszt. Na ez annyira nem sikerült. Igaz viszonylag gyorsan bevásároltunk az útra, de sikerült rossz metróra szállni. Ezt elkúrtuk. A következő 30 perc múlva megy, igaz meg is kéne találni, hogy honnan. Összefutunk egy magyar sráccal aki szintén a buszt keresi. Sok információt nem találunk a környéken. Felmerül a taxi, mint alternatíva. Meg is kérdezünk egyet mennyiért visz ki minket a reptérre. Kicsit sokkol a 150 euro-s ár amit hallunk. Inkább megkeressük a buszt. Elindulunk a leszállóhely felé ahol ismét egy taxiállomásba botlunk. Egyből meg is talál minket egy taxis. 15 euro/fő-ért kivisz minket. Olcsóbb, mint a busz, mi meg sietünk így áll az alku. Gyorsba verbuvál még pár embert mellénk. Bepakolja a táskáinkat a csomagtartóba és közli üljünk hátra mind a négyen. Hogy mi van? Megismétli újra, jól van elsőre is értettük csak nem hittünk neki. Szóval mi négyen hátul, a magyar srác meg négy ismeretlen meg középen és elől. 10-en egy 9 személyes autóban. Maximális profit. Jól csinálja. Nem is szarozik sokat ahol lehet 150-el hasítunk az autópályán. Hamar ki is érünk, fizetünk, minden rendben irány a terminál. Az előtérben még átesünk valami fura vizsgálaton aztán jöhet a security check. Bent veszünk még pár szendvicset meg üdítőt. Na meg egy-két csokit a duty free-ben. Mondjuk Kacsa nagyjából az összes gumicukrot felvásárolta. Beállunk a 14-es kapuhoz ahonnan a gépünk fog menni. Itt már sűrű a magyar beszéd, oda kell figyelni mit mondunk. Lassan, nagyon lassan jutunk be, de hát csak nem megy el nélkülünk. Felszállunk, eszünk, iszunk jól érezzük magunkat. Hamar eltelik az a szűk két óra amit repüléssel töltöttünk. Itthon a reptéren a szakadó eső fogad. Szar ügy. A Köki Terminál-ig még együtt megy a banda, onnan meg ki amerre lát.

emberünk sietett hazafele

Jó kis menet volt. Elfáradtam, főleg a lábaim. Pulzusadatokat figyelve sok maradt benne, de nem éreztem azt, hogy sokkal jobbat tudtam volna futni. 1-2 perc talán. Ez egy picit zavar, meg kell fejtenem, hogy mi lehet az oka. A tavaszi formámtól messze vagyok. A szeptember elég zaklatott volt, hiányoznak a minőségi edzések és 3-4 kiló plusz is van rajtam. Ezek is mind közre játszhatnak ebben. Pár szó a többiekről. Kacsa: egy nem normális állat. 3 pisililéssel is jobbat ment, mint én. Ha korábban otthagy akkor talán meg lehetett volna neki a 3:30. Elképesztő. Tibi: a bringás srác. Aki nulla edzéssel is szalad egy 1:48-at egy nem könnyű pályán. Lenyűgöző. Van még benne...Eli: A SZURKOLÓ, így végig nagybetűvel. Óriási köszönet, hogy ismételten elkísért minket, szurkolt és támogatott minket. Köszönöm. Azért felmerült bennünk, hogy mire lett volna ez elég egy sík maratonon. Nehéz átszámolni, de közel lettünk volna a 3:30-hoz. Hogy alulról vagy felülről az már más kérdés. Kacsa fogalmazta meg úgy, hogy megtanultunk ésszel futni. Nem csapjunk szét magunkat, ami igaz is. Másnap csak a vádlimat éreztem és egy kis izomlázam volt a combomban. Ez nem sok. Maga ez a szűk 3 nap remek volt. Jó emberekkel, jó barátokkal tölthettem. Várost néztünk, futottunk, jól éreztük magunkat. Nagyon szeretem ezeket az utazásokat. Most meg jön a SPAR maraton. Csak a nem normálisak futnak egy héten belül két maratont. Nem tudom mi lesz, de nekimegyek. Lepkével és Kacsával elindulunk a 3:30-as iramfutóval. Lepke biztos megfutja, Kacsa talán, én a magam részéről az érjünk végig kategóriába sorolnám magam. A héten nem futottam sokat, igyekeztem pihenni. Meglátjuk mi lesz, de vagyok olyan makacs, hogy végigcsináljam. És így is lesz, mindmegdöglünk jeligére!

5:30. Ülök a vécén, radarképet meg hőmérsékletet nézek. Egész jó. Nem esik, a beígért 4 fok helyett 6-7 is van, tökéletes. Na jó, azt hiszem, tényleg nem vagyunk normálisak. Mindenkinek lett volna épp elég érve lemondani ezt a túrát, mint ahogy várhattunk volna kegyesebb időjárást is. De nem, ennek ma kell meglennie, különben a Piros 50/65 is biztos kimarad.
Mert ez az egész arról szól, hogy Dari(bari) és KacsaTacsaTás ki akarja nyírni magát Piros 85-ön, természetesen futva, mi meg Timivel úgy gondoltuk, hogy a magunk kis szintjén velük döglünk. Viszont én gyakorlatilag zéró terepgyakorlattal rendelkezem, nem tudom, hol vannak a határaim, és így elég bátor dolog lenne nekiindulni 50, pláne 65km-nek. Az alapötlet hamar megszületett, túrázni kell menni, ki kell próbálni, mit bírok. Egy 25-30km körüli távban állapodtunk meg, az útvonalat Timi állítja össze. A szervezés kicsit döcögős volt, nehéz volt időpontot találnunk, de megoldottuk. Persze közben Timi lesérült, én lebetegedtem, az idő elromlott. De addigra ez már senkit nem érdekelt.
Reggel 7, a csobánkai Coop parkolóban ülök az autóban, Timit várom. Útközben szólt, hogy késik, így visszaálltam a legális tempózónába. Így legalább volt lehetőségem körülnézni, amikor Szentendrén dobtam egy balost Dobogókő felé. Itt azért kezdett gyanús lenni, hogy lesz ebben némi szint... Lett.
Timi befutott, gyorsan elindultunk, majd kábé a tizennyolcadik méter környékén tanácstalanul megálltunk. Öt perc alatt meg is lett a helyes irány. Egészen a harmadik kilométerig eljutottunk következő elkavarodás előtt, tekeregtünk pár percet. Kezdtem fogni a fejem, mert híres eltévedő vagyok, a velem tartókat is képes vagyok magammal rántani. Nem nyugtatott meg az infó, amikor kiderült, hogy Timivel is megesik olykor. Innen egy hosszabb etap vezetett az első komolyabb célunkhoz. De a Prédikálószék csak nem akart elénk teremni, hiába hallgattam meg többször, hogy "itt kell lennie a fák után", "a durva emelkedő után már percek alatt ott vagyunk"(jó, de melyik után?), nem volt sehol. Ráadásul mindketten megéheztünk, de megállapodtunk, hogy majd ott eszünk, mert vannak padok, le tudunk ülni. Valamiért elkezdtem azzal viccelni, hogy azért remélem, nem lesz körbekerítve, lezárva, mert akkor itt halunk éhen. Nagyot röhögtünk kínunkban, amikor végre odaérve az első dolog, amit észrevettünk, egy kerítés és egy munkagép volt. Mint kiderült, kilátót építenek, lassan elkészülnek vele. Pad persze sehol...... :)

Épül a kilátó

Azért így sem rossz a kilátás

Leültünk a sziklákra, és gyorsan megreggeliztünk, aztán indultunk is tovább, mert kegyetlen hideg, szeles idő volt ott. Timi beígérte korábban, hogy a következő szakaszt utálni fogom, meredek, nagyon hosszú lejtő következik, így rendkívül elgondolkodtató volt az erdész megjegyzése, amikor meglátta, merre indulunk: "hát ez szép gurulás lesz..." Párszáz méterrel később egy másik erdészbe botlottunk, aki érdeklődött, merre megyünk. Timi tájékoztatta, mire emberünk szeme elhomályosult, és megértő türelemmel, mintha halálra ítélt őrültekkel beszélne, további jó utat kívánt. Nem, kicsit sem voltam nyugodt.

Szép gurulás...

Nem tréfáltak, tényleg szép ereszkedés volt, de igazából tetszett. Elgurultunk a Vadálló kövek mellett, majd irány le a völgybe. A kilométerek szép csendben gyűltek, a nyugalmam maradéka ezzel párhuzamosan kezdett elszállni. 25-30km-es terv esetén nem szívesen hallja azt az ember 15-16-17-18 kilométernél, hogy lassan majd elérjük a táv felét... Szóba került a Rám-szakadék, mondtam, hogy nem emlékszem, jártam-e arra. Timi gyilkos vigyorral közölte: "most fogsz!" Így is történt. Gyönyörű hely, a figyelmeztetések ellenére a kiépített úton haladva kicsit sem veszélyes, de azért gyakorlatlan túrázónak talán kihívás. A tetején - Timit idézve - egy fiatal párocska szívességet tett nekünk azzal, hogy kicsit eltévedtek, és minket is magukkal rántottak, így itt is kavarogtunk kicsit, mielőtt megtaláltuk a helyes irányt.

Láncosan azért nehezebb lehetett

Itt kisebb dilemmát kellett orvosolnunk. Vagy az eredeti tervnek megfelelően tovább megyünk a Szakó (Szako?) nyereg felé, ezzel azt kockáztatva, hogy jelentősen túllépjük a tervezett távot, vagy egyből Dobogókő, de akkor valami egész mást kockáztatunk... Maradjunk annyiban, hogy Zakopane-ban már láttam, mivel jár, ha Timi nem mehet végig azon az úton, amin szeretne... :) Úgyhogy célba vettük a Szakó nyerget. Nem kell nekem a baj, pláne egy erdő mélyén, térkép(olvasási képesség) hiányában. Nem tudom megerősíteni, hogy a következő szakaszt nagyon szerettem volna, de valahogy megcsináltuk. Onnan Dobogókőig egy aránylag könnyű, de nagyon hosszúnak tűnő út vezetett, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Őszintén megmondva még a Volán szolgáltatásainak igénybevétele is megfordult a fejemben, de addigra már megkaptam, hogy Timiben szétfoszlott az ufóságomba vetett hite, nem ronthattam tovább a renomémat. Megérkeztünk, gyorsan bevackoltuk magunkat a fedett buszmegálló alá, és megebédeltünk. Addigra 28km-nél jártunk, nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek, ez még 35nél is bőven több lesz.

Dobogókő - nem őszinte a vigyorom.

A pihenés és a kaja a legjobbkor jött. Kicsit ugyan lemerevedtem, de sikerült annyi erőt gyűjteni, hogy azt érezzem, menni fog. Volt ugyan még pár keményebb lejtő (az elején meg sem éreztem volna) de aránylag eseménytelen volt az út hátralevő része. A cipő nyelve kezdte nagyon nyomni a lábfejemet, ezért kicsit lazítottam a kötésen, amivel sikeresen intéztem magamnak egy helyes kis vízhólyagot is, hogy a végére is jusson egy kis izgalom. Dobogókőn megjósoltuk, Csobánka felé közeledve már biztosak voltunk benne, hogy súrolni fogjuk a 40-et is. Közben még végigrongyoltunk egy tanösvényen, amin Timi korábban még sosem járt, így eléggé feldobódott, mi tagadás, szép volt az a szakasz.

Boldog.

De aztán már jó volt végre kiérni az erdőből, és megpillantani Csobánkát. Volt még hátra vagy másfél kilométer, de az már nagyon nem esett jól, mindenem fájt már. Végül visszaértünk a parkolóba, addigra mindkét fénix 40-et csippant. Hát igen, ha a párocska nem kavar el minket a Rám-szakadék tetején, most mehettünk volna még párszáz métert, hogy kerek legyen a táv...
Kicsit még hobóztunk a kocsiknál, ettünk, cipőt cseréltünk (nem egymással), aztán mindenki indult hazafelé. Eredetileg úgy gondoltam, hogy délután 2-3 felé visszaérünk, és sikerül elkerülni a délutáni csúcsot, ez a hosszabb táv és a csigaságom miatt nagyon nem sikerült, egy élmény volt égő talpakkal, görcsölő lábakkal másfél órát dugóban araszolni levezetésként. A forró zuhany megváltás volt. :)
Tanulságok:
A 40 km és az 1500m szint majdnem 10 óránkba került, ami nagyon sok. Gyorsulnom kéne, ha teljesítménytúrán bármit is el szeretnék érni. Megfázva, gyomorrontás után nem indulunk ilyen túrára. De a legfontosabb, hogy ha tényleg akarok hasonló túrákra menni még - amiben jelenleg bizonytalan vagyok - akkor kötelező beszerezni egy normális túrabakancsot. Sok múlt az egészségi állapotomon és az általános képességeimen is, de sajnos a cipő rontotta el leginkább az élményt. 10km után már szerintem egy fűszálat is képes lettem volna megérezni a talpammal - cipőn keresztül.
Viszont most már biztosan tudom, amiről Timivel és Darival hetek óta vitázunk: számomra 10 óra túra, 40km-el és 1500 szinttel durvább, mint megcsinálni egy 6 órás futóversenyt síkon, 54km-en át. Vagyis biztos, hogy még nem állok készen a P65-re, a P50A teljesítése is sok kérdőjelet vet fel. A Dóri-féle "fussukleazötvenbét" ötletet már inkább nem is kommentálnám :) 
Szeretném megköszönni Timinek ezt az alapvetően remek túrát, a gyönyörű útvonalat, és a kitartó türelmet hozzám. Cserébe megpróbálom megteremteni a megfelelő körülményeket ahhoz, hogy talán mégis elindulhassunk a P50A-n. Mindmegdöglünk jeligére. :)

Útban Prédikálószék felé

Tényleg szép.

Vééége! :-)

Zárszóként szeretném megköszönni Darinak a bizalmat, hogy blogjára engedett, olykor fogok még itt garázdálkodni. :-)

Megint terep. Zoli osztotta meg velem ezt a versenyt és szimpatikus volt első látásra így elég hamar be is neveztem, ami gyorsan le is zajlott, pár perc alatt minden megvolt. Fizetés, számla és a visszaigazoló e-mail. Természetesen a leghosszabb, 'L' távra neveztem ami 24 km és kb. 500m szint. Ez azért teljesíthetőnek tűnt. A WizzAir után azért nem edzettem magam halálra, általában csak hazafutás volt a melóból. Ja, meg Kacsával beneveztünk a Piros 85-re. Még szerencse, hogy idén már semmi hülyeséget nem csinálunk és tapasztalt terepfutók vagyunk, az ultrafutásról már nem is beszélve. Na, de térjünk vissza a WadkanZ-hoz. A verseny előtti éjszaka közepén frankó kis vádligörcsre ébredtem. Mit mondjak nem volt kellemes. Reggelre valamivel jobb lett, de éreztem még a helyét. Egész héten jó idő volt, persze ez a verseny napjára megváltozott. Jelezték ugyan, de bíztam benne hogy valahogy megúszom. Nem sikerült. Ez nem, de legalább Atit rádumáltuk az indulásra. Reggel még egész vállalható volt az időjárás ez odafele menet egyre rosszabb lett. Biatorbágynál konkrétan leszakadt az ég. Fasza, sár az lesz. Még szerencse, hogy csak aszfaltcipőm van és annak is kopott már a talpa. Mi baj lehet így? A parkolóban összefutottunk Dórival, Zolival és Gerivel. Az összes ismerős kipipálva. A rajtszámátvétel kicsit lassú volt, de ezt tudjuk be az első szervezés hibájának.

A rajt maga egy kicsit csúszott áramszünet miatt. De aztán csak eljött a visszaszámlálás ideje és neki is iramodtunk. Az elején egyen-ketten nem nagyon mertek belelépni a tócsákba. Igazából nem tudom mire számítottak, úgyis bokáig sáros lesz mindenki.

Én a mezőny első felében haladtam, kb. a 10-15-ik hely környékén. Hamar elértünk az első emelkedőhöz, egy keskeny ösvényen kellett volna felszaladni. Ez nekem olyannyira nem sikerült, hogy konkrétan majdnem visszafele csúsztam. Nagy nehezen valahogy felbotorkáltam és tudomásul vettem. Itt én ma szopni fogok rendesen. Ahol nem volt nagy sár ott tudtam haladni rendesen és a pozíciómat is tartottam. A női első helyezettet itt még magam mögött tudtam tartani. 2-3 km-n keresztül egy srác mögött mentem, éreztem, hogy gyorsabb vagyok nála, de igazából se hely nem volt az előzéshez meg nem is akartam még. Egy idő után páran utolértek és el is mentek mellettem, ez főleg a vendégmarasztaló sárnak és az újabb emelkedőnek volt köszönhető.

sár, emelkedő és séta

Valahogy ezen is felkúsztam és ehhez csak kétszer kellett a földre tenyerelnem. Lefele és síkon nem volt gondom akit lehetett vissza is előztem. Ez olyannyira sikerült hogy a nagy pusztában egyedül találtam magam. Itt még teljesen jól voltam tudtam tartani a kicsivel 5 perc alatti tempót. 10 kilihez már 6-os pace alatt értem így továbbra is bíztam a 2,5 órás teljesítésben. A frissítőpont után megint jött egy emelkedő és a nap. Na ez betett rendesen a páratartalomnak és nekem is. Fent megálltam, készítettem pár fotót aztán irány lefele a meredeken.

Be az erdőbe ahol egy autónyi széles út fogadott, szanaszét járva és bokáig érő sárral. Annyira nem volt futható. Itt ért utol 3 srác velük aztán egész sokáig mentem együtt, beszélgettünk így a táv is jobban fogyott. Aztán előbukkant egy kis domb és a sziklafal ahol a 100 lépcsős felfutás volt.

hogy mire ez a nagy jókedv azt nem tudom

Itt már annyira nem voltam fitt, szépen komótosan felsétáltam. A tetőn fotózásnak álcázott pihenőt tartottam.

Innen már csak 6km volt hátra és időben is jól álltam, bár a frissesség hiánya látszott és a jobb combomat éreztem (igen, megint). Innen a felfelék csak kocogva és sétálva mentek annak ellenére, hogy nem volt egyik se meredek. Felértem ez a lényeg, bár lehet jobb lett volna ha nem teszem. Jött egy jó kis meredek, csúszós, fadarabokkal tarkított rész lefele ahol futni esélytelen voltam és egy szép nagy perecet is begyűjtöttem. Amint kicsit lankásabb részre értem megint neki iramodtam, de a térdem erősen ellenkezett. Kicsit félreálltam miközben páran megelőztek, de ők ha jól láttam a rövidebb távon indultak. Egy perc múlva hátulról hangosan rám köszönt Ati. Na ez meg mit keres itt gondoltam magamban, aztán gyorsan meg is kérdeztem tőle. Kiderült, hogy sikerült az "M"-es távra neveznie. Itt már azért elég viharvert állapotban lehettem. Innen együtt mentünk tovább, bár párszor megpróbáltam előre küldeni Atit. Nekem megint sikerült perecelnem egyet. Összekapartam magam és irány tovább, haladunk a szalagozott úton. Egyszer csak azt vettem észre, hogy körülöttünk senki. Viccesen meg is jegyeztem, hogy vagy tök utolsók vagyunk vagy eltévedtünk. Á, nem, dehogy. Közben leszakadt az ég, de kimondottan élveztük. Az emelkedőkön csak úgy zúgott lefele a saras víz. Kis idő után Ati megjegyezte, hogy a felfestések a fák másik oldalán vannak. Nagyon nem foglalkoztunk vele egészen addig amíg el nem értünk egy elágazáshoz ahol volt egy tábla és abba az irányba mutatott ahonnan jöttünk. Hoppá, baj van. Eltévedtünk. Néztünk órát, telefont és Atinak eszébe jutott, Ő már járt erre. Ez a távjának az eleje, tehát frankón benéztünk valamit. Nosza irány vissza amerről jöttünk. Elértünk egy elágazáshoz ahol egy széles utat egy kis ösvény keresztezett. A gyanús az volt, hogy a kis ösvényen mindkét irányban volt szalag. Király, most akkor hol is vagyunk és merre is kéne mennünk? Pár perc tanakodás és kütyü nézegetés után két futólány tűnt fel a széles úton. Emberek! Kiáltottam és üdvözöltük őket és közöltük velük, hogy bizony ők is eltévedtek. Nem-nem, hajtogatták. Jó akkor menjünk és egy kicsit tovább kocogtunk a széles úton egy újabb elágazásig ahol viszont nem volt semmilyen jelzés. Itt már a lányok is meggyőzhetőek voltak, hogy rossz az irány. Maradt a hátraarc. 5-600 méter után megint láttunk két futót és a jó irány is meglett. Egy hajtűkanyart néztünk be, de rendesen. Sebaj, haladjunk tovább. Kiértünk az erdőből és egy mezőn gázoltunk át mindenen. Bele az összes pocsolyába már semmi nem számít hiszen mindjárt vége. Meg is látjuk hamarosan a célkaput és itt jött az újabb felismerés. Egy checkpoint kimaradt az itiner szerint. Ez van, kilométerben jók vagyunk és fog a halál kerülni egy újabb csippantásért így szépen befutottunk a célba. Érem a nyakba és egy jó hideg alkoholmentes-citromos sör a kézbe. Megvan! Megcsináltuk és kurva jó volt! Pacsi Atval majd Zoli jön szembe. Kérdezem, hogy mi lett, de pontos választ nem tud adni. Ugyanis az első három helyezett is eltévedt, 3 különböző irányból érkeztek a célba. Ja, ha ők is akkor nekem sem ciki.  A versenyközpontban kiegészülve Dórival újra összeáll a Mindmegdöglünk UB trió és megtiszteltetésként Csere Gáspárral, maratonfutó olimpikonunkkal is készült közös fotó.

Mindmegdöglünk trió

Csere Gáspárral

Kicsit még téblábolunk majd kikérjük a gulyáslevest. Én ilyenkor nem nagyon tudok enni, de Ati hős volt és az enyémet is letolta. Közben lezajlott az eredményhirdetés is ahol Zolit 2. helyezettként ünnepelhettük és megnyerte a 100 lépcsős felfutás különdíját. Gratula neki itt is!

jó volt, de tényleg

Lassan ideje hazaindulni. Elvergődünk a kocsiig ahol a jó saras, vizes cuccokat lecseréljük száraz, tiszta ruhára. Sokkal jobb érzés. Na, akkor induljunk. Nos, ez az ami nem ment olyan könnyen. A sár nem engedett. Szerencsére pont ekkor jöttek Dóriék és Zoli segített kitolni a kocsit. Volt egy megérzésem, hogy nem szabad még elhagyni a helyszínt ami egy perc múlva bizonyítást is nyert. Igen, Zoli sem tudott kiállni. Persze mi azonnal ugrottunk és kitoltuk az Ő kocsiját is.

Igaz így megint bokáig sarasak lettünk Atival, de ez van. Jó buli volt! Frankó kis verseny volt ez. Első rendezésnek abszolút elmegy. Az informatikai háttér és az információ közlés elsőrangú volt. A jelölésen még lehetne javítani ugyanis a versenyzők 30%-a tévedt el. Ez talán egy picit sok. De jó volt, én jövőre is megyek!

ez csak a parkolós sár a többit a nagy eső lemosta

szép tiszta, volt sár, nincs sár

Eljött a szeptember és ezzel újra a versenyek. Szálka után volt egy kis kényszerpihenő, nagyjából be lett tartva az egy hétig nem csinálok semmit ígéretem, csak a bringát toltam, de azt azért rendesen. Utána azonban szépen fokozatosan újra elkezdtem futni és mivel a lábam jónak ítéltetett így nyugodt szívvel mentem el a Maratonman által szervezett NN Family Run-ra, ahova mint UB trió indulók ingyen nevezést kaptunk. Ati mindenképpen menni akart én meg ugye nem vagyok semmi jónak/rossznak az elrontója. A "nagy pihenésnek" és a viszonylag sok szabinak köszönhetően a súlyom picit elszaladt a rossz irányba, így nem vártam magamtól nagy eredményt, bár a héten a Normafa nyuszika kört bezúztam egy óra alá. 11,5km, 58 perc, 5:03-as pace. Nem azért mentem, nem is nagyon hittem benn és mégis. Pénteken napközben futottam egy nem annyira jól esőt plusz szombat reggel még elmentem és tekertem egy laza 50km-t. Este 20:30-kor volt rajt így bőven belefért. Ati reggel még tolt egy 10km-t a reptéren Timivel, majd utána meggyőzte, hogy Ő is jöjjön este. Tiszta FutóBolondok! Viszonylag korán, 1 órával a rajt előtt kint voltam már Atival, pár perc múlva Timi is megérkezett. Innentől hármasban üldögéltünk, beszélgettünk a fűben. Pár perccel indulás előtt beálltunk a sorba, nagyjából a közepének a végére sikerült. Ez ugyan felvetette a hogyan fogok előrébb jutni problémát, de olyan nagy gond nem lett belőle. Rajt! Jött a szokásos topogás, indulás, megállás. A pálya is kicsit szűk volt, de azért valahogy elfértem. 1 km után ami a nyomorgás ellenére is 5:05 lett, már kényelmesen lehetett saját tempót menni. A körön 3 frissítési pont volt, az én tervem az volt, hogy csak a versenyközpontnál lévőnél iszom. Jöttek sorba a kilik, 4:30-4:40 körüliek. Érzésre teljesen jó volt, tudtam, ebben végigbírom. Az első kör végén az utolsó kanyarnál Cöge köszönt rám, tök jó volt látni. Meglepetésre az 5-ik km-t csak a célvonal után csippantotta az órám. Hoppá, ez nem lesz félmaraton, de még 20km se nagyon. Mindegy, haladjunk tovább. Sorba előztem az emberkéket, nagyon jó érzés volt. A tempóm továbbra is megvolt. Mondhatni kényelmes volt. Próbáltam Lepke Mester tervét teljesíteni, amit az IramCsigákban diktált le igazából csak poénból. A második kör is hamar eltelt, nem történt semmi izgalmas közben hacsak az nem, hogy a kitervelt közös selfie-t Cögével nem tudtam kivitelezni, mert nem volt már ott. Hová tűnhetett?. A harmadik körben ketten is megelőztek, bár a tempóm nem változott. Igaz az egyiküket még a kör vége előtt visszaelőztem. Na nem mintha nagyon számítana. De igen, számít. A negyedik körben sem lassultam, de így is megelőzött egy emberke. Na, őt már nem engedhetem el, menni kell utána. A második emelkedőn jöttek szembe Timiék, itt lett biztos, hogy nem érem utol őket. Na nem mintha reális esély mutatkozott volna rá. Ezen az emelkedőn kicsit közelebb kerültem az iramfutómhoz, de a lefele megint meglógott. Jött az utolsó kili, én meg szépen lassan elkezdtem megint lopni a távolságot. A sötét kanyar részen már-már úgy éreztem meglesz, de onnan kiérve ő is nekiállt hajrázni így nem sikerült visszaelőzni. Sebaj, megnéztem, abszolútban így is mögöttem végzett. Beértem! Óra leállít, megnéz, 1:30:13, 4:34-es pace. Azt a mindenit! Ez jó lett. Igaz csak 19,73km-t mértem, de nem érdekel.

Kaptam egy szép érmet a nyakamba majd nekiálltam rendesen lenyújtani amíg a többikre vártam. Igen, én, fogtam magam és nyújtottam. Eléggé hihetetlen és mégis. Miután ezzel végeztem elindultam a srácok irányába visszafele a pályán. Gyorsan meg is lettek, kb. 600 métert tudtunk is együtt futni. A végén szétváltunk, Ők be a cél felé én meg a kordon kívül mentem arra, még a rendezők rám is szóltak, hogy mit csinálok, de mutattam az érmemet, hogy köszi, de én már korábban végeztem. Timi és Ati is megkapta a jól megérdemelt érmét, tartalmas napon voltak túl. Reggel 10km, 5:28-ban, este meg egy közel 2 órás futás. Kis beszélgetés után jöhettek a közös képek.

jól áll nekem a távolság

Viszont az, hogy ez nem FM volt felvetett egy problémát, Timinek így nem lett meg a heti 40km, konkrétan 910 méter hiányzott hozzá. Mit tesz ilyenkor a nem normális futó? Hát persze, hogy lefutja. És ha már, akkor legyen kerek 1km. Így szépen hármasban kocogtunk a parkolóban 1 km-t. Néhányan furán néztek ránk, biztosan viccesek lehettünk. Nem volt ez rossz verseny, ráadásul nekem ingyen volt. A távot nagyon elmérték, de ettől még jól alszom. Talán a körök vége felé a sötét részre rakhattak volna egy-két lámpát, mert az, hogy két szervező ott állt és mobillal világított olyan sokat nem ért. És a számok: hivatalosan 1:30:06-ot futottam, ez szerintük 4:16-os pace, szerintem meg csak 4:34.

még félmaraton sem volt, nem hogy 21,5km

Ez a jelentős eltérés abból fakad, hogy én csak 19,73km-t mértem a félmaraton helyett. Ezzel abszolútban a 27-ik helyen végeztem (a női dobogó végére felfértem volna) a 258 célba érkezőből. A férfiak között a 25-ik lettem 177-ből.

ha tényleg fm lett lett volna, szétbaszna az ideg amiatt a 7 másodperc miatt

Ez és a kedden futott Normafa rekord alapján úgy érzem, hogy nem sokat romlott a kondim., annak ellenére, hogy az augusztus csak 153 km lett és nem saját bevallásom szerint nem vagyok formában. Kis túlsúly most van rajtam, de ezt november közepéig le lehet dobni és akkor meg lehet az amit szeretnék. Most majd jön a WizzAir, ahol egyéni iramfutó leszek, meg egy terepverseny Biatorbágyon,a WadKanz. De ezek előtt még egy spontán szervezett Balaton kör bringával.

Szálka, 2 év után újra. Tavaly kimaradt, de idén mindenképpen menni akartam. Timit két évig győzködtem, hogy jöjjön, Viki sorsa Zakopane-ban dőlt el, Kacsa meg viszonylag gyorsan beadta a derekát és még úszott is nekem. Sajnos úgy alakult, hogy Nagyatád és a Suhnaj6 után jött a sorban. Ezek külön-külön is emberes versenyek, de 2 héten belül tényleg sok(k). Én meg vagyok olyan hülye, hogy nem csak benevezek, de el is megyek ezekre. És persze megcsinálom. Az már más kérdés, hogy milyen áron. A héten ezért sem vittem túlzásba az edzést, egyszer, kedden futottam egy lazát, meg 3-szor voltam bringázni. A Suhanj6-on megfájdult térdem jónak tűnt, így nem volt akadálya az indulásnak. Kora reggel felszereltem a kocsit, összeszedtem Timit és Kacsát és irány Szálka. Időben megérkeztünk, Laci már pénteken átvette a rajtszámokat, nekünk nem sok dolgunk volt. Felkészítettük a bringákat és betettük őket a depóba.

Merida Team, szponzornak jöhetnének...

Timi és Kacsa bement a vízbe, hisz mindjárt rajtolnak. Viki Mukival a főszurkolónkkal beszélgetett míg én elmentem átöltözni. Visszaérvén csatlakoztam Mukihoz. Jöttek is az első úszók ami gyanús volt, mert még csak 19-20 perc környékén jártunk és ennyire jót nem szoktak úszni. Pár perc után bementem a depo-ba és leültem, vártam Kacsát. Timi jött meg közben, 36 percet úszott, remek kezdés. Meglepetésre 5 perc múlva Kacsa is megjelent, chip átvesz, kis duma aztán usgyi és már toltam is ki a bringát a depo-ból. Kezdődik! Gyorsan fel is vettem a fordulatszámot és jó tempóban haladtam. Éreztem a szembeszelet, mint később kiderült ezt nagyon benéztem, mert ekkor még hátszél volt. 5km után derült ki miért is érezhettem ezt, konkrétan azért mert 8:53-nál csippan az óra. Kis fejszámolás után kiderül ez jobb mint 33-as átlag! A következő 5 kili is gyorsan elrepül 8:38! Atyaég ez nagyon gyors, túl gyors. Nézem az órámat 34,2-es átlagsebességet ír. Azta a k...a! Vissza kéne venni, de nagyon jól érzem magam. A fordító után lassulok, köszönhetően a szélnek.  Azért így sem megy a tempó 30km/m alá. Vége is az első körnek, ez gyorsan ment, 32,2-es átlag. Szami és Muki veszettül szurkolnak a pálya szélén ez nagyon jól esik. A második kör már kicsit lassabb, mondhatnám, hogy tudatosan, de nem feltétlen lenne igaz.

emelkedik, de nem eshet a pace

Nyomom ahogy bírom, lesz ami lesz, nem érdekel. A vádlimat kicsit érzem, folyamatosan be akar görcsölni, próbálok rá vigyázni, végül nem lett gond. Timi, Viki, Kacsa, Laci is jól halad, jól néznek ki a bringán. A harmadik és a negyedik körben tovább lassulok, az utolsó visszafele már szinte szenvedés. Érzem, hogy gond lehet a futásnál, de nem veszem el, megyek ahogy bírok. Végül saját mérésem szerint 31,1-es lett az átlag, ezt jónak ítélem. El is fáradtam, de nincs mese menni kell tovább. Egy nem olyan gyors depozás után irány a futópálya. Itt bekóstoltam az előre eltervezett időhöz (kicsit nagyképűen 1:40) tartozó tempót. 2 km-ig bírtam a 4:45-öt utána 5 percesig lassulok. Az első kör 25:05, ez jó. A másodikban már jönnek a problémák. Kisütött a nap és a térdem is fájdogál. A kör végén nagyon jól esik, hogy Zoli futott velem kb. 500 métert. 55 percnél fordulok a harmadikra, ez még mindig vállalható, de már tudom, hosszú két kör lesz ez még. Viki és Timi nagyon jól megy, próbálok valami biztatót mondani nekik, de nem tudom mennyire sikerült. Az utolsó körükben már gratulálhatok is, mert nagyon ügyesen végigcsinálták. Melegem van, a kör közepén kezdek szédülni is. Túltoltam, ez biztos. A fordító előtti emelkedőn a combom is jelez. Jól van, akkor ezen most felsétálunk. Az emelkedő után újra futás, de ez már csak bő 6 perces tempó. A fordítónál frissítek, majd tovább csoszogok. Innen már az összes emelkedőn tempósan sétálok, síkon és lefelé viszont futok.

egész boldog vagyok, pedig biztos éppen másképp jó

Sikerül is kb. 6:40-es tempót így összehozni. Volt egy halvány gondolatom, hogy az utolsó kört végig, tempósan futom, de nem éreztem rá magam képesnek. Az utolsó fordítónál elköszöntem még a frissítő fiataloktól és elindultan az utolsó 2,5km-re. Az utolsó kilit azért megnyomtam, sikerült is 5 percesben megtenni. A befutónál a meredek lejtő nem esett annyira jól, de ha ez van nincs választásom. Lefutok rajta, még a csapatnevünket is bemondják és kész. Vége! Megvan!

Érem helyett egy üveg bort kapok, majd Timi és Viki gratulál. Szomorúan konstatálom, hogy nincs víz. Dinnye az akad bőven, be is tolok gyorsan két-három szeletet, aztán később még egy párat. Leülök, mert bazira fáradt vagyok és a térdem nagyon fáj. Megint máshol és másképp. Várjuk Kacsát, jön is pár perc múlva. Nagyot ment Ő is. Mivel a lányok megígérték, hogy ha túlélik akkor belehajítanak a tóba, így ezt megelőzvén és mert állítólag jót tesz a fáradt izmoknak a hideg víz magamtól mászok bele. Persze csak addig, amíg a lábam is leért és a fejem is kint volt. Amúgy tényleg jól esett. Ezután összeszedtük a depóban hagyott cuccokat és elindultunk a kocsi felé. Jöhet az átöltözés és a bringák felrakása a szállítóra. Megkértük a mellettünk lévő srácokat egy after fotóra, készült vagy 10 db mire lett egy nagyjából használható.

Megcsináltuk! És még jól is nézünk ki!

Viki vissza is ment a szállására, mi Timivel és Kacsával hármasban még toltunk egy hamburgert és pótoltuk a folyadékot. Ki sör, ki fröccs formájában.

Ha egyszer szomjas volt...

Mondjuk a hamburger kérése majdnem nagyobb kihívás volt, mint maga a verseny. A nő nem nagyon tudta észben tartani, hogy pontosan melyiket mivel is kértük. Még megnéztük eredményeket a versenyközpontban. Kielemeztünk mindent. Kacsával egy-két perc különbséggel ugyanazt tekertük és futottuk. És megint bebizonyosodott, hogy Timi egy ufo. Hazafele a kocsiban természetesen átbeszéltük a versenyt, Timit meg győzködtük az IronMan megcsinálhatóságáról. Úgy érzem nem nagyon hitt nekünk. Így szépen el is telt a hazaút. Először Kacsát majd Timit raktam ki és már erősen sötét volt mire hazaértem. Jó kis napot zártunk, még ha rendesen el is fáradtunk.

Találó névválasztás...

Jó kis verseny ez, de idén több negatívum is beárnyékolta az eseményt. Talán a legfontosabb, hogy az előzetes ígéretek ellenére nem volt befutóérem. Ez gáz. Ahogy az is, hogy a célba érés után csak dinnye volt. Jól esett, meg minden, de a víz nagyon hiányzott. Az, hogy a kerékpáros és futó fordítóknál nincs chipszőnyeg tudott volt, de így benne van a csalás lehetősége. Ami engem nagyon zavart az a bolyozás a bringapályán. Ha már tiltjuk akkor tartsuk/tartassuk be. Maga az út minősége is szar volt, meg nagy autóforgalom is volt, de ez ellen nehezebb tenni. A magam részéről nagyon örülök Timinek és Vikinek, hogy az első triatlon versenyüket sikeresen teljesítették és úgy gondolják lesz ennek folytatása. Kacsa óriási egyéni csúcsot ment, pedig szegény el is esett a bringával és pluszban még megállt segíteni egy defektet kapó sporttársnak. Jó volt Szamit újra a pályán látni a térdműtétje után valamint Lacit az önkéntes száműzetésből visszatérve. Én félig elégedett vagyok, a bringa nagyon jó lett, talán túl jó is, már közben is éreztem, hogy a futásnál baj lehet. Lett is, ha nem is nagy és nem feltétlen a fáradtság miatt. Vagyis igen, de nem a bringa miatt, hanem az elmúlt 2 hétvége éreztette hatását. Főleg a térdem mondta be az unalmast 11 km után. Ez van. Az elejét tudatosan megnyomtam (4:45-ös pace), mert ilyen vagyok és ez csak egy bónusz verseny volt. 2:05-öt mértem ami összességében nem is rossz idő csak egy picit teljesítmény kényszeres vagyok. Na jó, nem kicsit. Számoljunk: hivatalosan a bringa 31,53-as átlag a 90 km-en, saját mérés szerint 31,1km/h a 87,63 km-en. A futás szerintük 20 km volt ami 2:04:45 lett, mérésem szerint 21,01 km volt és 2:05:04. Nem világverő idő, de most ebben ennyi volt. Sok(k) volt ez az elmúlt 2 hét.