Evetkétől kaptam karácsonyi ajándékba. Lepkét is benevezte és úgy volt, hogy együtt megyünk. Nekik és nekem is nyaralásként felfogva. Abban biztos voltam, hogy bringát is vinni akarok, mert ha már ott járok akkor  tekerni is kell. Ki tudja mikor jutok el legközelebb az Alpokba. Sajnos vagy nem másképp alakult. Lepke repült Londonba én meg kis időre egyedül maradtam. Aztán Attika becsatlakozott Ditkével így hármasban keltünk útra. Én szerda este meló után kimentem Ramsau-ba Attikáékhoz, hogy másnap reggel onnan induljunk Pitztal felé. Ezzel azért nyertünk 3 órát. Maga az odavezető út is rengeteg szépséget tartogatott ellensúlyozva a rohadt unalmas autópályát. Jöttek sorban a tavak majd előkerültek a hegyek is. Én meg is lennék. :) De hát ugye nem csak ezért jöttünk. A szállást gyorsan megtaláltuk a hegyoldalban és el is foglaltuk. Irány a közeli Imst ahol csaptunk egy bevásárlást. Én vacsora előtt még kimentem futni egyet, hogy meglegyen a 300 km a hónapban. Sikerült pont az eső érkeztére időzíteni. De nem baj akkor kell futni amikor jól esik és irgalmatlanul élveztem. Igaz a szinttel, amiből sikerült 350 métert gyűjteni a 7 km-en néha meggyűlt a bajom, de összességében remek futás volt. A vacsora helyéül a VaBene nevű olasz éttermet választottuk ahol én egy jó kis hawaii pizza-t ettem, mert fel kell tölteni rendesen a szénhidrát raktárakat. Pénteken ráérősen keltünk hiszen aznapra csak a bringázás volt tervezve. Igaz az 140 km és 4000 méter szint. A hűvös idő miatt kb. 10h indultunk. Az első 5 km-en nem is volt gond, mert lefele haladtunk majd jött az Arzl-ig tartó hegymenet. Rendesen kifulladtunk benne pedig nem volt hosszú. Itt azért egy pillanatra átgondoltuk a dolgokat, de végül a menjünk és csináljuk mellett döntöttünk. Nehogy már szégyenszemre visszaforduljunk. Innen viszonylag simán folytattuk utunkat csodaszép tájakon haladva.

Ahogy haladtunk felfele a nem túl meredek részen egyre baljósabb felhők kezdtek gyülekezni fejünk felett. Nem sokkal később el is kezdett esni az eső. Jött a  kupaktanács Attikával. Maga a csúcs még 30 km, de a tó is kb. 20 km. Ez 2-3 óra még felfele és lefele nagyon nem lesz vicces a csúszós út. Mivel vasárnap maraton van így észszerű döntést hoztunk. Visszafordulunk. Le is ereszkedtünk Prutz városáig ahol újabb megálló és döntési kényszer. Megyünk arra amerről jöttünk vagy a rövidebb, de sokkal szintesebb úton megyünk. Utóbbi lett a nyerő, de mint később kiderült nem annyira. Irgalmatlan emelkedők  vártak ránk. Volt olyan 5km-es szakaszunk ahol 500 métert másztunk felfele. Közben sikerült defektet is kapnom és mivel ez egy megállás után volt és nem vettem észre el is pereceltem. Szerencsére komolyabb baj nem lett belőle. Nem sokkal később sikerült 10 euro-ért vennünk 1,5 liter vizet és fél liter colat. Nem vót óccsó, de legalább az étteremben lévő csaj magyar volt.

defekt és perec helye

emelkedik...

Azért haladtunk hazafele bár néha megviccelt minket az út. A lejtős részen két helyen is fel volt bontva az út. Kapaszkodtunk rendesen a fékekbe. Wenns-nél már annyira elege volt Attikának az egészből, hogy inkább bevállaltuk a rövidebb kavicsos erdei utat. A lényeg, hogy haza vergődtünk valahogy. Sok mindent elmond, hogy a netto 3:50-es utat 7,5 óra alatt tettük meg. Este megint Imst-ben ettünk ezúttal egy jófajta burgert.

Szombatra fix programként csak a rajtszám átvétel volt így előtte tettünk egy kis kitérőt. Felmentünk a Wildspitze lábához. Ez azért is volt hasznos mert így bejártuk kocsival a maraton útvonalát. Maga a felvonózás sokba került (39 euro) de a látvány az magáért beszél. Az első felvonó konkrétan a hegy belsejében megy, nuku kilátás. Felérve gyorsan körbenézünk. Gyönyörű. Hó és hegycsúcsok mindenfele. Pár perc alatt körbenézünk majd irány tovább felfele a másik felvonóval. Ez 3440 méter magasra visz. Soha nem jártam még ennyire magasan. Fent csak hó van mindenütt meg egy kis köd. Nem baj így is szép a táj és a mínusz pár fok sem tűnik vészesnek. Egészen addig amíg nem kezd el fújni a szél. Nos nem volt melegünk. A lefele úton óriási köd fogad minket és elkezd havazni. Ezt felváltja az eső mire leérünk a parkolóba. Jó kilátások holnapra.  Még beugrunk Wenns-be a rajtszámokért és a tészta party-t sem hagyjuk.

Vissza a szállásra jöhet a cuccok összeszedése a maratonra. Este már csak egy kis nasit tolunk chips és csoki formájában miközben Irigy Mirigyeket nézünk Youtube-on. Vasárnap korán van ébresztő mert a transzfer busz 6:30-kor indul a rajtba. Nem érzem magam frissnek és kipihentnek. A rajt közelében letesszük a kocsit és pár perc után indulunk is. Felérünk és nagyon hideg van. Kb. 5 fok lehet de majd megfagyunk melegítőben is. És ahogy körbenézek ezzel sokan vannak még így.

Valahogy azért csak kihúzzuk a rajtig. Közben találkozunk pár magyarral. Váltunk pár szót egészen addig amíg szinte lekéssük a rajtot. A mezőny végéről indulunk csak. Attikával közlöm, hogy én azt futom ami jól esik és ne hagyatkozzon rám. Emelkedővel indítunk és nem komfortos. Szerencsére 1,5 kili után jön a lejtmenet. Fáradt éreztem magam de sikerült beállnom a 4:50 körüli tempóra. Ezt éreztem kényelmesnek. Attika kicsit lemaradt gondoltam majd később utolér. De csak nem akart megérkezni. Egy ideig figyelgettem hátrafelé és látszott, hogy távolodik. Kevés lesz ez a céljához. Mindegy az én gondolataimba beférkőzött a pisilés ingere. Basszus. Alig járunk 5 km-nél és máris kell és ezt tuti nem tudom végigcipelni. Ki is álltam 6,5 körül egy szimpatikus helyen ahol már valaki éppen hasonló dolgát végezte. Nosza szaladjunk is tovább. Kicsit aggasztott, hogy Attika a technikai szünet ellenére sem ért utol. Próbáltam magammal foglalkozni és élvezni a tájat. Az aláöltözet miatt kicsit melegem volt így pont kapóra jött a szemerkélő eső. Imádok esőben futni. Sikerült is kicsit gyorsulni amikor 13-14km-nél ismerős érzés kerített hatalmába. Igen, megint pisilni kell. Ha ez így megy tovább akkor nem is tudom mi lesz. Próbáltam legalább a feléig kihúzni de 17-nél megint megálltam. Ez van. Ja, a srác aki mellett megálltam előzőleg szintén megállt. Egymásra néztünk és csak nevettünk. Visszaállván fokoztam a tempón. Jól éreztem magam, tudtam, hogy elbírom. Megvolt a táv fele kb. 1:43-44-es idővel. 25 km környékén jött az első emelkedő amin sokat előztem. Igyekeztem továbbra is kényelmes tempóban haladni. Ez az emelkedőn 5:30-as tempót jelentett. Jött egy meredekebb lefele ahol nagyon elengedtem magam már közel 4 percesnél jártam amikor elértem a következő emelkedőt ami egészen Wenns-ig kitartott. Nagyon hosszú volt. Nem meredek ugyan és a tempó is vállalható volt, de azért örültem, hogy felértem. Wenns-ben még a nevemet is bemondták és mindenhonnan szurkoltak  Remek érzés volt. Ez a jelenet megismétlődött Arzl-ban is és itt már ugye 35-nél jártunk plusz végre volt cola. Le is húztam egy pohárral. Usgyi tovább Imst fele. Ezt az utat is jól ismertem hiszen kocsival sokat mentünk rajta. A tempóm még jó volt 4:40-50 körül viszont a vádlimat elkezdtem érezni. Konkrétan majd szétszakadt a bal oldali. Ilyet se nagyon éreztem még. Beérek Imst-be ahol egy újabb meredek rész fogad a vádli minden erejével tiltakozik ellene, de nem ő dönt. Jön egy kis sík rész az uccsó 3 km meg emelkedik. Kicsit örültem neki még ha lassabban is haladok. Az utolsó frissítőponton már nem állok meg csak haladok eltökélten a célom felé. Ez már a sportcentrum parkolója, látom Attika kocsiját. Jöhet a hajrá, már hallom a szpíkert és a kanyar után már a célt is látom. Igaz tenni kell egy kis kurflit, de már nagyon közel vagyok. Hátulról ketten óriási tempóban előznek. Félmaratonisták, nem akarom, de nem is tudnám átvenni a tempójukat. Így legalább egyedül futhatok be a célba. Kész! Vége! Megcsináltam! 3:28:43! És nagyon jó volt! Persze elfáradtam, meg fáj is egy kicsit, de egy maratonnak fájnia kell. Megkapom az érmet majd szinte rögtön utána a befutóképet. Ilyen se volt még. Iszom és leülök egy padra. Várom Attikát. Az már biztos, hogy a 3:30-as tervezett ideje nem lesz meg. Aztán csak megérkezett 3:41-es idővel. Maratonfutó lett! Leültünk padra és mondja, hogy nézzük meg hol végzett a kategóriájában. Hoppá! Második lett. Meg kell várnunk eredményhirdetést. Ránéztünk az enyémre is. Megint csak hoppá. Én is második lettem. Hogy mi van? Ditkének szóltunk ne nagyon várjon minket haza mostanában. Jelenésünk lesz. Átöltöztünk, lepakoltuk a felesleges cuccokat a kocsiba és visszamentünk a nagy sátorba. Jó hosszú procedúra volt, de csak túl lettünk rajta. Fura volt a dobogón állni. Talán soha nem lesz rá többet lehetőségem. Este ismét a VaBene étteremben pótoltuk az elvesztett kalóriákat.

 az egyik legjobb befutóképem

 hogy mik meg nem történnek

két Darabos, két második hely

Másnapra kerékpározást terveztem, azonban reggel felkelve eső fogadott bár volt esély az idő javulására. Végül közösen arra jutottunk, hogy menjünk túrázni a Riffelsee-hez. Na ez hiányzott Attikának, mint mókusnak ez erdőtűz. Nekem is fájtak a combjaim, de sokkal jobban voltam, mint Ő. Nem is igazából felfele volt gond hanem a lefele. Azért hősiesen végigtolta a 12 km-es túrát. Végül nagyon szép időnk lett és mesés tájakon jártunk. Fent a hüttében finomat ettünk és élveztük a napsütést és a kilátást. Magát a tavat már nem nagyon akarta Attika megkerülni, de mivel ketten voltunk ellene így nem volt választása. És mivel a felvonó bezárt így maradt a séta lefele. De hát kemények vagyunk vagy mi. Már lefele jöttünk amikor az összes birka körénk gyülekezett és követni kezdtek minket. Hmm, csak nem betámadnak minket. De semmi ilyenről nem volt szó csak barátkozni akartak.

Kedden irány haza. 10h fele indulunk mert 8-9 óra az út nekem hazáig és így még időben hazaérek, hogy másnap frissen és üdén mehessek dolgozni. Nem igazán jött össze. Attikáékhoz vissza érve nyitnám a kocsit, de semmi. Se kép, se hang. Basszus, lemerült az akksi. A bikázás első próbálkozásra nem jött össze, de legalább elfüstöltük Attika kábelét. Aztán másodszorra sem Krisztián autójáról a teherautós kábellel. Szívás van. Végül Attika akksiját tettük át és azzal jöttem haza. 2 órát buktam vele. Igaz ezt Krisztiánnal próbáltuk behozni az autópályán. Maradjunk annyiban, hogy nem mentünk lassan. 22h-re haza is értem. Másnap Krisztián szerzett egy akksit és este vissza is cseréltük. Köszönet érte.

nem jött be

Nézzük a számokat: A 3:28:41-es idővel abszolút 34-ik lettem a 170 célba érkezőből. A férfiak között 32-ik lettem a 138-ból, valamint ugye kategória második 15-ből. Nem túl kiemelkedő, de nem is ezért mentem. 4,5 perccel nyertek előttem. Ha nincs a két technikai szünet, ha tudom és gondolok rá, hogy kire kell figyelni akkor úgy érzem meglett volna. Tudtam volna jobbat futni ebben biztos vagyok. De a sportban nincsen ha és nem is ezért mentem. Futottam egy kényelmes maratont, minden ponton ráérősen frissítve. Jó volt ez így.

Mondhatnám, hogy egy kicsit átok ült ezen az utazáson az esős időjárással, az eséssel párosult defekt és a lerobbant kocsi miatt. De nem gondolom így. Hosszú és fárasztó volt, de nagyon jó. Sokat kaptam az úttól, többet mint amit vártam...