Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.