Fuss, tekerj, sportolj


2023\08\15

Korintosz 80km

Fejben vannak gondok...

Korintosz80 - Fejben vannak gondok.
Aki ismer az tudja már jó ideje aki nem most az is megtudja. :-D
Sosem jártam még a Korintosz-on. Hallottam róla, hogy futunk a gáton miközben meghalunk a 40 fokban, de eddig valahogy elkerült. Tavaly a 40-esre túl későn akartam nevezni és már nem lehetett. Idén a 40km az éjféli rajt miatt el lett vetve, a 160 nagyon-nagyon sok(k) így maradt a 80km. Na nem mintha olyan sok ennyire hosszút futottam volna már. Nagy okosan pont a nagy nap elé szerveztem a 6 napos Magas-Tátrai kiruccanást. Jó ötlet volt. Ja, nem. Ez akkor tudatosult bennem igazán amikor csütörtök este ültem az ágyon és néztem ki a fejemből ahelyett, hogy pakoltam volna a másnapra. :-D Végül csak összekapartam ami kellhet. Zsuzsival, aki szintén indult, reggel mentünk le Szekszárdra. A rajtszámot 10h-ig lehetett átvenni így korai indulás volt. Időben leértünk, rajtszám gyorsan felmarkol és a depózós cuccot is le tudtuk tenni. Frankó nem fizetős parkolóhelyet is találtunk (igaz időbe telt) a városban és még mindig rengeteg időnk volt a busz indulásáig, ami átvisz minket Bajára ahol majd a rajt lesz 14h-kor. Nehezen készültem, fejben nem igazán voltam ott és mintha kicsit nyomott is lettem volna, el is aludtam a buszon miközben Zsuzsi a tájban gyönyörködött. Átérvén Bajára még mindig sok időnk volt nem is nagyon tudtam magammal mit kezdeni. Kicsit úgy voltam, mint a bűnös aki az ítéletére vár...Aztán csak eljött a rajt ideje. Beálltunk a zóna közepére és vártuk a sorsunkat. Eldördül a rajtpisztoly mi meg nekilódulunk a nagy utazásunknak. Párszáz méter után ki az aki rosszul lép egy műanyag bizbaszon? Naná, hogy én. No komment. Viszonylag gyorsan az élmezőny mögött találjuk magunkat. Kényelmes tempót (5:10-5:20) választunk nehogy elszaladjuk az elejét. Kanyargós földúton megyünk miközben a párától alig kapok levegőt. Hű de jó lesz ez...Addig-addig kanyargunk amíg vissza nem érünk a rajthoz csak közben eltelt 10km. Gyorsan frissítek és megyek is tovább Zsuzsi úgyis utolér. Bazi meleg van és kezd elönteni egy érzés, hogy a combjaim romokban vannak. Ehhez kicsit korán van még. Nem hiába a 6 nap Tátra meglátszik. :-D Lassítok, hátha jobb lesz a helyzet. Becsorgok a pontra ahol igyekszem gyorsan kulacsot tölteni és menni tovább. Nem jó a helyzet azt érzem. Bekúszik és egyre erősebb a gondolat a fejemben ennek így nem lesz értelme. De csak menni kéne tovább...Tipródás van mégpedig erősen.

359946879_861601552067055_7838100034467943115_n.jpg

Egyfelől szívesen megállnék, de maratonig csak el kéne menni, a csomagom meg 45-nél van akkor már odáig, ha meg már az meg van akkor az 50-et is jó lenne behúzni. De az még nagyon messze van. 21km-nél Farkas Árpiba botlom, el is panaszolom a gondom majd pár perc után elsétálok. Ja, közölte, hogy csak Bogyiszlónál tudok rendesen kiszállni ami az 55km-es pont. Zsuzsi már messze jár, menjen csak Ő most kezd el majd csak bemelegedni. A 30km-es pontra beérve megkérdezem mikor és hol lehet buszra szállni, mivel viccesen közlik, hogy pont most ment el így nincs mese tovább megyek. Még 50km...ez sétálva bazi hosszú lesz. Menni kell amíg tart a szintidő, menni kell maratonig, menni kell 50-ig, de elegem van már az egészből. Ezek pörögnek a fejemben. Séta-futás-séta ez van most. Sokan szenvednek hasonlóan, mint én, sorstárak vagyunk. A Szent László híd a Duna felett. A Duna ami végigkísér az életemen...Apura gondolok aki ebbe a folyóba lett temetve...könny szökik a szemembe.Érte kéne megcsinálni bárhogy is csak menni előre.

366278601_763921462403711_3883857987175093225_n.jpg

Leérvén a hídról már 35km-nél járok. Garai Ágit látom a ponton. Hogy mi? Mit keres itt? Eltévedt? belepusztult az erős tempóba? Kiderül ő már 45-nél jár. Ja, hogy ez kettő az egyben pont. Ebből is látszik mennyire készültem az útvonalból. Innen be kell menni Keselyűsre ami kb. 5km majd vissza. Na itt akkor fogom látni Zsuzsit hogyan is áll. Jön sorban a mezőny, számolom a lányokat, de sehol egy Zsuzsi. Addig futok amíg nem jön szembe miközben valahol arra vágyom, hogy minél később találkozzak vele mivel annál kisebb a különbség köztünk. Végül csak feltűnik a távolban. Megállunk egymásnál és megkérdem. Megyünk haza? Ő is sokat sétál már, de megy tovább. Mondom neki ha van kedve várjon meg 45km-nél aztán buszra szállunk. Most ez adja a motivációt. 6 perc körüli tempót futok, de futok! Beérek Keselyűsre. megvan a fele. Egyből töltik a kulacsomat és kapok egy szelet dinnyét a kezembe. Fullos kiszolgálás van. Kórodi Ági és Farkas Árpi jön oda kicsit beszélgetni. Szegény Ágit megcsapta a meleg és kiszállt. Én megyek tovább abban bízva, hogy Zsuzsi vár rám. Igyekszem sokat futni, hogy ne kelljen neki sokat. Persze abban is bízom, hogy továbbmegy és befejezi, mondjuk az nekem lehet a végét jelenti. A Sió gáton dobok egy sárgát amit már vagy 3 órája cipelek magammal. Húú, de rettentő hosszú lesz ez még vissza a hídhoz. Közeledem és ismerős alakot látok. Zsuzsi az! Megvárt! Na mi legyen? Menjünk tovább, ez lett a döntés, mert van még időnk. Az ide küldött csomagból felvesszük a fejlámpákat, meg a fényvisszaverőt és elindulunk. Legalább még egy pontig menjünk el. Sétálunk szépen miközben a tájat és az eget figyeljük. Ígértek esőt és nagyon úgy néz ki el fogunk ázni. Ezt egyikünk sem szeretné. Azt is megfejtjük közben, hogy nekünk nem szabad ugyanazon az ultrán indulnunk. Inkább csak kísérni a másikat.

363812155_298295709387849_5739011853234366919_n.jpg


51km-es ponthoz érünk. Kulacs töltés közben megkérdezem hol lehet kiszállni normálisan? Kedvesen közlik, hogy ne szálljak ki. Menjek tovább. Na jó, akkor menjünk. Zsuzsi szól álljunk neki futni. Legyen így. Teljesen meglep a dolog, de egész jól megy. 5:40-es tempót veszünk fel és sorra előzzük vissza azokat akik séta közben elmentek mellettünk. Most már kell az a kurva szalag! Számolgatok, hogy meddig kell még futni, hogy szintidőn belül beérjünk még. Bogyiszló. Ez az a hely ahol talán jár busz és fel lehetne adni. De ez most már nem opció. Nyomjuk tovább amíg bírjuk, na jó bírom, mert Zsuzsi erős. Nem is tökölünk sokat a ponton szinte egyből indulunk tovább. Az szarul esik, hogy a következő 10km-re van. Na mindegy, fussunk. A tempónk kicsit visszaesik, úgy 6 perc körülire, de szépen haladunk. Felérünk valami töltés félére, mondjuk sokat nem látok mert már sötét van. Ami biztos továbbra is az az előzés. Folyamatosan megyünk el a többi futó mellett. Bazi hosszú ez a rész, szívem szerint sétálnék, de valahogy mindig elvetem ezt a gondolatot. Inkább Zsuzsi fut elől én meg néha tisztes távolból követem őt. Így érünk  be a 65km-nél lévő ponthoz. A táblán azt látom, hogy még 16km. Bakker azt hittem már csak 15. Egy kili a különbség, de mégis sokat számít. Egy újabb vagy ugyanazon a töltésen megyünk, de ezen sokkal több a fű. Nekem ez most futhatatlan. Inkább séta van, de az legalább tempós. Egyszerre vagyok erős és gyenge fejben. Tudom, hogy innen már végig fogok menni, a szintidővel is jól állunk, de a futás most nem megy. Az oldalam is szúr. Végül ezt is megfejtjük, a cola lesz a ludas, amiatt vagyok tele levegővel. Kis idő elteltével javul is a helyzet, jöhet újra a futás. A talajt továbbra is rühellem és olyan mintha soha nem lenne vége az útnak közben meg úgy villámlik, mintha kötelező lenne. Szembe fejlámpák fényét pillantjuk meg, király vissza is kell futni csak jönne már az a fránya pont. Leérünk a füves részről, végre aszfalt! De mielőtt pezsgőt bontanék már fordulunk is rá újfent a gátra. Megölöm magam, hangzott el a számból. Az irányító emberke azzal biztatott, hogy mindjárt elérjük a következő pontot. Ja, csak előtte még ezen a szaron kell átvergődni ami lehet még rosszabb, mint az előző szakasz. Lemegy a redőny és beelőzöm Zsuzsit is. legyünk már túl ezen a szaron. Közben megtárgyaljuk, hogy a ponttól már csak egy tízes lesz hátra, de mennyit jelentene ha tízen belül lenne. Odaérünk és mit látunk a táblán? Igen! 9,8km a célig! Megvagyunk! Még riogatnak valami heggyel a végén, ami ismerve a környéket biztos szívás lesz, de előbb érjünk oda. Gyors frissítés és megyünk is tovább. Először sétálva mert még majszolom a perecet (ez a frissítés dolog ma nem ment fényesen, bár nem ezen múlott) majd futásra váltunk. Az aszfalt hamar elfogy és újra jön a kedvelt füves-földesút. Már ez sem érdekel csak ne törjem ki a bokám. Szar lenne most a vége felé. :-D  Különben is nézzük inkább a gyönyörű holdat ami ma nekünk ragyog ilyen szép sárgán. Sikeresen túlélik a lábaim és már az aszfaltot koptatják. Egy körforgalom és beérünk Szekszárdra. Zsuzsi a város táblát csókolná meg, de túl magasan van, én az aszfaltot, de az meg mélyen. Inkább haladjunk. Kis emelkedő van és azon tanakodunk, hogy ez már a hegy? Az utolsó checkpoint után szinte egyből kiderül, hogy nem. Az még csak most jön. Szerencsére sötét és van és semmit nem látunk mi vár ránk. 5km-en belül vagyunk szóval nagyon max 2,5 lehet felfele. Az elején felkocogunk, de amikor meredekebbé válik sétára váltunk. Nincs is jobb mint éjjel 11-kor valahol a töksötétben sétálgatni. :-D Egy lány zúg el mellettünk, könnyű neki, ő tud futni.   Mi is felérünk a tetőre, innen már csak le kell csorogni a célba. Persze ez nem mindig könnyű. Meredek is, sötét is van én meg majdnem pofára esek egy botlás következtében. Ezt a beton szart se szeretem. Sok a baj velem a mai napon...Szépen  közeledünk a város központi része felé. Már látszik a templom torony, ott lesz a cél. elkezd csöpögni az eső, de mit se számít már. Innen már csak nem fogunk ronggyá ázni. nem ez volt várható amikor még a töltésen láttuk a villámokat. 200 méterenként mondom mennyi van még hátra. Kiöntöm a soft kulacs tartalmát, már nem lesz rá szükség el is teszem a hátsó zsebembe. Jöhet smink és a mosoly! :) Garay tér, kérdezi a nevünket. Itt vannak a szalagok! Mindketten megkapjuk a magunkét! Szólnak,hogy leolthatjuk a fejlámpákat és óvatosan kocogjunk le a célkapuhoz. Megcsináltuk!

20170423_205125.jpg

 

Márkus Öcsi gratulál mindkettőnknek. Ez kemény menet volt. Egyszerre vagyok/vagyunk fáradtak, boldogok meg még ki tudja mi minden kavarog a fejekben. Talán még egy kis üresség is van bennünk. Adnak valami narancsos itókát amit azonnal be is döntök. Nyomok még egy kis cola-t is rá biztos ami biztos. Zsuzsi leül a padra mert kicsit szédül. Végülis Ő se evett ma sok mindent. Pár perc után pihenő után csoszoghatunk a kocsihoz miközben imádkozunk, hogy ne essen jobban az eső ha már idáig megúsztuk, nem most kéne ronggyá ázni. Átöltözés után irány Pécsre aludni. Útközben szerzünk egy-egy szendvicset a helyi Shell kútról mert hát ugye enni is kéne valamit. Kiérvén a városból egyből megpillantok vagy 5 szarvast akik az út szélén állnak. Na innen veszett figyelemmel pásztáztam jobbra-balra, nehogy bármi is történjen. Volt már vagy fél kettő mire leérünk majd 3h körül sikerült ágyba is verekedni magunkat. Egy dolog maradt még hátra, elmenni az esti bankettra! Puccba vágjuk magunkat és jöhet a kaja-pia mulatás. :) A gálavacsoráról sok szót nem ejtenék. Az ételek finomak voltak és maga a lényeg a díjátadó is jó volt. Minden teljesítőt egyesével (hármasával) sorban felhívnak a színpadra és megkapja a maga jól megérdemelt tapsát és persze a teljesítésért járó érmet valamint a finisher pólót.

 364547873_795066232090567_3923709921527811713_n.jpg

 20230807_155806.jpg

 

20230807_155749.jpg

20230807_155606.jpg

 

20230807_155440.jpg

Összességében jó nagy hisztit vágtam ki, kész csoda, hogy Zsuzsi megvárt és elviselt a táv  második felében. Fejben volt gond, ez abból is látszik, hogy a combom nem lett rosszabb a végére se, amikor futottunk vállalható volt a tempó és másnap simán tudtam járni, jó persze fáradtság volt, de ez nem az az igazi szétcsapás volt. Néztem már ki rosszabbul is verseny után. Ott azt mondtam, hogy én ide a büdös életbe soha többet leszámítva Zsuzsi kísérését jövőre. Mostanra azért ott motoszkál a fejembe, hogy meglehetne ezt csinálni sokkal jobban is, 7:30-8:00 körüli idővel. Meglátjuk mit hoz az elkövetkező idő. Ami biztos, gőzerővel készülünk tovább az amszterdami maratonra ami októberben lesz. Addig már csak a Wizzair lesz, mint verseny ezen felül meg rengeteg edzés. Nyomjuk tovább!

sport utazás verseny futás 2023 ultrafutás mindmegdöglünk jóőtletnektűnt életamaratoniévután

2022\06\08

Szentendre Trail

A beteljesülés!?

Jó pár évet vártam erre a napra. 2018-ban is itt akartam indulni, de végül a többiek miatt átneveztem a leghosszabb távra ami nem sült el valami jól. Na mindegy. A rá következő évben sérült voltam, míg tavaly és tavalyelőtt elmaradt. Na de idén végre összejött a találka. Az őszi Berlin maraton és az 5 nappal rá következő Ultrabalaton egyértelműen sok8k) volt a lábamnak. Nem is tolerálta igazán. Az UB után 2 héttel még kipréseltem magamból egy vállalható félmaratont a BUFF keretein belül, amivel nyernem is sikerült, de ezután nem a díszmenet jött. Betegség és szenvedés a lábammal. Volt itt minden, talp, achilles és boka. Futás volt, de csak óvatos rövidek. Jártam kezelésre, gyógytornára és masszázsra is. Szépen lassan építettem újra az egészet, akadt rengeteg döccenő miközben néha azt éreztem, hogy még mindig lefele tartok azon a bizonyos lejtőn. Lelkileg nem viseltem túl jól amit mondjuk ki rendesen zabálással próbáltam helyretenni. Sikerült is plusz kilókat magamra szedni. Aztán valahogy apránként nagyjából a helyére került minden. Célnak ott volt ez a verseny és ez sokat segített. Februártól már jöttek a hosszabb terepfutások amik közben az útvonalat bejártam és a frissítést is gyakoroltam. Úgy tűnt minden rendben lesz. Aztán 4 héttel a verseny előtt a a Giro d'Italia szurkolásra menet óriást estem bringával. Mert hát ugye a hülye gyereknek át kell veretni a vasúti sínen 40-el, hiába tudja, hogy amúgy nem. Ennek lett az eredménye egy szakadt mez és egy megrepedt bukósisak. Kurva nagy mákom volt, hogy én megúsztam pár vérömlennyel és horzsolással az egészet.

20220510_101729.jpg

20220507_185252.jpg

Ekkor jöttek a gondolatok hogy kész ennyi volt, buktam a Szentendre Trailt. Zsuzsi nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond így pár fájdalmas nap után hagytam az önsajnálatot és a gyógyulásra koncentráltam. 1-1,5 hét maradt ki az edzésből ami ugyan nem jött jól, de legalább pihentem keveset. A bejárások alapján készítettem időtervet is. Szerettem volna 7 órán belül beérni. Ez reális és tartható célnak tűnt, de igazából élvezni akartam az egészet főleg a bukás után. Az esélyeimet nem javította a beígért 30 fok sem, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Azt mondják, hogy az UTH a terepfutás ünnepe. Én is így álltam hozzá. A rajtszámomat már szombaton átvettem így a verseny napján ráérősen mehettem ki Szentendrére. A versenyközpontban elszöszmötöltem a hátizsákkal, megtöltöttem a soft kulacsokat és az ivózsákot, mindeközben beesett Beke Tomi majd még egy ismerőse Gellért is csatlakozott hozzánk. Miután mindent feltöltöttem dög nehéz lett a táskám. Baszki ezt nekem cipelnem kell végig. Ment is a dilemma, hogy tényleg vigyem az ivótasakot is? Mert a többiek nem visznek. Na de én meg sokat iszom és rohadt meleg lesz a napon és a frissítőpontok is messze vannak egymástól. Végül vittem mindent is. Lesétáltunk a Duna partra ahonnan a rajt lesz. Összefutottam Annával akivel anno a Szimpla Élményt futottuk, juhuu még egy ismerős és Ő is a 7 órát célozta meg. Szuper!

20220605_083206.jpg

Becsekkolunk a rajtzónába ahol ellenőrzik a kötelező felszerelést majd kezdetét veszi a várakozás. Még egy kicsit előrébb megyünk a startvonalhoz.

20220605_084629.jpg

Fontos a jó helyezkedés. 10-től visszaszámlálás, erre a pillanatra várok 4 éve és most eljött. Rajt! Elkezdődött! Elindulunk Szentendre macskaköves kis utcáin, hogy pár óra múlva ugyanide térjünk vissza tapsvihar közepette. Na de ez még odébb van, addig dolog van a hegyen. Próbálom felvenni az utazótempót, megy a helyezkedés a mezőnyben, de ez teljesen normális. Tomi kicsit meglógott, de Gellérttel együtt futunk felfele a Bükkös patak partján. Még a városon belül jön az első meredek emelkedő, sétára is váltok. Meleg van és iszonyatos a páratartalom, ennek következményeképpen a pulzusom már most elég magas. Az újdonsült ismerőssel így haladunk az erdő felé talán ott picit hűvösebb lesz. Ami lehet így is van, de én ebből nem érzek semmit. A pólómat konkrétan már teljesen átizzadtam. A tegnapi eső ellenére nagy sár nincs, ez pluszban nem nehezíti a haladást. Ami egész jó tempóban megy is. A társaság jó hatással van rám. 30 percnél óra csipog, jöhet az első gel. Emellett folyamatosan iszom mind a vizet, mind az iso-t. 6 kili környékén valami lóbaszó bögöly megcsípi a fejemet. Mi a picsa? Percekig érzem a szúró fájdalmat. Tudtommal nem vagyok allergiás ilyenekre, remélem így is van,mert semmi ilyenre alkalmas szer nincs nálam és ha emiatt kéne kiszállnom tuti tökön döfném magam. Na de lassacskán múlik a fájdalom lehet koncentrálni a haladásra. Tolom arcomba a következő gel-t valamint a tablettákat. Gellért kicsit eltávolodik, nem baj, menjen csak úgyis jobban bírja. Innen egyedül folytatom, már amennyire ez lehetséges a közel 500 fős mezőnyben. Rám tör a kis dolog érzés, ezt jónak ítélem, ezek szerint eleget iszom. Már csak pár km Pilisszentlászló az első pont, odáig nem vinném el, nem is tudnám. Félreállok és elvégzem amit el kell. Színe jó, minden rendben mehetünk tovább. Baktakok a kék jelzésen már felsejlik a Kisrigó, felértem. Innen már csak lecsorgok és meg s van az első szakasz. Mielőtt átkelnék a főúton beleakadok fejjel valami tüskés ágba. Naná, hogy elkezd vérezni a seb. Fasza, így izzadtsággal kevert véres fejjel kell beérni a pontra? Szépen vagyunk. Beérek, gyors csippantás és kulacstöltés után ismerős arc bukkan fel. Káldi Peti aki ezen a ponton a crew-t erősíti. Fejet mosok nála és már indulok is Visegrádra. 1:48 alatt értem fel ami 12 perccel jobb, mint a tervezett és magán a ponton egy percet sem töltöttem. Jön az egyik legjobban várt rész. Ezt nagyon szerettem a pálya bejárás alkalmával. Igyekeztem nem veretni, hogy megóvjam a combjaimat amit hellyel-közzel sikerült is tartani. A gel-eket továbbra is 30 perenként ettem.

286379048_3024601427789482_6835193624561651313_n.jpg

Ezen a részen már összeértünk a két hosszabb táv indulóival is igyekeztem mindenkinek hajrázni. Jó hangulatban telt az egész, a patak átkelések, az oda-vissza előzgetések a többi futóval mind-mind jó élmény volt ahogy Kacsa üzenet is. Enyit ír: Hajrá!

286684800_3024588877790737_3947410263755849929_n.jpg

Leérvén a Pisztrángos tavakhoz jön egy kis felfelé. Cseke Lilla itt zúz el mellettem, mint a gyorsvonat. Mondom is neki, Te mit keresel itt, nem elől kéne lenned? Pár szót váltunk majd villám gyorsan eltűnik a szemem elől. Mielőtt teljesen beérnénk a városba van egy meredek betonos rész, ezen nagyon óvatosan mentem le kímélvén a lábaimat. Nagyon nem bírom én az ilyet. 54 perc alatt értem le a tervezett 55 perc helyett, Ezen a frissítőponton is gyors kulacstöltés, majd az írtó cuki gyereknél lehet zuhanyozni ahol leöntenek két kancsó hideg vízzel! Isteni jó volt! Megköszönvén mindent megyek is tovább, 1,5 percet töltöttem el és még mindig 10 perc előnyöm van a tervhez képest. Jól is fog jönni, mert jön az első nagy mászás, fel a fellegvárba. Válaszolok Kacsának, indul a buli Pap-rétre. Itt már nagyon meleg van és a mászás közben érzem, hogy ez bizony lassú. Legalábbis lassabb, mint a bejáráskor. Ami ugyan normális, de valahogy mégis rosszul esik. Az sem segít, hogy folyamatosan mennek el mellettem. Nyugi, nincs baj csak csináld mondogatom magamnak. Menni kell előre és majd lesz valahogy. Sikerül úrrá lenni a káoszon és ha ugyan nem is száguldok azért futok. Borjúfőre felszenvedem magam, de a pazar kilátásért megérte.

285140952_3024935634422728_4063918139338543766_n.jpg

A gel-t már nem kívánom, inni viszont iszom rendesen már ameddig tehetem. Hamar kiderül ugyanis, hogy nem lesz elég a folyadékom Pap-rétig. Nem esem kétségbe inkább már azon gondolkozom, hova-mit töltök majd a ponton ahol amúgy is engedélyeztem magamnak egy hosszabb pihenőt. Eközben jön egy üzenet Zsuzsitól, hogy már van térereje, szóval már Szentendrén van. Pár emberrel együtt haladok így társaságom is van. A frissítőpont előtt nem sokkal jóféle zenével várnak minket. Bekocogok a pontra és a crew segítségével feltöltöm magam. Mindeközben még Cseke Lillát próbálom győzködni a folytatást illetően, de nagyon kiakar szállni így pár perc után elengedem a témát és megköszönve mindent továbbállok. Kisvártatva Anna jön szembe, szegény elesett valahol. Gondoltam nemsokára úgyis utolér. Végül nem így lett, de ez egy másik történet. Lelkiekben készülök a maradék két púpra. Előtte még következik egy jól futható lefele amit elspórolok, mert kezdem érezni a combomat és a térdemet sem akarom kinyírni. Egyszer csak ott magasodik előttem::Ő maga a Hétvályús forrás fel a Vöröskőre! Jó, hogy bejártam mert ha most így 40km környékén látnám meg először tuti sírva fakadnék. Ezt meg is osztom egy futótársammal aki erre csak ennyit: szereted szívatni magad. Hát kössz! Jön a végtelennek tűnő mászás. Mintha soha nem akarna véget érni, de egyszer csak vége van. Felérvén nem akarok egyből futni, sőt lehet soha többet nem akarok és még futó embert se akarok látni. Persze az érzés elmúlik és futni kezdek. Sajnos a lefele most nem esik jól, ahol meredekebb ott fáj a térdem. Nem is erőltetem, nehogy komolyabb gond legyen. Szerencsére síkon (már amennyi van) nincs gond ott tudok haladni. Viszont megint előjön a korábbi probléma, kevés a folyadék megint nem lesz elég a pontig. Próbálok spórolni vele, de az uccsó mászáshoz fel a Nyereg-hegyre bizony sok kell. Ez is egy brutális emelkedő. Egy méteren sem enged ki. Folyamatosan kúszol felfelé aztán valamikor majd vége lesz. Leszegett fejjel menetelek az egyik hosszútávos mögött amikor végül csak felérünk és azért itt is érdemes körülnézni... Na innen már lefelé! Rám tör egy régi érzés, pisilni kell. Na végre! Félreállok és konstatálom azt ami várható volt. Kiszáradtam. És ha ez még nem lenne elég követvén egy másik futót el is tévedek. Pedig az órám még csipogott is, hogy letértem. Visszaemlékezvén a bejáráson pont ugyanezt néztem be. Nem mentem sokat rossz irányba, de nem esik jól a plusz felfele sem. Szembe jön Lubics György akit szívélyesen útba igazítok, mert ő is benézte a letérő kis ösvényt. De már mindannyian a jó úton járunk. Még több mint 4 km van a Skanzen frissítőig amikor végleg elfogy minden folyadékom. Kemény lesz ez innen. Továbbra is óvatosan ereszkedem lefele miközben a telefonom folyamatosan pittyeg. Kacsa üzent, hogy most jöttek a masszázsról, hát az most nekem is jól esne. Egyelőre azonban beérném a frissítőponttal is, de az még legalább 1 kili. Aztán hirtelen feltűnik a sátor! Óóó van isten, közelebb rakták. Fálmon Erika vesz egyből a szárnyai alá. Kapok cola-t vizet, jeget és két kulacsot megtöltünk, ez talán elég lesz a végéig. Megjegyzi, hogy tök jól nézek ki. Ezt nagyon jól esik hallani. Indulok tovább, már csak 6 km igaz abban nem sok árnyék lesz. Rögtön egy emelkedő jön ezt ki is használom üzengetésre. Kacsának a masszázsosra csak egy Kapd be-t írtam míg Zsuzsinak jeleztem, hogy uccsó szakasz jön és innen már meglesz. Azt már korábban megfogadtam magamnak, hogy Szentendrén a belvárosban bárhogy is lesz, de futni fogok. Most azt is, hogy innen az egészet! Ha nem eget rengető tempóban, de haladok. Délután 4 óra van és iszonyat meleg. Az aszfalt nyomja vissza a hőséget. Folyamatosan iszom és locsolom magam, most már habzsi-dözsi van vízből. Néha bele akarok sétálni, egyszer szinte már sétára is váltok, de nem engedem magamnak. Mantrázom: jobban akarod, mint ő, nem fáj! Mintha a belső, másik énem ellen küzdenék. Ami úgy néz ki sikeres is lesz, mert ugyan csak 6 perc körüli a tempón, de futok! Már a Bükkös patak partján haladok, itt van egy kis árnyék is ami igen jól esik. Kb. 500 méter lehet hátra amikor átfutunk a hídon és jön a macskaköves rész. Na innen végig flow van! Az utcán sétáló, éttermekben ülő emberek tapsolnak nekem/nekünk! Óriási élmény! Előttem egy másik futó akit mindenképpen meg akarok előzni. Úgy néz ki ezt ő is érzékeli mert gyorsít. Nem hagyom magam és újra ritmust váltok. Ezt már nem tudja lekövetni és megelőzöm. Utolsó kanyar jön és megvan!

img_1896.jpg

Az átengedő pontnál Zsuzsi csápol nekem. Befordulok a célegyenesbe és magasba lököm a kezeimet! Megvan! Megcsináltam! 7:26:35!

285822202_3024723527777272_2188582590598287048_n.jpg

Kapok egy szép érmet és ami most talán még jobb egy vizes törülközőt a fejemre. Kevés jobb dolgot tudok most elképzelni.

285139873_3024730507776574_6408923828510188732_n.jpg

Kibattyogok a célterületről és leülök Zsuzsi mellé. Komoly problémám nincs, fáradt vagyok, érzem a lábaimat, de ez normális. Kis idő után átülök a finisher zone-ba ahol nagyjából annyit iszom amennyi belém fér. Összeszedem magam és felsétálok a versenyközpontba zuhanyozni és enni. A mozgásomon érződik az elmúlt 7,5 óra. A zuhany jól esik ahogyan a pörkölt is. Innen már csak két dolog van. Megvárni Zsuzsit míg végez és szurkolni a beérkezőknek. Így fogom magam és leülök az utolsó kanyarnál egy lépcsőre és minden befutót szépen megtapsolok a crew-al és vadidegenekkel egyetemben. Öröm látni, hogy mennyire sokat jelent ez mindenkinek. Ha másért nem ezért mindenképpen megérte! Kemény menet volt ez. Összességében elégedett vagyok még ha időben jobbat is szerettem volna. De valahol ilyet akartam, élvezni, kicsit szenvedni, küzdeni és hajtani, na meg persze nem elesni és nem kicsinálni magam. Úgy érzem ezeknek megfeleltem. Tényleg egy nap ünnep volt az egész. Mindenki egytől-egyig, legyen az crew, futó vagy akár egy idegen az erdőben avagy a városban, kedves és segítőkész volt. Köszönöm ezt az élményt és én ezért fogok visszajönni jövőre!

barátok sport verseny futás ultrafutás 2022 terepfutás mindmegdöglünk jóőtletnektűnt életamaratoniévután

2021\08\29

WizzAir félmaraton

Amikor terv szerint megy minden

WizzAir félmaraton. Az eredő, maga a hagyomány, ahol 25 éve minden elkezdődött. Igaz akkor még más neve volt, de hívják bárhogy is ezen ha tehetem elindulok. Az évek során sérülések, betegségek miatt kimaradt pár, de az idei már a 20-ik a sorban.

20210829_071347.jpg

Jó ideje jubileumi futó vagyok és ezzel jár a saját rajtszám is. Szóval szívemnek kedves ez a verseny. Idén ilyen-olyan okokból ez mindössze csak a második megmérettetésem volt. Mert hát ugye minden is a berlini maratonnak van alárendelve ami szeptember 26-án esedékes. 4 hét különbség van ami mondhatni ideális a felkészülést tekintve. Zoli is így gondolta és bár volt egy felkérés iramfutásra nekem úgymond Zolival kellett 1:30-as időt futnom, elő is kerestem a versenycipőmet. Vegyes érzelmekkel vártam, mert egész nyáron szenvedtem a tempófutásokkal (mondjuk általában délben a melegben tudtam csak kimenni), de pont az utolsó pár már jó volt. A résztávok is jól mentek így azért bizakodó is voltam, igaz a héten pont kicsit rakoncátlankodott a vádlim. Ki is találtam félig viccesen egy taktikát: 18-ig megyek Zoliékkal aztán otthagyom őket. Ezt végül keresztül húzta edzőbá, de ennyi baj legyen.

20210829_144826.jpg

A reggel 8h-as rajt kapóra jött mert talán nem lesz még olyan meleg. Az se volt rossz, hogy előtte nap gyorsan végeztünk a munkálatokkal a tetőn így ha nem is teljesen kipihenten, de legalább nem hullafáradtan álltam rajthoz. Reggeli csak egy zabszeletet ettem, hogy ne tele hassal álljak oda. Kb. 7h-re értem ki, gyorsan átvettem a rajtszámot és nekiálltam felszerelni magam. Zolival az iramfutós sátornál találkoztam, később pedig Kacsával és Bélussal. 30 perccel a rajt előtt benyomtam egy gel-t majd a budira várás közben bevettem a tablettákat is. Bélus beállt a saját zónájába én meg Kacsát győzködtem, hogy jöjjön velem az 1-esbe, de inkább hátrébb állt. Én hipp-hopp a zóna elején találtam magam. Olyan közel voltam a rajtszalaghoz, hogy csak na. Sose volt ilyen. Aztán később persze megjöttek a nagyfiúk is akik majd a győzelemért küzdenek. És megjött egy ismerős is Tera személyében. Na legalább lesz még valaki akivel lehet együtt szenvedni. Szépen behelyezkedtem Zoliék mögé és vártam a rajtot. A rajtot amit mindenféle híresség, olimpikon, ügyvezető meg ki tudja még kik lőttek el. Jó sokan voltak na! Indulás! Meglódult a mezőny igyekeztem továbbra is az iramfutók mögé helyezkedni. Ahogy lekanyarodtunk a rakpartra erős szembeszél fogadott minket. Sebaj majd elbújok szélárnyékba visszafele meg majd hasítunk. Az első két kilométeren Zoliék olyanok voltak, mint a svájci óra. Pontosan tartották a tempót amit én meglepően könnyen tartottam. Igaz valaki után menni mindig könnyebb, mint egyedül futni a tempót. Néha oda kellett figyelnem, hogy ne előzzem meg őket. Körülöttünk egyre nagyobb lett a tömeg, sokan szerettek volna 1:30-at futni. Emiatt néha helyezkedni kellett illetve egyszer-kétszer tempót váltani is. De mindez nagyon könnyen ment. A pulzusom is jó volt. 3km után az emelkedőt mintha picit meghúzták volna, legalábbis én ezt éreztem, de ezzel sem volt igazán baj. Jött az alagút ami lejtő majd a Várkert bazáros forduló és egy újabb lejtő a budai felső rakpartra. Szeretem ezt a környéket. Itt nőttem fel, mondhatni totális hazai pálya ez nekem. A Szilágyi Dezső tér ahol a ház áll amiben laktunk, a Batthyány tér ami megkerülhetetlen volt. Rengeteg csodás emlék. Irány be a Margitszigetre ahova szintén sok minden köt. A belső út ami húz magával, iszonyat jó rajta futni. 10km-nél frissítek egy pohár vízzel. Most már kezd meleg lenni elkél a folyadék. Az Árpád hídra való felfutás olyan jól megy, hogy Zoliék lemaradnak. Komolyan lassítanom kell, hogy Zoliék utolérjenek. A tervezett 1:30-as időn kb. 25 másodperccel beljebb vagyunk. Árpád hídról le, Árpád fejedelemre ráfordulunk. Na innen olyan hátszelünk lesz, hogy futnunk se kell. 13km-nél Zoli szól, hogy túl könnyen mozgok és mehetnék az utamra 4:05-4:10-ben. Hmm már ilyen korán, el fogok fáradni közöltem vele majd tempót váltottam. 4:08, 4:07 és egy 4:02 amikor lekanyarodtunk újfent az alsó rakpartra. Itt már nincs az a hangos trappolás amit az iramfutók körülötti tömeg okoz. Csak egy-egy ember fut szépen libasorban. Tetszett ez a csönd amelyet itt-ott csak a szurkolók buzdítása tört meg. A ponton két pohár vizet veszek el amiből csak fél végzi a számban a többi a fejemen köt ki. Meleg van, de gyorsan fogynak a méterek. 17km-nél beszúr az oldalam, nocsak-nocsak mégis korai volt az a megindulás...Vegyünk picit vissza és legyünk úrrá a problémán. Fura módon a tempón ez nem látszott meg hiszen 4:08 és 4:07 megint. Innen már csak 3 kili, az meg semmi.

240848552_279805803537220_7527393251013441742_n.jpg

A következő ponton frissítek és öntök a fejemre egy újabb pohár vizet. Meg is látszik ez csak 4:16 lett. De már csak két kilométer. Azt már korábban is számoltam, hogy az 1:28 alatti nagyon necces lesz, de itt már egészen biztossá válik. Azért még fokozom a tempót jön is egy 4:04 és az uccsó kili. Itt már nem számít semmi. Tudom, hogy megcsináltam amit kellett már csak be kell futni a célba. Van még egy kis extra motiváció is, van kiért futni a végén...egy kutyus, Zsuzsi kutyusa Bubu aki tegnap angyalszárnyakat növesztett...� Nézem az órámat amin már már hármassal kezdődik az aktuális kili tempója. Még 600 méter, ezt innen nem fogom elengedni, a szart is kihajtom magamból ha arról van szó. 3:52 lett, de ez még nem a csúcs. Az megmarad a véghajrára ahol még tudok egy kicsit gyorsulni és így érek be a célba! 1:28:05! Tökéletes! Ez rohadt jó volt! Azt érzem, hogy ki sem futottam magam teljesen. Ha úgy nézzük az első 13km-en lazáztam a mezőnyben.

20210829_145723.jpg

Amúgy versenyen ez a leggyorsabb fm-en, csak úgy van kettő jobb is, de ma nem is ez volt a cél. 4 hét múlva nincs is más dolgom, mint futni ilyenből még egy hasonlót és akkor...Hátra-hátra nézegetek, Terát és Zolit várom akik hamar meg is jelennek. Tera is jót futott, Zoli meg hozta amit elvártak tőle iramfutás tekintetében.

240917710_719679579431775_5641120042521784410_n.jpg

A csomagosztás után egyből le is táboroztunk, most már nem zavaró a napsütés, sőt inkább nagyon jól jött. Ahogy jöttek sorban az ismerősök is. Tera férje Jani, a futóklubból Szilvi és Evelyn, Eszter akit tavaly Kacsával kísértünk idén ugyan nem futott, de kijött szurkolni. Kicsivel később Kacsa is beér a célba, annyira nem esett neki jól, de majd elmúlik neki. Végül Bélus is befutott. Még egy kicsit bandáztunk, miközben én szinte mindent felzabáltam a befutócsomagból, majd ment mindenki a dolgára.

oklevel.jpg

Ha a számokat nézzük akkor abszolút 80-ik férfi 74-ik és kategória 13-ik lettem. Nem hangzik szarul. Ahogy az sem, hogy igazából egész könnyen ment a futás és volt még ebben a maiban. Bizakodó vagyok Berlint illetően. Úgy érzem a reggeli metódus (kaja+frissítés) és a ruházat megvan. Igazából csak ki kell tolni a tempót maratonig. De addig még 4 hét amit nem lehet ellazsálni. Ráadásul utána is akad még verseny, szinte minden hétvégére jut valami, de ez még egyelőre messze van...

barátok sport verseny futás félmaraton 2021 mindmegdöglünk jóőtletnektűnt életamaratoniévután

süti beállítások módosítása