3:29:03 ennyi lett és nem kevesebb. Ezzel úgymond le is lőttem a poént előre. Nem ezért jöttem-mentem, nem ezt álmodtam meg és ez szó szerint igaz, mert kb. 1,5 héttel a verseny előtt volt egy álmom amiben a 2:58:37-et láttam az órámon. Olyannyira beégett, hogy a lottón is megjátszottam a számokat. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Minden még tavaly októberben kezdődött amikor az Omszki-tónál sikerült futnom egy 1:27-et. Decemberben kisorsoltak Berlinbe és már meg is fogalmazódott bennem a gondolat. 3 órán belül szeretnék futni. Így álltunk neki Zolival a felkészülésnek. Minden ezért a szent célért történt, mindent ennek rendeltem alá. Január közepén a virtuális Zúzmara félmaraton keretein belül jött egy igazából nem várt 1:24:48. Zoli meg is jegyezte, hogy túl korán vagyok jó formában. Én meg abban bíztam, hogy ez csak a kezdet és fokozható ez még őszig. Rengeteg idő volt még hátra. Mentem szépen előre a kijelölt úton, igyekeztem mindent munkát elvégezni amit kiírtak nekem. Az első döccenő április vége felé jött. A Covid oltás, legalábbis gyanúsan amiatt. Májusban persze nekiálltam én balga egy szinte teljes tetőfelújításnak. Ami mit ne mondjak alaposan elhúzódott (igazából teljesen még most sincs kész) és az edzésmunka illetve főleg a pihenésem látta a kárát. Szó mi szó, alaposan túlvállaltam magam. Nem is mentek a tempófutások, persze ebben a sokkal melegebb időjárás is szerepet játszott. Azzal nyugtattak, hogy van még idő és amikor kell akkor minden rendben lesz. Hittem is meg nem is. Egész nyárra két versenyem volt, a 1WTR amiről írtam és az augusztus végi WizzAir félmaraton ami egyfajta tesztfutásnak is elkönyvelhettünk. Pont 4 héttel a nagy nap előtt. Zoli ki is adta, ő az 1:30-as iramfutó így vele kell futnom. Tartottam picit tőle, de magamban azt gondoltam, 18-ig megyek vele aztán otthagyom őket. Ez majdnem így is történt, de erről is olvashattatok korábban. Maga az ott elért eredmény abszolúte bizakodásra adott okot még akkor is ha a tempófutások továbbra sem mentek viszont a résztávok meg igen jól. Aztán 1 héttel a verseny előtt az utolsó hosszabb tempófutásnál megfájdult a jobb combhajlítóm külső része, a biceps femoris. Fasza. Olyannyira, hogy a hétvégi 2 futást ki is hagytam bár egy 10km-es túrára elmentem.
A helyzet javult, de a hitem erősen megingott. Minden reményem a pihenésben, a masszázsban és Andiban maradt (akihez amúgy gyógytornára járunk) aki azt mondta, hogy betape-l és jó lesz. Közben közösen azt is megfejtettük, hogy magához a problémához több ok is vezetett. Fáradtan, kialvatlanul mentem futni, talán aznap kevesebbet is ittam, a tablettákat sem vettem be. Ezt később a masszőr, aki szintén Zoli, is megerősítette. Csak szimplán pont ott ugrott össze az izom. Ennyi. Meg is nyugodtam csöppet. A hétre csak könnyű futásokat kaptam amik közben a lábam jobbnak tűnt. Úgy nézett ki, hogy az időjárás is velem lesz, ami aztán nem pont így lett. Szombat reggel mentünk családostul, Anyu, Krisz és Pisti valamint Attika kint csatlakozott hozzánk. Neki tavalyról áthozott nevezése volt. Sokat nem készült rá bizonyos okok miatt, de szeretett volna végigmenni ami végül sikerült is neki. Szóval szombat reggel ki, érkezés után irány az expo, kapjuk fel a rajtszámot. Hűvős, felhős idő volt, ahogy vártunk kint az utcán még csepegett is az eső. Szuper! Holnap legyen ilyen és megvagyunk! Magán az expon kb. 1 órát töltöttünk, pár dolgot megnéztünk/vettünk, olyan nagy durranás nem volt. Irány a szállás, pakoljunk le és menjünk vásárolni másnapra mert semmi nem lesz nyitva valamint nekem még futnom is kéne 6km-t kipróbálni a tape-t

Meg is beszéltük, hogy a Lidl-ben találkozunk. Ők tömegközlekednek, én meg odafutok. Odaérvén sehol senki, se bent, se kint. Jól kezdődik. Ekkor még nem volt gyanús semmi. Ez az érzés később jött amikor csak nem akartak megérkezni. Ezek tuti másik Lidl-be mentek! Persze telefon nem volt nálam csak egy maszk. 20 perc várakozás után puffogva visszasétáltam a szállásra, de mivel ajtónyitó kártya sem volt nálam így leültem a folyóson és vártam. Nemsokára meg is jöttek. Mindenki túl volt egy kis izguláson és már inkább poénnak fogtuk fel. Ez biztos örök emlék marad. Én meg úgy voltam vele, ezután csak jó jöhet. A közelben még vacsoráztunk egy jót, igyekeztem nem telezabálni magam majd végre közösen is behaladtunk egy Lidl-be. Na ezt nem kellett volna. Akció Nutella, XXL csomagolású kesudió, mogyoró meg minden finomság. Ott is hagytunk egy szabad szemmel jól látható összeget. A szálláson még összeraktam a másnapi cuccot. Nadrág, póló, zokni, gélek, tabletták, pulzus- és rajtszámöv Minden a szokásos rendben.

A verseny napja: reggel könnyű ébredés, gyors zuhany majd egy flapjack elfogyasztása 2 órával a rajt előtt. Pont, mint a WizzAir előtt, amúgy a felszerelés is ugyanaz volt. Egyszer már bejött.

Ugyan a külvárosban laktunk, de elég hamar elértünk a brandenburgi kapuhoz ahol rajt/cél van. Rengeteg sok ember megy ugyanarra, egy céllal. Beérni! Az égre nézve látszott, sehol egy felhő. Ebből baj lesz. És ha a reggeli indulásnál hideg is volt, itt már a napon meleg. Na bakker. De végülis ezért dolgoztam egész évben, mit lehet tenni. Miután elköszöntünk anyuéktól, Attikával behaladtunk a rajt területre.

Még lett volna egy kis dolgom a toi-toi-nál, de akkora volt a sor, hogy én nem vártam ki és mivel Attikának nagyobb volt így kis idő után elköszöntem tőle. Menjünk a rajtzónába. Az E zóna volt az enyém ami 9:35-kor rajtolt. Ahogy haladtam előre egyre fogyott a tömeg, persze azért még így sokan voltak. Szerettem volna a 3 órás iramfutóval menni, de esélytelen volt a közelébe kerülni. 50000 ember indul itt, 8 zónából, ha átlagolok akkor is kb.6000fő/zóna, nem kevés az biztos. Még egy gyors budi látogatás is beiktattam biztos ami biztos alapon és jöhetett a feszült várakozás. Szeretem ezt a részét, ahogy sűrűsödik a tömeg (bár ez jelen helyzetben ellenem van), emelkedik a hangulat és a hangerő. Rajt! Megmozdul az irdatlan embertömeg, először szépen lassan majd átlépvén a chipszőnyeget kiszélesedik az út és nekilódulok. Igyekszem gyorsan felvenni a 4:10-es utazótempót. Teljesen a bal szélén futok, itt tudok folyamatosan előzni. Tartottam attól, hogy nehéz lesz előretörni, de szerencsére nem így lett. Első kili pontosan 4:10 lett, na még 41 ilyen és megvagyunk. Jönnek is szépen sorban, néha kicsit lassabb, néha gyorsabb, de átlagban jók vagyunk. 5km-nél kikötődik a cipőfűzöm. Nemár, mondom magamban, de meg kell állnom. Ez a kis közjáték sem zökkent ki, koncentráltnak érzem magam. Szükség is van rá, mert 6 kili környéken beszorulok. Szűkebb utcák vannak és nem nagyon tudok haladni. Picit felszívom magam és jön pár gyorsabb kili. Inkább 4:07, mint a tervezett 4:10. Szépen lassan építgetem az előnyt a 3 órához képest. Közben figyelek a frissítésre is. Mindenhol iszom és öntöm magamra a vizet. Kell a hűtés mert nagyon meleg van. 9km-nél lett volna találkozó Kriszékkel, de sehol nem látom őket. Sebaj, nyomjuk tovább. 15-nél beveszem a tabikat (só, anti-fatigue, bcaa és a racecaps). Ezután szinte azonnal felbukkannak anyuék az út szélen szurkolva. Szuper, ők is megvannak.

18km után fura érzések törnek rám. Mintha kezdenék fáradni és az eddigi könnyed mozgásom szétesni látszana. A 21-ik kili ki is csúszik a még jó kategóriából. Féltávnál 1:29:30-al megyek át. Ezt összerakva azzal ahogy érzem magam elönt a tudat és a felismerés, ez ma nem lesz meg. Főként, hogy a combjaim beálltak, eléggé fáj a térdem is. Lassulok is rendesen. 23 km után engedek el végleg mindent. Innen már csak egy cél van. Ne csapjam szét magam teljesen, mert hát ugye 5 nap múlva UB páros...

28km-ig még 5:10 körül elvergődök, de onnan már bele-bele sétálok. Már a vádlim alsó része is feszül. A pontokon és ahol még úgy érzem sétálok. Ha éppen tudok futni akkor azért egész jó a tempó, de a combom is jelzi, helló itt vagyok. Közben számolgatok milyen eredmény lehet még ebből, de igazából nincs értelme. A hangulat az továbbra is óriási. Név szerint szurkolnak az emberek, zenekarok játszanak az út szélen. Egy hatalmas buli az egész. 33-nál újfent tali anyuékkal. Persze simán megállok pár másodpercre beszélgetni mielőtt tovább mennék.

Már csak 9km és vége van. Itt már sokan vannak ugyanabban a helyzetben mint én. Látszik a fáradtság az arcukon ahogy az eltökéltség is ahogy haladnak a cél felé. A lábaim ha tudnának akkor tuti sírnának. A lábfejemet úgy néz ki megnyomta a cipő, próbálok is lazítani rajta, a talpam is fáj. Eléggé minimál ez a versenycipő. Lehet többet kellett volna szoknom vagy nekem félmaratonig jó csak. Fogyogatnak a hátralévő kilométerek viszonylag egyenletes 6 perc körüli tempóval. A 40-nél lévő pontnál látok cola-t, át is sorolok arra az oldalra. Meleg ugyan, de jól esik. Na és innen már csak kettő kili! Ránézvén az órámra még elérhetőnek látszik a 3:30 alatti. De ehhez futni kell! Ha nem is legharmonikúsabb mozgásommal, de futok. Anyuékat megpillantom az út szélén úgy 700 méterrel a vége előtt. Ez ad még egy kis erőt, bár komoly hajrát nem produkálok. Át a brandenburgi kapu alatt, ez már a célegyenes.

Beérek! 3:29:03. Legalább 3:30 alatt van. Nem is tudom mit érzek. Csalódott vagyok? Szomorú? Dühös? Megkönnyebbült? Elégedett biztos nem. Komoly bajom nincs, a lábaim vannak romokban. Sétálok kifele. Megkapom az érmem, kapok egy nejlon takarót és egy befutócsomagot. Az előre megrendelt poncho-ért már kicsit többet kell menni és naná, hogy a kijárattal ellenkező irányban van. Sebaj, ezután az éremgravírozónál volt jelenésem. Mert ugye azt is rendeltem. Kb. 1 perc alatt meg is van. Menjünk ki Pistiékhez. Leveszem a cipőmet, na ekkor van a megkönnyebbülés. Kitotyogok, leülök, lerogyok a járdaszélére. A recovery mellé kapok egy cola-t meg pár fánkot.

Túl vagyunk rajta. Futottam egy maratont, nagyjából ez minden ami pozitívként elmondható róla. Mostantól nincs más hátra, mint megvárni Attikát. Szerencsére járóképes vagyok, arrébb tesszük a székhelyünket. Közben Zsuzsival és Kacsával üzengetek, a lelkemnek mindenképpen jó tesznek mindketten. Attikát a tracker-en figyeljük mikor érkezik. A számokból kb. ugyanaz van vele is, mint velem volt. A feléig futott aztán séta-futás-séta. De megérkezik és ő is beér a célba! Mára meg is lennénk. Kis szusszanás után irány a szállás. Nem ártana zuhanyozni majd utána enni valamit. Egy jó nagy és finom hamburgerre vágyom. Ehhez lehet nem feltétlen volt jó választás a közeli olasz étterem. Egyébként jó volt a hambi.

Vacsi után még bementünk a városba megnézni az esti Sony Centert. Hétfőre az állatkert volt a fő cél. Kell a séta jeligére. Bazi nagy amúgy a berlini állatkert. Kb. 5 órát voltunk bent és nem is biztos, hogy mindent láttunk. Ja, hűvös volt és néha csöpögött az eső...no comment...

Ezek után Ritter sport, kis német csokimenyország. Be is vásároltunk alaposan. Mivel miután kijöttünk már elég hideg volt így vissza mentünk a szállásra. Kedd a hazaút napja. Sok mindent nem is tudtunk megnézni, mert szar idő volt. Hideg és eső, mit nem adtam volna ezért két napja...
A Panorampunkt-ra felmentünk ugyan, de utána igazából már nem történt semmi.

Így pár nappal utána jobb a helyzet. Elfogadtam, hogy ez most nem sikerült. Tudom, hogy képes vagyok a 3 órán belüli maratonra. Nem azt mondom, hogy ha mondjuk a hétfői időjárás van akkor megvan, de ezt nem lehet tudni. Az biztos, hogy a munka benne van és majd kijön valamikor. Valamint ha azt nézem, hogy egy héttel a verseny előtt az sem volt biztos, hogy futni tudok vagy végigérek egyáltalán akkor nem is olyan rossz. Meg ne szomorkodjunk már egy 3:29-es maraton után. Most arccal a Zsuzsival futandó UB páros felé, ott legalább nem kell gyorsan futni csak sokat.