Az UB óta sajnos nem az edzésről szólt a világ. Ott szétment a bal lábam, ki tudja mi a baja, igazából most sem tudom mi van vele. Túlterhelés, ínhüvelygyulladás, fáradásos törés is szóba került. Az UB után 1,5 szünet volt ami alatt teljesen elengedtem magam kaja ügyileg. Fel is kaptam hirtelen 2-3 kilót.  A BUFF-on ami 2 héttel a Balaton kerülés után volt még várt rám egy félmaraton amit köszönhetően a gyenge mezőnynek sikerült megnyernem 1:30 alatti idővel. Sajnos a lábam 17 km körül megint fájni kezdett ami nem jelentett semmi jót. Ezután megint 2 hét pihenő jött amit egy betegség is súlyosbított. Az októbert 150km-el zártam amiből az UB 110 volt...

A novemberi kezdet nem volt kellemes 2x futottam 8km-t, mindkét esetben fájt a térdem úgy kb. 4km-bel. Így mentem neki a barcelonai maratonnak. Fogalmam sem volt mit bírnak a lábaim benne volt a pakliban, hogy közel sem biztos a végigmenetel.

Zsuzsi volt oly kedves és elkísért és ha már akkor egyértelmű volt. hogy ő is fut. Neki Zoli még célidőt is írt, így nem tudta ellustálkodni velem. Én meg amolyan lesz ami lesz alapon indultam el. Azt megbeszéltük, hogy ugyan maratont nem adunk fel, nem mindenáron megyek végig ha úgy alakul. Szombaton korán kiértünk így egész sok időnk volt már ekkor várost nézni valamint átvenni a rajtcsomagot.

Maga az expo csalódás volt, de most a covid mindent átír. Alig pár kiállító volt, hamar végeztünk is.

A szállást is gyorsan megtaláltuk, igaz 3,5km-t sétáltunk az expo-tól. Jó kis bemelegítés. Aztán persze került még pár lépés a cipőkbe. A másnapi rajt 8:30-kor volt így reggel eléggé hűvös idő volt. Mi persze leleményes módon vettünk előző nap kukás zsákot így miután leadtuk a csomagjainkat sem fagytunk meg. Nem volt egy banánérlelő hőség. De az látszott, hogy szép tiszta időnk lesz később. Maga a rajt egészen felemelő volt. A speaker-ek ordítottak a tömeg tapsolt, tombolt és két énekes a Barcelona című dalt énekelte. Hátborzongatóan jó volt.

Elindultunk...Zsuzsinak a 3:25-ös célidőhöz a 4:50 körüli tempó kellett így ezt lőttük be. Igen, én is ezzel kezdtem bár fogalmam sem volt meddig és hogyan bírom egyáltalán. Az elején egyértelműen én loholtam utána. Pörögtek szépen a kilométerek egyszer-kétszer rá is szóltam (bár lehet nem kellett volna), hogy 4:30-ban tolja. Szépen építgettük az előnyt, még egy gyors pisiszünet is belefért. Néhol elég szűk utcákon haladtunk így kicsit idegőrlő volt az állandó beragadás/kerülgetés. Amikor viszont kiszabadultunk akkor ütemszerűen ment a 4:45-4:50. Mivel én már 2016-ban jártam itt így volt pályaismeretem. Tudtam, hogy a fele előtt van benne egy hosszú oda-vissza rész ami emelkedik is. Ezt már akkor sem szerettem és most is nehezemre esett ez főleg a pulzusomon látszott ami a 180-at ostromolta. Ez nem az amivel egy maratont végig tudok tolni. Bíztam benne, hogy a lefelében ez esik kicsit, de nem így nem. De végül nem elsősorban ez hanem a jobb combhajlítóm mondta azt: ennyi és nem több. Zsuzsit saját útjára engedtem én meg bevánszorgok valahogy. Kissé visszább vettem a tempóból és ez hatni látszott  az egészen biztos volt, hogy elfutottam az elejét, mint a disznó. Az viszont, hogy a térdem és a bokám még jó volt örömmel töltött el. Helyette most jött a hajlító. Nem baj megyünk ahogy tudunk. Pár kiliig egész jó tempót sikerült menni. Jön a rettegett másik oda-vissza a Torre Agbar-nál. 26 előtt kanyarodunk rá és 30 után le róla. Itt már kezdek rottyon lenni, de a 30-as frissítőpontig nem akarok belesétálni. Na ez nem megy. Sebaj Zsuzsi lassan jön szembe és az jó lesz. Nemsokára meg is látjuk egymást, egy gyors integetés és már ott sincs. Ha nem is száguldok azért az a bazi nagy uborka csak közeledik. És ahogy egyre közelebb és közelebb van a szurkolók hangereje is egyre jobban nő. A fordítóban egész egyszerűen megvannak örülve az emberek! Felemelő a hangulat ami ugyan halkul, de végig velünk marad. 30 után jön egy jobbos és kiérünk a tengerpartra. Egy csoda az egész. Fotóért kiált, meg is állok elkészíteni.

Nekem ez már városnézős maraton. Persze közben számolgatok milyen idő lehet belőle és egy 4 órás teljesítés bőven benne van. Igyekszem tartani a 7 perces átlagot. Amikor tudok/akarok futni akkor megy a 6 perces a sok séta rontja úgymond le az egészet. Tudom, hogy a partól felmegyünk, hogy újra lejöhessünk.

Arc de Triomf: emlékszem mi volt 5 évvel ezelőtt, Eli bácsi hangjától zengett az egész. Olyannyira, hogy még most előttem van ahogy Kacsával futunk felfele és Eli a kanyarban kiabál úgy, ahogy csak ő tud! A diadalív utáni kanyarban meg a helyiek buzdítanak ordítva elő is kell vennem a telefont, hogy videót készítsek róla!

Placa Catalyunya, elindulunk lefele újfent a tengerpartra. Továbbra is tolom a séta-futás-fényképezés háromszöget. Sokkal jobban vagyok/érzem magam, mint Berlinben. Persze a tempó is más volt akkor, de inkább a lábaimban érzem azt, hogy ez most így jobb. Colombus szobor és a 39-es km tábla. Bő 600 méterrel mérek már többet, de ez sajnos benne van. Itt kanyarodunk fel a cél felé, bár most másfele megyünk, mint 2016-ban. Az akkori uccsó 2 km örökre beégett. Ahogy a 3 sávos úton 2 méteren haladsz és a két oldalon üvöltenek az emberek...na ez az amit át kell élni mert elmesélni nem lehet. Az emelkedő nem esik jól, de megyek előre rendületlenül. A 4 órán belüli idő már szinte tuti. Jön a végjáték, nem tudom honnan, de 1,5km-el a vége előtt megint elszabadul a pokol. A hangulat frenetikus. Tombolnak az emberek, itt nincs azaz isten, hogy ne fussak. Egész egyszerűen nem lehet, a holtak életre kelnek akkora a hangerő. Már felsejlik a két torony egyikének a teteje, megérkeztünk. Ugyan még egy kicsit futni kell, de mit számít ez már ekkor. Még 3 kanyar és ott a célegyenes. Ezt is le kell videóznom. Bénázok a telefonnal, a befutó videókon is az látszok, hogy ezzel babrálok, de kit érdekel? Bent vagyok! 3:58:25!

Komoly bajom nincs, azt ugyan nem mondom, hogy nem fáj semmim, de amitől féltem előtte, a bokám és a térdem, azok rendben vannak. Talán kicsit csak a bokám és ez főleg a nap további részében jön elő. Megkeresem Zsuzsit a megbeszélt helyen. Ott ül a fal tövében és napozik. Egyből az idejéről kérdezem: 43,6  mondom nem az érdekel mennyit mértél hanem az idő! 3:29:25! Szuper új egyéni csúcs! Ja, amúgy ez volt az első hivatalos maratonja...

A további két napban mindent is megnéztünk amit lehetett. Köztük volt a La Boqueria, a Sagrada Familia, a Güell park, a Katedrális, a Santa del Mar bazilika, a Gótikus negyed a tengerpart és még nem tudom mi minden.

Nem spóroltunk a lépésszámmal az egyszer biztos. Mindegyik egy kis mini csoda önmagában.

5 éve ez a város mondhatni elrabolta egy kicsit a szívem ami most kapott egy újabb löketet. Fogok még ide jönni ez egészen biztos...