Eljött megint a Suhanj ideje. Nekem nagyon bejött ez az éjszakai futás dolog. 2km-es oda-vissza körön szaladgálunk 6 órán keresztül Szigetmonostoron a töltésen. Nagyon szép a környezet. A tavalyi év után egyéni és párosa után idén is így alakult, Katit sikerült rávenni egy jó kis 3 órás futásra, bár olyan nagyon azért nem kellett győzködni. Én mindenképpen szerettem volna jobbat menni a tavalyi 53,85-nél, erre azért elég jó esély volt, de egy héttel Nagyatád után nem tudtam mire leszek képes. Mivel Katinak sok lett volna egyben a 3 óra és nem volt cél a sérülés, így ketté osztottuk a részét. Fut az elején meg a végén is, 1,5-1,5 órát. Nem a legideálisabb felbontás ha egy egyéni versenyző a párja, de biztosak voltunk benne, hogy megoldjuk. Nekem jó dolgom volt, mert jött értem és kifuvarozott. Elég korán, 21h után nem sokkal már kint voltunk, hogy jó helyünk legyen. Nem volt nehéz választani, mert ekkor még nem sokan voltak. Gyorsan átvettük a rajtszámokat és vártuk a többieket.

Szép lassan megjött mindenki, előbb Dóri és Zoli, aztán Ati és Attika majd Fejérvári Dóri és végül Sipi is beesett. Ági és Giorgione most sajnos nem tudott jönni. Kezdett alakulni a tömeg és a hangulat is majd eljött a rajt ideje.

 A rajt!  Fotó: Kovács Attila

Az elejére nem terveztem nagy tempót, próbáltam 5:30-5:40 környékére beállni. Ez egész jól sikerült is. Az elég hamar kiderült, hogy Kati remek tempót megy (nem volt meglepő) én meg nem tudtam/akartam annyira tolni, hogy utolérjem így megvártam a váltózónában. Ekkor 16km-nél jártunk, ez megfelelt a várakozásunknak. Fejérváry Dóri ekkor már kiállt 12 km-el, nincs formában, nem volt értelme erőltetnie. Ez igaz volt Attikára is, Ő egészen 2 óráig kihúzta, ezalatt 16km-t tett meg, most volt annyi esze, hogy nem csapta szét magát. Én mentem tovább tartva az 5:40-es tempót, ekkor még egész jól voltam. Eközben Kati, F.Dóri és Attika sorban aludtak a pokrócon. 3 óra és 26km után Ati is kiállt, ami az előzmények ismeretében szintén nem volt meglepő. Neki most ennyi volt benne. Én 3 óra után 31 km-nél jártam, de itt már éreztem, hogy a 60 nem lesz meg. Az első, kisebb holtpontom 3:20 körül jött el, egyre hosszabb frissítések és egy-két belesétálás után átlendültem rajta. Sokat segített, hogy Sipit itt köröztem le, pár kilit futottunk/beszélgettünk ez nekem akkor nagyon jól esett. Valamint az a tudat, hogy már csak kb. 70 perc és újra váltunk. Igazából itt csak a Katival alkotott párosunk miatt nem váltottam át teljesen sétára. Egyértelműen kijött szerintem a fáradtság és a sok fordító miatt a térdem is megfájdult. Ha a tempó is nem volt nagy azért becsülettel mentem előre. Közeledve a váltási időhöz lementem a helyünkre ahol Kati már felkelt, de szegény teljesen átfagyott a nyirkos időben és nem nagyon volt kedve futni. Megegyeztünk abban, hogy még 2 kört megyek, addig összeszedi magát és viszi tovább a párosunkat. Nagy meglepetésemre már a következő körben ott volt a váltóponton. Gyors chip átadás és már szaladt is. Én ekkortól váltottam át sétára, ez volt a második, a nagyobb holtpont. Itt már nem csak a térdem, hanem a vádlim is fájt. Teljesen összeállt, igazából a séta sem esett jól. Sipi és Dóri is itt vette vissza a körét. Magam sem tudom hogyan, de csak kb. 2 km-ig tartott ez az állapot utána megint jött a most már szinte szokásosnak mondható feltámadás. Kati ekkor ért utol, szerintem ez is közre játszott, mert így vele már tudtam tempót menni. Megint tudtam futni, bár fájni fájt, de egész jó volt. Két dolog egészen biztosan motivált: 1; menjek jobbat mint tavaly, 2; Dóri és Sipi ne előzzön meg. Nagyjából 1 vagy 2 kört mehettünk így amikor is jött a barna riasztás. Nincs mit tenni, ki kell állni és elintézni amit kell. Megkönnyebbülve szaladtam tovább, de ekkor már csak a kicsivel 6 perc feletti kilik mentek, de már biztos volt, hogy jobb lesz, mint a tavalyi. Közben figyeltem a többieket, ki, merre jár hozzám képest. Katinak fájt a térde, de ment rendületlenül. Sipi rutinosan, erejét rendesen beosztva haladt, de nem került hozzám közelebb. Nem úgy, mint Dóri aki nem tudom mit vett be az utolsó órára, de km-ről km-re közelebb került. Ez azért rendesen felpörgetett, kénytelen voltam tolni a végét amennyire lehetett. Ez egy 5 percesben meg is jelentkezett, ezt utólag is köszönöm neki! Megszólalt a duda! Végre megállhatok. Leteszem a saját kis lufimat a földre és elcsigázott testemet összekaparva visszaindultam a versenyközpont felé. Katival nagyjából itt találkoztam és a kölcsönös gratuláció után magunkhoz vettünk egy kis forró teát és egy-egy szelet bundás kenyeret. Majd leültünk a pokrócra. Persze a nyújtás megint elmaradt. Ez is hagyomány már nálam. Kis idő múlva Dóri és Zoli is megjött.

after fotó, ahogy Dóri fogalmazott: a sok hippi

Kicsit még beszélgettünk főleg a versenyről, arról, hogy szinte mindenki órája többet mért, mint a valós kilométer. Sipivel is sikerült összefutni, most jobbat ment mint tavasszal, de ez nem az ő világa. Megvártuk a tombolát (nem nyertünk semmit) majd összepakoltunk és irány haza.Engem épségben leszállítottak amit köszönök még egyszer. És akkor számoljunk egy kicsit: a Katival alkotott párosunk 57,618km-t ért el (Kati ebből 29,618-at én meg 28-at), ezzel a 20-ik helyen végeztünk a 2-3 fős váltók között. Dóri 56,488km-el 5-ik lett a nők között!! Sipi 56,056km-t futott (20.hely), míg én 56,649-et, ezzel csakúgy mint tavaly a 17-ik lettem. Az órám 57,65-öt mért, de igazából mindegy, mindkettő egyéni rekord. Egyértelmű, hogy Nagyatád nagy befolyással volt a teljesítményemre. Ha pihent vagyok szinte biztos 60km fölé megyek. De nem vagyok elégedetlen (talán a páros rám eső része miatt egy kicsit) hiszen egyéni csúcsot futottam. Sokkal jobban igénybe vett ez a 6 órás, mint a nagyatádi verseny. Pedig időben az tovább tartott. Vasárnap a járás nehezemre esett, főleg a térdem jóvoltából. A hétfői és keddi bringa viszont jót tett neki. Kis izomlázam még van és a frissesség hiányzik még, de remélem hamar elmúlik, mert szombaton már megyünk Szálkára ahol egy féltáv vár ránk. Ez lesz a nyár bónusz versenye.