WizzAir félmaraton. Az eredő, maga a hagyomány, ahol 25 éve minden elkezdődött. Igaz akkor még más neve volt, de hívják bárhogy is ezen ha tehetem elindulok. Az évek során sérülések, betegségek miatt kimaradt pár, de az idei már a 20-ik a sorban.

Jó ideje jubileumi futó vagyok és ezzel jár a saját rajtszám is. Szóval szívemnek kedves ez a verseny. Idén ilyen-olyan okokból ez mindössze csak a második megmérettetésem volt. Mert hát ugye minden is a berlini maratonnak van alárendelve ami szeptember 26-án esedékes. 4 hét különbség van ami mondhatni ideális a felkészülést tekintve. Zoli is így gondolta és bár volt egy felkérés iramfutásra nekem úgymond Zolival kellett 1:30-as időt futnom, elő is kerestem a versenycipőmet. Vegyes érzelmekkel vártam, mert egész nyáron szenvedtem a tempófutásokkal (mondjuk általában délben a melegben tudtam csak kimenni), de pont az utolsó pár már jó volt. A résztávok is jól mentek így azért bizakodó is voltam, igaz a héten pont kicsit rakoncátlankodott a vádlim. Ki is találtam félig viccesen egy taktikát: 18-ig megyek Zoliékkal aztán otthagyom őket. Ezt végül keresztül húzta edzőbá, de ennyi baj legyen.

A reggel 8h-as rajt kapóra jött mert talán nem lesz még olyan meleg. Az se volt rossz, hogy előtte nap gyorsan végeztünk a munkálatokkal a tetőn így ha nem is teljesen kipihenten, de legalább nem hullafáradtan álltam rajthoz. Reggeli csak egy zabszeletet ettem, hogy ne tele hassal álljak oda. Kb. 7h-re értem ki, gyorsan átvettem a rajtszámot és nekiálltam felszerelni magam. Zolival az iramfutós sátornál találkoztam, később pedig Kacsával és Bélussal. 30 perccel a rajt előtt benyomtam egy gel-t majd a budira várás közben bevettem a tablettákat is. Bélus beállt a saját zónájába én meg Kacsát győzködtem, hogy jöjjön velem az 1-esbe, de inkább hátrébb állt. Én hipp-hopp a zóna elején találtam magam. Olyan közel voltam a rajtszalaghoz, hogy csak na. Sose volt ilyen. Aztán később persze megjöttek a nagyfiúk is akik majd a győzelemért küzdenek. És megjött egy ismerős is Tera személyében. Na legalább lesz még valaki akivel lehet együtt szenvedni. Szépen behelyezkedtem Zoliék mögé és vártam a rajtot. A rajtot amit mindenféle híresség, olimpikon, ügyvezető meg ki tudja még kik lőttek el. Jó sokan voltak na! Indulás! Meglódult a mezőny igyekeztem továbbra is az iramfutók mögé helyezkedni. Ahogy lekanyarodtunk a rakpartra erős szembeszél fogadott minket. Sebaj majd elbújok szélárnyékba visszafele meg majd hasítunk. Az első két kilométeren Zoliék olyanok voltak, mint a svájci óra. Pontosan tartották a tempót amit én meglepően könnyen tartottam. Igaz valaki után menni mindig könnyebb, mint egyedül futni a tempót. Néha oda kellett figyelnem, hogy ne előzzem meg őket. Körülöttünk egyre nagyobb lett a tömeg, sokan szerettek volna 1:30-at futni. Emiatt néha helyezkedni kellett illetve egyszer-kétszer tempót váltani is. De mindez nagyon könnyen ment. A pulzusom is jó volt. 3km után az emelkedőt mintha picit meghúzták volna, legalábbis én ezt éreztem, de ezzel sem volt igazán baj. Jött az alagút ami lejtő majd a Várkert bazáros forduló és egy újabb lejtő a budai felső rakpartra. Szeretem ezt a környéket. Itt nőttem fel, mondhatni totális hazai pálya ez nekem. A Szilágyi Dezső tér ahol a ház áll amiben laktunk, a Batthyány tér ami megkerülhetetlen volt. Rengeteg csodás emlék. Irány be a Margitszigetre ahova szintén sok minden köt. A belső út ami húz magával, iszonyat jó rajta futni. 10km-nél frissítek egy pohár vízzel. Most már kezd meleg lenni elkél a folyadék. Az Árpád hídra való felfutás olyan jól megy, hogy Zoliék lemaradnak. Komolyan lassítanom kell, hogy Zoliék utolérjenek. A tervezett 1:30-as időn kb. 25 másodperccel beljebb vagyunk. Árpád hídról le, Árpád fejedelemre ráfordulunk. Na innen olyan hátszelünk lesz, hogy futnunk se kell. 13km-nél Zoli szól, hogy túl könnyen mozgok és mehetnék az utamra 4:05-4:10-ben. Hmm már ilyen korán, el fogok fáradni közöltem vele majd tempót váltottam. 4:08, 4:07 és egy 4:02 amikor lekanyarodtunk újfent az alsó rakpartra. Itt már nincs az a hangos trappolás amit az iramfutók körülötti tömeg okoz. Csak egy-egy ember fut szépen libasorban. Tetszett ez a csönd amelyet itt-ott csak a szurkolók buzdítása tört meg. A ponton két pohár vizet veszek el amiből csak fél végzi a számban a többi a fejemen köt ki. Meleg van, de gyorsan fogynak a méterek. 17km-nél beszúr az oldalam, nocsak-nocsak mégis korai volt az a megindulás...Vegyünk picit vissza és legyünk úrrá a problémán. Fura módon a tempón ez nem látszott meg hiszen 4:08 és 4:07 megint. Innen már csak 3 kili, az meg semmi.

A következő ponton frissítek és öntök a fejemre egy újabb pohár vizet. Meg is látszik ez csak 4:16 lett. De már csak két kilométer. Azt már korábban is számoltam, hogy az 1:28 alatti nagyon necces lesz, de itt már egészen biztossá válik. Azért még fokozom a tempót jön is egy 4:04 és az uccsó kili. Itt már nem számít semmi. Tudom, hogy megcsináltam amit kellett már csak be kell futni a célba. Van még egy kis extra motiváció is, van kiért futni a végén...egy kutyus, Zsuzsi kutyusa Bubu aki tegnap angyalszárnyakat növesztett...� Nézem az órámat amin már már hármassal kezdődik az aktuális kili tempója. Még 600 méter, ezt innen nem fogom elengedni, a szart is kihajtom magamból ha arról van szó. 3:52 lett, de ez még nem a csúcs. Az megmarad a véghajrára ahol még tudok egy kicsit gyorsulni és így érek be a célba! 1:28:05! Tökéletes! Ez rohadt jó volt! Azt érzem, hogy ki sem futottam magam teljesen. Ha úgy nézzük az első 13km-en lazáztam a mezőnyben.

Amúgy versenyen ez a leggyorsabb fm-en, csak úgy van kettő jobb is, de ma nem is ez volt a cél. 4 hét múlva nincs is más dolgom, mint futni ilyenből még egy hasonlót és akkor...Hátra-hátra nézegetek, Terát és Zolit várom akik hamar meg is jelennek. Tera is jót futott, Zoli meg hozta amit elvártak tőle iramfutás tekintetében.

A csomagosztás után egyből le is táboroztunk, most már nem zavaró a napsütés, sőt inkább nagyon jól jött. Ahogy jöttek sorban az ismerősök is. Tera férje Jani, a futóklubból Szilvi és Evelyn, Eszter akit tavaly Kacsával kísértünk idén ugyan nem futott, de kijött szurkolni. Kicsivel később Kacsa is beér a célba, annyira nem esett neki jól, de majd elmúlik neki. Végül Bélus is befutott. Még egy kicsit bandáztunk, miközben én szinte mindent felzabáltam a befutócsomagból, majd ment mindenki a dolgára.

Ha a számokat nézzük akkor abszolút 80-ik férfi 74-ik és kategória 13-ik lettem. Nem hangzik szarul. Ahogy az sem, hogy igazából egész könnyen ment a futás és volt még ebben a maiban. Bizakodó vagyok Berlint illetően. Úgy érzem a reggeli metódus (kaja+frissítés) és a ruházat megvan. Igazából csak ki kell tolni a tempót maratonig. De addig még 4 hét amit nem lehet ellazsálni. Ráadásul utána is akad még verseny, szinte minden hétvégére jut valami, de ez még egyelőre messze van...