Jó kis évet zártam. Megint. Egy kivétellel az összes egyéni rekordom megdőlt. Amit akartam azt majdnem elértem. Persze akadtak hullámvölgyek is. Az egész évet végigkísérte egy nyomasztó érzés. Igen, az. Sokat köszönhetek a barátaimnak. Rengeteg segítséget a versenyeken, sok közös km-t, élményeket amik mind az épülésemre szolgáltak. Nélkülük biztosan nem tartanék itt. Januárban a Zúzmarán hóban, jégben egy könnyed 1:37-el nyitottam az évet amit jó jelnek tekintettem. Tovább erősítette ezt a váltóban teljesített 100km amit ráadásul meg is nyertünk, de kurtán-furcsán nem kaptunk érte semmit. Nevezzük nagyvonalúan kommunikációs hibának. Volt még egy sprint duatlon is ami tapasztalatnak jó volt. Fájt, mint a rohadás. :)

Tavaszra 2 célom volt. FM-en bemenni 1:30 alá és Bécsben a 3:20-as idő. Az első sajnos két próbálkozásból sem lett meg. Se a Rotary-n, se a Vivicitta-n nem sikerült. Kicsit ugyan csalódás, de azért mindkét eredményt aláírnám bármikor. Főleg a Vivi-s 1:32:29-et ami csak 17 másodpercre van az egyéni csúcsomtól. Bécsben viszont meglett amit akartunk Kacsával. A párosunk remekül működik. Ez fényesen bebizonyosodott az Ultrabalatonon is. Ahol Ati és Eli szakértő supportálásának is köszönhetően várakozáson felül teljesítettünk. A mai napig nem tudom hogyan sikerülhetett ennyire jól. Végül az 5-ik helyen végeztünk, de a korábban induló párosok között elsőnek értünk be. Talán nevezhetjük az év csúcspontjának is ezt a napot.

Nyáron a Pitztal-i kiruccanás remekül sikerült. Megfutottam életem legjobb maratonját. Nem időben értve hanem érzésre. Igazi örömfutás volt. Köszönet érte Evetkének a meglepetés nevezésért. Ditkének és Attikának a társaságért. Bónuszként még a dobogóra is felállhattam életemben először, de remélem nem utoljára. Nagyatádon az Elivel alkotott párosunk jól szerepelt. Én jobbat bringáztam és  jobbat is futottam, mint tavaly, de valahogy nem volt az igazi. Nem adott annyit, mint vártam. Nem tudom az okát. De az egész végén ezek a nem normális barátaim megleptek egy Berlin maraton nevezéssel. Imádom őket. :)

A mélypont a sérülés volt. A Suhanj előtti nap délutánján elmentem focizni. Pedig Ati mondta és én is éreztem, hogy nem kéne. Tényleg nem kellett volna.Vádli izomszakadás. Ügyes voltál fiam. Ülj le egyes!  Végre pihenten és csak egyéniben mehettem volna egy jó 6 órást. Erre tessék. Ezzel ugye a Berlini 3:10-es terv is ugrott. És ebben a legrosszabb az egészben, az hogy Kacsáéknak csalódást okoztam. Ezt a mai napig így érzem. Mert az, hogy kimarad a Suhanj, a WizzAir és a Szőlőskör nem nagy gond. De egy Berlin maraton amit a barátaim intéztek nekem... Ezután jött két maraton Kassa és a Spar. Sikerült mindkettőt betegen letudni ami nem javasolt senkinek sem.  A Mátra trail-en már nem éreztem hátrányát a sérülésemnek és ez biztató volt a Piros85-re. Amitől tartottam rendesen. Főleg a lelki okok miatt. Nem tudtam milyen hatással lesz rám az évforduló. De inkább erőt adott. Ez a nagy verseny is jól sikerült mint az összes többi. Mintha valami nagyobb erő/hatalom őrködött volna felettem ilyenkor. Mondhatni simám végigmentem ezen a 85 km-en. Nagyban megkönnyítette a dolgot, hogy 4-en, együtt sokkal egyszerűbb volt.

Kicsit visszatérve a tavaszra. Elkezdtem úszásoktatásra járni a nagy cél miatt. Volt lelkesedés, idő és akarat. A nyári szünet után ősszel újrakezdtem, de valahogy nem ment. Elfogyott a lendület. Az egészet egy nyűgnek érzem, többek között azért is mert nem megy úgy ahogy szeretném. Ezzel mindenképpen kezdeni kell valamit. És ha már a negatív dolgoknál járunk. Sajnos előfordul, hogy túlságosan is magamba zárkózom. Nem szabadna, de kizárom az embereket és csak a magány marad. De koncentráljunk a pozitívumokra. 2 kerékpár versenyen is elindultam és jó eséllyel lesz folytatás. Többet (talán jobban is) futottam idén, mint bármelyik évben. Jobban nyitottam a terepfutás felé is ami egyre jobban tetszik. A bringázott km-k azonban jelentősen elmaradtak a tervezettől. De hát valamit valamiért.

És, hogy mi lesz idén? Vannak tervek, igen nagy tervek. Márciusban Optivita 100km ahol egy kérdésre mindenképpen keresni fogom a választ, hogy érdemes-e a hosszabb távok fele nyitni. Április végén Bécsben egyértelműen a 3:10 lesz a cél. Májusra ott van az UB ezúttal trióban majd egy hétre rá az UTH ami talán a legnagyobb falat lesz ebben az évben. Ősszel egy 11,5 óra körüli Piros85 a terv és ha minden összejön akkor talán félmaratonon bekúszok végre 1:30 alá. A fő persze az Ironman lenne Nagyatádon, de mint azt már kitaglaltam most valahogy nem érzem ezt az úszás dolgot. Egyre többet foglalkoztat a mi lenne ha edzővel készülnék. Idén volt is rá egy kósza kísérlet Berlin miatt, de ugye ez kútba esett a sérülés miatt. Egyelőre úgy érzem most még egyedül is el tudom érni azokat az eredményeket amiket szeretnék. Ha nem akkor jöhet a szakember.

Régen, nagyon régen nem írtam már. Több oka is van, ezzel most nem untatnék senkit. Akit érdekel az nyugodtan kérdezzen. :) Szóval a július eleji Pitztali maratonról szóló írás volt az utolsó. Azóta történt egy-két dolog. Lássuk is a vegyes felvágottat.

Július:

Nagyatád Extrememen:

Megért volna egy külön post-ot, el is kezdtem aztán abba maradt. Idén, mivel az úszással továbbra sem vagyunk jóban, ismét Elivel indultunk párban Kacsakergetők néven. Igen, a cél az volt, hogy érjük utol az egyéniben induló Kacsát. A hét elején robbant egy kisebb bomba. Tibi aki a sofőrünk lett volna nem tud jönni. Volt egy kis aggodalom, de végül Zolika bevállalta az utolsó pillanatban, úgy, hogy hajnalban jött és éjszaka már ment is haza. Neki tényleg a leghosszabb nap volt. Köszönet neki ezért. Ezt leszámítva minden a megszokott mederben zajlott. Átvettük a rajtszámot, letettük a futó cuccot a depóban, a szokásos helyen ettünk és a már jól bevált csurgói szálláson aludtunk.

Zolika reggel jön, bepakolunk a kocsiba és irány Gyékényes. Rutinosan bedepózzuk a bringákat és várjuk a rajtot. Még mindig hátborzongató. Remélem jövőre...

Kacsa már szeli a habokat, Eli felkészül, mi meg Zolikával élvezzük a napsütést. Ma sem lesz hideg ez már tény. Gyorsan telnek a percek, Kacsa 53 perc alatti idővel teljesíti az első körét, kicsivel később Eli is vízbe veti magát.Pörögnek a percek és az események. Jön kifele a vízből Kacsa 1:47 körüli idővel. Irány a bringa. Eli is befejezi az első körét 46 perces idővel. Ideje lassan bemászni a depóba teljes menetfelszerelésben. Így is teszek majd leülök és várok. 

laza, nagyon laza

Eljön az én időm. Látom Elit felfele szaladni a depó felé. 1:37 körül jár az óra, na most kell oda tennem magam. A pálya ismerős, a formám megfelelőnek tűnik szóval mi baj lehet. Határozott tervem is volt. 6 óra, a 180km-re. Ennek szellemében is kezdek igyekszem tartani a 30 feletti tempót. Nagyatádig ez 2,5 órát jelent. Már az elején rendesen frissítek, igazi eszem-iszom dínom-dánom volt.  Inkább előzök, mint engem előznének. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség. Erősnek érzem magam és ebben a tudatban megerősít az is, hogy 31 feletti átlaggal érek be Nagyatádra ahol Eli és Zolika vár. Gyors frissítés után fordulok is az első 35km-es körre. Meleg és egy kis szél is van. Picit lassulok, pár sporttárssal egymást előzgetjük oda-vissza. Így fogynak tovább a kilométerek. Kacsával egyre később találkozom. Tele van a t..e az egésszel.

Újabb kör pipa aminek a végén Elitől megkapom a megmentő cola-t. Végre egy kicsit más íz, mint az iso. A lábam kezd fájni a cipőben. Ez sajnos egy visszatérő probléma, de most nem szabad vele foglalkozni. Menni, tekerni kell tovább. A további lassulás miatt azonban kezdem elengedni a 6 órás időt. Az utolsó körre fordulva csak 1db vizes kulacsot kaptam, mert az iso-s asztalnál nem volt senki. Köszi, szerencsére nincs meleg. Ja, de mégis. Pluszban még megváltozott a szélirány is. Folyamatosan azt éreztem, hogy szembefúj. Nem is értem, hogy lehetett ez.

Számoltam vissza a km-eket és lám már itt is a körforgalom, innen már csak a fordító van, meg legurulni a strand felé. Eliék már a futópálya mellett szurkolnak Kacsának miközben én lepattanok a bringáról és irány a depó. Óra szerint 6:05-ös 180 kilit tekertem. Hurrá! Kényelmesen átöltözöm miközben pár szót váltok egy TTT taggal. Sok sikert kívánunk egymásnak és zúzok ki a futásra. Finoman szólva is kurva meleg van, szinte olvad az aszfalt. Próbálok kényelmesen kezdeni. Első kili 5 perces. Na bazdmeg, ez tuti gyors lesz. Visszaveszek egy kicsit az első kör így is 27 perc körüli. Jó legalább lesz miből lassulni.

frissen és üdén

Eli és Zolika kitartóan szurkol, fényképez és közvetít a facebook-on keresztül. Kacsa a futásnál már sokkal jobban néz ki, mint a bringán. Mindenhol ponton kényelmesen frissítek. Utolérem Szamit kicsit sétálok vele, beszélgetünk majd tovább futok. Az első 4 kör gyorsan eltelik, 2 óra kellett hozzá. Még mindig jól állok. Jön egy kis holtpont, de továbbra sincs nagy gond. Kacsával és Szamival is újra sétálok egy kicsit. Inkább ez a bandázós  futás, mint hogy szétszaggassam magam pár perccel jobb időért. Kacsa persze tovább rugdos, hogy húzzak már és a célban találkozunk. Így is teszek. Nincs már meg a könnyed mozgás, de kitartóan haladok előre.

hatodik kör kezdetén

Még két kör, kezd lemenni a nap már nem elviselhetetlen a hőség. A pályán még sokan harcolnak a távval, a meleggel, de leginkább önmagukkal. Mindenkinek jól esik az út menti szurkolás. Ismeretlenek szurkolnak egymásnak és ez jó érzés. Ezt teszi a sport velünk. Utolsó kör elején jön szembe Kacsa. Neki ez a vége. Megállunk pacsizunk.egymással. Hosszú közös sztori ez a miénk és messze nem ez a vége még. Jön a fordító innen már csak 2,5 km. Ezt akár féllábon is kibírom. Az uccsó kilire összekapom magam és megint megy az 5 perces. Már semmi sem számít. Kacsáék a pálya széléről szurkolnak, Eli meg készül a közös befutónkra. Ráfordulok a célegyenesre Eli becsatlakozik és így szakítjuk át a képzeletbeli célszalagot! Megvan! Megcsináltuk!

Fáradt és elégedett vagyok, de egy kis ürességet érzek. Valahogy ez az idei Extrememen nem adott annyit, mint amennyit vártam. Büszke vagyok arra amit elértünk, jobbat mentünk a tavalyinál és mégis valami hiányzik.

a nem annyira vert sereg

Kicsit összekaparjuk magunkat eszünk-iszunk, beszélgetünk az ismerősökkel. Megtárgyaljuk a mai nap eseményeit. Induljunk haza. A depóból kihozzuk a bringákat, felkötözzük a kocsira és irány Csurgó. A pakolás közben a srácok meglepnek egy borítékkal. Nem tudom mire vélni. Kibontom és egy Berlin maratonos papír van benne. Igen, ezek a nem normálisak intéztek nekem egy nevezést a Berlin maratonra. Nem hiszem el! Csurgóra érve véget ér a leghosszabb nap. Nekünk legalábbis igen, Zolikának nem annyira, mert még hazavezet Pestre. Másnap kényelmesen felkelünk, reggeli és átmegyünk Nagyatádra az eredményhirdetésre. Mindhárman azt érezzük, hogy ezt most nekünk nem kell végigülnünk. Felkapjuk Kacsa diplomáját és elindulunk haza. Nézzük kicsit a számokat: Eli bácsi 1:36:57-et úszott. Fantasztikus! Az én bringás időm 6:04:31 lett és futottam egy 4:16:48-as maratont. Mindkettő jobb, mint tavaly és erre büszke vagyok. Jövőre viszont tényleg nem lehet mentség. Valahogy meg kell tanulnom úszni és akkor...

Augusztus:

Térjünk egy kicsit vissza a Nagyatádon kapott berlini nevezésre. A cél az lett, hogy fussunk Kacsával 3:10-es maratont amivel tud regisztrálni Bostonba. Jó. Remek terv. A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldást igényelt így szakemberhez, edzőhöz fordultam. Felkértem Peyer Zolit, hogy ebben a szűk két hónapban írjon nekem edzéstervet. Nem volt könnyű dolga, hiszen tervben volt addig a Suhanj 6 órás, a Szőlőskör 50 kilis versenye és persze az elmaradhatatlan WizzAir félmaraton. Nem tűnt lehetetlennek ezért neki is álltunk. Azonban ez az idillinek mondható állapot egészen 3 edzésig a Suhanj előttig tartott. Mert ugye mit csinál a nagyon hülye? Minden rossz előérzet és ellenjavallat ellenére elmegy focizni. És persze naná, hogy megsérül. Elsőre még csak görcsnek hittem, de mivel nem nagyon tudtam ráállni sem és mintha egy pattanást is éreztem volna  a gyanú átterelődött az izomszakadásra. Fasza. Ülj le fiam egyes! Este irány a sürgősségi ahol ezt meg is állapítják. Király, ebből egy darabig nem lesz futás. A legrosszabb az egészben az, hogy csalódást okoztam a barátaimnak. Ez sem javított az amúgy sem örömteli hangulatomon. Szombaton azért kimentem/sántikáltam a Suhanj6!-ra szurkolni. Eszter átvette a nevezésemet, Ati meg tolta egyedül a párosukat. Attikát ebből a szempontból nem érintette a sérülésem. Megjegyezném, hogy élmény volt nézni/látni ahogy Eszter végigtolja a 6 órát. 62km-t futott. Elképesztő volt. Mondanám hogy ezért megérte, de nem. Bocsi. A továbbiakban nekem maradt a pihenés és a gyógytorna valamint a bizakodás, hogy Berlinig felépülök annyira, hogy futhassak. A 3:10-re esély sem volt, de futni azért szertettem volna.

Szeptember:

Szépen egyesével visszamondtam a nevezéseket. Jó, a Szőlőskört Eszter átvette én meg lementem bringás kísérőnek. A WizzAir is bukta volt és ekkor már éreztem, hogy Berlinből sem lesz semmi. Pont úgy jött ki a lépés, hogy mennem kellett a 3 éves kontrollra a térdem miatt. A doki és a gyógytornász sem javasolta a maratonfutást. Inkább az egy héttel későbbi Kassa maratont célozzam meg. Így mozgósítva lett Attika. Ő futott helyettem Berlinben. Én már ekkor azért edzésben voltam, de talán sok lett volna még a maraton. Pedig a nekem ideális idő volt, kis szél, kis eső. És igen, belegondoltam. Mi lett volna ha...

Október:

Kassa maraton:

Egyből bele is csaptunk az októberi lecsóba a Kassa maratonnal. A héten remekül mentek az edzések, főleg a pénteki volt biztató. Jó tempó, megfelelő pulzussal és úgy tűnt a Berlinben összeszedett megfázásból is kigyógyultam. Négyesben, Eszter, Gergő, Kacsa és én mentünk ki. futás előtti este kis bowling-al átmozgattunk.

A verseny napján felkelek és nem érzem jól magam. Hurrá. Megint beteg vagyok. Egyszerre fázom és verítékezem. A rajt előtt a plázában konkrétan hidegrázás van rajtam. Nem jó előjelek. Persze ez nem gátol meg abban, hogy elrajtoljak. Beállunk szépen a rajtzónánkba ahol Kacsa kollégája mellénk csapódik. A célunk a 3:40-es maratoni idő Eszter első maratonján. A tempót én diktálom, erre szerződtem. :) A vádlimat érzem még egy kicsit, meglátjuk mi lesz. A megfelelő tempóban indulunk. Nagyon kényelmes ez mindenkinek. Az elején van egy kis torlódás a tömeg miatt, de mindig sikerül utat találnunk. 15km-nél kezdem érezni, hogy ez nekem sok lesz. A pulzusom magas és izzadok, mint a disznó. Már itt tudom, hogy nem fogom ezt a tempót végigbírni. A kassai verseny két körös engem kissé lelombozott, hogy majdnem a célig elfutunk és akkor hátra arc van még egy köröd. Pedig voltam már ilyen versenyen most mégis rosszul esett. 22-nél engedem el a srácokat. Innen Kacsára bízom a tempómenést én visszaveszek. Átálltam a legyen meg és jó lenne ha 4 órán belüli idővel. 30km-nél szét akar szakadni a vádlim gyorsan fel is rántom a kompressziós szárat. Itt már a frissítéseknél bele-bele sétálok. 35 körül látom szembejönni a többieket. Kb. 10 perccel mehetnek előttem, de lesz még több is. 6:20 körüli tempóm van. Folyamatosan számolgatok, hogy mennyit lassulhatok még a 4 órához. 38km-nél megelőz a 4 órás iramfutó. Na bakker. Ez van, de legalább a frissítőpontig fussak el. De nem megy. 100 méterrel előtte már sétálok. Innentől kezdve inkább séta van, bele-bele kocogással. A 41km-nél lévő ponttól megint futok ezt már ki kell bírnom. És ettől fogva senki nem előzhet meg! Erre egy piros trikós futó beelőz. Na mondom öcsém ebből nem eszel. Elkezdem tolni egy kilométer sincs már hátra. A vége 5 perc alattiban megy a pulzusom meg 180 felett. Bent vagyok! Eszter és Kacsa a cél után várnak. Nem vagyok túl jól, állítólag nem is néztem ki jól. Le kell ülnöm. Elfáradtam. Eddig is tudtuk, de ismét bizonyságot nyert. Betegen ne fussunk, maratont meg pláne. És az időm? 4:10:52 lett, de nem érdekel. Itt és most a túlélés volt a cél. Eszternek meglett a tervezett idő, sőt még jobbat is futott, 3:37-el ért át a célvonalon. Kacsát is bedarálta a végére. Mondtuk is neki viccesen, hogy két nyulat is elfogyasztott. A plázában még dekkoltunk egy keveset, ettünk-ittunk jót mulattunk majd hazafele vettük az irányt. Köszönjük.

SPAR maraton:

Nyugodtan készülődhettem rá, nem volt semmi extra terv. Szerettem volna egy kellemeset futni. Ez egészen addig tartott amíg Kacsa ki nem találta, hogy fussunk egy 3:25-öt. Nem sokat ellenkeztem. bár éreztem, hogy ez lehet erős nekem. Mindegy, megyünk amíg bírjuk aztán lesz valami. Reggel minden a megszokott módon zajlott. Időben ébredés, reggeli és jó korán kb. 1,5 órával a rajt előtt már kint voltam a helyszínen. Legalább volt még parkolóhely a közelben. Kacsa jóval később jött. Nem volt a top-on, mert elkapott valami fosós vírust és pluszban még az óráját is otthon hagyta. Sebaj, nem azzal futunk. Beállunk a rajtzónánkba (persze addig pisiltünk vagy kétszer) Zoli elé aki a 3:30-as iramfutó volt. Rajt! Megindulunk a kívánt tempóban akad egy kis tömeg az iramfutók környékén, de igyekszünk inkább előrébb helyezkedni. Szépen pörögnek is a kilik egyedül az emelkedőkkel van problémám. Valamiért nem esnek jól, pedig komoly nincs is köztük.

Eli tűnik fel a Fővám téren. Hangja beteríti az egész teret. Gyors pacsi után haladunk is tovább. A tempónk továbbra is megfelelő és kezdem magam komfortosan érezni. No, csak nem bemelegedtem. Így megyünk végig a rakparton és érjük el a Margitszigetet. A kanyarban Cögével találkozunk aki szintén biztat minket. Átvágunk a központi úton és nyomulunk fel az Árpád hídra. Nem esik jól a felfutás. Úgy érzem minden erőm elszáll. Valahogy csak felérek és jön egy kis lejtő, de az érzés nem változik. Ez most szar. Lent meg Eli vár minket, lelkesen fotó és szurkol.

Nem jó a helyzet, ugyanazt érzem, mint Kassán. Kissé szédülök és rettenetesen izzadok. Valószínűleg nem vagyok teljesen egészséges. Ráadásul a a bal lábamat gyengének érzem. Ez az edzéseken is így volt, de most jobban kijön. Kacsát próbálom rábeszélni, hogy hagyjon ott és menjen húzza be a szeretett időt. Nem teszi. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem. Leérve a budai alsó rakpartra már csak 6 perc körüli tempó megy. Mindegy, ez van így megyünk tovább. Mindenhol kényelmesen frissítünk, sőt még pisilni is megállunk. De futunk még a tempó már messze nem az amit elterveztünk. Fejben mindig a következő pontig akarok elfutni. Ati a Kopaszinál vár minket csőre töltött fényképezőgéppel. Érdekesség, hogy ez tavaly is így volt és akkor is mire odaértem már kész voltam, mint a házifeladat. Lehet nem hoz nekem szerencsét? :)

Na de viccet félretéve menjünk tovább. Itt már feltűnik Eszter is aki most a 30km-en indult. Átérve a pesti oldalra utol is ér minket. Innen hármasban folytatjuk az utunkat. Párszor megpróbáltam rávenni őket, hogy fussanak a saját tempójukban, de nem akartak magamra hagyni. Továbbra is minden emelkedőt Mount Everest-nek érzek. Síkon még csak-csak megy, de felfele nem megy. A Nyugati téri felüljárón csak sétálva jutok fel. De innen már tényleg nincs sok. Számolgatok, hogy azért ez bőven 4 órán belül lesz, sőt talán még a tavalyi egyéni Spar csúcsom is megdőlhet. A Lehel téri ponton iszom mindent amit találok. Cola, iso, magnézium és víz. Lötyög is a hasamban, igaz nem is ez a legnagyobb bajom. Innentől nem tervezek megállni sehol és csak egy a mostani állapotomban kritikusnak mondható emelkedő van. Azonban ezt sikerül megfutnom mindenfajta lassulás nélkül. Már a Hősök terén járunk még egy kis karika a Városligetben és bent is vagyunk. Uccsó kili. Na akkor induljunk meg. Újra sikerül felvenni az rendes tempónkat, miközben azon tanakodunk, hogy milyen formációt találjunk ki a hármas befutóra, de a BSI lehűti a kedélyünket. A két távnak külön van a befutója. Sebaj mi így is igyekszünk egyszerre beérni. Vége! Megvan. 3:53:15! Meglett a pályacsúcsom!

Megköszönöm a srácoknak a társaságot. Megkapom az érmet és a csomagot. Keresek egy megfelelő helyet és leülök a földre. Eléggé kivagyok, de így nyugalomban egész jó a helyzet. Szépen lassan mindenki hazamegy én meg ott üldögélek még egy darabig. Megjön Zoli aki szintén szarul néz ki. Csatlakozik hozzám, már ketten ülünk a földön. Eltelik egy kis idő mire összeszedem magam és elindulok haza. Nem volt tökéletes verseny, de végigcsináltam.

Nyúlcipőbolt Mátra trail:

Amikor erre neveztünk egyértelmű volt, hogy a leghosszabb távra tesszük ezt. Közben úgy alakult, hogy Eszter is jön majd a Piros85-re. 1 hét van addig. Hmm, nem biztos, hogy jó döntés volt, de már mindegy. Végigmegyünk lazában. A rajtban mellém áll Vizi Tibi aki pár napja pályacsúcsot ment a Körön. Vele beszélgetve indulok el. A tervem egy 3 óra körüli idő és lehetőleg ne csapjam szét magam. Beérve az erdőbe kutyás szánok fogadnak minket. Na megvan a motiváció mondom magamban. Nehogy megegyenek.Két kilométerig megyek Tibivel aztán elhagy. Az emelkedőn igyekszem tartalékolni meg is előznek páran. Még mindig gyengének érzem magam főleg a lábamat. 6km-ig emelkedik utána lehet lefele száguldani. Veretek is bőszen mindenkit visszaelőzök, de azért próbálok ésszel menni és vigyázni a lábaimra. Ismerős helyekre tévedek amikor elérem Mátraházát. Eddig ugye csak aszfalton jöttem fel ide. Megyünk a Kékestetőre is igaz kerülőúttal, mert előbb lefele futunk. Nagyon jól érzem magam. Lejt is, aszfalt is mi kellhet még. Hát nem az a brutális mászás ami a felvezetett a csúcsra.

Fura helyzet volt mert teljesen más volt mint a Kékes csúcsfutás alig tudtam elhelyezni magamat hogy merre is vagyunk illetve megyünk. Fent gyors csippantás és irány lefele a sípályán. Ezt a részt imádtam. Nincsenek kövek csak föld és némi fű. Lehetett csapatni rendesen bőven 4 perc körüli volt a tempó. Na igen, nem igazán spóroltam. Villámgyorsan leértem Mátraházára ahol gyors frissítés és dugókázás után újfent lefele kellett menni. Az elején egész jól haladtam megfelelő volt az út. Aztán ez egy kicsit sziklásra és meredekre változott. Itt azért óvatosan haladtam, de így is sok rövidebb távon indulót értem utol akik nagyon kedvesen félreálltak miközben egymást biztattuk.

A 3 órás tervemet időközben elengedtem látszott nem lesz meg. 5 kili lehet hátra amikor újabb sziklás rész jött. Hiába lejtett nem tudtam úgy haladni ahogy szerettem volna, ketten fel is zárkóztak mögém és később meg is előztek. Rögtön előjött a versenyző énem. Semmi gond majd az aszfaltos  részen lenyomom őket. Nagyon vártam már mikor érünk ki rá. Villámgyorsan hátba csapom az ellőttem lévő két emberkét. Azonban jobban körül nézve ráeszmélek, hogy korai volt még a legmagasabb fokozatba kapcsolni. Több, mint egy kili van még hátra. Nem mintha nem tudtam volna valahol legbelül, de mégis elfeledkeztem róla. Pont annyira lassítok, hogy ne kerüljenek hozzám közelebb. Nem mintha számítana ez hiszen mindenki magával versenyez elsősorban. 500-al a vége előtt belegyorsítok már a közel a vég. A pálya mellett sokan szurkolnak komolyan mondom szinte hősnek éreztem magam. Átfutok a célkapunk gyorsan csippantok egyet és kész. Megcsináltam. 3:22:09. Jól elfáradtam. Leülök egy padra és pihegek. Endrével váltok pár szót, szegényt rommá csípték a lódarazsak. Hogy mi? Ilyen nekem nem rémlik. Mondjuk nem is baj. Eszter még valahol kint a pályán. Átveszek egy száraz felsőt és elindulok vissza. Nem futva, mert ezt a mozgást most nem érzem annyira a magaménak. Szerencsére hamar feltűnik mosollyal az arcán és lezúzott térddel. Na, megint elperecelt ez már lassan a védjegyévé válik. Kissé robotmozgással felveszem az utazótempóját és így hasítunk a cél felé. Beérünk a célba lerogyunk egy padra majd miután egy kicsit pihentünk megyünk a megérdemelt kajáért. Megint finom gulyást főztek Csanyáék. Az étel elfogyasztása után haza fele vettük az irányt.

Szerencsére másnap munkaszüneti nap volt, mert a járás okozott némi nehézséget. Annyira vigyáztam magamra, hogy a combjaimat csak sikerült bedurrantani. Jó előjelek a szombati Piros85 előtt.

Piros 85:

A verseny ami nem verseny. Itt és most nem. Tavasszal kis hezitálás után beneveztem. Nem voltam benne biztos akarom, hogy milyen hatással lesz rám Apu halálának évfordulója. Az augusztusi sérülés miatt is rezgett kicsit a léc. A héten csak két napot dolgoztam, a futás előtti két napra szabadságot kértem. Nem tudom mitől, de egész héten nyugalommal gondoltam a rám váró 85 kilométerre. Azt éreztem, hogy hacsak nem töröm ki a nyakam akkor végigmegyek. 26-án délelőtt kimentünk Anyuval Apuhoz, majd este emlékezésként futottam egy rövidet, benne egy 1km pb-vel. A többiekkel előre lebeszéltük a rajtba jutást. Attika felveszi Kacsát, én Atit, Budaörsön az egyik kocsit letámasztjuk majd felvesszük Esztert és irány Csillaghegy. 8:30-kor volt rajt, mi 7:15 körül már a rajtban voltunk. Bőven volt időnk átvenni a rajtszámokat és készülődni a nagy napra.  Beálltunk a nem rövid, mellékhelyiségre várakozó sorba. Tisztán látszott, hogy ha végig várjuk lekéssük a rajtot. Mivel nem győzni jöttünk így nem volt kérdéses. Külön rajtunk lesz. Kb. 2 perccel indultunk a mezőny után. Legalább nem lesz tülekedés az erdőben. Kényelmes tempóban indultunk neki az emelkedőknek. Hosszú az út, nem sietünk sehova, a cél az, hogy végigmenjünk. Ez volt a mottónk. Ami kicsit is nehezebb emelkedő volt azon sétáltunk, minden egyéb helyen futottunk igaz nem erős iramban. A Kevély volt az első hegy amit meg kellett mászni. Többször is jártam már itt így nem volt meglepetés. Nagyon jó hangulatban teltek a percek-órák. Mi voltunk szerintem a legkedélyesebb csapat. Meg persze az AhojNinja-k is. Ez a futós hátizsákunk (Aonijie) nevéből jött. És néha-néha előkerült a chip-es gyerek is.Sokat nevettünk.

Ez is nagyban közrejátszott abban, hogy minden különösebb gond nélkül haladtunk. Gyors dugókázás után irány lefele. Elég sziklás a terep így óvatosban nyomtuk.

 Nagy Kevélyen

Rövid, pár km-es ereszkedés után elindulunk felfele a Tölgyikrekre. Nagyjából Kevély nehézségű csak nem mászunk olyan magasra. Mi továbbra is tartottuk magunkat a tervhez. Nem kapkodunk, mert sok van még hátra.

A Tölgyikrek után Dömösig hosszú ereszkedés van. Itt egész jó tempót is tudunk menni bár a talajon rengeteg a csúszós avar amik alatt néhol kövek rejtőznek. Tavaly itt már minden bajom volt ekkor már tudtam, hogy nem fogok végigmenni. Most azonban ez fel sem merült.Remekül voltam igazából még fáradtnak sem éreztem magam. Beérünk Dömösre ahol kis aszfaltos rész után van a frissítőpont terülj-terülj asztalkámmal. Van itt minden. Nutellás keksz, zsíros kenyér, olívabogyó, kolbász. Ettünk is rendesen. Én speciel zsíros kenyérbe csomagolt nutellás kekszet. Kb. 10 percet voltunk a ponton aztán tovább indultunk. Jön Dobogókő. Szép kis mászás vár ránk. A kedvünk még mindig jó bár talán már kevesebbet mókázunk. Lassan, de töretlenül és biztosan haladunk felfele. Közel 1,5 óra után kirajzolódni látszik a kilátó sziluettje. Kis töprengés után nem megyünk ki fotózkodni, mert rusnya szél fúj és nincs melegünk.

A frissítőpont előtt Ati már vár ránk, csinál is rólunk pár képet. Gyors frissítés után a kocsihoz megyünk és átöltözöm. Felveszek egy száraz felsőt. De így is szétfagyok, főleg a kezeim. El is indulok a többiek előtt majd utolérnek, mert még úgyis el kell intéznem a kis dolgomat. Jöhet az ereszkedés a Kopár csárdáig. Akadt benne egy-két meglepetés.

Például az, hogy én kis naiv azt hittem, hogy ez csak lejtmenet lesz. Hát nem, nagyon nem. Annyira nem volt vészes, de nem számítottam rá. Ahogy arra sem, hogy az eső is nekikezdett. Remélem eláll mert ha ez így marad a hátralévő 40 kilire az fasza lesz. Szerencsére mire leértünk már híre sem volt az esőnek. Kopár csárda, Ati itt megint várt minket valamint itt osztogatják a híres meleg levest. Na ebből most csak a leves volt igaz a meleg már nem annyira. Sebaj. Eszter fájlalta a lábát, de biztattuk, hogy nem lesz gond vigyázunk rá. 54 km-nél tartottunk és egy kis térdfájást leszámítva továbbra sem volt komoly bajom.

A következő célunk Nagykovácsi volt ami csak egy tízes. Na ja, de azt megszenvedtük. Volt benne meredek rész rendesen, felfele csak séta volt, kevés alkalommal kocogtunk bele. Lefele és síkon azért haladtunk. A fejlámpákat is bekapcsoltuk mert már kezdett sötétedni. Valahol itt válhattunk először szét. Én Eszterrel mentem elöl, Attika és Kacsa pár perccel mögöttünk. A városba érve meredek lejtős aszfaltos rész jött. Ezt annyira nem szerettem szerencsére nem tartott sokáig. A plébániát gyorsan megtaláltuk.jöhetett is a nagy generál. Felülre felvettem egy aláöltözetet és egy száraz pólót alul meg hosszúnadrágra váltottam. Közben Kacsáék is befutottak az ellenőrző pontra. Mivel nem akartunk nagyon elmerevedni így Eszterrel az indulás mellett döntöttünk. Majd utolérnek minket a többiek. Mit mondjak nem volt zökkenőmentes az újraindulás. Az eddigi 65km megtette hatását. 3-400 méter után azonban jobb lett a helyzet. A sötétben nem nagyon találtuk merre is kéne menni, de csak meglett a helyes irány. Naná, hogy felfele mentünk. A talajviszonyok nem mindig voltak alkalmasak a futásra, de az az is lehet, hogy csak mi voltunk félénkek. Pár kili után Attikáék utolértek minket, újfent összeállt a banda. Ez a Fekete fej előtti pontig így is maradt onnan Eszter hamarabb továbbállt én meg kb. 1 perc múlva utána siettem. Újabb aszfaltos rész jött ami számomra elég veszélyesnek tűnt. Kanyargós út és tök sötét. Letérvén az útról elvégeztem megint a kisdolgomat. Jöhet az újabb mászás Fekete fejig. Felfele megjelentek Kacsaék egész népes kis táborral. Jó sokan összegyűltünk mint valami szektás menet az éjszakai erdőben. Fent gyorsan csippantunk és haladunk is tovább. Kis lejtmenet után megint felfele megyünk, de ez nem vészes. Attika mintha kicsit elfáradt volna így Kacsával lemaradnak. Megyünk Szépjuhászné felé ahol ismételten Ati vár ránk. Itt csak gyorsan kulacsot töltünk és indulunk is neki a János hegynek. Cél Bözsi, a kilátó. Ez a rész is ismerős volt már a Balboákról, igaz akkor világosban mentünk. Nem könnyű szakasz, nem is haladtunk nagy tempóban, de ennek ellenére hamar felértünk. Innen már csak egy tízes! Lebotorkálunk a lépcsőn majd a játszótéren átvágva egy jól futható ösvényre jutunk. Kellemes tempóban haladunk rajta, mintha nem is 75km-en lennénk túl. Jó jelnek tekintjük, hogy még tudunk futni. Persze amint egy kis emelkedő van rögtön sétára váltunk. Általában én megyek elöl Esztert be-bevárva. Jó ez így, mert néha bizony elérzékenyülök, Főleg Apura gondolok és, hogy ezt Ő érte is csinálom és innen már tuti megcsinálom. Egy kereszteződésnél mécsesekkel van kirakva a helyes irány. Nagyon hangulatos volt még az sem zavart, hogy éppen felfele kellett menni. Jött a rettegettnek beharangozott meredek lefele. Eszter érthető módon nem akarta összetörni magát a szűk ösvényen így nagyon kényelmesen ereszkedtünk rajta. Egy-két része volt csak gázos a többi futható lett volna, de az elsődleges cél a biztonság volt. Időközben már feltűntek Budaörs esti fényei. Közeledünk, mindjárt beérünk a városba és akkor vége. Elérünk egy ellenőrző/frissítő ponthoz ahol csak infot kérünk. Mennyi még a végéig. 6,5 kilométert mondanak. Jó, akkor óra szerint 84,7km-ig kell menni. Innentől ez lesz a viszonyítási alap. Kb. 500 méterenként bemondom, hogy éppen hol tartunk. Mit tartunk? Futunk! Juhuu! Aszfaltra tévedtünk. Ez már Budaörs, ez itt a végjáték. A talpam már eléggé fáj, de ez ilyenkor kit érdekel. Meglátom a sarkon a Budapest Bankot. Na jól van, tudom hol vagyunk. Innen már tényleg nagyon közel vagyunk. Már csak egy balos meg még egy az iskola bejáratánál majd fel a lépcsőn és bent is vagyunk. A kapunál Atit vizionáljuk, de nem Ő az. Aki éppen arra jár az szurkol nekünk. Bent az épületben, már csak pár lépcső választ el minket a dicsőségtől. Igen! Megcsináltuk! Ölelés Eszterrel, pacsi Atival.

Pár perc múlva beér Attika és Kacsa is. Attikán látszik a fáradtság, Kacsa mintha csak lement volna a boltba egy liter tejért.

Kurva nagy királyok vagyunk mind a négyen! Nem volt könnyű menet, de megvan. Igaz számomra egy percig nem volt kérdéses, hogy végigmegyek. A talp és térdfájáson kívül semmi bajom. Elfáradtam, de ha kellett volna tudtam volna még menni. Átvesszük a megérdemelt érmünket és oklevelünket. Leülünk egy padra, azért most már látszik, hogy egy kicsit megviselt a társaság.

De úgy gondolom ez teljesen normális egy ilyen nap után. Összeszedjük magunkat és irány haza. Az utcán veszettül ráz a hideg be is ülök az Ati által előre bemelegített kocsiba. nem hiába, profi a srác. Hazaviszem Esztert, Ati meg intézi a többieket. Hosszú nap volt, de ennek is vége lett. Végig spóroltunk az erőnkkel? Igen. Tudtam volna jobbat menni? Igen. De örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy mind a négyen végigmentünk és ez főleg annak köszönhető, hogy okosan mentünk és jól frissítettünk. Valamint nagyban köszönhető Atinak, akinek nem lehetünk elég hálásak, hogy az egész napját ránk áldozta. Nélküle nem sikerült volna. Előtte és közben végig azt mondogattam, ha sikerül, ha nem, soha többet Piros 85. Nos, ez másnapra alaposan megváltozott. Jövőre is menni akarok és a 12 órán belüli időt tűztem ki célnak. Mert meg tudom csinálni, mert meg akarom.

Idén már csak a Siófoki félmaraton van ahol szeretnék egy jót futni. A PB eléggé esélytelennek tűnik, de meg fogom próbálni aztán lesz ami lesz. Nincs veszítenivalóm.

Evetkétől kaptam karácsonyi ajándékba. Lepkét is benevezte és úgy volt, hogy együtt megyünk. Nekik és nekem is nyaralásként felfogva. Abban biztos voltam, hogy bringát is vinni akarok, mert ha már ott járok akkor  tekerni is kell. Ki tudja mikor jutok el legközelebb az Alpokba. Sajnos vagy nem másképp alakult. Lepke repült Londonba én meg kis időre egyedül maradtam. Aztán Attika becsatlakozott Ditkével így hármasban keltünk útra. Én szerda este meló után kimentem Ramsau-ba Attikáékhoz, hogy másnap reggel onnan induljunk Pitztal felé. Ezzel azért nyertünk 3 órát. Maga az odavezető út is rengeteg szépséget tartogatott ellensúlyozva a rohadt unalmas autópályát. Jöttek sorban a tavak majd előkerültek a hegyek is. Én meg is lennék. :) De hát ugye nem csak ezért jöttünk. A szállást gyorsan megtaláltuk a hegyoldalban és el is foglaltuk. Irány a közeli Imst ahol csaptunk egy bevásárlást. Én vacsora előtt még kimentem futni egyet, hogy meglegyen a 300 km a hónapban. Sikerült pont az eső érkeztére időzíteni. De nem baj akkor kell futni amikor jól esik és irgalmatlanul élveztem. Igaz a szinttel, amiből sikerült 350 métert gyűjteni a 7 km-en néha meggyűlt a bajom, de összességében remek futás volt. A vacsora helyéül a VaBene nevű olasz éttermet választottuk ahol én egy jó kis hawaii pizza-t ettem, mert fel kell tölteni rendesen a szénhidrát raktárakat. Pénteken ráérősen keltünk hiszen aznapra csak a bringázás volt tervezve. Igaz az 140 km és 4000 méter szint. A hűvös idő miatt kb. 10h indultunk. Az első 5 km-en nem is volt gond, mert lefele haladtunk majd jött az Arzl-ig tartó hegymenet. Rendesen kifulladtunk benne pedig nem volt hosszú. Itt azért egy pillanatra átgondoltuk a dolgokat, de végül a menjünk és csináljuk mellett döntöttünk. Nehogy már szégyenszemre visszaforduljunk. Innen viszonylag simán folytattuk utunkat csodaszép tájakon haladva.

Ahogy haladtunk felfele a nem túl meredek részen egyre baljósabb felhők kezdtek gyülekezni fejünk felett. Nem sokkal később el is kezdett esni az eső. Jött a  kupaktanács Attikával. Maga a csúcs még 30 km, de a tó is kb. 20 km. Ez 2-3 óra még felfele és lefele nagyon nem lesz vicces a csúszós út. Mivel vasárnap maraton van így észszerű döntést hoztunk. Visszafordulunk. Le is ereszkedtünk Prutz városáig ahol újabb megálló és döntési kényszer. Megyünk arra amerről jöttünk vagy a rövidebb, de sokkal szintesebb úton megyünk. Utóbbi lett a nyerő, de mint később kiderült nem annyira. Irgalmatlan emelkedők  vártak ránk. Volt olyan 5km-es szakaszunk ahol 500 métert másztunk felfele. Közben sikerült defektet is kapnom és mivel ez egy megállás után volt és nem vettem észre el is pereceltem. Szerencsére komolyabb baj nem lett belőle. Nem sokkal később sikerült 10 euro-ért vennünk 1,5 liter vizet és fél liter colat. Nem vót óccsó, de legalább az étteremben lévő csaj magyar volt.

defekt és perec helye

emelkedik...

Azért haladtunk hazafele bár néha megviccelt minket az út. A lejtős részen két helyen is fel volt bontva az út. Kapaszkodtunk rendesen a fékekbe. Wenns-nél már annyira elege volt Attikának az egészből, hogy inkább bevállaltuk a rövidebb kavicsos erdei utat. A lényeg, hogy haza vergődtünk valahogy. Sok mindent elmond, hogy a netto 3:50-es utat 7,5 óra alatt tettük meg. Este megint Imst-ben ettünk ezúttal egy jófajta burgert.

Szombatra fix programként csak a rajtszám átvétel volt így előtte tettünk egy kis kitérőt. Felmentünk a Wildspitze lábához. Ez azért is volt hasznos mert így bejártuk kocsival a maraton útvonalát. Maga a felvonózás sokba került (39 euro) de a látvány az magáért beszél. Az első felvonó konkrétan a hegy belsejében megy, nuku kilátás. Felérve gyorsan körbenézünk. Gyönyörű. Hó és hegycsúcsok mindenfele. Pár perc alatt körbenézünk majd irány tovább felfele a másik felvonóval. Ez 3440 méter magasra visz. Soha nem jártam még ennyire magasan. Fent csak hó van mindenütt meg egy kis köd. Nem baj így is szép a táj és a mínusz pár fok sem tűnik vészesnek. Egészen addig amíg nem kezd el fújni a szél. Nos nem volt melegünk. A lefele úton óriási köd fogad minket és elkezd havazni. Ezt felváltja az eső mire leérünk a parkolóba. Jó kilátások holnapra.  Még beugrunk Wenns-be a rajtszámokért és a tészta party-t sem hagyjuk.

Vissza a szállásra jöhet a cuccok összeszedése a maratonra. Este már csak egy kis nasit tolunk chips és csoki formájában miközben Irigy Mirigyeket nézünk Youtube-on. Vasárnap korán van ébresztő mert a transzfer busz 6:30-kor indul a rajtba. Nem érzem magam frissnek és kipihentnek. A rajt közelében letesszük a kocsit és pár perc után indulunk is. Felérünk és nagyon hideg van. Kb. 5 fok lehet de majd megfagyunk melegítőben is. És ahogy körbenézek ezzel sokan vannak még így.

Valahogy azért csak kihúzzuk a rajtig. Közben találkozunk pár magyarral. Váltunk pár szót egészen addig amíg szinte lekéssük a rajtot. A mezőny végéről indulunk csak. Attikával közlöm, hogy én azt futom ami jól esik és ne hagyatkozzon rám. Emelkedővel indítunk és nem komfortos. Szerencsére 1,5 kili után jön a lejtmenet. Fáradt éreztem magam de sikerült beállnom a 4:50 körüli tempóra. Ezt éreztem kényelmesnek. Attika kicsit lemaradt gondoltam majd később utolér. De csak nem akart megérkezni. Egy ideig figyelgettem hátrafelé és látszott, hogy távolodik. Kevés lesz ez a céljához. Mindegy az én gondolataimba beférkőzött a pisilés ingere. Basszus. Alig járunk 5 km-nél és máris kell és ezt tuti nem tudom végigcipelni. Ki is álltam 6,5 körül egy szimpatikus helyen ahol már valaki éppen hasonló dolgát végezte. Nosza szaladjunk is tovább. Kicsit aggasztott, hogy Attika a technikai szünet ellenére sem ért utol. Próbáltam magammal foglalkozni és élvezni a tájat. Az aláöltözet miatt kicsit melegem volt így pont kapóra jött a szemerkélő eső. Imádok esőben futni. Sikerült is kicsit gyorsulni amikor 13-14km-nél ismerős érzés kerített hatalmába. Igen, megint pisilni kell. Ha ez így megy tovább akkor nem is tudom mi lesz. Próbáltam legalább a feléig kihúzni de 17-nél megint megálltam. Ez van. Ja, a srác aki mellett megálltam előzőleg szintén megállt. Egymásra néztünk és csak nevettünk. Visszaállván fokoztam a tempón. Jól éreztem magam, tudtam, hogy elbírom. Megvolt a táv fele kb. 1:43-44-es idővel. 25 km környékén jött az első emelkedő amin sokat előztem. Igyekeztem továbbra is kényelmes tempóban haladni. Ez az emelkedőn 5:30-as tempót jelentett. Jött egy meredekebb lefele ahol nagyon elengedtem magam már közel 4 percesnél jártam amikor elértem a következő emelkedőt ami egészen Wenns-ig kitartott. Nagyon hosszú volt. Nem meredek ugyan és a tempó is vállalható volt, de azért örültem, hogy felértem. Wenns-ben még a nevemet is bemondták és mindenhonnan szurkoltak  Remek érzés volt. Ez a jelenet megismétlődött Arzl-ban is és itt már ugye 35-nél jártunk plusz végre volt cola. Le is húztam egy pohárral. Usgyi tovább Imst fele. Ezt az utat is jól ismertem hiszen kocsival sokat mentünk rajta. A tempóm még jó volt 4:40-50 körül viszont a vádlimat elkezdtem érezni. Konkrétan majd szétszakadt a bal oldali. Ilyet se nagyon éreztem még. Beérek Imst-be ahol egy újabb meredek rész fogad a vádli minden erejével tiltakozik ellene, de nem ő dönt. Jön egy kis sík rész az uccsó 3 km meg emelkedik. Kicsit örültem neki még ha lassabban is haladok. Az utolsó frissítőponton már nem állok meg csak haladok eltökélten a célom felé. Ez már a sportcentrum parkolója, látom Attika kocsiját. Jöhet a hajrá, már hallom a szpíkert és a kanyar után már a célt is látom. Igaz tenni kell egy kis kurflit, de már nagyon közel vagyok. Hátulról ketten óriási tempóban előznek. Félmaratonisták, nem akarom, de nem is tudnám átvenni a tempójukat. Így legalább egyedül futhatok be a célba. Kész! Vége! Megcsináltam! 3:28:43! És nagyon jó volt! Persze elfáradtam, meg fáj is egy kicsit, de egy maratonnak fájnia kell. Megkapom az érmet majd szinte rögtön utána a befutóképet. Ilyen se volt még. Iszom és leülök egy padra. Várom Attikát. Az már biztos, hogy a 3:30-as tervezett ideje nem lesz meg. Aztán csak megérkezett 3:41-es idővel. Maratonfutó lett! Leültünk padra és mondja, hogy nézzük meg hol végzett a kategóriájában. Hoppá! Második lett. Meg kell várnunk eredményhirdetést. Ránéztünk az enyémre is. Megint csak hoppá. Én is második lettem. Hogy mi van? Ditkének szóltunk ne nagyon várjon minket haza mostanában. Jelenésünk lesz. Átöltöztünk, lepakoltuk a felesleges cuccokat a kocsiba és visszamentünk a nagy sátorba. Jó hosszú procedúra volt, de csak túl lettünk rajta. Fura volt a dobogón állni. Talán soha nem lesz rá többet lehetőségem. Este ismét a VaBene étteremben pótoltuk az elvesztett kalóriákat.

 az egyik legjobb befutóképem

 hogy mik meg nem történnek

két Darabos, két második hely

Másnapra kerékpározást terveztem, azonban reggel felkelve eső fogadott bár volt esély az idő javulására. Végül közösen arra jutottunk, hogy menjünk túrázni a Riffelsee-hez. Na ez hiányzott Attikának, mint mókusnak ez erdőtűz. Nekem is fájtak a combjaim, de sokkal jobban voltam, mint Ő. Nem is igazából felfele volt gond hanem a lefele. Azért hősiesen végigtolta a 12 km-es túrát. Végül nagyon szép időnk lett és mesés tájakon jártunk. Fent a hüttében finomat ettünk és élveztük a napsütést és a kilátást. Magát a tavat már nem nagyon akarta Attika megkerülni, de mivel ketten voltunk ellene így nem volt választása. És mivel a felvonó bezárt így maradt a séta lefele. De hát kemények vagyunk vagy mi. Már lefele jöttünk amikor az összes birka körénk gyülekezett és követni kezdtek minket. Hmm, csak nem betámadnak minket. De semmi ilyenről nem volt szó csak barátkozni akartak.

Kedden irány haza. 10h fele indulunk mert 8-9 óra az út nekem hazáig és így még időben hazaérek, hogy másnap frissen és üdén mehessek dolgozni. Nem igazán jött össze. Attikáékhoz vissza érve nyitnám a kocsit, de semmi. Se kép, se hang. Basszus, lemerült az akksi. A bikázás első próbálkozásra nem jött össze, de legalább elfüstöltük Attika kábelét. Aztán másodszorra sem Krisztián autójáról a teherautós kábellel. Szívás van. Végül Attika akksiját tettük át és azzal jöttem haza. 2 órát buktam vele. Igaz ezt Krisztiánnal próbáltuk behozni az autópályán. Maradjunk annyiban, hogy nem mentünk lassan. 22h-re haza is értem. Másnap Krisztián szerzett egy akksit és este vissza is cseréltük. Köszönet érte.

nem jött be

Nézzük a számokat: A 3:28:41-es idővel abszolút 34-ik lettem a 170 célba érkezőből. A férfiak között 32-ik lettem a 138-ból, valamint ugye kategória második 15-ből. Nem túl kiemelkedő, de nem is ezért mentem. 4,5 perccel nyertek előttem. Ha nincs a két technikai szünet, ha tudom és gondolok rá, hogy kire kell figyelni akkor úgy érzem meglett volna. Tudtam volna jobbat futni ebben biztos vagyok. De a sportban nincsen ha és nem is ezért mentem. Futottam egy kényelmes maratont, minden ponton ráérősen frissítve. Jó volt ez így.

Mondhatnám, hogy egy kicsit átok ült ezen az utazáson az esős időjárással, az eséssel párosult defekt és a lerobbant kocsi miatt. De nem gondolom így. Hosszú és fárasztó volt, de nagyon jó. Sokat kaptam az úttól, többet mint amit vártam...

Mentem lefele reggel és azon gondolkodtam, hogy mennyire kicsi is vagyok ebben az egészben. Az ok, hogy sok versenyen indulok és nagy rutinom van, de az csak futás. Ez meg azért mégis más. Persze megoldom és minden rendben megy, de valahogy nem érzem magam olyan otthonosan ebben a közegben. Na de mindegy is lépjünk gyorsan túl ezen és lássuk mi történt. 7:40-ig lehetett átvenni a rajtszámot én a 7h-t lőttem be érkezési időnek. Szerencsére gyorsan találtam is parkolóhelyet a közelben. Maga a procedúra hamar lezajlott. Nem kértek semmilyen igazolványt csak egy nevet és egy aláírást.

Még tettem egy kétbetűs kitérőt és irány vissza a kocsihoz. Több mint 1,5 óra volt még a rajtig. Rengeteg idő. Páran körülöttem már tettek-vettek én próbáltam aludni egy keveset. Nem sok sikerrel. Aztán én is nekiláttam a készülődésnek. Átöltöztem, összeraktam a bringát és bepakoltam a zsebeimbe a frissítést.

az elején jöhet a sós-vajas kifli aztán minden ami édes

15 perccel rajt előtt elindultam a B depo felé jelentsen ez bármit is. Összetalálkoztam egy sráccal akit a Kínok kínján ismertem meg, pár szót váltottunk majd ment mindenki a maga útjára. Sokan voltunk és mégis oly magányosnak éreztem magam. Besoroltam a depoba, már amennyire tudtam és vártam a jelet, hogy indulhassunk. Ez meg is történt. Jöhetett a lassú rajt. Na ez nagyjából annyira és addig volt lassú amíg ki nem értünk a főútra. Ott aztán megindult a helyezkedés és a tempómenés. Történt egy bukás és egy defekt is szerencsére mindkettőből kimaradtam. Iszonyat erős szél volt, ráadásul a legrosszabb. Oldal-szembeszél. Fújta is szét a mezőnyt rendesen. Nem baj majd ha az északi partra érünk akkor hátszelünk lesz. Naív voltam. Igyekeztem felzárkózni egy nagyobb bolyra. Rendesen kellett hozzá teperni ki is voltam mint a disznó. Basszus már elfáradtam és még alig mentünk 10-15 km-t. Majd a sor végén pihenek és körbeutazom a Balatont. Ebben is tévedtem. Összeáll egy 30-40 fős boly és utazóban kb. 35-ös tempót mentünk. Ez az idilli állapot 45 km-ig tartott ahol kaptunk egy vasúti pirosat. Nos amíg mi páran megálltunk, mert ugye meg kell, a boly eleje és vége áthaladt rajta. Majd szépen azok is akik lassabbak voltak de itt utolértek minket. Nabazmeg. Nem volt sportszerű ahogy a Coffeeride-os srác fogalmazott. Aztán nagyon sokadikként mi is átcsorogtunk a tilos jelzésen. Innen nagyrészt ketten mentünk. Sorra értük be az embereket, kisebb bolyokat de senki nem tudott beállni mögénk-mellénk. Pedig jól jött volna egy kis segítség. Egész jó és még kényelmes tempót mentünk kb. 60 km-ig. Innen azonban minden bajom volt. Fájt a seggem, a combom és fáradtnak éreztem a lábaimat. Hmm, remek végülis innen már csak 140 van hátra. A 6 órás célidőt kezdtem elengedni, de legalább a 30-as átlag legyen meg. Elértük a nyugati partot, itt jó kis emelkedő van ahol sokat előztem és a srác is leszakadt rólam. Én persze bíztam a kedvező szélirányban. Hiba volt. Totál szembeszél. Fasza ez legalább sokáig így lesz. A frissítő állomáson teletöltöttem a két kulacsomat vízzel + elvettem egy darabka banánt és irány tovább. Mit ne mondjak harcolni kellett az elemekkel. A magányomat azonban megtörték. Valaki beállt mögém szélárnyékba. Nem baj majd cserélünk. Újabb tévedés. Kiállok oldalra, hogy meg tudjon előzni, de int a lány, hogy neki ez nem fog menni. Nem nyertem. Király. Közben ahogy hátranéztem látom páran csak kicsivel vannak lemaradva. Bevárom őket csapatosan majd könnyebb lesz tempót menni. Igen. Megint tévedés. Senki nem vállalja fel rajtam kívül a vezetést. Most komolyan nekem a kis újoncnak kell húznia a sort. Nem gond csak érdekes. Ez így megy Gyenesdiásig ahol az emelkedőnek nem is nevezhető valamin leszakadnak. Már pedig én most már nem várok senkire. Újabb delikvenseket darálok be pedig nem egy fáklyás menet részemről. Aztán nagy nehezen utolér egy 5-6 fős boly akik jó tempót mennek. Ki is használok az alkalmat és beállok mögéjük. Így megyünk el a Badacsonyi frissítő pontig. Itt újabb kulacs vizeket veszek magamhoz valamint jöhet a nápolyi és a banán. Féltávnál vagyunk és tele a tököm az egésszel. De megyek tovább. Újdonsült társaim még maradnak így megint egyedül megyek. Szenvedek. Nem bírok ülni és a tekerés se kellemes. Kurva sok van még hátra. Páran megelőznek, de senki mögé nem bírok beállni, még pont előtti sorba sem. Nagynak tűnik a baj bár nem érzem magam se kiszáradva se eléhezve mégse megy. Vagyis megy, de ez számomra kevés. Jönnek sorba a települések melyek az UB-ról ismerősök. Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka aztán Aszófő. Húú az pedig már majdnem Tihany onnan meg csak 45 km a Club Aliga ahonnan meg már közel van Siófok. Legalábbis ezzel a béna dumával traktáltam saját magam. Mondjuk Aszófőig azért kellett menni egy keveset. Azt hittem soha nem érek oda. De csak elértem a tihanyi elágazást majd jön Balatonfüred. Itt majdnem sikerült elmennem a frissítőpont mellett annyira eldugták. Egy víz, egy iso, egy nápolyi valamint a benzinkúton vettem egy cola-t. A megmentő italt. Persze pisilni azt elfelejtettem. Menet közben rátoltam még egy cola-s gel-t. Nem volt egyszerű kibontani és megenni a szélben. Innen egy egész jó szakasz következett. Ugyan továbbra is fájt, de a tempó megvolt. Főleg hogy Alsóörsnél sikerült újra beállni abba a pár fős sorba amibe Badacsony előtt. 30 körüli tempóval haladtunk amikor egyszer csak furcsa dologra lettem figyelmes. Baszki, hátszelünk van! Élmény volt hallgatni ahogy a csendet csak a láncok, fogaskerekek és a gumik surrogása töri meg. Aztán persze ez hamar elmúlt és újra betalált minket a szembeszél. De ez már Balatonfűzfő ami jó majdnem Kenese onnan meg már hátra fele tekerve is beérek. De előtte még meg kellett mászni a sokak által rettegett kenesei emelkedőt. Én meg itt éreztem magam végre erősnek. Kiálltam a nyeregből és hadd szóljon, addig sem kellett ülnöm. Úgy mentem el a többiek mellett mintha álltak volna. Mint Armstrong fénykorában csak én nem szedek annyi cuccot. Balatonvilágosig jött egy kis lejtős rész talán a szél sem fújt annyira ezért itt haladtam rendesen. A 40 feletti tempó is ment. Közben számolgattam, hogy hogyan állok a 7 órás teljesítéshez. Nem jól, ahhoz nagyot kéne mennem a végén. A kis bolyunk teljesen szétszakadt megint egyedül tekerek. Siófokig akad pár kisebb emelkedő ezek újabb delikvenseket előzök. Fura érzés, mert fáj rendesen, de a kondiból még tudnék menni. De nem kell mert ez már Siófok és 5 kilin belül vagyunk. Még két bringást látok magam előtt őket meg akarom még fogni. Lefordulunk a főútról ez már a célegyenes. A páros egyre közelebb van, de tudom a célig már nem lesznek meg. Sebaj. Még egy kósza hajrá féleséget is bemutatok és vége! Kész! Megcsináltam, de kurvára fájt. 7:02:58 óra szerint. Még le kell gurulni a rajtközpontig ezt már a fene se kívánja. Leadom a chipet kicsit nyújtok és értékelem a helyzetet. Se ülni, se állni se menni nem nagyon tudok és nem is akarok. Azért csak kéne tenni valamit mert még haza kell jutni és másnap meg Normafán futás. Átöltözöm, bepakolok a kocsiba és irány Budapest.

még a rajt előtt

Egyelőre még kettős érzéseim vannak ezzel a Pelso-val kapcsolatban. Megcsináltam erre büszke vagyok, de nem esett jól és jobbat akartam. Oké a szél rengeteget számított és mindenki rosszabbat ment, mint tavaly, de akkor is. Az is tény, hogy életem második leghosszabb tekerése volt mint távban mint időben. A hivatalos időm 7:08:36 lett ezzel a 316-ik helyen végeztem az 523 célbaért férfi között. Ez nem is olyan rossz. És van egy olyan érzésem, hogy visszatérek még ide...

Szóval az UB. Mondhatni nagy fába vágtuk a fejszénket Kacsával amikor tavaly ősszel beneveztünk rá. 2 trió után emeltem a téten. Úgy éreztük, hogy valahogy csak végigmegyünk, ha kell sétálva, kúszva, mászva. Aztán Kacsát meg kellett műteni februárban. 1 hónap pihi. De nem aggódtam, megbeszéltük, hogy bármilyen leosztásban,de vele megyek párban 220 km-t. Jöttek sorban a versenyek és Bécsben már az is látszott, hogy jó formában vagyunk, Kacsán egyáltalán nem látszott az 1 hónap kihagyás. Abban gyorsan megegyeztünk, hogy inkább rövidebbeket futunk és sokszor váltunk. A segítőket is időben beszerveztük. Eli biztos pont volt, mint hajcsár. Sofőr pozícióban viszont történt változás. Zolika helyett Ati lett. Ekkor még bíztunk, hogy Zolika applikációja kell majd az UB-soknak. Egy bibi volt még, Ati péntek este még esküvőn lesz, de a jelige a mindent megoldunk volt. Előzetesen az 5:40-es tempót lőttük be, ez 20 óra 36 perces teljesítés ami reálisnak tűnt. Legfeljebb majd lassulunk csak érjünk be. 1 héttel a verseny előtt nem is tudom, hogy miért, de elkezdtük böngészni a tavalyi eredményeket. 20:40 körüli idővel dobogóra lehetett állni. Hmmm, igen, elindult bennünk a kisördög. Meg kéne csípni. Basszus, most komolyan ezt csináljuk. Az már evidencia, hogy körbeérünk, de menjünk rá az időre is? Mivel Ati kocsija közben elromlott, így a lejutása problémás lett. Végül a péntek este felmegyek érte Pestre és leviszem lett a nyerő választás. Mert miért is ne nehezítenénk meg magunknak a dolgot. Kacsa még próbálkozott stresszelni egy tüdőgyulladással, de nem adtam meg magam. Azért a többi dolog szépen haladt. Zolika elkészült a póló tervekkel, én meg bevásároltam az ellátmányt. Konkrétan még egy UB-t tolhattunk volna annyi kaja-pia lett véve. Aztán egyszer csak eljött a nagy nap és irány a Club Aliga. Összeszedtem Elit majd irány Kacsáék, hogy aztán szépen kényelmesen leautózzunk. Elfoglaltuk a szállásunkat és irány a versenyközpont. Rajtszám és chip átvétel, na meg bandázzunk egy kicsit. Ez nem annyira sikerült a kevés ismerősnek köszönhetően. De akiket vártunk nagyjából megérkeztek. Többek között Evetkével, Dórival és Zolival, aki egyéniben nyomta és Attika aki Zolit kísérte. Sajnos az Ági, Timi, Brezkó és Geri által alkotott Ubul6-al nem sikerült. Vikitől és Köxitől akik bringával kerülték meg a tavat, még remek ajándékot is kaptunk. Szintén bringázott Bejja, Móni, Betti, Áron meg az autós support volt.

a meglepi ajándék, csookiiii

19h-re volt asztal foglalva egy olasz étterembe, így arra vettük az irányt. Azért én még betoltam előtte egy adag mákos tésztát. Atival úgy volt lebeszélve, hogy kb. 21:30-re megyek fel érte így az étteremből egy gyors kajálás után már léptem is Eli társaságában. Viszonylag gyorsan megjártuk oda-vissza, még Bencét, Dóri futó párját is lehoztuk. 23:30 körül már ágyban is voltunk. Fasza, másnap 4:15-kor ébresztő van. De a nagyok is biztos így csinálják. Reggel úgy ébredtem, mint aki egész éjjel bulizott. Nem voltam friss az egyszer tuti. Kacsa sem volt boldog, hogy 5:20-tól már futhat. Lehúztunk gyorsban az egyéniek rajtjára, nagyjából sikerült is leérni. Innen meg már mi következünk. Elindul a nagy napunk.

Két hülye egy pár(os)

Becsekkoltunk a rajtba és vártunk. Teljesen nyugodtak voltunk. Én legalábbis biztos, de Kacsán sem láttam, hogy izgulna a ránk váró 220 km miatt. 5 óra 20 perc és rajt! Elindulunk a többi, úgymond lassabb 2 és 3 fős csapatokkal. A célunk az volt, hogy a velünk együtt induló csapatokat lenyomjuk

Atival és Elivel irány a kocsi, majd azzal Balatonkenesére vettük az irányt ahol Jani a lelkes szurkolónk már sörrel várta a fiúkat, azaz csak Elit, mert Ati nem ihatott. Azt már itt éreztük, hogy erős szél van és később a nap miatt fázni sem fogunk. Kacsa a terveknek megfelelően kb. 1 óra alatt érkezett meg, egészen pontosan 58:35-öt ment. 5:25-ös átlag. Jók vagyunk.

repülő Tás

Én jövök. Itt volt egy kis izgalom, hogy végre futhatok. 11,7 km várt rám. Kényelmes tempóban kezdtem, főleg a pulzusomra figyeltem. Nem szerettem volna elfutni az elejét. Így is elég sok embert megelőztem míg engem csak ketten. De már ekkor elkezdtük nézegetni a többi párost. Igen, nem bírunk magunkkal. 5:28-al és 145-ös átlagpulzussal tudtam le az első részt és olyan érzésem volt, mintha semmit nem csináltam volna. Remek. Kacsával egy pacsival elváltunk és ment is tovább. Én egy kis nyújtás után ettem egy müzliszeletet és igyekeztem pótolni a folyadékot. Csopak volt a következő váltásunk helye, de útközben megálltunk Kacsának szurkolni.

A váltópontra menetrendszerűen érkezünk. Mind mi kocsival, mind Kacsa futva. 5:27-es átlag. Parádés. Innen én Aszófőig nyomom. Kezd nagyon meleg lenni és a szél sem lankad. De kitartunk és haladunk a célunk felé. Egy dolog azonban belezavart a nagy idillbe. A szakasz felétől a pulzusövem elkezdett össze-vissza mérni. Király. Próbáltam igazgatni, de nem javult a helyzet. Ok, semmi gond akkor innen rutinból, érzésre futunk. Bejött. 5:29-es átlag és megint csak 2 ember előzött meg, de egyik sem páros tagja volt.

Csopaki titkos megbeszélés, ebbe a csajok nem zavarhatnak bele

Aszófő után már jönnek a rettegett hegyek. Vagyis rengetegen tartanak az Aszófő-Pécsely-Vászoly-Dörgicse résztől. Nem mondom, hogy könnyű, de azért futható. Kacsa közli velünk, hogy ez most nem lesz gyors. Nem is kell, csak legyen meg, fussa ésszel. Lelövöm a poént. Nem sikerült.

Aszófői jól elkapott pillanat, profi a fotós

Dörgicse: itt már találkoztunk Krisztiánnal aki Zoli kísérte kocsival. Kicsit korainak tartottam, de Zolival ekkor még nem volt baj. Szóval az úgy volt, hogy mi Dörgicsén szépen, kényelmesen készülődünk a kb. 5 perc múlva esedékes váltásra. Eli azért kisétált a váltópontra ahol kap egy telefonhívást. Kacsa az. Már elhagyta a pontot, nem voltunk ott így tovább futott. Bazzeg ember! Mit csinálsz? Be a kocsiba és spuri utána. Váltás közben mondja, hogy 5:15 lett az átlag, de így esett jól. Rendben öcsém ügyes vagy. :) Itt azért észnél kellett lennem. Nem volt szabad belemennem a tempó hajszolásba. Nem is tettem. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy Kacsának ez ez erős tempó később visszaüthet, de aztán újra magamra koncentráltam. Meg a megint szarakodó övemre. Azonban nem hagytam, hogy mindez megzavarjon. Mentem úgy ahogy kényelmes és amint tudtam oda is adtam a srácoknak. Ha szar akkor minek cipeljem.

ahogy Kacsa fogalmazott: és még élvezi is!

Köveskálig mentem és itt már nagyon meleg volt a bringaút csak úgy ontotta magából a hőséget. Zánkáról egy egész flakon vizet cipeltem magammal. Ittam és locsoltam magam. A szél annyiban nehezítette még a dolgot, hogy nem éreztük mennyire is süt a nap. Újabb szakasz pipa, megvan a harmada.

a hidratálás és a pillanatok megörökítése is fontos, Zánka környékén

Kacsára újabb húzós szakasz várt a Varga pincészetig. Közben megálltunk a Salföldi ponton is ahol újra találkoztunk Krisztiánnal és Zolit is elkaptuk, pár szót váltottam is vele futás közben. Itt történt az ominózus sós eset is. Egy tálba kiöntöttem a sima asztali sót (a paradicsomot akartam vele enni) és leraktam a két ülés közé a kocsiban. Mivel Ati nagyon figyelt hátra szólta, hogy vigyázzon és ne lökje le. Na Eli ezzel a lendülettel fordult hátra, hogy mi van és borította a padlóra. Tisztára be lettünk sózva. :) Jót röhögtünk rajta, Eli kilapátolta a nagyját és le is tudtuk az egészet. Gurultunk is tovább Vargáékhoz, hogy időben elcsípjük Kacsát aki megint jót futott és közelített az előttünk futó pároshoz.

tényleg eltévedtünk?

 hmm, volt már jobb?

Eli a social media director

Innen nekem csak egy 10 km-es szakaszom volt. Az elején szenvedtem egy kicsit mire be tudtam állítani a live track-et, de végül sikerült belőni. Gyorsban előztem 3-at, 2 egyénit és egy 6 fős csapatot. Az szakasz első fele hátszél fújt ami később szembe széllé alakult. Ennek ellenére kiváló szakasz volt. Elfutottam a tavalyi Fish-Pitya esküvői helyszínek mellett. Hullámzott a pálya és én rettentően élveztem. Csodáltam a balatoni tájat és rengeteg kedves, kellemes gondolatom támadt. Szinte sajnáltam, hogy vége van. Örömfutás volt a javából, a legjobb szakaszom volt.

Kacsa rohadtul készül és várja, hogy futhasson

A következő pontunk Balatongyörök volt ahová Kacsának egy laza 10-est kellett futnia. Miközben mi kocsival haladtunk át láttuk, hogy egyre közelebb vagyunk 2 másik pároshoz valamint közeledünk Zolihoz. Jó eséllyel már Kacsa meg fogja előzni. A ponton újabb meeting Krisztiánnal majd ahogy számítottuk Kacsa érkezik Zoli előtt valamint kb. 3-4 perc hátrányunk van a dobogóhoz képest. Nekem Keszthelyig kell futnom 13 km-t. Ez jó mert onnan már fordulunk rá a déli partra és túl vagyunk a felén. Ez a szakasz viszont rohadt unalmas volt. Összesen egy futóval találkoztam, Maráz Zsuzsit előztem meg féltáv környékén.  Nem is volt annyira jó érzés, ez egy kicsit aggasztott, hogy ilyen korán, már az 5-ik szakaszon előjön. De stabil tempót tudtam futni. Eddig ez a legrosszabb futásom. De annyira nagy baj nem lehet ha ez is 5:29 lett.

 tiszteletem, ez most nem volt annyira jó

Balatonberényig Kacsa megint nagyon stabilat ment. 5:24-es átlag és teljesen ráfutott az előttünk haladó két párosra. Ekkor az 5-ik helyen álltunk, de már csak 1-2 perc hátrányunk volt. Úgy indulhattam neki, hogy látótávolságban voltak. Ez egyiket egyből meg is előztem és láttam rajta, hogy velük már nem kell számolni. Nekik végük. A harmadik helyezett kicsit távolabb volt. Próbáltam csökkenteni a távolságot ugyanakkor nem akartam felesleges kockázatot vállalni azzal, hogy túl erős tempót megyek. Ráálltam az 5:20-ra amit kényelmesen tudtam tartani és a távolság is érezhetően csökkent. 8 km után meg is előztem. Király! Már a dobogón vagyunk! A szakasz maradék része az érzelmeké volt. Sokat gondoltam Apura és arra, hogy már elérhető közelségben van a teljesítés. Ezek néha könnyeket csaltak a szemembe. A váltópontig rendeződtek a dolgok bennem. Jó szakasz volt.

Balatonfenyvestől megint Kacsa jött egy 11-essel. Iszonyat stabilan ment. Megint 5:25. Nem ember az biztos. Nekem még a maradék három szakaszom mindegyike 11 km körüli volt. Mondtam is a srácoknak, hogy nem szeretnék már 1 óránál többet futni egyiken se. Az utolsón meg odacsapunk. A 7-ikre Zsömi csatlakozott hozzám bringával. Nagy köszönet neki ezért. Időnként küzdöttünk a hatalmas széllel, de ennek ellenére is 5:24-es átlagot mentem. És már csak 2-2 szakasz van hátra. Összesen egy maraton. Közben persze nézegettük hogyan állnak az előttünk állók. Már a második helyen állunk, folyamatosan közelítünk, de az első hely messze van, majdnem 15 perc. Zsömi Kacsát is elkíséri aki továbbra is gépként tolja a kiliket. Alig 55 perc és újra rajtam a sor. Bónuszként a fejlámpát is fel kell venni. Zsömi továbbra is jön velem és megjegyzi, hogy még mindig ruganyos a mozgásom. Én közlöm vele, hogy szerintem most nem leszek olyan beszédes, mint az előbb. Azért jól elvoltunk sokat segített, hogy ott volt mellettem. A végére már nem nagyon tudtam tempót menni és folyamatosan lassultam. De egy 5:30-as átlag így is összejött és talán 90 km környékén már normális, hogy nem annyira jó. Ekkor már éreztem, hogy az uccsó szakaszt nem fogom tudni annyira tolni, mint szeretném. Mindegy csak érjünk be.

minden fasza, minden jó

Kacsa utolsó szakaszára Ati beállt mellé. 13 km Siófokig. Ez a rész már tavalyelőtt sem esett jól neki. Most sem volt másként. Elivel a váltóponton dekkolva nézegettük az eredményeket és meglepődve láttuk, hogy Kacsa 4 percet hozott az előttünk lévőn 5 km alatt. Nocsak, meglehet az első hely is? Bár még mindig 10 perc a hátrányunk. Kint brutális szél van én meg a kocsiban szépen összekészülök és felveszem a másik cipőmet. Ahogy viccesen megjegyeztem a gyorsabbat. Várjuk Kacsékat és közben figyeljük mikor mennek el az ellenfeleink. De nem jönnek és egyszer csak két fejlámpa fénye bukkan fel a sötétben. Ati és Kacsa az! Előztünk! A váltásnál közlöm Kacsával, de nem nagyon fogja fel. Eléggé elfáradt, de innen neki már nem kell futnia. Én meg nagy lendülettel megindulok az utolsó 11 km-re. Próbálok erősebb tempót menni ez úgy ahogy sikerül is 5:10-15 formájában. 3 km után viszont lassulok, még ha érzésre jól is megy. Ez már csak 5:30-5:40. Várom a srácokat, hogy kocsival megelőzzenek és informáljanak, hogy mennyire van mögöttem a másik csapat. Nem jönnek. Egy futó megelőz sajnos a rajtszámát nem látom így nem tudom vele küzdünk-e az első helyért. Meg sem próbálom átvenni a tempóját, mert nem is menne. Közben elkezd esni az eső. Csak nem úsztuk meg. Nem voltunk elég gyorsak. Megérkezik Áron aki éppen Kacsával telefonál és közlik velem, hogy 1 perccel vannak mögöttem. Nagyon jó, de engem az érdekelne inkább, hogy milyen tempót fut! Erre nem kapok választ. Utólag megtudom, hogy Kacsa mondta, hogy van 4 perc jóváírása a másik csapatnak. Hozzám nem jutott el az info. Gyorsítok a tempón elérem az 5:25-öt is. Jön az utolsó checkpoint én meg folyamatosan hátra felé nézegetek. Mindjárt itt van a Club Aliga bejárata. Onnan lejtő jön és bent is vagyunk. A sorompónál gurul el végképp az összes gyógyszerem. 500 méter van hátra, lejt és esik is. A kedvenc körülményeim. Atit látom melegíteni az út szélén, hogy beálljon mellém a végére. Mondom neki, hogy szedje össze magát, mert ez már 4:25-ös tempó és még gyorsulok. Becsületére legyen mondva, hogy jött is amíg bírta, de 4 perc alatt már elfogyott. 100 méter sincs hátra és megcsináljuk. Egy kanyar és az már a célegyenes. Vége! Beértünk! gyorsan lecsippantok és Atival megvárjuk a többieket, hogy együtt futhassunk át a célvonalon. Az érmeket osztogató lány megkérdezi hány fős csapat voltunk. Páros vagyunk! Húú Ti vagytok az első páros aki célba ért! Ezt de jó volt hallani!

Megcsináltuk!!!

legalább 2 óráig elsők voltunk, aztán jöttek a később rajtolók

 erre inni kell!

Leülünk a sátorban és bedobunk egy forró teát. Kint már ítéletidő tombol. Szegény csajoknak még tekerniük kell 1-1,5 órát. Nem irigylem őket. De hősiesen lenyomják a távot és beérnek. Mi meg nem igazán hisszük el, hogy mit is csináltunk. Böngésszük az eredményeket és sajnálattal látjuk, hogy legalább 3 csapat sokkal gyorsabb nálunk. Nem lesz belőle dobogó. Basszus életünk versenye volt és azon bosszankodunk, hogy nem végzünk az első háromban? Komolyan nem vagyunk normálisak. De ugye ezt már a csapatnevünk is jól jellemzi.

A 19:44:03-as idővel 5-ikek lettünk a 47 páros között. Az összes csapatot nézve 192-ik helyezés a 960-ból. Bődületes. Főleg az, hogy egyáltalán nem lassultunk. Az összesített átlagtempónk 5:23 és 5:30 között ingadozott egész nap. A 20:36-ért mentünk és nagyon jó lenne 20 órán belül megcsinálni. Ez volt a tervünk. Ehhez képest bőven túlteljesítettünk. Igazi csapatmunka volt. Ugyan ketten futottunk, de ehhez 4 ember tökéletes együttműködése kellett. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak nekik. Ati és Eli: szavakkal nem igazán lehet kifejezni mit köszönhetünk Nektek. Köszönjük, hogy ránk áldoztátok az egész hétvégét és lestétek minden kívánságunkat. Mindenkinek ilyen barátokat/segítőket kívánok! Itthon nézegettem a részeredményeket köztünk és mögöttünk végzett Készenlétiek között. Napközben a Varga pincészetnél 37 perc és még este Széplaknál is 10 perc hátrányunk volt. Innen jöttünk fel odáig, hogy az utolsó 3 szakaszon ki-ki meccset vívhassunk. Az utolsó előtti pontnál mi vezettünk fél perccel, de az utolsónál viszont 1,5 perc hátrányunk volt. Innen sikerült behúzni. Elképesztő.

csak felálltunk arra a nyamvadt dobogóra...

Egy hét telt el, de még mindig nem tudom, hogyan csináltuk. A legsimább UB-m volt. Minden szempontból. 2 vízhólyag és minimális izomláz másnapra. Ennyi. Sehol nem fájt, nem volt utána robotmozgás. Ebben a formában és tempóban simán mentem volna még 30-40 km-t. Előzetesen jó, nagyon jó érzéseim voltak az UB-val kapcsolatban, dehogy ennyire jó legyen azt nem hittem volna. A legnagyobb gondjaink: egy mondjuk úgy elrontott váltás, egy lemerült gps és hogy kiborult a só. Ennyi. Zéró nagy halál vagy szenvedés. Egy rohadt nagy örömfutás volt az egész. És ezzel csak egy nagy bajom van. Kurva nehéz lesz akár csak megismételni is. De törekedni fogok rá és egy nagyobbat el tudok képzelni...

Szuper hétvégén vagyok megint túl ahol rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Szombaton a szekszárdi Borvidék félmaraton+, vasárnap meg a Kínok Kínja országúti kerékpárverseny volt terítéken. A Borvidékre már nagyon régen neveztem, imádom annak ellenére ugye, hogy én nem iszom, de egy fantasztikus verseny. A bringaverseny csak nemrég került előtérbe és hát ugye ami nem öl meg az erősít és a mindmegdöglünk jeligéket szem előtt tartva be is neveztem rá. Nézzük is sorban őket.

Szekszárd Borvidék félmaraton+

igen, ez várt ránk

A reggeli úszás utáni kis intermezzo-nak köszönhetően késve értem mindenkihez. Szerencsére megvártak igaz más választásuk nem volt. Mindegy is, Katával, Zolikával, Attikával és Kacsával ötösben igyekeztünk időben leérni. Ez sikerült is, kb. negyed 1 fele értünk le és még parkolóhelyet is találtunk. Ekkor találkoztunk össze Eszterrel. Ezután átvettük a rajtszámokat majd neki kezdtünk a készülődésnek. Szépen sütött a nap, látszott fázni azt nem fogunk. Igyekeztünk folyamatosan hidratálni, bár néhányan ezt speciálisan értelmezték. A rajtcsomagban kapott bornak hamar vége lett. De ez erről is szól. Szépen lassan összefutottunk a többiekkel is. Timivel, Evetkével, Ágival és Giorgione-val. Előbb-utóbb eljött a rajt ideje is. Igyekeztünk Attikával és Kacsával viszonylag előre állni, hogy tudjunk haladni. Konkrét tervem is volt: 2:30 alatt beérni, ez elvileg 5:30-as pace. RajT! Az elején nagyon megindult mindenki. Nem baj majd felfele vissza előzzük őket. Mi visszafogottan is 4:20ban kezdtünk, ekkor még nem annyira éreztem magamban az erőt, de menni kell. Az első pár emelkedő még futható, jöttünk is felfele a mezőnyben. Lefele nem csapattunk, mert még sok van hátra.

A következő emelkedőn már bele sétáltunk. Így is gyorsabban haladtunk egy-két futó mozgást mímelő sporttársnál. Innen tartjuk ezt a ritmust. Felfele a meredeken séta, ahol lehet azért belefutunk, lefele meg kényelmes haladósban (4:30). Gyorsan pörögnek a km-ek már 10-nél járunk. Jó így beszélgetve haladni. 12-nél akartam sótabizni, de mivel az Attikánál volt és a lejtmenetben lemaradtak Kacsával így kimaradt. Ekkor jött egy meredek, hosszú emelkedő. Azt hittem soha nem ér véget. A felfelét Attikával együtt toltuk, de lefele megint lemaradt. A Bodri pincénél viszont bevártam. Itt egy nagyobbat frissítettünk és irány tovább. Ez elmúlt évekkel ellentétben most ezt a részt visszafele futottuk. Tudtam, hogy megint egy meredek mászás jön, de ez már ötödik és már csak kb. 11km van hátra. A 2:30-as időterv kezdett szűkös lenni. Felérve kicsit bizonytalanok lettünk merre is kell menni, egy-két felfestés hiányzott. Csak-csak meglett a helyes út és lefele a tempó is egész jó volt. Újra összeértünk a félmaratonosokkal, kerestem is ismerősöket, de nem láttam. 23-nál végre volt cola! Hú, de jól esett. Innen már csak egy 5-ös, de tudtam abban lesz brutál rész rendesen. Itt megint együtt mentünk a félmarisokkal és végre megláttam egy ismerőst. Azaz kettőt. Katát és Zolikát. Zolika be is állt nekem kicsit tempót futni, de nem nagyon tudtam menni. Séta, persze csak felfelé, de utána a síkon is e nehéz volt elindulni. Zolika természetesen megtalálta a legmegfelelőbb motivációs mondatot. Nehogy már Attika utolérjen! :) Még a kilátóhoz kell felmenni és onnan már csak lefele 2km. Nézem az órámat a 2:30-at végleg elengedtem, de az 5:30-as pace meglehet. Az utolsó csúcson gyorsan lehúzok egy iso-t és mehet a csapatás. A lejtő aljában pacsizok Attikával, tudom innen már ne fog utolérni. De keményen tolom tovább. Meg is lesz az eredménye egy 4:10-es kiliben. A leggyorsabb km a végén jön. Már látom a templom tornyot, hallom a szpíkert. Úgy zúgok el a többiek mellett, mintha állnának. Az út mentén rengeteg szurkoló buzdít minden futót. Már csak a templomot kell megkerülni és vége. Két kanyar, egy kanyar. Ott a cél! Megvan, megcsináltam. Megkapom az érmemet majd Márkus Öcsivel a szervezővel pacsizom és közlöm vele, hogy ez kurva jó volt. És tényleg az volt. Rettenetesen fáj, de jó volt ez!

Hupikék Törpikék

 vállalható, jó a fotós

 a számok alapján is jól sikerült

Pont meglett az 5:30-as átlag. Elégedett vagyok, ez is egy rohadt jó verseny volt.

Kínok Kínja másnaposan:

Az első kerékpárversenyem. Jobbat nem is választhattam volna. Kicsit tartottam a bolyos tekeréstől, mert még nem volt bennem részem. De menjünk, csináljuk. Azt tudtam, hogy Szami is jön, így legalább egy ismerős lesz. Reggel jó korán kiértem Esztergomba ahonnan a rajt volt. Gyorsan átvettem a rajtcsomagot és visszamásztam a kocsiba pihenni és közben figyeltem ahogy körülöttem az emberkék készülődtek.

véletlen lenne?

Meg persze erősen szuggeráltam az időjárást, hogy ne essen. Ne sok esélyt láttam rá, hogy megússzuk szárazon. Elkezdtem kényelmesen összekészülni, versenyre kész állapotba hoztam magam. Szami hívott is, hogy merre vagyok és menjek oda hozzá neki kell még pár perc. Gyorsba átgurultam majd elmentünk melegíteni nem mondom, hogy jól esett.  Fáradtnak éreztem magam. Mindegy, beálltunk a rajtba Szami még elmagyarázott egy-két dolgot aztán belecsaptunk. Ezek úgy megindultak mintha puskából lőtték volna ki őket. Még jó, hogy lassú rajt. Próbáltam Szami mögé helyezkedni, de elég gyorsan elvesztettem. Köszönhetően annak, hogy bár érzésre jó tempót mentem folyamatosan estem hátra a mezőnyben. Az út már emelkedett én meg éreztem a frissesség hiányát. Nem tudtam senki mögé beállni szélárnyékba. Nem baj megyünk a saját tempóban aztán lesz ami lesz. Tudom hosszú mászás jön a dobogókői elágazásig. Meglepetésemre több embert is megelőzök. 50 perc alatt érek fel, hát volt már jobb, na.

 igen, még oda is fel kell menni

minden fasza csak nem látszik

Megyünk tovább jöhet a lefele csapatás egészen Pomázig ahol dobunk egy balost Csobánka felé. Ott meg jön majd a nagyon meredek rész. Szerencsére rövid. Lefele páran utolérnek azok közül akiket lehagytam. Összeállunk egy páran közösen csak jobb szenvedni.A siratófalon megint elhagyom őket, de újfent utolérnek lefele. Így szépen haladgatunk együtt. Ez az a rész ahol majd még egyszer jönni kell. Az egyik srác közli, ő akkor sem jön ha kiengedik szóval lassítsunk. Persze nem tesszük, de a pilisszántói emelkedő megint szétszór minket. A végén van két meredekebb rész ott két embert látok aki tolja  a bringáját. Mi van he? Olyan isten nincs, hogy én is leszálljak. Fel is tekerek ahol jutalomként ott vár a frissítőpont. Kivagyok, mint a liba és ugye ezt újra meg kell mászni. De nincs rinyálás tekerni kell tovább. Kis lejtmenet és újra Pilisszentkereszten vagyunk ahonnan megint száguldás lefele. Megint ugyanaz a lemez. Jönnek a srácok Csobánkától megint együtt haladunk egészen a pilisszántói emelkedőig. És bennem igazából csak most tudatosul, hogy nem csak ezt kell megmászni hanem még majdnem dobogókőig fel kell menni. Baszki, az fájni fog. Pörgetek rendesen a nagyobb áttételt nem is bírnám el. De ennek ellenére megint csak kezdem előzgetni a többi versenyzőt. Vagy 4 embert bedarálok. Végre felérek már csak le kell zúzni Esztergomig ott még van egy kis szopó, de mindjárt vége. Egész jó tempóban sikerül beérnem a városba ahol elkezd csepegni az eső. Ne basz már fel, hogy a végén még megázok! De le van tojva most már megyek, mint az állat. 500-al a vége előtt már erősen szakad majd a kanyarban meglátom Anyut, Krisztit és Pistit! Kijöttek nekem szurkolni! Még két kanyar, naná, hogy a cél is egy emelkedőn van. De megvan! megcsináltam. Ez de nagyon fájt. Annyira, hogy még zsíros kenyeret sem bírok enni. Anyuék gratulálnak a szakadó esőben. Mehetünk enni és Anyák napját ünnepelni.

 pihenten is húzós lett volna, de így...

elég gyászos, de az enyém

Itt is tizedik lettem csak éppen hátulról. De a lényeg, hogy megcsináltam. És, hogy fájt-e? Nem. Mert még mindig fáj. :-D

pótoltam a kalóriát

Most versenyzés szempontjából szünet jön, de utána viszont Ultrabalaton. Kacsával párosban futjuk. 110km fejenként. Igaz csak egy kör. Jó lesz.

Bécs Maraton. 4 éve egy térdszalag szakadásból éppen felépülve nem tudtam elindulni. Már akkor tudtam, hogy egy nap majd lefutom. Aztán idén, az elmúlt évek 2 félmaratonja után eljött az idő. Maratont fogok futni Bécsben. Kacsával konkrét időbeni célunk is volt már jó előre: 3:20-at akartunk futni. Erre reális esélyem is volt. Minden ideálisnak tűnt hozzá. Az elmúlt hetekben jól mentek az edzések és jó formában is éreztem magam annak ellenére, hogy az 1:30-at nem sikerült megfutnom se a Rotary-n, se a Vivicittán. Az időjárás előrejelzés is biztató volt. Nem mondtak meleget, a szél meg az eső jöhet. Az is jól jött ki, hogy péntekre szabadnapot kaptam. Kényelmesen el tudtam mindent intézni. Apuhoz is kimentem egy szál virággal, legalábbis oda ahova be lettek szórva a Dunába a hamvai. Aznap volt a születésnapja, azaz csak lett volna. Délután még Anyut is megünnepeltük hasonló okból majd futottam egy könnyed átmozgatót, benne egy 1k pb-vel. A másnap viszont eléggé kaotikus lett. Az egész szombat reggel egy rohanás volt. Rám nem jellemző módon sikerült elaludnom. Az úszást kivéve, ami szerintem botrányosan ment, mindenhonnan elkéstem. Még szerencse, hogy nem siettünk sehová. Bécs pedig megvárt minket. Összeszedtem Ditkét és Kacsát aztán irány az autópálya. A határnál lévő dugót leszámítva sok minden nem történt. Még beugrottunk Parndorfba ahol találkoztunk a többiekkel, Evetkével, Timivel és Lepkével. Kicsit körbe is néztünk, de venni nem vettünk semmit. Haladtunk is tovább a szállásra amit kis eltévedés után megtaláltunk és elfoglalhattuk a szobákat. Megvártuk amíg Attika is megérkezik és az Expo felé vettük az irányt. A rajtszám átvétel gyorsan lezajlott, kis nézelődés után átugrottunk a szembe lévő Sparba egy kis bevásárlásra. Vissza a szállásra majd irány vacsizni. A közelben találtuk is egy éttermet ahol én egy frankó hamburgert ettem. Este még a szobában csevegtünk 1-2 órát majd mindenki elrakta magát másnapra. A 6:30-as ébredés után dobtam egy gyors borotválkozást majd betoltam egy sonkás szendvicset reggelire.

vacsora

útra készen

A cuccom nagyjából össze volt készítve így azzal nem kellett sokat bíbelődni. Az időjáráson látszott, hogy lesz itt minden. Napsütés, szél, felhők és egy kis eső is kinézett. Villámgyorsan kiértünk a rajt helyszínére. Még több mint egy óránk volt addig. Beálltunk a pisis sorba, mert ugye jobb kint mint bent. Nagyon fújt a szél. Fel is vettem az aláöltözetet, hogy majd abban futok. Jöhetett az elmaradhatatlan mars csoki. Ezután elindultunk a csomag leadós kamionok felé. Nekünk Kacsával kicsit előrébb volt így a többiektől elváltunk. Amikor ott álltunk akkor éppen sütött a nap. Melegem van. Azon nyomban le is téptem magamról a hosszú ujjút. Marad az eredeti felállás. Fent is, lent is rövidben tolom. Jó döntés volt. Azért a kukás zsákot magunkra húztuk a rajtig. Vissza a többiekhez, hogy együtt mehessünk a rajtzónába.

 Csipet-csapat

A lányok a 4-esből mi a 2-esből indulunk. Még egy kis dolgot elintéztünk a kerítés mellett aztán be a zónánkba. Itt közben elvesztettük Lepkét és Attikát. Sajnos eléggé a végére sikerült csak, de ez van. Rajt! Megindul a tömeg. A chipszőnyegnél már szaladunk, óra indít és megkezdődik a menet. Próbálom felvenni a tervezett tempót ami a tömeg miatt nem egyszerű. Bitang szembe szél is van, de mi csak törünk előre, gázolunk át az embereken. Első kili 4:50. Lassú, de azért ez kalkulálható volt. Minden kis résbe befurakszunk bár időnként kénytelenek vagyunk lassítani. Ennek ellenére megvan a tempó, jól haladunk. A Prater után szűkül az út, nő a népsűrűség. De mi csak megyünk előre rendületlenül. Hipp--hopp máris itt az első frissítőpont illetve az 5 km-es chipszőnyeg. 23:31-nél járunk. 11 másodperccel túl vagyunk a 4:40-es átlagon. Egy kis víz és nyomás tovább. Kacsa kicsit szenved mellettem de én nagyon könnyedén futok. pedig ez már inkább 4:30-4:35. Többször eszembe is jut Richard Nerurkar híres mondása: ha 10km-nél jól vagy vegyél vissza, ha 20-nál jól vagy vegyél vissza mert 30-nál már nem leszel jól. De ez így most nagyon kényelmes, mintha repülnék. A pulzusom 154-162 között. Baszki, csak ennyi? Ilyen tempónál? Nem hiszem el. 11-nél keressük Ditkét, de nem látjuk. Attika korábban elment már biztosan őt követi végülis neki (is) jött szurkolni. Kacsával nem sokat beszélgetünk inkább a matek megy. 15-nél majdnem fél perc előnyünk van. Jól állunk, nagyon jól. És ugye mindez nem a 3:20-hoz hanem a 4:40-es tempóhoz számolva, ami ugye 3:17. De tudjuk sok van még hátra. Itt is van egy frissítőpont ahol betolom az első gel-t. Nem tudom ennek hatására-e, de innen már nincs meg az a laza könnyedség ami eddig volt. Érezhetően lassulunk és ismervén a pályát innen emelkedő jön ami további tempó csökkenést eredményezhet. Pluszban a jobb oldali IT szalagom is kezd rendetlenkedni. 2-3 km után normalizálódik a helyzet, ebben sokat segít a Mariahilfer strasse lejtője és újra megy a 4:35-4:40. 20 km-nél kettéválik a mezőny, hurrá, legalább nem lesz akkora tömeg. Hamar elérjük a féltávot is, 1:38:24 az időnk. Brutális. Pár éve nem hittük volna, hogy egyáltalán tudunk ilyen félmaratont futni. Nem hogy maratonon részidőnek! Ha nem lassulunk akkor akár a 3:17 is meglehet. De jól tudjuk, még mindig nagyon sok van hátra. Jön egy jó kis szeles szakasz, de mi továbbra is nyomulunk előre. Azonban 25-nél megint kicsit lassabbak vagyunk. 26 km környékén jut eszembe, hogy a magyar zászlót otthon hagytam. Basszus. Újra le kell futnunk. Itt már Kacsa le-lemaradozik. Én meg éppen egy jó tempót menő magyar csaj mögé zárkózok fel. 27 km után megint a Prater-nél vagyunk. Itt már azért eléggé melegem van, a sétányon próbálok az árnyékban futni. Most éppen egy olasz nő tempóját igyekszem tartani. Hol Ő, hol vagyok előrébb. Úgy érzem mindketten jól járunk ezzel. Jön a 30-as tábla. Elvileg ez a fele, most azért ez rendesen bebaszna. Másodpercre kereken 2:20-al megyek a chipszőnyegen. Ez pont a 4:40-es pace. Innen már csak 12 km meg egy kicsi és erre pont 1 órám van. Biztos vagyok a PB-ben, de én nem ezért jöttem! A fordítónál látom Kacsát, nincs messze, kb. 50 méterrel lehet mögöttem. 30,5 km körül jön egy újabb frissítőpont és a második gel. És megint megfog csak úgy, mint 15-nél. Hmm, érdekes. Kezd beszúrni az oldalam, a tempó még úgy ahogy megvan, de kezd szar lenni. Jó akkor innen jön a küzdés. Ennek ellenére lassulok ez már csak 5 perces iram. Jön a következő pont ahol belesétálok. Iszom iso-t, vizet és cola-t ami jó szénsavas volt. Kacsa itt visszaelőz, mondja, hogy menjek. Intek neki, hogy így lesz. Abban bízom, hogy megint gyorsan utolérem. De nem így van. Egyre csak távolodik. Nem érzem magamban az erőt. Ezen az sem segít, hogy folyamatosan előznek vissza azok akiket nemrég elhagytam. Jönnek sorba a kilik: 5:26, 5:02, 5:00 legalábbis óra szerint. Igaz itt már több, mint 300 méterrel többet mér. Közben megint egy szembe szeles szakaszon haladok. Kacsát még látótávolságban van. Egy újabb kili végére érek: 5:10. Basszus baj van. Ha ez így megy tovább nem lesz meg a 3:20 azt meg nem lehet. Közben a magyar csaj is utolér akit 28 km környékén előztem meg. Na azt már nem, Te itt és most nem fogsz elfutni mellettem. Gyors fejszámolás után tudatosul bennem, hogy innen ha 4:50-ben megyek akkor meglesz. Kicsit gyorsítok is szerencsére az oldalam sem szúr már annyira. 4 km van hátra. Nem picsogni kell hanem menni előre. Újra előzgetem az emberkéket. Sikerül is összerakni egy 4:50-es km-t. Jó ez csak tartsuk is. De nem tartom, mert gyorsulok. A következő ponton nem is frissítek csak rohanok tovább. 40 km-nél pont 3 perccel vagyok elmaradva a 4:40-es átlagtól. Azaz már 3:20-on belül vagyok! Meglátom Kacsát. Közelebb van, mint az előbb. Ez újabb erőt ad ami egy újabb 4:40-es kiliben realizálódik. Ráfordulunk a Ring-re. Csak Kacsát és a már látható célt nézem. Jobb oldalról Attika kiabál rám, hogy toljam neki és hol hagytam Kacsát. Ember, hát nem látod? Ott fut előttem! 6-700 méterrel a vége előtt elkezdem a nagy hajrát. Megint tör fel belőlem az erő. Bal oldalt még látok egy-két félmaratoni beérkezőt, de igyekszem magam elé koncentrálni. Száguldok el a többi futó mellet. Beérem Kacsát közlöm vele, hogy most aztán tolja, mint állat, mert én már nem lassítok (utólag megnézve 4 percesben toltam). Pár másodperc múlva felveszi a ritmust és egymást mellett futunk. Mit futunk, hasítunk, repülünk! Kezeket fel, Kacsával pacsi a magasban így futunk át a célvonalon. Vége! Beértünk! Katarzis! 3:19:41. Atyaég! Megvan! Megcsináltam! Elérzékenyülök majdnem sírok. Gratulálok Kacsának aki nem hiszi el, hogy Ő is megcsinálta. Kurva jók vagyunk! Megkapjuk a jól megérdemelt érmünket. Nagyon jó ránézni! Ezért (is) csináltam az egészet. Felvesszük a befutó csomagot én meg még elmegyek érmet gravíroztatni. Fájnak a lábaim főleg az IT-m. Szép lassan meglesznek a többiek is. Mindenki jót futott, Attika meg különösen. 1:35 jó nagy PB. Hinnye közeledik a srác.

szép, és az enyém

Összeszedjük magunka és irány a kajálda. A lépcsőzés a metróban kifejezetten jól megy. Komoly gond úgy tűnik nincs. Én maradok a tavaly már jól bevált hamburgernél a többiek inkább tésztát esznek. Jót dumálunk, de lassan ideje haza fele venni az irányt. Maradnék még 1-2 napot, de holnap már meló van.

ez is új rekord

A számokat nézve sem lett rossz. 3 percet lassultam a második felében, az 1:38:24-es első fm-re futottam egy 1:41:15-es másodikat. Nem kevés, de nem is vészesen sok és ennek a nagy része abban a bizonyos 4 km-ben jött össze. Kívülről akár úgy is tűnhet, hogy ez egy jól felépített, megtervezett és végrehajtott maraton volt. Belülről azonban nem pont így érzem. Volt benne könnyedség, küzdés, szenvedés és öröm. Tudom, megint az elégedetlenség szól belőlem, de talán egy kis hiányérzet van bennem. De nagyon örülök és büszke vagyok az eredményre. Megint bebizonyosodott, hogy ha van valami időterved akkor a tempót az alá kell belőni. Számolni kell a frissítésekkel és a lassulással is. Így utólag azt mondom jobb volt így kicentizve beesni 3:20 alá mintha mentem volna egy amolyan semmilyen 3:17-et. Persze az időnek örültem volna, de így nagyobb volt a flow. Most már lehet koncentrálni a következő nagy feladatra, az UB-ra. Addig azért lesznek még versenyek, pl. Móri félmaraton és Szekszárdon a Borvidék 28 km-e. De a célkereszt már arra a bizonyos 110 km-re van irányítva.

A múlt heti Rotary után, ahol nem sikerült megfutni az 1:30 alattit most a Vivicittán megint ez volt a cél. Az időjárás előrejelzés nem volt megnyugtató, mert 20 fokot és napsütést ígértek. Majdnem igazuk lett. Úgy voltam vele, hogy megyek Zolival aki 1:30-as iramfutó volt és lesz ami lesz. Szombaton nagyjából megint csak a pihenésé volt a főszerep egy kis úszást leszámítva. Délután viszont pihi és csokizabálás. Reggel 8:30-ra beszéltük meg a találkát a többiekkel. Eszter, Timi, Kacsa és Zolika. Szurkolóként befutott még Ditke, Dóri, Kata és Attika. Atiról meg tudtam, hogy 11 km körül vár csőre töltött fényképezőgéppel. Kényelmesen, nyugodtan készülődtem. Az idő pedig tökéletesnek tűnt. Nem süt a nap, nincs meleg. Kis szél ugyan van, de az nem baj. Aztán 9h után egyszer csak felhők el és a napocska meg előkerül. Fasza. No mindegy, ez van ezt kell szeretni.

nem teljes csapat

Kacsával elindulunk a ruhatár felé, hogy leadjuk a cuccokat. Közben nagy örömünkre összefutunk Kockapuval. Dobunk egy gyors kisdolgot is és irány vissza a többiekhez. Még 20 perc a rajtig, de menjünk álljunk be. Mindenki jön mögöttem aztán egyszer csak sehol senki. Mi a tosz? Hova tűntek? Egyedül maradtam, de lehet nem is baj. Magányosan, több ezer ember között. Csak én és a gondolataim. Beállok az 1-es zónába, köszönök Zolinak és 2 méterrel mögötte elhelyezkedem és várok. Várom a rajtot aminek eljön az ideje. Indulás! Kis toporgás után meglódulunk, mint a karámból kiszabadult versenylovak. Jó sokan vannak Zoli körül, úgy látszik másnak is az 1:30 a cél. Kicsit jobban lemaradok, mert nem akarok senki lábában felbukni. Hopp már itt is az első kili:4:14. Jó, még jó. Gyorsan jönnek a következők is. 4:08, 4:05. Azta büdös kurva. Ez gyors lesz, ezt nem fogom végig bírni annak ellenére, hogy most még menne, tudnék gyorsabban futni. Igaz nem pont a táblánál csippan, de ez brutál eddig. Nem is esik jól felfutni a Lánchídra. Bazzeg pedig ez elvileg nem is emelkedő. Szimpla edzésen kiröhögném. Belegondolva a pályarajzba rájövök, lesz még itt szopó rész. Várkert Bazár előtt gyors frissítés és egy újabb emelkedő majd az Alagút, de ez már lejt. Ennek ellenére lassulok már csak 4:20-4:25 a tempó, igaz még így is jó vagyok ahogy számolgatom az időt. Zoliék már messze járnak, de mindig találok magamnak másik iramfutót. Irány le a rakpart és ott végigzúzunk a Kopaszi gátig. Hosszú lesz, nagyon hosszú és ráadásul szembe fúj a szél. 7-10 km-ig tartom nagyjából a tervezett tempót, 4:18-as átlag. 10-nél 42:51-el csekkolok. Jól van csak 30 másodperc a hátrányom ez nem vészes. Igaz, hogy rohadt melegem van, de menni kell és megyek is. Még előzök is egy párat. Köztük Vincze Zsófit akinek tolok egy közepesen gyenge hajrát aki cserébe a hátamra akar ülni, hogy vigyem. Kössz, épp meg akarok halni. Aztán feltűnik Ati sziluettje. Király, hogy én ezt milyen rohadtul vártam. Főleg azért, bocs Ati, mert ez akkor már a fele! Kellemes meglepetésemre, Tini és Ziti is kint vannak szurkolni. A kiscsaj nagyon cuki volt.

repülök

Mondhatnám, hogy erőt adott, de ekkor éppen nagyon másképp volt jó. Összejön 3 szinte egyforma 4:25-ös kili miközben még a Szabadság hidat is meg kellett mászni. Olyan érzés mintha a Kékesre kellene felfutni. Kivagyok, mint a liba. A hídról lefele a rakpartra még összerakok egy viszonylag normális km-t, de aztán vége. Beszúr az oldalam. Szerencsére jön egy frissítőpont ahol belesétálok. Amúgy sem tudok futás közben inni, de most még jól is jön a kis szünet. Ezalatt persze sokan visszaelőznek. Óra csippan, 4:44-es km. Baj lesz, ha ez így megy tovább. Még a pb időmön belül vagyok, de vészesen fogy a különbség. A Lánchídnál feltűnnek a lelkes szurkolóink. Ditke, Kata, Attika és Kockapu is feltűnik.. Erőm nem nagyon van, de azért sikerül valamit reagálni. Közben kiszámolom, hogy innen nem futhatok 4:20-nál lassabban és akkor legalább a pb meglesz. Na, ezt konkrétan 2 km alatt nullázom le, nem hiába a Nyugati téri felüljáró megfogott. De már csak négy nyamvadt kilométer. 18-nál nem állok meg frissíteni, próbálok futás közben inni. Több-kevesebb sikerrel abszolválom ezt a projektet. 19-nél újraszámolok 22 másodperc hátrányom van a csúcshoz. Innen nagyon kell teperni, hogy meglegyen. Gyorsítok, már amennyire tudok. Egy, az Optivitáról ismerős lány megelőz, na vele most menni kell, mert jó a tempója. Így is lesz egészen a Hősök teréig ahol nem tudom hol, de találok még egy kis erőt és tovább fokozom a tempót. Nyomom, mint süket a csengőt. Beérünk a Városligetbe, 4:10-es kili. Hallom a szpíkert. Már csak két kanyar és megvan. Legalábbis maga a félmaraton, mert az órára nézve tudom, hogy nem lesz pb. Kicsit csalódottan hajrázok, tán még előzök is és vége! Bent vagyok. 1:32:30. Francos 17 másodperc. Szomorú vagyok. Kapok érmet meg csomagot, de szerintem minden az arcomra van írva. Összefutok Dórival és Zolival, majd nem sokára megjön Kacsa is. 1:37-et ment. Még jó, hogy be volt szarva attól, hogy nem fogja bírni. Itt a kijáratnál le is táborozunk, várjuk a többieket. Szép lassan mindenki megjön. Futók, szurkolók. Zolika: 1:47, Eszter: 1:52:56 PB!! Zsófi: 2:11. Csak Timi nem akar megjönni. Atitól aztán megtudjuk, hogy már beért 2:06-al. Mindenkinek gratula.Ez is megvolt. Irány haza.

Nézzük a számokat. A hivatalos időm 1:32:29 lett. Ami egyébként kurva jó. Majdnem bármikor elfogadnám. Ezzel az idővel abszolút 252-ik lettem a 6864-ből. Ez 3,67%. A férfiak között 237-ik a 4303-ból, 4,76%. A kategóriámban pedig 51-ik a 790-ből, 6,46%. Hogy elégedett vagyok-e? Is-is. Igen, mert nem sok olyan perc volt amit élveztem. Ez meg ugye azt jelenti, hogy elmentem a maximumig. Így is érzem. Az idő miatt viszont elégedetlen vagyok. Na, de én általában mindig az vagyok. Ez visz előre, újra és újra. Mindig gyorsabban, többet.. És ezért is fogom megcsinálni. Mert tudom, hogy képes vagyok rá. Mondjuk jó eséllyel csak ősszel, mert az látszik, hogy a meleg nem a barátom. De most amúgy is a hosszabb versenyekre gyúrunk. 2 hét múlva Bécs maraton ahol a 3:20-nak továbbra is nagyobb esélyt adok, mint ennek a nyamvadt 1:30-nak. Ja, azért egy 10 km pb-t csak sikerült összehoznom.

Az egész tavaly ősszel, egy messenger-beszélgetéssel kezdődött. Timi fejébe vette, hogy kéne már futni egy maratont, lehetőleg nem melegben, mire Dari a debreceni Rotary maratont javasolta. Én mosolyogva néztem, hogy rángatják bele egymást a balhéba, de azt akkor még nem tudtam, hogy a háttérben már azon is dolgoznak, hogy engem is rá kéne venni. Jó munkát végeztek, Timi meggyőzött (2016.09.08, 13:21), neveztem. Toltam is a felkészülést aránylag rendesen, idén az első három hónapban majdnem 800km-t futottam. Amivel csak egy aprócska gond volt, és ezzel vette kezdetét a kálváriám. A cipő. Januárban is sejthető volt már, hogy áprilisra túl sok km lesz benne ahhoz, hogy egy maratont végig bírjak vele, de akkor még nem foglalkoztam a kérdéssel. Március elején jöttem rá, hogy ezzel valamit csak kezdeni kéne, ekkor merült fel a Hoka, mint márka. Addig agyaltam rajta, míg újdonsült behülyítettünk, Eszter gyorsan vett is magának egyet, ezzel teljesen megerősítve szándékomat. Aztán bementem a bótba, megláttam az árcédulát, és hüppögve távoztam. Sajnos nekem való cipő nem volt leakciózva, 55ezerért meg akkor sem veszek cipőt, ha helyettem fut. (na jó, akkor lehet...) Nos, akkor maradjunk a jól bevált Nike Vomero vonalnál, a 9-es szériából már a negyediket használom, ráadásul outletben néha egész baráti áron ki lehet fogni. De nincs. Sehol! Kapok egy nagyon jó tippet, hol lehet neten éppen tűrhető áron Hokát venni, és tényleg. Viszont necces, hogy megérkezik-e időben, ráadásul új cipőben, pláne ismeretlenben nem futunk versenyt - elvileg. Közben folyamatosan keresek Vomero-t, sehol sincs. Heti szinten megyek a Premier outletbe (na nem azért, mert szeretem őket, ugyanis nagyon nem), de nincs. Van 11-es széria, de nagyon kényelmetlen. Pedig muszáj megoldást találni, egy hete Eszterrel futottam 22km-t, és a végére alaposan megfájdult a térdem, ami azóta sem javult, nem csillapít már rendesen az "öreg"cipőm. (nem bírta a több mint 1000km-t, van ilyen) Az is látszott, hogy a kellemes tavaszi idő helyett kánikula lesz hétvégén, majd mindezek tetejébe szerdán elszakadt az órám szíja, és itt már kiborultam. A verseny miatt egyébként is egyre nagyobb feszültségre csak rakódtak a dolgok egymás után, és ez volt az a pont, ahol elegem lett. Egy kicsit feladtam lélekben az egészet, mondtam is a többieknek, hogy innentől nem érdekel, ha nem sikerül, majd pár hét múlva kimegyek a szigetre, és lefutom ott.
Verseny előtti péntek reggel még szuggerálom a kapucsengőt, hátha megjön a várva várt csomag. Nem jön. Pakolunk, indulunk, de azért a szomszédot még elkapom, ha jönne a csomag mégis, legyen oly kedves és hívjon, Dari érte jön, utánam hozza... Nem hív. Három, halálán lévő futócipőt rakok el, valamelyik csak jó lesz, ha kell, körönként cserélek, de meg kell oldani. Az óraszíjat megoldottam, ráeszkábáltam a 410-es tépőzáras szíját. Szépnek nem szép, de működik. Úton Hajdúszoboszlóra megálltunk a polgári outletben, hátha... Nem volt 9-es Vomero, viszont volt egyetlen darab a 10-esből, ilyenben már anno futottam kétszer, nem a kedvencem, de nem volt vele komoly bajom. Igenám, de ronda. Nagyon. Mennyi? Hogy az akció akciója leakciózva, és így 11.800ft?!?! Van még egy???? Nem volt, de végülis nekem csak egy pár kell, és már az sem érdekel hogy néz ki, legyen, vigyen, védje a lábam. Földöntúli boldogságban utaztunk tovább, már csak a meleg miatt aggódtam, de azzal úgysem tudok mit kezdeni. Amit meg lehetett oldani, megoldottunk. Megérkezés után azért elvittem az új cipőt egy rövid karikára, bemutatkoztunk egymásnak, szerencsére nem volt vele gond. A térdemmel ellenben igen.

A szépség és a szörnyeteg...

Szombatról vasárnapra szinte semmit sem tudtam aludni, nagyon feszült voltam. Gyors reggeli, pakolás, öltözés, majd Tinivel áttepertünk Debibe. Kocsi leparkol, versenyközpontba elsétál (azért kicsit aggódtam, hogy ezt a távot visszafelé hogy fogom majd gyalog megtenni :-)), rajtszámot átvesz, árnyékos padot elfoglal, remek. Volt másfél óránk a rajtig, ettem-ittam, pihentem. Aztán elkezdtek szállingózni az ismerősök, méghozzá Kacsával az élen, akinek baromira örültem, abszolút meglepetés volt. Közölte, hogy ezt látnia kell, ezért képes volt Debrecenig jönni. Hülye. :-) Aztán Evetke, Timi, Dari, majd Eszter is befutott. Evetke bemutatta a szurkolásra készített egyedi molinót, majd megnyugtatott, hogy a pályát is kidekorálták pár nekem szánt buzdító üzenettel. Nagyon röhögtem, és nagyon jól esett.

Szurkolói molinó, Timi, Eszter, Dari. Szerintem Eszter Dari seggét fogja, de biztosat nem tudok.

Gyors toitoi-látogatás Timivel (persze külön-külön), közben azért lecsesztem, amiért végül "csak" félmaratont fut, és cserbenhagy, miközben ő rángatott bele, de megért, tudja hogy ez csak hiszti. Na meg hogy igazam van...
Lassan rajt, állnánk be a rajtzónába, de eszesen csak szemből lehet bemenni, azokon keresztültörve, akik már ott állnak. Mivel szakaszos rajt van, és a maraton rajtol utoljára, persze a sor végére kéne átverekedni magam, király. Pacsi a többieknek, ők végre indulnak, a baráti társaságból itt csak én futok ma maratont. Asszem. Nem vagyok jól, kicsit forog a világ, nagyon melegem van, izgulok, valószínűleg a vérnyomásom az egekben. Még meghallgatjuk a szpíkertől, hogy akik a 30km-es számban indulnak, ők gyengék és gyávák (értem én, hogy humor, de azért az ő nevükben is anyukádat, drága), majd végre rajt. Nem vagyunk sokan, nincs nagy tolongás, nem kell percekig sétálni, mint egy nagy budapesti versenyen, egyből futhatok. És csak rohannak el mellettem az emberek, mi a f... Pedig a tempó jó. Folyamatosan mantrázom magamnak, hogy nem kell velük elrohanni, hosszú még a verseny, nem az első kilométeren kell megnyerni, saját tempó, nyugiiiii... Sikerül, bár zavar, hogy egyre hátrébb vagyok. Nagyon meleg van, semmi árnyék, de azért a levegő mozog. Minden frissítőpontnál iszom egy korty vizet, maradék megy a fejre. A fordítónál vár a csapat éppen nem futó része, és szurkolnak, fotóznak, molinót lóbálnak, Kacsa meg elém rohan a stadion bejáratához pár szóra. Feltuningolnak.

Kacsa rohan a leadott megrendeléssel a következő kanyarhoz. Örök hála, Tás!

A második körben a Nagyerdei körút egyik sávját már megnyitják a forgalom előtt, egy busz félig a villamossínen megy mint állat, olyan port felverve, hogy sokan foglaljuk imába a nevét. Még mindig inkább engem előznek, mint én mást. Kör végén megint buzdítás, kapok sótablettát, fullextrás a kiszolgálás. Stabil 5:30 körüli a tempó, félek hogy ez meg fogja bosszulni magát. A harmadik körben beköszön a térdem, lépésről lépésre egyre jobban fáj, mire a negyedik kört kezdem, már azon gondolkodom, hogy hagyni kéne az egészet a pi... csudába. Viszont nem kaptam Daritól kört eddig, akkor most már nem is fogok. Hoppá... Pedig azt jósolta. Közben rájövök, hogy nem adhatom fel, annyian csápolnak itt, nem tehetem meg velük. Dari már a szurkolói stábbal, a futását "szar"-ként aposztrofálja. (kibékülnék én azzal a szar futással, nem csak ilyen melegben) Timit közben pont elhagyom, ő ma nem siet, kényelmes tempóban köröz. Eszterrel a célkapunál futok össze, Darival ellentétben ő a "fos" szót használja. (lehet hogy mindez pont fordítva volt, ha igen, bocs) Azért egyéni legjobbját futja. Kezd tisztulni a pálya, a rövidebb távokon szép lassan mindenki végez, nekem sikerül továbbra is tartani a tempómat, körülöttem viszont egyre jobban lassulnak. Amikor az ötödik kört fejezem be, már Dari is elém rohan Kacsával együtt, és realizálják, hogy már csak három köröm van hátra. Nem négy?! Megnyugtatnak, mehetek négyet is, megvárnak, de a verseny vége már csak három kör. Nem egész 16km. Szarul hangzik, de ez akkor mégis feldobott. Láttam a végét! Nagyon jól jött a 6 órásokon szerzett rutin, tudtam, hogy ahogy most érzem magam, az még bőven jó, lehet még ebben az állapotban eleget menni. 30 körül még mindig teljesen egyben voltam, sikerült kontroll alatt tartanom a tempómat, a lépéseimet, kezdtem elhinni, hogy ez tényleg sikerülni fog.

30km, Debrecen, tűző napsütés, de a hajam még mindig tart

De ilyenkor szokott kezdődni a görcs... 33-nál egyszercsak érzem, hogy elkezd "libegni" a jobb lábfejem. Aha! Jobb vádli off lesz itt perceken belül, ismerem én már ezt. Kezdi is. Majd ahogy jött, el is múlik, mozgás rendeződik. Jó, ilyenkor szokott jönni a másik oldal, majd a combhajlítók, végül majd negyvennél beállok mint a szeg. Ismerem én már ezt... És nem. A jobb combom néha diszkréten bejelez, de semmi komoly, sőt a bal térdem is egyre kevésbé fáj, amióta az egyik frissítőpontnál mindig guggolok gyorsan egyet, amíg iszom. 36, rendben vagyok, utolsó kör kezdődik. Bakker, én ezt megcsinálom! Azonnal össze is kell szednem magam, mert megindulnék mint a barom, pedig azért még 5km hátra van. Nehéz kordában tartanom az érzelmeket és az erőmet, most mindenből van. Csak a kör felénél lévő frissítőpontig jussak el görcs nélkül, csak ne legyen gond, onnantól már jobban futható, nyugiiiii! Egy korty víz, többi zutty a fejre, ahogy eddig, aztán gyerünk. Két lépéssel később azonnal visszaveszek, jelez a combom. Hideg fejjel átgondolom, hogy egy esetleges görccsel többet vesztek, mint ha végigtolom az eddigi tempóban. Oké, nyugi. A szokott helyen már nincs ott a stáb, átköltöztek a célba, ott várnak. Imádom őket... Kacsa azért a szokott helyen megvár, váltunk két szót, majd ő a legrövidebb úton viharzik vissza, én még körbefutok a stadionban, nyolcadszor. (anno, 15 évesen, fociedzésre járva - igaz kapusként - négy kör volt a max, amit a pálya körül le tudtam futni, változnak az idők) Egy csaj még megvezet a végén, mindketten rossz irányból kerüljük meg a szalagozást (tényleg úgy nézett ki, mintha az addigi útvonal le lett volna zárva), gyors korrekció, majd robbanok, az utolsó 50 métert sprintben tolom végig, és kiszakad belőlem minden addig felgyűlt feszültség, üvöltve esek be a célba. Sikerült!!!

Extázis.

Az órát megállítom, de nem nézem. Kapok egy csodás érmet, aztán egy még csodásabb csajt a nyakamba, de aztán mindenkitől bocsi, vennék egy kis levegőt is. Egyezményes nemzetközi jellel megköszönöm Timinek és Darinak, hogy ebbe belerángattak, de nem sértődnek meg, tudják, hogy valójában hálás vagyok nekik. Az órára nézve viszont láttam, hogy konkrétan egy kilométerrel rövidebb lett a táv, mint a tényleges maraton. Na azt már nem! Közöltem Darival és Kacsával, hogy pakoljanak le mindent, megyünk futni. :-) Nem kérdeztek semmit, jöttek velem, és a maradékot kényelmesen lekocogtuk, már amennyire 41km után a kocogás kényelmes lehet. De ez már örömfutás volt a javából. A srácok ugyan közben azt gondolták, hogy viccesek lesznek, és megkérdezték, hogy futunk-e egy teljes tiszteletkört, de nem voltak viccesek. Nem tudom, mit válaszoltam, de biztos nem volt szép.

Repeta :-)

Ülünk a fűben, persze nem nyújtottam. Eszem a hotdogot, ami finoman szólva sem a legjobb, pláne hogy tele van majonézzel (agyoncsapnám, aki feltalálta), de nekem most kincs, elmondhatatlanul éhes vagyok. Dari nézi az időeredményeket. Férfiak között 41, kategória 14. Jól hangzik, na de mennyiből? Azóta tudom, hogy 95 férfi (86 célba érő) és 38 kategóriatárs (31-40év közötti férfiak, 35 célba érő) közül sikerült ezt elérni. Hogy egy kis Dari-féle statisztika is legyen, ha jól sikerült volna a műtét, akkor a nők között abszolút harmadik lennék. :-) Ami nekem sokkal jobban tetszik: A nyolc kör végig annyira egyenletes volt, hogy a leggyorsabb és leglassabb kör között sem volt egy percnél nagyobb különbség, és ezzel a tempóval a harmadik körtől folyamatosan javítottam a pozíciómon. Ezekből is látszik, hogy bár talán még egy pici maradt ebben, de úgy gondolom, hogy a körülményekhez és az előzményekhez képest maximálisan jól sikerült összerakni ezt a futást fejben, testben, frissítésben, tempóban, mindenben. Nem egy űridő, elég sokan vannak, akik ennél sokkal jobbat tudnak futni, szerintem bennem is több van, de úgy érzem, hogy soha nem voltam még ennyire stabil, összeszedett és magabiztos akármelyik korábbi versenyemen. Hogy mit csinálnék másként? Semmit. Első maratonnak álmodni sem lehetne jobbat.
Ismerem már magam, tudom, hogy jó jel, ha izgulok. Hát most izgultam rendesen, jó is lett. :-) Hozzá kell tennem, hogy Darival ellentétben én nem csak a hivatalosan kiírt távot veszem figyelembe, elvégre azért használunk GPS-es futóórát, hogy mérjük a távot. Természetesen pár tíz méter eltéréssel nem foglalkozik az ember, de amikor adott versenyen mindenki kb ugyanannyit mér, és ez jelentősen eltér a hivatalos távtól, akkor inkább előbbit  veszem alapul. A félmaraton PB-m például hivatalosan 4 perccel lassabb, mint a tényleges, hiszen hosszabb volt a pálya. Ezúttal viszont pont fordított helyzet állt elő, hiszen a hivatalos időm 3:51:39, az általam mért tényleges maratoni táv viszont 3:56:43, és én ez utóbbit tekintem a tényleges és egyben eddigi legjobb maratoni időmnek. Most viszont Timi és Eszter jön, adósaink egy maratonnal, Dari meg egy tőle elvárható, 60km fölötti 6 órással. Én meg majd szurkolok! :-)

Pedig esküszöm bírom őket. :-)

Hulla

Debrecen, Rotary. Tavaly a Barcelona maraton után is jót mentem idén meg egyértelműen a pb, sőt az 1:30 alatti idő volt a cél. Plusz Ati első maratonja is ide esett, amit parádésan futott meg. Remélem írni fog róla. Eszter és Timi szintén félmaratont futottak, Eszter egyéni csúcsot is ment. Idén nem Evetkénél és Lepkénél aludtam előző este, hanem reggel indultunk Timivel és Kacsával aki a meglepetés szurkoló volt. Szóval korai indulás és egy kis kitérő miatt, 9h-re lent is voltunk. Már ekkor kezdtem érezni, hogy ma meleg, nagyon meleg lesz. Ezt a ruhatárba sorban állva érzékelem is. Meg fogunk dögleni. Szóltak, hogy álljunk be a rajtba. Idén ez kicsit nehézkesen ment, mert át kellett verekedni magunkat a kerekesszékeseken, a mini és a negyedmaratonos mezőnyön. Azért valahogy csak sikerült. Eljött a mi időnk. Előre sétáltunk a startvonalhoz. Konkrétan a második sorból rajtoltam. Indulás! Kilőttem, óriási elánnal indultam meg. 7-8-ik helyen haladhattam néztem is az órámat, 3:30-as pace. Na ez biztos gyors lesz. Vissza is veszek miközben iszonyat fáradtságot érzek a combjaimban. Hinnye, már itt az elején?

itt még minden jó, minden szép

Tolom tovább és a szembeszél is csak kicsit zavar. Ott viszont ahol nem fúj vagyis nem szembe rohasztó meleg van. Az egy frissítéses terv megy a kukába. 4 km-nél Tini és Kacsa szurkol lelkesen. Itt még a tartom a tervezett tempót, de olyan érzéseim vannak, mintha a verseny utolsó körében lennék. De sajnos ez még csak kurvára az első. Beérve a stadionba nyakon ver a hőség. Olyan mint egy katlan. Szerencsére csak pár száz métert kell benne futni majd ki és jöhet is a második kör. 22:07 az első. Ez jó bár nincs meg a kellő táv az óra is csak 5,1 km-t mért. Sebaj még 3 ilyen és megvagyok. Akad azonban egy bökkenő. Nem bírom tartani a tempót. Lassulok. Gyors frissítés után nem tudok visszaállni. 4:25-4:30-ban megyek tovább. Semmi gond majd a végén amikor jön az erő akkor behozom. Óriásit tévedek. Újabb lassulás. Basszus ez már csak 4:40 körüli. Próbálok gyorsítani, de nem igazán sikerül. Apró, pár száz méteres szakaszokra elérem a 4:25-öt is. Tartósan azonban nem tudom tartani. Tudom ez már nem lesz meg. A kör végén Kacsa látja rajtam, hogy kész vagyok, mint a házifeladat. Közlöm vele ha ez így megy tovább akkor pb sem lesz. 45:24-el haladok át a leendő célkapun. Csak nyamvadt 24 másodperc a hátrányom. A valóságban viszont sokkal több. Ha jól lennék és érezném az erőt ez innen sima liba lenne. Most másképp van. Tudom, hogy innen már nem lesz meg. Kényelmesen frissítek minden ponton, kell is mert szinte éget a nap. Tovább lassulok az eddig sem acélos tempóból. 4:40-4:50, de a maxon megyek. A 3-ik kör megint egy perccel rosszabb mint az előző. Kacsa kínál minden földi jóval, de nem kérek. Egy rohadványos kör van hátra azt valahogy csak végigszenvedem. Persze azért is így folyamatosan előzöm a lassabb futókat azonban nem velük vagyok versenyben. A saját távom mezőnye már beállt. Az utolsó körben újabb próbálkozás egy nagy hajrára, de gyorsan elhal. Bele kell törődnöm, hogy mára ennyi jutott. A kör felétől már nézegetek előre hátha meglátom Atit hátha utolérem és legalább hátba veregethetem a maradék 5 körére. A fordítónál Tini közli velem, hogy kb. 6 perce ment el. Jól megy a srác. Nekem meg innen már csak 1 km. A stadionba beérve megnyomom így legalább szépen fejezhetem be. Vége! Végre.1:34:13 azaz nem sikerült. Kacsa vár a célban és próbál lelket önteni belém. Nincs gond csak bosszant.

Végstádium

Elmegyek a ruhatárba a cuccomért és innentől szurkolója leszek Atinak, aki egyenletesen rótta köröket és tolt egy 3:51-es maratont. Elsőre. Profi munka.

jól látszik minden a részidőkön

Óriási köszönet a szurkolóknak. Tininek, Csigunak, Evetkének, Gergőnek és Kacsának. Nélkülük még mindig ott köröznék.

ilyen szép transzparenst kaptam

Ha csak a számokat nézzük és elfogadjuk, hogy a 600 méter mínusz ellenére félmaraton volt, mert hivatalosan az volt akkor nincs gond. Életem második legjobb fm-je, abszolútban (16-ik), nemenként (14-ik) és kategóriában (6-ik) is jobb helyen végeztem, mint tavaly. És nehogy már egy 1:34-es fm után szomorkodjunk. Nem is kudarcként élem meg, mert a maximumot hoztam ki magamból. Most ez ennyire volt elég. De ez akkor is egy rohadt nagy fos futás volt. És, hogy mi vezethetett idáig. Jó kérdés. Nagyrészt a meleg, valamint még a korán kelés, az utazás és a kajálás is közrejátszott. De nincs dráma, előbb-utóbb elérem a célomat. Talán már a Vivicittán!