Jó pár évet vártam erre a napra. 2018-ban is itt akartam indulni, de végül a többiek miatt átneveztem a leghosszabb távra ami nem sült el valami jól. Na mindegy. A rá következő évben sérült voltam, míg tavaly és tavalyelőtt elmaradt. Na de idén végre összejött a találka. Az őszi Berlin maraton és az 5 nappal rá következő Ultrabalaton egyértelműen sok8k) volt a lábamnak. Nem is tolerálta igazán. Az UB után 2 héttel még kipréseltem magamból egy vállalható félmaratont a BUFF keretein belül, amivel nyernem is sikerült, de ezután nem a díszmenet jött. Betegség és szenvedés a lábammal. Volt itt minden, talp, achilles és boka. Futás volt, de csak óvatos rövidek. Jártam kezelésre, gyógytornára és masszázsra is. Szépen lassan építettem újra az egészet, akadt rengeteg döccenő miközben néha azt éreztem, hogy még mindig lefele tartok azon a bizonyos lejtőn. Lelkileg nem viseltem túl jól amit mondjuk ki rendesen zabálással próbáltam helyretenni. Sikerült is plusz kilókat magamra szedni. Aztán valahogy apránként nagyjából a helyére került minden. Célnak ott volt ez a verseny és ez sokat segített. Februártól már jöttek a hosszabb terepfutások amik közben az útvonalat bejártam és a frissítést is gyakoroltam. Úgy tűnt minden rendben lesz. Aztán 4 héttel a verseny előtt a a Giro d'Italia szurkolásra menet óriást estem bringával. Mert hát ugye a hülye gyereknek át kell veretni a vasúti sínen 40-el, hiába tudja, hogy amúgy nem. Ennek lett az eredménye egy szakadt mez és egy megrepedt bukósisak. Kurva nagy mákom volt, hogy én megúsztam pár vérömlennyel és horzsolással az egészet.

Ekkor jöttek a gondolatok hogy kész ennyi volt, buktam a Szentendre Trailt. Zsuzsi nyugtatott, hogy nem lesz semmi gond így pár fájdalmas nap után hagytam az önsajnálatot és a gyógyulásra koncentráltam. 1-1,5 hét maradt ki az edzésből ami ugyan nem jött jól, de legalább pihentem keveset. A bejárások alapján készítettem időtervet is. Szerettem volna 7 órán belül beérni. Ez reális és tartható célnak tűnt, de igazából élvezni akartam az egészet főleg a bukás után. Az esélyeimet nem javította a beígért 30 fok sem, de ezzel nem tudunk mit kezdeni. Azt mondják, hogy az UTH a terepfutás ünnepe. Én is így álltam hozzá. A rajtszámomat már szombaton átvettem így a verseny napján ráérősen mehettem ki Szentendrére. A versenyközpontban elszöszmötöltem a hátizsákkal, megtöltöttem a soft kulacsokat és az ivózsákot, mindeközben beesett Beke Tomi majd még egy ismerőse Gellért is csatlakozott hozzánk. Miután mindent feltöltöttem dög nehéz lett a táskám. Baszki ezt nekem cipelnem kell végig. Ment is a dilemma, hogy tényleg vigyem az ivótasakot is? Mert a többiek nem visznek. Na de én meg sokat iszom és rohadt meleg lesz a napon és a frissítőpontok is messze vannak egymástól. Végül vittem mindent is. Lesétáltunk a Duna partra ahonnan a rajt lesz. Összefutottam Annával akivel anno a Szimpla Élményt futottuk, juhuu még egy ismerős és Ő is a 7 órát célozta meg. Szuper!

Becsekkolunk a rajtzónába ahol ellenőrzik a kötelező felszerelést majd kezdetét veszi a várakozás. Még egy kicsit előrébb megyünk a startvonalhoz.

Fontos a jó helyezkedés. 10-től visszaszámlálás, erre a pillanatra várok 4 éve és most eljött. Rajt! Elkezdődött! Elindulunk Szentendre macskaköves kis utcáin, hogy pár óra múlva ugyanide térjünk vissza tapsvihar közepette. Na de ez még odébb van, addig dolog van a hegyen. Próbálom felvenni az utazótempót, megy a helyezkedés a mezőnyben, de ez teljesen normális. Tomi kicsit meglógott, de Gellérttel együtt futunk felfele a Bükkös patak partján. Még a városon belül jön az első meredek emelkedő, sétára is váltok. Meleg van és iszonyatos a páratartalom, ennek következményeképpen a pulzusom már most elég magas. Az újdonsült ismerőssel így haladunk az erdő felé talán ott picit hűvösebb lesz. Ami lehet így is van, de én ebből nem érzek semmit. A pólómat konkrétan már teljesen átizzadtam. A tegnapi eső ellenére nagy sár nincs, ez pluszban nem nehezíti a haladást. Ami egész jó tempóban megy is. A társaság jó hatással van rám. 30 percnél óra csipog, jöhet az első gel. Emellett folyamatosan iszom mind a vizet, mind az iso-t. 6 kili környékén valami lóbaszó bögöly megcsípi a fejemet. Mi a picsa? Percekig érzem a szúró fájdalmat. Tudtommal nem vagyok allergiás ilyenekre, remélem így is van,mert semmi ilyenre alkalmas szer nincs nálam és ha emiatt kéne kiszállnom tuti tökön döfném magam. Na de lassacskán múlik a fájdalom lehet koncentrálni a haladásra. Tolom arcomba a következő gel-t valamint a tablettákat. Gellért kicsit eltávolodik, nem baj, menjen csak úgyis jobban bírja. Innen egyedül folytatom, már amennyire ez lehetséges a közel 500 fős mezőnyben. Rám tör a kis dolog érzés, ezt jónak ítélem, ezek szerint eleget iszom. Már csak pár km Pilisszentlászló az első pont, odáig nem vinném el, nem is tudnám. Félreállok és elvégzem amit el kell. Színe jó, minden rendben mehetünk tovább. Baktakok a kék jelzésen már felsejlik a Kisrigó, felértem. Innen már csak lecsorgok és meg s van az első szakasz. Mielőtt átkelnék a főúton beleakadok fejjel valami tüskés ágba. Naná, hogy elkezd vérezni a seb. Fasza, így izzadtsággal kevert véres fejjel kell beérni a pontra? Szépen vagyunk. Beérek, gyors csippantás és kulacstöltés után ismerős arc bukkan fel. Káldi Peti aki ezen a ponton a crew-t erősíti. Fejet mosok nála és már indulok is Visegrádra. 1:48 alatt értem fel ami 12 perccel jobb, mint a tervezett és magán a ponton egy percet sem töltöttem. Jön az egyik legjobban várt rész. Ezt nagyon szerettem a pálya bejárás alkalmával. Igyekeztem nem veretni, hogy megóvjam a combjaimat amit hellyel-közzel sikerült is tartani. A gel-eket továbbra is 30 perenként ettem.

Ezen a részen már összeértünk a két hosszabb táv indulóival is igyekeztem mindenkinek hajrázni. Jó hangulatban telt az egész, a patak átkelések, az oda-vissza előzgetések a többi futóval mind-mind jó élmény volt ahogy Kacsa üzenet is. Enyit ír: Hajrá!

Leérvén a Pisztrángos tavakhoz jön egy kis felfelé. Cseke Lilla itt zúz el mellettem, mint a gyorsvonat. Mondom is neki, Te mit keresel itt, nem elől kéne lenned? Pár szót váltunk majd villám gyorsan eltűnik a szemem elől. Mielőtt teljesen beérnénk a városba van egy meredek betonos rész, ezen nagyon óvatosan mentem le kímélvén a lábaimat. Nagyon nem bírom én az ilyet. 54 perc alatt értem le a tervezett 55 perc helyett, Ezen a frissítőponton is gyors kulacstöltés, majd az írtó cuki gyereknél lehet zuhanyozni ahol leöntenek két kancsó hideg vízzel! Isteni jó volt! Megköszönvén mindent megyek is tovább, 1,5 percet töltöttem el és még mindig 10 perc előnyöm van a tervhez képest. Jól is fog jönni, mert jön az első nagy mászás, fel a fellegvárba. Válaszolok Kacsának, indul a buli Pap-rétre. Itt már nagyon meleg van és a mászás közben érzem, hogy ez bizony lassú. Legalábbis lassabb, mint a bejáráskor. Ami ugyan normális, de valahogy mégis rosszul esik. Az sem segít, hogy folyamatosan mennek el mellettem. Nyugi, nincs baj csak csináld mondogatom magamnak. Menni kell előre és majd lesz valahogy. Sikerül úrrá lenni a káoszon és ha ugyan nem is száguldok azért futok. Borjúfőre felszenvedem magam, de a pazar kilátásért megérte.

A gel-t már nem kívánom, inni viszont iszom rendesen már ameddig tehetem. Hamar kiderül ugyanis, hogy nem lesz elég a folyadékom Pap-rétig. Nem esem kétségbe inkább már azon gondolkozom, hova-mit töltök majd a ponton ahol amúgy is engedélyeztem magamnak egy hosszabb pihenőt. Eközben jön egy üzenet Zsuzsitól, hogy már van térereje, szóval már Szentendrén van. Pár emberrel együtt haladok így társaságom is van. A frissítőpont előtt nem sokkal jóféle zenével várnak minket. Bekocogok a pontra és a crew segítségével feltöltöm magam. Mindeközben még Cseke Lillát próbálom győzködni a folytatást illetően, de nagyon kiakar szállni így pár perc után elengedem a témát és megköszönve mindent továbbállok. Kisvártatva Anna jön szembe, szegény elesett valahol. Gondoltam nemsokára úgyis utolér. Végül nem így lett, de ez egy másik történet. Lelkiekben készülök a maradék két púpra. Előtte még következik egy jól futható lefele amit elspórolok, mert kezdem érezni a combomat és a térdemet sem akarom kinyírni. Egyszer csak ott magasodik előttem::Ő maga a Hétvályús forrás fel a Vöröskőre! Jó, hogy bejártam mert ha most így 40km környékén látnám meg először tuti sírva fakadnék. Ezt meg is osztom egy futótársammal aki erre csak ennyit: szereted szívatni magad. Hát kössz! Jön a végtelennek tűnő mászás. Mintha soha nem akarna véget érni, de egyszer csak vége van. Felérvén nem akarok egyből futni, sőt lehet soha többet nem akarok és még futó embert se akarok látni. Persze az érzés elmúlik és futni kezdek. Sajnos a lefele most nem esik jól, ahol meredekebb ott fáj a térdem. Nem is erőltetem, nehogy komolyabb gond legyen. Szerencsére síkon (már amennyi van) nincs gond ott tudok haladni. Viszont megint előjön a korábbi probléma, kevés a folyadék megint nem lesz elég a pontig. Próbálok spórolni vele, de az uccsó mászáshoz fel a Nyereg-hegyre bizony sok kell. Ez is egy brutális emelkedő. Egy méteren sem enged ki. Folyamatosan kúszol felfelé aztán valamikor majd vége lesz. Leszegett fejjel menetelek az egyik hosszútávos mögött amikor végül csak felérünk és azért itt is érdemes körülnézni... Na innen már lefelé! Rám tör egy régi érzés, pisilni kell. Na végre! Félreállok és konstatálom azt ami várható volt. Kiszáradtam. És ha ez még nem lenne elég követvén egy másik futót el is tévedek. Pedig az órám még csipogott is, hogy letértem. Visszaemlékezvén a bejáráson pont ugyanezt néztem be. Nem mentem sokat rossz irányba, de nem esik jól a plusz felfele sem. Szembe jön Lubics György akit szívélyesen útba igazítok, mert ő is benézte a letérő kis ösvényt. De már mindannyian a jó úton járunk. Még több mint 4 km van a Skanzen frissítőig amikor végleg elfogy minden folyadékom. Kemény lesz ez innen. Továbbra is óvatosan ereszkedem lefele miközben a telefonom folyamatosan pittyeg. Kacsa üzent, hogy most jöttek a masszázsról, hát az most nekem is jól esne. Egyelőre azonban beérném a frissítőponttal is, de az még legalább 1 kili. Aztán hirtelen feltűnik a sátor! Óóó van isten, közelebb rakták. Fálmon Erika vesz egyből a szárnyai alá. Kapok cola-t vizet, jeget és két kulacsot megtöltünk, ez talán elég lesz a végéig. Megjegyzi, hogy tök jól nézek ki. Ezt nagyon jól esik hallani. Indulok tovább, már csak 6 km igaz abban nem sok árnyék lesz. Rögtön egy emelkedő jön ezt ki is használom üzengetésre. Kacsának a masszázsosra csak egy Kapd be-t írtam míg Zsuzsinak jeleztem, hogy uccsó szakasz jön és innen már meglesz. Azt már korábban megfogadtam magamnak, hogy Szentendrén a belvárosban bárhogy is lesz, de futni fogok. Most azt is, hogy innen az egészet! Ha nem eget rengető tempóban, de haladok. Délután 4 óra van és iszonyat meleg. Az aszfalt nyomja vissza a hőséget. Folyamatosan iszom és locsolom magam, most már habzsi-dözsi van vízből. Néha bele akarok sétálni, egyszer szinte már sétára is váltok, de nem engedem magamnak. Mantrázom: jobban akarod, mint ő, nem fáj! Mintha a belső, másik énem ellen küzdenék. Ami úgy néz ki sikeres is lesz, mert ugyan csak 6 perc körüli a tempón, de futok! Már a Bükkös patak partján haladok, itt van egy kis árnyék is ami igen jól esik. Kb. 500 méter lehet hátra amikor átfutunk a hídon és jön a macskaköves rész. Na innen végig flow van! Az utcán sétáló, éttermekben ülő emberek tapsolnak nekem/nekünk! Óriási élmény! Előttem egy másik futó akit mindenképpen meg akarok előzni. Úgy néz ki ezt ő is érzékeli mert gyorsít. Nem hagyom magam és újra ritmust váltok. Ezt már nem tudja lekövetni és megelőzöm. Utolsó kanyar jön és megvan!

Az átengedő pontnál Zsuzsi csápol nekem. Befordulok a célegyenesbe és magasba lököm a kezeimet! Megvan! Megcsináltam! 7:26:35!

Kapok egy szép érmet és ami most talán még jobb egy vizes törülközőt a fejemre. Kevés jobb dolgot tudok most elképzelni.

Kibattyogok a célterületről és leülök Zsuzsi mellé. Komoly problémám nincs, fáradt vagyok, érzem a lábaimat, de ez normális. Kis idő után átülök a finisher zone-ba ahol nagyjából annyit iszom amennyi belém fér. Összeszedem magam és felsétálok a versenyközpontba zuhanyozni és enni. A mozgásomon érződik az elmúlt 7,5 óra. A zuhany jól esik ahogyan a pörkölt is. Innen már csak két dolog van. Megvárni Zsuzsit míg végez és szurkolni a beérkezőknek. Így fogom magam és leülök az utolsó kanyarnál egy lépcsőre és minden befutót szépen megtapsolok a crew-al és vadidegenekkel egyetemben. Öröm látni, hogy mennyire sokat jelent ez mindenkinek. Ha másért nem ezért mindenképpen megérte! Kemény menet volt ez. Összességében elégedett vagyok még ha időben jobbat is szerettem volna. De valahol ilyet akartam, élvezni, kicsit szenvedni, küzdeni és hajtani, na meg persze nem elesni és nem kicsinálni magam. Úgy érzem ezeknek megfeleltem. Tényleg egy nap ünnep volt az egész. Mindenki egytől-egyig, legyen az crew, futó vagy akár egy idegen az erdőben avagy a városban, kedves és segítőkész volt. Köszönöm ezt az élményt és én ezért fogok visszajönni jövőre!