Mint azt már korábban megírtam, ide Nagyatádra nem is nagyon akartam menni idén. Vagyis szurkolni, nézni igen csak sportolni nem. Aztán ugye a sérülés átalakította a dolgokat. Szóval adott volt a cél, megvolt a terv is és természetesen az álmok is.  Számszerűsítve: 5:30 alattit akartam tekerni, az 5:20 alatti meg maga az álom kategória. Összidőben a 11 óra, de legalább javítsunk Elivel a tavalyi időnkön. Ezt annak tudatában is, hogy neki is kimaradt pár hónap futás és a térde még mindig nem az igazi. Ahogy akkor fogalmaztunk amikor neveztünk. Ő úszik, én tekerek a futáson meg majd csak lesz valami (alapból fele-fele elosztásban egyeztünk meg). Azzal az edzések után tisztában voltam ha nagy gebasz nem lesz az 5:30 sima ügy. Júliusban mondhatni kissé visszavettem a bringás edzésekből, bejöttek az óvatos kocogós futások, hogy azért mégse 0 km-es lábakkal menjek neki. Megvolt az éves szokásos Magas-Tátrai kiruccanás is ezúttal rekord létszámmal. Engem mindig megnyugtatnak ezek az utak. Még ha ez kint lehet nem mindig látszott, de élveztem mind az öt 5 napot. Rengeteget röhögtünk, volt túra, futás és még bringa is. Teljesen feltöltött lelkileg. A túra utánra egyből sikerült még beszuszakolni egy szoba felújítást. Tapéta le, tapéta fel, festés és laminált lapozás. 4 napig ki se mentem a lakásból. Totálisan elfáradtam. Vasárnap elmentem Zolival futni, 11,5 km-nél jobbnak láttam megállni mert fájt a térdem. Kicsit megijedtem, hogy megint előjött, de bíztam benne, hogy csak a létrázás, guggolás miatt van. Meglátjuk mi lesz, volt még 5 napom kipihenni magam a versenyig. Ebbe a pár napba még 2 laza futás (8 és 12km) valamint 2 könnyű bringaedzés volt előírva. Nos a keddi bringa rettenet szar volt valamint a szerdai 12km sem esett annyira jól. Persze ezek betudhatóak a 30 fok feletti hőmérsékletnek. Annak viszont örültem, hogy a lábam nem fájt. A második bringás edzést inkább kihagytam. Többet érhet ha pihenek és tartottam magam a rossz főpróba parádés előadás mondáshoz. Helyett inkább befejeztem a padló szegélyléc felrakását. Szóval a szoba és én is (f)elkészültünk időre. Pénteken szinte már szokásos koreográfia szerint összekaptunk magunkat, mentem Eliért majd a Bejja-Kacsa párosért. Idén ebben a felállásban mentünk. Bejja supportál, Kacsa egyéni, Eli és én páros Kacsakergetők néven. Igen, megint cél az utolérés 80 perc hátrányból. Az úton nem történt semmi érdekes, simán megérkeztünk Nagyatádra. Gyors rajtszámátvétel (miután megvártuk míg kinyit a sátor) ami közben hirtelen eszembe jutott. Otthon hagytam a rajtszámövet. Nincs más hátra vegyünk egyet, ezt a High5-os pavilonnál meg is tettük. Még ittunk egy-egy welcome drink-et és mivel Attikáék még úton és Zoli csak holnap jön így irány a Csurgó ahol megszokott módon a szállásunk van. Itt fogunk vacsorázni is, de előtte még felragasztjuk a rajtszámokat a bringákra és a bukósisakokra.

Gyerünk enni. Laci (párosban indul Gyurival) aki véletlenül szintén itt szállt meg csatlakozik hozzánk. Később beesik Ditke és Attika is. Majdnem teljes a csapat. Én a mostanában favorizált bolognai pizzát eszem, extra kukorica, tükörtojás és ananász feltéttel. Lehet szarul hangzik, de nekem nagyon bejön. Kaja után gyors zuhany, kis pakolászás másnapra majd fekvés, alvás. Meg is jegyeztem Elinek. Ilyen korán (22h) talán még soha nem feküdtünk le. Reggel 5:50-es ébresztő helyett 5:30-kor már Bejjáék felkeltettek. Végülis ebben egyeztünk meg este csak mi átértékeltük a helyzetet. Bringákat fel a kocsira cuccokat a csomiba és indulhatunk. Basszus ez is milyen simán megy. Kezd gyanús lenni. Gyékényesre is időben kiérünk, leparkolunk majd irány a depo. A váltósoké kicsit máshol van így szétválunk. Ahh, én csak 7:15-től tudom lerakni a bringámat és még csak 7 óra lesz. Ez van. Miközben a bringán támaszkodva várakozom eszembe jut, hogy a kulacsokat még ki kell venni a hűtőládából és ide kell majd hozni. Ahogy a szerszámtáskát és a kispumpát is. Ööö várjunk csak, az nem rémlik, hogy ezeket elraktam volna.

Hoppá, na ennyit arról, hogy minden rendben megy. Most már mindegy gyerünk le az egyéniek rajtjához.

Ez még mindig hátborzongatóan jó. Ahogy szólnak a zenék, dörren az ágyú és megindul az a közel 700 ember a vízbe. Elkezdődött. Kacsa is beveti magát a habok közé míg nekünk egyelőre marad a feszült várakozás. Közben felrémlik bennem, hogy a pulzusövem is a szálláson maradt. Király. Sok mindent nem hagytam ott, ahogy Laci is kérdezte: a bringa azért megvan? Szerencsére Attikánál van legfeljebb majd azt használom. Telik-múlik az idő és már ott tartunk, hogy Elinek is be kell csekkolni a rajthoz én meg megjegyzem talán Attikának, hogy fáj a derekam. Jó előjel.

Az egyéniek eleje már túl van az első körön is. Az látszik, hogy mindenki gyengébben úszik, tudjuk be a túl meleg víznek és az is látszik, hogy nagyon meleg lesz a mai napon. Kacsa is kiér az elsőről 57 percnél (ekkora az élmezőny már bringán). Láthatóan nem boldog, de vár rá még egy. A többiek kávéra vágynak így irány a büfé és az életmentő koffein. Én meg szorgalmasan kortyolgatom a vizemet. Bárkivel is akivel találkozom megjegyzi milyen nyugodt vagyok. Miért ne lennék az? Én felkészültem.  Közben ahogy számolgatunk arra jutunk ha Eli azt ússza (1:20) amit szeretne és Kacsa nem lassul sokat akkor pont egyszerre jönnek ki a vízből. Igaz Elinek lesz még egy köre míg Kacsa már mehet tekerni. Na de mindegy is ez csak játék a számokkal. Kacsa kint a vízből 1:54-el. Két egyforma kört úszott. Feszülten nézzük, várjuk Elit, de nem nagyon látjuk. Aztán csak megjelenik 48 perc környékén. Ránézésre őt sem veti szét a jókedv ami érthető hiszen ennél jobbat szeretett volna. Nosza menjünk öltözni mer mindjárt én jövök. Attika elkísér ami jól is jön mert vagy háromszor kell visszamenni a kocsihoz valamiért. De csak elkészülök és jöhet az újabb feszült várakozás. Attika szóval tart így addig sem gondolok arra mi vár rám, mit vállaltam. Idő van, jöhetne már Eli. Pisilni már nem merek elmenni nehogy aközben jelenjen meg. Beállok a váltózóna sorába most már csak tényleg pár perc és hajts. És Eli jön is! Gyors pacsi, a chip-et átrakom a saját lábamra és kocogok a bringához. Leakasztom gyerünk kifele a depóból.

A vonalnál óra indít és felpattanok a kerékpárra. Igen, eljött az én időm. Hamar felveszem a ritmust, a tempó jó, talán túlságosan is, de mintha hátszél lenne. Az első kanyarnál majdnem el is szállok. Nem akartam felülni a könyöklésből és csöppet szélesre sikeredett. Konkrétan majdnem beestem az árokba. Az irányítók jót röhöghettek rajtam. Jobban kell figyelni mantrázom magamnak. A lábaim jól pörögnek, folyamatosan előzök. Erősnek érzem magam az emelkedőn még a nyeregből is kiállok és úgy tekerek fel. Nyugi, azért még sok van hátra. Jöhet az első gél majd nem sokkal később a sótabi is. Megvolt a konkrét frissítési terv. Óránként 2 gél (30 percenként 1-1) valamint a köztes időkben a só. A többire ott az iso és a víz amivel inkább locsolom magam. Pikk-pakk Csurgón vagyok ahol jön az új rész. Az aszfalt egész jó minőségű, de valaki sarat hordott rá ami megszáradt és döcögőssé tette az utat. Sebaj, most ez van ezen kell menni. Az iharosberényi körforgónál visszatérünk a régi útvonalra. Itt jönnek kisebb-nagyobb dombok. Úgy zugok el többek mellett mintha állnának. Közben folyamatosan eszem-iszom és locsolom magam. A vádlimat kezdem kicsit érezni. Hűha ehhez azért korán van még. Igyekszem úrrá lenni a helyzeten és csak a tekerésre koncentrálni. Erős oldalszél van ami egyben azt is jelenti, hogy ha majd ráfordulunk a Nagyatádra vezető útra akkor ott biza szembeszél lesz. Ahogy mindhárom kiskörön is. Jobb lett volna ha fordítva van, de mindegy. Jön a második frissítőpont ahol meglepetésre nincs már iso. Hogy mi van? Baszki még dél sincs és elfogyott? Egy darab vizes kulaccsal kell kihúznom kb. 20 km-t. Nem is értem az egészet, egy ilyenen bárkinek elmehet a versenye. Jól felhúztam magam, gondoltam is rá, hogy majd utólag írok nekik valami csúnyát. A düh azonban erővé alakul és inkább beleteszem a tekerésbe még úgyis, hogy a derekam továbbra is fáj és néha bizony emiatt nem tudok rendesen bekönyökölni. Ezen a részen az út minősége sem az igazi, de ez már megszokott. Várom már hogy Kacsa mikor jön szembe. Ez el is érkezik a 44-es km táblánál ez azt jelenti, hogy kb. 23 km előnye van. Hmm ez kb. 40 perc így nem nagyon fogjuk utolérni. Előzetesen úgy számoltunk ha a bringán nem fogom meg akkor a futáson már nem lesz esélyünk Elivel.Nagyatád!!! Ezt látom a táblán és még 2 óránál sem járunk. A többiek a szokott helyen várnak, na de várjunk csak. Itt van Fish és Pitya is! Jajj, de jó.

Pont a fordítónál járok 2 óránál. Milyen érdekes, hogy reggel ezzel viccelődtem Zolival, hogy 2 óra és Atádon vagyok erre meg tényleg. Attika feladja a géleket és hasítok tovább. Hátra van még 105 km. Az első kiskör egész jó bár a széllel azért küzdeni kell erősen főleg a segesdi fordító után visszafele és hát hidegebb sem lett. Továbbra is szinte csak előzök, eddig jo ha ketten mentek el mellettem. A vádli feszülésen sikerült úrrá lenni és talán marva derekam is jobb, helyette viszont a talpam kezdett fájni. Kicsit lazítottam a cipőn hátha az segít. Lemegy az első kiskör 1:04-es idővel. Nem rossz és már csak kettő.

Újabb gel-eket kapok Attikától és folytatom utamat. Húú ez a kör nagyon nem esik jól. Kicsit, na jó néha nagyon szenvedek és a belem is mintha rakoncátlankodna. Na mi van? Elfogyott volna a kraft? Igyekszem összekapni magam. Már nem csak a fejemet locsolom hanem a combomat és a vádlimat is. Sokat nem esik a tempó, de érezhetően lassabb vagyok. A fordítótól visszafele megint Kacsát lesem ezzel egészen jól telik az idő. Végül a 43-asnál tűnik fel. 2 kilit hoztam rajta szóval biztosan nem lesz meg. A kör végén cola-t kérek vízzel higítva. Ez reméljük kicsit rendbe rakja a gyomromat. Uccsó kör jön. Iszonyat meleg van, de valahogy csak kibírom ezt a nyamvadt 35 km-t. Idén is nagy könnyebbség, hogy nem kell egyből futnom. Segesd fele tatrva már készülök fejben a szembeszélre ami visszafele lesz. Közben továbbra is folyamatosan locsolom magam. Jön a fordító. Na innen mar csak 13 kili. Persze nem én lennek ha nem számolgatnék. Az 5:30 tuti meglesz ha csak nem esek le a bringáról. Az 5:20 is meglehet, de azért teperni kell. De nincs más opció, meg kell lennie, itt és most! Ezért edzettem keményen és nem adom ha már egyszer ilyen közel vagyok hozzá. Szóval fejet le és tekerjél! Fogynak a kilik, jön a várostábla, a körforgalom ezek már lelkileg is sokat segítenek. Innen úgyis lejtmenet majd a fordító és onnan már csak kicsi felfelé majd pár kanyar és kész. Folyamatosan lesem az órát mintha nem is létezne más. Látom a chip szőnyeget, kb. 5:20-as idővel haladok át rajta. De még el kell jutni a depóba ahol Eli vár rám. A vonalnál óra megállít, bringáról leszállás és kocogás be. Chip átad, gyors pacsi, megkérdezem még, hogy a többiek merre és Eli már fut is. Megkezdi a maratont, 2 kört fut elsőre, nekem meg van kb. 1 óra15 percem rendbe szedni magam. Rápillantok az órámra 5:20:47! Aztamindenit! Kibotorkálok megkeresni a többieket. Bosszankodom csöppet, hogy senki nem jött elém. Jó lett volna legalább cipőt cserélni. Na mindegy, kitipegek ebben a topánkában. Hamar meg is vannak igaz ezert meg kellett kerülni szinte az egész rendezvényt. Ledöglöm és próbálok valami kis erőt visszanyerni. Zoli megnézi a hivatalos időt: 5:19:19! Igen! Megvan! Álomidő! Ennek így kellett történnie. Boldogsággal átitatott fáradtsággal ülök a fűben, mint nyuszi. Elfogyasztok két gel-t majd Attika és a pokróc takarásában átveszem a futógatyámat. Először Kacsa jön a futókörön és hát ránézésre nem sok kedve van futni. Aztán érkezik Eli és Ő sincs a legjobb állapotban.

K...a meleg van. De mindketten kemények és mennek tovább. Én még gyorsan dobok egy kétbetűs kitérőt és elhelyezkedem az árnyékban és próbálok még pihenni és folyadékot bevinni. Ezután ismételten az én időm jön. Eli közeledik és nagyon kivan. Átveszem a chip-et és neki iramodok. 2 kör vár rám, de belül azt érzem, hogy ez bizony több lesz. Próbálom nem széttolni több okból is. Fáradt vagyok, nem tudom mit bír a lábam és még az is benne van a pakliban, hogy innen végig kell futnom az egészet. Na a nagy óvatosságban rögtön bekezdek egy 5:09-es kilivel. Na jó, akkor lassítsunk. Érzésre és pulzusra jól vagyok, de nem tudhatjuk mennyi vár még rám. Sikerül is 5:30-ra lassulni. Egész komfortos és még haladós is. A pályán rohasztó a hőség. Minden ponton frissítek, locsolom magam és vizezem a sapkámat. A sok úgymond tökölés ellenére is stabil tempót futok. Az első kör végén leveszem a pulzuspántot. Innen nem akarom tudni mit mér és zavar is. Kacsát valahol a második kör közepe felé érem utol. Na hoppá. Megkergettük, megfogtuk. Próbálom rávenni, hogy jöjjön és ha jól csináljuk akkor egyszerre futhatunk be, de ő inkább a saját tempóját nyomja. 10 km simán lemegy 55:37-el állok. Rohadt jó. Elivel most váltanánk, de azt mondja Ő pihenne még és ha bírom menjek még. Jó, akkor megyek. Ez a harmadik már lassabb itt már csak 6 percest tudok futni. A talpam is fájdogál és a sapka is inkább zavar már, mint segít. De csak vége lesz ennek is. 15 km, 1:26:33-al. Nagyon rég futottam ennyit egyben. A jó hír, hogy a térdem bírja. Újabb váltás és Eli megkezdi a hatodik körünket. Kettőt menne, de mindketten tudjuk ebből csak egy lesz. Becsülettel letolja miközben nagyon szarul eshet neki. Én az árnyékban ülve várom és néha picit aggódom érte miközben az én fejem is lüktet. Mintha lenne egy apró napszúrásom. Kacsa is inkább wellness-ezne valahol máshol, mint, hogy itt szaladgáljon a 35 fokban.

Attikával fél szemmel az órát nézzük. Ha belehúzunk még össze jöhet a 11:30 alatti idő. De ehhez Elinek jönnie kell. Meglepő módon szinte egyszerre érkeznek Kacsával. Újfent én jövök. 2 kör és vége. Kacsát megint próbálom unszolni, hogy toljuk együtt, de megint nem vevő rá. Nekem meg pont 1 órám van erre a 2 körre. Hááát nem lesz egyszerű. Persze nem én lennék ha nem próbálnám meg. 5:30-5:40-es tempó kell és nem sokat kaszinózni a pontokon.Az első két kili teljesen rendben van, de utána kikapcs. Csak 5:50 megy. Matekból jó vagyok így tudom a tavalyi időn már nem fogunk javítani. Sebaj. Idejöttünk és megcsináltuk. Vagyis még nem, mert azért még futnom kell pár km-t. Az utolsó körre indulván Attika ad egy sótabit és noszogat, hogy még meglehet. Viszont én tudom, hogy nem. Ahhoz olyan tempó kéne amire most nem vagyok képes. Laza 6:10-ben kocogom le ezt a kört. 1,5 km-el a vége előtt rám törnek az érzések még a szemem is könnybe lábad. Na nézzenek már oda, ahogy öregszem úgy leszek egyre érzékenyebb. 1 kili, 1000 nyamvadt méter. Ideje hajrázni vagy legalább valami olyasfélét bemutatni. Fokozom a tempót (már amennyire futja) és robogok a cél felé. A végső 200 méterre Eli is beszáll és együtt tesszük meg a célig hátralévő távot. 2 másik váltós csapat még neki áll versenyezni. Kicsit lemaradunk, hogy legalább jó kép készüljön rólunk. Kész! Vége! Megcsináltuk!  Kacsakergetők a célban! 11:32:48!

Kapunk szép érmet meg egy alkoholmentes gyümölcsös sört amit azonnal lehúzunk. Gyerünk keressük meg a többieket és szurkoljunk a még pályán lévő Kacsának. Nem is kell rá sokat várni és jön. Ő is megcsinálta! Újra, immár ötödször!  

Eléggé fáj mindenem inkább ülnék és nem mozognék. Azért pár közös képre összeállunk. Nem mindegyik sikerült jól, de ez nagyban köszönhető a hozott anyagnak. Irány enni, de előtte még bepakolunk a kocsiba Kacsát még amúgy is masszírozzák.

Nekem külön jól jön, hogy Attikáék szállásán van a kocsi, így legalább igénybe tudom venni a mellékhelyiséget. Az egész napi betevő megtette a hatását. Konkrétan rám jött a híg fosás. Na mindegy, ahogy Shrek is megmondta jobb-kint mint bent. Visszamegyünk a versenyközpontba és jöhet a jól megérdemelt kaja. Szerencsére találunk szabad asztalt és padot. Én hambira vágyom és cola-ra. Bejja volt oly kedves és szerzett nekem. Egész nap erre vártam és úgy gondolom meg is érdemlem ahogy a többiek is. Hosszú és fárasztó napon vagyunk túl amit alaposan kitárgyalunk. Kezd későre járni ideje lenne elindulni a szállásra. Kivesszük a bringákat a depóból és meglepődve tapasztaljuk, hogy csurom vizes. Ez meg mi? Esett volna. Nem, egész egyszerűen ekkora a páratartalom. Elköszönünk Ditkétől Attikától és Zolitól. Mi pedig mivel csak 15-20 perc éjfélig, a tűzijátékig mégis inkább maradunk és megnézzük.

Ezután viszont már tényleg indulunk aludni. Van vagy hajnali fél kettő mire ágyba kerülünk. Egyikünket sem kellett ringatni. Vasárnapra, mint mindig marad a záróünnepség és az eredményhirdetés. Mi dobunk még egy gyors reggelit, jó kis hagymás-sonkás rántottát. Fura módon szinte semmi bajom nincs. Csak a hátul térdem felett fáj kicsit. Előzetesen csak a diplomáért ugrottunk volna be, de valahogy ott ragadunk. Ahogy kiszólítják egyesével az első teljesítőket... nos ez is felemelő pillanat.

Nézzük kicsit a számokat: összidőben 1 perc 16 másodperccel mentünk rosszabbat, mint tavaly, de ezzel is 16 hellyel előrébb a 99. helyen végeztünk a váltók között induló 238 csapatból. A párosok között a 98-ból a 36. hely lett a miénk. Magát a bringát nézve ez 28/12. Szóval nem sokan mentek jobb időt és erre csakúgy, mint az Elivel alkotott párosunkra rohadtul büszke vagyok. Nekem ez az 5:19:59 maga az álomidő! Ha azt nézzük, hogy az utóbbi évek legrosszabb időjárása volt a széllel, a meleggel és a páratartalommal akkor ez brutálisan jó eredmény. Sok minden kellett ehhez: az erősítő edzések és ugye fura módon a sérülés is. Mert ha az nincs és megvalósítom a futós céljaimat akkor a büdös életben nem megyek ilyet. Fejben iszonyat erősnek éreztem magam, semmi sem tudott kizökkenteni, pedig követtem el hibákat. Emlékezzünk csak a szálláson hagyott dolgokra. Köszönet a drága supporter brigádnak, hogy egész nap elviseltek minket és lesték minden kívánságunkat. Nekünk tényleg a versenyre kellett koncentrálnunk.

Ja, még egy dologban hibáztam. Hiba volt elmenni az eredményhirdetésre, mert most megint elkezdett érdekelni ez az egész. Csak ugye az a fránya úszás...

Réges-régen nem írtam, nem is tudom volt-e ekkora szünet két post között. Na, de mindegy is, most olyan terminátorosan visszatérek. Kicsit nézzünk vissza erre a 4 hónapra. Ugye ott hagytuk abba, hogy a fáj a térdem és emiatt nem tudok futni. A Vivicitta-t még kiszenvedtem, edzés nélkül és 2 km után már fájó lábbal. Szóval futás nyista helyette viszont elkezdtem zabálni, nassolni. Természetesen ennek is meglett az eredménye. Jöttek fel sorban a plusz kilók. Közben voltam MRI vizsgálaton majd újfent immár a lelettel orvosnál. Az eredmény: negatív. Nem látni semmit ami indokolná a tüneteimet amik porcszakadásra utalnak. Király! És akkor most hogyan tovább? Elküldtek gócvvizsgálatra, de ez inkább csak ilyen kötelező kör volt, mert azt a doki és én is sejtettük/tudtuk, hogy nem ez okozza a problémát. Azért végigjártam és az már más kérdés, hogy találtak is valamit. Például a mandulámat ki kellene venni szerintük. Nahát az sem most lesz, majd egyszer talán. Így ott tartunk, hogy fogalmam sincs mi van, csak az idő telik én meg magamban kínlódom és néha siratom életem formáját valamint a bukott versenyeket (és a pénzt is). Plusz ezeken felül még történtek nem túl vidám dolgok. Fogalmazzunk úgy, hogy nem sok okom volt az örömre ez időtájt. Mindezt piros pöttyös rudiba és Moments ostyába fojtottam.Egy hozadéka volt a sérülésemnek. Rengeteg időm lett amit itthon ki tudtam használni. felástam a kertet, fűvesítettem és meg lett csinálva a nappali is. A bringázásba is belekezdtem, hogy legalább csináljak valamit. Kacsa eközben szerzett egy úgy nevezett csoda masszőrt aki már több futót is "összerakott" hasonló gondokkal. Jártam is nála és szerinte sincs semmi bajom csak meg van rövidülve a külső combrészem és erősíteni kell a hátizmomat valamint mobilizálni a csípőmet. Jó, akkor most higgyük ebben és csináljuk is amit javasolt. Úgy éreztem kell valami ami kirángat ebből az egész szarból. Kellett egy cél ami miatt újra nekiállok keményen edzeni, érezni, hogy dolgoznak, fájnak az izmok. Küzdeni és szenvedni akarok, mert igazából ez az én világom. Mivel a futás nem volt annyira opció maradt a bringa. Rendben, akkor legyen Nagyatád Extrememen (amúgy nem is akartam menni) párban Elivel. Szerencsére Ő is nyitott volt rá és azonnal igent mondott. Ő úszik, én bringázom a futáson meg majd csak lesz valami. Addigra csak összekapom magam, ha más nem akkor sétálok. Persze nem csak simán tekerni megyek. 5:30-on belüli időt akarok! Mindent ennek rendeltem alá és ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Elkezdtem járni Cilikéhez ahova Eli jár edzeni. Erősítés és térdstabilizálás amit a masszőr is javasolt. Mondhatni nekiálltam újra építeni magamat. A bringa projekt olyannyira jól sikerült, hogy csak júniusban 1500 km-t tekertem és idén már közel 4000-nél járok. Ennyit még soha nem tekertem. És akkor a slusszpoén: júliustól közepétől elkezdtem újra a futást és egyelőre nem fáj. Természetesen még csak óvatosan, rövidebb távokat és úgymond kocogós tempóban. A jelek biztatóak, de az még kérdés mi lesz ha tempó is lesz benne meg esetleg a távot is növeljük. Azért összekalapoztam 75 km-t futva. Kezdésnek jó. A hónap végén megvolt a szokásos Zakopane-i utazás is ami újfent feltöltött. Idén vittem bringát is így a túrák mellett tekertem is. A túrától tartottam kicsit, de a lábam egész jól viselte a 30 km-es túrát ami 11,5 óráig tartott. Szóval alakulok, mint púpos gyerek a prés alatt és a negatívumok mellett történtek jó dolgok is. Megismertem új, jófej embereket és versenyekre jártam kísérőként/segítőként ami szintén jó élmény. Volt itt minden: Zoli és a BSZM (bringás), Attika és Zoli az UB-n (autós), Kacsa az UTH-n (bringás), Dóri az UTT-n, Zsuzsival a bringán (autós, ez volt talán a legmeghatározóbb az újrakezdést illetően) és Zoli a Suhanj6-on. Talán picit csapongó lett ez az írás, pont olyan, mint az elmúlt időszak. Egyszer minden véget ér és megvannak a jövő évi célok is. 12 hónap, 12 maraton különböző országokban, városokban. Részletek a Maratoni év facebook oldalon.

Nem írtam az elmúlt időben mert nem nagyon volt miről. Ugyanis beütött a krach sérülés formájában. A jól sikerült Bodri trail másnapján még futottam 26 km-t a Pesterzsébeti Yours Truly-n (ahol már fájt a térdem) aztán kakukk.  Nemcsak futás hanem járás közben is fájt. A sérülés sosem jön jókor így volt ez most is. 1 hét kihagyás belefért volna, de sajnos nem annyi lett. Elsőnek a masszőrök kezébe vetettem magam abban bízva,. hogy csak valamelyik izom húzása miatt fáj. Kicsit talán javult a helyzet, de igazából nem vált be. Az első orvosi vélemény szerint ugyanis porcszakadás vagy gyulladás okozhatja a fájdalmat. Ezzel el is dőlt a tavaszi nagy versenyek sorsa. Megy a levesbe mind. A BSZM és az UB is. Minden amire egész télen készültem. Nem mondom, hogy könnyű volt lelkileg mindezt feldolgozni, talán még a mai napig sem sikerült teljesen. De bele kellett törődnöm. A kisebb versenyek lemondása, mint például a VTM 40km és a Kis-Duna maraton a fentiek mellett elsikkadt. Amúgy fura, mert amint visszamondtam a BSZM/UB párost legalább járásra alkalmas lett a lábam.  Ekkor jött a második orvosi diagnózis ami szintén nem lett egyértelmű. Porcszakadás vagy túlterhelés okozta fájdalom. Ja és igen, ez a már egyszer műtött térdem. Mindkettőre utalnak jelek és éppen ezért egyelőre nem is műtenék meg. Jöhet az MRI amire 2 hét múlva kerül sor, majd 1 hétre rá orvosi kontroll. Fizetősben hamarabb is meg lett volna, de már úgysem sietünk sehova. Marad a bringa, az úszás (mondjuk ez pont nem megy) és futni is szabad, de csak fájdalom határig. Jelenleg tekerek a futást meg nem erőltetem. Amikor a BSZM-en voltunk akkor rápróbáltam, futottam 5,5 km-t, de 2-nél már éreztem. Érdekes dolog, hogy maga a futás nem hiányzik annyira, mint előre gondoltam volna. Mintha a nagy célok lemondása után már nem is számítana. Persze inkább futnék, mint ez a szarság és pluszban néha azt érzem, hogy a szeptemberben megsérült, szétnyílt másik térdem sem 100%-os. Na mindegy, jövő héten Vivicitta félmaraton amit valahogy túl kéne élnem, de az is jó ha súlyosbodik és egyértelművé válik a probléma. Őszre azért összekaparom magam valahogy és jövőre is nagy tervek vannak szóval nem adjuk fel...

Nálam kicsit szokatlan módon egy hónap telt el az előző verseny óta, az is a kurtára sikerült kecskeméti félmaraton volt amiről nem is írtam semmit, mert kissé csalódott voltam amiatt, hogy nem tudták rendesen kimérni a pályát. Persze nem történt tragédia csak egy egyéni csúcsot buktam (1:30 alatt lett volna) miatta. Na de lépjünk is tovább egészen a Bodri Trail-ig ahol mondhatni természetesen a leghosszabb, 40 km-es távra neveztem.. Február elején kimaradt kb. 1 hét betegség miatt, de szerencsére hamar visszajött a formám. Az edzések jól mentek és bizakodva mehettem Szekszárdra ahol nagy cél nem volt. Fussak egy jót és ne essek, ne sérüljek meg. Annával (a Szimpla Élményes társammal) és Attikával mentünk hármasban egy kocsival. Anna is a hosszún, míg Attika mivel még mindig szenved a lábával végül a 15 km-es távon indult. Az már reggel látszott, hogy nem lesz túl melegünk mert elég erős mínuszok és jeges szél fogadott minket. A rajtszám átvételt gyorsan lezavartuk majd befejeztük az előkészületeket. Ruházat terén a vékony aláöltözet, póló, kesztyű és a rajtcsomagban kapott csősálra esett a választásom. Pontban 9h-kor elrajtolunk. Kis helyezkedés után sikerül beállni a mezőny első felébe. Beke Tomi keveredik mellém, Ő az a srác akivel a novemberi félmaraton óta mindenhol összefutok. El is kezdünk beszélgetni úgy amúgy is jobban telik az idő. Neki is a 4 óra a célidő. Igyekszem kényelmes tempóban haladni nem cél, hogy szétszaggassam magam. Ennek ellenére jól haladok, emelkedőn sem megy 6 perc főlé a tempóm, síkon és lejtőn meg bőven 5 alatt van. Tomi kissé lemaradA terep nagyon jól futható, sár nincs, mert kőkeményre van fagyva minden. Az egyik lejtőn haladva elkezdett vibrálni a szemem. 1 perc után jöttem rá, hogy a nap az ahogy a fák között besüt. Eléggé zavaró volt nagyon kellett figyelnem nehogy elzakózzak. Az óvatosság dacára 10 kilinél 52 percen belül vagyok. Atyaég. Megvan a táv és ekkor még úgy számoltam, hogy a szint negyede is és mégis. Ha ez így megy tovább akkor ez nagyon durva idő lesz. Persze biztos fogok lassulni a fáradtság és a frissítés miatt, de akkor is. Kicsit vissza is veszek, de nem ezért van a lassulás hanem egy esés miatt. Nabazz. Ezúttal sem úsztam meg. Teljesen síkon sikerült megbotlanom egy keresztbe heverő drótban. Mindegy leporolom magam és hátrakiabálok Tominak, hogy vigyázzon. Annyira sikerül neki, hogy Ő is majdnem elesik. Innen megint együtt haladunk tovább.

A frissítőpont után páran összeverődünk és együtt megyünk tovább valamint gyönyörködünk a tájban. Csodaszép a távolban látszódó Mecsek, a dombok és tavak. Ha nem fújna a szél tökéletes lenne. Ráfordulunk egy újabb mászós emelkedőre, fent a puszta és az orkán erejű szél vár. Kisvártatva páran jönnek velünk szembe. Na mondom ezek vagy a rövidebb távon indultak vagy rohadtul eltévedtek. Ez utóbbi volt. Nem telt el 2 perc és újabb kis csapat jött szembe. Naná, hogy ők is rossz irányba haladtak. Próbáltam útba igazítani őket, nem igazán tudták hol sikerült rossz irányba fordulniuk. Kis tanácskozás után én indultam tovább. Talán ha 2 percet veszthettem, de nem számított. 25 km-nél érünk össze a 29-es táv indulóival. Jó érzés volt nagyobb tömegben haladni, főleg azért mert gyorsabb voltam náluk és folyamatosan előztem. Ekkor már nagyon melegem van. Feltűrőm az aláöltözet újját valamint leveszem a kesztyűt és a csősálat amit a frissítőponton beraknak a táskámba. Mást nem is kérek van mindenem és innen már csak 13-14 km. Egyszer csak egy ismerős bukkan fel előttem. Anna az. Hogy a fenébe került elém? Rákiáltok hátulról Ő is eléggé meglepődik. Kérdezi is, hogy hol voltam eddig. Hát mondom esélyes, hogy Te eltévedtél. Gyorsan megbeszéljük ki hol tart. Én majdnem 30-nál Ő még csak 27-nél. Baj van. Nagyon bosszús. Párszáz métert megyek vele aztán eltempózom. Kis idő múlva a mezőnyből Csanya biztat azzal, hogy jó a mozgásom. Nekem kell fél perc mire leesik, hogy egyáltalán Ő az. Nem telik el 5 perc és bizonytalan leszek. Track szerint élesen jobbra kéne fordulni, de mindenki egyenesen megy és a szalagozás is arra van. Megállok, téblábolok végül amikor Anna odaér csak elindulok egyenesen én is. Ha arra kell menni akkor arra megyünk.

Fejben kicsit nehezen dolgozom fel, pár percre el is gurul a gyógyszerem és felveretek az egyik emelkedőn. Aztán rendbe rakom magam és visszaveszek úgyis van más gond is. Mostanra felolvadt a jég és az út is saras lett. Nagyon saras, néhol bokáig gázolok a sárban a traktorok által szétjárt úton. Csúszok minden irányba. Előre, hátra és oldalra. Küzdős szakasz ez. Ahogy számolgatok fejben a 3:50-es idő is meglehet. A szintemelkedés már meghaladta az előzetesen tudott 820 métert. 3 km-el a vége előtt már, mint minden terepversenyen nagyon vártam az aszfaltot és bíztam benne, hogy nem megyünk már felfele és jön a megváltó beton. Tévedtem. Egy kanyar után ott magasodott egy emelkedő. Lányos zavaromban ki is csúszott egy óbazdmeg a számom. De hát nincs mit tenni ezen is fel kell mászni. A 3:50-et elengedtem, lesz amennyi lesz nem számít. Kiérek az erdőből de még mindig földúton haladok. Egy balos után végre beton. Ismerős beton, itt már futottam a tavalyi Borvidéken igaz akkor felfele. Most lejtő és az sem zavar, hogy meredek és nem lehet középen haladni a víz miatt és így mindig ferdén terhelek valamelyik irányba. Csapatok lefelé, mert érzem és látom is a végét. Közel a cél. Ki tudok vágni még egy hajrát is és jó tempóban szakítom át a képzeletbeli célszalagot. Megcsináltam! A célban érmet kapok a nyakamba és egy kézfogást Márkus Öcsitől. Mindent amit egy halandó várhat egy szekszárdi futóverseny végén. Iszonyat jó élmény volt! 3:51:57 az időm. Nagyon jó, jobb, mint amit akartam úgy, hogy nem csaptam szét magam. Elfáradni elfáradtam, de egy terepmaraton után ez normálisnak nevezhető. Előkerül Attika is majd kicsivel később beér a célba Anna is. Letáborozunk a Bodri pincészetben a kövön.

Kb. 30 perc dekkolás után irány zuhanyozni, átöltözni. Jól esik a meleg vizes zuhany és a száraz ruha már-már újra embernek érzem magam. Visszatérve a pincészetbe jöhet a jól megérdemelt gulyás. Ez is remek volt, mint ahogy az egész verseny. Mind a szervezés, mind az útvonal tökéletes volt. Végülis csak a szokásos Öcsi féle verseny. A kajálás után még beszélgettünk majd hazafele vettük az irányt.

Anna és Attika is jót mentek, sajnos ők is megnézték közelebbről a földet. Anna az eltévedés miatt kihúzatta magát az eredménylistáról. Nem biztos, hogy mindenki megtette volna, lehet van aki élt volna azzal, hogy így dobogóra állhat. Végül egy hatodik helyet bukott ezzel. Vigasztaltam, ne foglalkozzon ezzel csak a tempóátlagát nézze. Attikának meg úgy tűnik rendben lesz a lába, nem nyírta ki a terepen. Kondija szinte nulla a kihagyás miatt és vissza is fogta magát, ennek ellenére egész jó tempót ment.

Jó kis verseny volt. A hivatalos időm 3:52:21 lett ezzel a 19-ik helyen végeztem abszolútban és a férfiak között is. Sikerült az összes nőt megelőznöm és mint tudjuk nálam ez a szint. Maradt ugyan benne pár perc, de nem bánom. Ez így volt jó ahogy az esést leszámítva, de szerencsére abból sem lett komoly baj. Esélyes, hogy még visszatérek ide és nem feltétlen csak versenyen...

Évértékelőt végül nem írtam, mert nem és kész. Lépjünk is tovább az év első versenyére a negyedik alkalommal megrendezett Zúzmara futófesztiválra. Idén volt összetett táv ami az 5+21,1+10km-t takarta. Naná, hogy erre neveztem Attikával karöltve. Sajnos Ő közben lesérült így mehettem egyedül, de legalább szurkolni kijön majd valamikor. Persze érkeznek a többiek is, Kacsa a félmaratonra, Dóra, Eszter és Tita meg a délutáni 10 km-re. Zoli megengedte, hogy nyugodtan fussam max-ra az egész napot így fejben, lélekben erre készültem. Reggel 8h-ra már kint is voltam a rajtszám átvétel nem volt több 1 percnél így rengeteg időm maradt az 5 km, 9h-s rajtjáig.

5 km - nyomni, nyomni és nyomni: ezen a távon nincs választás, menni kell ahogy bírsz. Mindenképpen pb-t akartam futni ezen belül egy 20 perchez minél közelebbit esetleg valahogy ez alá kerülni. A rajtnál előre álltam, hogy ne kelljen sokat kerülgetni. Start! Megiramodunk. Pár száz méter kell mire beáll a tempó ami nem esik annyira jól így hirtelen. Elég gyorsan beáll a mezőny eleje nagyjából a tizedik helyen lehetek, de ugye vannak akik csak az 5 km-en indulnak. Első kili 4:02. Jó lesz ez csak tartani kell a tempót. Most már egész elviselhetőnek tűnik nem akarok egyből belehalni. Pár helyen jeges és latyakos a pálya, de nem tűnik vészesnek. Kettes számú km 3:57. Húbazz kereken 8 percnél járok. Jó, nagyon jó. Csak teperni tovább. Rátérünk egy murvás útra ami eléggé csúszik, érzem, hogy lassulok is. Ezt az óra is megerősíti, 4:09-es kili. Nem baj és már csak kettő van hátra. A mezőnyben sok minden nem történik. Ami az elején beállt az úgyis maradt. Se előzés, se lemaradás. Csak én és az óra vagyunk. Megvan a négyes számú km is ami 4:10-re sikerült. Nyavalyás 1 km van hátra. Ezt már valahogy túlélem. Próbálok hajrázni, jön az árkádok alatti rész ami fura módon csúszik pedig csak nedves. A visszafordítónál vigyázok is egy esés nem hiányzik. Nézem az órát, húú, de közel lesz ez a 20 perchez. Eddig is nyomni kellett, mostantól meg aztán pláne. Bezúdulok a csarnokba és vége! 20:03! Basszus! Egyfelől rohadjon meg az a 3 másodperc másfelől meg óriási egyéni rekord. Az eddig az 20:44 volt. Hivatalosan végül 20:01 lett és ezzel az 5 km-es mezőnyben abszolút 8-ik, a férfiak között 7-ik lettem. Na hoppá. Ráadásul csak 18 másodpercre volt a dobogó. Na mindegy, amiért igazából jöttem az meglett. És most próbáljunk meg pihenni a félmaratonra.

Félmaraton - kényelmes, vállalható iramot futni aztán mégis mi lett: az fm-re már megérkezett Kacsa is. Én eközben pótoltam az elégetett kalóriákat. Nem éreztem magam túl frissnek, de nem volt más hátra, mint elindulni a rajthoz. Kacsát meggyőztem, hogy menjünk együtt 4:30-ban aztán lesz ami lesz. Hülyeség az egész felelte. Erre aztán mi  történik? 2 km-nél Ő robog előttem 4:20-ban. Átérve a Kincsem Parkba eléggé csúszóssá válik a talaj. Mintha lassulnánk is kicsit, de az óra mást mond. Továbbra is 4:30 alatti kiliket megyünk. Kacsa picit lemarad, de még bőven látótávolságon belül van. A kör végén a csarnokban frissítek majd tovább robogok. Közben folyamatosan számolgatok, hogy mi lehet ennek a vége. Már az 1:33-34 körüli idő is elérhetőnek tűnik ha nem lassulok drasztikusan. Kint az Albertirsai úton feltűnik Attika is a bice-bóca. 10 kilinél 44:01-el állok. Hogy mi van? Ez jobb, mint az előbb számolt 1:33! Basszus menni kell, mert ebből akár még egy űridő is lehet. Attika azért megjegyzi, hogy mi ez a sétálgatás. Baszki fussál ilyet aztán beszélgethetünk. :) Két telibe 4:20 km következik amikor újra visszatérünk az expo területére és megint bemegyünk a csarnokba. Szeretnék frissíteni, de itt most nagyon sokan vagyunk. Sokan most fejezik be az első körüket és nagy a tolongás. Azért tudok inni, de viszonylag sok időt vesztek. Ez a kili csak 4:40 lesz. Nincs baj, menni kell tovább mantrázom magamnak. Pörögnek is a lábak meg a kilik. 4:17, 4:18, 4:14. Ekkor érünk ki megint a Kincsem Parkba. Most már sokkal jobban szét van taposva. Küzdök is, mint malac a jégen. Érzem, tudom, hogy iszonyat közel lehet a végidő az egyéni rekordomhoz. Innentől kezdve nem is nézem a tempót, az órán is átváltok a pontos időre. Persze ebből is van információm, de messze nem olyan pontos, mint amúgy. Jönnek a már jól ismert kanyarok, egyenesek. Eléggé lóg már a nyelvem, de menni kell immár a rekordért. 4:25 körüli km-k vannak. Nagyon közel lesz. Még kanyar és jöhet a csarnok bejárata. Szinte berobbanok a célba és már nézem is az órámat. 1:32:19. Neeem, ilyen nincs és mégis van. Nem lett meg a rekord, ugyanakkor önmagában ez nekem egy bődületesen nagy idő pláne a reggeli 5 km pb-vel a lábamban. Azért picit csalódott vagyok. Oly közel volt és mégis annyira távol...Hivatalosan végül 1:32:17 lett. 4 másodperc... nyamvadt 4 másodperc. Sok helyen mehetett el, de ezen már kár keseregni. Férfi 36.hely, abszolút 41. Nem lett rossz na. És akkor jöjjön a finálé a 10 km.

10 km - túlélni a hősi halált: erre a versenyszámra már megjöttek a lányok is. Dóra, Eszter és Tita. Végül Kacsa is kint maradt szurkolni így egész népes kis csapat lettünk. Az első két jól sikerült futás után ezt is szerettem volna minél jobban teljesíteni, kis célként a 4:30-as átlag lett belőve, de azért már eléggé fáradt voltam. No akkor irány a rajtzóna a mai napon utoljára. Rajt! Meglódulunk, az első érzés ami elönt az a fájdalom. Húú, ez a tízes most rettenetes lesz. 4:25-ös az első majd szépen elkezdek lassulni. 3,5 km körül már azon gondolkozom, hogy a ...ba az egészet és inkább sétálok.  A negyedik kili már csak 4:40 majd elérem a mélypontot egy 4:57-essel. Szerencsémre Annamari megelőz én meg rá tudok tapadni. Csak menni vele és bízni abban, hogy jó lesz. A félmaratonon is 6 km után jobb lett a helyzet. Úgy néz ki sikerült úrrá lenni a káoszon, mert ha nem száguldok, de megint tudok 4:30-as iramot menni. A fordító után visszaelőzöm Annamarit akinek utólag is köszönet a nyulazásért. Gyors fejszámolással kiderül, hogy a 45 perces célidőhöz menni kell, különben kicsúszok belőle. Összeszedem a maradék erőmet és csak nyomom. Azt nem mondom, hogy jól esik, de valahogy mégis elönt a jó érzés. Elmenni a végsőkig, kihajtani mindent magadból. Ezért is szeretem ezt csinálni. A végén még előzök is kettőt aztán átérek a célvonalon. Vége! Végre vége. 44:32! Megvan ez is. Nem ez volt életem futása, mert ha jó összesen 2,5 km jó volt belőle, de a célt elértem. Hivatalosan 44:29 lett amivel abszolút 20., a férfiak között a 17. lettem.  

Zárszóként akkor jöhet(ne) az összetett, mert ugyan én ebben a számban indultam, de eredményhirdetés az nem volt. Így utólag már jó lett volna ha van, mert hát mit szépítsük, rohadt jól néz ki az a táblázat legfelül az én nevemmel és a dobogó tetején állni is menő lett volna. Na mindegy talán majd legközelebb. És ugyebár nem ezért jöttem hanem, hogy fussak és azok jól sikerültek. Messzemenő következtetést nehéz levonni ebből és a tavaszi célok nem igazán erről szólnak, de én bizakodó vagyok.