Fuss, tekerj, sportolj

2017\04\26

Bécs Maraton

A revans

Bécs Maraton. 4 éve egy térdszalag szakadásból éppen felépülve nem tudtam elindulni. Már akkor tudtam, hogy egy nap majd lefutom. Aztán idén, az elmúlt évek 2 félmaratonja után eljött az idő. Maratont fogok futni Bécsben. Kacsával konkrét időbeni célunk is volt már jó előre: 3:20-at akartunk futni. Erre reális esélyem is volt. Minden ideálisnak tűnt hozzá. Az elmúlt hetekben jól mentek az edzések és jó formában is éreztem magam annak ellenére, hogy az 1:30-at nem sikerült megfutnom se a Rotary-n, se a Vivicittán. Az időjárás előrejelzés is biztató volt. Nem mondtak meleget, a szél meg az eső jöhet. Az is jól jött ki, hogy péntekre szabadnapot kaptam. Kényelmesen el tudtam mindent intézni. Apuhoz is kimentem egy szál virággal, legalábbis oda ahova be lettek szórva a Dunába a hamvai. Aznap volt a születésnapja, azaz csak lett volna. Délután még Anyut is megünnepeltük hasonló okból majd futottam egy könnyed átmozgatót, benne egy 1k pb-vel. A másnap viszont eléggé kaotikus lett. Az egész szombat reggel egy rohanás volt. Rám nem jellemző módon sikerült elaludnom. Az úszást kivéve, ami szerintem botrányosan ment, mindenhonnan elkéstem. Még szerencse, hogy nem siettünk sehová. Bécs pedig megvárt minket. Összeszedtem Ditkét és Kacsát aztán irány az autópálya. A határnál lévő dugót leszámítva sok minden nem történt. Még beugrottunk Parndorfba ahol találkoztunk a többiekkel, Evetkével, Timivel és Lepkével. Kicsit körbe is néztünk, de venni nem vettünk semmit. Haladtunk is tovább a szállásra amit kis eltévedés után megtaláltunk és elfoglalhattuk a szobákat. Megvártuk amíg Attika is megérkezik és az Expo felé vettük az irányt. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott, kis nézelődés után átugrottunk a szembe lévő Sparba egy kis bevásárlásra. Vissza a szállásra majd irány vacsizni. A közelben találtuk is egy éttermet ahol én egy frankó hamburgert ettem. Este még a szobában csevegtünk 1-2 órát majd mindenki elrakta magát másnapra. A 6:30-as ébredés után dobtam egy gyors borotválkozást majd betoltam egy sonkás szendvicset reggelire.

20170422_191223.jpg

vacsora

20170423_071836.jpg

útra készen

A cuccom nagyjából össze volt készítve így azzal nem kellett sokat bíbelődni. Az időjáráson látszott, hogy lesz itt minden. Napsütés, szél, felhők és egy kis eső is kinézett. Villámgyorsan kiértünk a rajt helyszínére. Még több mint egy óránk volt addig. Beálltunk a pisis sorba, mert ugye jobb kint mint bent. Nagyon fújt a szél. Fel is vettem az aláöltözetet, hogy majd abban futok. Jöhetett az elmaradhatatlan mars csoki. Ezután elindultunk a csomag leadós kamionok felé. Nekünk Kacsával kicsit előrébb volt így a többiektől elváltunk. Amikor ott álltunk akkor éppen sütött a nap. Melegem van. Azon nyomban le is téptem magamról a hosszú ujjút. Marad az eredeti felállás. Fent is, lent is rövidben tolom. Jó döntés volt. Azért a kukás zsákot magunkra húztuk a rajtig. Vissza a többiekhez, hogy együtt mehessünk a rajtzónába.

18090536_1462291387125995_1768487200_o.jpg

 Csipet-csapat

A lányok a 4-esből mi a 2-esből indulunk. Még egy kis dolgot elintéztünk a kerítés mellett aztán be a zónánkba. Itt közben elvesztettük Lepkét és Attikát. Sajnos eléggé a végére sikerült csak, de ez van. Rajt! Megindul a tömeg. A chipszőnyegnél már szaladunk, óra indít és megkezdődik a menet. Próbálom felvenni a tervezett tempót ami a tömeg miatt nem egyszerű. Bitang szembe szél is van, de mi csak törünk előre, gázolunk át az embereken. Első kili 4:50. Lassú, de azért ez kalkulálható volt. Minden kis résbe befurakszunk bár időnként kénytelenek vagyunk lassítani. Ennek ellenére megvan a tempó, jól haladunk. A Prater után szűkül az út, nő a népsűrűség. De mi csak megyünk előre rendületlenül. Hipp--hopp máris itt az első frissítőpont illetve az 5 km-es chipszőnyeg. 23:31-nél járunk. 11 másodperccel túl vagyunk a 4:40-es átlagon. Egy kis víz és nyomás tovább. Kacsa kicsit szenved mellettem de én nagyon könnyedén futok. pedig ez már inkább 4:30-4:35. Többször eszembe is jut Richard Nerurkar híres mondása: ha 10km-nél jól vagy vegyél vissza, ha 20-nál jól vagy vegyél vissza mert 30-nál már nem leszel jól. De ez így most nagyon kényelmes, mintha repülnék. A pulzusom 154-162 között. Baszki, csak ennyi? Ilyen tempónál? Nem hiszem el. 11-nél keressük Ditkét, de nem látjuk. Attika korábban elment már biztosan őt követi végülis neki (is) jött szurkolni. Kacsával nem sokat beszélgetünk inkább a matek megy. 15-nél majdnem fél perc előnyünk van. Jól állunk, nagyon jól. És ugye mindez nem a 3:20-hoz hanem a 4:40-es tempóhoz számolva, ami ugye 3:17. De tudjuk sok van még hátra. Itt is van egy frissítőpont ahol betolom az első gel-t. Nem tudom ennek hatására-e, de innen már nincs meg az a laza könnyedség ami eddig volt. Érezhetően lassulunk és ismervén a pályát innen emelkedő jön ami további tempó csökkenést eredményezhet. Pluszban a jobb oldali IT szalagom is kezd rendetlenkedni. 2-3 km után normalizálódik a helyzet, ebben sokat segít a Mariahilfer strasse lejtője és újra megy a 4:35-4:40. 20 km-nél kettéválik a mezőny, hurrá, legalább nem lesz akkora tömeg. Hamar elérjük a féltávot is, 1:38:24 az időnk. Brutális. Pár éve nem hittük volna, hogy egyáltalán tudunk ilyen félmaratont futni. Nem hogy maratonon részidőnek! Ha nem lassulunk akkor akár a 3:17 is meglehet. De jól tudjuk, még mindig nagyon sok van hátra. Jön egy jó kis szeles szakasz, de mi továbbra is nyomulunk előre. Azonban 25-nél megint kicsit lassabbak vagyunk. 26 km környékén jut eszembe, hogy a magyar zászlót otthon hagytam. Basszus. Újra le kell futnunk. Itt már Kacsa le-lemaradozik. Én meg éppen egy jó tempót menő magyar csaj mögé zárkózok fel. 27 km után megint a Prater-nél vagyunk. Itt már azért eléggé melegem van, a sétányon próbálok az árnyékban futni. Most éppen egy olasz nő tempóját igyekszem tartani. Hol Ő, hol vagyok előrébb. Úgy érzem mindketten jól járunk ezzel. Jön a 30-as tábla. Elvileg ez a fele, most azért ez rendesen bebaszna. Másodpercre kereken 2:20-al megyek a chipszőnyegen. Ez pont a 4:40-es pace. Innen már csak 12 km meg egy kicsi és erre pont 1 órám van. Biztos vagyok a PB-ben, de én nem ezért jöttem! A fordítónál látom Kacsát, nincs messze, kb. 50 méterrel lehet mögöttem. 30,5 km körül jön egy újabb frissítőpont és a második gel. És megint megfog csak úgy, mint 15-nél. Hmm, érdekes. Kezd beszúrni az oldalam, a tempó még úgy ahogy megvan, de kezd szar lenni. Jó akkor innen jön a küzdés. Ennek ellenére lassulok ez már csak 5 perces iram. Jön a következő pont ahol belesétálok. Iszom iso-t, vizet és cola-t ami jó szénsavas volt. Kacsa itt visszaelőz, mondja, hogy menjek. Intek neki, hogy így lesz. Abban bízom, hogy megint gyorsan utolérem. De nem így van. Egyre csak távolodik. Nem érzem magamban az erőt. Ezen az sem segít, hogy folyamatosan előznek vissza azok akiket nemrég elhagytam. Jönnek sorba a kilik: 5:26, 5:02, 5:00 legalábbis óra szerint. Igaz itt már több, mint 300 méterrel többet mér. Közben megint egy szembe szeles szakaszon haladok. Kacsát még látótávolságban van. Egy újabb kili végére érek: 5:10. Basszus baj van. Ha ez így megy tovább nem lesz meg a 3:20 azt meg nem lehet. Közben a magyar csaj is utolér akit 28 km környékén előztem meg. Na azt már nem, Te itt és most nem fogsz elfutni mellettem. Gyors fejszámolás után tudatosul bennem, hogy innen ha 4:50-ben megyek akkor meglesz. Kicsit gyorsítok is szerencsére az oldalam sem szúr már annyira. 4 km van hátra. Nem picsogni kell hanem menni előre. Újra előzgetem az emberkéket. Sikerül is összerakni egy 4:50-es km-t. Jó ez csak tartsuk is. De nem tartom, mert gyorsulok. A következő ponton nem is frissítek csak rohanok tovább. 40 km-nél pont 3 perccel vagyok elmaradva a 4:40-es átlagtól. Azaz már 3:20-on belül vagyok! Meglátom Kacsát. Közelebb van, mint az előbb. Ez újabb erőt ad ami egy újabb 4:40-es kiliben realizálódik. Ráfordulunk a Ring-re. Csak Kacsát és a már látható célt nézem. Jobb oldalról Attika kiabál rám, hogy toljam neki és hol hagytam Kacsát. Ember, hát nem látod? Ott fut előttem! 6-700 méterrel a vége előtt elkezdem a nagy hajrát. Megint tör fel belőlem az erő. Bal oldalt még látok egy-két félmaratoni beérkezőt, de igyekszem magam elé koncentrálni. Száguldok el a többi futó mellet. Beérem Kacsát közlöm vele, hogy most aztán tolja, mint állat, mert én már nem lassítok (utólag megnézve 4 percesben toltam). Pár másodperc múlva felveszi a ritmust és egymást mellett futunk. Mit futunk, hasítunk, repülünk! Kezeket fel, Kacsával pacsi a magasban így futunk át a célvonalon. Vége! Beértünk! Katarzis! 3:19:41. Atyaég! Megvan! Megcsináltam! Elérzékenyülök majdnem sírok. Gratulálok Kacsának aki nem hiszi el, hogy Ő is megcsinálta. Kurva jók vagyunk! Megkapjuk a jól megérdemelt érmünket. Nagyon jó ránézni! Ezért (is) csináltam az egészet. Felvesszük a befutó csomagot én meg még elmegyek érmet gravíroztatni. Fájnak a lábaim főleg az IT-m. Szép lassan meglesznek a többiek is. Mindenki jót futott, Attika meg különösen. 1:35 jó nagy PB. Hinnye közeledik a srác.

20170423_133303.jpg

szép, és az enyém

Összeszedjük magunka és irány a kajálda. A lépcsőzés a metróban kifejezetten jól megy. Komoly gond úgy tűnik nincs. Én maradok a tavaly már jól bevált hamburgernél a többiek inkább tésztát esznek. Jót dumálunk, de lassan ideje haza fele venni az irányt. Maradnék még 1-2 napot, de holnap már meló van.

ora_maraton_pb.jpg

ora_vo2max.jpg

ez is új rekord

A számokat nézve sem lett rossz. 3 percet lassultam a második felében, az 1:38:24-es első fm-re futottam egy 1:41:15-es másodikat. Nem kevés, de nem is vészesen sok és ennek a nagy része abban a bizonyos 4 km-ben jött össze. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy ez egy jól felépített, megtervezett és végrehajtott maraton volt. Belülről azonban nem pont így érzem. Volt benne könnyedség, küzdés, szenvedés és öröm. Tudom, megint az elégedetlenség szól belőlem, de talán egy kis hiányérzet van bennem. De nagyon örülök és büszke vagyok az eredményre. Megint bebizonyosodott, hogy ha van valami időterved akkor a tempót az alá kell belőni. Számolni kell a frissítésekkel és a lassulással is. Így utólag azt mondom jobb volt így kicentizve beesni 3:20 alá mintha mentem volna egy amolyan semmilyen 3:17-et. Persze az időnek örültem volna, de így nagyobb volt a flow. Most már lehet koncentrálni a következő nagy feladatra, az UB-ra. Addig azért lesznek még versenyek, pl. Móri félmaraton és Szekszárdon a Borvidék 28 km-e. De a célkereszt már arra a bizonyos 110 km-re van irányítva.

barátok sport utazás verseny külföld futás maraton 2017

2017\04\09

Vivicitta félmaraton

Ugyan megint nem és főleg másképp jó, de van remény

A múlt heti Rotary után, ahol nem sikerült megfutni az 1:30 alattit most a Vivicittán megint ez volt a cél. Az időjárás előrejelzés nem volt megnyugtató, mert 20 fokot és napsütést ígértek. Majdnem igazuk lett. Úgy voltam vele, hogy megyek Zolival aki 1:30-as iramfutó volt és lesz ami lesz. Szombaton nagyjából megint csak a pihenésé volt a főszerep egy kis úszást leszámítva. Délután viszont pihi és csokizabálás. Reggel 8:30-ra beszéltük meg a találkát a többiekkel. Eszter, Timi, Kacsa és Zolika. Szurkolóként befutott még Ditke, Dóri, Kata és Attika. Atiról meg tudtam, hogy 11 km körül vár csőre töltött fényképezőgéppel. Kényelmesen, nyugodtan készülődtem. Az idő pedig tökéletesnek tűnt. Nem süt a nap, nincs meleg. Kis szél ugyan van, de az nem baj. Aztán 9h után egyszer csak felhők el és a napocska meg előkerül. Fasza. No mindegy, ez van ezt kell szeretni.

17837500_1873425846237774_1290869541_o.jpg

nem teljes csapat

Kacsával elindulunk a ruhatár felé, hogy leadjuk a cuccokat. Közben nagy örömünkre összefutunk Kockapuval. Dobunk egy gyors kisdolgot is és irány vissza a többiekhez. Még 20 perc a rajtig, de menjünk álljunk be. Mindenki jön mögöttem aztán egyszer csak sehol senki. Mi a tosz? Hova tűntek? Egyedül maradtam, de lehet nem is baj. Magányosan, több ezer ember között. Csak én és a gondolataim. Beállok az 1-es zónába, köszönök Zolinak és 2 méterrel mögötte elhelyezkedem és várok. Várom a rajtot aminek eljön az ideje. Indulás! Kis toporgás után meglódulunk, mint a karámból kiszabadult versenylovak. Jó sokan vannak Zoli körül, úgy látszik másnak is az 1:30 a cél. Kicsit jobban lemaradok, mert nem akarok senki lábában felbukni. Hopp már itt is az első kili:4:14. Jó, még jó. Gyorsan jönnek a következők is. 4:08, 4:05. Azta büdös kurva. Ez gyors lesz, ezt nem fogom végig bírni annak ellenére, hogy most még menne, tudnék gyorsabban futni. Igaz nem pont a táblánál csippan, de ez brutál eddig. Nem is esik jól felfutni a Lánchídra. Bazzeg pedig ez elvileg nem is emelkedő. Szimpla edzésen kiröhögném. Belegondolva a pályarajzba rájövök, lesz még itt szopó rész. Várkert Bazár előtt gyors frissítés és egy újabb emelkedő majd az Alagút, de ez már lejt. Ennek ellenére lassulok már csak 4:20-4:25 a tempó, igaz még így is jó vagyok ahogy számolgatom az időt. Zoliék már messze járnak, de mindig találok magamnak másik iramfutót. Irány le a rakpart és ott végigzúzunk a Kopaszi gátig. Hosszú lesz, nagyon hosszú és ráadásul szembe fúj a szél. 7-10 km-ig tartom nagyjából a tervezett tempót, 4:18-as átlag. 10-nél 42:51-el csekkolok. Jól van csak 30 másodperc a hátrányom ez nem vészes. Igaz, hogy rohadt melegem van, de menni kell és megyek is. Még előzök is egy párat. Köztük Vincze Zsófit akinek tolok egy közepesen gyenge hajrát aki cserébe a hátamra akar ülni, hogy vigyem. Kössz, épp meg akarok halni. Aztán feltűnik Ati sziluettje. Király, hogy én ezt milyen rohadtul vártam. Főleg azért, bocs Ati, mert ez akkor már a fele! Kellemes meglepetésemre, Tini és Ziti is kint vannak szurkolni. A kiscsaj nagyon cuki volt.

17887079_1457338687661913_1997425326_o.jpg

17857524_1457338814328567_925636121_n.jpg

repülök

Mondhatnám, hogy erőt adott, de ekkor éppen nagyon másképp volt jó. Összejön 3 szinte egyforma 4:25-ös kili miközben még a Szabadság hidat is meg kellett mászni. Olyan érzés mintha a Kékesre kellene felfutni. Kivagyok, mint a liba. A hídról lefele a rakpartra még összerakok egy viszonylag normális km-t, de aztán vége. Beszúr az oldalam. Szerencsére jön egy frissítőpont ahol belesétálok. Amúgy sem tudok futás közben inni, de most még jól is jön a kis szünet. Ezalatt persze sokan visszaelőznek. Óra csippan, 4:44-es km. Baj lesz, ha ez így megy tovább. Még a pb időmön belül vagyok, de vészesen fogy a különbség. A Lánchídnál feltűnnek a lelkes szurkolóink. Ditke, Kata, Attika és Kockapu is feltűnik.. Erőm nem nagyon van, de azért sikerül valamit reagálni. Közben kiszámolom, hogy innen nem futhatok 4:20-nál lassabban és akkor legalább a pb meglesz. Na, ezt konkrétan 2 km alatt nullázom le, nem hiába a Nyugati téri felüljáró megfogott. De már csak négy nyamvadt kilométer. 18-nál nem állok meg frissíteni, próbálok futás közben inni. Több-kevesebb sikerrel abszolválom ezt a projektet. 19-nél újraszámolok 22 másodperc hátrányom van a csúcshoz. Innen nagyon kell teperni, hogy meglegyen. Gyorsítok, már amennyire tudok. Egy, az Optivitáról ismerős lány megelőz, na vele most menni kell, mert jó a tempója. Így is lesz egészen a Hősök teréig ahol nem tudom hol, de találok még egy kis erőt és tovább fokozom a tempót. Nyomom, mint süket a csengőt. Beérünk a Városligetbe, 4:10-es kili. Hallom a szpíkert. Már csak két kanyar és megvan. Legalábbis maga a félmaraton, mert az órára nézve tudom, hogy nem lesz pb. Kicsit csalódottan hajrázok, tán még előzök is és vége! Bent vagyok. 1:32:30. Francos 17 másodperc. Szomorú vagyok. Kapok érmet meg csomagot, de szerintem minden az arcomra van írva. Összefutok Dórival és Zolival, majd nem sokára megjön Kacsa is. 1:37-et ment. Még jó, hogy be volt szarva attól, hogy nem fogja bírni. Itt a kijáratnál le is táborozunk, várjuk a többieket. Szép lassan mindenki megjön. Futók, szurkolók. Zolika: 1:47, Eszter: 1:52:56 PB!! Zsófi: 2:11. Csak Timi nem akar megjönni. Atitól aztán megtudjuk, hogy már beért 2:06-al. Mindenkinek gratula.Ez is megvolt. Irány haza.

20170409_172245.jpg

Nézzük a számokat. A hivatalos időm 1:32:29 lett. Ami egyébként kurva jó. Majdnem bármikor elfogadnám. Ezzel az idővel abszolút 252-ik lettem a 6864-ből. Ez 3,67%. A férfiak között 237-ik a 4303-ból, 4,76%. A kategóriámban pedig 51-ik a 790-ből, 6,46%. Hogy elégedett vagyok-e? Is-is. Igen, mert nem sok olyan perc volt amit élveztem. Ez meg ugye azt jelenti, hogy elmentem a maximumig. Így is érzem. Az idő miatt viszont elégedetlen vagyok. Na, de én általában mindig az vagyok. Ez visz előre, újra és újra. Mindig gyorsabban, többet.. És ezért is fogom megcsinálni. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Mondjuk jó eséllyel csak ősszel, mert az látszik, hogy a meleg nem a barátom. De most amúgy is a hosszabb versenyekre gyúrunk. 2 hét múlva Bécs maraton ahol a 3:20-nak továbbra is nagyobb esélyt adok, mint ennek a nyamvadt 1:30-nak. Ja, azért egy 10 km pb-t csak sikerült összehoznom.

10k_pb.jpg

barátok sport verseny futás 2017 félmaraton

2017\04\04

Vendégposzt: Ati maratonja

 

Az egész tavaly ősszel, egy messenger-beszélgetéssel kezdődött. Timi fejébe vette, hogy kéne már futni egy maratont, lehetőleg nem melegben, mire Dari a debreceni Rotary maratont javasolta. Én mosolyogva néztem, hogy rángatják bele egymást a balhéba, de azt akkor még nem tudtam, hogy a háttérben már azon is dolgoznak, hogy engem is rá kéne venni. Jó munkát végeztek, Timi meggyőzött (2016.09.08, 13:21), neveztem. Toltam is a felkészülést aránylag rendesen, idén az első három hónapban majdnem 800km-t futottam. Amivel csak egy aprócska gond volt, és ezzel vette kezdetét a kálváriám. A cipő. Januárban is sejthető volt már, hogy áprilisra túl sok km lesz benne ahhoz, hogy egy maratont végig bírjak vele, de akkor még nem foglalkoztam a kérdéssel. Március elején jöttem rá, hogy ezzel valamit csak kezdeni kéne, ekkor merült fel a Hoka, mint márka. Addig agyaltam rajta, míg újdonsült behülyítettünk, Eszter gyorsan vett is magának egyet, ezzel teljesen megerősítve szándékomat. Aztán bementem a bótba, megláttam az árcédulát, és hüppögve távoztam. Sajnos nekem való cipő nem volt leakciózva, 55ezerért meg akkor sem veszek cipőt, ha helyettem fut. (na jó, akkor lehet...) Nos, akkor maradjunk a jól bevált Nike Vomero vonalnál, a 9-es szériából már a negyediket használom, ráadásul outletben néha egész baráti áron ki lehet fogni. De nincs. Sehol! Kapok egy nagyon jó tippet, hol lehet neten éppen tűrhető áron Hokát venni, és tényleg. Viszont necces, hogy megérkezik-e időben, ráadásul új cipőben, pláne ismeretlenben nem futunk versenyt - elvileg. Közben folyamatosan keresek Vomero-t, sehol sincs. Heti szinten megyek a Premier outletbe (na nem azért, mert szeretem őket, ugyanis nagyon nem), de nincs. Van 11-es széria, de nagyon kényelmetlen. Pedig muszáj megoldást találni, egy hete Eszterrel futottam 22km-t, és a végére alaposan megfájdult a térdem, ami azóta sem javult, nem csillapít már rendesen az "öreg"cipőm. (nem bírta a több mint 1000km-t, van ilyen) Az is látszott, hogy a kellemes tavaszi idő helyett kánikula lesz hétvégén, majd mindezek tetejébe szerdán elszakadt az órám szíja, és itt már kiborultam. A verseny miatt egyébként is egyre nagyobb feszültségre csak rakódtak a dolgok egymás után, és ez volt az a pont, ahol elegem lett. Egy kicsit feladtam lélekben az egészet, mondtam is a többieknek, hogy innentől nem érdekel, ha nem sikerül, majd pár hét múlva kimegyek a szigetre, és lefutom ott.
Verseny előtti péntek reggel még szuggerálom a kapucsengőt, hátha megjön a várva várt csomag. Nem jön. Pakolunk, indulunk, de azért a szomszédot még elkapom, ha jönne a csomag mégis, legyen oly kedves és hívjon, Dari érte jön, utánam hozza... Nem hív. Három, halálán lévő futócipőt rakok el, valamelyik csak jó lesz, ha kell, körönként cserélek, de meg kell oldani. Az óraszíjat megoldottam, ráeszkábáltam a 410-es tépőzáras szíját. Szépnek nem szép, de működik. Úton Hajdúszoboszlóra megálltunk a polgári outletben, hátha... Nem volt 9-es Vomero, viszont volt egyetlen darab a 10-esből, ilyenben már anno futottam kétszer, nem a kedvencem, de nem volt vele komoly bajom. Igenám, de ronda. Nagyon. Mennyi? Hogy az akció akciója leakciózva, és így 11.800ft?!?! Van még egy???? Nem volt, de végülis nekem csak egy pár kell, és már az sem érdekel hogy néz ki, legyen, vigyen, védje a lábam. Földöntúli boldogságban utaztunk tovább, már csak a meleg miatt aggódtam, de azzal úgysem tudok mit kezdeni. Amit meg lehetett oldani, megoldottunk. Megérkezés után azért elvittem az új cipőt egy rövid karikára, bemutatkoztunk egymásnak, szerencsére nem volt vele gond. A térdemmel ellenben igen.

img_20170331_180836_hdr.jpgA szépség és a szörnyeteg...

Szombatról vasárnapra szinte semmit sem tudtam aludni, nagyon feszült voltam. Gyors reggeli, pakolás, öltözés, majd Tinivel áttepertünk Debibe. Kocsi leparkol, versenyközpontba elsétál (azért kicsit aggódtam, hogy ezt a távot visszafelé hogy fogom majd gyalog megtenni :-)), rajtszámot átvesz, árnyékos padot elfoglal, remek. Volt másfél óránk a rajtig, ettem-ittam, pihentem. Aztán elkezdtek szállingózni az ismerősök, méghozzá Kacsával az élen, akinek baromira örültem, abszolút meglepetés volt. Közölte, hogy ezt látnia kell, ezért képes volt Debrecenig jönni. Hülye. :-) Aztán Evetke, Timi, Dari, majd Eszter is befutott. Evetke bemutatta a szurkolásra készített egyedi molinót, majd megnyugtatott, hogy a pályát is kidekorálták pár nekem szánt buzdító üzenettel. Nagyon röhögtem, és nagyon jól esett.

dsc_7190.jpg

Szurkolói molinó, Timi, Eszter, Dari. Szerintem Eszter Dari seggét fogja, de biztosat nem tudok.

Gyors toitoi-látogatás Timivel (persze külön-külön), közben azért lecsesztem, amiért végül "csak" félmaratont fut, és cserbenhagy, miközben ő rángatott bele, de megért, tudja hogy ez csak hiszti. Na meg hogy igazam van...
Lassan rajt, állnánk be a rajtzónába, de eszesen csak szemből lehet bemenni, azokon keresztültörve, akik már ott állnak. Mivel szakaszos rajt van, és a maraton rajtol utoljára, persze a sor végére kéne átverekedni magam, király. Pacsi a többieknek, ők végre indulnak, a baráti társaságból itt csak én futok ma maratont. Asszem. Nem vagyok jól, kicsit forog a világ, nagyon melegem van, izgulok, valószínűleg a vérnyomásom az egekben. Még meghallgatjuk a szpíkertől, hogy akik a 30km-es számban indulnak, ők gyengék és gyávák (értem én, hogy humor, de azért az ő nevükben is anyukádat, drága), majd végre rajt. Nem vagyunk sokan, nincs nagy tolongás, nem kell percekig sétálni, mint egy nagy budapesti versenyen, egyből futhatok. És csak rohannak el mellettem az emberek, mi a f... Pedig a tempó jó. Folyamatosan mantrázom magamnak, hogy nem kell velük elrohanni, hosszú még a verseny, nem az első kilométeren kell megnyerni, saját tempó, nyugiiiii... Sikerül, bár zavar, hogy egyre hátrébb vagyok. Nagyon meleg van, semmi árnyék, de azért a levegő mozog. Minden frissítőpontnál iszom egy korty vizet, maradék megy a fejre. A fordítónál vár a csapat éppen nem futó része, és szurkolnak, fotóznak, molinót lóbálnak, Kacsa meg elém rohan a stadion bejáratához pár szóra. Feltuningolnak.

dsc_7346.jpg

Kacsa rohan a leadott megrendeléssel a következő kanyarhoz. Örök hála, Tás!

A második körben a Nagyerdei körút egyik sávját már megnyitják a forgalom előtt, egy busz félig a villamossínen megy mint állat, olyan port felverve, hogy sokan foglaljuk imába a nevét. Még mindig inkább engem előznek, mint én mást. Kör végén megint buzdítás, kapok sótablettát, fullextrás a kiszolgálás. Stabil 5:30 körüli a tempó, félek hogy ez meg fogja bosszulni magát. A harmadik körben beköszön a térdem, lépésről lépésre egyre jobban fáj, mire a negyedik kört kezdem, már azon gondolkodom, hogy hagyni kéne az egészet a pi... csudába. Viszont nem kaptam Daritól kört eddig, akkor most már nem is fogok. Hoppá... Pedig azt jósolta. Közben rájövök, hogy nem adhatom fel, annyian csápolnak itt, nem tehetem meg velük. Dari már a szurkolói stábbal, a futását "szar"-ként aposztrofálja. (kibékülnék én azzal a szar futással, nem csak ilyen melegben) Timit közben pont elhagyom, ő ma nem siet, kényelmes tempóban köröz. Eszterrel a célkapunál futok össze, Darival ellentétben ő a "fos" szót használja. (lehet hogy mindez pont fordítva volt, ha igen, bocs) Azért egyéni legjobbját futja. Kezd tisztulni a pálya, a rövidebb távokon szép lassan mindenki végez, nekem sikerül továbbra is tartani a tempómat, körülöttem viszont egyre jobban lassulnak. Amikor az ötödik kört fejezem be, már Dari is elém rohan Kacsával együtt, és realizálják, hogy már csak három köröm van hátra. Nem négy?! Megnyugtatnak, mehetek négyet is, megvárnak, de a verseny vége már csak három kör. Nem egész 16km. Szarul hangzik, de ez akkor mégis feldobott. Láttam a végét! Nagyon jól jött a 6 órásokon szerzett rutin, tudtam, hogy ahogy most érzem magam, az még bőven jó, lehet még ebben az állapotban eleget menni. 30 körül még mindig teljesen egyben voltam, sikerült kontroll alatt tartanom a tempómat, a lépéseimet, kezdtem elhinni, hogy ez tényleg sikerülni fog.

dsc_7342.jpg

30km, Debrecen, tűző napsütés, de a hajam még mindig tart

De ilyenkor szokott kezdődni a görcs... 33-nál egyszercsak érzem, hogy elkezd "libegni" a jobb lábfejem. Aha! Jobb vádli off lesz itt perceken belül, ismerem én már ezt. Kezdi is. Majd ahogy jött, el is múlik, mozgás rendeződik. Jó, ilyenkor szokott jönni a másik oldal, majd a combhajlítók, végül majd negyvennél beállok mint a szeg. Ismerem én már ezt... És nem. A jobb combom néha diszkréten bejelez, de semmi komoly, sőt a bal térdem is egyre kevésbé fáj, amióta az egyik frissítőpontnál mindig guggolok gyorsan egyet, amíg iszom. 36, rendben vagyok, utolsó kör kezdődik. Bakker, én ezt megcsinálom! Azonnal össze is kell szednem magam, mert megindulnék mint a barom, pedig azért még 5km hátra van. Nehéz kordában tartanom az érzelmeket és az erőmet, most mindenből van. Csak a kör felénél lévő frissítőpontig jussak el görcs nélkül, csak ne legyen gond, onnantól már jobban futható, nyugiiiii! Egy korty víz, többi zutty a fejre, ahogy eddig, aztán gyerünk. Két lépéssel később azonnal visszaveszek, jelez a combom. Hideg fejjel átgondolom, hogy egy esetleges görccsel többet vesztek, mint ha végigtolom az eddigi tempóban. Oké, nyugi. A szokott helyen már nincs ott a stáb, átköltöztek a célba, ott várnak. Imádom őket... Kacsa azért a szokott helyen megvár, váltunk két szót, majd ő a legrövidebb úton viharzik vissza, én még körbefutok a stadionban, nyolcadszor. (anno, 15 évesen, fociedzésre járva - igaz kapusként - négy kör volt a max, amit a pálya körül le tudtam futni, változnak az idők) Egy csaj még megvezet a végén, mindketten rossz irányból kerüljük meg a szalagozást (tényleg úgy nézett ki, mintha az addigi útvonal le lett volna zárva), gyors korrekció, majd robbanok, az utolsó 50 métert sprintben tolom végig, és kiszakad belőlem minden addig felgyűlt feszültség, üvöltve esek be a célba. Sikerült!!!

dsc_7393.jpg

Extázis.

Az órát megállítom, de nem nézem. Kapok egy csodás érmet, aztán egy még csodásabb csajt a nyakamba, de aztán mindenkitől bocsi, vennék egy kis levegőt is. Egyezményes nemzetközi jellel megköszönöm Timinek és Darinak, hogy ebbe belerángattak, de nem sértődnek meg, tudják, hogy valójában hálás vagyok nekik. Az órára nézve viszont láttam, hogy konkrétan egy kilométerrel rövidebb lett a táv, mint a tényleges maraton. Na azt már nem! Közöltem Darival és Kacsával, hogy pakoljanak le mindent, megyünk futni. :-) Nem kérdeztek semmit, jöttek velem, és a maradékot kényelmesen lekocogtuk, már amennyire 41km után a kocogás kényelmes lehet. De ez már örömfutás volt a javából. A srácok ugyan közben azt gondolták, hogy viccesek lesznek, és megkérdezték, hogy futunk-e egy teljes tiszteletkört, de nem voltak viccesek. Nem tudom, mit válaszoltam, de biztos nem volt szép.

dsc_7418.jpg

Repeta :-)

Ülünk a fűben, persze nem nyújtottam. Eszem a hotdogot, ami finoman szólva sem a legjobb, pláne hogy tele van majonézzel (agyoncsapnám, aki feltalálta), de nekem most kincs, elmondhatatlanul éhes vagyok. Dari nézi az időeredményeket. Férfiak között 41, kategória 14. Jól hangzik, na de mennyiből? Azóta tudom, hogy 95 férfi (86 célba érő) és 38 kategóriatárs (31-40év közötti férfiak, 35 célba érő) közül sikerült ezt elérni. Hogy egy kis Dari-féle statisztika is legyen, ha jól sikerült volna a műtét, akkor a nők között abszolút harmadik lennék. :-) Ami nekem sokkal jobban tetszik: A nyolc kör végig annyira egyenletes volt, hogy a leggyorsabb és leglassabb kör között sem volt egy percnél nagyobb különbség, és ezzel a tempóval a harmadik körtől folyamatosan javítottam a pozíciómon. Ezekből is látszik, hogy bár talán még egy pici maradt ebben, de úgy gondolom, hogy a körülményekhez és az előzményekhez képest maximálisan jól sikerült összerakni ezt a futást fejben, testben, frissítésben, tempóban, mindenben. Nem egy űridő, elég sokan vannak, akik ennél sokkal jobbat tudnak futni, szerintem bennem is több van, de úgy érzem, hogy soha nem voltam még ennyire stabil, összeszedett és magabiztos akármelyik korábbi versenyemen. Hogy mit csinálnék másként? Semmit. Első maratonnak álmodni sem lehetne jobbat.
Ismerem már magam, tudom, hogy jó jel, ha izgulok. Hát most izgultam rendesen, jó is lett. :-) Hozzá kell tennem, hogy Darival ellentétben én nem csak a hivatalosan kiírt távot veszem figyelembe, elvégre azért használunk GPS-es futóórát, hogy mérjük a távot. Természetesen pár tíz méter eltéréssel nem foglalkozik az ember, de amikor adott versenyen mindenki kb ugyanannyit mér, és ez jelentősen eltér a hivatalos távtól, akkor inkább előbbit  veszem alapul. A félmaraton PB-m például hivatalosan 4 perccel lassabb, mint a tényleges, hiszen hosszabb volt a pálya. Ezúttal viszont pont fordított helyzet állt elő, hiszen a hivatalos időm 3:51:39, az általam mért tényleges maratoni táv viszont 3:56:43, és én ez utóbbit tekintem a tényleges és egyben eddigi legjobb maratoni időmnek. Most viszont Timi és Eszter jön, adósaink egy maratonnal, Dari meg egy tőle elvárható, 60km fölötti 6 órással. Én meg majd szurkolok! :-)

dsc_7414.jpg

Pedig esküszöm bírom őket. :-)

dsc_7428.jpg

dsc_7432.jpg

Hulla

dsc_7461.jpg

2017\04\04

Rotary a felemás

Csalódás, de nem kudarc, mert ebben most csak ennyi volt

Debrecen, Rotary. Tavaly a Barcelona maraton után is jót mentem idén meg egyértelműen a pb, sőt az 1:30 alatti idő volt a cél. Plusz Ati első maratonja is ide esett, amit parádésan futott meg. Remélem írni fog róla. Eszter és Timi szintén félmaratont futottak, Eszter egyéni csúcsot is ment. Idén nem Evetkénél és Lepkénél aludtam előző este, hanem reggel indultunk Timivel és Kacsával aki a meglepetés szurkoló volt. Szóval korai indulás és egy kis kitérő miatt, 9h-re lent is voltunk. Már ekkor kezdtem érezni, hogy ma meleg, nagyon meleg lesz. Ezt a ruhatárba sorban állva érzékelem is. Meg fogunk dögleni. Szóltak, hogy álljunk be a rajtba. Idén ez kicsit nehézkesen ment, mert át kellett verekedni magunkat a kerekesszékeseken, a mini és a negyedmaratonos mezőnyön. Azért valahogy csak sikerült. Eljött a mi időnk. Előre sétáltunk a startvonalhoz. Konkrétan a második sorból rajtoltam. Indulás! Kilőttem, óriási elánnal indultam meg. 7-8-ik helyen haladhattam néztem is az órámat, 3:30-as pace. Na ez biztos gyors lesz. Vissza is veszek miközben iszonyat fáradtságot érzek a combjaimban. Hinnye, már itt az elején?

dsc_9184.jpg

itt még minden jó, minden szép

Tolom tovább és a szembeszél is csak kicsit zavar. Ott viszont ahol nem fúj vagyis nem szembe rohasztó meleg van. Az egy frissítéses terv megy a kukába. 4 km-nél Tini és Kacsa szurkol lelkesen. Itt még a tartom a tervezett tempót, de olyan érzéseim vannak, mintha a verseny utolsó körében lennék. De sajnos ez még csak kurvára az első. Beérve a stadionba nyakon ver a hőség. Olyan mint egy katlan. Szerencsére csak pár száz métert kell benne futni majd ki és jöhet is a második kör. 22:07 az első. Ez jó bár nincs meg a kellő táv az óra is csak 5,1 km-t mért. Sebaj még 3 ilyen és megvagyok. Akad azonban egy bökkenő. Nem bírom tartani a tempót. Lassulok. Gyors frissítés után nem tudok visszaállni. 4:25-4:30-ban megyek tovább. Semmi gond majd a végén amikor jön az erő akkor behozom. Óriásit tévedek. Újabb lassulás. Basszus ez már csak 4:40 körüli. Próbálok gyorsítani, de nem igazán sikerül. Apró, pár száz méteres szakaszokra elérem a 4:25-öt is. Tartósan azonban nem tudom tartani. Tudom ez már nem lesz meg. A kör végén Kacsa látja rajtam, hogy kész vagyok, mint a házifeladat. Közlöm vele ha ez így megy tovább akkor pb sem lesz. 45:24-el haladok át a leendő célkapun. Csak nyamvadt 24 másodperc a hátrányom. A valóságban viszont sokkal több. Ha jól lennék és érezném az erőt ez innen sima liba lenne. Most másképp van. Tudom, hogy innen már nem lesz meg. Kényelmesen frissítek minden ponton, kell is mert szinte éget a nap. Tovább lassulok az eddig sem acélos tempóból. 4:40-4:50, de a maxon megyek. A 3-ik kör megint egy perccel rosszabb mint az előző. Kacsa kínál minden földi jóval, de nem kérek. Egy rohadványos kör van hátra azt valahogy csak végigszenvedem. Persze azért is így folyamatosan előzöm a lassabb futókat azonban nem velük vagyok versenyben. A saját távom mezőnye már beállt. Az utolsó körben újabb próbálkozás egy nagy hajrára, de gyorsan elhal. Bele kell törődnöm, hogy mára ennyi jutott. A kör felétől már nézegetek előre hátha meglátom Atit hátha utolérem és legalább hátba veregethetem a maradék 5 körére. A fordítónál Tini közli velem, hogy kb. 6 perce ment el. Jól megy a srác. Nekem meg innen már csak 1 km. A stadionba beérve megnyomom így legalább szépen fejezhetem be. Vége! Végre.1:34:13 azaz nem sikerült. Kacsa vár a célban és próbál lelket önteni belém. Nincs gond csak bosszant.

17792301_1453686878027094_1744942710_n.jpg

Végstádium

Elmegyek a ruhatárba a cuccomért és innentől szurkolója leszek Atinak, aki egyenletesen rótta köröket és tolt egy 3:51-es maratont. Elsőre. Profi munka.

eredmeny.jpg

jól látszik minden a részidőkön

erem.jpg

Óriási köszönet a szurkolóknak. Tininek, Csigunak, Evetkének, Gergőnek és Kacsának. Nélkülük még mindig ott köröznék.

poszter.jpg

ilyen szép transzparenst kaptam

Ha csak a számokat nézzük és elfogadjuk, hogy a 600 méter mínusz ellenére félmaraton volt, mert hivatalosan az volt akkor nincs gond. Életem második legjobb fm-je, abszolútban (16-ik), nemenként (14-ik) és kategóriában (6-ik) is jobb helyen végeztem, mint tavaly. És nehogy már egy 1:34-es fm után szomorkodjunk. Nem is kudarcként élem meg, mert a maximumot hoztam ki magamból. Most ez ennyire volt elég. De ez akkor is egy rohadt nagy fos futás volt. És, hogy mi vezethetett idáig. Jó kérdés. Nagyrészt a meleg, valamint még a korán kelés, az utazás és a kajálás is közrejátszott. De nincs dráma, előbb-utóbb elérem a célomat. Talán már a Vivicittán!

barátok sport utazás verseny futás 2017 félmaraton

süti beállítások módosítása